Pesti Napló, 1861. május (12. évfolyam, 3366-3389. szám)

1861-05-23 / 3383. szám

ily vérző sebeink, melyek oly határtalan merészséggel és oly könnyelműen e nemzeten ejtettek, és amelyeket bizonyára mondom, az oct. 20-ai pátens be nem gyógyít. Ez igen rövid vázlatban múltúnk, de mi tehát kívánságunk a jövőben ? Ha bármily más nemzetnek ezen kérdés létetnék, összeülnének annak bölcsei, összeírnának árkusokat, eltöltenének sok időt míg ezen kívánalmakat fogalmazni bírnák. Nálunk ez másképen van, mert nálunk ezen kérdésre a felelet, minden egyes polgár keblében már fogalmazva van egy szóban, és ezen egy szó, a törvény. Törvényes alkotmányunkat követeljük mi és ezen alkotmány által adott jogokat meg akarjuk osztani egyenlően, minden vallás, és minden nemzetiségkülönbség nélkül e haza minden polgárával. Trónokat látunk emelkedni, trónokat sülyedni, és mi okozza mindezt ? talán a szövetkezett nagyhatalmasságok seregei. Nem, hanem egy eszme, mely mellett ki küzd, az győz, ki ellene, az porba hull, és ez a nemzetiségek eszméje, mely a hazaszeretettel oly szoros kapcsolatban áll. Nem azon indokból akarjuk teljesíteni a nemzetiségek méltányos kívánalmait, hogy a kétes jövőből egymást fölhasználva bontakozzunk ki, és azután egymás közt kísértsük meg az uralkodás pálmája utáni harczot, hanem azért, mert lelkünk mélyében meg vagyunk győződve arról, hogy csak úgy lehet ezen közös hazánk nagy, dicső és boldog, ha ennek létében találja egyszersmint biztosítva minden polgár, vallása, nemzetisége érdekeit. Nem akarunk ezen igen fontos ügyben fukarkodni, vagy alkudozni, mert az egy ily nemzethez nem illik, meg akarjuk osztani egyenlően jogainkat, melyeket bírunk, ennél többet senki nem kívánhat, senki nem adhat, mert ki többet ígér mintsem maga bíz, az csalni akar. Óhajtjuk őszintén, hogy a köztünk és Horvátország közt megszakadt hétszázados jó viszony ismét helyreállíttassék. Kívánja ezt Horvátország, de kívánja ezt Magyarország érdeke is. Mert hazánk Horvátország nélkül egy gazdag nagy ország, de el van zárva a tengertől, mely ugyanazonos a világkereskedéssel. Horvátország egyedül csak saját kereskedésére, saját erejére szoktatik. Míg ellenben ezen két ország szövetkezése által a Magyarország összes kereskedése Horvátországon keresztül vonulna át, mely átvonulás nem olyan, mint egy hadseregé, mert ez emészt és néha pusztít, amaz gazdagsággal és jóléttel árasztja el azon vidéket, melyen áthalad. De nemcsak anyagi érdek, hanem közösen töltött szép múltja is e két országnak követeli ezen szövetkezést. És azért ez nem olyan ügy, melyet mint némely pert néhány fogásokkal megnyerni lehetne. Ez olyan, mint két iparbarát között megszakadt viszony, melyet csak egy őszinte gyöngéd kéz fűzhet ismét össze, melyet a rész .karat most is gátolni igyekszik, és melynek óvatlan hozzájárulása csak kárt okozhat. Figyelmeztetjük azért azon társországot és testvér nemzetiségeket, melyekkel karöltve a nagy jövő elébe indulni kívánunk, hogy úgy tekintsenek némely nyilatkozatokra, mint a hajós azon habokra, melyek könnyűségük miatt a hajóba becsapnak ugyan, de miattuk azért a hajó nem sülyed el. Óhajtjuk továbbá alkotmányunk helyreállítása által az adó tetemes leszállítását, a törvénytelen indirect adók és monopóliumok megszüntetését, az örök időkre eltörlött úrbériséggel rokontermészetű birtoklások és kisebb királyi haszonvételeknek, illő kárpótlás általi megváltását. Szent István koronája alatti országok, testvéri egyetértésben akarjuk élvezni jogainkat megvédendjük e korona fényét vérünkkel ha kell, és alkotmányunkhoz szorosan ragaszkodunk. Hogy ezen alkotmány jogosan a mi tulajdonunk, ezt teljesen kimerítőleg elvitázhatlanul mutatja fel e hazának és a világnak, Pest belvárosa, általunk mélyen tisztelt képviselőjének a ház asztalára letett indítványa. Pártolom teljesen annak szövegét, alakjára azonban az az észrevételem, hogy addig, míg Erdély,Horváth és Tótország, Fiume és a határőrvidék képviselőinek, az itteni megjelenés lehetővé nem tétetik és ezáltal e korona területi integritása elismerve nem leend, addig míg alkotmányunk elismerése által, törvényeink integritása helyreállítva nem lesz, addig ezen társország és testvérvidékek képviselőinek hozzájárulta nélkül, véleményem szerint, ezen ház semminemű felirat vagy törvényhozás fölötti tanácskozásban bele nem bocsátkozhatik. Azért azon indítványt, Tisza Kálmán képviselőtársunk által előadottak hozzátételével, mint ezen ház határozatát óhajtanám kimondatni. Hogy ezen indítvány alakjára nézve, a vélemények e házban különbözők, az igen természetes, mert egy ily számos tagból álló testület egy véleménye nem is lehet, mindazonáltal az eddigi nyilatkozatokból már világosan kitűnik az, hogy ezen ház azon ritka parlamentek egyike, melyben pártkülönbség nincsen, mert itt csak egy párt van, és ez az, mely törvényes alkotmányunkból, melyet elődeink a déli betörésektől oly nagy vitézséggel megvédtek, a nyugati fondorkodásoktól oly nagy bölcseséggel megóvtak, egy vonalnyit sem engedend, és készebb inkább ismét tűrni és szenvedni, minthogy beleegyezésével ezen a legkisebb csorba is ejtessék. Nincs e házban azon hatalomnak pártja, mely alkotmányunkat megcsonkítani akarja, de nincs e hazában sem, mert ennek lakosai minden nemzetiség különbség nélkül, annyi sanyarú tapasztalatok és csalattatás után igen meg tudják választani azokat, kikben bízhatnak. Több mint egy évtized hosszú során át, a bécsi minisztérium egy főczélt tűzött ki magának, és ez volt Magyarország megsemmisítése, azon experimentum létrehozása által, mely a birodalom egységének neveztetik, és mely által a köztünk és a birodalom közt létező törvényes kötelék az önkény bilincseivel pótoltatik. Mennyi keserv, mennyi köny, mennyi nyomor okozója volt ez, e szegény hazában, de mi volt az eredmény a birodalomra nézve is, elveszett egyik leggazdagabb tartomány, elszigeteltség a többi államok között, a legnagyobb mértékben megzavarva a pénzviszonyok. És most ajándékképen nyújtatik nekünk annak egy részecskéje, mely egész ezredéves tulajdonunk , katonai erőszakkal, a törvények mellőzésével hajtatik be, az önkényileg kivetett adó, alkotmányunk nincs elismerve, és ismét némi változattal tovább folytattatik, az annyi tapasztalatok által elégségesen bebizonyított vészes politika. Aggódó, mélyen szomorodott szívvel nézi mindegyikünk a jelent, és a legközelebbi jövőt. De csak ezt, mert mi e haza jövőjét illeti, itt egész más nézetem. Meg van áldva e hon, a dús természet minden adományival, most jelenleg az igaz lakosai, minden osztálykülönbség nélkül elszegényíttettek, az eddigi kormányzat, e szerfölötti adók, és a hivatal Trefort Ágoston beszéde. Tisztelt ház. Ha annyi jeles előadás után becses idejét s türelmét igénybe venni bátorkodom, nem teszem azt szónoki viszketegből, hanem azon meggyőződésnél fogva, miszerint ez alkalommal, minél több képviselőnek nyilatkozni kell, hogy ismerjen bennünket az ország, s ismerje cselekvéseink indokait. — Bocsánatot kérek azonban, ha felszólalásom kiinduló pontjául egy a tárgytól talán távol fekvő eszmét használok, a státus mindenhatóság eszméjét. — Ezen eszme kutforrása legnagyobb részt a politikai bajoknak a continensen, mert ezen eszméből fejlődött ki azon nézet, miszerint az administratiónak mindenbe avatkozni kell akként, hogy az, az embert születésénél megragadja és a sírig üldözi, magáról azt tartván, hogy ő az egyedüli üdvözítő. — Sola administratio salvifica. E tant apostoli Szt István koronája országaiban irgalmatlanul experimentálták, s nehéz meghatározni, váljon mittételeiknél az erkölcsi és jogérzet hiánya, vagy pedig a politikai ügyetlenség vitte-e a főszerepet. De miután ezen urak anyagi s igen csekély szellemi készletök elfogyott, az európai conjuncturák s a birodalmi pénzzavarok nyomása alatt jelentek meg az októberi rendeletek, melyek folytán a megyék szervezők magukat, nem e rendeletek, hanem az 1848-ki törvények szerint. — A főindok a szervezésre vala, hogy az országnak itt nyittassék, melyen abnormis törvénytelen helyzetéből normális s törvényes helyzetbe átmehessen — mi természetesen csak az országgyűlés összehívása által lehetséges, s azért az ország október óta folyvást az országgyűlés összehívását sürgette, kívánván, hogy az országgyűlésnek sikere és eredménye legyen. De itt azon sajátságos tüneményre akadunk, hogy azon tényezők, melyek a kormánynak egy nemét jelenleg hazánkban képezik, mert törvényes sőt rendes kormányról addig szó sincsen, én legalább azt nem tudom látni, sem azon helytartótanácsban, mely administratív tekintetben a Bach rendszert magyar nyelven folytatja, sem az udvari kanczelláriában, sem pedig azon bécsi belügyminiszterben, kit államminiszternek talán csak azért kereszteltek át, hogy Magyarország ellen államcsipeket forraljon, s ki a magyar ügyekbe még folyvást avatkozik — e tényezőképen akkor, midőn állítólag az országot törvényes állapotba átvezetni akarják, és e czélra az országgyűlést összehívták, törvényeink sértésében valódi virtuositást fejtettek ki. Nem akarok ezizben másról szólani, mint azon elmulasztásról, miszerint sem Horvát- és Tótország sem a végvidékek sem Fiume az országgyűlésre meg nem hivattak, minek következtében nem léteznek azon föltételek, melyek alatt az országgyűlés törvényalkotásra képesítve legyen. E helyzetből önként következik azon kötelességünk, hogy mindent elkövessünk, miszerint Erdély, Horváth és Tótország,a végvidékek s Fiume az országgyűlésre meghivassanak, mert törvényhozásunk kiegészítése és egysége, s azzal szoros kapcsolatban álló integritása az országnak, azon tér, hol semmi transactionak helye nincsen; gyengeséggel e téren, nemcsak azon törvényes alap, melyen eddig állottunk, öszsze fog roskadni, hanem az ország jövője is el lesz játszva. Magyarország integritása oly fontos ügy, hogy midőn itt saját érdekünket védjük , — védünk egyszersmind egy dynasticus és egy európai érdeket — mert bármi szép ábrándokban éljenek a bécsi miniszterek, azon veszélyek közepett, melyek az ausztriai birodalmat nem keletről hanem nyugatról fenyegetik . Magyarország integritása a dynastiára nézve életkérdés — mert bármi sors érje a birodalmat, a dynastiának Magyarországon még mindig igen tekintélyes birodalma lehet; a birodalom többi népei, a magyaron kívül mind kifelé gravitálván — ha bennünket magától végképen eltaszítani nem akar, mi azon politikának, mely május 1-én Bécsben kezdetett, könnyen sikerülhet ; lehetne pedig a dynastiának itt oly birodalma, melyre támaszkodni lehet, mert mindig igaz marad azon franczia mondat, hogy csak arra lehet támaszkodni, mi ellentállani tud. De mondom, hogy Magyarország integritása európai érdek, mert bizonyos eventualitások esetére míg Magyarország integritása épségben marad, Európa délkeleti részein nem fog hézag maradni, s a status rendszerben az átmenet, egy ujbirodalom alakulása s egy régi birodalom eloszlása alkalmával zavar nélkül fog történhetni, mert készen fog állan a magyar állam, mely az eloszlott régi állam helyét fogja elfoglalhatni. — Ne tegyünk tehát oly lépéseket, melyek Magyarország integritását veszélyeztethetik, ne hagyjuk ki számításunkból azon tényezőt, mely jelenleg e kérdés kulcsát bírja — értem a tényleges hatalmat — a tényleges fejedelmet. Magyarország integritásáról szólva, lehetetlen nem érinteni a nemzetiségek kérdését. A horvát nemzet saját területtel s történeti jogokkal bir — én e jogait s bármely jogait tisztelem, az országgyűlésnek azonban Horvátország irányában az 1848-i törvényekhez ragaszkodni kell, mig e törvények alkotmányos uton megváltoztatva nem lesznek — kötelességünk azonban már most kimondani, hogy mihelyt az országgyűlés törvényalkotásra képesítve lesz, mi a horvátokkal a fennforgó differentiákat kiegyenlíteni kívánjuk, a nélkül azonban, hogy a magyar korona integritását csonkítsuk. — Én a horvát nemzetiség nyelv s irodalom fejlődését őszintén óhajtom, mert a szláv népek szellemi kifejlődése a szabadság érdekében fekszik, s az absolutismust utolsó menekvőhelyén meg fogja törni. — maga idején csak azt fogomkövetelni, hogy ezen új jogviszony akként formuláztassék, hogy a súrlódás tehát az enyészet magvát magában ne hordja. — Mi a többi Magyarország területén élő népfajokat illeti — én azok fejlődését nemzetiségi irányban nem akarom akadályoztatni, mert a nemzetiségek elnyomatása, valamint a szabadsággal össze nem fér, úgy rész és czélt tévesztő politika. — Szerbek, oláhok, németek, szlávok s ruthének — vigyék saját municipális ügyeiket saját nyelvükön, használják az iskolákban azon nyelvet, mely nekik tetszik. Én a nemzetiségek benső kifejlődését úgy kívánom tiszteletben tartani, mint a vallást, mibe avatkozni a státusnak joga sincsen. De e külön nemzetiségeknek teendő concessiókat, csak a jogegyenlőség alapján lehet tenni, és valamint a vallások közt nem lehetnek privilegiális vallások, úgy a nemzetiségek közt sem lehetnek Magyarország területén privilegiális nemzetiségek. — Én a nemzetiség kérdésének egész nyomatékát korunk politikájára elismerem, annyira, mikép nem kétlem, hogy e mozgalom a régi politikai traditióknak véget fog vetni, uj közjogot fog alapítani, s uj korszakot a történetben nyitni, s azért hiszem, hogy Olaszország, melyről nemrég mondatott,hogy ez csak geographicus fogalom, s mely a római birodalom eloszlása óta feldarabolva s idegenek által elnyomatva volt — nemsokára egy nagy statust a nemzetiség alapján fog képezni s Rómát és Velenczét is magába fogja olvasztani— én a nemzetiségek jövőjében annyira bízom, mikép nem kétlem, hogy a németek is egy nemzeti testté össze fognak olvadni, s az ausztriai birodalom német tartományait magukkal fogják ragadni, s végre az európai politikában elfoglalják azon helyet, mely őket nagyságuk s műveltségöknél fogva illeti. Oly területekben azonban, hol vegyes a népesség, ott tisztán nemzetiségi szempontok szerint státusok soha sem fognak alakulni, mert ily eljárás Európát oly zavarba vinné, minőben az a 8-ik s 9-ik században sintődött, mert nincs áram Európában, Angliát , Francziaországot sem véve ki, mely mostani alakját megtarthatná; reményem tehát hogy Magyarországon is a történeti előzmények, a geographicus helyzet s más magukban a külön nemzetiségekben rejlő practicus momentumok a felsőbbséget nyerendik,s azon beteges hajlam, miszerint minden külön népfaj, külön kerületet követel, s mintegy külön államot képezni akar, s mint sok átmenő szellemi betegség, meg fog szűnni . Magyarország, a magyar állam, Hungária meg fog maradni, mert a nemzetiségek iránt igazságos tudván lenni, nem lesz alapítva a nemzetiségekre, hanem meg fog felelni a politikai szükségnek, mint feledménye a történetnek. De ha mi Erdély-, Horvát- és Tótország, a végvidékek sziume az országgyűlésre való megóvása nélkül nem vagyunk képesek törvényalkotásra, nem fogunk sikerrel működtetni még magyar felelős minisztériumunk nem lesz, mert rendes parlamentáris eljárás, parlamenti kormány nélkül lehetetlen. A felelős minisztérium az alkotmányosság első feltétele, a nélkül az alkotmány holt betű, a nélkül bennünket mindig Bécsből, idegen befolyások alatt fognak kormányozni. Én a felelős minisztériumot , a municipális rendszerrel összeférhetőnek hiszem, s óhajtom, mert e rendszerben is szabadságunk egyik garantiáját látom , és e téren ha ideje lenne, a vitát bárkivel elfogadnám. Ha a felelős minisztérium szükségességén valaha kételkedtem volna, alkalmam volt arról meggyőződni, oct. 20-ka óta, sőt az országgyűlést megelőző napokban, mert oly zavar, minőben az ország october 20-ka óta sietődik, főleg miután most az országgyűlésen kívül kivetett adót is katonai erővel hajtják be, s minőt itten ápril 2. és 6. közt látunk, csak ott lehetséges , hol collegiumok kormányoznak, felelős minisztérium nincs. Én tehát az 1848- diki III. törvényczikktől, mely egyébiránt is nem uj, hanem csak az 1790. 1.czikknek explanatioja, valamint ez a sanctio pragmaticának kifolyása, soha sem fogok elállani, s midőn e törvénycikkhez szorosan ragaszkodom, nincs szándékom e czikket bármiben csonkítani, s a pénz s hadügyről lemondani, mert Magyarország önállásának biztosítéka épen abban fekszik, — én tehát e fennforgó differentiák kiegyenlítését csak úgy óhajtom, ha az ország saját pénz- és hadügye felett rendelkezhetik — nem fognék pedig a hadügy- és pénzügyről lemondani — abstrahálva minden törvényes tekintetektől már azért sem, mert meg vagyok győződve, hogy mi Budapesten ez ügyeket jobban fogjuk kezelni, mint azon kicsi bureaucraták, kik a birodalom pénzügyét végpusztuláshoz vezették, s a kitűnő ausztriai sereget akként desorganizálták, hogy 1859-ben minden vitézsége daczára egy csatát a másik után veszté. Magyarország s a birodalom többi része közt nem létezik semmi más jogi kapocs, mint a közös fejedelem személye, a personális unió, e viszonyt ma azért sem szabad megváltoztatnunk, mert az örökös tartományok az 1815-ki szerződések szerint a német szövetséghez tartoznak, és bizonyos eventualitások esetére ismét Frankfurtba a német parlamentbe követeket fognak küldeni. De nem lehet e viszonyt megváltoztatni, s azáltal, hogy Magyarország a birodalmi tanácsban részt venne, a personális unióból reális uniót alakítani, mert azon politika, mely a birodalmat az egység alapján szervezni akarta impracticus politika, mely semmi sikerhez sem vezethet. Tekintsünk a múltra, míg az ausztriai birodalom, természetes dualisticus alapján szervezve volt — az ausztriai birodalom minden hibás politikája daczára, mint első rangú hatalom szerepelt, serege imponált, hitele szilárd volt, a bécsi bank jegyei agroval circuláltak a külföldön — ellenben, midőn a bécsi bureaucratia a birodalmat az egység alapján akarta szervezni, és ezen experimentumnál a despotismus minden eszközeihez nyúlni kénytelen volt — a birodalom minden centrifugál tényezői fölébredtek, s ahelyett, hogy új erő előállittatott volna, a régi erő eltűnt — a birodalom tekintélye a külföldön szenvedett, a hitel ki jön merítve , a bécsi bank jegyei 50% veszteséggel circulálnak — e annak daczára, hogy a direct s indirect adók évről évre emeltettek — aminél sem törvényeink , sem a méltányosság, sem nemzetgazdászati tekintetek figyelemrenem méltattak — a státusadósságok óriási mértékben növekedtek, s a mi legjellemzőbb, hogy oly állam, mely tisztán hadi erőre akart támaszkodni, az első háború alkalmával akként megveretett, hogy egyik legszebb tartományáról lemondani kénytelen volt. — A dolgok ily helyzetében, az ausztriai birodalmat csak a tökéletes dualismus alapján lehet fönntartania szervezni — s e tekintetben nem tesz semmi különbséget, hogy a Schmerlingiskola a birodalmat az egység alapján quasi alkotmányos formák közt szervezni akarja, — mi ezen alapot ép oly kevéssé fogjuk elfogadni, mint a Bach-féle absolutisticus alapot, mert a legújabb oetrogrozott alkotmány ép oly kevéssé tiszteli Magyarország jogait, mint a Bach-féle szervezések. A bécsi kormánynak tehát, ha elég pénzes katonai ereje van, sikerülhet egy időre Magyarországon az absolutismust visszaállítani — oly erő azonban a világon nem létezik, mely bennünket oly alkotmány elfogadására kényszerithetne, mely nemzeti létünknek véget vetni akar, s mely nekünk rém kell, mert elfogadása bűn s erkölcstelenség volna; sajnálkozva kell tehát látnunk, hogy a Lajthán túli népek oly alkotmánynak bármi becset tudnak tulajdonítani, mely Magyarország jogait megsemmisítvén, Magyarországon az absolutizmust előidézheti, mert valóban gyermekded kedély szükséges azon hithez, hogy Lajthán túl alkotmányilag fognak kormányozni, ha Magyarországon az absolutizmus diszlik. Én pedig valamint magunk számára, úgy a Lajthán túli népek számára is valódi életrevaló alkotmányosságot követelek, olyant, mely az ottani viszonyoknak megfelelve, nálunk jogaink s létező törvényeink összességét képezze, s ezáltal viszonyainknak megfeleljen— s ha Magyarország önállásához minden áron ragaszkodom, elismerem másrészt, hogy azon helyzetnél fogva, melybe Magyarország az örökös tartományokkal 300 év óta létezik — keletkeztek bizonyos viszonyok, melyeket az örökös tartományok törvényhozásával, mint független állam független állammal, a méltányosság alapján tisztába kell hoznunk. Ily ügyek a státusadósság ügye, s a kereskedelmi s vámügy. Szabad legyen a vámügyről különösen habár csak röviden motivált véleményemet elmondanom. Magyarország, mint önálló állam s az öröös tartományokkal csak a personális unió által összekötve, tökéletesen fel van jogosítva magát kereskedelmi s vám tekintetében a birodalom többi részeitől elkülöníteni. — 1848-ban, midőn a vámsorompók Magyarország és az örökös tartományok közt még fennállottak, a magyar minisztérium akként állította fel e kérdést, hogy Magyarországnak vagy vámszövetséget kell kötni az örökös tartományokkal, a német vámszövetség példájára, vagy viszonyainkhoz alkalmazandó védvámrendszert kell életbe léptetnünk s e tekintetben előmunkálatok is létettek. — Jogilag e kérdés most is ekként áll — hanem az anyagi érdekeket nem lehet kizárólag a közjog szempontjából tekinteni s kezelni. — A vámsorompók Magyarország s az örökös tartományok közt lehullottak, a forgalom szabadabb jön, de sorompókat ismét visszaállítani, nemzetgazdászati tekintetben nagy hiba volna, sőt én ezt majdnem tehetetlenségnek tartom. Magyarország a nemzetgazdászati kifejlődés azon stádiumában van, hogy főleg nyersanyagok előállításával foglalkozik; tény pedig, hogy terményeink legnagyobb vására az ausztriai tartományokban van, s reményihető, hogy tökéletesebb közlekedési eszközeink s főleg a budakanizsai vasút által, e vásárunk még tágulni fog, mert e vasúton tetemes gabnamennyiségek, nemcsak Styriába hanem Carinthia, Carnioliába sőt Tyrolisba is fognak szállíttatói, mely tartomány magát gabnával előbb legnagyobb részt Bajorországból látta el; már ha mi e vásárt megtartani akarjuk, önkényt következik, hogy minekünk az ausztriai gyárczikkeknek vájárt kell engednünk, annálinkább, mert bármikép forduljanak is dolgaink, pénzviszonyaink még sokáig hasonlók fognak maradni az örökös tartományok pénzviszonyaihoz. Nem volna a sorompók visszaállítása azért sem kívánatos, mert ha majdan a birodalom a dualizmus alapján szervezve lesz, mi végre be fog következni, közös fejedelmünk nevén, a vámtaristakérdések igen sajnos összeütközéseket fognának előidézhetni, de nem is szükséges a vámsorompók visszaállítása, mert amennyiben gyáriparunk van, s később valószínűleg nagyobb mértékben lesz gyáriparunk, az ausztriai gyárczikkekkel könnyebben fogja a versenyt kiállani, mint akár a német vámszövetségi, akár az angol vagy franczia gyárczikkekkel. — A vámkérdést tehát, ha majdan önálló kormányunk leend, az örökös tartományokkal szövetség alapján, a német vámszövetség példáját... kell eldöntenünk, akként, hogy abból közjogi tekintetben reánk nézve semmi káros következtetéseket ne lehessen vonni; természetesen, hogy aztán oly vámtariffát kell felállítanunk, mely nemcsak az egyik, hanem mind a két félnek kedvező legyen, mely az összeköttetést a kereskedést más nemzetekkel ki ne zárja — mert habár terményeink fővására az örökös tartományokban van — tudjuk azonban, hogy azok terményeink fogyasztására nem elegendők, ha pedig terményeink számára a német vámszövetséghez tartozó országokban, sőt Francziaországban és Angliában vásárt találni akarunk, akkor oly tariffához nem szabad nyúlnunk, mely ezen országok gyárczikkeit Magyarországból kizárná. Ismétlem tehát, hogy vámszövetségre kell lépnünk az örökös tartományokkal, hanem czélszerű védvámok alapján közösen megállapítandó vámtariffa mellett. Pedig mily óvatosság és figyelem a fennálló érdekekre szükséges a vámtariffa szabályozása és változtatásánál, látni azon szomorú csapáson, mely a magyar vasipart érte, midőn a vasúti társaságoknak a vasnak szabad behozatala engedélyeztetett; ezen óvatosság pedig annál inkább szükséges, mert az állam kereskedelmi s vámügye az ország pénzügyi állapotával a legszorosabb összeköttetésben áll — különösen pedig szükséges az ausztriai birodalomban, hol nemcsak a rendszeres évenkénti deficit is elég aggasztó, hanem ahol a kereskedés is oly szenvedő állapotban van, hogy a bevitel a kivitelt évenkint 40 millió forinttal felülhaladja, mely veszteséget a külföld irányában csak arany vagy ezüsttel vagy új adósságokkal lehet fedezni. — Az állampapirosok s az industriális papirosoknak is egy nagy része a külföldön lévén — a kamatok fizetése a birodalom pénzerejének nagy részét igénybe veszi — a mi valamint a valuta helyreállítását úgy a birodalom oeconomicus gyarapodását is gátolja. — E bajnak oka pedig nagy részt azon kormányrendszerben fekszik, mely elfogult külpolitikájánál fogva pénzerejét felülmúló hadsereget, s hibás belpolitikájánál fogva a hivatalnokok egész seregét tartani kénytelen, a státuspolgárok jövedelmeit oly nagy mértékben terheli, hogy a tőkék alakulása, melyek a földmivelésbe és gyáriparba beruházva nagyobb kivitelt s kisebb bevitelt, vagy inkább helyesbi arányt a kettő közt eszközölhetnének, lehetlenné teszi. Előadásom folytán említem, miszerint a jogegyenlőség elvét ha nemzetiségekre kell alkalmaznunk, kell azt egyszersmind a vallásokra nézve is akként kiterjesztenünk, hogy ne legyen ezen országban semmi néposztály, mely vallásos tekinteteknél fogva, polgári s politikai jogok gyakorlából ki legyen zárva, értem az izraelitákat. Hogy hosszabb ne legyek, más kérdések fejtegetésébe bocsátkozni nem akarok, hanem mélyen. képviselő Deák Ferencz indítványát egész kiterjedésében forma és lényeg tekintetében pártolom. Ami a Tisza Kálmán t. képviselőtársunk által elősorolt egyéb tárgyakat illeti, elvileg elfogadom azokat a szabad kereskedés kivételével ; nem találom azonban helyén, hogy azok a föliratban megemlíttessenek, czélszerűnek vélném, hogy maga idején választmányok küldessenek ki, e tárgyakban a törvényjavaslatok kidolgozására, mert habár helyzetünkben törvényalkotásra képesítve nem vagyunk, törvények előkészítésére jogosítva vagyunk. Előadásom következtében kénytelen vagyok a szabadkereskedésre csak azon megjegyzést tenni, hogy az, a nemzetgazdászatban oly helyet foglal el, mint a természetjog a jogtudományban, hogy az csak ideál, mely felé törekednünk kell, de amelyet eddig semmi nemzet, még az angol sem, roppant gyáripara s a tőkék nagyszerű készletei mellett sem mert eddig az életbe átvinni. Én pedig óhajtom, hogy valamint az alkotmányosság mezején e legszabadabb nemzet tanait fogadjuk el, úgy az anyagi érdekek terén is e legpracticusabb nemzet példáját kövessük, e nemzet pedig anyagi érdekeit a védvámrendszer által nevelte s fejlesztette; igaz, hogy volt nekie érdekeinek nevelésére még egy hatalmas emeltyűje mint a védvámrendzer, a polgári s politikai szabadság. — Az angol nemzet gazdag lett, mert szabad tudott lenni, legyünk mi is szabadok, s gazdagok leszünk. (Fk.) Belügyeink olyannyira foglalkoztatják a közönséget és hasábjaink oly tetemes részét veszik igénybe, hogy a külföldi hírek egyszerű registrálására kell szorítkoznunk és csak ritkán érünk rá, felették még elmélkedni is. Hogy azonban a fair maradjunk és a belügyeink mellett feltartózhatlanul haladó külesemények folyamát se veszítsük el szemünk elől, legalább nevezetes fordulópontok beálltával szükséges néhány szót mondani a tőlünk távolabb eső ügyekről is. Ily fordulópontot látszik képezni a franczia kormány azon elhatározása, miszerint csapatjait június 5. Szyriából vissza fogja hívni. Magában véve semmi feltűnő nem volna abban, ha Francziaország — a megszállás czéljának elérése után — hadát ismét haza szállítja, de épen azért mindenekelőtt az iránt kell tisztába jönünk, váljon mi lehetett a szyriai expeditió tulajdonképeni czélja? és innen aztán következtetést vonhatni arra is : váljon e czél el van-e érve vagy nincs ? Tiszteljük becsüljük a franczia kormány humanitását, de nem hihetjük, hogy csupa humanitásból vette magára Szyria megszállásának terhét. Valamint Rómában a pápának , úgy Szyriában a keresztényeknek nyújtandó oltalom kétségenkívül csak ürügy volt, mely a megszállás valódi czélját palástolta. Rómában Francziaország fontos stratégiai állást nyert Olaszország földjén , Szyriában ugyanilyent Keleten. Ez nemcsak a mi egyéni nézetünk, hanem a kétségen kívül jól értesült angol minisztereknek is ugyanezen gyanúval kell viseltetniük , mert — őszintén szólva— hiszi-e valaki, hogy Anglia a franczia megszállást oly konokul ellenezte volna, ha meg van győződve arról, hogy annak semmiféle mélyebben fekvő politikai és stratégiai okai nincsenek, hogy Napóleon császár katonáinak nincs egyéb feladatuk, mint a maroniták életét és vagyonát védeni a drúzok megtámadásai ellen? Hiszi-e valaki, hogy Francziaország oly makacssággal kívánta volna a megszállás meghosszabbítását, ha a visszavonulás által semmi egyéb nem veszne el, mint legfölebb egy pár libanoni lakos élete ? Mi úgy vélekedünk, hogy nagy tervek foroghatnak szóban, midőn a nyugati hatalmak egyike oly buzgó védője a rá nézve teherrel járó megszállásnak, míg a másik szint oly állhatatosan ellenzi annak folytatását, ámbár tudja, hogy a francziák visszavonulása esetén a teher egy részét Anglia lesz kénytelen magára vállalni. De még elnézve ezen ismeretlen czéloktól, az egyenes czél — a maroniták biztosításai -- sincs elérve. Francziaország tehát háromnegyed éven át távol földön vesztegeltette néhány ezer emberét, és most visszavonál minden eredmény nélkül?! Ez oly hihetetlen dolog, és oly feltűnő ellentétben áll a franczia császár eddigi politikájával, hogy önkénytelenül is azon gondolatra kell vetemednünk , miszerint itt a háttérben lappang még valami, amiről eddig nincsen tudomásunk és hogy a francziák visszavonulása még utolsó pillanatban „előre nem látott akadályokra“ fog bukkanni, vagy pedig hogy a szíriai megszállás csak híd gyanánt szolgált más eseményeknek, mik majd csak a megszállás után fognak beállani. Francziaország akkor körülbelül oly helyzetben volna, mint aki bizonyos czél felé törekszik, útközben pedig váratlan akadályra talál s a helyett, hogy ennek megkerülésére vesztegetné idejét, inkább a kiindulási ponthoz tér vissza és onnan kezdi újra vándorlását — rövidebb és biztosabb útán. Két dolog az, mely nagyon gyanússá teszi azt a szíriai visszavonulást. Egyik az, hogy Billault franczia miniszter e visszavonulás okául elég ingerült hangon Angliát jelöli meg és hangosan nyilatkoztatja, hogy Francziaország ez egyszer visszavonul, mert erre szavát adta, de ezentúl nem fogná szavát adni senkinek, hanem saját belátása szerint járand el; tehát ha június 5. „Európa“ kivonatára Szyriát odahagyja, június 6. önmaga kivonatára újra meg is szállnokok zsarolásai által, de kormányoztassék csak pár évig czélszerűen, emeltessék csak kissé a kereskedés, és ismét egyik leggazdagabb országa hazánk, e világrésznek. Van e hazának oly népe, mely mindenek fölött szereti hazáját, határtalanul tiszteli és ragaszkodik törvényeihez, mely hősiesen harczol mint katona, hősiesen tud és fog tűrni, ha kell, és mely föntartja a rendet, mint szabad polgár. Van e hazának egy oly ifjú nemzedéke, melyre megnyugvással tekint mindegyikünk, tudván azt, hogy ha bennünket e helyről a végzet vagy a hatalom elsodrand, lesz helyünkbe tíz, lesz száz, ki hasonló hazaszeretettel, hasonló önfeláldozással betöltendő helyeinket. E haza mellett van a törvény, a jog, az igazság. Egy ország mely ily erővel, ily kincsekkel bír, az nem veszhet el. Azért bizalommal, bátran, büszkén nézünk a jövőbe. Lehet erő, mely jogainkat, jólétünket tiporja, de nincs hatalom, mely Magyarország ezredéves törvényes önállását megsemmisítse, és ezért ne ámítsa magát bárki, mert Magyarország osztrák provincia nem lesz soha.