Pesti Napló, 1860. május (11. évfolyam, 3067-3091. szám)
1860-05-01 / 3067. szám
Miért hagyott hátra bennünket a külföld ? Főkép azért, mivel ott alig van oly nagyszerű dicsvágy, melynek a szellemi téren biztos útja ne nyílnék. A mai korban a kitűnőbb nemzeteknél a legnagyobb dicsvágyat, önfeláldozást az ismeretek mezején látjuk nyilatkozni, s egy afrikai, egy éjszaksarki utazó, ki többnyire oda vész, oly megragadó példáit mutatja a valódi hősiségnek, mint akármely idők nagy háborúi; s a tudományt egy-egy lelki nyugalommal űző nagy tehetség, a lélek nem kisebb erejét és hatalmát fejti ki, mint egy reformátor államférfi. De a becsület, a nemzet tapsai és a segédeszközök sem hagynak fenn semmi irigyleni valót a legnagyobb hadvezértől, vagy status-férfitól is. És ezekben áll a nemzetek egyik fő főbüszkesége, sőt van olyan is, aki majdnem csak az e téren szerzett babérokért áll közbecsülésben. Mi nem lehetünk több okból oly hatalmas elősegítői a magasb törekvéseknek, mint némely nagy nemzet, s talán még sok víz foly le a Dunán, míg a magyar is megfelelő contingenst állíthat az emberiség tudományának előharczásai közé. De meg kell tennünk a mi kitelik, többet nem követelhetünk magunktól, s ennyivel megszerezzük a becsülést is. Ha felfedezők nem lehetnek nálunk annyian, mint aránylag a franczia vagy angol hazájában, törekednünk kell, hogy megálljunk a színvonalon, és amiben lehet közreműködjünk a nagy munkában. Az Akadémiának mindenesetre feladata a tudományok magasb részeinek mivelése. Mind saját tudományos életünk, mind a múltban szerzett nevük érdekében szükséges, hogy a magyar Akadémia a tudomány magasabb részeit segítse mivelni. Ebben áll feladata, s koránt sem abban, mint némelyek követelték, hogy iskolai könyveket oszszon ki szakmában tagjai közt, hogy robotmunkában minden európai nyelven grammatikát és szótárt dolgoztasson, sőt hogy bureaut állítson fel, melyben a szerencsétlen magyar tudósnak egyéb dolga ne legyen, mint a hitelvesztett „Augsburgi“-nak történeti, népismereti, politikai, sőt statistikai ráfogásait is türelmesen cáfolgatni. Az ily részint körén kívül is megeshető, csupán hasznos, vagy haszontalan munkánál többet kell várnunk Akadémiánktól. Legyen az zászlótartója a szellemi haladásnak; a legmagasbra törekvő erők segítségével a tudomány úttörője, hogy belül életet adjon a tudománynak, kívülről pedig a becsülést s a közösség egy új kapcsát szerezze meg. De ezt csak úgy teheti, ha megnyitja az egyetlen pályát, mely a magas tudományos törekvéseknek fennmarad, mert az Akadémián kívül majd minden útt zárva van. Az Akadémia jutalmazza ugyan a tagság megtisztelő czímével, akiket rá méltóknak ítél. De a tudományos haladás sokkal többet kíván, mint az ezen czimmel, vagy a netalán hozzá kötött jutalommal való megelégedést. A valódi törekvés nem ezt tekinti a legnagyobb magaslatnak. Nem jutalmat kíván, hanem eszközt, hogy tovább haladhasson, s igy tegyen valódi hasznot a hazának. Épen ez áll az Akadémia érdekében is; épen igy lesz teljesítve valódi föladata; épen ez az, amit a nemzetnek tőle várnia kell, s amire a nemzetnek öt föl kell segítnie. Ez csak áldozatok árán lehetséges, de ha minden tapasztalat nem csal, ha maga a tudományok története nem hazug, egész bizonyossággal lehet állítni, hogy nincs az az áldozat, mely oly bizonyos, oly minden ellen biztosított, és oly gazdag aratást hozna meg, mint ezen áldozat. Salamon Ferenc 7. egyezményt független fejedelmek között, mely ő felsége nézete szerint az európai egyensúlyt nem veszélyezteti, a mennyiben Savoya semlegesített területeit illetőleg semmi igaz után szerzett jogokat nem sért, semmi legitim érdeken csorbát nem ejt s a Svájcz örökös semlegességének elveit úgy mint azok a bécsi s párisi okmányokban kihirdetvék, fenntartja. Ő császári Felsége teljes megnyugvással van, hogy ez utóbbi szempontot osztja vele a franczia kormány, amint ez ki is derül a piemonti kormánynyal kötött szerződése 2-dik czikkéből s a külügyek miniszterének nyilatkozataiból. A császár őfelsége azon reményben él, hogy a Svájczcal határos területek kérdésének megvitatása arra fog szolgálni, hogy egy valamennyi félt kielégítő egyezkedés létesüljön. Maga részéről a császári kabinet komolyan fog gondoskodni az egyezkedési pontok fenntartásáról, melyek egy oly állambiztonságáért állnak jót, melynek semlegessége európai érdekű. Ő felsége parancsára kérem excellentiádat hogy e sürgönyt a külügyek miniszterének előolvassa s másolatban kezéhez szolgáltassa. Gorscakoff, Gróf Bechberg egy jegyzéke. A svájczi szövetségtanács apr. 5-iki jegyzékére adott ausztriai válasz ápril 23-án érkezett Bernbe, s igy hangzik : „Bécs, apr. 18. 1860. Báróur! Azon jegyzékben, melyet a frigyszövetség elnöke f. hó 5-ről volt szives hozzám intézni, s egyszersmind szives volt önnek annak másolatát átadni, Frey Herose elnök úr az 1818. nov. 15 diki aacheni jegyzőkönyvre támaszkodva, azon kivánatát fejezi ki, hogy az ezen okmányt aláirt hatalmak képviselői Svájcz egy képviselőjével minél elébb oly ezésből jönnének össze egy conferentiára, hogy Savoyának Francziaország részére leendő átengedéséből támadt nehézségeket elhárítsák. „Volt már szerencsénk a szövetségtanácsot azon készségünkről értesíteni, miszerint a frigyszövetséggel és a bécsi okmányt aláírt hatalmakkal azon czélszerű eszközök fölötti megegyezés iránt érintkezésbe teendjük magunkat, melyek a fennforgó kérdésre vonatkozó legitim jogokat és érdekeket biztosíthatják. Azon kívánatban, melyet a szövetségi tanács épen most, különösen az aacheni jegyzőkönyv hatalmainál terjeszt elő, ezek új alapokat találandnak azon kérdés megvizsgálására, vájjon a conferentia mint legczélszerűbb út ajánlkozik-e arra, hogy a minden oldalróli óhajtások és érdekek fölötti egyetértés eléressék. „Ha ezen kérdés alaptételében elfogadtatnék, s ez alárendelt pontokban egyetértés éretnék el, melyek minden ily természetű összejövetelek előtt szabályozandók,hogy mi részünkről teljesen elismerjük Svájcz jogosultságát, hogy a tárgyalásokban mint reclamáló s mint főleg érdekelt fél, részt vegyen. Hasonló értelemben nyilatkoztunk is már azon hatalmaknál, melyek az aacheni jegyzőkönyvet aláírták. „Ön báró, szives lesz ezen jegyzéket a svájczi frigyszövetség elnökének felolvasni, s nála annak másolatát visszahagyni. Fogadja stb. (Aláírva) Rechberg: Gorscakoff herczeg jegyzéke. Gortschakoff herczeg a Párisban székelő orosz követhez, Kisseleff grófhoz következő jegyzéket küldött válaszul Thouvenel mart. 13-dikán kelt sürgönyére: Pétervár, 1860. apr. 12. Montebello herczeg egy jegyzéket feözlött velem, melyet Thouvenel ur mart. 13-káról intézett hozzá. Ez a tuilleriák nézeteit tartalmazza, Savoyának s Nizzának Francziaországba keblezése iránt. A császár ő felsége az ügy fontosságához mért érdekkel vette azt tudomásul. Felséges uram ezen átengedést, melybe a szardiniai király ő felsége önkényt beleegyezett, úgy tekinti, mint KÜLÖNFÉLÉK. — Az akadémia házára szerkesztőségünknél adakoztak: Pecsenye István tanító 1 frt, Szeberényi Lajos 3 fia 40 kr, Sümegi Rudolf 50 kr, Hamkovszki Sámuel 40 kr, Félix Márton 40 kr, Borgula Pál 10 kr, Kovács János 40 kr, Huba János 10 kr, Genda János 10 kr, Ancsi József 10 kr, Török András 10 kr, Borgula János 10 kr, Lehocki Gáspár 40 kr, Fekete András 20 kr. A tökéhez : Szeberényi Lajos 5 frt. Öszzeg 12 frt 30 kr. Sopronyból, apr. 27-éről Írják nekünk: „Tegnap tartatott meg N.Grenken a legnagyobb magyar, gr. Széchenyi István nyughelyén az elhunyt lelkéért az engesztelő sz. mise áldozat. A szertartás, melyre nemcsak a közel, de távolfekvő vidékekről is számosan jelentek meg, nevezetesen Soprony, Zala, Veszprém, Győr, Komárom, Tolna és Vas megyékből, reggeli 10 órakor kezdődött; a kisded kápolna alig lévén képes a jelenlevő közönség századrészét befogadni; ezért a kápolna előtt kitett s viaszgyertyáktól és fáklyáktól környezett koporsó körül, mely az elhunyt czimereivel volt ékesítve, csoportosulánk és lélekemelő áhítattal hallgatók végig a szent miseáldozat szavait, melyeket a temetésben is résztvett helybeli és közelvidéki lelkész urak hangoztatának. Az isteni tisztelet végével megrendült a szabadban a „Szózat“ lélekemelő dallama, melyet néhány száz torok hangoztatott; az egész közönség pedig levett föveggel és a legnagyobb áhítattal hallgató végig az elénekelt öt versszakot; ezután a Sopronyban levő színtársulat férfi tagjai egy gyászénekkel rekeszték be az ünnepélyt, mely mindnyájunknak, kik ott jelen valánk örökre feledhetlen marad. Miután a pesti küldöttségek és mágnásaink legnagyobb része az épen tegnap Bécsben tartott gyászistentiszteletre Bécsben maradtak, mágnásaink itt igen gyéren valanak képviselve, amennyiben gr. Széchenyi Pál és János, gr. Batthyány Géza és gr. Zichy Manón kívül még alig egy pár jelenhetett meg ez alkalomra. Lehetetlen még itt elhallgatnom, hogy a helybeli ev. főtanoda tanári karja és az ev. tanulóifjúság testületileg vett részt a gyászünnepélyen.“ — Őrallya-Boldogfalváról írják nekünk ápril 22-dikéről: „E kis helység a Kendefi család birtoka, a regényes Hátszeg vidék szép rónájának az éjszaki hegylánczok összefolyásánál, azon bájos helyen, hol a retyezati havasok sebesen folyó Strigy vize keresztülvágva e hegylánczot, útját egyenesen a Marosnak, melybe Piskin alól beleszakad. Itt is megtartatott nagy Széchenyi Istvánunk gyászünnepélye. A helybeli helv. hitv. lelkész. Fábry József ur felhívása következtében a mai napon egybegyültünk vallásos kis hajlékunkba; a karének eléneklé a hymnust, mire t. lelkész ur oly velős alkalmi beszédet tartott, oly hatásost, minőt templomunkban soha sem hallott, a Széchenyi név említésekor minden hivő helyéből felkelvén. A beszéd után a kar, a terv szerint későbbre hagyott „Szózat“ot éneklé ; berekesztésül a lelkész úr imát mondván, Kölcsey hymnuszát még egyszer elénekelték.“ — M i s b oczi rendes levelezőnk írja ápril 27 -én: „A legnagyobb magyar gr. Széchenyi István elhunytát meggyászolólag f. hó 22 én reggeli 9 órakor a helv. hitvallásnak avasi nagy templomában vallás- és osztálykülönbség nélkül több ezeren gyűltünk össze, hol is K. B. lelkész ur az ünnepély czélját fejtegető jeles előadása után a szószékbe Lévay József tanár ur állott fel, ki is a vezérférfiu képét költői ecsettel rajzolá elénk. Beszédje, mely közkívánatra sajtó alá kerül, a több ezernyi ünneplők szemébe könnyeket csalt. Berekesztésül iskolai ifjúságunk meghatólag énekelte a szózatot. Ez 22 dikén történt. 26 án reggeli 9 órától 10-ig a minoriták szorongásig megtelt kolostorában tartatott gyászisteni tisztelet, melyben a nemzeti kaszinó, polgári egyesület, kereskedelmi testület, mindennemű iparos osztály díszöltönyben vett részt. Innen a sokaság 10 órakor teljes és díszes rendben vonult a mindszenti főegyházba, hol a gyászszertartás 11 órakor befejeztetett. Mindkét templomban a helybeli dalárda hallata kitűnően összetanult dallamait. E csütörtöki nap városunkban valóságos ünnep volt, minden bolt és utczára nyíló ajtó be volt zárva, s a város elannyira vasárnapi tekintetű, hogy igen sokan másnapra kelve Hétfőt gondoltak.“ — Bakonyaljai rendes levelezőnk irja ápr. 26- áról : „Ma délelőtt tartatott meg Veszprém város római kath. főegyházában a gyászisteni tisztelet hazánk feledhetlen nagy fiáért. Az engesztelő sz. miseáldozatot főt. Koroncz László kanonok ur tartotta. A társasegyletek testületileg s tömegesen vettek részt a gyászünnepélyben; mindeniknek tagjai saját gyüléstermeikben gyászfátyollal ellátva seregeitek össze, s a polgári társasegylet tagjai saját termeikből az úri társas egylet helyiségeibe mentek át, hova ez egylet által ünnepélyesen hivattak meg oly czélból, hogy mint egy czélra törő két testvéregylet egyesülten menjenek azon gyászünnepélyre, mely azon nagy hazafia végtiszteletére tartotik, kinek teremtő lelkében született a társasegyletek alakításának eszméje is. Az úri társasegylet erkélyéről gyászjelül fekete zászló lobogott. Nem csak Veszprémből, hanem vidékéről is sokan jöttek össze e gyászünnepélyre. Igaz, hogy a székesegyház Veszprémhez mérve nem igen nagy, de meg is telt egészen, sőt sokan künn is szorultak. Gyászfátyollal bevont kardot kötött magyar öltönyű fiatalság állta körül a Széchenyi-család czímerével diszített gyászravatalt, mely körül a gyertyák oly szomorúan égtek, mintha a nemzettel azok is gyászolták volna a nagy halottat. Az egyletek küldöttségileg tisztelegtek a gyászszertartás végeztével főt. Koroncz László kanonok urnái, s köszönetet mondtak a gyászoló nemzeti gyászt öltött egyletek nevében, fáradozásáért. A helv. hitv. keresztyének templomában Veszprémben jövő vasárnap, azaz f. hó 29-én lesz Szécsvényiért a gyászisteni tisztelet, s nem kétkedünk attól, hogy a mint ma minden felekezeti különbség nélkül gyűlt össze Isten bz. házában minden, a ki magyar, úgy jövő vasárnap is együttlátjuk e nagy embernek minden hitfelekezetből igaz tisztelőit. Az egyletek is testületileg jelennek meg ez ünnepélyen. — Asz-gáli, lidéri s több reform, egyházak szintén jövő vasárnap tartanak gyászünnepet Széchenyi Istvánért.“ — Kassáról, april 26 ról írják nekünk : „A püspök önmaga nagy miseáldozat tartását megengedni nem akarván, összesereglett e város és vidék sok és minden rendű honfia ma a nagy székesegyházban, hol a „kismise“ tartása alatt küldötte a mély bánatu gyülekezet fohászait a népek és világ atyjához! Szertartás után egy akarattal és minden összebeszélés nélkül elénekeltetett a „Szózat“ néhány verse. Ezután az egész gyülekezet előbb a ref. templomba ment, az ottani szertartás bevégeztével pedig az ág. hitv. egyházba, hol Skulteti lelkész úr, bár csak rögtönözve, mégis oly szivreható alkalmi beszédet mondott, hogy az egész gyülekezet forró háláját fejezte ki érte. Beszédje s a „Hymnusz“ és „Szózat“ elhallása után eloszlottunk azon reményben és elhatározással, hogy a nagy férfiú emlékét még egyszer és egész ünnepélyességgel megtartjuk. — A f. hó 14-n a szűkölködő horvátok részére rendezett bál jövedelmét 267 irtot, a kaszinóegylet illető helyére már beküldötte; a közös gyász miatt maga a bál üres volt. De rendeztetik ugyan eszékre máj. 14-ére egy műkedvelői előadás a helybeli színházban, melyben a főnemesség úgy, mint a polgárság és a vidék is egyetértő testvériséggel részt fog venni. Rövid időn közölni fogom a programmot is.“ (Az itt következő indítványt a kassai „kis sétatér“ elnevezése iránt nem közölhetjük, mert e tárgyban csak bevégzett tényekre kell szorítkoznunk.) — Ung bó 1 ápril 26-ikáról veszszük e sorokat: „Ma Ungvári nagy gyászbucsujárás volt. Ungmegye lelkes fiai és hölgyei gyászistentiszteletet tartottak a legnagyobb magyarért, gr. Széchenyi Istvánért. Mivel bizonyítaná ön, hogy van Isten ? Feleli a bölcselő : „en ouvrant les yeux.“ Mivel bizonyítanám én, ki volt Széchenyi? Felelet: „en ouvrant les yeux.“ — Miért volt ő a legnagyobb magyar ? Mert újait a kor üterére tévé s megértette lüktetéseit, se korán se későn nem jött, korának nyelve, óramutatója s a jövendő dajkája volt, s mert hazáját mondhatatlanul szerété, szerété ama keserédes buskomolysággal, mely nemzeti jellemünk sajátsága. Az egyház zsúfolásig tömve volt. Nők és férfiak egyaránt mély gyászban.“— M a g y a r-Ó város ápril 27-kéről a következő tudósítást veszszük: „Tegnap tette le Magyar Óvár közönsége a legnagyobb hazafinak emelt gyászravatalnál a hazafias mély fájdalom, tisztelet és hála babérjait. A gyászhirdetmény szavaival élve, meghatva éreztük, hogy „nagyobb holtpolgár sírjánál soha nem voltunk, aligha leszünk.“ A földi élet múlandóságát jelképző világok fényével környezett s a megdicsőült czimeivel ékesített ravatalt a magyar-óvári gazdaképző intézet lelkes növendékei övezték égő fáklyákkal kezökben s az egyházi buzgó gyásztiszteletet Kölcsey hymnuszának szivreható eléneklése fejezte be. A gazdaképző intézet magyar növendékei is gyászt öltöttek azon nagy férfiúért, ki az anyagi jobblét legerősb talpköveit tette le hazánkban, hogy a szellemi élet biztosa alapokon fejlődhesssék, s ezen öntudatos derék ifjúságot a czenki sírbolthoz is egyedül a megdicsőült érdemeinek hódoló hazafias magasztos érzelme vezette. — A szomszéd Mosony ma ünnepli a nemzet gyásznapját.“ — „Itt is, mint mindenütt vidékünkön“ — írják nekünk Nagy Mihályról — „megtartatott a gyászszertartás dicsőült Széchenyi István, a legnagyobb hazafi emlékére. A misét Dolinay Pál esperes szolgáltatta számos lelkész kíséretében. Azt Galle János málezai lelkész ékez és szívhez szóló magyar szónoklata előzte meg Széchenyi érdemeiről. Ápril 26-dika volt Nagy Mihálynak a leggyászosabb napja, melyet valaha e város igy ünnepelt. A gyászos szertartáson a vidék előkelői, nagyjai, a városi polgárság, a műveltebb köznép nagyobb része, mint sok idegen is, jelen voltak. Mindenkin a megindulás jeleit lehetett észrevenni, még magában a természetben is, mely a gyász-szertartás alatt komor és borús lett; — a requiem után újra előtűntek a nap ragyogó sugarai, mintegy jeléül annak: Gyász-síron túl Szebb lét virul.“ — Nagy Szombatról írják nekünk : „A haza legnagyobb halottja, Széchenyi István halála fölötti mély bántunk enyhítésére gyülünk össze f. hó 2- án reggeli 9 órakor a róm. kath. székesegyházban, bemutatni az engesztelő szent mise-áldozatot az ég urának azon hazafi lelkéért, kinek halálát Európa valamennyi nemzete — nagyságáról tanúságot teendő — hirdeti, Magyarország pedig fájdalmasan siratja. Az egyházi szertartást Schnell György prépost úr végzi ; a gyászünnep emelésére a zenekar — műkedvelők közreműködése mellett — Mozart gyászmiséjét zengette el; az egyház hajójában felállított s gyertyalángtól csillogó nagy gyászravatalt magyar ruhába öltözött ifjak égő gyertyákkal állák körül. Enyhitő fájdalmunkat azon válogatott nagyszámú közönség látása, mely a nagy halott iránti kegyeletből néma bánattal résztvett az isteni tiszteletben. A kereskedők — a szentmise alatt — a nélkül, hogy valaki által felszólíttattak volna, bezárák boltjaikat és siettek résztvenni a közös imában, melyen a vidéki értelmiség nagy része szintén megjelent. Teljesítsük mi is kötelességeinket oly fáradhatlan kitartással és buzgalommal — mint ő; áldozzunk, tehetségünkhez képest, a haza oltárára annyit — mint ő; szeressük hazánkat oly lángoló kebellel — mint ő , akkor Isten segedelmével beteljesedik a nagy férfiú ezen jóslata : „Sokan azt mondják, a magyar volt; én azt mondom, a magyar lesz.“ — Nagy-Szombatból még más tudósítást is vettünk, melyből azon részletet emeljük ki, hogy sokan a lakosok közöl a gyászisteni tisztelet végeztével az egész napot családjukkal gyászba vonulva ünnepelték. — Folyó hó 19-én Tápió-Szelén elébb a kath., azután az egyesült evang. egyházban, 27 én Nagy - Kátán a kath. templomban, 28-án pedig Bicskén tartatott gyászmise és ima Széchenyi emlékére. A környéken lakó birtokosság és földnépe vallás- és rendkülönbség nélkül, többnyire gyászruhában seregeti öszsze, megadni a nagy embernek a végtiszteletet. — Rozsnyóról ápril 27-kéről írják nekünk: „A rozsnyói társalgási egylet által Széchenyiért rendezett egyházi gyászünnepélyről jövünk, még meghatva és elérzékenyülve a lelkes szavak, látott részvét közössége és a nyilvánult közfájdalom jelenségeinek benyomásától. A kaszinónak egyik terme egyszerű gyászjelekkel és a boldogultnak fátyolozott s konzorozott arczképével volt díszítve; itt reggeli 7 órakor valamennyi tag egybegyült és az alelnök,Sziklay Ede úr nemzetünk uj korszakának fejlesztésében a legjobb közmunkás és vezérünk gróf Széchenyi Istvánnak hatását, halálával veszteségünket, hiv emlékével a közre való buzdításunkat tárgyazó rövid, lélekhez s szívhez szóló emlékbeszédje a hála, tisztelet, fájdalom és lelkesedés könyvit varázsolta ki. E becses gyöngyök nagyobb bőségben ragyogtak azon szép számú, mély gyászba öltözött nők szemében, kik kellemes meglepetésünkre — a kis kaszinó tagjaival — önkényt csatlakoztak szomorú ünnepélyünkhöz. Nyolcz órakor a tömött menet harangok zúgása között megindult az evang. egyház felé, és kilépve a köztérre, örömmel láttuk, hogy a város maga is ünnepies színt váltott, a kereskedők önkényt becsukták boltjaikat, a nép minden irányból sietett az Isten háza felé ; az egylet magánosnak vélt ünnepélye közös lett, a hála és tisztelet szikrája fénylő lánggá gyuladt. A gyászba borított egyház belseje keresztyén és nem keresztyén osztályokkal ritkán látott sokaságban telt; az evang. tanoda ifjúsága is megjelent; nők és férfiak által rendezett karének, a lelkész úr hathatós beszéde, imája és áldása tevéli a buzgók ajjóskodását; végül az egész közönség felállva ihlettséggel énekelte el a „Szózatot.“ Ismét valamennyi harangzúgása mellett az egész sokaság a ferenczrendiek egyházába ment, mely már a mindig szaporodó embertömeget alig fogadhatta magába. A rend főnöke a praemontrei rendűek segédkezésével mondá el a gyászmisét, mely alatt a kath. tanodai ifjakból álló kar végezte a szent énekeket. Szent mise után babérkoszorúval és a boldogultnak családi czimereivel diszített szerény gyászravatal mellett énekeltetett a szokott „Ments meg uram engem“ halotti ének, mely alatt is valamennyi harang meghúzatott. Berekesztésül szintén önkénytelen vonzódással hangzott el még egyszer a „Szózat.“ — Felső-Zsemberen (Hont megyében) és Hódmező-Vásárhelyen 17 dikén, Nagy-Bányán 18-án, Pomázon 21 és 22-én, Eperjesen és Nagy- Kikindán 20 n voltak gyászisteni tiszteletek Széchenyiért. — Székes-Fehérvárról ápril 27-dikéről írják nekünk: „A legnagyobb magyar, Széchenyi István halálát egy egész nemzet gyászolja. Székes-Fehérvár városa községtanácsa is mély bánattal csatlakozik az általános nemzeti gyászhoz, s a hallhatatlan honfi fényes érdemei iránti kegyeletét f. hó 27-én tartott községválasztmányi gyűlés alkalmával azon határozata által kívánta kimutatni, hogy: 1. a község-választmánynak a legnagyobb magyar halála fölötti mély bánatú jegyzőkönyvbe iktattassék, s a közfájdalomban való részvéte a nagy nemzeti halott családjával hódolattal közöltessék; 2. a községtanács e hó 3- án a káptalani főegyházban nagyszerű gyászisteni tiszteletet fog tartatni, melynek előestéjén, azaz vasárnap esti 8 órakor, hétfőn reggel 5 órakor és a gyászszertartás alatt délelőtti 10 órakor az összes egyházak valamennyi harangjai meg fognak húzatni; 3. a községválasztmány a maga nevében 1000 darab gyászhirdetést fog nyomatni, s ez által a város és megye lakosait a gyászszertartáshoz meghívni; 4. elhunyt gróf Széchenyi István arczképe olajfestésben a városi tanácsterem földiszitésére meg fog szereztetni; 5. a Tó városban a vaspályaudvarhoz vezető fő utcza ezentúl Széchenyi-utcza nevet viseljen.“ — A Vasárnapi Újság szerkesztőségénél a m. Akadémia részére eddig összesen 5229 ft gyűlt össze. — Tárgyhalmaz miatt csak most közölhetjük a pesti műegylet által 26-dikán rendezett sorsolás eredményét. A nyertesek következők : Brocsárd Mihály Eszéken, nyereménye „A végrendelet“ Geyertől Augsburgban (értéke 800 fa); Hartmann Antal Pécsett: „Előszoba“ ugyanattól (értéke 700 frt); Schopper Ignácz Pesten „Zách Feliczián“ Madarász Viktortól Párisban (ért. 500); Burger Zsigmond Szegeden, „Esztergom környéke“ Brodszky Sándortól (ért. 450); Marschalkó Budán: „Itató a pusztában“ Molnár Józseftől Pesten (ért. 350); Braxa Adolf Brünnben : „Az ipolysági vásár“ Bonneltől Amsterdamban, jelenleg Ipolyságon (ért. 300); Fried Salamon Szigetváron : „Beczi a vára“ Brodszkytól (ért. 300); Baranyai Pető: „Tájkép“ Markó Ferencztől Pesten (ért. 300); Wodianer Albert Pesten: „Havasi tájkép“ Hausch Antaltól Bécsben (ért. 250); Wagner Lajos N. Károlyban: „Dél a starenbergi tónál“ Seidl Ágostontól Münchenben (ért. 250); Halász Mária N.Kőrösön: „A veszélyeztetett kártyaház“ Löffler Lipóttól Bécsben (ért. 230); Novák Pál Temesvárt „Kochel-tó Bajorországban“ Rollmanntól Düsseldorfban (értéke 200); Kelepcsényi Mihály Szt.Lászlón: „Női tó“ Becker Károlytól Berlinben (ért. 200); Mandello Ignácz Pesten : „Holdvilágos tájrész“ Langke D.-től Münchenben (ért. 200); Sárkány Imre Tenkén: „Nazareth“ Ligeti Antaltól Fóton (ért. 200); Horváth Titus Jánosházán: Taormina Szicziliában ugyanattól (ért. 200); Krémer Samu Dézsán: „Tájkép“ Holzertöl Bécsben (ért. 180); Kállay Manó N. Kállán: „Tájrész“ Langko D.-tól Münchenben (ért. 170); Holzer Antal Mándokon: „Vándor czigányok“ Haan Antaltól N. Váradon (ért. 150); A brassói ügynökség: „Sz. Jakab templom Rothenburgban“ Petzl Ferdinándtól Münchenben (ért. 150); Schernhoffer Pesten: „Vak Koldus“ Pecz Henriktől Pesten (ért. 150) ; Ginczeli János Terikén: „Erdei tájkép“ Brechler Belától Pesten (ért. 150); Készt Mihály Pesten: „Bükkfák bérczi patak mellett“ Hansch Antaltól Bécsben (értéke 130); Miklosevics Henrik Aradon „Részlet Amsterdam környékéből“ Bommeltől Amsterdamban (értéke 120 frt); Már Lajos Pesten: „Olasz táncz“ Weber Henriktől Pesten (értéke 120 frt); Kmetty Pál Debreczen: „Rembrand lakása Amsterdamban“, ugyanattól (értése 120); Tscögl János Pesten : „Nő a kandalló mellett“ Neustädter Lajostól Bécsben (ért. 120); Rodstein György Munkácson : „Tájrész“ Schürfer Ágostontól Bécsben (ért. 120); Burger Zsigmond Szegeden : „Gyümölcskép“ Barabás Henriettétől (ért. 100); Klinkárt Frigyes Munkácson : „Ganymád elragadtatása“ Szilassy Gézától Fiorenczben (ért. 100); Csaby Julia Csötéren : „Gyümölcs“ Barabás Henriettétől (ért. 100); Purmann József Pesten: „Nőtlen háztartás“ Neumann Károlytól Münchenben (ért. 90); Bezarédy Kálmán Győr mellett: „A megsebesült huszár“ Plaechy Ferencztől Pesten (értéke 81); Trsztyánszky Lajos S. Tapolczán: „Női tanulmányfő“ Haan Antaltól Rómában (ért. 70); Huber Mihály Fehérvárit: „Pásztor gyermek e római Campagnából“, ugyanattól (ért. 70). Jelinek Móricz Pel-