Pesti Napló, 1861. május (12. évfolyam, 3366-3389. szám)
1861-05-28 / 3387. szám
121—3387. 12-ik évfolyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva, félévre .... 10 írt 50 kr. a. é. Évnegyedre . . . 5 írt 25 kr. a. é. 1881. Kedd, máj. 28. Hirdetmények dija: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Magánvita 4 hasábos petit-sor 25 ujkr. PEST, május 21. Eöldbeszéd gróf Teleki L. fölött. Olvasta Lukács Móricz május 27-kén Fjdalmas és nehéz feladat áll előttem, mielőtt a tisztelt akadémia megbízásából, de saját fels..m ösztönét is követve, gyászbeszédet akarok mondani elhunyt tagtársunk, gróf Teleki László fölött. A súlyos csapás, mely e férfiú halála al az egész hazát és ennek minden egyes polgárát érte, kettős sulylyal nehezedett reám, kit a mindnyájunk által gyászolt halotthoz, első gyermek korunktól halála napjáig, közel negyven évig, az élet minden változásain keresztül változatlanul és szakadatlanul tartott barátság csatolt. Kimúlta hézagot hagyott lelkemben, mely egészen be nem tölthető többé soha; a golyó, mely nemes szivét átfúrta, fájó sebet ejtett az enyémen is. Multis ille bonís flebilis occidit, Nulli flebilior quam mihi! Bátran mondom, Teleki Lászlónak sok baráti és számtalan tisztelői voltak e házban, s e hazán kívül, de nálamnál régibb és bivebb barátja nem. Voltak, kik meggyőződéseikben, törekvésükben és mnkásságukban talán még közelebb állottak hozzá mint én, de alig volt ki előtt nemes szivének titkosabb redői inkább zárva lettek volna. Tessék bár kérkedésnek ezt elnevezni , e jogot tőlem senki el nem veheti. Ha szerénytelenségnek vetetnék e barátságunk megemlitése, mert elhunyt barátom a napnak ünnepelt hőse, a nemzetnek bálványozott kedvencze volt, kiben a néphit az imént megváltót üdvözölt és most vértanút sirat, s mert fény köréből netalán egy kis sugár eshetnék a középszerűség homályába mely engemet környez; szabadjon arra hivatkoznom, hogy e barátságot oly időben sem titkoltam el, midőn bevallása veszéllyel járt, s jó lelkiismerettel mondhatom, hogy hive maradnék akkor is, ha bálványozás helyett üldözés vagy rágalom tárgya lenne. De épen ezen közöttünk létezett szoros baráti viszony, mely indokul szolgált, hogy az akadémiának annyi jelesebb tagjai közül én jelöltetem ki e gyászos alkalomra szónokul, nem tesz-e bárki másnál képtelenebbé, hogy feladatomnak méltóképen megfelelhessek? A csapás, mely engemet mint honpolgárt és mint barátot, tehát kétszeresen ért; nem fogja-e, kivált a fájdalom első rohamában teljesen eltompítani különben is csekély szónoki tehetségemet? Várni pedig, míg a minden fájdalmat enyhítő idő meghozza mindnyájunknak, és különösen nekem a lélek nyugalmát, az elme elfogulatlanságát, azért nem tanácsos, mert megjöhet ismét, talán hamarább mint hinnők, hazánkra az önkény uralma, melynek vaskeze ajkainkat befogván és a szabad szót elnémítván, nagy férfialaknak nyilvános méltánylását nemcsak eltilthatja, de anyagilag lehetetlenné is teheti. Kétséges helyzetünk tehát int: Carpe dium, quam minimum c re d u re p o s t erei Más részről pedig azon előnyt is, melyet az éré hosszú során át fennállott bizodalmas visonyunk nyújtani látszik, miszerint az, mi életben és halálában mások előtt rejtély, előttem nem az, lehet-e, szabad-e, felhasználnom? Itt-e a bolgo s most van-e ideje fölrebbenteni a leplet, mely e nemes szívnek sebeit takarta ? Belső érzésem azt mondja hogy nem, habár e dicső lélek titkos küzdelmeinek és szenvedéseinek ismerete, a köztiszteletet és szeretetet iránta csak nevelné. S el fogom-e találni a hangot melyen az elhunytról szólanom ülik, kit érdemei mellett rendkívüli körülmények a nép bálványává emeltek, kiről minden felöl magasztaló és dicsőítő szózatok hangzanak felénk? Igyekezzem-e ezekkel versenyezni dicsérő byperkolákban rajtok még túltenni ? Ettől egy neme a szeméremnek tart vissza, mely épen a köztünk létezett barátságnál fogva a dicséretben bizonyos mértékét követei a szerénységnek. Könnyebb feladat, legalább nekem, egy félreismert vagy rágalmazott barátnak védelmére kelni, mint a magasztalok és bálványozók bhorusába vegyülni, s azt még tulkiáltani. Ha pedig a barátság által parancsolt szerénység határai közt maradva, kerülöm az apotheosis tulságait, nem fog-e előadásom színtelennek, fagyosnak, sőt barátságtalannak is tetszeni azok előtt, kik a rhetorika csilgó phrasisait többre becsülik a szívnek meleg, egyszerűbb szavainál ? E nehézségek lebegnek előttem, midőn e nagy halottnak, körünkben oly sokáig fájdalmasan esküszött, és most közülünk végképen kiragadott tagtársunknak, az akadémia részéről és nevében a kegyelet adóját leróni készülök. De más részről épen a feladat nehézsége, a tárgy nagysága bátorít, mert úgy hiszem elnézésre számíthatok, ha annak teljesen megfelelni képesem leszek. Teleki érdemei nagyobbak, fagyobbak, emléke mélyebb gyökeret vert honfi- igai millióinak szivében, hogy sem a szónok í,t dicsőítésére szorulna. Azon önkénytelen feljajdulás, mely halálának hírére a nemzet képviselőinek szivéből kitört, meghatóbb emlékbeszéd volt, mint valaha ember felett mondatott. Azon sik csend és néma fájdalom, mel- lyel a népnek százezres koporsóját kísérték, jogosabban szólt a legfényesebb szónoklatnál. A nit Tetekiről halála óta mondottak és írtak, még ezentúl írni és mondani fognak, csak gyöngébb vagy erősebb viszhangjai amaz országos feljajdulásnak, csak egy egy sóhaja a roppant közfájdalomnak. Ezek el fognak hangzani, az én gyenge szavaim leghamarabb, de Teleki neve és emléke élni fog, míg e hazában a tiszta, önzéstelen, áldozatkész hazafiság tisztelet tárgya lesz. Ha e múlandó életen túl az elköltözött léleknek tudomása marad arról, mi az elhagyott földön történik, a dicsőült a közrészvétnes, szeretetnek és hódolatnak nagyobbszerű és fényesebb nyilvánításai mellett, szívesen veendi oly régi barátjának habár gyenge búcsú szavát is, kinek hűségében és őszinteségében soha egy perczig sem kétkedett, habár az élet keserű tapasztalásai és gyakori csalódások két-kedővé, néha gyanakodóvá tették is mások irányában. Véleményeink és utaink néha eltértek egymástól, de ez meg nem ingatta kölcsönös bizodalmunkat, mert mindegyikünk tudta hogy az élet válságos perczeiben egymásra biztosan számolhatunk. E búcsú szót nem kívánom, mert szükségtelen, igen hosszúra nyújtani. Teleki László nem tartozott azon emberek közé, kiknek élete és működése a dolgozószoba árnyékában folyik le, kiknek hangyaszerü szorgalmát, búvárkodását, munkásságát részletes fejtegetések által kel napfényre hozni s a világgal megismertetni. Ő ragyogó szerepét a közélet verőfényes pályáján játszotta el, a világ láttára és annak zajos tapsai közt; az általa kiérdemelt babérkoszorú, melyet a közelismerés koporsójára tűzött, már halála előtt is diszité halántékait. Az ő neve a történelem sajátjává lett, alakja nagyobb hogysem egy akadémiai emlékbeszéd keretébe férne. Nem is lehet feladatom ez alkalommal életiatát adni. Külső életét, politikai működését ismeri elhaza, ismeri a világ, hiszen ennek köszöni nagyobb részt azon mondhatni példátlan népszerűséget, mely őt életében környezé a még sírjába is kisérte. A mennyire lehetnek és kétségen kívül ’■annak is politikai tevékenységére vonatkozó ismeretlenebb és titkosabb adatok, azokról bővebb tudomása van azon férfiaknak, kik vele folytonosan egy téren és egy irányban működtek. De egyáltalában nem lenne itt helye, sem most ideje, azokat a világ előtt kizárni. Politikai tevékenységének egyes szálai átszövődtek hazánk újabbkori történetein, s ezektől különválva nem tárgyalhattak. A népek sorsára befolyást gyakorolt férfiak élete a történetírás tárgya. A küzdelem, melynek Teleki egyik legvitézebb előharczora volt, még le nem foly, de még nyugponthoz sem ért A csata, melyben a hős elvérzett, még e perezben hevesen folyt, s habár jelleme minden késégen felül áll, s annak tisztaságát még ellenei is elismerni kénytelenek, mi, kik e küzdelembe többé kevesebbé mindnyájan be csodortattunk, Telekinek mint államférfiunak illetékes és részrehajlatlan bírái még most nem lehetünk. — Benső életének viszontagságai pedig, szivének rejtettebb örömei és gyötrelmei, reményei és csalódásai, melyeket talán jobban ismerek másoknál, nem a közönség elé valók. A kedélyi élet szentélyét takaró fátyolt lerántani a kegyelet érzése tiltja. Kimúlt tagtársunk beszédem tárgya csak két szempontból lehet: mint író és mint jellem. Nem sok magában, de sokat nyom mit Teleki László írói munkásságának köszönünk. Ő ugyanis csak egy költői művei „A Kegyencz“ czimü tragoediával gazdagította a magyar irodalmat, mely egyetlen műve azonban költői tehetségét, alakító erejét és eszmegazdagságát fényesen tanúsítja, melyből megítélhetjük, hogy mennyit várhatott volna költészetünk, különösen drámai irodalmunk e hatalmas szellemtől, ha a költészet pályáján tovább halad, ha minden idejét, figyelmét és tevékenységét a haza és szabadság szent ügye, a politika nem veszi igénybe. Nem vagyok oly hangulatban, s bizonyosan tisztelt hallgatóim sem várják tőlem, hogy e sok tekintetben jeles drámai műnek, mely ezelőtt mintegy húsz évvel került először színpadra és sajtó útján is közzététetett, kritikai és eszthetikai bonczolgatásába ereszkedjem. Ez egy művel helyet foglalt Teleki László az első rendű drámaírók sorában, s reá teljesen illenek e szavak: ex ungue leonem. Biztos kézzel és velős színekkel festett jellemek, élő alakok, nem elmosódott halvány képek, lépnek e tragoediában a néző és olvasó elébe, a szenvedélyek dúló harcza drámai elevenséggel folyik le szemeink előtt, a cselekvény ügyesen motivált fejlődése, a helyes compositio, az erőteljes, de nem dagályos, költői de keresetlen nyelv, a színpadi hatásnak inkább ösztönszerű, mint gyakorlatból merített ismerete és felhasználása , a fiatal kezdőkret, ezen első és fájdalom, utolsó művében, már is mint a drámai alakítás mesterét mutatta fel a meglepett műértőnek. Még hiányai is a költői erő túláradásnak kifolyásai, és emlékeztetnek Schiller ifjúkori vagy Shakespeare némely gyengébb , vagy helyesebben szólva nagyon is erődös darabjainak kinövéseire. Meglepő találkozás, hogy két legjelesebb drámaírónk, Katona József és Teleky László, mindegyik csak egy művel ajándékozta öreg irodalmunkat. De minő ellentét az okokban, melyeknek e költői elmék meddőségét tulajdoníthatni ! Katonában a közönség, a kritika és az irodalmi tekintélyek ignorálása, közönyössége, szűk életviszonyok, korlátolt ember- és világismeret, talán a kenyérkereset gondjai is élték el, nem annyira a költői tehetséget, mint inkább az ösztönt és kedvet irodalmi munkásságra. Nem ismerve, nem méltatva tengődött egy kis városi alárendelt hivatalban, s midőn később, halála után, Bánk bánja figyelmet kezdett gerjeszteni, alig tudta valaki hogy szerzője ki volt, él ő még vagy meghalt ? Kinek most harmincz évvel halála után az új nemzedék szobrot emel, annak sírját nehezen találták fel kortársai a kecskeméti kis temetőben. Teleki Lászlót fényes historai név, társadalmi magas állás, családi traditiók, a „noblesse oblige“ elve, hazánk vészteljes viszonyai s ezekből folyó honfiúi kötelesség a politikai pályára helyezték, melyen a haza ügyére döntő befolyást gyakorolt és olykor az európai politika gépezetébe is erős kézzel benyúlt. Nevét ismerte és tisztelte a bel- és külföld, rajta egy nemzet reménye csüggött, közfigyelem kisérte minden tettét, leste minden szavát. Az államférfiú, a diplomata, a pártvezér háttérbe szorította a költőt s midőn koporsóját százezrek kisérték, alig emlékezett meg egy kettő arról, hogy benne nemcsak nagy hazafit, de nagy költőt is temetünk. Katonában a szer feleti árnyék, Telekiben a túlságos napfény fonnyasztotta el a költészet virágát. A kegyencz, mint mondám, Telekinek egyetlen költői műve, mely napvilágot látott. Első ifjúságából, úgyszólván gyermek korából, emlékezem ugyan még egyéb költészeti kísérleteire is, nevezetesen néhány verses regékre Kisfaludy Sándor modorában, de ezek közönség elé nem kerültek s hihetőleg már régen a kandalló tűjében hamvadtak el. Az évek hosszú sora folyván le azóta hogy e kői,tői zsengéket életem felolvasta, nem bízhatom eléggé sem emlékezetemben, sem gyermeki ítélő tehetségemben, hogy sem azoknak költői becséről mai nap itéetet mondani mernék. Emlékezem továbbá későbbi, de a Kegyenczet jóval megelőzött időktől egy nagy históriai drámának vázlatára s néhány kidolgozott j leneteire, melynek tárgya I kupának harcza volt Szent István ellen, a magyar ősvallás és szokások küzdelme, a kereszyénség és idegen befolyás ellen. Ez csak terveis vázlat maradt s mint ilyen is elveszett, ha emlékezetem nem csal és akkori itéletemben bizhatom, drámai irodalmunk nagy veszteségére. De elhunyt tagtársunknak irói munkássága nem szoritkozott az említettekre. Száműzetésének szomorú korszakában sem szűnt meg tolával is a haza érdekében működni. Röpiratok3D, hirlapi czikkekben,franczia és angol nyelven, az idegen kormányoknak benyújtott erű okiratokban iparkodott hazánk ügyét európai jelentőségre emelni. E munkássága nem maradt siker nélkül. Hazánk viszonyai, közjogi állása, törekvéseink jogszerűsége, alkotmányunk és törvényeink szelleme, ismeretlenek, sőt félreismertek valának e haza határain kívül, midőn Teleki, politikai küldetésben külföldre érkezett, hol utóbb, mint száműzött, tizenkét évet töltött. Ellenségeinknek sikerült rágalom, tények elferdítése, álnok ráfogások által nemzetünk ügyét az európai közvélemény előtt népszerűtlenné tenni. Miveletlen, tudatlan barbároknak, más népek és nemzetiségek zsarnok elnyomóinak, nem a szabadsághoz, hanem elavult előjogokhoz ragaszkodóknak festettek bennünket, s miután Degerandt halála óta nem volt külföldi barátunk, aki mellettünk kellő tárgyismerettel szót emelt volna, elhitették a külföld népeivel és kormányaival, hogy alkotmányunk felforgatása, az osztrák monarchiába beleolvasztásunk, nemzetiségünk eltörlése és németesítésünk, a civilizáció és humanitás érdekében történik, hogy mindez már bevégzett tény, a nép elégedett és boldog a német kormány alatt, csak néhány konok olygarcha és aristokrata morog és zsémbeskedik; hogy az ország új, ez előtt ismeretlen felvirágzásnak indul a centralizáló kormány üdvös befolyása alatt, sat. Teleki folytonos, ernyedetlen tevékenysége és irói munkássága, néhány száműzött társai közremunkálásával eloszlatá az ellenünk táplált előítéletet, az idegen népeket és kormányokat felvilágosítá a dolgok valódi helyzetéről, a közönyösséget és ellenszenvet irányunkban meleg részvéttel és rokonszenvvel váltotta fel, s ügyünknek erkölcsi támogatást eszközlött ki. Minden egyes czikke nemcsak jeles publicistikai dolgozat, de hazafias tett is vala, mely egy-egy lépéssel közelebb vitt közös délünkhöz, elkobzott törvényes jogaink visszaszerzéséhez, írói munkásságához számíthatni némileg terjedelmes és sok felé ágazó levelezéseit is. A ki Kszinczynak gróf Dessewffy Józseffel és több barátaival váltott leveleit, és hogy külföldi példát is említsek, a francziák közt Voltair és Rousseau, a németek közt Goethe, Humboldt, Rabéi körének levelezéseit ismeri, melyek sajtó híján közzé tétettek, (az ókor klassikus íróinak Cicerónak, Plinius epistoláiról nem is szólok) a ki a fentebb emeitett sok kötekre terjedő leveleket olvasta, tudja, mily nagy kincsét zárja magába a levélirodalom a termékenyítő eszméknek, a becses és fontos történelmi adatoknak, az érdekes jellemvonásoknak, az ügyes és finom stylistikai formáknak. A nagy elmék magánlevelei annál érdekesebbek, mert a pillanat hangulatának kifolyásai leplezetlenül vagy házias pongyolában mutatják fel az író lelkületét, melyet egyéb, a községnek szánt munkákban többé kevesbbé hatásra számított jelmezben szemlélhetünk csak. Teleki L. az évek hosszú során levelezésben állott sok külföldi jeles férfiakkal, szellemdús nőkkel, száműzött társaival, a hazában maradt barátaival. E levelezések, idejének nagy részét vették igénybe, melyet máskülönben szorosan vett irodalmi munkásságnak szentelhetett volna. Tömérdek mély gondolatot, államtani eszmét, eredeti ötletet, finom észrevételt, találós életet foglalhatnak magukban számtalan levelei, ha azok után ítélek, melyeket magam, kivált számkivetésének ideje alatt, elhunyt barátomtól vettem. Hány érdekes kötetre szolgáltatna anyagot a levelezés, ha egybegyűjtése s kiadása lehető vagy időszerű volna! Ez alkalommal csak egy körülményt akarok említeni, mely elhunyt barátom jellemére, tapintatára, gyöngédségére új fényt áraszt. Ő, ki saját személyére nézve félelmet és óvatosságot nem ismert, ki minden perczben kész volt életét vagy személyes szabadságát koczkára tenni, a túlságig óvatos, mondhatni félénk volt, midőn valamely barátjának vagy bárki másnak élete vagy biztossága forgott kérdésben. Sok évig szakadatlanul és sűrűn folyt levelezésünk alatt, soha egy percig nem feledkezett meg a különben oly szórakozottnak ismert férfiú arról, hogy a kihez leveleit intést egy gyanakodó és kémlelődő kormány Damocleskardja alatt él és mozog. Noha elméje szüntelen az elnyomott haza ügyeivel és szenvedéseivel foglalkozott, hozzám a számkivetésből irt számos leveleiben egy szó, egy vonatkozás sem foglaltatik, mely a hadi törvényszékek, befogatások és kivégzések ama gyászos korszakában a levél vevőjét bajba keverték vagy keverhették volna. Ily apró jelentékteleneknek látszó vonások festik leghívebben az ember jellemét. Minő mestere volt Teleky László az írásnak, s különösen a levélírásnak, megitélhetni azon levelekből is, melyek legújabban folytak kiapadhatatlan tollából és elméjéből, s melyek közöl nehány a hírlapok által is közzé tétetett. Válaszait értem a hazai törvényhatóságok üdvözlő leveleire, melyekkel ezek, a habár akarata ellen és idő előtt visszatért hazafitsokban megtisztelték. Nem tulajdonítok ezeknek kelleténél nagyobb fontosságot és becset, de annyit mondhatni, hogy nehéz föladat volt és rendkívül ügyes tollat és találékony elmét kivánt egy és ugyanazon tárgyban annyi levelet írni, s mindegyikbe az alaphang megtartása mellett uj meg uj eszméket és fordulatokat szőni, s hogy a föladat rendkívüli tapintattal és szerencsével oldatott meg a szóban levő válaszokban. — Azon beszéd töredéket, melyen életének utolsó éjjelén, talán néhány perczczel halála elő, képzelhetni tehát mily földuit kedély állapotban dolgozott, s melynek fonala életével együtt szakadt meg, melybe annyi hazafias fájdalmat és nemes haragot öntött, mindnyájan könnyes szemekkel, fájdalmas kegyelettel olvastuk, mint politikai végrendeletét egy hi hazafinak. Erről többet szólanom szükségtelen. Mindezeket csak azért mondottam el, hogy túlzásnak ne látszassák vagy baráti elfogultságnak és részre hajlásnak, ha azt állítom, hogy Teleki László mindazon tulajdonokkal bőmértékben bírt, melyek a nagy szót képezik, a ha állása és hazánk válságos viszonyait a politikai pályára nem szorítják és államférfiúvá nem avatják, kétségtelenül elsőrendű íróvá fejlődött volna; hogy tehát méltó tagja volt e tudományos és irodalmi intézetnek s noha irodalmunk csak egyetlen művet mutathat fel tőle, nemzetünk s az akadémia benne nagy írói tehetséget vesztettek el. Teleki Lászlóról mint íróról szólottam , még néhány szót róla mint emberről, mint jellemről. De mit mondhatnék e tekintetben róla, mit előttem már mások ismételve el nem mondottak, mi általánosan elismerve nem volna ? Nemcsak baráti, de tőle távolabb állók is sőt az egész nemzet és haza, ismerték és tisztelték benne a tiszta és szilárd hazafiságot, a becsület dolgában nemcsak mások, de maga iránt még inkább szigorú lovagiasságot, a nemes emberbaráti szívet, tántorithatlan és áldozatkész hűséget barátai, nyíltságát, határozottságát, bátorságát, de minden nemtelen fegyvertől irtózását ellenségei irányában. Roppant népszerűsége, azon általános tisztelet, mely őt e hazában s e hazán kívül környezte, melyet elenségei sem mertek tőle megtagadni, nem csupán szellemi, talán még inkább erkölcsi tulajdonainak volt eredménye és méltó jutalma. Teleki László nem csak hatalmas szellem volt de nagy jellem is, szilárd mint a gránit, tiszta mint a kristály. Az erkölcsi kötelmek, az erények lényege egy s ugyanaz minden időben és minden népnél De vannak mégis az emberiség történelmében korszakok, melyek e tekintetben egymástól különböző típussal bírnak, melyekben a nagy embereket kiválólag egy vagy más erénynek magas fokra emelkedése jellemzi s teszi köztisztelet tárgyává. A különböző korszakoknak nem csak uralkodó eszméi, de uralkodó erényei is voltak. Az ókorban, különösen Spártában és Rómában tántoríthatatlan hazaszeretet , miden önérdeknek és tekintetnek a hazáért kész feláldozása, szokás megvetése a halálnak, szenvedésnek, semmibevétele a bülfénynek, kényelemnek, anyagi élvezetnek, szigori kötelességérzet, hajthatatlan szilárdsága római „virtus“ mely szóban azonosítva vannak az erény és férfiasság fogalmai, e tulajdonok jelemezték a nagy férfiút. A középkorban a becsület szeplőtlensége, az adott szónak szentül tartása, merész bátorság, mely nemcsak daczolni tud a veszélylyel, de azt mintegy játéknak tekinti, a nőnem iránti gyöngédség és hódolatos udvariasság, a gyámoltalanok védelme a hatalmasok ellen, képezik a lovagias jellem eszményét, melyet azon korban is hihetőleg ritkábban mutatott fel az élet, mint a költészet. A jelenkor nagy embereinek kiváló erénye a humanitás s ami ebből folyik, elismerése az emberi jogoknak mindenkiben, tekintet nélkül a születésre, társadalmi állásra, nemzetiségre, vallásra, méltányosság, igazságérzet, türelem, buzgólkodás a szabadság és egyenlőség nagy elvei mellett. Az egymástól annyira távol eső korszakokban uralkodott, hogy ne mondjam divatos erények, Teleki László jellemében egyesítve valának. Római lélek, minőt a köztársaság legszebb idejében találunk , mely magát s minden személyes érdeket teljes önmegtagadással a hazának rendeli alá, lovagiasság e szó legnemesebb értelmében, és az egész emberiséget átölelő philanthropia, mely nála nem lágy érzelgősségnek hanem erős meggyőződésnek, szilárd elveknek és mély igazságérzetnek volt kifolyása. Még hibái és tévedései is, mert halandó ember létére hibáktól és tévedésektől egéren mentő sem lehetett, ezen erényeknek olykor a túlságig felfokozásából eredtek. Ilyennek ismertük Teleki Lászlót mindnyájan, kik hozzá közelebb állottunk, ilyen volt egész életében, ilyen még halálában is. Halálnak indokai, ha mások előtt rejtélyének, előttem nem azok. Ismertem e nemes lélek küzdelmeit melyek halálát megelőzték és okozták. Nem fogja tőlem kívánni senki, hogy revelátiókkal álljak a közönség elé, de annyit mondhatok, hogy valamint egész élete a hazafias tetteknek boszú lánczsorát képezte, úgy halála is legalább az ő hite szerint hazafi tett volt. Azt hitte ugyanis, vagy képzelte inkább, hogy a fennforgó körülmények közt, halála üdvösebb a hazára mint élete. Mikép sodortatott e gyászos illissio törvényébe, annak fejtegetése nem ide tartozik. Ez volt Teleki Lászlónak legnagyobb tévedése és hibája, melyet szintén mint előbb madám, csak erényeinek tulfeszítése szült. Ő nagy és nemes volt még tévedéseiben is. Noha szándékom nincs ezúttal e gyászesetnek indokolásába bocsátkozni, mulaszthatlan baráti kötelességemnek ismerem, olly ráfogás ellen határozottan tiltakozni, mely elhunyt barátomnak jellemén, becsületén, emlékén csorbát ejthetne. Az állíttatott ugyanis néhány külföldi lapban, és bámulatomra hazánkban is irtott hívőkre talált, hogy Teleki László szabadon bocsáttatása alkalmával ígéretet tett, melyet utóbb poliikai főlépésének modora és iránya átal megszegvén, innen eredő magával meghasonlása miatt vetett véget életének. Ezt a történtekről biztos tudomásom alapján határozottan tagadom. Ha nem volnának is hiteles adataim, ismervén Teleki Lászlót, mind őt hosszas barátságunk folytán megismerni alkalmam volt, hittel merném erősíteni, hogy ő szavát soha életében meg nem szegte, azt megszegni képes nem volt. De vannak adataim, melyeknek hitelességét e birködölei sem vonhatják kétségbe. Telekinek szabadon bocsáttatása három feltételhez köttetett: 1-or hogy az osztrák monarchiából el ne távozzék; 2-or hogy összeköttetéseit az osztrák kormány külföldi ellenségeivel félbeszakítsa; 3-or hogy politikai működéstől ideig óráig tartózkodjék. Elfogadván a szabadon bocsáttatást, elfogadta az ahhoz kötött feltételeket is. Egyéb ígéretet rém tett, nem is kívántak tőle. E tekintetben nem szítség elhunyt barátom szóbeli közleményeire vagy levelére hivatkoznom, de hivatkozom a bécsi hivatalos újságnak a tényt ekképen const vtkozó közleményére. Kiszabadulása után is Teleki László nem tekintette magát megkegyelmezett, amnestiált bűnösnek, hanem becsület szavára ideiglenesen szabadon bocsátott hadi vagy status fogolynak ; kész is lett voln’, első intésre bármely perezben a börtönbe önként visszatérni, s az illetők előtt ez értelemben nyilatkozott is. Feltételes szabadlábra állítását nem félelemből fogadtad, melyet nem ismert, hanem ezért, mert azt hitte, hogy e föltételek korlátai között is a haza ügyének inkább szolgálhat, mint börtönben. Az általa elfogadott föltételeket halála órájáig hiven teljesítette. Az elsőre nézve semmi kétség nem lehet. A második töltést sem szegte meg, ha nem tudnák is mindnyájan, kiket közelebbről ismertük, hogy szava őt erősebben kötötte a bilincsnél, kérdem, mi indoka lehetett volna azt megszegnie ? Ő tisztában volt magával politikai elvei, meggyőződése és czéljaira nézve, bízott saját ítéletéhségében , ismerte a bel- és külföldi viszonyokat, s ennélfogva nem szorult,senkinek utasítására. Habár a magánéletben szívesen hallgatta meg , sőt kérte is barátainak tanácsát, politikai téren önáló volt a makacsságig, nem bajott másnak tanácsára, ha ez saját nézeteivel nem találkozott, és csak meggyőződésének és lelkiismeretének sugallatát követte. Mi a harmadik föltételt illeti, az alkotmányos politikai működését megszorító ideig óráig kifejezés értelmezését ő magának tartotta fenn, s azt három hónap lefolyása után az országgyűlés megnyíltával lejártnak tekintette, de lejártnak tekintették azok is, kik e föltételt elébe szabták, mert az országgyűlés felső házába királyi levél által meghivatott. Ha szabad ágában állott, adott szavával nem ellenkezett, alkotmányos jogait a felsőházban gyakorolnia, miért nem a képviselőházban is, hova öt választóinak osztatlan bizodalma helyezte ? Vagy talán politikai föllépésének tárja és modora által szedte volna meg adott szavát? Mihelyt a politikai pálya előtte megnyílt, ő az alkotmányosság és törvény korlátai közt szabadon követhette azon irányt, csakis azt követhette becsülettel, melyet elvei és meggyőződése elébe szabtak. Ő soha senkink nem ígérte, hogy elveiről és meggyőződéseiről, vágyairól és reményeirőlmond, ily ígéretet nem is kívánt tőle senki. Ő készebb lett volna évekig szívni a börtön dohos levegőjét, készebb száz halállal múlt ki, hogysem ily föltételre reá álljon. Bárminé lett volna tehát politikájának iránya, e tekintetben szószegést nem követhetett el, mert ez iránt szavát nem adta. De miben különbözött Telekinek és úgynevezett pártjának iránya a mérsékelt pártnak mondott képviselőkétől? Olvastuk utólsó beszédöredékét, s ebben politikai programmját. Fájdalom, harag és elkeseredés szól belőle, de utóvégre is a törvényes alaphoz ragaszkodik, a törvényes állapot helyreállítását, követeit is, mint Deák Ferencz és társai. Én egyátaljában tagadom hogy a magyar nemzetien és a képviselőházban pártok létezzenek. Hol a lényegre nézve az alap és czél iránt köz az egyetértés, csak a forma és modor körül van némi különbség, ott lehetnek vélemény árnyéklatok de pártok nincsennek. De a forma körű vélemény különbség is csak onnan ered, hogy a képviselőháznak egyik fele még lehetőnek tartja az uralkodó hatalomnak törvényes útra térítését, míg a másik fél, az eddigi tapasztalások után, e reményről végképen lemondott. E tények egyszerű elsorolásával, úgy hiszem, kétségtelenné tettem, hogy azon ráfogás, miszerint Teleki László szavát szegte volna meg, alacsony rágalom. Ezzel tartoztam emlékének, becsületének, mely előtte becsesebb volt az életnél. Ajkai elnémultak örökre, karjai merevenek és tehetetlenek. Mig élt, mindenkinek a ki becsületét bántotta, megtudott felelni szóval, tollal, fegyverrel; most barátaira háramlik ezen szent kötelesség, kivált reám, kit különösen megbízott, hogy halála esetére becsülete felett őrködjem és azt, a mennyire tőlem kitelik, minden rágalomtól megóvjam. E megbízást szent végrendeletnek tekintem, melynek hű végrehajhajtója kívánok lenni. És most Isten veled dicsőült barátom ! Nyugodjál békével annyi hányattatás, annyi küzdelem, annyi szenvedés után! Mi kik életben maradtunk, talán még nehéz küzdelmeket, vészteljes napokat várhatunk, de azért el nem csügedünk. Példát tanít — ha magyarnak ezt tanulni kellene — a hazáért működni a hazáért szenveds ha kell, a hazáért meg is halni. Isten veled ! Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése Május 27-én, A legközelebbi ülés jegyzőkönyvének felolvasásánál, a jegyzőkönyv egyetlen kitételén már élénkebb vita keletkezett, midőn Deák Ferencz felhozván, hogy a háznak jelenleg fontosabb teendői lévén, sem hogy egy szócskának értelme fölött vitázzon, oly kitételt ajánlott, mely a kérdést teljesen meg is oldá. Az elnök ezután jelentést tevén az időközben beérkezett iratokról, a ház a napirendre tér át. Széchenyi Dénes gr. rövid de jeles beszédet mondott a felirat mellett, melyet őis lapunk, holnap egész terjedelmében közölni fog. Károlyi Ede gr. megjegyzi, hogy minden