Pesti Napló, 1860. január (11. évfolyam, 2966-2990. szám)
1860-01-14 / 2976. szám
A mi itten szükséges, annak pótlása csupán sokakat telhetik, nem csak mert nem kevés az, hanem azért kivált, mert ezen ügyet egyedül a szétterjedő sörszellem vndorsága biztosithatja. Mióta gróf Széchenyi István kimondta, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz, évek folytak el, és na e nagy szó, ma is életben tartja keblünkben a reményt, meggyőződhettünk, mikép szellemi és erkölcsi felemelkedés nélkül nem lehet, és azért hiszszük az Istent, hogy tehát lesz is, mert hiszen fiai, kik őt szeretni és megbecsülni is tudják, nem fognak elfogyni soha. Örvendeztessen meg kérem kegyed, óhajtva várt válaszával, és fogadja szívesen hazafias tiszteletem nyilvánítását, melylyel vagyok stb. Pozsony, december 26. 1859. Gr. Dessewffy Emil. 1859. dec. 23-n kelt Császári nyiltparancs, mely által az államadósság törlesztése szabályoztatik s egy államadóssági bizottmány állittatik föl.*) Miel*ó Ferencz József Isten kegyelméből ausztriai Császár, Magyar- és Csehország, Lombardia és Velencze, Dalmát-, Horvát-, Tótország, Galliczia, Lodomeria, Illiria és Jeruzsálem, stb. királya; Ausztria főherczege ; Toskána és Krakkó nagyherczege ; Lotharingia, Salzburg, Steyer, Karantán, Krajna és Bukovina herczege ; Erdély nagyfejedelme ; Morvaország őrgrófja ; Fel- és Al-Slézia, Modena, Párma, Piacenza és Guastalla, Osvieczin és Zator, Teschen, Friaul, Raguza és Zára herczege; Habsburg, Tirol, Kyburg, Gürcz és Gradiska herczegizett grófja; Trient és Brixen fejedelme; Fel- és Al- Lausitz és Istria őrgrófja; Hohenebs, Feldkirch, Bregenz, Sonnenberg stb. grófja; Triest, Cattaro és a szláv őrgrófság ura; a szerb vajdaság nagyvajdája, stb. stb. Az 1848. évben beállott események, s azon rázkódások, a melyeknek ezen események folytán birodalmunk pénzügyi viszonyai ki voltak téve, nem engedték, hogy az államadósság törlesztése tárgyában 1817. jan. 22-én és 1829. oct. 1 jén kelt nyiltparancsok határozatai egész terjedelmükben teljesíttessenek. Míg az államigazgatóság kényszerülve volt, a szaporodott államszükségletek tetemes részének fedezésére szolgáló eszközöket kölcsönök fölvételében keresni, az államos államadóssági kötelezvények beváltásának folytatása a törlesztési pénzalap jövedelmeiből, csak a kölcsönök szaporítása által lett volna eszközölhető, és se az államnak, se pedig az államhitelezőknek hasznára nem lett volna. Ennélfogva a törlesztési pénzalap jövedelmei, az általános államkiadások egy részének fedezésére fordíttattak. A régibb államadósságnak az 1818. márt. 21-én kelt nyilt parancs értelmébeni kisorsolása azonban folytattatok , s azon kölcsönök törlesztése végett, melyekre nézve határozott törlesztési tervek voltak világosan megállapítva , a megkivántató pénzösszegek a pénzügyigazgatóság által külön fedeztessenek. Ezen viszonyok megfontolása mellett, s az államháztartásbani egyensúly helyreállítása végett, Általunk elrendelt munkálatokkal öszhangzólag elhatároztuk, miszerint a törlesztési pénzalap ügyei korszerűleg szabályoztassanak, a törlesztési pénzalap s a kamatozó államadósság eddigi igazgatóságára az összes államadósság tekintetében szélesebb hatáskör ruháztassék, a melléje rendelt ellenőrködő közlöny útdon alakíttassék, nemkülönben , hogy a régibb államadósságnak az eredeti kamatélvezettel visszavezetése, a nyilt parancs által megállapított határidő elteltéig biztosittassék. Ennélfogva minisztereink s birodalmi tanácsunk meghallgatása után e következendőket rendeljük: 1. Az általános törlesztési pénzalap és a kamatozó államadósság igazgatósága, 1860. január 1-jétől fogva , bővített hatáskörének megfelelőleg „Államadóssági igazgatóság“ nevezetet viselend. 2. Ezen igazgatóság kötelességeit képezik: a) Az államadósság jelenlegi állapotának nyilvánságban tartása; b) az államadósság kevesbülésének vagy szaporodásának, mely a fönnálló vagy még kibocsátandó törvények alapján történendik, nyilvánságban tartása ; c) a kiszabott beváltásokra és visszafizetésekre, nemkülönben az államadósságtól járó kamatok fizetésére megkivántató pénzszerek nyilvánságban tartása; *) Birodalmi tervl. 1859. dec. 23-i LXIV. db 226. sz. d) a régibb államadósság kötelezvényeinek s mindazon államadóssági kötelezvényeknek kisorsolásáróli gondoskodás, melyek kisorsolás utján kerülnek visszafizetés alá; e) a beváltott államkötelezvények nyilvános megsemmisítése ; f) minden államkötelezvények készítésének és kiadványozásának vezetése. 3. A törlesztési pénzalap letéti pénztára 1860. január 1-jétől fogva „Állam-letéti pénztár“ nevezetet viselend, s az államadósság igazgatósága minden ott létező biztositványok és letétek nyilvánságban tartását, nemkülönben azoknak igazgatását, az e tekintetben fönnálló szabályok szerint köteles ellátni. 4. Továbbá fönntartjuk magunknak, miszerint az államadósság igazgatóságára önállóbb hatáskör ruháztassék oly irányban, miszerint a kötelezvények átírásánál és lekötésük megszüntetésénék ügymenet egyszerűsíttessék. 5. Az államadósság törlesztése mindaddig, míg az államháztartás a jövedelmek nagyobb részének e célra leendő fordítását meg nem engedi, mindazon államkötelezvények törlesztésére szoríttatik, melyek az illető kölcsönre nézve kitűzött határozatokban foglalt világos biztosítás szerint, részint kisorsolás, részint börzeszerű beváltás által törlesztendők. 6. Egyszersmind rendeljük, miszerint az ausztriai értékre szóló, ötszázalékos államkötelezvényekből, évenkint, az egész összegnek legalább is fél százaléknyi része börzeszerűen beváltassék és megsemmisíttessék. Mi fönntartjuk magunknak azon intézkedések elrendelését, melyek folytán a kisorsolás alá nem eső minden államkötelezvények, ausztriai értékre szóló s öt százalékot kamatozó államkötelezvényekké fognak átalakíttatni. 7. A pénzügyigazgatóság köteles, az államadósság igazgatósága által kimutatott szükségletet évenként az államköltségvetésbe fölvenni, s annak fedezéséről gondoskodni. 8. A régibb államadósság kisorsolására vonatkozólag, az 1818. márt. 11-kén kelt czászári nyilt parancs határozatai tartandók szem előtt, s ezen határozatokhoz képest az említett adósságnak az eredeti teljes kamatélvezetre visszavezetése, az 1867. év végéig tökéletesen eszközlendő. Azon években, midőn a megkivántató összeget , az említett adósság kisorsolatlan kötelezvényeiben a kiszabott törlesztés végett előteremteni nem lehetne , pénzügyi miniszterünket fölhatalmazzuk, miszerint azok kisorsolását évenként tiz millió forintnyi összegig terjeszsze ki. Ha 1867. dec. végéig még az 1818. márt. 11-én kelt nyiltparancsban foglalt régibb adósságbeli kötelezvények léteznének, melyek még kisorsolás alá nem kerültek , azok 1868. jan. 1-jén az eredeti teljes kamatélvezetbe helyezendők, s kisorsolási kötelezvényekké változtatandók. 9. Az 1827. január 22-ikén kelt nyilt parancs alapján fölállított bizottmány helyett, mely köteles volt a törlesztési pénzalap ügyvitelére és működéseire ügyelni, egy közvetlenül alattunk álló államadóssági bizottmány alakítását rendeljük , mely hét tagból álland. Ezen bizottmány elnökének s két tagjának a földbirtokosok és tőkepénzesek körébeli kinevezését Magunknak tartjuk fenn. A többi négy tag közöl a szabadalmazott ausztriai nemzeti bank két, s az alsó-ausztriai kereskedelmi és iparkamara és a bécsi börzekamara egy-egy küldöttet saját kebeléből választ. 10. Ezen bizottmány tüstént behelyezendő, s első feladata leend, a törlesztési pénzalap jelenlegi állapotát kinyomozni, arról nekünk jelentést tenni, a törlesztési pénzalapnak államkötelezvényekben létező vagyonát az általános államadóssági pénztár könyveiből kitörölni s a kötelezvényeket nyilvánosan megsemmisíttetni. Ezen bizottmány annakutána köteles leend, az államadósság jelenlegi állapotát az arról vezetett könyvek és följegyzések szerint megszemlélni. Ha az államadósság szaporodik, a bizottmány teendője teend, annak az államadósság főkönyvébe iktatása, nemkülönben a kötelezvények készítése és kiadványozása fölötti, őrködés. 11. Az államadósság igazgatósága , a bizottmánynak minden félév végével kimerítő és kellőleg támogatott jelentést teend az államadósság ügyeiről, melynek érdemleges megvizsgálása után a bizottmány az iránt nekünk közvetlenül előterjesztést teend, a mely köztudomásra juttatandó. 12. Ezen nyiltparancs határozatai 1860. jan. 1-én a törlesztési pénzalap tárgyában létezett minden korábbi törvények és rendeletek helyébe lépendnek, mely utóbbiak akkor hatályon kívül lépnek. Pénzügyi miniszterünk megbizatik, miszerint a jelentek, kivéve talán a spártaiakat, kikről Theophrastus írja, hogy az őskorban pecsétgyűrűket nem használtak, hanem szuette fadarabocskákat nyomtak viaszba. A keresztyén korszakban, úgy látszik, a gyűrűk mellett a pecsétnyomók használata inkább csak a VI— VII i. században veszi némikép kezdetét. A pecséteknek mindig nagy volt tekintélye, de hitelességök és fontosságuk még növekedett a középkorban, midőn t. i. a miveletlenség közepett csak gyéren találkozván írástudók, kivált a világiak közt, s az okiratok alá nem irathatvan, a pecséteknek kellett a hitelességet pótolni e tekintetben is. Épen ez oknál fogva, mivel a pecséteknek oly nagy hitelesség tulajdont itatott, arról is kellett gondoskodni, hogy azokkal visszaélések ne történjenek, miért is érzések csak oly férfiakra bízatott, kikben tökéletesen meg lehetett nyugodni. S mihelyt észrevették, hogy a pecsétekkel visszaélések történtek, akár magával a valódi pecséttel, akár hamis pecsét alkalmazása által, — a használatban volt pecsétnyomók azonnal összetörettek és újak vésettek. Tanúsítja ezt többek közt Kun László 1278-ban kelt oklevele stb. A pecséteknek az okiratokra illesztését illetőleg — főleg a középkorra nézve — két módot kell megkülönböztetnünk, t. i. : vagy rányomattak az okiratra, s ez a régibb szokás; vagy pedig selyem , arany- avvagy czérnából készült zsinegről, vagy bőr avvagy hártya-szalagról függtek le az okmányon. Az anyag, melybe belenyomattak a pecsétnyomók, az ókorban viasz- vagy krétaanyag volt. A középkorban — s minket kivált ez érdekel — közönségesen viasz, mely színre nézve változott, de leginkább fehér és sárga volt, — továbbá arany, ólom s némelykor ezüst használtatott. A spanyol viasz a XVI. század második felében jött divatba, s ezután nemsokára az ostyával pecsételés is. Értekező gyűjteményében van egy 1605-ben kelt magyar levél pecsét-viaszszal pecsételve , s a pesti egyetem könyvtárában egy ostyával pecsételt levél 1603-ból. Formára nézve a pecsétek leginkább gömbölyűek, de vannak hosszúkás és tojásgömbölyüek, felső és alsó végeken csúcsosak, három, négy, hat, nyolczszegletüek, luczercalevél alakúak stb. Nagyságra nézve szintén különbözők. A VIII. és IX. században még nem igen nagyok, a XI. és XII. században már jókorák, mint ezt nálunk is mutatják sz. István és Kálmán pecsétjei; a XII. és XIII. században már igen nagyok, mint p. o. II. András királyunk pecsétje, melyet Spiesz Archívumában említ, három latinján két magyar fontot nyom. De ezen nagy alakú pecséteken kívül fejedelmeink, mint tudjuk, még más két és pedig különféle nagyságú pecséteket is használtak. A XV. században ötféle pecséttel éltek a magyar királyok, mint Mátyás 1471-ki decretumában olvassuk: „Item quodnos utamur quatuorant quinque sigillis, videlicet , bulla aurea, dupplici secreto, juridico et annulari.“ A fejedelmek példáját a herczegek, főpapok, főurak, káptalanok, városok, testületek s mások is követvén, ezek is szintén nagyobb és kisebb pecséteket használtak, így a hires sárkányrendnek (Ordo Draconum) háromféle pecsétje volt, — a nagy, mely egy okmányon a nemzeti Múzeumban van, a kisebb és a gyűrűs. Ezen két utóbbinak 1830- ban a Budán talált réznyomója értekező gyűjteményében van. A vésetre térvén, megjegyzi értekező, hogy ez alatt I minden a mi a pecsétre vésve van , tehát az Írás is I értetik. A régieknél, nevezetesen a görögöknél és rómaiaknál, nem ritkán igen csinos és művészeti volt a véset, úgy hogy a jelen korban sem értük őket utól. A középkorban, kivált a IX, X, XI és XII. században a pecsétek vésete igen egyszerű volt s kevés művészettel birt; a XIII. és XIV. században, már szebbek a pecsétek, a XV-ben pedig már csinosak is. A pecsétre vésett tárgyak az ókorban igen különbözők voltak; néha valamely fejedelmet,néha evagy ama bölcsnek fejét, néha istenséget, néha állatot, de sok egyébfélét is ábrázolnak. A középkorban közönségesen vagy fejedelmet trónon, vagy herczeget lóháton, vagy szentet, vagy püspököt, templomot stb. s nálunk a XIII. század kezdetétől fogva, mint Imre király 1202-i aranypecsétje (Praynál VI. Táb. 6. sz.) tanúsítja, már czimereket és tüntetnek elénk. A feliratok a középkorban, s általában míg a deák nyelv diplomaticus volt, nemcsak nálunk, de más nemzeteknél is (kivéve a byzantinokat és általán az óhitű népeket), kevés kivétellel latinok voltak. A betűk, alakjukra nézve , a középkorban nem változtak annyira a pecséteken, mint az okleveleken , mert a régi deák betűk, kivéve a XIV. és XV. századot — mikor a pecséteken is gót betűket használtak — annyira mennyire mindig megtartottak, habár némelykor megtörtént, hogy egy vagy más görög betű vegyíttetett azok közé, vagy egyik másik betű elferdíttetett. A középkorban az írás a pecséteken közönségesen kereszttel kezdődött. Ezen szokás azonban a XV. században, sőt a XIV. század végével is már változást szenvedett, s a kereszt többször csillaggal , vagy rózsával, vagy ponttal cseréltetett fel; némelykor pedig semmi jel sem létetett, mi azonban ritkábban történt. (Heineccius: De veteribus Germanorum etc. sigillis 1719.) Megjegyzendő végre, hogy az évszám a régi pecséteken ugyan nem, a XV-dik századtól kezdve azonban már tobszor bevésve találtatik. Hazánkban a királyi pecsétek közöl a legrégibb , mely évszámmal bir, II. Ulászló királyé (Prag. XVI. tab.) 1490-ből. Az erdélyi fejedelmek pecsétjei közöl a legrégibb, mely évszámmal bir, Bárcsai Ákosé 1658-ból. (Die Wappen und Siegel der Fürsten von Siebenbürgen. Von J.B. v. S. Hermanstadt 1838.) Ezen általános észrevételek előrebocsátása után azon magyar köriratu pecsétek ismertetésére tért által értekező, melyek a XVI. század végéig gyűjteményében vannak s melyek azon oknál fogva, mivel magyar föliratuak, nemcsak ritkábbak, de nyelv tekintetében érdekesebbek is. E rajzban is bemutatott s körülményesen leírt és megmagyarázott pecsétek a következők : 1. Abafi Miklós pecsét ily fölirattal: „Abaf i fklus“ a XIV. századból; 2. Sajó-Vámos városa pecsétje 1487-ről ily fölirattal: „VÁMOSI * PECZET * 1487.“; 3. Tokaj városa pecsétje ily fölirattal: „ * Thokai: BZ: * 1549.“; 4. Szintén Tokaj peccsétje ily körirattal: „Tokhai:varos: Pecze...“; 5. Tarczal városa pecsétje ily körirattal: * f * Tarczal * f * Varasa.“; 6. Somogyi Mátyás főkapitány pecsétje, melynek körirata: .Karczai.Somodi . Matias.“ 1605-től . 7. Szerencs városa pecsétje 1608-ból, ily körirattal: „.Isten . kegyelmebol: epitetet; Szerenc. “. 8. Apafalva (Szathmármegyében) pecsétje. Körirata: „ * Apa * Falvia * Peczeti •* AD. 1667.“ 9. IV. Béla király pecsétgyűrűje ,B‘betűvel. Végül egy ily, bár nem magyar föliratu pecsétet is mutatott be értekező: „ I S. N a n e h un g a r i d’ g e n A g oe Be ret li e“, miből következteté, hogy az Agoe Beretlie nemzetség magyar volt, mert Nana, ki ebből származott magyarnak mondatik, — így tehát egyike azon 108 gyökeres nemzetségnek, melyekről Kézai Simon krónikájában emlékezik. E pecsét a XIII. századból vagy a XIV-ik elejéről való. Jövő hétfőn a math. és természettudományi osztályok tartják ülésöket. Tomory Anasztáz és Dörner urak foglalják el székeket, nyiltparancs foganatosítása végett szükséges intézkedéseket haladék nélkül tegye meg. Kelt birodalmi fő és székvárosunkban Bécsben, dec. 23-án, nyolczszázötvenkilenczedik évben, uralkodásunk tizenkettedik évében. Ferencz József s. k. (P. H.) Gróf Rechberg s. k. Báró Bruck s. k. Legfelsőbb rendeletre: Báró Ransonnet s.k. (Bp. H.) KÜLÖNFÉLÉK. — Debreczenből jan. 11-től írják nekünk: Ma reggel 9 órakor, — az isteni tisztelet végződése után, — a superintendensi lakról a szomszéd kis templomba vezette a st. superintendens a nála összegyűlt espereseket és segédgondnokokat, mely már annyira telve volt az egyházvidékek és egyes egyházak képviselői és más minden rangú hallgatóság által, hogy a hivatalnokok számára is alig maradt egy kis szoros hely. Megjelent e gyűlésre a kormánybiztos is egyenruhában. — Főtiszteletü ur buzgó imával nyitván meg az ülést, előadá, hogy ezen ülés, mely az octoberi gyűlés által rendeltetett el, azóta többször betiltatott, s annak megtartása esetében a cs. kir. nagyváradi helytartóság őt teszi személyesen felelőssé. Felállott a megyei biztos is, s a magas kormány nevében felszólította a. superintendens urat, hogy a gyűlést oszlassa el, s a gyülekező, hogy oszoljék el, mire egyhangú volt a válasz : megtartjuk az ülést! Tisza K. ur erre felállván, szavakat akart kölcsönözni a gyűlés egyhangúlag nyilatkoztatott akaratának, de biztos ur közbe vágott, jelentvén, hogy az ő küldetése eddig terjedvén, ezennel távozik, mi mégis történt. A biztos eltávozása után a gyűlés háborútlanul folytatta tárgyalását. Az eredményt tegnapi számunk már közlé. — Bicskey Kálmán úr 100 ujatot tett le szerkesztőségünknél a Kazinczy-alapitványra. Átszolgáltattuk. — Debreczenből írják, hogy Benő és Illésy urak debreczeni szépirodalmi lapot szándékoznak megindítani. — Tudvalevő, hogy a hivatalnokok nyugpénzintézeti választmánya Budán e napokban nyilvános számadást tett a közönség előtt a kiadásokról és bevételekről, szóval a pénztár állásáról. Nem méltán, jogosan várhatná-e meg a közönség, hogy már a nemzeti színház igazgatósága is számolna valahára ? Kivált mikor annyi a panasz a hibás szerződtetések, meg ismét az indokolatlan elbocsátások miatt, és kivált most, midőn az új szerződtetésekre készülnek. Lapunk bezártával értesülünk a gyászhírről, hogy Komlóssy Ferencz, több színdarab átdolgozója és fordítója, a maga idejében nevezetes színigazgató, legutóbb könyvtárnok és gazdahivatalnok a nemzeti színháznál, ma délután, gutaütés következtében, kimúlt. MAGYAR AKADÉMIA. Az akadémiai tárgyalások szaporodásával az Akadémia az ezeket közlő Értesítőjének a folyó év kezdetétől fogva három szakban külön kiadását rendelte el, egyszersmind külön hirdetvén előfizetést mindenikre. Az említett szakok következők: I. Magyar Akadémiai Értesítő. A nyelv-és széptudományi osztály Közlönye. II. Magyar Akadémiai Értesítő. A philosophiai, törvény-és történettudományi osztályok Közlönye. III. Magyar Akadémiai Értesítő. A mathematikai és természettudományi osztályok Közlönye. E három közlöny mindenike időhöz nem kötött számokban fog megjelenni, de kéthavonként mégis legalább egy szám, melyek kiterjedését a tárgyak mivolta határozza. Az első kettőből 30 nagy nyolczadrétű iv alkot egy kötetet, a harmadikból 25 ív, melyekhez többkevesebb rajztáblák járulnak. Az előfizetés kötetek szerint történik, s minden ily kötet előfizetési ára könyvárusi után 3 új forint, postán keresztkötés alatt 3 ft 80 krujpénzben. Megrendelhetni e közlönyöket Pesten Eggenberger, Geibel, Hartleben, Kilian, Lampel, Lautier és Stolp, Osterlamm, Pfeifer, Ráth; a vidéken minden hiteles könyvárusoknál, kik az előfizetési pénzeknek 25 pd letudása mellett, egyenesen a „Magyar Akadémiai Értesítő“ kiadóhivatalához (Pest uri utcza, 2. sz.) beküldésére kéretnek. Postai előfizetők a postai előfizetési árnak (3 ft 80 kr) bérmentes beküldésére kéretnek ugyanezen czimzet alatt. — Mindenik szakasz első számai februárban küldetnek szét. — Pest, január 10. 1860. Elnöki meghagyásból Toldy Ferencz, titoknok. NEMZETI SZÍNHÁZ. Jan. 12-én: (A) hugonották, dalmű 3 felv. Meyerbeertől. IGAZÍTÁS. Tegnapi számunk berlini távsürgönyében hibásan jelentetett országos alkotmány „szövetségi“ helyett. POLITIKAI ESEMÉNYEK. ANGOLORSZÁG, London, jan. 9. Lord Macau- t azt, mint jelentve van, ma temetik el a Westminster-egyházba. A temetési programm a következő : 11 órakor indul a gyászmenet az elhunyt házától (Holly- Lodge Kensington elővárosban). A gyászkocsit hat ló viszi, s e kocsit 3 kocsin kisérik közvetlen az elhunyt legközelebbi rokonai. Azután mennek az elhunyt tisztelői szintén kocsikon, melyeket a Hydepark szegletén csatlakoznak a gyász kísérethez, mely a királynő palotája előtt, a St. Jamesparkon által megy a Westminster-egyházba, ahol a főbejáratnál a szemfedél vivői fogadják az elhunyt tetemeit, sok másokkal, kik hozzá közel állottak. A koporsót, elöl menvén a papság, a chórusba viszik, ahol a Westminster dékánja tart fölötte egyházi szertartást. A koporsó mellett, a szemfedél végeit fogva, mennek a lord kanczellár, gróf Shelburne, gróf Stanhope és sir Henry Holland; a másik oldalon lord John Russell, Argyll herczeg, sir David Dundas, s a szent Pál-egyház tudós dékánja, Dr. Millman. Ezek viszik a koporsót nyughelyére a költők osztályába, oda ahol Addison emléke áll. A csiszolt nyírfából készült külső koporsóban van a benső ólom koporsó. A koporsófedelen az elhunyt czimerei s névbetűi között ezen felirat lesz : „The Right Honorable Thomas Babington Macaulay, Baron Macaulay of Rothwell, born 25 oct. 1800. Died 28 Decemb. 1859. FRANCZIAORSZÁG. A „Nord“ visszatér ismét arra, hogy a congressussal általában felhagytak, hogy ellenben Francziaország és Anglia egy jegyzőkönyvet fognának megállapítani, melyet a legtöbb hatalmasság valószínűleg azonnal elfogadna, míg Ausztria és a pápa részére a későbbi hozzájárulás nyitva fogna maradni. Így állapíttatott meg, azt mondja a „Nord“, Görögország és Belgium függetlensége, valamint az új dán trónörökületi rend, s így fognának eljárni most is. Hogy Francziaország legutóbbi javaslatai Olaszországban minden restaurátiót és beavatkozást kirekesztenek, arról nem kétkedik többé senki; ellenben még olyanok mindig vannak, akik azt állítják, hogy nemcsak valamennyi középolaszországi területeken, hanem Savoyában is általános szavazás fog végbe menni, s a jövendőbeli uralkodás fölött az fog végérvényesen határozni. — A „Pays“ ezen czím alatt: „A tények hatalma az olasz ügyben“ egy czikket hoz Granier de Cassagnac úrtól, amely megteszi a kellő fordulatot a mostani franczia politika szellemében. Azt mondja, Francziaország a pápa ellen épen semmi ellenséges indulattal nem ment Olaszországba; hadjárata csupán Ausztria törvénytelen befolyását illette. Miután azonban e közben a romagnai állapotok is összeroskadtak , Francziaország nem avatkozhatik ott be, miután Olaszországban nem követhet kétféle politikát. Granier úr végül azt óhajtja, hogy mindenki tegyen félre minden haragot, s keresse az észszerű megoldást. — Compieta abbé, a Párisban levő pápai nuntius attaché-ja január 9-diki éjjel megint Párisba érkezett Rómából, ahová kevéssel azelőtt ment volt, hozván magával sürgönyöket. A jegyzékváltás tehát még január 9-ig folyt. — A „Patrie“ határozottan alaptalannak állítja, mintha a pápa abbeli szándékát jelentette volna ki, hogy Rómát hosszabb vagy rövidebb időre elhagyja. A január 9-diki „Constitutionnel“ a clericalis törekvések ellenében oly módon száll síkra, mely Párisban nagy figyelmet gerjeszt. Ugyanis mint párisi tudósítások állítják, egy nagy gyűjtést akarnának rendezni az egész kereszténység közt a végre, hogy Romagna a pápa részére megtartassék. Úgy látszik a „Constitutionnel“-ből, hogy ezen gyűjtéseknél a papság különösen a jótékony egyesületek közreműködésére számított, melyekre a clerus a legitimistákkal együtt eleitől fogva nagy befolyást gyakorol. — A „Constitutionnel“ sürgetőleg óvja ezen tár