Pesti Napló, 1858. január (9. évfolyam, 2387-2411. szám)

1858-01-03 / 2388. szám

idegen zaj s mozgalom, mely ^*wint szavát eltakarja, nem fogja hátrálni győzelmét. Mint a tudatlan, midőn a*^tean mozgalmairól szól, csak a nagy hu^mokra gondol; mert a csendes de ellentá^tlan folyamokat, melyek a roppant vizt^et, nem 870ne keringésben tartják, nem?'/B.m^r' * *8T az a ki az életnek csak felszínét a közelebb fekvő kisebb tü­­neméeek miatt, nem gyanítja az óriási moz­­melyet társaságunk mélyében találunk: j* e mozgalom létezik, s ki az utolsó huszon év­­ a jelennek történetét figyelemmel te­kinti, beláthatja annak irányát is. Korunk minden általánosabb tüneményei, két egymással látszólag ellentétben álló irány­nak létezésére mutatnak. Egy részről i­n­d­i­­vidualismust találunk, mely a­mennyire a történetet ismerjük, soha nagyobb befolyást nem gyakorolt, mint épen most; a másikról egység utáni törekvést, mint soha ily mértékben nem létezett. Mig az egyén (akár egyes ember akár egész nemzet legyen az) minden idegen befolyás ellen tiltakozik, mig saját körében töké­letes függetlenség után küzd s egyéniségének feltartását s kifejlesztését léte főczéljának te­kinti , addig ellenálhatatlan erők meghiúsítva mindezen törekvéseket, egyeseket s népeket mindig közelebb hoznak egymáshoz , s az egyes embernek jóléte az egész társaság gya­rapodásával, az egyes nemzetnek kifejlődése a többiek haladásával soha nem függött ösz­­sze oly várhatatlan kapcsolatban, mint épen a jelen időben. Valamint a buzgóság, melyet a honi nyelv s ősi szokások iránt oly népeknél tapasztalunk, melyek azokról századokig csak­nem megfeledkeztek, korunk sajátságai közé tartozik; úgy nem kevésbé új az is, hogy mi egy nemzetet érdekel, a többieknek közönös nem lehet, hogy az egyes államok közötti vitatkozások helyett csak európai kér­déseket látunk, s a legtávolabb éghajlatok alatt történt események az egyesek állására észrevehető hatást gyakorolnak. Együttléte e két látszólag ellenkező irány­nak, melyek közös helyen s időszakonkint majd az egyik, majd a másik erősebbnek lát­­­szik, de állandóan egy sem semmisitheti meg­­ a másiknak hatását; azon tapasztalás, hogy az erőlködésnek daczára, melylyel az egyedi­ség, kifejlődésében minden idegen befolyást eltávolítani törekszik, a kötelékek, melyek Európa népeit egy nagy egésszé fűzik össze,­ mindig szorosabbakká válnak ; hogy a közle­kedés könnyűsége, a vasutak s telegraphok csudái, s mindazon eszközök mellett, melyek által a népek között létező válaszfalak leron­­tatnak, az egyéniségnek érzete elevenebb s által­ánosabb mint az valaha volt. Hogy egy nép sem állhat elszigetelve, s mégis a szám vagy műveltség által leghatalmasabb, az arány­lag sokkal gyengébbet nem olvaszthatja fel magában, hogy egyediségét nem semmisítheti meg, ez az, miben korunk különös jellemét ta­láljuk ; miben e kor szellemének nyilatkozatát kell keresnünk. Azon korszellemnek, melynek sem egyes, sem egész népek ellent nem állhat­nak, de mely azt, ki szavát megérté, s vele egy irányban halad, czélhoz vezeti. Ha ezt tesszük, s feltartva nemzeti egyéni­ségünket, annak tehetségeit s nemesebb hajla­mait kifejlesztjük, de mindig szemünk előtt tart­va azt is, hogy korunkban egyes bármily kitűnő nép elszigetelve nem állhat, s az által bizto­sítja jövőjét leginkább, ha fenmaradása mások jólétével és szabadságával összefügg; ha ma­gyarok maradunk, s híven megőrizve elődeink örökségét öntudattal, de azon meggyőződéssel állunk azon népek sorában, melyeket a törté­net velünk összefűzött, hogy saját jólétünk az ő jólétekkel válhatatlan kapcsolatban áll, akkor bármit mondjon ismerősöm, nyugodtan nézhe­tünk a jövő elébe, még azon esetben is, ha senki közülünk a kor üzérkedésében részt nem vett, és soha magyar név a börze uralkodói között nem fordult elő. Somogyból. II. Az ünnepek előtt vagy egy héttel járkált Somogyban s megfordult házunknál is egy kanizsai kereskedő, ki búzával nagyban szo­kott üzérkedni, s noha nyilvánítá, miként több ezer mérőre lenne szüksége, még­is oly silány árakat ajánlott, melyek mellett mai viszonyaink közt, kára nélkül nem adhatja oda terményeit a számító gazda; s azért, noha több általa kö­tött szerződéseket mutogatott, mi még­is elha­tároztuk, hogy várunk addig, mig birunk, ha lehet tavaszig, — akkor talán a pénzek­s is szűnni, talán a kereskedés jobbra fog fordulni, — és ha nem — úgy természetesen el kell ad­nunk potom áron is a szép búzát, mert cseléd „ha ve­det, munkást, adót, kamatot fizetni, — és va­lamiből csak élni is kell. Az ily vesztegetés azonban mindig az alap­tőke rovására történik! — rovására a kiván­­tató új beruházásoknak, szükséges javítások­nak, tatarozásoknak, és a régi adóssági terhek törlesztésének, sőt legtöbb helyen magának a gazdaság ős­értékének is, mely ily körül­mények közt rendesen új adósságokkal, még­pedig méreg­drága kamatok mellett ter­­heltetik!­­- és ha ez egypár éven által így megy,­­ okvetlenül tönkre fog menni nálunk a legtöbb gazdaság! Jellemzőleg mondom gazdaság, mert ha a gazda menne tönkre, és ezt egy más , ügye­sebb, szorgalmasabb vagy pénzesebb váltaná fel, úgy ebből a státusnak (legalább némelyek­nek elvont nézete szerint) nem lenne kára,­­ hanem mondom a gazdaság maga fog tönkre menni, mert nem lesz ki felváltsa a megbukott gazdát, nem lesz olyan kinek elég pénze volna, romba dőlt annyi gazdaságokat bár ol­csón is megvenni, azokat újból felszerelni, termékennyé tenni, s éveken át haszon nélkül kezelni,­­ pedig ilyen állapotra fognak előbb lesülyedni a gazdaságok általán, mielőtt dob alá kerülnének; mert a magyar ember, s úgy hiszem minden birtokos szereti gazdaságát, s tőle csak a réginségben válik meg — ke­servesen. Azért mondom első levelemben , hogy pusztulunk mi magány gazdák, rünk fog pusztulni a status közgaz­­dászata is! Azért mondom azt is,hogy „segély kell, még­pedig gyors és nagyszerű, mint baj rögtöni és óriás! Sokan azt mondják : nagy az adó, nem bír­juk, ez oka minden bajunknak! — mások : hogy drága a munkabér, kevés a munkáskéz azért nem marad tiszta jövedelem, — ismét mások : nincsenek közlekedési eszközeink, — és hogy nincsenek hitelintézeteink, drága a pénz sat. Én pedig azt mondom mindegyiknek igaza van némi részben, egyiknek sincs kizárólag,— és részemről azt hiszem, hogy nyomorunknak oka azon csapás, melyet már első levelemben felemlítettem . A gazda kiadásai meggyűltek,jö­­vedelmi forrásai pedig kellő arány­­ban még meg nem nyíltak. A legközelebb lefolyt néhány évek megza­varták úgy a magány mint a státusgazdásznak számításait, — azt a mi csak rendkívüli kö­rülményeknek volt eredménye, azt normális állapotnak szerette hinni mindegyik. A forradalmi évek alatt hanyagabban ke­zelt gazdálkodás, — a sok felé űzött szomo­rú pusztítások, és a háborúnak szükségletei magasra szöktették a gazdaság nyers termé­nyeinek árát, — ez kellemetesen lepte meg a gazdát, mert kiadásainak sokasága mellett is megtalálta számításait s örömest álmodta ma­gát azon illuzióban, hogy ez mármost folyto­nosan igy leszen, és hogy a sok teher és kia­dás szükségképen feltételezi a magas árakat vagyis sok jövedelmet. Ugyanazon forradalom s az azt követő há­borúk, szinte magasra csigázták a státus szükségeit, és ez kénytelen volt rendes és rendkívüli uton azoknak fedezéséről gon­doskodni, — igen természetesen felhasznál­ván a magány gazdának dús jövedelmeit is, melyekre egész mértékben vetette ki a közszükség parancsolta terheknek súlyos részét, szinte azon rózsaszínű reményben rin­gatván magát, miként a magány gazda napon­ta inkább gyarapodni, és terheit erősbödő vál­­lain évről évre mindig könnyebben fogja vi­selni. Mind a kettő csalódott! Csalódott, mert a magány gazdaságok n­a­gy jövedelmei nem voltak a gazdálko­­kodás kifejlődésének természetes egymásutánban, s tehát csak idő folytával emelkedő állandó rendes gyümölcsei, hanem csak rendkívüli eseményekből eredő pillanatnyi szükségeknek következései, a­me­lyek a rendkívüli okok megszűntével szük­ségképen elmúltak szinte, és most a minden­felől csalódott remények felett búsul vagy tű­nődik az illetők serege! Van is min és miért tűnődnünk? mert­­ mint mondom , a calamitás nem tart­hat soká a­nélkül, hogy következményei számíthatlanul szomorúak ne legyenek! És mivel rögtöni segélyre van szükség, s mert a baj alatt elvérzenék a beteg, míg rendes orvosához visszük, azért mindenek előtt e rendkívüli segélyről kell, hogy elmélked­jünk, s bár igen tudom, hogy minden rendkívüli segélynek csak rendkívüli, s azért mulékony eredménye lehet, s bár igen osztozom mindaz­ok­­nak kivonataikban, kik egy mérsékelt igazságos adózási rendszert,­­ olcsóbb munkabér, jobb gyorsabb és szinte olcsóbb közlekedési eszkö­zök, és végr­e kiváltképen olcsó és biztos pénzt földre kölcsönző hitelintézet után sóvárognak — mégis erős meggyőződésem az, miként előbb kell elháritni, vagy legyőzni a jelennek vészt hozó baját, és csak azután lehet felkeresni ama gyökeresen orvosló szereket, melyek által at­tól jövőre végképen megmenekedhessünk. S. P. (Folytatjuk.) A „Család és iskola“ügyében: közönséget értesi- 1“ czimű folyóirat Kötelességemnek tartom, a té­tem­, hogy a„Család és iskol több oknál fogva nem fog me­gindittatni. A többi okokat elhallgatva, itt csak­ azon egyet emlí­tem, hogy e vállalat megindítását 300. elő­fizetőtől föl­tételeztem, és e számnak egy hatod része sem jelent­kezett. Ezeknek előfizetési pénzeiket minél előbb kézhez fogom szolgáltatni. Makó 1857. dec. 30. Szeberényi Lajos: Nyilatkozat. 1858. január 1-én sajnálattal szűntem meg Pákh Al­bert ur munkatársa lenni a „Politikai Újdonsá­gokéban, melyekbe, megindulásuk óta három éven át (az 1857-ki 16. 17. 18. és 47-ik számokat kivéve) a „Heti krónikát“ s a tájékozó és ismertető, szóval a poli­tikai érdekis czikkeket írtam. E visszalépésről, mely egé­szen önkéntes s melyre épen nem az említett lapoknak általam nagyra becsült szerkesztője adott okot, a t. olvasó közönséget értesíteni kötelességemnek azért tar­tom, mert a „Vasárnapi újság és Politikai újdonságok“, 1858-ra szóló program­jában nevem, mint a „Heti kró­nika“ írójáé van említve; mire nézve azonban meg k­ell jegyeznem, hogy ez beegyezésemmel történt s igy t. bará­tom Pákh Albert ur a programm kibocsátásakor e válto­zás bek­övetkezését és oly kevéssé tudhatta, mint önma­gam — Pest, jan. 1. 1858. Bérczy Károly: PESTI NAPLÓ. Pest, jan. 3. Császárné Ő Felsége a cs. k. ka­tonatisztek vagyontalan árva leányai nevelésére So­pronban fenálló egyletnek 100 ftot átadatni méltóz­­tatott. — A m. kincstár bélyegző hivatalának újabb in­tézkedése folytán a „Pesti Napló“ kiadó hivatala ké­pessé tétetett később érkező előfizetőinknek is teljes számú példánynyal szolgálhatni. — Annak, ki irodalmunknak 1857-beli történetét akarná megir­ni, jellemző vonásként kellene kiemelnie a tudományos irodalomnak túlnyomóságát a csupán szépi­­rodalmi felett. Nem mintha mennyiségileg több kötet vers, novella és regény nem jelent volna meg, mint tudományos, ismeretterjesztő munka, hanem mert a tudományos iroda­lom belterjileg, becsre nézve­ felülmúlja a szépirodalmit; a történetíró pedig nem statistikai adatok feljegyzője, ha­nem a fontosnak kiemelője a kevésbé fontos és lényeg­telen fölött. B. Eötvös József mű­vén s még tán egy két szép regényen kivül szépirodalmunk nem igen gyara­podott. A drámára nem járt kedvezőbb idő, mint az előtt, a versirodalom szakmájában szép és nagy meny­nyiségű, de kalászait — nem mondhatni se telje­seknek, se éretteknek, sem pedig üszögteleneknek. — De mi nem akarjuk itt 10—20 sorban az 1857-beli iro­dalom szemléjét adni. Elég legyen a tudományos iroda­lom tulnyomóságára nézve is csak egy pár terményt em­­litnünk: S­z­a­l­a­y László „Magyarország történeteinek“ V-ik kötetét, a 17-ik század második felének felét, de eleven, hű és eddigelé kevéssé fölvilágosított rajzát; a Teleki József Hunyadiak korának egy kötetét, mely ez évben hagyta el a sajtót; valamint a Toldy Fe­­rencz Magyar irodalom kézi­könyvének má­sodik kötetét is) melyben a Kazinczy­tól napjainkig ter­jedő irodalmi korszak költői mondhatják hősei, vannak életük és munkáik által ismertetve. Mind oly munkák, melyekről elmondhatjuk, hogy nem szabad egy műveit magyar könyves asztalán is hiányozniok. Nem említjük a természettudományok terén Johnston „Vegytani képei“t s a tudós társaságban felolvasott néhány jeles ér­tekezést, Nendtwich amerikai, és Magyar László nemso­kára megjelenendő afrikai utazását, a „Sárospataki fü­zetek“-et, Nag­y Iván Magyarország nevezetesebb csa­pdáinak lexikonát, hogy annál hamarább juthassunk tu­dományos irodalmunk múlt évi egyik legfontosabb s bát­ran elmondhatjuk, epochális tüneményéhez a „Budapesti Szemlé“hez. Korszakot alkotónak mondjuk e vállalatot, mert ez tűzé ki először elvül a magyar irodalomban az is­mereteknek ízléssel és formával való egyesítését, azaz ez követeli először, hogy a tudományos munka egyszersmind irodalmi érdemmel birjon s az ismereteken kívül ízlést és nyelvet miveljen mind a közönség mind a tudományos írók közt. A már megjelent három füzet, mely a vállalatnak első kötetét teszi, elég ékesen szól maga és azon elv mellett, melyet a tudományt ízléssel, a tapintatot és belá­tást munkássággal párosító szerkesztő, Csengery Antal ma­ga elé tűzött. Tudományos irodalmunk már az első kötettel is mennyiféle irányban ígér tetemes gyarapulást ! A ma­gyar történetírásban Szalay László czikke „Verbőczi és Verancsics“ egészen új adatok szerint vonzóan elő­adva ; az őstörténetekből (mely nemzetünk őstörténetét is érdekli), az okirat és magyar nyelvészet, Hunfalvy Páltól; s a kötetet megnyitó „Emlék­beszéd“ Hunyadi János felett“ Szávától; az újkori történetekből Nagy Fridrik kitűnő jellemrajza Macaulay után ; a geographi­­ára nézve: a legújabb afrikai utazások Hunfalvy János­tól, s némely más újabb utazások ugyanattól; „India és népei“ Petermann után — egy igen szép és részletes tér­képpel ; — a természettudományokban „a tenger, mint a természettan tárgya“ Brassaitól; a politikában a „Fran­­czia forradalom okai“ báró Eötvös Józseftől; — az an­gol indiai birodalom egész története, tekintettel a mos­tani eseményekre, az ind lázadás és annak okai egybe­­függésben vannak előadva a „politikai szemlé“ ben; szépirodalmi részbe kell soroznunk b. Kemény Zsigmond „Zord idő“ czimü történeti regényét; a szépirodalmi kri­tikát Gyulai Pálnak, ki „a nemzeti szinház“ról rendes rovatot visz, két, nagy igazsággal és ép annyi független­séggel, mint mérséklettel, drámai irodalmunk jelen, ne­vezetesebb tüneményeiről, irányáról irott czikke képvi­seli ; s nem is említjük még némely munkák rövidebb ismertetéseit. Csak az első kötetnek e futólagos vázlatá­ból is kitűnik, mennyit és főleg, hogy m­i­t ígér tudomá­nyos irodalmunknak a „budapesti sremle,“ midőn már az első kötetet is úgy tekinthetjük, mint a legszebb, új évi ajándékot, melyet b. S­i­n­a Simon, ad nemzeti iro­dalmunknak, — kinek anyagi biztosítása által jött létre e szép és fontos vállalat. — A Ballagi Mór szerkesztő által hirdetett „Pro­testáns Egyházi és Iskolai Lap“ első száma folyó hó 7­ ikén, a jövő csütörtökön fog megjelenni. A részvét e lap iránt mind az előfizetők eddigi számában, mind a be­küldött munkálatok mennyiségében igen szépen nyilat­kozik. — Nemcsak fölemlítjük, hanem különös súlyt fek­tetünk a nevezett lap szerkesztőjének azon valódi pro­testáns elvére, mely szerint lapját nem csupán a papok közlönyévé kívánja tenni, hanem tért nyit a világiak né­zeteinek is a protestáns egyház dolgainak több oldalú megvitatása végett,­­ sőt e tekintetben különös felszó­lításokat intézett a befolyásosabb, avatottabb protestáns világi férfiakhoz, melyben nézeteik számára közlönyül ajánlja fel lapja hasábjait. Nem kétkedünk, hogy ezen a protestantismusnak, melyben a világi ember ép úgy tagja az egyháznak, mint a lelkész, szellemében felállított szer­kesztőségi elv, nem fog siker és viszhang nélkül maradni, s a­mily mértékben a lap becsesebbé, érdekesebbé lesz általa, oly mértékben fog a közügy előmozdittatni; — egyszersmind egygyel több okmányt fogunk leírni e lap­ban annak bebizonyítására, hogy a magyar protestáns egyház története nem holt betű, hanem tápláló földje a meglevő is tényleges életerőnek! — A Rubinstein által hirdetett hangverseny, mely ma, 3-án volt tartandó, f. hó 10 kére halasztatott. Nemzeti színház. Jan. 1. Bérletszünettel s a szín­ház teljes, kivilágításával „H­u­n­y­a­d­y L­á­s­z­l­ó.“ A ré­gen nem adott szép mű s az ünnep nagyszámú közönsé­get vont a színházba. Sok olyan, ki először halla Hunya­­dyt, volt ez előadáson jelen. A hozzánk is intézett kérdé­sekből következtetünk erre. A közönség tetemes része csak ünnep- és vasárnaponként járhat a színházba s e részt nem vonza színházunkba a népszínmű, mig operá­nak és hallétnek is vasárnap is adatása által közönsé­günket növeszthetjük meg. Az előadás kivévén a nő ének­kart, jeles volt. Hollósy L né a­­kit megjelenésekor hosz­­szan tartó éljenzéssel üdvözölt a közönség, szokott bájjal s nagy művészi virtuozitással énekelt. A Jekelfalusyval énekelt kettős ismételtetett. Meg kell dicsérnünk Jekelfa­­lusyt nemcsak szép, érzésteljes énekéért, hanem mérsék­letéért is. Ő egyike, azon kevés művészeknek, kik mindig ismerik hangjok horderejét s fordirozás által nem veszé­lyeztetik a jó hatást. Erzsébet szerepében mint ven­dég Kaiser Ernstné a. lépett fel s énekének né­hány sikerült helye volt. El­linger mind­végig tiszta hanggal énekelt. Tartásával nem vagyunk megelégedve ; a ruha majd nem lesiz róla A vadászkürt a zenekarban, ma is megtette a magáét. Helyesen. Kivánjuk hogy de­rék Erkelünknek Hunyadijában s az általa rendezett philharm. hangversenyekben mindig sértőleg hibázzék a vadászkürt. Aztán majd elmondhatjuk Erkelnek: ön akarja ezt így.“ — Ma adatik : Csikós. Népszínmű 3 szakaszban. Gazdasági és kereskedelmi szemle. Ha az ember most a különböző piaczokról való tu­dósításokat olvassa, azok mind egy nótán beszélnek, s körülbelül így hangzanak : „A gabonakereskedés­ben semmi élénkség, a speculánsok tartózkodók, s igy csak helybeli szükségre lehet valami keveset eladni; az árakat ugyan ide mellékeljük, azon megjegyzés­sel, hogy kinek vevő szándékai van, az ezeknél jóval olcsóbban vásárolhat össze. A pesti piaczról ugyanis szavakat mondhatjuk el. Egyébiránt a szerfeletti olcsóság kivétel nélkül nem minden nyers terméket, hanem főleg a gabona­féléket nyomja. E végett érdekes lesz hasonlítást tenni a nyers termékek árai közt az 1856-ki és az 1857-ki december hónapokban, a szerint mint ezek a birodalom fővárosában Bécsben feljegyeztettek. E jegyzék után a nyers termékek 3 osztályra szakitha­­­tók. Az elsőhöz soroltatnak azok, (csak igen kevesen), melyek 1856-ki decemberben olcsóbbak voltak, mint a lefolyt hónapban. Ilyenek : kender, nyers méz, vi­asz, gyapjú és kukoricza. Második osztályhoz tartoz­nak azon termékek, melyek csaknem egész éven át meglehetősen tartották magokat, s valamivel drágáb­­ban keltek, mint 1856. decemberben; de a lefolyt­­ év végén alászálltak, s vagy egyenlő értékűek lettek, vagy még olcsóbbakká. Ilyenek : nyers ökörbőr, disznózsir, fagygyu, borkő, gubacs. Végre a harma­dik legszámosabb osztályt teszik azon termékek, me­lyek nemcsak az 1857-ki decemberben, hanem már jóval előbb olcsóbban keltek, mint 1856. december­ben. Ilyenek : rongy, hamuzsir, szesz, repeze, repere­­olaj, búza, kétszeres, rozs, árpa, zab, köles, stb. Lássuk már az árakat: I. osztály. 1856 dec. hónapban—1857 decemberben . ft-ig 16 ft--17 ft 30 kr—16 ft 30 kr—20 .18—20 ft—25—26 forint 93—95 ft—100 frt Kender (apatini) in. nyers méz mázsája viasz bán ági „ Gy­a­pj­u: bánsági raczka 43—44 ft—51 frt kétnyiretű finom '75—85 ft—105—115 frt középszerű 65—75 ft—1t­0—105 frt közönséges 50—60 ft—85—95 frt kukoricza, mérője 1 ft 40 kr— 1 ft 52 kr—2 ft 24 kr—2 ft 38 kr. II. osztály. Nyers ökörbőr fontja 13—13'/, kr—131/,—14'/­ kr disznózsir mázsája 32 ft 30 kr—33 ft—34 ft 36 ár -35 ft fagygyu „■ 32—33 ft—34 ft 15 kr—34 ft 45 kr borkő „ 29 ft 3­0 kr— 32 ft—31 ft 30 kr—32 ft 30.kr gubacs köble 9 ft—11 forint. III. osztály. w Rongy mázsája 9 ft—9 ft 15 kr—8 ft—8 ft 15 kr hamuzsir | 19 ft 15 kr—20 ft 15 kr—18 ft 45 kr 19 ft 45 kr repcze „ 15 forint—9 ft 45—10 ft repczeolaj „ 33 ft 30 kr—22 ft 45 kr­ 23 ft 30 kr sze8z30—33 foku 27—28 forint—23 forint B­u­z a bánsági mérő 4 ft 12 kr—4 ft 36 kr—2 ft 48 kr—2 ft 54 kr kétszeres „ 2 ft—2 ft 16 kr—1 ft 40 kr—1 ft 44 kr rozs „ 2 ft 16 kr—2 ft 28 kr—1 ft 34 kr—1 ft 44 kr árpa „ 1 ft 48 kr—2 ft— 1 ft 16 kr—lft 44 kr zab . „ 1 ft 28 kr—1 ft 30 kr—1 ft 4 kr—lft12kr. A mondottakból láthatjuk, hogy a gabonafélékből a tiszta búzának leginkább leesett az ára, holott a kukoricza a tavasi rosz­termés miatt, azon vidékeken.

Next