Pesti Napló, 1863. január (14. évfolyam, 3866-3890. szám)

1863-01-29 / 3888. szám

23-3888 14-ik évi folyam. Csütörtök, január 29.1863. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet. E lap 'ÍSteSwíS ££££*"** Kiadó-hivatal: Előfizetési Kitételek : Ferencziek terén 7-dik szám földszint. Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva ! Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pé­nz, kiadása körüli félévre .... 10 frt 50 kr o. é. fogadtatnak el. panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr o. é. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön 30 uj kr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 uj kr. PEST, január 28. 1863. *** Bécs, január 27-én. Igaz, hogy az itteni gouvernementális közlönyök úgy tesznek, mintha a delegátusok gyű­lésére vonatkozó tervnek bukását zo­kon vennék ; meglehet, hogy abban is igazuk van, miszerint nem Ausztria maga idézné elő kéz alatt ama kedve­zőtlen eredményt, egyedül azon okból, mert Poroszországot legvégsőre hajtani nincs szándéka. De mind­a mellett tény, hogy itteni kormánykörökben könnyen vigasztalták magukat a frankfurti vereség miatt, még­pedig azért, mert legújabb időben a keleti ügyek oly fordulatot vet­tek, mely az osztrák kormány teljes fi­gyelmét igényli és nem teszi kívánatossá, hogy még nyugat felé is holmi német ügyekkel kelljen bajlódnia. Nagy csaló­dás volna azonban azt hinni, hogy már most a két németországi nagyhatalom közt szent a békesség. A­mi halad, el nem marad, és a véleménykülönbség azonnal újból színre fog kerülni, mihelyt akár Bécsben, akár Berlinben,a német kérdésben ismét active fel akarnak lépni. A­mi Rech­­berg és Bismark urak személyes találko­zását illeti, bizton állíthatjuk, hogy ily találkozás pár hét előtt csakugyan ter­vezve volt, de Ausztriának egy elenged­­hetlen előfeltételén szenvedett hajótörést. Rechberg gróf, t. i. mindenek előtt az úgynevezett kis német, eszme elejtését kí­vánta , mielőtt bármily alkudozásba eresz­kednék, határozott nyilatkozatra szorí­totta Poroszországot az iránt: váljon kész­­e ezen hatalom véglegesen szakasztani a Nationalverein politikájával, mely — ha kell — Németországot Ausztria kizárásával is megalakítani kész. Tehát a National­­verein-nal szakasztani, ez vala a conditio sine qua non Rechberg gróf részéről, és e feltételt Bismark úr visszautasította. Ez­zel az alkudozásnak vége szakadt. Azon nyilatkozatból pedig, melyet a porosz kö­vet a minap Frankfurtban tett, és mely­ben ő egyenesen Bernstorff gróf kisnémet terveire hivatkozott, ezeket még most is a porosz kormányéinak vallván, d­e nyilatkozatból, mondjuk, világosan láthat­ni, hogy a porosz kormány még nagyon messze van attól, hogy a német ügyben Ausztria álláspontjához csatlakoznék. Azonban, a­mint mondtuk, a keleti bo­nyodalmakkal szemben itt egyelőre pi­hentetni fogják a német kérdést. A­mi keleten történik, az Ausztriára nézve min­denkor kiváló fontosságú volt, most pedig kettősen az, miután nemcsak Franczia­ és Oroszország fondorlataitól kell tartani, hanem Anglia utolsó czéljai sem ismere­tesek. Nem biztos tudat, hanem homá­lyos sejtelemnél fogva mindazáltal nin­csenek itt megelégedve Angliának fellé­pésével, neveze­tesen a görög ügyre nézve, és minden következő trónjelölt itt ke­­vésbbé tetszik az előtte valónál; gyanít­­ják, hogy mindezen candidatusok csak „entreache“ rendeltetésével bírnak, mely alatt egy meglepő és egészen váratlan szini jelenet készül. Nyárspolgáraink persze azt hiszik, hogy Anglia zsebükben van, mióta azt halot­­­ták, hogy pláne két angol társulat akar itt bankot alapítani. Egyiknek érdekében itt jár-kel most az a Bonamy Price ur, a­kinek angol lapokban megjelent czik­­keit a Donauzeitung suo tempore oly vas kitartással fordítgatta. Hazánkban Bonamy Price ur nevezetesen a,Bolond Miskai által kapott némi hírre. Tudván most, hogy mi­csoda malmon őröl Price ur, tavalyi czik­­keinek értékét is kellő mértékére vezethetjük vissza. Az új banktervekre visszatérve, ki kell mondanunk, miszerint ezek értelme­sebb financieri körökben kevés tetszésre találnak; némelyek — a nagy banká­rok, kik a váltóescompt­rozást a magok egyedáruságának tekintik — attól félnek, hogy az új bankok által anyagi kárt szen­vedhetnének ; a többség azonban azon né­zetből indul ki, hogy míg a nemzeti bank ily tág privilégiummal fennáll, addig csak egy apró bank létezhetnék mellette ; ilyen­re pedig nincs szükség. Ma, nem tudom, melyik lapban, az mondatik, hogy a ter­vezett angol bank nem annyira a helyi forgalomra akar reflectálni, hanem a pénz­beli közlekedést közvetíteni Anglia, Ausz­tria és kelet közt. Ha az olvasó ezt érti, gratulálok neki; én, részemről, nem értem. A magyar ügyekre nézve, miként előre jelentem, csend állott be a centralista saj­tóban, mely most főleg Oroszországgal foglalkozik, és ennek csakugyan kemény szavakban mondja meg az igazat. Ez el­len senkinek nem lehet kifogása : bármi részat mondanak is Oroszországról, nem mondhatnak annyit, a­mennyit ő legújabb magaviselete által, megérdemelt, hanem azért mégis azt kell kérdenünk : vájjon hasonló bánásmódban részesülne-e az orosz kormány az itteni gouvernementá­­lis lapok részéről, ha Gjortsakoff herczeg történetesen barátja volna Ausztriának, és nem ellensége ?! Egyik minapi tudósításomhoz pótlólag meg kell említenem, hogy a könyvárusok nem eszközölhették ki ugyan, hogy ke­reskedelmi könyveik egy része — az, mely csak megszemlélési és bizományos kül­deményekre vonatkozik — bélyegmentes maradjon, azonban fel lőnek szólítva, hogy az új törvény értelmében indítványozza­nak oly átlag­összeget, melylyel a keres­kedelmi könyvek bélyegkötelezettségét meg akarnák váltani. Erre a könyvárusok most az összes évi adó három százalé­kát ajánlották fel, és miután Franczia­­országban ugyanennyi (az adó minden frankjától 3 centimel) fizettetik, valószínű­, hogy a pénzügyminisztérium ez ajánlatra rá fog állni. Némely nagyobb ipartársu­latokkal hasonló egyezkedés történt, és kívánatos volna, hogy a hazánkbeli tár­sulatok is kövessék e példát, mert a kor­mány maga is engedékenyebb, ha szi­lárd összeggel kínálják meg, a bélyeg­köteles pedig egyszersmind sokféle vexa­­tiótól óvja meg magát. Tegnap este fáklyás zene volt Ressel, a propeller feltalálójának emlékezetére. A polytecrmikum tanulóin és sok iparűzőn kívül legalább is három század rendőr­ségi katona vett benne részt! Pest, január 28. 1863. Az „Ungar. Nachrichten“ a minap, a jogfolytonosságot illetőleg, olyasmit fogott ránk, a mi ellen tiltakoznunk kellett. S nyi­atkozatunkban többek közt azt mond­tuk , hogy a tettleges jogfolytonosság és a verwirkung elmélete között nincsen kö­zép ut ; azt mondtuk, hogy valamely fel­függesztett alkotmánynak csak részbeni visszaállítása, perroválás a visszaállított részre nézve is. Ez elvet közelebb megtámadja a „Pesti Hírnök.” Collegánk az általunk tagadott közép­utat a tényleges jogfolytonosság és alkot­mány­vesztés elmélete közt az „elvi elis­merésben“ fedezi föl. Elméletét azonban több elménetség­­gel, mint alapossággal védi. Azt vitatja ugyanis, hogy a mi elmé­letünk rokon Grossingéval — a múlt század eme Lustkandléval — ki egykor a törvény-decretumok kérelmi hangon írt szerkezetéből azt következtette, hogy a magyaroknak soha sem volt alkot­mánya. S hogy mutatja meg ez elmés ötletet a tréfás collega ? Eddig is volt — úgymond — egy egy közjogi törvény, mely, ha elvileg elismer­tetett is, életbe nem lépett, így Dalmatia visszakapcsolása. Nem volt meg tehát a tettleges folytonosság egyes közjogi tör­vényekre , a jogfolytonosság elmélete sze­rint tehát az alkotmány többi része sem állana. Quod erat demonstrandum. Ha okok helyett mi is elménetséggel akarnánk válaszolni, mindenek előtt azt kérdenék a collegától: mit mondana arra, ha előfizetői elvileg elismernék jogát az előfizetési pénzhez, de tettleg nem adnák meg neki ? Beérné-e az elvi elismeréssel ? De mellőzzük a tréfát! Nagyon is ko­moly dolognak tartjuk azt a tant, melyet kollegánk hirdet. Ha ugyanis áll, hogy a kormány elvi elismerése közjogi tör­vényeknél elegendő a nemzetre nézve ; ha e tan pótolhatja azt a törvényeinkben annyiszor kimondott alkotmányos elvet, hogy a törvények csak országgyűlésen hozathatnak és töröltethetnek el a feje­delem és nemzet közegyezésével , akkor valóban kérelmivé, a hatalom egyol­dalú kényétől függővé válik bármely alkotmány. Melyik elv áll közelebb e szerint Gros­sing nézetéhez : a miénk-e, vagy a „P. Hirnök“-é, a jogfolytonosság-e, vagy az mely az elvi elismeréssel is beéri ? — e kérdés eldöntését az olvasó józan ítéletére bízzuk. S még csak egy pár észrevételt teszünk. Mi a magyar közjog legfőbb elvére hivatkoztunk, s a „P. Hirnök“ nekünk egy sérelemmel felel. Mi a törvény­­könyvből s az alkotmányosság termé­szetéből merítjük nézeteinket, s ő a sé­relmek könyvéből vonja le okosko­dásait. Melyik a jó forrás ? ítélje meg szintén az olvasó. Aztán mi nem is egyes közjogi (soha végre nem is hajtott) törvényről, hanem magának az alkotmánynak egy ré­s­z­é­r­ő­l szóltunk. Úgy hiszszük, ez is lé­nyeges különbség. Midőn törvényeink a törvényhozás jo­gát a nemzetnek és fejedelemnek közösen tartják fenn, nem érik be akár minő tör­vényhozással, hanem a „törvényesen“ egybegyűlt országgyűlésről szólanak. S miután a törvényhozás oly Organismus, melynél az alkotmány főbb tényezői mind közreműködésre vannak hivatva, bízvást kérdhetjük, váljon maguknak az alkotan­dó törvényeknek jogérvényességére nem múlhatlanul szükséges e ez organismus teljes és törvényes volta, nem szükséges-e a jogfolytonosság nemcsak elvi, de tettleges elismerése ? Minél inkább tartósnak, s min­den közjogi kifogáson felül­ esőnek óhajtjuk a kiegyenlítést, annál inkább ragaszkod­nunk kell e részben nézetünkhöz. S hogy a magyar országgyűlés, min­den sérelmi politikája mellett, melyre fe­lelős kormány nem létében kényszerítve volt, az általunk kijelölt utat követte, va­lahányszor nem egyes törvényről, hanem magáról az alkotmányról volt szó, legyen elég például csak az 17 9°/i­ki törvényho­zásra hivatkoznunk. A felfüggesztett alkot­mány főbb tényezőire nézve, nem volt-e teljes szervezetében visszaállítva már az 179%-ks országgyűlés előtt? S hogy ér­tették az ország rendei a jogfolytonosság elvét , mutatják törvényeik, melyek az alkotmányosság főbb elveit, s különösen a törvényhozás jogát oly tisztán, oly ha­tározottan körül­írják. Íme a példa, melyre hivatkozhatni, mi­dőn az alkotmány részletes vagy teljes visszaállításáról, s nem egyes, életbe sem lépett, vagy elavult törvények végrehaj­tásáról van szó. Kitetszik e példából, hogy őseink bölcsesége sem tudta fölfe­dezni azt a középet, mely a jogfolytonos­ság és alkotmányvesztés elmélete közt újabban formuláztatik. Mutatja ez, hogy a mi nézetünk, a tényleges jogfolytonos­ság, nemcsak általános alkotmányos elv, hanem a fölött kiválólag magyar közjogi elv is. Ez elv tényleges elismerése, az­­ első lépés. Ha ez megtörtént, ám vitatkozzunk, ha tetszik, a 48-as törvények revisiójáról! Pest-miskolczi vasúto­n. Tegnapi czikkünkben szólottunk a pest­­miskolczi vonal építésére vonatkozó első versióról, most szólunk a másodikról, mely a tiszai vasúttársaságtól várja ezen vonal mihamarabbi kiépítését; mert ekként okoskodnak azok, kik ezen verzióban bíz­nak : a tiszai társulatnak előbb vagy utóbb be kell látnia, hogy e vonal minden , ál­tala eddig építetteknél jövedelmezőbb, s olyan, mely a vasúttársulatnak függetle­­nítésére fő fő tényező — ha minden egye­bet mellőzünk — már az elkülönített fő­városi saját indóház szempontjából is, mi­nővel eddig eme terjedelmes vasutakkal rendelkező társulat még nem bír. Indokolják eme nézetüket azzal, hogy ha nem lenne szándékában a társulatnak ezen vonalat mihamarább megépíteni, nem vette volna föl különben is terjedelmes szabadalmába, s nem kérte volna legújab­ban lejárt szabadalmának — mint hall­juk — engedélyezett meghosszabbítását. De legyen bárminő a tiszai vasúttár­saság határozata, minket nem a ki, ha­nem a mi érdekelvén, foglalkozzunk a vonalozással. A t. társulat vonalozását — ámbár se ásó, se kapa nem munkál ott — ismerjük. Ezen vonalozás Pestről, a Kerepesi utón állítandó indóházból indulna ki, s a Rákos vizének mentén, minden dombocskát ki­kerülve, Czinkotát balra hagyva, Mende vagy Bille körül tenné első állomását; honnan Tapio-Szele körül bukkanna ki Jászberény fölött, Árok-Szállás alatt; in­nen egyenes vonalban görbülne Mező- Kövesd alá, honnan — a hegyeket ke­rülve — bele­esnék valahol a miskolczi vonalba. Ez a legegyenesebb vonal (?), ez a leg­olcsóbb építési tér, ez a legegyszerűbb combinatió. Pest-Miskolczot, mint két pontot véve, eme vonalozás korántsem a legrövidebb, ámbár az tagadhatlan, hogy ezen vonalo­zás volna legolcsóbban kiépíthető, és hogy itt volna legkevesebb akadály. Azonban az-e a legjövedelmezőbb, az-e a legczélszerűbb vonalozás, mely legkeve­sebbe kerül, az más, egészen más kérdés, melyre igen egyszerű a felelet, s a tér­képre vetett egy pillantás ezen egész vo­nalzást szerencsétlen combinatiónak fogja bizonyítani. Nem is állítjuk e vonalzásról, hogy ez a tiszai társulatnak elhatározott vonala, s jól tudjuk, hogy a tiszai társulat, de különösebben annak hazafi munkás­ságban megőszült érdemdús elnöke, gróf Andrássy György urőexcellentiája, nem építhet, s nem fog soha oly vonalozást életbe léptetni, mely országos szempont­ból ezéltévesztett, vidéki érdekből fonák, vállalkozási szempontból pedig, mondjuk ki kereken, halvaszülött, bukott vállalat volna. Ezen állításokat kívánjuk jelen czik­künkben földeríteni, s adatokkal megálla­pítani. Vonatozásoknál, az országosan kitűzött irányok szem előtt tartása mellett, követ­kező szempontok jönek tekintetbe: Közlekedési gyorsaság, tehát lehető egyenesség. Nemzetgazdászati összekap­csolások, tehát népes városok, lakott helyek felkeresése, érintése, érdekbe vo­nása. Hadtani tekintetek, tehát hegy­szorosok, nyilások (défilék), hadászati helyzetek (positiók) védelmi, és támadási törzshelyek (pivots) összekötése. Vidéki szempontból kereskedel­mi forgalmi áru és utasszállítási igények­kel biró helyek érintése s ezeknek föl­­használása. Vállalkozási szempontból pedig, hogy mindezen fent elősorolt igényeknek érdekbe vonása mellett, a lehető olcsó, aránylag könnyű s biztos alapokra fek­­tehető legyen az építkezés, s jöve­­delmes a vonal. S várjon, midőn a pest-miskolczi vona­lon végig tekintünk, mind­ezen érdekek­nek elfogulatlan megítélése , szakértő számbavétele,­nem tízszeresen több előnyt ajánl-e a hegyek mellett, szorosan a Mátra lánczolat terénél egyenesen elvezetendő vasútnak ? Vájjon versenyezhet-e ama rákosvöl­­gyi emezzel, bármi tekintetben ? Vájjon közlekedési szempontból nem rövi­­debb-e a pest-hatvan-gyöngyös-eger-diós­győri, minden más vonalnál ? Vájjon nemzetgazdászati tekin­tetből nem előnyösebb-e oly tervezet, mely 3 nagy népes várost érint, melyek­nek mindegyike tekintélyes üzleti piaczc­al bir, s élénk telivér magyar iparos lakos­sággal van népesítve. Nem előbbre teen­­dő-e ez oly vonalozásnál, mely, homok buczkákon által, alig képes a nyolczadik mértföldnél állomásra érdemes helyet föl­mutatni ; mig az egész vonalával ama né­pes városokra nézve teljesen használha­tatlanná lesz, sőt ezeket hosszú időre elüti minden vasúti reménytől. Hadtani tekintetben úgy áll e két vo­nal egymáshoz, mint ezer a zérushoz. Pestről alig két mértföldnyire a kere­pesi hegycsomóhoz érünk, melyen elha­ladva, jobbra Isaszög, balra Vácz nyilik meg. Következik az aszód-bagi völgy­­nyilás, mely balról hegyek közé vezet, jobbról elláthatlan síkra tör utat, s neve­zetes állás­tömegek kifejtésére (massen evolution), míg más része az ezen pon­tot köröző hegyfokozatok (entre coupé-k), a legnevezetesebb strategikus helyzetek egyike. Alig halad vonalunk tovább, s már előttünk fekszik a történelmi neve­zetességű Zagyva-torkolat, mely balról ismét zárt kaput képez a túrás csatatér­nek termett halmozott síkra, melyen túl következik a pata-pásztói völgy, kiszá­­mithatlan jelentőségű szurdoki szorosá­val, mely Gyöngyösre nehezedik, s mint­egy ellennyilása (bouche) a később kö­vetkező Sz.-Mari és verpeléti völgyeknek, a nagy tekintetet érdemlő pétervásári szoritónak (défilé), mely ismét az Eger s baktai szorosokban a felnémet szarvaskői oly biztos elő vagy vissza­vonu­lási sziklabástyákban végződik. Ezen állás mellett elhaladva, kevés akadályok leküzdésével a diósgyőri síkra bukka­nunk, mely ismét egyik legfontosabb had­tani gyálpont (pivot) éjszak, kelet és dél­felé irányzott hadjáratoknak akár elfo­gadandó, akár ajánlandó csata esetén. Régibb s ujabbkori hadjárataink bizo­nyítják, hogy emez egész vonalon sok és nagy tekintetet érdemlő hadászati pon­tok vannak, melyeknek a közlekedési eszközök leggyorsabb nemével — vas­úttal — való összekötése kiáltó szükség. Kétségtelen, hogy csak — per summos apices — pontozhattuk ezúttal e tárgyat, s mégis azt hiszszük, hogy a hadtani fogal­makból a legcsekélyebb adag elég arra, hogy ezen vonal hadászati fontosságát — védő és támadó háború esetén — belássuk , s a mende-bille-szele-berényi vonal felébe helyezzük. Eme pontozást azonban szükségesnek véltük, oly végre, hogy az illetők, midőn számítanak, erről sem feledkezzenek meg. Helyi érdekeket, azaz vidékieket, azért nem vetünk ezúttal állításaink mérlegébe , mert azokat csakis,, mint mellékeseket sze­retjük tekinteni, s ezek a vállalkozási üzlet­­hasznosítás szempontjának bemutatásánál önként fognak úgyis elibénk ötleni. Vállalkozási szempontból, az­az jövedelmezési tekintetben, ismét a tér­képre utalunk, s azon országútra, mely Pest-Miskolcz között ma egyedüli gyarló eszköze a közlekedésnek. A forgalom ezen kocsi­ után óriási, s na­gyobb, mint az ország bármely más útján; személyszállító kocsik százanként, gabna, fa, vas, szén, zsír, szesz, gubacs, repcze,bőr, bor, stb. iparczikkeket szállító s fuvarozó szekerek ezrenként jőnek mennek. S várjon honnan ? Miskolcz városából, Eger váro­sából, Gyöngyös városából, s ezek­nek zónájába s közvetlen közelébe eső vidékekről. Az ezen városokat érintő egyenes vo­nal ezen, valóban nagyszerű forgalomnak, minden fuvarját magához ragadja, holott amaz még tizedrészét sem! Vizsgáljuk közelebbről, úgy van-e? Az egyenes vonal első állomása Gö­döllő, a másiké tán Mende. Se Gödöllő­ről, se Gödöllőre egy utas, vagy márha sem fogja a mendei állomást használni. Hatvannak megfelelő állomás lenne tán Szele. Hatvanból s annak felső részéből aligha kerül­t— az oda 3—4 mértfödnyire fekvő — Szelére rakodó. Gyöngyösnek megfelelő állomás lenne Jászberény. Gyöngyös roppant forgalma aligha használhatna oly vonalat, mely legközelebbi állomásul a 4—5 mértföld­­nyi Berényt ajánlaná, mert alig képzel­hető, hogy Gyöngyösről, s a felföldről oda özönlő vevő s eladó kereskedelmi portékák, úgy a terményeknek itt egybe­­gyülni szokott tömegéből csak egy lat is vasútra kerülne, annál kevésbé a több százezer akóra menő visontai, sári, ore­­musi, tarjáni, oroszi, rédei, apezi borok. De az is alig képzelhető, hogy egyes utazó Berénybe törje magát Gyöngyös és vi­dékéről, omnibusokon, vagy saját kocsi­ján, azért, hogy onnan vasúton haladjon Pest, vagy Miskolcz felé. De igy halad ez Eger mellé Mezőkö­vesdig, s nem túlozunk, ha azt állítjuk, hogy Pestről az első állomás, mely e névre tán érdemes, Mezőkövesd körül lenne, honnét Eger és vidéke valamit rakhatna vasútra, s a­hol tán személyesen is ott ülne fel a Pestre vagy Miskolczra utazó egri lakos, ámbár ezen állomás is jó 3— 3­2 mértföldnyire fogna esni Egertől. Kell-e ehhez commentár ? Nem túlozunk, ha azt mondjuk, hogy az egyenes vonal a pest-hatvan-gyön­­gyösi, t. i. dús forgalomra számíthat, míg emez meddőn fogna maradni. Avagy a kivitel nehézségei — melyek bizony nem oly feketék, minőknek a falra festik — elég ok-e arra, hogy egy vi­rágzó, kereskedelmi, nemzetgazdászati, ha­dászati és vidéki érdekeknek áldást hozó, s a vállalkozást bőven jutalmazó vonal helyett, csak azon okból,mert ez többe ke­rül — az olcsóbb, de épen semmi igényt ki nem elégítő lépjen életbe. S vájjon az-e a drága, a mi ezer forintba kerül s 10 kamatot hoz; vagy az, mely csak 5—600 ftba kerül, de aztán nem is hoz csak 1—2 százlélit. Pedig a viszonylat ilyen a két vonal között, s épen azért ám építse a tiszai tár­sulat ezen főfontosságú vasutat, csak a vonatozásnál ne feledje a számítást, s ak­kor nyert ügyünk van. Visontai. (Folyt, következik.) A bel- és külföldi szláv lapok szemléje. Az orosz-lengyel mozgalom első hallatára a cseh „Nemzeti Lapok“ tartózkodás nélkül kije­lentették : a lengyelek részén kell, hogy legyen az igazság. Mert a nemzet és az orosz kormány közti viszály esetében eddig még mindig az utóbbi találtatott hibásnak.­­ Azonban hozzá­tevék, hogy, ismerve a körülményeket, nem a lengyelek részére jósolják a győzelmet. Victrix causa diis piacait, sed victa Catoni! A krakkói „Csasz“ azonban eleve meghazud­­tolá magát a mozgalmat is, azt állítva, hogy a fülig fölfegyverzett, e szerint hát a fegyvertelen néppel szemközt győzelméről biztos kormánynak csak ürügy kelle, miszerint a keleti törekvései­ben zavart okozható népet, Európa helyeslése mellett, ostromállapotba helyezze. Annyi áll, hogy Párásban csak imént lengyel röpirat jelent meg, melyben kérve­ kérik az illetőket, legye­nek békével időközben, s maguk az osztrák-len­gyel és cseh lapok is ugyanily értelemben fogták föl a dolgot. Különben ugyancsak a krakkói „Csasz“ szerint az erdőségbe menekült, s itt-ott netalán ellen állhatott hadköteles egyének szám

Next