Pesti Napló, 1856. november (7. évfolyam, 2032-2060. szám)
1856-11-19 / 2049. szám
zött vallásos közösséget alapított, miért kötésekor vallásos megszentelésben részeltetett, honnan a házasság római meghatározásának valódi értelme azon szavakban: consortium omnis vitae, divini et humani juris communicatio.___ Hasonlóan tudjuk a történetekből, mikép az ősnémet és szláv népeknél is már a kereszténység előtt vallásos és ünnepélyes szertartású intézetet képeze a házasság.2) — Hogy pedig a kereszténység legelső éveiben átalános volt a hit a házasság vallásos jelleme iránt, mint Eichorn, May, Böhmer bizonyítják, igen természetes volt. Csak későbbi századokban kezdett az ellenvélemény mutatkozni; a legelső nyomait a 12-dik században találhatván fel, midőn némely sekták a házassági ügyet az egyház törvényhozása s hatósága alól kivonni igyekeztek. De nagyobb hatályú kifejlődése csak a világeseményt képező, reformativ korára vihető vissza, midőn már nyíltan kezdett hirdettetni azonban , hogy a házasság nem számítható a szentségek közé, hogy az pusztán polgárjogi s politikai szerződvényt képez, és hogy az egyház az ú. n. felbontó akadályok megalapítására nincs jogosítva. Ámbár bebizonyított tény az, hogy Luther a házasságot nem akarta végkép világi intézetté alakítani, sem azt magasztos jelentőségétől megfosztani, azt a családi élet s erkölcsi világrend alapjául tekintvén. 3) E tan kifejlődésének bevégzése s tökélye a 18-dik századba esik. Azon uj tanok, melyek e század eseményei, s azokat megelőző szellemi mozgalmak folytán az állam s egyház közti viszonyról terjedeztek; azon törekvés, hogy az állam az egyháztól mindenben függetlenné tétessék; továbbá az egyház törvényhozó hatalmának visszaéléseitőli félelem, valamint azon óhajtás, hogy oly házassági jog alapitassék, mely az államban minden hitfelekezetre alkalmazható legyen, azt eredményezték, hogy a házasság, elszakítva a nép minden vallásos érzelmeitől, megfosztva a hitnek a kebelre éltetőleg s megnyugtatóig ható fénysugaraitól — pusztán polgárjogi viszonynak és szerződésnek nyilvánitatott. Minthogy e törekvések legmerészebben s legsikerdúsabban Francziaországban nyilvánultak, a házasság szerződési tana is itt fejlődő ki a törvényhozás útján leghatározottabban. Itt az 1791- 2) Mitterinaier : Grundsätze des gem. deutschen Privatrechts II. B. §. 374. *) Az, mit Cochlaus 1545-ben megjelent és „Miscellanea in causis Religionis“ czimű munkájában mond Lutherról : „Vociferor et clamo, causas matrimoniales non ad me, sed ad saecularem potestarem referri debere. Nemo enim negare potest matrimonium esserem externam, et saecularem, sicut vestem, cibum, domum, arcam ac saeculari potestati subjectam“ és az mit Seckendorf a reformatio történetében mond róla : Hoc ex Lutheri dictis apparet ejus judicio causas matrimoniales necessario ad forum ecclesiasticum non pertinere, sed in Principum et magistratuum potestate essem, valamint több mások állításaik is Luthernek e tárgy körüli nézeteiről. Luther nyilatkozatai egyes helyeinek összefüggés nélküli kiszaggatásából részint egyes szavak téves felfogásából eredtek. Mittermaier: Privatrecht II. 285. Weske : Rechtslexicon III. 531. Eichorn, Richter stb. stb. Azért is a protestantismus nem tekinti a házasságot puszta polgári ténynek; nem ismeri azt el szentségnek, de elismeri annak isteni rendeltetését és természeti szent jellegét. (Walter : Kirchenrecht 519 lap) mint ezt az augsburgi hitvallomás 23. ez. világosan kifejezi ezzel : nachdem die Schrift klar meldet, der eheliche Stand sei von Gott dem Herrn eingesetzt, um Unzucht zu vermeiden. diki alkotmány világosan kimondván , hogy a törvény a házasságot egyedül csak polgárjogi szerződésnek tekinti, (tit. II. art. 7.) — ez elv a házasság magasztos méltósága és szentsége ellenében odáig terjesztetett , mikép a házasoknak a későbbi konventi törvények teljes szabadságot adtak kötelékeket tetszésük szerint épen úgy feloldhatni mint a közönséges társulati szerződvényeket * *), és ez alapelvet megtartó a Code is, mely a társaság érvényére egyedül csak a polgári törvények által kijelölt feltételeket szükségeli. És ezen elv a porosz, rajnai tartományok, belgiumi, hollandi törvények által is elfogadtatott különböző időszakokban. Midőn e czikkek tárgyául kizárólag az új házassági törvényünk alapelveinek kijelölését és nem megvitatását is tűztem ki, természetes, mikép körükön túl esik annak vizsgálata, hogy az érintett két tan közöl melyik üdvösebb a családi boldogság előmozdítására, az erkölcsiség magvainak a családi tűzhely melegénél való kifejtésére, a házassági kihágások s visszaélések gátlására, a szabadsággal karöltve járó egyéniség biztosítására, és az emberiség minden tekintetbeni haladására Miután azonban e két tan történeti kifejlődését egy pár adatban s rövid vonalrajzban érintem, kell, hogy némely adatokat s tényeket is megemlítsek, melyek az imént érintett kérdésre vonatkoznak ugyan, de a melyek egyszersmind a történeti kifejlődésnek is kifolyásai s eredményei, így azt nevezetesen, miszerint a katholikus fogalom szerinti házasságot nem lehet mindenben, végrészletekig a polgárjogi házasság ellenébe állítani. Mert ha az utóbbinak fő lényege a felek közti szerződés, az elsőnél is ugyanaz képezi az alapot, miután a katholikus egyházban a kanonisták egyhangúlag elismerték minden időben, hogy a házasság szerződés által jön létre, s hogy lényegét a házasok viszonos megegyezése s ennek kinyilatkoztatása képezi, miben áll a szerződés lényege is. Abban tehát, mi az egyéni szabadság biztosítására leglényegesebb, mindkettő megegyez. Míg másrészt minden egyház s hitfelekezet részéről közeledést tapasztalhatni azon tan felé, hogy a házasság ne tekintessék pusztán polgárjogi intézetnek, miután azt maguk a protestánsok is vallásos, istenileg rendelt társulatnak tekintik. Ezt mutatja Anglia törvényhozása is, mely a házasság lényegére az újabb idők óta az egyházi kihirdetést, egyházbani összeadatást s az egyház könyveibe való bejegyeztetést is megkívánja.6) Ha pedig a házasság a nép vallásos érzelmein s meggyőződésén alapszik akkor csak az oly törvényhozás számíthat e téren kellő sikerre s biztos alapokra, mely ugyanazon hittel s érzelmekkel öszhangzásban áll. Érdekes tényül szolgál az is, miszerint a házasságnak polgárjogi intézetté alakítása által nem érettek et mindazon czélok, melyek azáltal eléretni czéloztattak. Egy ily czél volt különösen, hogy *) 1792. tept. 20; 8. Niv. II.; 4. Flor. II.; 24. Vend. III.; 15. Therm. HL. törvények szerint. 5) I?y VI. Pius 1789 jul. 11. körlevelében nyíltan mondja : Matrimonium est contractus naturális divino jure institutus. így XIV. Benedek : matrimorium etsi contractus civilis sit, est tarnen a Christo dno elevatum ad dignitatem sacramenti. Igy Devoti Institut, Canon, munkájában : Materia sacramenti matrimonii non civilis séd ipse est contractus naturális stb. stb. 6) Georg IV. C. 76. törvény alapján.— Migurhessenben az 1853-ks törvényhozás a polgári házasságot a keresztények között végkép megszüntette, a házassági ügyre nézve ugyanazon törvények alá jöhessenek az államnak minden polgárai, hogy igy ezek közt az összeolvadás, s a kormányzásban az öszhangzás tökéletesb legyen. És ezáltal ismét az is czéloztatott, hogy az összeütközések s peres viszályok is kevesedjenek. Ez volt p. o. fötörekvés Francziaországban. És miképpen az elérve? A polgárjog mellett a házasságok körül megmaradt, habár csak a lelkiismeretek tekintetéből s csak az egyház irányában is — a kath. egyházi jog is, miáltal igen számos összeütközésekre nyílt alkalom, mint ezt ez évből tanúsítja egy nevezetessé lett házassági viszály, az ismeretes Pescatore féle per — minek alapját egyedül az egyházi és polgári jog közti összeütközés képezé. Ezeket szem előtt tartva képesek lehetünk részrehajlatlanabbul az ausztriai uj házassági jog elveit minden oldalról megítélhetni. Az főelvéül azt fogadta el , hogy a házasság szentségnek tekintessék — úgy mint azt a kath. egyházi jog rendeli. Ezzel előbbi magyar házassági jogunktól semmi eltérés sem történt, miután hazánkban előbb is az egyházi jog képezé a katholikusok házasságának jogforrását, a házasság tehát mindig szentségnek tekintetvén, s abban a polgári törvény- s hozás el nem lévén különözve az egyházi törvényhozástól. De azon elv, mely ezentúl az összes házassági törvények körében irányadóul szolgáland a katholikusoknál, nincs az általános ausztriai polgári törvénykönyv házassági jogával sem oly ellentétben, mint közönségesen szokott állitatni. Nem pedig azért, mivel azon codex nem nevezi ugyan a házasságot szentségnek , hanem csak szerződésnek (44. §.) de azon mégsem különzé el azt egészen a polgárok vallásos meggyőződésétől és hitüktől s nem alakított abból sohasem tisztán polgárjogi szerződést, mint téve azt a franczia törvényhozás. Bizonyítják ezt azon kellékek, melyeket a házasság lényegére mint szükségbeli feltételeket kivált meg u. m. az, hogy a kihirdetésnek a lelkész által az egyházi gyülekezet előtt kell történni (70—71. §.) s az, hogy az egybekelésnek, vagyis a házassági összekötésbe való viszonyos beleegyezés nyilvánítása nem történhete a közigazgatási polgári hivatalnok előtt, mint Frankhonban , hanem egyedül csak a jegyesek lelkésze előtt (75. §.) a házassági anyakönyveket is az egyház vezetése s kezelése alá bízván (80. §.) De mig e szabályok minden keresztény hitfelekezetekre kiterjesztetnek — elkülönözve még egy szabály állíttatott fel a katholikusok részére, mely szabály világosan kijelöli azon irányt és szellemet, melyből az ausztriai polgári codex a kath. házasságot kívánta tekintetni. A 111. §. ugyanis világosan kimondotta, hogy a katholikusok között a házasság köteléke csak a halál által bontható fel teljesen, tehát hogy az feloldhatatlan, mint azt a kath. egyházi jog is tanítja, e jelleg pedig az, mely a házasságnak egyedül szentségi felfogásából folyik ki, s mely a polgárjogi szerződéstől egészen idegen. És ez mutatja, mikép az új házassági jog a főelvben semmi lényeges újat nem állított fel, sem szívem még ifjú volt; valóban tudva , hogy csupán vagyonos leány segíthet ki a sárból, oly dühösen tettem itt a szépet, mint valaha. Többet megkísértettem mint — egynéhányat — és sajátságos tény az, amelyet soha meg nem bírtam magyarázni, hogy amily sikerültek valának lépteim az élemedett nők körül, szintoly kevéssé valék szerencsés a fiataloknál. No de „a ki nem mer, sem veszt se nyer“*), én hát csak hajtottam, hajtottam s utoljára annyira nyomába jutottam valami Miss Cloppernek egy meglehetős gazdag hajóriteráns leányának, hogy alig hiszem, hogy elutasíthatott volna. A bátyja, Clopper kapitány, sorezredben volt, és segített rajtam amint kitett tőle, esküvel állttá, hogy igen derék ficzkó vagyok. Sok kedvezéssel lévén irántam Clopper, eltökélem magamban, hogy ebédre hívom, mit e részbeni elveim minden áldozata nélkül tehetek; mert lám, Dobble vendégfogadóban lakott — s minthogy ő a számláit mind az apjának küldte, tétovázás nélkül használtam az asztalát. A közteremben ebédeltünk; Dobble is elhozta egy ismerősét s igy parti karét csináltunk, mint a franczia mondja. Néhány hajós tiszt egy szomszéd asztalnál hasonló foglalkozásban volt. Nos , én nem kíméltem a bort sem magamtól sem pajtásaimtól, s iddogálás közben hova tovább beszédesebbek és közlekedőbbek lettünk. Mindenik beszélt vitéz tetteiről a csatamezőn vagy a hölgyek közt, mint tisztek szoktak ebéd után. Clopper tudtára adá bizodalmasan a társaságnak, mint óhajtja ő, hogy elvegyem a testvérét s fogadni mert, hogy én a legderekabb legény vagyok a világon. Dobble zászlótartó mellette szavazott . „De vigyázzon magára Miss Clopper“ azt mondja, mert Stubbs hamis ficzkó, amint vettem észre, Isten tudja hány hiarsonja volt már, s jegybe járt, nem tudom hány nővel.“ „Ugyan úgy, “ mond Clopper, „Nosza Stubbs, beszéld el kalandaidat.“ „Éh!“ mondok szerénykedve, „bizony semmi sincs, mit beszéljek el; szerelmes voltam, pajtás, — ki nem ! volt — és túl adtak rajtam — kin nem?“ Clopper káromkodva állttá, hogy agyon lövi húgát, ha valaha úgy bánnék velem. „Emlegesd csak Miss Cruttyt neki“, monda Dobble; he! he! Stubbs megadta neki, meg ő! az nem adott túl rajta, fogadom.“ „Igazán Dobble, az igen sok, nem volna szabad neveket emlegetni; tény az, hogy az a leány iszonyatos szerelmes volt belém és pénzes — hatszázezer forintja, becsületemre. No’s, már minden renden volt, midőn megérkezik Londonból, — egy rokona.“ Nos, hát talán meggátolta a házasságot.“ „Hogy meggátolta ? — de meg ám, elhiszem, hogy meg, de nem abban az értelemben, a melyben ti képzelitek; a két szemét adta volna érette s még azonfelül százezer forintot, ha elveszem a leányt, de nem kellett.“ „S ugyan az ég szerelmiért, mi okból?“ „Uraim, nagybátyja csizmadia volt. A világért sem aljasítottam volna oda magamat, hogy abba a családba házasodjam.“ „Tudnivaló hogy nem“, azt mondja Dobble, az nem lehetett, világos. No de most már beszélj arról a másik leányról is, Waters Marsról.“ „Csitt, Dobble, csitt! nem látod, hogy az az egyik hajótiszt ide fordult, s meghallott. Édes barátom, Clopper, az egész dolog gyermekség volt.“ „Jó, de már csak hadd halljuk“, monda Clopper, „hadd halljuk, nem mondom meg a húgomnak ne félj“, és kezét az orrához vitte és szörnyűséges ravasz képet váltott. „Semmi afféle, Clopper — ő nem — becsületemre, kis Bob Stubbs nem feslett ember, az egész történet igen egyszerű. Apámnak tudod, van egy kis jószágocskája, csak egynéhány száz hold, Stoffensgiggleben, úgy e bolondos név ? Ebattát! az a tengerész úr megint ide mereszti a szemét — (rettenetességes képet váltottam, amint én is vissza meresztem a szememet s hangos szóval, mintha nem törődném rajta, folytatom) — nohát s abban a Stoffensquiggleben lakott egy leány, Miss Watters, egy vidéki hitvány patikás unoka buga! hát az anyám kegyébe vette a leányt, hazánk járatta, s kényeztette. Mindketten fiatalok valánk — és — és — a leány belém szeretett, az való. Kénytelen valók elutasítni némi igen tüzes közeledéseit hazam , és gavalléri becsületemre mondom, ennyiből áll az egész történet, amelyről Dobble oly nagy zajt üt. Épen amint végzem a mondókámat, azon veszem észre, hogy orron fogtak s egy harsány szózat kiáltja: „Mr. Stubbs, ön hmnezfut, hazug, gazember — s fogja azért, hogy egy ártatlan hölgy nevét merésztette sárba keverni.“ Megfordultam a hogy tudtam, mert az a zsivány kiránczigált volt a székemből, s ime látok egy hat lábnyi magas, nagy tengeri szörnyeteget, a ki engem a legiletlenebb módon ütött, vert, lökdösött arczban, oldalban s más nem nevezendő helyen is. „Hazug ez, uraim, és gazember; a csizmadia csaláson érte s unokahuga kosarat adott neki. Miss Waters el vala jegyezve vele gyermekkora óta, s ő oda hagyta a csizmadia húgáért, mivel ő gazdagabb volt“ — és ekkor egy kártyát dugva a kabát gallérom és nyakkendőm közé a nyakszirtomba az undorító barom még egyet szabott a hátamra s kimene a teremből pajtásaival. Dobble felsegített, s kivévén a kártyát a nyakamból, olvasó: Waters kapitány. Clopper egy pohár vizet tölte nekem és suga: „Ha ez igaz, rémséges gazember vagy Stubbs, s Waters kapitány után velem kell megverekedned,és ezzel kiúszott a szobából Csak egy út volt előttem. A kapitánynak egy rövid fitymáló jegyzéket küldök, melyben megmondani neki, hogy oly alávaló emberrel semmi közöm. Ami Cloppert illeti, nem méltóztattam számbavenni észrevételét , hanem hogy megmeneküljek ezen hitvány aljas emberek alkalmatlan társaságától, eltökélöm, hogy betöltöm rég rejtegetett óhajtásomat, egy kis utat teszek. Szabadságidőt kértem magamnak s még azonosen eltávozom. Kép-zelhetni, hogy felsült az a baromi Waters, midőn másnap valóban a szállásomra jött, s látta hogy hegyen völgyön túl vagyok, ha ! ha ! Ezen kalandom után jót valók lakva torkig a katonai élettel — legalább az ezredembeli élettel, ahol a lisztek, oly nagy vala megfoghatlan előitéletek irántam, teljességgel nem akartak velem társalkodni. Craw ezredes tudtomra oda ezt levelében, melyet úgy bántam a mint érdemlelte. — ts sohasem érintettem azóta azt az egész dolgot és sohasem beszéltem egyetlen egy emberrel is azóta a North Bungay ezredből. Magyar könyvészet. 645. Magyar nyelvészet. Szerkeszti Hunfalvy Pál. II. évfolyam. Pesten, Eggenberger Ferdinand bizományában. 1856. Nyomatik Emich Gusztávnál. 8-rét. Második füzet 81—160 lap. 646. A gerinczes állatok természetrajza. A gymnasiusi iskolák használatára, irta Bándi János tanár stb. kapható, Schön Jakab könyvkereskedésében, Baján, Pesten, nyomatott Lukács Lászlónál. 1852. 8 rét. 491. 647. Imák s énekek, melyek a rom. kath. elemi tanuló ifjúság lelki épülésére összeszedettek és kiadattak Déghy József, Gömöry Mihály, Kovács Antal és Rózay György tanítók által. Kecskeméten. 1856. Nyomatott Szilády Károlynál. 12-rét. 581. 648. Útmutatás a keresztyén vallás előadására a helvécziai vallástételt követők értelme szerint. Készíttetett a tiszántúli superintendentia föliszteletü consistoriuma rendeléséből az alsó iskolák számára. Első darab. Debreczenben, 1856. a város könyvnyomdájában. 8rét. 1431. 649. Az énekművészet elemei. Röviden és érthetően előadva s különös tekintettel a magyar koronaországi elemi iskolákra irta Wimmer József Ede a hangművészetnek az elemi főiskolánál nyilvános rendes tanára és karnagy a városi plébánia templomnál Pécsett. Pesten, 1856. Emich Gusztáv könyvnyomdája. 4rét. 36 I. 7) És a mi számos pereket idézett elő. Ma hu-Tableau dé la constitution politique de la monarchie francaise Paris 1830. Lafe'rrie re : Histoire du droit francai« vol. II. Zacliariä : Das französische Civilrecht, 3. B. §. 450. előbbi házassági jogunkra nézve, sem a többi ausztriai koronarészek irányában. SZOKOLAY ISTVÁN: JUSSTEMPLÓ. Pest, nov. 19. A magyar akadémia nov. 17-ki ülésében a titoknok olvasta föl Szalay István reform, lelkész észrevételeit az egyezményes philosophiáról e czim alatt: egy kő az egyezményes bölcselem templomához.Értekezett különösen az ismeret kút-és okfejérel határáról; elmondta nézeteit a philosophiai módszerek és rendszerek fölött; s végre a logikai törvények kijavítását vagy inkább megtoldását tartván szükségesnek, azonsági és ellenmondási elvhez még egy harmadikat adott, mely igy hangzik : egység a különbözőségben és különbözőség az egységben. Egyáltalában értekező nem annyira követ hordott a Hetényi- Szontagh-féle egyezményes bölcselemhez (melynek talán csak nevét és czélját helyesli), mint inkább a Szontagh által rakott alapokat bontogatta s uj alapokra igyekvők azt fektetni. Megtámadta mindjárt Szontagh valóeszményi kiindulási pontját, melyből, úgymond, az következnék, hogy a mi eszményi, nem való és viszont, holott a nem-én az énben szintúgy megvan, mint az énen kívül; az ismeret határául az öntudatot állitá, a hol minden ismeret kezdődik; s a dogmatismust védelme alá fogta, mindenik módszert elégtelennek mondván a másik nélkül. Megannyi lényeges eltérés Szontagh nézeteitől, melyeknek megvitatása nem a mi dolgunk , valamint bővebb fejtegetése sem tartozik a nagy közönség elé. Az illetők megtalálják az academia közlönyében, hova fölvenni a bölcselmi osztályt ez ülésben egyedül képviselő Horváth Czirill úr méltónak találta.„Oly tárgyak vannak ez értekezésben megpendítve, fejtegetve — úgymond a bölcselmi osztály nevezett rendes tagja — melyekkel eddig embereink nem foglalkoztak.“ S mi, anélkül, hogy az értekezés bírálatába bocsátkoznánk, azt adjuk Horváth Czirill úr illetékes bírálatához, hogy értekezőben önálló, gondolkodó főt nyert irodalmunk, aki legelvontabb dolgokról is, nagy könnyűséggel, szabatosan és igen érthetőleg tudja magát kifejezni. Mindenesetre nagy írói érdem. Az értekezés tudományos becséről ítéljenek a szakférfiak. Úgy tudjuk, Szontagh úr szintén eladja annak idején ellenészrevételeit. —Tegnapi számunkban szóltunk azon kalamitás felől, minélfogva egy idő óta a nemzeti színpadon izlésrontó, szellemtelen, trágár népszínművek kerekednek fel elriasztására a jobbsziéeű közönségnek s elkedvetlenítésére azoknak, kik élvezetdús előadások reményében bérlenek páholyokat, zártszékeket. Ily alkalmakkor aztán az ítészet méltán feleletre vonja az igazgatóságot e czél- és méltóságellenes eljárásért, a nem szépnek, nem jónak ily bitor jogáért s feleletre vonja a drámabíráló választmányt, de nem mindig méltán. Mert ha a nem jutalom-előadásul választott mű csakugyan silány, a mint hogy ily mű a bíráló választmány által is több fogadtatott el, méltán érheti a választmányt katholás s igazolva találjuk azon óhajtást, hogy minden elfogadott darab mellett az elfogadó választmányi tagok nevei is említessenek meg; de ha a jutalom előadásul választott eredeti mű, mint p. o. a „Szalmaözvegy,“ „10,000 fit“ stb. rész, feleletre a bíráló választmány mindaddig nem vonható, míg színházunknál azon helytelen, azon hibás szabály fog fentartartatni, hogy a jutalmazandó színész és színésznő tetszése szerint választhat színművet, anélkül, hogy az a bíráló választmány elé terjesztetnék. Ez esetben a felelősség terhe csak az igazgatóságot illeti, főleg oly színháznál, mint a mienk, hol a pénzügyi kezelés, az artistikai érdekek könnyebb kezelhetősége tekintetéből az intendatúrától elválasztatott, hol tehát a műigazgató könnyebben ügyelhet fel az intézet szellemi ügyeire. Az igazgatóság, mely a jutalmazottak ízlésére, tapintatára, mint látjuk nem támaszkodhatik, szigorú felügyelettel tartozik lenni a jutalom-előadással választott darabok irányában, s miután ily művek a drámabíráló választmányhoz nem kerülnek , a közönség , a jó ízlés s önmaga iránti tekintetekből az ily mn szigorú bírája tartozik lenni. Ennélfogva, ha az ily jutalmi művek a bíráló választmány elé nem kerülnek, olvassa el elébb azokat az igazgató, különben mindegyre oly művek fognak adatni, melyek, hogy a nemzeti színpadon adathattak, egyedül azon téves rendszernek tulajdoníthatjuk, hogy a jutalmazottak korlátlanul, feltétlenül választhattak darabot. És itt, és e baj egyik okáról ismét azon másik bajt, azon szintén hibás, s a nemzeti színház méltóságával meg nem egyeztet