Pesti Napló, 1856. április (7. évfolyam, 1824-1853. szám)
1856-04-08 / 1831. szám
vonatokkal, továbbá a magaviseleti jegyzékekkel és büntetési kivonatokkal , végre a c) alatt előresorolt egyének tekintetében eddigi tartózkodási helyük elöljárósága által, nőtlen állapotuk, továbbá életmódjuk iránt kiadandó bizonyítványnyal fölkészítendők, mely utóbbi a tartalék-legényeknél és elbocsátottaknál a járási hivatal által is megerősítendő, arra nézve, vájjon az illető egyének ezen idő alatt voltak-e s mily vétségek miatt bírósági vizsgálat alatt és megbüntetve. 10. Az élelmezésben nem álló, s az újraszegődés végetti följegyzésért a hadfogadó járási parancsnokságoknál kérelmező legények, ezen parancsnokságoknál haladék nélkül eligazitandók, s megvizsgáltatásuk eredménye, jelesen hogy ők a helyettesképein fölfogadásra egyelőre még alkalmasaknak találtattak s följegyeztettek-e, vagy hogy ez mi okból nem történt meg, szabadságleveleikre, tartalékjegyeikre és elbocsáttatási okirataikra, a hadfogadó járási parancsnok aláírása mellett fölírandó. 11. A helyettesképenn fölfogadás végett följegyzett összes egyének közöl, a hadsereg főparancsnoksága az újraszegődést hánynak engedi meg, az illető csapattestek és szakaszoknak utólagosan fog tudtul adatni. Báró Bach s. k., Báró Bruck s. k., Báró Bamberg s. k., v. ö. Gabonaár. (Bécsi gabnabörze ápril 5-én.) Forgalom 30,000 m. Bejegyzett eladások Mosonyból: 822 font. bánsági búza : 5 ft 36 kr; 83 font, detto 6 ft—60 kr; 84 font, detto 6 ft 12 kr. Győrből : 85 font, marosi búza : 6 ft 24 kr. Pozsony, apr. 4. Összes forgalom 4700 m.; ebből 1450 m. búza : 4 ft 24 kr.—6 ft 12 kr.; 500 m. rozs : 3—4 ft 10 kr.; 1000 m. árpa : 2—2 ft 42 kr; 550 mérő zab: 1 ft 24—32 kr.; 1200 m. kukoricza : 2 ft 1—34 kr. mérete. Dunavizállás. ápril 7.: 3' 7' 3'" 0. fölött. LEVELEZÉSEK. Szegedi, mart. 29. (Fred, lev.) A piros tojások ünnepeit a derült idő is segítette vihorakká tenni, különösen a boldog gyermekvilágnak. — Főleg a külváros nyiltudvara falusias házaiban s ulcráin annyi ecsetre méltó életképet nyujtnak e napok szemléletei, melyek az elmerengőt messze múltba szállítják át, a hajdani apori korszakba, melynek annyi édesbús emléke tűnik föl ma is népünkön, — annak életmódjában, háztartásában, építkezésében, ruházatában, erkölcseiben, érzületében, gondolkozásában, házi szertartásaiban s nem egy babonás hiedelmében is, úgy hogy ez egyszerű alakok rajzai méltán állhatnak őseink hű másai gyanánt. így a kerekded ajkú beszéd is eleink legjava kiejtését őrizte meg, mely ennélfogva a méltányos elismerést méltán igényelheti az irodalomtól, s a nyelv természetes alapjainak mindinkábbi tekintetbevétele igazolni is fogja ez igényt nemsokára. De erről ennyi elég itt mellékesen. — A múlttal sok köze van a jövőnek, és a jelen, mint közvetítő , annyiban tartozik amazt számba venni, a mennyiben számit imerre. Ki nem tudja, mi a gyök a növényre nézve ? — S a nemzetélet múltja ily gyök, melyből a jelen sarjadzott s a jövő virulását várhatja. — Az idők változnak s mi bennük, — szokták mondani, — új eszmék, uj törekvések keletkeznek; de természetszerűleg e megújhodás is csak a múltak alapján történik helyesen; különlen idiót ©IkoIXDUSUláS, önmagából kifol-Jancj önmagaval meghasonlás, s bármi egyéb, mint czélszerű megújhodás. Végig néztünk e népen, mely részint még a múltak változatlan képét tünteti elő, részint már a visszautasithatlan újhodás küllemébe átmosódott, s miért ne mondanék el őszintén, hogy ez s amaz egyiránt súlyos érzéseket vegyített gondolatunk közé. A nagy világgal közlekedésbe jutásunk oly állapotba hozott minket, minőben érzi magát a csöndes magányból rögtön nagy városba jutott család. E helyzet tétovái, zavartságai s — hogy úgy mondjuk — feszélyei ezernyikép mutatkoznak rajtunk . Követés helyett utánzás (igen kimélőleg szólva), tanulás helyett eltanulás, szóval: külsőségeken kapkodás, mik a belsővel megférhetlenek. A kisvárosi fonákságoknak e nagy mennyisége valóban a legbővebb anyagot nyújthatná a költészet azon szakmájának, mely nálunk talán épen azért van hátramaradásban, mert maga a valóság bőven pótolja hiányát. A kellő szellemképzettség híjával városiaskodók irányában aggodalmunk az, hogy a városiasságiak épen legmellőzhetőbb oldalát kapják mohón, a mozdulatlanok irányában, pedig, hogy az idők követelményeit fölfogni késledezők. És az érintkező két szélsőség azon egy bajban sinlődik , és az eszély kellő közép útján oly kevés járdás, hogy ez a különben oly igen szűk ösvény is gyéren mutatja haladóit. — A változott idők visszautasíthatlan követelményeinek megfelelni csak az igazi okulás képes. E végett tanulás a szó legvalódibb értelmében, a mire kiválólag szükségünk van, és nem csupán a serdülőkre nézve, hanem általában, — bármily különösen hangzó legyen is e recipe, s bármily szokatlan a magyar fülnek, mert az idő kérlelhetlen mester, szigorúbban bünteti aroszul tanulót vagy épen nem tanulót, mint a legfélelmetesb iskolai dictatort. A holtig tanulást a mi jó nemzetünk eddig csak papjaira bízta, pedig nem mai fölfedezés, hogy biz azt más mindenkinek is gyakorolnia kell, ha éltében holt nem akar lenni. Ilyenkor az ámolygó bámész elkésik, s mint a vasúti utas már percz mulasztás után hasztalan kiáltja vissza az elrobogott alkalmat. Mindezen példázat elég érzékelhetőleg szemünk előtt áll : ezeren bámulják meg ezen „ördöngös találmányokat“, s mégis kevés tanulja meg abból azt, amit abból első perezben ki kellene nézni! Ez ügyetlen bámészkodás búsítja a gondolkozót, hogy a szegény alföldi magyar Pista nem igen akar az orrán túl eszmélni, s hogy majd az idő fügét mutat neki, melylyel nem lakik jól paprikás húshoz szokott gyomra. Tapasztaljuk, hogy megannyi szívből szakadt buzdításaink, sem az összes irodalom esdeklései nem igen mutatják a buzgalom óhajtott gyümölcseit. Mentsen fel az olvasó minket attól, hogy az értelmiség statistikáját mutogassuk : a könyvboltok több vevőt látnak a vidékről, mint roppant terjedelmű városunkból; a könyvviteli kettős könyv itt a legkapósabb; a valódi értelmiségterjesztő szerek, főleg a saját állapotainkban eligazodott szerző művek igen gyéren ismertetnek; az erre való értelmi egyletek sem dívnak; időtöltési, mulatsági helyek ellenben szaporodnak; a kávéházbajárás már a mesteremberek- s kézműves legényeknek is nagy kedvtöltések, de ritkán újságolvasás végett, sőt inkább kártyázás vagy biliárdozás kedvéért. Az eddig unalomból vagy kíváncsiságból megtekintett hírlapok a béke beálltával még inkább skartba jönek : a haditét volt eddig is némi figyelmet gerjesztő bennük; a tárczák, vidéki levelek olvasatlanul maradtak. Ez vázlatban a mi szellemi életünk Tanulásra az ifjakat utaljuk úgy, de oly lélekemelő példák, minőket más városból hallunk a tanügynek egyes lelkesek általi elősegítéséről, nálunk nem mutatkoznak. Ő méltósága a megyei püspök ur e napokban Kalocsára s onnét Bécsbe utazása alkalmával egy napot itt töltvén, ismételve kinyilatkoztatá kegyes ajánlatát , t. i. a tanítói képezdének itteni fentartására 10.000forintnyi tőkét szánt. A többi összegnek kiállítása tehát még más kegyes lelkek részvétét igényli. Még eddig nincs tudomásunk egyéb nagylelkű ajánlatról. A várostól remélik a többit, de honnét? — ez megoldatlan kérdés. A gyümölcsfatenyésztés s kertészeti gyakorlati oktatásra kért tér sincs még megnyerve. A nőnevelés iránt a belvárosban igen üdvös intézkedés történt két ügyes tanítónő alkalmazása által, de e tekintetben is van még egyebütt egy és más óhaj. A tiszavih oly állapotban van, hogy a híd a parttal épen egyenes, és így nem tapasztalhatni legalább most a fuvarosok állatkínzását s éktelen káromlásait a hídfőnél. Valóban e sajnos szokást mérséklő vagy gátló ügyletek nálunk igenis óhajthatók, valamint a pálinkaitalt gátlók is, most inkább, mint e métely növekvő tovább harapódzása után. ÁRPÁDFI GÉZA. tett. — Első feltűnésre külsőség minden; s igy nem kívánhatni, hogy a közönség fenne akadjon rajta , mert természetes, hogy a hallott szó azon tárgy képzetét kelti fel, melynek jelölésére a nyelvben szolgál. Ha pedig a szerző azt mondja, hogy neki nagyon tetszik azon név , erre akárki joggal felelhetné, hogy neki meg nagyon nem tetszik. Ekkor csak egyéni tetszés jön öszszeütközésbe egyéni nem-tetszéssel. Ezért én indokolva ajánlottam a módosítást, melyet a fentebbi név történetisége nem cáfol meg, miután először a történetből lehet más nevet is kölcsönözni; másodszor pedig költött személynél költött név is épen úgy megtenné. Ezekkel megfeleltem Dobsa úr igazolásának azon pontjaira, melyek rám, vagy legalább rám is vonatkoztak. Legyen szabad még kis megjegyzést tennem Dobsa ur czikkének azon soraira, melyekben komikumba játszó alakjairól emlékszik. Dobsa ur jobban tudta ez alakokat megalkotni, mint magyarázni , mert a magyarázatot tartalmazó élet és paradoxonok nem bírnak igazsággal. Dobsa ur azt mondja, hogy egyik alakja komikus, mert „hős“, a másik, mert „nagyon gyáva semmirekellő“, a harmadik , mert „nagyon szerencsétlen.“ Hősiség, gyáva semmirekellőség, nagy szerencsétlenség legkevésbbé sem komikai motívumok, s az idézett alakok nem is ezen tulajdonokból nyerik komikus mellékszínezetöket. Nem az a hős, aki csak épen verekedni akar, de a ki tud, ha kell, s Turtul azért komikus, mert csak azért akar harcrot, mert „viszket a marka.“ Lőrinczet sem semmireehetősége, de gondtalan szélessége teszi komikussá. A vert koldusnál pedig csak helyzeti komikum fordul elő azon brutális tréfában , melyet vele az udvaron ezek űznek. Végtoraiban Dobsa ur azt mondja, hogy a bírálóban tiszta fő és nemes szív a mellőzketlen kellékek, s ezzel oly igazságot mondott ki, melyet sohasem vontak s bizonyosan nem is fognak vonni kétségbe. Vour szavai folytán létetvén, és általánosságban tétetvén e megjegyzés, nem akarok benne ezélzást látni, legalább magamra nézve nem. Ha mégis volna, feleletképen arról biztosítanám Dobsa urat, hogy azon kellékek egyikével bizonyosan bírok, és pedig — miután az ember jobban ítélhet szívéről, mint fejéről — a másodikkal, a mennyiben ez mint jóakarat foly be a bírálatba. Pesten, april 7-kén 1856. GREGUSS ÁGOST: AUSZTRIA. Pápai szentsége levele az ausztriai birodalom főpapjaihoz. Bécs, april 4. Kedves fiainknak a római anyaszentegyház bibornokainak, és tiszteletreméltó testvéreinknek az összes császári kir. Ausztriai birodalom érsekei s püspökeinek IX Pius pápa. I Üdv és apostoli áldás kedves fiainknak és tiszteletre- s méltó testvéreinknek. Az avarok története. I.*) (Folytatás.) A gepidák, mint tudjuk, a Duna jobb partján s a Dráva és Száva közt, az úgynevezett sirmiumi félszigeten, is tettek foglalásokat különböző időkben a longobárdoktól vagy gótoktól, sőt Sirmiumot is elvették a rómaiaktól. Baján mindezen gepida birtok urának tekinté magát, de Sirmium már nem volt hatalmában. Mikor a legtüzesebben folyt a harcz, a pannon tartománybeliek, kikből állt főleg a város népe, a gepida őrséggel egyetértőleg, megnyiták kapuikat a rómaiaknak. Baján véletlen megrohanással akarta, mint monda, az ő városát visszafoglalni; de Bonus herczeg, a hely parancsnoka, hősileg visszaverte az ostromlókat egy diadalmas ütközetben, melyben maga is sebet kapott. Baján, szokása szerint, fölszedte a sátorfát, mihelyt ő húzta a rövidebbet. Azt hitték, messze is jár immár, mikor egy őrt álló polgár a köz földök tetejéről lovagokat pillantott meg, féket eresztve nyargalni a síkon. Fegyverre riaszták az övhadat; a jelről azonban csakhamar kiismerték, hogy hadi küldöttek, kik a parancsnokkal kívánnak értekezni. Bonus sebeiben feküdt, s orvosa, Theodorus nem engedte, hogy — amint óhajtá — maga szóljon a küldöttekkel. Néhány tiszt és előkelő polgár fogadta őket. Nem látván az avarok Bonust jöni, kérdezék, mi lelte? A rómaiak nem merték megmondani, nehogy szarvat adjanak elleneiknek. Ezek azonban még roszabbat gyanítva, kijelenték, — hogy megbízatásuk szerint —csak vele alkudozhatnak. Mit volt mit tenni: Bonus, erős tapaszszal beküttetvén sebeit, lóra ült, s az avarok nagy meglepetésére megjelent. A kagán követei előadók igényeiket Sirmiumhoz, s egy Uscibad nevű gepida főnöknek, alkalmasint a vár föladójának, kiadatását kérték. „Minden gepida a mi rabszolgánk, mondának; s minden a miénk, a mi a gepidáké volt.“ Aztán panaszt emeltek a császár jogtalan bánásmódja ellen irányukban, akiknek minden óhajtásuk: békében élni és szolgálniok neki. Bonus azt felelte, hogy Sirmiumot védeni bízták meg és nem alkudozni. Követeiket azonban szívesen átereszti a római földre, ha a császárhoz akarnak járulni. Baján méltányosnak találta e választ: „de — monda — küldjétek némi csekély értékü ajándékokat, nehogy eredménytelennek látszassék hadjáratom, ha semmit sem viszek magammal haza. Becsület dolga ez rám nézve, különben egy tapodtat sem megyek.“ Különös kívánat előttünk, de az ázsiai népek fogalma szerint semmit sem vinni haza valamely hadjáratból, roszabb volt, mint vereséget szenvedni. S Baján kivánata elég szerény volt : csak egy ezüst serleg, egy kevés arany és egy szittya öltöny. Bonus és tanácsa azonban ezért sem merték elvállalni a felelősséget. „A rómaiak ura — válaszolt Bonus a kagánnak — nagyon ingerlékeny, dé kell parancsát várnunk. Nincs is egyéb velem és katonáimmal fegyvereinknél és ruhánknál, amiket csaknem adhatunk át. Részemről csak örülni fogok, ha a császár ajándékokkal tisztel meg, s bennem hű és kész teljesítőre talál parancsa.“ Baján szitkokkal és fenyegetőzéssel felelt, esküvén mennyre földre, hogy földúlja a birodalom tartományait. „A birodalom, válaszolt Bonus, megbüntet, ha azt teszed !“ Rövid idő múlva tízezer kulrigur hún ütött Dalmatiára, pusztítva tűzzel és vassal, s elfoglalva egyes vidékeket. A kagán tiltakozott az ellen, mintha a történtek tudtával estek volna, sőt békekövetséget küldött Konstantinápolyba. A kulrigurok hadjáratai egy különös követelés eszméjét kerték fel Bajánban. Követelte azon évenkinti adók hátralékait, melyeket Justinian fizetett egykor az utrigur és kutrigur hunoknak, akik jelenleg az ő rabszolgái. Aztán következett joga Sirmiumhoz és Usdibad kiadatása. II. Justinus rész néven vette Bonusnak, hogy e követeket, az ő engedelme nélkül, jöni menni hagyta; s úgy hive, azzal vége mindennek. Csalatkozott; Baján roppant készületeket tön, mig a császárnak, a ki elbizottságában a persákat és saracénokat is elleneivé tette, annyi hadereje sem volt, mely a longobárdoknak ellenállhasson. Ki az előbb oly nagy garral volt, most maga fogta föl az alkudozás fonalát. Tiberius tábornokot küldte a helyszínére, hogy Sirmium felől a kagánnal értekezzék. Nem tudtak megegyezni. Midőn Pannonia némely vidékeinek átengedéséről vola szó, Tiberius több előkelő avar fiát kívánta tuszokul; a kagán hasonló követeléssel állt elő a rómaiak ellenében. Tiberius dicsőségesebb dolognak tartá fegyvert fogni. Ujoncz seregével harczot mert állani, de megverték; a barbárok kiabálása s zenéjük zaja magában elég volt a megzavart fölkelő hadat szétrebbenteni. Most minden áron egyezkedni kellett Megadták kénytelenségből a kagánnak a hátralevő évpénzeket. Sirmiumról, egészen váratlanul, maga Baján lemondott. A Konstantinápolyból hozott pénzt és ajándékokat azonban az avarok küldötteitől elvették a scamarok, kik a Haemus környékein űzték rablásukat, sziklákban lakozván. Justinus kénytelen volt megtéríteni, amit elraboltak, ha a kifosztásban részesnek nem akart látszani. Ily szégyent hoz a dőreségével a római világra. S a pannon események csak egy epizódja valának a közromlásnak, mely a birodalmat érte. Korru, persa király, Kisázsiát és Syriát dúlta; a longobárdok elfoglalák Itáliát, s a római élet mindenütt enyészetnek indult. E szerencsétlenségek súlya alatt, melyek dölyfének voltak méltó büntetései, megbomlott a gyönge értelem; megörült Justinus. Az őrültségi düh rohamai alatt mindenkiben ellenséget látott, s meg akarta ölni, a ki feléje közelített; ha meg magához jött, kényezve kérte a bocsánatot fűtől fától. A ki minden elődét el akart homályosítni, elvégre maga is képtelennek érezte magát az uralkodásra, s Tiberius tábornokot nevezte ki kormányzójául, ki előbb, mint láttuk, szerencsétlen volt az avarok ellenében, de akinek katonai tehetsége, nemes lelkű jelleme és feddhetlen élete bajaik orvoslását látszott ígérni a rómaiaknak. Tiberius „caesar“ legyőzte Korzut, s Rómát segítette megvédeni a longobárdok ellen. Justinus halálakor, 578- ban, augusztusnak kiáltották ki, s folytatta, amit caesar korában kezdett. Inkább szerencséjén múlt, mint önmagán, hogy a nagy uralkodók közt nem foglal helyet a történetekben. CSENGERY ANTAL. (Folytatjuk.) * Lásd e lapok april 4, 5 és 6-ki számait. Legjobban tudjátok k. fiaink és t. testvérek, miként Krisztusban legkedveltebb fiunk Ferencz József Ausztria császárja s apostoli királya, ki személyünk és e szent szék irányában annyi érdemmel tündöklik, őseitől öröklött vallásossága sajtatossága valamint a cathol. ügy iránti buzgalmánál fogva mindjárt uralkodása kezdetétől legigazságosabb óhajtásainknak teljes készséggel engedni akarván, gondjai legelsőbbikének ismert, nagykiterjedésű birodalmában a cath. egyház szabadságát biztosítani, valamint azt is, hogy ő e munkához tettleg hozzá is fogott, kiadván saját nevének legnagyobb dicsőségére s valamennyi jóknak legfőbb örömére az 1850. ápril 18-kán kelt rendeletet. Azóta pedig ugyanezen legvallásosb császár és király napról napra növekedő fiúi kegyelettel pártolván kivánatainkat, s mindinkább tapasztalván, mennyire előmozdítja a catholikus egyház és annak üdvös tana a népek valódi boldogságát, s a köznyugalmat, ernyedetlenül intézé Hozzánk kérelmét az iránt, lépnénk Vele olynemü egyezségre, melynek értelmében az összes birodalom s valamennyi alkatrészeinek vallásos ügyei apostoli tekintélyünk hozzájárultával fognának elintéztetni. Lelkünk nem csekély gyönyörűségével siettünk a fejedelem legbuzgóbb óhajtásainak megfelelni, eltökélvén Magunkat, Vele egyezségre lépni, és csodálatos vigasztalódást érezénk, midőn Isten segítségével amaz egyezséget létre hozván, mind a cath. anyaszentegyház szabadságát s tiszteletreméltó jogait nagy mértékben megvédenünk s biztositanunk, mind pedig a roppant birodalom egyes országainak számos és legnagyobb fontosságú egyházi ügyeit rendbe hoznunk sikerült. Midőn ezek nyomán Krisztusban legkedveltebb ugyanezen fiunk iránt szivünk mélyén fakadt örömünket nyilvánítjuk , s érdemlett legteljesebb magasztalásunkat jelentjük ki azért, hogy legszentebb vallásunkat oly buzgalommal követi és gyakorolja, egyszersmind dicsőségnek tartja Személyünk s Péter ezen széke iránt figyelem- és tisztelettel viseltetni : hozzátok k. fiaink t. testvérek intézzük e levelünket, ismételten fölhiván jeles és elismert vallásos buzgalmatokat, s pásztori gondoskodástokat, hogy mig azon nagyobb szabadságnak, melyet az ausztriai birodalom országaiban a kath. egyház kötött egyezségünk alapján szükségkép élvezni fog, minden kitelhető hasznában részesülnétek a papi hivatástok valamennyi ágát az anyaszentegyház gyarapodása, díszes emelésére, híveiteknek pedig lelki üdvösségére, legnagyobb gond, szorgalom- s ügyekezettel töltsétek be. Ugyanis kedves fiaink és tiszteletreméltó testvérek most már titeket illet közös tanácskozások utján legszemesebben őrködni a fölött, hogy egyházi megyeitekben a legszentebb kath. vallás letett kincse (depositum) mindinkább épségben maradjon, és sértetlenül megőriztessék; továbbá növekedő buzgóság és önfigyelemmel gondoskodni a papnövendékek kellő oktatása felől; a lelkészi fegyelmet épségben föntartani, a hol pedig az netán hanyatlott volna, helyreállítani; a parochialis hivatalt s egyéb egyházi tisztségeket csak alkalmas és kitűnő egyházi személyekre ruházni, az ifjúság üdvös neveltetéséről gondoskodni, a gondjaitokra bizott nyájnak lelki táplálékot nyújtani az Isten igéjének hirdetése, üdvös intések s alkalmas iratok által; végül mind tartományi, mind megyei papi gyűléseket tartani, hogy híveitek javáról naponként jobban gondoskodhassatok. Most pedig k. fiaink és t. testvérek szükségesnek látunk az egyesség bizonyos czikkeire vonatkozó néhány figyelmeztetést, melyek teljesítését s foganatosítását tőletek várjuk, hogy az e kath. birodalom s az egyház és apostoli szék közt fenálló örvendetes egyetértés mindinkább szilárduljon, minthogy ez legbővebb forrása a keresztény és polgári társaságra háromolható jóknak. Először is intünk benneteket, hogy azon időben, mikor pásztori leveleiteket s egyéb rendeleiteket világ elé bocsátjátok, azok egy példányát e csász. s Apostoli Fölesége kormányának is — egyedül tudomás végett — megküldeni szíveskedjetek; továbbá ugyanazon kormánynak feljelentsétek, ha egyházi gyűlést akartok tartani s a gyűlési iratok közzététele esetében, azok egy példányát a közzététel alkalmával neki átküldjétek. Mi pedig a megyei gyűléseket (Synodos dioecesanos) illeti, erre nézve tudjuk, miként püspöki rendetekből többen forrón óhajtják, hogy azon hatalommal ruházzuk fel őket, melyet 1851. máj. 4. kelt leiratunk által a leodi püspöknek megadtunk, — feltettük Magunkban, meghallgatni azok óhajtását, kik Tőlünk ilyesmit kívánni fognak és egyúttal az illető püspöki megye sajátságos viszonyait gondosan szem elé terjesztendik, hogy oly határozatot hozhassunk, melyet mindenik megyére nézve legczélszerűbbnek ítélendünk. Minthogy pedig meg vagyunk győződve, miként ezen cath. kormány előtt semmi nagyobb sulylyal nem bír, mint hogy a vallásosság és kegyelet napról napra minden kitelhető módon élesztessék és ápoltassák : ez okból, ha a mondott kormány valamely óhajtást nyilványitaná az iskolai használatra készült vallásos könyveket illetőleg, — az ily óhajtást figyelembe kellend vennetek (ratio crit habenda votorum) a nélkül azonban, hogy a kérdéses könyvekben foglalt tanok fölötti ítéletek s jogotok csorbulást vagy csökkenést szenvedhetne. Különös gondot fordítsatok főleg arra, hogy az elemi iskolákban vallási oktatásra oly könyvek használtassanak, melyekből az ifjúság a kath. anyaszentegyháznak egy és ugyanazon tanaira oktattassék, és hogy a könyvekre nézve változás ne történjék, hacsak nagyon fontos ok nincs rá, s ilyenkor is csak közös tanácskozástok után. És minthogy tapasztalásból igen jól tudjátok, menynyire érdekében áll mind az egyháznak, mind az államnak, hogy főleg a papnövendékek (adolescentes praesertim Clerici) kora ifjúságuktól fogva ájtatosság, mindennemű erény és egyházi szellemben neveltessenek, hogy a tudományt, de leginkább a szent tanokat tévelygések veszélyétől mentsen tehessék sajátukká gondos oktatás mellett : ez okból közös tanácskozás útján mindenkép ügyeljetek arra , hogy papnöveldéstekben józan nevelési rendszer uralkodjék, s a leghasznosb tudományok oly módon terjesztessenek elő , mihez képest, tekintettel az ügy-, kor és helyviszonyokra, mind az egyházra nézve növekedő haszon keletkezzék , mind pedig maga a papság üdvös és alapos tudományok s tanultsággal tündököljék. A professorok vagy tanítók választásában legyetek különösen gondosak és vigyázok , s a tanítás fontos ügyét mindenkor csak oly férfiakra ruházzátok, kik isteni félelem, jámborság, élettisztaság és szigorú erkölcs által tűnnek ki s általában józan tanukról dicséretesek. De mivel a rendkívüli szomorú és közösen ismert koresemények miatt talán egy vagy más pap találkozhatnék, ki e csász, apóst. Fölségének nem kellemes : ennélfogvást a lelkész-hivatalok s más egyházi javadalmak kiosztásánál gondotok leend, hogy azokra oly papok ne választassanak, kik e csász, apóst. Fölségének kevésbbé tetszenek. Ezt pedig megismerhetitek mind a papok jelleme és tulajdoniról, mind pedig a kormány korábbi eljárásából is, vagy pedig más egyéb alkalmas módon. — Ezenfelül ugyanazon oknál fogva szükséges, hogy a professorok és tanítók választása előtt a seminariumokban a leggondosabban tudakozódjatok s magatoknak bizonyosságot szerezzetek, vájjon ö cs. Apóst. Fölségének van e politikai kérdések tekintetében ellenük valami kifogása. Végre folyvást különösen szigeteken fektügyék: a fölött őrködni, hogy az egyházi functióknál s különösen a mise szent áldozatánál s a szentségek kiosztásánál az ezen apostoli szék által már jóváhagyott formulák minden rítus nyelvén gondosan, jámborul és lélekismeretesen alkalmaztassanak.És ne mulasszátok teljes bizonyossággal gondoskodni, hogy jövendőben oly praelatusok, kik a püspököknél alsóbb rangfokon állnak, a szent functiokat a püspökök szertartása szerint ne teljesítsék, ha erre nézve különös szabadságot nem nyertek a szent széktől, és azon feltét alatt, hogy azok, kik ily szabadságot nyertek, mindent a leggondosabban követnek, mi a mi elődünk VII dik Sándor 1659. sept. 27-kei decretumában és szinte a mi elődünk VII dik Pius apostoli iratában, mely e szavakkal: Decet romanos pontifices kezdődik és 1823. jul. 4-kén kelt, előírva van. Imhol van szeretett fiaink és tiszteletre méltó testvéreink ! a mit jelenleg veletek szükségkép közlendőnek tartottunk; és mi egyáltalában nem kételkedünk, hogy ti, a ti kitűnő jámborságtoknál, s hozzánk, s ez apest, székhezi különös és ismeretes ragaszkodástoknál fogva ezen mi intéseinket készséggel fogadjátok s gondoskod Magyar könyvészet. 94. Uj Magyar Muzeum. Egyszersmind a magyar academia közlönye. Kiadja Toldy Ferencz. 1856. Hatodik folyam. Pest. Nyomatik Heckenast és Landerernél. Első kötet. I. füzet, jan. 8-rét 48 lap.