Pesti Napló, 1857. január (8. évfolyam, 2089-2113. szám)

1857-01-13 / 2097. szám

9-2097. 8-dik évf­folyam. Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­­hivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körü­lti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. rj. , , k­i J •' . 6 hasábos petit sor 4 p. kr. Bélyegdij külön 10 p. kr. Hirdetmények dilit . Marán vita 6 hasábos petit sor 5 p. kr. Szerkesztési iroda: gyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet, 1857. Kedd, jan. 13. Előfizetési feltételek­ , Vidékre, postán: Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p. Pesten, házhoz hordva : Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre..................6 frt p. p. PEST, jan. 13 Hazai közügyek. VIZSZ­ABÁLY­OZÁS. A sárréti (Nádor-csatornai) társulat, a Sió- és Balaton szabályzása és még valami. A Nádor-csatornai társaság még boldogult József Nádor Ő Fensége pártolása mellett 1810-ben alakulva, Veszprém-, Fehér- és Tolna me­gyékben fekvő Sárrét név alatt ismeretes és kö­zel 70 ezer holdat tevő posványságot királyi biztosok vezetése alatt szerencsésen kiszárittatta, és lehet mon­dani, Magyarországban az első volt, mely a jeget megtörte. Az említettem királyi biztos urak közöl felejthetetlen érdemekkel bir idősb vázsonkeöi gróf Z­­­ecy Ferencz úr nemcsak azért, hogy ő ezen te­mérdek nehézséggel járó munkálatot megkezdte, azt 26 év elforgása alatt végre is hajtotta, hanem azért is, hogy a munkálat előmenetelét nagy összeg készpénz­­k­ölcsönnel is elősegítette. A szabályozási munkák bevégeztetve, a vízmente­­sített terület, megszűnvén a végrehajtó királyi biztos­ság működése. 1826-ik évben a társaság magán­ke­zelése alá jutott, s ez időtől fogva ezen társaság vá­lasztott képviselői által igazgatja ügyeit, gondosko­dik csatornái jó karban tartásáról nemcsak, hanem a pénzerőhöz képest azokat javítgatja is, így jelesül a felső vidéken Székes-Fehérvár tájékán, mint leglapá­­lyosabb részén a Sár­rétének a tarfás földnem ere­deti állapotáról egy ölön túl leülepedvén, és a sza­bályozáskor ásott mélységét a csatorna elveszítvén, annak mélyítése szükségessé vált, mit puszta emberi erővel vízben ásóval dolgozva, sükerrel nem teljesít­hetni ; vízfelfogással pedig ez még kevessebbé esz­közölhető , mert ha a víz a csatornában hetekig fel­­fogatik, több ezer holdnyi mivelés alatt lévő tért bo­rítana el a víz. E nevezetes bajt elkerülendő, ez­előtt 3 évvel egy gőzerőre alkotott csatornatisztító gépet szerzett, melynek segítségével bár lassan, de mégis sükerrel mélyítgeti csatornáit e mellett, hogy a záporok a csa­tornák vizét károsan túl ne árasszák , a csatorna mellett jobbról-balról, hol azt a szükség kívánja, nyári védgátokat emeltet, azok mögött a belső vizek levezetésére szivárgó árkokat ásat, részletesen betöl­­tésezteti a laposokat, és biztosítja a kiszárított te­rületet. Tolna megye alsó részén pedig, hol mind a Duna, mind a felső vizek káros visszanyomása ellen kény­telen magát a társaság oltalmazni, több mint 10 ezer ölnyi hosszú védgátakat állított már eddig is, s ezen szükséges külömbféle munkálatokat eszközli részint béresi erővel, részint szerződési munkaerejével, s így lehetőleg megtesz mindent erejéhez képest, mi csak a csatornák fentartását biztosíthatja.­­ Legközelebb a Simontornyán decembe­r 5-én tartott nagygyűlésben, minek utána az egész Sárrét területének öntözése ja­vallatba hozatott, a jelen volt birtokosok többsége annak létrehozását is pártolta, mivel azonban részint a rész idő és utak miatt, minden birtokos meg nem jelent, részint mivel ily nagyszerű és nem kevés költ­ségű tárgyat rögtönözve eldönteni nem lehet, egy mi­nél előbb egyedül ez ügy végett tartandó új gyűlés határoztatott, a­hol is lehet reményleni, hogy ezen kiszámíthatlan hasznokat ígérő javaslat a társulat ál­tal el fog fogadtatni, annyival is inkább, mert a bir­tokos urak tapasztalás után tudják, hogy száraz idő­járással a Sár­rété kevés szénát teremvén, azon csak jól elrendelt öntözés által lehet segíteni. Egy mér­nök úrnak ugyan e gyűlésen felhozott azon állítását, miszerint öntözésre kevés a viz, ki a Sárrét tájékát ismeri, alaposnak nem tarthatja. E gyűlésen S­z­­­u­h­a Imre királyi tanácsos és tár­sulati elnök ur hivataláról leköszönvén, helyette vá­­sonkeői gróf Zichy Ferdinánd ur szavazattöbbség­gel elválasztatott. Vizszabályozásról szólván, nem lesz felesleges meg­említeni , miként ez évben, noha vízi munkákra leg­kedvezőbb idő járt, sem a siói, sem a balatoni tár­sulatok , melyek már évtizedektől fogva óhajtják több mint 100.000 holdra menő berkeiket kiszám­í­­tani, működésöknek majd semmi jelét sem adták, mit azonban csodálni nem lehet, ha meggondoljuk, hogy e társulatok, a helyt, hogy egybe alakulva közösen vi­selnék a szabályozásra megkívántató költségek ter­hét, különválva, egyoldalúlag működnek, s így a czél soha el nem fog érezni és pedig azért nem, mert a siói társulatnak csak 5600 hold vízmentesítendő bozótja lévén, nem képes, ha a felső és nagyobb kiterjedést bírók által nem segíttetik, egy hosszú­ságban közel 20 ezer, felső szélességben 6, és mély­ségben 2 élet­mérő csatorna ásása költségeit el­viselni, s így a bajon egyedül csak a felső tár­sulatok egybeolvadása segíthetne ; de ehhez, ha azt a magas államkormány parancsolólag nem esz­közli, igen igen kevés reménység van. E közérdekű ügyek felőli értesítésemet nem fejez­hetem be a nélkül, hogy a „felső balatonparti birto­kos “nak a Siószabályzásról e lapokban írt czikkeire egykét észrevételt ne tegyek. Tért az ellenészrevéte­leknek előre biztosított e lapok 1. szerkesztője. Értekező úr, úgy látszik, megfelejtkezett arról, hogy a sió-balatoni társulat nem egy test lévén, a balatoni csak a kiliti malom nem is egész 4 láb esetével ren­delkezhetik, s így az általa megkezdett szabályozást még félszerűnek sem, hanem még ennél is kisebbsze­­rűnek lehet mondani, mert a siói társulat, a balatoni társulatnak a maga által kész­pénzért megváltott mező-komáromi malom esetéből úgy hiszem, egy vo­nalt sem fog ingyen általengedni. A sárvízi társulat kárpótlási kívonatára nézve pe­dig mint annak számos éven keresztül felügyelői minőségben szolgáló mérnöke csak azt jegyzem meg, hogy a társaság részéről nem a csatorna medrének megszélesítésére kívántatnak költségek, hanem igen­is a Balaton lecsapolása esetére, valamint a simony - tornyai malomgátnál kezdetét vevő, és a legközelebb a magas kormány költségén létesített és a Dunába Tolnán alól az úgynevezett kutyatanyánál szakadó 30 ezer öl hosszú sárvíz-dunai közitő­csatorna, és a Sió-Balaton vizét magában foglaló félreszorító csa­torna védgátainak részint több helyen még szükséges újból készítésére, részint a régieknek, melyek minden árvíz alkalmával a felső vizek nagy mennyisége által megrongáltatnak, gyökeres kijavítására. Minélfogva, felsőbb rendelet mellett, legközelebb mindazon pont, hol e tekintetben nevezetes munkák kívántatnak, műtanilag is felméretvén, azok elkerülhetetlen szük­ségessége elengendőkép bebizonyíttatott. És csak az volna óhajtható, hogy kik e tárgyról írnak, ismernék meg ezen csatornák és töltések mibenlétét, hogy ma­gukat győznék meg arról, miként ezen nevezett ám­bár magában nagyszerű csatorna még akkor sem volna képes megbirni az árvizeket, midőn még ha­talmas három malomgát tarthatná fel, a felső árvizek nagyobb részét.­­ Annyival kevésbbé fogja azt meg­birni ezentúl, miután részint a Balatoni társulatnak több éven keresztül folytatott eljárása, részint a kiliti és mező-komáromi malomzugók legközelebb történt elpusztítása folytán a rohanó árvizeknek egész Ozoráig szabad tér van nyitva, és az ottani 9-kerekű malom 7 öles zúgójával együtt, (melynek áradáskor, hogy a malomját megmentessék, minden zsilipjét fel kell vonni), oly temérdek vizet fog bo­­csájtani, melyet az említetett csatorna meg nem bírhat. Hitelesen meg lehet mutatni és bebizonyítani azt, hogy a­mint csak egy kissé nagyobb árvizek hömpölyögnek alá a felsőbb vidékről, a Sió-Kapos és Balaton vizeit magában befogadó csatorna tölté­seiben, noha azokon a társaság folyvást dolgoztat, a legnagyobb elővigyázat mellett is meg nem férhet, s alig van év, hogy káros töltésszakadás, mely által több ezer hold iszapos vízzel boríttatik el, ne tör­ténjék. A Siófoknál építtetni ígért vízmérséklő zúgót én legalább részemről magukra a szabályozni akaró­­ felső vidékiekre nézve is károsnak tartom, és­pedig azért, mert ha általa az alsókról akarják jövendőre a vizet levenni, akkor azt magukra kell, hogy emeljék, és a költségesen kiszárított és mint közlő úr mondja, részben kies kertekké is alakulandó te­rületet több hétig károsan vízzel fogná elönteni. És bármit mondanak is a régibb rendeletek és iratok azóta a sárvízi társulat a magyarországi főkormány részéről e tárgyban megbízott előtt írásban — köte­lezte magát arra, hogy a felsőbbektől a múltakra nézve egy garas kárpótlást sem kíván, hanem igenis azt kívánja, hogy a még szükséges és épen a felső vizek káros kiöntéseit eltávolító munkák költségeit viseljék a felsők, és a fentartáshoz is jövendőre aránylag járuljanak. Itt Siófoknál építendő zúgóról szó sincs, de nincs is reá szükség, mint olyan inté­zetre, mely biztosságot úgysem nyújtana. Fizethetett a kaposi társulat a sárvízi társulatnak, és pedig mi­nek előtte a szabályozáshoz kezdett, ugyanezen ok­ból kárpótlást. Részemről bár­ki mit állítson is, igazságtalanságot nem látok abban, hogy a Sió-Ba­­laton vidékiek is az alsóknak, kikre vizeseket bocsát­ják, méltányos kárpótlást fizessenek, bár ezen elvet eddig is méltányolták volna, úgy már régen volnának szabályozva vizeik, és a vízmentesített területek már régen tízszeresen azon tiszta jövedelem által, melyet nyújthatnának, kifizették volna mindazon költséget, melyek a vállalat szerencsés véghezvitelére nézve megkivántattak. HALÁSZ GÁSPÁR, Nádor-csatornai társ­­igazgató vizmérnök. AZ ELÁTKOZOTT CSALÁD. REGÉNY IRTA mW­­f» fi jHei“. Folytatás *) Báró Kadarkuthy. Az alispán termeiben ilyenkor sajátságos vegyü­­lete szokott összegyűlni a mindenféle gen­eknek, a falusi gavallértól és szemérmes kisasszony húgától kezdve a Bécsből lejött urfi és parfümeös delnő alak­jáig. Itt egy pár sima ifjonct udvarol egy non plus ultra dámának: az ifjak egyike húsz éves lehet, má­sika körülbelül hatvan ; a kort nem igen lehet meg­különböztetni ; az öreg ifjú Tohom­ai Alfréd, régi hí­res dandy onnan félt ül; még sokkal mozgékonyabb is, mint vetélytársa, az ifjabb ifjú, Beszterczei Hugó Oscar, szemöldei épen olyan karikára vannak festve, miként azé, ajkai épen oly pirosak, fogai oly fehé­rek, arcza olyan sima, és parókája hasonlatos. A mellett szelypiteni szókkal szebben isztud; az „r“ et gyöngédebben harapja el beszéd közben; észrevé­telei piquantabbak, és parfume választékosabb, mint Beszterczei Hugo Oscaré, a kinek még sokáig kell iskolába járni, a­míg nagy mintaképét utolérheti, kit minden mozdulatában törekszik utánozni. A kecses delnő, kinek ezen hódolat tömjéne nyuj­­tatik, az alispán nővére Eudemia , mademoiselle Eu­­demie; egy parányi öreg asszonyság, ki magát kis­asszonynak hivatja, négy hüvelyknyi magas sarkú czipőt visel, feltornyozott hajékessége épen két láb magas, a felállni kényszeritett hajalkotmány közé rezgő tűk és struccztollak tüzködve. Növeli a hatást *) Lásd „Pesti Napló“ 8. számát. az akkori legújabb divat szerinti öltözék, a szétte­rülő abroncsos viganó, melyet még fenyegetőbbé tesz a kis oldalról emelkedő nehéz selyem pofándli, mely elől felcsíptetve, hátrálni látszik a féltesten alól le­nyúló szertelen hosszú vállfűző hegyes szeglete elől; — a­mi a szép delno arczát illeti, annak eredeti al­katrészei annyira a mesés ismeretlenségbe tartoznak, hogy felőlük beszélni nem lehet, azon álarcz azon­ban, mely fehér onbul, miniumbul, és bécsi korom­­bul van eléje festve, elég műértelemmel készült, s tö­kéletesen sikerült általa mademoiselle Eudemie ar­czát hasonlatossá tenni egyikéhez azon gyász szo­broknak, miket ízléstelen figurinák­ színekkel is ki­festettek, s mikor az a kép néha még el is neveti ma­gát, azzal az öntudatos mosolylyal, melynél ki van szabva, mennyire szabad elvonulni a szájnak, med­dig szabad meglátszani a fogaknak, összehúzódni­a a szemeknek, hogy kellemetlen ránézek és egyebek ne tűnjenek elő, akkor ismét úgy hasonlít az arcz azokhoz a nevető szobrokhoz, a­miket a figurinák árulnak, s a­miktől én mindig úgy irtóztam. Mi szük­ség egy szobornak nevezni ? Most egy ellentétes alak lép közéjük, egy vén fa­lusi nemes, alázatos, válla közé húzott nyakkal, fe­kete kordován csizmákban, kék dolmányban, ólom­­pitykékkel, báránybőr süvege hóna alatt; ez Malárdi András bácsi; az alispánnak valami elszegényült atyafia, ki az alispánnál hat évvel, Eudemiánál pe­dig három hónappal fiatalabb. Ennek még ezopfja sincs szegénynek, hanem hosszú haja, mely őszülés fejében megzöldült, hátrafelé van simítva s egy nagy karéjos fésűvel tarkóján lefűzve. Ez a jámbor vendég alázatos csoszogással lépett Eudemiához, megcsókolta a kezét, kikereste a szar­vas bőr keztyüjén a­hol legszifrább rózsák voltak se­lyemmel hímezve, oda csókolt. — Szerencsés jó reggelt kívánok kedves asz­szonynénémnek. Kedves apetitussára kívánom az éjszaki nyugodalmat. Feltetszett-e már ébredni tekintetes urambátyámnak, az alispán urnak ? Eudemia közel volt hozzá, hogy elájuljon erre a familiáris megszólításra, hogy őt egy ilyen zöldhajú ember még asszonynénjének tiszteli. Hugo Oscar hir­telen kéznél tartotta a parfümens flacont, Tokom­ay Alfréd pedig karon fogá a nemes atyafit s nyájasan kérdezősködve tőle egészsége és otthon maradt csa­ládja felöl, elvezette őt a terem túlsó szegletébe, s ott átszolgáltatta egy bőbeszédű falusi asszonyság­nak, a ki a helyéről nem szokott megmozdulni, eként biztosítva Eudemiát a kedven uramöcsém vissza nem­­térhetése felöl. Tohomnay Alfréd, mint látjuk, nagy diplomata. Kárpótlásul e sottiseért Dárday nyugalmazott ka­pitány úr léptetett Eudemie elé ; nem azért nevezem kárpótlásnak, mint ha Dárday valami nagy kincs volna egy dámára nézve, hanem a­hogy salon nyel­ven szokták nevezni „Eroberung“ (nem ér semmit ezt a szót lefordítva adni, úgy nem sokat jelent). Dárday gárdista volt húsz esztendeig : legszebb férfi a gárdánál, az udvarhölgyek kegyencze , leg­jobb lovas, pompás tánczos, hirhedett vívó és szeren­csés játékos. Mind­ennek perse már vége : a legény túl jár a hatvanon vagy húsz évvel, de azért nem számít hetvenet, nyolc­vanat, hanem a franczia szá­mítással tart, a­ki a hatvan után megint újra kezdi a tizet húszat számlálni. Ők a francziák ebben is ud­variasak. Dárdaynak a régi jó időkből nem maradt egyebe, mint szép piros mentése. Nagy erőtetéssel most is tudja még egyenesen tartani magát, de tánczhoz már nagyon köszvényesek a lábai; barometrum lett belő­lük, alkalmatlan időpróféta; lovon sem volna már képes ülni, s hagyján hogy a kardot bírná , de még borotválkozni sem tud többé sajátkezüleg, a kártyáj,­ban sem szerencsés többé, s most már csupán preque­­tet és chombret játszik meglett, okos férfiakkal;­­­­hanem azért még mindig szerencsés az asszonyoknál, még mindig Adonis. Karján végig sétálhatni még mindig irigységet gerjeszt, személye még mindig Brotering. Perse ebből a szerencséből őt már csak a dicsőség érdekli. A mellett a kapitány úr nem is valami mulatságos társalkodó ; alig lehet tárgyat találni, a­miről vele szólni lehessen, s mindenről olyan primitív fogalmai vannak, mint egy rosz diáknak , a­ki nem szeretett iskolába járni. Annyit nem tud, hogy Győr nem Ko­márom vármegyében fekszik, egyszer azon bizonyo­­zott, hogy a Dunát az alföldön Tiszának híják, más­szor azt állította, hogy a komáromi szigetbe be le­hetne jutni, a­nélkül, hogy az ember vizen menjen át, csak a túlsó partra kell kerülni, sőt egyszer arra fo­gadott, hogy Olaszország magasabban fekszik, mint Magyarország, mert ő emlékezik rá, hogy mikor oda­ment , mindig hegynek fel kellett menni. Ha pedig olykor egy százszor hallott adomát kezd elmondani, abba ugyugy beleakad, hogy ki nem tud belőle ke­veredni. A mellett válogatlanul osztja a nyers gorom­baságokat, vagy ha válogat a kifejezésekben, bizo­nyos lehet róla, hogy mindig a legvastagabbat ta­lálja meg. És azért még­is Broberungnak tartják és kapasz­kodnak belé. (Folytatjuk.) —-*+ISSS£i­U—­ Tájékozás. (Fk) „La question orientale est morte, vive la question orientale !“ A keleti vita nyugaton be­fe­jeztetett, hogy keleten újra kezdetét vegye. A ha­társzabályzási ügy Párisban a zöld asztal mellett rendeztetett , s most a hely­színén működő bi­zottmány kezébe megy át; a Dunafejedelemségek és a Feketetenger odahagyatása Párisban megigértetett s most keleten várjuk a teljesülést; a Dunafejede­lemségek belszervezete a párisi conferentia terméből kizáratott, s e kérdés most keleten fog előtérbe lépni. A keleti ü­gy tehát — egy szóval — kiharczol­­kodott s a politika most kis szünetet tart, míg az átkölt­­és megtörtént, s a Párisban megszakasztott fonal keleten ismét felvétetik. E szünetet arra használjuk, hogy futólagos pillan­tást vessünk azon hatalomra, mely a keleti ügy új phasisában nem megvetendő szerepet fog játszani, s melynek fővárosa a diplomatia jövőbeli küzdelmei­nek színhelye leend. — Törökországot értjük. Olvasóink emlékeznek még azon érzékeny szána­lomra, melylyel boldogult Miklós czár Seymour lord irányában a „beteg emberről“ nyilatkozott. Ezen kifejezésnek mélyebb értelme van, mintsem első pillanatra látszanék, s az orosz kabinet egész ke­leti politikája e két szóban tükröződik vissza. A czár Törökországot beteg ember­nek, önálló egyén­nek tartá, ki évek óta sintődik s maholnap szemét behuny­ván, az élők sorából eltűnik, a nélkül hogy Európa eb­ből többet érezne, mint azt, hogy a világrész egy da­rabja megürült, melyet az életben maradtak egész kényelemmel elfoglalhatnak. Miklós czár tehát Tö­rökországot beteg embernek tartá, de mégis egész embernek és — csalódott! Törökország nem egész ember, hanem csak egyik tagja az európai testnek, még pedig — az igaz — beteg tagja, melyet vagy gyógyítani kell — ha t­ehet — vagy sebé­szeti műtét útján levágni. — Ez utóbbit megkí­sértették, hanem akkor kiderült, hogy ama beteg tag még nem fonnyadt el annyira, hogy azt ko­molyabb veszély nélkül a testtől elválaszthatni; a holtnak vélt részben sejtetlen életerő nyilvánult s oly szoros összefüggés a testtel, hogy a műtét ez utóbbi­nak veszélyeztetése nélkül nem volt lehetséges. El­vágni nem lehetett, tehát gyógyítani kellett. Török­ország még nem volt érett a halálra, tehát életre kelle­tt képesíteni. Mindenek előtt neki mentek annak a szenvedélyes sz.­pétervári sebésznek s többé hozzányúlni sem en­gedték a beteg taghoz, azután pedig hosszú recepteket írtak neki, hanem — elég furcsán — erősítés végett oly szereket rendeltek, miket ugyanezen orvosok egyi­ke másika otthon a felbontás és gyöngülés okainak szokott híresztelni, péld­­a vallásfelekezetek és nemzetiségek egyenjogúságát, polgári és jogias egyenlősítést, átalános hadkötelezettséget, a közsé­gek önigazgatását stb. Egyik szellemdús török diplo­matának csakugyan teljesen igaza volt, midőn az is­meretes hatt-humájum megjelenésekor azt mondá : „A diplomatia példányállamot akar belőlünk csinálni, csak azt nem tudjuk, várjon utánzásra serkentés vagy pedig — vissza­­ijesztés vé­gett ?!“ Hanem a törökök praktikus emberek s miként a haj­dani beteg paraszt, ki — az orvos által felszólittat­­ván, hogy az átadott receptet bevegye — először ezen papirt ette meg, azután három nagy gombóczot kül­dött utána ; a törökök is türelmesen nyelték le azt az írott malasztot, azután pedig szokott életmódjokhoz tértek vissza s e mellett mindeddig igen jól érzik magokat. Ők jól tudják, hogy Európában csak pas­siv szerepet ugyan, hanem mégis szerepet játszanak, hogy habár nem positív, de legalább negatív életké­pességgel bírnak, azaz, hogy fenn kell maradniok, mert eltávolíttatásuk lehetetlen, a többit, mint megrögzött fatalisták, a gondviselésre bízzák, így igen lehetséges, sőt valószínű, hogy az elsor­vadás még tovább is haladand­ó beteg tagban, hanem a főtesttel organikus összefüggésben maradván, az európai műveltség és európai nézetek mindinkább át fognak szivárogni beléje, s az elfonyadt részek he­lyett újakat teremtvén, idővel az egész tagot fogják regenerálni, ámbár aztán a mostani Törökország­nak talán nyomát se lehetene benne feltalálni. Hanem, miként mondtuk, e perezben Törökőr-TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Tárcza a betegeknek. (A természetes gyógymód. — Dr. Sikl­ósy vizgyógy-intézete. A gy­ógy­t­e­s­t-gy­a­­korlat.) Haladunk gyorsan, feltartózhatlanul haladunk. e

Next