Pesti Napló, 1857. február (8. évfolyam, 2114-2136. szám)
1857-02-25 / 2133. szám
megérdemelné a részletes tanulmányozást s egy szakavatott toll általi hű és kritikus leiratást. „Hajdan“ és „most!“ — mily keserédes merengésekre, mily búskomoly gondolatokra keltő két kis szócska : mennyi emlék, mennyi remény, minő csüggedése a férfikebelnek, minő kényszerítő ösztöne a még ifjú életerőnek! — E jószág hajdani birtokosa , ki most szerény visszavonultságban él, — vagyona nagyobb részét a közügynek szentelő, oly nemes önmegtagadással, mely számolást, szűkkeblüséget nem tűrt. Hogy akkor közügynek tartatott e vagy ama megyei párt gyözedelme, az, hiszem, nem az ő hibája, az a „hajdan“ rovására jön. — S íme, eljött a „mostani kor“ embere, a bankár, ki jóhiszemű szerzeménye egy részét az általa kedvelt Magyarország áldott tévéin óhajta állandósítani s csendes , de folytonosan munkálódó tevékenységgel, nyugodtan élvezni , s a véletlen ide hozá,a még adót nem fizetett egykori magyar földesúr ezen nem épen áldott tereire, hanem, bizonynyal, kitűnő terére az értelmiséggel űzött, s tetemes pénzerővel rendelkező, magasabb gazdászat eszközléseinek, melyek a beruházás kamatjain felül azt az adót is beteremtik. Minthogy a régi bölcs azon mondatát : „loquere puer, ut te noscam, a gazdászatra alkalmazva, leghelyesebben igy fordíthatni : mond meg barátom, mennyit trágyázol, s azonnal megmondom, mit tartok gazdaságodról; tehát e gazdaság általános jellemzésére is elég legyen megjegyeznem, hogy területe egy ötöde kap trágyát, s legközelebb egy negyede fog kapni. Hogy ily eredmény csak egy nagyszerű szeszgyár segítségével érhető el, mondanom szinte felesleges. S hogy ezen gyár, mely évenként csak két hónapig szokott szünetelni, s 300 napon át, naponta mintegy 20 akó szeszt a világforgalomnak, s 400 akó moslékot saját termelő és vonó erejének — a gazdaság számos barmainak — szolgáltatott, most nemsokára, a szeszfőzési rendes időszak kellő közepében, üzletét félbeszakítandja, nem tudván az accises leszálloti ár között többé némi arányt kigondolni, s hogy ezáltal a kincstár csak hevenyében mintegy 2000 pftot fog veszíteni. — az, bizonyára, oly körülmény,mely az illető financzhatóságok s a státusgazda figyelmét a legnagyobb mértékben felhívja. A szesz főzésről szólván, mellesleg, lehetetlen sajnálkozásomat eltitkolni azon rendkívüli közöny, majdnem megvetés felett, mely hazai gazdászati iparunk ezen egyik legfontosabb ága iránt, s épen a „nagyobb gazdaságok“ érdekeire számított „Gazd. Lapok“ hasábjain, évről évre, végig vonul, s mély hallgatásban nyilvánul. Ami már a guánót illeti, Stöckhardt szerint az nem tartozik, mint sokan hinnék, az „izgató szerek“hez, melyek a föld termő részecskéit feloldván gyors tevékenységre ösztönzik de egyúttal ki is szívják, s aztán, mint p. o. a gypszről s mészről már példabeszéddé vált, „gazdag szülőknek koldus gyermekeket“ nevelnek, hanem valóságos „tápláló szer“,mely mint a dajka emlője a csecsemőnek, közvetlen oda nyújtja a növénynek azon elemeket,melyekből élnie, képeződnie kell, s az által, hogy rögtön hat, kedvező körülmények közt, a reá fordított költséget azonnal visszafizeti. A Bálványoson, a szárazsága által kitűnő s igy nem kedvező 1855f1. évben tett kísérletek eredménye, kivonatban a következő: Búza földhold, 2 mázsa, őszsze 1 alászántott, guanóval adott 24 keresztet 6 kévét; a 3/4 p.mérő,183/8 p.mérő (akkori ár szerint) 4 pfrttal = 73 frt 30 kr.p. 1712 font szalma mázsája 20 p. kr. 5 „ 42 „ 79 frt 12 kr.p. Trágya nélkül termett ugyan 1 holdon 17 kér. 8 k., de ez csak Va p.mérővel fizetett,= 83/4 p.mérő á 4 frt 35 ft. 1233 font szalma 4 „ 6 kr.p. 39 ft. 6 kr.p. gyat látja bármely tudományos kérdésben elszigetelten, a tudományos érintkezési pontok nélkül, még nem emelkedett valódi tudományos szempontra. A jelen esetben azonban nem csupán egy tudományos elv eldöntéséről volt szó. Azon kérdés merült fel, hogy a nyelvtani osztály múlt évi megállapodása az egyszerű c ügyében kötelező legyen-e a többi osztályokra nézve is? Így formulázták Brassai és Venczellev. tagok ama czikkem élére kitűzött kérdést: egyszerű c-vel nyomtassák e az academia munkálatait, vagy cz-vel? Most egyik osztály viszonya jött szóba a másikhoz. Az egyes osztályok, mondanak, csak véleményt mondhatnak, de törvényt nem szabhatnak , s mit mondana a közönség, jegyzé meg az elnök (báró Eötvös József), ha azt tapasztalná, hogy az academia oly helyesírást alapított meg, melyet tagjainak legnagyobb része nem követ? E szempontból maga az osztály is beleegyezett, hogy a fenforgó kérdést közös ülésben döntsék el. Alaptalan azon félelem, mintha ezáltal az osztály önállósága lenne megtámadva. Nálunk az osztályok nincsenek oly szorosan elkülönözve, mint a franczia „Institut“ben. S tekintve azon félszegséget, mely hajdan egyedül a humanismus karjaiba vetette magát, míg most csupán reál irányokat, úgynevezett „exact“ tudományokat sürget : helyeselnünk kell, hogy academiánk külön osztályai figyelemmel kisérik egymás munkálkodását. Egyik tudomány a másikba szögellik. S ha a jelen esetben mégis volnának a nyelvtani osztályban, akik nem helyeslik, hogy oly kérdésben, mely az összes osztályok munkálatainak nyomtatására vonatkozik, a közös ülésre történik hivatkozás, s jól teszik, ha megboszulják magukat, s mindig felszólalnak, valahányszor a történeti osztály „régészet“-ről beszél, s a philosophusok „kötelmet“ írnak vagy „egély“t emlegetnek, ami jelenthet „Himmelskunde“t, jelentheti az égimádó népek ősvallását, csak azt nem, hogy hittan (keresztyén értelemben) vagy religio.» CSENGERY ANTAL: Különbség egy holdnál 40 frt 6 kr.p. Ebből levonva 2 m.guano árát 1 lofttal=22 „ — „ marad tiszta nyereségül: 18 frt 6 kr.p. Ugyanitt 1 mázsa guano csak 20 kér. 4 kr. eredményezvén, itt a tiszta haszon csak 15 frt 8 krra ütött ki. Egy másik dűlőn 22 mázsányi őszi guanozás holdanként 17 frt 5 krt. Egy másik dűlőn 1 */4 m. őszi s 14 mázsával tavasszal behintve, összesen 2’0 mázsa guano csak 6 ft 15 krt. Egy másik dűlőn 1 % m. őszi guanozás pedig 9 frt 13 kr. tiszta hasznot mutatott. Ellenben egy másik dűlőn, az ősszel nem alászántott hanem csak f e 1 ü 1 h in t e 11 2, 2 mázsa guano az istállói trágyával meghordott föld terméséhez hasonlítva, holdanként 8 frt .i kr. pp. veszteséget okozott, mely veszteségből azonban, az istállói trágya produkálása s kihordása, — ez pedig mind nem ingyen van, — hogy leszámitassék, méltányos volna. Viszont egy más földben a számítás 21/2 mázsa guano után holdanként 21 frt 13 krt, s még egy másikban 20 frt 6 kr. p. nyereséget mutat. Összesen búzára felhasználtatott 3372 mázsa guano, mely 162 holdba 3712 pft beruházását igényli; de ezen beruházást, a felülhintésnél, valószínűleg a szárazság miatt, tapasztalt kár teljes beszámításával is, — 1695 pftnyi tiszta haszonnal jutalmazó, mi mellett még tudomásul veendő, hogy a guano erejének 2 .s-dát tüstént felhasználja ugyan; de o-da még a 2-dik s 3-dik évre megmarad a föld javára. Azonban a mostani olcsóbb gabonaárak, midőn a búzát csak 3 pfttal számíthatjuk, egészen máskép alakítják ama tabellát s a nyereséget oly kétessé teszik, hogy a számító tulajdonos ez üzlet folytatásával az idénre fenhagyott, annál inkább, mert a nyereség az árpánál csekélyebb volt, s a rozsnál, — ami figyelemre méltó — már a múlt évben is, ellenkezőre fordult, t. i. 2—5 pft veszteségre holdanként. Nem szabad mellőznöm azon nagyszerű csalásokat sem, melyeknek a gazda ez áruczikk vásárlásánál kitéve van ; de a melyek ellen Söckhardtból, — kit minden gazdatársamnak jó lélekkel ajánlhatok, — kellőleg felfegyverkezhetik.**) Mi ugyan, — magyar gazdák, — tán legutolsók leszünk, kik Peru eme drága kincsét, mely ottan még 500 millió mázsányi tömegben van a szorgalmas gazdák számára felhalmozva, s melyből a kis Szászország évenkint 30,000 mázsát emészt fel, — kellőleg javakra fordíthatják; de méltánylásunkat a kezdeményezőktől nem vonhatjuk meg, habár az első kísérletek még nem egészen kielégíthetőknek mondhatók is. Becsesebb az uj világ ezen adománya, mint ama nemes érczkészletek, melyeket a hajdan hatalmas anyaország egykor onnan kiaknázott, midőn uralkodói még büszkén mondhatók, hogy birodalmak határiról a nap nem száll le soha. — Ez idők elmúltak ! Spanyolország szegény lett, mert nem arany és ezüst ad értelmiséget, hanem ez teremt aranyat és ezüstöt s többet még mint a mivel ez felér. — Isten önnel! *** ZICHY ANTAL: A londoni gyapjukereskedés 1856-ban. London, febr. 19. (E red. 1 e v . 1.) *** Engedve tisztelt szerkesztő úr fölszólitásának, hogy koronként tudósítsam a P. N. olvasóit ezen világkereskedelmi központ mozgalmairól: ezennel megkezdem közléseimet — Nagybritannia gyapjukereskedéséről a lefolyt évben. Ezen közlés, hiszem, közelről érdekelheti magyar hazánk számos gyapjutermelőjét is. Ha tekintetbe veszszük, hogy az ausztriai birodalom összes juhának fele, t. i. 16 millió darab magában Magyar **) Chemische Feldpredigten. — És : Guanobüchlein. ***) A viszontalálkozásig. Sierk. Polemikus levelek. (Erdélyi Jánosnak.) Pest febr. 18. Néhány megjegyzést akarok tenni azon becses czikkekre, melyeket ön „Egy századnegyed a magyar szépirodalomban“ és „Arany kisebb költeményei“ czimek alatt e lapokban közre bocsátott. Tulajdonkép nem bírálni szándékszom önt, hanem védeni magam. Ön e czikkeiben nem egyszer rójja megtészi eljárásomat, mit lehetlen szó nélkül hagynom. E megrovásokra felelek hát, nem ugyan a maga idejében, de talán nem egészen későn. Most is csak három pontra szorítkozom, mint olyanokra, melyek különös figyelmet érdemelnek. Tehát polémia ! Úgy van polémia és miért ne ? Miért hallgassunk azon írókra, kik haszontalannak nevezik a polémiát s maguk eleget polemizálnak minden haszon nélkül ? Miért kíméljük amaz olvasókat, kik unják a polémiát, mert csak puszta torzsalkodásnak tudják képzelni? A polémia, ha valóban polémia, igen tisztességes és szükséges dolog — legalább ilyesmit tanít az irodalmak története. Méltassuk figyelemre ez értelmezést, még akkor is, ha nem fogadnak el. 1. Ön gúnyosan emlegeti némely ítésztársait, kik bírálataikkal felül akarják haladni szépségben a költőt, prózáikkal a verset; hibáztatja az oly eljárást, mely nincs eléggé indokolva, hogy bírálat legyen, mégis követeli, hogy ne nézessék csupa miélv gyanánt ; sajnálkozik a tartalom elhanyagolásán a forma kedvéért, mely ön szerint ítészetünkben túlnyomóságra kezd emelkedni.*) Mindez általánosságban, név említése nélkül van ugyan mondva, azonban legyen szabad az egész célzást magamra venni, úgy hiszem, nem követek el szerénytelenséget. E vád a legsúlyosb, mely íészt érhet. Ki a próza és költői nyelv közti különbséget nem érti, minden egyebet irhat, csak jó prózát nem, ki bírálataiban nem ítéleteket indokol, elveket fejt ki, jellemezni törekszik, hanem csak ragyogni, elmélkedni, gyönyörködtetni akar, lehet igen mulatságos és szellemdús ember, de sohasem jó ítész. Mégis e modor meglehetős sikernek örvend. Heine és Berne, ha nem is épen ennek, de ehez valami hasonlónak köszönhették nagy részt hatásukat. De Heine rendkívüli tehetség volt, lyrainak gúnyolt prózája olyan, mely a Göthejével vetélkedik s minden frivolitása mellett néha több eszmét ébreszt, mint a széptan sok tudós tanára. Börne a tömeg nemzeti és erkölcsi érzésére kívánt hatni, nem annyira bírálatokat irt, mint bírálataiban nemzete tétlenségét és pedánsságát ostorozta s ez neki tulajdonkép az erős oldala, míg az itészi aránylag sokkal gyöngébb. Mindkettő helyzete kivételes volt, mely a kor viszonyaiban lel mentséget. Az nem az ő hibájuk, ha a „Fiatal Németország“ rendszeres tanná emelte azt, mi egy átmeneti korszak kínos vergődése volt. Utánzóik természetesen mindent elrontottak. Divatba jött a próza és költészet bizonyos bizarr vegyülete, s nem a tárgyról, hanem a tárgy körül beszélni, a legkülönösb nézpontokból, ingerlő rendetlenségben, a genialitás bélyege jen. A legtöbb német tárczaíró máig sem mulaszt el semmit, hogy lehető gyermekes legyen, midőn komoly, s lehető unalmas, ha gyönyörködtetni akar. E tekintetben épen nem lehet őket a francziákhoz hasonlítani, kik e modort kellemes fecsegéssé alkották, melynek, ha nem akar több lenni, mint a mi, meg van a maga becse. Azonban a komoly ítészet, melynek tiszta tárgya alapos feldolgozásában elveket fejteni ki vagy alkalmazni, kénytelen elvetni e modort, különben korcsszülötteket állít elő. Ily korcsszülöttek-e bírálataim, nem vizsgálom. Bár szilárdan ragaszkodom elveimhez, de formáimat még akkor sem volna kedvem védeni ha valóban megérdemelnék. Mit védeni akarok, mit védenem kell, az a formának, mint formának joga, melyet ön, ha nem is tagadni, de annyiban megvetni látszik, amennyiben, midőn bizonyos részmodort megró, a forma mellett egyetlen árva szót sem emel, s így mellőzhetőnek tartja. Ön megrovása rokon azon vádakkal, melyeket nálunk az újabb időben a tudomány népszerűsítése, a dilettantismus phraseologiája ellen szoktak emelni, a legtöbbször nem ok nélkül, de mindig elég félszegen. Ideje vizsgálni, mi igaz s mi nem e vádakban. Minden szoros értelemben vett irodalmi mű alá van vetve a formának. Ez a mű a könyvet a műtől, a tudóst az írótól megkülönbözteti, a nélkül, hogy elválasztaná. A görög és latin irodalom kitünően hódolt az elvnek, mi igen természetes volt, kivált a görögöknél, kik annyira öszhangzón fejlődtek s hol annyi minden elősegíté a formák cultusát.Náluk nemcsak a művészetnek voltak muzái, hanem a tudománynak is. Melpomene és Klio, Erato és Urania egymás mellett foglaltak helyet. A történetíró és bölcsész természetesnek találta épen úgy hatni a forma bájaival, mint a tartalom erejével. A forma az, miben az újabb irodalmak oly kétségesen vetekednek a régiekkel. Ezt még azon túlbuzgók sem tagadhatják, kik oly örömest dobnák tűzbe az egész görög és latin irodalmat, mint politikai és vallásos tévedéseink egyik kútforrását. A régi irodalmak e tökélye sohasem veszti el varázsát, s a lélek mindig örömest száll vissza e korba, hol eszmény és való oly testvériesen ölelkeztek s a kedély naiv egysége annyi szép formát teremtett. A keresztyén korszak természetesen összetörte e formákat. Oly vallás, mely a materialismus karjaiból ragadta ki a mármár rothadó emberiséget s első mozzanataiban annyira spirituális volt, egyelőre nem igen kedvezhetett sem a művészeteknek, sem az irodalmi szép formáknak. Idő kellett, míg a keresztyén szellem új hódítmányaival, mint művészet és irodalom, kristályosodhatott. E küzdelmek napjaiban nem egyszer vándorolt a keresztyén író és művész a régi műveltség kincseihez, leginkább formákat tanulmányozni, mi termékenyítőn hatott, anélkül, hogy a keresztyén szellem lényegének, sőt formai eredetiségének is ártott volna. Michelangelo, Raphael, Dante, Shakespeare, a keresztyén szellem ez óriás gyermekei, nem egyszer táplálkoztak a pogány kor maradványain, melyek ellen most némi keresztes háború indul. Azonban e művészet és tudomány ama testvériessége, mely szerint a tudomány művészet volt, többé sem lehető , sem szükségesnek nem mutatkozott. A muzákat elűzték a rideg tudósok s azok csak a távol kékjéből vetettek reájok egy egy mosolyt vagy koszorút. A tudományok óriás kiterjedése lehetlenné tette a formai kerekdedséget s az erős kutató szellem sokkal büszkébb és korlátlanabb lön, hogy sem a gratiáknak is hódoljon, mig a munkafelosztás, melyen az újabb tudományosság nagysága s talán egyoldalúsága is alapszik, még nehe z) Lásd Pesti Napló aug. 31. 1856» Tárcza. országban van; hogy továbbá az ausztriai birodalombeli gyapjutermelésben, mely évenkint 600,000 mázsára rúg, Magyarország szintén feles, hogy végül külföldre, éjszak felé úgyszólván kizárólag csak magyar gyapjú szállíttatik (mégpedig 200,000 mázsa), akkor meggyőződünk, mily fontos hazánkra nézve a juhtenyésztés, és a gyapjú nemesítése. Magyarország még távol van attól, hogy ausztráliai vagy egyéb tengerentúli gyapjú leszorítsa az európai vásárpiacról, vagy itt csak háttérbe is szorítsa, sőt Magyarország kivitele még tetemesen nagyobbulhat, s gyapjúnknak mégis jó ára marad. Való, hogy jobb volna, ha gyapjúnkat egyúttal hazánkban lehetne föl is dolgozni, és nyert gyapjú helyett aztán gyapjúczikkeket külföldre szállítani. Mert bizonyos, hogy a gyapjúczikkeknek is jó vására akadna. Egyelőre azonban nem így lévén, érjük be addig is azon 20 millió fttal, mely összeg körülbelül kivitelünket képviseli, s melyet nem épen csekélynek kell tekintenünk, ha meggondoljuk, hogy egyetlen terményünkből kerül. Jellemző az angol gyapjúkereskedésre, hogy taval a bevitel tetemesen nagyobbodott (15,402,506 font), a kivitel ellenben, szintén nem csekély mértékben, fogyott (6,650,562 font). A kivitel kétharmada gyarmati, egy harmada angolországi volt. Ez arány homlokegyenest ellenkezik az előbbeni évek arányával, amidőn ugyanis a bevitel lassan kint fogyott, és a kivitel nőtt. És most mégis, 1857-nek elején, a gyapjúkészletek mind a piaczokon mind a gyárosok raktáraiban sokkal csekélyebb mennyiséget tesznek, mint ma egy éve , s aránylag az árak is nagyobbak. Nagybritannia 1856-ban 22 millió fttal több gyapjút fogyasztott, mint 1855-ben, nem számítva az angol termelés netáni növekedténél fogva jelenleg még meglevő készleteket. A „board of trade“ kiviteli táblázatai ezt eléggé megbizonyítják. Szóval bebizonyul, hogy a fogyasztás túlszárnyalta a termelést, jóllehet ez utóbbi óriásilag növekedett. Az 1856-diki év gazdag volt eseményekben, melyek más körülmények közt igen hátrányosan hatottak volna a gyapjúczikkre. Drága pénz, az oroszszal viselt háború s az élelmiszerek drágasága mindamellett — elég csodálatosan — épen az ellenkezőt eredményezték : a gyapjúüzlet legfényesebb volt, midőn a pénzhiány legérezhetőbbé tön; a háború pedig kedvezett a hadi czélokra szükségelt közönségesebb gyapjú-fajták fogyasztásának. A gyapjú-üzlet sajátságos meneteléről jó képet nyújthatnak az árverések, melyek tavai Londonban tartottak. A február 14-dikétől mártius 7-dikeig tartott árverésen 49,872 ball fordult elő (1855-ben csak 41,613 ball volt), még pedig : 25,427 b. ausztráliai , 17,642 b. fokföldi, 3169 b. keletindiai és 3634 b. idegen. Ez árverésen az ausztráliai posztógyapju 3—4, szint oda való kártolt gyapjú 4—5, a fokföldi gyapjú 2—2—3%, a bőrgyapju pedig 2—3 font sterlinggel haladta meg a múlt évi megfelelő árverés legmagasb árait. A disconto akkor 7 százalékot tett, az élelmiszerek drágák voltak, a háború még nem érte véget, de jótékonyan hatott az üzletre a franczia kormány által kevéssel azelőtt megrendelt vámleszállítás. Fővevő a külföldiek közt Francziaország volt. Ugyanakkor a keletindiai s egyéb alsó fajták is 12—1 fttal megdrágultak. A máj. 8-dikától jun. 4-dikéig tartott árverésen 57,117 b. fordult elő (1835-ben csak 52,484), még pedig : 43,589 b. ausztráliai, 7942 b. fokföldi, 1921 b. keletindiai és 3665 b. idegen. Ekkor is az ausztráliai gyapjú még 1—2, a fokföldi 2—3, a bőrgyapjú pedig 1 fonttal haladá meg a multévi megfelelő árverés árait, de az árverés közepe táján (máj. 19-dikén) az árak visszaszálltak a multévi fokokra, s csak a fokföldi gyapjú maradt 1—1113 fonttal drágább, mint tavai. A disconto máj. 23-dikán 7-ről 6 százalékra, máj. 30-dikán pedig 5 százalékra szállott alá, s az árak mégsem emelkedtek többé. A keletindiai s egyéb alsó fajták szintén 12—1 fttal alászálltak. Ájul. 17-dikétől aug. 25-dikéig tartott árverésen 86,655 h. fordult elő (1855 ben csak 83,383). Ekkor az ausztráliai gyapjú ismét 1—2 fttal alászállt, s igy maradt mindaddig, míg körülbelül a készlet fele (37,000 be.) elfogyott; ekkor aztán, a vevők szaporodván, az ár emelkedett, de zárlatkor mégis csak újra leszállt. Ezen árverés közben a disconto 41, 2 százalékra szállott, és jó aratásra volt kilátás. A kivitel ellenben Amerikába és a gyarmatokba nagyon lanyha volt. A keletindiai s egyéb közönséges fajták általában 12 fttal haladták meg a május-júniusi árfokot. A nov. 6-dikától nov. 29-dikéig tartott árverésen 62,086 h. fordult elő (1855-ben ellenben volt 68,605). Ekkor az ausztráliai gyapjú 2Va—3, a fokföldi pedig 1—1/2 fonttal lett drágábbá, mint az aug.-septemberi árverés végén. A disconto oct. 1-jén 4%-ről 5, utóbb ismét 6, sőt 7 százalékra szállott. A helyett azonban biztosítva volt a gabona-aratás, a gyapjú kivitele pedig Amerikába szintén újra emelkedésnek indult. Csekélyebb fajta gyapjúnak a béke folytán nem igen volt ára. Ez utolsó árverés óta folyvást növekedő mértékben keresnek minden fajta gyapjut, kiváltképen pedig a kárto 1t és a középfinom posztó gyapjut. S épen ez utóbbiban leginkább érezni fogyatkozást. E fogyatkozás folytán oly következtetésekre jutunk, melyek megérdemlik, hogy azokat mind a gyapjutermelő, mind a gyapjugyáros figyelembe vegye. (Ezekről legközelebb.) A legújabb pénzügytudomány. Bécs, febr. 23. E napokban bizonyos pénzügyi nagyság — talán az első a világon — pro domo szólalt föl, és fölszólalása az Üzletvilágban roppant viszhangot keltett. Nem a személyt akarjuk itt kiemelni, csak a tárgyat, mely fenforog, s nézeteinket részrehajlatlanul terjesztjük elő Mires urnak — mert ez a nagy férfiú dobta a villanyos szikrát az eddig oly folytonosan folyó pénzbe — nézetei mellett vagy ellenében. Előbb azonban tisztába kell hoznunk e kifejezés fogalmát : „pénzügyész“, miután ezt mindig csak állami czélokkal hozták kapcsolatba, a pénzügytudományt pedig azon mesterségnek nézték, mely az eszközöket az államczélok elérésére előteremti. Egy Rothschildot rendszerint nem tartottak pénzügyésznek, sőt inkább — körülbelül mint a csodaorvos a gyógyászatban — úgy tűnt az föl, mint a pénzügytudomány nyegléje. A legújabb korból azonban megtanultuk, hogy e nemes tudományban minden tanfolyam, vizsgálat, tudori és tanári oklevél semmirevaló és érvénytelen; sőt, hogy ahány „vezérfonal“ és „alapvonalak“ vannak, legfeljebb csak oly hivatalnokot állíthatnak elő, aki a már meglevőt kezeli. A haladások azonban egy tudománynak tulajdonához sem tartoznak; a haladások azon lángeszű eszmékből származnak, melyek nem ragaszkodva semmi szakaszhoz vagy fejezethez, saját magukból fejlődnek, melyek már támadásukban is sokkal nagyobb dimensiókban nőnek ki, mint a minőket a szűk kabátba szorult tudomány szab ki, s melyek hatásukkal a legmerészebb várakozásokat is túlszárnyalják. Ausztriának pénzügyi újjáalakítása — ha ez általában keresztülvitetnék — azon kikerülhetlen föltételt eredményez, hogy a pénzügytudomány régi tanszékét egészen föl kellett forgatni s helyébe egészen újdonoj alapú épületet emelni. Már az alapkő letételekor is kitűnt, hogy pénz nélküli pénzügyész nem sokra megy az építéssel, sőt, hogy még az alapkövet sem lehet letenni — a tőkének associatiója nélkül. Nem akartunk sokáig kutatni a „végszó“ után. A tőke associatiója, melyről az elmélet már régóta, bár nagyon zűrzavarosan beszélt, képezi az alapföltétet, mely mellett tömör, tartós pénzügyépületet lehet építeni, mely minden viharral daczolni képes. Az associatio azonban, mely a tőkét mindenünnen magához vonja, följogosítja a részvevőket, hogy maguk részéről szintén pénzügyészekül lépjenek föl s áhta