Pesti Napló, 1858. január (9. évfolyam, 2387-2411. szám)
1858-01-29 / 2409. szám
23—2409. 9-dik évf folyam.PESTI NAPLÓ. Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-gő emelet. Szerkesztő szállása Angol királynő' 53. sz. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési Vidékre, postán Évnegyedre . . . . 6 frt pp. Félévre . . . . . . 11 firt pp. feltételek: , Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . 5 frt p kr. pp. Félévre.......................... m pp. Félévre . . . 9 frt 30 kr. pp. Umlitmanirnkr Min • ® hasáb, petit sor 3-szori hirdetésnél 4 pkr. Bélyegdij Dll Udillo UjfClV Ülje • külön 15 pkr. Magán vita 6 hasábos petit sor 6 pkr. 1858. Péntek, jan. 29. Előfizetés nyittatik PESTI NAPLÓ 2 és 5 havi folyamára, úgymint : Vidékre postán küldve Február és martius hónapokra 4 frt. Február — Junius hónapokra 0 frt. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. PEST, jan. 29. Az egyházi javak urbérkárpótlása. I. Maholnap szerencsések leszünk elmondhatni, hogy hazánk agrárviszonyainak jogi kiegyenlítése betetőzéshez ér. Mert különösen ami a földtehermentesítésnek a legfőbb hatalom által vezetett műttételeit illeti, nem csak folytonos munkásságban látjuk, mindezek közegeit, hanem naponkint olvashatunk oly rendeleteket, melyek az e téreni végmegoldást tárgyazzák immár, s biztos kilátást nyújtanak arra, hogy a jogi s birtokviszonyokat annyira zsibbasztó hűbéri kapcsolatoknak ha nem minden kövét is, legalább nehezebbjeit kevés idő múlva leemelve érezhetjük. Ily rendeletnek kell a folyó év január első napjáról kell azon legmagasb intézkedést is tekintenünk, mely a magyar-, horvát- s tótországi, valamint a szerbvajdasági és temesi bánsági egyházjavakra nézve az 1853. márt. 2-ki nyiltparancs értelmében (b. tr. 1. 39, 40, 42. sz.) kitudott, s az úrbérkárpótlás megállapítására közzétett legfelsőbb utasítást is tekintenünk , mely, mivel hogy általában nem csak az egyházi testületek, hanem az egyházi javak által közelebbről érdekelt egyéniségek s alapítványok végleges kielégítéséről intézkedik, méltónak tartjuk ezen intézkedés lényegét s modalitásait főbb pontjaiban megismertetni. Első az, ami e legutóbbi rendeletben mintegy elvül mondatik ki, hogy az 1854-diki patens határozványai, melyek által a kitudott úrbéri és tizedkárpótlásnak a jogosítottak számára eszközlendő lehető gyors kiszolgáltatása szabályoztatik, az egyházi javakra is alkalmazandók. Összevetvén azonban e két, irányadásul szolgáló rendeletek határozványait, szükség észrevennünk, hogy amaz előbbinek alkalmazása a kárpótlás kiszolgáltatásánál, csupán elvileg értelmezendő; mert miként alább látandjuk, az eljárás módozataira nézve, a jelen utóbbi rendeletben lényeges változtatások foglaltatnak. Az 1854. január 16-dikáról kelt cs. k. nyiltparancs csak annyiban veendő t. i. alapul, mennyiben már ott kimondatik, hogy az egyházi javak szintén részesülendnek kárpótlásban, és hogy miként a most idézett nyílt parancs 19-diklu-sában olvassuk : „a lejárt kárpótlási járadék, (a javadalom élvezetében történt változás miatt netalánt kiegyenlítések föntartása mellett) a jelenlegi haszonélvezőnek; a további folyó kárpótlás pedig, maga a papi javadalom részére, a földtehermentesítési pénzalapnál utalványozandó.“ Sajátlag az itt kimondott elv az, mely az 1854-diki nyiltparancsból szorosan megtartandó; mert a mi a kárpótlás kiszolgáltatásának módját, vagy a kárpótlási tőkék kirendelését illeti, az e körüli eljárásban az egyházi javakra nézve, a régitől egészen elütő, s lényegesen különböző eljárás rendeltetik. Az mondatik, ugyanis a f. év január első napjától kelt császári rendeletben , az egyházi javak után járó úrbérkárpótlás tekintetében, a kárpótlási tőkének bíróság általi kirendelése meg nem engedtetik (2. §.).“ Az mondatik továbbá az 1854. jan. 16-diki cs. k. nyiltparancs 15- dik §-sában : „a földtehermentesitési bizottmány által kitudott kárpótlási követeléseknek a földtehermentesitési pénzalaphoz utalása, vagy a) maga az országos földtehermentesítési bizottmánytól közvetlenül, vagy b) a bírói határozatok alapján a földtehermentesítési pénz alap igazgatósága által eszközlendő.“ Mit tesz ez, s mily értelemben kell azt vennünk, hogy ezen határozat daczára, az egyházi javak után járó kárpótlási tőkének, a bíróság általi kirendelése meg nem engedtetik ? Avagy, mit kell a bíróság általi kirendelés alatt értenünk ? Öszletezvén a földtehermentesités foganatosítására vonatkozó eredeti utasításokat (nevezetesen az 1853. dec. hó 9 dikéről kelt miniszteri utasítás 43—54. s az 1854. január 16-diki cs. k. nyilt parancs határozványait), azt kell szükségkép tekintetbe vennünk, hogy azokban a kárpótlás kirendelése, főleg az egykori földesurak s volt jobbágyok közötti, másrészt pedig azon fenforgó adóssági jogviszonyok szerint szabályoztatott, melyeknél fogva valamely összetes földesurasági, de különben adósságokkal terhelt s urbéliséget vesztett jószágra is kárpótlás volt igényelhető. Az eljárás rendszerében tehát, különösen a jogi biztosíték s a törvényesen támasztható igények tekinteténél fogva (melyek nálunk, leginkább az általános betáblázások alapján keletkezhettek), két fő mozzanatot kellő szükségkép szem előtt tartani a törvényhozói hatalomnak. Az egyik nevezetesen az volt, hogy minden úrbéri veszteség kárpótoltassék; másik pedig az, hogy az urbériséget vesztett jószágok kárpótlása, ha netalán ezen kárpótlás iránt is valami jogigény fordulna elő, azok részére biztosíttathassék, kik a jogérvényes fölszámítások, tárgyalására hivatalból megbízott ] [ bíróságok előtt követeléseiket igazolták. Ily kárpótlások kirendelésére a megyei törvényszékek voltak, s vannak fölhatalmazva (1854. jan. 14-diki ny. p. 22. §.), s az ezek előtt történt igazolás, és ezen bíróságok határozatin kívül, egyetlen hitelező sem fordulhatott s fordulhat kárpótlásért, a földtehermentesítési országos bizottmányhoz. (32. §.) A bírósági kirendelések alatt pedig értenünk kell a kármentesített jószág jövedelmérei is vonatkozható azon adósságok iránti törvényes bejelentést és eljárást, melyeknek fizetési határideje már lejárt, vagy a bejelentés perczéig fölmondható volt. Már most hát, hogy a legújabb rendelet második §-sát megérthessük, az a fő kérdés : terhelhetik-e ily lejárt vagy tüstént fölmondható adósságok, az egyházi javakat, s ha igen, van-e azokra nézve a bírói kirendelésnek törvényes oka ? Ezen kérdésre csupán az egyházi javak érvényben álló jogozatainak, ha ismerete nyújthat megoldást. S erre nézve, mi csak ismételjük, hogy miután hazánk törvényei szerint az egyházi javakat sem elzálogosítani, sem elidegeníteni (1567 : 31, 9-ik, 11,13-ik §-os), sem a maga lényegében bármi módon megcsorbitani nem szabad (1559: 51. §.); — s miután végre a jelen időkben, különösen pedig az 1854. jan. 16-ki nyiltparancs 23-dik §-sa szerint a kárpótlást már 1854. márczius első napjától kezdve nem tekintethetik, az ingatlan jószág tartozékának, — az ezentökékrei bírói utalásnak, vagy kirendelésnek sem lehet többé jogi alapja. Miután tehát ezen törvényes alap megszűnt, s így a kárpótlási tőkék az egyházi javadalmak alapvagyonának annyira elválaszthatlan alkatrészeivé váltak, hogy azok többé semmiféle magánigény vagy adóssági követelés kielégítéséül nem szolgálhatnak, nagyon természetes, hogy az ily kárpótlási tőkék bíróság általi kirendelése sem engedtetik meg. MÉSZÁROS KÁROLY: TUDOMÁNY IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. A barbárok pusztításairól Rómában. Kik a Csengery által kiadott „Történelmi tanulmányokat olvasták, jól ismerik Ampére „Római történetét Rómában.“ E hírneves tudós és utazó tovább is folytatja, a helyszínén tett régiségtani vizsgálatok nyomán, Róma történetét. A „Revue des deux Mondes“ egyik, a múlt év végén megjelen füzetében az utolsó római hősig, Belizárig jutott. Rómának a gothok által történt elfoglalása emlékeiről szól. Míg Csengery előbbi munkáját folytatná, érdekesnek tartjuk Ampére czikkéből egy mutatványt tenni közzé, melyben e nagy búvár és kitűnő író a népvándorlás „barbárjait egy súlyos vád alól menti ki. Sokan hiszik, hogy Róma halhatatlan emlékeit a népvándorlás „vad népei“ rombolták össze. Ampere ezt előítéletnek, tévedésnek tartja. „Belizár után, úgymond, Narses eunuch látszott egyedüli embernek a birodalomban. Ő védte Hadrianus császár mausoleumát a barbárok ellen, mely már akkor lett azzá a mi mindig volt, s a mi mai napiglan: Róma fellegvára. A görög védcsapatok, a támadókra dobálták ki a szobrokat, melyek Hadrianus síremlékét ékesítették. E szobrok közt volt a hajdankori művészet egy remeke, a Barberini-Faun, mely ma a müncheni nevezetes glyphtotéka dísze. Ezúttal nem a góthok, hanem a görögök voltak a barbárok,valamint annakelőtte nem Alarik volt az, ki a még akkor Theodosius bezárt templomaiban meg volt érezszobrokat újra önteté, hanem a rómaiak, hogy életök váltságdíját lefizethessék. A barbárokat méltatlanul vádolták. Túlzottan adták elő az általuk okozott károkat; nekik tulajdonítják közönségesen a szobrok és emlékek lerombolását. A barbároknak semmi örömük sem telt a szobrok összetörésében vagy újra öntésében. Hogy a capitoliumi Venust egy falban, a rombolástól való félelem miatt, eldugva találták, onnan van, mivel inkább a keresztyének buzgóságától, semmint a barbárok dühétől féltették. Az el nem dugott szobrokat azon kegyelet nélküli szenvedély csonkíttatja meg, melyet ma is mindennap, a teljes civilisatio daczára tapasztalhatni Rómában. Minden utazó szeret a pompás szobrokból egyegy újat egyegy fület vinni el emlékül. A szobrok megcsonkításában azon előítélet is szerepet játszhatott, mely általánosan el volt terjedve, hogy t. i. a szobrok igéző szemmel bírnak. Aki azokra néz, szerencsétlenség éri. Ez ellen legbiztosabb óvszer, úgy hitték, a megcsonkítás. VII-i. Sándor idejében, egy paraszt a föld alatt mozaik alakokat talált. Egy lelkész szavára elhitte, hogy ez alakok ördögök, s szétrombolta. A pápának értésére esett s a parasztot gályákra küldte. De VII. Sándor igen szigorú volt, mert a mozaikok széttörése nem volt oly nagy hiba, mint Marcus Aurelius ivének leromboltatása. Ami az épületeket illeti, a barbároknak nem volt sem idejök, sem kedvök sem eszközük ledöntésökre. Miért is döntötték volna le? A barbár szót, mely eleinte sem többet, sem kevesebbet nem jelentett, mint hogy az a nép, melyre e nevet ruházzák, sem görög, sem római, — épen ennek nyomán roszul értelmezte az utókor. Néha úgy festik a barbárokat, mint ördögök táborát, kik egész dühös gyűlölettel rontottak a civilisatiora; — pedig ebből semmi sem igaz. A barbárok nem voltak erős ellenszenvvel eltelve a római civilisatio ellen; nagy részök régi idők- től fogva érintkezésben volt a rómaiakkal. Gyakran szolgáltak a birodalom harczi soraiban, s inkább letelepedő helyet kereső népek, mint kóbor vadak voltak. Mivel ki vagy miveltetni szándékoztak egy új hazát. A mi több, a hunnokat kivéve, csaknem mindenik keresztyén volt. Igaz, hogy a nagyobb rész az arianismust vallotta, de ugyan e hiten volt több római császár. Az arianus Alarik gótjai sokkal jobban megkímélték Roma templomait, mint később az V-ik Károly császár katonái. Nagyon igazságtalan volt agót és vandal nevet ez „emlékeket romboló“ névvel azonosítni. A gótok, kik mindazon népek közt, melyek a római birodalmat megtámadták, a legmiveltebbek s a civilisatióra legtöbb fogékonysággal bírtak, nem tudni, mi joggallettek a barbarismus képviselőivé. A hegyes ivó építészet, melyet nem ők találtak fel, egy időben csak azért vettetett meg, mivel barbár építészetnek tartatott — különösen a művészetek újjászületése (renaissance) korában. A vandálok sem voltak oly vadak, minőknek festik; — s korunkban némely európai kormány és egyes ember sokkal több rombolást követ el a régi emlékeken, sem hogy a vandalisms szó a nevezett népre igazságos volna. Se a gótoknak se a vandaloknak nem volt idejök sokat pusztitni. — Totilát kivéve, a többi csak keresztül vonult Román. Alarik egy krónikás szerint csak hat, egy másik szerint csak három nap mulatott benne. Ez alatt oly keveset rombolt, hogy Orosus szerint, ki, igaz, kedvezett a barbároknak, ezt írá : „Habár ez esemény közelebbről ment véghez .... azt hinné az ember, semmi sem történt, nihil factum.“ Tudjuk, hogy Alarik kirabolta Sallust kertjeit s megrongálta a colliseumot, de csak néhány épületet gyujtatott fel, amint Orosus mondja : „facto aliquantarum aedium incendio.“ Gens Erik két hétig rabolt Rómában , de a pápa kieszközölte tőle, hogy ne gyújtogasson; már pedig csak a gyújtogatás tehetett nagy kárt az emlékekben. A rablás kiterjeszkedhetett a pénzre, drága kövekre, becses edényekre, — de a templomokat el nem vihette. — Egy orvos, kit egy elménet azzal gúnyolt, hogy sok embert öl meg, igy felelt: „nem oly könnyű az embert megölni, mint hiszik.“ Még sokkal inkább áll, hogy oly nép, mely a civilisatióban kevéssé haladt előre, nem oly könnyen rombolhatja le, mint hiszik, az oly szilárdul épült emlékeket, minek a római épületek voltak. Hogy lehet hinni a gótokról és vandálokról, hogy előre feltett szándékkal s csak azért jöttek volna, hogy a rendkívül erős mészszel összeragasztott köveket szétfeszítsék, minden haszon nélkül, s az oszlopokat elfürészeljék, melyeket semmire sem tudtak használni. A régi épületek lerombolása csak akkor folyhat nagyban, midőn új épületeket akarván felállítni, a régiek anyagára szükség van. A lerontás az újraépítés kedvéért szokott történni. A barbárok nem romboltak, épen azért mivel barbárok voltak s nem akartak épitni. A régi Roma akkor enyészett el, mikor új Romát építette. Sajátságos, de természetes, hogy az újjászületési korszak semmisítette meg a hajdankort. Nagyon elterjedt vélemény, mintha a barbárok sok becses tárgyat vezettek volna a Tiberisbe. Többször indítványozták, hogy e folyót más mederbe kellene vezetni e becses tárgyak feltalálása végett. Lehet, hogy sokat találnának a folyó medrében a szobrok s edények közöl, de nem lehet föltenni, hogy a barbárok tették volna e munkát. Csak a legellenségesebb szándék tétezhetné ezt, de mint már mondatott, a Államszerződés. Ausztria,Francziaország,Nagybritannia, Poroszország, Oroszország, Szárdinia és az ottomán Kapu között 1857. jan. 19. (Köttetett Párisban.) Felségeik stb. megfontolván, hogy az 1856. mart. 30-ki párisi szerződés 20 ik czikkének végrehajtásával megbízott határszabályzó bizottmány munkálatait befejezte s azon szándékban, hogy az ez. évi jan. 6-ki jegyzőkönyv határozataihoz képest a közös megállapodással e czikkelyen tett változtatások, valamint hogy a kigyósziget s a Duna-delta iránt hozott s azon jegyzőkönyvben foglalt határozatok szerződés által szentesítessenek , e czélból meghatalmazottaikul kinevezték és pedig : stb. Kik, miután meghatalmazó levelüket kölcsönösen közlék s azokat kellőeknek találták a következő czikkek felett állapodtak meg : I. czikk. A határvonal Orosz- és Törökország közt Bessarábiában a határszabályzó biztosok által Kisschenenben 1857. márt. 30. készített helyirati térkép szerint határoztatikmeg, mely térkép a jelen szerződéshez, annak aláíratása után, mellékeltetik. II. sz. A szerződő hatalmak rendelik, hogy a Duna különböző ágai közt, torkolatánál találtató s e folyam Deltáját képző szigetek az 1857. jan. 6-ki jegyzőkönyvhöz mellékelt térkép szerint, a helyett, hogy mint a párisi szerződés 21-ik czikke implicite megállapít, a moldvai fejedelemséggel köttetnék egybe, ismét a magas kapu közvetlen souverainitása alá kerülnek, melyhez azok az előtt is tartoztak. III. ez. Miután az 1856. mart. 30-ai szerződés, valamint az Orosz- és Törökország közt elébb kötött szerződések a kigyó-szigetet hallgatással mellőzik és miután a magas szerződő felek elismerik, hogy az emlitett sziget a Duna-delta függelékéül tekintendő, igy annak hozzávalósága a megelőző czikk határozatai értelmében szabályoztatik. IV. c. A tengeri kereskedés általános érdekében, kötelezi magát a magas kapu, hogy a kigyószigeten világitó tornyot állitani oly czélból, hogy a Dunára és az odessai kikötőbe rendelt hajók biztosíttassanak. Az 1856. mart. 30-ai szerződés 17-ik czikke által kiküldött partbizottmány, melynek czélja a folyam torkolatok s a tenger határos részeinek hajókázhatóságát biztositani, az érintett világitó torony rendes szolgálata felett is felügyelend. V. ez. A jelen szerződés meg fog erősittetni, s a megerősítések 4 hét alatt s ha lehet hamarább Párisban ki fognak cseréltetni. Melynek bizonyságára stb. így történt Párisban, jun. 19-én a kegyelem 1857- dik évében. Aláirva: Hübner. Walewski. Cowley. Hatzfeld. Kisseleff. Villlamarina. Mehemed-Djemil. Statistikai adatok Szolnok megyéből. Statistikai száraz adatok minden commentár nélkül is, az egybehasonlító elmélkedések érdekes következtetésekre adnak alkalmat, így megyénk legnépesb két községét a 28,000 lakosú Mező-Túrt, mely népszámból 15,000 református, és a 13,000 egészen katholikus lakosú Szolnokot vegyük például. M. Túron, a reformátusok közt született a múlt 1857. évben 791 gyermek, 40-nel több fi, mint leány, köztök 64 törvénytelen ágyból, meghalt 611, tehát a szaporodás 180. Házasodott 140 pár. — Szolnokon született 1856-ban 780; 1857-ben 855; idei többlett: 75 iker volt 1856-ban 10; 1857-ben 13; meghalt 1856-ban 595; 1857-ben 726; idei többlet: 131, mely a m. é. augusztus havában 140 gyermeket elragadó himlős vérhasnak rovandó föl; mindamellett a szaporodás: 129; még a cholerajárványról emlékezetes, 1855-ben is, midőn az ország több vidékein a halálozási esetek a születésieket fölülmúlták Szolnok 120-al szaporodott; az idei szülöttek közt törvénytelen 39. Házasodott 1856. 132, 1857. 176 pár; tehát 44-vel több lakodalom volt az idén, mint tavai; nem tudom a páros élet rövid mámora után a közelgő katonaállítás alkalmával a lakodalmak közöl nem fogja-e siratni egynémelyik párja elvesztését. Túron 18, Szolnokon 15 lélekre esik egy születés; ottan 12, itt 22 gyermekre egy törvénytelen szülött ; amott 20, itt 17 lélekre jön egy halálozás, amott 107 itt 73 lélekre egy házasság. A házassági számarány ily mennyiségben mint Szolnokon egyebütt aligha mutatkozik. A tíz év ótai hadajonczozási rendszer a kora házasságokat megakasztotta. A fiatalember a sok katonai szalmaözvegy példáján okulva 20 évi hadköteles kora előtt nősülni mostanában óvatos. — De térjünk a commentatióra. — Túr népe tulnyomólag földműves, szolnoki napszámos, a vasutak, sóhordás, tiszai munkálatoknál ott könnyedén pénzt s élelmet keres; ezért-e vagy mi okból az egyébként dologtalan nők feltünőleg szaporák, úgy hogy annyi példán — ámbár bizony meddő nők itt is találkoznak, mindamellett — némely hires fürdők helyett a gyermekágyas