Pesti Napló, 1862. október (13. évfolyam, 3791-3817. szám)
1862-10-25 / 3812. szám
246-3812 13-ik évi folyam. Szombat, oct. 25 1862. E lap szellemi részét illető minden közlemény K 1 a d 6 ■ h 1 V ft t 4 1 ! Előfizetési föltételek : Szerkesztési iroda . 8 Serkesztőséghez intézendő. Ferencziek terén 7-dik szám földszint. Vidékre, postán : Helyben, hézhosz hordv» ! Ferencziek teremik szám , 1-ső emelet. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo- A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadása körüli ’ ' ' ' ‘2 £ « « Rggadtatnak el panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Évnegyedre ... 6 it 26 kr. a. é. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 njkr. Bélyegdij külön 30 njkr. Magánvita 6 hasábos petit-sor 26 njkr. Előfizethetni „PESTI NAPLÓ“ november-decemberi 2 havi folyamára 3 forint 50 krral , agy szinte november—januári évnegyedre 5 forint 25 krajczárral. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, October 24. 1862. Válasz az oct. 20-ki levélre. *) I. Tisztelt barátom ! Midőn nagybecsű iratodat, mely hozzám volt intézve, a „P. Napló“ közzét tette : mulaszthatlan kötelességemmélön, saját igénytelen véleményemet is elmondani az általad érintett kérdések felől. De megvallom, hogy óhajtásommal egyező volna, ha az olvasóközönség válaszomban egyebet nem keresne — mert nincs is benne más — mint barátságos eszmecserét veled, oly eljárási módszer iránt, mely csak opportunitási, nem pedig elvi vitára terjedhet ki, s mely, miután a függőben levő megoldások lényegébe nem ereszkedik, s csakis azoknak szőnyegre hozatala és ügykezelése alkalmasabb módjai felől beszél , épen ennél fogva annyira különbözik az úgynevezett programmtól, mely elvi megoldásokat hoz javaslatba, mint valamely közlekedési eszköz czélszerűsége feletti vita, magának a továbbszállításnak, a fuvarnak tárgyairól. Ezt megjegyezvén, engedd meg, tisztelt barátom! hogy mielőtt az általad ajánlott módszerről vélekedvén, a leveledben előrebocsátott állításokra és nézetekre, melyek fő eszméd számára a légkört alkotják, terjeszkedjem ki, miután magamnak is légkörre van szükségem, mely álláspontomat körülvegye és kellő világosításba helyezze. „Nyugodt álmaid lehetnek , mert legalább a politikai programmok özöne most nem zavarja azt!“ így szóljasz hozzám leveled kezdetén. Megvallom, az én álmaim általában csendesek, sőt tán igen huzamosak is, de nem tagadhatom, hogy ha a programmok nyugalmamat háborgatták volna, ezen esetben azoknak a tartalmára visszagondolás által, most a megoldásnak nehézségei lebegnének szemeim előtt, egész megdöbbentő nagyságukban, és nem hagynának pihenni. Mert például, te erős és rábeszélő dialecticával tünteted ki, hogy az olyan alkotmány, mint a miénk, „a közmegegyezésen alapult szabályos társadalmi életnek saját magából kifejlett kerete, mely vele együtt támad, képződik, tökéletesedik vagy satnyul, egy szóval, vele él és hal. Ugyanazért azt tőle különválva idegen elemekből készíteni, vagy ha erre képesek nem vagyunk, a nemzet számára tán másoktól kölcsönözni, épen és soha sem lehet.“ Ebből kiindulva, te a nálunk megjelent programmokat bal föltevésből támadtaknak, eltakart acrogálásoknak, kivihetetlen kísérleteknek tartod, s meg vagy győződve, hogy nincs oly bölcs, ki ily nemű tervének keresztülvitelét garantírozhatná. De várjon, csak abban öszpontosulnak-e a jelenlegi megoldás nehézségei, hogy alkotmányunk szerves élete mechanikus pótlékokat nem tűr, s az odzogálást magába nem olvaszthatja ? S várjon nem fordul-e elő még ezen kívül egy más, nem csekélylendő nehézség is, az t. i., hogy a nemzet hangulata nem kedvező oly kívánalmak irányában, melyek sarkalatos jogokról lemondást sürgetnének, habár nem is az octrogrozás útján ? Úgy hiszem, ez a tekintet szintén igényel figyelmet. Térjünk át most már a kérdésnek még harmadik oldalára is, amelyen a magyar nemzet sem I. Lipót, sem III-dik Károly, sem II. Lipót, sem Ferencz császár korában, midőn nagy kiegyezkedések történtek, nem törte a fejét, mert nem volt rá oka. Értem a lajthántali tartományok új alkotmányos életét, mely October óta létezik, s február óta, a mi érdekeinkkel többszörös összeütközések közt, folytatja pályafutását. Ls várjon Schmerling államminiszter, ha a bécsi lapok értesítéseinek hitelt lehet adni, a magyar programmokat azon *) Megjelent a „Pesti Napló” oct. 24-ki Mamában, szempontból birálta-e meg, a mely álta lad igen nyomatékosan volt fölhozva ; • vagy pedig a magyar röpiratok megoldási terveinek kivihetőségét egészen más indokból tagadta ? Nem azt mondá-e ő a budgetbizottmányban, hogy a fölmerült programmok az alkotmányosságot anynyira nem biztosítják, mint a február 26-ka, s tehát kiegyezkedési alapul nem szolgálhatnak ? E nyilatkozatból csak azt a következtetést akarom vonni, hogy valamint a magyarok nem kegyelik az odrogálást, s nem hajlandók sarkalatos jogaikról lemondani ; szintúgy valószínű, hogy a lajthántaliak új alkotmányos szabadságukat, legyen ez bár csekély vagy nagy, igen féltik minden magyar programmtól, mely lényeges jogokat venne ki, akár ideiglenesen, akár állandólag az alkotmányos ellenőrzés alól. Mert úgy gondolkodnak, hogy amit a magyar önként ad át az absolutismusnak, az a dolgok természeténél fogva tőlük is el fog vétetni, ha átengedni nem akarnák is. Íme, a megoldások egy új nehézsége. Nem elég tehát, hogy a magyar programmok törvényes formák szerint és sarkalatos jogaink iránti ragaszkodásunkkal megfelelőleg keressenek kiegyenlítési alapokat , hanem a sikerre nézve még az is szükséges, hogy a lajthántaliak alkotmányos aggodalmainak se adjanak akkora táplálékot, mely aztán ellenünk hatalmasan reagáljon, és pedig a szabadelvű eszmék zászlója , vagy legalább céges ürügye alatt. Még egy tekintetet nem hagyhatok említés nélkül. Régen az uralkodók, ha erélyesek akartak lenni, az alkotmányosságot, leginkább a budget kérdéséért nem kedvelték, mert az a köröket igen megkötötte. Feneson hasztalan tanácsold XIV. Lajosnak, hogy a kötendő államadósságokat nemzeti gyűlések által szavaztassa meg, mert különben nagy bonyodalmak fejlődhetnek ki. E nézet ellenkezett az akkori monarchkus fogalmakkal, s a trónnál támogatásra nem talált. De várjon most, hogy áll a dolog? III-dik Napóleon nem kedveli, s nem is bőven állítja föl az alkotmányos korlátokat, és szabad kezet óhajt a nagy politika űzésére, de azért a budgetet a törvényhozó testület tárgyalása alá bocsátja. A porosz király nem engedi, hogy a képviselők háza parlamentnek tekintse magát, de azért a költségvetést szintén elejökbe terjeszti. S noha Bismark a junkerpárthoz tartozik, az adópótlékot, melyet a képviselők megtagadtak, de az urak háza elfogadott, felszedett ugyan, azonban csak az utólagos jóváhagyás reményében. Szóval, a legújabb időben, mely különben az alkotmányosságnak nem kedvez, a korona nem hajlandó a budgetet az ellenőrködés alól kivonni, s megajánlás nélkül absolutisticus után kezeltetni. E részben a régi nézetek nagy átalakuláson mentek át. Miből aztán önként következik, hogy oly programm keresztülvitele még aránylag a legfőbb nehézségekkel jár, mely az úgynevezett közös ügyek súlyosabb kérdéseit az által oldja meg, hogy a megoldás alól kiveszi, a koronára átruházás mellett. Mindezeket én, tisztelt barátom, nem ellened hozom föl, mert hiszen te nem akarsz programmot készíteni; de csak azért említem, hogy a nehéz feladatnak, mely a lajtháninneni és lajthántúli közönséget foglalkoztatja, s melytől hazánk s a birodalom jövője nagy mértékben függ, egész terjedelmét kijelöljem. Könnyű megoldási terveket készíteni, de elfogadtatni bajos. Sőt tovább megyek, s azt állítom, hogy amint jelen viszonyaink állanak, még az is, aki csak módszert ajánl, csak utakat jelöl ki a megoldások mikénti elkezdésére, máris hamar eshetik tévedésbe, s ami még nagyobb baj, csak későn veheti észre, hogy eltévedt és a czéltól mindinkább távozik , ahelyett, hogy ahhoz közelítene. KEMÉNY ZSIGMOND. Még a centralista lapokat is meglepte e hang, e modor, e nyilatkozat. „Eddig — úgymond a „Morg. Post“ — azon nézetben voltunk, hogy alkotmányos államban a törvényhozó hatalomnak három tényezője van, a. m. a korona, a felsőház és alsóház. A kormány, mely mind a koronának, mind a két háznak felelős, képezi a végrehajtó hatalmat, s az szokott történni, hogy ha a kormány a korona bizalmát elveszti, vagy tetemes és tartós összeütközésbe jő a két házzal, vagy egyikkel, akkor más lép helyébe. Schmerling úr nézete szerint azonban a kormány a törvényhozói hatalom harmadik tényezője, ami az alkotmányos fogalmak fejlődésében meglepő újdonság.“ Halljuk most a „Pressét“! „Mi várhatunk! így végző Schmerling úr beszédet, ami azt teszi : nekünk, minisztereknek, mindegy, akár fogadjátok el, amit a kormány előterjesztett, akár nem, nekünk nincs sajtótörvényre szükségünk, nektek van!“ „Mi várhatunk! Oly öntudatot tanúsítanak e szavak, melyek egy mai osztrák miniszterhez, ha egy Pitt volna, sem illenék.“ „Mi várhatunk ! Mintha a népnek várnia kellene, hogy egy miniszter kormányozni segítni kegyeskedjék.“ „Mi várhatunk ! Ez nem a miniszterek, hanem a népek vigasztaló szava. Nem megmutatták-e Ausztria népei, hogy várhatnak ? Nem vártak-e az naptól fogva, mikor egy évtized előtt Schmer-ling ur tárczáját elveszté, addig, mig ismét vis-szakapta ? s nem várt-e Schmerling ur addig a néppel együtt? azt hiszi-e Seb. ur, hogy a nép megint várhat? várhat, mig ő maga az ellenzéki padokról fogja követelni, a mi ellen most a miniszteri padról küzd ? Senki sem várhat addig, mint a népek, mert a népek élete örök, míg miniszterei, miként más halandók, jönnek és mennek.“ „Mi várhatunk ! Azt hiszi államminiszter úr, jól cselekszik, ha azon állambölcsességet, mely a magyarok jelszava ő ellene, most a birodalmi képviselet ellenében ő maga használja? Úgy tetszik nekünk, hogy az egész birodalomban épen államminiszter úr az, aki legkevésbé várhat. A nép várja, hogy ő, majd két év előtt a helytartókhoz intézett körlevelében kifejtett programmját keresztül vigye, s mi sokkal jobb véleményben vagyunk felőle, hogysem azt ne hinnék, hogy maga is türelmesül várja szava beválthatását, s épen ő nem várhat többé, ha azt akarja, hogy leghívebb pártolói el ne hagyják.“ „Mi várhatunk! Hát államminiszter úr, mikor e szót egy követi ház ellenében oda vetette, nem gondolta e meg, hogy a parlamenteknek módokban, a minisztereket büszke nyugalmukból fölrázni s haladásra bírni ? Nem tudja-e, a mit Montesquieu tanított, midőn a hű népek kormányainak ajánlá, hogy már éjjel, mig a nép aluszik, készítsék elő azon kivonatok teljesítését, melyeket a nép másnap reggel óhajtani fog ?“ „Mi várhatunk ! Hogy volna joga épen Schurnak mondani e fennhangzó phrasist? Nem épenes államférfiunak, a kiben az osztrák nép oly rendkívüli bizalmat helyzett, s a kinek népszerűsége azon korból datáltatik, midőn a nép várt, — nem épen ez államférfiúnak kellene-e magában a legtöbb ösztönt éreznie, hogy e várakozásnak megfeleljen ?“ „Mi várhatunk ! Van-e joga Schmurnak ezt mondani ? Kinek volna több oka, türelmetlennek lenni, mint neki, akinek politikai érdekei a legszorosabb kapcsolatban állanak a reichsrath eredményeivel ? Kinek van inkább érdekében, hogy a másfél évi parlamenti ülés némi érett gyümölcsöket hagyjon maga után ? Kinek van inkább érdekében, hogy végre mellőzve legyen az a sajtótörvény,amely kiáltó anachronismus alkotmányos államban ? kinek áll inkább érdekében, mint Schm. urnak, hogy a sajtótörvény, melyet hivatalba léptekor ígért, életbe lépjen.“ „Mi várhatunk ! Ezt az államminiszter ellenei mondhatják, de nem Schm. ur. Ellenes diadalünnepet ülnek, ha a Schm. minisztérium meddő marad, Schm. ur csak akkor ülhet diadalünnepet, ha tetteket mutathat fel. Mindenki várhat Ausztriában, csak ő nem, stb.“ Míg a „Morg. Post“ és „Presse“ ekkép commentálják az államminiszter beszédét, a „Vaterland“ és „Wanderer“ a Jeielsrath által megszavazott törvényjavaslat fölött elmélkednek. „Nem szavairól, hanem tetteiből ítélhetjük meg az embert!“ jegyzi meg a „Wanderer.“ „Mennyi szépet elmondottak a követek házában a büntető törvény reformja ügyében, s mit tettek? — megszavazták a pótezikket.“ „A kormányra nézve, mond továbbá, nyereség. A régi sajtórendszabály helyett, melyet egy magát alkotmányosnak mondó minisztérium mégsem alkalmazhat a teljesen, egy új, a kormány kívánatainak megfelelő törvény!“ „Mi, a sajtó emberei, azzal vigasztalhatjuk magunkat a szenvedésben, hogy alkotmányos uton hozott törvények alatt szenvedünk!“ „Az igaz — mond hozzáadólag a „Waterland“ — hogy a lapokat nem intik meg ezentúl, nem kezelik rendőrileg, a lefoglalás szelíd halálával nem halnak meg, de az V-ik fejezet módot ad a kormány kezébe, bármely nem kedves lapot egy sereg sajtópörrel pénzügyileg megrontani s halálra üldözni. Az oly lapok ugyan, melyek csak iparág gyanánt űzik a journalistikát, jól találják magukat az uj sajtótörvénynyel szemközt is; de azon lapoknak, melyek a becsületet meggyőző Legfelsőbb rendelet a hitbizományi ügyekben. Első Ferencz József, Isten kegyelméből ausztriai császár, Magyar-, Cseh-, Halics- és Ladomér országok Apostoli, úgy Lombardia, Velencze és Illyria királya, Ausztria főherczege stb. stb. A legközelebbi múlt időkben Magyarországunkban több hitbizományok az általános polgári törvényköny rendeletei alapján állíttattak fel, és azok szerint rendeztettek, melyek fennállását biztosító tüzetes intézkedések az ideiglenes törvénykezési szabályokban nem foglaltatnak, sőt az azokra a felügyeléssel megbizott hatóságok sincsenek kijelölve; a tapasztalásból pedig bebizonyulván, hogy az 1687. évi 9-ik és az 1723. évi 50-ik törvényczikkek, általános szerkezetüknél fogva, a családi hitbizományoknál sem a hitbizomány mindenkori birtokosának, sem a várományosoknak jogait kellően nem szabályozzák és eléggé nem biztosítják. Hogy ezen igen érezhető hézag, mely a magyar törvényekben, mind a családi hitbizományokra vonatkozó anyagi jogi rendeletekre, mind a hitbizományok körüli peres és peren kívüli eljárás iránti szabályokra nézve mutatkozik, ideiglenesen pótoltassák, és a hitbizományokra a felügyelés bizonyos kijelölendő bíróságokra bizattassék, addig is, míg e tárgyban a törvényhozás rendes útján intézkedés létetni fog, legfelsőbb királyi és bírói hatalmunknál fogva rendelendőnek tartottuk, hogy Magyarországunkban a négy királyi kerületi táblák, mint rendes hitbizományi hatóságok, a területükben fekvő, valamint minden régibb s újabb, úgy a még ezentúl is felállítandó hitbizományokra a felügyeléssel oly módon bizattassanak meg, hogy azon esetekben, ha valamely hitbizomány létrészei több kerületi táblák területében feküdnének, azon kerületi tábla tekintessék hitbizományi hatóságul, melynek területében a jószág feje, vagy annak nagyobb része fekszik. Továbbá, hogy a királyi kerületi táblák, a fel- febbvitel eseteiben a felsőbb biróságok minden hitbizományokra nézve mind az azokra vonatkozó anyagi jogok megbirálásában, mind az azok biztosságáral felügyelésben, s a peres ügyeken kivüli birósági eljárásban, kivétetvén egyedül azon jogok, melyek régibb magyar hitbizottmányoknál az 1853. évi május 1-je, mint az általános polgári törvénykönyv életbeléptetésének határnapja előtt szereztettek, melyek magában értetőleg továbbá is a régibb törvények szerint lesznek megbirálandók, e következő szabályokat eltérhetlen zsinórmértékül tartsák: 1. §. A családi hitbizomány oly rendelkezés, melynél fogva valamely vagyon minden jövendő vagy legalább több nemzedékekre, a család elidegenithetlen jószágának nyilvánittatik. 2. §. A hitbizomány közönségesen vagy elsőszülöttségi örökség, vagy iz-örökség, vagy korörökség, a szerint, a mint az alapitó az utódlást vagy az idősbégbeli elsőszülöttnek, vagy a családból legközelebb izén állónak, több egyenlőn közel, állók közt pedig az éveire nézve öregebbnek, vagy végtére az ágra nem tekintve, a családbeli legkorosabbnak rendelte. 3. §. Kétség esetében az elsőszülöttségi örökség inkább vélelmeztetik, mint az iz- vagy korörökség, és az izörökség ismét inkább, mint a korörökség. 4. §. Elsőszülöttségi örökségnél az ifjabb ág csak az idősb ág kihaltával jut a hitbizományhoz, úgy, hogy az utolsó birtokosnak fivérét annak fiai, unokái, másod unokái, és további ivadéka megelőzik. 5. §. Az alapító az öröklés rendét egészen is megfordíthatja, és az idősb ágbeli utolsó szülöttet, vagy valamennyi ágból a legifjabbikat, vagy általában azt nevezheti ki, aki ízre nézve vagy a hitbizomány alapítójához az első szerzőhöz, vagy az utolsó birtokoshoz legközelebb áll. 6. §. Ha az alapító ez iránt akaratát határozottan ki nem fejezte, inkább az utolsó birtokos, mint a hitbizomány alapitója és az első szerző vétetik tekintetre. Ha több egyenlő ízben személyek léteznek, az idősb kor határoz. 7. §. Midőn az alapitó azt rendeli, hogy a hitbizomány mindenkor a családbeli legközelebbik tagra szálljon, ez alatt az értetik, ki a közönséges törvényes öröklés szerint a férfi maradék közül legközelebbik. Több egyenlőn közel állók között, hacsak a rendelkezésből ellenkező nem tűnik ki, a hitbizomány élvezete felosztatik. 8. §. Ha valaki az elsőszülötti ág számára felállított hitbizomány mellett, az utóbb született ágak részére második vagy több hitbizományt is állított fel, az első hitbizomány birtokosa s ennek maradéka csak akkor jut más hitbizományi birtokhoz, ha a többi ágakban a hitbizományra jogosított semmi maradék sem létezik , a hitbizományok csak addig maradnak egy személynél egyesítve, míg ismét két vagy több ágak nem erednek. 9. §: A leánymaradéknak rendszerint nincs igénye a hitbizományokra. De ha az alapító nyilván azt rendelte, hogy a fiág kihaltával a hitbizomány a leányágakra szálljon által, ez a finemzedék számára határozott rend szerint történik; mindazonáltal a hitbizományi birtokhoz jutott ágnak fiörökösei a leányörökösöket megelőzik. 10. §. Királyi különös beleegyezésem nélkül hitbizomány fel nem állittathatik. A felállításkor a hitbizományhoz tartozó minden darabokról rendes hiteles jegyzék készítendő s a bíróságnál magtartandó. Ezen leltár minden birtokváltozásnál, s a hitbizománynafe a szabad vagyontóli elkülöncésénél zsinórmértékül szolgál. Azon alkalommal pedig, midőn hitbizományok felállításéral előleges engedelemért tétetnek lépések, azon vagyonnak, mely hitbizománynak szánatik, körülbelüli pénzértéke kiteendő s feljelentendő: nincsenek-e, vagy minő tudvalevő körülményeken alapult aggályok vannak a kérelmező személyes vagy családi viszonyainál fogva a megadásnak útjában. A hitbizomány biztonságáról a bíróság külön szabályok szerint gondoskodni köteles. 11. §: A hitbizomány alapítójának joga van a hitbizomány felállítását visszavonni mindaddig, míg valaki átadás vagy szerződés által jogot nem szerzett. És az akarat visszavontnak tekintetik, ha az örökhagyónak törvényes fiörököse születik, ki a hitbizományban benn nem foglaltatott. 12. §. A hitbizományi vagyon tulajdona minden várományosok, és a hitbizomány akkori bizlalója között meg van osztva. Azokat egyedül a főtulajdon, ezt pedig a haszonvételi tulajdon is illeti. 13. §. A főtulajdon feljogosítja a hitbizományi várományosokat, a hitbizományi adósleveleknek bírói kézhez való letételét kívánhatni, a hitbizományi javak roszul kezelését a bíróságnak feljelenteni, a hitbizomány és az utódok védelmére közös hitbizomány gondnokot ajánlhatni, általában az állag biztonságára szükséges minden intézkedést megtehetni. 14. §. A hitbizomány bizlalója a haszonvevő tulajdonosnak minden jogaival s kötelezettségeivel bir. Őtet illetik a hitbizományi jószág és növedékebeli minden haszonvételek, de annak állaga nem. Ellenben ő visel minden terheket is. Az állagnak az ő vétke nélkül történt kisebbüléséért nem felelős. 15. §. A hitbizomány birtokosa magára nézve lemondhat ugyan jogáról, de, habár még nem is létező maradékaira nézve semmikép sem. Ha a hitbizomány hasznait, vagy magát a hitbizományi jószágot elzálogitja, az elzálogitás a haszonnak csak azon részére nézve érvényes, melyet beszedni ő van jogosítva, de nem a hitbizományi jószágra vagy a hasznok azon részére, mely utódát illeti. 16. §. A hitbizomány biztalója, a mindjárt következő megszorítások mellett az ingatlan hitbizományi jószágot tőkévé változtathatja, földeket földekért elcserélhet, vagy ahhoz mért bérbe kioszthat, vagy örök-haszonbérbe is átadhat. 17. §. Az ily változtatásokhoz a rendes birói hatóság jóváhagyása megkívántatik. Ez köteles minden tudva levő várományosokat, vagy ha ezek kiskorúak vagy távol vannak, azok gondnokait, továbbá a hitbizomány s az utódok gondnokát is meghallgatni, az okok fontosságát megítélni, s különösen a földek eldarabolása megengedésénél arra ügyelni, hogy a közrendtartási rendeletekben előszabott mérték megtartassék. Az e melletti kialkudt fizetmény, mint hitbizománytőke, kamatra kiadandó. 18. §. A hitbizomány biztalója a hitbizományi jószág egyharmadrészét eladósíthatja, vagy ha tőkékből áll, egyharmadát felveheti. Erre a várományosok vagy gondnokok beleegyezése nem szükséges, hanem csak a rendes birói hatóság jóváhagyása. 19. §. Ezen harmadrészbe a hitbizományi jószágon fekvő bármi néven nevezendő minden terhek beszámítandók akképen, hogy két harmadrész egészen szabadon maradjon. 20. §. A hitbizomány-jószág értéke, ha az elcserélendő, vagy eladósítandó, birói becsű által, ha pedig pénzzé teendő, közárverés útján határoztatik meg. 21. §. A hitbizományi adósság visszafizetése úgy intézendő, hogy az adósságból évenként öt százalék törlesztessék. A határidő meghoszszabbítását csak fontos okokból lehet megengedni. 22. §. Ha a hitbizomány birtokosa a már tett visszafizetésekből ismét bizonyos összeget akar önhasználatára felvenni, ennek törlesztésére tartozik még különösen évenként öt százalékot fizetni. 23. §. A hitbizomány báni utód elődének csak birói jóváhagyással tett adósságait tartozik fizetni. Az ezeknek törlesztésére már lejárt visszafizetésekért csak annyiban felelős, amennyiben azok elődének szabadon örökölhető értékéből ki nem telnek. 24. §. Ha az előd a hitbizománynak fenntartására, vagy nevezetes javítására tetemes költséget tett, mi végett a hitbizományi jószágot adóssággal terhelni is joga lett volna, az ilyen költséget meg kell téríteni. De e végett az utódok jogosítják a hitbizományi jószág egy harmadának megterhelésére. A visszafizetések a 21 §-ban kiszabott módon történnek. (Folytatása következik.) Bécsi dolgok. Az államminiszter nyilatkozata a sajtóügyben, mely nyilatkozatot tegnapi lapunkban közöltük, nagy hatást ten, mint a „M. P.“ írja. „Soha sem szólít még Schmerling úr, mond az idézzük lap, oly éles hangon, oly erélyes és parancsoló modorban.“ „Teljesen feltüntető azon hatalmat, jegyzi meg a „Sürgöny“ bécsi le- ■ velezője, melyet a ház fölött gyakorol...“ Idős bátorságával bírnak, s annak hű kifejezést törekszenek adni, keserű lesz az életök az új sajtótörvény uralma alatt.“ Ami az államminiszter mondatát illeti: megjegyzi a „Vaterland“, hogy bizonyos körülmények közt jó azt mondani : várhatunk , de ha a várakozás politikai rendszerré látszik lenni akarni, attól tarthatni, hogy több szép alkalmat elszalasztunk valamely valóban politikai tettre. Vasut-ügy. Az erdélyi vasút Kolozsvárit lakó alapítói f. hó 19-ben a kereskedelmi és iparkamara szállásán gyűlést tartanak, amelynek tárgyát azon tagok kijelölése képezte, akik a nov. 22 én Pesten tartandó központi gyűlésen a helybeli alapítókat képviseljék. Említve volt e lapban már, hogy a magyar gazdasegyletről az erdélyi vasút érdekében alakított bizottmány m. htó 23 -án tartott ülésében szükségesnek véleményezte, az eddig Bécsben, Kolozsvárt és Brassóban külön működő bizottmányok egyesítését, s e czélra tűzte ki a nov. 22-i gyűlést, amelyre a meghívások már szét is vannak küldve. Az ideérkezett felhívás b. Jósika Lajos úrhoz czimezve igy hangzik : Méltóságos báró ! Valódi hazafias örömmel s benső testvéri megindulással értesült az elnökségem alatt működő erdélyi vasútbizottmány méltóságodnak a tisztelt tagtársainak az országos magyar gazdaegyesülethez intézett s onnét hozzánk érkezett nemeskeblü meleg felszólalásáról, mely múlt septem. 23-diki ülésünkben felolvastatván, a köztetszés és testvéries rokonszenv élénk kifejezéseivel találkozott. Valamint el vagyunk tökélve erős akarattal, hogy a felkarolt nagy nemzeti ügyet a közös haza érdekében támogassuk minden erőnkből, úgy a bennünk helyezett megtisztelő bizalmat azon meggyőződésünkkel véljük legméltóbban visson