Pesti Napló, 1856. július (7. évfolyam, 1912-1942. szám)

1856-07-15 / 1926. szám

343-1926. 7-ik évf­folyam. Szerkesztési iroda : Egyetem-utcza 2-ik szám, 1-ső emelet. L­ap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Egyetem-utcza, 2 ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása kör­ülti panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Pesten, házhoz hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre . . . 8 frt p­­p. Hirdetmények dija : 6 hasábos petit sor 4 pkr, Bályogdi] külön lópkr _______________________­ Magán vita 6 hasábos petit sor 5 pkr. Kiadó-hivatal: Előfizetési feltételek: Szerkesztő szállása : Angol királynőhöz czimzett szálloda, 63-ik szám. Vidékre, pesten : Évnegyedre . . . 5 írt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. 1856. Kedd, jul. 15. előfizetési felhívás & FESTI SAFLO 1856-ik évi julius—decem­ber és Julius—septemberi folyamára. Vidékre postán küldve fél évre 10 frt.­­ évnegyedre 5 frt. Budapesten házhozhordással félévre 8 frt, évnegyedre 4 frt. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, egyetemintez a 2-dik szám takarékpénztár-épület, földszint. Pesti Napló kiadó­hivatala. PEST, Julius 15. , cs. kir. Apest. Fölsége az igazság­­ü­gyminiszterhez a következő legmagasb kéziratot m­éltóztatott bocsátani: „Kedves báró K­r­a­u­s­z ! Az én hitvesem­, Erzsébet Császárné Ő Fel­sége szülése alkalmából kegyelmesen elengedek a felségsértési bűn, a császári ház valamely tag­jának megsértése, a köznyugalom­ megháborítása (a körvény 63—66. §§.)vagy a büntető tk. 300. §-ban megjelölt vétség miatt már elítélt polgári állású személyeknek minden büntetést, és rende­lem, hogy e nemű büntetésre méltó cselekvények miatt, mennyiben azok a mai nap előtt követtettek el, büntetőtörvényszéki üldöztetés ne történjék, valamint hogy minden, a nevezett bűnös cselek­vények valamelyike miatt ma már folyamatban levő vizsgálat azonnal hivatalosan megszünte­tendő. E kegyelmi tény mindazáltal azon személyekre nem terjesztethetik ki, kik nem csupán a nevezett bűnös cselekvények valamelyike, hanem egy­szersmind más vétségek miatt börtönbüntetésre ítéltettek, vagy kik a nevezett bűnös cselekvé­­nyek valamelyikén kivül más a mai nap előtt el­követett bűntett vagy vétség miatt vádoltatván ugyan­ e miatt büntetésre lesznek itélendők. E kegyelmi tény az érdekletteknek azonnal tudtul adandó és végrehajtandó. Laxenburg, jul. 12. 1856. «■*’?' Ferencz József, m. k. Ő cs. kir. Apóst. Fölsége Bruck báró pénzügyminiszterhez f. hó 12—kéről a következő legmagasb kéziratot méltóztatott meneszteni: Kedves báró Bruck! Azon részteljes események következtében, melyeket a lázadás Magyar- és Erdélyországok­­ban 1848 és 49-dik években előidézett, az ebben résztvettek s a felségárulási bűnben vétkeseknek találtak közöl számosaknál hadtörvényszéki ítélet által vagyonuk elkobzása rendeltetett el. Folytonosan hajlandó lévén, ha a jog folyama­tába lépett, ott hol a köz­jólét tekintetei megen­gedik, a kegyelmet uralkodóvá tenni, indítatva érzem magam, az A jegyzékben név szerint elő­sorolt személyeknél a hadtörvényszékileg kimon­dott vagyonvesztést teljesen megszüntetni; to­vábbá a B jegyzékben *) megnevezett két egyén­nek, a vagyonuk­ elkobzásának már korábban tör­tént megszüntetése következtében a pátensszerű úrbéri kármentesítésrei igényt is a kieszközlött kárpótlási tőkéből esendő, s a vagyonvesztés el­engedése napjától számítandó járadékra kegye­lemből megadni. Az ezen ügyben irányul szolgáló elveket itt következő rendeletem tartalmazza. Ön ennélfogvást egyetértésben bel- és igaz­ságügyi minisztereimmel a további teendőket esz­­közlendi. Laxenburg, jul. 12. 1856. Ferencz József, m. k. *) Ezen A és B jegyzékei a W. Zig közelebbi száma I Császári rendelet melylyel a Magyarországomban és Erdély nagy­fejedelemségemben, 1848 és 1849-dik években kiütött fölkelés következtében haditörvényszéki­leg megítélt vagyonvesztés több személy irányá­­bani elengedésének alapelvei közzétételnek. A haditörvényszékileg megítélt vagyonvesztés több személy irányábani elengedésének megfelelő keresztülvitelére nézve, pénzügyminiszteremmel közlött iratommal egyezőleg, a következő alap­elveket találom zsinórmértékül előírandóknak: 1. A haditörvényszékileg elkobzottnak nyil­vánított és az állam birtokában levő vagyona a kéziratomhoz csatolt A alatti jegyzékben meg­nevezett személyeknek, azon állapotban, melyben az az átadatás idején találtatott és ép úgy a még akkor be nem vett termesztmények és jövedel­mek, végre a megszüntetett úrbériségért a többi földbirtokosoknak biztosított kárpótlás, ezen ren­deletem napjától számítva a patensszerűleg ki­eszközlött kárpótlási összeg kegyelemből kiszol­gáltassák. 2. Ezen kegyelem-engedmény kiterjed a tör­vényes csődtárgyalás alatt levő tömegekre is, melyekre nézve a pénzügyi procuraturák általi képviseltetésnek meg kell szűnnie. 3. Ezen tömegeknek kegyelmes visszahelye­zése kormányzási hatóságaim részéről, minden számadástétel kizárásával, az átvétel idejére, va­lamint az állam részérőli minden más oldali szol­gálattétel kirekesztésével , s az államkormány­nak a birtoklás ideje alatt elfogadott jogkötele­zettségek fentartása mellett történjék. 4. Oly jószágokat illetőleg, melyeknek előbbi birtokosai állami pénztárakból pénzelőlegezéseket kaptak, de ezekkel a számadás még meg nem történt, az államnak lefoglaló hatósága az admi­nisztratív számadási folyam bevégeztéig fog tar­tani, mely után a vagyon és a fenmaradt activ hátralék azonnal kiadandó. 5. Hogy egyrészről az ily igények tulajdono­sai, kik administrativ után a liquidatiónak eleget nem tettek, hanem törvényes pör útjára utasitot­tak, egy uj pörfolytatás költségeitől megkiméltes­senek, más részről pedig, hogy a már hozott íté­letek ne veszélyeztessenek s az erre nézve előirt fölebbezéstől el ne vonassanak, elhatározandó­­nak tartom, hogy azon pörök, melyek a pesti és nagyszebeni tartományi, illetőleg országos főtör­­vényszék delegált osztályainál 1851. máj. 20-kai és 1853. márt. 23-dikai rendeleteim határozatai­nak megfelelőleg már folyamatban vannak, e tör­vényszékeken tovább is folytattassanak, ha a két perlekedő fél különben bele nem egyezik, hogy a körös kérdések a rendes törvényszékeken tár­gyaltassanak. Ezen rendelet végrehajtásával bel- igazság- és pénzügyi minisztereim vannak megbízva. Laxenburg, jul. 12. 1856. Ferencz József s. k. Buol Schauenstein gróf s.k. Bach b. s. k. K r a u s z b. s. k. Bruck b. s. k. A részben megkegyelmezettek, vagy is kik bün­­hödési idejök felének elengedésében részesültek: Sároszy Ferencz, Kürti István, Im­­rédy József, Jablonitzky Ignácz, Kenderessy Anna, Hu­­bacsek Auguszt, Makowiczka Ferencz, Kinzl Ferencz, Winkler Márton, Knézy Zsigmond, Harcsányi József, Klipunowski Károly, Bartos Sándor, Buda Bálint, Slad­­kowski Károly, Sabina Károly, Kemény Lajos báró, Tóth László, Gablentz Rudolf, Ajer Mihály, Laski János, Ger­hart Ferencz, Bakó Sámuel, Benedek Dávid, Faster Gá­spár, Szentkirályi Erzsébet, Bottini Antonio, Kovács Ernő, Égető Lajos, Lech Péter, Jeziorkowski Teofil, Riedler Henrik, Heisz Dénes, Masz Ferencz, Schmoll­­nauer Ferencz, Schmollnauer Jakab, Steinbrecher Má­tyás és Steinbrecher Katalin. Bűnhődési idejök harmadrészének el­engedésében részesültek : Bobory Károly, Hanko­­vicz György, Szabó-Oroszhegyi József, Gál Dániel, Ma­­laman Giovanni, Marchi Carlo, Hammel József, Tury János, Batho Ignácz, Czanyi Dániel, Kleinert Venczel, Petheő Ambrus, Retthy Károly, Retthy Gábor, Schranz Ferencz, Görög Dániel, Truschka János, Lakatos An­drás, Buda Sándor, Panker Alajos, Keszler Károly, Tí­már József, Szalay Lajos, Borbély Sándor, Haase Tó­biás, Ernst András, Galli Agostine, Parembski Constan­tin, Strzemetzky Antal, Dávid Mihály, Psotta Móricz, Mirtse Ferencz, Beranek Ferencz, Roth András, Stiasny Emánuel, Moltini Angelo, Morer Giovanni, Dalaiczik József, Kaldrovicz János és Rodler Károly. Bűnhödési idejök negyed részének el-közlendi. GUCHENBERGI DIETHELM TÖRTÉNETE. IRTA AUERBACH BERTHOLD. MAGYARITÁ SZENYEY J. (Vége). HUSZONKILENCZEDIK FEJEZET. Francziskától levél érkezett a kerületi városból; ő itt márkája szüleinél tartózkodott, s értesülvén anyja halá­láról azon kérdést intézte atyjához, várjon most csak­ugyan haza menjen-e, és ha atyjának ez akarata, úgy küldjön valakit, ki neki kíséretül szolgáljon, mert egye­dül utaznia már nem illik. E levél Diethelmet igen m­eg­­szomorította, újonnan kiismerte abból gyermeke szívte­lenségét, ki legott minden akadályon győzve nem sietett hozzá, hogy fájdalmát vele megossza s az anya sírjánál vele együtt kényezzen. Diethelm érezte, hogy nejében nemcsak hű házastársat, hanem jólelkü gondos anyát is vesztett. Az emberek közt most úgy járt ides­tova Diethelm, mint egy az erdő sűrűjében eltévedt gyer­mek; végkép elhagyatottnak és gyámol nélkülinek érezte magát. Mit használt neki az emberek tisztelete és szi­ves részvéte ? Ez még sem volt nyomoru fillérnél egyéb, melyet az ügyefogyott koldusnak az útra oda dobnak s aztán mindenki ismét saját foglalkozáskörének és vigal­minak indul s őt magára hagyja. Diethelm Kübler fiatal nejével örökké czivódott; ez mit sem tehetett ked­vére ;­­ mind ez máskép volt, midőn a gazdanő még élt! A vadászkürti unokaöcs még más módon is leositotta; mert midőn Diethelm neki Francziska szívtelenségéről panaszkodott, ez azt mondá : „Tudnám én, mit tegyek; a kevély leánynak fiatal anyát adnék. Ön még legerődűsabb férfikorban áll; szerzek én ön számára feleséget; tudom, hogy a­hol zörgetni fogok, ott nekem megnyitják az ajtót; új ház, és új asszony.“ Diethelm irt Francziskának, hogy egy kijelölt napon a kerületi városban várakozzék rá, s most minden előké­születeket megtön, hogy Buchenberget örökre elhagyhas­sa ; addig is, míg alkalmas vevőt talált, a vadászkürti *) Lásd „Pesti Napló“ 1924. számát, unokaöcsnek gondviselése alá adott mindent. De mégis eltelt néhány nap, mig a faluból szabadulhatott; még száz és százféle dolgot kellett elintéznie, s ezen napok reá nézve a legkinosabbak valának; a lélek, mely minden megszokott környezetnek már Istenhozzádot mondott s még folyvást benne mulat, nyugtalan rémmé lesz, mely kisértőleg jár szerte. Végre a hazatérte utáni tize­dik napon Diethelm az ő feketéivel egyedül indult el. Kalapját mélyen homlokára húzta, nem nézett se jobbra se balra, s csak midőn a hideg szálláson már túl volt, lélekzett ismét szabadabban föl. A hüvös őszi napon és saját kocsiján utazás­át ismét föleleveníté­s a második nap déli óráiban üdülten érke­zett a kerületi városba. Francziska, kit mátkája szüléinél talált, sokat panaszkodott és sirt, és mégis úgy látszott Diethelmnek, mintha egy és más csak képmutatás volna, hogy mátkája szülei őt jó gyermeknek tartsák : büszkén hordozta fejét s egyenesen járt szerte; gyász­öltözete kellően volt rendezve, benne szebbnek látszott mint bár­mikor, s haja fürtözve volt. Diethelm sokszor csöndesen vizsgálva nézett rá, mintha nem is saját leánya volna , s Francziska valóban ékes, karcsú hölgygyé lön; csak a széles kezek, miket még különösen kiemeltek a kézfod­rok, árulták el az egykori párleányt. Midőn egy pillana­tig az atyával egyedül maradt, gyorsan imezt mondá : „Minde is a városban van; a fegyvergyakorlatra jött; én láttam őt “ „Mi közöd neked Mundehoz ?“ — válaszol Diethelm haragosan, s mielőtt Francziska még valamit felelhetett volna , belépett a vő , kalapján fátyolt viselt s a részvét őszinte hangján nyilatkozott jó napának haláláról. Diethelm hallgatott s a jelenvoltak közöl sokáig egyik sem beszélt egy szót is. Az államügyész csöndesen tar­­ta Francziska kezét, ki az ablakszögben ült. Diethelm végre a törvényszéki tárgyalásokról tudakozódott, me­lyekről eddig mit sem hallott, s kérdezte, hogy Reppen­­berger ügye mikép folyt le. „Még az nincs befejezve — volt a válasz — s holnap van utóször napi­renden. A ravasz ember beteggé tette magát, a börtön faláról lerágta a meszet, úgy hogy arcza egészen megfeketült; meglehet, hogy magát meg­ölni akarta , hanem az is lehetséges , hogy csak a vizs­gálati fogságot reményié ez által egy évnegyeddel meg­hosszabbíthatni, de mi­nt annyira helyreállítottuk ismét, hogy holnap a tizenkét eskütt férfi padja elé kerül, s önnek ipám uram jelen kell, — igen, önnek jelen kell lennie.“ Diethelm szorosan egymásra csípte ajakit s lábaival keményen a földre dobbantott. Hát már az eleven ördög játszik-e velem, hogy e históriát tartotta számomra fen­n ismét, mint valami tört veti lábaim elé ? gondolá ma­gában. „Kell ? és miért kell épen nekem ? Ki kényszeríthet engem? Én dispensálva vagyok. Ki akar engem kény­szeríteni ?“ szólt végre, és minden tagja reszketett. Az államügyész válaszoló : jó, hogy ezt senki más nem hallotta, csupán ő; itt Francziska kezét elbocsátó s azon további értesítést adta, hogy Rothmann ügyvéd, Reppenberger védelmezője szigorún kívánni fogja, hogy Diethelm az esküttek padján jelen legyen; ha a dolgot odáig hagyja jutni, hogy a törvényszék maga határozzon fölötte, úgy az nagyon fel fog tűnni, s bi­zonyos régi, már félig feledésbe merült dolgokat ismét felvet a homályból; azért legjobb, ha Diethelm önként jelenti magát. „De én ezt nem teszem“ — szólt Diethelm fölkelve — „én Francziskámat magammal viszem s még ezen órában utazom Buchenbergbe. Mit beszélnek rólam ? Mondja ön ki bízvást.“ Az államügyész a legnagyobb óvatossággal beszélte el, mikép már az is, hogy Diethelm oly rögtön eluta­zott, a részakaratnak gyanús beszédekre szolgáltatott alkalmat, melyek első indítójának ő Steinbauert tartja. Midőn kiderült, hogy Mártha asszony meghalt, minden­ki elhallgatott. De ha most elutazik, épen midőn a tár­gyalásra az ajtó mármár megnyílik, a gyanú ismét fel fog éledni, s ő (t. i. Diethelm) mind magának mind pe­dig gyermekeinek tartozik vele , nyíltan bebizonyítani, hogy a nyilvánosság előtt szabad homlokkal bátor föl­lépni. Diethelm még folyvást vonakodott, és Francziska melléje állt, s imigy szólt vőlegényéhez : „Gusztáv, te különben oly jó és szeretetre méltó vagy, egyszersmind ismered az emberek szivét; ámde azt nem képzelheted, hogy atyámnak mily terhes a tör­vényszéken ülésezni. Te egész éven át ehez már hozzá szoktál.“ „Igen, ti embermészárlók vagytok s nem ismertek könyörületet,“ szólt izgatottan Diethelm. Az államügyész elfojtotta az ezen szemrehányás fö­lötti boszankodását s Diethelm kezét megfogván imigy szólt: „Most valósággal azt mondom, tegye ön meg kedve­mért; én sem az ön sem pedig a magam becsülete miatt nem tűrhetem, hogy tiszttársaim csak egyetlen szemhu­­nyorítással is megsértsék azt, kit én atyámnak nevezek. Tegye meg ön, bármily nehezére esik is, tegye meg a mi becsületünk tisztaságáért. Sürgetve kérem önt erre.“ „Önnek nem kell engem kérnie“ szólt Diethelm foj­tott hangon, mert előtte úgy rémlett, hogy a vő sem ment minden gyanútól — „önnek nem kell engem kér­nie. Megteszem, megteszem.“ Az államügyész meg akarta őt ölelni, de Diethelm ezt ellenző. Most mindenki ismét oly derült volt, a­mennyire a gyászolás kötelessége csak megengedte, és a­nélkül hogy többé valami aggodalomnak szívében helyet en­gedne, Diethelm elment az elnökhöz, és önként jelen­tette magát. Hisz még mindig sorsot húznak s ő mind­amellett megszabadulhat, és ha máskép történnék, úgy férfiúnak kívánt mutatkozni. Benne a daczoló erő ismét tökéletesen visszatért. Reggel, midőn a törvényszéki tárgyalások elkezdőd­tek , Diethelmet eskütt-társai szívélyesen üdvözlők, csak Steinbauer szemei jártak a földön, és Diethelm oly sokáig nézett rá, mig az felpillantott s aztán a szem villáimtól mintegy fujtatva fejét lehorgasztá. Ez oly diadal volt, mely egyszerre számos panaszt levert.Roth­mann jogügyvéd is szívélyesen üdvözlé Diethelmet s di­csérte ismért eljövetele miatt. Minden névnél, melyet az urnából kihúztak, Diethelm feszülten figyelt, s azon valódi örömben részesült, hogy a tizennegy szám már teljes volt, a nélkül hogy az övé onnét kikerült volna, hanem most Rothmann használta mellőzési jogát, s hatot a kisorsoltak közöl elvetett, mig Diethelm végre mint utolsó az esküttek számába jutott. Diethelm nyugalma­san intett s helyére letelepült. A törvénykezési teremben a hallgatóság számára rendelt tér, mely csak egy rostély által választaték el, zsúfolva volt emberrel, s a páholyban, az esküttek pad­jával szemközt, egy leányzó ült gyászruhában; ez Fran­cziska volt, ki fokozott aggodalom érzetével nézte az apa és vőlegény hivatalos működését. Ő gyermekileg örült, midőn ez utóbbi reggel hozzá belépett a szép egyenruhában; a kék katonafrakkot bár­­sonyvirág-vörös gallérjával, a vállsallangot az aranyos markolatu karddal s a paszomános kalapot valódi öröm­héjjel csodálta. A vádirat felolvastatott s az államügyész elragadó ékesszólással rajzolta azon utálatos bűnt, mely mindin­kább elharapódzik, a tulajdont megrabolja, a közbizal­mat és közerkölcsösséget megöli, s hőn kérte a tizenkét férfit a népből, hogy a „vétkes“ szó kimondása által ezen mindent megrontó elfajultságnak vetnének gátat. Francziska a páholyból messze kihajolt; mátkájának ékes beszéde, valamint díszes külseje neki bizonyosan igen megtetszett. Reppenberger okosan s minden elbonyolító kérdések közepett ügyesen viselte magát, s mindent a legártatlanabb módon tudott fölfejteni, sőt több tanút hozzájuk intézett kérdések által még nem kis zavarba

Next