Pesti Napló, 1858. január (9. évfolyam, 2387-2411. szám)

1858-01-13 / 2395. szám

terjedelmesen fogja értesiteni a fejedelmet, ki azt a rendre és az átalános szokásos gyűlés megvizsgálá­sára figyelmeztetendi, ezen gyűlés meg fogja hatá­­­rozni a törv­y vahiidi értelmezését és előre nem lá­tott esetekben más újat hozand, mely megerősítve a fejedelem által el nem téveszthető szabályul szol­gálandó „Ezen alapon a szabályzat VIII. fejezetének 318. czikke azt határozza, hogy teljességgel meg van tilt­va a folyamodási bíróságoknak perdöntvényeket kérni vagy elfogadni a felsőbb törvényszékektől vagy az igazságügyi osztálytól, mert kétes esetekben az igaz­ságügyi osztály jelentéseket kapván ezen esetekről emlékiratokat fog előkészíteni, melyek alkalom­szerű­­leg a fejedelem közbejöttével elő fognak terjesztetni az általános gyűlésnek, hogy az új alkalmas törvé­nyeket hozzon. „Ezen czikkek által tisztában áll, hogy a törvények hozásának és magyarázásának joga csak­is a gyűléseknek volt adva, mindemellett száz meg száz döntvény adatott ki évenként a miniszter urak és az­­ország fejedelmei által, ellenkező egyik a má­sikkal, de mind a törvény ellen, némelykor új ma­gyarázás,ok által érvénytelenítették a régieket, épen az alaptörvényeket is, vagy ellenkező értelmet adtak nekik, s ily módon a jogot bármely bírónak akaratára és rendelkezésére bízták, és csak az nem élt vissza is annak hatalmával, a­ki nem akart. „ Ezen szomorú, de nagy valóságoknak bizonyítékai­t két vastag kötetbe foglalják. „Ha mindnyájat elősorolni és fölszámítani akarnók, i­­gen terjedelm­­es munkába kellene ereszkednünk; ál­­t­­alános tényekre szorítkozandunk tehát, és csak szo­morú eredményeket idézendünk. „A szabályzat alapján az általános gyűlés szavazta meg 1834-ben azon törvényt, mely a leírtak-­­ csorbítási felszólalások elfogadását és a mikénti eljá­rás módját tárgyazza; ezen törvény egy évi határidőt szab, hogy minden tulajdonos, a­ki csak magát a me­gyésektől megszorítva hiszi, felszólaljon, azon bünte­tés alatt, hogy a­kik a határidőt nem használnák, jö­vőben örökre elveszítsék a felszólalási jogot. „Hosszú idő lefolyása után ezen idő eltelésétől megjelent egy egyszerű szóbeli döntvény, mely sze­rint ha valamely tulajdonos felszólalt szomszédja el­len, ez pedig nem szólalt föl a határidő alatt az előbbi ellen, ezen utolsó segíthessen magán az első által tett felszólalással. „Ezen döntvény valóban a törvénytelenségre és a r­ezesség tulajdonjoga szétrombolására nyitotta meg az utat. „Láthatók voltak létesített perek, holott lények nem volt. Láthatók voltak legtermészetesebb jelek felforgatva, százados dombok hangya­bolyokká vál­toztatva, folyók futásuk irányából kitérítve, emeletek zugokká változtatva, lapályok fölül emelkedve a dom­bok és hegyek ormain; láthatók voltak felszólalások, hogy bizonyos jószág a másikat csak egy darab he­lyen csorbította és a bíróság azt határozó, hogy az egész jószág birtokcsorbitás czime alatt fölszólalónak adassák át, ha csak egy részét követelte is. (Vége köv.) Bécs, Pázmányintézet, jan. 7-én. Azon időtől fogva mióta a „Magyar Sajtó“ Bécsből a haza szivébe Pestre elvándorolt, majd semmi említés sem történt a magyar lapok hasábjain e magyar intézetről, mely bizonyára ha nem nagyobb legalább hasonló tekintet­bevételt érdemel mind más honi intézet. Igaz u­­gyan hogy intézetünk Magyarország határain kivnd iésik, de­­ növendékei azon nemzethez tartoznak, mely büszke önérzettel magát magyarnak nevezi. Sokszor olvassunk,1­ a hírlapokban a Bécsben létező jogász, or­­vos s műegyetemi hallgatók buzgalmáról, melylyel magokat a nemzeti irodalom pártolásában kitüntetik, cs­sak rólánk hallgat a krónika, mint ha már nem is léteznénk, mintha azon intézet, mely egykor Bartako­­vicsokat, Hoványikat, Ipolyi Arnoldokat stb. az egy­ház s hon javára nevelt, a legnagyobb tétlenség s ér­zéketlenségbe merült volna él. Ez s nem más okból bátorkodom jeles lapja hasábjait igénybe venni, hogy megmutassam, miszerint ez intézet növendé­ egy kis pörpatvar. II. Jókai válasza Gyulainak­ A Budapesti Szemle 3-dik füzetében Gyulai egy egész terjedelmes czikket szán Dózsa Györgynek. Természetesen a darabot igen rosznak találja, a­mit én viszont nem veszek tőle rosz néven: Sic itur ad astra. — Nem is a felől akarok vele feleselni, hanem felszólalok csupán azon szempontja ellen, a melyből engemet, mint országháboritót, ki drámám által a köz­népet a szőlődézsma és tagosztály j­gyeibeni egyezke­dések ellen bujtogatom, mutat be­ a nagyon tisztelt kö­zönségnek, s megtámad, mint egy új Nana Sahibot, az egész aristocratia nevében. Én ugyan igen helyeslendőnek találom, hogy a Budapesti Szemle szerkesztője a magyar főúri rend­nek azon igazán nemeslelkű pártfogását, mely lapjá­nak lételét biztosítja, minden áron meghálálni törek­szik ; de azt mégis kikérem, hogy ez ne az én bőröm árán történj­ék, s ámbár igen szép látványnak tarta­ná én, Csengeryt és Gyulait, mint magyar Havelockot és Outramot, kik a gonosz lázadó Dózsa Györgyöt másodszor is megsütötték, a Bathrend sarkig érő ta­lárjában sétálgatva látni végig az uri-uterán, mind­­azáltal ne vegyék tőlem rész néven, ha ily közel lé­vén érdekelve a dologban, ezen dicsőség elérését egy kissé fáradtságossá teszem nekik. Azzal vádolnak legelőször is , hogy én Dózsában a magyar aristo­cratiát támadom meg. Egy kis zavar van a tudós férfiak fogalmaiban. Összevarják ezt a két fogalmat: oligarchia és aristocratia; pedig így állnak az összehasonlítások: a magyar aristocra­tia tartotta fel mindig az országot, az oligarchia vesz­tette m­i­dig­él: az aristocratia volt mindig a szerző, az oligarchia volt az áruló : az aristocratia áldozott a hazáért, az oligarchia rabolta ezt, az aristocratia tet­te nagggyá az országot, az oligarchia letörpítette azt, hogy maga nagyobbnak lássék benne; az aristocratia elvérzett Mohácsnál a nemzetért, az oligarchia mesz­­sziről nézte azt s szövetkezett a rokonai vérétől nyir­­koskezű­ ellenséggel. Gyulay ezt a két fogalmat ké­nye kedve szerint cserélgeti: aristocratának nevezi Zápolyát s oligarchának (1) Csáky Lórát: (egy le­ányt) kénytelen vagyok neki megmagyarázni e két görög szó értelmét: oligarchia jelent „kevesek ural­kodását“ aristocratia „legjobbak uralkodását;“ oli­garcha volt Magyarországon Giskra is és Fug­ger és Fortunatus Imre, a­nélkül, hogy valaha aristo­­cratiánkhoz tartoztak volna; mikor Mátyás fiát meg­buktatták, akkor a magyar aristocratia bukott meg az oligarchia ellenében. Angliának van aristocratiája oligarchia nélkül. Amerikának van oligarchiája aris­tocratia nélkül, és maga Magyarország épen abban a helyzetben van, hogy aristocratiája oly nagy és erős, mint akármely más nemzeté, míg az oligarchia esz­méjével épen apheliumban áll. A­ki ezt nem látja és nem érti, annak sajnálom az ötérzékét. Azért ezt a két fogalmat jó volna nem zavarni össze. Hogy mennyire tisztelem én a magyar aristocra­­tiát? azt korábbi munkáimban elégszer volt alkalmam bebizonyítani, ezt Gyulay maga is elismeri, é­s azóta nem volt okom véleményemet megváltoztatni s Dózsa György miatt sem hallottam még igazi aristocratától panaszt emeltetni, ebben is gondom volt az igazi aris­tocratia ideáljait felállítani egy másik eszménykép, a jól vagy roszul felfogott democratiával ellensúlyozás­ban ; s hogy a 16. századbeli kény­urak visz­­szaéléseiben a mai kor önfeláldozó nemes­sége lássa magát sértve, ilyen ügyetlenséget nem is teszek fel egész ember felöl s a mondott ellenvetés csupán néhány irodalmi jóakarómtól eredt s ennek a neve magyarul tisztán pusztán „árulkodás.“ Mert ha nem árulkodás, hanem valóban alapos vád az, hogy Dózsa korszakát, az akkori belmeghasonlás, visszavonás és magasabb eszmékkeli vajúdással együtt költői műt tárgyául választani nemzeti bűn, miért nem jutott e drastikus ellenvetés az új kerekasztal lovag­­hőseinek akkor eszükbe, midőn egy nálamnál sokkal nevezetesebb író ugyanezt a tárgyat, hasonló tanúság­gal, sokkal kegyetlenebb kifakadásokkal, a democrat eszméknek sokkal merészebb kifejezésével, kilencz kötetes regénynyé dolgozta ki ? Azt felelik erre: „ak az egészen más volt­ mások voltak az idők, mikben az megjelent.“ Igen is mások voltak. Annak most tíz éve, a jobbágyság felszabad­­atlan, maga a nemzet kiváltságos osztálya pártokra szakadva, a küszöbön egy kitörésre készülő zivatar, a rettegtető kérdés még megoldatlan, hogy várjon egy világrázkódás esetében hogy fogja a magyar nemesi és jobbágyi osztály az eddig létező feszült viszonyokat kiegyenlíteni? Ha valamikor veszélyes lehetett, akkor lett volna az, Dó­zsának rémképét egy politikai irányú mű által feli­dézni — és lám akkor sem volt veszélyes. Jobban is­merte mindenki a magyar nép józanságát, szilárdab­bá bízott politikai érettségében, őszinte jellemében, minthogy ezért ama költői mű íróját meg­támadta volna. És most, tíz tanuságos esztendő után, midőn a magyar nemzet oly tűzpróbán ment keresztül, mely annak nemesi és közrendi osztályait jobban ösz­­szeolvasz­totta, mintsem őket a világ minden diploma­­tiai chemiája valaha szétbonthatná, előállnak az or­szág bölcsei, hogy egy jelentéktelen színmű előadásá­ból a szőlő-dézsma és tagosztály fölötti egyezkedé­sekre csináljanak gonosz prognosticont s beszélnek a magyar nép politikai éretlenségéről, kardot húznak a végveszedelemmel fenyegetett nemesség ügyében s „azután büszkén tekintenek szélylyel: ha látja-e őket valaki, milyen vitézül megmentették ők már most a hazát ? De hát kérdem, hol volt tiz esztendeig Csengery és Gyulai et caeteri Graeci, hogy az alatt nem látták az ellenséget, hiszen az említett munkát folyvást árulták s most is árulják minden könyvárus boltban; honnan tehát ez a kettős felfogása egy és ugyanazon do­­lognak ? Majd én megmagyarázom. Onnan van, mert amazt a munkát b. Eötvös irta, emezt pedig Jókai. Ám,az egy hatalmas, nagy befo­­lyású férfiú, emez pedig­­ egy útban levő ember. Ez a magyarázata az egész titoknak. A rabulistica szemfény­vesztési fogása szerint itt azt fogják majd nekem szememre vetni, hogy indiseretio tőlem, egy olyan tiszteletreméltó nevet, mint K. Eöt­vösé, belekeverni a vitába, de miután én mind a dol­gokat Gyulainak személyesen elmondtam, biztosítva őt, hogy akármit fog írni darabom irodalmi értékéről, akárhogy szétaprítja azt, én semmire sem fogok fel­szólalni, ámbár meg tudnám. czáfon mindazt, a­mit elvileg históriai igazságról és tragikai elemekről be­szél és tenném is, ha nem saját művem forogna kér­­désben; de — ha azt a pontot bármi tekintetben érint is, a mihez tulajdonképen nincs köze az aestheticai criticának —­ a műnek politikai hatását s általam el nem ismert irányt fog rá , akkor kénytelen vagyok önvédelmemben Eötvösre hivatkozni és Gyulai akkor azt egész őszinte orczával meg is ígérte, hogy egészen mellőzni fogja, és mégis előhozta. Azt kell hinnem, hogy ő maga is kívánta ezt a kimenetelt s én nem kerülhetem azt ki. Egyébiránt távol volt tőlem a szándék­a. Eötvöst­ a hozzám való hasonlítgatással kisebbizni akarni. Pél­dáját csupán azért hoztam fel, hogy ellenfeleimet megnyugtassam a felől, miszerint Dózsa György tör­ténetének költői műve felhasználása által nincs olyan országos veszély előidézve, mely még a szőlődézsmá­­ra is befoly. (Azért emlegetem annyiszor azt a fatá­lis szőlődézsmát, mert valaki — hírlapíró — egyene­sen ezzel vádolt Dózsa miatt) Gyulait pedig igen szépen kérem, hogy mielőtt a magyar nép valame­lyik osztályának politikai éretlenséget vetne szemére, — nőjjön még egy kicsit. JÓKAI MÓR. III. Gyulai Pál válasza. Válaszomat sokan fölöslegesnek tarthatják. Méltán. Ki bírálatomat és Jókai felszólalását figyelemmel ol­vasta, magyarázat nélkül is eligazodhatik s akár he­lyeselje, akár nem széptani nézeteimet, könnyen átlát­hatja, hogy Jókai nem akar engem érteni s a ráfogás, gyanúsítás és pletyka oly mellékösvényein jár, me­lyeket, ha nem megvetni, legalább kerülni tartoznék. Azonban némi magyarázat még­sem maradhat el; részint mert lehetnek nem elég figyelmes olvasók; részint mert egy pár vádat föl kell világosítanom. Jókai polémiája igen­ sakban hasonlít tragoediájá­­hoz. Tragoediájában a tragicum hiányzik, polémiájá­ban az okadatolás, ott a politikai, itt az irodalmi éret­lenek tapsait vígaszsza, sőt tragédiájának egész mellékdarabját írja meg, melyben ő maga játszja az ártatlanul elkínzott hős szerepét, nagy színpadi ha­tással. Nem látjátok? Ott áll koldus ruhában, bekö­tözött tagokkal, mintha sebei volnának. Sir, rimán­­kodik, könyörög, koldul. Panaszolja fimnek-fának,­keinek nagyobb része — daczára a sok akadály­nak, melylyel küzdenie kell — most is kellő fi­gyelemmel kiséri a kor intő szózatát, magas hi­vatását mindinkább föl­fogni törekszik, s a nem­zeti irodalmat, mint nemzeti létünk egyetlen s biztos zálogát anyagi tehetségéhez mérve pártolja. Szavai­mat bebizonyítandó, csak arra az egyre hivatkozom, hogy intézetünkbe a múlt évben huszonegy példány hírlap­i folyóirat járt, melyekből 19 közvetlenül meg­takarított filléreinkből került, ki. (A „Religiót“ két példányban az intézeti elöljáróság hordatta.) Továbbá aligha van magyar irodalmi termék , mely intéze­tünkben vevőre nem találna, ha nem több, legalább 1—2 példányban. Bízom társaim jó szellemében s hazaszeretetében, hogy a most ránk viradt év nem le­­end alábbvaló a múltnál. — A könyvek birtokába többnyire Hügel Ede könyvárus hazánkfia által ju­tunk, kinek azonban eléggé nem ajánlhatjuk, hogy a megbízást pontosabban teljesítse. S igy midőn egy részről szellemi gyarapodásunk tényezőit a hazának bemutattam, másrészről keserű érzés lep meg, midőn kénytelen vagyok kijelenteni, hogy e nemes czélt nem minden tag fogja föl. Végre újdonságul megírhatom, hogy e hó 2-án iktattatott be nagyszámú vendégko­­szorú jelenlétében az újonnan megválasztott Rector Magnificus Dr Kaiser úr a bölcseleti karból. PESTI NAPLÓ, Pest, jan. 13. Legfelső jóváhagyással következő politikai menekülteknek engedtetett meg, saját kérel­mükre, a büntetlen visszatérés az ausztriai birodalom­ba : Cornides Lajos és Debreczeni Ignácznak Magyarországból,s Nachmann Sebestyén, Vacz- l­avszki Ferencz és Ilniczki Lukácsnak Gali­­cziából. — A„Protestans Eg­y­h­ázisiskolai L­ap“­­nak , melynek első megjelenése, 7-kére volt ígérve előre nem látott akadályok miatt, csak tegnap jelent meg két egész íven, gazdag tartalommal. A benne foglalt czik­­kek e következők : A szerkesztő vezérszava. „Az egy­házalkotmányozás alapföltételei (I. czikk) B. M.-től. „Az egyház anyagi szükségeinek fedezéséről.“ Irinyi Józseftől. „Egyház és iskola“. Peti Józseftől. Ezek után következnek­­ a vegyes bel- és külföldi hírek és levelezések. „Népiskolá­­j­unk“ Gönczi Páltól .„ N­épnevelés vallásos tekintetben“.(I. népnevelés, népiskola — tulnyomólag vallásos és egyházi tárgy.) Tatai Andrástól „Könyvismertetés“ rovat alatt a „Sárospataki füzetek“et Hunfalvi Pál ismerteti. „A sop­­­ronyi ev. fötanoda története“ Hunfalvy Jánostól. „A ma­­­­gyar Academiá“ról egy rövid jelentés zárja be a lap fö- i részét. Utolsó lapján „Heti bel-és külföldi könyvszemle“ I rovat alatt magyar és külföldi protestáns könyvek czime és ára van kitűzve. — A cs. kir. keresk. minisztérium Marmarosban, Ná­­­mánytól Rákosig, sószállitásra, vasutat építtetni rendelt. — 1858. ápril 1-jétől kezdve a telegráfi sürgö -­­­nyök új szabálya módosíttatni fog. A 20 szóból álló sürgönyökért 10 vagy annál kevesebb mértföldre 36 kr.; minden további 10 szóért 18—18 kr. fog fizettetni. E díj ugyanez arányban növekszik, minden további 15, 20, 25, 30, 35, 40 mértföldnyire. Ápril 1-én kezdve az ad­dress és aláírás is beleszámíttatik a sürgöny szavainak számába. A többszörözési díj minden következő példány­tól 20 krról 18-ra fog leszállítatni.­­Ugyancsak ápril 1-én kezdve a válaszok is előre kifizethetők bár­mennyi szó­ért, mindjárt a sürgöny feladatásakor. A postán levél I által leendő tovább küldés ápril 1-én kezdve 24 krba fog kerülni; a tovább küldésért a vasúti telegrafok sege­delmével, a betűk számára és távolságra való tekintet nélkül 54 kr. fog fizettetni. — Az unitáriusok szitás-keresztúri (Udvarhely szék) gymnasiumát S­z­a­b­ó Sámuel alapitá, ki 1759-ben szü­letett s 1856-ban halt meg. — 97 éves korában. Erede­tileg családneve Mikola volt. Apja mesterségéről nevez­­ték szabónak. Saját erején tanítás és földmérés által szer­zett magának annyi pénzt, hogy a külföldi egyetemeket meglátogathassa. Ő gyűjté be, Németországról visszatér­vén, a gymnasium alapítására szükséges pénzt. Megala­pítása után 18 évig volt rectora. Több fordítása maradt fen kéziratban. Kazinczy ismerte és becsü­lte őt. — Székes Fehérvárt a jan. 5-ikén történt törvényes vizsgálat után a gőzkenyérsütési vállalat életbe lépett. (B. H.) — (Gyászhir). Hazánk egyik legtiszteltebb hölgye múlt ki: B. S­p­l­é­n­y­i, szül. Szily Mária asszonyban. Halála f. hó 2-kán történt Pátyon, Buda közelében, hol 1840 óta elvonulva élt. Báró S­p­l­é­n­y­i Ignácz lovas­sági tábornok s magyar testőr százados özvegye volt, ki 1840-ben halt meg. B. Splényiné 1830ban csillagkeresz­tes hölgygyé, 1834-ben udvari palotahölgygyé neveztetett ki. A mind­végig nagy tiszteletben állott s minden isme­rősének kegyeletes visszaemlékezését megérdemlő urhölgy 77 éves korában szenderült a jobb létre. — Okolicsnán — ezt írják nekünk - két égés volt! 1857-ben, Junius 8-kán és dec. 8-kán. Az első felette nagy volt. Este 6 órakor ütött ki s csak 10 órakor lehe­tett megvenni annyira, hogy tovább nem terjedett. Egy 1 éves gyermek támasztotta a tüzet, ki gyufákkal játszván azokat egy fapajta közé dugdosta. — Rubinstein Antal ur 2-ik hangversenyét Eu­ropa-szálloda termében jan. 14-kén déli 12 órakor adand­ja. E hangverseny me­sorozata : I. Trio C moll, Men­delssohntól előadja a hangversenyző és Ridley­ Kohne és Szűk urak. II. Dalok, énekli J­e­k­e­­­­falussy úr. III. a) Nocturne (H-dúr) Chopin, b) Népdal Mendelssohn, c) Miért? Schu­mann, d) Regatta veneziana (Soirées musicalé­ből) Liszt, előadja a hangversenyző. IV. Dalok R­u­­binsteintól, énekli J­ekelfalussy úr.V.a) P­r­a­e­­ludium és Fuga, b) Melodie, c) Polonaise szerzette és előadja a hangversenyző.­­ Sz. Endréről írják, hogy ott a rég indítványozott „árvagyermeket segélyző egylet“ végre megalakult; tag­jainak jelenlegi száma 31, vagyis 25 nő, és 1 6 férfi, kik fejenként 2, és illetőleg 1 ft fizetésére kötelezték magu­kat évenként a nevezett czélra. Ezen felül az úgyneve­zett egyházi gyalog­őrség 20, a lovas 6 ft évi adomány­nyal járulnak a nemes czélhoz. Az egylet működését ka­rácson estén kezdte meg, midőn az iskola­épületben mint­egy 260 kisdedet örvendeztetett meg a szokásos kará­­csonfa , s édességekből álló czifrázataival; ugyanekkor 12 szegény lány- és 14 figyermeket, teljes öltözékkel látott el. Nemzeti színház. Jan. 11-dikén Udvarhelyi Miklós javára „(A) gyászvitézek.“ Eredeti szomorujáték 3 felvonásban. Irta Szigligeti. Az író e régi műv­ét már nyomtatásban is ismeri a közönség. Magán viseli azon irodalmi kor bélyegét, melyben íratott. Vörösmarty dús képeit, erőteljes szónoki hangját utánzói a lyrában és drámában torzítással vették át. A képek üres dagálylyá, a hazafias szónoklás sokaknál üres declamatióvá fajult. Drámában a jellem erőteljes nyilatkoztatása helyett a nem drámai ömlengések törték meg a jeleneteket. A drá­mai nyelvének szépségét nem annak erejében s méltósá­­gos egyszerűségében, hanem a képekben keresték, így nem csoda, a hatás eltévesztése. Midőn azon korbeli drá­maírók nagy része szívünkre akar hatni, csillogó képek­ül­­ kápráztatja szemünket — a a szív megindítása he­lyett a képzeletet igyekszik merengésbe hozni. Nem meg­indítás, hanem elábrándozás a legszebb azél, melyet el­érnek. E képekkel tarkázott egyszerűségéből a dagály által kivetkőztetett nyelvet nevezik máig is sokan köl­tő­i nyelvnek. „A gyászvitézek“ nyelvét, tudjuk, a mes­­terkélés, s a képek csillogása miatt sokan költőinek, emel­kedettnek fogják nevezni, mi pedig előre is, legalább rövi­den indokolni akartuk, miért nem tartjuk a darab nyelvét olyannak, hogy modorát drámairodalmunkban tovább is divatozni óhajtsuk. De nemcsak a nyelv, hanem a darab szerkezete, vagy helyesebben, mechanismusa is a korra emlékeztet, melyben e szomorujáték keletkezett. E me­­chanismust a franczia romanticusoktól vette Szigligeti, — és pedig nem Hugo Victortól, hanem Dumastól, Dumanoir­­tól sat. „A gyászvitézek“ tárgyából, nem mondjuk, hogy jó regényt lehetne csinálni, hanem hogy inkább egy re­gény terjedelméhez való. Kitett gyermek, véletlen meg­kerülés mind lehet drámai tárgy, — de szerző nem tudta eléggé egy bogba szedni össze az apa, anya, a két fiú s a leány sorsát. — Továbbá mindenik sorsa szomorú, de egyik sem indít meg. Nemcsak mivel megoszlik az érdek, hanem mivel a katastrófát is a véletlen idézi elő. A gyászvitéz, ki gyermekeit eldobja, méltán bűnhődnek, de a testvérek harcza m­ellett az ő sorsa másodrendű érde­kűvé válik. Az egyik testvért az igazság keze sújtja le nem lázadásáért, hanem azért, mivel a görög császár nem küldött neki segítséget, mint ígérve volt. A lyány ártat­lanul lesz áldozattá, valamint az anya is. E nagyon összebonyolított s sokfejü cselekvény számos változások­ban, sok episoddal, sok újra kezdéssel megy végig — s főleg a vége van e sok változás s újrakezdés által meg­lassítva. — Szigligeti e művében is jellemezve látjuk Írói tevékenységét Egyfelől saját jelesebb íróink , másfelől a francziák utánzója. Színészeink a mennyire a phrasisos, érzelem- és lélektani hűség nélkül való szép csengésű be­­­szédek előadásáról szó lehet, jól mondák el szerepeiket. Jókainé, Egressy, Bulyovszkyné voltak a főszereplők —­­s ez utóbbinak szavalata ellen csak azon kifogást tesz­­szük, hogy egyes szavakat igen hatályossá akarván ten­ni, túlzásba esett. Még Feleld és Lendvai, Réthi játékát kellene említnünk, szerepüket jól betöltötték. Szűcs (egy öreg gyászvitéz) és Erdélyi (görög követ) szavalása ügy­etlen volt , általán a másodrendű szerepekre nagyobb gondot kellene fordítni. A jutalmazott Udvarhely­i­­nek csekély szerepe volt (János maróti vezér). Kilépte­kor tapsokkal üdvözölte a nagy számú közönség. — Ma adatik, álapót Ház. Eredeti szomorujáték 5 felvonásban. HIVATALOS. Ő cs. kir. Apostoli Felsége f. évi január 9-én kelt legfelsőbb elhatárzásával F a­b­i­n y i Theo­­ph. országos főtörvényszéki tanácsost a pesti orszá­gos törvényszéknél e törvényszék második alelnökévé kinevezni méltóztatott. A cs. k. Apostoli Felsége sajátkezüleg aláirt okmány által földvári F­ö­l­d­v­á­r­y Lajos Ádámot az ausztriai birodalom bárói rangjára legkegyelmeseb­­ben fölemelni méltóztatott. Gazdasági és kereskedelmi szemle. Külföldön a gabona ára erősen tartja magát, kü­lönösen a búzáé, mi annyit tesz, hogy a leszálloti ár nem száll már alább. Sziszekről is írják, hogy Krajná­­ból, továbbá Triesztből a tengerészet számára jöttek kérdezősködések, hogy vájjon mi lehet a gabonának utolsó ára. A tett és szándék közt azonban nagy a különbség. Elég az hozzá, hogy Pesten a múlt héten mintegy 10,000 mérő búza adatott el, mérőnként 2 ft 24—32 krjával, melynek egy része Cseh- és Bajoror­szágba s a szász határszélekre vittetett. Különben a vidéki piaczokon a forgalom egészen fenakadt, s a gabonanemekért semmi ár nem ajánltatik. E sajnos eset ugyan gyakorlati lec­­­ke arra, hogy mezőgazdaságunkban he­­lyesebb arányt tartsunk; a földmive­­lést kössük össze az állattenyésztés­sel, hogy egyik a másikat támogassa, mert a tiszta magtermelés néhány éven keresztül gaz­­dagon kifizetheti magát, de ha olcsóság nem jön is hozzá, mint jelenleg, utoljára a földet kizsarolja, s a gazdaságot megbuktatja. Múlt években, midőn a ga­bona ára annyira felszökött, néhány gazdag alföldi község, mint H.-M.-Vásárhely, Szentes, felosztott legelőit versenyezve felszántotta, merre az ember szeme nézett, mindenütt gabona vetésekkel talál­kozott, s mi jön a következés ? A rakott vermek mel­lett pénzetlenül nyomorral küzdve ül az alföldi gaz­da, s a virágzó marhatenyésztésnek, mely Magyar­­országnak díszére vált, hire sincs ; a szép magyar fajú ökrök, melyeket távol vidékekre keresve ke­restek, eltűntek, s jármas marhákat maguk az alföldi gazdák kénytelenek venni. Pedig az állattenyésztés, ha sajtólag ha­tott is rá az egyetemes pénzszükség, de azért a mostani terhes körülmények közt is kifizeti magát, sőt jelenleg a magyar gazdának egyedüli pénzfor­rása lehetne.­­ A gabona már harmadik 4 éve, hogy lejebb száll, holott a gyapjú a múlt évben még drágább volt mint harmadéve, és ára csak a múlt év vége felé kezdett hanyatlani, mi az általános pénzkrízisnek és a gyártás fenakadásának tulajdonít­ható.­­ Az idei újévi pesti gyapjúvá­­sáron e miatt a vevők nagyon tartózkodók voltak.

Next