Pesti Napló, 1857. augusztus (8. évfolyam, 2262-2285. szám)

1857-08-26 / 2281. szám

1954. 1855. font sterl. font sterl. Salitrom . . 596,695 263,831 Nyers selyem . 404,376 559,319 Gyapjú . . . 404,481 490,977 Börök . . . 381,793 451,911 A selyem és indigo kivételével ez áruczikkekre nézve igen nagy a forgalom, s az Indiávali kereske­dés számtalan hajónak ad foglalkozást, úgy hogy az angol kereskedelmi flottának legtetemesb része itt talál foglalkozást. Az Indiából történő szállítások különösen jövedelmezők , ennél nemcsak a hajósok keresnek szép pénzt, hanem még sok bizományos, alkusz, munkás él belőle mind az anyaországban, mind a gyarmatokban. 1855 ben a gyapot-kivitel te­temesen növekedett; 600,265 font sterlinggel többre ment, mint az előbbeni évben. Ez év első hat havá­ban a kivitel 67 percenttel több, mint 1856-ban (mely évről azonban még nincs kimutatás közzétéve.) 1856- ra e szerint mintegy 3,700,000 font sterlingre tehetni. Igen fontos Angliára nézve a lenmag s más olaj­adó magvak bevitele is, melyek Indiában sokkal ol­csóbban termesztődnek, mint Európában Anglia éven­­kint mintegy 12 millió font sterling — 1854 ben 493,752 ft st; 1856-ban 404,321 font st. értékű, An­­glián­ kivüli gyarmatárukat és terményeket küld In­diába. Az Angolors­zággali kereskedelmi összekötte­tésen kívül India még jelentékeny kereskedést ű­z a Nagybritanniához nem tartozó nyugati tartomány­nyal , Chinával, a Sunda szigettengerrel és Ausztrá­liával. Az angol bevitel és kivitel értéke 1855-ben mintegy 23 millió font sterlingre ment; tekintetbe véve az ország roppant kiterjedését mindenesetre nem valami jelentékeny szám, még ha China és Oroszország kereskedelmével hasonlítnak is össze. A mostani fölkelés mind a termelés — mint a keres­kedésre nézve Indiában mindenesetre oly annyira káros, hogy annak következményei, habár a lázadás rövid időn elnyomatik is, még sok éven át érezhetők lesznek. T. I. PESTI NAPLÓ. Pest, aug. 26. A protestáns képes naptár 1858 ra megjelent. — E Ballagi Mór tanár szerkesztette naptár­nak ez 4-dik évi folyama s igy eléggé ismeretes a közön­ség előtt. Az 1858-dikihoz rendkivüleg van hozzámellé­kelve az 179­­/­-ki 26-ik vallásügyi törvény. A képekkel is ellátott naptár bolti ára 30 pkr. — Megjelent „István bácsi naptára“, képes kalendáriom 1858-ra. Szerkeszti Majer István. Kiadja Heckenast. Ára 30 ki. * A naivitás megható jelére s különös szerkesztőségi figyelemre akadunk a „Magyar Sajtó“ tegnapi számában. — Montalembert grófnak a franczia akadémia zárülésé­ben tartott és nagy sensatiót okozott igen jeles beszédét a „Pesti Napló“ aug. 22-ki számában egészen s a „Ma­gyar Posta“ szintén azon nap, de lapja kisebb tertelme miatt megszakítva közté. A „Magyar Sajtó“ a nagy szó­nok e nagy hirü beszédét nem ismertette meg olva­sóival. Ez reánk nem tartozik s erről soha sem szó­lunk vala, ha a „Magyar Sajtó“ tegnapi számának „A pesti reáliskolákról és még valamiről“ értekező főczikkében e sorokat nem olvassuk: „A „Magyar Posta“ szerkesztőségének helyes ta­pintatára s éberségére mutat, hogy Mon­talembert e lelkes és velős felszólalását a magyar olvasó­közönséggel rögtön bő­vebben megismertetni sietett.“ E dicséret megilleti a „M. P.“ szerkesztőjét, de nem mulatságos-e, nem meghatólag naiv-e, midőn ezáltal önmagát feddi meg azon lap, mely e beszédet nem közlé ? Hamis ember lehet a „M. S.“ munkatársa, hogy magában a lapban bár indi­­recte kritikát írhatott a „M. S.“ szerkesztésére. Vagy a főczikket s a leplezett feddést maga a szerkesztő irta ? Sem a czikk előtt, sem alatta nincs jegy avvagy aláirás. — Kolozsvárit uj magyar nyelvtan jelent meg németek számára s németül írva ; czime : Praktische ungarische Sprachlehre, bearbeitet nach dem Geiste der ungarischen Sprache, mit Rücksicht auf die Eigenthümlichen des Deutschen, von Samuel Kovács. I. Die Formenlehre. — Mint a „P. LI“ értesül­t. hó 23-ról 24-re menő éj­jel Gödöllőn 60 háznál több égett le. Azok közöt 8 volt biztosítva a trieszti tüzkármentő társulatnál. — A rozsnyói ev. község iskolai tőkéje újabb adako­zások által gyarapodott. Ottani özvegy, C­z­i­b­u­­­a aszsz. 2200 ftot hagyott annak végrendeletileg, s Sárkány Ká­roly ur a nyilvánosság kihirdetésének ünnepélye al­kalmával alapítványi tőkéül 1000 ftot ajándékozott. — A tolna-baranya-somogyi evang. egyházi senioratus algymnasiumot szándékszik felállitni. Már egyes közsé­gek, tanítók s lelkészek 2300 forintot írtak alá. Ennek kiegészítése aláirás utján fog történni. — F. hó 19-ikén tartotta Temesvárit a gazdasági egy­let a­l­a­p­­­t­ó gyűlését. Egy második közgyűlés, melyen elnök és választmányi tagok fognak választatni, Septem­ber 29-ikére van határozva.­­ Azon világhírű mákos-szürke lónak, melyen I. Na­poleon legtöbb csatájában lovagolt, s melyet F­r­­­u­m-nak neveztek, csontváza Mezőhegyesen van felállítva. E lovat a Ferdinánd főherczeg hadteste zsákmánylotta 1815-ben Francziaországban, s Mezőhegyesre vitetvén két év múlva végezte be dicsőséges és viszontagságos életét. — Somogy megyében Kutas, Szob, Alsó-Segesd és Iha­­ros-Berény határát a múlt hetekben egy pusztító felleg­­szakadással párosult jég verte el. Nemzeti színház. Aug. 24-én „Brankovics György“, eredeti tragoedia 5 felv. Kardalokkal és tánczczal. — E kardalos, tánczos tragoediát a sokszori előadás semmi­vel sem fogja jobbá tenni, mint a minő. A mű, mint egész, leggyengébb színműveink közé tartozik, a­mit nem szükség bizonyitni, s mibe nem is ereszkedünk. Csupán egyik jelenetről akarunk szólani, mely igen soknak véle­ménye szerint igen szép, megindító jelenet, sőt néme­lyek shakespearinak írták. Ez azon jelenet, a­midőn Brankovics két fiát, egyikét a másik után, vakon hoz­ván ezen, fájdal­­az­zák elébe. Lássuk mi érdeme mat legmagasb fokán festeni akaró jelenetben írónak és a színésznek ? Mi e jelenetből soha sem kí­vánnánk a szerzőnek drámaírói tehetségére ítéletet hozni. A fájdalmat nagy részint jajgatással, sírással festi. Mikor hírül adják, hogy fia vak, kardot ránt a hírnökre, hogy húzza vissza szavát. Midőn fiát elővezetik, eléje tart vala­mit, hogy látja-e, s miután meggyőződik, hogy fia mit sem lát, ismét jajgat. Aztán ily dagályos phrasisokat zo­kog : „Hullt-e le valaha szebb két csillag az égről“ stb. Szóval (mert több részletbe nem ereszkedhetünk) a­mit itt Brankovics mond, mind nagyon közönséges, elcsépelt dolog — csupa közhely. A közhelyek pedig soha sem in­díthatnak meg. Sajátságos, de az érzelmek festésében is csak az eredetiség beiz megragadni. Ha nincs valami mély, a lelki állapotot rövid, erős kifejezéssel elénk állító kifejezés, nem vagyunk képesek rokonszenvet érezni a személy iránt. Magának a költőnek kell rokonszenvileg egészen a festett egyén lelkébe hatni, hogy épen csak az ő szavait, s épen csak lelki­­állapotjához, s máshová sehová se egészen illő szavakat mondasson vele, így egyfelől természetes, másfelől ere­deti lesz az érzelemnyilatkozat. Mindezt Brankovics sza­vaiban nem látjuk. A szavak a mellett, hogy a lelki­áll­a­­potot nem festik mélyen, oly általánosak , hogy számos más egyén szájába és nagyrészt más állapotba is beille­­nének.­­ E jelenet nincs k­ö­zt­v­e nincs megírva, így állván a dolog, a színész sem hat meg mást, mint azt, kit a kiabálás, jajgatás, zokogás, sívitás, vonaglás stb cít, ha mindjárt lélek nélküli külsőséggel képes ámitni. Egressy játéka e jelenetben nagyrészt néma játék, sőt mivel az el­szavalt helyekben eszme és érzés nincs kifejezve egészen némajáték. Elismerjük, hogy szorgalmas tanulmányt fordított a jelenetre (tán a többiek rovására), de mi saj­náltuk mindig, hogy e szép szorgalmat nem valami több lélekkel bíró tárgyra forditá, — s leginkább sajnáljuk, hogy Egressy Brankovics Györgyöt jó szerepnek tartja. — Ma adatik: Julius Caesar. Szomorú játék 6 felv. Irta Shakespeare. Fordította Vörösmarty Mihály. A pest-budai hangász-egyesület részéről báró Prónay Gábor ajánlata folytán 1857-re egy magyar szellemű zeneműre kihirdetett pályázat, mely szerint 10 aranyból álló jutalom adatik annak, ki Petőfi ismeretes „Honfidal“ czimü költeményére népszerű magyar stylben a legjobb zenét késziten­i — emlékezetbe hozatik, hogy a pályázat i. é. September 30-ig tart. E pályamű énekre zongorakisérettel alkalmazandó idegen kézzel írandó és egy jelmondattal ellátott, s ugyan e jelmondatot viselő, s a szerző nevét tartalmazó bepecsételt levéllel együtt, Ritter Sándor egyesületi titoknokhoz küldendő, vártak, az igazgató pedig segítségnek hozta őket, — ha azt a hallgatót ki kellene dobni. „Fogadj Isten!“ Válaszol a kérdett először szólva, mióta az öltözőben leült, ,Rég ül itt — kegyed!" Mondja az igazgató sem urnak, sem kendn­ek nem akarván őt szólítani .Elmúlt két órája." Felel Nagy Pista. „Nagyon elfáradtunk ugy­e?“ Kezdi az igazgató a gúnyolódást. ,Azt, magam is elhiszem, — mondja Pista, majd meglátnám négy napi gyalogolás után mit csinálna kegyed." A kegyed szót akkor még csak a színészek használták, és ezen szóból rögtön megismerte vala­mennyi, hogy a vándormadár bizonyosan színész. „De hát ki legyen kegyed." ,Én. .... Nagy Pista vagyok !" Mondja a kü­lönös ember egészen jól számítva a hatást, mert mi­dőn e nevet kimondá, valamennyi nyakába kapasz-­­ kodott , s minthogy Hubenay Ferencz legelőször rohant oda, és legnagyobb darabot fogott meg a nagy hirű emberből, el sem eresztette addig, m­íg össze nem csókolta. Nagy Pista végig nézett a társaságon,­­ mintha kézen akarná válogatni őket, s minthogy mindany­­nyian színpadi ruhában voltak, s a legfurcsábbat Hubenayn látta, kiválasztotta jó barátnak, és még azt is elfogadta, hogy vacsorálni menjen vele,—neki ilyen pajtás kellett. .Nálunk marad Nagy Pista barátom ?" Kérdi az igazgató. „Majd meglátom.“ ,A fixum ellen nem lesz panasz.' „Nekem csak enni adjanak, — mondja Pista, —• nekem nem kell fixum." ,De már itt mindenkinek fixu­ma van, a vármegye fixumot fizet." Nagy Pista bámult,.... neki ez uj üstökös volt, észrevette, hogy a vándorszínészet ellöki régi hüve­lyét, s a­mint az uj hajtásnak ágai szélesebbre nyúl­nak ki a törzsről, annál mélyebben kell a földbe nyúlni a gyökérnek, és Nagy Pista valóban a földbe kívánkozott. A viszontagságos ember megkapasz­kodott a vándorbotban, mint az üldözött keresztény a keresztfában, mintha szenvedésének jelétől nem bírna megválni, mártírrá szánta magát, s a keresz­ten akar meghalni. Egy pillanatra megdöbbent, hisz a jóllét elől szökött meg, hogy halálos holtáig a n­e­m­z­e­t nap­számosai között legyen, s ime, már a színészet állandó födél alá kerül, a vándorbot sarokba kerül, urfiak tolakodnak a színfalak közé. .... Pista, Pis­ta, bújj a hideg hantok alá, tégy végrendeletet, és hagyd meg, hogy vándorbotodat dugják le fejedhez oszlopnak, nehogy befütsön vele maholnap a lámpa­­gyujtogató. ,De azt csak megengedik, hogy a színpadon hál­hassak a koporsóban ?" Kérdi Pista föltévén min­den komédiásról, hogy ennyit már hallott felőle, s ezt a szokást mulatságból is elbeszélték róla. „A­mint tetszik, Nagy Pista barátom!“ mosolyog az igazgató maga megmutatván neki a színfalak mö­gött előadás után. Ezen órától fogva Pista nagyon megváltozott,­ s mintha csak addig maradna még a földön, míg kevés holmiéval áthordozóskodhatik, s mindig marad­­hatatlan volt. Utolsó pajtása Hubenay volt, sokszor földerült, mikor a jó vérű pajtás akár a színpadon, akár azon kívül nem hagyta búsulni, hanem azért csöndesen fo­gyott, mint a lámpavilág. Vándorbotja most már mindig vele volt, ez volt a szent ereklye, mint a jeruzsálemi zarándoknak a ke­resztes bot, még halálos óráján is könnyebben hal meg, hogyha mellette érzi. Büszke fejét azonban ma­gasra emelé, mintha az időnek oszlopa volna, me­lyen írva van a küzdelem története; de lelkében mégis remegett, hogy a­mit a szenvedés e homlokra irt,azt a jóllétnek kövér falatjai mind letörlenék majd. Még arra sem érzett vágyat, hogy a késő vénségben élőszóval beszélje el a magyar színészetnek múltját. S ha valaha egyetlenegy ember akadna, ki az elbeszélt szenvedést hazugságnak hinné, szive repedne meg bele, és a mi több, megbánná, hogy oly szívesen szenvedett ő egykor. Életének legjavában, művészetének legfőbb pont­ján kikivánkozott az életből, hogy bolondságainak, különczködésének száma egygyel több legyen, és végtől végig az a Nagy Pista legyen, kiről pályatár­sai mai napig furcsánál furcsább dolgokat beszélnek, mit másról a világért sem hinne el senki, csupán Nagy Pistáról. Nem tudták lecsalni a színpadi tanyáról, az újonczok mindig zaklatták, hogy nem lát-e ré­meket a koporsóban , mi azon gondolatra vitte, hogy e helyet előbb-utóbb megtagadják tőle. Egy pár igen okos ember látogatta meg a társa­ságot. Nagy Pista valamelyik sarokból hallgatta a szép beszédet, mit ő maga is nagyon okosnak tartott, és szóról szóra elhitt, azt tudniillik, hogy Pesten ál­landó színházról kell gondoskodni, hol a magyar művészet diadalát ülje. Mintha megcsiklandozták volna szívét a boldog művésznek, ki egykor a birkaakolban játszott, és ma már oda merne állni a nagy színpadra, hisz oly szépen föl volt már öltöztetve az a szegény árva, mit édes nyelvünknek mondunk, hogy a szégyentől nem félne. Régen volt ilyen jó kedve, . . . eszébe jutott Sán­dorffy, ki nekik oly gyakran elbeszélte, miként vi­tázott gróf Rhédeyvel, s ime ma már arról beszél­nek, a mit akkor őrültségnek hittek. Közel volt tehát az ígéretnek földje, csakhogy Nagy Pista nem megy el odáig; mert midőn az egyik beszélgető azt mondá, hogy a vándorbotot ki kell a színészet kezéből venni, kirohant a szobából, eszébe jutván, hogy vándorbotját a színpadon a koporsóban hagyta. ,Nem jösz vacsorára ?" kérdi Hubenay előadás után. „Nem megyek.* Mondja Pista végig nyújtózkodva­­a koporsóban. ,Tehát jó éjszakát kívánok.­ „Isten veled!" mondja Pista olyan megilletődötten, mint a ki tudja, hogy örökre búcsúzik. Vándorbotját mellére fogta két kezével, szivének dobbanása mind inkább lassúbb jön , még mindig hallá, hogy a kö­zönségnek utólja a színházban van, s midőn a legu­­tolsó után becsapódott az ajtó, Pista is megszűnt élni. Elaludt az utolsó lámpa is, vége van a komédi­ának. Láttak már önök színészt eltemetni ?" „Ha láttak, tudni fogják, hogy ilyenkor a fél város kitódul. a Pista után is elláthatlan vonalban húzó­dott a közönség a temetőig, hisz hova kell szokatla­nabb látvány, mikor a színházi koporsót komolyan el­temetik, s a sok komédiás oly keservesen sir, mintha pénzért tennék ?... pedig ime,... nézzétek csak,... ingyen siránkoznak! ,kit temetnek ?" Kérdi egy jámbor falusi. „A nemzet napszámosát." Mondja a vá­rosi komolyan, ki választott embere az urnak, és azt is tudja, hogy midőn a színész így hal meg, ak­kor néma a közönség, és a magas égben az angyalok tapsolnak, fölébresztvén őt az örökü­dvös­­s­é­g­n­e­k.­­ **‡»­*«•—. HIVATALOS. Ő cs. k. A p 0 s 101 i F e­l­s­é­g­e f. é. aug. 4-ki leg­felsőbb határozata által a nagyváradi országos pénz­ügyigazgatósági osztálynál első főpénzügyi tanácsosi állomásra Rauscher Ignácz főpénzügyi tanácsost, s helyébe H­e­h­n­e­r Gottfried pénzügyi tanácsost, a magyar orsz. pénzügyigazgatóság főpénzügyi tanác­s csosává Nagyváradon teendő szolgálattal kinevezte. Ö cs. k. Apostoli Felsége gr. Pejacse­­v­i­c­s Juliánt cs. k. kamarási méltósággal legkegyel­mesebben fölruházni méltóztatott. A belügyminiszter Richter Ferencz szolgabirót, Gartner Antal és gr. T­a­a­f­f e Edvard miniszteri fo­galmazókat a belügyminisztériumban , továbbá nemes müllborni Müller Győző és Lac­owsky Lipót lovag másodosztályú megyei biztosokat helytartósági titkárokká Magyarországban kinevezte. A belügyminiszter gr. Pongrácz István miniszteri fogalmazót a belügyminisztériumban helytartósági tit­kárrá Magyarországban kinevezte. LEVELEZÉSEK. Puszta Györk, aug. 22-én A falusi úgynevezett községi tanodák, csak úgy mint a nagyok vagy vá­rosiak szünnapjaikat ülik. Vidékszerte megtartottak a próbatételek, magam is valók tanúja egy ily exa­­mennek, mely a helybeli plébános buzgó ügyszerete­tének és személyes szorgalmának félreismerhetlen gyönyörű tanúságául szolgált. Vajmi kevés helyről lehet hasonlót hallani! Adná isten, hogy a tiszt, de­rűs minden tagja ily erélyesen s kitartó szorgalom­mal karolná föl a népnevelés ügyét, mert az ő kezük­be van ennek jövője letéve, s mi bizalomteljesen fognánk nézni eme joguk és kötelességök kizárólagos birtoklására, ha ily örvendetes előremenetelt tudnak előmutatni miné­l. .. a vámos­györki iskola növen­dékeinek próbatételén látható volt! Azok, kik hivatásuk vagy önakaratuknál fogva a gazdálkodás vagy egyéb foglalatosságokban a föld népével közvetlen érintkezésben vannak, legjobban fogják tudni, mennyire kívánatos, miszerint népünk neveltessék ! Ha önérdeküket helyesen felgondolják, lehetlen, hogy be ne­­­ssák, miszerint ha a népneve­lés ügyéért áldoznak fáradnak, a jövőre tőkésítették filléreiket, melyek dúsan hozaadják kamatukat, mert a nevelt nép szelidebb, számítóbb, s igy minden ha­­ladá­sa fogékonyabb lesz! — A műveltebb paraszt ki, számolni is tud sokkal könnyebben fogja magát a haladó gazda törekvéseihez, gépekhez, újításokhoz alkalmazni, mint ki öt ujján alig képes az arató vagy nyomtató részt ki­kalkulálni! — Nem említem, hogy honya iránti kötelességeiből menyit ró le, ki a népne­velés ügyéért áldoz, mert ezt hála az égnek mindenki tudja! Előttünk a sok nemes és követésre méltó példa, azért tehát induljunk utána kik nem adhatunk ezre­ket vagy százakat, adjunk filléreket, járjunk el a próbatételekre, tanításokra, buzdítsuk az illetőket, javítsuk adakozással a tanitók keservesen roszul fizetett állását, egy is fű­tő szalma, fa, főzelék, búza s több efféle, kitől egyik kitől másik, tű­rhetőbbé te­endi állásukat! tegyen ki mit tehet, mi keze ügyébe esik, de tétlen ne heverjen! Nem is lehet átalános panaszunk a birtokos osztály ellen e tekintetben, mert lapjaink telvék azon örven­detes tudósításokkal, hogy karoltatik föl mindinkább a népnevelés Ugye itt is amott is. Jó hogy e példákat halljuk, buzdítsanak ezek édes mindjájunkat kitelhető közreműködésre ! A katholikus néplap kis­tályai levelében a fen­­nebbiekkel ellenkező híreket olvasunk, hogy a szemerei iskola Ugye sehogy sem áll, mintegy vád alá ejti az illető földes urat — vádolja továbbá az andornaki földes asszonyságot, ki nem akar — sze­rinte — több rendbeli fölszólitásra az iskolára sem­mit adni. Mindkét állítás valótlan ; ugyanazon szeme­rei iskolára — lapok utján tudom — legközelebb az illető földes ur 200 pártot adott az andornadi népis­kolára az illető földesasszony nem hogy semmit sem ad, de az épülethez szükségelt minden követ, kitel­hető fát, s a tanítónak több évenkénti 10 köböl búzát biztosított. Általános vidékünkön is a panasz irodalmi férfia­­ink és a közönség nagy részéről a miatt, hogy a né­pies irmodor helytelen fölfogása mennyire sokakat ragadott oly térre, mely a virágzásnak indult iroda­lomnak nemhogy gyarapítására, hanem inkább sül­lyesztésére vezet. — Úgy látszik azt hiszik sokan — értem azok, kik tudnának máskép is írni, — hogy ha a nép számára írnak, oly modort kell követniük, mi­nőben az élmény, de durvább paraszt mesél, ki a szavakat nem válogatja, bőbeszédűségével az unalo­mig kitérő és primitív fogalmakkal magyaráz, foly­tonosan erőltetett ügyetlen esetlen parabolákban be­szél, s minden a legegyszerűbb ember által is érthető dolgokat elkopott, elcsépelt, bárdolatlan phrasisok­­kal és példákkal világosit­­abban képzelik a népies ir­i­odor classicitását rejteni, ha mentül lejebb sü­­lyesztik a nyelvet, s az érthetőséget a pórias előadás­ban vélik. Menjenek az ily népszerű irók a nép azon része közé, mely olvas, s bizton mondhatom ama népiróknak, hogy megszégyenlik magokat,mert sok­kal miveltebb nyelven beszél ama földmives magyar ember, kinek szánvák ezen úgynevezett népies modorú Írások, mint a hogy ők Írnak !­r. 1. KÜLFÖLD. Francziaország. Rayneval grófnak sz. páter­­­vári nagykövetté lett kineveztetéséről a „Neue Pr. Zig“nak Párisból igy írnak: Az orosz-franczia szö­vetség barátai épen úgy meg vannak elégedve Ray­neval grófnak pétervári nagy­követté neveztetésé­­vel, a mint nem békülhetnek ki az ő Rómából való eltávolításával a Párisban lévő római diplomaták. Hogy ezen kétféle kedélyhangulat igazolva van-e azt nem vitatjuk , hanem az bizonyos, hogy Rayne­val gróf oly államférfinak tartatik, a ki az Angliá­val való szövetség után épen nem rajong, — és hogy ő római nagy­követ korában tőle kitelhetőleg ipar­kodott kormányát megakadályozni, hogy ez a pápa elhatározására valódi nyomást ne gyakoroljon.­­ A római diplomaták előtt pedig Rayneval gróf elté­­tele annál aggályosabbnak tűnik fel, mivel az egy franczia jegyzéknek elküldésével (a reformok tár­gyában) épen összeesik, és mivel Grammont­hy lett Rómában nagy­követté. Attól tartanak, hogy Grammont by Turinből, hol eddig volt, oly nézete­ket és előítéleteket visz magával, melyek nagyon is hajlandóvá tehetnék a pápai kormány állásának bizonyos követelések ellenében való megnehezí­tésére. Brit-Keletindia: Egy Calcuttában, jul. 4 -én kelt s a „Times“-al közlött levélnek kivonata kö­vetkező : „Ha általános visszapillantást teszünk a dolgok itteni ásájára, meglehetősen valónak tűnik föl, hogy az összeütközés sajátképen Oroszországtól indult ki. Törökország védelmezésére Oroszország­gal vívott harczunk alatt nagy hadserget gyűjtött össze a Kaspi tenger partjain és persa határokon. Évek óta teljes befolyás birtokában lévén a persa udvarnál, azt Herat ellen felingerelte, megígérvén egyszersmind, hogy Dost Mohamed ellen Afghanis­­tánban segítendi. A Herat melletti csata igen je­lentéktelen volt, mind csak puszta játék mélyebben fekvő tervek elpalástolására. Oroszország haderejét a perzsával egyesítette volna, meghez az afghánok is csatlakozván, brit India meg leendett támadva. Ugyan ez időben kellett vala a sepoy ezredeknek fellázadniok. Az Oroszországgal kötött béke s egy angol haderőnek a perzsa öbölbe történt küldetése azonban a körülményeket megváltoztatta. — A Pá­riába küldött perzsa követ (kétségkívül mély saj­nálatára) Angliát és Francziaorszá­­got szövetségben találta. — A dolgok ily képeni folyása sehogysem akart a perzsa sahnak tetszeni, s bár csapataink nem a legjobban bántak is vele, tábornoka még­is, az udvar felbátorítására nem szűnt meg hazug híreket terjeszteni a kivívott győ­zelmekről. Rég idő óta lázitók vonultak keresztül Indián , a delhii királylyal titkos tervek szövettek. Oude kirá­lya és minisztere igen is nagy készséggel csatlakoz­tak hitsor­osaikhoz Perzsiában, Delhiben sat." ESTI FOSTA Pest, aug. 25. A dunai fejedelemségek tárgyában Párisba aug. 22 -éig kevés uj tudósítás érkezett. Mindössze any­­nyit írnak, hogy Stratford de Redcliffe lord vonakszik kormánya parancsának engedelmeskedni, és hogy ahoz előterjesztéseket intézett az általa mu­tatott veszélyes engedékenység tárgyában. Az „Indépendance" szinte Redcliffe lord időt­­­­len és viszszás tanácsainak hajlandó tulajdonítani azon késedelmet, mely a Porta maga elhatározására

Next