Pesti Napló, 1862. február (13. évfolyam, 3592-3615. szám)

1862-02-25 / 3612. szám

46-3612 13-ik évi folyam. Kedd, febr. 25.1862. E lap szellemi részét illető minden közlemény Kiadó-hivatal. Előfizetési föltételek : Hirdetmények díja : Szerkesztési iroda : a szerkesztőséghez intézendő. Ferencziek terén 7-dik szám földszint. Vidékre, postán: Helyben, házhoz hordva: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. . p 7omplot Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo- A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása félévre . . . 10 frt 50 kr. a. é. Bélyegdíj külön 30 ujkr. Magánvita 5 hasábos i­gadtatnak el. körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr. u. e. petit-sor 25 ujkr. „PESTI NAPLÓ“ martini—júniusi 4 havi folyamára előfizethetni 7 forinttal. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, február 14. 1862. (Fk) Ritkán történt, hogy magyar la­pok komolyan szóltak volna a bécsi biro­dalmi tanácsról, míg életlapjainknak e testület hónapok óta igen háladatos thé­­mát szolgáltatott. Nem mondhatnák, hogy a birodalmi tanács oly sorsot meg nem érdemelt volna, mert valóban csak komi­kai hatást tehetett az, ha ily férfiak, kik folyvást szabadelvűeknek mondták ma­gukat, csupa „pártfegyelemből“, vagy he­lyesebben szólva, miniszterialismusból, oly rendszabályok szószólóivá tették magukat, melyek nem annyira a szabadelvűségnek, mint inkább ennek ellentételének bélye­gét hordák magukon. Innen keletkeztek aztán a furcsánál is furcsább csoportosulások: a német sza­badelvűek tüskén bokron át követték a kormányt, míg az ellentáborban a nem­német szabadelvűek fogtak kezet a feuda­­lismus bajnokaival. Tíz hónap óta múlt pénteken először láttuk felbomlani ezen természetellenes fr­igyeket, és a követek szavazáskor nem előítéletek, hanem elvek szerint csoporto­sultak. Mühlfeld, Giskra, Kuranda nevét ott találjuk Rieger, Prazák, Smolka és Zyblikiewitz mellett, míg Clam-Martinitz és Belcredi grófok a miniszterekkel sza­vaztak. Tudják olvasóink, hogy a sajtópereknél behozandó esküdtszékek forogtak szóban; a kormány ezek ellen nyilatkozott,legalább addig, míg ezen intézménynek á­t­a­l­á­n­o­s behozatalát nem lehet foganatosítani. A szabadelvűek pedig — Rieger találó ha­sonlatával élve — nem akarták, hogy mind a két koldus éhen haljon, mert egyelőre csak egy krajczárról rendelkez­hetni , melyet csak egyiknek adhatni oda. A miniszter urak még azon eszközhöz is folyamodtak, hogy az esküdtszékek beho­zását az egyes ors­zággyűlések volumá­­tól akarták függővé tenni, nyilván azon reményben, miszerint e szándékuk az ösz­­szes foederalista pártot fogja részökre hó­­dítani, de inne­n a feoderalista párt ketté­szakadt , szabadelvű része a német sza­badelvűekkel szavazott, míg a feudális feoderalisták a minisztériumot gyámolí­tották. A minisztérium győzött, a sajtóvétsé­gek ezentúl is a rendes bíróság alatt ma­radnak, de azért a pénteki vita és ennek eredménye mit sem vesztett a maga jelen­tőségéből. E jelentőség először is Zyblikiewitz ne­mek szónoklatának hatásában állott. A derék lengyel ügyvéd vérfogyasztó nyu­galommal gördített fel az igazság­szolgál­tatás köréből egy utálatos képet; szólott oly járásbiróról, a­ki izzó vassal verdes­­te egy szegény siketnéma koldus meztelen mellét, mivel ama hivatalnok bureaucra­­tai mindentudósságában azt állitá, hogy ama koldus siketnémasága csak tettetés; szólott egy főállamügyészről, ki pénzt csikart ki a vizsgálat alatt álló vádlot­takból. Már most — mondja erre egy bécsi lap — legalább nem fogják oly han­gon szidni a magyarországi igazságszol­gáltatást. Nem így! Ha nálunk itt ott hiba tör­tént, ezt épen nem menti ki azon körül­mény, hogy egyebütt is hasonló dolgok fordultak elő. Nem ezen gyönge mentség az, a­mi nekünk elégtételül szolgálhat, ha­nem igen is azon vallomás, melyet a lengyel követ kebelrázó szónoklata csikart ki Las­ser miniszter úrtól, azon vallomása, mi­szerint „egyesek kihágásaiért nem le­het, nem szabad felelőssé tenni egy egész rendet.“ Ezen szavakat jól fogjuk ma­gunknak följegyezni, és annak idején alkalmazni is. Ha nálunk valamelyik szol­­gabíró embertelenül bánt egy vádlot­tal, azt mondák: lám, ilyen a magyar bírói rend, ilyen a magyar igazságszolgáltatás, ilyen barbár nemzet ez a magyar! Elő­rántották a húsz harmincz év előtti ese­ményeket, hogy követ dobjanak nem egy elfajult egyénre, nem is egy rendre, ha­nem magára az egész nemzetre! Ad nó­tám vesszük tehát Lasser úr szavait és ha ő elhárítja a kormánytól, az osztrák birói rendtől a felelősséget egyesek galád tetteiért , azt mondandjuk rá : legyen, hanem — hanc veniam damus petimus­­que vicissim! Más, szintoly fontos eredmény volt an­nak kiderítése, hogy igen erélyesen lehet védeni egy ország önállóságát, egy nem­zet jogait, és azért a szabadság nagy kér­déseiben mégis ugyanazon erélylyel tá­mogathatni az előhaladás barátait. A re­­actió bélyegét sütötték mindeddig Rie­­gerre, ki a csehek, Smolkára, ki a lengye­lek nemzetiségét védte. Isten tudja, minő liberálisnak kürtölgették azt a prágai professor - cotteriát, melynek élén Brinz úr lépdegél, és íme, midőn a sajtó szabad­ságának legnagyobb biztosítéka forgott szóban, amaz úgynevezett „reactionáriu­­sok“ a német szabadelvűekkel szavaztak, míg a professor-liberálisok a kormány oldalára állottak. Ez is tanúságul szolgálhat a Lajthán­­túli valódi szabadelvűeknek, és nem le­het, hogy át ne lássák, miszerint a nemze­tiségek kibékítését nem a miniszteria­­lismu­,hanem a liberalismus útjain fogják elérni. Ha ezentúl is ily után járnak, minden magyar ember is bármikor örömmel fog megjelenni a Schottenthor előtti épületnek hallgatósági karzatán. Bécsi lapokból. A Scharf-féle Correspondenz a leghatá­rozottabban kijelenti, hogy azon, némely lapok által terjesztett tudósítás, mintha Poroszország az olasz királyságot már el­ismerte volna, ez ideig alaptalan.Ellen­ben a nevezett Correspondenz-nek alig van benne kétsége, hogy e lépés leg­közelebb meg fog történni, ki­vált miután Francziaország semmit el nem mulaszt, hogy Poroszországot ezen hatá­rozatra bírja. A Sci. Cor. egy szavahi­hető párisi tudósítóra hivatkozik, a­ki ne­ki . hó 19-ről a leghatározottabban írja, hogy Napóleon császár e pillanatban na­gyon sikeresen oda működik, hogy nem­csak Porosz, hanem Oroszországot is haj­landóvá tegye ezen elismerésre. E tárgygyal aligha összefüggésben nincs az, a­mit az augsburgi „Alig. Zrg“-nak Bécsből írnak, hogy az osztrák felelet a Bernstorff-féle jegyzékre készülőben van, s hogy azt már csak az ugyanazonos jegyzék többi aláíróival való szükséges egyetértés késlelteti. Ezen feleletben, mint az augsburgi levelezője hallja, azon nyi­latkozat foglaltatnék, hogy miután a né­met kérdés gyakorlatilag megpendítte­­tett, Ausztria korán sem fogja beérni a puszta diplomatiai jegyzék­polémiával, hanem a hozzá baráti érzelemmel viseltető német hatalmakkal egyetértve, nem­so­kára gyakorlati javaslatokkal fog előál­­lani. Ezen tudósítást némileg támogatni lát­szik a „Rothschafter“, melyben olykor­olykor egy-egy inspirált czikk megfordul, és a­mely vasárnapi számában biztatja Ausztriát, hogy csak minél hamarább vegye kezébe a német szövetség reform­ját, s lépjen elő oly pozitív javaslatokkal, melyek az idő kívánalmának, a német nép forró egység­­vágyának és Németor­szág hatalmi állásának megfelelnek , ak­kor, nemcsak a középállamok, hanem, mint a Rothschafter reményű, a német nép — talán még a porosz is — mellette lesz, s Poroszország iszonyú elszigeteltségben marad. Be fog-e következni a porosz és osztrák sakkhúzás — majd az idő mutatja meg. — A „Wanderer“ a bécsi hivatalosok­hoz és félhivatalosokhoz egy interpellátiót intéz, s felszólítja azokat, mondják meg neki : micsoda eredmények érettek el Ma­gyarországban az országgyűlés eloszlatása óta, s micsoda eredmények azok, melyek­re még biztos kilátás lehet és a­melyek a provisorium további fennállását kívánatos­nak tüntetik fel. A Wanderer azt mondja, azért teszi e kérdést, mert szégyen szem­mel bevallja, hogy ő magát a provisorium czélját sem érti; azt nevezetesen, hogy most Magyarországban kevesebbet beszél­nek s még kevesebbet írnak, sokkal sze­rényebb eredménynek tartja, semhogy azt hihetné, hogy a monarchia egyik felé­ben csupán ezen parányi eredmény miatt tették hatályon kívül az alkotmányos el­vet. Nem tudjuk a bécsi hivatalosok és fél­­hivatalosok indítva fogják-e érezni magu­kat arra, hogy a „Wanderer“ kíváncsisá­gát kielégítsék, hanem azt tanácsoljuk de­rék kollegánknak, kérdezze meg a „Frank­furti újság“ pesti levelezőjét, a­ki egyik közelebbi levelében oly rémletes dolgokat írt össze thea­körökről, conspiratiókról, a határozati párt fondorkodásairól, Garibal­diról s a Deákpárt megoszlásáról, hogy a jó német publikumnak haja szála fog fel­­állani, ha csak felét hiszi is el. Pedig ki tudja, megírta-e mindazt, a mit tud — a becsületes Jago? A „ScharfCorrespondenz“ ezekről mit sem tud. Ő csak azt hallja, de arról sem áll jót, hogy itt Pesten a különböző pártfőnökök értekezleteket tartottak vol­na és hogy a jövő héten az eloszlatott országgyűlés baloldali tagjai közül né­hány kitűnő egyéniség Bécsbe menne. Az utóbbi nagyon könnyen megeshetik, miután vasút van. Ugyancsak a „Scharf­s Correspondenz“ Írja : „A látogatás, melylyel császár ő felsége teg­nap a magyar udv. kanczellárt kitüntetni m­él­­tóztatott, magyar körökben nagy sensatiot ger­jesztett. Mint nekünk beszélik, Ő Felsége d. u. két órakor Crenneville gróf által jelentette be magát az udv. kanczellárnál. 2’/„ órakor jelent meg ö Felsége az udv. kanczelláriában Crenne­ville gróftól kisértetve. Forgách gróf, akit fájdalmai még mindig a karszékhez kötnek, erő­feszítéseket tett, hogy felálljon s császári urának eléje menjen ; ö Felsége azonban a legkegyelme­sebb modorban parancsolta,hogy maradjon ülve. Ő Felsége ezután fél óráig maradt az udv. kan­czellárnál.“­­ Végre szinte ezen Correspondentből értesülünk, hogy Magyarországra nézve a bor- és hasadó emelése volna kilátás­ban, továbbá hogy a magyar udv. kan­­czellária és a pénzügyminisztérium közt már meg volnának állapítva a modalitá­sok, melyek alatt az adóbehajtás a me­gyei és városi hatóságokra ruháztatik, — hanem ezen modalitások még titok. A magyar-láposi ev. ref. népiskola építésére adakozásra felhívás. Febr. 9-én 1862. 48 sz. a. egyházi gyűlés végzéséből. , Egy nemzet szellemi emelkedése annak élet­­magvát, ellenben lassankénti szellemi törpülése, végenyészetének halál csiráját hordja méhében tagadhatatlanul. Vidékünket századok óta két testvérnemzet lakja, a magyar és román, s midőn egyfelől nagyra kell becsülnünk a testvér román nemzet legújabb időkbeni ébredését, sőt szellemi emel­kedését ; másfelől megengednünk nem szabad — a honi civilisátió e határpontján is — magyar nemzetiségünk szellemi törpülését; annyival in­­k­ább nem, amannak feltámadásával ennek ele­nyészték Templom és iskola, nemzeti életünk azon ar­­chimédesi sarkpontjai, melyekhez ha megvetjük lábainkat, azonnal az emelkedés stádiumába lé­pünk, s gyermekeinkkel együtt, mint életrevaló nemzet, a világ­ civilisatió centruma felé gravi­­tálunk. A volt a­bsolut rendszer vidékünk cen­trumában, helységünkben, az itt lakó magyar és román nép közös költségén nagyszerű eme­letes iskolát építettek, s midőn készen volt, nagy sérelmünkre nem magyar -román, hanem német-román iskolának keresztel­ték ; a magyar nyelvet, magyar tanítókat és prot. vallás tanítását belőle kirekesztették, s oda erő­szakolták, hogy ezen iskola közszükségei fedeze­tére, községi pénztárunkból minden évben e mai napig 100 ft o. o. fizetni kényszerítve vagyunk. Alkotmányos életünk hajnalán fölébredvén bennünk azon gondolat, hogy a­hol kötelezettség van, ott jogot is kell élvezni, nem kétkedtünk egész bizalommal folyamodni e nagy nemzeti és vallásos sérelmünk orvoslásáért az illető világi és egyházi hivatalokhoz ; de miután egyszerűen visz­­szautasíttattunk, eltört reményünk szárnya, nyitva maradt sebünk, s ma csak az vigasztal, hogy ezen iskola román testvéreink nemzeti literaturája s civilizátiójának valódi emeltyűje lett. Mindezekből látható, hogy mi magyarok saját magunkra hagyattunk, közös költségen épült köz­nemzeti iskolánkból, az igazságtalan erőszak ál­tal kizárattunk, sőt ezen iskola fenntartására évenként fizetni kellett 100 ft o. é­­s más kü­lönféle rovatok kényszerített fizetése által meg­­szegényíttettünk. Innen lett az, hogy nagyszerű és csinos külsejű templomunk, melyet egyhá­zunk ama hő buzgalma Kádár Ferencz veze­tése alatt oly gyorsan fölépített, egy évtizeden át puszta Jeruzsálem s elleneink gúnytárgya volt, s községi iskolánk mind e mai napig egy ki- bedőlt oldalú, földbe sülyedt, sötét, füs­tös, romlott levegőjű szűk kamara, hol 40 - 50 fiú és leány gyermekeink alig lihegve kénytele­nek állva hallgatni a rendes tanórákat. Megvalljuk, sokáig tétlenségben csüngtünk — optimistáinkkal — a jobb jövendőn ; de midőn lát­tuk, hogy népünk — mely vallását és nyelvét eddig hűn megörzé — szégyenleni kezdi gúnyos nevekkel illetett templomába menni, s ősi ma­gyar nyelvét idegen szavakkal vegyiti, — fölesz­méltünk, s vidékünk lelkes hölgyeit id. gr. Teleki Domokosné, gróf Wass Albertné és id. Pataki Dánielné ö­nsgaik vezetése alatt, 1860-dik év elején egy nőegyletbe összehívtuk azért, hogy ezek lelkes közreműködésével megmentsük templomunkat, iskolánkat, s ezek által a ma­gyar nemzeti szellem törpülését e vidéken is. Igyekezetünket áldás koronázta. Templomunk csinosan kimeszelve, talapzata faragott kövekkel kirakva, 40 darab igen csinos ülőszékekkel el­látva van már ma, szinte 1200 ft o. é. kiadása­ink után. Azonban sok van még hátra ,­ nincs templo­munk méltóságának megfelelő imaszék és orgona, nincsenek illetékes harangjaink és nincs az, mi jelenleg legsürgetőbb szükségünk, egy rektori lakkal kapcsolatosan építendő fi­ú- és leány­iskola. Mint eddig templomunk, úgy ez évben is is­kolánk számára, lelkes nőegyletünk közreműkö­désével , táncrestélyeket valánk rendezendők; de a köznemzeti gyász, mely kedves honunk po­litikai egén sötétlik, oly fájdalommal borítja el keblünket, hogy a legszentebb czélért sem va­gyunk képesek vigadni, még sírva vigadni sem. Midőn tehát iskolánk épitketésére nézve ezen egyetlen jövedelemforrást is saját magunk zár­tuk el magunktól, nem maradt egyéb hátra, mint az, hogy Isten, a hon és a magyar nemzet szel­lemi emelkedése nevében, ezennel fölszólítunk minden, a két testvérhon kebelében élő valódi honfit és honleányt — minden vallás- és nemzet­különbség nélkül — a magyar-láposi ev. reform iskola épitésére, adakozásra. Adakozásgyüjtésre a pesti és budai, va­lamint minden vidéki jótékony nőegyletek lelkes tagjai, hazánk főbb birtokosai, lelkes hölgyei, minden vallások tiszt. papjai s tanodák tanárai tisztelettel fölhivatnak. Továbbá ezen czikk átvételére, adakozásgyüj­tésre, adakozók névjegyzéke s adományaik ösz­­szege közlésére az Erdély s magyarhoni minden tekintetes szerkesztőségek tisztelettel fölkéret­nek.*) A begyülendő összegek magyar-láposi ev. ref. lelkész tiszt. Al­b­­­s­i Sámuel úrhoz bérmentes vagy bérmentetlen levélben posta utján bekül­dendők. Utolsó postaállomás: Magyar-Lápos. Iskolánk számára bejött eddigi adakozások: 1) A magas kir. helytartóta­nács 1859-ben utalványozott b. Wesselényi há­zassági dispensatio illetékét 300 ft o. é. 2) Ugyan a m. k. helytartótanács Pataki Gyula dispensatio illetékét 50 ft o. é. 3) Csonka Sámuel házassági dispensatio illetékét 20 ft o. é. 4) 1861. jan. 18-án Rogozon Molnár Sándor birtokos urnál tartott barátságos estélyen, Ujfalvi Sámuel indít­ványára a következendő egyének adakoztak:Ujfal­vy Sámuel 5 ft, Mózsa Ferencz 1 ft, Fodor József 1 ft, Molnár Sándor 5 ft, Szász Dániel 1 ft, Kádár János 1 ft, Biró József 1 ft, Flór Adolf 1 ft, Kocsis Nándor 1 ft, Göcze István 1 ft, Bernádi Dani 1 ft, Handsild György 5 ft, Kászoni Sándor 5 ft, Bányai Károly 1 ft, Kászoni Géza 1 ft, Szentim­­rei István 1 ft, Balog János 1 ft, Erős Márton 3 ft, Baló István 1 ft, Beregszászi Ferencz 2 ft, Bí­ró Sándor 5 ft o. é. Biró Sándor , Szepesi Elek , főgondnok. e. jegyző. Csi­zdasági s keresk­ed, tudósitás. Pest, febr. 23. Az idő ködös, nedves, hideg. A gabonaüzlet nem javul, a külföldi piac­i tu­dósítások oly neműek, hogy egyhamar kedvező változást nem várhatunk. A múlt heti összes for­galom 30,000 m. búza, 15,000 m. rozs, 6000 m. árpa, ugyanannyi zab, az árakban nem hoztak változást, s csakis annyit eszközöltek, hogy le­­jebb nem szállottak. Debreczen, febr. 18. A mai heti vásáron következő áraink voltak, pozsonyi mérőt szá­mítva: búza 4 ft 10 kr, kétszeres 3 ft 60 kr, rozs 2 ft 85 kr, árpa 1 ft 80 kr, zab 1 ft 40 kr, ten­geri 2 ft 70 kr, köles 3 ft. Szalonna mázsája 26 —31 ft, hál 26—32 ft, 1 font marhahús 18— 19 kr. Arad, febr. 21. Piaczi árak, búza 80—82 ftos 8 ft 60 kr, 4 ft 50 kr, kétszeres 77—79 ftos 3 ft 40 — 3 ft 60 kr, rozs 70—72 ftos 3 ft — 3 ft 20 kr, árpa 60—62 ftos 2 ft 10—20 kr, zab 44—45 ftos 1 ft 90 kr—2 ft, kukoricza 84 ftos 3 ft, borsó 9 ft, lencse 8 ft, bab 8 ft, köles 8 ft, szalonna mázsája 38— 40 ft, zsir 44 ft, disznóhús fontja 20—22—24 kr. Szeged, febr. 21. A mi piacunkon a héten 2000 m. búza kelt el leszállosi árakon. A búza mérője 4 ft 50—85 kr, kétszeres 3 ft 80—90 kr, rozs 3 ft 40 kr, árpa 2 ft 60—70 kr, zab 2 ft, kukoricza 3 ft 15—20 kr, köles 3 ft 20 kr, bab 5 ft 20 — 30 kr. A szalonna mázsája 28— 30 ft, zsir 40 ft. K­u 1­a, febr. 20. Utolsó tudósításom óta az üz­let nem élénkedett, a kevés gabona, melyet a piaczra hoznak, csak leszállított áron kel el. A Ferencz-csatornát jég borítja, talán, ha ez egyszer hajózható lesz, az üzlet is kivergődik der­medtségéből. Piaczi árak : búza 4 ft 40 kr—4 ft 55 ’/5 kr, rozs 3 ft 10—15 kr, árpa 1 ft 60—80 kr, zab 1 ft 50—55 kr, bab 5 ft—5 ft 20 kr a. ausztriai mézönkint. A magyarországi árvízkárosultak fölsegélésére adakozások a „Pesti Napló“ kiadóhivatalánál , Vidacs István gépgyárából az összes munká­sok 70 ft, Ambrózy Márton ur 1 ft, Csiky Mihály ur Pozsonból 5 ft, Báró Eötvös József ur és neje 50 ft, Eördögh András ur Jászberényből 10 ft, Heiszer Iván ügyvéd ur gyűjtése Pécsváron 25 ft, Ikervárról.. többen, beküldé Révy Ferencz 36 ft 60 kr. Ősziét az eddigivel 1104 ft 10 kr. Vegyes tudósítások. — Kalocsa, 1862 febr. 19. Többen az ár­víz által Kalocsából kiszorittatván, nehányan tegnap végre nagy küzdelmek után visszaver­­gődtünk, s im a mennyire lehet, az itteni álla­potokról sietek tudósitást adni. Városunkba febr. 7-én tört be a viz, oly erő­vel és gyorsasággal, mely általános rémülést idé­zett elő, annyival inkább, mert a roham éjjel jött. Hatóságaink helyett, mindjárt 8-án, a casino-egylet indítványára főtiszt. T­a­r­y Fe­rencz kanonok s plébános úr fővezénylete mel­lett alakult többrendű bizottmányok kezdék meg működésüket. Egyik bizottság — mely mérnö­kökből alakíttatott, — a város főbb utczáinak megvédésére szükségelt torlaszok s töltések ké­szíttetésével foglalkozott, hol különösen Menyey József képezdei igazgató a tanítójelöltekkel, s a Jézus-társasági atyák növendékeikkel tüntették ki magukat. Másik — az élet és va­­gyonmentő bizottmány — a rendelkezésre állott — fölötte csekély számú — lakik — és csónako­kat összeszedve, oly erélyesen működött, hogy nemcsak az alantabb fekvő városrészekben ve­szélynek kitett lakosokat, de azoknak karmaikat is megmentette. Ezen szakban közelismerést s há­lát érdemelt ki magának P a r t i s c h cs. k. csend­*) Mit részünkről teljes készséggel elfogadunk. őr hadnagy s az itt állomásozó mintegy 60 cs. k. csendőr, kik eredménydus és fáradhatlan mun­kásságukkal az általános becsülést, melyben a nevezett hadnagy eddig is részesült, még inkább megszilárditották , — e szakban még az ügyvédi kar több tagjai, az uradalmi írnokok s több ipa­­ros is, dicséretet érdemlőleg jártak el. Az élel­mezési és segélyezési bizottság teljes elismerést érdemelt ki, s erélyes működése mellett, lehet­­len elhallgatnunk, hogy a közjó iránti buzgalmát oly sokszor fényesen tanúsított érsekünk Kunst József ur ő amaga általában s rögtön adott tete­mes segélyezésén kivül naponta negyven, m. N­e­­h­­­b­a János püspök ur tiz, Tary Ferencz kano­nok ur szinte tiz családot láttatnak el meleg ét­kekkel , nem említvén az ezenkivüli számos jó­­­tékony adományaikat. Tóth Pál káplán ur szintén tetemes áldozatokkal s fáradhatlan buz­galommal járult a köznyomor enyhítéséhez s hogy egyebet ne említsünk, a viz által károsult betegek számára saját költségén, orvosi s gyógy­­tári ellátást biztosított. A város által mintegy 800 — egyesek által mintegy 300 egyén látta­tik el a szükségesekkel, s az 1078 ház közül szárazon maradt 250—300 ház telve van menek­­vőkkel, valamint az elemi tanodák é­s a Jézus­társaságiak épülete is. A helybeli zsidó­ község 117 kenyeret s több mérő főzeléket adományo­zott a nyomorral küzdőknek stb. A környéken több majorokban roppant károk történtek, mintegy 3—4000 darab szarvasmarha s igás jószág fuladt a hihetlen gyorsasággal nö­vekedő vizárba; a csupán itt helyben összedőlt s még összedőlendő lakóházak száma 3—400-ra tehető, s általában a Kalocsán­y határában tett kár legkevesebb 6—­700,000 ftra rúg. Járási s városi hatóságaink hiányzott erélyességét az érintettük bizottmányok gátolták. Közlekedésünk minden irányban megszűnt, s a postai is csak még eztán ígérkezik lehetővé válni Paks felől. Mint értesülünk, a paksiak — kik maguk is sokat szenvedtek az árvíztől­­— tetemes mennyiségű élelmiszereket küldöttek Kalocsának, de azok eddig — a jég miatt — az úgynevezett zádori révből beszállíthatók nem voltak. Szóval, nem hiszszük, hogy az áradás a sze­gény hazánk bármely részében oly iszonyú pusz­tításokat tett volna, mint a sárközben, s e vidék méltán megérdemli azok figyelmét, kik az orszá­gos h­adakozások elosztásával foglalkozandnak. Árvizünk az 1838-ik évit jóval fölülhaladta, s ha tán a Duna jegének megindulásakor — mint 1838-ban — az áradat újra növekednék, — egész vidékünk a legnagyobb ínségnek s nyo­mornak nézne elébe. r. 1. — A Kol. Közi. irja, hogy a királyhágón inneni (nekünk turiani) megyékben az­ uj ideig­lenes rendszabályok szerinti szervezés nem re­mélt gyorsasággal halad elő. A napokban a bí­rósági hivatalnokok is átalában minden megyére nézve kineveztettek a főkormányszék által. — S­z.-U­d v­a r­h­e l­y, febr. 14-én. E hó 8-án érkezett meg városunkba Udvarhelyszék főki­rály birói helyettese Lukács Guszt­­áv, a­ki másnap rögtön a katona-ujonczozás előmunkálatait intéz­te el, kinevezvén és kiküldvén összeíró biztoso­kal Medgyes Gábor, Balázs Antal, Koncsag Elek rend­ alatti cs. hivatalnokokat, Szabó Gábor, Bonda János volt közjegyzőket és Barants­i Gerics Károly volt cs. hivatali dijnokokat. A szék tisztviselősége még nincs beállítva, de az állomások üresen nem maradnak. Lukács úr nem is siet a tisztség kinevezésével, hanem vá­rakozik, míg az önként ajánlkozókból válogathat. A város is f. hó 12-én megkapta a rendeletet, miszerint a lemondott tanács helyett egy újnak ideiglenes helyettesítés utjáni beállításával Lu­kács úr van kormánybiztosi minőségben megbíz­va. E leirat vétele után a képviselő bizottmány rögtön összegyűlt és jegyzőkönyvileg óvást tett ezen eljárás ellen, mely megfosztja a várost azon ősi jogától, minélfogva tisztviselőit szabadon vá­­laszthassa, s egyszersmind mindazokat, a­kik vállalnák magukra a város igazgatását, a város jogai, önállósága, oszthatlan egysége, oklevelei, pénztára s átalában minden fekvő s felkelhető ja­vai érdekében szigorú felelősség alá helyezte. Végül meghatározta, hogy miután a jelen viszo­nyok között e képviselő testület meg nem felelhet a választó­polgárság azon közbizalmának, mely esküvel kötelezetten a város közügyei fölötti in­tézkedés jogával ruházta vala föl,ennélfogva ezen­nel gyűléseit megszünteti mindaddig, míg azokat ismét megbízói akaratával és esküjével megegyez­­tethető módon és téren folytathatja. De ezen kény­szerűségből eredő és csak ideiglenes visszavo­nulását a képviselőségnek senki nem tekintheti lemondásnak; mivel a képviselőség csak­is a­honnan vette, oda is fogja annak idejében visz­­szaadni megbízását, t. i. a városi közönség ke­zeibe. E határozaton kívül a város levéltára és majorsági pénztára kezelésével továbbra is meg­bízza a képviselőség Török Lajost. Ezzel a kép­viselő bizottmány tagjai meleg kézszorítások kö­zött és rövid időn­ viszonttalálkozás reményével vettek búcsút egymástól és a lelépett tanács tisz­teletre méltó tagjaitól. Elhagyván e szerint a köztanácskozás tere­mét, a levelezőnek is másféle hírekkel kell meg­tölteni leveleit. Meg is kezdem más tárgyú tu­dósításomat még most. A helybeli ref. tanodában az idei első félévi közvizsgák febr. 3-kán kezdve bezárólag 8-ig kielégítő eredménynyel folytak le. A tanoda je­lenlegi népessége következő: jogász 16, böl­csész 48, összesen felsőbb tudományokat hall­gató 64 ifjú. A hat középtanodai osztályban van 218 növendék, és a négy elemi osztályban 184 gyermek. E szerint a tanulók összes száma 466. Farsangunk csak olyan, milyen most lehet.. Nem tánczolunk, nem hálózunk. A kaszinó, a­­református tanodai hangászkar és a katholikus s református leánynöveldék báljai ez idén mind el­maradnak , hanem e két utóbbi intézet javára bál helyett egy szavalattal összekapcsolandó zene­estélyt rendeznek néhány ügybarátok. Nem tud­juk : az ilyes műélvezetnek leszen-e itt a Har­gita tövében kelendősége ! ? Hideg ez az égalj nemes gyümölcs tenyésztésére! Vaczkor terem oly fákon is, melyekről narancs körívét kellene szedni. (Kol. Közl.) s­z­e­r­k.

Next