Pesti Napló, 1862. január (13. évfolyam, 3567-3591. szám)
1862-01-22 / 3583. szám
Szolgabiró : Nyárády Zsigmond, volt cs. kir. törvényszéki hivataltiszt, s Simon Károly, volt segédbiró. Esküdtek : Hamutyák Ferencz megmaradt, Mérey István megmaradt és Hegedüs Imre. Orvos : Rozgonyi Gábor. Bába : Szabadi Klára. Útibiztos : Hagyárosy Ferencz. Igali járási főbíró : Roboz Pál. Szolgabirák : Bresztyánszky Béla s Grubanovits Pál. Esküdtek : Simon Imre dijnok, Bertl Tivadar, s Viola József. Bába : Kuty Zsuzsi. Pertárnok : Gáspár Menyhért, volt hivataltiszt. Várnagy : Somogyi János megmaradt. Kiadó : Gyömörei Pál, tiszteletbeli jegyzői czimmel. írnokok : Schaeffer Lajos aljegyzői czimmel, Büky Kálmán és Domján György, tiszteletbeli esküdti czimmel, Schiller Incze, Bajzát Ignácz, Kegl Sándor, Molnár Józef, Molnár László, Győri György, Kuzmán Mátyás, és Horváth János. Nyomdász : Bittermann Ede megmaradt. Tiszteletbeli jegyzők: nemeskéri Kiss Sándor. Tiszteletbeli esküdtek: Sörös Antal, Reiner Antal, Kemény Alajos, Kováts György, Kis Bodi és Luka Ferencz. Újságul még írhatom, hogy a rögtönítélő bíróság e megyében is felállíttatott, s hiszszük, hogy nemcsak az annyira elhirhedett Patkó-féle rablóbanda, de mások is, kik Patkó neve alatt rabolgatni szoknak, mint ezt a köznép birli, kézre kerittetni fognak , é s ekkép az annyira megingatott személy s vagyonbátorság ismét a régi nyugalmába helyre állíttatni fog. Folyó hó 7-ik napján a főispán elnöklete alatt tisztiszék tartatván , különféle tárgyak intéztettek el, másnap büntető törvényszék volt, mely alkalommal öt vádlott ítéletet kapott, — ezután polgári törvényszék tartatván , a peresfelek megnyugtatásául különféle, s szép számú ügyekben bírói intézkedések tétettek, é s végzések is hozattak. □ — Trencsénmegye kinevezett tisztikara következőkép van megalakítva: Első alispán: Nozdroviczky Gyula, volt cs. k. úrbéri tszék elnöke Árvában. Második alispán : Urbanovszky Lajos, volt alkotm. szbiró. Főjegyző: Bellosics Gusztáv, volt alkotm. számvevő Bars megyében. Első aljegyző : Donáth Gusztáv, volt kér.jegyző; második és harmadik még hiányzik. Főügyész : Motkó Ferdinánd, rendelk. cs. k. szolgabiró. Alügyészek még nincsenek. Főpénztárnok : Nozdroviczky István, r. cs. k. tollnok. Levéltárnok: Miticzky János, volt cs. k. dijnok; második Balogh Flórián, 1861-ben volt allevéltárnok. Alsó járásban. Főbiró: Lieszkovszky István, r. cs. k. szbiró. Albirák : Iváry Mihály, 1861-ben volt számvevő ; a második még hiányzik. Esküdtek : Zamaróczy Ferdinánd, volt községi bíró; Zsámbokréthy László, volt tbeli esküdt; b. Pongrácz Emil, volt cs. k. figyelő. Főgyám: Toman János, volt kér. jegyző. Utibiztos : Zsámbokréthy József, volt utibiztos. Hegyentuli járásban. Főbiró : Újhelyi István, r. cs. k. szbiró. Albirák : Bobok Lajos, volt cs. k. hadnagy; Sullay József, jószágbérlő. Esküdtek : Szmrecsányi Károly , 1861-ben volt esküdt; Brogyányi Árpád, volt megyei Írnok ; Ottlik Miklós, volt ker. jegyző. Utibiztos : Kalliday, volt cs. k. Írnok. Főgyám : Vály Károly, volt alk. fögyám. Közép járásban : Főbiró : Androvits József, r. cs. k. szbiró. Albirák : Bubla János, r. cs. k. segéd; Sevcsik István, volt cs. k. tollnok; a harmadik még nincs. Esküdtek : Fedora János, volt kör.jegyző ; Holbay János, volt alispán; Donáth Lajos, volt cs. k. írnok; a 4-ik még hiányzik. Utibiztos : Zamaróczy János, volt közs. biró. Főgyám : Rucsek János. Beszterczei járásban Főbiró : Vagyon Miklós, provisorium alatt volt tvszéki ülnök. Albirák: Hulyák Márton, prov. alatt volt segéd ; Bedjács Károly, volt katasztr. segédhivatalnok , a 3-ik még nincs. Esküdtek: Huszárik János, volt cs. k. helyszínelő ; Baross István, volt cs. k. dijnok: Miticzky Lőrincz, volt cs. k. dijnok , a 4-ik hiányzik. Utibiztos: Ripka Ármin. Főgyám : Zentall Imre, prov. alatt volt közigazgatási biztos. Zsolnai járásban. Főbiró : Szeghy János, a prov. alatt volt szolgabiró. Albirák: Zentall István, volt cs. k. segéd ; Nemcsák József, r. cs. k. segéd; Kvassay István, volt cs. k. tollnok. Esküdtek: Ondruss, volt kerületi jegyző; Marsovszky Victor, volt cs. k. irnok; Keller Lajos, volt alk. esküdt; Marsovszky Lajos, volt kerületi jegyző. Utibiztos: Ballag Mór, volt cs. kir. dijnok. Főgyám : hiányzik. Az uj tisztikar feleskeztetése f. hó 8-án ment végbe. Folyó év elején — az előbbi lapokban említetten kívül — még egy igen fájlalt veszteség ére megyénket Kubicza Krisztina asszonyság, viszszalépett első alispánunk anyja halálával. A boldogult hő és tiszta szeretettel csüngött édes hazáján ; házi körében ő volt az egész vidék szenvedőinek ápolója és felsegítője ; és ő volt azon férfiú anyja, kiben megyénk egyik legkitűnőbb diszét találja. A temetés napján, f. hó 5-én a környék értelmessége kivétel nélkül és a néposztály ezerei jelentek meg Ivanóczon, leróni az utolsó tisztelet adóját az iránt, a ki hálás érzelmeik és szeretetük tárgya volt. Megható volt a gyászkiséret nagyszerűsége : kényes szemekkel vált el mindenki elvesztett kedveltjétől, kitörülhetlen emléket emelvén neki hálás szivében. — Krasznamegyének alkotmányos élete nov. 5-én megszűnvén, azóta sem künn sem benn-féle állásában teng-leng. Alkotmányos tisztikara már kétszer adta be indokolt lemondását főispán b. Bánffy Albert ur ő mlgához, de mással mindez ideig föl nem váltatván, a közcsend és vagyonbiztosság fölötti őrködést tényleg még folytatja. A megyei törvényszék a bélyegtörvény hatályba léptével működését megszüntette. Városunk (Szilágy Somlyó) elöljárósága pedig valóságos politikai vegyes házasságot él: lemondott ugyanis, miután alkotmányos állását főn nem tarthatja, a törvénykezését a bélyegtörvény következtében megszüntette , azonban az adót szedi s a jövedelmi adó-bevallásokat kezeli. Két hosszú hónap után csak a tegnapi lapokból tudjuk először, hogy alkotmányos főispárunk hivatalától fölmentetett, s megyénk administrátorává Nábráczki Antal helytartósági tanácsos neveztetett ki. Kaszinónk a jelen farsangon nem tart tánczvigalmat s igy az álczáskodások a bálokból kiszorittatván, azokra künn az életben nyiland alkalom, csakhogy fordított minőségben, t. i. az álarczok nem föl, hanem letétetnek. (Korunk.) •— Kolozsvár, január 17. A ,Korunk" írja: Az érd. orsz. pénzügyigazgatóság következő rendeletet tett közzé : „Az akadályok elmellőzésére, melyek a dohánytermelésnek a kormány részére teendő bejelentések beküldésekor előjöhetnének, jónak látta a cs. kir. magas pénzügyi minisztérium 1861. évi deczemb. hó 28-án 64.408/2074. szám alatt kelt kibocsátványa által az 1862. évi termelési évre megengedni, hogy ezen bejelentések, a törvényesen kijelet helységi elöljáróságok és beváltó hivatalokon kívül, a pénzügyi őrségeknél is bevezessenek. Mindazáltal a közönség arra figyelmeztetik, hogy csupán az ilyetén bejelentések a dohánytermelésre még semmi esetre nem jogosítnak, hanem arra a hivatalos engedély megnyerése okvetetlen megkívántatik, és azok ellen, kik engedély nélkül, vagy a kiszabott térnél több dohánytermeléssel foglalkoznának, az ily áthágásért a törvényes szabályok fognak alkalmaztatni." A hatóságok meglepő gyorsasággal történő szervezése közben a hír minden órában új neveket kap szárnyaira, s e rovatunk meglehetős hosszúra terjedne, ha azokat registrálnók. E helyett inkább csak a tényekre szorítkozunk s első helyen emlitjük , hogy a kir. főkormányszéki tanácsosok közül újabban Szacsvai Zsigmond ur adta be nyugdíjaztatása iránti kérését.— Ő Felsége kegyeskedett megengedni, hogy erdélyi kormányzó akogy Folliot de Crenneville Lajos gróf önmaga az első osztályú porosz koronarendet elfogadhassa és viselhesse. — Ő Felsége Andrássy István k.-fehérvári kanonokot éneklő kanonokká nevezte ki. — Kolozsvár, január 19. F. hó 15-dikén tartotta Kolozsmegye törvényes derékszéke utolsó ülését, melyben, a tisztségtől át lévén téve, olvastatott a méltóságos gróf főispán urnak a tisztséghez intézett azon átirata, melyben tudatja, hogy ő főispáni állásától elnökileg föl van mentve addig is, mig felmentetése legfelsőbb helyt jóváhagyatnék, s hogy utóda ki is van nevezve. Továbbá olvastatott azon kormányrendelet , mely az osztrák magán-, büntető-törvénykönyvek s perrendtartás életbeléptetését rendeli. A törvényes derékszék egyhangúlag elhatározta, hogy az említett rendeletnek eleget nem tehet, törvényeinkre letett hite megszegése nélkül , annálfogva működését ezennel meg is szünteti s egy a kormányszékhez a tisztség utján felterjesztendő feliratban e lépésének okait felfejti. Ezután a felirat szavait is megállítva, annak hihetőleg leendő expediálásával az illetőket megbízta. Elhatározta továbbá szeretett főispánjától testületileg, élő szóval búcsút venni legottan. E határozat következtében haladék nélkül felkereste a tisztelt méltóságos főispán urat szállásán ; ott a derékszék nevében derékszékbiró idősb gróf Bethlen János búcsúszavakat intézett a főispán úrhoz, ki férfias jellemét, alkotmányos érzelmét hiven visszatükröző szavakban vett búcsút a derékszéktől. Nem kisértjük meg leírni azon hangulatot, melyben mindnyájunk keble volt e bucsulátogatás alkalmával. Nem, mert minél mélyebbek az érzelmek, annál bajosabb azoknak szavakat találni. Nem, mert tudjuk, hogy olvasóinknak nincs szükség magyaráznunk mindezeket. — Aranyosszék, jan. 15. F. h. 7-én nyilvánítván a magos fökir. biró úr ezen szék tisztsége előtt azt, hogy miután a magyar alkotmányra letett, egyszersmind politikai hitével is ellenkező felsőbb utasitások követésére szólittatott fel, s főtiszti állása azok igen, vagy nem teljesítésétől tétetett függővé, s méltósága kötelességének tartotta főtiszti hivatalát letenni; minket pedig felhiva, hogy példáját nem követve, tartanak meg hivatalos állásunkat mindaddig, míg lehet. Ezen felhívásra tisztelettel f. hó 1- án ezekben feleltünk. Mi Aranyosszék képviselő bizottmánya által, mint tisztviselők, arra bizattunk meg, hogy a magyar alkotmányos törvények értelmében folytassuk tisztségünket, kormányozzuk e széket és szolgáltassunk igazságot, s erre Isten és választóink előtt szent esküt is tettünk. Mikor tisztünket elvállaltuk, remélhettük, hogy alkotmányos törvényeink és eskünk szellemében lehetünk tisztviselők, de e reményünk eltűnt. Miután képviselő bizottmányunk, támaszunk és elvárhatatlan társunk, feloszlatva, eljöttnek látjuk az időt, Aranyosszék reánk bízott tiszti hivataláról lemondani, s azt a méltóságos főkirálybiró úr kezébe letenni, mit ezennel teszünk, s tisztelettel beadva egyszersmind magunk igazolására az egész tisztség aláírásával megerősített emlékiratát ezen lemondásunknak, azt jegyzőkönyvre tétetni kértük. (Korunk.) — Csíkból, jan. 11. Csikszék alkotmányos tiszkara, nem tartván hivatásából kifolyónak a magas udv. kanczellária legújabb rendeleteinek végrehajtását, mai napon megszüntette működését, csupán a személy- és vagyonbátorság, meg a közrend érdekében hagyva meg az illető közegek hivataloskodását addig, mig más tisztikar által felváltatik. Méltóságos id. főkirálybiránk a tisztség e határozatát saját lemondásának kíséretében fogja az illető helyre fölterjeszteni. (Korunk.) — Alsó-Fehérmegye, jan. 8. Megyei életünkben az uj évvel változás történt. A tisztség értesittetett főispán ő maga által, hogy a megyei bizottmány összeülése eltiltatott, s a tisztségtől az adó és ujonczozás körüli munkálatoknak a k. főkormányszéktől kiküldött rendeletek szerinti végrehajtása feltétlenül követeltetik. Az ezen intézményeket tárgyazó rendeletek felolvasását, habár nem jövőnek is véletlenül, hosszasan tartó mély csend követte, s mindenki számolni látszott magával. A főispán felszólíta a tisztviselőket nyilatkozatra : meg fogják-e tartani állásukat? s akarják-e támogatni továbbra is azon ő mlga által, mindezen rendeletek mellett is még elveszettnek, nem tartott alkotmányos tér megtartásában? Ő mlga ezen intézményeket nem képes másként tekinteni, mint ideigleneseket, s azon reményben élvén, hogy hazánk alkotmányának szellemében rövid idő alatt alkotmányos törvényhozás alkotmányszerűen törvényes intézkedései szüntetendik meg ezen rendszabályokat, s annálfogva el van határozva, mindazon áldozatok mellett is, melyeket állása követel, el nem hagyni azért mindaddig, míg a tisztség által támogattatik e kivételes körülmények közt, még sokkal inkább megnehezült feladata megoldásában. A tisztség komoly nyugalommal nyilatkoztata, miszerint a társadalmi viszonyok jelen helyzetében úgy érzi, hogy honfiúi kötelesség parancsolja ellenállhatlanul helyt maradását, s ha főispán ő maga megtartandja állását, azon meggyőződésben él, hogy midőn saját megmaradásával támogatandja, bárha legnagyobb áldozattal is, honfiúi legfontosabb kötelességét teljesiteni. És igy megyénknek főispánja és tisztsége egészen helyt maradt. Szükségesnek véljük itt megjegyezni, hogy alispán Török Antal, ki múlt év december első napjaiban és Pál Imre főbiránk, ki december 22-én, mindketten egyéni személyes viszonyaik által ösztönöztetve mondottak le, jelen válságot megelőzve, már akkor nem voltak a tisztség sorai között. Félreértések kikerülése végett igy kérjük értelmeztetni a „Korunk" és más lapokban minden commentár nélküli hirdetését a nevezettek lemondásának. (Korunk.) Kükü 11 ömegye, jan. 9. Küküllő megye alkotmányos tisztikara nincs többé. Jan. 4-kén a törvényszék, tegnap a tisztség adta be lemondását. Működéséről sem bírálatot, sem dicsérő szózatot nem kívánunk írni; felel maga a 9 havi működés sikere, felel a rend és csend, amely ez idő alatt e megyében létezett; tanúsítja a testvéri szeretet, mely megyénk polyglott nyelvű lakói között mind e mai napig oly szépen kimutatta magát a nép alkotmányos tisztviselői iránti bizalmában és törvényeink hezi ragaszkodásában. Főispána maga a lemondást elfogadva és a tisztikart adott esküjétől felmentve , felkérte egyenként és összesen, hogy mint valódi honfiak eddig, ezentúl is, ha szükség lesz, tartsák hazafiúi kötelességüknek a hazának szolgálni; ezuk után hogy a rend és csend fenntartathassék, hogy s bár a közigatásban továbbra is az igazság-kiszolgáltatás folytattathassék, mig az ezen lemondásról értesítendő hatalom intézkedik — mely mielőbb bekövetkezik — helyettesítve kinevezte újólag a két fióbkót, két alispánt, jegyzőket, szolgabirákat, ügyészt, igtatókat és levéltárnokot, kik működésüket tovább is folytatják, nem mint hivatalnokok, hanem csak mint magánosok, a közügy érdekében. A helyettesített tisztviselők megfontolva a nehéz és válságos állapotot, mely, ha elhagynák állásukat, bekövetkeznék, derék hazafi főispánunk hivatali állása megtartásáig, nem mint hivatalnokok, készeknek nyilatkoztak az eddig általuk törvényesen betöltött állásukon megmaradni, s a főispánt illető, kitörő éljenezések között vettek búcsút. (Korunk.) — Zágrábból Írják a „Lloyd“nak: Helyhatósági autonómiánk közelebb erős küzdelemnek néz elébe. Amint már írtam, udvari kormányszékünk az itteni helytartótanács útján ,a horvát-slavon helyhatóságokhoz oly értelmű rendelvényt bocsátott, hogy a pénzügyi minisztérium előterjesztése folytán óhajtandó, hogy a municipiumok kötségvetései lehetőleg korlátoztassanak s e czélból részint a fizetések szállitassanak alá, részint némely hivatalok, mint haszontalanok, szüntettessenek meg. Ezen rendelvény leginkább azon alapul, hogy itt az adókat még mindig a cs. k. adóhivatalok szedik be, s a törvénykezést is a fensőbb fórumon az u. n. királyi megyei ülnökök s nem az alkotmányos helyhatóságok kezelik. Ez okból úgy vélekedett a pénzügyi minisztérium, hogy részint megszüntetendők, részint személyzetükben alábbszállítandók a másod-alispárság, számvevők, pénztárnokok, ügyészség, pandúrok stb. A pénzügyminisztérium azzal indokolta ezen leszállítást, hogy az ország jelen közigazgatása többe kerül, mint az előbbi rendszer alatt. Természetesen nem vette tekintetbe a minisztérium az administratióban itt még uralkodó dualizmust, mely szerint az alkotmányos tisztviselők mellett itt még számos cs. kir. hivatalnok működik, s hogy sok van disponibilitásban, a ki fizetést húz még mindig, s hogy mindez az ország rovására esik. A napokban e tárgyban értekezlet tartatott a bánnál. Sokan készeknek nyilatkoztak mind a fizetés, mind a fentebb elsorolt hivatalok részint megszüntetésébe, részint alászállitásába beleegyezni. Azonban bizton állíthatni, hogy ez nem lesz rájok nézve könnyű feladat. Tárcza. Az uj földesúri) Begeny. Irta Jókai Mór. (Folytatás.**) A kik egymást megakarják enni. — No, hanem hát tegyünk félre minden tréfát , folytató Garanvölgyi; mondja meg nagyon tisztelt uram, miben és mi által találja magát megsértve részemről ? — Igen. Ön uram ma egy levelet kapott, melyet házamtól való cseléd hozott ide. Kaptam. Nem tudtam, hogy cseléd; azt gondoltam szolgabiró, mert olyan magas tetejű kalapja volt. Különben nyájasabb lettem volna hozzá, s Ön e levelet fel sem bontotta; meg sem nézte, kitől jön, hanem feltöretlen visszaküldte azzal az üzenettel, hogy nem tud németül. Ankerschmidt e szavaknál élesen szemügyre vette Garanvölgyi arczát : mit felelhet erre? Az pedig egy quekkerhez illő szelídséggel felelt : — Mert valóban nem tudok. — Ah pah! Ezt higyje az ördög. Ön előkelő úr; szülei bizonyosan jó nevelésben részeltették; lehetetlen, hogy nyelvekre ne taníttatták volna. —M óh' igen is, tudtam valaha. Sőt igen nagyrabecsült volt előttem a német tudomány és litteratura; egy időben egészen au courant tartottam magamat benne; még azt is megtudtam mondani, melyik szakma micsoda új tehetségekkel szaporodott a német irodalomban , hanem már — elfelejtettem. — Ah uram, ez nagyon erős! Kiálta Ankerschmidt, karjával nagyot ütve maga elé; ilyen feleleteket adogasson ön másnak, ne nekem. Én nem ilyen humoristicus válaszokért jöttem. — Humoristicusnak találja ön? — Hogy az ördögbe ne ? Azt, mondani, hogy az ember elfelejtett — ilyesmit. Garanvölgyi nagyot sóhajtott s közelebb húzódott a lovaghoz. — Nagyságos és vitézlő uram; igen igen nagy dolgokat el tud az ember felejteni, — ha akar. Valaha e megyének választott kormányzója voltam huszonnégy éven át, minden három évben *) A fordítási jog fenntartatik. **) Lásd a „P. N.“ 3. 4. 6. 7. 8. 9.12.13.14.16-ik számát, újra megválasztva, s osztottam igazságot ismerős törvények szerint, tartottam rendet jó sikerrel ; védelmeztem szóval, tettel, ami az országnak becses volt. Ez elmúlt. Az első évben sokszor jött, mintha álmodnám, hogy be kell mennem a székvárosba, közgyűlés lesz , nagy tárgyak fordulnak elő. Ejd, balgaság, vége van már. Elkell" felejteni! És én el „tudtam" felejteni. Valaha gazdag ember voltam ; ha szüksége volt a népnek, mindig kenyeret talált nálam. Ennek is vége. Sokáig úgy tetszett, mikor rongyos embereket láttam ablakom alatt köszöngetni, hogy megyek megkérdeni, miért olyan szomorúak. Ejh, balga képzelet. Nálam sem úgy van, mint régen. El kell már azt felejteni, és én el tudtam felejteni. Voltak rokonaim, akiket jótéteményekkel halmoztam el: megcsaltak, kivertek őseim örökéből, és én el tudtam vesztett jótetteimet felejteni. Volt egy öcsém, egy kedves gyermekem , meghalt leány testvérem egyetlen fia, kit bölcsös korától neveltem; valóban az volt nekem, ami egy fiú az apjának : jó szivü, derék, bátor és eszes, büszkeségem, gyámolom, öregségem vigasztalása. Nem, az nem csalt meg, hanem K .steinban ül, tizenkét évre elitélve. Ha velem marad, ha együtt jár velem, most ő is szabad; de mert másfelé bocsátom ; ő bűnhődik, ifjúsága éveit négy fal között fonnyasztva el, míg én megmenekültem ; és énnekem úgy tetszett sokáig, mintha mindennap várnám hazajöttét, mintha már szobájában volna, mintha ismerős hangját hallanám, mintha lépteire ismernék a folyosón; mintha használna az valamit, ha midőn róla álmodom. S megfogom a kezét és azt mondom, már most itt maradsz ! hogy majd akkor ébren is itt fogom találni! Ez a hallucinatio tartott legtovább , de el kellett felejteni, mert bolondság az ; nem élek én addig, hogy őt lássam, és eltudtam e bánatot felejteni. Uram én elfelejtettem a mit vesztek, el a mit szenvedtem, el a mit remény lettem ; elfeledtem népem bukását, elfelejtettem szégyenemet, dicsőségemet; hogy ne tudtam volna hát elfelejteni azt, amiről nem gondolkozom. Ankerchmidt nem vette észre a sophismát, mely az antecedens és consequens összeállításából támad; nála csak az ragadt meg , hogy ellenfelének egy kedves gyermeke van, aki börtönben bűnhődik; itt érzé, hogy szemei nedvesülnek. Most már sokkal csöndesebb hangon beszélt a táblabiróhoz. — Távol legyen tőlem, hogy én önhöz insultátiókat tenni jöttem volna ; e lépésre az kénykényszeritett, hogy e levél borítékezimén, mely önhöz van intézve, egyik leányom kéziratát ismertem meg. Ön uram, természetesnek fogja találni, hogy nekem, mint apának, kötelességem megtudni azt, hogy gyermekeim, előttem ismeretlen emberekkel, mit leveleznek ? Az hozzám nem illik, hogy e levelet magam bontsam fel, mert nem nekem szól. Azért visszahoztam ezt önönhöz, hogy bontsa fel ön, s maga nem érti azt, mit szavára el kell már most hinnem, van tisztviselője, a ki tud németül, olvastassa el azzal, s ha lehet, ismertesse meg velem annak tartalmát. — Jól van, szólt Garanvölgyi, átvéve a levelet s kivéve azt borítékjából, odainté Kampóst, hogy olvassa el annak tartalmát. Kampós pedig igazán nagyon keveset tudott németül. De már most mit csináljon? Ha ő is azt mondja, a mit a földesur mondott, a katona ur azt gondolja, hogy tréfálni akar vele s még megagyalja. A mi szabad a földes urnak, nem szabad a kasznárnak. Már csak rá kellett szánnia magát, hogy keresztül ötöl hataljon a levélen. Szerencsére a kisasszonynak olyan finom szép írása volt, mint a metszés. Kampós úr nem is csinált egyéb hibát a felolvasásban, mint hogy a „$8"-t mindenütt „SB"-nek olvasta, úgy kell neki ! miért nem írják „f“-fel ? Ankerschmidt látva, hogy igazán nehezen megy neki a forditás, minden tételt maga utána mondott magyarul. Ahol Kampós uramról saját magáról kezdett szó lenni, az majd a torkán akadt a jámbor férfiúnak; háromféle szint is váltott s mikor elhagyta, úgy tetszett neki, mintha székek, pamlagok s a két földesur is a pamlagon tánczolni kezdenének csendesen. Garanvölgyi visszatette a levelet borítékjába . Megengedi uram, hogy megtartsam e levelet? Ankerschmidt némán inte fejével s csak hoszszu bajuszát morzsolgatta végig, szemöldeit komolyan letánczolva. Végre, hirtelen odafordulva Garanvölgyihez, kérdezé: — Ez bolond dolog ugyebár ? uram. Garanvölgyi csendesen mosolygott. — Dehogy bolond. Nincs ebben semmi rész. Én igen köszönöm a drága kisasszonynak szives figyelmeztetését; jó szivéről tanúskodik, de én nekem, úgy segéljen, nincs, a szivemet kivéve, semmim, amit titokban tartsak. És ezzel be volna fejezve e kritikus kérdés? — Úgy látszik. Én mégis nagyon szeretem, hogy ezt megtudtam, ön nem fog érte indiserétnek tartani, remélem. — Én pedig viszont remélem, hogy derék pártfogónémra nézve ez nem leend semmi következménynyel. — Az már az én dolgom, szólt Ankerschmidt komoran helyéről fölkelve. Családom körében szigorú vagyok. Katonaságnál tanultam, hogy a feljebbvalónak az alattvaló szót fogadjon. — Igaz. Helyeslé Garanvölgyi. Csak az az egy alkalmatlan a házi fegyelemtartásban, hogy ott többnyire a nők a vezérek, a férfiak a közkatonák. Ankerschmidt jónak látta takaródót fuvatni. Sietett már haza. A tornáczig elkísérte őt Garanvölgyi; ott Harapósnak hagyta meg, hogy kisérje tovább a nagyságos urat, mert ő nem hagyja el a házat. — Még mindig fogadása tiltja ? kérdé Ankerschmidt. — Nem annyira, mint a csúza félfejemben. Azzal elváltak egymástól. A következő perczben mind a kettőnek egyszerre egy gondolatja támadt: az, hogy után lehetett volna az elváláskor kezet is szorítani. Már késő. Miért nem nyújtotta azt elébb a másik? Mielőtt azonban Ankerschmidt a tornáczból a pitvarba léphetett volna, a kíséretéül rendelt Kampós hirtelen útját állta oly sietséggel, hogy a lovag már egyelőre azt képzelte, hogy valami merényletet tervez ellene. -- Nagyságos uram , kérem csak egy pillanatra. Ne menjen még el. Tessék kihallgatni engem— Nos ? kérdé Ankerschmidt szörnyen szemmeresztve. — Rettenetes dolog az, ahogy el vagyok árulva. Ne tessék hinni. A tekintetes úr nem tud semmiről semmit. Egyedül én vagyok a vétkes, neki semmiről sincsen tudomása. — Hogyan ? szólt a lovag elkomorodva. Tehát mégis volna benne valami. — Én nem bánom, ha kerékbe törnek is ; tudom, hogy az az áruló majd másutt is el fogja mondani. Azért magam jelentem fel magamat, nehogy a tekintetes urnak, az én jó uramnak, legyen valami baja miatta. Persze az a hamis ember tudja jól, mert előtte rejtettem a présházban az ászok alá. — Mit? kérdé Ankerschmidt, nagy aggódással ? — Már, ha fejemet veszik is, mi haszna tagadnám. Megvallom. — Talán csak nem ? . . . . — Igen is, úgy van. — egy csomó „Marczius 15-két". — Mi az ördög az ? — Negyvennyolczadiki újság. — Semmi más ? Hát vegye ön ki az ászok alól, mert ott elrohad. — S nem lenne érte semmi bántásom ? — Bánja is valaki az újságokat. Tegye ön a könyvtárába, senki sem fog érte jönni. — Hm. Ejnye. Ezt nem gondoltam hanem még azután kérem alássan, más is van ám. — A patvart, még más is. — A miről az a levél beszél. — Tán fegyverek? — Igen is, bizony. A koma padlásán. — No, a menykébe, ez rész. Ön fegyvereket rejteget ? Mi czélra ? — Tudom, hogy végem van, de kimondom. Jobb, ha előre megmondom. Valaha egy szép dupla puskát kaptam a tekintetes úrtól, igen becses ajándék, épen azért adom fel magamat, nehogy a tekintetes arra fogják, ha megtalálják, mert az ő neve van bele vésve. Azt nem akartam beadni, mert igen jól hord, aztán remélettem, hogy valaha mégis csak lehet majd vadászni. — Vadászfegyver? Hát még mi. — Hát, még, — még. Már csak elmondok mindent, meg egy lőporszaru. Ankeschmidt roppantul elkaczagta magát. Azt várta, legalább is egy ágyú fog előkerülni. — No hát, szólt vállára verve a töredelmes bujtogatónak, minthogy ön olyan szenvedélyes vadász, hát menjen ki a kómába, hozza haza a dupláját, mire hazaér; én küldök önnek egy fegyverengedélyt, nálam van egy pár, hivatalnokaim számára kiadva ; egyet önnek engedek, s mikor lejár, eszközlök önnek újra. Hát sok nyulat lőjjön aztán. Kampós uram azt sem tudta, hogy ébren van-e, vagy álmodik ? Hogy ő még egyszer valaha vállára akaszthassa a puskáját s úgy mehessen végig az ugaron fényes nappal, azt ő ugyan egyhamar még álmodni sem merte. Nem is messze kisérte ő aztán a lovagot, hanem amint jó éjszakát kívánhatott neki, vette az útját a koma felé , s ha látott valaki embert, aki egy helyett kettőt lép, az ő volt. Várhatta őt Garanvölgyi vissza! Mikor Kampósnak a puska volt eszében. Mikor alig vett lélekzetet addig, mig a koma tetejére fel nem mászott, ott nyaktörő gymnasticával fel nem húzta magát az elhagyott pálinkafőző kéményéig , abba lenyúlva, elő nem huzá a százféle ruhába palált drága kincset, melylyel aztán örömében le is gurult a háztetőről, szerencséjére egy venyige rakásra esett, csak az orrát törte be. Bánja a patvar, csakhogy a puskának nem esett baja. Az megmaradt a maga épségében, még rozsdafolt sincs rajta, azt Kampós uram összevissza törülgette kabátja szélével, sárkányát megpróbálgatá, arczához fektette, ha ismerik-e még egymást, sőt végre még meg is csókolgatá, s azután vállára akasztotta, s csípőjére tett kézzel ment vissza a faluba. Szentül azt hitte, hogy ő most két lábbal magasabb, mint tegnap volt. Garanvölgyinek e napra be kellett azzal érni, hogy midőn a ház előtt elment Kampós uram ablaka előtt, nagy diadallal mutatá fel a puskát. Ádám úr láthatta a ragyogó arczból, hogy ezzel ma nem beszélhet senki. — A két férfiú egyenesen hazament, nőtlen férfi ▼olt, nem volt kinek elmondania örömét. A cse- Különfélék. Pest, jan. 21. * Velenczéből távirják jan. 20-kán délelöttről, hogy Császár Ő Felsége az nap reggeli 9 órakor ült különvonatra Bécsbe visszautazandó. Már 19-én el akart Ő Felsége indulni, azonban a hóesések a vasutoni közlekedést pillanatra megakadályozván, utazását egy napig — mig ezek elhárittattak — elhalasztá. Ő Felsége mikorra e sorok sajtó alól kikerülendnek , már Bécsben leend. * A Ll.nak írják Bécsből, jan. 20-káról: „Dalmátországi hirek szerint az ottani partokhoz egy idegen gőzös vetődött, a mely török zászlót vont fel; körülbelül 80 olasz volt rajta. A kapitány megkérdeztetvén, azt mondá, hogy gőzöse török hajó, s Messinából Anconába igyekszik, mindazáltal a hajót alkata után olasznak tartották. Mindenesetre gondolkozásra méltó, hogy miként tévedhetett e hajó messina-anconai útjából az albán-dalmát partokra ? E gőzös lenne tán a közelgő tavasz első fecskéje?" / * A gr. Károlyi György, b. Eötvös József és Rosty Pál által az irói segélyalap javára rendezendő szavalati-zenészeti és társalgási estély f. hó vége felé leend. Ez estélyt a 8 ftos családi és 3 frtos magánjegyeken kívül, 10 frtos részvétekt biztosítják. A múltkor említett művész urak és művésznők neveihez, kik az ügy szentségétől áthatva,becses közreműködésüket dij nélkül felajánlák, kell még adnunk Voggenhuber Vilma k. a. és Szerdahelyi Kálmán urat. — Az estély esti 8 órakor fog kezdődni, s éjféltáj