Pesti Napló, 1863. január (14. évfolyam, 3866-3890. szám)
1863-01-29 / 3888. szám
23-3888 14-ik évi folyam. Csütörtök, január 29.1863. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet. E lap 'ÍSteSwíS ££££*"** Kiadó-hivatal: Előfizetési Kitételek : Ferencziek terén 7-dik szám földszint. Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva ! Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli félévre .... 10 frt 50 kr o. é. fogadtatnak el. panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr o. é. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön 30 uj kr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 uj kr. PEST, január 28. 1863. *** Bécs, január 27-én. Igaz, hogy az itteni gouvernementális közlönyök úgy tesznek, mintha a delegátusok gyűlésére vonatkozó tervnek bukását zokon vennék ; meglehet, hogy abban is igazuk van, miszerint nem Ausztria maga idézné elő kéz alatt ama kedvezőtlen eredményt, egyedül azon okból, mert Poroszországot legvégsőre hajtani nincs szándéka. De minda mellett tény, hogy itteni kormánykörökben könnyen vigasztalták magukat a frankfurti vereség miatt, mégpedig azért, mert legújabb időben a keleti ügyek oly fordulatot vettek, mely az osztrák kormány teljes figyelmét igényli és nem teszi kívánatossá, hogy még nyugat felé is holmi német ügyekkel kelljen bajlódnia. Nagy csalódás volna azonban azt hinni, hogy már most a két németországi nagyhatalom közt szent a békesség. Ami halad, el nem marad, és a véleménykülönbség azonnal újból színre fog kerülni, mihelyt akár Bécsben, akár Berlinben,a német kérdésben ismét active fel akarnak lépni. Ami Rechberg és Bismark urak személyes találkozását illeti, bizton állíthatjuk, hogy ily találkozás pár hét előtt csakugyan tervezve volt, de Ausztriának egy elengedhetlen előfeltételén szenvedett hajótörést. Rechberg gróf, t. i. mindenek előtt az úgynevezett kis német, eszme elejtését kívánta , mielőtt bármily alkudozásba ereszkednék, határozott nyilatkozatra szorította Poroszországot az iránt: váljon késze ezen hatalom véglegesen szakasztani a Nationalverein politikájával, mely — ha kell — Németországot Ausztria kizárásával is megalakítani kész. Tehát a Nationalverein-nal szakasztani, ez vala a conditio sine qua non Rechberg gróf részéről, és e feltételt Bismark úr visszautasította. Ezzel az alkudozásnak vége szakadt. Azon nyilatkozatból pedig, melyet a porosz követ a minap Frankfurtban tett, és melyben ő egyenesen Bernstorff gróf kisnémet terveire hivatkozott, ezeket még most is a porosz kormányéinak vallván, de nyilatkozatból, mondjuk, világosan láthatni, hogy a porosz kormány még nagyon messze van attól, hogy a német ügyben Ausztria álláspontjához csatlakoznék. Azonban, amint mondtuk, a keleti bonyodalmakkal szemben itt egyelőre pihentetni fogják a német kérdést. Ami keleten történik, az Ausztriára nézve mindenkor kiváló fontosságú volt, most pedig kettősen az, miután nemcsak Franczia és Oroszország fondorlataitól kell tartani, hanem Anglia utolsó czéljai sem ismeretesek. Nem biztos tudat, hanem homályos sejtelemnél fogva mindazáltal nincsenek itt megelégedve Angliának fellépésével, nevezetesen a görög ügyre nézve, és minden következő trónjelölt itt kevésbbé tetszik az előtte valónál; gyanítják, hogy mindezen candidatusok csak „entreache“ rendeltetésével bírnak, mely alatt egy meglepő és egészen váratlan szini jelenet készül. Nyárspolgáraink persze azt hiszik, hogy Anglia zsebükben van, mióta azt halották, hogy pláne két angol társulat akar itt bankot alapítani. Egyiknek érdekében itt jár-kel most az a Bonamy Price ur, akinek angol lapokban megjelent czikkeit a Donauzeitung suo tempore oly vas kitartással fordítgatta. Hazánkban Bonamy Price ur nevezetesen a,Bolond Miskai által kapott némi hírre. Tudván most, hogy micsoda malmon őröl Price ur, tavalyi czikkeinek értékét is kellő mértékére vezethetjük vissza. Az új banktervekre visszatérve, ki kell mondanunk, miszerint ezek értelmesebb financieri körökben kevés tetszésre találnak; némelyek — a nagy bankárok, kik a váltóescomptrozást a magok egyedáruságának tekintik — attól félnek, hogy az új bankok által anyagi kárt szenvedhetnének ; a többség azonban azon nézetből indul ki, hogy míg a nemzeti bank ily tág privilégiummal fennáll, addig csak egy apró bank létezhetnék mellette ; ilyenre pedig nincs szükség. Ma, nem tudom, melyik lapban, az mondatik, hogy a tervezett angol bank nem annyira a helyi forgalomra akar reflectálni, hanem a pénzbeli közlekedést közvetíteni Anglia, Ausztria és kelet közt. Ha az olvasó ezt érti, gratulálok neki; én, részemről, nem értem. A magyar ügyekre nézve, miként előre jelentem, csend állott be a centralista sajtóban, mely most főleg Oroszországgal foglalkozik, és ennek csakugyan kemény szavakban mondja meg az igazat. Ez ellen senkinek nem lehet kifogása : bármi részat mondanak is Oroszországról, nem mondhatnak annyit, amennyit ő legújabb magaviselete által, megérdemelt, hanem azért mégis azt kell kérdenünk : vájjon hasonló bánásmódban részesülne-e az orosz kormány az itteni gouvernementális lapok részéről, ha Gjortsakoff herczeg történetesen barátja volna Ausztriának, és nem ellensége ?! Egyik minapi tudósításomhoz pótlólag meg kell említenem, hogy a könyvárusok nem eszközölhették ki ugyan, hogy kereskedelmi könyveik egy része — az, mely csak megszemlélési és bizományos küldeményekre vonatkozik — bélyegmentes maradjon, azonban fel lőnek szólítva, hogy az új törvény értelmében indítványozzanak oly átlagösszeget, melylyel a kereskedelmi könyvek bélyegkötelezettségét meg akarnák váltani. Erre a könyvárusok most az összes évi adó három százalékát ajánlották fel, és miután Francziaországban ugyanennyi (az adó minden frankjától 3 centimel) fizettetik, valószínű, hogy a pénzügyminisztérium ez ajánlatra rá fog állni. Némely nagyobb ipartársulatokkal hasonló egyezkedés történt, és kívánatos volna, hogy a hazánkbeli társulatok is kövessék e példát, mert a kormány maga is engedékenyebb, ha szilárd összeggel kínálják meg, a bélyegköteles pedig egyszersmind sokféle vexatiótól óvja meg magát. Tegnap este fáklyás zene volt Ressel, a propeller feltalálójának emlékezetére. A polytecrmikum tanulóin és sok iparűzőn kívül legalább is három század rendőrségi katona vett benne részt! Pest, január 28. 1863. Az „Ungar. Nachrichten“ a minap, a jogfolytonosságot illetőleg, olyasmit fogott ránk, a mi ellen tiltakoznunk kellett. S nyiatkozatunkban többek közt azt mondtuk , hogy a tettleges jogfolytonosság és a verwirkung elmélete között nincsen közép ut ; azt mondtuk, hogy valamely felfüggesztett alkotmánynak csak részbeni visszaállítása, perroválás a visszaállított részre nézve is. Ez elvet közelebb megtámadja a „Pesti Hírnök.” Collegánk az általunk tagadott középutat a tényleges jogfolytonosság és alkotmányvesztés elmélete közt az „elvi elismerésben“ fedezi föl. Elméletét azonban több elménetséggel, mint alapossággal védi. Azt vitatja ugyanis, hogy a mi elméletünk rokon Grossingéval — a múlt század eme Lustkandléval — ki egykor a törvény-decretumok kérelmi hangon írt szerkezetéből azt következtette, hogy a magyaroknak soha sem volt alkotmánya. S hogy mutatja meg ez elmés ötletet a tréfás collega ? Eddig is volt — úgymond — egy egy közjogi törvény, mely, ha elvileg elismertetett is, életbe nem lépett, így Dalmatia visszakapcsolása. Nem volt meg tehát a tettleges folytonosság egyes közjogi törvényekre , a jogfolytonosság elmélete szerint tehát az alkotmány többi része sem állana. Quod erat demonstrandum. Ha okok helyett mi is elménetséggel akarnánk válaszolni, mindenek előtt azt kérdenék a collegától: mit mondana arra, ha előfizetői elvileg elismernék jogát az előfizetési pénzhez, de tettleg nem adnák meg neki ? Beérné-e az elvi elismeréssel ? De mellőzzük a tréfát! Nagyon is komoly dolognak tartjuk azt a tant, melyet kollegánk hirdet. Ha ugyanis áll, hogy a kormány elvi elismerése közjogi törvényeknél elegendő a nemzetre nézve ; ha e tan pótolhatja azt a törvényeinkben annyiszor kimondott alkotmányos elvet, hogy a törvények csak országgyűlésen hozathatnak és töröltethetnek el a fejedelem és nemzet közegyezésével , akkor valóban kérelmivé, a hatalom egyoldalú kényétől függővé válik bármely alkotmány. Melyik elv áll közelebb e szerint Grossing nézetéhez : a miénk-e, vagy a „P. Hirnök“-é, a jogfolytonosság-e, vagy az mely az elvi elismeréssel is beéri ? — e kérdés eldöntését az olvasó józan ítéletére bízzuk. S még csak egy pár észrevételt teszünk. Mi a magyar közjog legfőbb elvére hivatkoztunk, s a „P. Hirnök“ nekünk egy sérelemmel felel. Mi a törvénykönyvből s az alkotmányosság természetéből merítjük nézeteinket, s ő a sérelmek könyvéből vonja le okoskodásait. Melyik a jó forrás ? ítélje meg szintén az olvasó. Aztán mi nem is egyes közjogi (soha végre nem is hajtott) törvényről, hanem magának az alkotmánynak egy részéről szóltunk. Úgy hiszszük, ez is lényeges különbség. Midőn törvényeink a törvényhozás jogát a nemzetnek és fejedelemnek közösen tartják fenn, nem érik be akár minő törvényhozással, hanem a „törvényesen“ egybegyűlt országgyűlésről szólanak. S miután a törvényhozás oly Organismus, melynél az alkotmány főbb tényezői mind közreműködésre vannak hivatva, bízvást kérdhetjük, váljon maguknak az alkotandó törvényeknek jogérvényességére nem múlhatlanul szükséges e ez organismus teljes és törvényes volta, nem szükséges-e a jogfolytonosság nemcsak elvi, de tettleges elismerése ? Minél inkább tartósnak, s minden közjogi kifogáson felül esőnek óhajtjuk a kiegyenlítést, annál inkább ragaszkodnunk kell e részben nézetünkhöz. S hogy a magyar országgyűlés, minden sérelmi politikája mellett, melyre felelős kormány nem létében kényszerítve volt, az általunk kijelölt utat követte, valahányszor nem egyes törvényről, hanem magáról az alkotmányról volt szó, legyen elég például csak az 17 9°/iki törvényhozásra hivatkoznunk. A felfüggesztett alkotmány főbb tényezőire nézve, nem volt-e teljes szervezetében visszaállítva már az 179%-ks országgyűlés előtt? S hogy értették az ország rendei a jogfolytonosság elvét , mutatják törvényeik, melyek az alkotmányosság főbb elveit, s különösen a törvényhozás jogát oly tisztán, oly határozottan körülírják. Íme a példa, melyre hivatkozhatni, midőn az alkotmány részletes vagy teljes visszaállításáról, s nem egyes, életbe sem lépett, vagy elavult törvények végrehajtásáról van szó. Kitetszik e példából, hogy őseink bölcsesége sem tudta fölfedezni azt a középet, mely a jogfolytonosság és alkotmányvesztés elmélete közt újabban formuláztatik. Mutatja ez, hogy a mi nézetünk, a tényleges jogfolytonosság, nemcsak általános alkotmányos elv, hanem a fölött kiválólag magyar közjogi elv is. Ez elv tényleges elismerése, az első lépés. Ha ez megtörtént, ám vitatkozzunk, ha tetszik, a 48-as törvények revisiójáról! Pest-miskolczi vasúton. Tegnapi czikkünkben szólottunk a pestmiskolczi vonal építésére vonatkozó első versióról, most szólunk a másodikról, mely a tiszai vasúttársaságtól várja ezen vonal mihamarabbi kiépítését; mert ekként okoskodnak azok, kik ezen verzióban bíznak : a tiszai társulatnak előbb vagy utóbb be kell látnia, hogy e vonal minden , általa eddig építetteknél jövedelmezőbb, s olyan, mely a vasúttársulatnak függetlenítésére fő fő tényező — ha minden egyebet mellőzünk — már az elkülönített fővárosi saját indóház szempontjából is, minővel eddig eme terjedelmes vasutakkal rendelkező társulat még nem bír. Indokolják eme nézetüket azzal, hogy ha nem lenne szándékában a társulatnak ezen vonalat mihamarább megépíteni, nem vette volna föl különben is terjedelmes szabadalmába, s nem kérte volna legújabban lejárt szabadalmának — mint halljuk — engedélyezett meghosszabbítását. De legyen bárminő a tiszai vasúttársaság határozata, minket nem a ki, hanem a mi érdekelvén, foglalkozzunk a vonalozással. A t. társulat vonalozását — ámbár se ásó, se kapa nem munkál ott — ismerjük. Ezen vonalozás Pestről, a Kerepesi utón állítandó indóházból indulna ki, s a Rákos vizének mentén, minden dombocskát kikerülve, Czinkotát balra hagyva, Mende vagy Bille körül tenné első állomását; honnan Tapio-Szele körül bukkanna ki Jászberény fölött, Árok-Szállás alatt; innen egyenes vonalban görbülne Mező- Kövesd alá, honnan — a hegyeket kerülve — beleesnék valahol a miskolczi vonalba. Ez a legegyenesebb vonal (?), ez a legolcsóbb építési tér, ez a legegyszerűbb combinatió. Pest-Miskolczot, mint két pontot véve, eme vonalozás korántsem a legrövidebb, ámbár az tagadhatlan, hogy ezen vonalozás volna legolcsóbban kiépíthető, és hogy itt volna legkevesebb akadály. Azonban az-e a legjövedelmezőbb, az-e a legczélszerűbb vonalozás, mely legkevesebbe kerül, az más, egészen más kérdés, melyre igen egyszerű a felelet, s a térképre vetett egy pillantás ezen egész vonalzást szerencsétlen combinatiónak fogja bizonyítani. Nem is állítjuk e vonalzásról, hogy ez a tiszai társulatnak elhatározott vonala, s jól tudjuk, hogy a tiszai társulat, de különösebben annak hazafi munkásságban megőszült érdemdús elnöke, gróf Andrássy György urőexcellentiája, nem építhet, s nem fog soha oly vonalozást életbe léptetni, mely országos szempontból ezéltévesztett, vidéki érdekből fonák, vállalkozási szempontból pedig, mondjuk ki kereken, halvaszülött, bukott vállalat volna. Ezen állításokat kívánjuk jelen czikkünkben földeríteni, s adatokkal megállapítani. Vonatozásoknál, az országosan kitűzött irányok szem előtt tartása mellett, következő szempontok jönek tekintetbe: Közlekedési gyorsaság, tehát lehető egyenesség. Nemzetgazdászati összekapcsolások, tehát népes városok, lakott helyek felkeresése, érintése, érdekbe vonása. Hadtani tekintetek, tehát hegyszorosok, nyilások (défilék), hadászati helyzetek (positiók) védelmi, és támadási törzshelyek (pivots) összekötése. Vidéki szempontból kereskedelmi forgalmi áru és utasszállítási igényekkel biró helyek érintése s ezeknek fölhasználása. Vállalkozási szempontból pedig, hogy mindezen fent elősorolt igényeknek érdekbe vonása mellett, a lehető olcsó, aránylag könnyű s biztos alapokra fektehető legyen az építkezés, s jövedelmes a vonal. S várjon, midőn a pest-miskolczi vonalon végig tekintünk, mindezen érdekeknek elfogulatlan megítélése , szakértő számbavétele,nem tízszeresen több előnyt ajánl-e a hegyek mellett, szorosan a Mátra lánczolat terénél egyenesen elvezetendő vasútnak ? Vájjon versenyezhet-e ama rákosvölgyi emezzel, bármi tekintetben ? Vájjon közlekedési szempontból nem rövidebb-e a pest-hatvan-gyöngyös-eger-diósgyőri, minden más vonalnál ? Vájjon nemzetgazdászati tekintetből nem előnyösebb-e oly tervezet, mely 3 nagy népes várost érint, melyeknek mindegyike tekintélyes üzleti piaczcal bir, s élénk telivér magyar iparos lakossággal van népesítve. Nem előbbre teendő-e ez oly vonalozásnál, mely, homok buczkákon által, alig képes a nyolczadik mértföldnél állomásra érdemes helyet fölmutatni ; mig az egész vonalával ama népes városokra nézve teljesen használhatatlanná lesz, sőt ezeket hosszú időre elüti minden vasúti reménytől. Hadtani tekintetben úgy áll e két vonal egymáshoz, mint ezer a zérushoz. Pestről alig két mértföldnyire a kerepesi hegycsomóhoz érünk, melyen elhaladva, jobbra Isaszög, balra Vácz nyilik meg. Következik az aszód-bagi völgynyilás, mely balról hegyek közé vezet, jobbról elláthatlan síkra tör utat, s nevezetes állástömegek kifejtésére (massen evolution), míg más része az ezen pontot köröző hegyfokozatok (entre coupé-k), a legnevezetesebb strategikus helyzetek egyike. Alig halad vonalunk tovább, s már előttünk fekszik a történelmi nevezetességű Zagyva-torkolat, mely balról ismét zárt kaput képez a túrás csatatérnek termett halmozott síkra, melyen túl következik a pata-pásztói völgy, kiszámithatlan jelentőségű szurdoki szorosával, mely Gyöngyösre nehezedik, s mintegy ellennyilása (bouche) a később következő Sz.-Mari és verpeléti völgyeknek, a nagy tekintetet érdemlő pétervásári szoritónak (défilé), mely ismét az Eger s baktai szorosokban a felnémet szarvaskői oly biztos elő vagy visszavonulási sziklabástyákban végződik. Ezen állás mellett elhaladva, kevés akadályok leküzdésével a diósgyőri síkra bukkanunk, mely ismét egyik legfontosabb hadtani gyálpont (pivot) éjszak, kelet és délfelé irányzott hadjáratoknak akár elfogadandó, akár ajánlandó csata esetén. Régibb s ujabbkori hadjárataink bizonyítják, hogy emez egész vonalon sok és nagy tekintetet érdemlő hadászati pontok vannak, melyeknek a közlekedési eszközök leggyorsabb nemével — vasúttal — való összekötése kiáltó szükség. Kétségtelen, hogy csak — per summos apices — pontozhattuk ezúttal e tárgyat, s mégis azt hiszszük, hogy a hadtani fogalmakból a legcsekélyebb adag elég arra, hogy ezen vonal hadászati fontosságát — védő és támadó háború esetén — belássuk , s a mende-bille-szele-berényi vonal felébe helyezzük. Eme pontozást azonban szükségesnek véltük, oly végre, hogy az illetők, midőn számítanak, erről sem feledkezzenek meg. Helyi érdekeket, azaz vidékieket, azért nem vetünk ezúttal állításaink mérlegébe , mert azokat csakis,, mint mellékeseket szeretjük tekinteni, s ezek a vállalkozási üzlethasznosítás szempontjának bemutatásánál önként fognak úgyis elibénk ötleni. Vállalkozási szempontból, azaz jövedelmezési tekintetben, ismét a térképre utalunk, s azon országútra, mely Pest-Miskolcz között ma egyedüli gyarló eszköze a közlekedésnek. A forgalom ezen kocsi után óriási, s nagyobb, mint az ország bármely más útján; személyszállító kocsik százanként, gabna, fa, vas, szén, zsír, szesz, gubacs, repcze,bőr, bor, stb. iparczikkeket szállító s fuvarozó szekerek ezrenként jőnek mennek. S várjon honnan ? Miskolcz városából, Eger városából, Gyöngyös városából, s ezeknek zónájába s közvetlen közelébe eső vidékekről. Az ezen városokat érintő egyenes vonal ezen, valóban nagyszerű forgalomnak, minden fuvarját magához ragadja, holott amaz még tizedrészét sem! Vizsgáljuk közelebbről, úgy van-e? Az egyenes vonal első állomása Gödöllő, a másiké tán Mende. Se Gödöllőről, se Gödöllőre egy utas, vagy márha sem fogja a mendei állomást használni. Hatvannak megfelelő állomás lenne tán Szele. Hatvanból s annak felső részéből aligha került— az oda 3—4 mértfödnyire fekvő — Szelére rakodó. Gyöngyösnek megfelelő állomás lenne Jászberény. Gyöngyös roppant forgalma aligha használhatna oly vonalat, mely legközelebbi állomásul a 4—5 mértföldnyi Berényt ajánlaná, mert alig képzelhető, hogy Gyöngyösről, s a felföldről oda özönlő vevő s eladó kereskedelmi portékák, úgy a terményeknek itt egybegyülni szokott tömegéből csak egy lat is vasútra kerülne, annál kevésbé a több százezer akóra menő visontai, sári, oremusi, tarjáni, oroszi, rédei, apezi borok. De az is alig képzelhető, hogy egyes utazó Berénybe törje magát Gyöngyös és vidékéről, omnibusokon, vagy saját kocsiján, azért, hogy onnan vasúton haladjon Pest, vagy Miskolcz felé. De igy halad ez Eger mellé Mezőkövesdig, s nem túlozunk, ha azt állítjuk, hogy Pestről az első állomás, mely e névre tán érdemes, Mezőkövesd körül lenne, honnét Eger és vidéke valamit rakhatna vasútra, s ahol tán személyesen is ott ülne fel a Pestre vagy Miskolczra utazó egri lakos, ámbár ezen állomás is jó 3— 32 mértföldnyire fogna esni Egertől. Kell-e ehhez commentár ? Nem túlozunk, ha azt mondjuk, hogy az egyenes vonal a pest-hatvan-gyöngyösi, t. i. dús forgalomra számíthat, míg emez meddőn fogna maradni. Avagy a kivitel nehézségei — melyek bizony nem oly feketék, minőknek a falra festik — elég ok-e arra, hogy egy virágzó, kereskedelmi, nemzetgazdászati, hadászati és vidéki érdekeknek áldást hozó, s a vállalkozást bőven jutalmazó vonal helyett, csak azon okból,mert ez többe kerül — az olcsóbb, de épen semmi igényt ki nem elégítő lépjen életbe. S vájjon az-e a drága, a mi ezer forintba kerül s 10 kamatot hoz; vagy az, mely csak 5—600 ftba kerül, de aztán nem is hoz csak 1—2 százlélit. Pedig a viszonylat ilyen a két vonal között, s épen azért ám építse a tiszai társulat ezen főfontosságú vasutat, csak a vonatozásnál ne feledje a számítást, s akkor nyert ügyünk van. Visontai. (Folyt, következik.) A bel- és külföldi szláv lapok szemléje. Az orosz-lengyel mozgalom első hallatára a cseh „Nemzeti Lapok“ tartózkodás nélkül kijelentették : a lengyelek részén kell, hogy legyen az igazság. Mert a nemzet és az orosz kormány közti viszály esetében eddig még mindig az utóbbi találtatott hibásnak. Azonban hozzátevék, hogy, ismerve a körülményeket, nem a lengyelek részére jósolják a győzelmet. Victrix causa diis piacait, sed victa Catoni! A krakkói „Csasz“ azonban eleve meghazudtolá magát a mozgalmat is, azt állítva, hogy a fülig fölfegyverzett, e szerint hát a fegyvertelen néppel szemközt győzelméről biztos kormánynak csak ürügy kelle, miszerint a keleti törekvéseiben zavart okozható népet, Európa helyeslése mellett, ostromállapotba helyezze. Annyi áll, hogy Párásban csak imént lengyel röpirat jelent meg, melyben kérve kérik az illetőket, legyenek békével időközben, s maguk az osztrák-lengyel és cseh lapok is ugyanily értelemben fogták föl a dolgot. Különben ugyancsak a krakkói „Csasz“ szerint az erdőségbe menekült, s itt-ott netalán ellen állhatott hadköteles egyének szám