Pesti Napló, 1856. július (7. évfolyam, 1912-1942. szám)
1856-07-15 / 1926. szám
343-1926. 7-ik évffolyam. Szerkesztési iroda : Egyetem-utcza 2-ik szám, 1-ső emelet. Lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Egyetem-utcza, 2 ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Pesten, házhoz hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre . . . 8 frt pp. Hirdetmények dija : 6 hasábos petit sor 4 pkr, Bályogdi] külön lópkr _______________________ Magán vita 6 hasábos petit sor 5 pkr. Kiadó-hivatal: Előfizetési feltételek: Szerkesztő szállása : Angol királynőhöz czimzett szálloda, 63-ik szám. Vidékre, pesten : Évnegyedre . . . 5 írt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. 1856. Kedd, jul. 15. előfizetési felhívás & FESTI SAFLO 1856-ik évi julius—december és Julius—septemberi folyamára. Vidékre postán küldve fél évre 10 frt. évnegyedre 5 frt. Budapesten házhozhordással félévre 8 frt, évnegyedre 4 frt. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, egyetemintez a 2-dik szám takarékpénztár-épület, földszint. Pesti Napló kiadóhivatala. PEST, Julius 15. , cs. kir. Apest. Fölsége az igazságügyminiszterhez a következő legmagasb kéziratot méltóztatott bocsátani: „Kedves báró Krausz ! Az én hitvesem, Erzsébet Császárné Ő Felsége szülése alkalmából kegyelmesen elengedek a felségsértési bűn, a császári ház valamely tagjának megsértése, a köznyugalom megháborítása (a körvény 63—66. §§.)vagy a büntető tk. 300. §-ban megjelölt vétség miatt már elítélt polgári állású személyeknek minden büntetést, és rendelem, hogy e nemű büntetésre méltó cselekvények miatt, mennyiben azok a mai nap előtt követtettek el, büntetőtörvényszéki üldöztetés ne történjék, valamint hogy minden, a nevezett bűnös cselekvények valamelyike miatt ma már folyamatban levő vizsgálat azonnal hivatalosan megszüntetendő. E kegyelmi tény mindazáltal azon személyekre nem terjesztethetik ki, kik nem csupán a nevezett bűnös cselekvények valamelyike, hanem egyszersmind más vétségek miatt börtönbüntetésre ítéltettek, vagy kik a nevezett bűnös cselekvények valamelyikén kivül más a mai nap előtt elkövetett bűntett vagy vétség miatt vádoltatván ugyan e miatt büntetésre lesznek itélendők. E kegyelmi tény az érdekletteknek azonnal tudtul adandó és végrehajtandó. Laxenburg, jul. 12. 1856. «■*’?' Ferencz József, m. k. Ő cs. kir. Apóst. Fölsége Bruck báró pénzügyminiszterhez f. hó 12—kéről a következő legmagasb kéziratot méltóztatott meneszteni: Kedves báró Bruck! Azon részteljes események következtében, melyeket a lázadás Magyar- és Erdélyországokban 1848 és 49-dik években előidézett, az ebben résztvettek s a felségárulási bűnben vétkeseknek találtak közöl számosaknál hadtörvényszéki ítélet által vagyonuk elkobzása rendeltetett el. Folytonosan hajlandó lévén, ha a jog folyamatába lépett, ott hol a közjólét tekintetei megengedik, a kegyelmet uralkodóvá tenni, indítatva érzem magam, az A jegyzékben név szerint elősorolt személyeknél a hadtörvényszékileg kimondott vagyonvesztést teljesen megszüntetni; továbbá a B jegyzékben *) megnevezett két egyénnek, a vagyonuk elkobzásának már korábban történt megszüntetése következtében a pátensszerű úrbéri kármentesítésrei igényt is a kieszközlött kárpótlási tőkéből esendő, s a vagyonvesztés elengedése napjától számítandó járadékra kegyelemből megadni. Az ezen ügyben irányul szolgáló elveket itt következő rendeletem tartalmazza. Ön ennélfogvást egyetértésben bel- és igazságügyi minisztereimmel a további teendőket eszközlendi. Laxenburg, jul. 12. 1856. Ferencz József, m. k. *) Ezen A és B jegyzékei a W. Zig közelebbi száma I Császári rendelet melylyel a Magyarországomban és Erdély nagyfejedelemségemben, 1848 és 1849-dik években kiütött fölkelés következtében haditörvényszékileg megítélt vagyonvesztés több személy irányábani elengedésének alapelvei közzétételnek. A haditörvényszékileg megítélt vagyonvesztés több személy irányábani elengedésének megfelelő keresztülvitelére nézve, pénzügyminiszteremmel közlött iratommal egyezőleg, a következő alapelveket találom zsinórmértékül előírandóknak: 1. A haditörvényszékileg elkobzottnak nyilvánított és az állam birtokában levő vagyona a kéziratomhoz csatolt A alatti jegyzékben megnevezett személyeknek, azon állapotban, melyben az az átadatás idején találtatott és ép úgy a még akkor be nem vett termesztmények és jövedelmek, végre a megszüntetett úrbériségért a többi földbirtokosoknak biztosított kárpótlás, ezen rendeletem napjától számítva a patensszerűleg kieszközlött kárpótlási összeg kegyelemből kiszolgáltassák. 2. Ezen kegyelem-engedmény kiterjed a törvényes csődtárgyalás alatt levő tömegekre is, melyekre nézve a pénzügyi procuraturák általi képviseltetésnek meg kell szűnnie. 3. Ezen tömegeknek kegyelmes visszahelyezése kormányzási hatóságaim részéről, minden számadástétel kizárásával, az átvétel idejére, valamint az állam részérőli minden más oldali szolgálattétel kirekesztésével , s az államkormánynak a birtoklás ideje alatt elfogadott jogkötelezettségek fentartása mellett történjék. 4. Oly jószágokat illetőleg, melyeknek előbbi birtokosai állami pénztárakból pénzelőlegezéseket kaptak, de ezekkel a számadás még meg nem történt, az államnak lefoglaló hatósága az adminisztratív számadási folyam bevégeztéig fog tartani, mely után a vagyon és a fenmaradt activ hátralék azonnal kiadandó. 5. Hogy egyrészről az ily igények tulajdonosai, kik administrativ után a liquidatiónak eleget nem tettek, hanem törvényes pör útjára utasitottak, egy uj pörfolytatás költségeitől megkiméltessenek, más részről pedig, hogy a már hozott ítéletek ne veszélyeztessenek s az erre nézve előirt fölebbezéstől el ne vonassanak, elhatározandónak tartom, hogy azon pörök, melyek a pesti és nagyszebeni tartományi, illetőleg országos főtörvényszék delegált osztályainál 1851. máj. 20-kai és 1853. márt. 23-dikai rendeleteim határozatainak megfelelőleg már folyamatban vannak, e törvényszékeken tovább is folytattassanak, ha a két perlekedő fél különben bele nem egyezik, hogy a körös kérdések a rendes törvényszékeken tárgyaltassanak. Ezen rendelet végrehajtásával bel- igazság- és pénzügyi minisztereim vannak megbízva. Laxenburg, jul. 12. 1856. Ferencz József s. k. Buol Schauenstein gróf s.k. Bach b. s. k. K r a u s z b. s. k. Bruck b. s. k. A részben megkegyelmezettek, vagy is kik bünhödési idejök felének elengedésében részesültek: Sároszy Ferencz, Kürti István, Imrédy József, Jablonitzky Ignácz, Kenderessy Anna, Hubacsek Auguszt, Makowiczka Ferencz, Kinzl Ferencz, Winkler Márton, Knézy Zsigmond, Harcsányi József, Klipunowski Károly, Bartos Sándor, Buda Bálint, Sladkowski Károly, Sabina Károly, Kemény Lajos báró, Tóth László, Gablentz Rudolf, Ajer Mihály, Laski János, Gerhart Ferencz, Bakó Sámuel, Benedek Dávid, Faster Gáspár, Szentkirályi Erzsébet, Bottini Antonio, Kovács Ernő, Égető Lajos, Lech Péter, Jeziorkowski Teofil, Riedler Henrik, Heisz Dénes, Masz Ferencz, Schmollnauer Ferencz, Schmollnauer Jakab, Steinbrecher Mátyás és Steinbrecher Katalin. Bűnhődési idejök harmadrészének elengedésében részesültek : Bobory Károly, Hankovicz György, Szabó-Oroszhegyi József, Gál Dániel, Malaman Giovanni, Marchi Carlo, Hammel József, Tury János, Batho Ignácz, Czanyi Dániel, Kleinert Venczel, Petheő Ambrus, Retthy Károly, Retthy Gábor, Schranz Ferencz, Görög Dániel, Truschka János, Lakatos András, Buda Sándor, Panker Alajos, Keszler Károly, Tímár József, Szalay Lajos, Borbély Sándor, Haase Tóbiás, Ernst András, Galli Agostine, Parembski Constantin, Strzemetzky Antal, Dávid Mihály, Psotta Móricz, Mirtse Ferencz, Beranek Ferencz, Roth András, Stiasny Emánuel, Moltini Angelo, Morer Giovanni, Dalaiczik József, Kaldrovicz János és Rodler Károly. Bűnhödési idejök negyed részének el-közlendi. GUCHENBERGI DIETHELM TÖRTÉNETE. IRTA AUERBACH BERTHOLD. MAGYARITÁ SZENYEY J. (Vége). HUSZONKILENCZEDIK FEJEZET. Francziskától levél érkezett a kerületi városból; ő itt márkája szüleinél tartózkodott, s értesülvén anyja haláláról azon kérdést intézte atyjához, várjon most csakugyan haza menjen-e, és ha atyjának ez akarata, úgy küldjön valakit, ki neki kíséretül szolgáljon, mert egyedül utaznia már nem illik. E levél Diethelmet igen megszomorította, újonnan kiismerte abból gyermeke szívtelenségét, ki legott minden akadályon győzve nem sietett hozzá, hogy fájdalmát vele megossza s az anya sírjánál vele együtt kényezzen. Diethelm érezte, hogy nejében nemcsak hű házastársat, hanem jólelkü gondos anyát is vesztett. Az emberek közt most úgy járt idestova Diethelm, mint egy az erdő sűrűjében eltévedt gyermek; végkép elhagyatottnak és gyámol nélkülinek érezte magát. Mit használt neki az emberek tisztelete és szives részvéte ? Ez még sem volt nyomoru fillérnél egyéb, melyet az ügyefogyott koldusnak az útra oda dobnak s aztán mindenki ismét saját foglalkozáskörének és vigalminak indul s őt magára hagyja. Diethelm Kübler fiatal nejével örökké czivódott; ez mit sem tehetett kedvére ; mind ez máskép volt, midőn a gazdanő még élt! A vadászkürti unokaöcs még más módon is leositotta; mert midőn Diethelm neki Francziska szívtelenségéről panaszkodott, ez azt mondá : „Tudnám én, mit tegyek; a kevély leánynak fiatal anyát adnék. Ön még legerődűsabb férfikorban áll; szerzek én ön számára feleséget; tudom, hogy ahol zörgetni fogok, ott nekem megnyitják az ajtót; új ház, és új asszony.“ Diethelm irt Francziskának, hogy egy kijelölt napon a kerületi városban várakozzék rá, s most minden előkészületeket megtön, hogy Buchenberget örökre elhagyhassa ; addig is, míg alkalmas vevőt talált, a vadászkürti *) Lásd „Pesti Napló“ 1924. számát, unokaöcsnek gondviselése alá adott mindent. De mégis eltelt néhány nap, mig a faluból szabadulhatott; még száz és százféle dolgot kellett elintéznie, s ezen napok reá nézve a legkinosabbak valának; a lélek, mely minden megszokott környezetnek már Istenhozzádot mondott s még folyvást benne mulat, nyugtalan rémmé lesz, mely kisértőleg jár szerte. Végre a hazatérte utáni tizedik napon Diethelm az ő feketéivel egyedül indult el. Kalapját mélyen homlokára húzta, nem nézett se jobbra se balra, s csak midőn a hideg szálláson már túl volt, lélekzett ismét szabadabban föl. A hüvös őszi napon és saját kocsiján utazását ismét fölelevenítés a második nap déli óráiban üdülten érkezett a kerületi városba. Francziska, kit mátkája szüléinél talált, sokat panaszkodott és sirt, és mégis úgy látszott Diethelmnek, mintha egy és más csak képmutatás volna, hogy mátkája szülei őt jó gyermeknek tartsák : büszkén hordozta fejét s egyenesen járt szerte; gyászöltözete kellően volt rendezve, benne szebbnek látszott mint bármikor, s haja fürtözve volt. Diethelm sokszor csöndesen vizsgálva nézett rá, mintha nem is saját leánya volna , s Francziska valóban ékes, karcsú hölgygyé lön; csak a széles kezek, miket még különösen kiemeltek a kézfodrok, árulták el az egykori párleányt. Midőn egy pillanatig az atyával egyedül maradt, gyorsan imezt mondá : „Minde is a városban van; a fegyvergyakorlatra jött; én láttam őt “ „Mi közöd neked Mundehoz ?“ — válaszol Diethelm haragosan, s mielőtt Francziska még valamit felelhetett volna , belépett a vő , kalapján fátyolt viselt s a részvét őszinte hangján nyilatkozott jó napának haláláról. Diethelm hallgatott s a jelenvoltak közöl sokáig egyik sem beszélt egy szót is. Az államügyész csöndesen tarta Francziska kezét, ki az ablakszögben ült. Diethelm végre a törvényszéki tárgyalásokról tudakozódott, melyekről eddig mit sem hallott, s kérdezte, hogy Reppenberger ügye mikép folyt le. „Még az nincs befejezve — volt a válasz — s holnap van utóször napirenden. A ravasz ember beteggé tette magát, a börtön faláról lerágta a meszet, úgy hogy arcza egészen megfeketült; meglehet, hogy magát megölni akarta , hanem az is lehetséges , hogy csak a vizsgálati fogságot reményié ez által egy évnegyeddel meghosszabbíthatni, de mint annyira helyreállítottuk ismét, hogy holnap a tizenkét eskütt férfi padja elé kerül, s önnek ipám uram jelen kell, — igen, önnek jelen kell lennie.“ Diethelm szorosan egymásra csípte ajakit s lábaival keményen a földre dobbantott. Hát már az eleven ördög játszik-e velem, hogy e históriát tartotta számomra fenn ismét, mint valami tört veti lábaim elé ? gondolá magában. „Kell ? és miért kell épen nekem ? Ki kényszeríthet engem? Én dispensálva vagyok. Ki akar engem kényszeríteni ?“ szólt végre, és minden tagja reszketett. Az államügyész válaszoló : jó, hogy ezt senki más nem hallotta, csupán ő; itt Francziska kezét elbocsátó s azon további értesítést adta, hogy Rothmann ügyvéd, Reppenberger védelmezője szigorún kívánni fogja, hogy Diethelm az esküttek padján jelen legyen; ha a dolgot odáig hagyja jutni, hogy a törvényszék maga határozzon fölötte, úgy az nagyon fel fog tűnni, s bizonyos régi, már félig feledésbe merült dolgokat ismét felvet a homályból; azért legjobb, ha Diethelm önként jelenti magát. „De én ezt nem teszem“ — szólt Diethelm fölkelve — „én Francziskámat magammal viszem s még ezen órában utazom Buchenbergbe. Mit beszélnek rólam ? Mondja ön ki bízvást.“ Az államügyész a legnagyobb óvatossággal beszélte el, mikép már az is, hogy Diethelm oly rögtön elutazott, a részakaratnak gyanús beszédekre szolgáltatott alkalmat, melyek első indítójának ő Steinbauert tartja. Midőn kiderült, hogy Mártha asszony meghalt, mindenki elhallgatott. De ha most elutazik, épen midőn a tárgyalásra az ajtó mármár megnyílik, a gyanú ismét fel fog éledni, s ő (t. i. Diethelm) mind magának mind pedig gyermekeinek tartozik vele , nyíltan bebizonyítani, hogy a nyilvánosság előtt szabad homlokkal bátor föllépni. Diethelm még folyvást vonakodott, és Francziska melléje állt, s imigy szólt vőlegényéhez : „Gusztáv, te különben oly jó és szeretetre méltó vagy, egyszersmind ismered az emberek szivét; ámde azt nem képzelheted, hogy atyámnak mily terhes a törvényszéken ülésezni. Te egész éven át ehez már hozzá szoktál.“ „Igen, ti embermészárlók vagytok s nem ismertek könyörületet,“ szólt izgatottan Diethelm. Az államügyész elfojtotta az ezen szemrehányás fölötti boszankodását s Diethelm kezét megfogván imigy szólt: „Most valósággal azt mondom, tegye ön meg kedvemért; én sem az ön sem pedig a magam becsülete miatt nem tűrhetem, hogy tiszttársaim csak egyetlen szemhunyorítással is megsértsék azt, kit én atyámnak nevezek. Tegye meg ön, bármily nehezére esik is, tegye meg a mi becsületünk tisztaságáért. Sürgetve kérem önt erre.“ „Önnek nem kell engem kérnie“ szólt Diethelm fojtott hangon, mert előtte úgy rémlett, hogy a vő sem ment minden gyanútól — „önnek nem kell engem kérnie. Megteszem, megteszem.“ Az államügyész meg akarta őt ölelni, de Diethelm ezt ellenző. Most mindenki ismét oly derült volt, amennyire a gyászolás kötelessége csak megengedte, és anélkül hogy többé valami aggodalomnak szívében helyet engedne, Diethelm elment az elnökhöz, és önként jelentette magát. Hisz még mindig sorsot húznak s ő mindamellett megszabadulhat, és ha máskép történnék, úgy férfiúnak kívánt mutatkozni. Benne a daczoló erő ismét tökéletesen visszatért. Reggel, midőn a törvényszéki tárgyalások elkezdődtek , Diethelmet eskütt-társai szívélyesen üdvözlők, csak Steinbauer szemei jártak a földön, és Diethelm oly sokáig nézett rá, mig az felpillantott s aztán a szem villáimtól mintegy fujtatva fejét lehorgasztá. Ez oly diadal volt, mely egyszerre számos panaszt levert.Rothmann jogügyvéd is szívélyesen üdvözlé Diethelmet s dicsérte ismért eljövetele miatt. Minden névnél, melyet az urnából kihúztak, Diethelm feszülten figyelt, s azon valódi örömben részesült, hogy a tizennegy szám már teljes volt, a nélkül hogy az övé onnét kikerült volna, hanem most Rothmann használta mellőzési jogát, s hatot a kisorsoltak közöl elvetett, mig Diethelm végre mint utolsó az esküttek számába jutott. Diethelm nyugalmasan intett s helyére letelepült. A törvénykezési teremben a hallgatóság számára rendelt tér, mely csak egy rostély által választaték el, zsúfolva volt emberrel, s a páholyban, az esküttek padjával szemközt, egy leányzó ült gyászruhában; ez Francziska volt, ki fokozott aggodalom érzetével nézte az apa és vőlegény hivatalos működését. Ő gyermekileg örült, midőn ez utóbbi reggel hozzá belépett a szép egyenruhában; a kék katonafrakkot bársonyvirág-vörös gallérjával, a vállsallangot az aranyos markolatu karddal s a paszomános kalapot valódi örömhéjjel csodálta. A vádirat felolvastatott s az államügyész elragadó ékesszólással rajzolta azon utálatos bűnt, mely mindinkább elharapódzik, a tulajdont megrabolja, a közbizalmat és közerkölcsösséget megöli, s hőn kérte a tizenkét férfit a népből, hogy a „vétkes“ szó kimondása által ezen mindent megrontó elfajultságnak vetnének gátat. Francziska a páholyból messze kihajolt; mátkájának ékes beszéde, valamint díszes külseje neki bizonyosan igen megtetszett. Reppenberger okosan s minden elbonyolító kérdések közepett ügyesen viselte magát, s mindent a legártatlanabb módon tudott fölfejteni, sőt több tanút hozzájuk intézett kérdések által még nem kis zavarba