Pesti Napló, 1862. május (13. évfolyam, 3666-3691. szám)

1862-05-28 / 3689. szám

123-3689 13-ik évi folyam. Szerda, május 28.1862. Szerkesztési iroda : E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo­gadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencznek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Előfizetési föltételek : Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva, élévre . . . . 10 frt 50 kr. a. é­­vnegyedre ... 5 frt 25 kr. a. é. Hirdetmények díja : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 tr Bélyegdíj külön 30 uj­kr. Magánvita 5 has­ál petit-sor 25 ujkr. 08 Előfizetés nyittatik „PESTI NAPLÓ“ junius—septemberi négyhavi folyamára Előfizetési ár 7 forint. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, május 27. 1862. (Fk) A hesseni kérdés olyan, mint a kí­gyó, mely saját farkába harap, és a vég­telenség jelképéül szokott tekintetni. Midőn az ember azt hiszi, hogy már most végén áll, azt látja, hogy csak most kez­dődik igazán! Frankfurtban az ottani szövetségi gyű­lés végre valahára elfogadta az 1831-ki alkotmány helyreállítására c­élzó indít­ványt, és a hesseni követ kinyilatkoztatta, hogy kormánya nem helyesli ugyan e határozatot, de követni fogja a szövetségi gyűlés iránti köteles tiszteletből. Jó! Te­hát ezzel vége van annak a hosszadalmas vitának ? Nehezen hisszük! Mindenek előtt figyelembe kell venni, hogy a szövetségi gyűlés az 1831-ki al­kotmány helyreállítását támogatta ugyan, de­­— az 1831-diki választási törvény fenntartása mellett. Az amaz évbeli alkotmány teljesen jogérvényes, arról semmi kétség nincs , de szint­­oly kétségtelen, hogy az ugyanazon évbeli választási törvénynek nincs többé érvénye, mert e törvény helyébe a hesseni országgyűlés mást tett , mely a fejedelem szentesítésével­ ellátva, 1849. ápril 5-dikén ünnepélyesen kihirdette­­tett. Itt tehát csak kettő lehetséges : a fejedelem helyreállítja az 1831-diki alkotmányt, nem mert a jogfoly­tonosság elvét elismeri , hanem „cartel est son plaisir“, de ezzel a hesseni nép nem lesz megelégedve, mely n épen csak jogainak elismerését kívánta, nem pedig kegyelmi tényt, — vagy pe­dig a fejedelem a jogfolytonosság elvét elismeri, és akkor az 1831-ki alkotmányt csak az 1849-ki választási törvény kísé­retében lehet helyreállítani. íme, ez a leg­első nehézség ! Mint vélekedik a porosz kormány az 1849-ki választási tör­vényre nézve, nem tudjuk, hogy azonban a porosz szabadelvű párt szemében az 1831-ki alkotmány és 1849-ki választási törvény egymástól elválaszthatlan, az köz­tudomású dolog. Minthogy azonban már ennyire ment a porosz kormány, és a fődologban az or­szág kivonatát teljesítette, nem valószínű, hogy egy mellékes kérdésben nem fog en­gedni a kamara kivánatának. Ajánlani fogja tehát alkalmasint az 1849-i válasz­tási törvény helyreállítását is ; a szö­vetségi gyűlés, mely kétségenkívül jól véste be emlékezetébe Poroszország mi­napi erélyes fellépését, hihetőleg ezen po­rosz kivonatot szintén magáévá fogja tenni, és végre a fejedelem sem fog ily­nemű határozatnak ellene szegülni. De — és ez a második bökkenő — az 1849-ki választási törvény jelenleg kivihetiel."­ E törvény szerint t. i. a választások vezetésével a megyei bizott­mányok (Bezirksausschüsse) bízattak meg, e megyei bizottmányok pedig a „megyei tanácsok“ kebléből keletkeznek, és ezen „megyei tanácsok“ az „utolsó országgyű­lés választói“ által választatnak. Miután pedig Hessenben a reactió az összes közigazgatási szervezetet, a­mint az 1848 ban fennállott, halomra döntötte, sem megyei tanácsok, sem megyei bizott­mányok egy évtized óta nem léteznek. Hanem alakítani sem lehet ezeket, mert, kik „az utolsó országgyűlés“ választói? az 1850-ks országgyűlés az alkotmány szerint törvényes volt ugyan, de nem volt utolsó, a tavalyi országgyűlés utol­só volt ugyan, de nem volt törvé­­nyes; tehát ki választja majd a megyei tanácsokat és ezeknek kebléből a megyei bizottmányokat, melyek nélkül, az 1849-i választási törvény szerint, országgyűlési ■választások nem létesíthetők! — De ha az 1850-ks országgyűlést akarnák „utol­sónak“ tekinteni, hányan lesznek az ak­kori választók közül, kik már nincsenek életben? és miként pótoltassák a hiány? Az 1849-ki választási törvény szerint? de ez ama választók teljes számmali léte­zését tételezi fel? Az 1831-diki választási törvény szerint ? de ez már nem érvé­nyes ! A reactió valóban felülmúlhatlan re­­mekséggel tudja össze vissza hányni a jogviszonyokat, és alig van emberi ész, mely aztán ismét helyreállíthatná . . . .. A jogtalanság egy tollvonással, egy kéz­­mozgatással meg tudja semmisíteni a jo­got minden következményeivel együtt, de a jog, fájdalom, majdnem soha sem ké­pes a jogtalanságot és ennek következ­ményeit végképen elenyésztetni. Van aztán még egy harmadik nehéz­ség! A hesseni fejedelem helyreállítja az 1831-ks alkotmányt, de nem bocsátja el mostani minisztériumát, tehát nem teszi meg azt, a­mit Poroszország a királya kép­viselőjén elkövetett személyes bántalom­­ért, elégtételül kívánt. Már most mi fog történni ? Midőn a porosz követ Kasselt odahagyta, utolsó jegyzékeiben azt mondá, hogy habár a személyes bántalomért kö­vetelt elégtétel megadatnék is, Poroszor­szág nem fogja ezzel beérni, ha csak egy­szersmind nem mondatik ki az 1831-diki alkotmány helyreállítása is. Most azonban megfordítva történt a dolog; most a fejede­lem azon alkotmányt helyreállítja ugyan, de a személyes elégtételt megtagadja. Mi­tevő lenne Poroszország ily esetben, arra nézve a követ­őr semmi ujjmutatással nem szolgált. Higgadtan tekintve a dolgokat, Porosz­­országnak nem volt ugyan oka a hesseni minisztérium elbocsáttatását kívánni, mert ha a választófejedelem ő fensége a porosz király levelét földre dobja, és egy „furio­so“­ tánczol rajta, arról miniszterei nem tehetnek; ez a fejedelem részéről nem politikai tett, hanem magán mulatság, melyben tanácsosai annál kevésbbé gá­tolhatják őt, miután még élénk emléke­zetben állhat náluk azon lábrugás, mely­ben a fejedelem egyik komornyikja nem régen részesült, midőn a fejedelemnőt fenséges férje bántalmazásai elől oltalmaz­ni akarta. Aztán megfordítva is történhetnék va­lamikor a dolog. Poroszországnak példa szabadelvű minisztériuma lehetne, a han­­nover­i király pedig sértve érezhetné magát a porosz király valamelyik szava vagy tette által, és aztán azon miniszté­rium megbuktatását kívánhatná, mely a porosz nemzet teljes bizalmával bír. Mind­ebben tehát semmi logika nin­csen ! De azért mégis megfogható a po­rosz kabinet kivonata, mely t. i. nem akar egyebet mondani, mint azt, hogy míg a mostani miniszterek környezik ő fensé­gét, addig közte és Poroszország közt sem személyesen, sem politikailag, állandó jó viszony nem képzelhető. És inne­n ezen minisztérium marad, marad Poroszország ismeretes követelése daczára, daczára annak, hogy Poroszor­szág nem hiszi lehetségesnek egy kedve­zőbb viszony helyreállását, míg Kasselben Groddaus, Abbé, Vollmar és efféle urak játszszák az első hegedűt! A szabadelvű porosz lapok már most is azt mondják, hogy az 1831-ki alkot­mány helyreállítása által a személyes bántalom nincs engesztelve, és a porosz trónbeszéd nyomatékosan emelte ki azon „Incidenzfall-t“ , melybe Poroszország „becsülete és méltósága“ bele van bo­nyolítva .... Tehát az 1849-diki választási tör­vénynek érvénye nincs elismerve, — e törvény, ha elismertetnék is, ki nem vi­hető — és ha mind­ez nem volna, az „In­­cidenzfall“ még mindig várja a kiegyen­­lítést. Ily körülmények közt ki mondhat­ná a hesseni kérdést megoldottnak, ha­­ Poroszország nem akarja ? Ha ő akarja, vagy helyesebben : ha a kamarák megen­gedik neki, a vitát ezennel befejezettnek tekinteni, akkor csakugyan vége is leend, de ha a porosz kormány a képviselet ál­tal még ezentúl is szoríttatnék, vagy pedig maga is czélszerűnek tartaná a viszályt tovább fonni, akkor, a­mint láttuk, ürügy­ben valóban nem lesz hiány­ közepén a hosszat benyúló ásvány azon része, mely a fő járdára nyúlik, a magyar czimert ezen felirattal „Hungari“, felette díszes nemzeti zászlókkal ékitve — minden el­­menő szemét magára vonja és oda csalja. Az ásványokat köröskörül diszítő két sorba kiállított festett fényképek a magyar népviseleteket áb­rázolják, e jól sikerült és még jobban összeállí­tott képek egy képcsarnokot képeznek, melyet számtalanok látogatnak és megbámulnak. A középső álványon elhelyezett vörös s fehér borok két sorban, üveg hordókban, szép gyűjteményt képeznek, de a magasság miatt mélyen állanak, és a szűk hely miatt nem tűnnek szembe oly mérvben, mint vártuk. Az álványoknak alsó kiálló részén rézsutosan üveg alatt az ország vegyéb terményei szemlél­­hetők, mig legalul a négyszegekre osztott alap­zaton a dohány­fajok remek és válogatott levelei diszlenek. Van még egy másik külön álló osztályunk Jankó úr tőszomszédságában, mely szintén kizá­rólag magyar termények és industriális czikke­­ket tartalmaz, s melynek sikerült rendezését Szabó József tanárnak köszönhetjük. A borgyűjtemény a palota nyugati főszárnyá­nak végén van elhelyezve, s a jóféle nektárt hordó ásványok a földszinttől a karzatokig magasra nyúlnak, s az épület falát egészen fedik, csak is a Sopronyi és Litke-féle boroknak külön diszes ásványai állnak szabadon, mintegy figyelmezte­tésül az elmenőknek, hogy a borok országába érkeztek. Felül a karzaton van még egy kizárólagos osztály engedve a magyar kelmék számára, hol Jámbor szabómester díszöltönyei szembeötlők, kár, hogy ezen osztályt az épület legvégén, egy sarokba van, melyet nem sok vendég látogat. A többi iparczikkeink az ausztriai osztályok­ban elszórva vannak. A suryk naponta dolgoznak, mint hitelesen ér­tesülve vagyok, a gabnaneműek, a szíjgyártó és vargamunkák, zongora és gyapjúbírálatok bevé­gezve, a gyapjúra nézve azonban a jury új bírá­latot fog rendezni június végével, minthogy sok kiállítónak küldeménye meg nem érkezhetett. A bor-jury is dolgozik, de még a mi borainkra nem került a sor. London május 24. 1862. A hét elején még létezett c­aos szemlátomást a rendnek és megállapodásnak nyitja meg az utat a világkiállítás termeiben. A végbevégzés­hez most már igen közel állunk, talán egy másik hét még — és elmondhatjuk, hogy a gyümölcs, melyet május 1 só napja nem volt képes meg­érlelni, június 1-én mint teljesen kifejlett ízletes csalétek áll szemeink előtt. Jó­formán azon pon­ton állunk, hogy már csak a falazatok diszitmé­­nyezése és a lombos fák s illatos virágoknak el­helyezése és csoportosítása van még hátra, mely utolsó műtét bevégeztetvén, csak akkor lesz ké­pes a szemlélő azon behatást hiven leirni, melyet a nagyszerű elkészült s kikerekített egész,lelkébe feledhetetlenül bevésett. Pillantsunk be addig is a magunk hajlékaiba. Adjuk meg a méltó dicséretet annak, kit az leg­előbb illet, Jankó Vincze honfitársunknak, ki tömeges kiállításával míg egyrészt el nem évül­hető érdemeket szerzett­ magának, addig másrészt hálás elismerését érdemelte ki az egész országnak. Jankó úr collective-kiállítása egy három ol­dalról készített négyszöget képez, melynek A mexicói ügy. Párisi lapok közük az „El Pueblo“ spanyol lap után azon kiáltványt, melyet a franczia meghatalmazottak a hármas szövetség felbomlása után a mexikóiak­­hoz intéztek. A kiáltvány így hangzik: „Mexicóiak ! Mi nem azért jöttünk ide, hogy vi­­szálkodásaitokban részt vegyünk, hanem azért jöttünk, hogy azokat megszüntessük ; mi azt akar­juk, hogy minden jóravaló ember hivassék fel, hogy a rend megszilárditssára és szép hazátok­nak ujjáteremtésére segédkezet nyújtson. „Be akarván bizonyítani azon őszinte bekitő szellemet mely minket lelkesít, először is magá­hoz azon kormányhoz fordultunk, mely ellen a legkomolyabb panaszokra valának okaink ; azt kívántuk tőle, fogadja el segítségünket, arra nézve, hogy Mexicóban a dolgoknak oly rendjét alapítsuk meg, mely jövőben eltávolítsa tőlünk az ilyen távoli expeditiók szükségét, melyeknek legnagyobb baja az, hogy felfügeszti a kereske­dést, s megakasztja azon egybeköttetések folya­mát, melyek épen oly előnyösek Európára, mint hazátokra nézve. „A mexicói kormány ami mérsékelt magunk­­tartására oly rendszabályokkal felelt, melyekhez mi soha sem adhattuk volna erkölcsi támogatá­sunkat, és a­melyeket a czivilizált világ sze­münkre lobbantana, ha mi azokat jelenlétünk által szentesitnék. Közte és köztünk jelenleg a háború ki van mondva. Mindazáltal mi nem za­varjuk össze a mexicói népet bizonyos elnyomó és erőszakoskodó minoritással, — a mexicói népnek mindig legélénkebb rokonszenvünkhöz volt igénye, most rajta a sor, megmutatni, hogy arra méltó. „Felhívjuk mind­azokat, a­kiknek a mi inter­­venciónkhoz bizalmuk van, akár mely párthoz tartoztak legyen. Egy fel­világosodott ember sem hiheti, hogy oly kormány, mely Európa egyik legszabadelvűbb nemzetének szavazatából szü­letett, csak egy perczig is azon szándékkal le­hetett volna, hogy egy idegen népnél oly régi visszaéléseket és intézményeket állítson visz­­sza, melyek századunkhoz többé nem valók. Mi egyenlő igazságszolgáltatást akarunk minden­kire nézve, s azt akarjuk, hogy ezen igazsá­got ne a mi fegyvereink erőszakolják rátok. Szükség, hogy a mexicói nép maga legyen saját boldogságának első eszköze. Nekünk egyéb czé­­lunk nincs, mint hogy az ország tiszteletreméltó és békés részébe, azaz a lakosság kilencz tizedrészébe bátorságot öntsünk arra, hogy akaratát mondja ki. „Ha a mexicói nemzet tétlen marad, ha nem látja be, hogy mi nem reményleti alkalmat nyúj­tunk neki az Örvényből kihatolni, ha saját erőfeszítései által nem siet megadni az ér­telmet és gyakorlati tanulságot a mi támogatá­sunknak , akkor világos, hogy mi nem fogunk egyébbel törődni, mint azon szabatos érdekek­kel, a­melyekre való tekintetből a londoni egyez­mény köttetett. „Siessenek tehát mindazok, a­kiket most már ok nélkülivé lett viszálkodások oly sokáig meg­oszolva tartottak, mi közülünk egybeseregelni; Mexicó sorsa kezükben van. Francziaország zász­lója felüttetett a mexicói földön, és e zászló nem hátrál soha. Minden becsületes ember fogadja azt úgy, mint baráti zászlót; az esztelenek ám menjenek ellene harczolni. Cordoba, április 16. 1862. (aláírva) de Saligny és Julien.A terjesztvényt pártolva gyámolitani, s a törvény által kiszabott utón az országfejedelem elébe legkegyelmesebb elhatározás végett felterjesz­teni méltóztassék .­ úgy vélekedett ez, midőn a monarchia tanácsadó testületéhez folyamodott, hogy így a legjobb utat választó nemcsak a vé­gett, hogy teljes tiszteletét kitüntesse az ország kormányzó testülete iránt, hanem mert attól ügymenetelt siettető közbenjárás mellett, egy­szersmind ezen ildomos lépésnek az ügy fontos­ságához mért gyors eredményét is nyugodtan re­mélhette. A becsületesen nyilt hitvallomás az osztrák összes monarchia alaptörvényének elismerése mellett, melyet ő Felsége a császár és király azon szilárd elhatározás mellett hirdettetett ki, „hogy azt egész császári hatalmával minden tá­madás ellen védeni és arra ügyelni fog, hogy azt mindenki kövesse és elismerje“, legkevésb kétséget sem enged az iránt, hogy egy egész nemzet szavazata, mely kinyilatkoztatja, hogy a császár és a birodalmi alkotmány mellé akar állani­ a kormánykörökben, hol a fele­lős miniszterektől környezeti monarchá­­nak akaratja tiszteletet parancsolólag nyilvánul, nemcsak barátságos meghallgatást, de a teljes figyelembevétel iránt előzékeny készséget is le­­lend. Ezen biztos hitben élve, a tisztelettel alulírt nemzeti egyetem az újból érkezett idei május 9-kén, 8370. sz. alatti kormányszéki decretum­­ban csak bizonyítványát látja azon fontos jelen­tőségnek, melyet a felső kormányszék az 1862. mártius 29-dikén kelt alázatos felterjesztésébe, az államkormányzat érdekére nézve joggal he­lyeztet. Mielőtt ugyanis a f. kormányszék ezen aláza­tos felterjesztést tárgyalás alá venné — a­mint az említett magyar leirat mondja — szükséges­nek tartá minden,­ az egyetem utóbbi gyűléséről szóló jegyzőkönyvek és okmányok áttekintését, s kiválólag azért is, mert az 1796-dik év September 30-kán, 2981. udvari számok alatt kelt legfel­sőbb leirat az egyetemnek általában kötelessé­gévé tette, minden ülésein tárgyalt ügyekről kelt jegyzőkönyveit azonnal az ülésezés végez­tével a kormányszék útján Ő Felsége elé ter­jeszteni. Azon kötelesség teljesítése a fentírt kérdésben annál szükségesbnek látszik, mert köztudomású dolog, hogy ezen alázatos felirat­ban tárgyalt nagyfontosságú országos kérdések­nél az egyetem néhány tagja ellenvéleményt adott be, mely sem a feliratban nem említtetik, sem ahhoz mellékelve nincs. Ebből folyólag az egyetem kötelességévé téte­tett minden és összes utóbbi ülésezéséről szóló jegyzőkönyveit az arra vonatkozó okmányokkal s lehető külön véleményekkel együtt mielőbb a f. k. kormányszékhez küldeni, s egyszersmind felvilágosítást adni arról, hogy a külön vélemé­nyek feltevése mellett hogyan érthető a kor­mányszékhez intézett kérvény azon kifejezése, hogy a nemzeti egyetem a mellékelt feliratot egyhangúlag fogadta el. E szerint tehát a már márt. 7-kén 1862-ben felküldött felirat még nem jött tárgyalás alá — a­mint a kormányszéki leirat kifejezi — mint­hogy az e feletti tanácskozás csak az épen most felkívánt jegyzőkönyvek és okmányok megtekintése után látszik lehetőnek. Azonban minél inkább kívánja alulírt nemzeti egyetem ezen tárgyalás siettetését, s kéri is azt, annál inkább kötelességének érzi maga részéről mindent megtenni, hogy a további halogatásra semmi további okot ne szolgáltasson. Midőn tehát siet a vett felszólításnak annyiban eleget tenni, a mennyiben azt az 1862. mártius 29-ki alázatos felirat tárgyalása igényli, egyszer­smind saját állásának is mintegy országrendi nemzet törvényes organja teljes öntudatával bir, és ezen állás nem engedi meg, hogy a megyei autonómia joga azon szempillantásban satnyit­­tassék el, midőn az a birodalmi alkotmány min­den gyámkodásnak ellene törekvő, szabadelvű alapjaiban uj kezességet és véderőt talált. A magyar királyoktól hivatva jöttek a szá­szok szabadságuk feltételei mellett ez országba. Küldetésük volt a koronát védeni. Hogyan tel­jesítek azt, mutatja a történelem, mely a legtisz­­teletteljesb szavakkal azon tényt bizonyítja, hogy ők voltak a trónnak védelmezői (Do­­minationes vestras solos fuisse, qui regnum istud sustinuerunt, et istud non solum coram Regni Maj­estate, sed apud totam cristianitatem testatum et compertum faciemus. Castaldo császári hadvezér levele a szebeni magistratus­­hoz 1552-ben); [magas oszlopai (Saxones, quibus signanter confinia et finitimae partes regni velut sublimibus columnis sulciuntur et quorum fidelitatis constantiams experimento di­­dicimus. I Lajos király okmánya 1370. évről) és a birodalomnak, melyet falvakkal s városok­kal elkészítettek (Urbibus et villis egregiis reg­num nostrum non solum ampliasset, sed etiam de­­corasset magnifice. Mátyás k. okmánya 1468-ról), kőfala és mellvértje (pro muro sive porta regni habentur; ugyanazon király okmánya 1471. évről). De hogy ezen kötelmeket teljesithesse is, a szász nemzetet a királyok összeségükben köz­vetlenül a király alá helyezék. Alkotmányépüle­tük alapkövei voltak, önállás és önkormányzás, saját törvényhozás s közigazgatás a birodalom és országrendiség joga, mind ennek őskori s mos­tani központját képezi a nemzeti egyetem, mely­nek egyedüli joga és feladata a nemzetet benn és künn képviselni. Ezen egyetem nem egy megyéje,törvény­hatósá­ga vagy közigazgatási területe az országnak, ha­nem a szász összes székek és vidékek foglalatja s azért a szász nemzet összeségében, mint egyen­­lőleg kormányozott országrend saját pecséttel is bir, melynek odanyomása Erdély nagyfejedelem­ség minden törvényeire kikerülhetlenül szük­séges volt. Ezekből foly, hogy a szász nemzet a „nagy­fontosságu országos kérdések“ körül is nyilat­kozni joggal bir s senki el nem tilthatja őt attól, hogy e czélból indítványokkal s kérelemmel ő Felségéhez, az országfejedelemhez járuljon, ki­vált midőn az azon legjobb akaratú szándékkal történik : utat egyengetni, melyen lehetővé vá­­land az ország törvényhozása által egy oly rend­jét érni el az államjogi állapotoknak, mely úgy az összes birodalom hatalmi állásának, mint ezen nagyfejedelemség önállásának és a román nem­zet hasonkormányzásának is megfelel. Az erdélyi alkotmány szerint kétségbevonhat­­lan joga az országfejedelemnek, az országgyűlés előtt királyi előterjesztvények által kijelölni azon feladatokat, melyeknek tárgyalásával a gyűlést meg kell kezdeni; de épen úgy áll az, mikép nincs sehol törvény, mely valamelyik or­szágrendi nemzetet akadályozná abban, hogy ki­vonatát s kérését ezen feladatokra nézve a szent­­séges trón előtt, melynek egyedüli jogában áll az e feletti határozás, a terhetlen és szeplőtelen alattvalói hűség buzgalmával előterjeszthesse. Ez azon álláspont, melyet a szász egyetem vett 1862. márt. 29-ki legalázatosb feliratának felter­jesztésénél s egyszersmind az 1791. 13 dik­­. czikkre támaszkodott, mely az egyetem alkot­mányos hatáskörét s szabadságát az 1691. dec. 4- kén kelt Leopoldi oklevéllel öszhangzó jog­alapon minden megtámadás ellen védi és bizto­sítja. Azonban ha az ország minden törvényeit az Approbata kelése után, vagy az azelőttieket is átol­vassuk, a mostani időkig egyetlen törvényt sem találunk, mely a szász egyetem hatáskörét s sza­badságát oda korlátolná, hogy ez jegyzőkönyveit a kir. kormányszék utján a legmagasabb átnézet alá terjesztené s ily módon a kormányzás felette felvigyázási vagy gyámsági hatalmat gyakorolt volna. Létezik ugyan az 1796. September 30-diki legmagasb leirat, melynek tartalmára a kir. kormányszék hivatkozik, melynek folytán a felvigyázás, nyilvános közigazgatás és igaz­ságszolgáltatás czéljából a szász nemzeti egye­tem jegyzőkönyveit minden általa tárgyalt ügyekről, habár csakis a gyűlésszak végén, a k. kormányszék utján ő­felsége elébe ter­jeszteni tartozik; azonban az erdél­­­y­i, államjog támaszkodva az 1791. 8. t. czikk azon alaptételére: „Executiva potestate persuam majestatem in sensu legum exercenda“; csak oly rendeleteket ismer el, melyek a törvényekkel összhangzó­k, s ö Felsége I. Ferencz császár is hasonló szel­lemben nyilatkozott az ország rendeihez 1810. julius 6-án, 1448. udv. számok alatt intézett leg­magasabb leiratban, azon biztosítást adván, hogy „Guberniales ordinationes eas solum fideles nos­­­tri ss. et oo. intelligant, quae legibus pa­­tr­i­i­s conformes sunt:l­i­c e­t hoc ipsum haud quaquamaliter intelligi possit.“ Ha daczára ennek a magas k. kormányszék a többször említett ő Felségéhez intézett fölterjesz­tést tárgyalni kívánva, egy 1796-ki leiratra hi­vatkozik, a tisztelettel alulirt nemzeti egyetem azon helyzetben van, egy ugyanazon országfeje­delem által sajátkezüleg később, n. m. 1798. apr. 13., 960. udv. számok alatt kelt legkegyelmesebb leiratra hivatkozni amannak ellenében, melyben ez áll: „Natio­­nim saxonica fundum regium in­­colens, in privilegii Andrea Di eidem nationi im­­pertiti,legumque suarum municipalium praescrip­­to, unam eandemque societatem, unum ean­­demque populum aequalibus juribus gaudentem, aequalemque praerogrativam habentem consti­­tuit, cui in concreto per modum legi­­timae repraesentationis, de le­gibus in medium consulere, ad id quod in com­mune ipsius bonum conferre, constitutionique suae conveniens esse judicaverit, supremae re­­giae confirmation­ substernere competit.“ Hogy tehát a szász nemzet, mely a királyföldön lakik, a részére kiadott András-féle szabadsági okmány erejénél s hatósági törvényeinek utasításánál fog­va egy és ugyanazon közönség, egy és ugyan­azon nép hasonló jogokkal, melyet az ő összesé­gében (az universitásban) azon jog illet, hogy kebelbéli törvényei felett tanácskozzék törvényes képviselete utján s mindazt, a mit a nemzet sa­­át közjavára üdvösnek s alkotmányával össz­­hangzónak tart, legfelsőbb királyi jóvá­hagyás alá terjeszthesse. Ezen ország törvényével s a szász nemzet al­kotmányi jogával öszhangzó, s és azért jogérvé­nyes leirat szerint a szász nemzet köteles a saját közérdekében kelt alázatos felterjesztéseket a kormányszék utján küldeni meg az ország feje­delméhez. Ezt, a mint a múlt időkből több eset bizonyitja, nem is mindig tette s ha 1862. márcz. 29-i felterjesztésével a szokott utat nem mellőz­te; ez csak azon tartozó tisztelet miatt történt, mert ő a monarchia nevében cselekvő országos testületet egyszersmind minden az uralkodáshoz hű törekvések természetes szószólójának tekinti. Ezen értelmet követve, azt hiszi a tisztelettel alulírt nemzeti egyetem, hogy a fenforgó eset­ben minden aggodalom, mely a szász nemzet helyhatósági autonómiájának romlására szolgál­ható leirat alkalmazásából eredhet, annál inkább elenyészik, hogy ezen egészen más időkörülmé­­nyek közt, s még a múlt században kelt kor­mányrendszabályt ő Felsége a császár sem ke­gyeskedett felújítani, s ezennel szerencséje van, minden az 1862. mart. 29 ki felirathoz tartozó tárgyalási jegyzőkönyveket, okmányokat s ellen­véleményeket azon legalázatosb kéréssel terjesz­teni a f. k. kormányszék elé, hogy az ezen fon­tos ügy feletti tárgyalást, melynek már mi sem állatjában, siettetni méltóztassék. Az idemellékelt 1862. márt. 29-ki jegyző­könyvből látható, miszerint a nemzeti egyetem nyilvános tárgyalása alkalmával Erdélyben a nemzeti egyenjogúságnak az 1860. oct. 20 és 1861. febr. 26. államalaptörvények értelmébeni átvitelének kérdését illető alázatos felirat, m­i­n­­den vitatkozás nélkül egyhangú­lag ugyanezen szöveg szerint fogadtatott el, a mikép az a f. k. kormányszékhez felküldetett azon kéréssel, hogy azt pártoló felirata mellett a cs. k. ap. Felsége elébe terjeszsze. A szász nemzeti egyetem tárgyalásai körüli érvényes ügyrend szerint, mely az 1962. febr. 5- ei ülésben egyhangúlag minden jelen volt kö­vet által elfogadtatott, „a különvéleményeket mindjárt a határozat felolvasása után kell beje­lenteni, és ezek kizárólag a jegyzőkönyvhöz mellékeltetnek.“ E szerint tehát a külön­vélemény, mit valamely követ bead a végett, hogy küldői előtt, kik egye­düli bírái küldöttjeiknek, magát igazolhassa. a A szász nemzeti egyetemnek május 17-kén megállított tudósítása az er­délyi kir. főkormányszékhez. Felséges kir. országos kormányszék ! Midőn a szász nemzeti egyetem e cs. kir. apóst. Felsé­géhez intézett legalázatosb feliratát 1862. márt. 29-től a fels. kir. kormányszék elébe azon ké­réssel terjesztette, hogy ezen tiszteletteljes elő­

Next