Pesti Napló, 1858. március (9. évfolyam, 2429-2441. szám)

1858-03-26 / 2438. szám

rehajtandó lenne, a mi pedig azonnal a két nyugati hatalom közti szakadás után meg fogna történni stb. — A „Neue Pr. Zig“-nak Nancy-ból f. hó 20-ról így imák: A katonai pentarchák, kik közt Lajos Napo­leon Francziaországot felosztotta, lassankint elfoglal­ják székhelyeiket. Fejedelmi hatalomteljességgel fog az­ öt tbnagy uralkodni, s fejedelmi fénynyel is vonul be s­zékhelyeire. Minő látvány az oly soká és oly szigo­rúan központosított Francziaországra nézve , mely megszokta csupán azon lendületet követni, melyet az államgép Párisban nyer. Most egyszerre öt uralkodót lát tartományaiban, megmérhetetlen teljhatalommal felruházva. Tegnap tarta Canrobert tábornagy ünne­pélyes bevonulását Nancyba. Lotharingia harczos népei, melyek a franczia hadseregnek egyik legjobb katonáit adják, seregjenek össze az eszélyes apa kö­rül a Szebasztopol előtti iszonyú téli szállásról. Köny­­nyű­ lovasság nyitá meg a valóban hatásos menetet. Azután jött két szakasz vértes elől zenével és lobo­góval ; utánuk közvetlenül a parancsnokló tábornagy előtt három brigád a csendőr. A tábornagy teljes dísz­ben volt, s drágán szerszámozott barna pej lovon ült; balra utána Ambert tábornagy lovagolt. A Sza­­niszló-kaputól a Hôtel de France-ig a gyalogság sort képezett; valamennyi polgári hatóság s minden osz­tály képviselői fogadák a parancsnokló tábornagyot. A hotel előtt nagy számú szabadságos és elbocsátott katona állott, kik Canrobert alatt Afrikában és Krimiában szolgáltak, s régi fővezérüket egy zászló alatt üdvözlök.Így vonult be Canrobert Ferencz, mint valamely uralodó a régi lotharingi herczegek lakába; a mostani osztrák uralkodóház törzsökös or­szágában most ő parancsol. A múlt században egy öreg elűzött uralkodó vonult be Nancyba : Les­­cynski Szaniszló a maga philosoph udvarát Nan­­cyban tarta. Azonban nemcsak elűzött uralkodók vo­nulnak a Szaniszló-kapun be ; az ily kapun ki is le­het vonulni mindenféle expeditiókra. Párissal együtt öt residentia van Francziaországban, ez tény, még ha napi parancsok r­ajongóbban hangzanának is mint a nancy-i tábornagyé a gondviselésszerű császárságról. A porosz lap szerkesztője megjegyzi e levélre, hogy daczára az öt főparancsnokságnak, a központo­sítással azért Francziaországban koránt sem hagynak fel. És igaza van. Legelőször is a Falloux-minisztérium alatt a köz­oktatást kerítő kezére. Most pedig Francziaország valamennyi tudóstársaságai vegyes kormányt bizott­mányok védelme alá helyeztettek. Mert honnan is ve­hetnének ezen tudományos egyesületek jobb sugalla­tot, és magasabb bátorítást, mint a kormány közvet­len behatásától. Ilyen formán hangzik a Rouland közoktatási miniszter előterjesztése. Ezen előterjesz­tést a mart. 21-diki „Moniteur“ hozza, beszélvén a históriai munkák és tudós társaságok új választmá­nyának teendőiről, mely a közoktatási minisztérium­ban alakíttatott. Ezen választmány a „Moniteur“ szerint a tudós társaságoknak közös és elismert kö­zéppontul szolgáland, miközben azonban a maga szabadságát állítólag mindenik megtartja. Ez által azoknak csupán állandó, tevékeny és hatályos olta­lom biztosíttatik, melyet csupán oly intézet nyújthat, a­mely közvet­lenül a minisztertől függ. E czélból szükség volt, hogy a választmány a tudós minden ágaira kiterjeszkedett, azért a korábbi történettani, nyelvészeti és archaeológiai osztályokhoz ; a tevőle­ges természettudományok számára még egy osztály csatoltatott. A társaságok elnökei és titkárai, vala­mint a fentebbi bizottmány levelezői jogosítják az ülésekben résztvenni, ha épen Párisban jelen vannak. Három, 1500 frankból álló évi jutalom van ki­tűzve azon társulatok számára, melyek a bizott­mány által kihirdetett jutalomkérdésekre a legjobb emlékiratot küldik be.­­ Az utóbbinak mindenik osztálya köteles a minisztériumnak havonként Fran­cziaország minden tudományos társulatainak a tu­dományok illető ágában tett munkálatai iránt jelen­tést tenni. Ezen jelentés a tudós társaságok „Revue“­­jében nyomatik ki. Ezen új bizottmányok első méltó­ságai­ közt nevezik a párisi érseket, Laguerr­oni­­é­r­e urat, és több más akadémikusokat is. — Egy szóval, mond egy porosz lap, a tudós társulatoknak, s azzal együtt a még független académiának közvetlen a kormány alá vetéséről van szó. — Ezenkívül a kormány részéről különös atyai gondoskodással és ellenőrködéssel dicsekedhetnek a kölcsönös segélyezési társulatok, me­lyeknek elnökeit a kormány nevezi ki. Hogy az ily, egészen önkéntes és az egyes ember szabad akaratá­ra hagyni szokott vállalatok központosításra képesek, mond a „N. Zig“ levelezője, ez épen a franczia kor­mányzati mesterség csodája, mely ebben a kormányi ártalmatlan socialismus problémáját hiszi megoldani. Épen márt. 21-kén ment végbe a Sorbonna nagy te­remében a kormány főfelügyelete alatt álló kölcsönös segélyezési társulatok tagjai közt a császár által ren­delt jutalmak kiosztása Espinasse tábornok személyé­ben. Az ülést G a i 11 a r d i n tanár nyitotta meg, be­szédében kiemelvén, hogy az engedélyezett kölcsönös segélyzési társulatok száma Szajna megyében 90-re megy, melyek 22,500 tagot számlálnak, s 2,705,136 fr. értékkel bírnak. Keletkezésük óta kiadtak gyámo­­litásokban s gyámolitási kölcsönökben 462,453, fran­cot ; orvosi szerekben 292,842 frankot, temetési költ­ségekben 46,290 frankot. Espinasse thnok beszédét a mart. 22-ki „Mo­niteur“ hozza. Igen erélyesen beszélt azon rokonszenv­­ről, melyet a császár „ezen democratiai és kereszté­nyi intézmény iránt érez, melynek képviselőit ma­­­ga elé seregelve látja. Democratiai és keresztényi folytatá, oly két szó, melyek egymást kölcsönösen ki­egészítik, s a melyeknek egymás nélkül sohasem kel­lene elindulniok, miután az első a mai társadalom nagy elveit s azon szabadság összeségét jelenti, me­lyet ebben a munka, az ipar és a kereskedés élvez; míg a másik a gyógyszert helyezi a baj mellé, az emberiséget, a feláldozást, a testvéri segélyt az em­beri viszontagságok közepett.“ — E szerint Espinasse tábornok alatt is a „szervezett democratiánál“ marad a dolog. — A császár mondá továbbá a belügyminisz­ter, az üres elméleteket elűzte, s a jót valósította. Gondoskodik a munkaszeretők elfoglaltatásáról és rokkant és elgyengült munkások számára menhelye­­ket tart nyitva. Az első menhely úgy­szólván a köl­csönös segélyezési társulat, a második a vincennes-i menedékház. Espinasse tlinok egyszersmind ki­jelenté, miszerint a legfőbb bizottmány elhatározta, hogy a kormány által feljogosított (azaz annak kü­lönös főfelügyelete alatt álló) gyámolító társulatok tagjai ezentúl Vincennesbe 50 centime alá szállított áron fogadtatnak be. Ezen előnyben a többi segélye­zési társulatok tagjai nem részesülnek. A kormány által fel nem jogosított ilyetén társulatok száma, melyek már évek óta fenállanak, 272-re megy 36,231 taggal, s körülbelől 5 milliónyi értékkel. Ezen társulatoknak joguk van magukat a kormánynak szinte alája vetni, s akkor a már feljogosítottak kedvezményeiben része­sülnek. Nagy rész azonban vonakodik ezt tenni, mi­után mostani helyzetükben szabadon mozognak. — A szertartás 4 óra felé végződött, s a gyülekezet e kiáltással oszlott szét: éljen a császár! — A segélyezési társulatok száma hat év óta 2000- ről 3500 ra szaporodott az országban.­­ Tagjaik száma körülbelől félmillió, tartaléktőkéjük 18 mil­lió. Mintegy 16 millió frankot űzettek ki 8 millió betegségi napért, és munkatehetetlen aggok számára évenként mintegy 3 millió nyugdíj fizettetik.­­ A vidéki lapok egy csomó elitélést közölnek, melyeket a törvényszékek a császár megsértése, lázitó beszédek stb. miatt mondottak ki. Ellenben merőben hallgatnak a közbiztossági törvény folytán elfogott gyanúsak elleni eljárásról, kikre nézve törvényes eljárás nem történik. Espinasse tábornok hamar meg­tartotta szavát, melyet első körlevelében ígért. Az első nagy razzia február 24-kén ment egész Francziaor­szágban végbe, a franczia köztársaság 10-dik évnap­ján. Az­óta róluk semmi bizonyost tudni nem lehet, csupán mart. 11-dikén jelentett annyit a „Moniteur“ miszerint vagy 242 anarchistát kellett ártalmatlanná tenni, a­kik az országban bizonyos terv szerint izga­tottságot akartak előidézni, s hogy Chalons és Paris utólagosan szolgáltatták azokhoz a magok juta­lékát. Peres eljárásról még eddig szó sem volt. Úgy látszik előlegesen azokat akarták kézre keríteni, kik talán azt hivék, hogy a gyanúsak elleni törvény majd csak a „Moniteur“-beni hirdetés után lép hatályba, és a­kik futással az elől még menekülhettek volna. A kihirdetés csak márt. 2-kán következett be, s azokat már fogságban találta, kik első áldozataiul voltak szánva. — A párisi községtanács legutóbbi ülésében Pietri volt rendőrfőnöknek köszönetet szavazott.­­— Úgy látszik, hogy a hangulat a megyékben itt­­ott meglehetősen zavart. L a f o r e t­ur, előbb lyoni polgármester, s Lajos Napóleon régi barátja, Párisba sietett, hogy a császár előtt a legutóbbi rendszabályok benyomását rajzolja. — Hir szerint a hadseregben is mutatkoznék ittott elégületlenség, hogy az előlépteté­sek nehezen mennek. Olaszország, Turin, mart. 22. Hodge (ki a jan. 14-ki párisi attentat folytán elfogatott), ide érke­zett s a Dei Cavalieri kórházban szállásoltatott. Spanolország. Az olaszok üldöztetése még Spa­nyolországra is kiterjed, habár itt semmi felszólam­lásra ok nem adatott. Marotti úr, római alattvaló, ren­dőri fel­vigyázat alá tétetett, mert ő Fuente de Duero helyett Monteverda de Valadolidba ment, hol lakott. Turgott marquis kinyilatkoztatta a kormánynak, mi­szerint ő minden útlevél láttamozását, mely több sze­mély nevére szól, vagy mely nem az illető személy leírását tartalmazza, megtagadja. Dánia, Kopen­h­ága, mart. 23. A „Berling’sche Zig“ állítása szerint a kormánynak a német szövet­séghez intézett válasza igen kibékítő. A pénzügyi bi­zottmány a budgetben oly változásokra indítványoz, miknél fogva a rendkívüli adók a herczegségekben szükségtelenekké válnak. Oroszország, St.- Pétervár, márt. 16. Azon okból, hogy a Palaestina szent földére és Jeruzsá­lembe zarándokoló görög-orosz szertartású bucsujá­­róknak ott menedékhelyük, lakásaik, orvosaik és ven­déglőik, mint más keresztény vallásuaknak van, ed­dig nem létezik, a császár az illető tudósítások tekin­tetbe vétele után a tengerészügyi minisztérium biz­tossági osztályát pénzbeli adakozások elfogadására, melyek ezen czélra fognak fordíttatni, meghatalmaz­ta. Az ismeretes orosz Crösus, Jakovlev ezen czélra már ,50,000 ezüst rubellel megkezdette az adakozást. Törökország, Konstantinápoly, mart. 10 Mint hallatszik, egy jelentékeny újítás áll előttünk: a török trónörökös utazást szándékozik tenni Európá­ban, és ennek fővárosaiban személyes szemlélődése által alapos ismereteket szerezvén. A porta mint tudjuk, nem régen köriratot bocsátott a nagyhatalmakhoz, a herczegovinai, bosniai, albániai nyugtalanságok s Danilo­ng magatartása folytán. E jegyzékhez azon proklamatiók egyike is csatoltatott, melyek a felkelők közt elterjesztettek. E proklama­­tióban a keresztények felhivatnak hogy a törökök el­len küzdjenek, ezek házait gyújtsák fel s öljék le őket, nem kimérve a nőket és a gyermekeket. Végre Oroszország segélye igértetik s az állittatik, hogy a török-orosz határon egy orosz hadsereg áll készen, hogy a rajáknak segítségére jöjjön. E proklamatiók a Cettinjében nemrég Danilo Kg által felállított nyom­dából kerültek ki, tott, maga más neműt nem ismervén, kivéve a vasár­nap délutáni sétákat, melyekre önt is, bár nagyon ki­csiny volt, mindig magával vitte a mezőkön tutkosni. Egy ilyen séta alkalmával találkoztam én is legelő­ször vele, még jóval ön anyjának férjhez menetele előtt, akkor Gaucherval valók, ki számára dolgozott, s az­óta a jó ember mindig párfogóm volt. Dolgoz­tam hát, de százhatvanöt frank adósságom volt, mit tisztáznom kellett. — Azt senki sem tudja, mennyi idő kell egy szegény varrónőnek, míg ily nagy ősz veget, lefizethet, bármily kitartó­ és taka­rékos legyen is. — Tizenhét livre és tiz sous éven­ként, — ennyit kelle megtakaritni a csekély napszám­ból. De mind lefizettem gyermekem, mind lefizettem. Tiz esztendőbe került. E tiz esztendő alatt, azon nap­tól kezdve, hogy egészségem helyre állott, higgye el ön, sokat fáradoztam, hogy valamit megtudjak fiam­ról. Minden igyekezetem hiában­való volt, mert a le­­lenczházi rendszer szokása : eltitkolni az anyáktól, hova adattak ki gyermekeik. Ezt észrevettem mind­járt az első feleletekből, miket kaptam s mik oly dur­vák valának, hogy visszaijedtem s nem mertem azt mondani s tenni, a mit tán kellett volna. Senki nem hallgat ránk, senki nem segít rajtunk, szegény embe­reken ! Oh csak azt tudhattam volna, mi lett belőle! Hogy visszanyerjem, hogy felnevelhessem őt, mit nem adtam volna! Mily szívesen töltöttem volna még egy annyi éjét munka mellett, mint a mennyit így is töt­tök ! Végre sok évi kéréseim után egy lelenczházi felvigyázónő megszűnt, utánforgatta a lajstromokat s a megjelölt időben talált egy csecsemőt, kit Pálnak kereszteltek, — irt azon távoli helyre hova kiadták s onnan azt felelték, hogy a dajka férjestől együtt elhalt, a gyermeket pedig, ki akkor nyolcz éves volt, egy gaz­dag utazó vette magához, kit jó arcra érdekelt; azóta nem hallottak felőle semmit s a falu papja elfeledte az idegen nevét és honát. Egy anyának ugyan kevés volt a­mir­e csekély részletek nyújtottak, mindamellett nekem nagy örö­met okoztak. Tehát az első kis­gyermeki nyavalyá­kat szerencsésen kikerülte, életben kelle maradnia, élt bizonyosan! Minél többet gondolkoztam felőle, annál inkább meggyőződtem. Minden álmaim azt súgták hogy reméljek. Azóta mindig e kedves fiúval éltem, szeretett Pá­­lommal. Nemcsak hogy mind szünetben kerestem , a mennyire munkás életem engedé, de a mennyi­ben mindig fejlettebb és tökélyesebb képet alkotok róla magamnak, évről évre. Láttam őt egészen ki­csinynek , láttam őt serdülni, ifjúvá, férfivá lenni s látom őt ma érett korában. Hozzám hasonlított; bizo­nyosan erőteljes alkatommal birt, — él még, szivem mondja azt nekem. Mihelyt egyedül vagyok, azonnal szemeim előtt áll, még a minap is igy kiáltok föl : „oh mennyi fehér hajad van már, édes Palim!“­s láttam a­mint szomorún mosolygott rám. Bizonyosan ő is sok bajjal küzdött. Mégis nem tudom miért, mindig úgy képzelem, hogy végre fényes szerencsére jutott. Nem tudom őt máskép képzelni, mint jól öltözve — de ha rongyokkal takarva jőne is, csak szoríthatnám szí­vemhez, mielőtt meghalok!“ Mily érdekkel hallgatom e szegény anyát, ki álmo­dozásaiban fia képét megteremté magának! Ne gon­dolja senki hogy e nő agyveleje beteg volt, — ellen­kezőleg helyes és világos elméjű volt; de az anyai érzékenység ily fokra volt benne fejlődve a magány, és a szeretet szüksége által. Az anyai szív csodák kiapadhatlan forrása. Észrevevén a megindulást, mit elbeszélése bennem költött, kérdés­nemde viszont feltalálandom őt ? — Remélem én is, mint kend, Jary anyó. Ha halva lenne, nem tudná többé úgy látni őt. Isten nem lehet oly kegyetlen, hogy oly megindító gyöngéd érzéssel játékot űzzön. — Szemeiben öröm ragyogott e bizta­tásra s sietett megragadni s tovább fűzni azt. „Gyakran mondom ezt én is magamnak. Ah! ha ön tudná! Midőn az utczán vagyok, minden­­ kora­beli átmenőt vizsga szemekkel kisérek. Sőt én, ki különben oly félénk vagyok, bátorkodtam már többeket megszólítani, mivel termetük, vonásaik, mozdulataik fivéremet juttaták eszembe, ki hoz­zám csalódásig hasonlított. Némelyik kikaczagott s viszszataszitott, őrültnek nevezvén, — mások úgy látszott szánalmat éreztek irántam, s hát ha még elmondom, hogy én, szemérmes aszszony, nem egyszer állok a folyam partján, lesve a fürdő fér­­­­fiakat azon reményben, hogy egyiken vagy másikon szegény Palim keresztjegyét f­ölfedezendem. Vasárna­ponként, mise után, hányszor töltök egész órákat az Új-hídon, hol a tömeg mindig oly nagy,­­ várva : nem szól-e valaki szívemhez - - nem érzendi e látá­somra a vér és természet mozdulatát magában ? Tör­ténetesen vett értesülések nyomán bátorságot vettem magamnak számos polgárhoz vagy munkáshoz köze­ledni, kik Pál nevet viseltek vagy kikről tudom, hogy eredetük homályban van, s családjuk nincs. E percé­ben is, jó uram, ily kísérlettel foglalkozom, s épen ezért véltem szükségesnek önt történetemmel megis­mertetni s szerencsétlenségemet elbeszélni. A the­­tre­­comique- nál egy Pál nevű színész van — de lakását kikutatni képes nem valók — nem tudna­ ön arra se­gíteni engemet ? Ha ön felvenné ügyemet, érzem, hogy szerencsét hozna nekem! — Jarg anyó, mondám, ma még megtudandja kend a színész czimét. — Valóban tudakozódtam is utána a színháznál s megmondám az öreg asszonynak. Mint előre gondolhatom, szomorúan láttam őt másnap jöni. A színésznek apja s anyja volt, bemutatta azokat a szegény öregnek, mert átértette azon érzelmet, mely e szegény asszonyt izgatta, -é­­s azért szívesen fo­gadta őt. Kevés idővel azután, a kor, nyomor és erkölcsi szen­vedések diadalmaskodtak erős testalkatán. Betegágyba esett s a „Hotel de Dieu“ kórházba vitett magáimért nekem sem volt módom ettől megkímélni őt. Midőn elő-­­ször meglátogattam, félve sohajta: „oh, ha mernék —■“ „Merjen Jary anyó!“ — Tehát m­onda, az nap, midőn ide jöttem, esett érzésemre, hogy egy lelenct, kit Pál­nak hívnak, a Ferraille-piaczon lakik; úgy mondták nekem, hogy kora fiaméval talál. Fölkerestem a derék munkást, de ő déli szárma­zású, s csak harminczhat éves volt. Még egyszer meg kelle busítanom a szegény beteget, kinek állapota mind roszabbra fordult. Az ápolónők egyike, kik a I kórházban szolgáltak, rokonszenvvel viseltetek iránta. J I általa megtudtam, hogy gyógyuláshoz semmi remény, I 8 azért jobb kielégíteni apró szeszélyeit. Egy reggel I befőtteket hoztam neki, mert nagyon kívánta, de a nélkül, hogy azokra csak reá is nézett volna, így szólt: Barátom, édes barátom, (és szeme föld f­eletti örömtől ragyogott) végre láttam őt, itt volt, épen itt, ágyam mellett. 0 az, most bizonyos vagyok benne, hogy ő. Épen olyan mint azon kép, mit a jó isten bennem alkotott, fehér fürtökkel, mint már mondottam is ön­nek ! 0 az­­ meg kell gyógyulnom! — Annál jobb, Jary anyó; de beszélje el kend az egész történetet — Sok orvosok s növendékek közt volt,­­ mintha mind­nyájok feje ő lett volna. Oh! mily édes volt hangjal Ágyamhoz közelitett, —­; de nem tudom hogy történt: azon perezben eltűnt, midőn megszókitam : Palim! édes fiam! — s azzal elvesztem eszméletemet A jó ápolónő ismét magamhoz hozott, s lefestem őt előtte; megígérte, hogy holnap ismét első­s ágyamhoz veze­tendő Ő az, ő az! Jöjön el holnap ön is, jöjjön el holnap! Midőn így hallám beszélni őt, láttam, hogy egész életének uralkodó érzelme hagymázzá vált, mely kö­zelgő végét jósolja hangja teljességének, tekintete élénkségének s kézszoritása erejének daczára. Másnap halva lelém s áldám sorsát, mely azon perezben hozta el boldog halálát, midőn tetőpontján áll azon édes álomnak, mely egyedül bírta életét s erejét föntartani ötven évi nyomor és könyek közepette.­ SZÁSZ KÁROLY. ESTI POSTA. Pest, mart. 26. Párisi tudósítások szerint márt. 23-án, mielőtt Per­s­i­g­n­y ur utódjának nevét ismerte volna a közönség, egész nap harczias hírekkel volt tele a főváros. A „Moniteur“ azon közlése, mely szerint az admiralitási tanács újra szerveztetik, — a tengeri kerületekben és alkerületekben az újságok által hirdetett matróz sze­dés, — egy bizottmány kinevezéséröli hír, melynek feladata volna megvizsgálni a csatornabeli franczia kikötőket, — V e u i 11 a t urnak egy czikke, ki a maga szerkesztőségi hivatalából valóságos hadat üzen Angliának, — s végre azon hir, hogy Malmesbury lordot a Francziaország irányában kifejtett kevés erélyért megbuktatták —• mind­ezek túlságosan feliz­gatták az ujságolók képzelődését, főleg azokét a­kik az árcsökkenésre leselkednek. A ferni tengeröbölbe és a fekete tengerre történt hadjárat óta különös figyelmet fordított Francziaor­szág tengerészetére, és sem költséget sem fáradságot nem kímért, hogy oly büszke hajóhadat állítson ki, minővel még sohasem birt. A mart. 20-diki rendelet által ezen készületeknek még nagyobb nyomaték ada­tik. Az admiralitási tanács, melynek elnöke a ten­gerészeti miniszter, ezentúl öt tábornoki rangú ten­gerész tisztből áll,­­ továbbá egy főügyelőből, a tengerészeti mérnökségből, egy tengerészeti főbiz­tosból ; a titkár egy sorhajó-kapitány, míg más két sorhajó kapitány segédtanácsos. Az admiralitási ta­nács véleményt ad a tengerészeti ügyben minden ál­talános kérdésben, sőt szükség esetében részletek iránt is. Minden, a tengerészetet tárgyazó törvényja­vaslat vagy kibocsátvány,sürgetős eseteken kívül ezen hatóság elé terjesztendő. Az előléptetési lajstromokat évenként ez készíti el stb. Meg kell azonban jegyezni, hogy ezen tanács véleménye a miniszterre nézve nem kötelező.­­ A matróz­szedésre meg kell jegyezni, hogy az minden évben mártiusban történik, csakhogy ez idén nagyobb mértékben mint máskor. — Venillet úr czikkére a „Times“ legutóbbi heves czikke adott alkalmat. Az „Univers“ szerkesz­tője e czikkben Anglia helyzetét a legfeketébb szí­nekkel festi. Nagyságát nem tagadja, de mivel a nagyság Angliát roppant önhittséggel töltötte el, kö­zeli bukását jósolja, Angliának Krimiában volt fellé­pése és az indiai felkelés, kezeskednek arra nézve neki. Azután Francziaország kivonataira térvén át, kéri Louis Veuillot Angliát, ne feledje, hogy La­jos Fülöp kora elmúlt, és hogy ma Francziaor­­szággal számolni kell — Veuillot úr azután a csá­szár szavaira emlékeztet, melyekben a menekül­tek ellen rendszabályokat kíván, habár nem sa­ját biztonléte, de a szövetség okáért. Az „Uni­vers“ e szavakat bámulásra méltóknak találja. — Francziaországra nézve semmi nincs, a­mire ez keve­sebbet tartana, mint az angol szövetség, hanem a vi­lágbéke kedvéért fel kell azt tartani, a­meddig a be­csület megengedi. Veuillot úr ezután a feltételekre tér át, melyek alatt a szövetség egyedül fenállhat, sze­rinte e feltételeket be kell tölteni, s ha az nem törté­nik, tehát szakítsa meg a császár a szövetséget, sőt kezdjen háborút is, ha népszerűségét elvesz­teni nem akarja. Oly szövetséget, mely Angliára nézve a suzerannitás egy neme kötelességek nél­kül, Francziaországra nézve pedig némi vazall­­ság, tűrni nem lehet stb. „Francziaország — így végződik e sajátságos czikk — ezekhez ragasz­kodik, s minden áldozatra kész. És akármely fé­lelmes legyen a veszély, Francziaország igaz ügyé­ben bízva, alig fogja eltűrni, hogy neki türelmet taná­csoljanak, s csupán azokat fogja szeretni, a­kin vért tudnak tőle kívánni. E czikk annyival nagyobb ha­tást tett, mivel felülről sugalltnak hitték. — Ha­­ ez nem áll is, a czikknek már csak azért is fon­tosságot tulajdonítanak sokan, mivel az „Univers“­l megnyerte­ azon engedélyt, hogy az utczán is árul­hatják. -r­ Párisi diplomaták hangulatáról ezt írják az „In­­dependance“nak : „Ritka korszakokban s mindig csak oly nagy események előtt, melyek a kor törté­netében jelentékeny helyet foglaltak el, látta az em­ber a külföldi diplomatákat oly serényeknek a politi­kai újdonságoknak, melyek a párisi salonokban el­mondatnak, összeszedésében, s a legcsekélyebb jelen­ségeknek, melyek a francziaországi közvéleményben nyilatkoznak, észlelésében mint most. A követségek fejei mindent tudni akarnak. Az ő cancelláriáikban minden feljegyeztetik s az illető udvaroknak az iráni jelentés küldetik.“ — A „ Nord“nak Párisból jelentik : folyvást erősen beszélnek Magne ur visszalépéséről, s annak a pénzügyi miniszterségben Fould általi felváltatásáról. Persigny ur államminiszter lenne. — Ugyancsak a „Nord“nak hallomás után írják, hogy Eugenia csá­szárné újra reményteljes állapotban van — A távirati tudósítások sokkal békésebbek Pá­risból A „Pesti Napló“ magán tudósítása mart 26-ról jelenti: Valami­n­tiyi Itji igen békés je­len­tést ta­­r­tt Joh­it Pelissier követte tévézésének. — Ugyan­ezen sürgöny szerint a „Frankf­urter Journal Bernből jelenti, hogy a Svajczban levő franczia ügynö- Magyar könyves le­t. 51. Magyarok története. Tanodái és magán hasz­nálatra készité G­y­u­r i­­­s Antal. Pest, Lanffer és Stolp tulajdona. 1858. Nyomatott Gyurian Józsefnél. 8-rét. 98 lap. Ára 36 pkt. 52. Madame Pistache. Regény irta Fé­val.Fran­caiéból fordította Kovács Ödön. Nyomatott Győrött Sauerwein Gézánál 1858. 8-rét. 58 lap.

Next