Pesti Napló, 1858. január (9. évfolyam, 2387-2411. szám)
1858-01-13 / 2395. szám
terjedelmesen fogja értesiteni a fejedelmet, ki azt a rendre és az átalános szokásos gyűlés megvizsgálására figyelmeztetendi, ezen gyűlés meg fogja határozni a törvy vahiidi értelmezését és előre nem látott esetekben más újat hozand, mely megerősítve a fejedelem által el nem téveszthető szabályul szolgálandó „Ezen alapon a szabályzat VIII. fejezetének 318. czikke azt határozza, hogy teljességgel meg van tiltva a folyamodási bíróságoknak perdöntvényeket kérni vagy elfogadni a felsőbb törvényszékektől vagy az igazságügyi osztálytól, mert kétes esetekben az igazságügyi osztály jelentéseket kapván ezen esetekről emlékiratokat fog előkészíteni, melyek alkalomszerűleg a fejedelem közbejöttével elő fognak terjesztetni az általános gyűlésnek, hogy az új alkalmas törvényeket hozzon. „Ezen czikkek által tisztában áll, hogy a törvények hozásának és magyarázásának joga csakis a gyűléseknek volt adva, mindemellett száz meg száz döntvény adatott ki évenként a miniszter urak és azország fejedelmei által, ellenkező egyik a másikkal, de mind a törvény ellen, némelykor új magyarázás,ok által érvénytelenítették a régieket, épen az alaptörvényeket is, vagy ellenkező értelmet adtak nekik, s ily módon a jogot bármely bírónak akaratára és rendelkezésére bízták, és csak az nem élt vissza is annak hatalmával, aki nem akart. „ Ezen szomorú, de nagy valóságoknak bizonyítékait két vastag kötetbe foglalják. „Ha mindnyájat elősorolni és fölszámítani akarnók, igen terjedelmes munkába kellene ereszkednünk; általános tényekre szorítkozandunk tehát, és csak szomorú eredményeket idézendünk. „A szabályzat alapján az általános gyűlés szavazta meg 1834-ben azon törvényt, mely a leírtak- csorbítási felszólalások elfogadását és a mikénti eljárás módját tárgyazza; ezen törvény egy évi határidőt szab, hogy minden tulajdonos, aki csak magát a megyésektől megszorítva hiszi, felszólaljon, azon büntetés alatt, hogy akik a határidőt nem használnák, jövőben örökre elveszítsék a felszólalási jogot. „Hosszú idő lefolyása után ezen idő eltelésétől megjelent egy egyszerű szóbeli döntvény, mely szerint ha valamely tulajdonos felszólalt szomszédja ellen, ez pedig nem szólalt föl a határidő alatt az előbbi ellen, ezen utolsó segíthessen magán az első által tett felszólalással. „Ezen döntvény valóban a törvénytelenségre és a rezesség tulajdonjoga szétrombolására nyitotta meg az utat. „Láthatók voltak létesített perek, holott lények nem volt. Láthatók voltak legtermészetesebb jelek felforgatva, százados dombok hangyabolyokká változtatva, folyók futásuk irányából kitérítve, emeletek zugokká változtatva, lapályok fölül emelkedve a dombok és hegyek ormain; láthatók voltak felszólalások, hogy bizonyos jószág a másikat csak egy darab helyen csorbította és a bíróság azt határozó, hogy az egész jószág birtokcsorbitás czime alatt fölszólalónak adassák át, ha csak egy részét követelte is. (Vége köv.) Bécs, Pázmányintézet, jan. 7-én. Azon időtől fogva mióta a „Magyar Sajtó“ Bécsből a haza szivébe Pestre elvándorolt, majd semmi említés sem történt a magyar lapok hasábjain e magyar intézetről, mely bizonyára ha nem nagyobb legalább hasonló tekintetbevételt érdemel mind más honi intézet. Igaz ugyan hogy intézetünk Magyarország határain kivnd iésik, de növendékei azon nemzethez tartoznak, mely büszke önérzettel magát magyarnak nevezi. Sokszor olvassunk,1 a hírlapokban a Bécsben létező jogász, orvos s műegyetemi hallgatók buzgalmáról, melylyel magokat a nemzeti irodalom pártolásában kitüntetik, cssak rólánk hallgat a krónika, mint ha már nem is léteznénk, mintha azon intézet, mely egykor Bartakovicsokat, Hoványikat, Ipolyi Arnoldokat stb. az egyház s hon javára nevelt, a legnagyobb tétlenség s érzéketlenségbe merült volna él. Ez s nem más okból bátorkodom jeles lapja hasábjait igénybe venni, hogy megmutassam, miszerint ez intézet növendé egy kis pörpatvar. II. Jókai válasza Gyulainak A Budapesti Szemle 3-dik füzetében Gyulai egy egész terjedelmes czikket szán Dózsa Györgynek. Természetesen a darabot igen rosznak találja, amit én viszont nem veszek tőle rosz néven: Sic itur ad astra. — Nem is a felől akarok vele feleselni, hanem felszólalok csupán azon szempontja ellen, a melyből engemet, mint országháboritót, ki drámám által a köznépet a szőlődézsma és tagosztály jgyeibeni egyezkedések ellen bujtogatom, mutat be a nagyon tisztelt közönségnek, s megtámad, mint egy új Nana Sahibot, az egész aristocratia nevében. Én ugyan igen helyeslendőnek találom, hogy a Budapesti Szemle szerkesztője a magyar főúri rendnek azon igazán nemeslelkű pártfogását, mely lapjának lételét biztosítja, minden áron meghálálni törekszik ; de azt mégis kikérem, hogy ez ne az én bőröm árán történjék, s ámbár igen szép látványnak tartaná én, Csengeryt és Gyulait, mint magyar Havelockot és Outramot, kik a gonosz lázadó Dózsa Györgyöt másodszor is megsütötték, a Bathrend sarkig érő talárjában sétálgatva látni végig az uri-uterán, mindazáltal ne vegyék tőlem rész néven, ha ily közel lévén érdekelve a dologban, ezen dicsőség elérését egy kissé fáradtságossá teszem nekik. Azzal vádolnak legelőször is , hogy én Dózsában a magyar aristocratiát támadom meg. Egy kis zavar van a tudós férfiak fogalmaiban. Összevarják ezt a két fogalmat: oligarchia és aristocratia; pedig így állnak az összehasonlítások: a magyar aristocratia tartotta fel mindig az országot, az oligarchia vesztette midigél: az aristocratia volt mindig a szerző, az oligarchia volt az áruló : az aristocratia áldozott a hazáért, az oligarchia rabolta ezt, az aristocratia tette nagggyá az országot, az oligarchia letörpítette azt, hogy maga nagyobbnak lássék benne; az aristocratia elvérzett Mohácsnál a nemzetért, az oligarchia meszsziről nézte azt s szövetkezett a rokonai vérétől nyirkoskezű ellenséggel. Gyulay ezt a két fogalmat kénye kedve szerint cserélgeti: aristocratának nevezi Zápolyát s oligarchának (1) Csáky Lórát: (egy leányt) kénytelen vagyok neki megmagyarázni e két görög szó értelmét: oligarchia jelent „kevesek uralkodását“ aristocratia „legjobbak uralkodását;“ oligarcha volt Magyarországon Giskra is és Fugger és Fortunatus Imre, anélkül, hogy valaha aristocratiánkhoz tartoztak volna; mikor Mátyás fiát megbuktatták, akkor a magyar aristocratia bukott meg az oligarchia ellenében. Angliának van aristocratiája oligarchia nélkül. Amerikának van oligarchiája aristocratia nélkül, és maga Magyarország épen abban a helyzetben van, hogy aristocratiája oly nagy és erős, mint akármely más nemzeté, míg az oligarchia eszméjével épen apheliumban áll. Aki ezt nem látja és nem érti, annak sajnálom az ötérzékét. Azért ezt a két fogalmat jó volna nem zavarni össze. Hogy mennyire tisztelem én a magyar aristocratiát? azt korábbi munkáimban elégszer volt alkalmam bebizonyítani, ezt Gyulay maga is elismeri, és azóta nem volt okom véleményemet megváltoztatni s Dózsa György miatt sem hallottam még igazi aristocratától panaszt emeltetni, ebben is gondom volt az igazi aristocratia ideáljait felállítani egy másik eszménykép, a jól vagy roszul felfogott democratiával ellensúlyozásban ; s hogy a 16. századbeli kényurak viszszaéléseiben a mai kor önfeláldozó nemessége lássa magát sértve, ilyen ügyetlenséget nem is teszek fel egész ember felöl s a mondott ellenvetés csupán néhány irodalmi jóakarómtól eredt s ennek a neve magyarul tisztán pusztán „árulkodás.“ Mert ha nem árulkodás, hanem valóban alapos vád az, hogy Dózsa korszakát, az akkori belmeghasonlás, visszavonás és magasabb eszmékkeli vajúdással együtt költői műt tárgyául választani nemzeti bűn, miért nem jutott e drastikus ellenvetés az új kerekasztal lovaghőseinek akkor eszükbe, midőn egy nálamnál sokkal nevezetesebb író ugyanezt a tárgyat, hasonló tanúsággal, sokkal kegyetlenebb kifakadásokkal, a democrat eszméknek sokkal merészebb kifejezésével, kilencz kötetes regénynyé dolgozta ki ? Azt felelik erre: „ak az egészen más volt mások voltak az idők, mikben az megjelent.“ Igen is mások voltak. Annak most tíz éve, a jobbágyság felszabadatlan, maga a nemzet kiváltságos osztálya pártokra szakadva, a küszöbön egy kitörésre készülő zivatar, a rettegtető kérdés még megoldatlan, hogy várjon egy világrázkódás esetében hogy fogja a magyar nemesi és jobbágyi osztály az eddig létező feszült viszonyokat kiegyenlíteni? Ha valamikor veszélyes lehetett, akkor lett volna az, Dózsának rémképét egy politikai irányú mű által felidézni — és lám akkor sem volt veszélyes. Jobban ismerte mindenki a magyar nép józanságát, szilárdabbá bízott politikai érettségében, őszinte jellemében, minthogy ezért ama költői mű íróját megtámadta volna. És most, tíz tanuságos esztendő után, midőn a magyar nemzet oly tűzpróbán ment keresztül, mely annak nemesi és közrendi osztályait jobban öszszeolvasztotta, mintsem őket a világ minden diplomatiai chemiája valaha szétbonthatná, előállnak az ország bölcsei, hogy egy jelentéktelen színmű előadásából a szőlő-dézsma és tagosztály fölötti egyezkedésekre csináljanak gonosz prognosticont s beszélnek a magyar nép politikai éretlenségéről, kardot húznak a végveszedelemmel fenyegetett nemesség ügyében s „azután büszkén tekintenek szélylyel: ha látja-e őket valaki, milyen vitézül megmentették ők már most a hazát ? De hát kérdem, hol volt tiz esztendeig Csengery és Gyulai et caeteri Graeci, hogy az alatt nem látták az ellenséget, hiszen az említett munkát folyvást árulták s most is árulják minden könyvárus boltban; honnan tehát ez a kettős felfogása egy és ugyanazon dolognak ? Majd én megmagyarázom. Onnan van, mert amazt a munkát b. Eötvös irta, emezt pedig Jókai. Ám,az egy hatalmas, nagy befolyású férfiú, emez pedig egy útban levő ember. Ez a magyarázata az egész titoknak. A rabulistica szemfényvesztési fogása szerint itt azt fogják majd nekem szememre vetni, hogy indiseretio tőlem, egy olyan tiszteletreméltó nevet, mint K. Eötvösé, belekeverni a vitába, de miután én mind a dolgokat Gyulainak személyesen elmondtam, biztosítva őt, hogy akármit fog írni darabom irodalmi értékéről, akárhogy szétaprítja azt, én semmire sem fogok felszólalni, ámbár meg tudnám. czáfon mindazt, amit elvileg históriai igazságról és tragikai elemekről beszél és tenném is, ha nem saját művem forogna kérdésben; de — ha azt a pontot bármi tekintetben érint is, a mihez tulajdonképen nincs köze az aestheticai criticának — a műnek politikai hatását s általam el nem ismert irányt fog rá , akkor kénytelen vagyok önvédelmemben Eötvösre hivatkozni és Gyulai akkor azt egész őszinte orczával meg is ígérte, hogy egészen mellőzni fogja, és mégis előhozta. Azt kell hinnem, hogy ő maga is kívánta ezt a kimenetelt s én nem kerülhetem azt ki. Egyébiránt távol volt tőlem a szándéka. Eötvöst a hozzám való hasonlítgatással kisebbizni akarni. Példáját csupán azért hoztam fel, hogy ellenfeleimet megnyugtassam a felől, miszerint Dózsa György történetének költői műve felhasználása által nincs olyan országos veszély előidézve, mely még a szőlődézsmára is befoly. (Azért emlegetem annyiszor azt a fatális szőlődézsmát, mert valaki — hírlapíró — egyenesen ezzel vádolt Dózsa miatt) Gyulait pedig igen szépen kérem, hogy mielőtt a magyar nép valamelyik osztályának politikai éretlenséget vetne szemére, — nőjjön még egy kicsit. JÓKAI MÓR. III. Gyulai Pál válasza. Válaszomat sokan fölöslegesnek tarthatják. Méltán. Ki bírálatomat és Jókai felszólalását figyelemmel olvasta, magyarázat nélkül is eligazodhatik s akár helyeselje, akár nem széptani nézeteimet, könnyen átláthatja, hogy Jókai nem akar engem érteni s a ráfogás, gyanúsítás és pletyka oly mellékösvényein jár, melyeket, ha nem megvetni, legalább kerülni tartoznék. Azonban némi magyarázat mégsem maradhat el; részint mert lehetnek nem elég figyelmes olvasók; részint mert egy pár vádat föl kell világosítanom. Jókai polémiája igen sakban hasonlít tragoediájához. Tragoediájában a tragicum hiányzik, polémiájában az okadatolás, ott a politikai, itt az irodalmi éretlenek tapsait vígaszsza, sőt tragédiájának egész mellékdarabját írja meg, melyben ő maga játszja az ártatlanul elkínzott hős szerepét, nagy színpadi hatással. Nem látjátok? Ott áll koldus ruhában, bekötözött tagokkal, mintha sebei volnának. Sir, rimánkodik, könyörög, koldul. Panaszolja fimnek-fának,keinek nagyobb része — daczára a sok akadálynak, melylyel küzdenie kell — most is kellő figyelemmel kiséri a kor intő szózatát, magas hivatását mindinkább fölfogni törekszik, s a nemzeti irodalmat, mint nemzeti létünk egyetlen s biztos zálogát anyagi tehetségéhez mérve pártolja. Szavaimat bebizonyítandó, csak arra az egyre hivatkozom, hogy intézetünkbe a múlt évben huszonegy példány hírlapi folyóirat járt, melyekből 19 közvetlenül megtakarított filléreinkből került, ki. (A „Religiót“ két példányban az intézeti elöljáróság hordatta.) Továbbá aligha van magyar irodalmi termék , mely intézetünkben vevőre nem találna, ha nem több, legalább 1—2 példányban. Bízom társaim jó szellemében s hazaszeretetében, hogy a most ránk viradt év nem leend alábbvaló a múltnál. — A könyvek birtokába többnyire Hügel Ede könyvárus hazánkfia által jutunk, kinek azonban eléggé nem ajánlhatjuk, hogy a megbízást pontosabban teljesítse. S igy midőn egy részről szellemi gyarapodásunk tényezőit a hazának bemutattam, másrészről keserű érzés lep meg, midőn kénytelen vagyok kijelenteni, hogy e nemes czélt nem minden tag fogja föl. Végre újdonságul megírhatom, hogy e hó 2-án iktattatott be nagyszámú vendégkoszorú jelenlétében az újonnan megválasztott Rector Magnificus Dr Kaiser úr a bölcseleti karból. PESTI NAPLÓ, Pest, jan. 13. Legfelső jóváhagyással következő politikai menekülteknek engedtetett meg, saját kérelmükre, a büntetlen visszatérés az ausztriai birodalomba : Cornides Lajos és Debreczeni Ignácznak Magyarországból,s Nachmann Sebestyén, Vacz- lavszki Ferencz és Ilniczki Lukácsnak Galicziából. — A„Protestans Egyházisiskolai Lap“nak , melynek első megjelenése, 7-kére volt ígérve előre nem látott akadályok miatt, csak tegnap jelent meg két egész íven, gazdag tartalommal. A benne foglalt czikkek e következők : A szerkesztő vezérszava. „Az egyházalkotmányozás alapföltételei (I. czikk) B. M.-től. „Az egyház anyagi szükségeinek fedezéséről.“ Irinyi Józseftől. „Egyház és iskola“. Peti Józseftől. Ezek után következnek a vegyes bel- és külföldi hírek és levelezések. „Népiskolájunk“ Gönczi Páltól .„ Népnevelés vallásos tekintetben“.(I. népnevelés, népiskola — tulnyomólag vallásos és egyházi tárgy.) Tatai Andrástól „Könyvismertetés“ rovat alatt a „Sárospataki füzetek“et Hunfalvi Pál ismerteti. „A sopronyi ev. fötanoda története“ Hunfalvy Jánostól. „A magyar Academiá“ról egy rövid jelentés zárja be a lap fö- i részét. Utolsó lapján „Heti bel-és külföldi könyvszemle“ I rovat alatt magyar és külföldi protestáns könyvek czime és ára van kitűzve. — A cs. kir. keresk. minisztérium Marmarosban, Námánytól Rákosig, sószállitásra, vasutat építtetni rendelt. — 1858. ápril 1-jétől kezdve a telegráfi sürgö -nyök új szabálya módosíttatni fog. A 20 szóból álló sürgönyökért 10 vagy annál kevesebb mértföldre 36 kr.; minden további 10 szóért 18—18 kr. fog fizettetni. E díj ugyanez arányban növekszik, minden további 15, 20, 25, 30, 35, 40 mértföldnyire. Ápril 1-én kezdve az address és aláírás is beleszámíttatik a sürgöny szavainak számába. A többszörözési díj minden következő példánytól 20 krról 18-ra fog leszállítatni.Ugyancsak ápril 1-én kezdve a válaszok is előre kifizethetők bármennyi szóért, mindjárt a sürgöny feladatásakor. A postán levél I által leendő tovább küldés ápril 1-én kezdve 24 krba fog kerülni; a tovább küldésért a vasúti telegrafok segedelmével, a betűk számára és távolságra való tekintet nélkül 54 kr. fog fizettetni. — Az unitáriusok szitás-keresztúri (Udvarhely szék) gymnasiumát Szabó Sámuel alapitá, ki 1759-ben született s 1856-ban halt meg. — 97 éves korában. Eredetileg családneve Mikola volt. Apja mesterségéről nevezték szabónak. Saját erején tanítás és földmérés által szerzett magának annyi pénzt, hogy a külföldi egyetemeket meglátogathassa. Ő gyűjté be, Németországról visszatérvén, a gymnasium alapítására szükséges pénzt. Megalapítása után 18 évig volt rectora. Több fordítása maradt fen kéziratban. Kazinczy ismerte és becsülte őt. — Székes Fehérvárt a jan. 5-ikén történt törvényes vizsgálat után a gőzkenyérsütési vállalat életbe lépett. (B. H.) — (Gyászhir). Hazánk egyik legtiszteltebb hölgye múlt ki: B. Splényi, szül. Szily Mária asszonyban. Halála f. hó 2-kán történt Pátyon, Buda közelében, hol 1840 óta elvonulva élt. Báró Splényi Ignácz lovassági tábornok s magyar testőr százados özvegye volt, ki 1840-ben halt meg. B. Splényiné 1830ban csillagkeresztes hölgygyé, 1834-ben udvari palotahölgygyé neveztetett ki. A mindvégig nagy tiszteletben állott s minden ismerősének kegyeletes visszaemlékezését megérdemlő urhölgy 77 éves korában szenderült a jobb létre. — Okolicsnán — ezt írják nekünk - két égés volt! 1857-ben, Junius 8-kán és dec. 8-kán. Az első felette nagy volt. Este 6 órakor ütött ki s csak 10 órakor lehetett megvenni annyira, hogy tovább nem terjedett. Egy 1 éves gyermek támasztotta a tüzet, ki gyufákkal játszván azokat egy fapajta közé dugdosta. — Rubinstein Antal ur 2-ik hangversenyét Europa-szálloda termében jan. 14-kén déli 12 órakor adandja. E hangverseny mesorozata : I. Trio C moll, Mendelssohntól előadja a hangversenyző és Ridley Kohne és Szűk urak. II. Dalok, énekli Jekefalussy úr. III. a) Nocturne (H-dúr) Chopin, b) Népdal Mendelssohn, c) Miért? Schumann, d) Regatta veneziana (Soirées musicaléből) Liszt, előadja a hangversenyző. IV. Dalok Rubinsteintól, énekli Jekelfalussy úr.V.a) Praeludium és Fuga, b) Melodie, c) Polonaise szerzette és előadja a hangversenyző. Sz. Endréről írják, hogy ott a rég indítványozott „árvagyermeket segélyző egylet“ végre megalakult; tagjainak jelenlegi száma 31, vagyis 25 nő, és 1 6 férfi, kik fejenként 2, és illetőleg 1 ft fizetésére kötelezték magukat évenként a nevezett czélra. Ezen felül az úgynevezett egyházi gyalogőrség 20, a lovas 6 ft évi adománynyal járulnak a nemes czélhoz. Az egylet működését karácson estén kezdte meg, midőn az iskolaépületben mintegy 260 kisdedet örvendeztetett meg a szokásos karácsonfa , s édességekből álló czifrázataival; ugyanekkor 12 szegény lány- és 14 figyermeket, teljes öltözékkel látott el. Nemzeti színház. Jan. 11-dikén Udvarhelyi Miklós javára „(A) gyászvitézek.“ Eredeti szomorujáték 3 felvonásban. Irta Szigligeti. Az író e régi művét már nyomtatásban is ismeri a közönség. Magán viseli azon irodalmi kor bélyegét, melyben íratott. Vörösmarty dús képeit, erőteljes szónoki hangját utánzói a lyrában és drámában torzítással vették át. A képek üres dagálylyá, a hazafias szónoklás sokaknál üres declamatióvá fajult. Drámában a jellem erőteljes nyilatkoztatása helyett a nem drámai ömlengések törték meg a jeleneteket. A drámai nyelvének szépségét nem annak erejében s méltóságos egyszerűségében, hanem a képekben keresték, így nem csoda, a hatás eltévesztése. Midőn azon korbeli drámaírók nagy része szívünkre akar hatni, csillogó képekül kápráztatja szemünket — a a szív megindítása helyett a képzeletet igyekszik merengésbe hozni. Nem megindítás, hanem elábrándozás a legszebb azél, melyet elérnek. E képekkel tarkázott egyszerűségéből a dagály által kivetkőztetett nyelvet nevezik máig is sokan költői nyelvnek. „A gyászvitézek“ nyelvét, tudjuk, a mesterkélés, s a képek csillogása miatt sokan költőinek, emelkedettnek fogják nevezni, mi pedig előre is, legalább röviden indokolni akartuk, miért nem tartjuk a darab nyelvét olyannak, hogy modorát drámairodalmunkban tovább is divatozni óhajtsuk. De nemcsak a nyelv, hanem a darab szerkezete, vagy helyesebben, mechanismusa is a korra emlékeztet, melyben e szomorujáték keletkezett. E mechanismust a franczia romanticusoktól vette Szigligeti, — és pedig nem Hugo Victortól, hanem Dumastól, Dumanoirtól sat. „A gyászvitézek“ tárgyából, nem mondjuk, hogy jó regényt lehetne csinálni, hanem hogy inkább egy regény terjedelméhez való. Kitett gyermek, véletlen megkerülés mind lehet drámai tárgy, — de szerző nem tudta eléggé egy bogba szedni össze az apa, anya, a két fiú s a leány sorsát. — Továbbá mindenik sorsa szomorú, de egyik sem indít meg. Nemcsak mivel megoszlik az érdek, hanem mivel a katastrófát is a véletlen idézi elő. A gyászvitéz, ki gyermekeit eldobja, méltán bűnhődnek, de a testvérek harcza mellett az ő sorsa másodrendű érdekűvé válik. Az egyik testvért az igazság keze sújtja le nem lázadásáért, hanem azért, mivel a görög császár nem küldött neki segítséget, mint ígérve volt. A lyány ártatlanul lesz áldozattá, valamint az anya is. E nagyon összebonyolított s sokfejü cselekvény számos változásokban, sok episoddal, sok újra kezdéssel megy végig — s főleg a vége van e sok változás s újrakezdés által meglassítva. — Szigligeti e művében is jellemezve látjuk Írói tevékenységét Egyfelől saját jelesebb íróink , másfelől a francziák utánzója. Színészeink a mennyire a phrasisos, érzelem- és lélektani hűség nélkül való szép csengésű beszédek előadásáról szó lehet, jól mondák el szerepeiket. Jókainé, Egressy, Bulyovszkyné voltak a főszereplők —s ez utóbbinak szavalata ellen csak azon kifogást teszszük, hogy egyes szavakat igen hatályossá akarván tenni, túlzásba esett. Még Feleld és Lendvai, Réthi játékát kellene említnünk, szerepüket jól betöltötték. Szűcs (egy öreg gyászvitéz) és Erdélyi (görög követ) szavalása ügyetlen volt , általán a másodrendű szerepekre nagyobb gondot kellene fordítni. A jutalmazott Udvarhelyinek csekély szerepe volt (János maróti vezér). Kiléptekor tapsokkal üdvözölte a nagy számú közönség. — Ma adatik, álapót Ház. Eredeti szomorujáték 5 felvonásban. HIVATALOS. Ő cs. kir. Apostoli Felsége f. évi január 9-én kelt legfelsőbb elhatárzásával F abin y i Theoph. országos főtörvényszéki tanácsost a pesti országos törvényszéknél e törvényszék második alelnökévé kinevezni méltóztatott. A cs. k. Apostoli Felsége sajátkezüleg aláirt okmány által földvári Földváry Lajos Ádámot az ausztriai birodalom bárói rangjára legkegyelmesebben fölemelni méltóztatott. Gazdasági és kereskedelmi szemle. Külföldön a gabona ára erősen tartja magát, különösen a búzáé, mi annyit tesz, hogy a leszálloti ár nem száll már alább. Sziszekről is írják, hogy Krajnából, továbbá Triesztből a tengerészet számára jöttek kérdezősködések, hogy vájjon mi lehet a gabonának utolsó ára. A tett és szándék közt azonban nagy a különbség. Elég az hozzá, hogy Pesten a múlt héten mintegy 10,000 mérő búza adatott el, mérőnként 2 ft 24—32 krjával, melynek egy része Cseh- és Bajorországba s a szász határszélekre vittetett. Különben a vidéki piaczokon a forgalom egészen fenakadt, s a gabonanemekért semmi ár nem ajánltatik. E sajnos eset ugyan gyakorlati lecke arra, hogy mezőgazdaságunkban helyesebb arányt tartsunk; a földmivelést kössük össze az állattenyésztéssel, hogy egyik a másikat támogassa, mert a tiszta magtermelés néhány éven keresztül gazdagon kifizetheti magát, de ha olcsóság nem jön is hozzá, mint jelenleg, utoljára a földet kizsarolja, s a gazdaságot megbuktatja. Múlt években, midőn a gabona ára annyira felszökött, néhány gazdag alföldi község, mint H.-M.-Vásárhely, Szentes, felosztott legelőit versenyezve felszántotta, merre az ember szeme nézett, mindenütt gabona vetésekkel találkozott, s mi jön a következés ? A rakott vermek mellett pénzetlenül nyomorral küzdve ül az alföldi gazda, s a virágzó marhatenyésztésnek, mely Magyarországnak díszére vált, hire sincs ; a szép magyar fajú ökrök, melyeket távol vidékekre keresve kerestek, eltűntek, s jármas marhákat maguk az alföldi gazdák kénytelenek venni. Pedig az állattenyésztés, ha sajtólag hatott is rá az egyetemes pénzszükség, de azért a mostani terhes körülmények közt is kifizeti magát, sőt jelenleg a magyar gazdának egyedüli pénzforrása lehetne. A gabona már harmadik 4 éve, hogy lejebb száll, holott a gyapjú a múlt évben még drágább volt mint harmadéve, és ára csak a múlt év vége felé kezdett hanyatlani, mi az általános pénzkrízisnek és a gyártás fenakadásának tulajdonítható. Az idei újévi pesti gyapjúvásáron e miatt a vevők nagyon tartózkodók voltak.