Pesti Napló, 1857. szeptember (8. évfolyam, 2286-2310. szám)
1857-09-01 / 2286. szám
tünkhöz nem tartozik. Hogy a legfelsőbb törvényhozó legkegyelmesebb szándéka, elvben a gyorsabb szóbeli eljárásnak a lassú huzamos írásbeli fölött túlsúlyt kíván adni, a p.prendt. 6, 7, 8 s egyéb szakaszaiból világos, hogy mindazáltal az írásbeli az egyesek, a társadalom a közhitel s forgalom nagy hátrányára oda is terjed, hol épen nincs helye, tagadhatlan tény, miről mindenki könnyen meggyőződhetik. Miután az elválasztó vonalt felfedeztük — ámbár aki akarta, egy kis gondolkozással maga is nálunk nélkül könnyen felfedezheti — első teendőnk közé tartozik a magas törvényhozó szándékát megértvén, e határokat tiszteletben tartani, nem pedig azokon könynyelműen csakhogy mától elhárítsuk a dolgot átlépni. Ne változtassuk tehát, ha csak lehet írásbelire azon ügyet, melyre szóbeli eljárás van rendelve, mert ezáltal csak magunknak szaporítjuk a bajt, nem tekintve azon körülményt, miszerint nevetségesekké válunk, midőn a perrendtartásban kijelölt jegyzőkönyves eljárás helyett, gyorsabbat óhajtunk, ellenben ezt mint gyorsat mellőzvén, önkényt a hosszú írásbelihez folyamodunk. Legyen tehát az eljárás írásbeli, a szövevényeseknek vélt sáp. perrendtartás által arra utasított kivételes esetekben, a többi esetben pedig legyen szóbeli, de nemcsak szmnlegesen, hanem valósággal, ami a p. perrendtartás némely részbeni csekély módosításával könnyen lenne elérhető. Scheveningen, aug. 23. (Vége.) A hajó oldalán olvasható „tudnivalók“ szerint utunk mintegy 30 óráig fog vala tartani, melyek között „for the horrors of sea sikness“ volt betudandó. Szép kilátás, gondolom magamban, a hat órát a tengeri betegség iszonyai közt azonban némileg kibékültem sorsommal, látván a sok vidám arczot, s azon élénk mozgalmat, mely az elindulást megelőzni szokta. Rokonok, jó barátok, ismerősök futkostak ide s tova, keresve az illető kedveseket, kiktől hosszabb időre kelle megválniok. Itt hordárok czipekedtek amaz óriási ládákkal, minőket csak angol utazó képes magával hurczolni jártában keltében; amott a hajós legények vitorlákat bontottak szét, hogy a kedvező szél segítségül vétessék ; a gőz süvöltött, a kerekek lomhán meg megmozdultak oly formán, mint midőn valamely nagyobb madár szárnyaival egyet kettőt csap mintegy kísérletül, vájjon a gépezet kellő karban van-e. Gyümölcs- és virágárusok kínálgaták czikkeiket, míg a hetilapok (vasárnap csak ezek jelenvén meg) kihordói alig győzik osztogatni a kívánt példányokat. Az óra tizet üt (délelőtt) — a kapitány jelt ad, s hatalmas gőzösünk „Batavier“ elsuhan a Themse hosszában alig hagyva időt körültekintésre. Szombat estéről vasárnap viradóra nagy égi háború vonult el London fölött, minek következtében a látkör szokottnál inkább megtisztult, úgy hogy a derült kék ég legjobb kedvvel mosolyogható le ránk. Élveztük is mindannyian a két part hosszábani változatos kilátást : bámultuk a „Great Eastern“ óriási alakját, s úgy hiszem a Tróját ostromló görög tábort mindenestül el lehetett volna benne rejteni; itt ott még hiányzik a vastáblázat, s a kilátszó bordák elég világosan hirdetik, miként ezúttal az emberi lángész és szorgalom végsőig feszítő számítását, hogy a nagy természettel nyílt harczra szálljon. Én legalább, valahányszor ég és hullámnál egyebet nem láthatok magam körül, önkénytelenül azon gondolatra jutok, miszerint az egész hajózás nem egyéb folytonos harcznál, melyet fajunk a két őselem viz és jég (szél) ellen viv. E gondolat akarva nem akarva kisér minden mozdulatunkban, midőn végig nézünk az egymást kergető hullámtorlatokon. Majd elölrül, majd egyik vagy másik oldalról rohanják meg fabástyánkat, s bár ezer különböző irányban szétszóratva vezetnek vissza , újra és annál nagyobb erővel ismétlik a támadást. Itt hegyekké tornyosulva hömpölyögnek ellenünk, hogy egyesített súlyuk alatt elzúzzanak , ott feneketlen tölcsért alakítva tátongó torokkal várnak ránk, hogy irgalom nélkül elnyeljenek — s midőn amott diadalmasan keresztül törtünk, itt madár könnyűséggel átsuhantunk, — czélt vesztett dühének tajtékát szórja ránk az agyarkodó ellen, mint a becsület aczél pajzsáról visszapattant rágalom tehetetlen mérgében tenni szokott. A vitorlák neki feszülnek, az árbocz hajlong, a kötélzet ropog, a kormány kerekével négy öt ember küzd , és repülünk oly sebesen, hogy szemünk is káprázik belé. Minél messzebb tűnik el mögöttünk azon sötét vonal, mely a szigetbirodalom körzetét képezi, annál élénkebb lesz a hadi táncz, melyet hajónk jár — s utoljára csak azon vesszük észre magunkat, hogy fejünk szédeleg — s ki mint bir — letántorgunk a hajóűrbe, Isten után derék kapitányunkra bízva a harcz további vezényletét. Épen a küszöbhöz értem, midőn élemedett ur fiatalabb társát vállon érintve e szókkal buzditá : „Föl, menjünk a födezetre, a nap lenyugvóban van ; ily tüneményt nem mindennap szemlélhet még az sem, a ki többet lakik vizen mint szárazon. S valóban a látvány,mely csakhamar bekövetkezik, megérdemlő, hogy a lefekvést valamivel későbbre hagyjuk. A bágyadtság, mely pillanatra erőt látszott venni rajtam — egyszerre eltűnt, — a csodálat eddig nem ismert érzete fogott el, s miként évek előtt — a lomniczi csúcson — elragadtatva üdvözlöm a kelő napot, úgy köszöntöm most —édes bús érzelmek közt— a lenyugvásra készülőt . S ha néztek fölfelé, néztek balra jobbra, S nincs egy földi fűszál, mely rátok hajolna, S mindenütt mindenütt csupán eget láttok : Ti is égben vagytok akkor, azt tudjátok, Szeretitek látni a szép alkony* tövét, Hol a kerek földhöz tűzi bársony övét; Legszebb, legpirosabb ott az ég almája, Púpos hegy közösleg be nem harapdálja.“ És meggyőződött, hogy a Mátyássali küzdés hasztalan, ne csatlakozott volna — szívből-e vagy színből egyre megy — a király pártjához. Az olyan felfogás, hogy Bánffy a nemzet uralkodását közvetlen meg akarta buktatni, azzal, hogy egy részlelkű ellenzékkel tartott, lehet ugyan naiv, de a magyarok életrajzai írójának szájába nem illik. A kor bűnét jogosan bünteti a történetíró a typus egyik legkiáltóbb példányában. De a bűnöket légből merített állításokkal nem szabad indokolni.Magyarország nem egyszer kapta uralkodóját valamely szomszéd dynastiából, de a párt, mely őt trónra emelte, nem akarta nemzetének bukását. S utoljára is a dolog úgy áll, hogy még a Bánffynál rosszabb emberek is, idegen kormány alatt is, magyarok akartak maradni : t. i. az olyan rosz emberek, kik orruknál tovább nem látva, idegen kormányt akartak önhaszonlesésből, mint pl. Bánffy Pál. A 248-ik lapon még mindig Bakácsot ír Bakóczy helyett. Hát Utysenichet mért nem nevezi Frater Györgynek vagy Martinuzzinak ? Ugyane lapon 1493 aug. haváról Bakóczyt egri püspöknek, a 82-ik lapon pedig ugyanazon év s ugyanazon hóról győrinek írja: Bánffy János és Jakab. Egy pórlázadás alkalmával egy Bánffy megmentette Drágffy életét. Istvánffy azt mondja, hogy Bánffy Jakab volt. Budai Lexicona e tény végbevitelét Jánosnak tulajdonítja, míg Wagner (Collect Familiarium, Fol. I. 15) egyenesen Taurinusra támaszkodva czáfolja Istvánffyt. Kerékgyártó uz Istvánffy tekintélyére esküszik s furcsa okoskodással czáfolja Wagnert, ki Taurinusból hat Bánffyt dicsőítő verset átvesz. Mivel e versekben Bánffynak csak vezetékneve fordul elő keresztnév nélkül (Hunc ubi . . . Bamphius aspexit... etc.) Kerékgyártó úr átvevén Wagnerből e sorokat, felkiált, hogy „ezekből ugyan nem tűnik ki, hogy Drágfyt Bánffy János mentette volna meg.“ Némám, ezekből nem tűnik ki, sőt maga Wagner sem állítja azt mint erre vonatkozó szavai : Taurinus ... Bánffi virtute ... ita canit etc. (itt idézi a fenebbi sorokat). Hanem ha Kerékgyártó úr olvassa Taurinust, meglátta volna, hogy épen 14 sorral feljebb (Szauromachia 5-ikének 84-ik sorh ez áll : Stans Draphius Janus, Jano cum compare Bamphio. Ez pedig elég világos s tiszta dolog, hogy Wagner nem volt olyan bolond ember, ki nem tudta, mit csinál, midőn Stephanus Taurinus Olomucensist idézi : kortársat a csaknem egy századdal később élő megcáfolására. Bánffy Jánost a János király nádorát méltókép megdicséri. De itt sem tudott szabadulni egy XIX. századi eszmétől. Azt mondja ugyanis (254-ik lap), hogy a szász orlamundi gróf ivadéka volt mégis ragaszkodott mind az 1505-ki t.czikkhez, mely a királyok választását magyar vérből rendeli el, mind János királyhoz, mind a magyar nyelvhez. Quasi verő: Mintha bizony csak az lehetne jó magyar, kinek őse a 108 gyökeres nemzetiséghez tartozott, s a közel 400 év előtt beköltözött családnak jutott volna eszébe Ortomund és Saxonia akkor, midőn a haza sorsára gondolt 400 év sok idő rövidebb idő alatt is láttunk családot elmagyarosítani. Azután mindjárt a köv. 455-ik lapon maga Kerékgyártó úr mondja, hogy Bánffy János még csak németül se tudott. Ismételve kérem a derék szerzőt, hogy tegye le a XIX. század szemüvegét, mert az bizony sok dolgot visszásan mutat. S ez óhajtással be is zárom e füzetekrőli ismertetésemet *). SZILÁGYI SÁNDOR: Rejtélyes árva. Népdráma öt felvonásban. Irta Mosenthal. Fordította Remellay Gusztáv. (Először adták a nemzeti színházban aug. 29-dikén.) Ha Mosenthal szini alakjai igazi érzést fejeznének ki, — ha az, amit érzésnek vallanak, nem volna az okoskodásoknak, többnyire pedig az erkölcsi betegeskedés álokoskodásainak reájuk tukmált eredménye, — ha ez úgynevezett érzések nem változnának el minden belátható helyes ok nélkül s hibás mivoltukban legalább következetes fejlődést tanúsítanának , akkor azt lehetne mondani, hogy a szerző fontos költemények sorát fűzte össze s ez összefüg) A füzet többi részére még csak egy észrevételem van, melyet csak azért mondok el jegyzetben, mert azt hiszem, hogy az arra vonatkozó adat nem volt szerző birtokában. A 281-dik lapon ugyanis szerző azt mondja, hogy Bánk Pál erdélyi családból származott. A szamosujvári első kapu fölött e felirat áll : „Paulo Bank Ungaro, de Comitatu Baciensi procurante hoc opus coeptum et perfectum 1540.“ Ez tehát nemcsak egy új adatot nyújt a Bánk Pál életéhez, hanem nyilván meg is czáfolja erdélyi származását. Sz. S. része a színmű külalakját választotta. A „Sonnenwendhof“ot vagy — mint a magyar fordítás czimezi — a „Rejtélyes árvá“t épen oly kevéssé lehet mondani drámának, mint például — hogy oly darabot említsünk, melyet a magyar közönség is ismer — „Deborá“t. Egy sor kép vonul el előttünk, s a képek közt nincs egyéb, mint időbeli kapcsolat, hogy az egyik előbb, a másik később merül fel. A képekben emberi alakok mozognak : ezek el-elmondogatják nekünk, mit csináltak vagy mit éreznek. Hogy mit akarnak csinálni , az elhatározások nem fejlődnek előttünk, pedig ez volna a dráma voltaképi lényege. Mindent már készen kapunk, nem mint levőt, de mint megtettet. És gondja van rá a szerzőnek, hogy ami történik, azt minden alakban elénk tálalja, csak épen abban ne, amely kellene: a szándék kifejlődésében. Be nem éri azzal, hogy szemünk előtt megtörténteti a dolgot, de valamely következő felvonásban vagy jelenetben ugyanazt körülményesen elbeszélteti nekünk az illető személylyel. Látjuk is ami történik, s még aztán el is beszélik, amit már tudunk. Már maga e szerkezet is unalmassá teszi a darabot. Nő a darab unalmassága még az által, hogy a személyek hosszadalmas magánybeszédekben adják elő érzelmeiket, fejtegetik hangulatukat, és pedig eredeti árnyalás nélkül, elkopott kifejezésekben, közhelyekkel. Talán a német hegylakók beszéde módját akarta ezzel a szerző jellemezni, mint a nyersen föltálalt babonássággal jellemző magát a népet. Az ily jellemzés azonban csak annyit ér, mint a tej, vaj, kasza, sarló, tehénkolompolás meg egyéb kegyéleti „anyag“ színpadra hozása. De fő oka a darab unalmasságának az, hogy üres, hogy öt hosszú felvonáson át tulajdonképen semmi sem történik, amit drámai cselekvénynek lehetne mondani, a fölvezetett szereplők pedig mind élményeik mind egyéniségekre nézve széptanilag teljességgel érdektelen alakok. — Német színpadokon mégis tetszik a darab. Minek tulajdoníthatni e tetszést ? Részint a népbeszélyek divatának; részint a hegyi élet regényes hitének; részint azon ködös kétességnek, mely a darab alakjait, egész folyamát, egyes helyzetei jellemét, végeredményét burkolja s melyet Németországban igen sokan a költészet netovábbjának tartanak; de leginkább talán annak, hogy a közönség érzéke a színpadi csattanósságok és hathatósságok által eltompítva, a hathatósnak és csattanósnak ellenkezője felé fordult, s ízlését az érdekes többé nem érdekelhetvén, az unalmas kezdi érdekelni. A romlott ízlésnek az tetszik, aminek természet szerint nem volna szabad tetszeni, mint az eltompult ínynek az esik jól, a minek roszul kellene esni, amitől az élet irtózik : a dögíz. Megunták a sok mesterkéltséget, s most azzal ámítják magukat, hogy visszatérnek a természeteshez, pedig csak tovább, a mesterkélt természeteshez mentek át. Mosenthal darabjával a magyar színház nem nyert semmit, legfeljebb azon tanulságot, hogy ily szerzeményeket nem kell átültetni színpadunkra. Az előadás jó volt, amennyiben magyar színészek jól játszhatnak német parasztokat, kiket nem ismernek. Komlóssy Ida, ki a darabot jutalomjátékául választó, magát a czímben megjelölt rejtélyes árvát képviselte, ki ötödfél felvonáson át jámborul és nemeslelkűen tűri az emberek méltatlanságait. Hálás és fárasztó szerep , de csak hálás és csak anyagilag fárasztó. Igazi művészeti alakításra nem nyújt alkalmat. — Szigeti az akadémiailag meggazult Mátyásban szinte ijesztő hűséggel személyesítette a részeges csavargót. A fordítás magyartalan, németes. Ugyancsak szerepel az ige szenvedő alakja, meg a színpadunkon, folyóiratainkban és könyveinkben mai nap annyira elhatalmasodott híres szótétel: „ez az, a mi“, — ez az, a mitől“, „ez az, a mi miatt“ stb. egyszerűen „ez“,—„ettől“,—„e miatt“ helyett. „Öreg“ edényt is emlegettek, „ócska“ helyett. Azt is hallottuk: „megvarázsolta“ — mit a magyar igy mond: „megigézte“, „megbabonázta.“ Nem merem eldönteni, hiba-e vagy nem ; de úgy hiszem hiba ez is : „jót elkövetni.“ (Mindent elkövetni, valami roszat elkövetni, jól van mondva. A jót azonban nem követi el, de teszi a magyar.)»— Azonban még igazi vastag hibák is bukkantak elő. A „Kranzeljungfer“t „koszoruleány“nak mondták, a „Dreikönigsfest“et pedig „három királyünnepének ! Hát nyoszolyóleányokról és vizkeresztröl se a fordító se az illető színészek nem hallottak? GREGUSS ÁGOST: Magyar könyvészet 417. Somosi Istvány: Középkortörténetei. Félgymnasium számára készítette Somosi István tanár. Sárospatak, a főiskola költségén és betűivel 8-ad rét 149 lap. 418. Negyedik évi tudósitvány a holdmező-vásárhelyi helv. hitv. al-gymnasiumról. 1856/7 Szerkesztette Imre Sándor, igazgató tanár. Kecskeméten, Szilády Károlynál 1857. 4 rét, 30 lap. Au „első magyar általános biztosítás“ részvényesei névjegyzékének folytatása. Augusz Antal báró cs. k. helytartósági alelnök Budán; Liptay János Pesten; Bosányi József Pesten; Kosztovits István, Dorner Ignácz, Winter Károly, Pfannl Károly, Bischoff Károly, Winter Ferencz, Zechmeister József, Popovits és Löffler, Keppich Illés, Micheller György, Schöpf Frigyes, Cziráky Ferencz, Dorner Mihály, Nagy Rudolf, Rachtl Ferdinand, Kurz József, Opitz és Eckhardt, Ostermayer Pál, Schadl Konrád, mind Mosonyban, Kranzlein Mihály, Kohn Adolf, Kozma Sándor, Stein Adolf, Lotfrid Mátyás, Huber Pál és Probst Ferencz, mind Győrött; Fischer M. W. Dunaföldváron ; Basch Bernát és Ott Márton, Baján ; ifjabb Földváry Mihály, Tasson ; községi választmány , Nyíregyházán és Fischermann Manó Nyíregyházán. PESTI NAPLÓ. Pest, sept. 1. Kalocsa városa, mely eddig négy városi és tizenöt pusztai iskolát tart fenn, háromosztályu városi fiúiskoláját négyosztályu főiskolává egészíté ki, és a leányiskolát egy új osztálylyal bővítő, két új tanítói állomást rendszeresített, s a szükséges iskolai helyiségeket *) Arany gyönyörű költeményeiben „Az Alföld népéhez“ hajnal van ott, hova én ez alkalommal bátor voltam az alkony szót becsusztatni, mielőbb helyreállitandja, mi is ezennel elismerőleg köztudomássá tétetik. A czeglédi izraelita cultusközség egy kétosztályu nyilvános iskolát állított fel s minden szükségessel ellátott, mi ezennel köztudomásra juttatik. — Balassa Gyarmatról írják nekünk : „Aug. 29-kén a már 21 éves tagositási per barátságos kiegyezés utján bevégeztetett. E csodával határos nagy munka végrehajtását, csupán az ottani két főbb birtokos, különösen pedig id. gróf Zichy Ferencz önmaga már többször is, s másutt is kitüntetett igazi magyar nagylelkűsége vívta ki. “ — Szarvasról írják nekünk: F. hó 10-kén d. u. 2 óra után, alkalmasint vigyázatlanságból tűz támadt s csakhamar 4 ház hamvadt el. Egy szomszéd cserepes ház épen maradt, mi eléggé kimutatta, mennyivel czélszerűebb cseréppel, semmint náddal fedni épületeinket. — Az evang. gymnasiumban jul. 28 és 29-kén tartottak a közvizsgálatok, szép sikerrel. — Vajda Péter emlékszobra ügyében, írja levelezőnk, bár költőnk halála után rögtön történtek aláírások, mi sem történik. Azt hírlik ugyan, hogy az ezelőtt még 10 évvel begyűlt összeg (csak 56 frt) Szarvason egy könyvárusnál válna tétéve, mások szerint egy pesti könyvárusnál van kamatra. Elég hiba, hogy a pénz kezelői nem adnak számot. Ha már erélyes és tekintélyes férfiú, ki ez ügyet magáévá tenné, nem találkozik, miért nem teszi ezt maga a város ? — Új franczia regény jelent meg magyar fordításban. Ez a „Budapesti Hírlap“ tárczájában közelebbről közlött „Marquisne arczképe.“ Regény a művészi életből, irta Bernard Átfordította. Évtáji. — Bucsánszky Alajos egészen uj nagy naptárt adott ki. Czime : „Magyar- és erdélyországi családi naptár 1858-dik évre.“ A naptár irodalmi részéről dicsérettel kell szólanunk. Bucsánszky eltér azon tévesztett nézettől, hogy egy naptárba tücsköt, bogarat halmozzon össze, hogy mindenről legyen benne valami. Nagy naptárában nagyobb műveket veszünk. Igaz hogy nem újak, de látjuk, hogy az olvasó közönséget szellemiebb egészségesebb mulattatás által akarja megnyerni. A naptár irodalmi részében vesszük a világhírű „Pál és Virginia“ regényt rajzokkal. A „Peleskei nótárius“ kalandját (melyet kár volt átdolgozni) s Robinson Crusoe élettörténetét. — Ezenkívül összefüggő rövid világtörténetet. — Az „Europe artiste“ jul. 26-kai számában, ennek ismeretes bécsi levelezője Antonazzi, ki az olaszok pesti vendégszereplései alkalmával maga is Pesten mulatott, többi között ezt írja : „Tanúi valánk Pesten a diadaloknak, melyeket Carrion úr aratott a magyar színházban, holy ez idén másodszor hallatá magát. Hallottuk őt „Rigoletto“ és „Don Juan“ban, s úgy találjuk, a közönségnek teljes igaza van hogy ezen tenort elébe teszi azoknak, a kiknek hangszerek harsányságán kívül egyéb érdemök nincs. Carrion az oly énekes, a ki énekel: ez okból minden értelmes hallgatóság állhatatos rokonszenvvel viseltetik iránta. — Pesten mulatásunk alkalmával Hollósy a. (a levelező szerint kisasszony) játszotta Gildát. Ez mindazoknál feljebbvaló, akiket eddig hallánk. Hangja nem igen erős, de tiszta s a legtökéletesebben iskolázott (conduite avec la plus parfaite méthode), úgy hisszük, hogy Lind Jenny óta a trillákat még senki sem énekelte oly tökélylyel.“ — Brassóból írják : „F. hó 20-kán városunk igen meglepetett. Talleyrand franczia császári követő excja megérkezése által. Titoknoka s vagy két oláhországi tisztviselő volt kíséretében. Talleyrand ur mintegy 30 éves fiatal, középtermetű izmos ember. Még másnap is Brassóban mulatott. Föl akart menni a Budzsesz hegyre , de az idő nem lévén kedvező, ismét visszatért. Ugyanezen alkalommal értesíttetünk, hogy aug. 15-kén Bukarestben megülték a Napóleon-napot. Csak néhány évvel ezelőtt Miklós orosz czár napját ülték meg hasonló pompával a bukarestiek.“ — Eddig a magyar borok külföldre vitele ellen mi magunk tettük e kifogást: nem állja ki a hosszú s főleg a tengeri utat. E véleményt már is több tény czáfolja meg, íme egyik legközelebbi. Az „Arader Zig“ban Kornis József hazánkfia egy levele van közzétéve, melyből arról értesülünk, hogy ez. évi mártiusban Brazília fővárosába Rio- Janeiroba aradi hegyeken termesztett borokat szállíttatott, melyek a négyhónapi utazást a legjobban kiállották. Az egész szállítás 50 akóból állott, ebből 12 akó gyoroki 1834 iki termés , 5 akó gyoroki 1820-iki, s a többi ménes-paksi 1852-ki termés volt. Szállító volt Liedemann F. pesti kereskedő. Nemzeti színház. Aug. 30-kán a „Vén bakancsos és fia a huszár“ eredeti népszínmű 3 felv. Szigetitől. Földszint és a páholyokban középszámú közönség. A darab megszűnt oly vonzerővel bírni, mint korábban: a színház még a múlt évben is mindig tömve volt, midőn e darabot adták. A szereposztás némileg új: Munkácsi FI. helyett Ötvös B. és Komlósi Ida helyett Fáncsi Ilka játszott. Ma adatik „Esmeralda.“ Regényes ballet, 5 felv. Szinte alkalmazta s a dánokat szerzette Campilli Frigyes. HIVATALOS. Ő cs. k. Apostoli Felsége Rimaszombatból f. hó 27-től kelt legfelsőbb határozata által, az ottani büntetőbázbani két bünböneznek büntetését kegyelemből egészen elengedni méltóztatott. LEVELEZÉSEK Komárom-megye. Hogy országunkban a lótenyésztés előmozditassék,,és ez által a gazdászat is hathatósan emeltessék, 0 cs. k. ap. Fölségének határozatából (f. é. jan. 27-éröl) kegyelmesen megrendelni méltóztatott, hogy az állam pénztárából 3 éven egymásután 3250 cs. arany derék tenyészkanczák jutalmazására fordíttassék. Ily gondoskodás folytán a pozsonyi közigazgatási kerület aug. 7-diki 20.142 számú határozata s illetőleg programmjaként Komárom és Alsó-Nyitra megyék részére a pályázat közelmúlt augustus 26-ára Érsekújvárra volt kijelölve, mely alkalommal részint 4—7 éves minta-kanczák és csíkaik, részint tenyészetre alkalmasakká képződő 3 éves kanczák voltak jutalmazandók, és pedig a legderekabb minta kancza 20 darab aranynyal, 4 minta kancza 6—6, egy három éves kancza 14, és 3 ugyan három éves kancza 6 darab aranyával. A kitűzött napra a két megyéből mintegy 150 ló csödült egybe, s egy felsőbbileg kijelölt vegyes bizottság által szigorún megbiráltatott, s eredményesen, hogy 9-en nyertek jutalmat és pedig a diadal Klirth helység lakosaié volt (mily okosan cselekedtek, hogy lelkészek szavára hallgatva a versenytől nem irtóztak ! —), ugyanis mind a 4 kürthi pályázó nyert jutalmat, és pedig az első 20 aranyból álló jutalmat Fazekas János gazdának kanczája és csikaja, azonfölül Kormos Boldizsár, ifj. Kaján János gazdák és Sorecz József iskolamester kanczái 6—6 aranyat; a 14 aranyból álló pályadij Palik Gábor tótmegyeri plébános kanczájának esett. ■— Az ekép jutalmazott állatok azonkivül fehérpiros pántlikákra aggatott dislemezekkel (réz- és kékzománczos) felsallangoztatván, diadalmasan haza hajtattak, s kétséget nem szenved, miként ily bölcs eljárás nevezetes lendületet adand a Széchényink által is annyira sürgetett lótenyésztés mint gazdászatunk egyik fő emeltyűjének felvirágzására. 1. 1. KÜLFÖLD. Angolország, London, aug. 27-kén. Gr. Cl ar e n d o n a következő sürgönyt közlé a lapokkal : „Alexandria, aug. 20-kán. A Bombay nevű hajó tegnap korán Suezhez érkezett jul. 30-káig terjedő bombayi hírekkel. A delhii hírek jul. 14-ig terjednek; ez nap még a város a lázadók kezében volt. Habár nekünk öt ezredünk van Delhi előtt , csak 2000 ev