Pesti Napló, 1862. november (13. évfolyam, 3818-3842. szám)
1862-11-21 / 3834. szám
268-3834 13-ik évi folyam. Péntek, nov. 21.1862. Szerkesztési iroda : fersnasijk tere 7-ik szám , l-*8 emelet. B lap ”a6ll®“rkr2a5fi Szend8?llemfay K 1 a dó • h I v a t a 11 Előfizetési föltételek : ferenesiek térin 7-dik szám földe eint. Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva ■ Birmentetlen levelek csak rsmért kezektől fo- A Up ^ rését ilető kdllemények (eladetási pénz , kiadta, körüli félévre . . . . 10 frt 60 to. a. .. ____________________garatnak el.________________________ panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. _______________Évnegyedre ... 6 frt 86 to. a. é. Hirdetmények dija: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ajto. Bélyegdij külön 30 ajto. Magnnvita 6 hasábos petit-sor 16 ajto. •PEST, november 20.1862. A földhitelintézet alakitó közgyűlése. Ma délben kezdetett meg a köztelken a magyar földhitelintézet alakitó közgyűlése, nagyszámú alapító tag jelenlétében. Az ülést Dessewffy Emil gróf nyitotta meg, azon kijelentéssel, hogy „egy általános szükségnek vél eleget tenni, midőn indítványozza : válaszszon az alakitó közgyűlés egy elnököt. Szóló azt hszi, hogy közhelyesléssel fog találkozni, ha az elnökség vezetésére gr. Majláth György ő exciáját ajánlja.“ Közhelyesléssel fogadtatott. Indítványozza továbbá szóló, hogy ezen ülés jegyzőkönyve vitelére, s egyszersmind a szervezési ügy bevégeztéig, a titkári teendők ideiglenes ellátására, a földhitelintézet ügye körül magának eddig is érdemeket szerzett Csengery Antalur keressék föl. Ez indítvány is közhelyesléssel fogadtatott. Ezen gyűlési előleges formalitások után Dessewffy gróf mindenekelőtt meghallgatandónak véli azon küldöttség jelentését, mely a sept. 22-ki közgyűlés megbízásából gróf Nádasdy Lipót elnöklete alatt Ő Felsége előtt tolmácsolta a földhitelintézet ügye körül érdeklettek köszönetét. Gróf Nádasdy Lipót írásban nyújtja be a választmány jelentését, melyben, a küldöttséget vezető gróf beszédes Ő Felségének erre adott, s a lapok által már annak idején közlött légi válasza egész terjedelemben bennfoglaltatott. A gyűlés, az elnöki kijelentés szavaival élve, hálás érzelemmel s örvendetes tudomásul fogadta a legi választ. Ürményi József úr indítványára a már megalakult földhitelintézeti közgyűlés a Magyar Országos Gazdasági Egyesületet értesítendi”megalakulásáról, s hálás köszönetét is tudatni fogja tapasztalt pártolásáért. Dessewffy gr. ismét szót emelve, visszatér a sept. 22-ei közgyűlés határozatának Accidie, a előadja, hogy----11.0: szerint az 1 millió biztosítási alaptőke nemcsak hogy fedezve van, hanem felül van haladva. A befizetett ősziét 152,400 ftra megy. Biztos jele a földhitelintézet ügye iránt ápolt országos érdekeltségnek. Ezek után a jelen volt alapító tagok névsora constatáltatott egy bizottmány által. Továbbá a tagoknak és idegbizottaknak az alapítók nyomtatott névsora kiosztatott, kiegészíttetvén e névsor Hajós József, Fröhlich Frigyes és Kund Vincze urak neveivel, kik a nyomtatott névsorból kimaradtak. Almásy Pál úr Stankovánszky Imre urat is bejelentő alapító tagnak. Elfogadták. Most azon kérdés került szőnyegre, mely hivatalok töltessenek be a jelen közgyűlés által. Elhatároztatott, hogy az elnöki és jogtanácsosi állomások. Az igazgatók választása későbbi gyűlésre halasztatott. Almásy Pál kiemelvén a titkári állomás fontosságát, ennek is a közgyűlés által leendő betöltését indítványozá. Ez nagy vitára adott alkalmat. Voltak akik a titkári állomást alárendelt segédszemélyzeti állásnak tekintették, s ennek folytán az alapszabályok azon pontja alá esőnek lárták ez állomás betöltését, mely a segédszemélyzetnek, az igazgatóság előterjesztése folytán, az elnökség által leendő kineveztetését rendeli. E nézetben voltak báró Barkóczy, ki az egész titkári állomást haszontalannak mondá, gróf Dessewffy Emil, báró Wenkheim Béla, gróf Cziráky János és mások. Ennek ellenében Almásy Pál, Tisza Kálmán, Lónyay Menyhért, Gorove István, Podmaniczky Frigyes és többen a titkári állomás fontosságát vitatták. Kiemelték, hogy itt sajátlag oly hivatalról van szó, melyre nézve az alapszabály hallgat, a mely hiánynak rendbehozása az ügyrendtől várandó. Hogy az igazgatóság által betöltendő hivatalok közé ez nem tartozhatik, azzal igazolták, mivel a titkár több esetben — mint a kölcsönért folyamodók sorozatát megállapító iktatókönyv, jegyzőkönyv és scontrolt által — épen az igazgatóknak ellenőre, s azt csak nem lehet kívánni, hogy az ellenőr az ellenőrzött által neveztessék ki. Továbbá a titkár jegyzője a felügyelő bizottságnak mely az igazgatók fölött áll. Hogyan kívánhatni, hogy a felügyelő bizottság tollvivője, kinek talán az igazgatók ellenében hozandó határozatot kell föltennie, az igazgatóság választottja legyen ? Ugyanez áll a közgyűlésekről. A titkár azon központ, hova befolynak, honnan szétágaznak s végzések alakjában ismét összefolynak az intézet minden ügyei. Szellemi kapocs az igazgató, felügyelő bizottsági és közgyűlések közt. Csengery Antal ezek fölött — kiemelvén, hogy nem pro domo saa beszélt, miután hivatalt az intézetben vállalni nem akar — más hitelintézetekre, különösen a gallicziaira is hivatkozott, amelynél a főtitkár szintén egyike a legfontosabb tényezőknek, mely a kezelő administrativ mellett, azon némileg kívül áll, mint ellenére némely elnöki eljárásoknak is. A sok vitának az lett vége, hogy e kérdés eldöntése Lónyay Menyhért és gróf Széchen Antal közvetítő indítványai ellenében, melyek szintén több felől pártoltattak, akkorra halasztatott, midőn a titkári hatáskör az ügyrendben meg lesz határozva. Ez elhalasztó indítványt gróf Pálffy József tette, pártolta gr. Majláth ő exc. és Csengery Antal, ez utóbbi különösen kijelentvén, hogy csak e gyűlésre vállalta el a tollvitelt, azontúl csak mint magán tagja a négyes bizottságnak, ajánlotta fel közreműködését a szervezési munkálatok ■előkészítésében. Neki, mint megjegyző, elég jutalom az alapítók eddigi bizalma, mely lehetővé tette, hogy e nagy fontosságú és jövendő hazai intézet létrehozása körül neki is jutott némi csekély szerep. Az elnököket, jogi tanácsost és felügyelő bizottságot holnap tizenegy órakor választják. REVICZKY SZEVER: Bécsi dolgok. Az 1863-diki financz-választmány abban fáradozik jelenleg, hogyan lehetne a kormánytól lealkudni bizonyos „pauschalét“ az ez évre eléje terjesztett katonai budgetből. A hadsereg létszáma 476,299 főből áll, 66,365 lóval és 1652 darab másféle állattal. E létszám fenntartására kíván a hadügyminiszter úr vagy, mivel ezen összegből 7,732,000 ftot a hadsereg saját (végvidékbeli) jövedelmeiből fedez, megelégszik 111,068,000 fttal, vagy hogy a fent kitett összegből 92,000,000 ft ordinariumnak, 26,800,000 ft pedig extraordinariumnak tekintessék. Jóllehet, a most kivánt összeg kevesebb annál, amit a reichsrath az 1862-dik évre megszavazott volt, s a financz választmány nem is késik elismerni a hadügyminisztérium által eszközlött reductiókban a megtakarításra való dicséretes törekvést, mindazáltal úgy találja, hogy e törekvés még nem felel meg a kívánt czélnak. Nevezetesen azt fedezi fel a financza választmány, hogy az 1862-diki költségvetés ordináriumában a 92,000,000 forint szükségletet, 8 millió forintnál többel vette magasabbra azért, mert nem volt beavatva mindazon tételekbe, melyeknek se kellett volna vonatniok; ami pedig az extraordináriumot illeti, az Olaszország irányában helyesnek ismert politika megengedné, hogy a birodalom délnyugati részeiben lévő hadak létszáma még 30,000 emberrel lejebb szállíttatnék. Mindemellett a financzbizottmány többsége tartózkodott számokban is kifejezni az uni „pauschalét“, melynek leengedése az 1863-iki hadi budgetből óhajtásának megfelelne. Giskra ur a lealkuvandó milliók számát „in bianco“ hagyta, Tschabuschnigg úr pedig a pénzügyminisztert szólta fel, tenne maga oly indítványt, mely a kívánt összeget némileg lejebb szállítaná. Valamivel határozottabban léptek fel Szabel, Schindler és Wiser képviselő urak. Az első öt, a másodi hat, a harmadik tizenöt millió leszállítást kívánt. És mit mondtak mindezekre a miniszter urak ? A bécsi lapok nem mind egyformán adják elő ő excjaik nyilatkozataikat. Mi ezúttal az „Ostd. Post“ után indulunk. Gróf Degenfeld hadügyminiszter biztosít mindenkit, hogy nála a becsületes akarat és a megfeszített munka a budget lejebb szállítására nem hiányzik. Ámde oly hadsereg jó karban tartása, melynek előforduló albummal harczkésznek kell lenni, béke idején is gondos apólást kíván. Ha valaki például azért, hogy nagy megtakarításokat eszközöljön, mint korábbi években történt, a szükséges beszerzéseket stb. el akarná hagyni, akkor jobb semmi hadsereget nem tartani. Csalódás azt hinni, mintha egy századot még a legnagyobb béke idején is 60 emberre lehetne leszállítani. Egy közlegénynek három év kell, hogy jóravaló katona legyen belőle. E kérdést Poroszországban, tudjuk, az utóbbi időkben sokszor ostromolták , ámde Poroszország szerencsésebb helyzetben van, ott, meglehet, két év is elég, mert az egész hadsereg egy nyelven beszél. Az osztrák hadseregnél ellenben, mely anynyiféle nemzetiségekből áll, a közlegénynek a három évi szolgálatidőre szüksége van. Rechberg gróf: Európa viszonyai egyáltalában nem olyanok, hogy az osztrák hadsereget teljesen békelábra lehetne állítani. Egyik nagyhatalom sem kezdhet egyoldalulag a lefegyverkezéshez, míg a másik fel van fegyverkezve. Még minden európai állam fegyverkezik. Szardínia minden erejét megfeszíti, hogy a jövő tavaszszal 400,000 embere legyen talpon . Ausztria helyzete javult ugyan, mert már nem áll elszigetelten, azonban a politikai láthatár még mindig el van borulva. A keleti ügyek, melyeket a görög felkelés megint előtérbe tolt, — Garibaldi kiáltványa — oda mutatnak, hogy Ausztriának résen kell lennie. Schmerling lovag államminiszter , O excia határozottan mellette van minden megtakarításnak. Az államéletet a legfényesebb hadsereg sem elégítheti ki egyedül, még ha az fényes tetteket hajtja végre. Az állam belsólétének megalapítása okvetlenül megkívánja a financzia hasonló jó lábon létét. Azonban, ha a mostani hadsereg létszámának fenntartása mellet Ausztria becsületét és külbiztosságát több előtte szóló kiemelte : szónok is kénytelen Ausztria belviszonyaira mutatni, s kiemelni, hogy Ausztria a vegyes nemzetiségek és sokféle nemzeti izgatottságok mellett, nem dislocálhatja ám a maga hadseregét úgy, mint Francziaország, oda, ahová neki tetszik. Tekintettel kell lenni a belrendre is. Schmur végül a lengyel királyságban mutatkozó nyugtalan mozgalmakra utal. Ezen miniszteri nyilatkozatokat mindenik bécsi lap a maga módja szerint commentálja. Lássunk egyet. A „Vaterland“ teljesen egyetért Rechberg gróffal a kívülről fenyegető veszélyekre nézve, s ugyanazért meri következtetni, hogy a „Donau Ztung“ azon optimista czikkét, mely az olasz kérdést Dronyn de Lluys legújabb jegyzéke által veszélyes jelleméből már kivetkőztetve látja — nem a külügyminiszter úr inspirálta. Hanem azt már szomorú dolognak mondja a „Vaterland“, hogy az államminiszter úr a hadseregnek békelábat meghaladó létszámát nemcsak a kül-, hanem a belkérdésekre nézve is szükségesnek tartja. Hát a financzválasztmányban mire dőlt aztán a dolog ? A határozat más napra jön halasztva, azonban valami meglepőt akkorra se váljon a nyájas olvasó, mert _ • x j j • t_ 1JL.—* — a«iv^ sincs élére állítva. A görög ügy. A „France“ e czim alatt : „Alfred herczeg görög trónra jelöltetése“, egy külön czikket közöl, mely rövid távirati kivonatban már ismertetve volt, mely itt következik , Londonból vett tudósításaink nyomán írhatjuk, hogy Alfred angol herczeg, Victoria királynő második fiának görög királylyá jelöltetését, melylyel az angol kormány eleinte felhagyott, most újra komolyan elővette. A meghatározott terv szerint a britt kormány, hogy e jelöltség sikerét biztosítsa, beleegyeznek, hogy a róniai szigetek képviselőket küldjenek az athenei parlamentbe, s részét képezzék a görög királyságnak, azon feltétel alatt, hogy Anglia véduralma alatt megmaradjanak, s külön alkotmányuk legyen, mely autonómiájukat biztosítsa. A király megmaradna előbbi vallásán, de esküt tenne, hogy a görögöt az állam vallásának ismeri el. Alfred herczeg született 1844-ben aug. 6-ikán. Az apja által tett intézkedéseknél fogva a saxencoburg gothai trónkövetkezés van biztosítva számára. Ez öröklés harmadik öcscsére, Arthur herczegre szállana, ki született 1850-ben, május 1-sején. Nem tudjuk, e terv egész elszántsággal fog e végig vitetni, s várjon fog-e sikerülni; de tudjuk, hogy az angol kormány komolyan czélba vette, s angol megbizottak járják be e czélra Görögország minden vidékét, kik Leuchtenberg herczeg jelöltetése ellen s Alfred herczege mellet izgatnak. A „France“ így végzi czikkét : Európa nem hunyhat szemet mindezekre , mert egy angol herczegnek Görögország trónjára jutása annyi, mint a keletet kizárólag angol érdekeknek áldozni fel. Ausztriához intézett dán jegyzék. Koppenhága, nov. 6. A közelebb múlt aug. végén a Jagerin által nekem kézbesített emlékiratban a császári kabinet azokat a követeléseket, melyeket az aug. 22-diki porosz sürgöny tartalmazott, nem akarta formulázni a nélkül, hogy egyszersmind az okokat is ne közlené, melyekkel e követeléseket támogatni vélte. A királyi kormány ebben újabb igazolását találja azon meggyőződésének, hogy a császári udvarnak teljességgel nincs szándéka követeléseiben odább menni, mint a menyire az 1851-diki értekezletek által feljogosítottnak tartja magát; és a midőn én mellékletben megküldöm Rechberg gróf excellentiájával, közlés végett részletes, s meggyőződésem szerint hű előadását azon értekezleteknek, ez nemcsak azért történik, mert szükségesnek tartom, hogy a királyi kormánynak azon értekezletekről nézetei, melyek gyakran oly helytelenül értelmeztettek, egyszer valahára tisztán kimondassanak, hanem azon őszinte reményben is, hogy az osztrák császári kormány következtetéseit módosítandja, miután az előzményeket újabb megfontolás alá veendi. A császári emlékirat egy tanácscsal végződik, melyről itt különösen meg kell emlékeznem. Ugyanis es Schleswig és Holstein Hall, dán külügyminiszter jegyzéke Ausztria és Poroszország sürgönyeire a schleswig-holsteini ügyben. A alábbi sürgöny a berlini és bécsi dán követhez van intézve, a dán „Departemenstidendeben“ jelent meg, s az „O.“ fordítása szerint így hangzik : A porosz kir. kormány f. évi aug. 22-dikéről szóló sürgönyéből megláthatta ön, hogy a porosz kabinet, ahelyett, hogy a holsteini és lauenburgi herczegségek szövetséggyűlési határozatokon alal.,U dlO...TM/.— jujlasba ereszkedett volna, inkább azon föladást tűzte ki magának, hogy oly alkotmányos intézményeket és belső közigazgatási intézkedéseket támadjon meg, melyek kizárólag a német szövetséghez nem tartozó birodalmi részek számára léteznek ; ez eljárása igazolására pedig az 1851 —52-ki tárgyalásokra hivatkozik. Mi azt hisszük, hogy a holstein-lauenburgi kérdés minél hamarább történendő megoldása valamennyi érdekelt félre nézve annyira fontos, hogy tartózkodni kellene azt újabb, vele szükségkép kapcsolatban nem álló kérdések fölállítása által még inkább bonyolítani. Meg is mutattuk már, s itt ismételni tartozunk, hogy a kizárólag szövetségi jogügynek tartott tárgy összekeverése már, tisztán nemzetközi jellemű tárgygyal, mit maga a porosz jegyzék is elismer, messzeható következtetéseket von maga után , mert azon nem lehet kételkedni, hogy a szövetségi jogon alapuló formák valamely vita alatti kérdés tárgyalására nem alkalmazhatók, mihelyt e kérdés más nemzetközi kérdéssel való egyesítése által szövetségjogi alapját feladja. Bár ez okoknál fogva folyton fenn kell tartanom azt, hogy a jelen tárgyalásoknak nem szabad oly térről letérni, mely számukra már az által is ki van jelölve, hogy korábbi szövetséggyűlési határozokhoz támaszkodnak, melyek 1858. febr. Ildikétől 1861. febr. 7-dikéig kizárólag Holstein és Lauenburggal foglalkoztak, anélkül, hogy csak szóval is említenék a monarchiának a német szövetséghez nem tartozó részeit ; mégis úgy vélekedem, hogy szemben a királyi kormánynak, bár igazságtalanul tett szemrehányással, mint ha ez nem elég nyíltsággal és világossággal nyilatkozott volna a köztünk és a német szövetség közt fennforgó vitatárgyak fölött, s úgy vélekedem, hogy a különféle okokat, melyekkel német részről állításaikat támogatni akarják, czélszerű le iz tüzetesen fejtegetnem. Ön ennélfogva a mellékletben terjedelmes, s mint remélem, pontos rajzát találja az 1851— 1852-diki tárgyalások tartalmának. E rajzot a k. porosz jegyzékkel egyúttal közlött cs. kir. osztrák emlékirathoz is csatolhattuk, mert abban a közös követelések indokolásai foglalvák, s hogy fölösleges ismétléseket kikerüljek, arra kérem önt, tessék a külügyi miniszter excjával másolatát közölni. Ez okmányból meg fogja a miniszter úr látni, hogy a főtétel, melyben a kir. porosz kormány e tárgyalások tartalmát összefoglalhatni véli, már magában sem elég találó, s a következtetések, melyeket belő nemcsak a bolstein lauenburgi herczegségek, hanem a monarchia többi, a német szövetséghez nem tartozó részeire is ki akartak vonni, korán sincsenek indokolva. Midőn továbbá a kir. porosz sürgöny az említett tárgyalások szellemére vonatkozik, s czéljukat úgy határozza meg, hogy a korábbi közigazgatási összeköttetést Schleswig és Holstein között valami hasonlóval kell kipótolni, azt hiszem , hogy most már meggyőző világossággal ki fog tűnni, hogy e tárgyalások valódi szelleme a király felségi jogainak fenntartása, valamint elismert czéljuk az volt, hogy a szerencsétlen viszálkodás minden megújulását megelőzze az által, hogy a német szövetség jogai Holstein-Lauenburgra megerősíttettek, sőt ki is terjesztettek, míg viszont Schleswigre nézve nem engedményképen, hanem tényleg és jogilag indokoltnak ismertetett el, hogy e herczegség nem lehet a német szövetség fejtge£ tésének és tárgyalásának tárgya, a Holsteinnak nem lehet több joga viszonya közösségére és egységére a két herczegségben, mint amennyi a király által engedményezett nem politikai intézmények által már meg volt adva. A kérdés különben sokkal nagyobb, semhogy néhány, többé kevésbbé világos kifejezés magyarázata által diplomatiai levelezésben el lehetne dönteni. Mert mégis csak legbensőbb lényege valamely független államnak, hogy alkotmányát és közigazgatását,külön élete legfontosabb föltéteit saját fölfogása és szükséglete szerint rendezze be. S mi az, amit jelenleg a dán királytól kövelni merészkednek? Nem csekélyebb, mint az, hogy az ország fennálló alkotmányát halomra döntse, ideiglenes alkotmányt oorogáljon, s végre új rendet helyezzen kilátásba, melynek tartalmát és keletkezési módját megszabhatni vélik. Mindezt pedig nem csupán a holstein-lauenburgi herczegségek számára követelik, melyekben a király főuralma a szövetségi gyűlés illetékessége által korlátolva van, bár ez — legalább vele szemben — messze túl van terjesztve azon határokon, melyeknek magát aláveté, midőn önként lépett e „souverain fejedelmek nemzetközi szövetségébe“, hanem a birodalom oly részeire is követelik, melyek Németországgal semmi összeköttetésben nincsenek. De hogyan és mikor adta föl a dán állam azon jogait, melyekkel, mint az, európai államrendszer független tagja bir ? És mikor és hogyan szerzett© Németország azon jogot, hogy minden önálló államéletet a dán monarchiában megrontson. Hiszen maga a kir. porosz kormány is kinyilatkoztató 1823-ban , hogyha német szövetség bármi gondolható befolyása Schlcswigr© ki van zárva, mivel e herczegség nem tartozik a német szövetségi országokhoz, s ennélfogva a bund befolyásán kivül fekszik.“ S amint a szövetségi gyűlés akkor csatlakozott e nézethez, úgy az sem az 1846. sept. 17-diki, sem az 1852. jul. 29-ki határozatokban, sem végre azon határozatok egész hossza sorában, mely az 1858. febr. 11 ével kezdődik, szóval sem emliti e birodalom nem német országrészeit. Most pedig végkép mellőzve a jogi kérdést — miféle rend az, melyet az aug. 22 i sürgöny ránk akar tukmálni ? Más országok tapasztalata bizonyítja, hogy néha — még békés időkben is, és külbeavatkozás nélkül— nehézséggel járhat a költségvetésnek egy, az egész birodalmat képviselő gyülekezet általi megszavaztatása. Hogyan lehet oly alkotmány lehetőségében hinni, mely szerint az állam közigazgatására szükséges pénz, négy, egymástól tökéletesen független és külön országrészt képviselő gyülekezet egyetértő határozata által állítható elő ? Mikép volna a közös intézmények bárminemű fejlődése csak gondolható is, ha négy egész különbözően szervezett oly képviselettől..?OC7 —*-a---------» —y^cseköttetés nélkül az ellenkező különbségek félszeg kifejtésére volnának utalva ? Ez valóban csalhatatlan eszköz volna a legtömörebb egység, annál inkább pedig oly monarchia szétrombolására, melynek egyes részei, bár részint nemzeti, részint történelmi és anyagi természetű kötelékek által öszszefüzve, utóbbi időben, fájdalom, mégis belviszályok és külbefolyások által eléggé szét vannak választva s egymástól elidegenitve. Ily rend minden államra, kétszeresen pedig a dán birodalomra nézve, elsősorban fejetlenséget eredményezne, végső és elmaradhatlan eredménykép pedig feloszlását okozná. Ezzel fejezem be a megjegyzéseket, melyekre az aug. 22-diki Bürgöny tartalma és alakja kényszerített. Midőn most azon kérdésre térek át,mely egyedül képes e tárgyalásnak jogosultságát és gyakorlati fölhasználás lehetőségét kölcsönözni, néhány szóval e kérdés fejlődési menetét akarom constatálni. 1851-ben, midőn a királyi kormány azon komoly feladást tűzte ki magának, hogy a birodalomban uj rendet alakítson, mely az előbbinél inkább képes biztosítani az állam belbékéjét , egyúttal kielégítheti az alkotmányos intézmények utáni vágyat, lehetőnek hitte a holsteini és lauenburgi herczegségeket is e szervezetbe befoglalhatni. A kormány azonban nem titkolá maga előtt ily kísérlet veszélyeit, és tökéletesen felismerte,hogy ez csak két esetben sikerülhet,melyek ennélfogva az 1851 diki levelezésben világosan formuláztattak. 1851. dec. 6-ki dán jegyzékben egyrészt az volt mondva, hogy „a király által netalán hozandó határozat alapját azon soha föl nem adott remény képezi, hogy hatalmas megingatás nyomása alatt tévútra vezetett alattvalóinak túlnyomó része nemcsak külsőleg, hanem korábbi lojalitásuk újraébredése értelmében tértek vissza kötelességeikhez, s hogy az elmúlt évek drágán megvásárlott tapasztalása helyt engedett a viszonyok előítélet nélküli és higgadt felfogásának. Másrészt a dán kormány azon világos nyilatkozatot intézte a két német udvarhoz, hogy „az ily közös alkotmány lehetősége, s átalában államai közigazgatása, mint összes monarchiáé, csak úgy létesíthető, ha azon kötelezettségek, melyeket a király, mint a német szövetség tagja, elvállalt, továbbra ki nem terjesztetnek, és a két német herczegség fölötti souverainitása jobban nem lesz korlátozva és szorítva, mint azt a jelet, a dán király által elfogadott szövetségi törvényhozás, kívánja, s hogy végre a német szövetségi gyűlés bárminemű illetékesség megállapításáról Schleswig dán koronaország irányában mondjon le.“ Csak miután erre azon határozott válasz érkezett, hogy amint valami egyezkedés létrejö, „természetesen minden, jövendőben netalán támadható tévedés Dánia a a német szövetség között, kizárólag a Bund alaptörvénye szerinti illetékességen felül fogna maradni“, — csak akkor fogott a királyi kormány művéhez. A föltevések közöl azonban, fájdalom, egy sem teljesült. A holsteini rendi gyűlés, ahelyett, hogy az észalkotmányhoz csatlakozott volna, melynek „egyetértését a szövetség törvényeivel és jogaival“ maga a szövetségi gyűlés is elismerte, formaszerűen kimondá, hogy „az egyes, a monarchiához csatolt országok önállósága össze nem egyeztethető egy közös képviselet alakításéval valami közös orgánumban“, hogy előre pálcsát tört minden kísérlet fölött, mely az elszakadt összes köteléket ismét összefűzhette volna. Ami pedig a német szövetséget illeti, isak közigazgatási tekintetben egyesítését oly eszközül tekinti, mely szint oly hathatós leendő herczegségek népének megnyugtatására, mint amennyire most, miután a trónöröklés az egész birodalmat illetőleg egy európai elismerés által biztosítva van, a birodalom épségére nézve legkisebb veszélyes se jár. Bármily nagy fontosságot tulajdonít is a királyi kormány egy oly véghatározatnak, mely által a dán korona oszthatatlansága iránti minden kétely elenyészik, mind a mellett felelősséget nem vállalhatna magára, ha tettei által a separatisticus hajlamoknak táplálékot nyújtana, valamint meggyőződése szerint egy ily egyesítésben se megnyugatási, se kielégítési eszközt nem lát a nép azon részére, mely, fájdalom, nem mondott le felforgatási reményeiről. És midőn a királyi kormánynak a német szövetség követelésére Holstein önállását illetőleg engednie kellett, annál inkább természetesnek látszik, hogy a birodalom részei közt ezáltal meglazult összeköttetés lehető következményei oly módon távolíttassanak el, hogy ez utóbbi vonzereje, részeinek szorosabb csatlakozása által növeltessék. Schleswig és Holsteinnak egyesítése mindenesetre tetemesen növelné a veszélyt, hogy a dán monarchiától elidegenedés és más politikai combinatiokra törekvés kapjon lábra. Ez okokból nem követheti ugyan a királyi kormány az adott tanácsot, de minda mellett elismeri, hogy e tanácsot is a császári kormánynak a dán monarchia kifejlődése és fennállása iránti jó akarat teljes érdeke sugallotta. És épen ez érdek remélteti velem, hogy Rechberg gróf a fenn előadottaknak jelentőségét méltányolni fogja, és azt az ő számára tiszta és meggyőző világításba állítani, más hasonló viszonyokkali összehasonlítás, sokkal inkább képes leeni, mint azt az én rövid megjegyzéseim tehetik. Midőn önt kérem, hogy a kb. kir. külügyminiszter úrnak e sürgönyt felolvasni, sz exénál ebből és mellékletéből másolatot hagyni méltóztassék, kiváló tisztelettel maradok Hall.