Pesti Napló, 1856. április (7. évfolyam, 1824-1853. szám)

1856-04-08 / 1831. szám

vonatokkal, továbbá a magaviseleti jegyzékekkel és büntetési kivonatokkal , végre a c) alatt előreso­­rolt egyének tekintetében eddigi tartózkodási helyük elöljárósága által, nőtlen állapotuk, továbbá életmódjuk iránt kiadandó bizonyítványnyal fölkészítendők, mely utóbbi a tartalék-legényeknél és elbocsátottaknál a járási hivatal által is megerősítendő, arra nézve, vájjon az il­lető egyének ezen idő alatt voltak-e s mily vétségek mi­att bírósági vizsgálat alatt és megbüntetve. 10. Az élelmezésben nem álló, s az újraszegődés vé­­getti följegyzésért a hadfogadó járási parancsnokságok­nál kérelmező legények, ezen parancsnokságoknál hala­dék nélkül eligazitandók, s megvizsgáltatásuk eredménye, jelesen hogy ők a helyettesképein fölfogadásra egyelőre még alkalmasaknak találtattak s följegyeztettek-e, vagy hogy ez mi okból nem történt meg, szabadságleveleikre, tartalékjegyeikre és elbocsáttatási okirataikra, a hadfo­gadó járási parancsnok aláírása mellett fölírandó. 11. A helyettesképenn fölfogadás végett följegyzett összes egyének közöl, a hadsereg főparancsnoksága az újraszegődést hánynak engedi meg, az illető csapattestek és szakaszoknak utólagosan fog tudtul adatni. Báró Bach s. k., Báró Bruck s. k., Báró Bamberg s. k., v. ö. Gabonaár. (Bécsi gabnabörze ápril 5-én.) Forgalom 30,000 m. Bejegyzett eladások Mosonyból: 82­2 font. bánsági búza : 5 ft 36 kr; 83 font, detto 6 ft—60 kr; 84 font, detto 6 ft 12 kr. Győrből : 85 font, marosi búza : 6 ft 24 kr. Pozsony, apr. 4. Összes forgalom 4700 m.; ebből 1450 m. búza : 4 ft 24 kr.—6 ft 12 kr.; 500 m. rozs : 3—4 ft 10 kr.; 1000 m. árpa : 2—2 ft 42 kr; 550 mérő zab: 1 ft 24—32 kr.; 1200 m. kukoricza : 2 ft 1—34 kr. mérete. Dunavizállás. ápril 7.: 3' 7' 3'" 0. fölött. LEVELEZÉSEK. Szegedi, mart. 29. (Fred, lev.) A piros tojások ünnepeit a derült idő is segítette vihorakká tenni, külö­nösen a boldog gyermekvilágnak. — Főleg a külváros nyiltudvara falusias házaiban s ulcráin annyi ecsetre méltó életképet nyujtnak e napok szemléletei, melyek az elmerengőt messze múltba szállítják át, a hajdani apori korszakba, melynek annyi édesbús emléke tűnik föl ma is népünkön, — annak életmódjában, háztartásában, épít­kezésében, ruházatában, erkölcseiben, érzületében, gon­dolkozásában, házi szertartásaiban s nem egy babonás hiedelmében is, úgy hogy ez egyszerű alakok rajzai mél­tán állhatnak őseink hű másai gyanánt. így a kerekded ajkú beszéd is eleink legjava kiejtését őrizte meg, mely ennélfogva a méltányos­ elismerést méltán igényelheti az irodalomtól, s a nyelv természetes­ alapjainak mind­­inkábbi tekintetbevétele igazolni is fogja ez igényt nem­sokára. De erről ennyi elég itt mellékesen. — A múlttal sok köze van a jövőnek, és a jelen, mint közvetítő , an­nyiban tartozik amazt számba venni, a mennyiben szá­mit imerre. Ki nem tudja, mi a gyök a növényre nézve ? — S a nemzetélet múltja ily gyök, melyből a jelen sar­­jadzott s a jövő virulását várhatja. — Az idők változnak s mi bennük, — szokták mondani, — új eszmék, uj tö­rekvések keletkeznek; de természetszerűleg e megújho­dás is csak a múltak alapján történik helyesen; külön­l­en idiót ©IkoIXDUSUláS, önmagából k­ifol-Jancj önmaga­­val meghasonlás, s bármi egyéb, mint czélszerű­ megúj­hodás. Végig néztünk e népen, mely részint még a múl­tak változatlan képét tünteti elő, részint már a visszau­­tasithatlan újhodás küllemébe átmosódott, s miért ne mon­danék el őszintén, hogy ez s amaz egyiránt súlyos érzé­seket vegyített gondolatunk közé. A nagy világgal köz­lekedésbe jutásunk oly állapotba hozott minket, minőben érzi magát a csöndes magányból rögtön nagy városba jutott család. E helyzet tétovái, zavartságai s — hogy úgy mondjuk — feszélyei ezernyikép mutatkoznak raj­tunk . Követés helyett utánzás (igen kimélőleg szólva), tanulás helyett eltanulás, szóval: külsőségeken kapkodás, mik a belsővel megférhetlen­ek. A kisvárosi fonákságok­nak e nagy mennyisége valóban a legbővebb anyagot nyújthatná a költészet azon szakmájának, mely nálunk talán épen azért van hátramaradásban, mert maga a va­lóság bőven pótolja hiányát. A kellő szellemképzettség híjával városiaskodók irányában aggodalmunk az, hogy a városiassági­ak épen legmellőzhetőbb­ oldalát kapják mohón, a mozdulatlanok irányában, ped­ig, h­ogy az idők követelményeit fölfogni késledezők. És az érintkező két szélsőség azon egy bajban sinlődik , és az eszély kellő közép útján oly kevés járdás, hogy ez a különben oly igen szűk ösvény is gyéren mutatja haladóit. — A változott idők visszautasíthatlan követelményeinek megfelelni csak az igazi okulás képes. E végett tanulás a szó legvalódibb értelmében, a mire kiválólag szüksé­günk van, és nem csupán a serdülőkre nézve, hanem általában, — bármily különösen hangzó legyen is e re­cipe, s bármily szokatlan a magyar fülnek, mert az idő kérlelhetlen mester, szigorúbban bünteti a­roszul tanulót vagy épen nem tanulót, mint a legfélelmetesb iskolai dicta­­tort. A holtig tanulást a mi jó nemzetünk eddig csak papjaira bízta, pedig nem mai fölfedezés, hogy biz azt más mindenkinek is gyakorolnia kell, ha éltében holt nem akar lenni. Ilyenkor az ámolygó bámész el­késik, s mint a vasúti utas már percz­ mulasztás után hasztalan kiáltja vissza az elrobogott alkalmat. Mindezen példázat elég érzékelhetőleg szemünk előtt áll : ezeren bámulják meg ezen „ördöngös találmányokat“, s mégis kevés tanulja meg abból azt, a­mit abból első perezben ki kellene nézni! Ez ügyetlen bámészkodás búsítja a gon­dolkozót, hogy a szegény alföldi magyar Pista nem igen akar az orrán túl eszmélni, s hogy majd az idő fügét mutat neki, melylyel nem lakik jól paprikás húshoz szo­kott gyomra. Tapasztaljuk, hogy megannyi szívből sza­kadt buzdításaink, sem az összes irodalom esdeklései nem igen mutatják a buzgalom óhajtott gyümölcseit. Mentsen fel az olvasó minket attól, hogy az értelmiség statistikáját mutogassuk : a könyvboltok több vevőt lát­nak a vidékről, mint roppant terjedelmű városunkból; a könyvviteli kettős könyv itt a legkapósabb; a valódi ér­­telmiségterjesztő szerek, főleg a saját állapotainkban el­igazodott szerző művek igen gyéren ismertetnek; az erre való értelmi egyletek sem dívnak; időtöltési, mu­­latsági helyek ellenben szaporodnak; a kávéházbajárás már a mesteremberek- s kézműves legényeknek is nagy kedvtöltések, de ritkán újságolvasás végett, sőt inkább kártyázás vagy biliárdozás kedvéért. Az eddig unalom­ból vagy kíváncsiságból megtekintett hírlapok a béke beálltával még inkább skartba jönek : a haditét volt ed­dig is némi figyelmet gerjesztő bennük; a tárczák, vidéki levelek olvasatlanul maradtak. Ez vázlatban a mi szelle­mi életünk Tanulásra az ifjakat utaljuk úgy, de oly lélek­emelő példák, minőket más városból hallunk a tanügynek egyes lelkesek általi elősegítéséről, nálunk nem mutat­koznak. Ő méltósága a megyei püspök ur e napokban Kalocsára s onnét Bécsbe utazása alkalmával egy napot itt töltvén, ismételve kinyilatkoztatá kegyes ajánlatát , t. i. a tanítói képezdének itteni fentartására 10.000­­fo­­rintnyi tőkét szánt. A többi összegnek kiállítása tehát még más kegyes lelkek részvétét igényli. Még eddig nincs tudomásunk egyéb nagylelkű ajánlatról. A várostól remélik a többit, de honnét? — ez megoldatlan kérdés. A gyümölcsfatenyésztés s kertészeti gyakorlati okta­tásra kért tér sincs még megnyerve. A nőnevelés iránt a belvárosban igen üdvös intézkedés történt két ügyes tanítónő alkalmazása által, de e tekintetben is van még egyebütt egy és más óhaj. A tiszavih oly állapotban van, hogy a híd a parttal épen egyenes, és így nem tapasztalhatni legalább most a fuvarosok állatkínzását s éktelen káromlásait a hídfőnél. Valóban e sajnos szokást mérséklő vagy gátló ügyletek nálunk igen­is óhajthatók, valamint a pálinkaitalt gátlók is,­­ most inkább, mint e métely növekvő tovább hara­­pódzása után. ÁRPÁDFI GÉZA. tett. — Első feltűnésre külsőség minden; s igy nem kí­vánhatni, hogy a közönség fen­ne akadjon rajta , mert természetes, hogy a hallott szó azon tárgy képzetét kelti fel, melynek jelölésére a nyelvben szolgál. Ha pe­dig a szerző azt mondja, hogy neki nagyon tetszik azon név , erre akárki joggal felelhetné, hogy neki meg na­gyon nem tetszik. Ekkor csak egyéni tetszés jön ösz­­szeütközésbe egyéni nem-tetszéssel. Ezért én indokolva ajánlottam a módosítást, melyet a fentebbi név történeti­sége nem c­áfol meg, miután először a történetből lehet más nevet is kölcsönözni; másodszor pedig költött sze­mélynél költött név is épen úgy megtenné. Ezek­kel megfeleltem Dobsa úr igazolásának azon pontjaira, melyek rám, vagy legalább rám is vonatkoz­tak. Legyen szabad még kis megjegyzést tennem Dobsa ur czikkének azon soraira, melyekben komikumba játszó alakjairól emlékszik. Dobsa ur jobban tudta ez alakokat megalkotni, mint magyarázni , mert a magyarázatot tartalmazó élet és paradoxonok nem bírnak igazsággal. Dobsa ur azt mondja, hogy egyik alakja komikus, mert „hős“, a másik, mert „nagyon gyáva semmirekellő“, a harmadik , mert „nagyon szerencsétlen.“ Hősiség, gyáva semm­irekellőség, nagy szerencsétlenség legke­­vésbbé sem kom­ikai motívumok, s az idézett alakok nem is ezen tulajdonokból nyerik komikus mellékszínezetö­­ket. Nem az a hős, a­ki csak épen verekedni akar, de a ki tud, ha kell, s Turtul azért komikus, mert csak azért a­kar harcrot, mert „viszket a marka.“ Lőrinczet sem semmireehetősége, de gondtalan szélessége teszi komi­kussá. A vert koldusnál pedig csak helyzeti komikum fordul elő azon brutális tréfában , melyet vele az udva­­ron ezek űznek. Végtoraiban Dobsa ur azt mondja, hogy a bírálóban tiszta fő és nemes szív a mellőzketlen kellékek, s ezzel oly igazságot mondott ki, melyet sohasem vontak s bi­zonyosan nem is fognak vonni kétségbe. Vo­ur szavai folytán létetvén, és általánosságban tétetvén e megjegy­zés, nem akarok benne ezélzást látni, legalább magamra nézve nem. Ha mégis volna, feleletképen arról biztosí­tanám Dobsa urat, hogy azon kellékek egyikével bizo­nyosan bírok, és pedig — miután az ember jobban ítél­het szívéről, mint fejéről — a másodikkal, a mennyiben ez mint jóakarat foly be a bírálatba. Pesten, april 7-kén 1856. GREGUSS ÁGOST: AUSZTRIA. Pápa­i szentsége levele az ausztriai birodalom főpapjaihoz. Bécs, april 4. Kedves fiainknak a római anyaszentegyház biborno­­kainak, és tiszteletreméltó testvéreinknek az összes csá­szári kir. Ausztriai birodalom érsekei s püspökeinek IX Pius pápa. I Üdv és apostoli áldás kedves fiainknak és tiszteletre- s méltó testvéreinknek. Az avarok története. I.*) (Folytatás.) A gepidák, mint tudjuk, a Duna jobb partján s a Drá­va és Száva közt, az úgynevezett sirmiumi félszigeten, is tettek foglalásokat különböző időkben a longobárdok­­tól vagy gótoktól, sőt Sirmiumot is elvették a rómaiak­tól. Baján mindezen gepida birtok urának tekinté magát, de Sirm­ium már nem volt hatalmában. Mikor a legtüze­sebben folyt a harcz, a pannon tartománybeliek, kikből állt főleg a város népe, a gepida őrséggel egyetértőleg, megnyiták kapuikat a rómaiaknak. Baján véletlen meg­­rohanással akarta, mint monda, az ő városát visszafog­lalni; de Bonus herczeg, a hely parancsnoka, hősileg visszaverte az ostromlókat egy diadalmas ütközetben, melyben maga is sebet kapott. Baján, szokása szerint, fölszedte a sátorfát, mihelyt ő húzta a rövidebbet. Azt hitték, messze is jár immár, mikor egy őrt álló polgár a köz földök­ tetejéről lovagokat pillantott meg, féket eresztve nyargalni a síkon. Fegyverre riaszták az övha­­dat; a jelről azonban csakhamar kiismerték, hogy hadi küldöttek, kik a parancsnokkal kívánnak értekezni. Bo­nus sebeiben feküdt, s orvosa, Theodorus nem engedte, hogy — a­mint óhajtá — maga szóljon a küldöttekkel. Néhány tiszt és előkelő polgár fogadta őket. Nem látván az avarok Bonust jöni, kérdezék, mi lelte? A rómaiak nem merték megmondani, nehogy szarvat adjanak elle­neiknek. Ezek azonban még roszabbat gyanítva, kijelen­ték, — hogy megbízatásuk szerint —csak vele alkudoz­hatnak. Mit volt mit tenni: Bonus, erős tapaszszal be­­küttetvén sebeit, lóra ült, s az avarok nagy meglepeté­sére megjelent. A kagán követei előadók igényeiket Sir­­miumhoz, s egy Uscibad nevű gepida főnöknek, alkal­masint a vár föladójának, kiadatását kérték. „Minden gepida a mi rabszolgánk, mondának; s minden a miénk, a mi a gepidáké volt.“ Aztán panaszt emeltek a császár jogtalan bánásmódja ellen irányukban, a­kiknek minden óhajtásuk: békében élni és szolgálniok neki. Bonus azt felelte, hogy Sirmiumot védeni bízták meg és nem alku­dozni. Követeiket azonban szívesen átereszti a római földre, ha a császárhoz akarnak járulni. Baján méltá­nyosnak találta e választ: „de — monda — küldjétek némi csekély értékü ajándékokat, nehogy eredménytelennek látszassék hadjáratom, ha semmit sem viszek magammal haza. Becsület dolga ez rám nézve, különben egy ta­podtat sem megyek.“ Különös kívánat előttünk, de az ázsiai népek fogalma szerint semmit sem vinni haza va­lamely hadjáratból, roszabb volt, mint vereséget szen­vedni. S Baján kivánata elég szerény volt : csak egy ezüst serleg, egy kevés arany és egy szittya öl­töny. Bonus és tanácsa azonban ezért sem mer­ték elvállalni a felelősséget. „A rómaiak ura — válaszolt Bonus a kagánnak — nagyon ingerlékeny, dé kell pa­rancsát várnunk. Nincs is egyéb velem és katonáimmal fegyvereinknél és ruhánknál, a­miket csaknem adhatunk át. Részemről csak örülni fogok, ha a császár ajándé­kokkal tisztel meg, s bennem hű és kész teljesítőre talál parancsa.“ Baján szitkokkal és fenyegetőzéssel felelt, esküvén mennyre földre, hogy földúlja a birodalom tar­tományait. „A birodalom, válaszolt Bonus, megbüntet, ha azt teszed !“ Rövid idő múlva tíz­ezer kulrigur hún ütött Dalmatiára, pusztítva tűzzel és vassal, s elfoglalva egyes vidékeket. A kagán tiltakozott az ellen, mintha a történtek tudtával estek volna, sőt békekövetséget kül­dött Konstantinápolyba. A kulrigurok hadjáratai egy különös követelés esz­méjét kerték fel Bajánban. Követelte azon évenkinti adók hátralékait, melyeket Justinian fizetett egykor az utrigur és kutrigur hunoknak, a­kik jelenleg az ő rabszolgái. Aztán következett joga Sirmiumhoz és Usdibad kiada­tása. II. Justinus rész néven vette Bonusnak, hogy e kö­veteket, az ő engedelm­e nélkül, jöni menni hagyta; s úgy hive, azzal vége mindennek. Csalatkozott; Baján roppant készületeket tön, mig a császárnak, a ki elbi­­zottságában a persákat és saracénokat is elleneivé tette, annyi hadereje sem volt, mely a longobárdoknak ellen­állhasson. Ki az előbb oly nagy garral volt, most maga fogta föl az alkudozás fonalát. Tiberius tábornokot küldte a hely­színére, hogy Sirmium felől a kagánnal érte­kezzék. Nem tudtak megegyezni. Midőn Pannonia némely vidékeinek átengedéséről vola szó, Tiberius több előkelő avar fiát kívánta tuszokul; a kagán hasonló követeléssel állt elő a rómaiak ellenében. Tiberius dicsőségesebb do­lognak tartá fegyvert fogni. Ujoncz seregével harczot mert állani, de megverték; a barbárok kiabálása s zené­jük zaja magában elég volt a megzavart fölkelő hadat szétrebbenteni. Most minden áron egyezkedni kellett­ Megadták kénytelenségből a kagánnak a hátralevő év­pénzeket. Sirmiumról, egészen váratlanul, maga Baján lemondott. A Konstantinápolyból hozott pénzt és ajándé­kokat azonban az avarok küldötteitől elvették a scamarok, kik a Haemus környékein űzték rablásukat, sziklákban lakozván. Justinus kénytelen volt megtéríteni, a­mit elra­boltak, ha a kifosztásban részesnek nem akart látszani. Ily szégyent hoz a dőreségével a római világra. S a pannon események csak egy epizódja valának a közromlásnak, mely a birodalmat érte. Korru, persa ki­rály, Kisázsiát és Syriát dúlta; a longobárdok elfoglalák Itáliát, s a római élet mindenütt enyészetnek indult. E szerencsétlenségek súlya alatt, melyek dölyfének voltak méltó büntetései, megbomlott a gyönge értelem; megörült Justinus. Az őrültségi düh rohamai alatt mindenkiben ellenséget látott, s meg akarta ölni, a ki feléje közelített; ha meg magához jött, kényezve kérte a bocsánatot fűtől fától. A ki minden elődét el akart hom­ályosítni, el­végre maga is képtelennek érezte magát az uralkodásra, s Tiberius tábornokot nevezte ki kormányzójául, ki előbb, mint láttuk, szerencsétlen volt az avarok ellenében, de a­kinek katonai tehetsége, nemes lelkű jelleme és feddhet­­len élete bajaik orvoslását látszott ígérni a rómaiaknak. Tiberius „caesar“ legyőzte Korzut, s Rómát segítette megvédeni a longobárdok ellen. Justinus halálakor, 578- ban, augusztusnak kiáltották ki, s folytatta, a­mit caesar korában kezdett. Inkább szerencséjén múlt, mint önma­gán, hogy a nagy uralkodók közt nem foglal helyet a történetekben. CSENGERY ANTAL. (Folytatjuk.) *­ Lásd e lapok april 4, 5 és 6-ki számait. Legjobban tudjátok k. fiaink és t. testvérek, miként Krisztusban legkedveltebb fiunk Ferencz József Ausztria császárja s apostoli királya, ki személyünk és e szent szék irányában annyi érdemmel tündöklik, ősei­től öröklött vallásossága s­ajtatossága valamint a cathol. ügy iránti buzgalmánál fogva mindjárt uralkodása kez­detétől legigazságosabb óhajtásainknak teljes készséggel engedni akarván, gondjai legelsőbbikének ismert, nagy­­kiterjedésű birodalmában a cath. egyház szabadságát biz­tosítani, valamint azt is, hogy ő e munkához tettleg hoz­zá is fogott, kiadván saját nevének legnagyobb dicsősé­gére s valamennyi jóknak legfőbb örömére az 1850. ápril 18-kán kelt rendeletet. Azóta pedig ugyanezen legvallásosb császár és király napról napra növekedő fiúi kegyelettel pártolván kivá­­natainkat, s mindinkább tapasztalván, mennyire előmoz­dítja a catholikus egyház és annak üdvös tana a népek valódi boldogságát, s a köznyugalmat, ernyedetlenül in­­tézé Hozzánk kérelmét az iránt, lépnénk Vele olynemü egyezségre, melynek értelmében az összes birodalom s valamennyi alkatrészeinek vallásos ügyei apostoli tekin­télyünk hozzájárultával fognának elintéztetni. Lelkünk nem csekély gyönyörűségével siettünk a fe­jedelem legbuzgóbb óhajtásainak megfelelni, eltökélvén Magunkat, Vele egyezségre lépni, é­s csodálatos vi­­gasztalódást érezénk, midőn Isten segítségével amaz egyezséget létre hozván, mind a cath. anyaszentegyház szabadságát s tiszteletreméltó jogait nagy mértékben megvédenünk s biztositanunk, mind pedig a roppant bi­rodalom egyes országainak számos és legnagyobb fon­tosságú egyházi ügyeit rendbe hoznunk sikerült. Midőn ezek nyomán Krisztusban legkedveltebb ugyan­ezen fiunk iránt szivünk mélyén fakadt örömünket nyil­vánítjuk , s érdemlett legteljesebb magasztalásunkat je­lentjük ki azért, hogy legszentebb vallásunkat oly buz­galommal követi és gyakorolja, egyszersmind dicsőség­nek tartja Személyünk s Péter ezen széke iránt figye­lem- és tisztelettel viseltetni : hozzátok k. fiaink t. test­vérek intézzük e levelünket, ismételten fölhiván jeles és elismert vallásos buzgalmatokat, s pásztori gondosko­­dástokat, hogy m­ig azon nagyobb szabadságnak, melyet az ausztriai birodalom országaiban a kath­. egyház kö­tött egyezségünk alapján szükségkép élvezni fog, min­den kitelhető hasznában részesülnétek a papi hivatás­tok valamennyi ágát az anyaszentegyház gyarapodása, dísze­s emelésére, híveiteknek pedig lelki üdvössé­gére, legnagyobb gond, szorgalom- s ügyekezettel tölt­sétek be. Ugyanis kedves fiaink és tiszteletreméltó testvérek most már titeket illet közös tanácskozások utján legsze­­mesebben őrködni a fölött, hogy egyházi megyeitek­ben a legszentebb kath. vallás letett kincse (depositum­) mindinkább épségben maradjon, és sértetlenül m­egőriz­­tessék;­­ továbbá növekedő buzgóság és önfigyelemmel gondoskodni a papnövendékek kellő oktatása felől; a lel­­készi fegyelmet épségben föntartani, a hol pedig az ne­tán hanyatlott volna, helyreállítani; a parochialis hiva­talt s egyéb egyházi tisztségeket csak alkalmas és kitű­nő egyházi személyekre ruházni, az ifjúság üdvös ne­­veltetéséről gondoskodni, a gondjaitokra bizott nyájnak lelki táplálékot nyújtani az Isten igéjének hirdetése, üd­vös intések s alkalmas iratok által; végül mind tartomá­nyi, mind megyei papi gyűléseket tartani, hogy híveitek javáról naponként jobban gondoskodhassatok. Most pedig k. fiaink és t. testvérek szükségesnek lá­tunk az egyesség bizonyos czikkeire vonatkozó néhány figyelmeztetést, melyek teljesítését s foganatosítását tő­letek várjuk, hogy az e kath. birodalom s az egyház és apostoli szék közt fenálló örvendetes egyetértés mindin­kább szilárduljon, minthogy ez legbővebb forrása a ke­resztény és polgári társaságra háromolható jóknak. Először is intünk benneteket, hogy azon időben, mi­kor pásztori leveleiteket s egyéb rendeleiteket világ elé bocsátjátok, azok egy példányát e csász. s Apostoli Föle­sége kormányának is — egyedül tudomás végett — megküldeni szíveskedjetek; továbbá ugyanazon kor­mánynak feljelentsétek, ha egyházi gyűlést akartok tar­tani s a gyűlési iratok közzététele esetében, azok egy példányát a közzététel alkalmával neki átküldjétek. Mi pedig a megyei gyűléseket (Synodos dioecesanos) illeti, erre nézve tudjuk, miként püspöki rendetekből többen forrón óhajtják, hogy azon hatalommal ruházzuk fel őket, melyet 1851. máj. 4. kelt leiratunk által a leodi püspöknek megadtunk, — feltettük Magunkban, meghallgatni azok óhajtását, kik Tőlünk ilyesmit kívánni fognak és egyúttal az illető püspöki megye sajátságos viszonyait gondosan szem elé terjesztendik, hogy oly határozatot hozhassunk, melyet mindenik megyére nézve legczélszerűbbnek ítélendünk. Minthogy pedig meg vagyunk győződve, miként ezen cath. kormány előtt semmi nagyobb sulylyal nem bír, mint hogy a vallásosság és kegyelet napról napra minden kitelhető módon élesztessék és ápoltassák : ez okból, ha a mondott kormány valamely óhajtást nyilványitaná az iskolai használatra készült vallásos könyveket illetőleg, — az ily óhajtást figyelembe kellend vennetek (ratio crit habenda votorum) a nélkül azonban, hogy a kérdéses könyvekben foglalt tanok fölötti ítéletek s jogotok csor­bulást vagy csökkenést szenvedhetne. Különös gondot fordítsatok főleg arra, hogy az elemi iskolákban vallási oktatásra oly könyvek használtassanak, melyekből az ifjúság a kath. anyaszentegyháznak egy és ugyanazon tanaira oktattassék, és hogy a könyvekre nézve változás ne történjék, hacsak nagyon fontos ok nincs rá, s ilyenkor is csak közös tanácskozástok után. És minthogy tapasztalásból igen jól tudjátok, meny­nyire érdekében áll mind az egyháznak, mind az állam­nak, hogy főleg a papnövendékek (adolescentes prae­­sertim Clerici) kora ifjúságuktól fogva ájtatosság, min­dennemű erény és egyházi szellemben neveltessenek, hogy a tudományt, de leginkább a szent tanokat té­velygések veszélyétől mentsen tehessék sajátukká gon­dos oktatás mellett : ez okból közös tanácskozás útján mindenkép ügyeljetek arra , hogy papnöveldéstekben józan nevelési rendszer uralkodjék, s a leghasznosb tu­dományok oly módon terjesztessenek elő , mihez képest, tekintettel az ügy-, kor és helyviszonyokra, mind az egyházra nézve növekedő haszon keletkezzék , mind pedig maga a papság üdvös és alapos tudományok s ta­­nultsággal tündököljék. A professorok vagy tanítók választásában legyetek különösen gondosak és vigyázok , s a tanítás fontos ügyét mindenkor csak oly férfiakra ruházzátok, kik is­teni félelem, jámborság, élettisztaság és szigorú erkölcs által tűnnek ki s általában józan tanukról dicséretesek. De mivel a rendkívüli szomorú és közösen ismert kor­események miatt talán egy vagy más pap találkozhat­nék, ki e csász, apóst. Fölségének nem kellemes : en­­nélfogvást a lelkész-hivatalok s más egyházi javadalmak kiosztásánál gondotok leend, hogy azokra oly papok ne választassanak, kik e csász, apóst. Fölségének kevésbbé tetszenek. Ezt pedig megismerhetitek mind a papok jel­leme és tulajdoniról, mind pedig a kormány korábbi el­járásából is, vagy pedig más egyéb alkalmas módon. — Ezenfelül ugyanazon oknál fogva szükséges, hogy a professorok és tanítók választása előtt a sem­inariumok­­ban a leggondosabban tudakozódjatok s magatoknak bi­zonyosságot szerezzetek, vájjon ö cs. Apóst. Fölségének van e politikai kérdések tekintetében ellenük valami ki­fogása. Végre folyvást különösen szigeteken fektügyék: a fö­lött őrködni, hogy az egyházi functióknál s különösen a mise szent áldozatánál s a szentségek kiosztásánál az ezen apostoli szék által már jóváhagyott formulák min­den rítus nyelvén gondosan, jámborul és lélekismerete­­sen alkalmaztassanak.És ne mulasszátok teljes bizonyos­sággal gondoskodni, hogy jövendőben oly praelatusok, kik a püspököknél alsóbb rangfokon állnak, a szent fun­­ctiokat a püspökök szertartása szerint ne teljesítsék, ha erre nézve különös szabadságot nem nyertek a szent széktől, és azon feltét alatt, hogy azok, kik ily szabad­ságot nyertek, mindent a leggondosabban követnek, mi a mi elődünk VII­ dik Sándor 1659. sept. 27-kei decre­­tumában és szinte a mi elődünk VII dik Pius apostoli iratában, mely e szavakkal: Decet romanos pontifices kezdődik és 1823. jul. 4-kén kelt, előírva van. Imhol van szeretett fiaink és tiszteletre méltó testvé­reink ! a mit jelenleg veletek szükségkép közlendőnek tartottunk; és mi egyáltalában nem kéte­lkedünk, hogy ti, a ti kitűnő jámborságtoknál, s hozzánk, s ez apest, székhezi különös és ismeretes ragaszkodástoknál fogva ezen mi intéseinket készséggel fogadjátok s gondoskod­ Magyar könyvészet. 94. Uj Magyar Muzeum. Egyszersmind a magyar academia közlönye. Kiadja Toldy Ferencz. 1856. Ha­todik folyam. Pest. Nyomatik Heckenast és Lan­­derernél. Első kötet. I. füzet, jan. 8-rét 48 lap.

Next