Pesti Napló, 1863. január (14. évfolyam, 3866-3890. szám)
1863-01-22 / 3882. szám
bujdosásuk, mind hazatértek indokát. A pápa továbbá nov. 15-én helybenhagyta a Civita Vecchia nagyobbítását illető javaslatot, e város erődei kiterjesztése által kétszerte terjedelmesebbé lett. A roma-nápolyi vasút elkészült, a róma-anconai januárban nyittatik meg Ortáig, s a kormány alkuban van egy, Civita-Vecchiát Livornóval összekötendő éjszaki vasút iránt, mely a toscanai Meremmákon át lenne vezetve. E tényeket úgy hozza fel a követ, mint bizonyítékokat, hogy a pápai kormány kész az ő korlátolt területén a beligazgatási reformokra. Azonban meglepő, hogy a pápai kormány határozatai oly titokban maradnak a közönség előtt. Nagyobb nyilvánosság emelné a rendszabályok népszerűségét. December 20-án Latour d’Auvergne köszöni a külügyminiszternek azon utasítását, mely feljogosítja, mindaddig nem ereszkedni politikai kiegyenlítés kényes természetű alkudozásaiba, míg a pápai kormány hajlamait, gondolkodását teljesebben ki nem ismeri. Ami a belreformokat illeti, ö, a franczia követ, nem ereszkedett s nem ereszkedik részletekbe a pápai kormánynyal bizonyos meghatározott reformok ajánlásában, csak átalánosan elvileg támogatja azokat. Jelenti egyszersmind, hogy a pápai kormány körleveleket küldött szét a municális beligazgatás reformját illetőleg. Antonelli bíbornok egy jelentést készít a pápai állam administratív, törvénykezési és politikai helyzetére nézve, melyet a párisi nuntius által meg fog küldeni a franczia kormánynak is. E jelentésben föl fog említtetni ezen reform is , valamint az emigránsoknak adandó útlevelek ügye is ; a kereskedelmi és bűnvádi codexek, melyek közelebbről fognak kiadatni s a készülőben levő polgári perrendtartás s más javítások. Drouin de Lhuys franczia külügyminiszter értesíti a római követet azon hozzá érkezett hírről, mely szerint a pápai katonaságközül 600 ember, nagy részben spanyol és bajor, átlépte a nápolyi határt. Egyenruhául kék kabátot és vörös nadrágot kaptak, hogy francziáknak gondolják. E hírt Odo Russel angol római követ tudatta. Járjon végére a franczia követ Rómában, mi való van e hírben , mert a franczia kormány meg nem engedhetné, hogy a fegyverei által garantírozott terület oly készületek helyéül szolgáljon, melyek egy szomszéd tartományban a polgári háborut szitják, s ha igaz volna, hogy ily nemű vállatban a franczia egyenruhával visszaélnek, lehetetlen volna a franczia kormánynak türnie. December 27-kén ugyanaz ugyanannak írja, hogy a franczia császár örömmel érte azon jóindulatú fogadtatást, melyben követe részesült őszentségénél, s meghagyja a követnek, bátorítsa továbbra is a római udvart a reformokban, s figyelmeztesse a viszonyokra és a franczia kormányra súlyosodó felelősségre. A franczia kormány még nem kapta a pápai kormány azon jelentését, melyben a reformtervekre nézve jelentést teszen, de nagy érdekkel fogja venni mindazt, ami a római nép helyzetén javít, s a franczia kormány vállalta feladatot megkönnyebbíti. A Turinból Sartiges által küldött jelentésből örömmel értesül, hogy ott a helyzet sokkal nyugodtabbá jön. Drouin de Lhuys külügyminiszter Francziaország római követéhez. Páris, jan. 1. 1863. — A párisi angol követ a franczia külügyminiszternél járván, lord John Russelnek egy sürgönyét olvasá föl, melyben ez följelenti (dénonce) a nápolyi rablóság újabb lábrakapását a pápai határokon. Az angol kormány ezt legnagyobb részben, ha nem a pápai kormány helybenhagyásával, de mindenesetre túlságos toleranciájával történőnek állítja, holott a pápai kormány sokszor, és nevezetesen 1848-ban, midőn a jelenlegi pápa fölszállíttatott, vegyen részt az Ausztria elleni háborúban,kinyilatkoztató,hogy iszonyodik a vérontástól, s e harcz ellenkezik szelíd és emberszerető természetével. De lehet-e valami kegyetlenebb a polgárháborúnál, és gyűlöletesb a rablóság segítségül használásánál? Sime, épen ezt nem fél bátorítni a pápai kormány saját magatartásával kisebb nagyobb közvetlenséggel, s annak megszenvedésével, hogy II. Ferencz jelenléte és cselszövényei által buzdítsa a határon túli pártosokat. Végre az angol sürgöny ismét fölemlíti az 500—600 főből álló rablócsapat szervezését a pápai területen. Az angol külügyminiszter ezekből folyólag megjegyzi, hogy ha a turini kabinet a pápai kormánynyal rendes viszonyban állana, számadásra vonhatná ezt a népjoggal ennyire ellenkező eljárása miatt, s könnyű is lenne elégtételt szereznie. De ezt nem teheti, a francziák Rómában lévén, s anélkül, hogy a sürgöny határozottan kimondaná, értésünkre adja, hogy a franczia lobogó Rómában léte kissé védi a rablóságot is a pápa oltalmazásával együtt. Ezért fordul az angol cabinet egyenesen a császár kormányához, meg lévén győződve, hogy Francziaországnak csak egy szavába kerülne a rablóság mielőbbi megszüntetése. Ez az angol sürgöny tartalma, melyet lord Cowley dec. 26-ikán közlött. A franczia külügyminiszter azt válaszolta, hogy azon tények, melyekre lord Russel épít, maguk is vita tárgyai lehetnek, s legalább is túlzás van az angol miniszter festette rajzban. A nápolyi rablóság nemcsak a római határon van meg, hanem főleg a belsőbb részekben egész Basilicatáig. Szerencsétlenségre a rablóság a nápolyi erkölcsökben és traditiókban van meg ; ez némileg azon tartomány természetében rejlő baj. Ami a franczia kormányt illeti, csapatai a római határon mindent elkövetnek a bandák átlopódzásának meggátlására, s a csapatok mintha nem annyira a pápa védelmére válnának Rómában, hanem inkább rendőri szolgálatra a határokon. Ami az 500—600 ember átmenetelét illeti, valószínűtlen. Meg nem történhetett volna ez a nélkül, hogy a római franczia katonai parancsnokság tudomást ne vett volna róla , s e részben a római követtől is felvilágosítást kérenk. Különben e követ e tárgyban már előre is tett előterjesztést mind a pápánál, mind fő államtitkáránál. Lord Cowleynek tudtára adatott az is , hogy a franczia követ ugyan a tárgyat megemlítő II. Ferencznek is, kitől nem lehetne várni az ügyét támogatók megrovását és defavoyálását; de ez nem habozott kinyilatkoztatni, hogy ő teljesen idegen attól, ami a nápolyi területen foly, s nagyon sajnálja, hogy vannak nyomorultak, kik nevével visszaélnek bűnök elkövetésére. Habár, folytatja Drouin de Lhuys, Ferencz király Rómában léte nincs oly befolyással a nápolyi rablóságra, minőt az angol kormány tulajdonít neki, nem titkoló Cowley lord előtt, hogy szerintünk ez sajnálandó már csak annál fogva is, hogy oly magyarázatokra ad alkalmat, melyek sajnosak a pápai kormányra nézve. Óhajtjuk ennélfogva, hogy e fejedelem maga belássa, mily illendő volna a szentszék iránti kíméletből Rómát elhagynia. Már intéztünk és fogunk még intézni hozzá oly figyelmeztetéseket, melyek arra bírhatják; de Anglia, mely a vendégszeretetet oly nagyban gyakorolja otthon, föl birja fogni, hogy a császár nem használhatja fel mindazon tekintélyét, melylyel Rómában bir, Ferencz király eltávolítására, ő részben beéri a rábeszéléssel. Utasíttatik a római követ, hogy az angol követtel tartott ezen értekezlet tartalmát használja föl a pápai kormány buzdítására az Olaszországot és a déli tartományokat illető bölcs elhatározásaiban. A római franczia nagykövet a franczia külügyminiszterhez, dec. 27. 1862. Jelenti, hogy azon tudósítás, mintha 5—6 száz ember ment volna át a nápolyi határon, nincs tudva senkitől azok előtt, kik oly helyzetben vannak, hogy tudhatnák, miből fel van jogosítva alaptalannak hinni. Különben magában is nagyon valószínűtlen ily tett végrehajthatása stb. Hozzáteszi, hogy e részben a pápai kormány magatartása oly correct, minőt csak kívánni lehet. Ugyanaz ugyanannak, ugyanazon a napról. A római követ a franczia külügyminisztert egy hitelesnek elfogadható értesülésről tudósítja. Az angol kabinet ajánlatot tett a szentszéknek, mely szerint Málta szigetét a pápa rendelkezése alá bocsátja azon esetben, ha, mint Anglia javasolja neki, Rómát átengedné Olaszországnak. — Nyár folytán O do Rus e szabadság idejének használatára készülvén, kihallgatást kért a pápánál. Ezt megnyervén, szokása szerint, csakhogy illendőbb módon, Olaszország egységének ügyében szólott, melynek sikerültét az ő kormánya, úgymond, a legtöbben óhajtja. Azon pillanatban, midőn búcsút vett ő szentségétől, s a kabinetnek már küszöbén volt, a szent atya, mintha nem is tulajdonítna fontosságot szavainak, így szólt hozzá : „Isten áldja önt , édes Russel , ki tudja, nem leszek-e egykor arra kényszerítve, hogy önök vendégszeretetét igénybe vegyem ?“ E szavakra Russel úr mindjárt visszatért a szent atya kabinetébe, s kérdé, ha valóban tart-e a szent atya attól, hogy kénytelen lesz elhagynia Rómát, s ez esetben valóban hajlandó lenne-e Angliába menni ? A pápa hamar megnyugtatta Russel urat, s hozzátéve, hogy nem tudhatja, minő megpróbáltatásokat tart fenn számára a gondviselés, de jelenre nincs semmi aggodalma s teljességgel nem szándéka elhagyni Rómát. Russel Odó úr, ki kétségkívül jelentést ten kormányának e beszélgetés felöl, oly fontosságot tulajdonítván neki, melylyel valóban nem bir, mint mondják, csakhamar Londonba hivatott telegráf útján. Múlt november hóban Russel Odour visszatérvén Rómába, Antonelli bíbornokhoz ment s lord John Russel -nek egy jegyzékét nyújtotta át, melyben miután az olasz egységet és Olaszországnak Rómához való jogát fejtegette, azt tanácsolja a pápának, hagyja oda az örök várost. Ez esetben a közép tengeri angol flotta rendelkezése alá adatnék, hogy akár Franczia-, akár Spanyolországba, akár Máltába szállítsa; itt egy palota engedtetnék át neki, melyben szabadon várhatná be Olaszország nyilatkozatát souverainitása ügyében. Russel Odour e jegyzéket átnyújtván Antonelli bibornoknak, felhatalmazó, hogy tetszése szerint használja föl. A bibornok azt felelte, hogy semmire sem akarja használni, mivel a szent atya egyátalában nem szándékszik eltávozni Rómából. Sőt, mint mondják, ő eminentiája az egész dolgot nagy titokban akarta tartani, nehogy Russel Odour lépése oly fontosságot nyerjen, minővel nem bir. De a Vaticánban csakhamar megtudták, hogy maga Russel Odour beszélt e dologról, a római udvarnál levő egyik külföldi követtel. A dolog ennyiben maradt s Antonelli bíbornok bevégzettnek tekintette az incidenst, midőn, mint hallom, Russel Odo ar íjból is bejelentete magát karácsonykor Antonelli lbornoknál, s értésére adta, hogy lord J. Russeltől egy magánlevelet kapott, melyben nagy sajnálatát fejezi ki azon, hogy a pápa jelenleg nem hajlandó elfogadni ajánlatát, mert oka van hinni, hogy ő szentsége legközelebbről kénytelen lesz azt igénybe venni. Mint hallom, Antonelli bibornok ezúttal tartózkodott minden felelettől. Három sürgöny tárgyazza Olaszország elismertetését Oroszország részéről. — Foglalatjuk tudva van már félév óta. A turini kabinet kifejezi határozott szándékát, hogy gátolni fogja az olasz félszigeten a forradalmi kisérleteket s minden oly tényt, mely a két ország közti jó viszonyra káros lehetne. Következnek ezután azon sürgönyök, melyek Garibaldinak déli Olaszországban tett expeditiójára vonatkoznak. A franczia külügyminiszter, Thouvenel, az egyikben, mely 1861. július 26-ikán kelt, megbízza a turini követet, figyelmeztesse az olasz kormányt azon botrányokra, melyek egy idő óta Isiciliában véghez mennek. Nem szándéka teljességgel solidárisnak állítni az olasz kormányt azon beszédek miatt, melyeket maga kétségkívül ép annyira sajnál, mint a franczia kormány. Hogy a franczia kormány bizonyos tekintetben képes megvetni azon insultokat, melyek őt nem bánthatják, onnan van, mivel bízik benne, hogy a turini kabinet megérti, hogy az ő méltósága inkább, mint Francziaországé megkívánja, hogy vége vettessék ez állapotnak,melyet Olaszország iránti érdeklődésből inkább sajnál, mint megsértve érzi magát általa. Helyesli az olasz miniszterelnöknek a parlamentben tett nyilatkozatát, mely szerint Siciliában a maga kormányán kívül mást megtűrni nem fog. Palermo praefectjének fölfoghatlan magaviselete alkalomszerűvé tette e nyilatkozatot. Pallavicini beadta lemondását. A turini kormánynak igyekeznie kell úgy szervezni Sicilia belkormányzatát, hogy a veszélyeztetett biztossági tekintélye helyreálljon. Saját erejében s a nép józan eszében fog találni módot, hogy az anarchicus ellenszegüléseken diadalmaskodjék. Szereti hinni, hogy azon rendszabályoknak, melyek a Garibaldiféle bandáknak Róma elleni támadása esetére tétettek, oly eredményük lesz, minőt Turinban várnak. Az olasz kormány alkalmasint értesült a francziák által a pápai területen tett intézkedésekről, ami egy kiszállás vagy bárminemű támadás erélyes visszaverését illeti. Oly esztelen vállalatok alkalmával, melyeket a franczia kormány kénytelen lesz visszaverni, nem lenne időszerű még csak közbevetőleg is érinteni a római kérdést. Augustus 11-ikén ugyanaz ugyanahhoz írt sürgönyében ezt írja : A Garibaldi által oly vakmerően támasztott lázadás az olasz kormánynak örvendetes alkalmul szolgálhat, (ha érzi maga s az öt elismert hatalmak iránti kötelezettségét), hogy megszabaduljon e forradalmi befolyásoktól; de csak oly feltétel alatt, ha Garibaldi teljesen le fog győzerni, különben, nem habozik kimondani, az olasz trón veszélyben fog forogni. A mit a turini franczia követ monda e tárgyban Rattazzinak és Durandonak, öszhangzásban van a franczia kormány nézetével s felkéri, hogy egy alkalmat se mulaszszon el, melyben e kormányt az ily szellemben való eljárásra buzdíthatja. Ez okmányokat három más követi, melyek már ismeretesek : u. m. Durando körjegyzéke az aspromontei eseményekről (szept. 20. 1862); Nigra sürgönye oct. 8-ról s Drouyn de Lhuys válasza October 26-ról, végül Sartiges ur egy sürgönye, melyben Pasolininak olasz külügyminiszterré tettét közli. Sartiges ur dec. 10-diki sürgönyében tudatja a franczia kormánynyal, hogy Ricasoli és barátjai a franczia szövetségre nézve teljesen úgy vélekednek, mint Rattazzi, s hálásak az Olaszország érdekében tett áldozatokért. Érzik, hogy Francziaország nélkül nem haladhatnak , hogy a császár vissza nem vonhatja csapatjait Rómából, mindaddig, míg mindkét félre nézve becsületes megoldás nem fog találtatni. D, Sartiges úr, ismételve ki fogja jelenteni ezután is az olasz kormánynak, hogy a franczia kabinet készséggel fogadana minden oly tervet, mely becsületes megoldására vezethet a római kérdésnek. Sartiges, turini franczia követ, dec. 25-ki sürgönyében így ír Drouyn de Lhuys külügyérnek . A végleti párt által a római kérdés miatt megtámadott új miniszterek némely lapban nyilatkoznak. Az „Opinione“-ban olvassuk : „Francziaország, mely Rómát az olaszoktól megtagadja és Olaszország között, mely állhatatosan követeli Rómát, egyesség nem jöhet létre.“ Bár e nyilatkozat a császári minisztérium irányában semmire sem kötelez, mégis hordereje felöl Pasolini urat megkérdeni jónak láttam. Úgy válaszolt, hogy saját és kortársai véleménye szerint Róma, mindenesetre Olaszország természetes fővárosaa. Ez örökség Cavour hagyományaiból, melyet minden franczia minisztériumnak el kell fogadnia . Durando hasonlólag arra került volna vissza, midőn a császári kabinetnek újabb tárgyalásokat ajánlott, ha ezek Róma kiadásának alapján történtek volna. A mostani és előbbi kabinet között csak azon különbség van, hogy utóbbi a császári kabinetnek nem tesz javaslatot, mert ez a mondott alapot nem fogadja. De ön — jegyzem meg Pasolini úrnak — most a valódi non possumus-t mondja ki. Míg mi önöknek kibékülést ajánlunk a római udvarral, nem lenne-e eszélytelenség részükről, kezöket előre megkötni ? Nem nyújthat-e az események folyama kedvezőbb alkalmat újabb alkudozásokra ? Erre Pasolini úr úgy nyilatkozott, hogy én szavait igen betű szerint értelmezem. A jelenlegi miniszterek — mondá tovább — az események folyamát nagy figyelemmel kísérik, és mihelyt az értekezletek újabb megkezdése lehetővé válik, nem fognak vele késni. Pasolini úr aztán az ön előtt már ismeretes nézeteket s a többi közt azon indítványt ismétlő, hozzuk vissza csapatainkat Rómából s ezáltal adjuk meg a rómaiaknak azon szabadságát, hogy fejedelmüket tetszésük szerint maguk választhassák, mint ez Francziaországban, Görögországban s másutt történt. Erre megjegyzem, ha az új nemzetközi jog a megürült trónnak népválasztás útján betöltését megengedi, úgy ez egészen más dolog ott, hol a jogszerű fejedelem még uralkodik, és Európa elbámulna, hogy oly királyság, mint Olaszország, a közjó érdekében a fejedelem trónvesztését indítványozza. A miniszter nyugodtan hallgató megjegyzéseimet oly politika fölött, mely az olasz kabinetet jövőre a császári kabinettel szemben igen nagyon megkötné. Tiltakozott az ellen, mintha a mostani kabinet Francziaország irányában valaha hálátlan lehetne, s biztosított saját és társai nevében, hogy el van határozva a császári kormánynyal tartani és reá támaszkodni. Farini a külügyminiszter barátságáról biztosított : annyi igaz, hogy a miniszterváltozás által a római kérdés megállapodott. Drouyn de Lhuys válaszában Pasolini nézeteit „megnyugtatóknak“ mondja. „Fő dolog most — így szól tovább — hogy se Turinban, se Rómában elhamarkodott nyilatkozatot tenni nem kell, mely a kibékülést meghiúsítsa. Mint a közlésekből látom, a hangulat Turinban megnyugtató; s reményem, hogy a barátságos viszony, melynek fönntartására ön utasítva van, meg fogja győzni az olasz kormányt, hogy a pártok kibékülése és mérséklet szükséges. Közölve van Durando tlk két nevezetes jegyzéke is, melyeket a párisi olasz követhez intézett ; az első 1862. September 10 én, a második 1862. octob. 8-án kelt, melyek mint tudjuk, annak idejében igen élénk sürgönyváltásra adtak alkalmat Páris és Turin közt. E jegyzékek elsejében a tbk, miután röviden érinti Garibaldi szerencsétlen hadjáratát, megjegyzi, hogy „nem kell félreismerni ezen esemény valódi értelmét.“ A törvény erőt vett ugyan rajta, de el kell ismerni, hogy az parancsoló szükségnek volt kifejezése. Az egész nemzet fővárosát kívánja, csak azon kilátásból nem csatlakozott Garibaldihoz, mivel azt hive, hogy a király kormánya elég erős lesz, eleget tenni a parlamenttől kapott feladatának. A feladat külsőt válthatott ugyan, de a megoldás sürgetősége hatalmasabbá vált. A hatalmasságok át fogják látni, minő ellenállhatatlan azon mozgalom, mely az egész nemzetet Róma felé sodorja, s át fogják látni, mekkora erőlködésébe került Itáliának ellenségként bánni azzal, ki oly fontos szolgálatokat tett, s oly elv védője volt, mely valamennyi olasz öntudatában él. E győzelem után, melyet némileg önmagán vívott Olaszország, szükségtelen bizonyítgatni, hogy ügye az európai rendé. A katholikus hatalmak és különösen Francziaország be fogják látni, minő veszélylyel jár, ha Itália és a pápa közt az ellentétesség fentartatik, melynek egyedüli oka a világi hatalom. A dolgok ily állása tovább nem tartható, ennek vége az lehetne, hogyó király kormánya végletekbe sodortathatnék, melyeknek felelőssége nem csak reánk háramlanék, és a katholicismus érdekeit, valamint Európa békéjét komolyan veszélyeztet A második jegyzékben, mely oct. 8-án kelt, elmondja Durando, hogy a „Moniteur“-ben közzé tett okmányok, illetőleg azok közzététele azt gyaníttatja , hogy a császári kormány belátván, hogy a római kérdést továbbra is függőben hagyni veszélyes, oly megoldást kell létrehozni, mely mindkét fél igényeivel lehetőleg öszszeférjen. A franczia kormány czélja az volt, hogy a római pápát Itáliával kibékítse, de kérdés : lehet-e remélni a pápa közelebbi allocutiója, s a „Moniteur“ben közzétett franczia javaslatok visszautasítása után ? Felelet: nem. Elég világosan kitűnt, hogy Róma megszállása nem eszközölte, s nem fogja eszközölni soha sem Itáliának a pápával, sem a római népnek kormányával kibékülését. Íme tizennégy év óta van Rómában a franczia sereg, s a kívánt reformok közül egyetlen egygyel sem javító alattvalói helyzetét a pápai kormány, a katholikusok lelkiismerete sokkal háborodottabb, mint valaha. A francziák jelenléte gátolja a rómaiakat, hogy kormányukra békés eszközök által törvényszerű befolyást gyakoroljanak, mint ezt máshol a közvélemény tenni szokta. Ezután a nápolyi rablások szitogatását hányja szemére a pápai széknek, melyet a franczia lobogók védelme alatt űz stb. (E jegyzék annak idejében ismertetve volt.) Késmárk, január 10-kmn. A Mi is azok sorába tartozunk, kik azt hiszik, hogy egyedül országgyűlésünk feliratai s felséges fejedelmünk válaszaiból fejlődhetik a a nemzet oly állása, melyhez majd méltán csatlakozhatik a nemzeti kiengesztelődés örömünnepe. Deák Ferencz 1840. évi országgyűlési hires jelentésében a szabad sajtóról szólva, ezeket mondja : „Más alkotmányos nemzeteknél a szabad sajtónak vitatásai kifejtenek minden tárgyat, mielőtt a felett a törvényhozás határoz, s mikor az köztanácskozás alá kerül, ismerve van a fennforgó kérdésnek minden oldala, tudják a nemzet képviselői a nemzet véleményét és közszükségeit s végzéseiket ezekhez alkalmazhatják. Ahol ez így van, nem lehet ott félni attól, hogy valamely eszmének elragadó fényes külseje veszélybe döntse a nemzetet, mert a szabad sajtó, melynél a vélemények minden árnyéklatának van képviselője, a felkapott és vitatott eszméknek veszélyes részeit tartózkodás nélkül szétbonczolja, mi által a közvélemény fejüik és erősödik. Ahol ez nincs, ott kormány s törvényhozás több nehézségekkel küszködik, az ország egyik vidéke mm ismeri a másik vidéknek szükségeit s nézeteit, minden törvényhatóság csak a maga köréhez képest adhatja a maga utasításait, a kormány nem kisérheti gondos figyelemmel a nemzet kifejlődésének haladó lépteit s munkálkodását ezekhez nem irányozhatja. Innen származtak a számtalan csalódások, gyakran elhibázott számolások és azon ingatagság, mely irányt s eszközöket minduntalan változtatva, ezért soha sem ér, de kárt sokat tehet. Tapasztalás mutatja azt is, hogy minden országgyűlésen hónapok múlnak el, míg a kormány a nemzetnek s a nemzet a kormány véleményének valóságos állásával tisztán megismerkedik és ez gyakran, az elveszett időn felül, még keserűségbe is kerül, így Deák. És valóban tekintsünk bár általános, szempontokra s más alkotmányos nemzetek példájára, vagy figyelmezzünk saját körülményeinkre, ezen nézeteket most is mindenekben igazolva találjuk. Közvetlen s terjedelmesen ható közvetítő semmi már nem lehet, mint a törvényhozói tárgyak fejtegetéseivel országgyűlés előtt s alatt foglalatoskodó hírlapok. Miért nem szólanak tehát? azt kérdik a félhivatalos lapok, miért csak néma vágyakat táplálnak keblekben. Erre a „Pesti Napló“ 1860. nov. 21-én 270 szám alatti lapjában eleve már felelt az akkori „Fortschrittnak“, melynek akkori magyar szerkesztőtársa most a „Sürgöny“ bécsi levelezője. Mi is szintem nem akarván, a tojások közti tánczhoz nem értünk és azért halgattunk, mert tartózkodás nélkül a felkapott eszmék veszélyes részeit szét nem lánczolhatjuk, mint Deák jelentésében mondva van, addig azonban tényekre vártunk, melyek a mindenünnen , óhajtott kiegyezkedésre az utat egyengetnék. És különös jelenet! Mig egy részről a félhivatalos közlönyök a kiegyenlítés messzeható következéteit dús ecsettel szép szavakban festik; másrészről tények által van elfojtva keblünkben halka reményünk , mert koczkáztatását látjuk azon vallásos békének, melyet 1790 óta szabad polgári institutiónk gyémántjának tekintettünk.Nem elmélkedünk, csak a tényeket szárazon adjuk. Az 1860. május 15-dikén Benedek tábornagy és gróf Thun akkori vallásügyi miniszter urakhoz intézett legfelsőbb kézirat első pontjában ő Felsége parancsolni méltóztatott, hogy a pozsonyi és ujverbászi ágostai hitvallású superintendentiák fönnállásukban ne háborgattassanak, s a szervezett községek, esperességek és azok hivatalnokai, valamint mindazon személyek, kik a szervezést előkésziték és előmozdíták, semmikép ne nyugtalanittassanak. A második pontban a szarvasi superintendentia esperességeinek szabadságukra hagyatik előbbi kötelékük szerint, a pesti s illetőleg az eperjesihez csatlakozni, ehhez képest a sopronyi, eperjesi s pesti superintendentiák egyelőre az előbb fennállott dunántúli, tiszai s bányavidéki superintendentiák határait vehetik föl, amennyiben ez utóbbiak határai a pozsonyi és verbászi superintendentiák megalakítása által nem módosíttattak. Ezen legfelsőbb kézirat folytán a dunántúli, a tiszai, s miután a verbászi superintendentia községei sem fogadták el a pátensszerű szervezést, a bányavidéki superintendentia is régi határaikban többé nem zavartattak, egyedül a Dunán inneni superintendentiában maradt meg az egy nehány községből álló pozsonyi superintendentia, így találta az 1860. oct. 20 án kelt legfelsőbb diploma az ágost. hitv. protestánsokat. Ó cs. k. a. Felsége báró Yayhoz akkoron intézett legfelsőbb kéziratában oda nyilatkozni méltóztatott, hogy a magyar államjognak azon ősrégi elve, hogy a törvények hozásának, változtatásának, magyaráztatásának vagy megszüntetésének joga csak a törvényes fejedelem által az országosan összegyűlt törvényes rendekkel közösen gyakoroltathatik és ezenkívül nem eszközöltethetik, Magyarországban az országgyűlésnek illetékességére nézve ismét hatályba fog lépni. Miután az 1790: 26. t. ez. 4. §-a azt rendeli: ut Canones circa Religionens per Synodos suarum Confessionum suo modo conditi, neque per dicasterialia mandata, nee per Resolutiones Regias possint alterari, a protestánsok az 1859-iki nyílt parancs által okozott sérelemnek teljes orvoslását a hatályba visszalépett törvényhozásra, a visszaállított magyar kormányra s az időre bizták. — Vallásos nyugalomban éltek egy évig , mely alatt a magyar kormányszékek az 1860. május 15-dikén kelt legfelsőbb kézirat nyomán a pozsonyi patentalis supervi- I tendentiát nem háborgatták, de meg sem engedték, hogy a törvény által biztosított többi, superintendentiák háborgattassanak. Azonban a pozsoni superintendentia, teremtője gr. Thun miniszter i úr lelépésével, maga magától bomlásnak eredt. Superintendense Kuzmányi ur a pátens világos rendelete ellen, mely szerint Pozsonyban laknia kelletett, már 1861. április havában Bécsbe tette át megint lakását és h onnét akarta igazgatni azon nyolcz egyházközségét, melyre egész superintendentiája akkoron már leolvadt. Ugyanazon 1861 év vége felé és 1862-ben az ágost. hitv. autonom egyház viszonyai napról napra kényesbek lettek. Hodzsa lelkész ur, kinek egyházközsége nem is a patensszervekhez tartozik, egyházi felsőbbségének az engedelmességet felmondotta. Ő és Hurban lelkész úr az autonom egyház ellen agitáltak , s a Dunán inneni egyházkerület superintendensét a nép előtt vallástalansággal vádolták. Az autonom egyház pedig ezen háborgatások ellen törvényes hatósága körében eredmény nélkül intézkedett, mig végtére maga a cs. kir. ap. Felsége ebbeli merényeket biztossági vizsgálatra utasítani méltóztatta. 1862. dec. 21-én 80772. sz. a. a nm. m. kir. helytartótanács az ág. hitv. superintendentiákat értesítő, miszerint a pátens szerint szervezett és az autonóm egyházközségek közt létező súrlódások elhárítására nézve minden evang. egyházközség szintúgy, ha magát patensszerűleg rendezi, valamint ha a pátenstől visszalépni szándékszik, az illető egyházi közgyűlésen hozott ebbeli határozatát, előbbi superintendensének egyszerűen tudomására juttatni köteleztetik. Aggodalmak közt azon kérdésre nyilnak ajkaink, vájjon visszavétetett-e a máj. 15-kén kelt legfelsőbb kézirat ? miután az érintett rendelet nemcsak a Dunán inneni superintendentiához, melynek kebelében egynéhány pátensszerü községek léteznek, de a többiekhez is intéztetett, a melyekben egy pátensszerü egyház sem létezik és a májusi legfelsőbb kézirat után többé nem is létezhetik. A londoni kiállításnak mutatkozó kövitkelései. Nagyon érdekes volna tudni mindazon következéseket, melyek a londoni kiállítás által hazánkban márig okoztattak. Igen lekötelezve érezném magamat, ha ez érdemben termesztőink és kereskedőink a nyert és nyerendő megrendeléseket közölni szíveskednének. Másod , harmad kézből, több rendbeli megrendelésről hallottam már, miután azonban ezek csak magánhírek, nyilvános tudomást róluk nem vehettem. Borainkat illetőleg ezúttal tökéletesen biztos forrásból két nevezetes eseményről értesíthetem az olvasót. , Ezen eseményeknek egyike az, hogy a veszprémi püspök ur ő excellentiája jeles somlai borának akójáért, nyolcz font sterlinget, kapott aranyban. A másik eseményt pedig jelzi egy, a mai napon (jan. 17.) hozzám érkezett levélnek tartartalma Dióssy Márton, Londonban lakó hazánkfiától. E levélnek kivonata a következő. „Vettem m. hó 22-röl és f. hó 7-kéről szóló becses leveleit. Fő tartalmukra válaszul, őszinte örömmel jelenthetem, miszerint a forrón óhajtott czélhoz nagy lépésekkel közeledünk. Gróf Zelinszky borküldeménye nagy epochát jelent borkereskedésünk történetében, jobban mondva, genesisében. Ezen küldemény jelentékeny mennyisége és kitűnő minősége, de maga a férfiú bátorsága, ki bizonytalanra, ily tetemes vagyont koczimáztat, magára erőszakolta az angolok figyelmét. Még azok is, kik szavainkra csak fél füllel és tamáskodva hallgattak, érdeket tanúsítanak most. There must be some thing in the matter“ — gondolja az angol s ő nagyra becsüli a bátorságot, legyen az a kereskedelem vagy a csata mezején. V . . . . urat, kihez a küldemény czimezve volt, jó előre összeköttetésbe hoztam Sellers úrral, és ez utóbbi, a szállító derék gróffal együtt, erélyesen eljár most ezen ügyben. Ma reggel (január 13), midőn fellers urat utoljára láttam, majdnem bizonyosnak mondotta: egy hatalmas társaság legközelebbi létrejöttét. „Örülhetnek önök odahaza, ha e jó hír valósul. De örömük nem lehet őszintébb a magaménál ! Minden hosszú levelezéseknek , a menynyiség és minőség s a fizetési mód feletti értekezleteknek vége lesz ! Szükségletünket itt helyben fogjuk elláthatni, és ez reánk, itteni borkereskedőkre nézve fontos dolog. Éber figyelemmel kísérem ezen ügy menetét és tudósításaimmal nem fogok késni.“ Eddig a levél. Adja Isten, hogy a jól indulni látszó borügyi fejlődés mielőbb magára vehesse természetes, nagyszerű mértékeit. A vállalkozó derék gróf Zelinszkynek pedig, ha vállalat, a mint jelezve van, sikerül, a haza lesz köszönettel adós! K o r i z mics. (Gazd. L.) Gazdasági s keresked. tudósítások. — Pest, jan. 21-kén. Derült napfényes idő , egész éjjel erős szélhivar, mely még most sem csendesült teljesen. Gabnaüzletünk valami különös elevennek nem mondható ugyan, azonban mind a helybeli, mind a felső-ausztriai fogyasztók mégis meglehetős érdekeltséget tanúsítottak a búza iránt, mely múlt heti árait teljesen megtartja. A 89 ftos búzát 4 ft 45 krön, a 88 ftost pedig 4 ft 40 krön vették. Zabból a hosszas szünetelés után tegnap 5000 m. bácskai termék adatott el 1 ft 46 krjával. Különfélék. Pest, jan. 21. * Már régebben meg volt említve , hogy Deák Ferencz ünnepelt hazánkfia tiszteletére egy nagyszerű díszes album készül, melynek létrehozására az 1861-iki országgyűlés néhány kiváló tagjából bizottmány alakult. Most már azon helyzetben vagyunk, miután a dolog úgyis nem sokára nyilvánosság elé kerülendő hogy kijelenthetjük, miszerint e diszkönyv Posner Károly Lajos helybeli derék nagykereskedőnknél készül, és állítása szerint még sokkal diszesebb és művésziebb kivitelű leend, mint az általa készített két akadémiai diszkönyv, a me