Pesti Napló, 1857. május (8. évfolyam, 2187-2212. szám)
1857-05-23 / 2205. szám
Tájékozásai, Pest, máj 22. Az oláh-moldva ad hoc-diváni követek választásának elnapolásáról néhány részletes tudósítás érkezett, melyek szerint e rendszabály úgy tűnik föl, mint a nem-egyesülés érdekében tett lépés. A fényes kapus a vele baráti viszonyban álló halehetek, mint Keszi Balázs, és úgy segél meg az Isten szorgalom után, mint őt." A kanonok nem győzött bámulni, amiben ugyan Keszi Balázs is eleget segített neki, annélkül, hogy valamiképen kérdés nélkül kiokosodhattak volna. Mi a neved ?" „Pusztai Péter!“ Mondja a fiú majdnem remegve. Keszi magához kapta a gyermeket, s közel nézve kérdés ,Hát te rész fiú, miért nem akartál nekem másodszor is felelni ?" „Azt gondoltam, hogy a bácsi is ösmer, aztán azt gondolja, hogy én igen ostoba vagyok, és nem tudnék okosat felelni, tehát nem kérdez mást, hogy szégyent ne hozzak rá.“ ,S nem akarsz rám szégyent hozni ?! A gyermeknek kipirult orczájára folytak le a könyük, s a nagybácsinak kezét megcsókolta, mi felelet helyett szolgált, azon közben pedig a kanonok kérdi a vendéget. ,Magyarázd meg ezt a dolgot?" „Ez az én unokaöcsém anyámról.“ — Mondja Keszi, bemenvén a mellékterembe. ,Szerencsét kívánok hozzá !" Mondja Balogh. „Reményed, hogy lesz belőle böcsületes ember ?“ Balogh legalkalmasabb felelet akarván adni a nagybácsinak, elmondá azon párbeszédet, mit föleleb közlénk, s a vén prókátor oly izgalomba jött, hogy utóbb sétálás közben a kanonok alig birt vele lépést tartani a szobában. ,Barátom! . . . mondja Keszi, — ezt a fiút emberré teszem." „Csak lassan, barátom, — kár volna megölni e fiúnak lelkét, mely a küzdelemben fejlődik, szerencsére jó esze van, hadd erőlködjék magától, — a jó mód földhöz vágott már sok fiatal tehetséget, — engedd csak, hadd legyen convictusi diák, s ha jutalmat érdemel , később is jó lesz.“ Keszi boldog volt, — megelégedett tehát egyelőre annyival, hogy jól választott, aztán megkéri Baloghot, hogy irományait, miket Bécsből hozott, a káptalannál letehesse, de szigorún meghagyva, hogy azokról tudomást adni óvakodjanak, s ha maga nem kéri, csak olyannak adják ki, aki arról megbízást hozand. Péter nagybátyjától elöljáróban egy tallért kapott és egy atyafiságos csókot, ezt magának tartá, a másikat pedig közös akarattal és közös étvágygyal a convictusi fiatalság álma és körte képében ette meg. (Vége az első kötetnek.) ——4MSbWI**— TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Academiai ülés máj. 18. (Vége). Ezután a t. társaság titoknoka ült a szószékbe, hasonlókép egy beküldött munkálatot olvasandó. Beküldő és szerző Bállá Károly Pót-Harasztján, vidéki levelező tag. Bállá úr 1846 óta a pusztán lakván, azon alkalmat, miszerint „a szabad eget az egész láthatáron köröskörül szemlélheti, az időváltozás tanulmányozására és napló vitelére használta fel.“ Hogy ennek biztos alapot vessen, szükségesnek látá megolvasni és tudni mindazt, amit az „érdemes“ természetvizsgálók e tárgyban eddig tapasztaltak és közrebo csátottak. Többek közt Muncke meteorológiáját véve különösen figyelmére, mint aki minden „nevezetesb“ természetvizsgálók jegyzeteit és combinatióit összeállítja kivonatban. Olvasgatása eredménye a jen, hogy a természetvizsgálók Ariadne fonala nélkül szűkölködvén, oly tévelydébe jutottak, honnan visszajőni többé nem tudnak. Ezen szigorú vádját azzal indokolja szerző, hogy ők „az időváltozások okát mind e mai napig sem tudták tisztára hozni,“ mi több „az ahhoz vezető czélszerű utat sem bírták feltalálni.“ Mi természetesb, minthogy Bár maga érzette magát kénytelennek — mint Napóleon a lábai előtt lelt koronát — az elhanyagolt és tönkre tett tudományt felvenni, ápoló kezei közt felmelengetni, ujjászülni s ezen örvendetes aspectusok közt egy „időtan“t írni, melynek „a természet működéseiből vont és adatok százaival bizonyított elve az , hogy az időváltozás főtényezője a nap;— fő szabályzója a hold , — közvetítő pedig amaz egyetemi vagy általános vonzerő, mely által a nap és hold különböző állásviszonyaikban működnek.“ Czélja pedig munkájának „azon út és mód kimutatása, melyek szerint czélszerű és használható észleleteket tehet a természetvizsgáló.“ Eredménye végre az „hogy nem sokára előre tudva leend, mely fokok alatt és mely napon fognak nevezete ab orkánok dühöngeni , későbben pedig az is, mely fokok alatt és mikor tartós esőzések támadni, következőleg, hogy mely tartományokban, vagy ezeknek mely részében várható a száraz, vagy nedves időszak ; ideértvén még a forró évek alatti évszaki esőzések kisebb vagy nagyobb mennyiségét is, szinte mint az afrikai Kamsin és I Samum, és a déli Orosz birodalombeli pusztító szélvészek idejét is.“ Ezen érdekes és biztató ígéreteket azonban az eddigi meteorológiai jegyzetek nyomán nem teljesíthetni, mert azok mindnyájan „ferdék, a természet működéseit természetellenesekké bandzsalizák, valódi hasztalan teher és lom, melyeknek eredménye nem egyéb, mint véghetlen bonyodalom, s melyekkel minél hamarabb felhagynak, annál jobb.“ Balla úr szerint a természetvizsgálóknak 7 fő bűnök vagyis „lényeges tévedésük“ van, melyek ezek és vájjon mind a meteorológiára vonatkoznak e, azt nem mondja, csak egyet hoz fel még a már kimagyarázottan kívül s ez az, hogy ők a déli földfelség változásait számba sem vették, vagy ha vették is, a czélszerűtlen jegyzetek után hasznát nem vehették. Sziveskedék szerző nemcsak kimutatni a hibát, hanem utat is mutatni igazítására. Szerinte az időtani jegyzeteknek következőleg kell szerkesztve lenni : A) A szelekre nézve: 1. Melyik fok alatt, akár tengeren akár szárazon, melyik órában, sőt ha lehető óranegyedben, támadt valamely szél ? 2. Mily irányban jött és mikor végződött? 3. Ha tartó volt változtatta e fúvása irányát? A szelek erejét elég csak a nagyjából határozni meg, például : erős szél 1 számmal, az igen nagy szél 2 számmal, ezen felül a döntő vagy pusztító szél 3 számmal lenne jelölendő. B) Az esőkre nézve: 1. Melyik fok alatt, melyik órában kezdődtek a fellegek és mily irányból jöttek ? an irányadólag szerepel az ár, melyért a kiállított tárgyat átengedhetik s reá megrendeléseket fogadhatnak, amig ellenben az utóbbiak nem törődnek, semmi árral, csak oda törekszenek , hogy valami jelesebbet állíthassanak ki, még ha a kiállítási költségek tízszerte meghaladnák is a tárgy értékét. Ezen eljárás a tárlatok árnyoldalaihoz tartozik, melyeket egyébiránt kerülni nem lehet. Szerencsére a kelendőségre számító kiállítónak a mondottakon túl egyéb baja többé nincs, ha különben beéri a neki jutó kitüntetési osztalékkal. A dicsszomjas kiállítók rendszerint semmit sem adnak el, ők sajátjukat ismét szépen haza viszik, bevárni, mikor lehet vele ismét másvalahol díjat nyerni. Ily módon oda kerülhet a dolog, hogy a plebeji tárgy, mint mellékes dolog előtt, ott pompáz a fényes jutalomérmek sora, mint fődolog, amit az augarteni főbejárás mellett jobbra szintén tapasztalhatunk. Az alácsövezési csövek miatt, miket úgyis eleget lehetett látni, a kiállító aligha vállalta volna el az ideszállítást Francziaországból, ha a becsületrend keresztjét, és a belga Lipót-rend keresztjét, ezek alatt pedig egy pár tucat érmet, mintegy külön tárlatot, nem lehetett volna kiállítani. Mindig a tárlat illető igazgató választmányára kell hagyni, hogy mind a tárgyak megbírálásában mind a jutalmak odaítélésében a becsületbeli s a merőn ipari kiállítás közt a kellő középutat eltalálja. Amazt koránsem szabad végkép háttérbe szorítani, mert az, nem alkalmas czélja mellett is, serkentő és tanulságot a közönségre nézve, sőt gyakran gyakorlati eredményekre is utat mutat. Elismerésre méltó az is, ha a vagyonos ember sokba kerülő kísérletekbe vág (melyeknek gyakorta nagy része egészen kárba megy), csakhogy végre mégis a közhaszonra szolgáló kívánt eredménynyel nyilvánosan fölléphessen. Mindezt tekintetbe kell venni, nehogy fürdőstül a gyermeket is kiöntsük. Nyíltan megvalljuk, hogy jutalomosztó bíróságnak igen nehéz föladat mindenkor szem előtt tartani mindazon indokot, mely részrehajlatlan ítéletet eredményez. Az Augartenben a díjosztás miatt fölhangzott panaszok nagyobbrészt a merőben iparos kiállítóktól eredtek s ama becsületbeli kiállítók ellen voltak intézve. Az egyszerű iparostól s a még egyszerűbb földmivestől nem kívánhatni, hogy mindig helyesen fogják fel az indokokat, melyek a dijosztó bírót vezérlik. Ám a példa. Egy tiroli földműves bikát és tehenet állít ki; saját nevelése, legszebb , legnagyobb két állat az ő egész környékén; a tárlaton is becsülettel megállnak. Azonban másutt is történt haladás, s miként most láttuk, a magyar- és morvaországi baromtenyésztés a havasföldit egészen háttérbe szorította. Ausztria nyugati részein többnyire parasztok, a keleti részeken pedig nagyobb földbirtokosok kezében van. Ez utóbbi áldozhat, hogy baromtenyészetét emelje; a paraszt ezt nem teheti, sőt folyvást hasznot kell húznia marhájából, mert léte van hozzá kötve. A parasztnál tehát szó sem lehet javításról; neki erről úgyszólván fogalma sincs. Tehene például, tegyük, mindent beleszámítva, 100 forintjába kerül, 150 ftért pedig eladja. Ezt természetesnek találja. Ha ellenben azt hallja, hogy egy másik tehén valamely nagy földbirtokosnak már 800 ftjába kerül, holott 600 fttal is drágán volna megfizetve, akkor csak a 200 ft kárt nézi, és úgy számol, hogy e földbirtokos csak azért áldozott, hogy a tárlaton nagyobb kitüntetésben részesüljön. Mint mondtuk, ez eset gyakran előfordul ugyan, de mégsem mindig, legkevésbbé pedig a szarvasmarha körül. A magyar- és morvaországi földbirtokos, tett áldozatai folytán, épen most örvend tetemes jövedelemnek baromtenyésztéséből: ő számos keresztezési kísérlete, gyakran egyetlen bikának drága és gondos nevelése által oly fajra tett szert, mely bőven kifizeti a történt kiadásokat, — ha pedig is bikák vannak a tárlatban, ezek meg is érdemlik a jutalmat. Ezen becsületbeli jutalom (kivétel nélkül minden kiállított tárgyra nézve) legmagasbnak volna tekintendő, de csak dicsérő említésbül állhatna, míg az érmek viszont egészen a tisztán iparos kiállítóknak jutnának. Ily módon tán el volna hárítva egyik legnagyobb bökkenője a díjosztásnak. talmak — így beszélik jólértesült körökben — azért javallák az utolsó, döntőbb lépések elhalasztását, mert remélik, hogy időközben még teljesen meggyőzik Francziaországot valami román észbirodalom alapíthatásának lehetetlensége felöl. Hogy Moldva- és Oláhországnak idegen fejdelem alatti egyesítése lehetetlen, ha a mellett azultán irányában fen kellene maradni a hűbérességi viszonynak , és, hogy e hűbérességi viszonyt csak új világháború által lehetne fölbontani , azt a tuileriákban már rég belátták. Épen ezért jöttek utóbb azon gondolatra, hogy az egyesített állam élére benszülött főurat kellene állítani. Hogy azonban most ezen tervről is kezdenek lemondani, minap már jelentettük. A diváni követválasztás elhalasztása most már arra volna, hogy a franczia kormány megtérését teljessé tegye. Stambulban és Bécsben jól tudják, hogy csak kellő időt és tért kell engedni a bojároknak, ha azt akarják, hogy ármányaik teljesen megérjenek s ezek segélyével minden eligazítás lehetlenséggé legyen, mely szerint a fejdelem a benszülöttek közül volna kiszemelendő a kik mind fejedelmek akarnának lenni). A franczia kabinet irányában „ad absurdum“bizonyitással élnek annak megmutatására, hogy a dunafejdelemségi főurak közt egyetlenegyet sem lehetne kapni, aki régibb rangtársai irányában képes volna tekintélyét föntartani. Ezek folytán ezután — úgy remélik — a kedvelt és óhajtott statusquo majd magától érvényesül s utóvégre baj nélkül fog nemzetközi szerződvények által is megerősíttetni. E taktikának azon eléggé meg nem becsülhető előnye van, hogy az erőszak legkisebb színe nélkül, egyetlenegy kormányt sem tüntetve föl gyűlöletes színben, sőt épen mintegy tökéletesen igazolva s minden vád ellen biztosítva valamennyi kormányt, mégis az óhajtott czélhoz visz. Természetes azonban, hogy sikerülhetése végett Oroszországnak nem szabad se magának végrehajtani, se bárhogy előmozdítani valami erőszakoskodást. Többfelől hírlik ugyan, hoy Miksa bajor király Nápolyból kiegyenlítési javaslatokat vitt magával Prisba , mégis aligha tarthatni valószínűnek, hogy a kiegyenlítés nemsokára bekövetkezzék. Nem volna lehetlen , hogy a költőket pártoló, szeretetre méltó király segítségével átnyílnék a nápolyi király s a franczia császár közti egyetértésre , kivált miután az utóbbi úgyis nagyon szeretné, ha már valahogy áteshetnék a kelletlen ügyön. Hogy azonban az angol kabinet is hasonló érzelmeket táplál, aligha valószínű. Lajos Napóleon tehát egyéni óhajtásai daczára sem mehet túl a kellő határon, mivel ő még a nyugathatalmi szövetség czége alatt ártotta magát ezen dologba;a hogy pedig e szövetség teljesen fölbomlott, annak még csak színét is semmi áron sem szeretné a világ tudomására juttatni. Csak a törvényhozó testület megnyitásakor tartott trónbeszédre emlékeztetünk. A közép-s alsóolaszországi ügyek jelenleg általában nem is olyszerűek, hogy mozgatásuk Lajos Napóleonra nézve eszélyes volna. Habár a szentsége utazását nem magyarázhatjuk is valami mélyebben rejlő politikai indokokbal, mint ezt az „Independance“ egy nap mint más nap hirdetgeti; habár bizonyos közép olaszföldi államszövetség alapításának tervéről szárnyaló hírek csak a légből vannak kapva , de azon tény mégis áll, hogy a pápa — elutazása által — szinte szembetűnő módon vonta ki magát a Rómában székelő franczia parancsnokság befolyása alól, továbbá pedig, hogy e viszonyoknál fogva Párisban czélirányosnak tartották a franczia helyőrségek szaporítását Rómában és Civitavecchiában. Amit a szentszék és a szárd kormány közti kibékülésről beszélnek, az egyelőre még a mesék honába való. A turini kabinet sokkal inkább alá van vetve azon párt befolyásának, mely Szardíniában majd egy évtizede szinte egyedül képezi az irányadó hatalmat, hogysem ily kibékülés iránt komoly lépéseket tenni merészkednek. Aki közelebbről ismeri a mozgalmak nagy évének olasz történelmét s Károly Albert királynak viszontagságait, az tudni fogja, hogy a Ticinon túl utóvégre is a követi kamara szokott határozni, s hogy a kormány folyton folyvást kénytelen az ellenzéket kicsiny, de gyakran ismétlődő diadalokkal megengesztelni, amiért is nem gondolhat valami nagy terv keresztülvitelére. Az éjszaka vaspálya XXX-ik közgyűlése. P. Bécs , máj. 20. Az igazgatóság által tett azon jelentés után, hogy a magas kormánynyali alkudozások a nyugat - a 11iczai pályaszakot illetőleg még nem vezettek eredményre, a következő indítvány létetett s el is fogadtatott : intéztesek a cs. k. Apostoli Fölsége ebbe azon legalázatosabb kérelem : méltóztassék a társaságot az e részben magára vállalt kötelezettségeitől fölmenteni. Egy ellenindítvány, t. i. az igazgatóság hatalmaztassék föl a nyugatgallicziai pálya egy részének átvételére — elyettetett, s az elölülő még a tárgyalás befejezte után is egy e fölött hozzá intézett kérdésre ismételve és világosan kinyilatkoztatta, miszerint az igazgatóság az egyhangúlag elfogadott határozatnál fogva, nem tartja magát följogosítottnak a nyugatgallicziai pálya egyik részének átvételére. Az igazgatóság a szerződést, amint az a magas kormány elé van terjesztve, csak úgy fogadhatja el teljesen, ha a magas kormány ahoz ragaszkodik vagy pedig annak teljes feloszlatását iíj feltételek nélkül kieszközölheti. Továbbá az 1856-diki felülosztalék 10%-ben állapíttatott meg, egyszersmind a részvénytőkének egy tizeddeli szaporítása megszavaztatott. A részvényesek tehát az ez évi túlosztalékróli lemondásukért egy új, 1000 forintos részvényt kapnak, minden 10, hasonértékű régi részvényre. Riepl elhunyt igazgató helyére Tod e s e o Eduard úr választatott. A kilépő igazgatók ismét megválasztattak. PESTI NAPLÓ, Pest, máj. 22. (Államszerződés a Sundvám megszüntetését illetőleg) A birodalmi törvénylapnak f. h. 20 -án megjelent 20. darabja hozza a mart. 14-kén Koppenhágában kötött s ápril 14-kén ugyanott kicserélt államszerződvényt Ausztria, Belgium, Francziaország, Nagy-Britannia, Hannovera, Mecklenburg, Schwerin, Oldenburg, Német-Alföld, Porosz-, Orosz-, Svédország, végre Lübeck, Bréma és Hamburg hanzavárosok és Dánia között, a Sundvom megszüntetése végett. A „Magyar Sajtó“ közelebbi számában valaki Cantu világtörténelméről elmélkedik. Azok után, amiket eddig írt, azt látjuk, hogy többet forgatta Csengery „Történeti tanulmányait“, mint Cantu munkáját. Csak rendre idézi Thierryt, akinek nevét sem tudja leírni, Polybius Phylachosa (sic !), Platót és Planche-ot, mintha mind megolvasta volna ezen úriemberek műveit. Csak azt nem említi meg, akinek műveiből compilál :Csengerit. Ennyit munkatársunk érdekében megjegyzendőnek véltünk. — Mészáros Károly és Gyürky Antal előfizetési felhívását a „Magyar év lapok“ czimű vállalatra, olvasóink csütörtöki számunkkal együtt vették , melyre utólagosan is figyelmeztetjük az irodalombarátokat. A folyóirat programmját ott egész terjedelmében láthatni, s azért itt az kivonatilag ismertetnünk felesleges volna. — Erdélyi püspök Hajnald Lajos , maga a székelyföldi katholikus ifjúság nevelése érdekében a következő három intézet megalapítását indítványozza : 1. egy mostaniaknál tökéletesebben szervezett nyolcz osztályú középtanoda; 2. egy jól elrendezett iskolatanító képezde ; 3. egy, a képezdével szoros kapcsolatban álló négy osztályú elemi iskola megalapítását. Ezek helye Csik-Somlyó leend, megalapításukra pedig összesen 6700 pft évi jövedelem kivántatnék, azaz 134,000 pft töke. Ennek fedezésére nincsen pénzalap , ennélfogva a székely katholikus híveknek kell, a művelődés érdekében a mennyiben telik, áldozatok. „E a részemről“ írja a nevezett püspökilga. „Kedves fiaim! ezennel ünnepélyes ígéretet teszek, hogy minden begyülő tiz forintra a tizenegyediket ráadom, vagyis minden tizezer begyült forintra egy ezeret, 12,000-re 12,000-et s igy tovább “ — Örömmel tapasztaljuk, hogy a tudományos folyóiratok száma napról napra szaporodik. Különösen a szaklapok azok, melyek, ha fenmaradhatnak, a tudományosság elterjedésének igen szép jelei Csak közelebbről jelentünk egy természettudományi, aztán egy törvénykezési folyóiratot, most egy „Orvosi Hetilap“ megjelenését van alkalmunk jelenteni, mely valóban hiányzott. „Évek óta nem volt az orvosi tudomány a magyar irodalom terén képviselve“ ezt olvassuk a rövid hirdetésben, „s a hiányt alkalmasint minden hazafi keblű szakférfiú érezte.“ — Az orvosi hetilap első száma a következő junius hó elejére fog megjelenni — hetenkint egy negyedrétű egész ivén. A jelen év hét hónapjára az előfizetési ár 4 ft 40 hr helyben, 5 ft 20 kr pedig postán küldve. Előfizethetni minden csk. postahivatalnál. Pesten, Müller Emil nyomdász, a lap kiadója, (Dorottya utcza 12. sz.) és Dr. Markusovszky Lajos szerkesztő -tulajdonos (ájtér 10. sz.) fogad el előfizetéseket. — Volt már szó lapunkban B. Lopresti Lajos „magyar fairtó“-járól, mely Bécsben volt kiállítva, s kis bronczéremmel jutalmazva; de csak most esett tudomásunkra, hogy e jutalom úgyszólván látatlanra lön odaítélve. Ha a lovat, midőn értékét tudni akarja, előbb megjáratja a leggyakorlottabb lóismerő is, holott a ló mindennapi látvány, mennyivel szükségesebb egy egészen új gépet munkáltatni, mielőtt használhatósága felől ítéletet mondanánk ! A magyar faktóval a bécsi kiállítás birái nem tenek kisérletet, s így senki sem tudhatja, ha érdemén felül, vagy ami sokkal valószínűbb, érdemén alóli kitüntetésben részesült. Ha a gép megfelel nevének s a czélnak, nemcsak hazánkban és a birodalomban, hanem Amerikában is kétségkívül alkalmazásba jövend, mert a fatövek és gyökerek kitakarítása a földből, ahol irtás van, rendkívül fáradalmas munka, ha az kézi eszközök által történik, amint eddig történt. Egyébiránt a fairtó, amint értesültünk, a pesti gazdasági kiállításra is le fog szállítatni, s reméljük, hogy itt próbát fognak vele tenni. A bécsi kiállítás rendezőségére épen nem tartozott gépészeti találmányokat, csupán erőműtani újdonságok dolgában becsleni meg ; a gépeket egy gazdasági tárlaton csupán csak az alkalmazhatóság szempontjából lehet megítélni. Azt hisszük a pesti illető választmány e részben helyesebben járand el. A gép alkatát s alkalmazását illetőleg, néhány nap múlva egy magyar és német nyelven irtt füzet kerül ki sajtó alól, melyben a közönség tudványa e részben bőven ki lesz elégítve. Addig a „P. Lloyd“ egy bécsi levelezője után e gépre nézve a következőkről értesítjük olvasóinkat : A gép főalkatrészei egy függőleges csavaros orsó (mint a borsajtóknál). Ennek végére egy fogó van illesztve, a fa tövének megragadására. Az orsó maga egy anyacsavarba van illesztve, mely ismét három oszlopon nyugszik. Hogy a gépet egyik fatörzstől a másikhoz lehessen költöztetni, az egész gépet hengerekre lehet tenni, s midőn munkáltatni akarják, arról újra levenni. A gép úgy hozatik mozgásba, hogy az anyacsavarral összeköttetésben álló karhoz, vagy emeltyűhez egy lovat fognak. E készület rendkívüli erőt fejt ki, mert a kinyúló kar igen hosszú s a csavar igen csekély emelkedésű. Egy 5 mázsát biró ló vagy ökör 2000 mázsányi erőt bir kifejteni, úgy hogy kemény földből, 3 láb átmérőjű legszilárdabb fát is kihúz. Óránkint 3—6 ily vastag törzset lehet kivenni 4 ember s egy igás marha segedelmével. Eddig elő nem volt gép, mely a gyökerek előleges kivágása vagy ásása nélkül a fatörzsek kitépésére alkalmazható lett volna. Az egész gép mintegy 19—22 mázsát nyom s két igás marha könynyen viheti egyik fatörzstől a másikhoz. Ára mintegy 100 forint. — Gyászhir. Máj. 19-kén mulít ki Péterházán Győrmegye egykori alispánja s országgyülési követ, Szabó (másként Sziklóssy) Péter, fáradhatlan életének 77-ik évében. Temetése tegnap f. hó 22-kén történt, midőn a Bezi temetőbe kisértetett. Béke az elhunyt poraira ! — Az erdélyi muzeum-egyletnek újabban tett nagyobb ajánlatok : Szamosujvár szabad királyi város 500 ft; Mikó Antal, Vajda Pál, Makrai Sándor, Makrai Sándorné, Lendvay Nina, Lendvay Rudolf, Lészai Antal 100—ICO ftot p. p. Nemzeti színház. Május 21-dikén „H u s z á r cs i n g“. Eredeti vigjáték dalokkal, 3 szakaszban. Irta Vahot Imre. Történik 1899-ben Győr vidékén. —Nem emlékszünk már mit mondott a kritika , mikor először adták Vahot e darabját; de alkalmasint megrótta meséjét is többek közt, azt nem tartván drámainak. Pedig ez a mese, ha oly kis színpadon, minő a mienk, nem is, de egy tévesebben szép egy látványos mulatsággá volna átalakítható. A mese hibája az, hogy annak érdekes része a színfalak mögött történik — a huszárok nagy hadi tetteit nem láthatjuk : e vitézlő nép csak káromkodni jön a közönség elé. E darabot ki kellene fordítni : t. i. a káromkodásokat hagyni künn, s a csatákat, hadi cseleket, alakokat kellene színpadra hozni — azaz nem épen színpadra, hanem circusba. Erre nézve egy pesti, rendes személyzettel ellátott circust kellene épitni, a minő Párisban van, hol egész drámákat adnak elő lóháton és nyereg alatt. Ott a circusnak írói is vannak — közönsége, tapsoló közönsége pedig temérdek és puskaporlelkesedésű. A „Huszárcsiny“ valami szép volna egy nemzeti circusban ! — ezt komolyan mondjuk. Szerzője pedig az irodalom egy új nemét alapíthatná meg nálunk.Azért csak azt mondjuk, kár eszidarabot színpadunkon adni, hol ez másként nem történhetik, mint eredeti természetéből kivetkőztetve . Óhajtanak továbbá, hogy ha vasárnap a „Bányarémet“ adják, a következő csötörtökön ne adják a „Huszárcsinyt.“ Nem hiában talál a „Napkelet“ csupán