Pesti Napló, 1862. november (13. évfolyam, 3818-3842. szám)

1862-11-19 / 3832. szám

266-3832 13 ik évi folyam. Szerda, hot. 19.1862. Szerkesztési iroda: 6 lap Hellem! részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kiadó-hivatal: Ferencziek terén 7-dik szám földszint. Ferencziek tere 7-ik szám , 1-­8 emelet. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo­gadtatnak el. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva , élévre . . . . 10 írt 60 kr. a. é­­vnegyedre . . . 6 írt 26 kr. a. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 njkr. Bélyegdij külön 10 njkr. Magánvita 6 hasábos petit-sor 86 njkr. PEST, november 18 1862. Bécsi dolgok. Az „Ostdeutsche Post“, mint egyik kö­zelebbi számunkban irtuk, boszusággal értesült arról, hogy az erdélyi vasútra, és pedig azon vonalra, a­melyet a magyar korona országai óhajtanak, vállalkozó akadt. Azt hiszi, e vállalkozók a reichs­­ratchhoz folyamodnak kamatbiztosítás vé­gett, s előre felhívja a reichsrat­hot, hogy azt tagadja meg. Az esetre pedig, ha a kormány akarná megajánlani, a­mire a szűkebb reichsrath a februári patens sze­rint is illetéktelen, figyelmezteti az „Ost­deutsche“ a minisztériumot — a fele­lősségre, a­mi, mint tudjuk, papí­ron ki van mondva. Kuranda úrral e részben derekasan végzett a „Sürgöny“ bécsi levelezője. Nem akarjuk ismételni a miket elmondott. Csak az újabb tüne­ményekről értesítjük olvasóinkat, Kuranda úr szavát — viszhangozzák centralista kollég­ái. A „Presse“ leginkább a berlini „Cul­­turverein“ ellen intézi támadását. Hivat­kozik a Börsen- és Bankzeitungra, melyek szerint az érintett német „Culturverein“ fennállásának nincs semmi jogos és solid alapja, merő szédelgés a­z egész, s nem oly tőkékkel rendelkező hatalom, melylyel a minisztériumnak szóba állani is érdemes volna. Részünkről nem ismerjük a Cul­­turverein viszonyait annyira , hogy a „Presse“ vádjaira megfelelhetnénk. Föl­­t­esszük azonban azokról a hazánkfiairól, a­kik az erdélyi vasút érdekében működ­nek, hogy meg tudják ítélni, kikkel van dolguk, s oly kezességeket kívánnak a vállalkozóktól, melyek a vállalat létesíté­sét biztosítják. A ,Constitutionelle Österreichische, már óvakodóbb ítéletében a Culturverein ellen, s habár ilyetén, milliókkal spékelt egye­sületről nem hallott eddig semmit, bővebb értesülésig, felfüggeszti e részben ítéletét. Neki maga a vállalat jövedelmező volta ellen van kifogása. Az erdélyi vonal, úgy­mond, oly hosszú, mint a déli vaspálya, de nem lesz oly jövedelmező. S egy drá­ga vonalt készíteni, csupán mivel nem­zeti vállalat, az „Österreichische"‘ sze­rint, abnormitas. Valóban ugy­e ? S az erdélyi vonal, mely Nyugat-Európát, mely Bécset a Fe­ketetenger legnagyobb kikötőjével köti egybe, s nem volna-e egyéb magyar nemzeti vállalatnál ? Nem hivatkozunk a Magyar Gazdasági Egylet emlékiratára. Olvassa meg az Ös­terreich’seie , a­miket Becke , osztrák consul, kit közelebb a kormány is kitün­tetett, ez úgynevezett nemzeti vonal vi­lágkereskedelmi fontosságáról írt. De az Österreichischének azért volt szükség­e vállalat nemzeti jelentőségét kiemelni, hogy elmondhassa, hogy már két magyar vállalat , a trieszti pálya és a dunai gőzhajózás, kap kamatbiztosí­tás­t. Eddig, ha a Dunáról volt szó, német folyó néven említették azt túl a Lajthán mindannyiszor. Első eset, hogy ,magyar­ folyónak mondja egy centralista lap, csu­pán azért, hogy a gőzhajózás magyar vállalatnak kereszteltessék, s ez­által sza­­poríttassék azon magyarországi vállalatok sora, melyek már állami segélyezéssel va­­nnak ellátva. Nézetünk szerint igaz ugyan, hogy a Duna, míg Magyarország határai közt foly, magyar foly­am, de a gőzhajózási társulat, mely azt eddig kizá­rólag hajózta, soha sem tarta magát ma­gyar vállalatnak. Kiváltsága sem szó­l a magyar Dunára, s e kiváltsága megszűnte folytán kap az államtól segélyezést. De ám engedjük meg, hogy már két magyar vállalat vagy több is kap az ál­lamtól segélyt, következik-e abból, hogy egy újabb, szintén országos, sőt birodalmi és világkereskedési érdekek előmozdítá­sára irányzott vállalat többé ne kapjon, főleg midőn — ellenfeleink, a bécsi lapok nézete szerint — nem is szorosan magyar vállalatról van szó, hanem egy országban teendő beruházásról, melynek még egy talpalatnyi vasútja sincsen ? Vagy az uniót is készebb elismerni az „österreichische,“ hogy elvitassa az er­délyi vonaltól — mint csupán magyar (országi) vállalattól — a kamatbiztosí­­tást ? S tisztán birodalmi és tisztán magyar szempontokat állítva is szembe, — gon­dolt-e az „Österreichische“ azon arányra, mely az állam beruházásai közt van in­nen és tulnan a Lajthán ? Óvakodjék az „Összerr.“ e térre vinni a vitákat ! Azt mondja bölcs Salamon: „Ne légy felettébb igaz és felettébb ne bölcselked­­jél!“ Ez intés első részétől nem féltjük az „Österreichischét“, — de a másik részt szivére kötjük ! Tárcza. Kirándulás a Rajna vidékére. Korizmics Lászlótó­l.*) I. Régen vágytam a Rajnát s annak gyönyörű vidékét láthatni Húsz évvel ezelőtt magáért a Rajnáért és fes­tői környezetéért kívántam ezt, ha most már, megvallom, nem ezen indok vezérelt virányaira, hanem egy tisztán prózai érdek, t. i. az elhirhedt rajnai szőlőmivelésnek fölismerése. Nagyon szeretem, hogy óhajtásom teljesült; szeretem különösen azért, mert e kirándulásnak köszönhetem, hogy egynémely nézetemet, a lá­tott és tapasztalt dolgok után, meggyőző­désre emelhettem föl. A rajnai f­ölömivelés nagyszerű vidékre ter­jed ki. E foglalja az e folyamnak mértföldekre terjedő hosszúságban mind a két partját. Lelke: az úgynevezett „R h e i­n g a­u“ , Mainz és Koblenz között a jobb oldalon, s ennek fény­pontja ismét a világhírű „Joh­annisber­g“, mely tekintélyes és kényelemmel emelkedő hegy­tetőt formálva, délnyugat és éjszak felé egyaránt uralja az egész rheing&ui jeles szőlő­­házát . Tanyánkat Eltville­ben ütöttük fel, vu­­kovári gróf E 11­7 Károly urnák házában, hol is jeles hazánkfia Hidegháty Antal ur, mint főtisztje a nevezett gróf urnák, igazi magyar vendégszeretettel fogadott bennünket. Érdekes kirándulásainkat erről a pontról ej­tettük meg,­­ miután Eltville maga is igen .) E czikksorozat eredetileg a­­Gazdasági Lapok­ban jelenik meg. Mi az azokban foglalt észleleteket oly tanulságosaknak tartjuk hazai bortermesztőink­­re nézve, hogy óhajtván minél nagyobb körben való­­ elterjedésüket, jónak láttuk azokat a „Pesti Napló“ r­t. olvasó közönségével is megismertetni. Szerk. jeles szőlőkkel és borokkal bir, szemlénket Lit­yidében kezdettük.­­ Eltville körül az egész vidék már a „Rhein­­gauhoz“ tartozik, s fekszik e gyönyörű he­gyes és hullámos táj a nassaui herczegségben. Legmélyebb­ részét e völgyezetnek a Rajna fog­lalja el, melyre dőlnek a hegyek és hullámok, délies lejtjökben. Talaja e vidéknek átalában igen erős agyag, s csak kivételképen itt-ott teljesen kő. A mi közönséges kapánkat rajta ez okon nem lehetne egyátalában használni; minélfogva itt kettős fo­gú, nehéz vaskapocsok vannak szokásban. A bo­rok azon arányban jelesebbek, a melyben a ter­mőföld kötöttebb, kevesebb s inkább délnek hajló. Egészben véve föl lehet venni, hogy a hegyek és dombozatok alját rétek és szántóföldek­­ kö­zé részeit szőlők, tetőiket végül vagy földek vagy pedig erdők borítják. Látni ezen fölosztás­­ból, hogy a szőlők elhelyezésére kellő figyelem van fordítva. A növényzet, lehet mondani, hogy a mivelet minden neménél jeles, különösen feltűnő azon­ban a jól helyezett és jól mivelt szőlőké, mely rendesen 5—6 lábnyi magas, hatalmas, haragos zöld szinü és dús lombozatu. A rozsot épen ittlétünk alatt (jul. 15.) aratták. Munkás kezekben fogyatkozás nincs, ámbár 1818 után pár évig erős volt a kivándorlás innen is, névszerint Amerikába, Ausztráliába. A nap­szám most egyre másra 40—48 kr, holott a ne­vezett év előtt csak 30 kr*) volt. Urak és nagyobb birtokosok szőlőiket jobbára szakmányban miveltetik, s fizetnek egy morgen­­nek (444 □ öl) teljes megmunkálásáért 30 fo­rintot.**) Kisebb birtokosok s a szegényebbek ellenben maguk végzik a mivelést, néhány nap­számos segítségével. Télre a tökét rendesen nem takarják be, ám­bár vannak néha erősebb telek is. Sokat szen­*) 3'. kr a mi pénzünk szerint = 52'­, kr. o. é. **) 30 ft a mi pénzünk szerint = 31 ft 50 kr. o. é. védték a tőkék a fagytól, névszerint 1860 ról 1861 re. Ezen eset azonban csak kivételes volt annyira, hogy hasonlóra alig emlékeznek. Szán­­kázni való telek ritkán fordulnak elő, s akkor is csak egy-két napra terjed a szánnák haszná­lata. A zivatarok gyakoriak , erősek, jégeső mind a mellett ritkán van. Esőkben fogyatkozás nincs. A jobb mivelő á­ltalában mindenki, — a­ki csak bírja — minden harmadik esz­tendőben megszokta szőlejét trágyázni, és ezt oly lényeges feltételnek tekintik, hogy azt csak a leghanyagabb mivelő mulasztja el. Legjobbnak tartják a trágyát fél érett állapotában, s az elsőség a szarva­s­­marhatrágyának adatik. Alkalmazni szokták pedig a trágyát vagy úgy, hogy azt a földön először szétszórják s aztán a nevezett vaskapocscsal (Karst) munkálják alá, vagy úgy — s ezt követi a nagyobb rész, — hogy a tőke nyugati oldalában megfelelő mé­lyedést várván, az illető trágya-adagot ebbe he­lyezik. Egy morgenre rendesen 60, egy lova taligát (Karre) számítanak. Súlya egy ily taliga trágyá­nak lehet mintegy 7-8 mázsa. Aláásását e trágyának napszámban teszik, s úgy tartják, hogy 5—6 napszám ezen mun­kát morgenen kint teljesítheti. Teszik pedig e munkát őszszel vagy tavaszszal. Ára egy ta­liga trágyának 2—3 forint. A trágyának fel­hordása a szőlőkbe, melyek sokszor igen mere­dek fekvésüek, kosarakban történik. A szőlőrészletek átalában igen piczinyek. Na­gyobb szőlei csak a tehetősb uraságoknak van­nak. A birtokváltozás elég gyakori; az adó na­gyon mérsékelt, említést alig érdemlő. A föld, a jóravaló szőlőföld örök ára hihetle­­nül magas, a mi fogalmainkat messze túlhaladó. Egy Ruthe (100 □ láb) legjobb szőlő ugyanis 24—25, a középminőségü 12—15, és­­ a csekély 7—9 ft. Ezek nagyban vett átlagos­­ árak. Vannak azonban esetek, a­midőn egy ki­­­ tűnő fekvésű szőlőnek rub­ejéért megadnak 40, sőt 50 ftot is. Bámulásig magas árak­­ Szerintök egy 1200 □ öles magyar holdnyi terület az első esetben közel 10,000, a másodikban 5400, a harmadik­ban 3200,­­ a kivételes negyedik esetben épen 18,000 fttal fizettetik. Bővebb tájékozás okáért ide iktatom a szán­tóföldek és réteknek árait, melyek jelenleg eknépen állanak, u. m.: Hl- n » n . • • 3— 4 » Ezen számoknak a fölebbiekkel való egybe­­hasonlításából az tűnik ki, hogy a szőlőterület ára nagy átlagban, a szántóföldekét harmad­­félszeresen, a rétekét pedig kétsze­resen múlja felül; kivételes esetben pedig, a­midőn a szőlőnek rub­eje 40—50 fttal fizettetik, a szántóföldek átlagos értékét a legjelesebb sző­­lőtalaj ára hétszeresen haladja meg. Látva ez exorbitáns árakat, két dolog önkényt helyezkedik világosságba előttünk. Megértjük ugyanis az annyira olcsó nap­számot, meg továbbá az e hazábeli kivándorlást. A napszám ugyanis csekély, mert sok a nép, mely munkát keres, és csupán munkából él; nagy tehát ez okon a csődület munka után, mi termé­szetesen lenyomja a keresetet; kivándorol továb­bá a nép annál fogva, mert egész életén keresztül nem kereshet a munkás annyit, hogy magának birtokban tulajdont szerezhessen. Ha ugyanis a napszámot 48 krra teszszük is, s fölteszszük, hogy a munkás 300 napon keresztül dolgozik , az évi kereset mégis csak 240 fíra megy , miből természetesen nem tehet félre a legnagyobb takarékosság mellett is oly össze­­gecskét, mely neki alapos reményt nyújthatna csak egy morgen szőlőnek megszerzésére is. Ez állapotokkal szemben mennyivel­­kedve­­zőbb sorsa van a munkásnak hazánkban, hol a kereset évenkint 240—300 ftra szintén kön­nyen fölmehet, s hol egy hold földet, kivált sző­lőnek valót, 50—100 forinton, nehézség nélkül vásárolhat ! Uralkodó szőlőfaj az egész Rajnán az úgyne­vezett „Riesling.“ Mikor jöttek a rajnaiak oda, hogy e fajt ültetvényeikben csaknem kizá­rólag elterjesztették, azt kipuhatolnom nem si­került. Tény az , hogy jelenleg mindazon helye­ken, ahol ezen szőlőfaj díszült, mást ültetni ré­teknek tartatnék. Régibb szőlőkben találni más fajtákat is cse­kély mennyiségben. Főbbek ezek közt, az úgy­nevezett „Oesterreicher“ mely fehér, s a „Roh* landi* mely veres. Nagyobb mennyiségben találni továbbá ezen fajtákat a könnyebb talajú szőlők­ben, hol tapasztalás szerint a Riesling diszleni nem szokott. Veres bora Rajnán, a fehérhez képest, csak igen alárendelt mértékben terem. Főhelye ennek Aschmanshausen és vidéke, hol az uralkodó szőlő kizárólag az úgynevezett burgundi. A termesztett fajoknak ezen egysége, hogy úgy mondjam purismusa, valóban igen nagy dolog. A rajnaiaknak szerintem e körül­ményben fekszik legnagyobb erejük, szemben a continens egyéb termesztőivel, szemben különö­sen velünk, kiknél meg épen a legkülönbözőbb fajok szerepelnek ma még a szőlőkben. Hogy boraik jelleme annyira határozott, hogy boraik ennyira kedveltek világszerte, s hogy azokat oly nagy árakon fizetik átalában, azt véleményem szerint az eltalált jeles szőlők f­a­j­­egységének tulajdoníthatják f­ő­l­e­g. Ez alapon állva, óriások ők, s nincsen mit tartaniok egyhamar valamely versenytől. Mennyivel máskép állanánk borászatilag mi is, ha bortermelésünknek már a­ szőlőben vennénk meg alapját, a megfelelő fajoknak I. osztályú sz.-föld ruthe-je . . 8—10 ft. » n n • • 5 6 „ HL t. » n • 3 4 „ I. „ rét „ . . 13—14 „ II. „ „ „ • 8 9 „ Rusel lord sürgönye Cowley lord párisi követhez az amerikai ügyben. Külügyi hivatal, nov. 13. Mylord­­ Flahault gróf e hó 10-dikén a külügyi hivatalba jött, felolvasni nekem Drouyn de Lhuys úrnak az amerikai polgárháborúra vonatkozó sürgönyét. Ezen sürgönyben a külügyminiszter azt mond­ja, hogy Európa fájdalmas részvéttel kíséri a harczot, mely több mint egy éve tart az ameri­kai continensen. Ő elismeréssel szól mind a két fél erélyéről és kitartásáról, ha megjegyzi, hogy a vitézségnek ezen bizonyítványai tömérdek nyomor, s roppant vérontás árán szereztettek meg. A polgárháborúnak ezen hatásához hozzá kell még tenni a rabszolgaharczot, mely az úgy is jóvá nem tehető nyomort még tetézni fogja. Még akkor is, ha e nyomorok csupán Amerikát érintenék, egy szeretett nép szenvedései feléb­resztenék a cs­ázár rokonszenvét. De Európa is szenvedett iparának egyik leg­több ágában, s munkásai a legkegyetlenebb meg­próbáltatásnak lőnek kitéve. Francziaország és a tengeri hatalmasságok a legszorosabb semle­gességben maradtak e harcz alatt; de az érzés, mely őket lelkesíti, a­helyett, hogy oly magavi­seletet javulna, mely a közönyösséghez hason­lít, ellenkezőleg arra ösztönzi, hogy használja­nak a két hadakozó félnek, segítvén őket kibon­takozni egy végtelennek tetsző helyzetből. Eddigelé a két párt egyenlő erővel mérkőzött, s az Európába érkezett legközelebbi tudósítások nem jogosítanak föl, hogy a háború megszűnésé­re számítsunk. A körülmény ezen összege úgy­­látszik, mintha jelzené a fegyvernyugvás szüksé­gességét. Ennek következtében a franczia császár oly véleményben van, hogy eljött a perez, melyben a tengeri hatalmak felajánlhatják jó szolgálatai­kat. Javasolja tehát ő felségének és az orosz czárnak, hogy e három kabinet járjon közbe Washingtonban, valamint a confoederált államoknál, egy hat hónapig tartó fegyvernyug­­vás kieszközlése végett, mely idő alatt minden közvetett és közvetlen ellenségeskedés szüntet­­tessék meg tengeren és szárazon. Ezen fegyver­­nyugvást, ha szükség, utólagosan meg lehetne hoszabbbítani. A három hatalmasság ezen előterjesztésében — mond folytatólag Drouyn de Lhuys úr — semmi vélemény se fejeztetnék ki a háború ere­detére vonatkozólag, és nem­ gyakoroltatnék nyo­más a békealkudozásokra, melyek a fegyver­nyugvás alatt remélhetőleg megkezdődnek. A három hatalmasság csak az akadályok elhá­rítására avatkoznék be, s csupán azon határokig, melyeket a két érdeklett fél kijelölne. A fran­­czia kormány abban a véleményben van, hogy még azon esetben is, ha e javaslatok közvetlen hatás nélkül maradnak, hasznot tehetnek úgy, hogy a szenvedély által elkeserített embereket az engesztelődés és béke előnyei feletti gondol­kozásra ébresztik. Ez tartalma a franczia kormány javaslatának, s nem szükség mondanom, hogy komoly ügyei­met ébresztett ő felsége kormányánál, mely óhajt összehangzólag működni Francziaországgal a nagy kérdésekben, melyek jelenleg a világot iz­gatottságban tartják, és semmi se annyira méltó a két kormány ügyelmére, mint azon nagy harcz következményei, mely ma Észak-Amerikát el­lentáborokra osztja. Se a királyné ő felsége, se az angol nép nem feledték el a nemes modort és készséget, a mely­­lyel a franczia császár támogatta a nép jogot, s védte a béke ügyét, midőn a confoederáltak megbízottai elfogattak a Trent hajón. A felsége kormánya örömmel ismeri el, a há­ború megszüntetésére szánt javaslatban a csá­szár­ jó akaró és humánus szándékát. Ő is szinte azon véleményben van, hogy ha a javaslati eljá­rás elfogadtatnék , Oroszország hozzájárulása rendkívül kívánatos volna. Azonban, Ő felsége kormánya eddigele még nincs értesülve róla, hogy az orosz kormány be­leegyezett volna­­ együtt­működni Angliával és Francziaországgal ezen esetben, ámbár e kor­mány hathatósan támogathatná Angol- és Fran­­cziaországot, hogy a kitűzött czélt elérjék. De ezen czél elérhető-e e pillanatban a fran­czia kormány által szándékolt eszközökkel? Ezen kérdést vitatta meg a legnagyobb gonddal és ügyelemmel ő felsége kormánya. Megfontolva minden Amerikából kapott érte­sülést, ő felsége kormánya arra az eredményre jutott, hogy e pillanatban nem lehet reméllen­, hogy a délik kormánya elfogadja a Francziaor­­szág által kezdeményezett javaslatot és egy wa­shingtoni visszautasítás most akadályul szolgálna, hogy jövőben megújíthassuk ott javas­latainkat. Ő felsége kormánya tehát azt gondolja, hogy sokkal tanácsosabb most figyelemmel kísérni az amerikai közvélemény fejlődését, és ha (mint ok van remélem) kitűnik, hogy ezen vélemény megváltozott, vagy megváltozhatik, a három hatalmasság észre fogja venni e változást, és ak­kor nagyobb sikerrel mondhatja el barátságos tanácsait mint jelenleg. Ő felsége kormánya közleadi a franczia kor­mánynyal mindazon értesüléseket, melyeket e fontos tárgyban Washingtonból és Richmondból kaphat. Excellentiád elolvashatja e sürgönyt Drouyn de Lhuys­ur előtt, s másolatot hagyhat belőle. Vagyok stb. Russel. A skandináv szövetség tagjai. A skandináv államok közt, melyek minden ike autonómiához van szokva, szoros értelemben vett unióról nem, csak szövetségről, confoederatióról lehetvén szó, lássuk, minő szerep jutna a szövet­ség minden tagjának külön külön. Míg Svédországot azzal vádolhatják, hogy e szövetségben felsőbbségre vágyik, mi társaiban féltékenységet ébreszt, Nor­végia democrat népe igen hajlandó azon gyanakvó hiúságra és zordánságra, mely az éjszak-ameri­kaiakat jellemzi. Néha önző, s nem eléggé veszi számba az átalános skandináv érdekeket, így többször tette magát ellenkezésbe a kormány­nyal, meggátlandó a hadsereg és tengeri erő jó lábra állítását. — Svédországban sokan úgy vé­lekednek, hogy veszély esetében nem lehetne egész biztossággal számítni Norvégiára. A svéd túlságos conservativok továbbá érvet láttak eb­ben azon irány ellenzésére, mely a norvégiaival akarná assimilálni a svéd alkotmányt. Vélemé­nyek szerint ez alakulás önző, fösvény kormányt vonna maga után mind a két ország számára. Ezen gyanakodó democratia mellett Dánia a polgári elemet fogná képviselni a szövetség­ben. Dánia, kétségkívül, egyike a legfelvilágoso­­dottabb országoknak Európában. Az elemi taní­­tás a társadalom minden osztályainál el van ter­jedve, ezenkívül az értelmi tér minden részeiben fastanő férfiakat számlál; tudósai, természetvizs­gálói, művészei, írói közt első rendűek vannak. A szabadelvű eszmék nagyon ki vannak fejlőd­ve, s az alkotmányos rendszer mindenkire nézve életszükség. A dánok, kétségtelen vitézségük mellett, me­lyet a Németország elleni közelebbi háborúban is kitüntetének, nem szeretik a háborút. Félnek a merész vállalatoktól, s ha Koppenhágát északi Európa Athenejének nevezik , nem a Miltiade­­sek és Cimonok Athenejét kell érteni alatta; é­s az, a­mi ezenkívül is fenn­marad, nagy di­csőség, mert ez nemcsak a harertéreken sze­rezhető. Dániát a szövetkezésre egy közeli, s mond­hatni már fenyegető veszély teszi hajlandóvá. Tudja, hogy a Németországgal való súrlódásban nemcsak a Schleswig és Holstein­nek adandó kormányforma forog kérdésben, hanem egész Jütland birtoka, s mindaz, a­mit a kontinensen bír. A németek czélja nem­csak az, a­mit hivatalosan bevallanak, hogy t. i. Dániával tiszteletben tartassák a német szövet­séghez tartozó herczegségek jogait, hanem hogy partokat kerítvén hatalmukba, tengeri erejöket arányba hozhassák szárazi hadseregekkel. E tö­rekvés nemcsak néhány államférfi vagy párt áb­rándja, hanem csaknem egyenlő mértékben osz­toznak benne a kormányok és népek. E fenyegetések ellenében Dánia belátta, hogy egyedüli biztossága és védelme a skandináv szö­vetség, mely feledteti vele a régi súrlódásokat. Svédország készen áll a szövetségre felhívásra, sőt megelőzte. Ez a skandináv csopor­tosaiban a lovagi, s a szó legjobb értelmében vett nemes elemet képviseli. 1848-ban a schleswigi háború alkalmával a svéd fiatalság egy része, be sem várván a kormánynak, neta­lán igen lassú elhatározását, átment Dániába, a skandináv népnek a németek elleni segítségé­re. Tudva van, hogy az akkori koronaherczeg, ki most XV-i­k Károly néven uralkodik, egyike volt azoknak, kik nagyon sajnálták a ki­rály tartózkodó politikáját, s hogy nyilvánosan is, a csapatok előtt, egyszernél többször jelente ki abbeli vágyát, hogy svéd hadsereggel küzd­­hessen a skandináv ügyért. Az ország érzelmei nem változtak. Svédország mindig kész vért és pénzt áldozni Dániának Né­metország elleni megvédésére. De politikája s sa­ját biztonléte nem engedi, hogy bizonyos hatá­rokon és feltételeken túl tegye magát. Mert ha Dánia azon aggódik, hogy Svédor­szág veszélyes vállalatokra ragadja, Svédország több joggal félhet attól, hogy egy másik ellenség támadásainak lesz kitéve, miután örökös érint­kezésben áll az orosz terjeszkedési vágygyal helyzeténél fogva. Ezt Svédország­ nem feledheti, s világos, hogy le nem kötheti magát Dániának a­nélkül, hogy ez viszont ne kötelezze magát irányában. Svédország azonban kijelenté, hogy bármeny­nyire kész a tulajdonképi dán monarchia védelmé­re, a nemzetiségi elv iránti tiszteletből semmiként sem akar Dániának Holstein miatt a németek­kel folytatott viszálkodásába elegyedni. Sőt azt tanácsolta a dán kormánynak, mondjon le az E­­­d­e­r­e­n túl fekvő birtokai nagyobb részé­ről, határul,bizonyos elvitázhatlan jogok fenntar­tása mellett, e folyót fogadja el, mely Nagy Ká­roly idejében is határul szolgált Németország és Skandinávia közt. Úgy kell lenni, hogy mindezen kérdésekből származó nehézségek ma már el vannak hárítva. A dán és svéd király utazásai, a két kormány és a két nép által mutatott rokonszenv számos jelei bizonyítják, hogy ha ezen szövetkezés — mely iránti vágyat ama népek régóta táplálják —vég­legesen megkötve nincs is, igen közel van hozzá, s hogy főpontjai már tisztába vannak hozva. E szövetség nem fenyegeti egy állam biztos­ságát is, nem­ az európai békét; sőt, mint kiváló­an defensív szövetség, egyik biztosítéka az euró­pai egyensúlynak. E szövetség megalkottatván, mind jobban jobban fogja érezni a három nemzet a szoros­ kapcsok szükségét. Be fogják látni, hogy biz­tosságukra szükséges lesz a tengeri és szárazi erő egyenlő szervezése; hogy a közlekedés elő­mozdítása egymás közt közös érdekekben áll; belátják, hogy egyéniségükből mit sem vesztve, ugyanazon törvények szerint szabályozhatják a pénzügyet, kereskedelmet stb. Végre, nemhogy útjában állana e szövetségnek a most uralkodó házak kölcsönös féltékenysége, hanem maguk az uralkodók eleve elfogadták, s készek előmoz­dítani. A skandináv szövetséget tehát csaknem be­­végzett tényként fogadhatni el, habár hivatalo­san végre nem hajtatott. Ez által Európában új állam nem támad; nem ad egyik országnak is uralmat vagy suprematiát, de látni való, hogy ez által Svédország szerepe jóval fontosabbá vá­lik. Benne áll Skandináviának katonai ereje. Ha nem feje, jobb keze lesz ő a szövetségnek. A bel- és külföldi szláv lapok szemléje. A háromegy királyság félhivatalos közlönye, a „Gáj lapja“ t. i., eddigelé egyszer csak nyi­latkozott maga részéről a „kiegyenlítés“ dolgá­ban, ebbeli elmélete élét a birodalom közös ügyének leendő közös képviseletében, azaz az igy, úgy, amúgy idomítandó birodalmi tanácsban végződtetve. Addig ír azonban a „Pozor“, figyel­mére se méltatva bajtársának ezen, a horvát or­­szággyűlés ismeretes feliratával ellenes nézetét, a maga módja szerint harmadszor is közzétevő meggyőződését az állam- és közjogi viszály ki­egyenlítése tárgyában. A két első nyilatkozattal megismertettük már olvasóinkat, hadd ismertes­sük meg őket a harmadikkal is. Ebbéli szemlénk szerint ugyanis mind a zá­grábi horvát „Pozor“, mind az újvidéki szerb „Dnevnik“, fölötte szükségesnek tartják, hogy a szerb-horvát nemzet értelmesebbjei a háromegy királyságban minden áron idejekorán tisztába jö­­jenek főkép ez „üres lap“ mikép és mivel leen­dő betöltése iránt. Ennyit átmenet közben tájé­kozásul. Halljuk hát magát a „Pozort“, habár harmad­szor is egyazon tárgyban. A zágrábi „Pozor“ nov. 15-ki számában a „Kalauz“ czím alatt olvassuk : „ A midőn vagy két héttel ez­előtt a „Donau Zeitung“ fehér galambbá változván, Magyaror­szágba vette útját, békességet hirdetve a magya­roknak : akadtak emberek, azt hivők, miszerint most már semmi akadálya sincs Magyarország lehető kiegyezésének Ausztriával. Lapok is akadtak, azt fájlalók, miért hogy az állammi­niszter úr közlönye nem tudott már a múlt évbe

Next