Pesti Napló, 1862. október (13. évfolyam, 3791-3817. szám)

1862-10-25 / 3812. szám

246-3812 13-ik évi folyam. Szombat, oct. 25 1862. E lap szellemi részét illető minden közlemény K 1 a d 6 ■ h 1 V ft t 4 1 ! Előfizetési föltételek : Szerkesztési iroda . 8 Serkesztőséghez intézendő. Ferencziek terén 7-dik szám földszint. Vidékre, postán : Helyben, hézhosz hordv» ! Ferencziek tere­m­ik szám , 1-ső emelet. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo- A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadása körüli ’ ' ' ' ‘2 £ « « R­g­gadtatnak el panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Évnegyedre ... 6 i­t 26 kr. a. é. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 njkr. Bélyegdij külön 30 njkr. Magánvita 6 hasábos petit-sor 26 njkr. Előfizethetni „PESTI NAPLÓ“ november-decemberi 2 havi folyamára 3 forint 50 krral , agy szinte november—januári évnegyedre 5 forint 25 krajczárral. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, October 24. 1862. Válasz az oct. 20-ki levélre. *) I. Tisztelt barátom ! Midőn nagybecsű iratodat, mely hozzám volt intézve, a „P. Napló“ közzét tette : mulaszthatlan köte­lességemmé­lön, saját igénytelen vélemé­nyemet is elmondani az általad érintett kérdések felől. De megvallom, hogy óhaj­tásommal egyező volna, ha az olvasó­kö­zönség válaszomban egyebet nem keres­ne — mert nincs is benne más — mint barátságos eszmecserét veled, oly eljá­rási módszer iránt, mely csak oppor­­tunitási, nem pedig elvi vitára terjed­het ki, s mely, miután a függőben levő megoldások lényegébe nem ereszkedik, s csakis azoknak szőnyegre hozatala és ügykezelése alkalmasabb módjai felől be­szél , épen ennél fogva annyira különbö­zik az úgynevezett programmtól, mely elvi megoldásokat hoz javaslatba, mint valamely közlekedési eszköz czélszerűsége feletti vita, magának a továbbszállításnak, a fuvarnak tárgyairól. Ezt megjegyezvén, engedd meg, tisz­telt barátom! hogy mielőtt az általad ajánlott módszerről vélekedvén, a leve­ledben előrebocsátott állításokra és néze­tekre, melyek fő eszméd számára a lég­kört alkotják, terjeszkedjem ki, miután magamnak is légkörre van szükségem, mely álláspontomat körülvegye és kellő világosításba helyezze. „Nyugodt álmaid lehetnek , mert legalább a politikai programmok özöne most nem zavarja azt!“ így szóljasz hozzám leveled kezdetén. Megvallom, az én álmaim általában csendesek, sőt tán igen huzamosak is, de nem tagadhatom, hogy ha a programmok nyugalmamat háborgatták volna, ezen esetben azoknak a tartalmára visszagon­­dolás által, most a megoldásnak nehézsé­gei lebegnének szemeim előtt, egész meg­döbbentő nagyságukban, és nem hagyná­nak pihenni. Mert például, te erős és rábeszélő di­­alecticával tünteted ki, hogy az olyan al­kotmány, mint a miénk, „a közmegegyezésen alapult szabályos társa­dalmi életnek saját magából kifejlett kerete, mely vele együtt támad, képződik, tökéletesedik vagy satnyul, egy szóval, vele él és hal. Ugyan­azért azt tőle különválva idegen elemekből ké­szíteni, vagy ha erre képesek nem vagyunk, a nemzet számára tán másoktól kölcsönözni, épen és soha sem lehet.“ Ebből kiindulva, te a nálunk megjelent programmokat bal föltevésből támadtak­­nak, eltakart ac­rogálásoknak, kivihetet­len kísérleteknek tartod, s meg vagy győződve, hogy nincs oly bölcs, ki ily nemű tervének keresztülvitelét garantí­­rozhatná. De várjon, csak abban öszpontosulnak-e a jelenlegi megoldás nehézségei, hogy alkotmányunk szerv­es élete mechanikus pótlékokat nem tűr, s az od­zogálást ma­gába nem olvaszthatja ? S várjon nem fordul-e elő még ezen kívül egy más, nem csekélylendő nehézség is, az t. i., hogy a nemzet hangulata nem kedvező oly kívánalmak irányában, melyek sar­kalatos jogokról lemondást sürgetnének, ha­bár nem is az octrogrozás útján ? Úgy hiszem, ez a tekintet szintén igé­nyel figyelmet. Térjünk át most már a kérdésnek még harmadik oldalára is, a­melyen a magyar nemzet sem I. Lipót, sem III-dik Károly, sem II. Lipót, sem Ferencz császár korá­ban, midőn nagy kiegyezkedések történ­tek, nem törte a fejét, mert nem volt rá oka. Értem a lajthántali tartományok új alkotmányos életét, mely October óta lé­tezik, s február óta, a mi érdekeinkkel többszörös összeütközések közt, folytatja pályafutását. Ls várjon Schmerling államminiszter, ha a bécsi lapok értesítéseinek hitelt le­het adni, a magyar programmokat azon *) Megjelent a „Pesti Napló” oct. 24-ki Mamában, szempontból birálta-e meg, a mely álta­­­ lad igen nyomatékosan volt fölhozva ; • vagy pedig a magyar röpiratok megol­dási terveinek kivihetőségét egészen más indokból tagadta ? Nem azt mondá-e ő a budgetbizottmányban, hogy a fölmerült programmok az alkotmányosságot any­­nyira nem biztosítják, mint a február 2­6-ka, s tehát kiegyezkedési alapul nem szolgálhatnak ? E nyilatkozatból csak azt a következ­tetést akarom vonni, hogy valamint a ma­gyarok nem kegyelik az­ od­rogálást, s nem hajlandók sarkalatos jogaikról le­mondani ; szintúgy valószínű, hogy a laj­­thántaliak új alkotmányos szabadságu­kat, legyen ez bár csekély vagy nagy, igen féltik minden magyar programmtól, mely lényeges jogokat venne ki, akár ideiglenesen, akár állandólag az alkotmá­nyos ellenőrzés alól. Mert úgy gondol­kodnak, hogy a­mit a magyar önként ad át az absolutismusnak, az a dolgok ter­mészeténél fogva tőlük is el fog vétet­ni, ha át­engedni nem akarnák is. Íme, a megoldások egy új nehézsége. Nem elég tehát, ho­­gy a magyar pro­grammok törvényes formák szerint és sarkalatos jogaink iránti ragaszkodásunk­kal megfelelőleg keressenek kiegyenlítési alapokat , hanem a sikerre nézve még az is szükséges, hogy a lajthántaliak alkot­mányos aggodalmainak se adjanak akkora táplálékot, mely aztán ellenünk hatalma­san reagáljon, és pedig a szabadelvű esz­mék zászlója , vagy legalább c­ége­s ürügye alatt. Még egy tekintetet ne­m hagyhatok em­lítés nélkül. Régen az uralkodók, ha erélyesek akar­tak lenni, az alkotmányosságot, leginkább a budget­ kérdéséért nem kedvelték, mert az a köröket igen megkötötte. Feneson hasztalan tanácsold XIV. La­josnak, hogy a kötendő államadósságo­kat nemzeti gyűlések által szavaztassa meg, mert különben nagy bonyodalmak fejlődhetnek ki. E nézet ellenkezett az ak­kori monarchk­us fogalmakkal, s a trón­nál támogatásra nem talált. De várjon most, hogy áll a dolog? III-dik Napóleon nem kedveli, s nem is bőven állítja föl az alkotmányos kor­látokat, és szabad kezet óhajt a nagy po­litika űzésére, de azért a budgetet a törvényhozó testület tárgyalása alá bo­csátja. A porosz király nem engedi, hogy a képviselők háza parlamentnek tekintse magát, de azért a költségvetést szintén elejökbe terjeszti. S noha Bismark a jun­ker­párthoz tartozik, az adópótlékot, me­lyet a képviselők megtagadtak, de az urak háza elfogadott, felszedett ugyan, azonban csak az utólagos jóváhagyás re­ményében. Szóval, a legújabb időben, mely kü­lönben az alkotmányosságnak nem ked­vez, a korona nem hajlandó a budgetet az ellenőrködés alól kivonni, s meg­ajánlás nélkül absolutisticus után kezel­tetni. E részben a régi nézetek nagy átala­kuláson mentek át. Miből aztán önként következik, hogy oly programm keresz­tülvitele még aránylag a legfőbb nehézsé­gekkel jár, mely az úgynevezett közös ügyek súlyosabb kérdéseit az által oldja meg, hogy a megoldás alól kiveszi, a ko­ronára átruházás mellett. Mindezeket én, tisztelt barátom, nem ellened hozom föl, mert hiszen te nem akarsz programmot készíteni; de csak azért említem, hogy a nehéz feladatnak, mely a lajtháninneni és lajthántúli közön­séget foglalkoztatja, s melytől hazánk s a birodalom jövője nagy mértékben függ, egész terjedelmét kijelöljem. Könnyű megoldási terveket készíteni, de elfogadtatni bajos. Sőt tovább megyek, s azt állítom, hogy a­mint jelen viszo­nyaink állanak, még az is, a­ki csak mód­szert ajánl, csak utakat jelöl ki a megol­dások mikénti elkezdésére, már­is hamar eshetik tévedésbe, s a­mi még nagyobb baj, csak későn veheti észre, hogy eltévedt és a czéltól mindinkább távozik , a­he­lyett, hogy ahhoz közelítene. KEMÉNY ZSIGMOND. Még a centralista lapokat is meglepte e hang, e modor, e nyilatkozat. „Eddig — úgy­mond a „Morg. Post“ — azon nézetben voltunk, hogy alkotmá­nyos államban a törvényhozó hatalomnak három tényezője van, a. m. a korona, a felsőház és alsóház. A kormány, mely mind a koronának, mind a két háznak fe­lelős, képezi a végrehajtó hatalmat, s az szokott történni, hogy ha a kormány a korona bizalmát elveszti, vagy tetemes és tartós összeütközésbe jő a két házzal, vagy egyikkel, akkor más lép helyébe. Schmer­ling úr nézete szerint azonban a kormány a törvényhozói hatalom harmadik ténye­zője, a­mi az alkotmányos fogalmak fejlő­désében meglepő újdonság.“ Halljuk most a „Pressét“! „Mi várhatunk! így végző Schmerling úr be­szédet, a­mi azt teszi : nekünk, minisztereknek, mindegy, akár fogadjátok el, a­mit a kormány előterjesztett, akár nem, nekünk nincs sajtótör­vényre szükségünk, nektek van!“ „Mi várhatunk! Oly öntudatot tanúsítanak e szavak, melyek egy mai osztrák miniszterhez, ha egy Pitt volna, sem illenék.“ „Mi várhatunk ! Mintha a népnek várnia kel­lene, hogy egy miniszter kormányozni segítni kegyeskedjék.“ „Mi várhatunk ! Ez nem a miniszterek, hanem a népek vigasztaló szava. Nem megmutatták-e Ausztria népei, hogy várhatnak ? Nem vártak-e az naptól fogva, mikor egy évtized előtt Schmer-­­­ling ur tárczáját elveszté, addig, mig ismét vis­-­­­szakapta ? s nem várt-e Schmerling ur addig a­­ néppel együtt? azt hiszi-e Seb. ur, hogy a nép megint várhat? várhat, mig ő maga az ellenzéki padokról fogja követelni, a mi ellen most a mi­niszteri padról küzd ? Senki sem várhat addig, mint a népek, mert a népek élete örök, míg mi­niszterei, miként más halandók, jönnek és men­nek.“ „Mi várhatunk ! Azt hiszi államminiszter úr, jól cselekszik, ha azon állambölcsességet, mely a magyarok jelszava ő ellene, most a birodalmi képviselet ellenében ő maga használja? Úgy tetszik nekünk, hogy az egész birodalomban épen államminiszter úr az, a­ki legkevésbé vár­hat. A nép várja, hogy ő, majd két év előtt a helytartókhoz intézett körlevelében kifejtett pro­­grammját keresztül vigye, s mi sokkal jobb vé­leményben vagyunk felőle, hogysem azt ne hin­nék, hogy maga is türelmesül várja szava be­válthatását, s épen ő nem várhat többé, ha azt akarja, hogy leghívebb pártolói el ne hagyják.“ „Mi várhatunk! Hát államminiszter úr, mikor e szót egy követi ház ellenében oda vetette, nem gondolta e meg, hogy a parlamenteknek módok­ban, a minisztereket büszke nyugalmukból föl­rázni s haladásra bírni ? Nem tudja-e, a mit Montesquieu tanított, midőn a hű népek kor­mányainak ajánlá, hogy már éjjel, mig a nép aluszik, készítsék elő azon kivonatok teljesíté­sét, melyeket a nép másnap reggel óhajtani fog ?“ „Mi várhatunk ! Hogy volna joga épen Sch­­urnak mondani e fennhangzó phrasist? Nem épen­­­es államférfiunak, a kiben az osztrák nép oly rendkívüli bizalmat helyzett, s a kinek népszerű­sége azon korból datáltatik, midőn a nép várt, — nem épen ez államférfiúnak kellene-e magá­ban a legtöbb ösztönt éreznie, hogy e várakozás­nak megfeleljen ?“ „Mi várhatunk ! Van-e joga Schm­­urnak ezt mondani ? Kinek volna több oka, türelmetlen­nek lenni, mint neki, a­kinek politikai érdekei a legszorosabb kapcsolatban állanak a reichsrath eredményeivel ? Kinek van inkább érdekében, hogy a másfél évi parlamenti ülés némi érett gyümölcsöket hagyjon maga után ? Kinek van inkább érdekében, hogy végre mellőzve legyen az a sajtótörvény,­­a­mely kiáltó anachronismus alkotmányos államban ? kinek áll inkább érde­kében, mint Schm. urnak, hogy a sajtótörvény, melyet hivatalba léptekor ígért, életbe lépjen.“ „Mi várhatunk ! Ezt az államminiszter ellenei mondhatják, de nem Schm. ur. Ellenes diadal­ünnepet ülnek, ha a Schm. minisztérium meddő marad, Schm. ur csak akkor ülhet diadalünne­­pet, ha tetteket mutathat fel. Mindenki várhat Ausztriában, csak ő nem, stb.“ Míg a „Morg. Post“ és „Presse“ ekkép commentálják az államminiszter beszédét, a „Vaterland“ és „Wanderer“ a Jeiel­s­­rath által megszavazott törvényjavaslat fölött elmélkednek. „Nem szavairól, hanem tetteiből ítél­hetjük meg az embert!“ jegyzi meg a „Wanderer.“ „Mennyi szépet elmondot­tak a követek házában a büntető törvény reformja ügyében, s mit tettek? — meg­szavazták a pótezikket.“ „A kormányra nézve, mond továbbá, nyereség. A régi sajtórendszabály helyett, melyet egy ma­gát alkotmányosnak mondó minisztérium még­sem alkalmazhat a teljesen, egy új, a kormány kívánatainak megfelelő törvény!“ „Mi, a sajtó emberei, azzal vigasztalhat­juk magunkat a szenvedésben, hogy al­kotmányos uton hozott törvények alatt szenvedünk!“ „Az igaz — mond hozzáadólag a „Wa­terland“ — hogy a lapokat nem intik meg ezentúl, nem kezelik rendőrileg, a lefoglalás szelíd halálával nem halnak meg, de az V-ik fejezet módot ad a kor­mány kezébe, bármely nem kedves lapot egy sereg sajtópörrel pénzügyileg meg­rontani s halálra üldözni. Az oly lapok ugyan, melyek csak iparág gyanánt űzik a journalistikát, jól találják magukat az uj sajtótörvénynyel szemközt is; de azon lapoknak, melyek a becsületet meggyőző­ Legfelsőbb rendelet a hitbizományi ügyekben. Első Ferencz József, Isten kegyelméből ausztriai császár, Magyar-, Cseh-, Halics- és Ladomér országok Apostoli, úgy Lombardia, Velencze és Illyria királya, Ausztria főher­­czege stb. stb. A legközelebbi múlt időkben Magyarorszá­gunkban több hitbizományok az általános pol­gári törvényköny rendeletei alapján állíttattak fel, és azok szerint rendeztettek, melyek fennál­lását biztosító tüzetes intézkedések az ideiglenes törvénykezési szabályokban nem foglaltatnak, sőt az azokra a felügyeléssel megbizott hatóságok sincsenek kijelölve; a tapasztalásból pedig be­bizonyulván, hogy az 1687. évi 9-ik és az 1723. évi 50-ik törvényczikkek, általános szerkezetük­nél fogva, a családi hitbizományoknál sem a hit­­bizomány mindenkori birtokosának, sem a vá­rományosoknak jogait kellően nem szabályoz­zák és eléggé nem biztosítják. Hogy ezen igen érezhető hézag, mely a ma­gyar törvényekben, mind a családi hitbizomá­­nyokra vonatkozó anyagi jogi rendeletekre, mind a hitbizományok körüli peres és peren kívüli el­járás iránti szabályokra nézve mutatkozik, ideig­lenesen pótoltassák, és a hitbizományokra a fel­­ügyelés bizonyos kijelölendő bíróságokra bizat­­tassék, addig is, míg e tárgyban a törvényhozás rendes útján intézkedés létetni fog, legfelsőbb királyi és bírói hatalmunknál fogva rendelendő­­nek tartottuk, hogy Magyarországunkban a négy királyi kerületi táblák, mint rendes hitbizomá­nyi hatóságok, a területükben fekvő, valamint minden régibb s újabb, úgy a még ezentúl is felállítandó hitbizományokra a felügyeléssel oly módon bizattassanak meg, hogy azon esetekben, ha valamely hitbizomány létrészei több kerü­leti táblák területében feküdnének, azon kerületi tábla tekintessék hitbizományi hatóságul, mely­nek területében a jószág feje, vagy annak na­gyobb része fekszik. Továbbá, hogy a királyi kerületi táblák, a fel- febbvitel eseteiben a felsőbb biróságok minden hitbizományokra nézve mind az azokra vonatko­zó anyagi jogok megbirálásában, mind az azok biztosságáral felügyelésben, s a peres ügyeken kivüli birósági eljárásban, kivétetvén egyedül azon jogok, melyek régibb magyar hitbizottmá­­nyoknál az 1853. évi május 1-je, mint az általá­nos polgári törvénykönyv életbeléptetésének ha­tárnapja előtt szereztettek, melyek magában érte­­tőleg továbbá is a régibb törvények szerint lesz­nek megbirálandók, e következő szabályokat el­­térhetlen zsinórmértékül tartsák: 1. §. A családi hitbizomány oly rendelkezés, melynél fogva valamely vagyon minden jövendő vagy legalább több nemzedékekre, a család el­­idegenithetlen jószágának nyilvánittatik. 2. §. A hitbizomány közönségesen vagy első­­szülöttségi örökség, vagy iz-örökség, vagy kor­örökség, a szerint, a mint az alapitó az utódlást vagy az idősb­égbeli elsőszülöttnek, vagy a csa­ládból legközelebb izén állónak, több egyenlőn közel, állók közt pedig az éveire nézve öregebb­nek, vagy végtére az ágra nem tekintve, a csa­ládbeli legkorosabbnak rendelte. 3. §. Kétség esetében az elsőszülöttségi örökség inkább vélelmeztetik, mint az iz- vagy korörökség, és az izörökség ismét inkább, mint a korörökség. 4. §. Elsőszülöttségi örökségnél az ifjabb ág csak az idősb ág kihaltával jut a hitbizomány­­hoz, úgy, hogy az utolsó birtokosnak fivérét an­nak fiai, unokái, másod unokái, és további iva­déka megelőzik. 5. §. Az alapító az öröklés rendét egészen is megfordíthatja, és az idősb ágbeli utolsó szülöt­tet, vagy valamennyi ágból a legifjabbikat, vagy általában azt nevezheti ki, a­ki ízre nézve vagy a hitbizomány alapítójához az első szerzőhöz, vagy az utolsó birtokoshoz legközelebb áll. 6. §. Ha az alapító ez iránt akaratát határo­zottan ki nem fejezte, inkább az utolsó birtokos, mint a hitbizomány alapitója és az első szerző vétetik tekintetre. Ha több egyenlő ízben­ sze­mélyek léteznek, az idősb kor határoz. 7. §. Midőn az alapitó azt rendeli, hogy a hit­bizomány mindenkor a családbeli legközelebbik tagra szálljon, ez alatt az értetik, ki a közönsé­ges törvényes öröklés szerint a férfi maradék közül legközelebbik. Több egyenlőn közel állók között, hacsak a rendelkezésből ellenkező nem tűnik ki, a hitbizomány élvezete felosztatik. 8. §. Ha valaki az elsőszülötti ág számára fel­állított hitbizomány mellett, az utóbb született ágak részére második vagy több hitbizományt is állított fel, az első hitbizomány birtokosa s ennek maradéka csak akkor jut más hitbizományi bir­tokhoz, ha a többi ágakban a hitbizományra jo­gosított semmi maradék sem létezik , a hitbizo­mányok csak addig maradnak egy személynél egyesítve, míg ismét két vagy több ágak nem erednek. 9. §: A leánymaradéknak rendszerint nincs igénye a hitbizományokra. De ha az alapító nyil­ván azt rendelte, hogy a fiág kihaltával a hitbi­zomány a leányágakra szálljon által, ez a finem­­zedék számára határozott rend szerint történik; mindazonáltal a hitbizományi birtokhoz jutott ágnak fiörökösei a leányörökösöket megelőzik. 10. §. Királyi különös beleegyezésem nélkül hitbizomány fel nem állittathatik. A felállításkor a hitbizományhoz tartozó minden darabokról rendes hiteles jegyzék készítendő s a bíróságnál magtartandó. Ezen leltár minden birtokváltozás­nál, s a hitbizománynafe a szabad vagyontóli el­­különcésénél zsinórmértékül szolgál. Azon alka­lommal pedig, midőn hitbizományok felállításé­­ral előleges engedelemért tétetnek lépések, azon vagyonnak, mely hitbizománynak szánatik, kö­rülbelüli pénzértéke kiteendő s feljelentendő: nin­­csenek-e, vagy minő tudvalevő körülményeken alapult aggályok vannak a kérelmező személyes vagy családi viszonyainál fogva a megadásnak útjában. A hitbizomány biztonságáról a bíróság külön szabályok szerint gondoskodni köteles. 11. §: A hitbizomány alapítójának joga van a hitbizomány felállítását visszavonni mindaddig, míg valaki átadás vagy szerződés által jogot nem szerzett. És az akarat visszavontnak tekintetik, ha az örökhagyónak törvényes fiörököse születik, ki a hitbizományban benn nem foglaltatott. 12. §. A hitbizományi vagyon tulajdona min­den várományosok, és a hitbizomány akkori biz­­lalója között meg van osztva. Azokat egyedül a főtulajdon, ezt pedig a haszonvételi tulajdon is illeti. 13. §. A főtulajdon feljogosítja a hitbizományi várományosokat, a hitbizományi adósleveleknek bírói kézhez való letételét kívánhatni, a hitbizo­mányi javak roszul kezelését a bíróságnak fel­jelenteni, a hitbizomány és az utódok védelmére közös hitbizomány gondnokot ajánlhatni, általá­ban az állag biztonságára szükséges minden in­tézkedést megtehetni. 14. §. A hitbizomány bizlalója a haszonvevő tulajdonosnak minden jogaival s kötelezettségei­vel bir. Őtet illetik a hitbizományi jószág és nö­­vedékebeli minden haszonvételek, de annak ál­laga nem. Ellenben ő visel minden terheket is. Az állagnak az ő vétke nélkül történt kisebbü­­léséért nem felelős. 15. §. A hitbizomány birtokosa magára nézve lemondhat ugyan jogáról, de, habár még nem is létező maradékaira nézve semmikép sem. Ha a hitbizomány hasznait, vagy magát a hitbizo­má­nyi jószágot elzálogitja, az elzálogitás a haszon­nak csak azon részére nézve érvényes, melyet beszedni ő van jogosítva, de nem a hitbizományi jószágra vagy a hasznok azon részére, mely utó­dát illeti. 16. §. A hitbizomány biztalója, a mindjárt kö­vetkező megszorítások mellett az ingatlan hitbi­zományi jószágot tőkévé változtathatja, földeket földekért elcserélhet, vagy ahhoz mért bérbe ki­oszthat, vagy örök-haszonbérbe is átadhat. 17. §. Az ily változtatásokhoz a rendes birói hatóság jóváhagyása megkívántatik. Ez köteles minden tudva levő várományosokat, vagy ha ezek kiskorúak vagy távol vannak, azok gond­nokait, továbbá a hitbizomány s az utódok gondnokát is meghallgatni, az okok fontosságát megítélni, s különösen a földek eldarabolása megengedésénél arra ügyelni, hogy a közrend­tartási rendeletekben előszabott mérték megtar­­tassék. Az e melletti kialkudt fizetmény, mint hitbizománytőke, kamatra kiadandó. 18. §. A hitbizomány biztalója a hitbizományi jószág egy­harmadrészét eladósíthatja, vagy ha tőkékből áll, egy­harmadát felveheti. Erre a vá­rományosok vagy gondnokok beleegyezése nem szükséges, hanem csak a rendes birói hatóság jóváhagyása. 19. §. Ezen harmadrészbe a hitbizományi jó­szágon fekvő bármi néven nevezendő minden terhek beszámítandók akképen, hogy két har­madrész egészen szabadon maradjon. 20. §. A hitbizomány-jószág értéke, ha az el­cserélendő, vagy eladósítandó, birói becsű által, ha pedig pénzzé teendő, közárverés útján hatá­­roztatik meg. 21. §. A hitbizományi adósság visszafizetése úgy intézendő, hogy az adósságból évenként öt százalék törlesztessék. A határidő meghosz­­szabbítását csak fontos okokból lehet megen­gedni. 22. §. Ha a hitbizomány birtokosa a már tett visszafizetésekből ismét bizonyos összeget akar önhasználatára felvenni, ennek törlesztésére tar­tozik még különösen évenként öt százalékot fi­zetni. 23. §. A hitbizomány báni utód elődének csak birói jóváhagyással tett adósságait tartozik fizet­ni. Az ezeknek törlesztésére már lejárt visszafi­zetésekért csak annyiban felelős, a­mennyiben azok elődének szabadon örökölhető értékéből ki nem telnek. 24. §. Ha az előd a hitbizománynak fenntartá­sára, vagy nevezetes javítására tetemes költsé­get tett, mi végett a hitbizományi jószágot adós­sággal terhelni is joga lett volna, az ilyen költ­séget meg kell téríteni. De e végett az utódok jogosítják a hitbizományi jószág egy harmadá­nak megterhelésére. A visszafizetések a 21 §-ban kiszabott módon történnek. (Folytatása következik.) Bécsi dolgok. Az államminiszter nyilatkozata a sajtó­ügyben, mely nyilatkozatot tegnapi la­punkban közöltük, nagy hatást ten, mint a „M. P.“ írja. „Soha sem szólít még Schmerling úr, mond az idézzük lap, oly éles hangon, oly erélyes és parancsoló modorban.“ „Teljesen feltüntető azon ha­talmat, jegyzi meg a „Sürgöny“ bécsi le- ■ velezője, melyet a ház fölött gyakorol...“ I­dős bátorságával bírnak, s annak hű ki­fejezést törekszenek adni, keserű lesz az életök az új sajtótörvény uralma alatt.“ A­mi az államminiszter mondatát illeti: megjegyzi a „Vaterland“, hogy bizonyos körülmények közt jó azt mondani : vár­hatunk , de ha a várakozás politikai rend­szerré látszik lenni akarni, attól tarthatni, hogy több szép alkalmat elszalasztunk valamely valóban politikai tettre. Vasut-ü­gy. Az erdélyi vasút Kolozsvárit lakó alapítói f. hó 19-ben a kereskedelmi és iparkamara szállá­sán gyűlést tartanak, a­melynek tárgyát azon ta­gok kijelölése képezte, a­kik a nov. 22 én Pes­ten tartandó központi gyűlésen a helybeli alapí­tókat képviseljék. Említve volt e lapban már, hogy a magyar gazdas­­egyletről az erdélyi vas­út érdekében alakított bizottmány m. htó 23 -án tartott ülésében szükségesnek véleményezte, az eddig Bécsben, Kolozsvárt­ és Brassóban külön működő bizottmányok egyesítését, s e czélra tűzte ki a nov. 22-i gyűlést, a­melyre a meghí­vások már szét is vannak küldve. Az ideérkezett felhívás b. Jósika Lajos úrhoz czimezve igy hangzik : Méltóságos báró ! Valódi hazafias örömmel s benső testvéri meg­indulással értesült az elnökségem alatt működő erdélyi vasútbizottmány méltóságodnak a tisztelt tagtársainak az országos magyar gazda­egyesü­lethez intézett s onnét hozzánk érkezett nemes­­keblü meleg felszólalásáról, mely múlt septem. 23-diki ülésünkben felolvastatván, a köztetszés és testvéries rokonszenv élénk kifejezéseivel ta­lálkozott. Valamint el vagyunk tökélve erős akarattal, hogy a felkarolt nagy nemzeti ügyet a közös ha­za érdekében támogassuk minden erőnkből, úgy a bennünk helyezett megtisztelő bizalmat azon meggyőződésünkkel véljük legméltóbban visson

Next