Pesti Napló, 1862. október (13. évfolyam, 3791-3817. szám)

1862-10-09 / 3798. szám

révén, elérni törekednek, legalább a magyar műmalomiparra nézve a cs. kir. szab. déli vas­­pályatársaság árszabása nagyrészt sem­mivé tette. Ezen árszabás ugyanis, tagadhatlanul mind a társaság saját, mind pedig az általános nemzet­­gazdászat érdekében, a gabonára nézve a szállí­tási dijt csekély mértékre, t. i­­mázsánkint és mértföldenkint 1 krra, az egész buda trieszti vo­nalra nézve tehát 83 krra állapítja meg ; az őr­lemény azonban, mely szintén nem más, mint a nagyobb szállíthatási képesség tekintetéből ha­zai tőkével és hazai munkaerővel alakjában meg­változtatott gabona, eredetileg az általános ár­szabály első osztályába lön helyezve, s e szerint mázsájáért Budáról Triesztig — a még azonkí­vül rája nehezedett 25°/6­08 agro­ pótlék beszá­mításával — 1 ft és 75 kr fizetendő. Trieszt vá­rosában és ennek közelében igen számos, igen jelentékeny műmalmok léteznek , melyeknek gyártmányai részint helyi fogyasztásra, részint kivitelre túlnyomólag a trieszti piaczon kelnek el. És ezen malmokkal kellett a magyar ma­lomtulajdonosoknak versenyre lépniök. A buda­­pragerhofi vonal megnyitása által a trieszti mal­mok tulajdonosai egyszerre azon helyzetbe j­­utanak, hogy magyar gabonát kevesebbért árathattak , tudni­illik, mintegy feléért azon vitelárnak, melyet őrleményeink oda szállítá­sáért kelle fizetnünk; s minthogy e különb­ség a lisztünknél maradt hasznot jóval meg­haladó , lisztünk pedig Triesztben természe­tesen nagyobb áron el nem kelhetett, mint a hasonnemű ottani őrlemény a Triesztbe azon túl terjedő üzlet lehetlenné lön, mit a múlt évi májusban tett­ebbeli első kísérletek nagyon is világosan bizonyítottak. Az ügyek ez állásánál nem maradt egyéb hát­ra, mint hogy vagy mi magyar malomtulajdono­sok Trieszttel és ez irányban a külfölddel leen­dő minden üzletről már előre is lemondjunk, vagy hogy a déli vaspályatársaság arra hivassék, miszerint a buda-trieszti vonal használatában minket is részt venni engedjen az­által, hogy az őrleményekre nézve megállapított szállítási árt a gabonabelire leszállítván, az előbbinek a ma­gyar malomipart károsító védvámi minőségét megszüntesse. Trieszttel és e városon át a külfölddel való üzletről lemondanunk nem lehet; nem lehet pe­dig azért, mert e szép iparág hazánkban a fej­lődés oly nagy fokát érte el, mely Magyaror­szág és a birodalom többi részeinek keresetét és fogyasztási képességét igen sokkal meghaladván, már is a túltermeléshez vezetett. Kényszerítve vagyunk tehát Triesztet saját tetemes fogyasztá­si képességénél és a távol országok keli már lé­tező és még folyton növekedő forgalmánál fog­va gyártmányainkkal felkeresni, ernyedetlenül odaműködvén, hogy azon várossali összekötteté­sünket hasznot hajtóvá tegyük. Azon erős bizalomban, miszerint a déli vasút­társaság jogos és méltányos, sőt szükséges voltát abbeli követelésünknek, hogy az őrlemény és ga­bonának szállítási árszabása azonosíttassék, belá­­tandván, e szerint cselekedend is, eleinte több rendű előterjesztéssel fordultunk az igazgató­sághoz, mi­által azonban semmi mást nem ér­tünk el, mint hogy a 25%-­es agropótlék, mely a lisztre nézve soha más osztrák vaspályánál nem létezett, az őrlemény szállítmányoknál meg lön szüntetve. Egyenkint majd semmire sem menvén, egy közös beadványhoz, folyamodjunk, melyra ütött válaszában a vasut­társaság hivatkozik ugyan a június 25-én az őrleményekre nézve hat lyba lépett 47. számú különleges árszabásra, de egy­szersmind világosan kimondja, hogy Triesztbe menő szállítmányokra nézve mázsánkint és mér­­földenkint 1­4 kvnyi vitelárt engedélyez, mi az egész buda-trieszti vonal után mázsánként 1 ft 3 krt tett volna. Noha azonban a társaság ez át­tételi forma szerint megígérte, még­is a 48. szá­mú tarifta nyomán 1 ft 26 krt kell, és kell még most is fizetnünk. Ezen, egy oly intézetnél, mint a­milyen a császári királyi szabadalmazott-déli vaspályatársaság, több mint feltűnő ellenmon­­dást végzés és árszabás, ígéret és cselek­mény közt, a kereskedelmi felügyelő, tudako­zódásunk folytán a közigazgatóság kebelében tör­tént „szerkezeti hiba“ által mentegette. Egy kás előterjesztésre, melyet m. é. július 24 én az itteni malom-tulajdonosok a szegedi gőzmalommal egyetemben valamennyi osztrák vasúttársaság igazgatóságaihoz intéztek, és a­mely az őrle­mény- és gabona-vitelárak egyenlősítését főleg a közlekedési intézetek saját érdekeitek szem­pontjából ajánló, a déli vaspálya igazgatósága az első ízben adott válaszra való hivatkozással felelt, hozzá­tévén, miszerint jelenleg nincs azon helyzetben , hogy kívánalmainknak megfelel­hessen. Kiemelendő e mellett azon körülmény, hogy épen azon időben a ce. kir. osztrák állam vaspályatársaság és az Erzsébet nyugati pálya minden kívonatunkat teljesítették, a felhozott okok tökéletes méltánylása folytán a vitelárak egyenlőségét tettlegesítvén. Azon szükség által indítva, miszerint új mal­mok folytonos keletkezése, és a fönnállók na­gyobbítása által mindinkább felhalmozódó ter­­mesztményeknek utat nyissunk, többen közü­lünk Trieszttel állandó összeköttetésbe bocsát­kosták. Lisztbeli gyártmányunk ott a legnagyobb tetszésben részesülvén , csakhamar azon hírre kapott, hogy legjobbika a Triesztbe jövő liszt­­nemeknek. Egy körülmény azonban mindig ellene állott és — mi eléggé sajnos — még most is ell­ne áll annak, hogy üzletünket a neve­zett piaczra kellőleg kiterjeszthessük s egészséges fejlődésnek indíthassuk: ugyanis gyártmányaink árai a Triesztben s annak környékén fekvő mal­mokéival egybevetve, magasabbak lévén, kép­telenekké tesznek bennünket a versenyre, noha úgy­szólván főforrása körül vagyunk azon nyers­­terménynek, melyből a trieszti malmok, még pe­dig majdnem kizárólag, szintén dolgoznak. Az 1862. év kezdete óta a gabona- és lisztüzletben bekövetkezett pangás arra kényszerített, hogy árainkat folytonosan és nem áldozatok nélkül lejebb szállítsuk, mely áldozatokhoz a déli vas­pályának árszabása következtében még egy újat kelle hoznunk, a Triesztbe küldendő minden vámmázsa, liszt után 42 krt felfizetni kénytele­­n illetvén. És csak ezen áldozatok mellett valánk képesek gyártmányainkat oly áron eladni, mint a trieszti malomtulajdonosok, tehát jelenleg is csak akkor számolhatunk ottani kelendőségre, ha azon hátrány mellett, mely az üzlet pangása folytán ránk nehezedett, még a déli vaspályának a magyar malomipar irányában követett mél­tánytalan és szűk keblű eljárása által okozott szállítási ártöbbletet is saját kárunkra viseljük. Üzletünk e szomorító állása az önvédelem első tettére indított. Folyó évi mártius hó 15 én ugyanis új és erélyes beadványban fel­dultunk a déli pálya igazgatóságához, egyúttal a t. buda­pesti kereskedelmi és iparkamarát is megkeres­tük, miszerint ezen, a honi ipar egyik legfonto­sabb és legvirágzóbb ágának javára czélzó kér­vényünket a pálya­igazgató tanácsánál lehetőleg pártolni szíveskedjék. A t. kamaránál kérelmünk szívélyes fogadtatásra találván, úgy hittük, hogy lépéseinket ez egyszer jobb siker jutalmazandó». Csalódtunk! Ápril 10. és 17 én a közigazg­a­­tóság a kettős folyamodványra hozott végzésé­ben valódi cinikus nyíltsággal jelenti ki, misze­rint nincs a miért tekintettel legyen azon okok­ra, melyek a többi vaspályákat irántunk­ jogos és méltány­os eljárásra aditák; egyet azonban nagylelkűs­g engedélyezni akar, t. i. hogy azon magyar lisztnemeknek Budáról Triesztig való szállittatásáért, melyeknek bebizonyított rendel­tetési helye a gibraltári szoroson túl esik, csak 1 ft 3 kr fizettessék, tehát azon árfokozat, mely egyszer már megígérve, de megtartva nem volt. Elnézve attól, hogy ezen ár és a gabonára nézve fennálló vitelbér közti különbség még mindig 20 krra rúg, és ennélfogva az első árszabás mél­tánytalan voltából ki nem vetkőztetett: a vélt engedmény ránk nézve addig semmi becseset sem bír, a­meddig gyártmányainkat Trieszt irá­nyéban a Gib­raltáron túl eső vidékekre szállí­tani kényteleníttetünk, és maga Trieszt városa, Istria, Dolmáb­on, Olaszország és a magyar liszt­­kereskedésre nézve oly sokat ígérő Francziaor­szág, még pe­dig, minthogy mást fel nem tételez­hetünk, csupán a trieszti malmok javára — elő­lünk zárva marad. Ez a déli vaspálya irántunk követett ezen eljárását „az ipar előmozdításá­nak“ nevezi. Fölöslegesnek tartjuk a t. egyesületet bölcs 1*o1£4Áua. Uü rete llnünk j«n goc»v»l4«ezözf és méltányos voltát bővebben fejtegetni, sőt meg vagyunk győződve, hogy a t.­egylet abbeli néze­tünket tökéletesen osztja, miszerint a déli vas­pálya csak a maga érdekében cselekszik, ha panaszainkon segítvén, a malomipar védőjévé lesz. Legyen szabad még csak a mezőgazdaság és műmalomipar közti kölcsönös viszony fölött né­zetünket röviden előadnunk. A malomipar a földmiveléssel szemközt, mint fogyasztó mutatkozik, még pedig mint oly fo­gyasztó, melynek szükséglete bizonyos határig r­őttön lő, a­nélkül, hogy arra azon tényezők, melyek a gabonakivitelt majd emelik, majd csök­kentik, egy szóval a­nélkül, hogy arra a változó körülmények, melyeknek a gabonakereskedés alá van vetve, befolyást gyakorolnának , mert a­meddig az őrlés jutalmazó ipar marad, folytono­san fognak új malmok keletkezni, a régiek pe­dig nagyobbittatni, mint azt a mindennapi tapaszta­lás is mutatja. Ez után egyrészt tökék gyűlt­ek össze és köt­tetnek le, másrészt munkaerők egyesittetnek és gyümölcsözőkké tétetnek. A töke és a munka pedig változatlanul haszon- és jutalomra irány­zódik. A malmok e szerint folyton termelendnek, s a­mennyiben a gyártmány a fogyasztást meg­haladja, arra kezdnek utalva, hogy a fölös­leget még akkor is ki­felé szállítsák, a­mikor mostoha viszonyok a nyerstermék ki­vitelét meg nem engedik. Ily időben a malom­ipar az egyetlen tényező, mely üzérként a for­galom élesztő és tápláló keringését a termelés és kelendőség távol vidékei között fönntartja. De ez nem elég. A malmok által, a nyers termé­kek vásárlásában előidézett verseny mellett, ezeknek ára mindig, még a legnyomasztóbb vi­szonyok idejében is, magasabban áll, mint ha az említett verseny vagy épen nem, vagy legalább nem azon mértékben léteznék. Ily formán egy része azon haszonnak, melyet a malomipar hajt, mindig a termesztő kezébe visszafolyik, és a for­galompangás nyomasztó napjaiban áldozatok, melyeket a malmok, működésüket meg nem szüntethetvén, hozni kénytelenek, a földmivelő veszteségét enyhíteni fogják. Ha, a­mint azt ta­gadni nem lehet, a földművelés és malomipar ér­dekei közt ily kölcsönösség létezik, akkor az, a­mi az egyiken csorbát ejt, a másiknak is kárára van. Semmi más téren pedig és semmi más irány­ban nem sérülhet meg érzékenyebben a magyar malomipar, mint a déli vaspálya ama méltány­­talan árszabása által, mely őrleménybeli külfor­­galmunknak természet jelölte fö erét leköti, és oly versenyzők javára, kiket a nyers termék vá­sárlására nézve nálunknál sokkal kedvezőbb helyzetbe juttatott, sőt távol országok fogyasztói javára is azon nyereségtől foszt meg bennünket, mely ama szép iparág fejlődésének és virágzásá­nak alapföltételét képezi. És fájdalom, elég okunk van komolyan attól tartani, hogy a déli vaspálya egyedáruságának az ország egyik legfontosabb iparát sértő ki­zsákmányolásával csak felső­bb legfelsőbb hely­­reli erélyes ellentállás folytán fogna felhagyni. Még fris emlékezetében tartja mindenki, mily szomorú állásba helyezte ugyanazon társaság a magyar vasipart, midőn a kormánytól nyert elő­jogát felhasználván, vonalait vámmentesen bevitt angol sínekkel rakta ki, és­ ez­által a honi vas­gyárakat, melyek milliomokat tevő költségekkel vasúti anyagok gyártására szereltettek fel, tét­lenségre kárhoztató. Ugyanazt a magyar ma­lomiparral a többi közlekedési intézetek jobb belátásánál fogva nem teheti ugyan, de bizonyos határig továbbra is foly­atott olynemű eljárás ránk nézve hasonló eredmény­t idézne elő. Bizalomteljesen fordultunk tehát a 3. gazdasá­gi egylethez azon alázatos kérelemmel, misze­rint hazafias buzgalmánál és azon magas értel­miségénél fogva, mely a szellemi és anyagi ha­ladás minden terén helyesen felismeri azt, mi édes hazánknak előnyére vagy hátrányára szol­gál, a mi ügyünket, azaz a magyar malomipar ügyét sajátjává tenni, s azon után és azon esz­közökkel, melyeket bölcsessége arra alkalmatok­nak találand, messzeható befolyásának gulya ál­tal védeni méltóztassék. Fogadja a tek. egyesület stb. Az orsz. m. gazd. e­gesület úgy lévén meg­győződve, hogy a gazdasági termelés jövedel­­messége Magyarországban tetemes lendületet nyerhetne az által , ha a gabona , értékesebb alakban , már mint liszt mehetne ki a kül­földre,­­ nem is említve a liszt szállításánál a hordókra szükséges fa fogyas­ztásának jótékony hatását a hazai erdészetre, más részről pedig számba se véve az őrlés után az állattenyésztés javára az országban visszamaradt különféle hul­ladékot, már egy előbbi alkalommal szükséges­nek látta a liszt szállítási d­íjakra figyelmét ki­terjeszteni, ez okból az igazgó­választmány most is teljes készséggel engedett a t. pesti henger­malom társaság óhajtásának, s az elnökséget felkérte, hogy az Egyesület részéről a déli vas­pálya igazgatóságánál tegye meg a szorgalmazó lépéseket, miként a szemes erabon­­im - 1,0•4 szállítási díja közt még mindig fennálló arányta­lanság akkép szabályoztatok, hogy a mázsás,­­ kint szállítandó búza- és lisztnél ezen, az or­szág ipari és közgazdasági érdekeire káros szál­lítási dijkülönbség szüntettessék meg. (Vége következik). Tárcza: Magyar Tudományos Akadémia. a Az october 6-ki ülésben, a bűnfekről adott értesítés után, egyszersmind azon műemlékekre is fölhívta Botka Tivadar bev. tag az akadé­mia figyelmét, melyek az Árpádházi két utolsó királyi nő A­g­n­e­s királyné és mostoha leánya Erzsébet emlékét fentarták Helvetia földön. „Egygyel kevesebb oka lehessen, úgymond, ezentúl a lelkes Montalembert grófnak mondani, a mit csak minap s nem minden alap nélkül tett; hogy a királyi nők érdemlett emlékezetének történelmünkben oly csekély tért adunk.“ Ágnes királynét, III. András királyunk özve­gyét , úgy írják le a svájczi történetírók, mint a ki atyjának, Albert királynak, meggyilkolását megboszulandó, ártatlanok és csecsemők vérében fürösztötte volna bűnös kezeit. Azt lehet­ várni, hogy a kútfők bővében levő osztrák historiku­sok földerítik e tévedést, s a császári ház egyik legerényesebb tagja ellen szórt azon hamis vádakat megc­áfolják. Nem történt. Sőt so­kan inkább a svájcziak részére állanak Ágnes királyné ellen, és még köztünk is hitelre talált azon koholmány. Az egykorú írók, jegyzi meg Botke, mit sem tudnak Ágnes kegyetlenségéről, sőt dicséretek­kel halmozzák el. Csak a XVI. századi svájczi krónikások, kiknek képzelme alkotta ugyanazon időben a Tell Vilmos-féle regét is, lépnek fel először vádlóként ellene. S Müller János, a ha­zai történelem csinálásának nagy mestere, ki minden regét, mely az önállás, népuralom, sza­badság eszméjének szolgálandó volt, nemcsak megtartott, hanem hatalmas dialektikájával a valóság alakjába is tudott öltöztetni, az Ágnes regéből ís amolyan Stuart Mária féle rokonrajzot gondolt teremthetni. De e tekintély előtt Kopp és Albi, a derék luzerni tanárok meg nem ha­joltak. Az első különösen legyőzhetlen okle­veles próbákkal, meg az alibi védelem ér­veivel kimutatta a vidak hamisságát. Albert király , mint tudva van , 1308 ban május első napján a königsfelder­i téren esett el unokaöcscse gyilka alatt. A szélfutott és váraik­ban védelmi állást foglaló gyilkosok ellen, a ki­rály fiai Lipót és később Frigyes herczeg, any­juk unszolására is, haddal lévén kénytelenek in­dulni, bevették azoknak várait és földig leront­ván, a bent találtakat kardra hányták, jószá­gaikat elpusztították, s a boszu ezen csapásait a tettesek rokonaira is kiterjesztették. Mindez 1309 ben történt, mely idő alatt Ágnes nem Svájczban hanem Bécsben tartózkodott. Csak 1310-ben, késő őszön, mikor már a boszuló had­járatnak rég vége volt, jelent meg Schvárzban. fi és nővéreivel, azon zárda és templom alapkö­vének tételére, melyet az anyakirályné Erzsé­bet szerencsétlen férje emlékének azon helyen, hol elesett, emelni szándékolt. De ekkor is rö­vid ideig volt Ágnes anyja mellett, mert már 1311 mártiusban után találjuk Bécs felé. Téve­dés tehát és az alapítványi oklevelekkel ellen­kező azon állítás, hogy Ágnes a königtfeldeni zárda első alapítója. A svájczi levéltárak, értekező szerint számos okiratot nyújtanak Ágnes királyné életiratához. Tanúskodnak ez okiratok arról, mily kiváló tisztelettel, bizalommal viseltetett Helvetia né­pe e nő igazságszeretete , békéltető hajlama és kormányzási bölcs tap­izata iránt. A zü­richi levéltár 1351 diki eredeti okirata szerint a zürichi perlő polgárok, illetőleg ezeknek vá­lasztott bírái, őt mindkét részről birófőnök — obhmannak — kérték fel. Ugyanott olvasható Frigyes herczeg 1340-esbki kegyelemlevele, mely­ben számos elítéltnek, Ágnes közbevetésére, adott kegyelmet. A svájcci diplomatics codexekben és évkönyvekben pedig ilyek és hasonlók talál­hatók : Ágnes királyné 1342-ben a háborúskodó winterthuriakat megbékélteti; 1340-ben a ber­niek és az osztrák herczegek közötti fegyverke­zés, a magyar királyné békés közbenjárására, megszüntettetik, s a vívó felek közt, a Königs­­felden-zárdában, hol a királyné lakott, béke köttetett. Ágnes életének azon részét, mely ve­­ziklésére s mindennemű keresztyéni jóságos cselekedeteire vonatkozik, egykoruak s a kö­nigtfeldi krónika bő adatokkal illustrálják. Ki­emeli végre értekező, hogy IV. Károly császár Helvetiában megfordultakor, többször megláto­gatván az özvegy királynét, azt vallá róla, hogy az egész keresztyénségben nem ismer bölcses­ségben hozzáfogható asszony­. Mi veszteség, kiált fel értekező, hogy ennyi jeles tulajdon birtokosa, Árpádfiak anyjává nem lett. A mi már e királyné svájczi emlékeit il­leti : megjegyzi értekező, hogy a mely két cellát a zárda mostani fenntevő egyik lakatlan szárnyában a régi hagyomány Ágnes nevére keresztelt, azokat a királyné lakának nem tarthatni, mert az özvegy királyné, midőn hal­dokló anyja kivonatára Bécset elhagyva, a kö­­nigsfeldeni zárda bevégzése és kormányzásé­ra magát elszánván, oda költözött, az apácza fátyolt nem vette föl, hanem a zárdától elkülön­­zött helyen egy szerény házat építtetvén magá­nak, abban világi udvart is tartott; de végrende­letében kikötötte, hogy ez a világi épület halála után rögtön rontásáér le. Ágnes háza Königsfel­­denen csak 1318-ban készült el, midőn már a zárda a szüzekkel be volt népesítve. Udvarához hat világi, vele a vezeklésben rokonszenvü nő, egy titkár, ki irodai ügyeit, egy biró, ki birto­kán az igazságszolgáltatást vitte és kellő cseléd­ség tartoztak. Az itélethozás a zárda előtti hárs­fák alatt tartatott. A királyné nevében kiadott oklevelek pecsétein az ország czimere, melynek koronáját hordta, a kettős kereszt, látható ily körirattal: S. (eigillum) Agnetis Reginae Hun­gáriáé.“ Értekező még jókor ment Königsfeldbe, hogy láthassa az ép ugyan, de elhanyagolt egyházat, s a császári sírboltot, melyből Mária Terézia 1770 ben ősei és az Árpádnék hamvait előbb ugyan Szent Blasienbe, aztán a bécsi családi sírboltba vitette, — jókor azért, mert a can­­toni tanács határozata szerint a zárda és ezen templom szétszedetnek. A zürichi tör­ténelmi egylet azonban megóvja e tisztes em­lékeket az enyészettől. A történelmi és mű­vészeti ízességű ablaki­stmények már lemá­­solják. Kár, hogy a legérdekesb rajz hiányozni fog ezekből, mert épen azon ablakszárnyak lettek nem rég a vihar áldozatai, melyeken III. András magyar király és nejének Ágnesnek képei voltak. E veszteséget némileg pótolta» Mül­ler mérnök munkája, melyben többe­k közt ott találjuk András és Ágnes képeit is, a kettős ke­resztes magyar czimerekkel. „Nem volna ba ezen igénytelen előadásom, —­ mond folytatólag értekező, — ha őszintén meg nem vallanám, mint habozott keblem a találko­zás és végbucsu érzelmei közt, midőn egy ablak festményre szegtem szemeimet. Ott állt egy déli fiatal nő, magas karcsú ágakkal, redözött, hosszu öltözetben, korona fején és kettős fehér kérészi kezében, arczának szende vonásai nem tudják elfeledtetni velem a bánat és szenvedés nyo­­mait , melyek szemeinek halvány sugaraiból sötétlenek. — Ki lehet e szerencsétlen gyermeki kérdés magamban. — Erzsébetre gondoltam, az utolsó Árpád szerencsétlen sarjadékára De hiszen ő zárdás fátyolt vont fejére, tehát a világi alakok őt nem illethetik, és mégis ő az: Erzsébet a királyi jegyes, és nem Erzsébet a sötét törzi zárda vezeklő szüze.“ „Íme oda jutottam, hol a königsfeldi emlékek­től el kell válnunk, hogy felkereshessük Erzsé­­betet a Domokos apáczák köntösében Thurgau­ cantonnak kék ege alatt.“ Sajnáljuk, hogy nem követhetjük hasonló rész­letes előadással, értekezőt teszi útjában, oda­, hol az Ár­pádok utolsó sarja, a haza szent főldétől távol, idegen ég alatt elhamvadott. A keret, me­lyet a tárczaíró egy politikai lapban igényelhet, be van töltve. De talán lesz még alkalmunk visz­­szatérni svájczi utazónk előadására, ha majd ígéretét beváltva,­­ be fogja küldeni akadémi­ánk archaeologiai bizottságának a következő részben fényképezett ábrákat, részben hű rajzo­latokat, úgymint : a) harmadik András király; b) Ágnes királyné; c) Erzsébet herczegnő; d) a königsfeldi zárdában Ágnes királyné cellái; e) a töszi zárda kapuzata és homlokán a magyaror­szági czimer, és f) Erzsébe­ sirköve képeit. „ A vasúti párkányok czélszer­ű be­ézízetése. Vannak nagyban jövedelmező iparágak, me­lyek csak azért nem képesek hazánkban kellő nagyobb mérvben fejlődni, — az ipar alapjául szolgáló nyers­anyagok — időjárásunk szeszé­lyességénél fogva bizonyos vidéknek olykor egész termése áldozatul esik, — annálfogva a nagyobb költséget igénylő beruházások éve­ken is keresztül haszon nélkül­ heverhetnek, mert feldolgozandó nyers terményt a vidék nem képes évente egyaránt szolgáltatni. Ily iparág hazánkban a selyemtenyésztés — — ilyen a gy­ümölcs feldolgozása — mely két iparával, selyemtenyésztésévelt. .. versenyezhet­ne Lombardiával — gyümölcs feldolgozásával Görczczel és déli Francziaországgal, ha hazán­kat minden irányban keresztül hasitó vasú­ak — gyors közlekedési eszközeiken felöl —■ haszná­latlan heverő párkányzataikon teendő nagyobb ül­tetvényeikkel ezen jövedelmező ipari tulajdon hasznukra is kizsákmányolva — nemzeti gaz­dagságunknak néhány milliónyi alapját biztosí­tanák. Selyemtenyésztést illetőleg tudjuk, hogy külö­nösen a magnanem­ákrak *) minden számítás *) így neveztetnek Francziaországban gyári beruhá­zásuk nagyobbszerű selyemtenyészdék­ mellett is ép akkor fogy el, vagy elemi hatások követ­, estében elpusztul a selyemhernyók táp­lálására szükséges epera-levelük, midőn a her­nyók fejlődésük vég­korszakában befonásukhoz már már közel állat­ak; hiányzanak pedig ha­zánkb­a olyatén terjedtebb ültetvények, honnét a tápláló levélszükséglet gyors szállítás által fe­dezhető lenne. Nagyobb selyemtenyészték (rangnaneriák) fel sem is állhatnak hazánkban mindaddig, míg a vasutak a selyemtenyésztési iparnak párkányaik eperfákkal, szegélyzeteivel segítségére nem kínál­koznak , és csak ez esetben és csak a vasutak mentében jöhetnek létre a magnanem­ák,terjed­tebb eperfaültetményeikkel, mert a netalán beáll­ható eperfalevél-hiányt — egyedül a vasúti párká­nyok terjedt ültetményei pótolhatják gyors köz­lekedési eszközükkel. Annálfogva­ csak a vas­­ú­t­ültetmények emelhetik és biztosíthatják se­­lyimtenyésztési iparunkat, és viszont a vasutak részint a párkányukon termelt levél eladásából, illetőleg haszonbérbe adásából, azoknak szállítá­sából, részint pedig a vasutak mentében termelt selyemgubók szállításából tetemes jövedelemre számíthatnak. Íme a számítás : Egy mázsa selyemgubó termelésére 16 mázsa eperfalevél szükséges. Egy öt - hat éves eperfasövény 30 font le­velet nyújt évente, annálfogva : Egy mértföld vasútpárkány mindkét oldalról szegélyezve, tehát 8000 öl hosszú sövény, 2400 mázsa levelet ad, mi elég 150 mázsa selyem gubó termelésére, a mázsáját pedig a selyemgu­bó­n­a­k 40 ft­­­á­v­a­l csak számitva, egy mértföld eperfaszegélyzet 6000 ft. évi jövedelemnek alap­ját képviseli. Vannak azonban minden vasút mentében oly földvegyszékek, melyekben az eperfa sikeresen nem tenyészthető; de a helyett ismét oly ipar növények állnak rendelkezésre, melyek szüksé­ges sövényzetükön fölül az eperfalevél jövedel­­meztetésével versenyezhetők ügyes berendezés­ek a talaji viszonyokhoz alkalmazott megválasz­tással, ültetési eljárással. Még jóval magasabb nemzeti jövedelem alap­ját képviselhetik azonban a vasúti párkányok­nak az eperfa sövénye­ken belüli alkalmas gyümölcsfa-ültetvényei , melyek , miutáán az országot minden irányban átszegvén , a ta­laj és égalj minden változatosságait maguk­ban foglalnák, annálfogva­, az időjárási viszontag­ságok is csak egy részecskéjét sújthatván,a gyü­mölcstermésben gazdag ültetmények a vasúti gyors szállítás által a gyümölcsfeldolgozási ipart biztosítni képesek. Jelen­leg Francziaország és a görczi vidék fel­dolgozott gyümölcse fedezi piaczünkon, hazai kész­ítmény hiányában, a szükségletet, mert fő­városokban letelepült iparosaink — a nagyobb városokban nyersen is kelendő — annálfogva drága gyümölcs feldolgozásával nem verse­nyezhetnek a külföldiekkel; — a nagyobb váro­soktól távol vidékeken pedig hasonló iparosok ed­digelé (a gyöngyösieket kivéve — kiskésüitmé­­nyeikkel világkereskedést űznek) le nem tele­pülhettek, mert bizonyos vidék gyümölcstermé­se mindig az elemi viszonyoktól feltételeztetvén — iparuknak alapját biztosítva nem találják ; a v­­outi gj­ümblioffcjiltfitv’ouj’d­* avoul/n­i az ele­mi csapatok ellen nagyrészt menten állanak, mert nem f­izehető, a­minthogy példa sincs arra, hogy az egész vasút mentében, 30—50 mérföld hosszában, egyaránt megsemmisüljön a gyümölcs termés, annálfogva a vasúti párkányok gy­ümölcs termése a vasúti gyors szállítás álja az egész vaspálya mentében kiegyenlítheti az imittamotti termés hiányokat, az ott letelepülendő iparosok gyümölcsöt feldolgozó műhelyeit biztosítja. Ehhez azonban különös szakism­­­et, a válfa­jok megválasztására és az ültetés berendezésére szükséges, hogy : 1) minden talaj­, fekvés , égalj és helyzet viszo­nyainak megfelelő alkalmas gyümölcsfajok vá­lasztassanak meg, 2) a gyümölcsfajoknak pedig azon változvá­­nyai, melyek tartósságuknál fogva sértetlen to­vább szállításra alkalmasak, és különösen feldol­gozásra , aszalásra, czukorban szárn­ásra, szörp készítésre, préselésre, befőzésre és hasonló ipa­ros értékesítésre ajánlhatók, 3) hogy a fajok természetéhez és a talaj minő­ségéhez alkalmazva választassanak meg az arany­­vadonczok is, melyek azután ne­mesítés alá vé­tetnek, 4) hogy az ültetésnél oly eljárás követtessék, mely a véletlen vagy szándékos károsításoknak kevésbé legyen kitéve. A vasút párkányokon egyre másra 4 öl távol­ságra ültethetők a gyümölcsfák, annál fogva egy mértföld vonalon mindkét oldalon beültetve 2000 gyümölcsfa foglalhat helyet ; mily jövede­lemnek nézhet e szerint a vasúti társaság évente elébe a gyümölcstermés után ? Azt vérmes re­mények nélkül is nem nehéz kiszámitni. Kétségbe vonni egyátalán nem lehet hazai vasutaink igazgatóságainak tiszteletet gerjesztő abbeli jóakaratát, minél fogva a vasúti párká­nyok beültetésénél költséget nem kímélő áldoza­tokkal járnak el, sajnos azonban, hogy az ered­mény ép akként nem kielégítő, mint nem kielé­gítő a magánosoknak e térem­ munkássága és buzgósága sem, mert mióta a gy­ümölcstenyész­tés és átalán a faültetések kedven ez hajlammá és égető szükséggé váltak, piacjainkat a legjele­sebb gyümölcsök bőségének kellenék elborítni. Erről azonban egyáltalán nem tehetünk bi­zonyságot. A vasúti igazgatóságoknak — mint az ország tekintélyes földbirtokosainak — és nagyobb pénzerővel rendelkező vállalkozóknak lehet hi­vatásuk, hogy e részben jó példával előtárjanak, hogy az egész vasút mentében mintául szolgáló ü­ltetményeikkel mutassák be a szabadbani ül­tetmények czélszerűs­égét — mind a kiállítás gyorsasága és jutányossága — mind pedig an­nak jövedelm­eztetése által , mert áttekintvén hazánkat minden irányban átszegő va­lutáinkat, meggyőződésem az , hogy 5—6 év alatt érin­tettem ültetmények tökélletesen bevégezhetők — és egy év sikerült termése összes részbeni költsé­geket fedezheti. L­u­k­á­c­s­y Sándor: Csuidav Ágl­a keretked torlódta». Pest, cet. 8. Napfényes derült idő. A víz­állás kissé növekvőben. A vizeni gabnaszállitmányok a felső vidéki piacz­okra a jelen hó eleje óta meglehetős jelen­tékenyek, azonban piaczunkra nem annyira, de e hiányt a sürűen érkező vasúti szállítmányok majdnem teljesen pótolják.­­ Az üzleti hangu­lat tegnap sem sokat változott, a búzát illetőleg mérsékelt kelet volt, a helybeli fogyasztás fede­zésére, s valami a külföld számára is. Az árak alig változtak. A többi gabnafajból nem volt je­lentékeny forgalom. L o s o n c z, oct. 2. Tiszta búza 4 ft 40—3 ft 20 kr, rozs 2 ft 80—2 ft 40 kr, kétszeres 3 ft 20—2 ft 80 kr, árpa 2 ft—1 ft 80 kr, zab 1 ft 20 kr—1 ft, kukoricza 2 ft 20 kr, aszalt szilva 3 ft 10 kr. Beszterczebánya, sept. 29. Tiszta búza 4 ft 50 kr—4 ft, kétszeres 3 ft 60— 3 ft 30 kr, rozs 3 ft—2 ft 80 kr, árpa 2 ft 30—2 ft 10 kr, zab 1 ft 40—1 ft 20 kr. Gyön­gyös, oct. 3. Tiszta busa 3 ft 60—3 ft 40 kr, kétszeres 2 ft 40 kr—2 ft, rozs 2 ft 50 —2 ft 40 kr, árpa 1 ft 40 —1 ft 30 kr, zab 1 ft 40—1 ft 30 kr, kukoricza 2 ft 60 kr. Eszék, oct. 4. A gabnaforgalomban a héten kissé élénkebb mozgás állott be. Egy győri ke­­reskedőház a napokban egy uszályhajó 82— 85 fontos búzarakmányát 3 ft 70—85 krjával vette meg; továbbá 80—81 ftos búzamennyiség ada­tott el egy pesti háznak 3 ft 45—55 krjával. A zabból semmi üzlet. A viz apad. A szilvapálin­kát nem nagyon veszik; akója 16 ft. A méz 20 —20 ft 50 kr. Különfélék. Pest, october 8 . A mátrai bányaművelő társulat választmánya a múlt hé vé én Parádon ülést tartván, az „E. r.J­ezusim elhatárora, hogy a még künn forgó részvényivek ” küldessenek, miután a szükséges részvénymennyiség a már eddig beküldött iveket csaknem mind alá van írva.­­ A Mátra érczgaz­­dagságára jellemző eset a következő: junius ho végén egy kiszáradt hegyi patak medrében egy érczes szikladarabot leltek, a melyből egy má­zsányit a szepesi istván érczolvasztóba küldöttek próba végett, b­imo kiolvasztatván, 37 font rezet, 4871 lát ezüstöt, és néhány dénár aranyat tartal­mazott. — A­hol e sziklát lelték , két bányász aknát kezdett 2 ‘/a öl mélységnyire, és 700 mázsa érczkövet ásott ki, a mely 40,000 ft értékű rezet és ezüstöt rejt magában, így irja ezt legalább az „Egri Post».“ * A muzeum helyiségeiben tartandó terményki­állítás szám­ár­a már egyre másra érkeznek a terme­lőktől küldemények, így például Temes vármegyé­ből Topolyán termett rizs is küldetett fel szárával, kalászaival­ együtt. Lesz egy „Tengeri album“ is,­­ mely a tengerinek, vagy kukoriczának levelek tünteti fel természetes állapotuktól ke­zdve m­­ind azon állapotokban, a melyeken keresztül ment el addig, mig belölök i­ó és pakoló papiros készül. — Ugyancsak e terménykiállítás ideje alatt, te sül a Lt. — noha nem ehhez tartozólag, ki lesz­nek állíts­a a muzeum egyik teremében Liban Sámuel remek ezüst szobrai is. * Az „Ú­j N­e­m­z­e­d­é­k” első száma meg­jelent, a mutatványszámhoz hasonló díszes kül alakban, s érdekes, változatos tartalommal. Állan­dó belmunkatársak : A­b­o­n­y­i Lajos, Á­l­d­o­s Imre, A­l­m­á­s­i Tihamér, B­e­n­i­c­z­k­y Emil, Bolnai, Csermelyi Sándor, D­a­l­m­a­d­y Győző, Frankl Vilmos, G­y­ő­r­y Vilmos Kíséri: Kormos Béla, K­u­­­i­f­f­a­y Ede

Next