Pesti Napló, 1857. május (8. évfolyam, 2187-2212. szám)

1857-05-23 / 2205. szám

Tájékozásai, Pest, máj 22. Az oláh-moldva ad hoc-diváni kö­vetek választásának elnapolásáról néhány részletes­ tudósítás érkezett, melyek szerint e rendszabály úgy tűnik föl, mint a nem-egyesülés érdekében tett lépés. A fényes kapu­s a vele baráti viszonyban álló ha­lehetek, mint Keszi Balázs, és úgy segél meg az Is­ten szorgalom után, mint őt." A kanonok nem győzött bámulni, a­miben ugyan Keszi Balázs is eleget segített neki, annélkül, hogy valamiképen kérdés nélkül kiokosodhattak volna. Mi a neved ?" „Pusztai Péter!“ Mondja a fiú majdnem remegve. Keszi magához kapta a gyermeket, s közel nézve kérdé­s ,Hát te rész fiú, miért nem akartál nekem másod­szor is felelni ?" „Azt gondoltam, hogy a bácsi is ösmer, aztán azt gondolja, hogy én igen ostoba vagyok, és nem tud­nék okosat felelni, tehát nem kérdez mást, hogy szégyent ne hozzak rá.“ ,S nem akarsz rám szégyent hozni ?! A gyermeknek kipirult orczájára folytak le a kö­­nyük, s a nagybácsinak kezét megcsókolta, mi fele­let helyett szolgált, azon közben pedig a kanonok kérdi a vendéget. ,Magyarázd meg ezt a dolgot?" „Ez az én unokaöcsém anyámról.“ — Mondja Ke­szi, bemenvén a mellékterembe. ,Szerencsét kívánok hozzá !" Mondja Balogh. „Remény­ed, hogy lesz belőle böcsületes ember ?“ Balogh legalkalmasabb felelet akarván adni a nagy­bácsinak, elmondá azon párbeszédet, mit föleleb közlénk, s a vén prókátor oly izgalomba jött, hogy utóbb sétálás közben a kanonok alig birt vele lépést tartani a szobában. ,Barátom! . . . mondja Keszi, — ezt a fiút emberré teszem." „Csak lassan, barátom, — kár volna megölni e fiúnak lelkét, mely a küzdelemben fejlődik, szeren­csére jó esze van, hadd erőlködjék magától, — a jó mód földhöz vágott már sok fiatal tehetséget, — en­gedd csak, hadd legyen convictusi diák, s ha jutalmat érdemel , később is jó lesz.“ Keszi boldog volt, — megelégedett tehát egyelőre annyival, hogy jól választott, aztán megkéri Baloghot, hogy irományait, miket Bécsből hozott, a káptalan­nál letehesse, de szigorún meghagyva, hogy azokról tudomást adni óvakodjanak, s ha maga nem kéri, csak olyannak adják ki, a­ki arról megbízást hozand. Péter nagy­bátyjától elöljáróban egy tallért ka­pott és egy atyafiságos csókot, ezt magának tartá, a másikat pedig közös akarattal és közös étvágygyal a convictusi fiatalság álma és körte képében ette meg. (Vége az első kötetnek.) ——4MSbWI**— TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Academiai ülés máj. 18. (Vége). Ezután a t. társaság titoknoka ült a szószékbe, hasonlókép egy beküldött munkálatot olvasandó. Be­küldő és szerző Bállá Károly Pót-Harasztján, vi­déki levelező tag. Bállá úr 1846 óta a pusztán lakván, azon alkal­mat, miszerint „a szabad eget az egész láthatáron köröskörül szemlélheti, az időváltozás tanulmányo­zására és napló vitelére használta fel.“ Hogy ennek biztos alapot vessen, szükségesnek látá megolvasni és tudni mindazt, a­mit az „érdemes“ természet­vizsgálók e tárgyban eddig tapasztaltak és közrebo­­ csátottak. Többek közt Muncke meteorológiáját véve különösen figyelmére, mint a­ki minden „neve­­zetesb“ természetvizsgálók jegyzeteit és combinatióit összeállítja kivonatban. Olvasgatása eredménye a jen, hogy a természet­vizsgálók Ariadne fonala nélkül szűkölködvén, oly tévelydébe jutottak, honnan visszajőni többé nem tudnak. Ezen szigorú vádját azzal indokolja szerző, hogy ők „az időváltozások okát mind e mai napig sem tudták tisztára hozni,“ mi több „az ahhoz vezető czélszerű utat sem bírták feltalálni.“ Mi természetesb, minthogy B­ár maga érzette ma­gát kénytelennek — mint Napóleon a lábai előtt lelt koronát — az elhanyagolt és tönkre tett tudományt felvenni, ápoló kezei közt felmelengetni, ujjászülni s ezen örvendetes aspectusok közt egy „időtan“t írni, melynek „a természet működéseiből vont és ada­tok százaival bizonyított elve az , hogy az idővál­tozás főtényezője a nap;— fő szabály­zója a hold , — közvetítő pedig amaz egyetemi vagy általános vonzerő, mely által a nap és hold különböző állásviszonyaikban működnek.“ Czélja pedig munkájának „azon út és mód kimutatása, melyek szerint czélszerű és hasz­nálható észleleteket tehet a természetvizsgáló.“ Ered­ménye végre az „hogy nem sokára előre tudva leend, mely fokok alatt és mely napon fognak nevezete ab orkánok dühöngeni , későbben pedig az is, mely fokok alatt és mikor tartós­ eső­zések támadni, következőleg, hogy mely tartomá­nyokban, vagy ezeknek mely részé­ben várható a száraz, vagy nedves időszak ; ideértvén még a forró évek alatti évszaki esőzések kisebb vagy nagyobb­­ mennyiségét is, szinte mint az afrikai Kamsin és I Samum, és a déli Orosz birodalombeli pusztító szél­­­­vészek idejét is.“ Ezen érdekes és biztató ígéreteket azonban az ed­digi meteorológiai jegyzetek nyomán nem teljesít­hetni, mert­ azok­ mindnyájan „ferdék, a természet működéseit természetellenesekké bandzsalizák, valódi hasztalan teher és lom, melyeknek eredménye nem egyéb, mint véghetlen bonyodalom, s melyek­kel minél hamarabb felhagynak, annál jobb.“ Balla úr szerint a természetvizsgálóknak 7 fő bű­nök vagyis „lényeges tévedésük“ van, melyek ezek és vájjon mind a meteorológiára vonatkoznak e, azt nem mondja, csak egyet hoz fel még a már kimagya­­rázottan kívül s ez az, hogy ők a déli földfelség vál­tozásait számba sem vették, vagy ha vették is, a czélszerűtlen jegyzetek után hasznát nem vehették. Sziveskedék szerző nemcsak kimutatni a hibát, hanem utat is mutatni igazítására. Szerinte az idő­­tani jegyzeteknek következőleg kell szerkesztve lenni : A) A szelekre nézve: 1. Melyik fok alatt, akár tengeren akár szárazon, melyik órában, sőt ha lehető óranegyedben, támadt valamely szél ? 2. Mily irányban jött és mikor végződött? 3. Ha tartó volt változtatta e fúvása irányát? A szelek erejét elég csak a nagyjából határozni meg, például : erős szél 1 számmal, az igen nagy szél 2 számmal, ezen felül a döntő vagy pusztító szél 3 számmal lenne jelölendő. B) Az esőkre nézve: 1. Melyik fok alatt, melyik órában kezdődtek a fellegek és mily irányból jöttek ? an irány­adólag szerepel az ár, melyért a kiállított tár­gyat átengedhetik s reá megrendeléseket fogadhat­nak, a­mig ellenben az utóbbiak nem törődnek, sem­mi árral, csak oda törekszenek , hogy valami jele­sebbet állíthassanak ki, még ha a kiállítási költségek tízszerte meghaladnák is a tárgy értékét. Ezen eljá­rás a tárlatok árnyoldalaihoz tartozik, melyeket egyébiránt kerülni nem lehet. Szerencsére a kelen­dőségre számító kiállítónak a mondottakon túl egyéb baja többé nincs, ha különben beéri a neki jutó ki­tüntetési osztalékkal. A dicsszomjas kiállítók rend­szerint semmit sem adnak el, ők sajátjukat ismét szépen haza viszik, bevárni, mikor lehet vele ismét másvalahol díjat nyerni. Ily módon oda kerülhet a dolog, hogy a plebeji tárgy, mint mellékes dolog előtt, ott pompáz a fényes jutalomérmek sora, mint fődolog,­ a­mit az augarteni főbejárás mellett jobbra szintén tapasztalhatunk­. Az alácsövezési csövek miatt, miket úgyis eleget lehetett látni, a kiállító aligha vál­lalta volna el az ideszállítást Francziaországból, ha a becsületrend keresztjét, és a belga Lipót-rend ke­resztjét, ezek alatt pedig egy pár tuc­at érmet, mint­egy külön tárlatot, nem lehetett volna kiállítani. Mindig a tárlat illető igazgató választmányára kell hagyni, hogy mind a tárgyak megbírálásában mind a jutalmak odaítélésében a becsületbeli s a merőn ipari kiállítás közt a kellő középutat eltalálja. Amazt ko­­ránsem szabad végkép háttérbe szorítani, mert az, nem alkalmas czélja mellett is, serkentő és tanulsá­got a közönségre nézve, sőt gyakran gyakorlati ered­ményekre is utat mutat. Elismerésre méltó az is, ha a vagyonos­ ember sokba kerülő kísérletekbe vág (melyeknek gyakorta nagy része egészen kárba megy), csakhogy végre mégis a közhaszonra szolgáló kívánt eredménynyel nyilvánosan fölléphessen. Mindezt tekintetbe kell venni, nehogy fürdőstül a gyermeket is kiöntsü­k. Nyíltan megvalljuk, hogy ju­talomosztó bíróságnak igen nehéz föladat mindenkor szem előtt tartani mindazon indokot, mely részre­­hajlatlan ítéletet eredményez. Az Augartenben a díj­­osztás miatt föl­hangzott panaszok nagyobbrészt a merőben iparos kiállítóktól eredtek s ama becsület­beli kiállítók ellen voltak intézve. Az egyszerű ipa­rostól s a még egyszerűbb földmivestől nem kíván­hatni, hogy mindig helyesen fogják fel az indokokat, melyek a dijosztó bírót vezérlik. Ám a példa. Egy tiroli földműves bikát és te­henet állít ki; saját nevelése, legszebb , legna­gyobb két állat az ő egész környékén; a tár­laton is becsülettel megállnak. Azonban másutt is történt haladás, s miként most láttuk, a magyar- és morvaországi baromtenyésztés a havasföldit egészen háttérbe szorította. Ausztria nyugati részein több­nyire parasztok, a keleti részeken pedig nagyobb földbirtokosok kezében van. Ez utóbbi áldozhat, hogy baromtenyészetét emelje; a paraszt ezt nem te­heti, sőt folyvást hasznot kell húznia marhájából, mert léte van hozzá kötve. A parasztnál tehát szó sem lehet javításról; neki errő­l úgyszólván fogalma sincs. Tehene például, tegyük, mindent beleszámítva, 100 forintjába kerül, 150 ftért pedig eladja. Ezt termé­szetesnek találja. Ha ellenben azt hallja, hogy egy másik tehén valamely nagy földbirtokosnak már 800 ftjába kerül, holott 600 fttal is drágán volna megfi­zetve, akkor csak a 200 ft kárt nézi, és úgy számol, hogy e földbirtokos csak azért áldozott, hogy a tár­laton nagyobb kitüntetésben részesüljön. Mint mondtuk, ez eset gyakran előfordul ugyan, de mégsem mindig, legkevésbbé pedig a szarvas­­marha körül. A magyar- és morvaországi földbirto­kos, tett áldozatai folytán, épen most örvend tetemes jövedelemnek baromtenyésztéséből: ő számos keresz­­tezési kísérlete, gyakran egyetlen bikának drága és gondos nevelése által oly fajra tett szert, mely bő­ven kifizeti a történt kiadásokat, — ha pedig i­s bi­kák vannak a tárlatban, ezek meg is érdemlik a ju­talmat. Ezen becsületbeli jutalom (kivétel nélkül minden kiállított tárgyra nézve) legmagasbnak volna tekintendő, de csak dicsérő említésbül állhatna, míg az érmek viszont egészen a tisztán iparos kiállítók­nak jutnának. Ily módon tán el volna hárítva egyik legnagyobb bökkenője a díjosztásnak. talmak — így beszélik jólértesült körökben — azért javallák az utolsó, döntőbb lépések elhalasztását, mert remélik, hogy időközb­en még teljesen meggyő­zik Francziaországot valami román észbirodalom ala­­píthatásának lehetetlensége felöl. Hogy Moldva- és Oláhországnak idegen fejdelem alatti egyesítése le­hetetlen, ha a mellett a­zultán irányában fen kellene maradni a hűbérességi viszonynak , és, hogy e hűbé­­rességi viszonyt csak új világháború által lehetne fölbontani , azt a tuileriákban már rég belátták. Épen ezért jöttek utóbb azon gondolatra, hogy az egyesített állam élére benszülött főurat kellene állí­tani. Hogy azonban most ezen tervről is kezdenek lemondani, minap már jelentettük. A diváni követ­választás elhalasztása most már arra volna, hogy a franczia kormány megtérését teljessé tegye. Stam­­bulban és Bécsben jól tudják, hogy csak kellő időt és tért kell engedni a bojároknak, ha azt akarják, hogy ármányaik teljesen megérjenek s ezek segélyé­vel minden eligazítás lehetlenséggé legyen, mely sze­­rint a fejdelem a benszülöttek közül volna kiszeme­lendő a kik mind fejedelmek akarnának lenni). A franczia kabinet irányában „ad absurdum“­bizonyi­­tással élnek annak megmutatására, hogy a dunafej­­delemségi főurak közt egyetlenegyet sem lehetne kapni, a­ki régibb rangtársai irányában képes volna tekintélyét föntartani. Ezek folytán ezután — úgy remélik — a kedvelt és óhajtott statusquo majd ma­gától érvényesül s utóvégre baj nélkül fog nemzet­közi szerződvények által is megerősíttetni. E taktikának azon eléggé meg nem becsülhető előnye van, hogy az erőszak legkisebb színe nélkül, egyetlenegy kormányt sem tüntetve föl gyűlöletes színben, sőt épen mintegy tökéletesen igazolva s min­den vád ellen biztosítva valamennyi kormányt, még­is az óhajtott czélhoz visz. Természetes azonban, hogy sikerülhetése végett Oroszországnak nem sza­bad se magának végrehajtani, se bárhogy előmoz­dítani valami erőszakoskodást. Többfelől hírlik ugyan, ho­­y Miksa bajor király Nápolyból kiegyenlítési javaslatokat vitt magával P­risba , mégis aligha tarthatni valószínűnek, hogy a kiegyenlítés nemsokára bekövetkezzék. Nem volna lehetlen , hogy a költőket pártoló, szeretetre méltó király segítségével át­nyílnék a nápolyi király s a franczia császár közti egyetértésre , kivált miután az utóbbi úgyis nagyon szeretné, ha már valahogy átes­hetnék a kelletlen ügyön. Hogy azonban az angol kabinet is hasonló érzelmeket táplál, aligha való­színű. Lajos Napóleon tehát egyéni óhajtásai daczára sem mehet túl a kellő határon, mivel ő még a nyugathatalmi szövetség czége alatt ártotta magát ezen dologba;a hogy pedig e szövetség teljesen fölbom­lott, annak még csak színét is semmi áron sem sze­retné a világ tudomására juttatni. Csak a törvény­hozó testület megnyitásakor tartott trónbeszédre em­lékeztetünk. A közép-­s alsóolaszországi ügyek jelenleg általá­ban nem is olyszerűek, hogy mozgatásuk Lajos Na­póleonra nézve eszélyes volna. Habár a szent­sége utazását nem magyarázhatjuk is valami mé­lyebben rejlő politikai indokokbal, mint ezt az „In­dependance“ egy nap mint más nap hirdetgeti; ha­bár bizonyos közép olaszföldi államszövetség alapí­tásának tervéről szárnyaló hírek csak a légből van­nak kapva , de azon tény mégis áll, hogy a pápa — elutazása által — szinte szembetűnő módon vonta ki magát a Rómában székelő franczia parancsnokság befolyása alól, továbbá pedig, hogy e viszonyoknál fogva Párisban czélirányosnak tartották a franczia helyőrségek szaporítását Rómában és Civitavecchi­­ában. A­mit a szentszék és a szárd kormány közti kibé­külésről beszélnek, az egyelőre még a mesék honába való. A turini kabinet sokkal inkább alá van vetve azon párt befolyásának, mely Szardíniában majd egy évtizede szinte egyedül képezi az irányadó ha­talmat, hogysem ily kibékülés iránt komoly lépése­ket tenni merészkednek. A­ki közelebbről ismeri a mozgalmak nagy évének olasz történelmét s Károly Al­bert királynak viszontagságait, az tudni fogja, hogy a Ticinon túl utóvégre is a követi kamara szo­kott határozni, s hogy a kormány folyton folyvást kénytelen az ellenzéket kicsiny, de gyakran ismét­lődő diadalokkal megengesztelni, a­miért is nem gondolhat valami nagy terv keresztülvitelére. Az éjszaka vaspálya XXX-ik közgyű­lése. P. B­é­c­s , máj. 20. Az igazgatóság által tett azon jelentés után, hogy a magas korm­ánynyali alkudo­zások a nyugat - a 11­i­c­z­­­a­i pályaszakot illető­leg még nem vezettek eredményre, a következő in­dítvány létetett s el is fogadtatott : intéztesek a cs. k. Apostoli Fölsége eb­be azon legalázatosabb kérelem : méltóztassék a társaságot az e részben magára vállalt kötelezettségeitől fölmenteni. Egy ellenindítvány, t. i. az igazgatóság hatalmaz­­tassék föl a nyugatgallicziai pálya egy részének át­vételére — elyettetett, s az elölülő még a tárgyalás befejezte után is egy e fölött hozzá intézett kérdésre ismételve és világosan kinyilatkoztatta, miszerint az igazgatóság az egyhangúlag elfogadott határo­zatnál fogva, nem tartja magát följogosítottnak a nyugatgallicziai pálya egyik részének átvételére. Az igazgatóság a szerződést, a­mint az a magas kor­mány elé van terjesztve, csak úgy fogadhatja el tel­jesen, ha a magas kormány ahoz ragaszkodik vagy pedig annak t­e­lj­e­s feloszlatását iíj feltételek nélkül kieszközölheti. Továbbá az 1856-diki felülosztalék 10%-ben ál­lapíttatott meg, egyszersmind a részvénytőkének egy tizeddeli szaporítása megszavaztatott. A részvényesek tehát az ez évi túlosztalékróli lemon­dásukért egy új, 1000 forintos részvényt kapnak, minden 10, hasonértékű­ régi részvényre. Riepl elhunyt igazgató helyére T­o­d e s e o Eduard úr választatott. A kilépő igazgatók ismét megválasztattak. PESTI NAPLÓ, Pest, m­áj. 22. (Államszerződés a Sundvám megszüntetését illetőleg) A birodalmi törvény­lapnak f. h. 20 -án megjelent 20. darabja hozza a mart. 14-kén Koppenhágában kötött s ápril 14-kén ugyanott ki­cserélt államszerződvényt Ausztria, Belgium, Francziaor­­szág, Nagy-Brit­annia, Hannovera, Mecklenburg, Schwerin, Oldenburg, Német-Alföld, Porosz-, Orosz-, Svédország, végre Lübeck, Bréma és Hamburg hanzavárosok és Dánia között, a Sundvom megszüntetése végett.­­ A „Magyar Sajtó“ közelebbi számában valaki Cantu világtörténelméről elmélkedik. Azok után, a­mi­ket eddig írt, azt látjuk, hogy többet forgatta Csenge­ry „Történeti tanulmányait“, mint Cantu munká­ját. Csak rendre idézi Thierryt, a­kinek nevét sem tudja leírni, Polybius Phylachosa (sic !), Platót és Plan­­c­h­e-ot, mintha mind megolvasta volna ezen úri­emberek műveit. Csak azt nem említi meg, a­kinek műveiből com­­pilál :Csengerit. Ennyit munkatársunk érdekében meg­jegyzendőnek véltünk. — Mészáros Károly és Gyürk­y Antal előfizetési felhívását a „Magyar év lap­ok“ czimű vállalatra, ol­vasóink csütörtöki számunkkal együtt vették , melyre utó­lagosan is figyelmeztetjük az irodalombarátokat. A folyó­irat programmját ott egész terjedelmében láthatni, s azért itt az kivonatilag ismertetnünk felesleges volna. — Erdélyi püspök Haj­nald Lajos , maga a székely­­földi katholikus ifjúság nevelése érdekében a következő három intézet megalapítását indítványozza : 1. egy mosta­niaknál tökéletesebben szervezett nyolcz osztályú középta­noda; 2. egy jól elrendezett iskola­tanító képezde ; 3. egy, a képezdével szoros kapcsolatban álló négy osztályú elemi iskola megalapítását. Ezek helye C­s­i­k-S­o­m­l­y­ó leend, megalapításukra pedig összesen 6700 pft évi jövedelem ki­­vántatnék, azaz 134,000 pft töke. Ennek fedezésére nin­csen pénzalap , ennélfogva a székely katholikus híveknek kell, a művelődés érdekében a mennyiben telik, áldozatok. „E a részemről“ írja a nevezett püspök­i­­lga. „Ked­ves fiaim! ezennel ünnepélyes ígéretet teszek, hogy minden begyülő tiz forintra a tizenegyediket ráadom, vagyis min­den tiz­ezer begyült forintra egy ezeret, 12­,0­00-re 12,000-et s igy tovább “ — Örömmel tapasztaljuk, hogy a tudományos folyóiratok száma napról napra szaporodik. Különösen a szaklapok azok, melyek, ha fenmaradhatnak, a tudományosság elter­jedésének igen szép jelei Csak közelebbről jelentünk egy természettudományi, aztán egy törvénykezési folyóiratot, most egy „Orvosi Hetilap“ megjelenését van alkalmunk jelenteni, mely valóban hiányzott. „Évek óta nem volt az orvosi tudomány a magyar irodalom terén képviselve“ ezt olvassuk a rövid hirdetésben, „s a hiányt alkalmasint min­den hazafi keblű szakférfiú érezte.“ — Az or­­vosi hetilap első száma a következő junius hó elejére fog megjelenni — hetenkint egy negyedrétű egész ivén. A je­len év hét hónapjára az előfizetési ár 4 ft 40 hr helyben, 5 ft 20 kr pedig postán küldve. Előfizethetni minden cs­k. postahivatalnál. Pesten, Müller Emil nyomdász, a lap kiadója, (Dorottya­ utcza 12. sz.) és Dr. Markusovszky La­jos s­z­e­r­k­e­s­z­t­ő -t­u­l­a­j­d­o­n­o­s (ájtér 10. sz.) fogad el előfizetéseket. — Volt már szó lapunkban B. Lopresti Lajos „ma­­gyar f­a­i­r­t­ó“-járól, mely Bécsben volt kiállítva, s kis bronczéremmel jutalmazva; de csak most esett tudomá­sunkra, hogy e jutalom úgy­szólván látatlanra lön oda­ítélve. Ha a lovat, midőn értékét tudni akarja, előbb megjáratja a leggyakorlottabb lóismerő is, holott a ló min­dennapi látvány, mennyivel szükségesebb egy egészen új gépet munkáltatni, mielőtt használhatósága felől ítéletet mondanánk ! A m­a­g­y­a­r fak­tóval a bécsi kiállí­tás birái nem tenek kisérletet, s így senki sem tudhatja, ha érdemén felül, vagy a­mi sokkal valószínűbb, érdemén alóli­ kitüntetésben részesült. Ha a gép megfelel nevének s a czélnak, nemcsak hazánkban és a birodalomban, ha­nem Amerikában is kétségkívül alkalmazásba jövend, mert a fatövek és gyökerek kitakarítása a földből, a­hol irtás van, rendkívül fáradalmas munka, ha az kézi eszközök által történik, a­mint eddig történt.­­ Egyébiránt a fairtó, a­mint értesültünk, a pesti gazdasági kiállításra is le fog szállítatni, s reméljük, hogy itt próbát fognak vele tenni. A bécsi kiállítás rendezőségére épen nem tartozott gépé­szeti találmányokat, csupán erőműtani újdonságok dolgá­ban becsleni meg ; a gépeket egy gaz­dasági tárlaton csupán csak az alkalmazhatóság szempontjából le­het megítélni. Azt hisszük a pesti illető­­ választmány e részben helyesebben járand el. A gép alkatát s alkalmazását illetőleg, néhány nap múlva egy magyar és német nyelven irtt füzet kerül ki sajtó alól, melyben a közönség tudványa e részben bőven ki lesz elégítve. Addig a „P. Lloyd“ egy bécsi levelezője után e gépre nézve a következőkről értesítjük olvasóinkat : A gép főalkatrészei egy függőleges csavaros orsó (mint a borsajtóknál). Ennek végére egy fogó van illesztve, a fa tövének megragadására. Az orsó maga egy anyacsa­varba van illesztve, mely ismét három oszlopon nyugszik. Hogy a gépet egyik fatörzstől a másikhoz lehessen költöz­tetni, az egész gépet hengerekre lehet tenni, s midőn mun­káltatni akarják, arról újra levenni. A gép úgy hozatik mozgásba, hogy az anyacsavarral összeköttetésben álló karhoz, vagy emeltyűhez egy lovat fognak. E készület rendkívüli erőt fejt ki, mert a kinyúló kar igen hosszú s a csavar igen csekély emelkedésű. Egy 5 mázsát biró ló vagy ökör 2000 mázsányi erőt bir kifejteni, úgy hogy ke­mény földből, 3 láb átmérőjű legszilárdabb fát is kihúz. Óránkint 3—6 ily vastag törzset lehet kivenni 4 ember s egy igás marha segedelmével. Eddig elő nem volt gép, mely a gyökerek előleges kivágása vagy ásása nélkül a fatörzsek kitépésére alkalmazható lett volna. Az egész gép mintegy 19—22 mázsát nyom s két igás marha köny­­nyen viheti egyik fatörzstől a másikhoz. Ára mintegy 100 forint. — Gyászhir. Máj. 19-kén mulít ki Péterházán Győrme­­gye egykori alispánja s országgyülési követ, Szabó (más­ként Sziklóssy) Péter, fáradhatlan életének 7­7-ik évében. Temetése tegnap f. hó 22-kén történt, midőn a Bezi te­metőbe kisértetett. Béke az elhunyt poraira ! — Az erdélyi muzeum-egyletnek újabban tett nagyobb ajánlatok : Szamosujvár szabad királyi város 500 ft; Mikó Antal, Vajda Pál, Makrai Sándor, Makrai Sándorné, Lend­­vay Nina, Lendvay Rudolf, Lészai Antal 100—ICO ftot p. p. Nemzeti színház. Május 21-dikén „H u s z á r c­s i n g“. Eredeti vigjáték dalokkal, 3 szakaszban. Irta Vahot Imre. Történik 18­99-ben Győr vidékén. —Nem emlékszünk már mit mondott a kritika , mikor először adták Vahot e darabját; de alkalmasint megrótta meséjét is többek közt, azt nem tartván drámainak. Pedig ez a mese, ha oly kis színpadon, minő a mienk, nem is, de egy tévesebben szép egy látványos mulatsággá volna átalakítható. A mese hi­­bája az, hogy annak érdekes része a színfalak mögött tör­ténik — a huszárok nagy hadi tetteit nem láthatjuk : e vi­tézlő nép csak káromkodni jön a közönség elé. E darabot ki kellene fordítni : t. i. a káromkodásokat hagyni künn, s a csatákat, hadi cseleket, alakokat kellene színpadra hozni — azaz nem épen színpadra, hanem circusba. Erre nézve egy pesti, rendes személyzettel ellátott circust kel­lene épitni, a minő Párisban van, hol egész drámákat ad­nak elő lóháton és nyereg alatt. Ott a circusnak írói is vannak — közönsége, tapsoló közönsége pedig temérdek és puskaporlelkesedésű. A „Huszárcsiny“ valami szép volna egy nemzeti circusban ! — ezt komolyan mondjuk. Szerzője pedig az irodalom egy új nemét alapíthatná meg nálunk.Azért csak azt mondjuk, kár e­szidarabot színpadunkon adni, hol ez másként nem történhetik, mint eredeti természetéből kivet­­kőztetve . Óhajtanak továbbá, hogy ha vasárnap a „Bányarémet“ adják, a következő csötörtökön ne adják a „Huszárcsinyt.“ Nem hiában talál a „Napkelet“ csupán

Next