Pesti Napló, 1859. február (10. évfolyam, 2692-2714. szám)

1859-02-26 / 2713. szám

PEST, FEBRUÁR 25. Cowley lord bécsi küldetésétől függ most azon irány, melyet az európai differentiákt meg­oldásai venni fognak. Az „Oester Corresp.“ említi, hogy a nemes lord a kiegyenlítés megkísértésére vállal­kozott. Szeretné engedélyekre bírni Ausztriát, mind az olasz, mind pedig az aldunai ügyekben. Nem lehetetlen, hogy a bécsi kabinet az európai béke kedvéért kész leend áldozatokat hozni, de viszont, kétséget sem szenved, hogy egyfelől a franczia-piemonti követelésekkel, másfelől pedig a III. Napóleon és Il­ik Sándor czár által pártolt aldunai mozgalmakkal szem­ben, minden áldozat, melyre Ausztria magát rábirathatná, csak igen korlátolt körű lehetne. Ez önként érthetővé válik, mihelyt analy­­sáljuk a kérdéseket, melyek Cowley lord kül­detésének tárgyai. A lord feladata, engedélyeket vívni ki az olasz ügyben. De mi tulajdonkép az olasz ügy? mik tár­gyai a jelen helyzetben az olasz kérdésnek? Az olasz kérdés jelenti első­sorban a bécsi kötésnek átvizsgálását, a­mennyiben az a lombard-velenczei királyságra vonatkozik, jelenti Ausztriának a többi olasz államokkal kötött azon magán­szerződései érvénytelení­tését, melyek e nagyhatalmat följogosították a katonai megszállásokra; jelenti az osztrák őrizettel megrakott herczegségeknek kiürítését. Az olasz kérdés második sorban je­lenti a pápai államból mind az osztrák, mind pedig a franczia haderők kivonulását, jelenti a pápai állam belszervezetének oly reformját, mely a közigazgatást és közkezelést egészen világi kezekbe tegye át. Az olasz kérdés harmadik sorban fel­tételezi a nápolyi királyság belkormányzatá­­nak gyökeres átalakítását. Ennyit jelent az olasz kérdés, ha azt a tut­­­eria s nem a palais-royal szem­pontjából tekintjük, mert akkor még sokkal több horderővel bír. Ausztria az 1815-ki szerződések átvizsgá­lását megengedni nem fogja. Nemcsak a nagy­hatalmaknak, de a tizenketted- vagy tizenha­tod rét államoknak sem szokása : területük egy részéről kardcsapás nélkül lemondani. A megszálló csapatok visszavonását bizonyos feltételek mellett ígérheti Ausztria , de arra már alkalmasint nem fog ráállani, hogy a meg­szállási jog elve jöjjön vita alá, s azon magán­szerződései érvényteleníttessenek, melyek sze­rint Észak-Olaszország különböző herczegsé­­geiben őrizetet tarthat. Ha Ausztria e kötmé­­nyek épségét nem szándékoznék a háború koc­káztatásával is védni, akkor nem lépett volna a pármai kormánnyal épen most oly al­kura, melynek erejénél fogva ezen herczeg­­ség minden várait a háború esetében őrizettel rakhatja meg. Mi az egyházi államot illeti: az idegen csa­patok általi megszállás tényének elenyészte­­tése szintén képezhet oly kialkuvási pontot, mely áthághatlan nehézségekbe ütközni nem­og, de az ő szentségének javaslandó refor­mokra nézve igen valószínű, hogy Ausztria né­zete Francziaországétól lényegesen különbözik. Cowley lord tehát, ha Ill­ik Napóleon ré­széről nagy engedékenységet nem tapasztalt, Bécsben kielégítő megoldáshoz aligha fog jutni. Majdnem annyi nehézséget kellene a nemes lordnak a Dunafejedelemségek kérdésében is legyőzni. " Miről a közelebbi számban fogunk szólani. KEMÉNY ZSIGMOND: Somogyból, febr. 22. T. szerkesztőség ! A színház ügyét folytonos éber figyelemmel kiséri közönségünk s váltig várja a fel­világosítást, illetőleg megnyugtatást a szárnyaló bal, hogy ne mondjam gonosz hírek iránt, melyet ön előbbi czikkemre megígérni szíves is volt, de a­mely­re mind ez ideig hasztalan vártunk. Valóban nem tudjuk megfogni, miként tarthatja a nemzeti színháznak tisztelt iga­gatósága, már csak ön érdekében is czélszerűnek a hallgatást! Mert ha már a közönségnek aggodalmát nem is méltatná fi­gyelmére, saját jó neve fentartása igényli, hogy szét­oszlassa azon mint mondámn gonosz híreket, melyek országszerte terjednek színházunk felől. E hírek igen szomorúak! szerintök nemzeti intéze­tünknek anyagi érdekei úgy kezeltetnek, hogy még ezen évben egy tetemes deficit elkerülhetlen ; művészi tekintetben pedig a cotteriák hatalma régtől túlemel­kedett a tehetség, szorgalom és valódi érdemen, és a hazafiság oltára körül magánérdekek ragadják el a legdúsabb áldozatokat, hogy e részben nem palástol­ható hanyatlásnak indulnánk! Eszünk ágában sincsen ezen s reptükben kétség­kívül mindinkább növekedő híreket tiszta valóknak elfogadni; mindamellett azonban ismételnünk kell a feletti csodálkozásunkat: miért nem emelkedik egy c­áfoló, vagy útbaigazító szó sem e h­írek ellenében ? miért nem szólal fel maga az igazgatóság, kinek min­den viszonyok közt ezt tenni erkölcsi kötelessége volna, — igen is kötelessége, mert Ha Bécs, Pest és más városoknak tanácsai köte­lességüknek ismerik évszakonkint számot adni az il­lető községeknek anyagi, sőt a mennyire lehet ösz­­szes állapotáról; ha magántársaságok működésük­ről és ezeknek eredményéről pontosan számolnak év végével; ha maga a magas kormány sajtó által nyil­vánítja az állam­háztartásának mibenlétét és hiva­talos lapok hosszasabb értekezésekben fejtegetik azoknak tételeit: úgy megvallom, megvárhatja ezt a nemzet is színházának igazgatóságától, kinek ve­zényletére bízatott drága intézete s kinek kezelése alatt vannak tetemes alapítványai, — igenis meg­várhatja, hogy ne csak akkor halljon valamit intéze­tének állapotáról, midőn több évi deficitek után se­gítségre szólittatik fel, hanem időnként is tudósittas­­sék annak rendes menete és összes mibenléte felől! De tisztelt szerkesztő úr, ön sem váltotta be adott becses szavát! — ön szives volt ígérni, miként né­hány nap múlva színházunk viszonyairól némi felvi­lágosító adatokkal fog a közönségnek szolgálni. Várva vártuk azokat, hiában ! — valószínűleg nem tehette ezt vagy legalább azt hitte, miként jobb e tárgy fe­lett hallgatni még !*) Én ellenkező véleményben vagyok, — oly viszo­nyok közt, minek a színházéi, semmi sem lehet ro­­szabb a hallgatásnál; mert míg egy őszinte szó a nem létező bajok feletti aggodalmakat szétoszlatja, vagy ha baj van, azt egész valóságában felfedezi, s ezen nyíltságánál fogva bizalmat gerjeszt, a bizalom pedig segíteni mindig kész, addig azoknak néma­sága, kiket illetne a szó, kiktől felvilágosítást vár­ni jogosítva van a közönség, szabad szárnyra kelti a koholt s nagyított híreknek seregét, s ezek ál­tal bizalmatlanságot éleszt, mely ha egyszer gyöke­ret vert, hiában létetik felhívás a legjobb ügyért, a kiáltó szava el fog hangzani a pusztában ! De még más rész következése is van az illetők hallgatagságának, mert némaságuk tért s időt enged egyoldalú, tévesztett irányú, vagy épen káros hatású debattoknak! — Ilyeneknek pedig vajmi üdvös volna véget vetni egy döntő nyilatkozattal; nem használ­nak azok semmit, ártanak sokat ! Én legalább oly czikkeknek hasznát, min­ket a „Magyar Sajtó “-ban vagy négyet olvastunk — fel nem foghatom.Avvagy oly hatalmasak vagyunk e mi magyarok, erőben és számban oly hatalmasak, hogy felekezetekre szakadozva egymás nélkül sőt egymás ellen képesek lehetünk megoldani korunk nehéz s nagyszerű feladásait? — Illik e bármikor, idején van-e különösen ma, vádolni őseinket, gyalázni azok­nak korát, kiknek eljárását oly nehezen ítélheti el az ifjabb kor, mert lehetetlen hogy tökéletesen foghassa fel azoknak viszonyait, nehézségeit, akadályait ? Nem elbizakodás-e azt, mit ők tettek, elkésettnek, elégte­lennek nevezni,és az akkori törvényes és alkotmányos életet gúnyolni, kárhoztatni?— Mi, kiknek sóvár ki­­vánataink, nemzeti kincseink, követeléseink a múlt­ban alapulnak, a múltból fejlődtek, — mi kárhoztas­­suk-e a hajdankort, gúnyoljuk annak szervezetét? — Megfoghatatlan ! még ha igy vék­a is, kötelességünk­ben állana pótolni az ősök mulasztásait és nem vá­dolni őket, — javitni a szervezeten, nem pedig át­kozni vagy csúfolni azt, melynek pajzsa alatt majd egy évezredet éltünk túl, s fejlődtünk úgy mint lehe­tett annyi vész, vihar és harcz között ! Valóban szerencsétlen tévedésnek, megfoghatatlan botlásnak tartom az ily irányt, a­nélkül, hogy indo­kait feszegetném , mert én keblemhez szeretnék szo­­rulni minden magyart: osztály, rang és vélemény-kü­lönbség nélkül, — mert magyar, mert édes testvé­rem, kivel karöltve, s összevetett vállakkal kell és lehet csak lerónom legszentebb kötelességeimet! Ne bántsuk véreim egymást, nincsen ideje még csak az élesebb vitatkozásoknak is, örüljünk rajta, hogy a nemzeti színház alapja újból szép adományo­zásokkal növekedett, kezeljük ezt híven, takaréko­san és óvatosan, nehogy újabb deficitek hiúsítsák meg reményeinket, s valamint a nemzet csak ősei példáján indult, midőn újabb áldozatokkal gyarapí­totta az azoknak hazafiasága által teremtett alapot, úgy művészeink is emlékezzenek meg elhunyt erdő­­deikről, kik utat törtek a kétes ösvényen, küzdve százszoros nehéségekkel, s pályát nyitottak utódaik­nak, melyen ma már biztos a haladás és nem is örömtelen! Ily szent érzelmektől meghatva,én ez­úttal sem bo­csátkozhatom a színházi ügyeknek és belső viszo­nyoknak taglalásába , mert ezt az illetőktől várja a közönség; csak­is első kérésemet ismétlem, még­pe­dig nemcsak a szerkesztőség, de egyenesen a szín­házi igazgatóság irányában is, különösen a végett, hogy : 1-szer. Nyugtassa meg a közönséget az iránt, mi­ként ezélszerű gazdálkodás és óvatos számítás mel­lett úgy fognak jövőre a nemzeti színháznak anyagi érdekei kezeltetni, hogy az jövőre minden deficittől mentve leszen. 2 szót. C­áfolja meg azon kósza híreket, melyek szerint a nemzeti színház körül oly kasztai szellem uralkodik , mely miatt jelesebb vidéki talentumok sem képesek a pesti nemzeti színpadra szerződhetni, — mig sokkal gyengébb tehetségek — mert épen az említett cotteriának védenczei — tüzetnek, sőt pár­tolva emeltetnek. Ilyenek a vidéken szárnyaló hirek , melyek — ha ellenükben szó sem emelkedik, méltó aggodalommal hatnak a közönségre, kétszeres boszankodást ger­jesztve, midőn azt soha máskor, csak ha segélyére, pénzére van szükség, méltatják egypár kegyes szóra.­­ A nemzet akarja, és azt újból tettleg bebizonyitá, igen is akarja fentartani színházi intézetét, mert an­nak jelentőségét kellően tudja méltánylani; de nem akarhatja, sőt nem nézheti egykedvűleg, hogy leg­tisztább szándéka áldozatai akár könnyelmű akár ügyetlen kezelés által fecsérlődjenek el, és azért kí­ván e részbeni megnyugtatást. S. P. *) Most is a maga részéről czélszerűnek tartja a szer­kesztő a hallgatást. S­z­e­r­k. TÁRCZA. Adatok a földbirtoki hitel kérdésé­hez. Anyagi kérdéseink közt alig van jelenleg fon­tosabb, a közfigyelmet inkább elfoglaló kérdés, mint a földbirtoki hitel kérdése. A Magyar Gazdasági E­yesület, mint tudva van, emlékiratban fejté ki kö­zelebb e tárgyban véleményét. Ily körülmények közt nemcsak érdekes, de egy­szersmind korszerű minden ide vonatkozó adat köz­lése. Ily adatokat közöl a „Budapesti Szemle“ legújabb füzete. Tudjuk ugyanis, hogy a múlt 1858. év végével ha­tóságilag összeirattak a betáblázási és telekkönyvek­ből mindazon tartozások, melyek jelzálogilag be van­nak jegyezve az összes birodalomban. Ez összeírás eredményét közli a Szemle részletes táblázatban, oly módon egybeállítva, hogy könnyebb legyen az egy­bevetés s minél inkább szembetűnjenek a kimutatás­ból vont következtetések. Mindenekelőtt mutatja az érintett táblázat, mily nagy hitelezési alapot nyújtott eddig is a birodalom­ban a földbirtok s mily nagy hitelre volt szüksége. A birodalom 10,636 osztr. □ mértföldnyi területén 1835 millió pfonint jelzálog­­teher nyugszik, és egy négyszeg mildre egyre másra 175 ezer forint jut, egy kát, holdra pedig 170 A pengő­éut. Kitűnik továbbá ezen táblázatból, hogy azon or­szágokban, a­hol nagyobb a népesedés, költségesebb a művelés, nagy beruházások, nagy forgó tökék kí­vántainak, a föld értéke és aránylag terheltetése is nagyobb, világos bizonyságául annak, hogy csak ott emelkedhetik a belterjes — intensív -- gazdálkodás, hol a birtoknak nagy tökék állanak rendelkezésére. Kihagyván a millión aluli őszi eteket, a koronaor­szágok terhe ily viszonyban fog állani egymáshoz . Egybehasonlítva a magyar koronához tartozó or­szágokkal a többieket, nem földértékileg, de terüle­tileg: az olasz tartományokban 21-szerte, a német szö­vetséges országokban 15 szerte, a lengyel tartomá­nyokban 3­2-szerte nagyobb teher fekszik az ingatla­nokon , mint a magyar koronához tartozó országokban. Még nagyobb lesz a különbség, ha az egyes legter­heltebb koronaországokat vesszük hasonlatba. Ez egybevetésből ugyanis kitűnik, hogy a magyar koronához tartozó országok,­­ ha értékek egyre­másra sokkal alantabb áll­ás — értékaránylag is ke­­vésbbé vannak bejegyzett adósságokkal terhelve, mint a birodalom többi országai. Mert ki hinné el, hogy középszámítás szerint Olaszországban 21-szer, a német szöv­­tartományokban 15 szer, s Gallicziában negyedfélszer annyit ér egy kataszr­ hold föld, mint a magyar koronához tartozó országokban ? Igaz ugyan, hogy ez utóbbi országokban sok ter­hek nincsenek betáblázva, ily terhek különösen a nagyszámú uzsorás váltó­ terhek, s a telekkönyvek sincsenek még rendezve, ennélfogva az ország terhei nem tűnnek ki oly világosan, mint másutt. De más országokban is vannak be nem táblázott terhek, a betáblázottak pedig sokkal aránytalanabbul terhelik a földbirtokot, miután a földbirtok nagy része hitbi­­zományokból, majorátusokból áll, melyek betáblá­­zást vagy épen nem, vagy csak a javítási értékig engednek meg. Ezekből világos, hogy : A földbirtoki hitelnek, megszűnvén az ősiségi bir­tokviszonyok, és elkészülvén a telekkönyvek, a ma­gyar koronához tartozó országokban nyílik a legszé­lesebb tér, mert értékaránylag is legkevésbbé van ter­helve. — Mert épen a földbirtoki hitel által nyújtan­dó tőkék, — melyek hasznos beruházásokra leg­szélesebb tért engednek — még tetemes jövedelmet, értékemelést s ennélfogva mindig növekedő hitele­zési alapot nyújtanak. Kitetszik továbbá, hogy a magyar koronához tar­tozó országok földbirtoki hitelszükségén czélszerű intézkedések, különösen jól rendezett földbirtoki hi­telintézetek által segíteni, inkább szükség, mint a többi koronaországokban. Másutt ugyanis az eddigi nagyobb terheltetés bizonysága szerint megvoltak a tőkék, melyek a földbirtoki hitel rendelkezésére ál­lottak, holott hazánkban hiányzottak és most még in­kább hiányzanak. Az is kétségtelen, hogy ha csak közelítőleg értéka­ránylag óhajtják is rendelkezésére bocsátni a magyar koronához tartozó országoknak azon tőkéket, melyek más korú országoknak — földértékarány­lag — ren­delkezésekre állottak , arra nagyon is elégtelenek az eddigi intézkedések, melyek a bécsi bank hypo­­thecalis osztályainak korlátolt, drága és ezélszerűt­­len működésében öszpontosulnak. Kétségtelenné teszik ezek fölött az idézett adatok, hogy a birodalom nagy kiterjedésénél, s a dolog ter­mészeténél fogva, egy központosított földbirtoki hi­telintézet — bármely széles alapokra legyen is az fek­tetve — a földbirtoki hitel igényeinek soha sem lesz képes megfelelni. Kitűnik végre különösen a betáblázott öszvegek nagyszerű mennyiségéből, hogy a birodalom minden országaiban bizalommal kerestek elhelyezést a tőkék a földbirtokra; kitűnik, hogy habár az állam és ipar­­vállalatok nagyobb kamatokat fizetnek itt is, mint mindenütt, a jó hypothekát keresték a vidéki tőke­pénzek,a kétségtelen jeléül annak, mily széles tér nyíl­nék a birodalomban a vidéki földbirtoki hitelintéze­tek fölállítására. Világos jele, hogy ok nélküli féle­­­lem attól tartani, hogy a földbirtoki hitelintézetek záloglevelei,ha kellő óvatossággal és józanul emelked­ve adatnak ki, nagyrészt a közel vidék tőkéit hozzák össze ezen üdvös czélra, azok biztos elhelyezéséül szolgálván, a­mint ezt nemcsak Németországon, de Gallicziában is szemlélni lehet. Mi a jelzálogi kölcsönök kamatlábát illeti, e rész­ben is érdekes tanulságot nyújt táblázatunk. A biro­dalom többi országaiban már régóta 5 perre van a betáblázási kamatláb határozva, a magyar koroná­hoz tartozó országokban pedig ez csak a jelen évti­zedben történt. Midőn az összes birodalomban 84 millió 6%-res teher van betáblázva, s 5 és ezen aluli kamatozás mellett 1751 milliót találunk följegyezve, akkor a magyar koronához tartozó országokban fe­lét teszi a 6%-tes, másik felét az ezen aluli betáblá­­zások észlete, t. i. 61 millió 6%-tes s 60 millió azon aluli ellenében. Ha a többi tartományokat összevesz­­szük , 23 millió 6% áll 1615 millió azon aluli elle­nében. Nem akarván ezúttal arról bővebben szólani, czél­­szerű és tanácsos lenne-e a betáblázási kamatlábat a jelen viszonyok közt emelni , azzal fejezem be rövid értekezésemet, hogy már maga azon körülmény, hogy az összes monarchiában található több mint 1700 millió­­ ingatlanra betáblázott — teher létezhet 5% és azon aluli kamatozás mellett — akkor, midőn minden állam- és iparpapír 6—7% közt jövedelmez, legvilágosabb és tagadhatlan bizonysága azon fen­tebbi állításunknak, hogy a földbirtoki hitel legbiz­tosabbnak tekintetik, s a meglévő tőkék nagy része mindenkor önként ezen módú elhelyezést keresi; s hogy a monarchiában ezélszerű földbirtoki hitelinté­zetek által, a földmivelés felvirágzására széles és nagy tér nyithatik. á § a 2 . "5 -3 °s S ® -3 -g =ä®a pá »5 ^ -£2^53 Ország neve 'S« SS’ s-gr H's 3« □•£ US'S, ________________g ^ 1. A német szöv. országokban. 1211 3470 350,000 35 ft 2. Az olasz tarto- I mányokban. 111 1353 81,000 8 ft 6 kr 3. A lengyel tar­tományokban. 392 790 496,000 49 ft 36 kr I 4. A magyar ko­ronához tarto­zó országokb. 120 5017 23,000 2 ft 18 kr is KÜLÖNFÉLÉK. — Öcs. k. Fensége főkormányzó ur f. hó 24 -én este ismét Bécsbe utazott. — Megjelent a „Budapesti Szemle“ XV-ik füzete következő tartalommal: I. Goethe: Élet- és jellem­rajz. I (Leves nyomán) Szász Károly: A legnagyobb német költőnek oly életirata és jellemzése, minő még ed­dig nem volt irodalmunkban ; s e mellett a mily tanul­ságos, oly kellemes, mulattató olvasmány. — II. Er­dély irodalomtörténete, különös tekintettel történeti irodalmára. (Az ötödik fejezet vége.) Szilá­gyi Sándortól. E nagy terjedelmű monographia most bevégzett ötödik fejezetét különösen érdekessé teszik a legnevezetesb erdélyi emlékiratok íróinak (mint Ke­mény János, Szalárdi, Bethlen János, Cse­rei, Apor stb.) ismertetése. — III. Guizot, mint államphilosoph. Második czikk: Kecskeméthy Au­réltól. Egyaránt tartalmas és tanulságos publicistai ta­nulmány. Az előbbeni czikk az európai polgári­sod­á­s főbb történeti mozzanatait emelte ki; a jelen czikkely a képviseleti rendszer történeteit is­merteti főbb vonásokban.— IV. Egy pillantás a külföld tudományos mozgalmaira. Hun­fal­vy Jánostól. Leginkább a tapasztalati tudományok körébe tartozó újabb mozgalmakat tünteti fel, legin­kább a brit társulat és angol királyi földirati társa­ság elnökeinek két közelebbi évi jelentései nyomán. S miután fölmutatta, mint igyekszik minden nemzet mi­nél nagyobb részt venni a közös szellemi munkában, s magát az emberi szellemre nézve mint­egy nélkülözhetlenné tenni: hazai tudomá­nyos viszonyainkra vet értekező egy futó pillantást, úgy látszik, úgymond, mi is érezzük, hogy jövendőnket, anyagi érdekeink rendezése mellett, csak a szellemi munkálko­dás biztosíthatja, hogy csak szellemileg erős nemzetet nem dönthet sirba anyagi erő. Azonban irodalmunk hiá­nyait is kijelöli értekező, s a teendők közt legfőbbnek mondja tudományos központok teremtését, s a mennyiben ilyenek vannak, azoknak anyagi eszközökkel ellátását. I­ V. Következik Lónyay Menyhérttől: Adatok a földbirtoki hitel kérdéséhez. Valóban becses statistikai adatok : az összes birodalom­ban betáblázott adósságok kimutatása. Kiáltólag mutat­ják e számok, mint jeles nemzetgazdánk megmutatja, hogy a földbirtoki hitelnek a birodalom egy részében sem nyílik czélzert a földbirtoki hitelintézet mellett oly széles tér, mint Magyarországon. Közelebb visszatér la­punk ez igen tartalmas kis Czikkelyre. VI. Nem kevésbbé tartalmas H P. (H­u­n­f­a­­­v­y Pál) czikkelye, melyben Czoernig nagy munkájának második és harmadik kötete nyomán Magyarország ethnographiáját ál­lítja egybe főbb vonásokban, megigazítva egyben másban az ismertetett munkát. Különösen érdekesek, a miket H. P. ura hunok, avarok és magyarok nemze­tiségéről ir. E részben ő szólhat legalaposabban, az ide vonatkozó segédtudományok ismereténél fogva. —■ VII. Továbbá Kautz Gyula a „nemzetgazdasági irodalom újabb mozzanatait“ ismerteti. Ez­úttal az angol irodalom főbb terméké­t mutatja föl a köze­lebbi évekről. Valódi szemlei czikk, a lényeget mindenütt kiemelő főbb vonásokban, sokat mond el röviden, a szakem­ber biztosságával.— VIII. A „Magyar tudományos akadé­mia“ czim alatt e füzetben rovatot nyit a Szemle szerkesz­tője a mivelt közönséget is érdeklő akadémiai tárgyalások kivonatos ismertetésének Különö­s tekintettel lesz szerkesz­tő (ki lapunk akadémiai tudósításait is írja) azon tárgya­lásokra, melyek­­— általános tudományos becs mellett, — hazai érdekkel is bírnak. Jelenleg gróf Des­se­w­ffy Emil elnöki beszédét közli, mintegy bevezetésül. — IX. Végül, hogy a változatosság annál nagyobb legyen, vi­rágokat nyújt olvasóinak a Budapesti Szemle jeles műfor­dításokban, a külföld szépirodalmából. Ilye­nek :­Isten és a b­a­j a d­é­r (Goethe után), Szász K.­­tól, és „Oiáf lovag“ (Heine után) Pap Endrétől. Ez utóbbi Pap Endre munkái közt nem jelenhetett volt meg. A legsikerültebb műfordítások egyike. Goethe hindu le­gendája egyike a nagy költő legművésziebb alakú költe­ményeinek Szász Károly sok szerencsével küzdött meg az eredetinek nehézségeivel. — Irodalmunkat megint egy csapás érte! Benedek József, kinek szépen és alaposan irt természettudomá­nyi czikkeit a Család könyvében és Buda­pesti Szemlében mindnyájan élvezettel és tanul­ Magyar könyvészel. 55. Budapesti szemle. Szerkeszti és kiadja Csen­­gery Antal. Pest, 1859. Nyomatott Herz Jánosnál. II. 8 rét. XV-dik füzet. 138 lap és egy melléklet. Előfizetés tiz füzetre tiz pírt.

Next