Pesti Napló, 1863. február (14. évfolyam, 3891-3913. szám)

1863-02-26 / 3911. szám

menieczi ezred is ugyan­azon utat vette. Továbbá, mint a boroszlói lapnak írják Sz.­Pétervárról, a második gárda-gyalogsági hadosztály utolsó ez­­rede is el volt indulandó Varsóba 21-ikén, sőt már az első gárda hadosztály is indulási paran­csot kapott. Az e csapatokban szolgáló lengyel tiszteket egyszerűen Sz.-Péterváron marasztal­ták, minden megkérdezés, s minden indokolás vagy megrovás nélkül. 18-ikán indult útnak kü­lön vonaton a garda-ulanus ezred. A katonák majd mind részegen érkeztek a pályaudvarba. Ily hatalommal szemben, mely egész nép­­vándorlás Lengyelországba, nehezen fogja ma­gát soká tarthatni a lengyel fölkelés. Varsóba 21-ikéig 9 új orosz ezred érkezett meg.­­ Mint Varsóból írják, a vár közelében fekvő házakból csakugyan kiköltöztette a kormány a lakosokat s katonasággal rakta meg. Hir szerint a czár irt Konstantin nagyherczegnek, hogy ha személyét biztosságban nem véli, hagyja oda varsói állomását; de a nagyherczeg azt vála­szolta, hogy maradni akar. — Egy másik var­sói hir, melyet a „National Ziy“ közöl, igy szól : Tegnap (20-ika) óta van közöttünk gróf Ad­le­r­b­e­r­g császári főhadsegéd. Mondják, fon­tos küldetésben jár, sőt hogy Konstantin nagyherczeg visszahivatását hozta meg, ki helyett ő volna kinevezve Lengyelország kormányzó­jává. Más hír szerint, mint tegnap írtuk, Adler­­berg Ramsaynak Berg általi helyettesítését jelenti.­­ A hivatalos „Dziennik“ egy második jelen­tést hoz a miechowi ütközetről s ismétli, hogy a fölkelők gyújtották föl a várost. Szerinte itt csak 3 század gyalogság s 200 határőr volt, míg a fölkelők száma 3000-re ment. A fölkelők rohama visszavezetett. Sok lakos állott a föl­­kelőkhöz, többek közt a polgármes­­t­e­r, kinek házából egy lövés egy katonát meg­sebesített. A felkelők kénytelenek voltak hátrál­ni, 200 halott veszteséggel, s számos sebesülttel, kiket magukkal vittek, 75 elfogatott. A ka­tonaság közül elesett 8, megsebesült 20. Egészen másként hangzanak a lengyel tábor­ból érkezett jelentések, s e tárgyban a forradal­mi bizottság is adott ki egyet, mely közelebbről közöltetni fog.­­ Ezenkívül is egy szemtanú a boroszlói lapban így beszéli el a miechowi eljárást : Már két nappal a csata előtt az orosz parancsnok megtilta a lakosoknak, hogy házaik­ból eltávozzanak. Miután a fölkelők kivezettek, az oroszok f­ö­l­gy­új­t­o­tt­á­k a várost, s a házakból távozni akart lakosokat leölték; először is a polgármestert, midőn a város kímé­lését akarta kérni. Minden sebesült megöletett, s e rettentő módon bántak a szomszéd falukkal is. — Ily eseteket hallva, a lengyel határon lakó porosz alattvalók közt rettentő szinben tűnik fel az orosz-porosz szerződés. Ha az oroszoknak szabad lesz porosz területre is üldözni a mene­külőket, a lakosok a lengyel kétségbeesés s orosz düh minden eshetőségeinek ki lesznek téve. — Kattoviczból febr. 22. este 9 órakor jelentik: két óra óta folytonos ágyúdörgés. Az oroszok rohammal veszik be Szosznoviczot. A hivatalno­kok porosz területre menekülnek. (Kattovicz utolsó állomás a Varsóból felső Sziléziába ve­zető vasúton). — Varsóból írják 21-dikén. Hire jár, hogy Langievicz tábora 18,000 emberre szaporodott, s folyton szaporodik. Langievicz már nem fiatal ember. 1830-ban a negyedik lengyel gyalogez­redben szolgált, melyet „Varsó fiai“-nak nevez­tek, s Grochownál 10 emberre olvadt le. Akkor 20 éves volt, s Klopiczky századossá ne­vezte ki. Később külföldre menekült, szolgált az olasz hadjáratokban Garibaldi alatt. Nagyon előrelátó embernek mondják, s a lengyelek so­kat várnak tőle. — Egy vilnai jelentés igy szól: A szviencsia­­ni kerület erdeiben fölkelők gyülekeznek isme­retlen nevű vezetők alatt, kik a vasutat meg akar­ják rongálni. Plakszin tábornok azonban elegen­dő katonasággal őrzi. Egy osztály orosz külde­tett ki a fölkelők útjainak elzárására. Azon ke­rületben kihirdettetett az ostromállapot. — Ez orosz forrásból került tudósítás azt látszik meg­­erősítni, hogy Lithvániában is mozognak már a lengyelek. — A „Goniec“ írja: Hir szerint K­o­n­i­n ellen a fölkelők (sikerült) támadását Mierosz­­lavszky vezérlé, s táborát Wroczlaveknél ütötte fel. E vezért a nemesség kevéssé szereti, a közrendnél igen népszerű, s táborában számos paraszt van.­­ A miechowi vereség daczára egyre tart Galiicziából az önkénytesek átszökése Lengyel­­országba. A határőrök 22-én vagy 20 ily fiatalt hoztak vissza Krakkóba, kik­elébe az oda való nép mintegy ünnepélyes fogadásra vonul ki. Az igy feltartóztattak száma oly nagy, hogy alig ta­lálnak már helyet elszállásolásukra. A eleset­tekért való gyász isteni tiszteletek napi­renden vannak. — Varsóban hire járt, hogy a forradalmi pol­gármesternek nyomába jutottak és elfogták, a­mit azonban nem hiszen a nagyobb rész. A for­radalmi bizottság szervezete bámulatos. Elejétől fogva Varsóban székel s máig sem fedezhettek föl egy nevet sem. A Tegeborski-féle sürgönyök elfogása való. Nem is futár, hanem, hogy a titok teljesebb legyen, egy franczia kereskedő által küldték, s még­is megtudták a fölkelők. Ma­gából Varsóból kapták az értesitést.­­ A sürgönyvivővel egy vaggonban utazott a fölkelők titkos biztosa, kinek egy felére megállott a vonat, a szomszéd vendéglőből egy fölkelő ötcsapat állott elő, a vaggonba ment s egész udvariasság­gal kérte e kereskedőtől az irományokat. Azt felelte, nála nincsenek, s igazat szólt, mert nejé­nél voltak, ki vele utazott. Erre a nőt kérték fel, ki egy részben a revolverektől megijedvén, ha­mar kiadta a kívánt leveleket. Azután szeren­csés utat kívántak a kereskedőnek és asszony­ságnak s bántatlanul engedték tovább utazni. A fölkelők mindenütt tiszteletben tartják és kímé­lik a magán­tulajdont. A lengyel ügy az angol felsőházban. Az angol felsőházban f. hó 20-án igen érdekes tárgyalások folytak a lengyel ügyre vonatkozó­lag. Ezen tárgyalásokat , bárha távirati kivo­natban már ismerik olvasóink, érdekesnek tart­juk egész terjedelemben közölni. Lord Ellenboroughnak a külügyi államtitkár­hoz intézett interpellációja, mely Russel nyilat­kozására alkalmat adott, következőleg hangzik : „Felkeltem , hogy kérdést tegyek az iránt, akar e a kormány a varsói general-consultól ere­dő valami táviratot előterjeszteni, mely a len­gyelországi forradalom eredetére vonatkozik ; s továbbá , ha érkezett-e valami közlemény az orosz vagy porosz kormányok részéről bizonyos egyezményt illetőleg, melyet a porosz kormány azon czélból kötött volna, hogy Oroszországot segítse a lengyel forradalom elnyomásában. Nem teszek kérdést oly közlemény iránt, melyet ne­talán ő felsége kormánya intézett má­s kormá­nyokhoz. De ha a kormány e tárgyban szíves leend bárminő felvilágosítást adni, uraságaitok örömmel veendik azt. Azok felett, miket a kor­mány most tett, nem kívánok semmi felvilágo­sítást, mivel ez jelenleg kellemetlenséggel járna. Arról azonban meg vagyok győződve, hogy bár­mit mondottak vagy tettek légyen is ő felségé­nek miniszterei, az oroszoknak lengyelországi eljárása által kebleikben támasztott érzelmek hasonlítanak azon érzelmekhez, melyek e hírek hallatára minden angol „gentleman“ kebelében támadtak. Érzem, hogy sérelmet követnék el a kabinet tagjai ellen, ha az iránt a legkisebb ké­telyt bár nyilvánítanám. A lengyelországi forra­dalom kitörésének híre mindnyájunkra nézve a kíncs meglepess benyomásával hatott. Bizonyá­ra semmi sem történt, a­mi bennünket arra in­díthatott volna, hogy a lengyel nép részéről a népérzület ily felforrását várhattuk volna. El­lenkezőleg 18 hó óta az események menete in­kább azon nézetet kelthette fel bennünk, hogy a dolgok egészben véve javultak. — Elérke­zett január 21-dikének éjszakája, s a kétség­beesés értelme szállotta meg Varsó s egész Lengyelország népének s lakosságának kebleit. Csapás volt mérve a nemzetre, de a nemzet fel­kelt, hogy boszut vegyen a reá mért csapásért. Sokan úgy vélekednek, hogy a forradalom szán­dékosan volt előidézve. Ha a kormány osztja e nézetet, hihetőleg nem késenb azt nyilvánítani. Oroszországnak nemcsak a lengyeleket kell ki­békíteni, hanem Európa közvéleményét is. Le­gyenek biztosak az­­iránt uraim, hogy az európai népek álmélkodásának s kinos meglepetésének tompa moraja nagyon is hallható. Nézzenek körül, s figyeljenek arra, hogy hol lehet a következ­ményektől tartanunk. Visszatekinthetünk bátran s emlékezni fogunk, mely hősiesen harczoltak a lengyel­­ honfiak a franczia hadsereg soraiban. Valameddig Francziaországban él a katonai be­csület iránti érzelem, valamig nem hal ki a visz­­szaemlékezés a lengyelek harczi tetteire, a fegy­veres bajtársság dicső napjaira , addig Fran­­cziaország szívben, lélekben Lengyelország ré­szén áll. És a franczia császár, kinek igen finom érzéke van a közvélemény minden irányzatánál, nem fogja szemeit behunyni a franczia nemzet s hadsereg ezen érzelmeinek láttára. A franczia nép s franczia hadsereg érzelmeinek nemso­kára a császár érzelmeivé kell válniok. Ausztria elejétől fogva mind ez ideig a népjog szellemé­ben működött s magatartásán nem lehet kivetni valót találni. Mit mondjunk azonban Poroszor­szágról. Alig egynéhány hete, hogy a porosz király felhívta népét s hadseregét azon nap megünneplésére , melyen ezelőtt ötven évvel a porosz király fegyverfogásra szólította fel a porosz népet, 1813-ban, s a mely felszólításra az egész nép fegyvert fogott s a szövetségesek ol­­dalán Párisba bevonult. Mylordok, itt nem csu­pán a királyi felhívás volt az, mely a népre ek­ként hatott. Nem­ mert a nép mozgalma azon általános kérlelhetetlen elkeseredésből szárma­zott, melyet a francziák által rajta elkövetett megalázás s megszégyenítés gerjesztett fel ben­­ne. A poroszok felkeltek, hogy hazájuk becsü­­letéért harczsikra álljanak, felkeltek, hogy egy szabad s független nép jogait s állását vívják vissza. És várhatja-e egy uralkodó, bármennyire középkoriak legyenek is fogalmai az uralkodásról, hogy azok, kik ma a porosz hadsereget képviselik, a lengyel határok felé engedik magukat elparan­­csoltatni, hogy azon elvet s érzelmet segítsenek el­nyomni, mely 1813 ban az ő sziveikben honolt, s a melyek által azon magasabb állást vi­vták ki, me­lyet azóta Poroszország Európában elfoglal. Hogy Poroszország egy nemzet, hogy hadserege az európai hadseregek közt becsültetésben részesül, s továbbá, hogy önállóságában általánosan tisz­teltetik, épen azon körülménynek köszönheti, miszerint azon elvek szerint működött, s épen azon elvektől lelkesittetett, melyeket most neki a lengyel határszéleken meg kell támadnia. (Halljuk, halljuk) Uraim, ez nem történhetik. Ellenkezik ez a nemzet­i hadsereg természetével. Nem akarok ítéletet mondani azon okok felett, melyek a Lengyelországban most legördülő ese­ményeket előidézték. De állandó bizalommal vi­seltetem azon isteni gondviselés jóságához, mely mindezen eseményeknek forrása, s ha azon kipu­­hatolhatlan utakról gondolkozom, melyeken át a gondviselés czélját eléri,jót fakasztva a gonoszból, bármennyire rettenetesnek látszék is a lengyel forradalmi harcz, melyben mindkét részről ré­­mítő pusztításokat s mészárlásokat követnek el s bármily nagy legyen is azon szerencsétlen­ség, melyben Lengyelország most szenved, nem odázhatom el magamtól azon reményt, hogy ez egy jobb idő hajnala, s hogy mi még meg fogjuk érni, a­miután 80 év óta az államférfiak töreked­tek , a nemes lengyel nemzet újjászületését, ha nem is egész terjedelmében, de legalább egy erős alkotmányos Lengyelország újj ás£­ü­leté­s­ét. (Élénk helyeslés.) Russel: Kötelességem nem engedi, monda Russel lord, hogy a varsói consul jelentését elő­­terjeszszem, mert azon nézetben vagyok, hogy e papírok előterjesztése rendkívül nehezítené varsói consulünk állását, s hogy reá nézve csaknem lehetetlenné válnék felvilágosítással szolgálni nekünk s a lengyelországi dolgok fo­lyását úgy leírni, hogy az egyik vagy másik párt részéről a leghevesebb ellenzéknek ne tegye ki magát. A­mi a jelenlegi felkelést illeti, én megvallom, nem tartom azt oly rögtönzöttnek, mint az előttem szóló nemes lord; legalább azokra nézve nem látszik oly rögtönzöttnek, kik a lengyel események felől gyakori értesüléseket vettek. Képzelhetni, hogy mily érzelmeket kel­lett gerjeszteni az annyi igazságtalansággal s szi­gorral megkezdett sorozásnak. Azon egyének, kik titkos társulatokhoz tartoztak s valamikor felke­lést akartak szervezni, bárha szándékaikat soha sem is hajtották volna végre, a kétségbeesésig szo­­rittatván, készebbek vo­ltak utolsó csepp vére­­ket a lengyel hazai földön áldozni fel, mint orosz szolgálatban távol vidékeken sorvadni el. Azok pedig, kik összeesküvésekbe nem voltak bele­keverve, megrémültek, attól tartván, hogy gya­núsoknak fogják őket tartani, s elfutván a váro­sokból, elhatározták, életöket a lázadásban tenni inkább koczkára. Habár az ujonczozás nem is volt oly rendszabály, melyet egy egészen nyu­godt s barátságos érzületű­ népséggel szemben szándékoztak életbe léptetni, mégis rendszabály volt az s pedig olyan, melyet helyeselni egy brit miniszter sem merészlene soha. „Az orosz követtel tartott értekezleten s a ki­rályné követéhez intézett egyik levelemben nem tehettem, hogy abbeli nézetemet ki ne fejez­zem, miszerint ez a legoktalanabb és legigazság­talanabb lépés volt, melyet az orosz kormány te­hetett. (Tetszés.) „A porosz-orosz szövetségről (Russel) bizonyo­sat nem jelenthetett, mert az illető követségek maguk nyilatkoztatták ki, hogy az egyezmény másolata birtokában nincsenek. A mennyit az orosz követtől különben megtudhatott, a szerző­dés kölcsönös s úgy a porosz, mint az orosz ha­daknak megengedi, hogy akár menekülve, akár felkelőket űzve teljes fegyverzetben a barátságos állam területére léphessenek. „Ami Ausztriát illeti, úgy e hatalmasság kö­vete sürgönyt olvasott föl előttem,mely az osztrák kormány politikáját fejtegeti, ezt egyúttal né­hány körvonalban ismertetem önökkel. Az osz­trák kormány kijelenti, hogy a lengyel fölkelés irányában nem akar szerepet vállalni, az orosz kormány iránti minden kötelezettséget azonban a legpontosabban teljesítendő ; ennélfogva meg nem engedi, hogy fegyverek vagy lőszerek a ha­táron átvizessenek, valamint meg nem engedi, hogy fegyveres fölkelők Ausztria védelmére szá­molván, támadást intézzenek Oroszország len­gyel tartományaira.­­ Ezeken kívül azonban az osztrák kormány semmi oly intézkedéshez nem nyúl, min­t fentebb megemlíték. Az osztrák kor­mány a császár nevében kijelenté óhajtását,hogy Galliczia alattvalói éljenek azon szabadalmakkal, melyeket jelenleg birnak,hogy Gallicziában levő hadai számát nem szaporítja,hanem csupán a nem­zet hűségében bízik. (Helyeslés.) Nem mellőzhe­tem, hogy a porosz követet ne figyelmeztessem, mikép nézetem szerint, a porosz kormány, mi­dőn a fölkelés elnyomásában részt vesz, mintegy felelőssé teszi magát az újonczozás elrendelésé­ért. (Hangos tetszés.) „Most lordságfokkal mindent közöltem, a­mit e perczben mondhatok. A­mi bárminemű adan­dó tanácsot illet, úgy ennek a legkomolyabb tanácskozás tárgyának kell lenni. Nem ismerem jelenleg a fölkelés egész terjedelmét és czélját. Nem tudjuk, váljon csak a kétségbeesés korlá­tolt mozgalma, mely ellen a tulajdon befolyását eredményteljesen lehetne alkalmazni, vagy vál­jon tovább fog-e terjedni és nemzeti mozga­lommá fejlődni. (Halljuk, halljuk.) Ez esetekben meg kell tagadnom azon papírok előterjesztését, melyekre a nemes gróf (Ellenborough) vonat­kozott.“ Malmesbourg : Nem értettem jól, ha vár­jon azon fölkelök, kik porosz területre mene­külnek, a nélkül, hogy üldöztetnének — ki fog­nak e adatni az oroszoknak. Nem ülhetek le helyemre, hogy újólag sajnálatomat ne fejezzem ki a porosz kormány magatartása felett. Rus­­s­e­l megjegyzi, hogy nem hallotta, miszerint az egyezmény valami határozatot foglaljon magá­ban a fegyvertelen szökevényekre nézve. A „Times“ az angol felesháznak a lengyel ügyre vonatkozó tárgyalásáról. „Azon hang, — mondja a „Times“ — melyen f. hó 20-án az angol felsőház a lengyel ügyben nyilatkozott — az egész országban egyhangú viszhangra fog találni. Habár egy nagy nemzet politikusaihoz nem is illik, üres dicsekedésekkel s fenhéjázó rodomontadokkal állani elő, arra sincs ok, hogy kebleikben elfojtsák az emberi érzést, h­a szívtelen udvariasságnak engedve, nyilvános bűntényeket a tiltakozás egy szava nélkül elnézzenek. Ily alacsony udvariasság soha­sem volt az angol jellemző vonása s a közönség bizonyára elismeréssel fogja olvasni, hogy Rus­sel lord nem engedi magát diplomatiai tekinte­tektől félrevezettetni — kimondani azt, mit minden becsületes és emberileg gondolkozó egyénnek a porosz s orosz kormányok felett gondolni kell. Jogosan kérdező Ellenborough lord, ha várjon a porosz harczosok, kik Német­ország megszabadulásának ötven éves évfordu­lóját csak a múltkor ünnepelték meg, egy meg­­vakított kormány parancsára oly nép ellen fog­ják-e fordítani fegyvereiket, mely le akarja rázni oly hatalom zsarnokságát,­a­mely mellett első Napóleon uralma üdvösség s dicsőség volt. Azon barbárságokat, melyeket az orosz kormány a lengyelek ellen alkalmazásba vett s a melyekre először csak úgy hallgattak az emberek, mint mi­kor a nápolyi börtönökről volt szó, most már nem lehet túlzottaknak, s a nép ajka által elferdíttet­­teknek tekinteni. Igazak azok, szigorúan valók, egész az elrémítő részletekig. De ha a keresz­tyén Európa kimondta a kárhoztató ítéletet az orosz kormány felett, a meglepetés minő hang­ján beszéljen a porosz kormány felöl. Most már kiviláglott, hogy nemcsak az egyezmény engedi meg az orosz csapatoknak, hogy a fölkelőket a porosz területen is üldözzék, hanem hogy porosz csapatok már tényleg is alkalmaztattak oly szö­kevényeket, kik az ország vendégszeretetére hi­vatkoztak megfogni, s az orosz elnyomó zsarno­koknak kiadni. Bármilyen legyen is ellenszenvünk a medve iránt, a sakál iránti érzelmeink iránt sem lehet sen­ki kétségben. Russel­lord bizonyára a legeny­hébben beszélt a porosz követtel, midőn azt mondá, hogy a porosz kormány fele­őssé teszi magát az orosz újonczozási rendszabályok iránt az által, hogy a lengyelek elnyomásában részt vesz. Malmesbury az ellenzék nevében szüksé­gesnek hitte a porosz kormány hallatlan eljá­rását kárhoztatni. — Ezen ügyben, mondja to­vábbá a citilap, az angol s franczia kormány teljes egyetértésben vannak s várható, hogy Ausztria is csatlakozni fog az igazság s emberiség ügyéhez.“ Hiszi a citylap, hogy Európa intése véget vetene az orosz kormány barbárságainak Lengyelországban. A január 24-iki porosz körsür­­göny vége. Közöltük a porosz kormány körsürgö­­nyének elejét, melyben Bismark úr a közte­s Károlyi gróf közt történt érteke­zések folyamáról tudósította a porosz kor­mány külföldi képviselőit. Ezen körsür­gönyben említett értekezések a németor­szági reformügyre vonatkoztak — mint azt olvasóink tudhatják. A körsürgöny végének bő kivonata a következő : Midőn Thun gróf, a szentpétervári osztrák követ megérkezett Berlinbe, ki Rechberg gróf ígérete szerint értekezendő volt a porosz minisz­terelnökkel a németországi reformügyben. Bis­­mark úr nem késett, mint mondja, a kiegyenlítés czéljából tett előterjesztéseket a legelőzékenyebb modorban fogadni. Többek közt kijelentette a porosz miniszterelnök , hogy kész különbö­ző módokat elfogadni, melyek a frankfurti nehézségek elhárítására alkalmat nyújthatnak, többek közt pedig a következő ajánlatot is késznek nyilatkozott elfogadni: osztassák meg a szavazat a delegáltak gyűlésének ügyé­ben adott majoritási indítvány felett, s ha ez megtörtént s constatirozva lesz az ügy ke­resztülvitelére megkivántató szavazategység hiá­nya, utasittassék az egész ügy az egyes szövet­ségi kormányokhoz, mint olyan, mely még nem elég érett arra, hogy a szövetségi gyűlésen tárgyalás alá vétessék. Thun gróf erre indítvá­nyozta, hogy Bismark ur­s Rechberg gróf jöjje­nek össze az ügy további kiegyenlítése végett. Bismark késznek nyilatkozott elfogadni ezen ajánlatot, midőn pár nap múlva Károlyi gróf tudtára adta, hogy Rechberg gróf elő­ször elvárja, hogy a porosz kormány a szövet­ségi reformindítványokhoz való csatlakozását ki fogja jelenteni. Bismark úr erre kijelenté, hogy mivel kurta az idő az e czélból igényelt előtanácskozások lejáratására, az összejövetelbe csak úgy egyezik bele, ha eláll Rechberg gróf a tett követeléstől. Kijelenté egyszersmind Bis­­mark úr, hogy neki legfőbb gondja oda van irá­nyozva, nehogy az ügy kiegyenlítése a frank­furti események által megnehezíttessék. Mint­­hogy erre Ausztria kijelentette, hogy a „delegál­tak“ projectumáról hasonértékű kárpótlás nélkül le nem mond — az összejövetel elmaradt. Más oldalról ez alatt értesíttetett a porosz kor­mány, hogy ha Bernstorff grófnak 1861. dec. 20-tól kelt jegyzékét visszaveszi, az osztrák kormány is készebb lesz lemondani a „delegál­tak“ reformindítványairól. Bismark úr meg­jegyzi a körsürgönyben, hogy a két kérdést nem lehet egy niveaura állítani, Bernstorff gróf jegy­zékében csupán azon mód van kijelölve, mely­ben a német viszonyok reformja eszközölhető lenne. A fentebbi nyilatkozat a szakkabinet által létetett s a királyi kormány azon jegy­zékkel a szövetségi kormány szabad elhatározási jogára hivatkozott. Említi továbbá Bismark úr, hogy a porosz szövetségi követ csak akkor fejte ki a reformügy iránti nézeteit, midőn a delegál­tak összehivatásának terve által Poroszország provokálva volt.­­ A delegáltak tervére vonat­kozólag pedig nem sok tekintetbe vétetett a német kormányok önálló gondolkozása, a­meny­nyiben azt az osztrák kabinet a szövetségi­­szer­ződésekbe ütköző interpretátiókkal akarta az egyes kormányokra felerőszakolni. Ily eljárással szemben Poroszország azon kormányokra hárítja a felelősséget, kik agressiv eljárásuk által a szö­vetség egységét veszélynek teszik ki. Pipitz bécsi bankigazgató urnak előadása a bank részvényesek köz­gyűlésén. Pipitz úr, a bécsi bank igazgatója, a bankrészvényesek közgyűlésén a múlt évi üzlet eredményeit tartalmazó előadá­sában, mely már ki van nyomtatva, ki fog terjeszkedni a magyarországi hitelvi­szonyokra is, s a bankigazgatóság hatá­rozata felett, a reálhitel tárgyában neve­zetes közléseket teend. Közöljük a bank­­igazgató úr előadását. „Az 1862. év végéig a kamathátralékok befi­zetésével a tiszaszabályozási egyletek maradtak leginkább hátra.­­ A magyar tartományokban ez ideig a bankigazgatóság által megkezdett sem­minemű törvényes végrehajtás sem vezetett vég­eredményre. Az 1862-ik év végéig tehát hiány­zanak a biztos kiindulási pontok azon befolyás mérlegelésére, melyet az az időtájt fennálló tör­vénykezés s igazságszolgáltatás Magyarország­ban a nemzeti bank hypothekalis jogainak ke­­resztülvizelére gyakorolt. Nem annyira a ma­gyarországi kamatszázalékok nagysága, mint in­kább az előbbi keletű jogok érvényesítése iránti bizonytalanság kényszerítette a bankigazgatósá­got ezen országokban egyelőre a jelzálogi köl­csönökkel felhagyni. „A tisztelt közgyűléshez intézett évi jelenté­sünkben csak azon eredményeket említhetjük, melyek a múlt évre vonatkoznak. A tárgy fon­tossága miatt a jelen esetben kivételesen el­térünk e szabálytól, s megemlítjük azon hatá­rozatot , mely csupán a napokban jutott a bank tudomására.­­ Megemlíti a bank­igazgató úr a magyar királyi udvari kanc­elláriának a ma­gyarországi törvényhatóságokhoz intézett kör­rendeletét, melyben az első folyamodású törvény­székek utasíttattak, hogy a bank követeléseit il­letőleg szigorúan tartsák magukat a kiadott tör­vényrendeletekhez.­­ „Remé­li a bank, mondja Pipitz úr, hogy ezen rendelet következménye az lesz, hogy a b­a­n­k jelzálogi kölcsönosztálya újra meg­­kezdendi működését Magyarorszá­gon. A nem-magyar tartományokban a nemzeti banknak lekötött több jelzálogi biztosíték törvé­nyes árverés útján adatott el. Mint ezen előadásból láthatjuk, a bécsi sajtó lármája hazánk hitelviszonyai ellen, tendentiá­­sus fogásnál alig mondható egyébnek. A bank­­igazgató nyilatkozata igen leszállítja a czélzatos, hitelünk ellen intézett támadást. A „Presse“ egyébiránt kivételt tesz, s bárha mint maga mondja, nem barátja törvénykezésünknek s tör­vényeinknek, túlzottaknak találja a hitelviszo­nyaink ellen felhozott állításokat. Gazdasági s kereskedő tudósítások. Pest, febr. 25-én Gyönyörű derült idő. A víz folyton apad, s kivált a feldunán már alkalmat­lan a hajózásra a nagyobb terhű hajóknak. Helybeli gabnavásárunk úgy látszik nem tartja meg múlt heti folytonos élénkségét, lega­lább tegnap valamivel lanyhább volt az üzlet. A búzaszállitmányok növekednek, a kérdezős­­ködés ellenben fogy, a miért is a múlt hét végén uralkodott legmagasb árak csak nehezen érhe­tők el. A 87—88 fontos búzáért tegnap 4 ft 45 krt adtak. — A többi gabnafajokból nem volt jelentékeny forgalom, s az árak nem változnak. Esztergom, febr. 21. A mai esztergomi heti vásárra különösen búza jelentékeny meny­­nyiségben hozatott, mely 3 ft 40—80 egész 4 ftig össze is vásároltatott. Zab 1 ft 40 krön, jobb minőségű vetésre 1 ft 50 krért szivesen vétetett. Más gabonaneműek egészen figyelem nélkül maradtak. Eger, febr. 20. Időjárásunk tiszta, derült, éjjel erős hideg van, napközben 7—8 fokig emelkedik a meleg napos helyen. A szöllökben tevékenység mutatkozik, a felső Czeglédhegyen nyitott szöllöket látunk; a piaczi árak ezek : 1. búza 6 ft 40 kr, kétszeres 5 ft 50—60 kr, rozs 4 ft 40 kr, árpa 3 ft 10—20 kr, zab 2 ft 50 kr, kukoricza 3 ft 80 kr, burgonya 1 ft 80 kr, a pi­­acz igen gyér volt, a forgalom 65—98 köböl mennyiség között volt. M i s k o­­­c z, febr. 18. t. búza 5 ft 80 kr—6 ft 20 kr, kétszeres 5 ft 40 kr, rész 4 ft 40 kr, ■árpa 3 ft 20 kr, zab 2 ft 10 kr, kukoricza 3 ft 30—3 ft 40 kr, kása 9 ft, baa 4 ft 80 kr — köbsönkint. Gyöngyös,febr. 20-Piaczi áraink[ezek: al­só ausztr. mérenként búza 3 ft 40—50 kr, kétsze­res 2 ft 30 — 40 kr, rozs 2 ft 10—20 kr, árpa 1 ft 50—60 kr, zab 1 ft 40—50 fer, tengeri 1 ft 7 kr, liszt légim­. 8 ft, zsemlyeliszt 7 ft 50 kr, fehér kenyérliszt 5 ft 40 kr, borsó 5 ft 50 kr, lencse 5 ft, bab 2 ft 50 kr, köleskása 4 ft 50 kr, széna mázsa 1 ft 50 kr. Temesvár, febr. 16-án. A bécsi, győri és pesti főeladó helyeken, leginkább az első minő­ségű búzára, pár hét óta nagyobb élénkség, sőt áremelkedés is történvén; ezen okoknál fogva, különösen ott, hol súlyos búza kapható, bánáti vásárló állomásainkon sem hiányzott a vételvágy, s szorgalmasan keresték a jó súlyos búzát. Úgy de mindenki csak ilyent keresett, az eladó felek pedig magasabb árt követelvén, igy létesült pár nap alatt Gyertyámoson és Zsombolyán a 4 ft 10 kr, kikindai állomáson pedig a 4 ft 20 kros ár, mely daczára annak, hogy elég nagy volna, a termesztők ismét visszatartózkodók az eladás­sal, s viszont kisebbszerű a hozatal mindenfelé. Temesvárott a felső ár még meg van a 4 ftban, igen lassú hozatal mellett. Négy nap­j­a az éj­szaki szél dühöng és éjjelenként száraz kemény fagy van. — Búzakészlet nem sok van kereske­dő magtárakban. Vegyes tudósítások. — Tata, febr. 22. Jóval kevesebb népessé­get számláló, kevesebb műveltséggel biró, ha­­sonlíthatlanul kedvezőtlenebb geográfiai hely­zetben levő városaink előbbre állnak Tatánál mind a sociális téren kifejtett intézményeikkel, mind a kereskedésben. Ezen hátra állásunknak okait egyátalán nem a ránk ható viszonyokban lehet találni, de önmagunkban. Annyira egyked­­vűek, annyira közömbösek vagyunk közc­élok felépítözni, mintha nekünk nem is az volna ren­deltetésünk. Ha megindít valamit néhány lelkes, igen ke­vés az eszme létrehozásának gyám­olítója. A ma­gyar gazdasági egyesület felszólítására, borban nem utolsó helyen álló vidékünk mit küldött Pestre ? vagy inkább hányan küldöttek borter­melőink közül ? Neszmély, Szent-Miklós, Lábat­lan, Baj, Tata, Bánhida, Grébics képviselve van-e csak isz-tiz termelő boraival ? Alig! Pedig miden ily szép alkalom kínálkozik megismertethetni ter­­ményeinket — saját hasznunkért — a világgal a hírhedt piac­okon, kipótolhatlan kárt okozunk közönbösségünkkel. Mily üdvös volna egy tata­vidéki borász­egylet, vagy egy gazdasági egylet, melynek­ amaz egy kiváló ágát képezné. A múlt évben többször merült fel egy neszmély-vidéki borászegylet híre, de, úgy látszik, az is csak a felmerült és elenyészett eszmék sorsára jutott. Bizony jó akaratú és beszélgető nép vagyunk mi, csak tenni ne kelljen! „Kör“ is volt alakulóban nálunk, a kibocsá­tott aláírási ív fényes sikert is mutatott, a he­lyiség is jelezve vala, s most a sok beszéd, a sok okoskodás után Nebó hegyén állunk, honnan csak kétes sejtelmek közt véljük lát­hatni a „Kör“ Ígéret-földet. Uraim! ha min­dig oly könnyen felhagyunk egy vagy más te­kintetért jó eszméinkkel, úgy csak magunkat okozhatjuk azon bágyadtságért, mely társadalmi életünk minden rétegét elözönli. A farsang­n­ak ennek megvolt a színe, zaja, habár kedvüket sokan nem lelék. A sok min­denféle bál, tánczmulatság, estély, reunio közül azon három tánczestélyt említhetjük meg, mely a hirdetmény nagy és ritkított betűs szavai sze­rint „jótékony czélra“ rendeztetek. E tánczestélyek fényesek valának, de hidegek. Tiszta jövedelmet sem sokat hozhattak, mert né­pesek nem valának,tehát a jótékony czél —mely ugyan jelölve nem is volt — a három tánczes­télyt három mostohának tekintheti. Kiket a farsang ki nem elégített, műkedve­lőink fogják szebb elvekben részesíteni, legalább úgy hallatszik, hogy a böjti napokban szándé­koznak föllépni. Szép készség tőlük ! Városunkban legtöbb volt e farsangon a száz forintos menyasszony. Ennek magyarázata az, hogy a múlt évben keletkezett itt egy kiházasító egylet, mely minden tagjának férjhezmenetele­­kor 100 ft o. é. ad; a tagok ugyanis 20 krt fizet­nek a pénztárba, valahányszor egy közülök férj­hez megy ; a tagok száma természetesen annyi, hogy a 100 fton felül még mégis maradjon pénz tagdíjaik befizetéséből. Helyes intézkedés, de némi módosítás nem ártana a szabályokban. — Mennyire útmutatás ez egylet keletkezése egy takarékpénztár létr­ehozására nézve városunkban. Talán majd csak megérjük, hogy ez is lesz. De ha üdvös, miért halogatjuk létrehozását? Ha szeretjük lakhelyeinket minél kedveseb-­­bekké varázsolni, hogy tűnő napjainkat kényelme­­­sebben éljük le : hasonlóan szép és dicséretes do­­log, halottaink nyughelyeit, a temetőket, oly karó­ba helyezni, hogy fájó lelkünk és szívünk búslako­dásainak némileg enyhítő menhelyül, ne ijesztőül szolgáljanak; azért is szíves helyeslésünk nyil­­váníthatjuk azoknak, kik városunk egyik temető kertjét oly csínnal rendezik, hogy kedves halot­taink felett enyhébben esik elborulásunk, fájó könyezésünk. r. 1. — V­eszprémmegye, febr. 21. F. hó 17. s 18-ik napjain tartotta a veszprémi helv. hitv. egyházmegye ez évi képviseled, elhelyező­s törvénykezési nagy­gyűlését,melyet 16-án délután előleges conferentia előzött meg. Sajnos, hogy az ily conferentiák — melyeken a gyűlés tár­gyai eleve megvitattatnak — nem nyilvánosak, melynek okát én korántsem a tanácsszékben, hanem egyedül ott keresem, hogy az ily előleges megvitatásbani részvétel fontosságát a képvi­selők vagy nem tudják, vagy nem akarják fel­fogni és belátni. Csakis a törvényszéki confe­rentia az, melynek zártsága némileg ment­hető, nehogy a hít előre kimenjen a tömeg közé, ... de maga a törvénykezés legyen nyílt itt is, mert az igazság nem fél a napfény­től soha,. . . s dicséretére válik a veszprémi egy­házmegye törvényszékének, hogy tárgyalásai s ítélethozatala nem zárt ajtóknál, hanem a lehető legnagyobb nyilvánossággal történnek. A gyűlés 17-én nyilt meg, a szü­lélek ünne­pélyes segédül hivása után tel. Pap Ferencz se­gédgondnok s dt. Oláh János esperes urak iker elnöklete alatt. Legelőször is a számadások nyil­vántartása jött szőnyegre, s határzatta jön, hogy minden egyes pénztárróli számadás a gyűlésnek első napján teljesen elkészítve, a számvevőktől megvizsgálva,terjesztessék elő, . . .mi,hogy meg­történhessék, utasíttattak a számvevők a gyűlést megelőző vizsgálatra, s a pénztárnok számadá­sának a számvevők által eleve tudtára adandó napra elkészítésére.

Next