Pesti Napló, 1862. október (13. évfolyam, 3791-3817. szám)
1862-10-09 / 3798. szám
révén, elérni törekednek, legalább a magyar műmalomiparra nézve a cs. kir. szab. déli vaspályatársaság árszabása nagyrészt semmivé tette. Ezen árszabás ugyanis, tagadhatlanul mind a társaság saját, mind pedig az általános nemzetgazdászat érdekében, a gabonára nézve a szállítási dijt csekély mértékre, t. imázsánkint és mértföldenkint 1 krra, az egész buda trieszti vonalra nézve tehát 83 krra állapítja meg ; az őrlemény azonban, mely szintén nem más, mint a nagyobb szállíthatási képesség tekintetéből hazai tőkével és hazai munkaerővel alakjában megváltoztatott gabona, eredetileg az általános árszabály első osztályába lön helyezve, s e szerint mázsájáért Budáról Triesztig — a még azonkívül rája nehezedett 25°/608 agro pótlék beszámításával — 1 ft és 75 kr fizetendő. Trieszt városában és ennek közelében igen számos, igen jelentékeny műmalmok léteznek , melyeknek gyártmányai részint helyi fogyasztásra, részint kivitelre túlnyomólag a trieszti piaczon kelnek el. És ezen malmokkal kellett a magyar malomtulajdonosoknak versenyre lépniök. A budapragerhofi vonal megnyitása által a trieszti malmok tulajdonosai egyszerre azon helyzetbe jutanak, hogy magyar gabonát kevesebbért árathattak , tudniillik, mintegy feléért azon vitelárnak, melyet őrleményeink oda szállításáért kelle fizetnünk; s minthogy e különbség a lisztünknél maradt hasznot jóval meghaladó , lisztünk pedig Triesztben természetesen nagyobb áron el nem kelhetett, mint a hasonnemű ottani őrlemény a Triesztbe azon túl terjedő üzlet lehetlenné lön, mit a múlt évi májusban tettebbeli első kísérletek nagyon is világosan bizonyítottak. Az ügyek ez állásánál nem maradt egyéb hátra, mint hogy vagy mi magyar malomtulajdonosok Trieszttel és ez irányban a külfölddel leendő minden üzletről már előre is lemondjunk, vagy hogy a déli vaspályatársaság arra hivassék, miszerint a buda-trieszti vonal használatában minket is részt venni engedjen azáltal, hogy az őrleményekre nézve megállapított szállítási árt a gabonabelire leszállítván, az előbbinek a magyar malomipart károsító védvámi minőségét megszüntesse. Trieszttel és e városon át a külfölddel való üzletről lemondanunk nem lehet; nem lehet pedig azért, mert e szép iparág hazánkban a fejlődés oly nagy fokát érte el, mely Magyarország és a birodalom többi részeinek keresetét és fogyasztási képességét igen sokkal meghaladván, már is a túltermeléshez vezetett. Kényszerítve vagyunk tehát Triesztet saját tetemes fogyasztási képességénél és a távol országok keli már létező és még folyton növekedő forgalmánál fogva gyártmányainkkal felkeresni, ernyedetlenül odaműködvén, hogy azon várossali összeköttetésünket hasznot hajtóvá tegyük. Azon erős bizalomban, miszerint a déli vasúttársaság jogos és méltányos, sőt szükséges voltát abbeli követelésünknek, hogy az őrlemény és gabonának szállítási árszabása azonosíttassék, belátandván, e szerint cselekedend is, eleinte több rendű előterjesztéssel fordultunk az igazgatósághoz, miáltal azonban semmi mást nem értünk el, mint hogy a 25%-es agropótlék, mely a lisztre nézve soha más osztrák vaspályánál nem létezett, az őrlemény szállítmányoknál meg lön szüntetve. Egyenkint majd semmire sem menvén, egy közös beadványhoz, folyamodjunk, melyra ütött válaszában a vasuttársaság hivatkozik ugyan a június 25-én az őrleményekre nézve hat lyba lépett 47. számú különleges árszabásra, de egyszersmind világosan kimondja, hogy Triesztbe menő szállítmányokra nézve mázsánkint és mérföldenkint 14 kvnyi vitelárt engedélyez, mi az egész buda-trieszti vonal után mázsánként 1 ft 3 krt tett volna. Noha azonban a társaság ez áttételi forma szerint megígérte, mégis a 48. számú tarifta nyomán 1 ft 26 krt kell, és kell még most is fizetnünk. Ezen, egy oly intézetnél, mint amilyen a császári királyi szabadalmazott-déli vaspályatársaság, több mint feltűnő ellenmondást végzés és árszabás, ígéret és cselekmény közt, a kereskedelmi felügyelő, tudakozódásunk folytán a közigazgatóság kebelében történt „szerkezeti hiba“ által mentegette. Egy kás előterjesztésre, melyet m. é. július 24 én az itteni malom-tulajdonosok a szegedi gőzmalommal egyetemben valamennyi osztrák vasúttársaság igazgatóságaihoz intéztek, és amely az őrlemény- és gabona-vitelárak egyenlősítését főleg a közlekedési intézetek saját érdekeitek szempontjából ajánló, a déli vaspálya igazgatósága az első ízben adott válaszra való hivatkozással felelt, hozzátévén, miszerint jelenleg nincs azon helyzetben , hogy kívánalmainknak megfelelhessen. Kiemelendő e mellett azon körülmény, hogy épen azon időben a ce. kir. osztrák állam vaspályatársaság és az Erzsébet nyugati pálya minden kívonatunkat teljesítették, a felhozott okok tökéletes méltánylása folytán a vitelárak egyenlőségét tettlegesítvén. Azon szükség által indítva, miszerint új malmok folytonos keletkezése, és a fönnállók nagyobbítása által mindinkább felhalmozódó termesztményeknek utat nyissunk, többen közülünk Trieszttel állandó összeköttetésbe bocsátkosták. Lisztbeli gyártmányunk ott a legnagyobb tetszésben részesülvén , csakhamar azon hírre kapott, hogy legjobbika a Triesztbe jövő lisztnemeknek. Egy körülmény azonban mindig ellene állott és — mi eléggé sajnos — még most is ellne áll annak, hogy üzletünket a nevezett piaczra kellőleg kiterjeszthessük s egészséges fejlődésnek indíthassuk: ugyanis gyártmányaink árai a Triesztben s annak környékén fekvő malmokéival egybevetve, magasabbak lévén, képtelenekké tesznek bennünket a versenyre, noha úgyszólván főforrása körül vagyunk azon nyersterménynek, melyből a trieszti malmok, még pedig majdnem kizárólag, szintén dolgoznak. Az 1862. év kezdete óta a gabona- és lisztüzletben bekövetkezett pangás arra kényszerített, hogy árainkat folytonosan és nem áldozatok nélkül lejebb szállítsuk, mely áldozatokhoz a déli vaspályának árszabása következtében még egy újat kelle hoznunk, a Triesztbe küldendő minden vámmázsa, liszt után 42 krt felfizetni kénytelen illetvén. És csak ezen áldozatok mellett valánk képesek gyártmányainkat oly áron eladni, mint a trieszti malomtulajdonosok, tehát jelenleg is csak akkor számolhatunk ottani kelendőségre, ha azon hátrány mellett, mely az üzlet pangása folytán ránk nehezedett, még a déli vaspályának a magyar malomipar irányában követett méltánytalan és szűk keblű eljárása által okozott szállítási ártöbbletet is saját kárunkra viseljük. Üzletünk e szomorító állása az önvédelem első tettére indított. Folyó évi mártius hó 15 én ugyanis új és erélyes beadványban feldultunk a déli pálya igazgatóságához, egyúttal a t. budapesti kereskedelmi és iparkamarát is megkerestük, miszerint ezen, a honi ipar egyik legfontosabb és legvirágzóbb ágának javára czélzó kérvényünket a pályaigazgató tanácsánál lehetőleg pártolni szíveskedjék. A t. kamaránál kérelmünk szívélyes fogadtatásra találván, úgy hittük, hogy lépéseinket ez egyszer jobb siker jutalmazandó». Csalódtunk! Ápril 10. és 17 én a közigazgatóság a kettős folyamodványra hozott végzésében valódi cinikus nyíltsággal jelenti ki, miszerint nincs a miért tekintettel legyen azon okokra, melyek a többi vaspályákat irántunk jogos és méltányos eljárásra aditák; egyet azonban nagylelkűsg engedélyezni akar, t. i. hogy azon magyar lisztnemeknek Budáról Triesztig való szállittatásáért, melyeknek bebizonyított rendeltetési helye a gibraltári szoroson túl esik, csak 1 ft 3 kr fizettessék, tehát azon árfokozat, mely egyszer már megígérve, de megtartva nem volt. Elnézve attól, hogy ezen ár és a gabonára nézve fennálló vitelbér közti különbség még mindig 20 krra rúg, és ennélfogva az első árszabás méltánytalan voltából ki nem vetkőztetett: a vélt engedmény ránk nézve addig semmi becseset sem bír, ameddig gyártmányainkat Trieszt irányéban a Gibraltáron túl eső vidékekre szállítani kényteleníttetünk, és maga Trieszt városa, Istria, Dolmábon, Olaszország és a magyar lisztkereskedésre nézve oly sokat ígérő Francziaország, még pedig, minthogy mást fel nem tételezhetünk, csupán a trieszti malmok javára — előlünk zárva marad. Ez a déli vaspálya irántunk követett ezen eljárását „az ipar előmozdításának“ nevezi. Fölöslegesnek tartjuk a t. egyesületet bölcs 1*o1£4Áua. Uü rete llnünk j«n goc»v»l4«ezözf és méltányos voltát bővebben fejtegetni, sőt meg vagyunk győződve, hogy a t.egylet abbeli nézetünket tökéletesen osztja, miszerint a déli vaspálya csak a maga érdekében cselekszik, ha panaszainkon segítvén, a malomipar védőjévé lesz. Legyen szabad még csak a mezőgazdaság és műmalomipar közti kölcsönös viszony fölött nézetünket röviden előadnunk. A malomipar a földmiveléssel szemközt, mint fogyasztó mutatkozik, még pedig mint oly fogyasztó, melynek szükséglete bizonyos határig rőttön lő, anélkül, hogy arra azon tényezők, melyek a gabonakivitelt majd emelik, majd csökkentik, egy szóval anélkül, hogy arra a változó körülmények, melyeknek a gabonakereskedés alá van vetve, befolyást gyakorolnának , mert ameddig az őrlés jutalmazó ipar marad, folytonosan fognak új malmok keletkezni, a régiek pedig nagyobbittatni, mint azt a mindennapi tapasztalás is mutatja. Ez után egyrészt tökék gyűltek össze és köttetnek le, másrészt munkaerők egyesittetnek és gyümölcsözőkké tétetnek. A töke és a munka pedig változatlanul haszon- és jutalomra irányzódik. A malmok e szerint folyton termelendnek, s amennyiben a gyártmány a fogyasztást meghaladja, arra kezdnek utalva, hogy a fölösleget még akkor is kifelé szállítsák, amikor mostoha viszonyok a nyerstermék kivitelét meg nem engedik. Ily időben a malomipar az egyetlen tényező, mely üzérként a forgalom élesztő és tápláló keringését a termelés és kelendőség távol vidékei között fönntartja. De ez nem elég. A malmok által, a nyers termékek vásárlásában előidézett verseny mellett, ezeknek ára mindig, még a legnyomasztóbb viszonyok idejében is, magasabban áll, mint ha az említett verseny vagy épen nem, vagy legalább nem azon mértékben léteznék. Ily formán egy része azon haszonnak, melyet a malomipar hajt, mindig a termesztő kezébe visszafolyik, és a forgalompangás nyomasztó napjaiban áldozatok, melyeket a malmok, működésüket meg nem szüntethetvén, hozni kénytelenek, a földmivelő veszteségét enyhíteni fogják. Ha, amint azt tagadni nem lehet, a földművelés és malomipar érdekei közt ily kölcsönösség létezik, akkor az, ami az egyiken csorbát ejt, a másiknak is kárára van. Semmi más téren pedig és semmi más irányban nem sérülhet meg érzékenyebben a magyar malomipar, mint a déli vaspálya ama méltánytalan árszabása által, mely őrleménybeli külforgalmunknak természet jelölte fö erét leköti, és oly versenyzők javára, kiket a nyers termék vásárlására nézve nálunknál sokkal kedvezőbb helyzetbe juttatott, sőt távol országok fogyasztói javára is azon nyereségtől foszt meg bennünket, mely ama szép iparág fejlődésének és virágzásának alapföltételét képezi. És fájdalom, elég okunk van komolyan attól tartani, hogy a déli vaspálya egyedáruságának az ország egyik legfontosabb iparát sértő kizsákmányolásával csak felsőbb legfelsőbb helyreli erélyes ellentállás folytán fogna felhagyni. Még fris emlékezetében tartja mindenki, mily szomorú állásba helyezte ugyanazon társaság a magyar vasipart, midőn a kormánytól nyert előjogát felhasználván, vonalait vámmentesen bevitt angol sínekkel rakta ki, és ezáltal a honi vasgyárakat, melyek milliomokat tevő költségekkel vasúti anyagok gyártására szereltettek fel, tétlenségre kárhoztató. Ugyanazt a magyar malomiparral a többi közlekedési intézetek jobb belátásánál fogva nem teheti ugyan, de bizonyos határig továbbra is folyatott olynemű eljárás ránk nézve hasonló eredményt idézne elő. Bizalomteljesen fordultunk tehát a 3. gazdasági egylethez azon alázatos kérelemmel, miszerint hazafias buzgalmánál és azon magas értelmiségénél fogva, mely a szellemi és anyagi haladás minden terén helyesen felismeri azt, mi édes hazánknak előnyére vagy hátrányára szolgál, a mi ügyünket, azaz a magyar malomipar ügyét sajátjává tenni, s azon után és azon eszközökkel, melyeket bölcsessége arra alkalmatoknak találand, messzeható befolyásának gulya által védeni méltóztassék. Fogadja a tek. egyesület stb. Az orsz. m. gazd. egesület úgy lévén meggyőződve, hogy a gazdasági termelés jövedelmessége Magyarországban tetemes lendületet nyerhetne az által , ha a gabona , értékesebb alakban , már mint liszt mehetne ki a külföldre, nem is említve a liszt szállításánál a hordókra szükséges fa fogyasztásának jótékony hatását a hazai erdészetre, más részről pedig számba se véve az őrlés után az állattenyésztés javára az országban visszamaradt különféle hulladékot, már egy előbbi alkalommal szükségesnek látta a liszt szállítási díjakra figyelmét kiterjeszteni, ez okból az igazgóválasztmány most is teljes készséggel engedett a t. pesti hengermalom társaság óhajtásának, s az elnökséget felkérte, hogy az Egyesület részéről a déli vaspálya igazgatóságánál tegye meg a szorgalmazó lépéseket, miként a szemes erabonim - 1,0•4 szállítási díja közt még mindig fennálló aránytalanság akkép szabályoztatok, hogy a mázsás, kint szállítandó búza- és lisztnél ezen, az ország ipari és közgazdasági érdekeire káros szállítási dijkülönbség szüntettessék meg. (Vége következik). Tárcza: Magyar Tudományos Akadémia. a Az october 6-ki ülésben, a bűnfekről adott értesítés után, egyszersmind azon műemlékekre is fölhívta Botka Tivadar bev. tag az akadémia figyelmét, melyek az Árpádházi két utolsó királyi nő Agnes királyné és mostoha leánya Erzsébet emlékét fentarták Helvetia földön. „Egygyel kevesebb oka lehessen, úgymond, ezentúl a lelkes Montalembert grófnak mondani, a mit csak minap s nem minden alap nélkül tett; hogy a királyi nők érdemlett emlékezetének történelmünkben oly csekély tért adunk.“ Ágnes királynét, III. András királyunk özvegyét , úgy írják le a svájczi történetírók, mint a ki atyjának, Albert királynak, meggyilkolását megboszulandó, ártatlanok és csecsemők vérében fürösztötte volna bűnös kezeit. Azt lehet várni, hogy a kútfők bővében levő osztrák historikusok földerítik e tévedést, s a császári ház egyik legerényesebb tagja ellen szórt azon hamis vádakat megcáfolják. Nem történt. Sőt sokan inkább a svájcziak részére állanak Ágnes királyné ellen, és még köztünk is hitelre talált azon koholmány. Az egykorú írók, jegyzi meg Botke, mit sem tudnak Ágnes kegyetlenségéről, sőt dicséretekkel halmozzák el. Csak a XVI. századi svájczi krónikások, kiknek képzelme alkotta ugyanazon időben a Tell Vilmos-féle regét is, lépnek fel először vádlóként ellene. S Müller János, a hazai történelem csinálásának nagy mestere, ki minden regét, mely az önállás, népuralom, szabadság eszméjének szolgálandó volt, nemcsak megtartott, hanem hatalmas dialektikájával a valóság alakjába is tudott öltöztetni, az Ágnes regéből ís amolyan Stuart Mária féle rokonrajzot gondolt teremthetni. De e tekintély előtt Kopp és Albi, a derék luzerni tanárok meg nem hajoltak. Az első különösen legyőzhetlen okleveles próbákkal, meg az alibi védelem érveivel kimutatta a vidak hamisságát. Albert király , mint tudva van , 1308 ban május első napján a königsfelderi téren esett el unokaöcscse gyilka alatt. A szélfutott és váraikban védelmi állást foglaló gyilkosok ellen, a király fiai Lipót és később Frigyes herczeg, anyjuk unszolására is, haddal lévén kénytelenek indulni, bevették azoknak várait és földig lerontván, a bent találtakat kardra hányták, jószágaikat elpusztították, s a boszu ezen csapásait a tettesek rokonaira is kiterjesztették. Mindez 1309 ben történt, mely idő alatt Ágnes nem Svájczban hanem Bécsben tartózkodott. Csak 1310-ben, késő őszön, mikor már a boszuló hadjáratnak rég vége volt, jelent meg Schvárzban. fi és nővéreivel, azon zárda és templom alapkövének tételére, melyet az anyakirályné Erzsébet szerencsétlen férje emlékének azon helyen, hol elesett, emelni szándékolt. De ekkor is rövid ideig volt Ágnes anyja mellett, mert már 1311 mártiusban után találjuk Bécs felé. Tévedés tehát és az alapítványi oklevelekkel ellenkező azon állítás, hogy Ágnes a königtfeldeni zárda első alapítója. A svájczi levéltárak, értekező szerint számos okiratot nyújtanak Ágnes királyné életiratához. Tanúskodnak ez okiratok arról, mily kiváló tisztelettel, bizalommal viseltetett Helvetia népe e nő igazságszeretete , békéltető hajlama és kormányzási bölcs tapizata iránt. A zürichi levéltár 1351 diki eredeti okirata szerint a zürichi perlő polgárok, illetőleg ezeknek választott bírái, őt mindkét részről birófőnök — obhmannak — kérték fel. Ugyanott olvasható Frigyes herczeg 1340-esbki kegyelemlevele, melyben számos elítéltnek, Ágnes közbevetésére, adott kegyelmet. A svájcci diplomatics codexekben és évkönyvekben pedig ilyek és hasonlók találhatók : Ágnes királyné 1342-ben a háborúskodó winterthuriakat megbékélteti; 1340-ben a berniek és az osztrák herczegek közötti fegyverkezés, a magyar királyné békés közbenjárására, megszüntettetik, s a vívó felek közt, a Königsfelden-zárdában, hol a királyné lakott, béke köttetett. Ágnes életének azon részét, mely veziklésére s mindennemű keresztyéni jóságos cselekedeteire vonatkozik, egykoruak s a königtfeldi krónika bő adatokkal illustrálják. Kiemeli végre értekező, hogy IV. Károly császár Helvetiában megfordultakor, többször meglátogatván az özvegy királynét, azt vallá róla, hogy az egész keresztyénségben nem ismer bölcsességben hozzáfogható asszony. Mi veszteség, kiált fel értekező, hogy ennyi jeles tulajdon birtokosa, Árpádfiak anyjává nem lett. A mi már e királyné svájczi emlékeit illeti : megjegyzi értekező, hogy a mely két cellát a zárda mostani fenntevő egyik lakatlan szárnyában a régi hagyomány Ágnes nevére keresztelt, azokat a királyné lakának nem tarthatni, mert az özvegy királyné, midőn haldokló anyja kivonatára Bécset elhagyva, a königsfeldeni zárda bevégzése és kormányzáséra magát elszánván, oda költözött, az apácza fátyolt nem vette föl, hanem a zárdától elkülönzött helyen egy szerény házat építtetvén magának, abban világi udvart is tartott; de végrendeletében kikötötte, hogy ez a világi épület halála után rögtön rontásáér le. Ágnes háza Königsfeldenen csak 1318-ban készült el, midőn már a zárda a szüzekkel be volt népesítve. Udvarához hat világi, vele a vezeklésben rokonszenvü nő, egy titkár, ki irodai ügyeit, egy biró, ki birtokán az igazságszolgáltatást vitte és kellő cselédség tartoztak. Az itélethozás a zárda előtti hársfák alatt tartatott. A királyné nevében kiadott oklevelek pecsétein az ország czimere, melynek koronáját hordta, a kettős kereszt, látható ily körirattal: S. (eigillum) Agnetis Reginae Hungáriáé.“ Értekező még jókor ment Königsfeldbe, hogy láthassa az ép ugyan, de elhanyagolt egyházat, s a császári sírboltot, melyből Mária Terézia 1770 ben ősei és az Árpádnék hamvait előbb ugyan Szent Blasienbe, aztán a bécsi családi sírboltba vitette, — jókor azért, mert a cantoni tanács határozata szerint a zárda és ezen templom szétszedetnek. A zürichi történelmi egylet azonban megóvja e tisztes emlékeket az enyészettől. A történelmi és művészeti ízességű ablakistmények már lemásolják. Kár, hogy a legérdekesb rajz hiányozni fog ezekből, mert épen azon ablakszárnyak lettek nem rég a vihar áldozatai, melyeken III. András magyar király és nejének Ágnesnek képei voltak. E veszteséget némileg pótolta» Müller mérnök munkája, melyben többek közt ott találjuk András és Ágnes képeit is, a kettős keresztes magyar czimerekkel. „Nem volna ba ezen igénytelen előadásom, — mond folytatólag értekező, — ha őszintén meg nem vallanám, mint habozott keblem a találkozás és végbucsu érzelmei közt, midőn egy ablak festményre szegtem szemeimet. Ott állt egy déli fiatal nő, magas karcsú ágakkal, redözött, hosszu öltözetben, korona fején és kettős fehér kérészi kezében, arczának szende vonásai nem tudják elfeledtetni velem a bánat és szenvedés nyomait , melyek szemeinek halvány sugaraiból sötétlenek. — Ki lehet e szerencsétlen gyermeki kérdés magamban. — Erzsébetre gondoltam, az utolsó Árpád szerencsétlen sarjadékára De hiszen ő zárdás fátyolt vont fejére, tehát a világi alakok őt nem illethetik, és mégis ő az: Erzsébet a királyi jegyes, és nem Erzsébet a sötét törzi zárda vezeklő szüze.“ „Íme oda jutottam, hol a königsfeldi emlékektől el kell válnunk, hogy felkereshessük Erzsébetet a Domokos apáczák köntösében Thurgau cantonnak kék ege alatt.“ Sajnáljuk, hogy nem követhetjük hasonló részletes előadással, értekezőt teszi útjában, oda, hol az Árpádok utolsó sarja, a haza szent főldétől távol, idegen ég alatt elhamvadott. A keret, melyet a tárczaíró egy politikai lapban igényelhet, be van töltve. De talán lesz még alkalmunk viszszatérni svájczi utazónk előadására, ha majd ígéretét beváltva, be fogja küldeni akadémiánk archaeologiai bizottságának a következő részben fényképezett ábrákat, részben hű rajzolatokat, úgymint : a) harmadik András király; b) Ágnes királyné; c) Erzsébet herczegnő; d) a königsfeldi zárdában Ágnes királyné cellái; e) a töszi zárda kapuzata és homlokán a magyarországi czimer, és f) Erzsébe sirköve képeit. „ A vasúti párkányok czélszerű beézízetése. Vannak nagyban jövedelmező iparágak, melyek csak azért nem képesek hazánkban kellő nagyobb mérvben fejlődni, — az ipar alapjául szolgáló nyersanyagok — időjárásunk szeszélyességénél fogva bizonyos vidéknek olykor egész termése áldozatul esik, — annálfogva a nagyobb költséget igénylő beruházások éveken is keresztül haszon nélkül heverhetnek, mert feldolgozandó nyers terményt a vidék nem képes évente egyaránt szolgáltatni. Ily iparág hazánkban a selyemtenyésztés — — ilyen a gyümölcs feldolgozása — mely két iparával, selyemtenyésztésévelt. .. versenyezhetne Lombardiával — gyümölcs feldolgozásával Görczczel és déli Francziaországgal, ha hazánkat minden irányban keresztül hasitó vasúak — gyors közlekedési eszközeiken felöl —■ használatlan heverő párkányzataikon teendő nagyobb ültetvényeikkel ezen jövedelmező ipari tulajdon hasznukra is kizsákmányolva — nemzeti gazdagságunknak néhány milliónyi alapját biztosítanák. Selyemtenyésztést illetőleg tudjuk, hogy különösen a magnanemákrak *) minden számítás *) így neveztetnek Francziaországban gyári beruházásuk nagyobbszerű selyemtenyészdék mellett is ép akkor fogy el, vagy elemi hatások követ, estében elpusztul a selyemhernyók táplálására szükséges epera-levelük, midőn a hernyók fejlődésük végkorszakában befonásukhoz már már közel állatak; hiányzanak pedig hazánkba olyatén terjedtebb ültetvények, honnét a tápláló levélszükséglet gyors szállítás által fedezhető lenne. Nagyobb selyemtenyészték (rangnaneriák) fel sem is állhatnak hazánkban mindaddig, míg a vasutak a selyemtenyésztési iparnak párkányaik eperfákkal, szegélyzeteivel segítségére nem kínálkoznak , és csak ez esetben és csak a vasutak mentében jöhetnek létre a magnanemák,terjedtebb eperfaültetményeikkel, mert a netalán beállható eperfalevél-hiányt — egyedül a vasúti párkányok terjedt ültetményei pótolhatják gyors közlekedési eszközükkel. Annálfogva csak a vasútültetmények emelhetik és biztosíthatják selyimtenyésztési iparunkat, és viszont a vasutak részint a párkányukon termelt levél eladásából, illetőleg haszonbérbe adásából, azoknak szállításából, részint pedig a vasutak mentében termelt selyemgubók szállításából tetemes jövedelemre számíthatnak. Íme a számítás : Egy mázsa selyemgubó termelésére 16 mázsa eperfalevél szükséges. Egy öt - hat éves eperfasövény 30 font levelet nyújt évente, annálfogva : Egy mértföld vasútpárkány mindkét oldalról szegélyezve, tehát 8000 öl hosszú sövény, 2400 mázsa levelet ad, mi elég 150 mázsa selyem gubó termelésére, a mázsáját pedig a selyemgubónak 40 ftával csak számitva, egy mértföld eperfaszegélyzet 6000 ft. évi jövedelemnek alapját képviseli. Vannak azonban minden vasút mentében oly földvegyszékek, melyekben az eperfa sikeresen nem tenyészthető; de a helyett ismét oly ipar növények állnak rendelkezésre, melyek szükséges sövényzetükön fölül az eperfalevél jövedelmeztetésével versenyezhetők ügyes berendezések a talaji viszonyokhoz alkalmazott megválasztással, ültetési eljárással. Még jóval magasabb nemzeti jövedelem alapját képviselhetik azonban a vasúti párkányoknak az eperfa sövényeken belüli alkalmas gyümölcsfa-ültetvényei , melyek , miutáán az országot minden irányban átszegvén , a talaj és égalj minden változatosságait magukban foglalnák, annálfogva, az időjárási viszontagságok is csak egy részecskéjét sújthatván,a gyümölcstermésben gazdag ültetmények a vasúti gyors szállítás által a gyümölcsfeldolgozási ipart biztosítni képesek. Jelenleg Francziaország és a görczi vidék feldolgozott gyümölcse fedezi piaczünkon, hazai készítmény hiányában, a szükségletet, mert fővárosokban letelepült iparosaink — a nagyobb városokban nyersen is kelendő — annálfogva drága gyümölcs feldolgozásával nem versenyezhetnek a külföldiekkel; — a nagyobb városoktól távol vidékeken pedig hasonló iparosok eddigelé (a gyöngyösieket kivéve — kiskésüitményeikkel világkereskedést űznek) le nem települhettek, mert bizonyos vidék gyümölcstermése mindig az elemi viszonyoktól feltételeztetvén — iparuknak alapját biztosítva nem találják ; a vouti gjümblioffcjiltfitv’ouj’d* avoul/ni az elemi csapatok ellen nagyrészt menten állanak, mert nem fizehető, aminthogy példa sincs arra, hogy az egész vasút mentében, 30—50 mérföld hosszában, egyaránt megsemmisüljön a gyümölcs termés, annálfogva a vasúti párkányok gyümölcs termése a vasúti gyors szállítás álja az egész vaspálya mentében kiegyenlítheti az imittamotti termés hiányokat, az ott letelepülendő iparosok gyümölcsöt feldolgozó műhelyeit biztosítja. Ehhez azonban különös szakismet, a válfajok megválasztására és az ültetés berendezésére szükséges, hogy : 1) minden talaj, fekvés , égalj és helyzet viszonyainak megfelelő alkalmas gyümölcsfajok választassanak meg, 2) a gyümölcsfajoknak pedig azon változványai, melyek tartósságuknál fogva sértetlen tovább szállításra alkalmasak, és különösen feldolgozásra , aszalásra, czukorban szárnásra, szörp készítésre, préselésre, befőzésre és hasonló iparos értékesítésre ajánlhatók, 3) hogy a fajok természetéhez és a talaj minőségéhez alkalmazva választassanak meg az aranyvadonczok is, melyek azután nemesítés alá vétetnek, 4) hogy az ültetésnél oly eljárás követtessék, mely a véletlen vagy szándékos károsításoknak kevésbé legyen kitéve. A vasút párkányokon egyre másra 4 öl távolságra ültethetők a gyümölcsfák, annál fogva egy mértföld vonalon mindkét oldalon beültetve 2000 gyümölcsfa foglalhat helyet ; mily jövedelemnek nézhet e szerint a vasúti társaság évente elébe a gyümölcstermés után ? Azt vérmes remények nélkül is nem nehéz kiszámitni. Kétségbe vonni egyátalán nem lehet hazai vasutaink igazgatóságainak tiszteletet gerjesztő abbeli jóakaratát, minél fogva a vasúti párkányok beültetésénél költséget nem kímélő áldozatokkal járnak el, sajnos azonban, hogy az eredmény ép akként nem kielégítő, mint nem kielégítő a magánosoknak e térem munkássága és buzgósága sem, mert mióta a gyümölcstenyésztés és átalán a faültetések kedven ez hajlammá és égető szükséggé váltak, piacjainkat a legjelesebb gyümölcsök bőségének kellenék elborítni. Erről azonban egyáltalán nem tehetünk bizonyságot. A vasúti igazgatóságoknak — mint az ország tekintélyes földbirtokosainak — és nagyobb pénzerővel rendelkező vállalkozóknak lehet hivatásuk, hogy e részben jó példával előtárjanak, hogy az egész vasút mentében mintául szolgáló ültetményeikkel mutassák be a szabadbani ültetmények czélszerűségét — mind a kiállítás gyorsasága és jutányossága — mind pedig annak jövedelmeztetése által , mert áttekintvén hazánkat minden irányban átszegő valutáinkat, meggyőződésem az , hogy 5—6 év alatt érintettem ültetmények tökélletesen bevégezhetők — és egy év sikerült termése összes részbeni költségeket fedezheti. Lukácsy Sándor: Csuidav Ágla keretked torlódta». Pest, cet. 8. Napfényes derült idő. A vízállás kissé növekvőben. A vizeni gabnaszállitmányok a felső vidéki piaczokra a jelen hó eleje óta meglehetős jelentékenyek, azonban piaczunkra nem annyira, de e hiányt a sürűen érkező vasúti szállítmányok majdnem teljesen pótolják. Az üzleti hangulat tegnap sem sokat változott, a búzát illetőleg mérsékelt kelet volt, a helybeli fogyasztás fedezésére, s valami a külföld számára is. Az árak alig változtak. A többi gabnafajból nem volt jelentékeny forgalom. L o s o n c z, oct. 2. Tiszta búza 4 ft 40—3 ft 20 kr, rozs 2 ft 80—2 ft 40 kr, kétszeres 3 ft 20—2 ft 80 kr, árpa 2 ft—1 ft 80 kr, zab 1 ft 20 kr—1 ft, kukoricza 2 ft 20 kr, aszalt szilva 3 ft 10 kr. Beszterczebánya, sept. 29. Tiszta búza 4 ft 50 kr—4 ft, kétszeres 3 ft 60— 3 ft 30 kr, rozs 3 ft—2 ft 80 kr, árpa 2 ft 30—2 ft 10 kr, zab 1 ft 40—1 ft 20 kr. Gyöngyös, oct. 3. Tiszta busa 3 ft 60—3 ft 40 kr, kétszeres 2 ft 40 kr—2 ft, rozs 2 ft 50 —2 ft 40 kr, árpa 1 ft 40 —1 ft 30 kr, zab 1 ft 40—1 ft 30 kr, kukoricza 2 ft 60 kr. Eszék, oct. 4. A gabnaforgalomban a héten kissé élénkebb mozgás állott be. Egy győri kereskedőház a napokban egy uszályhajó 82— 85 fontos búzarakmányát 3 ft 70—85 krjával vette meg; továbbá 80—81 ftos búzamennyiség adatott el egy pesti háznak 3 ft 45—55 krjával. A zabból semmi üzlet. A viz apad. A szilvapálinkát nem nagyon veszik; akója 16 ft. A méz 20 —20 ft 50 kr. Különfélék. Pest, october 8 . A mátrai bányaművelő társulat választmánya a múlt hé vé én Parádon ülést tartván, az „E. r.Jezusim elhatárora, hogy a még künn forgó részvényivek ” küldessenek, miután a szükséges részvénymennyiség a már eddig beküldött iveket csaknem mind alá van írva. A Mátra érczgazdagságára jellemző eset a következő: junius ho végén egy kiszáradt hegyi patak medrében egy érczes szikladarabot leltek, a melyből egy mázsányit a szepesi istván érczolvasztóba küldöttek próba végett, bimo kiolvasztatván, 37 font rezet, 4871 lát ezüstöt, és néhány dénár aranyat tartalmazott. — Ahol e sziklát lelték , két bányász aknát kezdett 2 ‘/a öl mélységnyire, és 700 mázsa érczkövet ásott ki, a mely 40,000 ft értékű rezet és ezüstöt rejt magában, így irja ezt legalább az „Egri Post».“ * A muzeum helyiségeiben tartandó terménykiállítás számára már egyre másra érkeznek a termelőktől küldemények, így például Temes vármegyéből Topolyán termett rizs is küldetett fel szárával, kalászaival együtt. Lesz egy „Tengeri album“ is, mely a tengerinek, vagy kukoriczának levelek tünteti fel természetes állapotuktól kezdve mind azon állapotokban, a melyeken keresztül ment el addig, mig belölök ió és pakoló papiros készül. — Ugyancsak e terménykiállítás ideje alatt, te sül a Lt. — noha nem ehhez tartozólag, ki lesznek állítsa a muzeum egyik teremében Liban Sámuel remek ezüst szobrai is. * Az „Új Nemzedék” első száma megjelent, a mutatványszámhoz hasonló díszes kül alakban, s érdekes, változatos tartalommal. Állandó belmunkatársak : Abonyi Lajos, Áldos Imre, Almási Tihamér, Beniczky Emil, Bolnai, Csermelyi Sándor, Dalmady Győző, Frankl Vilmos, Győry Vilmos Kíséri: Kormos Béla, Kuiffay Ede