Pesti Napló, 1860. január (11. évfolyam, 2966-2990. szám)

1860-01-14 / 2976. szám

A mi itten szükséges, annak pótlása csupán sokak­at telhetik, nem csak mert nem kevés az, hanem azért kivált, mert ezen ügyet egyedül a szétterjedő sörszellem vndorsága biztosithatja. Mióta gróf Széchenyi István kimondta, hogy Ma­gyarország nem volt, hanem lesz, évek folytak el, és na e nagy szó, ma is életben tartja keblünkben a re­ményt, meggyőződhettünk, mikép szellemi és erköl­csi felemelkedés nélkül nem lehet, és azért hiszszü­k az Istent, hogy tehát lesz is, mert hiszen fi­ai, kik őt szeretni és megbecsülni is tudják, nem fognak el­fogyni soha. Örvendeztessen meg kérem kegyed, óhajtva várt válaszával, és fogadja szívesen hazafias tiszteletem nyilvánítását, melylyel vagyok stb. Pozsony, decem­ber 26. 1859. Gr. Dessewffy Emil. 1859. dec. 23-n kelt Császári nyiltparancs, mely által az államadósság törlesztése szabályoztatik s egy államadóssági bizottmány állittatik föl.*) Mi­el*ó F­erencz József Isten kegyelméből ausz­triai Császár, Magyar- és Csehország, Lombardia és Ve­­lencze, Dalmát-, Horvát-, Tótország, Galliczia, Lodome­­ria, Illiria és Jeruzsálem, stb. királya; Ausztria főher­­czege ; Toskána és Krakkó nagyherczege ; Lotharingia, Salzburg, Steyer, Karantán, Krajna és Bukovina hercze­­ge ; Erdély nagyfejedelme ; Morvaország őrgrófja ; Fel- és Al-Slézia, Modena, Párma, Piacenza és Guastalla, Os­­vieczin és Zator, Teschen, Friaul, Raguza és Zára her­­czege; Habsburg, Tirol, Kyburg, Gürcz és Gradiska her­­czegizett grófja; Trient és Brixen­ fejedelme; Fel- és Al- Lausitz és Istria őrgrófja; Hohenebs, Feldkirch, Bregenz, Sonnenberg stb. grófja; Triest, Cattaro és a szláv őrgróf­ság ura; a szerb vajdaság nagyvajdája, stb. stb. Az 1848. évben beállott események, s azon rázkódá­sok, a melyeknek ezen események folytán birodalmunk pénzügyi viszonyai ki voltak téve, nem engedték, hogy az államadósság törlesztése tárgyában 1817. jan. 22-én és 1829. oct. 1 jén kelt nyiltparancsok határozatai egész terjedelmükben teljesíttessenek. Míg az államigazgatóság kényszerülve volt, a szaporo­dott államszükségletek tetemes részének fedezésére szol­gáló eszközöket kölcsönök fölvételében keresni, az álla­­mos államadóssági kötelezvények beváltásának folyta­tása a törlesztési pénzalap jövedelmeiből, csak a kölcsö­nök szaporítása által lett volna eszközölhető, és se az államnak, se pedig az államhitelezőknek hasznára nem lett volna. Ennélfogva a törlesztési pénzalap jövedelmei, az általános államkiadások egy részének fedezésére for­­díttattak. A régibb államadósságnak az 1818. márt. 21-én kelt nyilt parancs értelmébeni kisorsolása azonban folytatta­tok , s azon kölcsönök törlesztése végett, melyekre néz­ve határozott törlesztési tervek voltak világosan megál­lapítva , a megkivántató pénzösszegek a pénzü­gyigazga­­tóság által külön fedeztessenek. Ezen viszonyok megfontolása mellett, s az államház­­tartásbani egyensúly helyreállítása végett, Általunk el­rendelt munkálatokkal öszhangzólag elhatároztuk, mi­szerint a törlesztési pénzalap ügyei korszerűleg szabá­­lyoztassanak, a törlesztési pénzalap s a kamatozó állam­­adósság eddigi igazgatóságára az összes államadósság tekintetében szélesebb hatáskör ruháztassék, a melléje rendelt ellenőrködő közlöny útdon alakíttassék, nemkü­lönben , hogy a régibb államadósságnak az eredeti ka­­matélvezettel visszavezetése, a nyilt parancs által meg­állapított határidő elteltéig biztosittassék. Ennélfogva minisztereink s birodalmi tanácsunk meg­hallgatása után e következendőket rendeljük: 1. Az általános törlesztési pénzalap és a kamatozó államadósság igazgatósága, 1860. január 1-jétől fogva , bővített hatáskörének megfelelőleg „Államadóssági igaz­gatóság“ nevezetet viselend. 2. Ezen igazgatóság kötelességeit képezik: a) Az államadósság jelenlegi állapotának nyilvánság­­ban tartása; b) az államadósság kevesbülésének vagy szaporodá­sának, mely a fönnálló vagy még kibocsátandó törvé­nyek alapján történendik, nyilvánságban tartása ; c) a kiszabott beváltásokra és visszafizetésekre, nem­különben az államadósságtól járó kamatok fizetésére megkivántató pénzszerek nyilvánságban tartása; *) Birodalmi tervl. 1859. dec. 23-i LXIV. db 226. sz. d) a régibb államadósság kötelezvényeinek s mind­azon államadóssági kötelezvényeknek kisorsolásáróli gondoskodás, melyek kisorsolás utján kerülnek vissza­fizetés alá; e) a beváltott államkötelezvények nyilvános megsem­misítése ; f) minden államkötelezvények készítésének és kiadvá­­­­nyozásának vezetése. 3. A törlesztési pénzalap letéti pénztára 1860. január 1-jétől fogva „Állam-letéti pénztár“ nevezetet viselend, s az államadósság igazgatósága minden ott létező bizto­­sitványok és letétek nyilvánságban tartását, nemkülön­ben azoknak igazgatását, az e tekintetben fönnálló sza­bályok szerint köteles ellátni. 4. Továbbá fönntartjuk magunknak, miszerint az ál­lamadósság igazgatóságára önállóbb hatáskör ruháztas­­sék oly irányban, miszerint a kötelezvények átírásánál és lekötésük megszüntetésénék­ ügymenet egyszerűsít­­tessék. 5. Az államadósság törlesztése mindaddig, míg az ál­lamháztartás a jövedelmek nagyobb részének e c­élra leendő fordítását meg nem engedi, mindazon államköte­­lezvények törlesztésére szoríttatik, melyek az illető köl­csönre nézve kitűzött határozatokban foglalt világos biz­tosítás szerint, részint kisorsolás, részint börzeszerű be­váltás által törlesztendők. 6. Egyszersmind rendeljük, miszerint az ausztriai ér­tékre szóló, ötszázalékos államkötelezvényekből, éven­­kint, az egész összegnek legalább is fél százaléknyi ré­sze börzeszerűen beváltassék és megsemmisíttessék. Mi fönntartjuk magunknak­ azon intézkedések elrendelését, melyek folytán a kisorsolás alá nem eső minden állam­­kötelezvények, ausztriai értékre szóló s öt százalékot kamatozó államkötelezvényekké fognak átalakíttatni. 7. A pénzügyigazgatóság köteles, az államadósság igazgatósága által kimutatott szükségletet évenként az államköltségvetésbe fölvenni, s annak fedezéséről gon­doskodni. 8. A régibb államadósság kisorsolására vonatkozólag, az 1818. márt. 11-kén kelt czászári nyilt parancs határo­zatai tartandók szem előtt, s ezen határozatokhoz ké­pest az említett adósságnak az eredeti teljes kamatélve­zetre visszavezetése, az 1867. év végéig tökéletesen esz­­közlendő. Azon években, midőn a megkivántató össze­get , az említett adósság kisorsolatlan kötelezvényeiben a kiszabott törlesztés végett előteremteni nem lehetne , pénzügyi miniszterünket fölhatalmazzuk, miszerint azok kisorsolását évenként tiz millió forintnyi összegig terjesz­­sze ki. Ha 1867. dec. végéig még az 1818. márt. 11-én kelt nyiltparancsban foglalt régibb adósságbeli kötelez­vények léteznének, melyek még kisorsolás alá nem ke­rültek , azok 1868. jan. 1-jén az eredeti teljes kamat­élvezetbe helyezendők, s kisorsolási kötelezvényekké változtatandók. 9. Az 1827. január 22-ikén kelt nyilt parancs alapján fölállított bizottmány helyett, mely köteles volt a tör­lesztési pénzalap ügyvitelére és működéseire ügyelni, egy közvetlenül alattunk álló államadóssági bizottmány alakítását rendeljük , mely hét tagból álland. Ezen bi­zottmány elnökének s két tagjának a földbirtokosok és tőkepénzesek körébeli kinevezését Magunknak tartjuk fenn. A többi négy tag közöl a szabadalmazott ausztriai nemzeti bank két, s az alsó-ausztriai kereskedelmi és iparkamara és a bécsi börzekamara egy-egy küldöttet saját kebeléből választ. 10. Ezen bizottmány tüstént behelyezendő, s első feladata leend, a törlesztési pénzalap jelenlegi állapotát kinyomozni, arról nekünk jelentést tenni, a törlesztési pénzalapnak államkötelezvényekben létező vagyonát az általános államadóssági pénztár könyveiből kitörölni s a kötelezvényeket nyilvánosan megsemmisíttetni. Ezen bizottmány annakutána köteles leend, az állam­­adósság jelenlegi állapotát az arról vezetett könyvek és följegyzések szerint megszemlélni. Ha az államadósság szaporodik, a bizottmány teendője teend, annak az államadósság főkönyvébe iktatása, nem­különben a kötelezvények készítése és kiadványozása fölötti, őrködés. 11. Az államadósság igazgatósága , a bizottmány­nak minden félév végével kimerítő és kellőleg támoga­tott jelentést teend az államadósság ügyeiről, melynek érdemleges megvizsgálása után a bizottmány az iránt nekünk közvetlenül előterjesztést teend, a mely köztu­domásra juttatandó. 12. Ezen nyiltparancs határozatai 1860. jan. 1-én a törlesztési pénzalap tárgyában létezett minden korábbi törvények és rendeletek helyébe lépendnek, mely utób­biak akkor hatályon kívül lépnek. Pénzügyi miniszterünk megbizatik, miszerint a jelen­tek, kivéve talán a spártaiakat, kikről Theophrastus írja, hogy az őskorban pecsétgyűrűket nem használ­tak, hanem szuette fadarabocskákat nyomtak viaszba. A keresztyén korszakban, úgy látszik, a gyűrűk mel­lett a pecsétnyomók használata inkább csak a VI— VII i. században veszi némikép kezdetét. A pecséteknek mindig nagy volt tekintélye, de hi­­telességök és fontosságuk még növekedett a közép­korban, midőn t. i. a miveletlenség közepett csak gyé­ren találkozván írástudók, kivált a világiak közt, s az okiratok alá nem irathatvan, a pecséteknek kel­lett a hitelességet pótolni e tekintetben is. Épen ez oknál fogva, mivel a pecséteknek oly nagy hitelesség tulaj­dont itatott, arról is kellett gondoskodni, hogy azokkal visszaélések ne történjenek, miért is érzések csak oly férfiakra bízatott, kikben tökéletesen meg lehetett nyugodni. S mihelyt észrevették, hogy a pe­csétekkel visszaélések történtek, akár magával a va­lódi pecséttel, akár hamis pecsét alkalmazása által, — a használatban volt pecsétnyomók azonnal össze­törettek és újak vésettek. Tanúsítja ezt többek közt Kun László 1278-ban kelt oklevele stb. A pecséteknek az okiratokra illesztését illetőleg — főleg a középkorra nézve — két módot kell megkü­lönböztetnünk, t. i. : vagy rányomattak az okiratra, s ez a régibb szokás; vagy pedig selyem , arany- avvagy czérnából ké­szült zsinegről, vagy bőr avvagy hártya-szalagról függtek le az okmányon. Az anyag, melybe belenyomattak a pecsétnyomók, az ókorban viasz- vagy krétaanyag volt. A középkor­ban — s minket kivált ez érdekel — közönségesen viasz, mely színre nézve változott, de leginkább fehér és sárga volt, — továbbá arany, ólom s némelykor ezüst használtatott. A spanyol­ viasz a XVI. század második felében jött divatba, s ezután nemsokára az ostyával pecsételés is. Értekező gyűjteményében van egy 1605-ben kelt magyar levél pecsét-viaszszal pe­csételve , s a pesti egyetem könyvtárában egy ostyá­val pecsételt levél 1603-ból. Formára nézve a pecsétek leginkább gömbölyűek, de vannak hosszúkás és tojásgömbölyüek, felső és alsó végeken csúcsosak, három, négy, hat, nyolcz­­szegletüek, luczercalevél alakúak stb. Nagyságra nézve szintén különbözők. A VIII. és IX. század­ban még nem igen nagyok, a XI. és XII. század­ban már jókorák, mint ezt nálunk is mutatják sz. István és Kálmán pecsétjei; a XII. és XIII. század­ban már igen nagyok, mint p. o. II. András királyunk pecsétje, melyet Spiesz Archívumában említ, három lat­inján két magyar fontot nyom. De ezen nagy alakú pecséteken kívül fejedelmeink, mint tudjuk, még más két és pedig különféle nagyságú pecséteket is hasz­náltak. A XV. században ötféle pecséttel éltek a ma­gyar királyok, mint Mátyás 1471-ki decretumában ol­vassuk: „Item quodnos utamur quatuorant quinque si­­gillis, videlicet , bulla aurea, dupplici secreto, juri­­dico et annulari.“ A fejedelmek példáját a hercze­­gek, főpapok, főurak, káptalanok, városok, testüle­tek s mások is követvén, ezek is szintén nagyobb és kisebb pecséteket használtak, így a hires sárkány­rendnek (Ordo Draconum) háromféle pecsétje volt, — a nagy, mely egy okmányon a nemzeti Múzeumban van, a kisebb és a gyűrűs. Ezen két utóbbinak 1830- ban a Budán talált réznyomója értekező gyűjtemé­nyében van. A vésetre térvén, megjegyzi értekező, hogy ez alatt I minden a mi a pecsétre vésve van , tehát az Írás is I értetik. A régieknél, nevezetesen a görögöknél és ró­maiaknál, nem ritkán igen csinos és művészeti volt a véset, úgy hogy a jelen korban sem értük őket utól. A középkorban, kivált a IX, X, XI és XII. század­ban a pecsétek vésete igen egyszerű volt s kevés mű­vészettel birt; a XIII. és XIV. században, már szeb­bek a pecsétek, a XV-ben pedig már csinosak is. A pecsétre vésett tárgyak az ókorban igen külön­bözők voltak; néha valamely fejedelmet,néha evagy ama bölcsnek fejét, néha istenséget, néha állatot, de sok egyébfélét is ábrázolnak. A középkorban közön­ségesen vagy fejedelmet trónon, vagy herczeget ló­háton, vagy szentet, vagy püspököt, templomot stb. s nálunk a XIII. század kezdetétől fogva, mint Imre király 1202-i aranypecsétje (Praynál VI. Táb. 6. sz.) tanúsítja, már czimereket és tüntetnek elénk. A feliratok a középkorban, s általában míg a deák nyelv diplomaticus volt, nemcsak nálunk, de más nemzeteknél is (kivéve a byzantinokat és ál­talán az óhitű népeket), kevés kivétellel latinok voltak. A betűk, alakjukra nézve , a középkorban nem változtak annyira a pecséteken, mint az ok­leveleken , mert a régi deák betűk, kivéve a XIV. és XV. századot — mikor a pecséteken is gót betű­ket használtak — annyira mennyire mindig megtar­tottak, habár némelykor megtörtént, hogy egy vagy más görög betű vegyíttetett azok közé, vagy egyik má­sik betű elferdíttetett. A középkorban az írás a pecséte­ken közönségesen kereszttel kezdődött. Ezen szokás azonban a XV. században, sőt a XIV. század végével is már változást szenvedett, s a kereszt többször csil­laggal , vagy rózsával, vagy ponttal cseréltetett fel; némelykor pedig semmi jel sem létetett, mi azonban ritkábban történt. (Heineccius: De veteribus Germa­­norum etc. sigillis 1719.) Megjegyzendő végre, hogy az évszám a régi pecséteken ugyan nem, a XV-dik századtól kezdve azonban már tobszor bevésve talál­tatik. Hazánkban a királyi pecsétek közöl a legré­gibb , mely évszámmal bir, II. Ulászló királyé (Prag. XVI. tab.) 1490-ből. Az erdélyi fejedelmek pecsétjei közöl a legrégibb, mely évszámmal bir, Bárcsai Ákosé 1658-ból. (Die Wappen und Siegel der Fürsten von Siebenbürgen. Von J.B. v. S. Hermanstadt 1838.) Ezen általános észrevételek előrebocsátása után azon magyar köriratu pecsétek ismertetésére tért ál­tal értekező, melyek a XVI. század végéig gyűjtemé­nyében vannak s melyek azon oknál fogva, mivel ma­gyar f­öliratuak, nemcsak ritkábbak, de nyelv tekin­tetében érdekesebbek is. E rajzban is bemutatott s kö­rülményesen leírt és megmagyarázott pecsétek a követ­kezők : 1. Abafi Miklós pecsét ily fölirattal: „A­b­a­f i f­k­lus“ a XIV. századból; 2. Sajó-Vámos vá­rosa pecsétje 1487-ről ily fölirattal: „VÁMOSI * PE­­CZET * 1487.“; 3. Tokaj városa pecsétje ily fölirat­tal: „ * Tho­kai: BZ: * 1549.“; 4. Szintén Tokaj peccsétje ily körirattal: „Tokhai:varos: Pecze...“; 5. Tarczal városa pecsétje ily körirattal: * f * T­a­r­­czal * f * Varasa.“; 6. Somogyi Mátyás főkapitány pecsétje, melynek körirata: .Karczai.Somodi . M­a­t­i­a­s.“ 1605-től . 7. Szerencs városa pecsétje 1608-ból, ily körirattal: „.Isten . kegyelme­­bol: epitetet; Szerenc. “. 8. Apafalva (Szathmármegyében) pecsétje. Körirata: „ * Apa * Falvia * Peczeti •* A­D. 1667.“ 9. IV. Béla király pecsétgyűrűje ,B‘betűvel. Végül egy ily, bár nem magyar föliratu pecsétet is mutatott be értekező: „ I S. N a n e h un g a r i d’ g e n A g o­e Be r­et li e“, miből következteté, hogy az Agoe Beretlie nemzetség magyar volt, mert Nana, ki ebből származott magyar­nak mondatik, — így tehát egyike azon 108 gyöke­res nemzetségnek, melyekről Kézai Simon króniká­jában emlékezik. E pecsét a XIII. századból vagy a XIV-ik elejéről való. Jövő hétfőn a math. és természettudományi osztá­lyok tartják ülésöket. Tomory Anasztáz és Dör­­n­e­r urak foglalják el székeket, nyiltparancs foganatosítása végett szükséges intézkedé­seket haladék nélkül tegye meg. Kelt birodalmi fő és székvárosunkban Bécsben, dec. 23-án, nyolczszáz­ötvenkilenczedik évben, uralkodásunk tizenkettedik évében. Ferencz József s. k. (P. H.) Gróf Rechberg s. k. Báró Bruck s. k. Legfelsőbb rendeletre: Báró Ransonnet s.k. (Bp. H.) KÜLÖNFÉLÉK. — Debreczenből jan. 11-től írják nekünk: Ma reggel 9 órakor, — az isteni tisztelet végződése után, — a su­­perintendensi lakról a szomszéd kis templomba vezette a st. superintendens a nála összegyűlt espereseket és se­gédgondnokokat, mely már annyira telve volt az egy­házvidékek és egyes egyházak képviselői és más minden rangú hallgatóság által, hogy a hivatalnokok számára is alig maradt egy kis szoros hely. Megjelent e gyűlésre a kormánybiztos is egyenruhában. — Főtiszteletü ur buzgó imával nyitván meg az ülést, előadá, hogy ezen ülés, mely az octoberi gyűlés által rendeltetett el, azóta többször betiltatott, s annak megtartása esetében a cs. kir. nagy­váradi helytartóság őt teszi személyesen felelőssé. Felál­lott a megyei biztos is, s a magas kormány nevében fel­szólította a. superintendens urat, hogy a gyűlést osz­lassa el, s a gyülekező, hogy oszoljék el, mire egyhan­gú volt a válasz : megtartjuk az ülést! Tisza K. ur erre felállván, szavakat akart kölcsönözni a gyűlés egyhangúlag nyilatkoztatott akaratának, de biztos ur közbe vágott, jelentvén, hogy az ő küldetése eddig ter­jedvén, ezennel távozik, mi mégis történt. A biztos eltá­vozása után a gyűlés háborútlanul folytatta tárgyalását. Az eredményt tegnapi számunk már közlé. — Bicskey Kálmán úr 100 ujatot tett le szer­kesztőségünknél a Ka­zinczy-alapit­ványra. Át­szolgáltattuk. — Debreczenből írják, hogy Benő és Illésy urak de­­breczeni szépirodalmi lapot szándékoznak megindítani. — Tudvalevő, hogy a hivatalnokok nyugpénzintézeti választmánya Budán e napokban nyilvános számadást tett a közönség előtt a kiadásokról és bevételekről, szó­val a pénztár állásáról. Nem méltán, jogosan várhatná-e meg a közönség, hogy már a nemzeti színház igazgató­sága is számolna valahára ? Kivált mikor annyi a panasz a hibás szerződtetések, meg ismét az indokolatlan elbo­csátások miatt, és kivált most, midőn az új szerződteté­sekre készülnek.­­ Lapunk bezártával értesülünk a gyászhírről, hogy Komlóssy Ferencz, több színdarab átdolgozója és fordítója, a maga idejében nevezetes színigazgató, leg­utóbb könyvtárnok és gazda­hivatalnok a nemzeti szín­háznál, ma délután, gutaü­tés következtében, kimúlt. MAGYAR AKADÉMIA. Az akadémiai tárgyalások szaporodásával az Akadémia az ezeket közlő Értesítő­jének a folyó év kezdetétől fogva három szakban kü­lön kiadását rendelte el, egyszersmind külön hirdetvén előfizetést mindenikre. Az említett szakok következők: I. Magyar Akadémiai Értesítő. A nyelv-és szép­tudományi osztály Közlönye. II. Magyar Akadémiai Értesítő. A philosophiai, törvény-és történettudományi osztályok Közlönye. III. Magyar Akadémiai Értesítő. A mathemati­­kai és természettudományi osztályok Közlönye. E három közlöny mindenike időhöz nem kötött szá­mokban fog megjelenni, de kéthavonként mégis leg­alább egy szám, melyek kiterjedését a tárgyak mivolta határozza. Az első kettőből 30 nagy nyolczadrétű iv al­kot egy kötetet, a harmadikból 25 ív, melyekhez több­kevesebb rajztáblák járulnak. Az előfizetés kötetek szerint történik, s minden ily kötet előfizetési ára könyvárusi után 3 új fo­­rint, postán keresztkötés alatt 3 ft 80 kr­ujpénzben. Megrendelhetni e közlönyöket Pesten Eggenber­­g­e­r, Geibel, Hartleben, Kilian, Lampel, Lautier és Stolp, Osterlamm, Pfeifer, Ráth; a vidéken minden hiteles könyvárusoknál, kik az előfizetési pénzeknek 25 pd­ letudása mellett, egyenesen a „Magyar Akadémiai Értesítő“ kiadóhivatalához (Pest uri utcza, 2. sz.) bekül­désére kéretnek. Postai előfizetők a postai elő­fizetési árnak (3 ft 80 kr) bérmentes beküldésére kéret­nek ugyanezen czimzet alatt. — Mindenik szakasz első számai februárban küldetnek szét. — Pest, január 10. 1860. Elnöki meghagyásból Toldy Ferencz, titoknok. NEMZETI SZÍNHÁZ. Jan. 12-én: (A) hug­onot­­ták, dalmű 3 felv. Meyerbeertől. IGAZÍTÁS. Tegnapi számunk berlini távsürgönyében hibásan jelentetett országos alkotmány „szövet­ségi“ helyett. POLITIKAI ESEMÉNYEK. ANGOLORSZÁG, London, jan. 9. Lord Macau- t a­z­t, mint jelentve van, ma temetik el a Westmins­ter-egyházba. A temetési programm a következő : 11 órakor indul a gyászmenet az elhunyt házától (Holly- Lodge Kensington elővárosban). A gyászkocsit hat ló viszi, s e kocsit 3 kocsin kisérik közvetlen az elhunyt legközelebbi rokonai. Azután mennek az elhunyt tisz­telői szintén kocsikon, melyeket a Hydepark szegletén csatlakoznak a gyász kísérethez, mely a királynő pa­lotája előtt, a St. Jamesparkon által megy a Westmins­­ter-egyházba, a­hol a főbejáratnál a szemfedél vivői fogadják az elhunyt tetemeit, sok másokkal, kik hoz­zá közel állottak. A koporsót, elöl menvén a papság, a chórusba viszik, a­hol a Westminster dékánja tart fölötte egyházi szertartást. A koporsó mellett, a szem­­fedél végeit fogva, mennek a lord kanczellár, gróf Shelburne, gróf Stanhope és sir Henry Holland; a má­sik oldalon lord John Russell, Argyll herczeg, sir Da­vid Dundas, s a szent Pál-egyház tudós dékánja, Dr. Millman. Ezek viszik a koporsót nyughelyére a költők osztályába, oda a­hol Addison emléke áll. A csiszolt nyírfából készült külső koporsóban van a benső ólom koporsó. A koporsófedelen az elhunyt czimerei s név­­betűi között ezen felirat lesz : „The Right Honorable Thomas Babington Macaulay, Baron Macaulay of Rothwell, born 25 oct. 1800. Died 28 Decemb. 1859. FRANCZIAORSZÁG. A „Nord“ visszatér ismét arra, hogy a congressussal általában felhagytak, hogy ellenben Francziaország és Anglia egy jegyzőköny­vet fognának megállapítani, melyet a legtöbb hatal­masság valószínűleg azonnal elfogadna, míg Ausztria és a pápa részére a későbbi hozzájárulás nyitva fogna maradni. Így állapíttatott meg, azt mondja a „Nord“, Görögország és Belgium független­sége, valamint az új dán trónörökü­leti rend, s így fognának eljárni most is.­­ Hogy Francziaország legutóbbi javaslatai Olaszországban minden restau­­rátiót és beavatkozást kirekesztenek, arról nem két­kedik többé senki; ellenben még olyanok mindig van­nak, a­kik azt állítják, hogy nemcsak valamennyi középolaszországi területeken, hanem Savoyában is általános szavazás fog végbe menni, s a jövendő­beli uralkodás fölött az fog végérvényesen határozni. — A „Pays“ ezen czím alatt: „A tények hatalma az olasz ügyben“ egy czikket hoz Granier de Cassagnac úrtól, a­mely megteszi a kellő fordu­latot a mostani franczia politika szellemében. Azt mondja, Francziaország a pápa ellen épen semmi el­lenséges indulattal nem ment Olaszországba; hadjá­rata csupán Ausztria törvénytelen befolyását illette. Miután azonban e közben a romagnai állapotok is összeroskadtak , Francziaország nem avatkozhatik ott be, miután Olaszországban nem követhet kétféle politikát. Granier úr végül azt óhajtja, hogy min­denki tegyen félre minden haragot, s keresse az ész­szerű megoldást. — Compieta abbé, a Párisban levő pápai nun­­tius attaché-ja január 9-diki éjjel megint Párisba ér­kezett Rómából, a­hová kevéssel azelőtt ment volt, hozván magával sürgönyöket. A jegyzék­váltás tehát még január 9-ig folyt. — A „Patrie“ határozottan alaptalannak állítja, mintha a pápa abbeli szándékát jelentette volna ki, hogy Rómát hosszabb vagy rövidebb időre elhagyja.­­ A január 9-diki „Constitutionnel“ a clericalis tö­rekvések ellenében oly módon száll síkra, mely Pá­risban nagy figyelmet gerjeszt. Ugyanis mint párisi tudósítások állítják, egy nagy gyűjtést akarnának rendezni az egész kereszténység közt a végre, hogy Romagna a pápa részére megtartassék. Úgy lát­szik a „Constitutionnel“-ből, hogy ezen gyűjtéseknél a papság különösen a jótékony egyesületek közreműködésére számított, melyekre a clerus a legi­timistákkal együtt eleitől fogva nagy befolyást gyako­rol. — A „Constitutionnel“ sürgetőleg óvja ezen tár­

Next