Pesti Napló, 1860. szeptember (11. évfolyam, 3167-3191. szám)
1860-09-27 / 3188. szám
alkalma vitézségét Garibaldi ellenében tüntetni ki. Sokkal valószínűbb, hogy bár Napóleon, Viktor Emánuel és Garibaldi szerepei különbözők, a czél mégis egy, s azt a három közül enlyik sem fogja szem elöl téveszteni. KEMÉNY ZSIGMOND, BELGRÁD, szeptember 20. Idejövetelem óta azon voltam, hogy megtudjam az itteni állapotot, s azokat, amik itten történnek, úgy találom, hogy Szerbia jelenleg háromféle,tekintetben van nagy bizonytalanságban. Az első tekintet illeti Szerbiának a portához való viszonyát. A hírlapok már hozták azon hírt, hogy a küldöttség, melyet Milos herczeg Stambulba tdra, — ott több hónapokig időzött, sürgetvén a portát, hogy teljesítse a szerb nemzet óhajait s tegyen rendeléseket, hogy életbe lépjenek Szerbiának szerződések által megadott, s a hatalmak által biztositott jogai. Most már e követség visszatért eredmény nélkül. A porta siker maradt a szerb követelések irányában, s mint némelyek beszélik , válasza oly elutasító, hogy szinte csodálkoznak az emberek azon könnyelműségen, amelylyel a porta e kényei s reája nézve fontos ügyben eljárt. Biztos kettő után írhatom , hogy míg a porta és a szerb küldöttség közt a tárgyalások folytak, egy nagyobb rendezett török csapat átlépte a Drivát, s Szerbia földjén kis Zvornik táján telepedett volt le. E törökök, úgy hiszem, eddig már kitakarodtak Szerbiából anélkül, hogy valami nagyobb kárt csináltak volna, de a sértés az által nem törültetett el, amely Szerbia földje sértetlenségén ejtetett. A porta makacs magatartása nem csekély mértékben izgatta föl a kedélyeket, s annyival inkább, mert a szerb kívánt ímnak elvetésében tekintik némelyek azon okokat, amik miatt a porta ez év tavaszán hadait Szerbia körül öszpontosítgatta. hallom, hogy a szerb kormány erélyesebben lépett föl a porta ellen, de csakis diplomatiai után. Azonban, ha az illető tárgyalások nem viendenek kellő sikerre, mi fog akkor történni, arról még eddig bizonytalanságban vagyunk. Szerbia helyében is uralg a bizonytalanság. Milos herczeg még mindig sínylik betegségében. Olykorolykor mint egy villám föltűnik egyes hír, hogy állapota javul, de csakhamar e hírt más váltja föl, amely megsemmisíti minden reményünket arra, hogy tövábbadni fog. A kormány ügyeit Milos herczeg helyett, nevében fia vezeti, trónörökösünk Mihály herczeg. Jelenleg itten időznek Szerbia püspökei, a kik öszszegyültek,hogy a sabáczi megüresitett püspöki székre uj püspököt válaszszanak. Milos herczeg betegsége e tekintetben is idézett elő némi bizonytalanságot, mert a metropolita és a kormány nem bának kellőleg megegyezni abban, ki legyen a püspök. Még Szerbia ily bizonytalanságban van, nem lehet megítélni, minő irányt fogna követni a szerb kormány bizonyos esetlegekben. Annyiról biztosíthatom, hogy a szerb nemzet jelenleg sokkal féltékenyebb jogaira, mint volt a legközelebbi múltban, s hogy kész végsőségig azokat védelmezni. A birodalmi tanács ülései. (Szeptember 24-iki ülés.) A gyűlés megnyílván, gr. T h u n kult. m. emelt szót, hogy a legközelebbről fölmerült nyelvkérdést illető megjegyzésekre válaszoljon. Óhajtott volna kimerítőbben szólhtatni, hogy bebizonyítsa, jélkép a kult. m. e tekintetben minden irányban a legengesztelőbb és legtapintatosabb módon járt el. Mindazáltal nem akarja akadályozni a várt fontos vitatkozást s csak annyit jegyez meg, hogy mindenütt azon alapelv tartatott szem előtt, hogy az iskolákban s főleg az alsóbb osztályúakban csak azon nyelvek használtassanak, amelyekről várható, hogy a növendékek legjobban értik. A német nyelvet illetőleg csak arra volt ügyelet, hogy ez taníttassék és ápoltassék, nem pedig arra, hogy közlekedési eszközül vitessék be a tanulók közé. Azon országokra nézve, a melyekben több nyelv rivalizál egymással, örömest megengedi, hogy e téren kielégítő megoldás még nem találtatott. A nehézségek itt is rendkívül nagyok s így azt az utat találták legczészerűbbnek, hogy azon nyelv, mely a kerületben legműveltebb, iskolai tekintetben is állíttassák előtérbe. Szóló különösen kiterjeszkedik a kelet-gallicziai viszonyokra,hol e kérdés nehézségei az által rendkívül növeltelnek, hogy ott a nyelvviszony a szolgálatival a legbelsőbb összeköttetésben áll. Itt meggondolatlan lépések által nagy ingerültséget lehetett volna támasztani s ezért a kormány arra határozta magát, hogy azon intézkedésen, melynél fogva tannyelvül a német vitetett be a gymnásiumokba, mindaddig ne tágítson, míg a ruthén nyelv annyira ki nem lesz növelve, hogy e tekintetben is a német nyelv helyébe léphessen. A pénzügyminisztérium vezetője gr. Barkóczy egy régibb beszédének az „Ausztria“ által közzétett statistikai adatokra vonatkozó részéről szólott, melyben az állíttatott, hogy a fölhozott közlemények izántszándékosan el vannak ferdítve. Azon boszankodását rajzolja, amit e kifejezés kelthetett azokban, kik e munkát dolgozzák. Ő, mig amaz állítás bebizonyítva nem lesz , kénytelen azt valótlannak nyilvánitai. Gr. Barkóczy azt feleli, hogy beszédének további értelme szerint nem a számítás maga mondatik hamisnak, hanem az irány, melyben e munkálatok közzétételek se most is e nyilatkozat mellett marad. Piener b. t. utal magokra a kifejezésekre, melyeket gr. Barkóczy használt s a melyek közt ez a szó is előfordul : hazugság. Gr. Szécsen mutogatja, hogy gr. Barkóczy szavai nem czéloztak arra, hogy valakit személyesen érintsenek ; egyébiránt, hogy egy vagy más vélemény támogatása végett a szánscsoportozatok valótlanul állíttatnak egybe, ez minden országban elég gyakori eset. Gr. Andrássy gr. Thun szavaira válaszol s ezeket nem találja egészen öszhangzásban a magyar nyelv el nem vitatható visszahelyezésével; ez ellenében gr. Thun minden tekintetbeni szándékot tagad. Rauscher bibornő eminentiája most átmegy a napirendre. Kiinduláspontja azon alapelvek, melyekhez a b. tanácsot megnyitó beszédében Ő Felsége a Császár szilárd ragaszkodást ajánlott. Az államháztartás vizsgálatánál kikerülhetlen volt Ausztriának életkérdéseit is nem érinteni. Azzal csak a Császár és haza iránti kötelességet teljesít mindenki, ha a pénzügy mibenlétét alaposan kutatja , nyílt őszinteséggel nyilatkozik belőle, ő maga is meg van győződve arról, hogy az oszták államintézmények sürgető javítást kívánnak. Röviden érinti az igazgatási gépezetnek az ő nézete szerint is meglevő hiányait, mindazáltal ezek okát főleg a kormány azon jóakarata igyekezetében találja, hogy egyetlenegy — habár legcsekélyebb — érdeket is nem akar védtelenül hagyni. Ezáltal az ügyfolyam nehézkessé, lassúvá és költségessé válik ; az elhatározás többnyire oly emberekre van bízva, akiknek írott tudósításokra kellett támaszkodnak és a rendeletek roppant száma, ahelyett, hogy előmozdította volna, csak akadályozta a hivatalnok működését. Az efelőli meggyőződés már 11 év előtt meg volt s ez okozta, hogy akkor az egyes kis testületek községtörvényeink akkora kört engedtek, amelynek betöltésére képtelenek valának. Mivel ez nem volt czélszerű, egyszerűen visszatértek a régihez, de ebben is igen túlmenve. Mindkettő hibás eljárás volt; az egyes községeknek, valamint az országos testületeknek is akkora mozgáskört kell mindenesetre engedni, amekkora a közjóléttel összefér. Illetőségüknek azonban szigorúan megtartandó határt kell szabni, mert a kísérletek veszedelmesek mindig, de sohasem annyira, mint oly időben, mint a mostani. A földtehermentesítés a kormányt azon kikerülhetlen helyzetbe hozta, hogy az igazgatás gyökerében újból alakítsa. Ez természetesen a legnagyobb nehézségekkel volt összekötve. A vál.többség elhatározta, hogy indítványa mikénti kivihetésének részleteibe nem bocsátkozik s ezt ő tökéletesen pártolja. A pénz, szerencsére , nem a legfőbb dolog, de mindenesetre rendkívül fontos. A modern állam nagy pénzáldozatokat kíván s annál nagyobbakat, mentül előhaladottabb ennek fejlődése. Ne akarják bár e fogalmat Ausztriában egész terjedelmében valósítani, de egészen vissza sem utasíthatják. Épen így szükségesek Ausztriára nézve a katonai kiadások is, ha tönkre nem akar jutni. Tehát hogy pénzre, rendkívül sok pénzre van szükség, ez elvitázhatlan s csak arra kell törekedni, hogy a kiadásokat egyszerűsítsék, ami a legfőbb államtekintetek megsértése nélkül megtörténhetik. Első teendő az uralkodó, a haza és egész Európa irányábani közös kötelességeket szem előtt tartani. Ausztria hivatását csak úgy töltheti be mint nagyhatalmasság. Minden ennek meghiúsítására czélzott törekvés az európai államrendszer ellen intézett merély. Az igaz, hogy hangulat és nézetek bizonyos hatalommá válnak, ha egyszer általánosakká lettek ; ez esetben nagyobb figyelemmel kellene lenni irántuk. Minden kormáynak kötelessége a nép többségének óhajtásait teljesíteni, de minden kívánatot kielégíteni mégis lehetetlen. Ha az állam kívülről fenyegettetik, akkor mindenek fölött ide kell fordulni minden tekintetnek. Most Ausztria kívülről fenyegettetik s itt tiszteletparancsolólag kell megállnia. Ki az, a ki rém kivánja meghiúsulva látni törekvéseit ama nagy kiadású kalóznak, a ki Olaszországot bonyodalomba hozta és azon kormánynak, mely e bonyodalmat fölhasználva, ezt a legszentebb jogok megsértésével zsákmányolja ki ? De hogy e törekvések ne sikerüljenek, a monarcha hatalmát épségben meg kell tartani, mikép ezt az osztrák nép többsége kívánja, ő tehát a korona országok lehető autonómiája mellett van,de ennek nem szabad legkevésbbé is megszorítni és akadályozni a császári birodalom egységének valódi hatalmát. Ez Ausztrián túl messze terjedőleg horgonya a jól és erkölcsiségnek, ezért mindenek fölött nagy súlyt kell rá fektetnie. Gr. Stockau általában egyetért a többség indítványával, de óhajtaná ennek a minoritásévak egyesítését s e végett a vál. előterjesztvényhez oly pótlékot ajánl, amelyben kimondatnék, hogy a nyilvános érdekekbeni részvétel csak a történelmi jogokhozi csatlakozásból foly ki, egyébiránt, más oldalról, ahol ezek hiányzanak, vagy több ideig nem voltak életbeléptetve, e hiányon új, a jelen viszonyoknak megfelelő formák létesítése által lesz segítve. Gr. Szécs en nem tartja ugyan följogosítottnak magát arra, hogy a választmány nevében egy egészen újonnan formulázott indítványhoz szóljon, mindazáltal azt hiszi, hogy ennek értelme a majoritás véleményével tökéletesen egyezik. M o cs o nyi megengedi, hogy Ausztria helyzete igen komoly lehet, azonban ennek oka nem az eddigi kormányrendszerben fekszik csupán, hanem egyéb időkörülmények is befolytak rá. Soha sem kellene elfeledni, hogy a birodalmi egység a monarchiai rendszerrel egyesítve teheti egyedül Ausztriát kívülről hatalmassá, belülről boldoggá. A fő szempont tehát a birodalmi egység, de erre nézve ő a többség indítványában nem tud biztosítékot találni. Az országok történelmi-politikai egyéniségét illetőleg, csak bizonyos megkülönböztetett osztályok érdekei létettek a mérlegbe; most már a népek érdekei léptek előtérbe. Ő hát semmi garanciát nem lát a többségi indítványban a magyarországi és ennek melléktartományaiban levő szlávokra nézve, s különösen semmi garanciát nem lát a Vojvodina további fönntartására nézve. A majoritás indítványa csak általánosságokban mozog, amelyeket mindenki tetszés szerint magyarázhat, ezért ennek ellene van. Maga is mellőzhetlennek tartja az eddigi kormányrendszernek önkormányzási alapokon való újjáalakítását , de ennek a nemzetiségek teljes egyenjogosultságán s ennélfogva ezeknek a községi és országos képviseletekben való lélekszám szerinti képviseltségén kell alapulnia. Politikai, nemzetiségi és hitfelekezeti egyenjogosultság mindenkire nézve ; ezen elvnek kell alapul szolgálni, amelyen Ausztria újból megalapítandó. A Vojvodina valahai megsemmisítését illetőleg a leghatározottabban kénytelen írásban tiltakozni. Ő es. fensége erre nyilvánító, hogy az ügyfolyamra nézve megállapított szabályok szerint írásbeli tiltakozásokat nem lehet beadni. Clam és Szécsen előadó grófok kinyilatkoztaták, hogy ilynemű óvás már azon oknál fogva is fölösleges, mivel a b. tanácsosok nem tekinthetők az egyes koronaországok képviselői gyanánt, hanem Csak mint a korona bizalmi férfiai. Gr. Auersperg föladatát úgy fogja föl, hogy neki azon nézetből kell kiindulnia, mikép a történelmi jogokra való tekintetnek, mint a mely a kir. egységgel ellenkezik — semmi helye nincs , ezért ő előleges aggodalmai daczára a többség indítványához csatlakozik, miután meggyőződött arról, hogy az erre nézve fölhozott ellenvetések sem az indítvány szavait, sem az indítványozók törekvéseit illetőleg nem igazolhatók elegendőképen. Nem teheti, hogy ne utaljon azon koronaországra, melyben rendesen tartózkodni szokott és arra különös nyomatékot kell helyeznie, hogy a monarchia szükséges egységének erejét épen a különféleség figyelembe vétele és kíméletében kell föltalálnia. A többségi indítványhoz főleg azért járul, mivel ama kérdések államojogi megoldhatást abban találja föl Legyen szabad neki e helyen egy kis kitérést tennie; ez az oly sokszor becsmérlett bureaukratiát illeti. Mária Theresia és jóakaró, de kevésbbé szerencsés fia alapították meg az osztrák bureaukratiát, mely nagy föladatokat olda meg ; fényes neveket bir fölmutatni. Tisztelet nekik , de tisztelet azon alsóbb hivatalnoknak is, a ki csaknem nyomorúságos helyzetében fáradozásáért csekély elismerésben részesülve, mégis megteszi kötelességét. Vajha leküldené közénk szellemének egy részét a nagy császárné, azon szellemnek, mely a vitézség s egyszersmind a kegyesség szelleme volt. A többségi véleményre visszatérvén, múlhatatlannak véli, hogy Magyarország érdekei megóvassanak, de e részben nem kell oly meszsze menni, hogy a közjó veszélyeztetve legyen. Ezért kezesség kívántatik meg az ellen, hogy visszatérjen a ma dualizmus, mely a császári birodalom mindkét felére nézve káros volt. Nem tartja megoldhatlannak azon kérdést sem, mennyiben tartozzék a birodalomra, mennyiben az egyes országokra a törvényhe zás. A történet politikai egyediséget képzeleti valaminek akarták fölmutatni, de részéről nem tartja ködképnek a mi szemmel látható és kézzel fogható. A birodalmi egységet maga is legfőbb elvnek tartja és jól tudja, hogy a többség tagjai közül egyik sem akarja távolról is érinteni. De a gyűlésen kívül levők aggodalmait is el kell oszlatni, s erre nézve ki kell mondani és meghatározni a jogegyenlőség elvét. Ami végre a történeti kapcsolati pontokat illeti, oly kevéssé lehet az 1848 előtti, mint az azótai jogokból „tabula rasá"” csinálni. A jogok támadnak és eltűnnek ; maradandó jogalapot csak azon intézmények egyesítése által lehet nyerni, melyek a múltból maradtak fönn, s melyek azóta támadtak. Ha már némely intézményekre nézve a jog fönnáll is, a forma többé nem alkalmazható, s ez áll különösen a régi rendi intézményekre nézve, mely részben a polgári és paraszt elemnek okvetlenül képviselet engedendő. A birodalmi tanács is történeti téren áll, továbbfejlődési képességgel bír, ha a följogosultak választásából áll elő. Zárkőnek nevezték, de részéről alapkőnek nevezné, ha ilyent a háztetőre szoktak volna tenni. — Örömmel üdvözlik a magyarokat ezen gyülekezetben, s reméli, hogy azon pillanattól fogva, midőn ez először történt, mindenkorra áll : „egy mindenikért s mindenik egyért.“ A jog szent zászlója, melyet Ausztria mindig hordozott a külpolitikában, benn is egyesítni fog mindenkit. A minoritás véleményében örömmel lát egyező, több egyező pontot, különösen a főbb kérdésekben. Az eltérések csak a közös szándék megvalósításában állanak. De bizton remélheti tán a kiegyenlítést. Nem kell félni a personális uniótól; a viszonyok már rég reális unióba hoztak. Most épen átmeneti ponton állunk; a behozandó intézményeket először ezekhez kell alkalmazni. Vajha a megoldás htt képe volna a classicus példabeszéd nyit-nyalábjához! De a kötelék nem az összetűzésben , hanem az összetartásban keresendő, mely öszszefoglalja Ausztria népeit. M o cs o nyi kinyilatkoztatja, hogy ő magát mindig azon koronaország képviselőjének tekinti, melyből hivatott, s mint ilyen fog beszélni is. Márláth azon nyilatkozattal kezdi, hogy igyekezni fog mindig a kiengesztelő hangban maradni, mely különösen Auersperg gr. beszédében oly szépen hangzott. Mindemellett nem lehet elkerülni, hogy ne szóljunk némely itt előhozottak ellen, s itt mindenekelőtt Mocsonyi úrral kell szembenszállania, aki oly térre állott, mely utoljára minden állami rend teljes felbomlására vezet. Ausztriának, mely külpolitikájára nézve a történeti jog védője, benn is ugyanez elvet kell követnie. De ebben is mértéket kell tartani, s ezért egyetért gr. S t o c k a u val. A mi a minoritás indítványát illeti, erre nézve nem kerülheti ki, hogy először is azon szavakra ne válaszoljon, melyeket dr. Hein tegnapelőtt az egyetértés kivonnatossága iránt mondott. Azonban az ő előadása szerint ezen egyetértés még távolabbra létetnék, mint valaha. Majláth tehát tüzetes bírálat alá veszi a dr. Hein mint előadó által mondott beszédet, s az abban előforduló aggodalmakat megerőtleníteni törekszik. Történeti jog az, mely az egész népben köztudomású, s mély gyökeret vert. Hol ez nem úgy van, ott lehet ugyan történeti tényekről beszélni, de történeti jogról nem. Ami azonban a történeti előjogokat illeti, ne gondolja senki, mintha a törvényesen mellőzött állapotot lenne szándék visszahozni. Ami a „nemesi gazdaságot,a „zsidóelőjogot“ illeti, e kifejezésekkel valamely naiv kedélyét a Lech környékén föl lehet ugyan ültetni, de komoly ítélet az által csalódásba nem hozható. A birodalmi egység fogalma elvileg különféle. Ha ez alatt a minden különféleséget elmosó ugyanazonitás (assimilizung) értetik, mely tíz esztendő óta általános, úgy szóló ezt, mint eddig, úgy ezentúl is megtámadja. E mellett sem az osztrák todalom, sem a német cultúra nem sokat nyernének; az eredmény tehát megcáfolhatlanul ellene nyilatkozik. Azon korszak, melyben a nemzeti öntudat legélénkebb volt, magában a monarchia államéletében egy fénypontot képezett ; ezen értelemben elfogadja a birodalmi egységet,vagy is a pragmatica sanctio értelmében, mely a császári ház és Magyarország jogait egyenlőn védi. Magyarország és Ausztria érdekei állandóan s teljesen ugyanazok (identisch) s a legmagasabb állambölcsesség feladata ezeket mindinkább összefűzni, összeragasztani. Erre pedig az első lépés, hogy a birodalmi tanács lehetőleg egyértelműen járjon el; a helyzet komolysága határozatot sürget; a birodalmi tanács tanácsának kijelentésével kötelességét megtevő; az elhatározás Isten és a monarcha kezében van. Miután Mocsonyi Majláth egy kifejezése ellen reklamált, Maager kezdett szólni. A legsürgetőbb szükség — mondt — a pénzügyi állapot javítása, de ez csak a bizalom újra megnyerésével eszközölhető. Ha bizalom fog gerjesztetni, kell hogy a szívekbe visszatérjen a megelégedés, s eloszlatva legyen az elégedetlenség. Szóló nem mellőzheti, hogy itt különösen fajbelieiről szorosabb értelemben ne szóljon. Előadja, mily jól érzék magukat az erdélyi szászok régi alkotmányuk élvezetében, s a császári házhoz s a közös hazához való ragaszkodásukat épen itt mily fényesen tanúsították. Ha csupán e pontot veszi szemügyre, úgy a majoritás véleménye mellett kell nyilatkoznia. Azonban nem a mult, hanem a jövő az, mely tekintetbe veendő, s ezért a minoritás volumához csatlakozik, mert ebben a birodalmi egység az új államélet alapjává létetik. A dolog magva egyébiránt ebben sincs kimondva, ez az egész birodalom számára szóló képviseleti alkotmányban áll. Manger úr úgy véli,hogy ily intézmény szükséges volta felől vannak ezélzások mind a többség, mind a kevesebbség indítványában, csak azon különbséggel, hogy az előbbi tulajdonkép minden koronaországra nézve külön saját alkotmányt kiván. Még mikor az 1849. márt. 4-iki alkotmányt kiadatott, a szász nemzet kész volt jogaiból annyiról kmondani, amennyit egy összes alkotmány szükségessé tett. Hasonlót tehet most is, de senki sem kívánhatja tőle, hogy jogaiból föláldozzon, anélkül, hogy e helyett birodalmi alkotmányt nyerhetnénk. Ez az egyetlen mód; minden egyéb concessio csak félrendszabály. Különösen sürgetővé teszi Ausztriának alkotmányossá változását s a Németországgal való belső viszonyt.De indítványt erre nézve nem tesz,mert illetékes helyről figyelmeztették, hogy a birodalmi tanácsnak nincs indítványozási joga. Ko r izmics püspök a többségi vélemény mellett nyilatkozik; a birodalom valódi egységének eszméje nem új; az új egység, amint azt napjainkban formulázzák, nem való. A pragmatica sanctio szabályozza nem csak a császári ház örökösödési rendét, nem csak a birodalom felosztatlanságát, hanem biztosítja Magyarország autonómiáját is. Károly Albert bajor fejedelem s I. Napóleon tapasztalták, hogy Magyarországon hiábavalók csábításaik. Pedig akkor nem Ausztria többi részének kormányzási formája uralkodott itt. A pragmatica sanctiót nagyon jól lehet Ausztria új viszonyaihoz alkalmazni. Igaz, hogy a centralisatio vesztene, de egyszersmind elenyésznének a bajok, melyek miatt a birodalom ennyire jutott. Jakabb Bogdán az előtte szólotthoz hasonló értelemben nyilatkozik, Erdély speciális viszonyait illető adatokat hozván föl. Gr. Apponyi nem titkolhatja el maga előtt, hogy egyfelől a jelen viszonyok, másfelől a fenyegető veszélyek gyors segélyt tesznek szükségessé. Ez a jelen világhelyzetben nem csak Ausztriának, hanem egész Európának s a keresztyénségnek érdekében áll. Ő ezért a b. t. missióját rendkívül fontosnak tartja és nagy fontosságot helyez arra, hogy ez a lehetőleg egy értelemben nyilatkozzék, s ő törekedni fog tőle kitelhetőleg erre működni. Mindnyájan át vannak hatva a gyökeres elvi javítás szükségességétől, mindnyájan autonómiát s az országok egyenlábra állítását kívánták a tartományok legszorosabb egymáshoz csatlása mellett. Semmi elvi dualismus, minden országra, nemzetiségre és fajra nézve egyenlő jog és egyenlő kötelességek; a majoritás csupán ezt akarja s ezért ő nem tudja fölfogni, mert nem csatlakozik mindenki ehhez. Ennek oka csak az egységfogalom fölfogási különbségében lehet. A minoritás ezen egységét főleg kül-államintézkedései által igyekszik biztosítani; ezzel szemben a majoritás nagyobb súlyt az erkölcsi kapocsra helyez, melynek az országokat elvileg egyenlő állásban kell összefoglalnia. Aki az egyes országokban nem bírja föltalálni az együvétartozás óhajtását és szükségességét, az olyan soha sem lesz képes ezt amaz intézkedés által elérni. Az egyes koronaországok sajátságos jellemében ezg Van de ez egyszersmind a felbo-macskája is lehet, hogy’ ha “105"napsan megsértetik. A helyett, hogy a provincziális életet kedvező fejlődésében elősegíteni igyekeztek volna, arra törekedtek mindig, hogy azt paralizálják s ahol alkalom nyílt, egyenesen is dolgoztak ellene. Épen az, a min a monarchia elve nyugszik, t. i. az országok legitim joga s ezek terv, fönnállása, föláldoztatott ama hiú kísérleteknek. S épen azért, mivel ez állapot mindenki előtt ismeretes, nem kell kétségbe esni a gyógyítás végett leendő egységre nézve. A megmentésre most az eszközt épen azon érzet nyújtja, mely évek folytán rendszeresen ostromoltatott. A kielégíttetés rég nélkülözött érzete oly emelkedést fog előidézni, mely képes lesz a monarchiát rendíthetlen fönntartani bármely és bárhonnan jövő ellenséggel szemben. Ha a népek önérzete és öntudata tetté ébresztetik, akkor a szerencsés megoldás felől semmi kétség, akkor Ő Felsége a Császár 34 millió áldozatkészsége által istápoltatik , hogy ellenállhatlanul lépjen föl ott, ahol becsület és jog forog szóban. A majoritás indítványában az egység érdekei közül egyik sem mellőztetett, semmit sem feledtek ki belőle a mi a monarchia újraszervezésére s feloldhatom egysége fönntartására szükséges. A többség indítványának alapja, az igaz, azon kívánat, hogy Magyarországnak visszaadassék az előtti államjogi állása, hogy a többség ezt óhajtja, sohasem titkolózott vele. Ebben egy rémképet képzeltek sokan, mint szokott történni mindenütt, ahol a történelmi jog az oklevélpárt lerázza magáról s a tetszhalott írisen és erőteljesen új erőre ébred. Ki tud egy szabad, erőteljes Ausztriát képzelni akkor, ha Magyarország, Horvátország és Erdély, ki nem elégíttetvén kivonataik, ellenséges indulattal viseltetnek iránta? Az erő csak a jogban állhat; aki Magyarország iránt méltányos, az a monarchia javát mozdítja elő, így gr. Clam szájából a magyar kérdés igazságos méltánylása csak a legjobb benyomást tehette mindenkire nézve s vigaszul szolgálhatott a hosszas félreértésért. Magyarország jogos kívonatainak kielégítése a többi országoknak ugyanazon jogokat biztosítja, miután Ausztria újjáalakításának alapelvéül minden tartomány egyenlő lábraállítását kell tenni. Ha e kielégítés megtörténik, Magyarország kész lesz a legnagyobb áldozatokra, hogy a tartományok közötti egységkapcsot minden oldalról fönn lehessen tartani. Ha azt akarja a b. t., hogy szavának fontosságot tulajdonítsanak fönn és alant, belülről és kívülről, ha nem akarja nehezítni a Császár elhatározását, akkor csatlakozzék a majoritás indítványához. Toperczer b. t. köszönetet mond Auersperg gróf nemesszivü nyilatkozatáért s egy oly magyar szavaival válaszol rá, a ki szintén kitűnő tehetségű államférfi és költő volt egyszersmind, s Ausztriának Magyarországgali összeköttetését mindkettő életföltételének állította. Ezután Mocsonyi b. tanácsoshoz fordul, s nem hiszi, hogy ennek szavai a Vojvodina kivánatainak kifejezései volnának. Hosszabb beszédében, melyben főleg a magyar szempontok vannak kiemelve, a majoritás indítványát pártolja. B. Herbert azt mondja, hogy nem szavazhat a majoritás mellé. Ő az érdekek képviselése mellett van s itt is egy történelmi alapot kell elismernie. A majoritás kir. egységzőli fogalma nagyon különbözik az övétől. A majoritás indítványa előtte igen határozatlannak látszik, mig a minoritáséban minden jogos kivonatot kielégítve talál. Ha a bt. a jogos érdekek valóságos képviselésére kiterjeszkedik s az ezek közti alárendeltségre nézve speciális viszonyaikat illetőleg az egyes koronaországokat kihallgatta, ez előtte Ausztria jövendő államéletének legkívánatosabb rendezése lesz. Ezzel a gyűlés eloszlott.