Pesti Napló, 1857. február (8. évfolyam, 2114-2136. szám)

1857-02-14 / 2124. szám

36—2124. 8-dik évf­folyam. Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körü­lti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1857. Szombat, febr. 14. Előfizetési feltételek: Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre..................6 frt p. p. U­-­i , J.' nasaD°s pent sor Háromszori hirdetésnél 4 p. kr. ne 111rdt(311 llC Vv.ii 111rcl.igenti,­ji külön lOpkr.Magán vita óhasíbos petit soTopIc-Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet, Vidékre, postán: Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p. PEST, febr. 14.­­Újabb stádium a magyar kender­­iparban. A „Pesti Napló“ múlt évi számaiban meg­ismertetni óhajtottuk azon reformokat, melyek egy pár év óta szakemberek által szükségesek­nek találtatnak. A kérdés t. i. a körül fordul, hogy az eddigi kenderáztatás módja helyébe egy újabb léptessék, mely abból áll, hogy a kenderszálak bizonyos melegségfokú vizzel megtöltött kádakba helyeztessenek, és — mig váltott viz mellett az erjedés processusa foly­­tattatik, — szabadságunkban állhasson az áz­­tatást addig folytatni, mig a nagyságuk szerint osztályozott kenderszálak minősége ezt kí­vánja. Ezen egyszerű mód magát az időjárás szeszélyeitől függetlenné tenni, továbbá a tö­rekvés, a mezei munkákkal elfoglalt földmi­­velő kezéből a kenderáztatás, szárítás, és tila­­lás mesterségét kivenni, hogy e czélra saját iparosok támadjanak , végtelen horderővel bír az ipar ezen egyik legfontosabb ágában. Szándékunkban áll, e tárgyban még többször a közönség elé lépni, azért ezúttal csak legyen szabad annyit mondani, hogy a Reuter Jakab cs. k. tanácsos által javaslott belga áztatási mód nem maradt viszh­ang nélkül, sőt már épen azon ösvényen járunk, melyen a gyakor­lati kivitel küszöbére érkezendünk nemsokára. A temesvári kereskedelmi kamara t. i. február 3-kára iparosokból, földmivelőkből, birtokosokból és más szakemberekből álló vá­lasztmányt hivott meg, mely e tárgyban bizo­nyos elveket alapítson meg. Ezen választmá­nyi ülésben számosan jelentek meg, és maga a kormányzó úr, Coronini gr. ö­nunga is megtisz­telte jelenlétével ez ülést. Itt azonban csak annyi hozatott tisztába, hogy a kender jobb áztatására stb. részvénytársulatot kell alapí­tani ; egyszersmind szűkebb, hat tagból álló választmány neveztetett ki, mely javaslatokat készítsen, a teendők programmját szerkezzé, tudomást szerezzen a rendelkezésre álló ken­derszálak mennyiségéről, szóval mindazt, a­mi egy részvénytársulatot előkészít. Ezen utóbbi választmánya kereskedelmi világban jobb­ó, el­ismert tapasztalása Janicsáry Ignácz urat elnökének *) választotta meg, és már az első tanácskozás azt mutatta, hogy jövő évben Te­mesvárit egy kenderáztatási intézet, mint majdan keletkezendők példányintézete kétségtelenül tevékenységben leend. Reuter cs. tanácsos úr több mint három hónapig tar­tózkodott Temesvártt és ezen idő alatt a Bán­Szerk. Ságban megszerezhető mindennemű kenderszá­lakkal áztatási kísérleteket tett, s az ered­ményt saját meglepetésére oly kedvezőnek ta­lálta, hogy a bánsági kendert semmivel sem tarthatja alábbvalónak a bácskainál. Eddig a földmivelők csak annyi kendert termesztettek, mennyit saját házi szükségekre feldolgozni képesek voltak; most, midőn már hire jár, hogy oly intézetek vannak keletkezőben, me­lyek a termesztőtől a kenderszálakat azonnal a szántóföldekről megveszik, már ajánlatok léteznek, miszerint ezentúl sokkal több holdat akarnak kenderrel beültetni; ily nyilatkozatot kötelező formában több község írásban is ki­adott. Ha a kenderipart hazánkban emelni akar­juk, csak az áztatási intézeteket kell szaporí­tanunk, vagy terjesszük az újabb áztatás mód­ját a községekben; a kenderültetés már ez­ál­tal nagyobb területet fog elfoglalni. Kár volna előbb a kenderipar más osztályára fordítanunk a tevékenységet. Azért nem lehetünk egy vé­leményben tisztelt Gralgóczy Károly úrral, ki a Budapesti Hírlapban annyira kiemelte a fo­nodák szaporodásának szükségét. Könnyű ki­mutatni számokkal, hogy a most tevékenység­ben levő fonodák is még elegendő nyers ken­derrel sem rendelkezhetnek, hogy tehát ezek működésüket, ha az anyag nem szaporíttatik vagy szűkebb körre összevonni, vagy drága pén­zen a nyers kendert a külföldről vásárolni lesz­nek kénytelenek, tagadhatatlan.E szerint min­denek előtt szükséges, hogy ezen iparág mező­gazdasági része lépést tartson annak technikai részével, azaz , hogy oly iparos osztályt te­remtsünk, mely kirekesztőleg a kenderáztatás, száritás, tilalás, és gerebenezés foglalatossá­gát vállalja magára, és a termesztőt dusabb termesztésre ösztönzi. Azon kenderszálak, melyek sok előzékeny­séggel a községek és földmivelők részéről, má­­zsánkint hozattak Reuter tanácsos úr temes­vári ideiglenes áztatási intézetébe, mind azon nyilatkozattal adattak át neki, hogy ezek mi­nőségéről ne vonjon következtetést az általános termésre, mert az 1856-os év kedvezőtlen volt a kendertermelésre, tehát azon kenderszálak, melyek neki ajándékba hozattak, hogy velük áztatási kísérleteket tegyen, koránsem képvi­selik a bánsági kender minőségét. — Reu­ter úr e nyilatkozaton nagyon elbámult, és azt mondá rá, hogy ha azon esztendő, mely ily kendert engedett termeszteni, rosz esztendő volt , akkor az Isten ezen orszá­got busásan áldotta meg mindkét kezével, és egyéb óhajtani való nem marad, mint hogy az emberi értelem és szorgalom járuljon a termé­szet kedvezéséhez. Ily szövetség mellett a magyarországi kender első helyre fog emel­kedni. PESTY FRIGYES. *) T. munkatársunkat Pe­s­ty Fr. urat pedig tollvívőjének. TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Magyarok életrajzai. I. szakasz Haj­dankor — 1600. Betűrendben szerkeszti Kerékgyártó Árpád. Pest, 1856. Magyar Mihály. I. füzet ára 40 kr p. 18 füzet 10 ft p.p. III. (Vége.) Ez első füzetben a B betűből két iv jelent meg : Bágtól — Bakicsig. Legkiválóbb czikk a B­a­k­á­c­s Tamás életrajza, mely egy maga 13 lapot foglal el. S valóban e nem mindennapi ember élete Magyaror­szág sorsával szorosan összefüggött, melynek ő fény­korát s hanyatlását megérte , nem mint szemlélő ha­nem mint cselekvő egyén. Tekintve a nevezetes sze­repet, melyet neki sorsa juttatott, nem csodálhatni, hogy annyi ellentmondó, egymással össze nem vágó adatot jegyeztek fel róla a történetírók, hogy néme­lyek a haza ördögét, mások félistent szemlélnek benne, s hogy még származásáról is annyi különböző vélemény uralkodik. Az egymással ellentmondó ada­tok e chacsában Kerékgyártó ur nem mindenütt ma­radt a középúton, s néha modern s korán kívül eső szempontot választ a hatalmas főpap megítélése körül. Bakócsi (de Bakocs , mert ez volt a neve s nem Bakács) Kerékgyártó ur szerint szathmármegyei er­­dődi párnak volt a fia. Ruszul tette szerző, hogy ez állítása bebizonyítására az Ismeretek tárát idézte. Felhozhatta volna Istvánfit, Bonfint, Tuberot s né­hány első és másodrangu történetírónkat, kik mind­nyájan ezek után tévedtek. De Uram Isten, ha ezek tévedtek is, nem csoda, legalább nem oly nagy mint a Kerékgyártó úré. De hát valóban nem volt-e önnek tudomása róla, hogy Podhráczky úr 1855. nov. 19-én az akadémiában Bakócsi életéről irt egy czikkét fel­olvasta, s hogy ez értekezés az Akad. Értesítő ugyan­azon évi novemberi füzetében megjelent ? Nem győ­ződött-e meg ön, hogy Újlaki Lőrincz herczeg, kinek második neje Bakócsi Magdolna volt, nem házasodott pár családba, hogy Tamás testvére Péter, mint pár nem kaphatta volna el Alsó-Lindvai Bánffi Sárát, s hogy az Elderbachok nem sógorodtak volna össze egy közönséges jobbágygyal oly időben, midőn ez, ha „homo novus“ volt is, de még nem volt kitűnő nagy ember. S ha mind­ezt nem méltatta figyelmére, mert nem nézte meg Zwittingert, ki 1715-ben (16 lap) Írja : „Bococzi Thomas Hungarus alto sangvine cretus? Aztán nem is Szathmármegyében, hanem a zalai Er­dődön született, mint IV. Sándor pápa levele 150­0-ból kétségtelenné teszi. Kerékgyártó úr tévedései folyta­tásának tekinthetjük azon állítását is, hogy Mátyás 1489-ben „Bakácsit s ennek Erdődről származott vér­rokonait is megnemesítette.“ Hivatkozik Szalay III. 495-re, hol azonban csak egyedül Ba­kác­s­ról van szó. S épen e hibás vélemény az, mi szerzővel több helyt fulytatja a vélt parve­­nüt, ott is, hol a származását meg nem ta­­g­a­d­ó aristocrata cselekedett , de mindenütt jól van e zordon nagyravágyó jellem ecsetelve, hol az­­zali összeütközést kerülhette szerző, s jól kiválólag ott, hol a kereszteshad hirdetése indokoltatik. De gyermekesnek tartom azon oratiora, melyet Istvánffi ad a kereszteshadat ellenző Telegdi szájába, oly nagy súlyt fektetni : azon időben a Livius történet­­irati formáját tartották legtökélyesebbnek s az ora­­tiók ritkábban a küzdelmek árnyéklatai mint a tör­ténetírók véleményei. Túloz szerző, midőn azt hiszi, hogy a „jobbágyság földhöz ragadt állapota következtében a magyar faj elnyomorodott, a mivelődés nemesi csk­áira képte­lenné lett“, stb. oly állítás ez, mely még a török alatti Magyarországra sem alkalmazható. Hasonlítsa csak össze Magyar-­s Erdélyországot a XVII-ik szá­zadban a többi Európával, bizonynyal nem fog oly roppant különbséget találni. Bakács vagyonhajhászatával Podhráczki felidé­­zett czikkében adatokat szolgáltat. Általában e de­rék búvárunk czikke sok fényt dorit a gőgös főpap életére. Kihagyások a B. betűből : B­a­b­n­a­i János györ­­megyei nemes Erzsébet királynétól 1442. jul. 18-kán Mesterfalvát ajándékkép nyeri. (Hunyad. k. X. 114.) Balázs diák (Hunyad. k. X. 570) Mátyás ki­­rálylyá választásának hirét ő vitte meg Kassa vá­rosának. Baján avar khán, épen oly kevéssé kihagyható mint Attila, kinek, lehet mondani, nagyságát s ha­talmát örökölte. S nincs e nagy ember emléke fen­­tartva helységek neve által Bajánháza, Baján, Avaro­k­ s­z­á­ll­á­s­a (ma Szallaska), melyek épen A­b­a­r­a közelében feküsznek. Még egy pár irály-hibát jegyzek ki, hogy arra vo­natkozó ellenvetésem is bebizonyítva legyen : 1. 3. „a császár azon év közepén tért be Magyarországba“ e. h. megjelent. 1. 4. „szokott ünnepi koronázás“ ho­mályos e h. ünnepek alkalmával szokásos“. 1. 12. „befolyását Dalmácziába“ e h. Dalmácziára. 20-ik „gondviselés felett“ e h. gyámság felett, u. o. „teljes idejű“ e h. teljes korú 67-ik 1. „menyét adó“ e h. nyestadó (mardurinales collectae, martes-nyest 1. Páriz pápai s Molnár szótárait) 80-ik 1. „következés által magas polczra juthatni“ szerző itt következe­tességet akart mondani.­­• Nyomdahiba bőven : fon­tosabbak 1. 11 . 1515. e h. 1514. 1. 16 „feltünőbbik“ e h. feltünőbbike. 17. 1. 1365. e h. 1565. 80. 1. pap­ság e h. pápaság stb. Hosszasan vettem az olvasó figyelmét igénybe s türelmét tán ki is fárasztom. *) De Kerékgyártó úr műve nem ephemer becsű munka akar lenni arra számitva, hogy irodalmi hézagot pótoljon. Ezért tar­­tom szükségesnek e terjedelmes ismertetést, a hiú­*) Ez ismertetést a magyar történelem minden barátja, hisszük, nagy érdekkel olvasta, mert abban az érdekes adatok nagy gazdagságára találhatott. Ez ismertetés ta­núsítja­­. munkatársunk komoly tanulmányát, melynek eredményét mindig szivesen fogadja lapunk. S a e r­­á­nyoknak felsorolását s indokolt kimutatását, még oly munkánál is, mely a közönség pártfogását sok tekintetben kiérdemli. *) SZILÁGYI SÁNDOR: Erdélyi észleletek. II. Múltkor mondtuk, hogy Erdély éledni kezd. Egy földből kimozdított fiatal cserfa ez, mely egy részről önerejének ösztönénél fogva visszafogózik az anya­földhöz, másfelől a közeléhaladás geniusa által is megszilárdulásában segíttetni fog. Mert bir, melyet már is eléggé kitüntetett, erkölcsi erővel, és bir a természet áldásából az önfentarthatá­­sára szükséges anyagi alappal. Midőn számbavettem népességünk arányát a föld­höz, sem a túlnépesültségben, sem a túlnéptelenség­­ben nem leltem fel a csüggedés okait. 2,073,737 lélekhez aránytalannak tartok ugyan 2,120,647 hold szántót, főként ha az, mint minálunk csak 2/3-ad részben jön évenkint művelés alá, arány­talannak tartom azon viszonyt is, melyben e népes­ség az összes termelés arányához áll, mely ér­tékre áttéve legutóbbi hivatalos felszámítás szerint 12,084,905 forintra tétetik. Ámde nem szabad felednünk soha, hogy már ezen szántóföldterületen is a váltógazdászat elveinek al­kalmazása az eredményt kétszerezi, a népesség idom­­zata pedig képesnek mutatkozik a czélszerűbb föld­kezelés szükséges erejének kiállítására. Oda kell még számítanunk az önfentartási alaphoz azon 1,505,230 hold réti és kerti birtokot, mely czél­szerűbb rendezés, illő és szükséges helyeken alkal­mazandó alagcsövezés s más reformok által, más productiv erőt is fejtene ki; s mindezenfelül 1,046,581 hold o­sztatlan közhelyünkön akkora nemzeti vagyo­nunk hever parlagon, alig egy két százalékát hajtva valódi értékének, melyből Erdély valaha, czélsze­rűbb földipari eszmék honosultával, anyagi felvirág­zását biztosan remélheti. E fontos aránya a népességnek, a ma még fel nem használt pusztasághoz, önként mutatja ki teendőin­ket az industria látterén, s önként vigasztalhatja a csüggedező kedélyeket. Mert habár Erdélynek hegyes völgyes fekvése, nem kedvez a civilisatio minden ujabb vívmányának is a földipar körében, de a munka és szorgalom, mely most ugyan még tunya köznépünk egy részében hiányzik, fog hozni előbb utóbb vigasztaló és kibé­­kítő eredményeket. Sőt még azt sem kell egészen megtagadnunk, hogy miután a nép tulajdonnal bíróvá tétetett, évenkint in­ább kezd iparkodni, s egyiknek előmenetele ösz­tönzi a másikat a szorgalomra. Hogy azonban a munkaösztön fejlődésének illő alapja legyen, első és legfőbb kérdés minden közösség megszüntetése, és Erdély minden felhasználható föld­területének tulajdonos kezekben kamatozóvá tétele. Mig Erdély összes földterületének, ide számitva 3,297,985 holdra tett havasi birtokát, csaknem hason­­féle mondhatni nomád viszonyok közt áll, melyen roppant sok munkás erő, pásztorkodva s botjára dűlve tátogja el a napot; mig a termés alatt álló föld a nyert terméshez lesújtó arányt mutat, addig nem csodálkozhatunk anyagi viszonyaink folytonos ha­nyatlásán, s kétségbevonhatlannak tarthatjuk azt, hogy mit sem újítva, mit sem javítva, éhen kell vesz­nünk, mint a fösvény kincse halmazán. Örvendetes jelenség azonban, hogy Erdély értel­misége a földviszonyi reformok szükségességének ér­zetétől egészen át van hatva, és ha a nép csökönyös­sége által Erdély nem gátoltatnék, gyorsabban mint képzetnök kész volna átvinni egy korszerűbb el­rendezést. Sajnos ugyan, hogy irodalmunk hosszas pangása­­ miatt a speciális eszmék még nincsenek kitisztázva; sajnos, hogy népünk, mely különben bír hajlammal az olvasásra, nincs ellátva bár egyetlen olcsó, és Er­dély belanyagi érdekeit, népiesen tárgyaló irodalmi organnal, mindamellett el kell ismernünk, hogy a reformok szükségességének érzete még a köznép ér­­telmesbtei közt is kezd naponta terjedtebb kört el­foglalni, legalább fogékonyság mindenütt mutatkozik azon feladat megfejtésére : hogyan lehetnénk bol­dogabbak, mint most ? A legalsóbb rétegekben is kezd érezhetővé válni ezen mostani helyzet tarthatlansága, mindamellett nem lehet reménylenünk, hogy saját ösztönére hagy­va, e különfaju, s épen a miatt kétkedő és ellenszen­ves nép közt, megszorítóbb rendszabályok nélkül, a közösség teljes megszüntetése, s a birtokelkülö­­nítés, most átvihető legyen. Pedig a cselédség és munkáskezek drágasága, s a gabona, marha olcsósága mellett a pauperismustól, csak a birtok minden közösségének megszüntetése, s teljes használás alá vétele menthet meg. Azt hiszik sokan, hogy ha most is, midőn az or­szág eke és kasza alá vehető földjének alig hason­­féle áll mivelés alatt, a munkáskéz aránylag kevés, s a napszámbér háromszorosra emelkedett, a ter­­mesztmény a szükséglethez képest mégis oly sok, hogy értéke nincs; az összes földtermés hasznosítása, majd akkora munkabéri kiadással járna, s az össze­halmozódott gabonaár úgy alá csökkenne, hogy Er­dély kivitel hiányában, csakugyan önzsírjában futna meg. Továbbá kérdés alá hozzák, hogy ha mostani bir­tokunkat sem vagyunk képesek instruálni, hogyan instruálhatnánk sokkal többet, és ez adó mellett, honnan állítanák ki a tagosítás költségeit? Mind­ez állításra és kérdésre megkísérlem a fele­letet, s még pedig legelőbb földeink és termesztmé­­nyünk túlszaporodásáról szólok. Erdélyben egy a gondolkozása a földésznek, a mát­­iparosnak, kereskedőnek s mindennek az , hogy kis­­értékű dolgon is nagyot nyerjen. És épen ezen eszme miatt szegény mindenik; mert a szükség demonstrál mindenik ellen saját jellemű védegyletével; s az ipartól mindig visszamenekszik a természethez, ha az őt terheli. A csizmadia ne higye, hogy a nép azért visel nyers bőrt bocskornak, mert azt szereti; visel mert az ő productumának drágasága kényszeríti arra. Öt pengőforintért ad a csizmadia most egy pár csizmát a népnek, s évenkint elad hatszáz párt, s nyeremé­nye körülbelül ezernyolczszáz pengőforint, ám adná csak 2 ft 30 krért, ezt a 30 krt, nem pedig 3 p forintot számítva nyereményéül, s bizonyosan eladna éven­kint négyezer párt, s el hat, tizezer párt is ; bevonva piaczára a szomszéd tartományokat Moldvát, Oláh­hont s még Magyarhont is, minthogy épen a bőr­­czikkeket Erdély képes oly olcsón kiállítani, a­hogy egy szomszéd tartomány sem. S lám akkor 5—6— tiz annyit nyerne fillérenkint, mint mennyit most fo­­rintonkint nyer, mert akkor az oláh sem járna bocs­­korban. így a gazda, tiszt­i búzáján ki akarja nyerni né­hány vékán összes költségét, miért is a szegénység puliszkát eszik, fenntartja a marha árát, miért a nép hagymával él. Meg van fojtva a forgalom , min­denki nagyban akarna nyerni, s a­miatt kicsinyben sem nyer. Most gabonánkat nem a mi jobb vagy roszabb ter­melésünk, hanem Moldva, Oláhország s Magyarország olcsóítja; oda kell vinnünk termesztményeink sike­rét, hogy ugyanazon árral versenyezhessünk. A görög bölcs feltett volt egy problémát a serifes­­ről: egy homokszem nem rakás, kettő sem, három sem A philharm­oniai hangversenyek. III. (Vége). A m. évi hangversenyeket az utolsó philharmoniai előadással szerettük volna bevégezve látni, ha, hogy a helybeli zenede igazgatósága e kívánságunkat meg­­nem hiúsítja , rendezvén saját növendékei formája alatt egy jótékony czélokra szánt hangversenyt a nemzeti múzeum dísztermében. Hogy a t. igazgató­ságnak e hangversenynyel tulajdonképen mi ez fia volt, a jótékony czélok valóságos előmozdítása-e, vagy pedig annak bebizonyítása, miként a zenede többfelőli gyanúsítások ellenére is —■ nem hever tétlenül, de munkássága oly növendékekben is nyil­vánul, kik képesek már saját felelőségökre is fizeté­ses hangversenyeket rendezni ? — nem tudjuk, de annyit merünk állítani, mikép az efféle növendéki hangversenyekkel igen tapintatlanul cselekszik, s fog is cselekedni, ha még többször megkisérlené. — A fiatal tehetségekre nézve alig lehet valami káro­sabb befolyással, mint ha azok, idő előtt a pártfogó közönség szédítő tapsai s kihívásaiban részesülnek, melyekre a jótékony czélok iránti kegyelet, még a zenedei s más hasonnemü növendékek iránti kegyes elnézésnél fogva mindig lesz elég kedvező alkalom ; de a critica s a közönség mübiláló része egész más *) „E lapok érdemes szerk.-jének f. évi febr. 11-iki 33-ik számába, Kerékgyártó ur „Magyarok életrajzainak“ ismer­tetésébe szőtt azon kérdésére , hogy a győri püspökök meddig voltak egyszersmind győrmegyei főispánok is, van szerencsém válaszolni, hogy egész 1783-ig. A győri püs­pökök azóta nem is jelentek meg a győrmegyei gyűlé­seken. NI.-Körös 1857. febr. 13-én. Szilágyi S.“

Next