Pesti Napló, 1863. február (14. évfolyam, 3891-3913. szám)
1863-02-26 / 3911. szám
menieczi ezred is ugyanazon utat vette. Továbbá, mint a boroszlói lapnak írják Sz.Pétervárról, a második gárda-gyalogsági hadosztály utolsó ezrede is el volt indulandó Varsóba 21-ikén, sőt már az első gárda hadosztály is indulási parancsot kapott. Az e csapatokban szolgáló lengyel tiszteket egyszerűen Sz.-Péterváron marasztalták, minden megkérdezés, s minden indokolás vagy megrovás nélkül. 18-ikán indult útnak külön vonaton a garda-ulanus ezred. A katonák majd mind részegen érkeztek a pályaudvarba. Ily hatalommal szemben, mely egész népvándorlás Lengyelországba, nehezen fogja magát soká tarthatni a lengyel fölkelés. Varsóba 21-ikéig 9 új orosz ezred érkezett meg. Mint Varsóból írják, a vár közelében fekvő házakból csakugyan kiköltöztette a kormány a lakosokat s katonasággal rakta meg. Hir szerint a czár irt Konstantin nagyherczegnek, hogy ha személyét biztosságban nem véli, hagyja oda varsói állomását; de a nagyherczeg azt válaszolta, hogy maradni akar. — Egy másik varsói hir, melyet a „National Ziy“ közöl, igy szól : Tegnap (20-ika) óta van közöttünk gróf Adlerberg császári főhadsegéd. Mondják, fontos küldetésben jár, sőt hogy Konstantin nagyherczeg visszahivatását hozta meg, ki helyett ő volna kinevezve Lengyelország kormányzójává. Más hír szerint, mint tegnap írtuk, Adlerberg Ramsaynak Berg általi helyettesítését jelenti. A hivatalos „Dziennik“ egy második jelentést hoz a miechowi ütközetről s ismétli, hogy a fölkelők gyújtották föl a várost. Szerinte itt csak 3 század gyalogság s 200 határőr volt, míg a fölkelők száma 3000-re ment. A fölkelők rohama visszavezetett. Sok lakos állott a fölkelőkhöz, többek közt a polgármester, kinek házából egy lövés egy katonát megsebesített. A felkelők kénytelenek voltak hátrálni, 200 halott veszteséggel, s számos sebesülttel, kiket magukkal vittek, 75 elfogatott. A katonaság közül elesett 8, megsebesült 20. Egészen másként hangzanak a lengyel táborból érkezett jelentések, s e tárgyban a forradalmi bizottság is adott ki egyet, mely közelebbről közöltetni fog. Ezenkívül is egy szemtanú a boroszlói lapban így beszéli el a miechowi eljárást : Már két nappal a csata előtt az orosz parancsnok megtilta a lakosoknak, hogy házaikból eltávozzanak. Miután a fölkelők kivezettek, az oroszok fölgyújtották a várost, s a házakból távozni akart lakosokat leölték; először is a polgármestert, midőn a város kímélését akarta kérni. Minden sebesült megöletett, s e rettentő módon bántak a szomszéd falukkal is. — Ily eseteket hallva, a lengyel határon lakó porosz alattvalók közt rettentő szinben tűnik fel az orosz-porosz szerződés. Ha az oroszoknak szabad lesz porosz területre is üldözni a menekülőket, a lakosok a lengyel kétségbeesés s orosz düh minden eshetőségeinek ki lesznek téve. — Kattoviczból febr. 22. este 9 órakor jelentik: két óra óta folytonos ágyúdörgés. Az oroszok rohammal veszik be Szosznoviczot. A hivatalnokok porosz területre menekülnek. (Kattovicz utolsó állomás a Varsóból felső Sziléziába vezető vasúton). — Varsóból írják 21-dikén. Hire jár, hogy Langievicz tábora 18,000 emberre szaporodott, s folyton szaporodik. Langievicz már nem fiatal ember. 1830-ban a negyedik lengyel gyalogezredben szolgált, melyet „Varsó fiai“-nak neveztek, s Grochownál 10 emberre olvadt le. Akkor 20 éves volt, s Klopiczky századossá nevezte ki. Később külföldre menekült, szolgált az olasz hadjáratokban Garibaldi alatt. Nagyon előrelátó embernek mondják, s a lengyelek sokat várnak tőle. — Egy vilnai jelentés igy szól: A szviencsiani kerület erdeiben fölkelők gyülekeznek ismeretlen nevű vezetők alatt, kik a vasutat meg akarják rongálni. Plakszin tábornok azonban elegendő katonasággal őrzi. Egy osztály orosz küldetett ki a fölkelők útjainak elzárására. Azon kerületben kihirdettetett az ostromállapot. — Ez orosz forrásból került tudósítás azt látszik megerősítni, hogy Lithvániában is mozognak már a lengyelek. — A „Goniec“ írja: Hir szerint Konin ellen a fölkelők (sikerült) támadását Mieroszlavszky vezérlé, s táborát Wroczlaveknél ütötte fel. E vezért a nemesség kevéssé szereti, a közrendnél igen népszerű, s táborában számos paraszt van. A miechowi vereség daczára egyre tart Galiicziából az önkénytesek átszökése Lengyelországba. A határőrök 22-én vagy 20 ily fiatalt hoztak vissza Krakkóba, kikelébe az oda való nép mintegy ünnepélyes fogadásra vonul ki. Az igy feltartóztattak száma oly nagy, hogy alig találnak már helyet elszállásolásukra. A elesettekért való gyász isteni tiszteletek napirenden vannak. — Varsóban hire járt, hogy a forradalmi polgármesternek nyomába jutottak és elfogták, amit azonban nem hiszen a nagyobb rész. A forradalmi bizottság szervezete bámulatos. Elejétől fogva Varsóban székel s máig sem fedezhettek föl egy nevet sem. A Tegeborski-féle sürgönyök elfogása való. Nem is futár, hanem, hogy a titok teljesebb legyen, egy franczia kereskedő által küldték, s mégis megtudták a fölkelők. Magából Varsóból kapták az értesitést. A sürgönyvivővel egy vaggonban utazott a fölkelők titkos biztosa, kinek egy felére megállott a vonat, a szomszéd vendéglőből egy fölkelő ötcsapat állott elő, a vaggonba ment s egész udvariassággal kérte e kereskedőtől az irományokat. Azt felelte, nála nincsenek, s igazat szólt, mert nejénél voltak, ki vele utazott. Erre a nőt kérték fel, ki egy részben a revolverektől megijedvén, hamar kiadta a kívánt leveleket. Azután szerencsés utat kívántak a kereskedőnek és asszonyságnak s bántatlanul engedték tovább utazni. A fölkelők mindenütt tiszteletben tartják és kímélik a magántulajdont. A lengyel ügy az angol felsőházban. Az angol felsőházban f. hó 20-án igen érdekes tárgyalások folytak a lengyel ügyre vonatkozólag. Ezen tárgyalásokat , bárha távirati kivonatban már ismerik olvasóink, érdekesnek tartjuk egész terjedelemben közölni. Lord Ellenboroughnak a külügyi államtitkárhoz intézett interpellációja, mely Russel nyilatkozására alkalmat adott, következőleg hangzik : „Felkeltem , hogy kérdést tegyek az iránt, akar e a kormány a varsói general-consultól eredő valami táviratot előterjeszteni, mely a lengyelországi forradalom eredetére vonatkozik ; s továbbá , ha érkezett-e valami közlemény az orosz vagy porosz kormányok részéről bizonyos egyezményt illetőleg, melyet a porosz kormány azon czélból kötött volna, hogy Oroszországot segítse a lengyel forradalom elnyomásában. Nem teszek kérdést oly közlemény iránt, melyet netalán ő felsége kormánya intézett más kormányokhoz. De ha a kormány e tárgyban szíves leend bárminő felvilágosítást adni, uraságaitok örömmel veendik azt. Azok felett, miket a kormány most tett, nem kívánok semmi felvilágosítást, mivel ez jelenleg kellemetlenséggel járna. Arról azonban meg vagyok győződve, hogy bármit mondottak vagy tettek légyen is ő felségének miniszterei, az oroszoknak lengyelországi eljárása által kebleikben támasztott érzelmek hasonlítanak azon érzelmekhez, melyek e hírek hallatára minden angol „gentleman“ kebelében támadtak. Érzem, hogy sérelmet követnék el a kabinet tagjai ellen, ha az iránt a legkisebb kételyt bár nyilvánítanám. A lengyelországi forradalom kitörésének híre mindnyájunkra nézve a kíncs meglepess benyomásával hatott. Bizonyára semmi sem történt, ami bennünket arra indíthatott volna, hogy a lengyel nép részéről a népérzület ily felforrását várhattuk volna. Ellenkezőleg 18 hó óta az események menete inkább azon nézetet kelthette fel bennünk, hogy a dolgok egészben véve javultak. — Elérkezett január 21-dikének éjszakája, s a kétségbeesés értelme szállotta meg Varsó s egész Lengyelország népének s lakosságának kebleit. Csapás volt mérve a nemzetre, de a nemzet felkelt, hogy boszut vegyen a reá mért csapásért. Sokan úgy vélekednek, hogy a forradalom szándékosan volt előidézve. Ha a kormány osztja e nézetet, hihetőleg nem késenb azt nyilvánítani. Oroszországnak nemcsak a lengyeleket kell kibékíteni, hanem Európa közvéleményét is. Legyenek biztosak aziránt uraim, hogy az európai népek álmélkodásának s kinos meglepetésének tompa moraja nagyon is hallható. Nézzenek körül, s figyeljenek arra, hogy hol lehet a következményektől tartanunk. Visszatekinthetünk bátran s emlékezni fogunk, mely hősiesen harczoltak a lengyel honfiak a franczia hadsereg soraiban. Valameddig Francziaországban él a katonai becsület iránti érzelem, valamig nem hal ki a viszszaemlékezés a lengyelek harczi tetteire, a fegyveres bajtársság dicső napjaira , addig Francziaország szívben, lélekben Lengyelország részén áll. És a franczia császár, kinek igen finom érzéke van a közvélemény minden irányzatánál, nem fogja szemeit behunyni a franczia nemzet s hadsereg ezen érzelmeinek láttára. A franczia nép s franczia hadsereg érzelmeinek nemsokára a császár érzelmeivé kell válniok. Ausztria elejétől fogva mind ez ideig a népjog szellemében működött s magatartásán nem lehet kivetni valót találni. Mit mondjunk azonban Poroszországról. Alig egynéhány hete, hogy a porosz király felhívta népét s hadseregét azon nap megünneplésére , melyen ezelőtt ötven évvel a porosz király fegyverfogásra szólította fel a porosz népet, 1813-ban, s a mely felszólításra az egész nép fegyvert fogott s a szövetségesek oldalán Párisba bevonult. Mylordok, itt nem csupán a királyi felhívás volt az, mely a népre ekként hatott. Nem mert a nép mozgalma azon általános kérlelhetetlen elkeseredésből származott, melyet a francziák által rajta elkövetett megalázás s megszégyenítés gerjesztett fel benne. A poroszok felkeltek, hogy hazájuk becsületéért harczsikra álljanak, felkeltek, hogy egy szabad s független nép jogait s állását vívják vissza. És várhatja-e egy uralkodó, bármennyire középkoriak legyenek is fogalmai az uralkodásról, hogy azok, kik ma a porosz hadsereget képviselik, a lengyel határok felé engedik magukat elparancsoltatni, hogy azon elvet s érzelmet segítsenek elnyomni, mely 1813 ban az ő sziveikben honolt, s a melyek által azon magasabb állást vivták ki, melyet azóta Poroszország Európában elfoglal. Hogy Poroszország egy nemzet, hogy hadserege az európai hadseregek közt becsültetésben részesül, s továbbá, hogy önállóságában általánosan tiszteltetik, épen azon körülménynek köszönheti, miszerint azon elvek szerint működött, s épen azon elvektől lelkesittetett, melyeket most neki a lengyel határszéleken meg kell támadnia. (Halljuk, halljuk) Uraim, ez nem történhetik. Ellenkezik ez a nemzeti hadsereg természetével. Nem akarok ítéletet mondani azon okok felett, melyek a Lengyelországban most legördülő eseményeket előidézték. De állandó bizalommal viseltetem azon isteni gondviselés jóságához, mely mindezen eseményeknek forrása, s ha azon kipuhatolhatlan utakról gondolkozom, melyeken át a gondviselés czélját eléri,jót fakasztva a gonoszból, bármennyire rettenetesnek látszék is a lengyel forradalmi harcz, melyben mindkét részről rémítő pusztításokat s mészárlásokat követnek el s bármily nagy legyen is azon szerencsétlenség, melyben Lengyelország most szenved, nem odázhatom el magamtól azon reményt, hogy ez egy jobb idő hajnala, s hogy mi még meg fogjuk érni, amiután 80 év óta az államférfiak törekedtek , a nemes lengyel nemzet újjászületését, ha nem is egész terjedelmében, de legalább egy erős alkotmányos Lengyelország újj ás£ületését. (Élénk helyeslés.) Russel: Kötelességem nem engedi, monda Russel lord, hogy a varsói consul jelentését előterjeszszem, mert azon nézetben vagyok, hogy e papírok előterjesztése rendkívül nehezítené varsói consulünk állását, s hogy reá nézve csaknem lehetetlenné válnék felvilágosítással szolgálni nekünk s a lengyelországi dolgok folyását úgy leírni, hogy az egyik vagy másik párt részéről a leghevesebb ellenzéknek ne tegye ki magát. Ami a jelenlegi felkelést illeti, én megvallom, nem tartom azt oly rögtönzöttnek, mint az előttem szóló nemes lord; legalább azokra nézve nem látszik oly rögtönzöttnek, kik a lengyel események felől gyakori értesüléseket vettek. Képzelhetni, hogy mily érzelmeket kellett gerjeszteni az annyi igazságtalansággal s szigorral megkezdett sorozásnak. Azon egyének, kik titkos társulatokhoz tartoztak s valamikor felkelést akartak szervezni, bárha szándékaikat soha sem is hajtották volna végre, a kétségbeesésig szorittatván, készebbek voltak utolsó csepp véreket a lengyel hazai földön áldozni fel, mint orosz szolgálatban távol vidékeken sorvadni el. Azok pedig, kik összeesküvésekbe nem voltak belekeverve, megrémültek, attól tartván, hogy gyanúsoknak fogják őket tartani, s elfutván a városokból, elhatározták, életöket a lázadásban tenni inkább koczkára. Habár az ujonczozás nem is volt oly rendszabály, melyet egy egészen nyugodt s barátságos érzületű népséggel szemben szándékoztak életbe léptetni, mégis rendszabály volt az s pedig olyan, melyet helyeselni egy brit miniszter sem merészlene soha. „Az orosz követtel tartott értekezleten s a királyné követéhez intézett egyik levelemben nem tehettem, hogy abbeli nézetemet ki ne fejezzem, miszerint ez a legoktalanabb és legigazságtalanabb lépés volt, melyet az orosz kormány tehetett. (Tetszés.) „A porosz-orosz szövetségről (Russel) bizonyosat nem jelenthetett, mert az illető követségek maguk nyilatkoztatták ki, hogy az egyezmény másolata birtokában nincsenek. A mennyit az orosz követtől különben megtudhatott, a szerződés kölcsönös s úgy a porosz, mint az orosz hadaknak megengedi, hogy akár menekülve, akár felkelőket űzve teljes fegyverzetben a barátságos állam területére léphessenek. „Ami Ausztriát illeti, úgy e hatalmasság követe sürgönyt olvasott föl előttem,mely az osztrák kormány politikáját fejtegeti, ezt egyúttal néhány körvonalban ismertetem önökkel. Az osztrák kormány kijelenti, hogy a lengyel fölkelés irányában nem akar szerepet vállalni, az orosz kormány iránti minden kötelezettséget azonban a legpontosabban teljesítendő ; ennélfogva meg nem engedi, hogy fegyverek vagy lőszerek a határon átvizessenek, valamint meg nem engedi, hogy fegyveres fölkelők Ausztria védelmére számolván, támadást intézzenek Oroszország lengyel tartományaira. Ezeken kívül azonban az osztrák kormány semmi oly intézkedéshez nem nyúl, mint fentebb megemlíték. Az osztrák kormány a császár nevében kijelenté óhajtását,hogy Galliczia alattvalói éljenek azon szabadalmakkal, melyeket jelenleg birnak,hogy Gallicziában levő hadai számát nem szaporítja,hanem csupán a nemzet hűségében bízik. (Helyeslés.) Nem mellőzhetem, hogy a porosz követet ne figyelmeztessem, mikép nézetem szerint, a porosz kormány, midőn a fölkelés elnyomásában részt vesz, mintegy felelőssé teszi magát az újonczozás elrendeléséért. (Hangos tetszés.) „Most lordságfokkal mindent közöltem, amit e perczben mondhatok. Ami bárminemű adandó tanácsot illet, úgy ennek a legkomolyabb tanácskozás tárgyának kell lenni. Nem ismerem jelenleg a fölkelés egész terjedelmét és czélját. Nem tudjuk, váljon csak a kétségbeesés korlátolt mozgalma, mely ellen a tulajdon befolyását eredményteljesen lehetne alkalmazni, vagy váljon tovább fog-e terjedni és nemzeti mozgalommá fejlődni. (Halljuk, halljuk.) Ez esetekben meg kell tagadnom azon papírok előterjesztését, melyekre a nemes gróf (Ellenborough) vonatkozott.“ Malmesbourg : Nem értettem jól, ha várjon azon fölkelök, kik porosz területre menekülnek, a nélkül, hogy üldöztetnének — ki fognak e adatni az oroszoknak. Nem ülhetek le helyemre, hogy újólag sajnálatomat ne fejezzem ki a porosz kormány magatartása felett. Russel megjegyzi, hogy nem hallotta, miszerint az egyezmény valami határozatot foglaljon magában a fegyvertelen szökevényekre nézve. A „Times“ az angol felesháznak a lengyel ügyre vonatkozó tárgyalásáról. „Azon hang, — mondja a „Times“ — melyen f. hó 20-án az angol felsőház a lengyel ügyben nyilatkozott — az egész országban egyhangú viszhangra fog találni. Habár egy nagy nemzet politikusaihoz nem is illik, üres dicsekedésekkel s fenhéjázó rodomontadokkal állani elő, arra sincs ok, hogy kebleikben elfojtsák az emberi érzést, ha szívtelen udvariasságnak engedve, nyilvános bűntényeket a tiltakozás egy szava nélkül elnézzenek. Ily alacsony udvariasság sohasem volt az angol jellemző vonása s a közönség bizonyára elismeréssel fogja olvasni, hogy Russel lord nem engedi magát diplomatiai tekintetektől félrevezettetni — kimondani azt, mit minden becsületes és emberileg gondolkozó egyénnek a porosz s orosz kormányok felett gondolni kell. Jogosan kérdező Ellenborough lord, ha várjon a porosz harczosok, kik Németország megszabadulásának ötven éves évfordulóját csak a múltkor ünnepelték meg, egy megvakított kormány parancsára oly nép ellen fogják-e fordítani fegyvereiket, mely le akarja rázni oly hatalom zsarnokságát,amely mellett első Napóleon uralma üdvösség s dicsőség volt. Azon barbárságokat, melyeket az orosz kormány a lengyelek ellen alkalmazásba vett s a melyekre először csak úgy hallgattak az emberek, mint mikor a nápolyi börtönökről volt szó, most már nem lehet túlzottaknak, s a nép ajka által elferdíttetteknek tekinteni. Igazak azok, szigorúan valók, egész az elrémítő részletekig. De ha a keresztyén Európa kimondta a kárhoztató ítéletet az orosz kormány felett, a meglepetés minő hangján beszéljen a porosz kormány felöl. Most már kiviláglott, hogy nemcsak az egyezmény engedi meg az orosz csapatoknak, hogy a fölkelőket a porosz területen is üldözzék, hanem hogy porosz csapatok már tényleg is alkalmaztattak oly szökevényeket, kik az ország vendégszeretetére hivatkoztak megfogni, s az orosz elnyomó zsarnokoknak kiadni. Bármilyen legyen is ellenszenvünk a medve iránt, a sakál iránti érzelmeink iránt sem lehet senki kétségben. Russellord bizonyára a legenyhébben beszélt a porosz követtel, midőn azt mondá, hogy a porosz kormány feleőssé teszi magát az orosz újonczozási rendszabályok iránt az által, hogy a lengyelek elnyomásában részt vesz. Malmesbury az ellenzék nevében szükségesnek hitte a porosz kormány hallatlan eljárását kárhoztatni. — Ezen ügyben, mondja továbbá a citilap, az angol s franczia kormány teljes egyetértésben vannak s várható, hogy Ausztria is csatlakozni fog az igazság s emberiség ügyéhez.“ Hiszi a citylap, hogy Európa intése véget vetene az orosz kormány barbárságainak Lengyelországban. A január 24-iki porosz körsürgöny vége. Közöltük a porosz kormány körsürgönyének elejét, melyben Bismark úr a köztes Károlyi gróf közt történt értekezések folyamáról tudósította a porosz kormány külföldi képviselőit. Ezen körsürgönyben említett értekezések a németországi reformügyre vonatkoztak — mint azt olvasóink tudhatják. A körsürgöny végének bő kivonata a következő : Midőn Thun gróf, a szentpétervári osztrák követ megérkezett Berlinbe, ki Rechberg gróf ígérete szerint értekezendő volt a porosz miniszterelnökkel a németországi reformügyben. Bismark úr nem késett, mint mondja, a kiegyenlítés czéljából tett előterjesztéseket a legelőzékenyebb modorban fogadni. Többek közt kijelentette a porosz miniszterelnök , hogy kész különböző módokat elfogadni, melyek a frankfurti nehézségek elhárítására alkalmat nyújthatnak, többek közt pedig a következő ajánlatot is késznek nyilatkozott elfogadni: osztassák meg a szavazat a delegáltak gyűlésének ügyében adott majoritási indítvány felett, s ha ez megtörtént s constatirozva lesz az ügy keresztülvitelére megkivántató szavazategység hiánya, utasittassék az egész ügy az egyes szövetségi kormányokhoz, mint olyan, mely még nem elég érett arra, hogy a szövetségi gyűlésen tárgyalás alá vétessék. Thun gróf erre indítványozta, hogy Bismark urs Rechberg gróf jöjjenek össze az ügy további kiegyenlítése végett. Bismark késznek nyilatkozott elfogadni ezen ajánlatot, midőn pár nap múlva Károlyi gróf tudtára adta, hogy Rechberg gróf először elvárja, hogy a porosz kormány a szövetségi reformindítványokhoz való csatlakozását ki fogja jelenteni. Bismark úr erre kijelenté, hogy mivel kurta az idő az e czélból igényelt előtanácskozások lejáratására, az összejövetelbe csak úgy egyezik bele, ha eláll Rechberg gróf a tett követeléstől. Kijelenté egyszersmind Bismark úr, hogy neki legfőbb gondja oda van irányozva, nehogy az ügy kiegyenlítése a frankfurti események által megnehezíttessék. Minthogy erre Ausztria kijelentette, hogy a „delegáltak“ projectumáról hasonértékű kárpótlás nélkül le nem mond — az összejövetel elmaradt. Más oldalról ez alatt értesíttetett a porosz kormány, hogy ha Bernstorff grófnak 1861. dec. 20-tól kelt jegyzékét visszaveszi, az osztrák kormány is készebb lesz lemondani a „delegáltak“ reformindítványairól. Bismark úr megjegyzi a körsürgönyben, hogy a két kérdést nem lehet egy niveaura állítani, Bernstorff gróf jegyzékében csupán azon mód van kijelölve, melyben a német viszonyok reformja eszközölhető lenne. A fentebbi nyilatkozat a szakkabinet által létetett s a királyi kormány azon jegyzékkel a szövetségi kormány szabad elhatározási jogára hivatkozott. Említi továbbá Bismark úr, hogy a porosz szövetségi követ csak akkor fejte ki a reformügy iránti nézeteit, midőn a delegáltak összehivatásának terve által Poroszország provokálva volt. A delegáltak tervére vonatkozólag pedig nem sok tekintetbe vétetett a német kormányok önálló gondolkozása, amenynyiben azt az osztrák kabinet a szövetségiszerződésekbe ütköző interpretátiókkal akarta az egyes kormányokra felerőszakolni. Ily eljárással szemben Poroszország azon kormányokra hárítja a felelősséget, kik agressiv eljárásuk által a szövetség egységét veszélynek teszik ki. Pipitz bécsi bankigazgató urnak előadása a bank részvényesek közgyűlésén. Pipitz úr, a bécsi bank igazgatója, a bankrészvényesek közgyűlésén a múlt évi üzlet eredményeit tartalmazó előadásában, mely már ki van nyomtatva, ki fog terjeszkedni a magyarországi hitelviszonyokra is, s a bankigazgatóság határozata felett, a reálhitel tárgyában nevezetes közléseket teend. Közöljük a bankigazgató úr előadását. „Az 1862. év végéig a kamathátralékok befizetésével a tiszaszabályozási egyletek maradtak leginkább hátra. A magyar tartományokban ez ideig a bankigazgatóság által megkezdett semminemű törvényes végrehajtás sem vezetett végeredményre. Az 1862-ik év végéig tehát hiányzanak a biztos kiindulási pontok azon befolyás mérlegelésére, melyet az az időtájt fennálló törvénykezés s igazságszolgáltatás Magyarországban a nemzeti bank hypothekalis jogainak keresztülvizelére gyakorolt. Nem annyira a magyarországi kamatszázalékok nagysága, mint inkább az előbbi keletű jogok érvényesítése iránti bizonytalanság kényszerítette a bankigazgatóságot ezen országokban egyelőre a jelzálogi kölcsönökkel felhagyni. „A tisztelt közgyűléshez intézett évi jelentésünkben csak azon eredményeket említhetjük, melyek a múlt évre vonatkoznak. A tárgy fontossága miatt a jelen esetben kivételesen eltérünk e szabálytól, s megemlítjük azon határozatot , mely csupán a napokban jutott a bank tudomására. Megemlíti a bankigazgató úr a magyar királyi udvari kancelláriának a magyarországi törvényhatóságokhoz intézett körrendeletét, melyben az első folyamodású törvényszékek utasíttattak, hogy a bank követeléseit illetőleg szigorúan tartsák magukat a kiadott törvényrendeletekhez. „Reméli a bank, mondja Pipitz úr, hogy ezen rendelet következménye az lesz, hogy a bank jelzálogi kölcsönosztálya újra megkezdendi működését Magyarországon. A nem-magyar tartományokban a nemzeti banknak lekötött több jelzálogi biztosíték törvényes árverés útján adatott el. Mint ezen előadásból láthatjuk, a bécsi sajtó lármája hazánk hitelviszonyai ellen, tendentiásus fogásnál alig mondható egyébnek. A bankigazgató nyilatkozata igen leszállítja a czélzatos, hitelünk ellen intézett támadást. A „Presse“ egyébiránt kivételt tesz, s bárha mint maga mondja, nem barátja törvénykezésünknek s törvényeinknek, túlzottaknak találja a hitelviszonyaink ellen felhozott állításokat. Gazdasági s kereskedő tudósítások. Pest, febr. 25-én Gyönyörű derült idő. A víz folyton apad, s kivált a feldunán már alkalmatlan a hajózásra a nagyobb terhű hajóknak. Helybeli gabnavásárunk úgy látszik nem tartja meg múlt heti folytonos élénkségét, legalább tegnap valamivel lanyhább volt az üzlet. A búzaszállitmányok növekednek, a kérdezősködés ellenben fogy, a miért is a múlt hét végén uralkodott legmagasb árak csak nehezen érhetők el. A 87—88 fontos búzáért tegnap 4 ft 45 krt adtak. — A többi gabnafajokból nem volt jelentékeny forgalom, s az árak nem változnak. Esztergom, febr. 21. A mai esztergomi heti vásárra különösen búza jelentékeny menynyiségben hozatott, mely 3 ft 40—80 egész 4 ftig össze is vásároltatott. Zab 1 ft 40 krön, jobb minőségű vetésre 1 ft 50 krért szivesen vétetett. Más gabonaneműek egészen figyelem nélkül maradtak. Eger, febr. 20. Időjárásunk tiszta, derült, éjjel erős hideg van, napközben 7—8 fokig emelkedik a meleg napos helyen. A szöllökben tevékenység mutatkozik, a felső Czeglédhegyen nyitott szöllöket látunk; a piaczi árak ezek : 1. búza 6 ft 40 kr, kétszeres 5 ft 50—60 kr, rozs 4 ft 40 kr, árpa 3 ft 10—20 kr, zab 2 ft 50 kr, kukoricza 3 ft 80 kr, burgonya 1 ft 80 kr, a piacz igen gyér volt, a forgalom 65—98 köböl mennyiség között volt. M i s k oc z, febr. 18. t. búza 5 ft 80 kr—6 ft 20 kr, kétszeres 5 ft 40 kr, rész 4 ft 40 kr, ■árpa 3 ft 20 kr, zab 2 ft 10 kr, kukoricza 3 ft 30—3 ft 40 kr, kása 9 ft, baa 4 ft 80 kr — köbsönkint. Gyöngyös,febr. 20-Piaczi áraink[ezek: alsó ausztr. mérenként búza 3 ft 40—50 kr, kétszeres 2 ft 30 — 40 kr, rozs 2 ft 10—20 kr, árpa 1 ft 50—60 kr, zab 1 ft 40—50 fer, tengeri 1 ft 7 kr, liszt légim. 8 ft, zsemlyeliszt 7 ft 50 kr, fehér kenyérliszt 5 ft 40 kr, borsó 5 ft 50 kr, lencse 5 ft, bab 2 ft 50 kr, köleskása 4 ft 50 kr, széna mázsa 1 ft 50 kr. Temesvár, febr. 16-án. A bécsi, győri és pesti főeladó helyeken, leginkább az első minőségű búzára, pár hét óta nagyobb élénkség, sőt áremelkedés is történvén; ezen okoknál fogva, különösen ott, hol súlyos búza kapható, bánáti vásárló állomásainkon sem hiányzott a vételvágy, s szorgalmasan keresték a jó súlyos búzát. Úgy de mindenki csak ilyent keresett, az eladó felek pedig magasabb árt követelvén, igy létesült pár nap alatt Gyertyámoson és Zsombolyán a 4 ft 10 kr, kikindai állomáson pedig a 4 ft 20 kros ár, mely daczára annak, hogy elég nagy volna, a termesztők ismét visszatartózkodók az eladással, s viszont kisebbszerű a hozatal mindenfelé. Temesvárott a felső ár még meg van a 4 ftban, igen lassú hozatal mellett. Négy napja az éjszaki szél dühöng és éjjelenként száraz kemény fagy van. — Búzakészlet nem sok van kereskedő magtárakban. Vegyes tudósítások. — Tata, febr. 22. Jóval kevesebb népességet számláló, kevesebb műveltséggel biró, hasonlíthatlanul kedvezőtlenebb geográfiai helyzetben levő városaink előbbre állnak Tatánál mind a sociális téren kifejtett intézményeikkel, mind a kereskedésben. Ezen hátra állásunknak okait egyátalán nem a ránk ható viszonyokban lehet találni, de önmagunkban. Annyira egykedvűek, annyira közömbösek vagyunk közcélok felépítözni, mintha nekünk nem is az volna rendeltetésünk. Ha megindít valamit néhány lelkes, igen kevés az eszme létrehozásának gyámolítója. A magyar gazdasági egyesület felszólítására, borban nem utolsó helyen álló vidékünk mit küldött Pestre ? vagy inkább hányan küldöttek bortermelőink közül ? Neszmély, Szent-Miklós, Lábatlan, Baj, Tata, Bánhida, Grébics képviselve van-e csak isz-tiz termelő boraival ? Alig! Pedig miden ily szép alkalom kínálkozik megismertethetni terményeinket — saját hasznunkért — a világgal a hírhedt piacokon, kipótolhatlan kárt okozunk közönbösségünkkel. Mily üdvös volna egy tatavidéki borászegylet, vagy egy gazdasági egylet, melynek amaz egy kiváló ágát képezné. A múlt évben többször merült fel egy neszmély-vidéki borászegylet híre, de, úgy látszik, az is csak a felmerült és elenyészett eszmék sorsára jutott. Bizony jó akaratú és beszélgető nép vagyunk mi, csak tenni ne kelljen! „Kör“ is volt alakulóban nálunk, a kibocsátott aláírási ív fényes sikert is mutatott, a helyiség is jelezve vala, s most a sok beszéd, a sok okoskodás után Nebó hegyén állunk, honnan csak kétes sejtelmek közt véljük láthatni a „Kör“ Ígéret-földet. Uraim! ha mindig oly könnyen felhagyunk egy vagy más tekintetért jó eszméinkkel, úgy csak magunkat okozhatjuk azon bágyadtságért, mely társadalmi életünk minden rétegét elözönli. A farsangnak ennek megvolt a színe, zaja, habár kedvüket sokan nem lelék. A sok mindenféle bál, tánczmulatság, estély, reunio közül azon három tánczestélyt említhetjük meg, mely a hirdetmény nagy és ritkított betűs szavai szerint „jótékony czélra“ rendeztetek. E tánczestélyek fényesek valának, de hidegek. Tiszta jövedelmet sem sokat hozhattak, mert népesek nem valának,tehát a jótékony czél —mely ugyan jelölve nem is volt — a három tánczestélyt három mostohának tekintheti. Kiket a farsang ki nem elégített, műkedvelőink fogják szebb elvekben részesíteni, legalább úgy hallatszik, hogy a böjti napokban szándékoznak föllépni. Szép készség tőlük ! Városunkban legtöbb volt e farsangon a száz forintos menyasszony. Ennek magyarázata az, hogy a múlt évben keletkezett itt egy kiházasító egylet, mely minden tagjának férjhezmenetelekor 100 ft o. é. ad; a tagok ugyanis 20 krt fizetnek a pénztárba, valahányszor egy közülök férjhez megy ; a tagok száma természetesen annyi, hogy a 100 fton felül még mégis maradjon pénz tagdíjaik befizetéséből. Helyes intézkedés, de némi módosítás nem ártana a szabályokban. — Mennyire útmutatás ez egylet keletkezése egy takarékpénztár létrehozására nézve városunkban. Talán majd csak megérjük, hogy ez is lesz. De ha üdvös, miért halogatjuk létrehozását? Ha szeretjük lakhelyeinket minél kedveseb-bekké varázsolni, hogy tűnő napjainkat kényelmesebben éljük le : hasonlóan szép és dicséretes dolog, halottaink nyughelyeit, a temetőket, oly karóba helyezni, hogy fájó lelkünk és szívünk búslakodásainak némileg enyhítő menhelyül, ne ijesztőül szolgáljanak; azért is szíves helyeslésünk nyilváníthatjuk azoknak, kik városunk egyik temető kertjét oly csínnal rendezik, hogy kedves halottaink felett enyhébben esik elborulásunk, fájó könyezésünk. r. 1. — Veszprémmegye, febr. 21. F. hó 17. s 18-ik napjain tartotta a veszprémi helv. hitv. egyházmegye ez évi képviseled, elhelyezős törvénykezési nagygyűlését,melyet 16-án délután előleges conferentia előzött meg. Sajnos, hogy az ily conferentiák — melyeken a gyűlés tárgyai eleve megvitattatnak — nem nyilvánosak, melynek okát én korántsem a tanácsszékben, hanem egyedül ott keresem, hogy az ily előleges megvitatásbani részvétel fontosságát a képviselők vagy nem tudják, vagy nem akarják felfogni és belátni. Csakis a törvényszéki conferentia az, melynek zártsága némileg menthető, nehogy a hít előre kimenjen a tömeg közé, ... de maga a törvénykezés legyen nyílt itt is, mert az igazság nem fél a napfénytől soha,. . . s dicséretére válik a veszprémi egyházmegye törvényszékének, hogy tárgyalásai s ítélethozatala nem zárt ajtóknál, hanem a lehető legnagyobb nyilvánossággal történnek. A gyűlés 17-én nyilt meg, a szülélek ünnepélyes segédül hivása után tel. Pap Ferencz segédgondnok s dt. Oláh János esperes urak iker elnöklete alatt. Legelőször is a számadások nyilvántartása jött szőnyegre, s határzatta jön, hogy minden egyes pénztárróli számadás a gyűlésnek első napján teljesen elkészítve, a számvevőktől megvizsgálva,terjesztessék elő, . . .mi,hogy megtörténhessék, utasíttattak a számvevők a gyűlést megelőző vizsgálatra, s a pénztárnok számadásának a számvevők által eleve tudtára adandó napra elkészítésére.