Pesti Napló, 1860. szeptember (11. évfolyam, 3167-3191. szám)

1860-09-27 / 3188. szám

alkalma vitézségét Garibaldi ellenében tün­tetni ki. Sokkal valószínűbb, hogy bár Napóleon, Viktor Emánuel és Garibaldi szerepei külön­bözők, a czél mégis egy, s azt a három közül enlyik sem f­ogja szem elöl téveszteni. KEMÉNY ZSIGMOND, BELGRÁD, szeptember 20. Idejövetelem óta azon voltam­, hogy megtudjam az itteni állapotot, s azokat, a­mik itten történnek, úgy találom, hogy Szerbia je­lenleg háromféle,tekintetben van nagy bizonytalanság­ban. Az első tekintet illeti Szerbiának a portához való viszonyát. A hírlapok már hozták azon hírt, hogy a küldöttség, melyet Milos herczeg Stambulba t­dra, — ott több hónapokig időzött, sürgetvén a portát, hogy teljesítse a szerb nemzet óhajait s tegyen ren­deléseket, hogy életbe lépjenek Szerbiának szerző­dések által megadott, s a hatalmak által biztositott jogai. Most már e követség visszatért eredmény nél­kül. A porta siker maradt a szerb követelések irá­nyában, s mint némelyek beszélik , válasza oly eluta­sító, hogy szinte csodálkoznak az emberek azon könnyelműségen, amelylyel a porta e kényei s reája nézve fontos ügyben eljárt. Biztos kettő után írha­tom , hogy míg a porta és a szerb küldöttség közt a tárgyalások folytak, egy nagyobb rendezett török csapat átlépte a Drivát, s Szerbia földjén kis Zvor­­n­i­k táján telepedett volt le. E törökök, úgy hiszem, eddig már kitakarodtak Szerbiából a­nélkül, hogy valami nagyobb kárt csináltak volna, de a sértés az által nem törültetett el, a­mely Szerbia földje sértet­lenségén ejtetett. A porta makacs magatartása nem csekély mértékben izgatta föl a kedélyeket, s annyi­val inkább, mert a szerb kívánt ímnak elvetésében te­kintik némelyek azon okokat, a­mik miatt a porta ez év tavaszán hadait Szerbia körül öszpontosítgatta. h­allom, hogy a szerb kormány erélyesebben lépett föl a porta ellen, de csakis diplomatiai után. Azonban, ha az illető tárgyalások nem viendenek kellő sikerre, mi fog akkor történni, arról még eddig bizonytalan­ság­ban vagyunk. Szerbia helyében is uralg a bizonytalanság. Milos herczeg még mindig sínylik betegségében. Olykor­olykor mint egy villám föltűnik egyes hír, hogy álla­pota javul, de csakhamar e hírt más váltja föl, a­mely megsemmisíti minden reményünket arra, hogy tövábbadni fog. A kormány ügyeit Milos herczeg helyett, nevében fia vezeti, trónörökösünk Mihály herczeg. Jelenleg itten időznek Szerbia püspökei, a kik ösz­­szegyültek,hogy a sabáczi megüresitett püspöki szék­re uj püspököt válaszszanak. Milos herczeg beteg­sége e tekintetben is idézett elő némi bizonytalansá­got, mert a metropolita és a kormány nem bának kellőleg megegyezni abban, ki legyen a püspök. Még Szerbia ily bizonytalanságban van, nem lehet megítélni, minő irányt fogna követni a szerb kormány bizonyos esetlegekben. Annyiról biztosíthatom, hogy a szerb nemzet jelenleg sokkal féltékenyebb jogaira, mint volt a legközelebbi múltban, s hogy kész végső­­ségig azokat védelmezni. A birodalmi tanács ülései. (Szeptember 24-iki ülés.) A gyűlés megnyílván, gr. T h u n kult. m. emelt szót, hogy a legközelebbről fölmerült n­yelvkérdést illető meg­jegyzésekre válaszoljon. Óhajtott volna kimerítőbben szólhtatni, hogy bebizonyítsa, jélkép a kult. m. e tekin­tetben minden irányban a legengesztelőbb és legtapinta­tosabb módon járt el. Mindazáltal nem akarja akadá­lyozni a várt fontos vitatkozást s csak annyit jegyez meg, hogy mindenütt azon alapelv tartatott szem előtt, hogy az iskolákban s főleg az alsóbb osztályúakban csak azon nyelvek használtassanak, a­melyekről várható, hogy a növendékek legjobban értik. A német nyelvet illetőleg csak arra volt ügyelet, hogy ez taníttassék és ápoltassék, nem pedig arra, hogy közlekedési eszközül vitessék be a tanulók közé. Azon országokra nézve, a melyekben több nyelv rivalizál egymással, örömest megengedi, hogy e té­ren kielégítő megoldás még nem találtatott. A nehézsé­gek itt is rendkívül nagyok s így azt az utat találták legczészerűbbnek, hogy azon nyelv, mely a kerületb­en le­gműveltebb, iskolai tekintetben is állíttassák előtérbe. Szóló különösen kiterjeszkedik a kelet-gallicziai viszo­nyokra,hol e kérdés nehézségei az által rendkívül növel­telnek, hogy ott a nyelvviszony a szolgálatival a legbel­sőbb összeköttetésben áll. Itt meggondolatlan lépések által nagy ingerültséget lehetett volna támasztani s ezért a kormány arra határozta magát, hogy azon intézkedé­sen, melynél fogva tannyelvül a német vitetett be a gym­­násiumokba, mindaddig ne tágítson, míg a ruthén nyelv annyira ki nem lesz növelve, hogy e tekintetben is a né­met nyelv helyébe léphessen. A pénzügyminisztérium vezetője gr. Bar­­kóczy egy régibb beszédének az „Ausztria“ által közzé­tett statistikai adatokra vonatkozó részéről szólott, mely­ben az állíttatott, hogy a fölhozott közlemények izánt­­szándékosan el vannak ferdítve. Azon boszankodását raj­zolja, a­mit e kifejezés kelthetett azokban, kik e mun­kát dolgozzák. Ő, mig amaz állítás bebizonyítva nem lesz , kénytelen azt valótlannak nyilvánitai. Gr. B­a­r­k­ó­c­z­y azt feleli, hogy beszédének további értelme szerint nem a számítás maga mondatik hamisnak, hanem az irány, melyben e munkálatok közzétételek s­e most is e nyilatkozat mellett marad. Pi­e­n­e­r b. t. utal magokra a kifejezésekre, melyeket gr. Barkóczy használt s a melyek közt ez a szó is elő­fordul : hazugság. Gr. S­z­é­c­s­e­n mutogatja, hogy gr. Barkóczy szavai nem czéloztak arra, hogy valakit személyesen érintse­nek ; egyébiránt, hogy egy vagy más vélemény támoga­tása végett a szánscsoportozatok valótlanul állíttatnak egybe, ez minden országban elég gyakori eset. Gr. Andrássy gr. Thun szavaira válaszol s ezeket nem találja egészen öszhangzásban a magyar nyelv el nem vitatható visszahelyezésével; ez ellenében gr. Thun minden tekintetbeni szándékot tagad. Rauscher biborn­­ő eminentiája most átmegy a na­pirendre. Kiinduláspontja azon alapelvek, melyekhez a b. tanácsot megnyitó beszédében Ő Felsége a Császár szilárd ragaszkodást ajánlott. Az államháztartás vizsgá­latánál kikerülhetlen volt Ausztriának életkérdéseit is nem érinteni. Azzal csak a Császár és haza iránti köte­lességet teljesít mindenki, ha a pénzügy mibenlétét ala­posan kutatja , nyílt őszinteséggel nyilatkozik belőle, ő maga is meg van győződve arról, hogy az oszták állam­­intézmények sürgető javítást kívánnak. Röviden érinti az igazgatási gépezetnek az ő nézete szerint is meglevő hiá­nyait, mindazáltal ezek okát főleg a kormány azon jóa­karata igyekezetében találja, hogy egyetlenegy — ha­bár legcsekélyebb — érdeket is nem akar védtelenül hagyni. Ez­által az ügyfolyam nehézkessé, lassúvá és költségessé válik ; az elhatározás többnyire oly embe­rekre van bízva, a­kiknek írott tudósításokra kellett tá­maszkodnak és a rendeletek roppant száma, a­helyett, hogy előmozdította volna, csak akadályozta a hivatalnok működését. Az efelőli meggyőződés már 11 év előtt meg volt s ez okozta, hogy akkor az egyes kis testületek köz­­ségtörvényeink akkora kört engedtek, a­melynek betöl­tésére képtelenek valának. Mivel ez nem volt czélszerű, egyszerűen visszatértek a régihez, de ebben is igen túl­­menve. Mindkettő hibás eljárás volt; az egyes közsé­geknek, valamint az országos testületeknek is akkora mozgáskört kell mindenesetre engedni, a­mekkora a köz­­jóléttel összefér. Illetőségüknek azonban szigorúan meg­tartandó határt kell szabni, mert a kísérletek veszedel­mesek mindig, de sohasem annyira, mint oly időben, mint a mostani. A földtehermentesítés a kormányt azon kike­rülhetlen helyzetbe hozta, hogy az igazgatás gyökerében újból alakítsa. Ez természetesen a legnagyobb nehézsé­gekkel volt összekötve. A vál.­többség elhatározta, hogy indítványa mikénti kivihetésének részleteibe nem bocsátkozik s ezt ő töké­letesen pártolja. A pénz, szerencsére , nem a legfőbb dolog, de mindenesetre rendkívül fontos. A modern állam nagy pénzáldozatokat kíván s annál nagyobbakat, men­tül előhaladottabb ennek fejlődése. Ne akarják bár e fo­galmat Ausztriában egész ter­jedelmében valósítani, de egészen vissza sem utasíthatják. Épen így szükségesek Ausztriára nézve a katonai kiadások is, ha tönkre nem akar jutni. Tehát hogy pénzre, rendkívül sok pénzre van szükség, ez elvitázhatlan s csak arra kell törekedni, hogy a kiadásokat egyszerűsítsék, a­mi a legfőbb állam­­tekintetek megsértése nélkül megtörténhetik. Első teendő az uralkodó, a haza és egész Európa irányábani közös kötelességeket szem előtt tartani. Ausztria hivatását csak úgy töltheti be mint nagyhatalmasság. Minden en­nek meghiúsítására czélzott törekvés az európai állam­­rendszer ellen­ intézett merély. Az igaz, hogy hangulat és nézetek bizonyos hatalommá válnak, ha egyszer álta­lánosakká lettek ; ez esetben nagyobb figyelemmel kellene lenni irántuk. Minden kormáynak kötelessége a nép több­ségének óhajtásait teljesíteni, de minden kívánatot kie­légíteni mégis lehetetlen. Ha az állam kívülről fenyeget­­tetik, akkor mindenek fölött ide kell fordulni minden te­kintetnek. Most Ausztria kívülről fenyegettetik s itt tisz­­teletparancsolólag kell megállnia. Ki az, a ki rém ki­vánja meghiúsulva látni törekvéseit ama nagy kiadású kalóznak, a ki Olaszországot bonyodalomba hozta és azon kormánynak, mely e bonyodalmat fölhasználva, ezt a legszentebb jogok megsértésével zsákmányolja ki ? De hogy e törekvések ne sikerüljenek, a monarcha hatalmát épségben meg kell tartani, mikép ezt az osztrák nép több­sége kívánja, ő tehát a korona országok lehető autonómiája mellett van,de ennek nem szabad legkevésbbé is megszorít­­ni és akadályozni a császári birodalom egységének valódi hatalmát. Ez Ausztrián túl messze terjedőleg horgonya a jól és erkölcsiségnek, ezért mindenek fölött nagy súlyt kell rá fektetnie. Gr. Stockau általában egyetért a többség indítvá­nyával, de óhajtaná ennek a minoritásévak­ egyesítését s e végett a vál. előterjesztvényhez oly pótlékot ajánl, a­melyben kimondatnék, hogy a nyilvános érdekekbeni részvétel csak a történelmi jogokhozi csatlakozásból foly ki, egyébiránt, más oldalr­ól, ahol ezek hiányzanak, vagy több ideig nem voltak életbeléptetve, e hiányon új, a jelen viszonyoknak megfelelő formák létesítése által lesz segítve. Gr. S­z­é­c­s e­n nem tartja ugyan följogosítottnak ma­gát arra, hogy a választmány nevében egy egészen újon­nan formulázott indítványhoz szóljon, mindazáltal azt hiszi, hogy ennek értelme a majoritás véleményével tö­kéletesen egyezik. M o c­s o n­y­i megengedi, hogy Ausztria helyzete igen komoly lehet, azonban ennek oka nem az eddigi kormány­­rendszerben fekszik csupán, hanem egyéb időkörülmé­nyek is befolytak rá. Soha sem kellene elfeledni, hogy a birodalmi egység a monarchiai rendszerrel egyesítve te­heti egyedül Ausztriát kívülről hatalmassá, belülről bol­doggá. A fő szempont tehát a birodalmi egység, de erre nézve ő a többség indítványában nem tud biztosítékot ta­lálni. Az országok történelmi-politikai egyéniségét illető­leg, csak bizonyos megkülönböztetett osztályok érdekei létettek a mérlegbe; most már a népek érdekei léptek előtérbe. Ő hát semmi garanciát nem lát a többségi indít­ványban a magyarországi és ennek melléktartományai­ban levő szlávokra nézve, s különösen semmi garanciát nem lát a Vojvodina további fönntartására nézve. A ma­joritás indítványa csak általánosságokban mozog, a­me­lyeket mindenki tetszés szerint magyarázhat, ezért ennek ellene van. Maga is mellőzhetlennek tartja az eddigi kor­mányrendszernek önkormányzási alapokon való újjáalakí­tását , de ennek a nemzetiségek teljes egyenjogosultságán s ennélfogva ezeknek a községi és országos képviseletek­ben való lélekszám szerinti képviseltségén kell alapul­nia. Politikai, nemzetiségi és hitfelekezeti egyenjogosult­­ság mindenkire nézve ; ezen elvnek kell alapul szolgálni, a­melyen Ausztria újból megalapítandó. A Vojvodina va­­lahai megsemmisítését illetőleg a leghatározottabban kény­telen írásban tiltakozni. Ő es. fensége erre nyilvánító, hogy az ügyfolyam­ra nézve megállapított szabályok szerint írásbeli tiltako­zásokat nem lehet beadni. Clam és Szécsen előadó grófok kinyilatkoztaták, hogy ilynemű óvás már azon oknál fogva is fölösleges, mivel a b. tanácsosok nem te­kinthetők az egyes koronaországok képviselői gyanánt, hanem Csak mint a korona bizalmi férfiai. Gr. Auersperg föladatát úgy fogja föl, hogy neki azon nézetből kell kiindulnia, mikép a történelmi jogokra való tekintetnek, mint a mely a kir. egységgel ellenkezik — semmi helye nincs , ezért ő előleges aggo­dalmai daczára a többség indítványához csatlakozik, miu­tán meggyőződött arról, hogy az erre nézve fölhozott ellenvetések sem az indítvány szavait, sem az indít­ványozók törekvéseit illetőleg nem igazolhatók ele­­gendőképen. Nem teheti, hogy ne utaljon azon korona­országra, melyben rendesen tartózkodni szokott és arra különös nyomatékot kell helyeznie, hogy a monarchia szükséges egységének erejét épen a különféleség figye­lembe vétele és kíméletében kell föltalálnia. A többségi indítványhoz főleg azért járul, mivel ama kérdések ál­­lamojogi megoldhatást abban találja föl Legyen szabad neki e helyen egy kis kitérést tennie; ez az oly sokszor becsmérlett bureaukratiát illeti. Mária Theresia és jóakaró, de kevésbbé szerencsés fia alapították meg az osztrák bureaukratiát, mely nagy föl­adatokat olda meg ; fényes neveket bir fölmutatni. Tisz­telet nekik , de tisztelet azon alsóbb hivatalnoknak is, a ki csaknem nyomorúságos helyzetében fáradozásáért csekély elismerésben részesülve, mégis megteszi köteles­ségét. Vajha leküldené közénk szellemének egy ré­szét a nagy császárné, azon szellemnek, mely a vitézség s egyszersmind a kegyesség szelleme volt. A többségi véleményre visszatérvén, múlhatatlannak véli, hogy Magyarország érdekei megóvassanak, de e részben nem kell oly meszsze menni, hogy a közjó veszélyeztetve legyen. Ezért kezesség kívántatik meg az ellen, hogy visszatérjen a ma dualizmus, mely a császári birodalom mindkét felére nézve káros volt. Nem tartja megoldhatlannak azon kérdést sem, mennyiben tartozzék a birodalomra, mennyiben az egyes országokra a tör­vényhe zás. A történet­ politikai egyediséget képzeleti valaminek akarták fölmutatni, de részéről nem tartja köd­képnek a mi szemmel látható és kézzel fogható. A biro­dalmi egységet maga is legfőbb elvnek tartja és jól tud­ja, hogy a többség tagjai közül egyik sem akarja távol­ról is érinteni. De a gyűlésen kívül levők aggodalmait is el kell oszlatni, s erre nézve ki kell mondani és meg­határozni a jogegyenlőség elvét. A­mi végre a történeti kapcsolati pontokat illeti, oly kevéssé lehet az 1848 előtti, mint az azótai jogokból „tabula rasá"” csinálni. A jogok támadnak és eltűnnek ; maradandó jogalapot csak azon intézmények egyesítése által lehet nyerni, melyek a múltból maradtak fönn, s melyek azóta támadtak. Ha már némely intézményekre nézve a jog fönnáll is, a for­ma többé nem alkalmazható, s ez áll különösen a régi rendi intézményekre nézve, mely részben a polgári és paraszt elemnek okvetlenül képviselet engedendő. A bi­rodalmi tanács is történeti téren áll, továbbfejlődési ké­pességgel bír, ha a följogosultak választásából áll elő. Zárkőnek nevezték, de részéről alapkőnek nevez­né, ha ilyent a háztetőre szoktak volna tenni. — Öröm­mel üdvözli­k a magyarokat ezen gyülekezetben, s re­méli, hogy azon pillanattól fogva, midőn ez először történt, mindenkorra áll : „egy mindenikért s min­­denik egyért.“ A jog szent zászlója, melyet Ausztria mindig hordozott a külpolitikában, benn is egyesítni fog mindenkit. A minoritás véleményében örömmel lát egyező, több egyező pontot, különösen a főbb kérdésekben. Az eltérések csak a közös szándék megvalósításában ál­lanak. De bizton remélheti tán a kiegyenlítést. Nem kell félni a personális uniótól; a viszonyok már rég reá­lis unióba hoztak. Most épen átmeneti ponton állunk; a behozandó intézményeket először ezekhez kell alkal­mazni. Vajha a megoldás h­tt képe volna a classicus pél­dabeszéd nyit-nyalábjához! De a kötelék nem az össze­tűzésben , hanem az összetartásban keresendő, mely ösz­­szefog­­lalja Ausztria népeit. M o c­s o n­y­i kinyilatkoztatja, hogy ő magát mindig azon koronaország képviselőjének tekinti, melyből hiva­tott, s mint ilyen fog beszélni is. Már­láth azon nyilatkozattal kezdi, hogy igyekezni fog mindig a kiengesztelő hangban maradni, mely külö­nösen Auersperg gr. beszédében oly szépen hangzott. Mindemellett nem lehet elkerülni, hogy ne szóljunk né­mely itt előhozottak ellen, s itt mindenekelőtt Mocsonyi úrral kell szembenszállania, a­ki oly térre állott, mely utoljára minden állami rend teljes felbomlására vezet. Ausztriának, mely külpolitikájára nézve a történeti jog védője, benn is ugyanez elvet kell követnie. De ebben is mértéket kell tartani, s ezért egyetért gr. S t o c k a u v­a­l. A mi a minoritás indítványát illeti, erre nézve nem kerülheti ki, hogy először is azon szavakra ne válaszol­jon, melyeket dr. Hein tegnapelőtt az egyetértés kivon­­natossága iránt mondott. Azonban az ő előadása szerint ezen egyetértés még távolabbra létetnék, mint valaha. Majláth tehát tüzetes bírálat alá veszi a dr. Hein mint előadó által mondott beszédet, s az abban előforduló ag­godalmakat megerőtleníteni törekszik. Történeti jog az, mely az egész népben köztudomású, s mély gyökeret vert. Hol ez nem úgy van, ott lehet ugyan történeti té­nyekről beszélni, de történeti jogról nem. A­mi azonban a történeti előjogokat illeti, ne gondolja senki, mintha a törvényesen mellőzött állapotot lenne szándék visszahoz­ni. A­mi a „nemesi gazdaságot,a „zsidóelőjogot“ illeti, e kifejezésekkel valamely naiv kedélyét a Lech környékén föl lehet ugyan ültetni, de komoly ítélet az által csaló­dásba nem hozható. A birodalmi egység fogalma elvileg különféle. Ha ez alatt a minden különféleséget elmosó ugyanazonitás (assimilizung) értetik, mely tíz esztendő óta általános, úgy szóló ezt, mint eddig, úgy ezentúl is megtámadja. E mellett sem az osztrák toda­­lom, sem a német cultúra nem sokat nyernének; az ered­mény tehát megc­áfolhatlanul ellene nyilatkozik. Azon korszak, melyben a nemzeti öntudat legélénkebb volt, magában a monarchia államéletében egy fénypontot képe­zett ; ezen értelemben elfogadja a birodalmi egységet,­­vagy is a pragmatica sanctio értelmében, mely a csá­szári ház és Magyarország jogait egyenlőn védi. Magyarország és Ausztria érdekei állandóan s tel­jesen ugyanazok (identisch) s a legmagasabb államböl­csesség feladata ezeket mindinkább összefűzni, összera­gasztani. Erre pedig az első lépés, hogy a birodalmi ta­nács lehetőleg egyértelműen járjon el; a helyzet komoly­sága határozatot sürget; a birodalmi tanács tanácsának kijelentésével kötelességét megtevő; az elhatározás Isten és a monarcha kezében van. Miután Mocsonyi Majláth egy kifejezése ellen rekla­­mált, Maager kezdett szólni. A legsürgetőbb szükség — mond­t — a pénzügyi állapot javítása, de ez csak a bi­zalom újra megnyerésével eszközölhető. Ha bizalom fog gerjesztetni, kell hogy a szívekbe visszatérjen a megelé­gedés, s eloszlatva legyen az elégedetlenség. Szóló nem mellőzheti, hogy itt különösen fajbelieiről szorosabb ér­telemben ne szóljon. Előadja, mily jól érzék magukat az erdélyi szászok régi alkotmányuk élvezetében, s a csá­szári házhoz s a közös hazához való ragaszkodásukat épen itt mily fényesen tanúsították. Ha csupán e pontot veszi szemügyre, úgy a majoritás véleménye mellett kell nyi­latkoznia. Azonban nem a mult, hanem a jövő az, mely tekintetbe veendő, s ezért a minoritás volumához csatla­­kozik, mert ebben a birodalmi egység az új ál­lamélet alapjává létetik. A dolog magva egyébiránt eb­ben sincs kimondva, ez az egész birodalom számára szóló képviseleti alkotmányban áll. Ma­n­g­e­r úr úgy véli,hogy ily intézmény szükséges volta felől vannak ezélzások mind a többség, mind a kevesebb­­ség indítványában, csak azon különbséggel, hogy az előbbi tulajdonkép minden koronaországra nézve külön saját alkotmányt kiván. Még mikor az 1849. márt. 4-iki alkotmányt kiadatott, a szász nemzet kész volt jogaiból annyiról k­mon­dani, a­mennyit egy összes alkotmány szükségessé tett. Hasonlót tehet most is, de senki sem kí­vánhatja tőle, hogy jogaiból föláldozzon, a­nélkül, hogy e helyett birodalmi alkotmányt nyerhetnénk. Ez az egyet­len mód; minden egyéb concessio csak félrendszabály. Különösen sürgetővé teszi Ausztriának alkotmányossá változását s a Németországgal való belső viszonyt.De in­­d­ítványt erre nézve nem tesz,mert illetékes helyről figyel­meztették, hogy a birodalmi tanácsnak nincs indítványo­­zási joga. K­o r i­z­m­i­c­s püspök a többségi vélemény mellett nyi­latkozik; a birodalom valódi egységének eszméje nem új; az új egység, a­mint azt napjainkban formulázzák, nem való. A pragmatica sanctio szabályozza nem csak a császári ház örökösödési rendét, nem csak a birodalom feloszt­atlanságát, hanem biztosítja Magyarország auto­nómiáját is. Károly Albert bajor fejedelem s I. Napóleon tapasztalták, hogy Magyarországon hiába­valók csábítá­saik. Pedig akkor nem Ausztria többi részének kormány­zási formája uralkodott itt. A pragmatica sanctiót nagyon jól lehet Ausztria új viszonyaihoz alkalmazni. Igaz, hogy a centralisatio vesztene, de egyszersmind elenyésznének a bajok, melyek miatt a birodalom ennyire jutott. J­a­k­a­b­b Bogdán az előtte szólotthoz hasonló érte­lemben nyilatkozik, Erdély speciális viszonyait illető adatokat hozván föl. Gr. A­p­p­o­n­y­i nem titkolhatja el maga előtt, hogy egyfelől a jelen viszonyok, másfelől a fenyegető veszé­lyek gyors segélyt tesznek szükségessé. Ez a jelen vi­lághelyzetben nem csak Ausztriának, hanem egész Eu­rópának s a keresztyénségnek érdekéb­en áll. Ő ezért a b. t. missióját rendkívül fontosnak tartja és nagy fontos­ságot helyez arra, hogy ez a lehetőleg egy értelemben nyilatkozzék, s ő törekedni fog tőle kitelhetőleg erre mű­ködni. Mindnyájan át vannak hatva a gyökeres elvi ja­vítás szükségességétől, mindnyájan autonómiát s az or­szágok egyenlábra állítását kívánták a tartományok leg­szorosabb egymáshoz csatlása mellett. Semmi elvi dua­­lismus, minden országra, nemzetiségre és fajra nézve egyenlő jog és egyenlő kötelességek; a majoritás csupán ezt akarja s ezért ő nem tudja fölfogni, mert nem csat­lakozik mindenki ehhez. Ennek oka csak az egységfoga­lom fölfogási különbségében lehet. A minoritás ezen egységét főleg kül-államintézkedései­ által igyekszik biztosítani; ezzel szemben a majoritás nagyobb súlyt az erkölcsi kapocsra helyez, melynek az országokat elvileg egyenlő állásban kell összefoglalnia. A­ki az egyes országokban nem bírja föltalálni az együvé­­tartozás óhajtását és szükségességét, az olyan soha sem lesz képes ezt amaz intézkedés által elérni. Az egyes koronaországok sajátságos jellemében ezg Van de ez egyszersmind a felbo-ma­csk­ája is lehet, hogy’ ha “105"napsan megsértetik. A helyett, hogy a provincziális életet kedvező fejlődés­ében elősegíteni igyekeztek volna, arra törekedtek mindig, hogy azt paralizálják s a­hol al­kalom nyílt, egyenesen is dolgoztak ellene. Épen az, a min a monarchia elve nyugszik, t. i. az országok legitim joga s ezek terv, fönnállása, föláldoztatott ama hiú kísérle­teknek. S épen azért, mivel ez állapot mindenki előtt is­meretes, nem kell kétségbe esni a gyógyítás végett leendő egységre nézve. A megmentésre most az eszközt épen azon érzet nyújtja, mely évek folytán rendszeresen ostro­­moltatott. A kielégíttetés rég nélkülözött érzete oly emel­kedést fog előidézni, mely képes lesz a monarchiát ren­­díthetlen fönntartani bármely és bárhonnan jövő ellen­séggel szemben. Ha a népek önérzete és öntudata tetté ébresztetik, akkor a szerencsés megoldás felől semmi kétség, akkor Ő Felsége a Császár 34 millió áldozatkész­sége által istápoltatik , hogy ellenállhatlanul lépjen föl ott, a­hol becsület és jog forog szóban. A majoritás indítványában az egység érdekei közül egyik sem mellőztetett, semmit sem feledtek ki belőle a mi a monarchia újraszervezésére s feloldhatom egysége fönntartására szükséges. A többség indítványának alapja, az igaz, azon kívánat, hogy Magyarország­nak visszaadassék az előtti államjogi állása, hogy a többség ezt óhajtja, sohasem titkolózott vele. Ebben egy rémképet képzeltek sokan, mint szokott történni mindenütt, a­hol a történelmi jog az oklevélpárt le­rázza magáról s a tetszhalott írisen és erőteljesen új erőre ébred. Ki tud egy szabad, erőteljes Ausz­triát képzelni akkor, ha Magyarország, Horvátország és Erdély, ki nem elégíttetvén kivonataik, ellenséges indu­lattal viseltetnek iránta? Az erő csak a jogban állhat; a­ki Magyarország iránt méltányos, az a monarchia javát mozdítja elő, így gr. Clam szájából a magyar kérdés igazságos méltánylása csak a legjobb benyomást tehette mindenkire nézve s vigaszul szolgálhatott a hosszas fél­­reértésért. Magyarország jogos kívonatainak kielégítése a többi országoknak ugyanazon jogokat biztosítja, miu­tán Ausztria újjáalakításának alapelvéül minden tarto­mány egyenlő lábraállítását kell tenni. Ha e kielégítés megtörténik, Magyarország kész lesz a legnagyobb áldo­zatokra, hogy a tartományok közötti egységkapcsot min­den oldalról fönn lehessen tartani. Ha azt akarja a b. t., hogy szavának fontosságot tulaj­donítsanak fönn és alant, belülről és kívülről, ha nem akarja nehezítni a Császár elhatározását, akkor csatla­kozzék a majoritás indítványához. Toperczer b. t. köszönetet mond Auersperg gróf nemesszivü nyilatkozatáért s egy oly magyar szavaival válaszol rá, a ki szintén kitűnő tehetségű államférfi és költő volt egyszersmind, s Ausztriának Magyarországgali összeköttetését mindkettő életföltételének állította. Ez­után Mocsonyi b. tanácsoshoz fordul, s nem hiszi, hogy ennek szavai a Vojvodina kivánatainak kifejezései vol­nának. Hosszabb beszédében, melyben főleg a magyar szempontok vannak kiemelve, a majoritás indítványát pártolja. B. Herbert azt mondja, hogy nem szavazhat a ma­joritás mellé. Ő az érdekek képviselése mellett van s itt is egy történelmi alapot kell elismernie. A majoritás kir. egységzőli fogalma nagyon különbözik az övétől. A ma­joritás indítványa előtte igen határozatlannak látszik, mig a minoritáséban minden jogos kivonatot kielégítve talál. Ha a b­­t. a jogos érdekek valóságos képviselésére kiterjeszkedik s az ezek közti alárendeltségre nézve spe­ciális viszonyaikat illetőleg az egyes koronaországokat kihallgatta, ez előtte Ausztria jövendő államéletének legkívánatosabb rendezése lesz. Ezzel a gyűlés eloszlott.

Next