Pesti Napló, 1862. május (13. évfolyam, 3666-3691. szám)
1862-05-28 / 3689. szám
123-3689 13-ik évi folyam. Szerda, május 28.1862. Szerkesztési iroda : E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencznek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizetési föltételek : Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva, élévre . . . . 10 frt 50 kr. a. évnegyedre ... 5 frt 25 kr. a. é. Hirdetmények díja : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 tr Bélyegdíj külön 30 ujkr. Magánvita 5 hasál petit-sor 25 ujkr. 08 Előfizetés nyittatik „PESTI NAPLÓ“ junius—septemberi négyhavi folyamára Előfizetési ár 7 forint. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, május 27. 1862. (Fk) A hesseni kérdés olyan, mint a kígyó, mely saját farkába harap, és a végtelenség jelképéül szokott tekintetni. Midőn az ember azt hiszi, hogy már most végén áll, azt látja, hogy csak most kezdődik igazán! Frankfurtban az ottani szövetségi gyűlés végre valahára elfogadta az 1831-ki alkotmány helyreállítására célzó indítványt, és a hesseni követ kinyilatkoztatta, hogy kormánya nem helyesli ugyan e határozatot, de követni fogja a szövetségi gyűlés iránti köteles tiszteletből. Jó! Tehát ezzel vége van annak a hosszadalmas vitának ? Nehezen hisszük! Mindenek előtt figyelembe kell venni, hogy a szövetségi gyűlés az 1831-ki alkotmány helyreállítását támogatta ugyan, de— az 1831-diki választási törvény fenntartása mellett. Az amaz évbeli alkotmány teljesen jogérvényes, arról semmi kétség nincs , de szintoly kétségtelen, hogy az ugyanazon évbeli választási törvénynek nincs többé érvénye, mert e törvény helyébe a hesseni országgyűlés mást tett , mely a fejedelem szentesítésével ellátva, 1849. ápril 5-dikén ünnepélyesen kihirdettetett. Itt tehát csak kettő lehetséges : a fejedelem helyreállítja az 1831-diki alkotmányt, nem mert a jogfolytonosság elvét elismeri , hanem „cartel est son plaisir“, de ezzel a hesseni nép nem lesz megelégedve, mely n épen csak jogainak elismerését kívánta, nem pedig kegyelmi tényt, — vagy pedig a fejedelem a jogfolytonosság elvét elismeri, és akkor az 1831-ki alkotmányt csak az 1849-ki választási törvény kíséretében lehet helyreállítani. íme, ez a legelső nehézség ! Mint vélekedik a porosz kormány az 1849-ki választási törvényre nézve, nem tudjuk, hogy azonban a porosz szabadelvű párt szemében az 1831-ki alkotmány és 1849-ki választási törvény egymástól elválaszthatlan, az köztudomású dolog. Minthogy azonban már ennyire ment a porosz kormány, és a fődologban az ország kivonatát teljesítette, nem valószínű, hogy egy mellékes kérdésben nem fog engedni a kamara kivánatának. Ajánlani fogja tehát alkalmasint az 1849-i választási törvény helyreállítását is ; a szövetségi gyűlés, mely kétségenkívül jól véste be emlékezetébe Poroszország minapi erélyes fellépését, hihetőleg ezen porosz kivonatot szintén magáévá fogja tenni, és végre a fejedelem sem fog ilynemű határozatnak ellene szegülni. De — és ez a második bökkenő — az 1849-ki választási törvény jelenleg kivihetiel." E törvény szerint t. i. a választások vezetésével a megyei bizottmányok (Bezirksausschüsse) bízattak meg, e megyei bizottmányok pedig a „megyei tanácsok“ kebléből keletkeznek, és ezen „megyei tanácsok“ az „utolsó országgyűlés választói“ által választatnak. Miután pedig Hessenben a reactió az összes közigazgatási szervezetet, amint az 1848 ban fennállott, halomra döntötte, sem megyei tanácsok, sem megyei bizottmányok egy évtized óta nem léteznek. Hanem alakítani sem lehet ezeket, mert, kik „az utolsó országgyűlés“ választói? az 1850-ks országgyűlés az alkotmány szerint törvényes volt ugyan, de nem volt utolsó, a tavalyi országgyűlés utolsó volt ugyan, de nem volt törvényes; tehát ki választja majd a megyei tanácsokat és ezeknek kebléből a megyei bizottmányokat, melyek nélkül, az 1849-i választási törvény szerint, országgyűlési ■választások nem létesíthetők! — De ha az 1850-ks országgyűlést akarnák „utolsónak“ tekinteni, hányan lesznek az akkori választók közül, kik már nincsenek életben? és miként pótoltassák a hiány? Az 1849-ki választási törvény szerint? de ez ama választók teljes számmali létezését tételezi fel? Az 1831-diki választási törvény szerint ? de ez már nem érvényes ! A reactió valóban felülmúlhatlan remekséggel tudja össze vissza hányni a jogviszonyokat, és alig van emberi ész, mely aztán ismét helyreállíthatná . . . .. A jogtalanság egy tollvonással, egy kézmozgatással meg tudja semmisíteni a jogot minden következményeivel együtt, de a jog, fájdalom, majdnem soha sem képes a jogtalanságot és ennek következményeit végképen elenyésztetni. Van aztán még egy harmadik nehézség! A hesseni fejedelem helyreállítja az 1831-ks alkotmányt, de nem bocsátja el mostani minisztériumát, tehát nem teszi meg azt, amit Poroszország a királya képviselőjén elkövetett személyes bántalomért, elégtételül kívánt. Már most mi fog történni ? Midőn a porosz követ Kasselt odahagyta, utolsó jegyzékeiben azt mondá, hogy habár a személyes bántalomért követelt elégtétel megadatnék is, Poroszország nem fogja ezzel beérni, ha csak egyszersmind nem mondatik ki az 1831-diki alkotmány helyreállítása is. Most azonban megfordítva történt a dolog; most a fejedelem azon alkotmányt helyreállítja ugyan, de a személyes elégtételt megtagadja. Mitevő lenne Poroszország ily esetben, arra nézve a követőr semmi ujjmutatással nem szolgált. Higgadtan tekintve a dolgokat, Poroszországnak nem volt ugyan oka a hesseni minisztérium elbocsáttatását kívánni, mert ha a választófejedelem ő fensége a porosz király levelét földre dobja, és egy „furioso“ tánczol rajta, arról miniszterei nem tehetnek; ez a fejedelem részéről nem politikai tett, hanem magán mulatság, melyben tanácsosai annál kevésbbé gátolhatják őt, miután még élénk emlékezetben állhat náluk azon lábrugás, melyben a fejedelem egyik komornyikja nem régen részesült, midőn a fejedelemnőt fenséges férje bántalmazásai elől oltalmazni akarta. Aztán megfordítva is történhetnék valamikor a dolog. Poroszországnak példa szabadelvű minisztériuma lehetne, a hannoveri király pedig sértve érezhetné magát a porosz király valamelyik szava vagy tette által, és aztán azon minisztérium megbuktatását kívánhatná, mely a porosz nemzet teljes bizalmával bír. Mindebben tehát semmi logika nincsen ! De azért mégis megfogható a porosz kabinet kivonata, mely t. i. nem akar egyebet mondani, mint azt, hogy míg a mostani miniszterek környezik ő fenségét, addig közte és Poroszország közt sem személyesen, sem politikailag, állandó jó viszony nem képzelhető. És innen ezen minisztérium marad, marad Poroszország ismeretes követelése daczára, daczára annak, hogy Poroszország nem hiszi lehetségesnek egy kedvezőbb viszony helyreállását, míg Kasselben Groddaus, Abbé, Vollmar és efféle urak játszszák az első hegedűt! A szabadelvű porosz lapok már most is azt mondják, hogy az 1831-ki alkotmány helyreállítása által a személyes bántalom nincs engesztelve, és a porosz trónbeszéd nyomatékosan emelte ki azon „Incidenzfall-t“ , melybe Poroszország „becsülete és méltósága“ bele van bonyolítva .... Tehát az 1849-diki választási törvénynek érvénye nincs elismerve, — e törvény, ha elismertetnék is, ki nem vihető — és ha mindez nem volna, az „Incidenzfall“ még mindig várja a kiegyenlítést. Ily körülmények közt ki mondhatná a hesseni kérdést megoldottnak, ha Poroszország nem akarja ? Ha ő akarja, vagy helyesebben : ha a kamarák megengedik neki, a vitát ezennel befejezettnek tekinteni, akkor csakugyan vége is leend, de ha a porosz kormány a képviselet által még ezentúl is szoríttatnék, vagy pedig maga is czélszerűnek tartaná a viszályt tovább fonni, akkor, amint láttuk, ürügyben valóban nem lesz hiány közepén a hosszat benyúló ásvány azon része, mely a fő járdára nyúlik, a magyar czimert ezen felirattal „Hungari“, felette díszes nemzeti zászlókkal ékitve — minden elmenő szemét magára vonja és oda csalja. Az ásványokat köröskörül diszítő két sorba kiállított festett fényképek a magyar népviseleteket ábrázolják, e jól sikerült és még jobban összeállított képek egy képcsarnokot képeznek, melyet számtalanok látogatnak és megbámulnak. A középső álványon elhelyezett vörös s fehér borok két sorban, üveg hordókban, szép gyűjteményt képeznek, de a magasság miatt mélyen állanak, és a szűk hely miatt nem tűnnek szembe oly mérvben, mint vártuk. Az álványoknak alsó kiálló részén rézsutosan üveg alatt az ország vegyéb terményei szemlélhetők, mig legalul a négyszegekre osztott alapzaton a dohányfajok remek és válogatott levelei diszlenek. Van még egy másik külön álló osztályunk Jankó úr tőszomszédságában, mely szintén kizárólag magyar termények és industriális czikkeket tartalmaz, s melynek sikerült rendezését Szabó József tanárnak köszönhetjük. A borgyűjtemény a palota nyugati főszárnyának végén van elhelyezve, s a jóféle nektárt hordó ásványok a földszinttől a karzatokig magasra nyúlnak, s az épület falát egészen fedik, csak is a Sopronyi és Litke-féle boroknak külön diszes ásványai állnak szabadon, mintegy figyelmeztetésül az elmenőknek, hogy a borok országába érkeztek. Felül a karzaton van még egy kizárólagos osztály engedve a magyar kelmék számára, hol Jámbor szabómester díszöltönyei szembeötlők, kár, hogy ezen osztályt az épület legvégén, egy sarokba van, melyet nem sok vendég látogat. A többi iparczikkeink az ausztriai osztályokban elszórva vannak. A suryk naponta dolgoznak, mint hitelesen értesülve vagyok, a gabnaneműek, a szíjgyártó és vargamunkák, zongora és gyapjúbírálatok bevégezve, a gyapjúra nézve azonban a jury új bírálatot fog rendezni június végével, minthogy sok kiállítónak küldeménye meg nem érkezhetett. A bor-jury is dolgozik, de még a mi borainkra nem került a sor. London május 24. 1862. A hét elején még létezett caos szemlátomást a rendnek és megállapodásnak nyitja meg az utat a világkiállítás termeiben. A végbevégzéshez most már igen közel állunk, talán egy másik hét még — és elmondhatjuk, hogy a gyümölcs, melyet május 1 só napja nem volt képes megérlelni, június 1-én mint teljesen kifejlett ízletes csalétek áll szemeink előtt. Jóformán azon ponton állunk, hogy már csak a falazatok diszitményezése és a lombos fák s illatos virágoknak elhelyezése és csoportosítása van még hátra, mely utolsó műtét bevégeztetvén, csak akkor lesz képes a szemlélő azon behatást hiven leirni, melyet a nagyszerű elkészült s kikerekített egész,lelkébe feledhetetlenül bevésett. Pillantsunk be addig is a magunk hajlékaiba. Adjuk meg a méltó dicséretet annak, kit az legelőbb illet, Jankó Vincze honfitársunknak, ki tömeges kiállításával míg egyrészt el nem évülhető érdemeket szerzett magának, addig másrészt hálás elismerését érdemelte ki az egész országnak. Jankó úr collective-kiállítása egy három oldalról készített négyszöget képez, melynek A mexicói ügy. Párisi lapok közük az „El Pueblo“ spanyol lap után azon kiáltványt, melyet a franczia meghatalmazottak a hármas szövetség felbomlása után a mexikóiakhoz intéztek. A kiáltvány így hangzik: „Mexicóiak ! Mi nem azért jöttünk ide, hogy viszálkodásaitokban részt vegyünk, hanem azért jöttünk, hogy azokat megszüntessük ; mi azt akarjuk, hogy minden jóravaló ember hivassék fel, hogy a rend megszilárditssára és szép hazátoknak ujjáteremtésére segédkezet nyújtson. „Be akarván bizonyítani azon őszinte bekitő szellemet mely minket lelkesít, először is magához azon kormányhoz fordultunk, mely ellen a legkomolyabb panaszokra valának okaink ; azt kívántuk tőle, fogadja el segítségünket, arra nézve, hogy Mexicóban a dolgoknak oly rendjét alapítsuk meg, mely jövőben eltávolítsa tőlünk az ilyen távoli expeditiók szükségét, melyeknek legnagyobb baja az, hogy felfügeszti a kereskedést, s megakasztja azon egybeköttetések folyamát, melyek épen oly előnyösek Európára, mint hazátokra nézve. „A mexicói kormány ami mérsékelt magunktartására oly rendszabályokkal felelt, melyekhez mi soha sem adhattuk volna erkölcsi támogatásunkat, és amelyeket a czivilizált világ szemünkre lobbantana, ha mi azokat jelenlétünk által szentesitnék. Közte és köztünk jelenleg a háború ki van mondva. Mindazáltal mi nem zavarjuk össze a mexicói népet bizonyos elnyomó és erőszakoskodó minoritással, — a mexicói népnek mindig legélénkebb rokonszenvünkhöz volt igénye, most rajta a sor, megmutatni, hogy arra méltó. „Felhívjuk mindazokat, akiknek a mi intervenciónkhoz bizalmuk van, akár mely párthoz tartoztak legyen. Egy felvilágosodott ember sem hiheti, hogy oly kormány, mely Európa egyik legszabadelvűbb nemzetének szavazatából született, csak egy perczig is azon szándékkal lehetett volna, hogy egy idegen népnél oly régi visszaéléseket és intézményeket állítson viszsza, melyek századunkhoz többé nem valók. Mi egyenlő igazságszolgáltatást akarunk mindenkire nézve, s azt akarjuk, hogy ezen igazságot ne a mi fegyvereink erőszakolják rátok. Szükség, hogy a mexicói nép maga legyen saját boldogságának első eszköze. Nekünk egyéb czélunk nincs, mint hogy az ország tiszteletreméltó és békés részébe, azaz a lakosság kilencz tizedrészébe bátorságot öntsünk arra, hogy akaratát mondja ki. „Ha a mexicói nemzet tétlen marad, ha nem látja be, hogy mi nem reményleti alkalmat nyújtunk neki az Örvényből kihatolni, ha saját erőfeszítései által nem siet megadni az értelmet és gyakorlati tanulságot a mi támogatásunknak , akkor világos, hogy mi nem fogunk egyébbel törődni, mint azon szabatos érdekekkel, amelyekre való tekintetből a londoni egyezmény köttetett. „Siessenek tehát mindazok, akiket most már ok nélkülivé lett viszálkodások oly sokáig megoszolva tartottak, mi közülünk egybeseregelni; Mexicó sorsa kezükben van. Francziaország zászlója felüttetett a mexicói földön, és e zászló nem hátrál soha. Minden becsületes ember fogadja azt úgy, mint baráti zászlót; az esztelenek ám menjenek ellene harczolni. Cordoba, április 16. 1862. (aláírva) de Saligny és Julien.A terjesztvényt pártolva gyámolitani, s a törvény által kiszabott utón az országfejedelem elébe legkegyelmesebb elhatározás végett felterjeszteni méltóztassék . úgy vélekedett ez, midőn a monarchia tanácsadó testületéhez folyamodott, hogy így a legjobb utat választó nemcsak a végett, hogy teljes tiszteletét kitüntesse az ország kormányzó testülete iránt, hanem mert attól ügymenetelt siettető közbenjárás mellett, egyszersmind ezen ildomos lépésnek az ügy fontosságához mért gyors eredményét is nyugodtan remélhette. A becsületesen nyilt hitvallomás az osztrák összes monarchia alaptörvényének elismerése mellett, melyet ő Felsége a császár és király azon szilárd elhatározás mellett hirdettetett ki, „hogy azt egész császári hatalmával minden támadás ellen védeni és arra ügyelni fog, hogy azt mindenki kövesse és elismerje“, legkevésb kétséget sem enged az iránt, hogy egy egész nemzet szavazata, mely kinyilatkoztatja, hogy a császár és a birodalmi alkotmány mellé akar állani a kormánykörökben, hol a felelős miniszterektől környezeti monarchának akaratja tiszteletet parancsolólag nyilvánul, nemcsak barátságos meghallgatást, de a teljes figyelembevétel iránt előzékeny készséget is lelend. Ezen biztos hitben élve, a tisztelettel alulírt nemzeti egyetem az újból érkezett idei május 9-kén, 8370. sz. alatti kormányszéki decretumban csak bizonyítványát látja azon fontos jelentőségnek, melyet a felső kormányszék az 1862. mártius 29-dikén kelt alázatos felterjesztésébe, az államkormányzat érdekére nézve joggal helyeztet. Mielőtt ugyanis a f. kormányszék ezen alázatos felterjesztést tárgyalás alá venné — amint az említett magyar leirat mondja — szükségesnek tartá minden, az egyetem utóbbi gyűléséről szóló jegyzőkönyvek és okmányok áttekintését, s kiválólag azért is, mert az 1796-dik év September 30-kán, 2981. udvari számok alatt kelt legfelsőbb leirat az egyetemnek általában kötelességévé tette, minden ülésein tárgyalt ügyekről kelt jegyzőkönyveit azonnal az ülésezés végeztével a kormányszék útján Ő Felsége elé terjeszteni. Azon kötelesség teljesítése a fentírt kérdésben annál szükségesbnek látszik, mert köztudomású dolog, hogy ezen alázatos feliratban tárgyalt nagyfontosságú országos kérdéseknél az egyetem néhány tagja ellenvéleményt adott be, mely sem a feliratban nem említtetik, sem ahhoz mellékelve nincs. Ebből folyólag az egyetem kötelességévé tétetett minden és összes utóbbi ülésezéséről szóló jegyzőkönyveit az arra vonatkozó okmányokkal s lehető külön véleményekkel együtt mielőbb a f. k. kormányszékhez küldeni, s egyszersmind felvilágosítást adni arról, hogy a külön vélemények feltevése mellett hogyan érthető a kormányszékhez intézett kérvény azon kifejezése, hogy a nemzeti egyetem a mellékelt feliratot egyhangúlag fogadta el. E szerint tehát a már márt. 7-kén 1862-ben felküldött felirat még nem jött tárgyalás alá — amint a kormányszéki leirat kifejezi — minthogy az e feletti tanácskozás csak az épen most felkívánt jegyzőkönyvek és okmányok megtekintése után látszik lehetőnek. Azonban minél inkább kívánja alulírt nemzeti egyetem ezen tárgyalás siettetését, s kéri is azt, annál inkább kötelességének érzi maga részéről mindent megtenni, hogy a további halogatásra semmi további okot ne szolgáltasson. Midőn tehát siet a vett felszólításnak annyiban eleget tenni, a mennyiben azt az 1862. mártius 29-ki alázatos felirat tárgyalása igényli, egyszersmind saját állásának is mintegy országrendi nemzet törvényes organja teljes öntudatával bir, és ezen állás nem engedi meg, hogy a megyei autonómia joga azon szempillantásban satnyittassék el, midőn az a birodalmi alkotmány minden gyámkodásnak ellene törekvő, szabadelvű alapjaiban uj kezességet és véderőt talált. A magyar királyoktól hivatva jöttek a szászok szabadságuk feltételei mellett ez országba. Küldetésük volt a koronát védeni. Hogyan teljesítek azt, mutatja a történelem, mely a legtiszteletteljesb szavakkal azon tényt bizonyítja, hogy ők voltak a trónnak védelmezői (Dominationes vestras solos fuisse, qui regnum istud sustinuerunt, et istud non solum coram Regni Majestate, sed apud totam cristianitatem testatum et compertum faciemus. Castaldo császári hadvezér levele a szebeni magistratushoz 1552-ben); [magas oszlopai (Saxones, quibus signanter confinia et finitimae partes regni velut sublimibus columnis sulciuntur et quorum fidelitatis constantiams experimento didicimus. I Lajos király okmánya 1370. évről) és a birodalomnak, melyet falvakkal s városokkal elkészítettek (Urbibus et villis egregiis regnum nostrum non solum ampliasset, sed etiam decorasset magnifice. Mátyás k. okmánya 1468-ról), kőfala és mellvértje (pro muro sive porta regni habentur; ugyanazon király okmánya 1471. évről). De hogy ezen kötelmeket teljesithesse is, a szász nemzetet a királyok összeségükben közvetlenül a király alá helyezék. Alkotmányépületük alapkövei voltak, önállás és önkormányzás, saját törvényhozás s közigazgatás a birodalom és országrendiség joga, mind ennek őskori s mostani központját képezi a nemzeti egyetem, melynek egyedüli joga és feladata a nemzetet benn és künn képviselni. Ezen egyetem nem egy megyéje,törvényhatósága vagy közigazgatási területe az országnak, hanem a szász összes székek és vidékek foglalatja s azért a szász nemzet összeségében, mint egyenlőleg kormányozott országrend saját pecséttel is bir, melynek odanyomása Erdély nagyfejedelemség minden törvényeire kikerülhetlenül szükséges volt. Ezekből foly, hogy a szász nemzet a „nagyfontosságu országos kérdések“ körül is nyilatkozni joggal bir s senki el nem tilthatja őt attól, hogy e czélból indítványokkal s kérelemmel ő Felségéhez, az országfejedelemhez járuljon, kivált midőn az azon legjobb akaratú szándékkal történik : utat egyengetni, melyen lehetővé váland az ország törvényhozása által egy oly rendjét érni el az államjogi állapotoknak, mely úgy az összes birodalom hatalmi állásának, mint ezen nagyfejedelemség önállásának és a román nemzet hasonkormányzásának is megfelel. Az erdélyi alkotmány szerint kétségbevonhatlan joga az országfejedelemnek, az országgyűlés előtt királyi előterjesztvények által kijelölni azon feladatokat, melyeknek tárgyalásával a gyűlést meg kell kezdeni; de épen úgy áll az, mikép nincs sehol törvény, mely valamelyik országrendi nemzetet akadályozná abban, hogy kivonatát s kérését ezen feladatokra nézve a szentséges trón előtt, melynek egyedüli jogában áll az e feletti határozás, a terhetlen és szeplőtelen alattvalói hűség buzgalmával előterjeszthesse. Ez azon álláspont, melyet a szász egyetem vett 1862. márt. 29-ki legalázatosb feliratának felterjesztésénél s egyszersmind az 1791. 13 dik. czikkre támaszkodott, mely az egyetem alkotmányos hatáskörét s szabadságát az 1691. dec. 4- kén kelt Leopoldi oklevéllel öszhangzó jogalapon minden megtámadás ellen védi és biztosítja. Azonban ha az ország minden törvényeit az Approbata kelése után, vagy az azelőttieket is átolvassuk, a mostani időkig egyetlen törvényt sem találunk, mely a szász egyetem hatáskörét s szabadságát oda korlátolná, hogy ez jegyzőkönyveit a kir. kormányszék utján a legmagasabb átnézet alá terjesztené s ily módon a kormányzás felette felvigyázási vagy gyámsági hatalmat gyakorolt volna. Létezik ugyan az 1796. September 30-diki legmagasb leirat, melynek tartalmára a kir. kormányszék hivatkozik, melynek folytán a felvigyázás, nyilvános közigazgatás és igazságszolgáltatás czéljából a szász nemzeti egyetem jegyzőkönyveit minden általa tárgyalt ügyekről, habár csakis a gyűlésszak végén, a k. kormányszék utján őfelsége elébe terjeszteni tartozik; azonban az erdélyi, államjog támaszkodva az 1791. 8. t. czikk azon alaptételére: „Executiva potestate persuam majestatem in sensu legum exercenda“; csak oly rendeleteket ismer el, melyek a törvényekkel összhangzók, s ö Felsége I. Ferencz császár is hasonló szellemben nyilatkozott az ország rendeihez 1810. julius 6-án, 1448. udv. számok alatt intézett legmagasabb leiratban, azon biztosítást adván, hogy „Guberniales ordinationes eas solum fideles nostri ss. et oo. intelligant, quae legibus patriis conformes sunt:lic et hoc ipsum haud quaquamaliter intelligi possit.“ Ha daczára ennek a magas k. kormányszék a többször említett ő Felségéhez intézett fölterjesztést tárgyalni kívánva, egy 1796-ki leiratra hivatkozik, a tisztelettel alulirt nemzeti egyetem azon helyzetben van, egy ugyanazon országfejedelem által sajátkezüleg később, n. m. 1798. apr. 13., 960. udv. számok alatt kelt legkegyelmesebb leiratra hivatkozni amannak ellenében, melyben ez áll: „Nationim saxonica fundum regium incolens, in privilegii Andrea Di eidem nationi impertiti,legumque suarum municipalium praescripto, unam eandemque societatem, unum eandemque populum aequalibus juribus gaudentem, aequalemque praerogrativam habentem constituit, cui in concreto per modum legitimae repraesentationis, de legibus in medium consulere, ad id quod in commune ipsius bonum conferre, constitutionique suae conveniens esse judicaverit, supremae regiae confirmation substernere competit.“ Hogy tehát a szász nemzet, mely a királyföldön lakik, a részére kiadott András-féle szabadsági okmány erejénél s hatósági törvényeinek utasításánál fogva egy és ugyanazon közönség, egy és ugyanazon nép hasonló jogokkal, melyet az ő összeségében (az universitásban) azon jog illet, hogy kebelbéli törvényei felett tanácskozzék törvényes képviselete utján s mindazt, a mit a nemzet saát közjavára üdvösnek s alkotmányával összhangzónak tart, legfelsőbb királyi jóváhagyás alá terjeszthesse. Ezen ország törvényével s a szász nemzet alkotmányi jogával öszhangzó, s és azért jogérvényes leirat szerint a szász nemzet köteles a saját közérdekében kelt alázatos felterjesztéseket a kormányszék utján küldeni meg az ország fejedelméhez. Ezt, a mint a múlt időkből több eset bizonyitja, nem is mindig tette s ha 1862. márcz. 29-i felterjesztésével a szokott utat nem mellőzte; ez csak azon tartozó tisztelet miatt történt, mert ő a monarchia nevében cselekvő országos testületet egyszersmind minden az uralkodáshoz hű törekvések természetes szószólójának tekinti. Ezen értelmet követve, azt hiszi a tisztelettel alulírt nemzeti egyetem, hogy a fenforgó esetben minden aggodalom, mely a szász nemzet helyhatósági autonómiájának romlására szolgálható leirat alkalmazásából eredhet, annál inkább elenyészik, hogy ezen egészen más időkörülmények közt, s még a múlt században kelt kormányrendszabályt ő Felsége a császár sem kegyeskedett felújítani, s ezennel szerencséje van, minden az 1862. mart. 29 ki felirathoz tartozó tárgyalási jegyzőkönyveket, okmányokat s ellenvéleményeket azon legalázatosb kéréssel terjeszteni a f. k. kormányszék elé, hogy az ezen fontos ügy feletti tárgyalást, melynek már mi sem állatjában, siettetni méltóztassék. Az idemellékelt 1862. márt. 29-ki jegyzőkönyvből látható, miszerint a nemzeti egyetem nyilvános tárgyalása alkalmával Erdélyben a nemzeti egyenjogúságnak az 1860. oct. 20 és 1861. febr. 26. államalaptörvények értelmébeni átvitelének kérdését illető alázatos felirat, minden vitatkozás nélkül egyhangúlag ugyanezen szöveg szerint fogadtatott el, a mikép az a f. k. kormányszékhez felküldetett azon kéréssel, hogy azt pártoló felirata mellett a cs. k. ap. Felsége elébe terjeszsze. A szász nemzeti egyetem tárgyalásai körüli érvényes ügyrend szerint, mely az 1962. febr. 5- ei ülésben egyhangúlag minden jelen volt követ által elfogadtatott, „a különvéleményeket mindjárt a határozat felolvasása után kell bejelenteni, és ezek kizárólag a jegyzőkönyvhöz mellékeltetnek.“ E szerint tehát a különvélemény, mit valamely követ bead a végett, hogy küldői előtt, kik egyedüli bírái küldöttjeiknek, magát igazolhassa. a A szász nemzeti egyetemnek május 17-kén megállított tudósítása az erdélyi kir. főkormányszékhez. Felséges kir. országos kormányszék ! Midőn a szász nemzeti egyetem e cs. kir. apóst. Felségéhez intézett legalázatosb feliratát 1862. márt. 29-től a fels. kir. kormányszék elébe azon kéréssel terjesztette, hogy ezen tiszteletteljes elő