Pesti Napló, 1856. szeptember (7. évfolyam, 1972-2000. szám)
1856-09-11 / 1981. szám
398-1981. 5-ik évf folyam. Szerkesztési iroda : Egyetero-utcza 2-ik szám , 1-ső emelet. Szerkesztő szállása : Angol királynőhez czímzett szélloda, 63-ik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Hirdetmények dilA • ® hanékos petit sor 4 pkr. Bélyegdij külön 10 pkr ________________________ ______Magín vita 6 hasábos petit sor 5 pkr. 18S6. Csütörtök, sept. 11. Előfizetési feltételek: Vidékre, posUn : Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. Festen, házhoz hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre . . . . 8 frt p. p. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1856-ik évi October—decemberi folyamára. Vidékre postán küldve 5 frt. Budapesten házhozhordással 4 frt. Az előfizetések elfogadhatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, egyetem-utcza 2-dik szám takarékpénztár-épület, földszint. Pesti Napló kiadóhivatala PEST, sept. 11. Magyar földmivelési hitelegylet. Alighogy a hazát e minden tekintetben fölötte érdeklő nemzeti vállalat körüli nemes mozgalmakról hirt nyertünk, igyekeztünk azonnal bővebb s alaposabb értesülés végett magunkat személyes érintkezésbe tenni azon köztiszteletü honfival, ki a fölnevezett hitelegyletnek ideiglenes megalakulása körül nemcsak fáradhatatlan erélylyel buzgakodik, hanem annak érdekeit addig is, mig véglegesen megalakulhat, s legfelsőbb helyre benyújtott előrajza s alapszabályai szentesítést nyerhetnek, képviseli, s az előintézkedések tekintetében a felelőséget magára vállalta. E köztiszteletü s mindnyájunk hálás elismerésére jogosan számolható hazafi Andrásy Manó gróf, ki a kérdéses ügy szorgalmazása végett ép e pillanatban is Bécsben van. Fölkérvén a tisztelt gróf urat, szíveskednék nekünk e nemzeti intézet szerkezetéről s közhasznú czéljáról közelebbi felvilágosítást nyújtani, becses nyilatkozatából e tekintetben a következőket vettük ki. A magyar földmivelési hitelegylet föladata , az adott viszonyok közt Magyarországnak különösen földmivelését s a terménybőség értékesítését, a munkaerő jobb hasznosítása, a chemikai, mechanikai és technikai erők alkalmalmazása által hathatósan előmozdítani, s ezt a magyar földbirtokra nyert és biztosított hitel segítségével lehetővé tenni. E végből, minthogy az intézet alapját a hazafias közremunkáláson kívül csakis pénz és pedig nagy mennyiségű pénz vetheti meg, a tisztelt gróf és a vállalat más lelkes előmozdítói, mindenekelőtt összeköttetésbe léptek a külföld több jó nevű bankárával, éspedig már eddig is oly kívánatos sikerrel, hogy a szükséglendő pénzmennyiség, főleg néhány boroszlói bankár által már meg is lenne ajánlva. Hanem, mint mondá, ezen pénzösszeg csupán azon föltét alatt válhatik rendelkezhetővé, ha a tervezett egylet mielőbb életbe lépene. A bankár urak ime nyilatkozványa egy részről a legbiztosabb remény örömével tölté el a nemes grófnak lelkét, más részről megkettőztető tevékenységét. Legott országunk közszeretetü kormányzójának , császári kir. Fensége Albrecht Főherczegnek pártfogolását igyekezett a vállalat számára megnyerni, s 0 cs. kir. fensége nemcsak méltánylattal fogadta a hazafias törekvést, hanem ez iránti előszeretetének oly magas jeleit is tanusstá, melyekben a közhasznú czél megvalósulásának biztos kezességét szemlélhetni. 0 cs. kir. Apostoli Felségének Esztergomban létekor átnyujtatván az engedélyt szorgalmazó folyamodvány, miután a trón zsámolyán is kedvező auspiciumokkal találkozott , most az, a hozzácsatolt alapszabályok fölsőbb átvizsgálása végett az illető minisztériumoknál tárgyaltatik. A méltóságos gróf megígérte, hogy mihelyest Bécsből visszatér, szives lesz ez intézet bővebb megismertetéséhez adatokat nyújtani,sőt annak népszerűsítése végett a hírlapok utján maga is gyakrabban nyilatkozni. Minthogy e nemzeti vállalat annyira fontos és életbevágó, hogy lehetlen, miszerint minden hazafit egyaránt ne érdekeljen , addig is, míg annak alapszabályai s belszerkezetével közelebbről megismertethetjük az olvasóközönséget, ime közöljük a B. Hírlap tegnapi száma után az engedélyt szorgalmazó folyamodványhoz mellékelt emlékirat szövegének fővonásait. Az alapítók mindenek előtt Magyarországnak természetiekben bővelkedésére hivatkoznak, mely ez országot az állat-, növény- és ásványország legjelesebb terményeinek tárházává teszi. Másrészről azonban azt sem tagadhatni, miszerint e kincsek — kevés kivétellel — még koránsem zsákmányoltattak ki kellő mértékben, s hogy ennek egyik fő oka a személyes és reálhitel hiánya volt, míg ismét — legalább részben — a kevésbbé biztos jogviszonyok következményének mondható. Miután azonban a magas kormány intézkedései folytán e viszonyok már most megszilárdultak, „adva van azon alap is, melyen a nyert és biztosított hitel segítségével a valódi civilisatio építményét felállíthatni s a földmivelést a terménybőség értékesítése, a munkaerő jobb hasznosítása s a chemikai, mechanikai és technikai erők egyszerrei alkalmazása által hathatósan előmozdíthatni. Ennek gyors eszközlésére s a végre, hogy Magyarország e tekintetben a többi koronaországokkal lépést tarthasson, rendkívüli eszköz alkalmazandó, melyet a jelenleg oly hatalmas társulati szellem nyújt. Az alapítók elősorolják azután ama nehézségeket, mikkel a földbirtoknak birkóznia kell, ha kölcsönre van szüksége, főleg mióta a tőke mind az iparvállalatok felé gravitál s mely nehézségeknek azon mértékben gyarapodtok kell, a melyben a vállalkozási szellem az ipar terén folyvást táguló körben nyilvánítja üdvös, de egyoldalú tevékenységét. Nemcsak az ausztriai, hanem a külföldi jelzálog-bankok is, melyek kizárólag a földbirtok számára állanak fel, máris nagy nehezen bírnak rendeltetésüknek megfelelni, mivel alig tudnak már rendelkezhető tőkére szert tenni. Mindezen intézetek egymásután vagy pangásba jutnak, vagy alapos reformnak kénytelenek magukat alávetni, hogy „mintegy közvetítést eszközöljenek a jelenkornak azon törekvése, mely a tőke mozgósítására van irányozva, és azon feltételek közt, mik alatt a földbirtokos több évre pénzt kölcsön venni képes.“ Ez okból a „magyarországi földmivelési hitelegylet“ alapítói szükségesnek tartották, nem a régi elveken alapuló , elavult szerkezetű földhitelbankot indítványozni, hanem egyletüknek már eredetileg is oly alakot kivánnak adni, miként ezt a korviszonyok igénylik és miként szint annyira az ország földbirtokának, mint az összes magyarországi földmivelésnek a szót szélest és magast értelmébe véve) érdeke megkívánja. A programm most szemlét tart a már létező vagy létesülőben levő intézetek, nevezetesen a nemzeti bank jelzálogi szakmánya, a hitelintézet, s az alakuló „Ausztria“ (ingatlansági társulat) felett, s azon eredményhez jut, miszerint mindezen intézetek részint már irányuknál, részint pedig azon oknál fogva, miszerint tevékenységüket az összes birodalomra terjesztik ki , nem alkalmasak arra, hogy Magyarország ebbeli külön szükségének megfeleljenek s egyszerre mind az ipart és kereskedelmet, mind pedig a földmivelést is gyámolitsák. udiuncin tuiui van a luiuimburnauii szorult pénzviszonyai közt a reá nézve aránylag legkevesbbé nyomasztó módon segíttessék , hanem hogy eszköz is nyujtassék neki birtokát megfelelő miveltetés által annyival értékesebbé tenni, hogy ezen növekedő értékből az adósságok lerovalhassanak s a birtok végre adósság nélkül maradjon tulajdonosának kezei közt. Mindezeknél fontosabb pedig épen Magyarországra nézve ilyféle hitelintézet életbeléptetése, mely amaz átalános feladat mellett az ország külön és sajátszerű viszonyait is szemmel tartja, „mely a miveletlenül heverő földeket termékenyekké teszi, a bányászatnak élénk lendületet ad, a terjedelmes erdőségek kincseit értékesíti, s mindezen czélokra kisebb részvénytársulatok létrejöttét lehetségessé teszi, miként ezt a bécsi hitelintézet a vasútvállalatok irányában tévé, végre pedig új, hathatós munkaerőt von az országba.“ Eddigelé minden figyelem magyarországi vasutak létesítésére fordíttatott, de mi sem történt arra, hogy az ezen vasutak építésére szükséges érez, fa stb. magában az országban termeltessék, s hogy e tekintetben a külföldtől függetlenekké tegyük magunkat, s mi sem történt arra, hogy a készülő vasutaknak néhány év múlva még más szállítandóik is legyenek, mint az első nyers termények, melyek úgyszólván a felszínen hevernek. Az alapítók e szerint oly férfiakkal szövetkeztek, kik az országot és társadalmi állásuk, tapasztalásaik, hitelük és szaktudományuknál fogva, azon eszközöket is ismerik, mik által a társulat czélja elérhető... Az uj hitelegylet alapítói főczéljukat sohasem tévesztendik el szem elöl s minden gonddal azon lesznek, hogy az egyes részvényesek előnyei sohase járjanak a nagy közönség ez intézethez irányzott méltányos követeléseknek rövidségével. A részvényesek osztaléka csak azon mértékben fog növekedni,melyben az egész országra háramlandó haszon is gyarapodik.“ Ahol pedig szükség van reá, ott idegen munkások behívásáról is fog az egylet gondoskodni, hogy se tőkében, se munkaerőben ne legyen hiány s hogy az ország anyagi jólléte e két tényező közremunkálása által hatalmasan emelkedjék. , Ilynemű hitelintézet — ezek az emlékirat végsorai — mely a tőkék versenyzése elvére , s egységes vezetésre van alapítva, ne legyen többé jámbor kivonat a birodalom legnagyobb koronaországában; neki okvetlenül külön hitelintézetre van szüksége, hogy aztán a többi külföldi hitelintézetek s egyes tőkepénzesek bizalommal helyezzék el pénzöket oly országban, hol a tőke versenyzése által a föld bősége következtében becsületes és sikeres tevékenységre van tér, anélkül, hogy a nyereményt puszta részvényszédelgésben kellene keresni . . . Valameddig Magyarországnak ily intézete nincsen, mely értelmiség és tőke dolgában egyaránt gazdagon van dotálva, mindaddig a vasutak is csak csekély hasznot fognak hajtani, mert a földbirtok nyomasztó adósság- A GYÖNGYÖS HÖLGY IRTA IFJ. Domas Sándor. FRANCZIÁBÓL FORDÍTOTTA I. J. (Folytatás. *) MÁSODIK KÖTET. XX. A salonban lépteket lehetett hallani. — A hivatott személy mindjárt itt lesz, mondá a herczeg. Még van idő, avagy csakugyan bejöjjön ? — Igen uram; én mindenre el vagyok határozva. — Anna megtörlötte szemeit, és büszkén fölemelte fejét. — Jól megfontolta ön, mit cselekszik ? — Igen uram. És mivel ön akarja, tanú előtt fogom megbizonyítani, hogy én nem követhetem önt. — Hogyan ? — Megmondom az igazat. — Mit? — Akárminő bátor ön a becstelenség mezején, van olyan dolog, mit nem fogadhat ön el, ha csak nem a legnyomorultabb teremtmény. — Mi az ? — Hadd lépjen be azon ember, meg fogja ön hallani. — Talán jobb lenne, ha előbb megmondaná ön nekem, ez megkímélné önt, hogy ne használjon oly eszközöket, melyek annyival lealázóbbak önre nézve, mert sikerök sem lesz. — Azt nem hiszem. — Tudom én azt, miről ön azt hiszi, hogy nincs tudomásom arról. — Úgy tudja azt is, hogy gyűlölöm önt ? — Igen asszonyom, már régen tudom. — Hogy önt megvetem ? — Azt is. — Hogy mást szeretek ? — Ki szerencsétlenségre nincs jelen az ön védelmére. * Lásd „Pesti Napló* 1980. számát. — Hogy ezen ember szeretem? folytatá a herczegné, kinek a herczeg hideg vére annyira növelte izgatottságát, hogy oly vallomást tegyen, mint oly hölgytől mint ő, hallatlan. — Azt is tudom. — Akkor még csak egyet kell önnek tudnia. — Mi az. A herczegné pillanatig habozott. Szemérme és méltósága fellázadt szerelme ezen végső kísérlete ellen. Jakabnak tett esküjére kellett visszaemlékeznie, s azon meggyőződéssel kellett bírnia, hogy teljes vallomásával együtt jár szabadsága, hogy ezen vallomást tehesse még oly embernek is, kit megvetett, s kinek a legnagyobb érdeke volt azt titokban tartani, s ekkor is igy kiáltott fel : „Tehát mindent akar ön tudni ?“ és ezen szavak által az utolsó lépést kísérletté meg visszafelé, alkalmat adván ellenfelének is a hátrálásra. — Igen, mondá a herczeg nyugodtan. — No tehát, mondá a herczegné, s igy szólva ösztönszerüleg behunyta szemeit, mint az örvénybe ugró ember, no tehát, uram, én anya leendek. Át fogja ön látni, hogy ily tény folytán minden összeköttetésnek meg kell közöttünk szakadni. — Csak az a baj asszonyom, hogy egy nehézség van. — Minő nehézség ? — Én nem hiszek önnek. — Ön nem hiszen! kiáltott fel a herczegné rettenettel. — Nem. Anna rendkívül meg volt lepve ezen nyugodt nyilatkozat által, ez tanúsította, mily hajthatlan a herczeg akarata. A herczegné utolsó fegyverét is felhasználta, erkölcsileg le volt fegyverezve már, s ellensége még előtte állott, szintoly sebzetlenül s még erősebben mint előbb. De még sem akarta magát a herczegné megadni, s folytatá : —• Hogyan mernék én ily dolgot mondani, ha nem volna igaz ? — Sőt hogyan merné ön mondani, ha igaz volna? téve hozzá a herczeg szelíd és megbocsátó kifejezéssel; helyzetében akármit képes volna ön állítani, csakhogy szabadulhasson. Ez csak fortély, semmi más. S az ön fortélya nem sikerült, menjünk. — S ha az idő meg fogja mutatni, hogy nem hazudtam ? — Az más lesz. — Mit fog ön tenni ? — Még nem tudom. — Szabadon fog ön engem bocsátni ? — Meglehet. — Ha csak el nem akarja ön fogadni ezen gyermeket. — Ami legjobb lenne. — Vagy meg nem akarja ölni. — Az az én dolgom. Ezen hajthatlan és gúnyos hidegvérűség ellenében előbb-utóbb egyszerű hölgy természetébe kellett Annának visszaesni őszinteségében; azon gyöngeségéből kellett a segédeszközöket vennie, melyeket tehetlen ereje megtagadott, s lassan kint fejét elveszítve, miután vitatkozott, kérni kezdett, miután fenyegetett, síráshoz fogott, s ekkér hasztalan könyekben, legyőzni könnyű ellenállásban olvasztotta fal azon csekély erélyt, bátorságot és elhatározottságot, mely még benne megmaradt. Ekkor halk koczogás hallatszott az ajtón. — Nem! nem! kiáltott a herczegné, zokogásban törve ki, s kezébe rejtvén fejét pamlagra esve; nem! nem ! én nem fogok elutazni! A herczeg felnyitotta az ajtót. — Egyedül hagyom önt a herczegnével, mondá nyugodtan a rendörbiztosnak , legyen szives ön vele minél hamarabb megértetni helyzetét. Midőn Anna egyedül volt a rendörbiztossal fölemelte fejét, és szemeit megtörölve, igy szólott : — Mit akarnak velem ? A rendőrbiztos kétségtelenül inkább szeretett volna valamely tolvajt vagy gyilkost elfogni, mint ily szép fiatal nemes fajú, nemes nevű, nemes szivü hölgy ellen kegyetlenkedni, ki zokogással vegyült s félő, könyörgő hangon azt kérdezte tőle : „Mit akarnak velem ?“ S nem terjeszkedvén ki a jelenet okára a biztos csillapítani kezdte a herczegnét, s azután felolvasta előtte a törvényszéki elnök rendeletét. Előadta neki a törvény világos, határozott, minden vitatkozáson felül álló, rideg értelmét. Igyekezett őt meggyőzni, a lehető legatyaibb módon beszélt neki, egyszersmind mindig meg is jegyezvén, hogy ellenállnia mindenesetre lehetlenség, s ha végre a herczeg őt fel fogja szólítani, ő kénytelen lesz a legszigorúbb eszközökhez is nyúlni. Ekkor mint a gyermek, ki megengesztelni véli mesterét, ha mindent igazán megvall, az egészet elbeszélte a herczegné a biztosnak, s kérte, hogy pártfogolja őt, s akadályozza meg elutazását. Elmondta neki, hogy szereti Jakabot, hogy még egyszer óhajtaná őt látni; nem annyira férjét vádolta, mint csak saját fájdalmáról beszélt; csupán más napig kivánt Párisban maradni; előadta, hogy atyjának rövid időn meg kell érkezni; kijelentette a rendőrbiztosnak, ki e részben semmit sem tehetett, hogy kész kolostorba is menni, visszavonulni a világtól, ha huszonnégy órai szabadságot engednek neki; a legmeghatóbb szavakkal élt, összetett kezekkel könyürgött, mindazon magasztos szívből folyó tulságot elkövette, melyekre a hölgyek, midőn szerelmükön kívül többé semmi egyébre sem emlékeznek, s midőn attól, a kit szeretnek, el akarják választani, elkövetni képesek. (Folytatjuk.) —s~a«at»! HAD TUDOMÁNY , IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Két halálra keresettnek szózata. Haljunk meg! ámde haljanak velünk Meg mindazok, kik érdemlik ... B. B. testvérpár. Fájdalom, igy fizet a világ! Ki gondolta volna, hogy ily kevés kegyelet létezzék az ősi hagyományok iránt! Miután a magyar nemzetet jó és mostoha sorsában nemzedékről nemzedékre híven követtük, miután az országi megyegyűléseken, színpadokon, tanodákban annyiszor hangoztatták nevünket (mert ugyan hányszor nem hallottuk az országos rendektől : „bennünket a honszeretet lelkesít?“ ; hányszor nem a megyegyüléseken: „a törvény bennünket nemeseket adóra nem kötelez ?“; hányszor nem mondotta a tanár hajczibálva és orrpeczkelve tanítványinak : „megtanutlak benneteket nebulók!“?); miután ezenfelül Dávid zsoltáriban, Jeremiás siralmaiban, Kempis Tamásban, Mikes Kelemenben s a hazai irók minden munkáiban maradandó nyomunkat hagytuk, s a nép nyelvén, sőt a szerelmesek nyelvén is (mert nem mondották-e ezek s mondják mindennap akárhányszor egymásnak : „bennünket csak a halá választhat el“) mostanig hervadhatlan életnek örültünk miután tehát minden kor- és osztálybeli magyarnak hűségesen szolgáltunk, a nélkül hogy csak egy is jóravalóságunkat kétségbe vonta volna; miután imigy Matuzsálemnél is idősb korra vergődtünk s természetes utol eddig meg nem halhatunk : ime most erőszakosan akarják eloltani életünk lámpáját. Támadt egy magyar ember, sőt több mint ember, mert neve Ángyal. Ez aranyokkal agitált ellenünk; azt akarja, hogy mi, mint Quasimodók, monstrumok csodabogarak, nyomorék zabgyerekek, kik nem becsületes nominativustól, hanem csak amolyan gézengúz vocativustól származtunk, törlesztetnénk ki az élők sorából; ez a nép közt birságpénzszedéssel s igy mintegy terrorig