Pesti Napló, 1860. július (11. évfolyam, 3116-3141. szám)

1860-07-15 / 3128. szám

mely az olasz láztól még egész testében remeg és reszket. A tegnap említett angol-osztrák-porosz szö­vetség, mely épen a keleti bonyodalom előre­látásából óhajtatott volna, a legújabb hírek szerint, elláthatlan távolban dereng. Egyfelől Szyriában a két nyugati hatalom teljes egyetértésben készül föllépni , másfelől egy jól értesült berlini lap egész határozottság­gal jelenti, miszerint az Ausztria és Poroszor­szág közti alkudozások mindjárt az első lépé­seknél fönnakadtak. Ha tehát Ausztria és Poroszország közt nincs egyetértés, Anglia pedig legalább egyelőre franczia részen áll, miként lehetne aztán szó a franczia-orosz tervek ellen irányzott angol­­osztrák-porosz szövetségről?! Az imént érintett körülmények már az olasz kérdésre nézve is teljesen szabad kezet enged­tek a két nyugati hatalomnak, és legi­e azt következtethetni, hogy ez keleten még inkább így leend, ha Francziaország azon tisztán lát­ható törekvéseit, miszerint az Orosz és Angol­ország közti antagonism­ust kiegyenlítse vagy árthatlanná tegye — siker koronázza. Mert Poroszország kelet ügyében sem teend többet, mint a­mennyit az olasz ügyben tett, Ausztria pedig egymaga aligha képes, a többi három hatalom egyetértésével szemben, külön szán­dékait foganatosítani. Talán tüzetesebben is kellene szólnunk az olasz ügy mai állásáról, de az ebbeli hírek va­lóságos cháoszt képeznek, melyben csak úgy hemzseg a legmerőbb képtelenség. Napóleon­nak a toskánaiakhoz intézett kiáltványa a res­­tauratio érdekében, — a két szicziliai király­ság szétosztása, a szardiniai szigetnek vagy Gretnának Francziaországhoz csatoltatása, — ki merne ily dolgokról a jelen perczben komo­lyan szólni? Meglehet, hogy mindezen mende­mondában egy szemernyi igazság van, de mi — megvalljuk — nem vagyunk képesek azt e perc­ben kihalászni a sok absurditás tenge­réből. Azonban bizton reméljük , miszerint a dél­olasz ügyek már néhány nap múlva határzott fordulatot fognak venni , még­pedig olyat, a­minőt Garibaldi akar nekik adni. Azután leg­alább ezen oldalról ismét szilárdabb földet ér­­zendünk lábaink alatt, míg a keleti kérdést il­letőleg még egy ideig puszta combinatiókra leendünk utalva. Tehát türelem kell, türelem! Ezt pedig leg­inkább azon meggyőződésből meríthetjük, hogy a dolgok lassan bár, de folytonosan fejlődnek. A gyorsaság és lassúság egyébiránt nagyon relatív fogalom. A­mi néhány év óta történik, annak menete előttünk, kik minden egyes mozzanat szemtanúi vagyunk, helylyel köz­zel talán nagyon lassúnak látszhatik; a történet azonban, mely csak a főbb momentu­mokat jegyzi föl, bámulattal töltendő be utó­dainkat, a bámulattal azon roppant gyor­saság fölött, melylyel úgyszólván, egyetlen egy ember néhány év alatt gyökeresen fölfor­gatta és átalakította azt, a­mit két diplomata­nemzedék évtizedeken át teremtett és fönntar­tott vala. Zemplén megye hagyományos nemzeties hivatá­sának példás tanulmányát adta, két egymást követő nap alatt a nemzet három jelszava közül kettőt meg­testesítvén. E he­t­dikén a nemzetiség s testvéri­ség érdekei összeolvadásának ünnepét ülte, midőn S. A. Ujhelyben a szűkölködő horvát testvérek felse­rélésére zeneelőadást tartott; e hó 8-án pedig a s.­­pataki ref. főiskola háromszázados ünnepe volt. Ez ünnep nagyszerű, de leginkább az által volt érdekes, hogy ebben a két magyar haza értelmisége képvisel­tetvén, lehet állítani, hogy a többi vallásfelekezetnek száma túlnyomó volt. Itt a keresztyén testvériség tes­tesült meg. — E két szép adatból az ismeretes arany szabály szerint az olvasó könnyen kitalálhatja a har­madik ismeretlen számot, melynek hordereje a jövő által kifejtendő. Da visszatérve soraim fő okára, nem mellőzhetem megköszönni az említett s. a.­újhelyi hangversenyben működőknek bennem helyzett bizo­dalmát, s az általadott 302 irtot, tisztelt Matolay Vik­tor rendező úrnak levele nyomán, az említett hazafias s emberiségi czélra fordítani mielőbb sietek. Nem mu­­laszthatom el a hazánktól közköszönetet érdemlő delnok s urak nevét is elősorolni, kik e jótékony czélra közre­működtek : Karsa Jetta, Horn Regina kisasszonyok, hazánknak a hangművészetben büszkesége a két Székely testvér; Csörghe Ödön, Karsa Endre, Hagara László, Matolay Etel s Matolay Viktor mint rendező; továbbá a s. a.­újhelyi derék zenekar Mányi Lajos vezérlete alatt, melynek tagjai, bár csak a zenészei­ből élnek, e czélra minden jutalom nélkül lelkesedve működtek. Gr. Kár­o­l­yi Ede: Különfélék. — A magyar tudományos Akadémia házára és tőké­jének öregbítésére szerkesztőségünknél adakoztak : Andaházy Géza Rózsahegyről a maga és édes­anyja született Madocsányi Mária néhai Andaházy Ágoston öz­vegye nevében egy darab 50 pártos nemzeti kölcsönkö­­telezvényt, 1859. júl. 1-től járó kamatszelvényekkel, fele részben a házra, fele részben a tőkéhez. Lukács György a házra 20 frtot, Tar Sámuel szintén a házra 20 frtot. Gyika Tivadar temesmegyei birtokos a házra 100 fo­rintot, a tőkéhez szintén 100 frtot. (Sz.­éretszobrára és K.-alapítványra ide mellékelt összesen 20 frtot illető helyeken átadtuk.) Dr. Sterne Bécsben 5 d. cs. aranyat, és dr. B a r n a Ignácz fogorvos Pesten 2 d. cs. aranyat. A mai kimutatás összege : 292 frt 50 kr. és 7 db cs. arany. — Az ág. hitv. bánsági esperességnek jul. 4 én Te­mesvárt gyűlése volt, melyből — a „Delesttt“ után — következő részleteket emelünk ki. Azon egyházak , me­lyek a közelmúlt, nehéz időkben patensileg rendezked­tek, egyesülten a többi egyházzal, b. Ambrózy Lajos ur ő excja, mint husz éves felügyelősök elnöklete alatt, gyülésezvén, végzésileg kimondatott, hogy a bánsági es­­peresség — minthogy azt a f. évi máj. 15 én kibocsátott legf. kézirat sem akadályozza — a pátenst el nem foga­dott gyülekezetekkel egyesülve, magát, mind részeiben, mind testületileg a bányakerület mint egyedül törvényes felsősége alá visszahelyezi, a mint már a volt coordinált esperesség m. hó 27-én Lieblingen tartott gyűlésében magát feloszottnak nyilatkoztató s egyes egyházai az autonom állapotba visszalépőiket úgy is jelentették volt. Hivataloskodási ideje letelvén az esperességi felügyelő ur ő excjának, leléptét kijelenté, de az összes képviselő­nek által hivatala további vitelére kéretett, minthogy épen most van oly főnökökre s­ükség, kik nemcsak föl­tétlenül buzgó protestánsok, de mind esperességünk vi­szonyait gyökeresen ismerik, mind az összes magyar protestáns egyház szerkezetében és kormányzási modo­rában otthonosak, mind a saját és a polgári tekintélyek ellenében egyházmegyénket sulylyal képviselhessék, ő excellentiája a felügyelőséget továbbra is viselni szíves­kedik. Esperessé egyhangúlag ft. Ambrózy Mátyás antal­­falvi lelkész úr választatott, alesperessé Báris Sándor liebtingi lelkész, esperességi pénztárnokká Schneeberger Jónás pancsovai lelkész, ki egyszersmind egyházi köve­tül küldetett a pesti kerületi gyűlésre, b. Ambrózy Gyula úr mint világi követ mellett. A követeknek többi közt meghagyatott, hogy minden erélylyel sürgetjék a köz­ponton, hogy az összes Protestantismus lépjen föl köz­bejáróul Ő Felségénél, hogy a kath. határvidék prot. egyházai, melyek eddig, különösen legújabban autonóm jogaik gyakorlatában érezhetőleg korlátozva lőnek, a polgári tartomány egyházaiéval egyenlő szabadságaikba visszahelyeztessenek. — A horvát szű­kölködök számára szerkesztőségünk újabban 299 frtot küldvén át a zágrábi polgármesteri hivatalhoz, ettől e napokban levelet vettünk, melyben a nevezett hivatal, a szűkölködik nevében forró köszöne­tét fejezi ki az adakozóknak. — Pozsonyi rendes levelezőnk irja jul. 12 dikén : „Városunkra nézve a mai nap igen sok tekintetben em­lékezetes és tetídus volt. A ducauinneni ág. hitv. super­­intendentia autonom egyházai és esperességei tartották meg annyi év után ismét első törvényes kerületi gyűlé­süket. A 86 egyház közül 65 volt képviselve. Az ülés megnyitásával az ideiglen fölkért elnökség által előada­tott , hogy reggel egy Pestről érkezett udvari tanácsos szóval arra figyelmeztette őket hogy a gyűlést meg ne tartsák, s a­mennyiben ezen intésre nem hajolnának, ne­hézségek ugyan nem fognak létezni, de a gyűlés határo­zatai legfelsőbb megerősítést nem nyernek. A gyűlés egy­hangúlag oda nyilatkozott, hogy ezen nyilatkozat, ellem­­­ondásban lévén a legújabban megjelent legfelsőbb és felsőbb biztosításokkal, egyszerűen tudomásul vétessék és a gyűlés megtartassék. Verificatio után szavazatszedő küldöttség neveztetett ki a két. superintendens és a meg­ürült kér. felügyelő megválasztása czéljára. Az első meg­ürülnek tekinthető nem lévén, az egybegyült egyházak egyhangúlag Sztromszky superintended urat kér­ték föl hivatalát folytatni, mit — ismételve kéretvén — meg is tön, s háláját a kerület iránt megható szavakban fejezte ki. Fölügyelőnek általános szótöbbséggel Szent- I­v­á­n­y­i Márton ur választatott meg, ki elnöki székét rö­vid, velős köszönettel azonnal el is fogl­dta. Ezután a kerületnek elhanyagolt a nem egészen rendben levő pénzviszonyai kerültek szőnyegre ; ezeknek megvizsgá­lására s egyszersmind javaslattételre választmány nevez­tetett ki. Még egynémely alárendelt viták után a gyűlés befejeztetett. Három órára volt rendelve az ebéd a „zöld­fa“ vendéglőben, melyre a pozsonyi ev. hitüek idegen vendégeiket magyar vendégszeretettel meghívták, s me­lyen a városi polgárság, minden rendűek és ajkúak kép­­­viselve voltak. Valamint a gyűlésben, úgy az ebédnél is a külön ajkúak testvéries öszhangzása meglepő és megható volt. Hallottunk itt németül, tótul, magyarul és diákul szól­ni, s mindenki érte egymást, mindenki örült egymásnak. Az áldomásoknak vége hossza nem volt. Köztük kétségte­len legtalpraesettebb volt Szentiványié, a superintend. jó volt és tetszést aratott Szerbié, Sstr—yé, Ki—yé, N — é a magyar szentháromságra, S —é, Ká—é, Ed—é, Km—é, Ha — é stb. Minden szép, nagy és nemes nem csak képviselve, hanem éltetve is volt. — Ebéd után 6 órakor az evang. lyceumben­ tanulók magyar egyletének öröm­­ttöm­pére menőnk , ez ránk nézve is örömünnep volt. Hölgyeink szép számban jelentek meg. Lelkes szavak­hoz hozzá szoktunk, de a pozsonyi ifjúságban nemcsak lelket, hanem sok eredetiséget és talentumot is találtunk. Magunk is azon hitben hagytuk el ez ünnepet, mit a zár­szó kiemelt, hogy ha fiatalságunk az egész országban a tudomány és nyelvünk kifejlesztésében hason arányban halad, akkor Magyarország nem volt, hanem lesz. A Szó­zat véjjül az egész egybegyült és igen fény­es közönség által állva s ihlettel énekeltetett e­l Kedden, e hó 17-én lesz az ág. hitv. bányakerület gyűlése Pesten a váczi út és széntér sarkán álló templom­ban. A gyűlés főtárgya kerületi fölügyelő és superinten­­dens választása lesz.­­ A megválasztandó ág. hitv. bányakerületi super­intended fölavatása alkalmával beszédet Sztromszky Fe­renci dunádi­neni superintendens fog mondani, a föl­­szentelést pedig Haubner Máté dunántúli superintended fogja végezni. — Az Akadémia legközelebbi ülésében dr. Ará­nyi Lajos levelező tag fogja székfoglaló értekezését ol­vasni ; továbbá Szabó József levelező tag a kikindai ás­ványvíz ismertetését Molnár Jánostól fogja előadni; vé­gül, ha telik az időből, Győry Sándor rendes tag foly­tatja félbenszakadt értekezését. — Hartleben „olvasótárá“ból most jelent meg a 35 és 36-ik füzet, mely Mühlbach Lujzának „I. Napoleon fénykora és hanyatlása“ czimű­ regényes korrajza ötödik részét foglalja magában. — Zimányi József úr irja nekünk Bécsből: „Mivel a Jézus társasága halksburgi intézetében a birodalom min­den országaiból vannak nemes növendékek , a magyar királyság s erdélyi n.fejedelemség is 24 nagyreményű ne­mes ifjúval — kiknek fele förendü család sarjadéka — vagyon fényesen képviselve. Hogy e regényes vidéken minden ujonan ízlelt ártatlan örömmel uj kötés szorítja honunk e reményeit anyaföldü­khöz s honfiaikhoz, hogy egész létüket átfonó gyökerekkel él e vonzalom keblük­ben, saját tapasztalásomból tudom. Ügyes tapintattal méltányolván e nemzetiségükhöz erősen ragaszkodó ér­zelmet az intézet elöljárósága, kitűnő gondot fordít arra, hogy a magyar növendékek fokozatos előmenetelt tegye­nek anyanyelvükben s felsőbb osztályú aknái a magyar irodalomban , de alkalmat is nyújt az édes honunk iránti érzelem ünnepélyes nyilvánítására. Ily magyar horfias érzelem nyilvánításnak a halksburgi magyar növendé­kek részéről volt tegnap tanúja az igen fényes vendég­­koszorú, mely az érintettem derék növeldei ifjak által esti 6 —7­4-kor előadott „Szent Imre herczeg“ czimű­ szinmai mutatványra oly szép számmal megjelent. A ma­gyar vendégek közöl az Apponyi, Wenckheim, Nopcsa, Fiáth, Inkey, Ujfalvy, Ambro stb. család számos tagjain kivül ő exolája Lonovics püspök, Andrássy, Zichy, Szé­csen grófok, Szőgyényi, Majláth, Korizmica birodalmi ta­nácsos urak stb. diszesiték az előadást jelenlétükkel. Már a tárgy maga, mely a magyar ifjúság tükörét oly remek magyarság s ildommal rajzoló, elég vonzó erővel birt minden honát igazán szerető magyar előtt, s a ha­­zafiság mellett az ifjúi erény dicső példányát tündököl­­teté. A hat dalmelléklet, miknek mindegyike a nemzet ér­zelmeit viszhangozó,az intézeti növendék-énekesek ügyes­ségéről tanúskodott, s újólag megmutató, hogy a magyar dallam, bár­hol, bármely koruaknál s rendűeknél, — ha szabatosan énekeltetik — hatását nem tévesztheti. A három felvonás közti szünidő alatt a zenét tanuló növen­dékek válogatott magyar darabokkal mulattaták a ven­dégeket.“ — A helybeli hivatalos lapok írják, hogy Benedek táborszernagy úr ma az éjszaki megyék beutazását kezdte meg. NEMZETI SZÍNHÁZ. Jul. 13-án, Bertényi Berta k. a. második fölléptéül . Egy nő, ki az ablakon ki­ugrik, iigj. 2 felv. Seribe után magyar színre alkal­mazta Somolki Ferencz. Politikai, események: ANGOLORSZÁG, London, jul. 10. A lapok hosz­­szasan adják leírását a lövész-ünnepélynek, melyen a jutalmakat kioszták. Gróf Grey de Ripou elnökölt, a hadügyi alállamtitkár, miután a hadügyminiszter a parliamentben volt elfoglalva. A lakomán lord Er­c­h­o volt az elnök. A királynő (La Reine, la première carabi­­niére d’Angleterre) és férje után a svájczi vendégekért ittak. Wessel válaszolt e vendégek nevében. Köszönte a részekről tapasztalt szíves kitüntetést. Soha sem fele­dik el. Dicsérte a wimbledoni ligetet, melynél Svájcz­­ban sincs különb lövész hely. Dicsérte az angol fegyve­reket,melyeket bámulva tanultak ismerni.Végül Anglia magas állását, vendégszeretetét, szabadságát és S­vájcz iránti rokonszenveit emelte ki. De la R­i­v­e svájczi követ Anglia harczias szelleme kifejtéséért irott ál­domást. — Az Anglia és Honduras köztársaság közt kötött szerződvény nov. 28-án íratott alá, s ápr. 18-án rati­­ficálták. Anglia Ruatan, Guruaca Elava, Utile, Bar­­barete és Marát szigeteket a hondurasi öbölben Hon­duras köztársaság részeinek ismeri el, teljes vagyon és vallásszabadság biztosíttatván a szigetek lakóinak, szabadságukban áilván vagyonukkal onnan el is köl­tözni. Honduras köztársasága nem idegeníti el azo­kat más nemzetnek. Anglia a mosquito indiánok ál­tal a Honduras köztársaság határai között bírt földet a nevezett köztársaság alatt állónak ismeri el. A brit protectorság a Mosquito-vidék esen része fölött a szerződés jóváhagyása után három hónap múlva ele­nyészik. A mosquitok kivándorolhatnak, de ha ott maradnak, a köztársaság bennszülötteinek minden jo­gaiban részesülnek. Honduras köztársasága, a mos­quito indiánok növelése és sociális viszonyaik javí­tása tekintetéből tíz évig évenkint 5000 dollárt ad aranyban vagy ezüstben az érintett vidék főnökének. (A mostani mosquitofőnök jelenleg mint inas szolgál az angol residens házában.) Végre arról van szó, hogy az angol alattvalóknak osztott földek birtoka ismer­tessék el stb. FRANCZIAORSZÁG. Párisban nagy figyelmet ger­jesztett Grammont urnak hirtelen Rómába lett szálítása, a­mely, hir szerint, magától a pápától eredt. Úgy látszik, — írja egy párisi levelező — hogy ott nem találják többé az utat sem­mi sem be, s Grammont bg meglehet rövid időn ugyanazon szerepet fogja ját­szani az örök városban, a­melyet játszott Nápolyban Brem­ier úr. A pápa, Antocelli, Lamorid­ére és Mérodé mostanig nem tudtak megegyezni az adandó refor­mok mértéke iránt s igy mahó nap odajutnak, hogy akarva nem akarva a franczia követ intéseit kellene követniük, miután a helyzet napról napra válságo­sabb lesz. A G o y o n trik a franczia csapatok egy részével együtt állítólag vissza fog hivatni Rómából, hogy a pápa a reformokkal minden kényszerítésnek színe nélkül előállhasson. (Az „Indépendance szerint a tbk csak egyedül hagyná el Rómát s a megszálló sereg fölötti parancsnokság egy dandártábornokra bízatnék. Mint ilyent D e n s u e thnokot emlegetik.) — A „Nat. Zig“nak egyik párisi levelezője a római dolgokról jul. 10 én ipy ir: „A pápa Civita­ Vecchiába utazott, s Goyon tábor­nok oly előzékeny sürgölődéssel kiséré, hogy az egész világ kivehette abból, miszerint arról gondoskodik, hogy ő szentségét jól megőrizve ismét visszavitesse Rómába. Ez tragi­komikum. Ellenben tisztán komikum az, hogy Nápolyban az 1848 diki alkotmányt egy régi példányról egészen gépileg II. Ferdinánd király nevével nyomják ki, s úgy ragasztják az utczaszegletekre, a hivatalnokok nem érezvén magukat fölhatalmazottaknak arra, hogy annak helyébe a mostani király nevét tegyék.“ Ugyanazon levelező még ezeket írja:Genuából Szicziliába most a franczia önkénytes csapat is elin­dult, melynek nagyobb részét az 1848-diki köztársa-­­ ság elveszett gyermekei képezik a communista irá-­­­nyú D e f­­­o 11 e vezetése alatt. — Garibaldinak állí­tólag bel- és külnehézségekkel kell küzdeni. Turinból­­ szorítják, hogy se jobbra se balra ne menjen nagyon messze. M a­z­z i­n­i komolyan inti, hogy a szabadelvű monarchistáktól ne hagyja magát rászedni. Ily szo­rultságában Trecchi marquis hadsegédét, a­ki tudó­sító szerint egyszersmind Viktor Emánuel királynak is segéde, ez utóbbihoz küldi, hogy a Cavour mellő­zésével közvetlenül a királylyal alkudozzék.­­ A franczia törvényhozótest ülésszakát jul. 21-ig elhalaszták. A jul. 9-ki ülést szokatlanul zajosnak írják, úgy hogy az elnöknek el kellett azt oszlatni. A vita tárgyát azon változások tették, melyeket a kor­mány a birói karban tenni akar. Vernier úr Di­­jonból a legélesebben megtámadta a kormány czél­­zatait, részrehajlást vetvén annak szemére. A kor­mány biztosai alig juthattak szóhoz a zajban. — Julius 10-kén 1 ha órakor fogadta a császár ün­nepélyesen a marokkói követséget, melyet három hatfogatos nyílt hintó vitt St. Cloudba, s onnan vissza a Byron palotába, a­hol a követség lakik. OLASZORSZÁG. A turini „Opinione“ hamisnak nyilvánítja a hirt, mintha Petrulla herczeg elfogadta volna a küldetést, a nápolyi szövetségi ajánlatokkal Turinba jönt; a herczeg ezt már csak azért sem fo­­gadhatá el, mert az ő politikai iránya iyen küldetés­sel összegyezhetlen; egyébiránt a nevezett lap szerint mindekkorig még semmi szövetségi javaslatok nem tétettek, s így azon válaszpontok is, melyek a turini kormánynak tulajdoníttatnak, nem egyebek kohol­mánynál. A küldöttség elindításával Nápolyban azért is késhetnek, mert a nép ingadozó s gyenge lábon álló bizalmát tekintve félni lehet, hogy teljesen eltűn­nek, ha a piemonti kormány hivatalosan ellene nyi­latkoznék.­­ A „Patrie“t tudósítják Nádolyból, hogy a bel­ügyminiszter minden tartományi intendánshoz körle­velet intézett, hogy mihez tartásuk iránt a mai vi­szonyok közt azokat tájékozza. Ezen okiratot sza­badelvűnek és szilárd hangon fogalmazottnak mond­ják. Kimondja, hogy a király által a népnek adott intézmények mindenkorra megmaradnak, hogy most új korszak kezdődik, s hogy minden hivatalnok fel­adata magát kötelessége teljesítésében a rend, hala­dás és szabadság elveihez tartani, melyek a jövőben az ország államojogának alapját képezik.­­ Itt ott a nápolyi tartományokban kihágások követtettek el gyűlölt hivatalnokok ellen; a „Tr. Zig“-nak következőleg írnak egy ilyen esetről: „A leccei intendáns szabadon bocsátván a politikai foglyokat, magához hivatá őket, mely alkalommal magát s eljárását előttük igazolni igyekezett; azon­ban most is, mint 1848 ban, futással kelle menekül­nie, ezúttal lovas zsandárok oltalma alatt. A nép, mely erről értesült, mindenfelé gyors hírnököket kül­dött, hogy a menekülő feltartassék, a­mi Brindisiben meg is történt. A zsandárok cserben hagyták az in­tendánst, ki három, és neje egy szúrást kapott; né­hány befolyásos polgárnak sikerült mégis megmen­teni őket, s remélik, hogy a sebek nem lesznek halá­losak.“ — Az ideiglenes kormány hivatalos lapja Palermo­­ban jan. 3- ról egy rendeletet közöl, mely által a több jó polgár ismételt sürgetésére a diktátori palota 120 emberből álló őrségének alakítása rendeltetik meg; (guardia del Palazzo dittatoriale) ezen becsületbeli tisztséggel megbízottak közt több szicziliai herczeg van. TÖRÖKORSZÁG: A syrai ügy tettleg európai kér­déssé vált, mielőtt a török kormány észrevette volna. A franczia kormány nyilatkozatai és készületei után következtek nemsokára az angolokéi. Nemcsak a sajtó, hanem a parlament is beleszólt. A török kor­mány pedig csak akkor ébredez, mikor már az egész világ „égést“ kiált. Stambuli derék levelezőnk tudó­sításában e késedelem jellemzésére talál egy két vo­nást az olvasó. A török kormány elejénte nem tulaj­donított fontosságot a libanoni dulakodásoknak,­­ és miért is tulajdonított volna most inkább, mint tavaly sep­emberben vagy máskor. A Libanon egy ázsiai Montenegro v­olt, sőt annyival közönyösebb, hogy míg Montenegróban a hegyi nép a török kormány el­len harc­ol és a török birodalom területének rovására akar terjeszkedni, addig a Libanonban két, a tö­rök kormánytól esik olyforma függésben levő néptörzs , mint például az oláh és szerb nép, in­dított harczot egymás ellen. Nem kell nagyobb bi­­zonyíték a török kormány e részben való csekély ere­jének kimutatására, mint épen az, hogy a két nép évek óta háborút folytat egymás ellen, s a kormányzó basák csak mint békéltetők lépnek föl közüttök. A török kormány előtt a maroniták és druzok közötti villongás oly szokott volt, hogy hitte is nem is a dru­zok pusztításairól jött első híreket. Irtuk volt köze­lebb, hogy a „Journa de Constantinople“ egészen le­­csöndesü­ltnek festi a libanoni harczot. — Most azon­ban már nem veszik tréfára a dolgot Konstantinápoly­ban is. Most már a nevezett újság is bevallja, hogy csalatkozott, hogy Zaléhban és Hassbejában „igen komoly összecsapások“ történtek,sőt hogy Bejrútban is aggódnak már a harc­olók beütése miatt. Ezen ese­mények következtében ismét hajók és katonák küldet­tek a szyriai partokra. Többek közt Mustafa basa el­­lenadmirál parancsot kapott, hogy osztályával Can­­diából Szyriába menjen, s meglehet egyszerre fognak oda érkezni a franczia és angol kormány odarendelte hajók. A török kormány ez ügyben mutatott késedelméért keservesen lakói már az európai sajtóban. Már vádol­ták azzal is, hogy maga biztatja és pártfogolja a drú­­zokat. A „Times“ ily fontos ügyben nem hallgathat­ó természetes, hogy szokása szerint, keményen hozzá szól. Czikke, lényegében a következő: „Szyriában oly események mennek véghez, melyek a világ figyelmét ismét a keleti kérdésre fordítják. A fran­­cziák beavatkozása bizonyos, s Anglia megtagadná saját jellemét, ha nem segítné amaz embertelenségek meggát­­lását, melyek meghaladják mindazt, a­mit a közelebbi években a harcrok, még a faj és nemzetiségi harezok is fölmutathatnak. Nem tudjuk e harcz kitörése közvetlen indító okát. Gyaníthatólag régóta készült. Még a krimi háború óta nőttön nő az izgatottság a keresztyének és elnyomóik közt *). A hat hu máj­on sehol sem volt képes a rijáliknak biztosságot vagy új jogokat adni, — de jó volt arra, hogy ellenségeik bigottságát adszák­ *) Ugyan ki nyomta el a maronitákat ? Hiszen az a baj, hogy a törökö­kk­özi viszonyaik nagyon is lazák voltak. S­z­e r­k.

Next