Pesti Napló, 1857. május (8. évfolyam, 2187-2212. szám)
1857-05-30 / 2211. szám
ban úgyszólván lehetetlen a tehervitel. Segítettünk tehát egy részben saját bajunkon, de más részben — amennyire a gőzkatlanoknak munkát adtunk — hatottunk az ipar, gépészet és munkaerő fejlesztésére. Tehát nemcsak a postautak, de az előszámlált mellékvonalak is állandóan javítandók, mert a test csak úgy egészséges, ha minden erő ép, egészséges vért lüktet a szív felé. . . . Van még neked sok más bajod Somogy. A többek közül : erősen vágják erdeidet, pedig ha az isten is úgy akarja, mint magunk, — jön erre majd sok erős pipás, melyek elgyőzik füstölni szálas fáidat — értem a gőzkatlanokat. Az is baj , hogy még mindig nagyon félnek embereid sok helyen a tagosztálytól, pedig sz. Írássá vált már azon hit, hogy csak tagosított birtokon lehet jól és czélszerűen gazdálkodni. De az utolsó és még több bajodról majd a közel jövőben. ROBOZ ISTVÁN: Pest, máj. 29. Deze Virgil, Vogorides Moldvaország karmakamja meghatalmazott párisi ügyvivője, egy általa szerzett s Brüsszelben nyomatott röpiratot osztatott ki a diplomatiai testület tagjai között. A röpirat czíme : „Egy hónap Moldvában“. Egy díszpéldány a franczia császárnak különös benyujtványban terjesztetett elé. Ellenében az oly heves, a párisi állapotokra is czélzó levelezéseknek, melyeket a Moniteur Jassybólhoz, herczeg Vogorides kijelöltetése ajánltatik e röpiratban a moldvai örökös fejdelemségre. A dunai fejdelemségekre legjobb rendszer, igy szól a röpirat, belföldi fejedelmek örökös uralkodása s azoknak oly egyesülése, mely a vámok pénz-, mérték- és nehezékre, sőt a törvényhozásra is kiterjedne. A fegyveres erőnek helyreállítása életkérdésnek állitatik, őszintébben nem lehetett kivallani a czélt, mely után herczeg Vogorides törekszik. E dynastiában, állítja Dozeur, Törökország atyai suzerainitása s Francziaország önzéstelen patronátusa mindenkor hálás és hódoló fejedelmeket fog találni, kiknek római sisakja háború esetében Napoleon sasai s a moszlemek félhadja mellett fog tündökleni. Még várnunk kell, hogy mikép fog e nyilatkozat párisi döntő körökben fogadtatni. Nem szükség mondanunk, hogy ebben a kérdés józanabban és részrehajlatlanabbul van felfogva, mint a Moniteur melodramatikus levelezőinek tetszik. Tellayrand gróf tudósításairól mondják, hogy nem mindig egyeznek meg a konzulok tudósításaival, s név szerint Thouvenel ur és báró Bourqueney nem igen helyeslik az ő buzgalmát. Sőt Doze ur azt hiszi állíthatni, hogy a dolgok igazi állása s a népnek valódi érdekei Párisban méltányoltatnak s hogy a külügyi miniszter Konstantinápolyból és Bécsből becses felvilágosításokat kapott. — A magas és alsó rendű franczia spekulatio már is a dunai fejedelemségekre vetette szemét. Egyelőre Galacz, s az alsó Dunán való gőzhajózás körül forgolódik. Vogorides herczeg, kinek roppant vagyona van, állítólag hajlandó, a franczia spekulatiót mindenkép előmozdítani. Ekkér a franczia érdekek egész csoportozata környezi őt s ezek majd találnak módot, hogy kihallgattassanak. Részt venni vagy részt nem venni a választásokban, ez most a nagy kérdés, mely egyrészről a legitimista, másrészről a köztársasági hajlamú franczia lapok által tárgyaltatik. Nem í így hangzik Frohsdorfból. Igen kiáltanak a köztársaságiak, a demokraták és sok orleanista és legitimista is, kik nem akarják, hogy örökre számkivessék magukat a közéletből. Valószínűen ezúttal minden erő ki lesz fejtve, melyeknek alkalmazásuk a kormány részéről meg lesz engedve. Több vidéken egyáltalában nem látszik a kilátás kedvezőtlennek az ellenzékre, így azt beszélik, hogy Somme departementben az egész ellenzéki névsor nagy többséggel győzelmet fog nyerni. Sőt Párisban sem tartják a kormány kirekesztő győzelmét teljesen bizonyosnak. Meglehet, hogy keményebb küzdésre lesz szükség, mint eddig vélték, de legroszabb esetben is kétségtelennek tartják, hogy mint tegnapelőtt is említik, igen tekintélyes lesz az ellenzék kevesebbsége. A választási zaj rövid időn minden más belügy feletti beszédet túl fog haladni. És habár ezúttal is az lesz a vége, hogy a mostani személyzet marad meg a törvényhozó testben, mindenesetre azon nyereség lesz ebből a közéletre, hogy a megzsibbadt tagokat ismét kinyújtották s eleven-ségbe hozták, és hogy meg fogjuk érni, midőn Párisban valahára más kérdéseket is lehet az emberekhez intézni, mint azt, mely jelenleg a nemzeti kíváncsiság egész összegét magában foglalja: t. i. „Hogy állnak a börzepapírok?“ Tegnapi esti postánkban említettük, hogy Francziaországban arra is kezdenek emlékezni, hogy Karrak sziget a perzsa öböl egyik legfontosabb és legegészségesebb pontja, már egyszer sőt kétszer is franczia uraság alatt állott; igaz ugyan, hogy oly időben, midőn egészen más dolgokról gondoskodtak, mint távoli szigetekről. Akkor, a directorium idejében, még nem gondoskodtak oly messze mint ma. Az Ázsiára fordított figyelemnél fogva jelenleg bizottmány van kinevezve, hogy ez vizsgálja meg, minő igényeket származtathat Francziaország a korábbi bizlalásból. A franczia kormány két orvost is küld Perzsiába, kik ott fognak maradni, alkalmasint a követségnél. Püspökök, consulok és orvosok által akarnak tehát Perzsiára hatni, s ezen vegyülete az egyházi, politikai és allopathiai erőknek mindenesetre igen jótékony befolyással fog a perzsa organismusra lenni. — A szász király turini utazását illető jelentés a berlini udvart érdekelni látszik. Említettük, hogy Beustur Turinba utazott. Kétségkívül az utazás semmi tulajdonképi politikai czéllal nem bír. Mint tudva van a szász király főkép csak a comoi tó mellett lakó genuai herczegnőt akarja meglátogatni. De az Ausztria és Piemont közt jelenleg fenforgó feszültség miatt, a szász királynak a piemonti ház iránt tanúsított ez udvariasságának lehetlen volt a diplomaták előtt fel nem tűnni, ezüst- sőt rézkora is lehanyatlott vala már, s remekei a scholiasták magyarázataira szorulva, midőn a hesychiusok, photiusok, suidasok s az „Etymologicon magnum“ keletkeztek. A világ egyik legszijja- babb nyelve az arab, mégis engedett az idő hatalmának s szükségessé tette később korába a nyelvészeti fürkészeteket. A németnél, a Grimmek hazájában, már csakugyan elakadok, gondolja némi titkos diadallal olvasóm , de igen korán nevet, mert náluk is az etymologizálást a világért sem az élőnyelv szükségletei követelték, hanem a korábbi ősirodalmi munkák, Nibelungen stb. ismerete, mint a melyek a mostani németnek már érthetlenek. A magyar ? — Ah, ezt már más bordában szőtték! Ez kelet népe — szegény Széchenyi, ha tudta volna, hogy annyi majma lesz, ő az imitatorum servum pecus nagy gyűlölője, tán soha ki nem eresztette volna tollán ezt a szerencsétlen szót — ez kelet népe, ennek mindent máskép kell csinálni, mint más őt a miveltségben megelőzött népeknek. Mig mások nyelvek kincseit felhasználni törekednek, ő nyelvet csinál magának s nyelvcsinálásra csakugyan szükséges a philologizálás ! Hanem az a baj, hogy az a csinált nyelv olyan mint egy kornyadozó test, melyben csak patikával lehet benntartani a lelket. No ne induljon meg olvasóm ezen subjectív kifakadásomon, sehogy sem fog ez befolyni a jelen ügy vitatásába.* 9) Még csak egyet s aztán tovább. A feljebbiekben a családosítás czéljának csak egyik oldalát emelem ki, most következik még a másik. „The proper object of mankind is man,“ azt monda Pope, s mi lehet az ember után méltóbb tárgya a stúdiumnak, mint a nyelv, az ember szebb, szellemi örök felének a léleknek ezen hit tükre ? Miután a homokszemtől a Himalájáig, az izsóptól a czédrusfáig, a látatlan ázalékféregtől az Elefántig, a csak ésszel fogható egyenes vonaltól a végetlen Űrig, egy alma leesésétől a sphaerák harmoniájáig minden tudomány, csak magamagának elég, magában gyönyörködtető, nemesi részeinket tápláló tudomány tárgyává lettünk; egyedül a nyelv lenne e dicsőségből kirekesztve ? Nem a „cognosce linguam tuam,“ mindjárt a „nosce teipsum“ után jön s a szóelemzés bizony nem csekélyebb ága a tanulmányoknak, mint a kristályméregetés! El kell hát ismernünk a philologiát önálló tudománynak, mely minden idegen czéltól, haszontól elnézve, egyedül magában leli czélját, érdekét, minél fogva a feljebb idézett „nisi utile“ stb egy más, magasabb magyarázatot nyer. Csuda-e hát, ha a tudományszerető német, miután korábbi irodalmi kincsei vizsgálata az ősnyelv, — mondhatnék rokonnyelv — elemzésére kényszeritette, az ezzel nyert ismereteket, fogásokat és ügyességet élőnyelve fürkészésére fordította ? De nem csak fordította, hanem fényes eredményeket is vivott ki, minek okát keresve bizony be kellene szemünket hunynunk, ha át nem látnók, hogy ő a józan philologia elveit előbb az idegen nyelvek, zsidó, görög, latin, szanszkri nyomozásában fejtette ki s ezeken élesített bonczkéssel fogott, előbb a „Hali kroti wodáná“hoz s a Nibelungenhez, legutoljára pedig az élő és már irodalmivá lett nyelvhez. Mi ezen az iskolán nem mentünk keresztül, mi a német tudósok fáradalmait készen kaptuk, készen használtuk fel, nem törődve az után, melyen ők hozzájutottak mint a nagyvárosi ember, ki réizben eszi a fehér kenyeret, pedig azt sem tudja fa-e vagy fű az a búza. Ez egyrészint körülményeink mivel szemrehányást tudósainknak nem teszek érette ; de hogy ennélfogva mi ott kezdtük a hol ők végezték, azt szerencsétlenségnek tartom. Elsőben, mert hogy képben szóljak, vén korában átültetett fa nem diszlik úgy mint helyben nevelt, s ha sikerül csak azok keze által sikerül, kik maguk is tudnak nevelni. Angliában a posztógyártást honosították az igaz, de mi módon ? A mesterségbe avatott posztógyártók költözködtek át Flandriából nagy kiváltságok biztosítása mellett Londonba, s onnan terjedett el az idők folytában a kezelés ismerete. A kinek füle van a hallásra hallja , azért menjünk át másokra, a miért nyelvészeti erőltetett kezdeményezésünket szerencsétlen körülménynek tartom. A német és más külföldi nyelvészek reájuk nézve idegen, a sorstól engedett kifejtések tetőpontjára ért, úgyszólva bevégzett nyelveken tették kísérleteiket. Ennélfogva, mint idegen birtokkal megtanulták csingnyán bánni; substratumok egészen csak objective, csak mint tárgy érdeklette őket, kutatásaikhoz semmi gyakorlati indok nem férkezett. Azokat a nyelveket csinálni, mivelni, szépíteni, gazdagitni sem nem kellett sem nem akarták. Törekvéseikhez semmi más erkölcsi inger mint az igazság felfedezésének óhajtása s öröme, nem járult. Mindezek őket a tudomány kezelésében szigorúan az elmélet korlátai közt tartották, a képzelődést idvesen fékezték, netalán igen vakmerő ugrásait gátolták vagy legalább mérsékelték. Nálunk — általán szólva, tisztesség becsület a kiveendőknek —■ ez mind máskép megy. Mi Homerus módjára berohanunk „in médiás res“; beleülünk mint Erdélyi mondja, a tárgy közepébe — mintha valaki az Azori szigetek tájáról akarná felvenni az Atlanti ocean határait. Mi előleges iskolázás nélkül a másutt, úgy a hogy, rendszeresített nyelvészeti tudomány némely tételeit, melyeknek horderejét, mivel deductiorokban részt nem vettünk, kellőleg nem ismerjük, ezeket mondom kikapkodva, felülegesen eltanuljuk; ügyesen kezelt bonczkés helyett ollót, bicskát, kaczurt, konyhakést, kapát, ásót ragadunk, s ezekkel neki esve szegény nyelvünket mint valami „vilis matériát“ irgalmatlanul fúrjuk, faragjuk, szabjuk vagdaljuk és toldozzuk; miért nem hisz édes miénk; tehetjük vele a mit akarunk! Ez a kép egyik oldala. A másik az, hogy rendszerint minden elméleti fürkészetünkkel egy vagy több gyakorlati szempont, valami kedvenc projectumunk is van kapcsolatban, mely aztán a csupa elméleti szempontból tisztábban sejthető láthatárunkra vastag jelleget bocsát, melyet mi majd Juno gyanánt ölelgetünk édesdeden s nem vesszük észre a hátunk megett gunykaczajra fakadt Momust. Önként érthető, hogy nyelvtiszteletről, vagy annak elismeréséről, hogy egy élő s bár folytonosan rejlő nyelvnek mégis van egy bizonyos természetes állapodása, melyből azt kirázni avvagy csak ki is ingatni nem szabad, ilyen eljárás mellett szó sem lehet. (Folyt. köv.) Prakrt : addzsa ! iamhi; ánabedu addzsó! kó nióó anucsittáadutti ? Szanazkrt : árja! ijamaszmi; ádzsnjápajatv árja! kó nijéga ’nuszhíjatamiti ? B. 9) Mondjak-e egypár példát ily bánásmód által koravénséget ért és erejéből, nemzetiségéből kivetkőztetett nyelvről ? Hiteles forrásból tudom, hogy ilyen a török és a mongol irodalmi nyelv. Mindkettőt a ki meg akarja voltakép ismerni, az illető néphez magához kell folyamodnunk. A mongolból van egypár igen ritka kézirat is a nép nyelvén szerkesztve, melyből emennek sok rendbeli elsősége a tudós nyelv felett fényesen kitűnik. Ne vélje valaki, hogy a különbséget a bevett idegen szavak tennék ; egészen más a baj. B. PESTI NAPLÓ. Pest, máj. 30. Zsófia főherczegnő ő cs. fenségénél a délelőtt folytán beállt, s a gyomornyálhártya izgatottságát mutató hányás többé nem ismétlődött, de az erő-apadás növekedőben van. Buda, május 28. Esti 6 órakor. Seeburger udvari tanácsos cs. kir. első házi orvos. Sauer tanár s. k. Dr. Goetz s. k. — Jóllehet a cs. kir. Fensége Zsófia Főherczegnő az éj egy részét nyugalomban töltötte, mégis a tegnap hirtelen belépett, s veszélylyel fenyegető erőfogyatkozás semmiben sem javult; a hasmenés nagyobbodott. Budán, máj. 29, 8 k óra reggel. Seeburger udv. tanácsos s. k. cs. kir. első főorvos. Sauer tanár, s. k. Dr Goetz s. k. Megjelent a „Család könyve“ harmadik füzete. Ez is méltó helyet foglal a becses folyóirat többi füzetei között. Csak röviden soroljuk elő tartalmát : Az első czikk Vass Józseftől van, s czime : Jégbarlangok Alsó-Fehérmegyében. Erdély úgyszólván csak egy nagyszerű angol park s ezen a természet minden bájával megáldott ország egyik legregényesebb vidékét írja le Vass József az említett czikkben eleven érzékkel a természet szépségei iránt, dús képzelemmel és kellemes nyelven. Különösen érdekes a hegyek között tanyázó móczok erkölcsei és szokásainak leírása. E szép táj- és népleirás után Szeberényi Lajos czikke következik, melyben a német levente életet ismerteti meg. Tudjuk, hogy a középkor egyik legjellemzőbb, legvonzóbb s legelragadóbb intézménye a leventeség vagy lovagság volt. Aki a középkor ősapáink kedélyi belső életébe, társadalmi viszonyaiba, eszményeibe és álmaiba, szokásaiba és törekvéseibe mélyebb pillantást akar vetni, az bizonyosan gyönyörrel fogja e kellemesen irt, nem hosszú és mégis alapos czikket olvasni. Ha az említett két czikkben tán túlnyomó a mulattató, úgy a harmadikban , „A hold“ dr. Menner Adolftól, igen sok oktatót és tanulságost találunk, anélkül mégis, hogy száraz és untató volna. Miután Menner különösen czikkének második felében sok új tapasztalást közöl a holdnak földünkhöz való viszonyát illetőleg s név szerint a hold befolyását az időváltozásra s az úgynevezett alvajárásra és holdkórosságra merőben uj elmélet által mutatja ki, azért meg vagyunk győződve, hogy ezen értekezése nemcsak az úgynevezett mivelt embert, hanem a tudósokat is fogja érdekelni. A következő czikk Brune franczia tábornagy életét tárgyalja. Ez is nagyon érdekes s a franczia ügyekben jártas munkatársunk Urházy György tollából folyt. Az Erie-vasuti hid (kőmetszetü képpel), Pótlék a szent-jáki templom ismertéséhez (Rosty Zsigmond), s végre az apaszta kisebb czikkeket csak megemlítjük. A Család könyve, melynek minden füzete oly gazdag tartalmat hoz, valóban megérdemli, hogy minél nagyobb körben terjedjen , s azért újra meg újra ajánljuk a közönség figyelmébe. — Emlékeznek olvasóink, hogy a „Pesti Napló“ nemrég Vahot Imre „Huszárcsiny“ czimeű népszínművéről, melynek adatása legkiáltóbb bizonyság a szinműbizáló választmány s a játékrend intézőinek műfogalma felöl, közelebbről iróniával azt jegyeztük meg, hogy az circusba való tárgy. Most komolyan s minden irónia nélkül ismételjük e megjegyzésünket, melyet be is bizonyitnánk, ha országvilág nem ismerné el annak igazságát. — E megjegyzésünkre mit felel Vahot Imre ? Cáfolja-e széptani állításunkat ? ítéljenek az olvasók. Miután megnevezett iróniánkat a „Napkelet“ közelebbi, 21. száma röviden érinti így folytatja : „Ez (t. i. a mi beszédünk) épen oly beszéd, mintha valaki azt indítványozná, hogy az ok nélkül epeskedő, agyarkodó, s minden hazai művet (hacsak nem erdélyi tátos készítménye) méltatlanul gyalázó kritikaszerek számára a tervezett országos tébolydában egy külön jegyosztályt kellene állítani.“ A jó Vahot Imre, mint látjuk nem válogatós a kifejezésekben, midőn valakire neheztel, s nem az az ember, ki bármely nagy társaság, pl. saját közönsége előtt pirulni tudna. Ez az ő dolga, s nem mi fogjuk emberségre tanilni azt, kinek ismeretes ama mondása, hogy miután egy „Conversations Lexicon“t végig (?) olvasott, ifjú korában, többet tanulni szüksége nincs. — (Si non e verő. . . .) Vegyük tehát csupán állítása lényegét Azt mondja : némely bíráló mindent gyaláz a mi nem erdélyi. Alólírt, kire Vahot czéloz, erdélyi születésű; — de azt hiszi senki sem vetheti szemére, hogy szinmű bírálataiban az erdélyiek iránt részrehajló volt. — Mutassa ki nekem Vahot, kik azok az erdélyi születésű drámaírók ? Én csak egy erdélyi drámaíróra emlékszem, kinek művét ismertettem volna. E dráma „Békési Gáspár“, írója pedig Gajzágó Salamon. — S mit írtam e darabról ? a leghatározottabb rászólást, mert azt épen oly gyengének tartom mint Vahota Mária királynőjét. Azt, hogy egy drámaíró arra használja fel a kezében levő lapot, hogy a színház és a közízlés rovására saját színműveit dicsérje, Vahot genialitásnak nevezheti, de mind Erdélyben mind Magyarországon azt más néven nevezi minden becsületes magyar ember. Hogy ez eljárást jobban illustráljuk, a „Napkeletnek csak utolsó előtti számára kell visszamennünk, melyben a „Bányarém“ről (ez is Vahot színműve), ezt írja Vahot Imre: „A tömött ház tanusítá, hogy hasonló művek gyakrabban is adathatnának, melyekben érdekes mesén, sok látványosságon kívül, erkölcsi szép eszme rejlik.“ Nem vitatjuk mily szép erkölcsi eszme rejlik a „Bányarém“ben, hanem Vahot szindirálói eljárásában rémitő az erkölcsi eszme ! Végül Vahot ur hálátlanságot követ el az erdélyiek ellen, midőn őket gúny tárgyává akarja tenni. Vahot ur azon darabját, melyet Pesten nem fogadtak el , Kolozsvárra küldte volt, s ha jól emlékszünk Erdély Vahot részéről szép dicséretet kapott, s most úgy vélekedett, hogy a kire haragszik, mélyebben nem bélyegezheti meg, mintha „erdéyi“nek nevezi ! Én erdélyi vagyok, ezt nem dicsekvéssel s nem is pirulva mondom, csupán mint tényt, — hát ön Nagy Ember hová való ? Salamon F. — Az ágostai és helvét vallásu két evangélikus egyházközség számára Bécsben telepítendő sírkert kérdése végre megoldást nyert. Amint ugyanis a „Presse“ írja, a bécsi községtanács mind a két testvér evangélikus egyházközségnek egy városi telket, melynek területe körülbelől 5 hold, vagyis 8000 öl, egy élet pengő forintjával számítva engedett át a matzleinsdorfi vonalon kívül, mely a Badnerstrasse mellett fekszik. — A „Journ. de Franci.“ ezt írja a világhírű lipcsei vásárról: Ma sokkal nagyobb vásárlások történnek Lipcsében, mint 150 évvel ezelőtt, de régi időben sokkal érdekesebbek s regényesebbek voltak e vásárok. Az érdeket emelte, hogy minden nemzetbeli s csupán bámészkodó számos ember fordult meg. Igen sajátságos jelenetek adták elő magokat, melyeknek most nyoma sincs, így 1684-ben a sz. Mihály napi vásáron, miután a Bécset ostromló török visszavezetett , néhány kereskedő több telehordó száraz török fejet vitt a vásárra. Darabja 4, 6 sőt 8 tallér is volt, ma szerint a mily borzasztó volt a fej kinézése. Spanyolok, angolok, francziák, dánok s svédek vásárolták meg. (Magyarok nem emlittetnek — ők nem tallérral, hanem másféle pengő érczcel szerezték a török fejeket.) Következő vásárra e nagy keletű czikken kívül egy kereskedő egy 12 éves török leányt, s egy 7 éves török fiút vitt el adni, kiket Buda körül fogtak el. Rose Gáspár a kereskedő a leányt egy mázsa czukron a fiút 10 tallér készpénzen vette meg. A kereskedő megkeresztelteté őket, a fiút Fridrichnek a leányt Borbálának. — Rose meghalván , Romanus , a pompaszerető polgármester vette őket szolgálatába. Török ruhába öltözteté őket s viszszaadta eredeti nevöket : Soliman és Zuleimának hitták őket. — Az első elefántot is, mely újabb korban Németországra hozatott, 1650-ben a lipcsei vásáron mutogatták. E vásárok pótolták akkori időben a mostani világműtárlatokat. A világ ritkaságait, a forró égalj állatait, növényeit itt mutatták be s adták el nagy árakon. Ezen áruczikkek lajstromát nem számlálhatjuk elő. Csupán egy magyarországi terméket emlitünk meg, mely a lipcsei vásáron nevezetes áruczikk volt, s ez a fenyő viz vagy tótosan borovicska, melyre nézve ezt olvassuk : „A magyarok, kiket erdei fenyőolajárulóknak hinak, a testre nézve igen egésséges gyógyszereket árultak. — Brémából Írja a „Weser Zig“ máj. 24-ről . Tegnapelőtt délután 5 óra felé, Eystrup környékén, nagy zivatar támadván, nagy mennyiségű hal esett a vasútra és melléje. Mind úgynevezett fehérkeszeg volt. a szokatlan vendégek megjelenését egy vízzsáknak (Wasserhose) tulajdonítják, mely az itteni vasútállomáshoz érkezett távirati tudósítás szerint ugyanez időtájban az innen 4 mértföldnyire fekvő u. n. Steinhuber tengeren támadt. — Példa az anachronismusra: Pesten egy Zrinyi-sörházat nyitottak meg. Nemzeti színház. Ma, Bulyovszkiné javára először adatik: Tücsök. Falusi életkép 5 felv. Georg Sand beszélye után irta Birch-Pfeiffer Sarolta. Fordította Bulyovszkyné. LEVELEZÉSEK Temesvár, május elején. Mindig kellemetlen benyomást tesz nemzeti érzelmünkre, midőn oly dolog, mely nálunk régóta előkészül, anélkül, hogy mégis létesülne, egyszerre hazánkon kül a valósulás stádiumába lép. Az ilyen dolgokhoz tartozik egy magyar bibliographia is, milyenre már Kertbeny is előfizetőket gyűjtött — kik között fejedelmek is voltak — és amelyről most nem régóta olvastuk a kiadó nyilatkozatát, hogy létre nem jövend, és hogy azért az előfizetőknek tessék visszavenni pénzeiket. Fájlaljuk ugyan, hogy az előfizetési ügynek hitele ismét nagy csorbát szenvedett, de nem kevésbé azt is, hogy a melybibliographiát nálunk a közhajtásnak hangos követelése daczára elkészíteni nem akarnak , az ilyen egy bécsi tudós által természetesen német nyelven fog létesülni. Tán a mi szükségeinknek is, legalább némi részben megfelelend, mert szándéka lévén csupán a történeti bibliographiát, mennyire Ausztriára vonatkozik, megírni, a magyar és magyarországi történeti irodalmat is befogadandja, és az ő czéljára — támogatva lévén a bécsi tudományos académia által — az egyes koronaországokat is beutazandja. Meddig kell még várnunk egy nemzeti könyvészeti ? Múlt hó 13-ka óta Szabó úr igazgatása alatt magyar színészi társulat ad előadásokat, mindig telt ház előtt. Az előadások kezdetekor — minden rokonszenvünk mellett a nemzeti ügy iránt — alig mertünk volna oly válogatott és számos közönséget jövendölni Szabó úr társaságának , hogy a részvét folytonosan tart és tartani fog, annak most annál inkább örvendünk, mert nem egyedül a hazafias érzelem hozza az illetőket a színházba, hanem annak tapasztalása is, hogy a magyar színészek hivatásuk teljes megértése, és művészeti kifejlődésük által is a pártolást és utóbbi tekintetben jóval felülmúlták a német színészeket, kik az utolsó években Temesvárt tartózkodtak. A kereskedés ügye nálunk pang. Áru van töméntelen, de vevő nincs, vevő pedig azért nincs, mert minden rendű polgár a pénztelenség hiányát érezi. A körülmények különös lánczolatja okozza, hogy nálunk a bukások mindig szaporodnak. Mindenki, ki a temesvári piac jó hitelét szívén viseli, szorongatva érzi keblét. Az itteni váltó leszámítolási fiókegyesület már folyamodott az alaptőke szaporítása iránt, de a nemzeti bank részéről tagadó választ nyert; most a kereskedelmi kamara maga fogja ez ügyet pártfogás alá venni, és az érintett kérdést a minisztériumnál és nemzeti banknál támogatni. Tapasztaltatott, hogy sokszor oly egyének is bukást hirdettek, kiknek aktív vagyona TÖRVÉNYKEZÉSI TÁRCA. Közhitelpapír - hamisítás bűnténye a budai cs. k. törvényszék előtt. E bűnvádi ügy feletti bíróságnál elnök Szekrettyesy Endre főtörv. tanácsos; közvádló Lienbacher ; védők Gozsdu Manós Loisch Ede volt. A hamisításról vádlottak : P. Károly volt szolga-