Pesti Napló, 1860. szeptember (11. évfolyam, 3167-3191. szám)

1860-09-16 / 3179. szám

16-dikán lesz. A halottas ház a ferencztéri 8-dik szám alatt van.­­ A pesti jótékony nőegylet forró köszö­netét fejezi ki Herz Vilmos orvostudor úrnak, azon em­berbaráti szivességet, melynél fogva az egyesület beteg szegényeinek az általa birt császárfürdőben minden al­kalommal és a legnagyobb készséggel ingyenfürdőket ad, mi által az egylet számos betegei csak neki és für­dője gyógyerejének köszönik életük megtartását; — ugyancsak háláját nyilvánítja a cs. kir. szab. d­u n a g­ö­z hajózási társaság helybeli igazgatóságának, mely az egylet szegényeit és betegeit nem csak a helyi gőző­sökön szállítja dij nélkül a császárfürdőbe, hanem a kö­rülményekhez képest azoknak hosszabb utakra is ingyen jegyet ad. — Csak ily nemeskeblü támogatások mellett képes a nőegyesület súlyos hivatásának megfelelni. NEMZETI SZÍNHÁZ. Sept. 16 dikára van kitűzve : „Dalos Pista.“ Eredeti népszínmű, 3 felvonásban. Irta Szigligeti. Politikai események ANGOLORSZÁG. London, sept. 10. A „Morn. Post.“ Palmerston lapja — megemlítvén Lamorid­ére kiáltványait, írja : ,, A legnagyobb örömmel várjuk,hogy a római Márkákba szárd hadtest nyomuljon, mely elég erős lesz Lamori­­c­évet egy csapással tönkre tenni s rendezett nemzeti kor­mányzást hozni be az egyházi állam többi részébe. Való­jában nincs egyéb választása Viktor Emánuelnek. A leg­merészebb politika rá nézve egyszersmind a legjobb. Min­den ingadozásnak egy vagy más borzasztó eredménye lett volna: vagy véres razzia az afrikai keresztes turkói ré­széről , vagy valamely rövid éltű­ Mazziniféle köztársaság keletkezése, mely az olasz királyságot is maga után ránt­hatná bukásában. Velenczére nézve úgy vélekedik a „Post“, hogy nem gondolható az olasz kérdés végleges megoldása Velencze fölszabadítása nélkül, azonban a rögtöni hadszenet Ausztria ellen, az olasz királyságot a legnagyobb veszélynek tenné ki,s azért nem helyeselhető.“ A „Globe“ Napóleon császár beszédét a marseillei iparkamrához,nem igen nagy tiszteletet tanúsítva, com­­mentálja: „Igenis festői az, úgymond, és melodrámái. A Mont Blanc járása és a Genfi tón való utazás nyil­ván költői eszmékre lelkesíti a császárt. De a kor­mánya eljárása folytán okozott bizalmatlanságot más államokban érzelgős szónoklatokkal nem száműz­hetni. Shoeburgnessben (Essex, Themse torkolat) erődít­­vényt építettek, mely a Themze bemenetelét dominál­ja s egy különböző nemű lövő­eszközök megpróbálá­­sára is használtaik. A granitfalak 8 lábnyi szélesek a vassal vannak bevonva. Hasonló erősségeket építe­nek Portsmouthban, Chalamben, stb. Chinai hírek szerint a szövetségeseknek a Jaku­­erődöt jul. 20-kan kelle megtámadniok. Lord Elgin és báró Gros megérkeztek a Peeseli-öbölbe. FRANCZIAORSZÁG. Napoleon császárnak sept. 10 dikén a marseillei kereskedőség által tiszteletére adott lakomán tartott beszéde, melyet e lap olvasói még eddig csupán távirati kivonatból ismernek, így hangzik: „Uraim ! A kereskedelmi kamra által adott lakoma szerencsés alkalmat nyújt nekem arra, hogy nyilvá­nosan megköszönjem Marseille városának a meleg fogadást, melyben a császárnét és engem részeltetett. A ragaszkodásnak azon egy szívvel és szájjal lett ki­tüntetései, melyekben utazásunk kezdete óta részesül­tünk, engem mélyen megilletnek, de elhízottá tenni nem képesek; mert az én egyedüli érdemem az volt, hogy teljes hitemet vetem az isteni gondviselésbe, valamint a franczia nép hazafiságába és józan eszé­be. A nép és uralkodó közötti benső egység teszi a mi erőnket belől és kivü­l, ez engedte meg nekünk, hogy a nagy nehézségek daczára elhaladásunkban soha meg ne állapodjunk. E vágyódás a jó után, e lelkesedés minden iránt a mi nemes és hasznos, nem lankadhatnak meg ma, midőn a körülmények kedve­zőbbek, és midőn a nyugalom mindenki óhajtása. Ha némely irigy zúgások ütik meg még távolról füleinket, semmit sem törődtünk velük; megtörnek azok a mi közönyösségünkön épen úgy, miként az óczeán hul­lámai partjainkon elhalnak. Iparkodjunk tehát min­den erőnkből hazánk segélyforrásainak kifejtésén; a béke munkái én előttem épen oly szép koszorúkat nyújtanak, mint a babérkoszorúk. — A jóllét és nagyság azon jövőjében, melyet én Francziaország számára álmodom, Marseille természetesen nagy he­lyet foglal erélyénél, lakosainak értelmiségénél, vala­mint földrajzi helyzeténél fogva. A touloni kato­nai kikötő közelében, úgy látszik, nevem ő képviseli e partokon Francziaország géniuszát, mely egyik ke­zében az olajfaágat tartja, de érzi, hogy az oldalán kard van. — Uralkodjék békében e tenger fölült­e, a phocisták városa, a kereskedés szelíd befolyása ál­tal ; civilizálja az érintkezések sokasitása által a barbár nemzeteket; fűzze szorosabbra a civilizált nem­zetek kötelékeit; bírja rá Európa népeit, hogy jöjje­nek kezet nyújtani egymásnak e tenger költői part­jain, s temessék a tenger mélységébe egy másik kor­szak féltékeny h­báit; szóval mutassa Marseille ma­gát mindig olyannak, minőnek én látom, azaz Fran­cziaország rendeltetésével ugyanazon színvonalon, s akkor legforróbb óhajtásaim egyike teljesedve leend. Marseille városáért emelek poharat.“ — C e s e n a Amado­ur „La Nouvelle“ czímű lap­jában így nyilatkozik a legújabb olaszországi eservé­nyekről: „Előre, mindig előre! mostantól kezdve ez kérlel­hetetlen sorsa Viktor Emánuelnek, e koronás bolyon­gó zsidónak, a kire a forradalom szakadatlanul igy kiált: Előre! előre! Ámde azon után, melyre a pie­­monti király tért, Rómában Francziaországgal talál­kozik , mely a pápát födözi, Velencze előtt pedig Ausztriával, mely várnégyszöge bejárásánál őrt áll. Egyébiránt, ha szintén a pápa elutazott, Ausztria ki­­szoríttatott is, azért a piemonti kormány még­sem ér véget a sysiphusi szikladarabbal, melyet szakadatla­nul tovább kell görgetnie; megmarad az ő valódi ellensége, M a­z­z i­ni, hogy a köztársaság nevében a győzelem gyümölcseit elvitázza. És mégis azt mond­ják, erősítik, hogy az olasz kérdés nem áll azon pon­ton, hogy belőle európai kérdés váljék. Már hogy is ne! Hát odahagyhatná e Francziaország a félszigetet Ausztriánál, ha Ausztria győztes maradna ? Oda­vet­hetné-e Európa Mazzininak, ha Mazzini lenne arra hivatva, hogy ott uralkodjék, habár csak egy nap, egy óráig is ? A koczka el van vetve. A piemonti király úgy tett, mint Caesar, ő is átlépte a Rubicont, de midőn ezt téve, nem csak koronáját, nem csak Olasz­ország sorsát teszi koczkára , hanem szerencsétlen­ségre a világ békéjét.“­­ F­a­r­i­n­i belügyminiszter közzé tette jelentését Olaszország jövendőbeli szervezése iránt, melyen az államtanács egy rendkívüli küldöttsége hónapokig dolgozott. A rNat. Zrg­ egyik párisi tudósítója szerint F­a­r­i­n­i alapeszméje az , hogy a centralisatiót el kell kerülni, s az egyes tartományok sajátságait és szü­k­ségeit, a­mennyire csak lehet, számba kell venni. A miniszter „össze akarja egyeztetni az erős államegy­­séget a helyi élet kifejtésével, a tartományok , köz­ségek és testületek szabadságával, az oktatási ügy , a jótékony intézetek és municipális szerkezet fokoza­tos kifejtésével.“ Olaszország természetes felosztásait kímélni akarja, különbséget tesz azonban a termé­szeti és politikai felosztások közt, a­mint ez utóbbiak az apró fejedelmek alatt fönnállottak. Ez utóbbiak, gyakran csupán a szerződések eredménye lévén, ama­zoknak ártottak, azért az új felosztásnál mellőzendők lesznek. Egészen ellenkező nézetből indulna ki Napóleon császár, ha igaz, hogy a múlt hó 18-kán egy állam­férfi előtt így nyilatkozott: „Az olaszok Olaszország egységét akarják, nekem nincs ellene semmi kifogá­som , de a feladat nem könnyű. Ezen egységet semmi esetre nem a szabadság által lehetne elérni, hanem ellenkezőleg csak a diktátorság által. Azonban diktá­tor, mind hasztalan keresek ; Garibaldi nem az , sőt ellenkezőleg, ez nekünk még nagy bajokat fog sze­rezni.“ A „Moniteur“ sept. 11-dikén I. Napoleon levelezé­seinek 4-dik kötetéből, melyeket mint tudva van, a a császár gyű­jtet össze és ad ki, egy sereg levelet közöl az 1798 dik évből, melyek az egyptomi expedi­ditióra vonakoznak, s a­zt bizonyítják, hogy Bona­parte tbnok ezen expeditiót nem csak úgy fogta föl, mint hódítást, hanem úgy is, mint civilizáló eszközt. — A „Journal de Monaco jelenti, hogy Francziaor­szág és ezen herczegség közt már jött létre szerződés hogy azonban diplomatiai kellékek meggátolják ezen okirat közzétételét, mely által a monacói herczegség Francziaország védelme alá helyeztetik. — Azon alföldi küldöttség, mely Mac-Mahon tb nagynak „elnyomott hazája“ nevében egy diszkardot akar átnyújtani, sept. 11-dikén már a chalonsi tábor­ban volt. Azt beszélik, hogy e tábort f. hó vége felé fel fogják oszlatni. — G h i­k a Konstantin hg, a volt kajmakám test­vére, s volt miniszter a Duna-fejedelemségekben, Pá­­risba érkezett. — A császár és a császárné sept. 11-kén To­ul­ón­ba érkeztek, 12-dikén este azonban már Nizza felé szándékoztak hajózni. OLASZORSZÁG. Az egyházi államokba benyo­mult szárd csapatok a vett sürgönyök szerint gyors haladást tettek, Pesaro elfoglalva, s 11-én már Ur­­bino is megszállva. Ezen sereg a Rimini mellett, Cial­­dini tábornok parancsai alatt álló része az összes hadseregnek, melynek központja Arezzonál volt, s összes száma 2­000-re megy; látszólagos feladata ezen seregnek, hogy a Márkák nevezete alatt egyesí­­tett Urbino, Pesaro, Ancona, Macarata, Fermo, As­­coli és Camerino legatinkat elfoglalja. A piemonti hadsereg másik része Fanti, mások szerint Sonnar tábornok vez­éylete alatt Città di Ca­­stello mellett lépte át a római államhatárt, s a Tibet - völgy felé tart; a harmadik része, mely a szárd se­reg ötödik hadtestének mondatik, Fratta felé — a Cittá di Castello és Perugia közti város irányában nyomult előre. Ezek is az Arzzo mellett öszpontosí­­tott táborból vétették, s feladatuk az Umbria nevezet alatt ismeretes Perugia, Spoleto és Rieti legallókat szállni meg. A Márkák és Umbriában működő ezen hadtestek közti összeköttetést, s mozdulataikban az összhangot a király megérkeztéig de la Rena tábornok főparancs­noki minőségben intézi, ha majd a király személye­sen veendi át a főparancsnokságot, akkor Fanti tá­bornok a vezérkar főnökségével bizatik meg. Lamorid­ére tábornok állásáról, valamint a helyről, hol csapatait öszpontosítja, hogy a piemontiak táma­dását bevárja, még semmi bizonyost sem hallani. Egy párisi sürgöny meghazudtolja azon állítást, mintha a tábornok Ancona mellett választotta volna ezen ál­lását, s ezzel megegyeztethető a „Perseveranza“ tu­dósítása is, mely szerint a római vezér Lesuio mögött Jegin és Falconaran fölül várja támadóit, valamint nincs ellentmondásban a „Nazione“ közlésével, mely szerint a pápai csapatok öszpontosítása Spoleto és Terai közt hajtatott végre A fölkelési mozgalmakról szóló tudósításokban sincs semmi öszhangzás. Az újabb sürgönyök szerint nemcsak Umbria és a márkák városai csatlakoztak a fölkeléshez, hanem Orvieto is, mely pedig a franczia megszálló sereg védelmére bízott terület helyei közé tartozik. Orvieto város német helyőrsége a fölkelt nép előtt kapitulált; ezen hír azzal együtt, mely a pesaroi fellegvárban volt 1500 német helyőrség maga­megadásáról szól, épen nem a legfényesebb bizonyí­tékot adja azon állítás mellett, hogy a pápai szolgá­latba állott, különféle nemzetiségű zsoldosok, valami kitüi a lel­esedéssel buzognak a pápa ügye mellett. A „Const.“ szerint, a fölkelés mindenütt azzal kez­dődött, hogy küldöttséget indítottak a városok Viktor Emánuel királyhoz, ennek védelmét kérve az idegen zsoldosok ellen. A küldöttségek élén herczeg S­i­m­o­­n­e­t­ti igen tekintélyes egyén áll, ki darab ideig Bo­lognában tartózkodott, s csak az egyházi államok népmozgalmainak keletkeztekor tért vissza széles ki­terjedésű birtokaiba, hogy befolyásával a tömeget rab­lás és egyéb kihágásoktól eltartóztassa. A köztár­saságiakról általjában megjegyzik, hogy Cavour raj­tuk nagyobb csapást nem ejthetett, s így boszorokat inkább föl nem költhető, mint azzal, hogy a szárd csapatokat az egyházi államokba beindíttatá, s így egyik várost a másik után vonja át a monarchiába, melyekre Mazzini és társai már régen, mint kiszemelt zsákmányra lestek. — Lamoridiére tábornok forma szerint megc­áfolja a neki tulajdonított proclamatiót, mely szerint kato­náinak a fölkelő városokat szabad zsákmányként en­gedi át. Garibaldi intézkedéseiről, s hadainak működéséről semmi tudósítás.­­ A „Pays“ szerint lord Russel tudatta a turini kormánynyal, hogy azon esetben, ha a szárd sereg megtámadná az egyházi államokat, Ausztria csende­­desen maradand. Távirati jelentések. Turin, sept. 12. A Cialdini hadai által fogoly­­lyá tett 1200 főnyi pesaroi őrség szintúgy, mint az or vietoi — mint a kölni lap sürgönye jelenti — német ka­tonákból állt. P­á­r­i­s , sept. 12. Hire jár, hogy Ausztria legközelebb be fog avatkozni a piemonti beavatkozás miatt. Azt be­szélik , hogy ez ügyben Ausztria részéről jegyzék érke­zett ide s hogy egy osztrák tárnok ultimátumot is vitt Turinba. (Az Ostd. Post e híreket meséknek mondja.) Lon­don, September 12. A Reuter féle iroda jelenti: „Francziaország semmi javaslatot sem tesz Svájcznak. Svájcz azt kívánta volt, hogy a simploni­át megvédessék, a genfi tó partja pedig a franczia területtől különválasz­­tassék. Erre franczia részről tagadó válasz érkezett: Svájcz azt sürgeti, hogy e kérdés európai tanácskor­­mány elé kerüljön.“ A Morning Post szerint Angol­ország közben fog járni Franczia-, Orosz-, Német- és Olaszország közt. L­o­n­d­o n, sept.1113. A R­e­u­t­e­r-féle iroda jelenti: „Ca­vour gr. magyarázatokat küldött Thouvenel úrhoz Piemont legújabb magaviselete iránt. Orosz- és Porosz­­ország erősen tiltakoznak Cavour politikája ellen. Turin, sept. 14. A hivatalos lap mai száma közli Cavour emlékiratát a többi hatalmassághoz. Ez em­lékirat, mely 12-kén kelt, a helyzetet a villafrancai béke óta rajzolja, megemlékezik arról, hogy Róma vonakodott az idegen hadakat elbocsátani; kifejti, hogy a kormány nem engedheti az olasz mozgalmat fejetlenséggé fajulni. A királyi hadak Rómát és területét tiszteletben fogják tartani. A pápára hivatkozik s mondja, h­a ő Olaszország újjászületését elismerendő, akkor megint az olaszok apja lesz, valamint hogy mindig is fenséges apja a híveknek. Esti posta. Pest, sept. 15. — A piemontiaknak az egyházi államba lett be­menetele, mint a kölni lapnak írják, a párisiakat ke­véssé lepte meg, miután arra, a szárd király kiáltvá­nya után, mely 12-dikére viradóra már ismeretes volt­ készen valának. Annyival nagyobb izgatottságot oko­zott a diplomatiában. A „Patrie„ jelenti sept. 12-ről, hogy a különféle hatalmak tiltakoznak e bemenetel ellen, mint a­melyet a népek jogán elkövetett sértés­nek tekintenek. A „Patrie“ nem jelöli ki közelebbről, melyek ezen „különféle hatalmak.“ Annyi áll, hogy Piemont e tiltakozások által nem engedi magát vissza riasztatni. Ez annál feltűnőbb, mivel a „Patrie“ azt is je­enthetni véli, hogy korántsem igaz, mintha lord John Russell Piemontnak bizalma­san tudtára adta volna, hogy Ausztria Szardiniának a római államokba leendő beütése daczára sem fogja saját határait túllépni. A félhivata­ls lapoknak ilyetén, s ehhez hasonló nyilatkozatai folytán talál­koznak is jól értesülteknek tartott egyének, a­kik azt állítják, hogy az osztrák támadás meglesz, mi több a­nélkül, hogy a többi hatalmak ellenzenék, a me­lleknek a bécsi kormány állítólag kijelentette volna, hogy ő nem akar semmi hódítást, hanem mint olasz hatalom egyszerűen csak a pápai területet kívánja az igazságtalan támadás ellen védeni. Francziaország a 62 dik gyalogezred után a 7 diket is küldi Rómába, az ottani helyőrség tehát 7000 emberrel erősbödik. Goy­ou tábornoknak September 12 dikén este meg kellett indulni , hogy az örök fővárosban a fő­parancsnokságot újra átvegye. A „Patrie“ egész páthoszszal c­áfolja azon a félhivatalos nyilatko­zatoktól igen nagyon elütő tudósítását a belga „Indé­­pendance“-nak, mely szerint a császár C­h­a­m­b­é­ry­­ben, „ha nem biztatta is az egyházi államok elleni ag­­gressiót, legalább nem is tiltotta azt el.“ A „Patrie“ hallatlan vakmerőségnek mondja oly szavakat adni a császár szájába, melyek az ő pul­i diájával egyenesen ellentétben vannak, — azon politikával, mely a Pie­mont által végrehajtott annexiót mind helytelenítette, az egyházi államba való beütést pedig, mely tiltako­zása ellen történt, fennhangon roszalja. „Ezen invasió — igy végzi a „Patrie“ — melyet Francziaországban, valamint Európában m­éltán úgy tekintnek, mint a népek jogának megsértését, telje­sen azon állam rovására esik, a­mely azt magának megengedi. A császár kormánya hasztalan igyekezvén azt megelőzni, fönnhangon roszalja azt, és Fran­cia­­ország fegyverei tovább is födözni fogják Rómában a souverain főpap személyét és tekintélyét.“ Ezen szigorú hang némely levelezőre oly nagy ha­tást tett, hogy máris az 1849 -i franczia-osztrák ex­­peditio ismétlését látják, azon különbséggel, hogy most Francziaország passivabb szerepet játszanék, s a cselekvőt egyedül Ausztria venné át.­­ Azonban úgy látszik, nagyon nehéz dolog még Francziaország diplomatiai, valamint katonai demonstratióiról helyes ítéletet hozni, annyival inkább, mert a sok harczias hírek közt az is fölmerül, hogy Francziaország megint congressuson fáradozik , mely az olaszországi dolgo­kat rendezze. Tout comme en 1859. — A­mi Ausz­triát illeti, erről meg a hamburgi „Börsenhalle“ azt állítja, hogy ezen hatalomnak egy katonája sem lépi át a Pót, mig az első golyók a velenczei határon nem váltatnak. — Egy római levélből következőt emelünk ki: La­morid­ére seregének külföldiekből álló részét csata­késznek mondják, s óhajtják a találkozást, de a benn­szülöttek a szárdok láttára szétmennek, mint hó a nap fénye alatt. Lamorid­ére összes serege nem több 25 ezernél. Egy turini levél pedig tudósítja a rajnai lapot, hogy Napóleon császár csakugyan írt Viktor Em­á­­nuelnek, de ez a hatodik nagy­hatalomra, a közvéle­ményre hivatkozva mentegeti magát, ennek eredménye lett a franczia követ visszahivatása, de miből a diplo­matiai összeköttetés megszakítása még nem követke­zik, — Lamoriciére Ancona mellet öszpontosítja erejét, hova a szárd hajóraj is meg fog jelenni, magával hozva a Szardínia szigeten összegyűjtött 8000 s a Nápoly előtt várakozott 1400 önkénytest. Francziaország pél­dáját — levelező szerint — alkalmasint a többi ha­talmasság is követni fogja, s mindegyik tiltakozni fog az egyházi állam megtámadása, mint a népjogot sértő tény ellen; csupán Angliától nem várják ezt, mely újabb biztosítékait adá jó­indulatának. — Liverpoolban „Cambria“ gőzöst Garibaldi szá­mára 9000 font sterlingért vásárolták meg. — A „Times“ sept. 12-diki száma a hivatalos franczia sajtóról írja: A franczia császár újításai közt említendő az a szokás, hogy félhivatalos lapok által szokott leczké­­ket és intéseket adni az idegen kormányoknak. Ezen szokás, igen szeliden szólva, nagyon kellemetlen do­log. Ha a császár szomszédainak csak tanácsot akar adni, vagy nézeteit akarja velük tudatni: sokkal szo­­kottabb, udvariasabb és hatályosabb eszközök álla­nak rendelkezésére, mint a Grandguillot és Laguer­­roniére tol­lból folyó intések. Francziaországnak szintoly ügyes és buzgó diplomatái vannak, mint bármely más államnak a világon. Miért nem bíz­­za reájuk, hogy szomszédaival közöljék azon té­nyeket és véleményeket, melyekről azokat érte­síteni akarja? Ezen kérdésre nem felelhetni, ha azt nem teszszük föl,hogy mindezen jó tanácsok nem jelentenek egyebet, mint csupán oly buzgó barát jó intései, a­ki látván, hogy szomszédja valami ostoba csínyt akar elkövetni, föllép, hogy a veszélyre figyel­meztesse, míg nem késő. De az ily intéseket általá­ban nem szokták nyiltan,vagy el nem ismert ügynökök által tenni, hanem magánúton s kellő fontossággal. De ha másfelől az a czél, hogy oly it követéséről be­széljen le valakit, melyen az mégis haladni kíván, na­gyon megfoghatni,miért használja a francziák császára a félhivatalos sajtóját arra, hogy egész Európának hir­desse , hogy nem helyesli azon szándékát, mely sze­rint az egyházi állam ügyeibe be akar avatkozni. Ha a pápán valami kellemetlen dolog esnék , a császár azonnal kész a mentséggel: „Én a be­ nem-avatkozási politikára köteleztem magamat. Ha ezen politikát magam­ sértem vala,­mi joggal vitathattam volna el Ausztriától ugyanazon jogot, s így Olaszországnak annyi vérrel és annyi dicsőséggel kivltott megsza­badítása épen azon pillanatban lett volna veszé­­lyezve , midőn biztosítottnak gondolok Nekem gondom volt rá, hogy templomrabló kéz a Krisz­tus helytartóját ne érintse, franczia őrdadat tévén Rómába. A­mi sz. Péter örkségét illeti : a legjobb tisztek egyikének őrizetére bizám azok közöl, a kiket az afrikai háborúk növeltek, s szövetségesemet, a szárd királyt, komolyan megintem, óvakodjék oly lé­péstől, mely oly fájdalmasan esnék szivemnek, s a vallás érdekeit és minden jó katholikus érzelmeit annyira sértené Tehettem-e többet?“ Ha a franczia császár ily czélból teszi hivatalos intéseit, tökélete­sen értjük. Annyi áll, hogy a császárnak a pápa irá­nyában követett politikája annyira bonyolulttá lett, hogy semmiféle elv sem igazít el. A császárnak nem egy, hanem három politikája is van a pápa irányában. Külön a legatiok, külön Róma és környéke s egy har­madik az egyházi állam többi részére nézve. A lega­­tiókban a császár szigorúan a be nem avatkozás mel­lett van; Rómában és környékén a legerősebben in­terveniál ; Umbriában és a Márkákban maga nem in­terveniál ugyan egyenesen, de­ megengedi egy franczia tábornoknak, hogy a pápai csapatokat képezze ki. A mellett szövetségesének, a szárd királynak, lapjai­ban leczkékeket ad, s azt tanácsolja, hogy ne mér­kőzzék Lamorid­ére tábornokkal. Mit akar komo­lyan ? Nem csak kétes, de ellenmondásban is van politikája. Ideje lenne pedig, hogy nyílt, és egyenes politikát követne Francziaország. Azonban nem­so­kára ki kell bonyolódnia a drámának. Ezek után a pápa „condottieri­­t" támadja meg a Times igen ke­ményen, s reményét fejezi ki, hogy nemsokára el lesz fölöttök vetve a koczka. * X „Perts \apró*‘ marsán U\ sürgönyt*.; Túri n. sept. 15. Fanti tábornok tegnap élénk harcz után Perugiába bevonult. A pápai csapatok az erősségbe húzódtak vissza, mely­­ este­ megadta magát. Fogoly­lyá lett 1600 pá­pai katona, köztük Schmid tábornok. London, sept. 15. A szombati „Morning Post“ azt mondja, hogy a Talleyr­andnak Túrái­ból történt visszahívása azért történt, hogy a császári kormány­ a szárd politikában való ré­szesség gyanúját kikerülje. Szerinte Napóleon­nak valódi ellenszegülés Piemont iránt nincs szándékában. Bécs, sept. 15 A szombati birodalmi tanácsi ülésben a pénzügyi minisztérium költségvetése tár­­gyaltatván, a központi vezetésre fordított feltűnően magas kiadási tételek rosszaltatván, azoknak lejebb szállítása egyrészben megigértetett. A kereskedelmi minisztérium újra felállítása megpendítetvén, az elő­adó nyilvánítja, hogy a bizonsági jelentés ezen óhajt­ tást, már kimondja. A pénzügyőrség nevesbítésének szükségét kimondták. A fogyasztási adóra nézve az átalányban való beszedési rendszert, s a táljában azt indirect adók beszedésénél az eddigi ellenőrzés mó­dosítását ajánlották. El­len ismerve, hogy a direct adók beszedésének autonóm országos közegekre bí­zását pénzügyi érde­kek parancsolják. Elhatározta­tott, hogy a nemzed ba­k kiváltságának lejártával az állam befolyása a­ól emancipáltassék, s a bank újjászervezésére független férfiak hivassanak össze. A Lloyd kereskedelmi társulatnak nyújtott segély­­pénzt titdybenhagyták. Az államadósság által megkí­vánt tételeket vita nélkül elfogadták. Az államadós­sági bizottmány azon i­ndítványa, hogy az állampa­pírok mind öt százalékossakká alakíttassanak át, nem fogadtatott el.­­ Az államkiadások fedezése iránti költségvetésnél a d­rept adók fölebb emelését lehe­tetlennek nyilvánítják, a reál hitelintézetek előmoz­dítását párolják, s gyám­olítást ígérnek. Az adó ma­gassága feletti hosszasabb fejtegetés után megjegyzi Richberg gróf: A miniszterek éppn nem tagadják, hogy a birodalomban az adók tetemes magasságra emelkedtek, s szerencséseknek érzendik magukat, ha a pénzügyi helyzet nekik meg fogja engedni, hogy azoknak lejebb szállítását indítványozzák. Felelős szerkesztő: B. KEMÉNY ZSIGMOND.

Next