Pesti Napló, 1861. május (12. évfolyam, 3366-3389. szám)

1861-05-01 / 3366. szám

űek Önök, mikép 49-ben ő is halálra volt ítélve. Midőn az új épületben Ítéletét fölolvasák, min­den képviselő megrendült, minden arcz elbo­rult, minden szembe titkos könycseppek lopóz­­tak, mintha mondták volna baráti: „vegyétek el életünket! csak e tisztes öreget kíméljétek!“ I) . ő férfiasan, határozottan állt az első sorban. E pillanatban volt valami rajt a czédrusból, s ide lehet alkalmazni a költő ama megrendítő verseit: Ki az, ki végsőnek maradt A harminczból, ki ő, Hogy mindegyikkel társhalált Halhasson a dicső? Másnap hajnalban megérkezett a kegyelem. De hajnalig, mennyi aggály, mennyi rém, men­nyi bizonytalanság, s csalatkozom-e akkor, ha azt mondom, hogy Palóczy nem most halt meg először, hanem e nap — ez alkony és hajnal közt. De bizonyosan meghalt ő Világosnál is — és ez volt rá a legfájóbb halál — azaz a p­llanat­­ban, midőn Magyarország élni megszűnt­ annyi­ra, hogy nem csalatkozom ismét, ha azt mon­dom, mikép a halál a k­.i harmadnap előtt tör­tént, nem volt más mint koszorúja ama soknemű­ halálnak, mit 12 éven át a házával együtt szen­ved. Ezt azért hozom föl, hogy Palóczy halá­lában halni tanuljunk. Vájjon mikép munkált, ezt elmondták ma mások. Ő mindent tudott, mert mindent tanult. Az Ő működése hasonlít egy szerény hegyi forráshoz, mely majd szemünk előtt fut, majd hátunk megött csörgedez. Vájjon mért maradoz el t néha? mert mélyebb medret ás, mint többi társa; vájjon hová tart? mindig a közfolyamba, melynek gyöngyeit bizonyosan ő is nem egygyel neveli. Ezt tiszt,­képy azért hozom föl, hogy Palóczy életében munkálni tanuljunk. Mit mondjak még? Vigaszul azt akarom mondani, hogy én az ő örök elköltözésébe nem hiszek. Vegyünk föl egy magot. Nemde hetekig, hónapokig fekszik láttatlan a földgyomrában, mi azt hisszük, elrohadt, meg­semmisült, míg végre egy szép nap, kidugja fejét a földből és a magot meglátjuk a virág alakjában. E mag, tiszt, gyűl, nem egyéb mint Magyar­­ország. Erről is sokan azt hivék, hogy meghalt, hogy megszűnt örökre élni. Pedig csalódás­ csak azért látszott tetszhalottnak, mert új életre gyűjtött erőt; csak azért nem dobogott szive, mert benne tőr volt. A tőrt kivettük, a sebek gyógyulnak s Magyarhon nemcsak hogy él, ha­nem megifjult, megerősbült, Európát betölti nevével. Igen! midőn Francziaorszá­gba érkeztem, alig me­rték említeni nevünket, ma azt kérdezik: mit akar Magyarország? Megmondom. Élni akar. De van élet és élet, van lassú, hal­dokló élet, raint a lámpáé, mely minden percz­­ben kialvással fenyeget, élet, hol vagy a mécs, vagy az olaj hibázik, vagy mind a kettő; — és van szabad, független élet, mint a hullámé a tengerben — a végtelen tengerben. Ily életet akarunk mi. És midőn Magyarország ily dicső élet elé né­ Palóczy ak­kor ne élne? Én ezt nem hihetem. Igen­ él ő, mint a mag; él ő a mi jegyzőkönyvünkben ; él ő a mi szíve­inkben , mint nemtő él ő a mi sorainkban ! Még egy n­ót. Valamint munkás élete épületes volt, úgy keresztény halála is tanúságos. Utolsó perczei­­ben, mielőtt megáldotta volna Ghiczit, a mi tisz­telt elnökünket, Kubinyit és Vadnait, egy örök­séget akart hagyni a képviselő­háznak, és ez örökség egy szó: „Egyetértés!“ Azért, ha valaha, mit nem hiszek, a pártvi­szály vngyala lépne közénk, emlékezzünk P. utolsó perczeire , emlékezzünk e koporsóra, mely­nek fedele alól e szó hangzik füleinkbe: „Egyetértés!“ És ez Palóczy végrendelete! Vidd most tiszt, küldöttség e drága hamvakat Borsod felé; vidd gyengéden, mint valamely ereklyét, vidd ima és reménysugarak közt. De azonban ne vidd el egészen, hadd itt köz­tünk a szellemet, Palóczyt a hazafit, a polgárt, tör­ényhozót, útmutatót, hadd itt a nemzőt! Mondd Borsodnak, mikép a képviselőház nemzeti incset küld neki! Vigyétek őt a mi koszorúink, a mi áldásaink között! Ti boldogok, tovább fogjátok őt bírni; mi, árvák, közelebbről fogjuk őt látni. De mielőtt megindulnátok, ne feledjétek el kiszakítani egy lapját a képviselőház jegyző­könyvének, mely így szól: „Pa­l­ó­c­z­y a ha­za hálájára érdemes!“ Hadd vegye le útján mindenütt lövegét a földműves. Ha a koporsó sötét, e nemzeti felirat közt, melynél ragyogóbbat a történet könyvében nem ismerek, a zokogó Borsod nem fogja látni, nem­ fogja észrevenni a koporsót. Áldás Palóczy emlékezetére! Isten veletek, drága, dicső hamvak! Egy pesti levél a „Moniteur“ ban. A „Moniteur universel“-nek Pestről április 25-ről a többi közt ezeket írják a magyar or­szággyűlésről „A diéta oly lassan megy keresztül tagjai ve­­rificálásán, hogy mindenki láthatja, hogy előre kicsinált terv szerint jár el. Még huszonkét kér­déses választás megvizsgálása van hátra, s így a hóna­p vége itt lesz, mielőtt az országgyűlés a vél­sz felirat tárgyalásába kezdhetne. Nem szándolom ezen halasztást rászalni, a­mely min­den más körülmények közt felette sajnálandó lenne, de a­melyért jelenleg azok, a­kik az or­szággyűlés munkálkodását intézik, dicséretet érdemelnek, miután a mérsékelt párt minden erejét felhasználja arra, hogy a válaszfeliratnak többséget szerezzen. A vitatkozások mind e pont körül forognak, és az egyetértés hiánya az, mely eddig a kérdésnek a szószékre vitelét gá­tolta. Ma azon vélemény terjedt el, hogy jobb lesz bevárni a bécsi Reichsrath megnyitását, miután a trón­beszéd vethet talán némi világot azon ösvényre, melyre az országgyűlés lépni ké­szül; azonban mások a halasztást más szem­pontból tekintik, úgy gondolkozván, hogy ha a magyar országgyűlés, be nem várva a bécsi eseményeket, a császárhoz feliratot kül­dene, e lépés, mely a mérsékelt párt győzelmé­nek eredménye leendene, ő felségét arra fogná bírni, hogy Magyarországnak engedményeket tegyen. Ellenben ha a magyar országgyűlés a Reichsrath megnyitását várja, ő felsége német tanácsosai meglehet beleszúrják a trónbeszédbe e szavakat: „a birodalom egysége“, mely kife­jezés Magyarországban valamennyi pártot arra fogna kényszeríteni, hogy a bécsi kormány irá­nyában határozott ellenzésben maradjanak egyesülve.“ Ugyancsak a „Moniteur“ az afféle távirati sürgönyökre, a­minőket a Dráva mellől kap, hogy t. i. a horvát országgyűlés Magyarország irányában Souverainnak nyilvánítja magát, azt jegyzi meg, hogy az ily elforgácsolási törekvé­sek előadandó alkalommal csak azon centráli­saib érdekeknek tesznek hasznot, melyeknek a bécsi kabinet annyira utána vetette magát. Az erdélyi Unió érdekében. *) Midőn a méltó báró urat, mint a honi közvé­lemény egyik tekintélyes közlönyének vezetőjét arról értesitni szerencsés voltam, hogy erdé­lyi Unió czi­tt kis munkám van készülőben, s ennek közrebocsátására nézve barátságos ta­nácsát kértem, e szándékomat helyeselni, s ne­kem a kiadást nemcsak tanácsolni, de arra buzditni s felszólitni is szives volt. A mélt. báró ur két házának fia, mind kettő­nek javára munkál, mind kettő becsü­lését birja. Mint ilyennek, van szerencsém a máit­ báró urnak, sajtó alól kikerült s mind­két hon érde­kében itt kis munkámat ajánlani, annak egy­szersmind egy példányát tiszteletem , hálás köszönetem bizonyságául ide mellékelni. Nem politikai röpirat ez, de históriai monographia, mely az erdélyi Unió száza­dos történelmi múltját 1741-től 1848 ig egysze­rűen, s lehető diplomatikai hitelességgel raj­zolja. A mélt. báró ur becses lapjában közelebbről is épen oly alaposan, mint hazafi meleg érzéssel előadta az unió jogi és politikai oldalát. Én, ha szabad mondani, azt, mit a méltó báró úr állított, a történelemből bizonyítottam be; a jogi és törvényes okokhoz a historicum ar­gumentumot csatoltam. Nincs közügy vagy kérdés, mely nagyobb és ünnepélyesebb országos szentesítéssel bírna, mint az unió; a két hon már 1790—91-ben azt egy értelemmel akarta, kimondta, elvégezte. S az unió mégis létre nem jött, mert mint or­szágbíró gr. Zichy Károly ur ő extrlja a mart. 10-én 1791 ben tartott országos ülésben mondotta, azon tárgyak között maradott, „a me­lyekben Ő Felségének meghatározott végezése tökéletesen nem egyez az ország kívánságaival.“ Az unió legelébb 1741-ben, mint Magyaror­szág kivonata, kapcsolatban a partiumi kér­déssel merült fel; 1790—91-ben mind­két or­szág közólhajtása s végzéseként nyilvánult; az alkotmányos élet szunnyadásával feledékeny­­ségbe ment, s viszont az alkotmányos élet felébredésével az 1825—27-beli emlékezetes országgyűlésen megint előtérbe lép, ott lát­juk a Partium és Unió ügyét, mint az ország kettős előleges sérelmét és kivonatát. S mivel „az ő Felsége meghatározott végezése „újra“ nem egyezett az ország kívánságaival“, a mondott sérelemből a két haza között sajnos versengés és per keletkezett, míg­nem 1848 ban a két haza az uniót másodszor kimondotta, el­végezte, s az most már fejedelmi szentesítés folytán, törvény lett. Az unió történelme nagyszerű és tanulságos alkotmányos küzdelem képét mutatja, s az, ki­vált az 1790—1-beli kort tekintve, érdekes re­­miniscentia is. A mélt. báró urat kis munkám szives párto­lására kérem, mennyiben azt arra érdemesnek itélendi. A t. ez. olvasó közönség fogadja tőlem, a nem­zet irodalom, különösen a történészet egyik utolsó napszámosától, bár gyenge erővel, de hazafi tiszta szándékkal irt monographiámat, annak bizonyságául, hogy az unió­bőn pártolt ügyének némi szolgálatot tenni, fő óhajtásom. Reméltem , Ki­­­o szellemét és irányát abban újra feltalálja. Vajha a mélt. báró ur ítélete jogositna engem azt mondani, a mit ifj. Plinius ötét levelei kia­dására felhívó barátjának irt: „Superest ut nec te consilii nec me poenitent obsequit.“ Budán apr. 29. 1861. A mélt. báró és szerk. ur hazafi őszinte tisztelője Szilágyi Ferencz, magyar akadem. lev. tag. Felhívás! Az 1860. october 20-iki legmagasabb diplo­mában, és az 1861. január 16-án kelt legma­gasabb királyi leiratban határozottan kijelen­tetett, miszerint minden fennálló adónem vál­tozatlanul megmarad és befizetendő. Jóllehet a magyar királyi helytartótanács az adótartozásbeli kötelezettség pontos teljesítését minden alkalommal sürgette, s jóllehet a me­gyék többsége kimondotta, hogy az adófizetés akadályoztatni nem fog, mégis az említett, az adófizetésre vonatkozó legmagasabb és magas meghagyásoknak és felszólításoknak eddig kel­lő sikere nem volt. Az állam azonban bevételi forrásait továbbra nem nélkülözheti. F. é. mártius 7-én, 3058. sz. a. kelt kegyel­mes királyi leirat alapján, és miután a magyar királyi helytartótanács 1861. mártius 26-kán 11,797. sz. alatt kelt nyilatkozata szerint, min­den megyének és szabad királyi városnak tud­­tul adta, miszerint a megyei hatóságoknak és szolgabirói hivataloknak az adókivetés és be­hajtás körül volt eddigi hatásköre kivételesen és további intézkedésig a cs. k. kerületi pénz­ü­gyigazgatóságokra ruháztatott át, a cs. k. ke­rületi pénzügyigazgatóságok most már ezen föl­hívásnak a hírlapokban leendő közzététele nap­jától számítandó nyolcz nap elfolytával azon községekbe, melyek a legnagyobb adóösszeg­gel hátralékban vannak, különös bizottmányo­kat fognak küldeni, melyeknek feladata a köz­ségben adókötelezetteket felvilágosítani, az adókötelezettség teljesítésére jó módon felszó­lítani, a befizetett adóösszegeket átvenni és az állami pénztáraknak átszolgáltatni. Újra felszólíttatik azért minden adókötelezett, miszerint ezen adótartozása és más hátralék­ban maradt közvetett adója befizetésére nyúj­tott alkalmat annál inkább pontosan használja fel, mivel azon esetben, ha ezen jó módon a fel­hívás is siker nélkül maradna, szigorúbb mó­dokhoz kellene folyamodni, és a bonok adó­ *) Az „Unió“ czímű röpirat tisztelt szerzőjének a P. Napló szerkesztőjéhez intézett levelét csak azért tesszük közzé, mert a röpiratnak, mely épen most jelent meg, tartalmát és irányit közli. Mihelyt magát a kis — de úgy hisszük tartalom­dús — munkát elolvassuk, rövid bírálatát adni el nem mulasztandjuk. Szerk. hátralékosokra nézve kellemetlen következmé­nyű intézkedések fognának alkalmaztatni. Sopronban, april hó 24-kén 1861. A soproni cs. kir. pénzü­gyigazgatósági osztálytól. (Sürgöny.) Hegyes élet. Hajdúkerület. H.-Böszörmény, apr. 23. Folyó hó 13-án végződött, f. hó 8-án meg­nyílt közgyűlése a Hajdúkerületnek, most em­lített napon szép számmal összeseregelvén a hat város képviselői,­­ a tisztviselők, szóval azok, kiket az 1847/1 . XXVI. t. sz. a közgyűlésbeni részvételre följogosít, elnök főkapitányunk Sillye Gábor következő szavakkal nyitotta meg a köz­gyűlést : „Fogadja az­ közgyűlés őszinte köszönetemet és üdvözletemet azon buzgó részvétért, hogy ezen első alkalmat, midőn alkotmányos életünk sorompójába lépünk, küzdeni a közjóért, házi és családi ügyeik félretételével is kívánta föl­használni arra, hogy kerületünket — a többi megyék példájára — visszavezesse azon útra, melyen mindig becsülést és tiszteletet aratott, a szeretett haza törvényes jogainak visszaszerzé­sére, szabadságának megszilárdítására, s jólé­tének fölvirágoztatására. A hajdú nép neve arany betűkkel van fölírva a magyar nemzet történelmében, a hajdú nép mindig készen állott a nemzet alkotmányának védelmére, valahányszor meg volt az támadva; a hajdú nép nemcsak a polgári, hanem a lelki­ismeret , a vallás szabadságáért is küzdött: ott vannak a bécsi, Jinczi s egyéb békekötések, ott van az ország 1848-diki alkotmánya, melynek védelmében a hajdunép fiai közül aránylag leg­többen vérzettek el a hazában; ott van a legkö­zelebb lefolyt gyászos 12 év, mely alatt nem­hogy kioltotta volna a zsarnokság vaskeze lán­goló honszeretetét, hanem még fokozta azt. Legyen tehát a hajdúnép hű most is dicső múltjához: szeresse önzéstelenü­l önmagát, sze­resse testvéreit, szeresse a szabadságot, s azt legyen kész védelmezni is; és szeresse minde­nek fölött a hazát, és ha kell, azért tudjon meg­halni is. Dicső fajnak dicső az ivadéka is; azért hiszem és remélem , hogy a hajdúk ezen válsá­gos korszakban, midőn arról van szó, hogy él­jen-e a nemzet, vagy örökre a semmiségbe me­rüljön,­­ méltók fognak lenni őseikhez. Hagyjunk fel tehát uraim a viszálkodással, ha netalán ezen indulat dúlna kebleinkben , s különösen óvakodjunk a rágalmazástól, mert a­ki a haza jelen válságos körülményei közt nem az egyetértést prédikálja, hanem a visszavonás lelkét akarja köztünk széthinteni, arról bizto­san elmondhatjuk, hogy az önérdekei előmoz­dításán kívül, a haza romlását akarja. Tekintetes kerület! Én az életnek sok meg­próbáltatásán mentem keresztül, volt idő, mi­dőn sok méltatlanságot kellett szenvednem, de én a vett méltatlankodásokért soha sem kíván­tam elégtételt venni magamnak, s nyugodt lelki­ismerettel elmondhatom, hogy bár nekem sok ellenségem volt, én nem voltam senkinek ellen­sége ; egész életemben mindig az igazságnak hódoltam, és a törvényt tiszteltem, s az összes emberiség iránt viseltetett jó indulatom mellett egy főczél felé törekedtem: Ferenczél, a hajdú­nép jóléte és boldogsága. S mondjon reám át­kot minden egyes tagja a hajdú népnek, hogyha részakarat nélkül bírálva múltamat és jelene­met, csak egyetlen egy vonást, egy lépést talál egész életem folyamában, mely most kimondott nézeteimmel ellenkezésben volna. Én ezen kerü­let azon tagjai iránt, kik polgári állásuknál vagy értelmiségüknél fogva felettem vagy mellettem ál­lottak, a kel­ő tisztelet és elismerés adóját soha sem tagadtam meg; míg ezen nemes kerület leg­kisebb, legszegényebb tagjához is valódi szere­tettel, minden számítás nélkül közeledtem : ilyen voltam a múltban, ilyen vagyok jelenleg, s ilyen fogok lenni jövőben is mindazok iránt, kik a törvényt tisztelik és az igazságot tűzték mű­kö­­désök alapjául. Ily érzelemtől áthatva, szeretett kis kerüle­tünk, s a közös nagy haza szent nevében fölhí­vom minden tagját ezen­­ek. közgyűlésnek , hogy félretéve minden személyes érdeket, gyű­­lölséget, vagy bármiféle indulatot, egyesüljünk a haza szent szerelmében, s egyesített erővel munkáljuk a közjót; s ha így teszünk, Isten meg fogja áldani működéseinket, és mi a leg­nagyobb magyar, a halhatatlan Széchenyi gyá­szos halálának évfordulati napján fölemelt fő­vel mondhatjuk el a nagy férfiú jeligéjét: ha Isten velünk, ki ellenünk!“ Minthogy a közgyűlés megnyitását megelő­zőleg a kerületi tisztikar a közgyűlési tagokkal és a böszörményi elöljárósággal egyesülten Isten házába ment, hogy a nagy Széchenyi gyászos halálának évfordulati napján, leróv­­hassa testületileg a megboldogult emlékezete iránt tartozott kegyelet adóját: ezen körül­ményre vonatkozólag elnök főkapitányunk kö­vetkezőleg folytatta beszédét: „Épen hazánk nagy halottjának, a nemzet emlékezetében halhatatlan nagy férfiúnak jel­igéjét idézvén, nem mulaszthatom el, hogy most, midőn néhány percz előtt Isten házából jöttünk, hol a nagy hazafi emlékezetének róttunk le a kegyelet adóját, föl ne hívjam a t. közgyűlést egy hiány kipótlására, mely hogy eddig meg nem történt, nem nekünk, hanem a körülmé­nyeknek tulajdonítható, jelesül, hogy nyilat­kozzék e t. kerület testületileg, mit eddig nem tehetett, azon nagy veszteség fölött, mely a nemzetet, az egész hazát gr. Széchenyi István halálával érte. Tek. kerület­ a költő szavai szerint: „Vész kelt, s egy nemzet fénykintő napja leszállott, s szálltán komor és felhője borong a nyomára.“ Ezen felhőt, mely hazánk fölött összetornyoso­dott, a nagy Széchenyi oszlotta el, ö nekie kö­szönjük, hogy most tudományos akadémiánk van, ö neki, hogy irodalmunk oly jelentékeny tekintélyre vergődött, az ő lángeszének műve a dunagőzhajózás, a vasutak, a lánczs­id és minden nagyszerű, a­mit hazánk jelenleg föl­mutathat : rójjuk le tehát a halhatatlan emlé­kezetű férfiú iránt mi is hazafias tartozásunkat azáltal, hogy iktassuk jegyzőkönyvünkbe érzel­meinket örök emlékezetül utódainknak a nagy csapás fölött, mely hazánkat gr. Széchenyi Ist­ván halálával érte. Mutassuk föl gyermekeink­nek a megdicsőült erényeit, hogy azok azokat talizmánként hordozhassák sziveikben, hogy teljesüljön be a koporsójából is világosságot hintő nagy halottnak ama mondata: Magyaror­szág lesz ! Áldás és béke lengjen gr. Széchenyi István sirhalma fölött! Adja Isten, hogy ha­zánk legyen !“ Az előrebocsátottak után elnök főkapitányunk kikérte a közgyűlés figyelmét a hosszabb ideig tartandó közgyűlés egész folyamára, hogy an­nál biztosabban lehessen előrehaladni, mit az­által kívánt megkönnyíteni, hogy a tanácsko­zás alá kerülendő hason tartalmú tárgyakat ösz­­szecsoportosította. Mielőtt azonban tárgyalás alá kerülnének a szőnyegen fekvő iratok, jónak és czélszerűnek látná, ha a I. kerület nyilatkoznék , hogy minő alapot kiván ki­tűzni működési irányául, a­mely ezen ható­ság minden tettein véres fonalként húzódjék keresztül. A saját részéről nagyon óhajtaná, ha a t. közgyűlés ezen alapul Magyarország második bulla aureáját, az 1848-i törvényeket fogadná el, s kijelentené , hogy minden műkö­déseiben azokat tartja irányadókat s azoktó egy hajszálnyira sem kiván eltérni. Elnök főkapitánynak ezen megnyitó beszéde hangos tetszésnyilvánítással fogadtatván, min­denekelőtt határozatba ment, hogy a nemzet nagy halottja, gr. Széchenyi István özvegyének és derék fiainak külön gyászemlékiratban fogja tudtára adni a kerület a nagy veszteség fölötti érzelmeit. Azután áttért a tanácskozás a f. é. jan. 16-án kelt leiratra, a ezzel kapcsolatban az ezen leiratra vonatkozó megyei levelezésekre, végzésekre és fölírásokra, és végre a febr. 26-i császári nyilatkozványra, s ezekkel összeköt­tetésben visszatérvén még az 1860. oct. 20 diki diploma tárgyalására is , ezen fejedelmi nyi­­latkozványokra nézve a Hajdúkerület a követ­kező végzésben nyilatkoztatta érzelmeit: „Midőn a Hajdúkerület az 1860. évi October 20-án kelt legfelsőbb elhatározás folytán, a kö­zel­múltban fájdalmasan tűrt jogkívüli állapo­tából, melyben nemcsak önállóságától, de ne­vétől is megfosztva és széttépve, a szó valódi értelmében megsemmisíttetett, politicai s tör­vénykezési önigazgatásának törvényes helyha­tósági jogaiba múlt évi dec. 13 án visszahelyez­tetve, az alkotmányos élet színvonalára lépett, ezen átalakulásának legelső peretében , bekö­vetkezendő önszervezkedése irányául az 1848-i törvényeket jelölte ki. E lévén jelenben is, midőn az önhibáján kívül ennyire késett szervezés után első alkalma nyí­lott politicai irányának nyilvánítására, a kiin­dulási pont, hazafias kötelességének ismeri új­­ból is kimondani , hogy intézkedése­­ csak a magyar országgyűlések által hozott s királyi esküvel szentesített régibb, különösen pedig az 1848 i alaptörvényekhez fogja alkalmaztatni, és hogy az 1848-i törvényekből, helyhatósági­lag egy vonalnyit sem adhat föl, mert a törvé­nyek változtatása,vagy módosítása az 1635 :18­, 1715 : 2, 1796 : 10, 12, ősi törvények által, egyedül a törvényhozó alkotmányos hatalom­nak van fönntartva. S e szempontból indulva ki, a fejedelmi jó­indulat némileg megnyugtató jeléül tekinté amaz oct. 20 i elhatározást,mert abban a„prag­­matica senctio“ kétoldalú kötelezettségét s jo­gait látta beismerteknek, és remény támadt keb­­lében az iránt, hogy a Felség a lefolyt gyászos évek alatt szerzett tapasztalás után önkényt be­látva alkotmányellenes kormányának veszélyes irányát, a béke olajágával nyujtandja jobbját Magyarországnak, hogy a megingatott s elnyo­mott, de a mondott alap­szerződéssel erkölcsi­leg s közjogilag egyiránt biztosítva volt és al­kotmány, az átszenvedett bonyodalom romjai­ból hova hamarább kiemeltethessék. Azonban a folyó 1861. évi jan. 16-ról kibo­csátott leirat csak aggodalmat és fájdalmat ho­zott a reményrem mert teljes megnyugtatás he­lyett. Dér volt ez, mely a tavasz virágbimbóit meghervasztá, mert beláthatóvá tön, hogy a Felség emlegetett jóindulata szándékának hát­terében, kormányjának öszpontosrtó iránya, mint a magyar és alkotmány függetlenségét foly­tonosan fenyegető sötét borulat éli, a mennyi­ben a kiengesztelődés óhajtva várt olajága he­lyett erő­ hatalom mutattatott föl a nemzetnek. A dél­után fagy következett be folyó év febr. 26-án, mely leforrázta a bizalomnak rejlő bim­bóit és a nemzet reményét, a nyár gyümölcse iránt. Igen­­ a február 26 -i császári nyilatkozvány volt azon fagy, mely meghitte a szivek melegét is, és tetőfokra emelte a hazafias kebel fájdal­mát, mert azon manifestum, a birodalmi tanács fölállítása, és Magyarországra is kiterjesztése által, az ország önálló törvényhozási jogára és függetlenségére — az 1790 : 10. törvényczikk megszegésével — alkotmányosság színe alatt már nyilván fölemeli a halálos bárdot. Ezt ekképen érezve , helyén látja e kerület jelenben önigazolásául, a jövő kornak pedig emlékül, politikai irányát közjogi tekintetben leplezetlenül nyilvánítani a következőkben . Minden állam jóllétének egyedüli sarkkövéül tekinti a törvények kölcsönös tisztelését, szen­tül megtartását, és az uralkodó s alattvalók kö­zött megingathatlan alapra csak ez által fektet­hető kölcsönös bizalmat és szeretetet. A törvénynek bármely részről való megsze­gése bonyodalmat, rázkódást idéz elő, s hazánk történelmi lapjain úgy egyik, mint a másiknak, számos fény és sötét képeivel találkozunk Azonban mellőzve a múltakat, nem említve a Bocskai, Bethlen és Rákócziak korában szinte a törvények meg nem tartása miatti kénysze­rűségből támadt s a kir. széket és hazát egyiránt veszélylyel fenyegetett fegyveres föl­keléseket sem, melyeknek jogosságát a be­következett bécsi, nikolsburgi, linczi és szath­­mári békekötésekkel világ előtt igazolta a tör­ténelem, és csak a f­oyó évi jan. 16­­ leiratban fölemlített 1848. évi rázkódásra tekintve vissza, ki kell azon szomorú igazságot mondani, hogy ennek is egyedüli oka, a törvényes király és a nemzet kölcsönös egyezésével hozott és szente­sített törvények megsemmisítésére a cs. kor­mány által irányzott s a fegyer általi megoldás után is időről időre kitüntetett törekvésekben található föl. Ezért volt fölszitva titkos kezek által 1848- ban a nemzetiségek féltékenységének tüze, s ez­ért van az a gyászosan lefolyt évtized után is ingerelve a helyett, hogy miután az 1848 i ese­mények által a küzdelem terére kizaklatott nemzet megaláztatása befejezve jön, a fejede­lem jóindulatú szándékának , mely a jan. 16-ki leiratban nyilván kimondatik, a cs. kormány által itt és alkalom nyittatott volna , hogy azon kormány nézete szerint hibázott nemze­tet, a közte és ő Felsége dicső elődei között fennállott, a törvényhozó alkotmányos hata­lom által soha el nem törlött pragmatica sanctio kötelmeinek és az 1790. 10. és 12. t.cz. kívá­nalmának eleget téve, a törvényesség, bizalom és szeretet terére maga visszavezérelhesse. Ha e történhetik: vájjon ontatott volna-e ki annyi ártatlan vér? vájjon az elszegényedés kínjait éreznék-e most a teherviseléssel elzsib­basztott s összeroskasztott alattvalók ? Vájjon nem lett volna-e a fejedelem nyugodalma tar­tós a népszeretet karjain! s trónja erős, baja más, megingathatatlan ? Igen! Erre a történelem, ő Felsége dicső előd Mária Terézia királyné életképére mutatva, ti­szen tanúbizonyságot. Ilyen érzelemtől áthatva a Hajdúkerület, mit most már alkotmányosan szervezett hatóság híven történelmi múltjához, mely az 1606 ba keletkezett bécsi békekötésen kívül még szá­mos adatot mutathat fel annak bizonyságán hogy ezen kerület mindannyiszor felszólalt, va­lamennyiszer az ország törvényei meg volta sértve, s áthatva hazánk történelméből merít el azon meggyőződésétől, hogy az uralkodóház és a nemzet közti kölcsönös bizalom mindi csak akkor lett megingatva, a­mikor a törvé­nyek tiszteletétől és megtartásától eltért a kor­mány — a január 16 ki leirat pontjaira követ­kezőkben nyilatkozik, jelesül: Az 1-ső pontra, mivel hűtlenekül és felségsér­tekül az 1723. 9,1790—17­56. t.cz. értelmében csakis azok tekintendők , kik hazai törvényei szerint, hazai törvényes és illetékes birák által mint ilyenek elitéltettek, kijelenté, hogy felség­sértőkül a birodalom határain kívül tartózkod honfiakat nem ismeri; annálfogva, ha vannal törvényhatóságok,melyek bizottmányukba olya­nokat is tagokul netalán elválasztottak, a haza törvények értelmében azon választásukért meg­rovást nem vonhattak magukra. A 2-dikra, mely szerint az adóbehajtások megakadályozására, s új adó­kivetésre irány­zott kísérletek betiltatnak, kijelenti, hogy az adóbehajtás és kivetés ellen semmi­nemű gátti határozatot nem hozott, mert jogkivüli állapo­tában nem is hozhatott; de magáévá téves testvérmegyék e tárgybani nézetét, oly adónak mely az 1741. 8., 1790-1. 19., 1825 - 7­­4. tez ellenére vettetett ki, behajtásában eszközüt szolgálni nem fog; sem a törvényhozó alkotmá­nyos hatalom mellőzésével megszabandó ut­adi kivetésére, segédkezet nyújtani nem fog, a hon árulás bűnének súlyát magára vonni ne akar­ván. A­mi a beligazgatás költségeire elkerülhetet­lenül szükséges házi pénztárnak a tör­vényes kormány utólagos jóváhagyása reményében elő­állítását illeti, mivel ez az 1537. 25., 1715. 57­­. sz. értelmében a helyhatósági j­ogok közé tartozik, az e részbeni intézkedések tételére a törvényhatóságokat jogosítottaknak ismeri a kerület is. A 3. pontra, mely az igazságügyre vonatkozik mivel a helyhatósági bíróságok semmi törvény­nyel sem töröltettek el, az idegen rends­zer bíró­ságainak pedig Magyarország népe saj­át honá­ban alávetve semmi törvénynyel nincsen, azon­kívül az igazságszolgáltatást a napi szükség s a törvényenkivü­li helyzetben magát felüthető fejetlenségnek meggátlása követeli: nemcsak el nem ismeri e kerület, hogy a magát ne talán már e részben is alkotmányos joga gyakorla­tába behelyezett bármely hatóság bűnnel volna bélyegezhető, sőt magára nézve a hasonló eljá­rást égető szükségnek tekintvén, tényleg is in­tézkedni fog. Végre A 4-ik pont által függésbe helyezni rendelt 1848-ki törvények foganatosításának a törvény­hozói hatalmon kívüli felfüggesztésében újabb sérelmet talál, s azt épen azon törvényeket meg­­szentesítő királyi oklevélbe ütközőnek nyilvá­nítja. Végre A febr. 26-ki manifestumra fentebb kijelen­tett meggyőződése folytán nem késik e helyen nyilvánítani, hogy mindenkit, ki a birodalmi ta­nács iránti czél kivitelére akár mint választó, akár mint választott bármit tenni, abban meg­jelenni, vagy arra segédkezet nyújtani elég könnyelmű vagy vakmerő lenne, azt ezen ke­rület is honárulás bűnével bélyegzendi, és al­kotmányos állásából folyó elmulaszthatlan kö­telességének ismerendi.“ Ezen végzését a kerület az ország minden törvényhatóságaival tudatni, s ennek alapján ő felségéhez — habár már utólagosan is — egy fölirást rendelt fölterjeszteni. Történtek még fölterjesztések az erdélyi unió, Fiume ostromállapot alól leendő felszabadítása, Asbóth és Pertics katonai erőhatalommal tör­tént elfogattatások, s a „Ludovicea“ épület eredeti rendeltetésére leendő visszavezetése tár­gyában. A belügyekre vonatkozólag következő meg­állapodások történtek: a kerületház kijavítása elrendeltetett; a tisztviselők fizetése akként szabályoztatok, hogy az 1848 ki fizetésekre az agio fizettetik reá; egyedül a csendbiztosi fize­tés, mely 1848-ban 100 pft volt, emeltetett 800 frtra a. é., és pandúrjaié 300 ftra. Az ezen szük­séglet fedezésére kivetett házi adó nov. 1-jő napjáig 22,000 fton alig megy felül. Érdekes itt fölemlíteni, hogy a múlt rendszer alatt csak maga Böszö­rmény egy évről 75,000 írttal volt terhelve, míg most az új adóból 6000 ft­t esik reá. Továbbá küldöttség neveztetett a volt megyei törvényszékektől, kiküldött bíróságoktól, az ár­vabizottmányoktól és adóhivataloktól az ügy­iratok átvételére. Küldöttség neveztetett a vá­­mospércsi számadások megvizsgálására a meg­előzött évekből; az e tárgyban beadott folya­modásból kitűnik, hogy a volt csász. kir. szol­­gabirák idejében a város földbirtokai elidege­­nittettek, s a város mintegy 40,000 frtig ká­rosodott a nélkül, hogy valaha egy betű szá­madást is látott volna. Az elnökség által a fizetéses törvénykezési táblabirák csekély száma miatt a tiszteletbeliek kinevezése is indítványoztatván, ezen indít­vány nemcsak helyesléssel fogadtatott, hanem a közgyűlés egyhangú kívánsága folytán ezen czímmel az ország jelesebb férfiai is megtisztel­tettek, s ezen megtiszteltetéssel az illetők a hajdú díszpolgárság jogával is felékesittettek. A kerület kebelén kívüliek következők : As­­both Lajos, Ballagi Mór, Balogh Péter, Barta­­kovics Béla, Bónis Sámuel, Csengery Antal, Csa­­nády Sándor, Csernovits Péter, Csányi Dániel, Dessewffy Emil gróf, if. Degenfeld Gusztáv gróf, Deák Ferencz, Eötvös József báró, Gönczy Pál, Hajdú Lajos, Horváth Károly, Horváth Miklós, Klapka György, Kléh István, Kossuth Lajos, Kemény Zsigmond báró, Klauzál Gábor, Kiss Lajos, Korizmics László, Kovács Gyula, Lónyay Gábor, Lónyay Menyhért, Jozipovics Antal, Lonovics József, Morócz István, Márton Lajos, Molnár György, if. Majláth György, Mikó Imre gróf, PopoviCS Vazul, Pompéry János, Pulszky Ferencz, Révész Imre, Révész Bálint, Rotten­­biller Lipót, Szalay László, Szathmáry Lajos, Széchenyi Béla gr., Széchenyi Ödön gr., Teleky László gróf, Tisza Kálmán, Tóth Mihály, Török Pál, Jókay Mór, Vay Miklós báró, Tury Sámuel, Varga Ferencz. Fálk Miksa a kerület tisztelet­beli főjegyzőjéül választatott el. Végre a kebelbeliek közül a leköszönt Szabó

Next