Pesti Napló, 1863. július (14. évfolyam, 4017-4038. szám)

1863-07-15 / 4024. szám

guk a cseh literatorok rendelték alá magukat, hogy t. i. egész erélyeséggel működvén a nyelv­b­irodalom újbóli föltámasztásán, különböző szláv dialectusokból oly szavakat hoztak be, kivált a XV-ik századból, melyeket már ma a csehek kö­zött senki sem beszél, senki sem ért, úgy hogy azoknak nagyobb része ez idő szerint is szíveseb­ben látogatja a német mint a cseh­ színhá­zat , ezenkívül a cseheknek egy jelentékeny osztálya, együtt lakás, s közös vallás követ­keztén történt házasságok útján annyira amal­­gamizálódott, hogy nem könnyű feladat egy cseh családot egy másik német családtól megkülön­böztetni. Íme tehát — megjegyzi értesítő — mennyire nehéz egyenes pár vonalt húzni, nyelv tekintetében, a cseh és erdélyi viszonyok között és befejezésül csak annyit mondok, hogy egy­részt a cseh litteratokok nyelvük s irodalmuk mivelődését illetőleg, valódi óriási erőt fejtenek ki; másrészt pedig a magas kormány, már eddig is, lényeges előnyöket engedett e nyelvnek a köz­ügyek vitelénél. Ugyancsak a (B) jegy alatti értesítője a „Ga­­zetának“ a megnyitáshoz, közel álló erdélyi or­­szággyűlés eredménye iránt országszerte ural­kodó feszült várakozást vévén szempontjául, kö­vetkezőleg nyilatkozik : „Az, mit a közvélemény nyilvánításaiból meg­jegyzésre legméltóbbnak tartunk , abban áll , hogy mindazok, kik a haza nemzetiségük s csa­ládjuk, valamint ez ország minden lakosai iránt egy észszerű s nem csak pathologicus szeretettől vannak áthatva,életük egész folyamán át vigaszta­lás nélkül maradnának, ha a legközelebbi ország­gyűlés minden tekintetben vigasztaló s szabadí­tó eredmények szülője s megalapítója nem len­ne. A­mi még többeknek aggodalmat okoz, az, hogy a 11 pontból álló kir. propositiók ekkorig, a hazai hirlapi irodalom terén oly kevéssé van­nak vitatva, rostálva, és megmagyarázva, misze­rint a nagy közönség egész joggal kérdezheti az erdélyiektől : Hol vannak kitűnő férfiaid, kik akarjanak és képesek is legyenek annyi életkér­dések fölött a közvéleményt fölvilágosíthatni ? A kir. propositiók közös fontosságra nézve egyik a másikával vetélkedik. Vannak azok között oly természetűek, melyek az úgynevezett alkotmá­nyos­ gyűlésen lesznek tárgyalandók és eldön­tendők, mindazok t. i., melyek ez ország közjo­gát közvetlenül érintik ; mások azonban szoro­san egy törvényhozó gyűlés köréhez tartoznak ; következőleg az országgyűlés hivatva leend­ő mint alkotó (Constituante) ab mint törvényhozó testület működni. „Szerintünk ily körülmények közt igen he­lyesen járt el a kormány, midőn az országgyűlés eb­be kész formulázott, és a parl­amenti tárgya­lásokat könnyítő t. javaslatokat terjesztett, ma­gától értetvén, hogy a kormánynak még egyik, vagy másik t. javaslata el nem fogadására is késznek kelletik lennie, a­mi némi valószínű­séggel csak akkor lesz megtudható, a­mikor is­merni fogjuk mindazon elemeket, melyek az or­szággyűlést alkotandják. Addig is, és a képvi­selői igazolások befejezéséig, igen óhajtandó lenne, ha a haza mindhárom nyelvű journalisti­­kája, fölemelkedve egyéb nemzetiségi és vallási aprólékosabb súrlódásokon, lenézvén, s elutasít­ván a helyi és személyes undorító diatrikákat, és magasabb s valódi politikusokhoz méltó szem­pontok fölött foglalván állást, jövőre minden áron lényeges s elveket megállapító vitatások terére lépnének át, mely elvek fölött megállapo­dás eszközöltessék, ha nem is az egész, de leg­alább egy minden tekintetben tekintélyes több­ség részéről, melyről el lehessen mondani, hogy valósággal képviseli az országot. Nyílt levél Kézgmárki Krnsch József úrnak Pesten. (Folytatása és vége.) London, E. G. junius 17., 1863. A magyarhoni viszonyokra sem az angol, sem a muszka eljárás nem alkalmazható, nem is vol­na kívánatos, de elsajátíthatnánk mindegyikből annyit, a mennyi hasznunkra lehetne. Mi nem várhatunk, mig jobb­szégeink becsü­letessége általános elismerésben és hitelben ré­szesülnek, mint az előkelő, régóta fennálló an­gol c­égek. Messze elmaradtunk, annál jobban kell sietnünk. De miért ne lennének jó lelkiisme­retes tudakozó intézeteink, mint Angolhan majd minden, és a continens nagyobb kereskedelmi városaiban. Intézet, melyhez a külföldi keres­kedő is bizalommal fordulhatna informatio vé­gett uj levelezője jelleme, állása, vagyona s an­­ticendentiai felöl. Más részről, isten ments meg, muszka kényszertől, s bármi nyelvű csínyovnyik atyáskodó beavatkozásától. De más dolog az, ha a kereskedőtestület szabadon választott szak­értő tagjaiból bizottmányt küld ki, s ha a keres­kedőnek szabadságában áll kikül­dendő portékáját ezen illetékes bizottmánytól megvizsgáltatni, és minősége szerint a kér. kam. hivatalos bélyegével elláttatni. — Igaz ugyan, hogy az ilyetén intézmény csak közraktár (Dock) mellett gyümölcsözhetne teljesen, de hisz ez utóbbi nélkülözhetlen intézet sem maradhat soká szerény óhajtás. Széchenyi Béla gróf itt helyben szorgalmasan tanulmányozta a dock szervezetét. — S a mellett örömmel látom, hogy önök ez utóbbit is (dock­­ot) programmjuk egyik czéljául tűzték ki. Ter­­ménydús, de pénzszegény országban alig kép­zelhető a közforgalomra nézve üdvösb, és a vál­lalkozókra nézve jobban fizető vállalat, mint a dock és az avval kapcsolatban hozott warrant­­rendszer. De ezek fejtegetése ezúttal távol vinne levelem tárgyától, melyhez visszatérve, szeret­tem volna referentiául előbbkelő czégeink közül egynehányat említve látni a programaiban. Van hál istennek több Pesten, melynek becsületes neve idáig is elhatott. (Mamvieux, Liedemann, Wodianer stb.) Mert hisz jó, s önöknek nem kis dicséretévé válik a helytartó s város tanácsa, a gazd.­egyesület stb. támogatása, de hiába, ke­reskedő már csak jobban szeret kereskedőhöz tudakozólag fordulni. Aztán ki volt az, a­ki önök programmját an­golra fordította. Mindjárt az első (szarvas hi­báktól hemzsegő) öt sorban azt mondja : prop­ping, ezt mi egy már dűlőtérben lévő kereske­désről mondjuk. Hogy tetszik ? „Felhívás gazd.­egyleteinkhez“ Így fordítja Summons, a­mi bírói s törvényszéki citatiot jelent. A számos, itt tartózkodott s angolul tudó hazánkfiai közt nem volt, ki a fordítást átnézte volna, mielőtt lenyo­matott ? — Ily művet nem lehet pirulás nélkül angol kezébe adni. Újra le kell forditatni, s egy­szersmind mindazt, a­mi Csupán a belföldieket illa­t, ki kellene hagyni. — Ím, tehát önnek első kívánatét a programotok szétküldése végett miért nem­­teljesíthetem. Nem vagyok szerencsé­sebb a második kivánságra nézve : t. i. egyik itteni lap szólaljon föl az „ügynökség“, mint ha­zafias intézet, érdekében. Nem rég egy más ha­zai intézet részéről hasonló fölszólítást vévén, egyik szerkesztő barátomhoz folyamodtam. Czél­­szerűnek találom az angol publicista tanulságos­­ feleletét ide iktatni. „Gyermek állapotra mutat, hol üzleti vállala­tokat, melyek végczélja szükségkép a nyereség, a haza ügyének tekintenek. Szorosan véve ugyan egyesek vállalata siker esetében, hazáé, mert egyes polgárnak vagyona szaporodásával a haza közvagyona szaporodik. Ámde egy a kettő közül : az alapítók vagy csupán a hazafiság szempontjából indulnak ki, minélfogva áldozat­­kész merényletük megérdemli a bátorító dicsé­retet, de akkor az áldozat csakis áldozat marad,­­ mert ilyetén alakult üzletnek napjai számítvák. Vagy józan kereskedői számításra van az fek­tetve , minélfogva az alapítók saját haszná­ban az üzlet állandósága is biztosítva , de akkor mi köze lehet hozzá kivált az idegen publicistának. A fizetett reclame-faragó dolga­­ az, és a hirdetések hasábjaiba tartozik. Manchesteri gyárosoknak még ha olvasható volna sem kellene programmot küldeni, gya­potnál egyebet nem hozatnak ezek külföldről . A kormány csak előre közzé tett hirdetések , és sumissio útján látja el magát szükségleteivel. . Ekként nem marad egyébb fenn, mint a rendes kereskedői út. Ezen szívesen kötne működen­­dők önökkel. De az ügynökség megismertetésé­vel még ezért nem érünk. Az eladó mindenütt alázatos szolgája a vevőnek, kivált ezen világ emporiumban, hol a kerekföld minden részeinek terményei versenyeznek. A pénzes vevő (Mer­chant prince), mint király trónos irodájában, a szegény eladónak kell futkosni és zsarnoka ked­vében járni. Azért is miután körleveleinkkel be­kopogtattunk, árjegyzékkel, vásári hírekkel, és az illető termény árváltozására befolyó körül­ményekről rövid tájékozással, később mutatvá­nyokkal is kell szolgálnunk. Ezeket az ember egyszer kétszer már hazafias rokonérzetből is megteszi, de folytonosan a kereskedő csak mint érdeklett ügynök vagy bizományos teheti. Egyébiránt bár­miként is intézkedjenek önök az itteni piaczra nézve, én bennem mindig jó akarat, és a­mennyiben telik szolgálatkészség­re is számíthatnak. Maradok a tekintetes urnák tisztelő honfitársa D­i­ó­s­y Márton. A magyar képzőművészeti társulat. Hazánk nagy része alig tudja létezését e tár­sulatnak, mely a képzőművé­szetet egész terje­delmében, a festészet, szobrászat, építészet és metszészetet ezeknek alágazataival együtt felka­ralván, ezeknek hazánkban lehető tökéletes fokra emelését czélozza. Nem tartjuk feleslegesnek pár rövid szóval, mennyit t. i. helyszűke enged, a társulat felsőbb helyen megerősített alapsza­bályaiból pár sort közölni, hogy azzal a nagyobb közönség is megismerkedvén, módja legyen e tá­nulat tagjává lenni, mely a szépet a hasznos­sal egyesíti. E társulat : 1) Egy képzőművészeti tanintézet felállításá­ról gondoskodik. 2) Kitűnő tehetségű, de szegény sorsú művé­szeket magazsb kiképezés végett költőidre utaz­tatván, feltétlen, vagy feltétlenül segélyez. 3) A képzőművészet körébe tartozó magasb elméleti, széptani, történelmi, távlati, szinvegyé-­­zeti s több efféle tudományos tárgyakról és fel­fedezésekről nyilvános felolvasásokat tart, s ugyanezekre vonatkozó jeles munkákat kiad. 4) Jeles­ művészi termékeket megbírál, e bírálataival is a művészet emelésére törekedvén. 5) A képzőművészet előmozdítására évenkint pályadijakat tűz ki, s az egyesek vagy testüle­­tek által kitűzendő pályadijak kezelését is el­vállalja. 6) Évenkint müveket ad ki, még­pedig vagy a­ pályadijazott, vagy más jeles müvekből válasz­tottakat. 7) A társulat tagjainak müveit közszemlére s eladá­ra kiállítja, az el nem kelteket pedig meg­vásárolván, félévenként kisorsolja. 8) Betegség, vagy a sors más csapásai által ínségre jutott művészeket, azoknak özvegyeit, sőt keresetre még képtelen árváit is anyagilag gyámolitja, s a szegény sorsú, de tehetséges kez­dőket segélyezi. 9) Népies olcsó művek kiadásával inamüszlés terjesztésére törekszik. 10) Művészi ünnepélyek rendezésével a mű­veltebb közönségnek nemes műélvezetet nyújt. Minő tágas a kör, melyet felölel, a mennyire nemes az irány és ezéi, mely felé megindult! Ily nemes irányú társulat pártolásával önmagát tisz­teli meg a nemzet, mert valamely nép mivelt­­ségét művészete fokáról ítéli meg az utókor. E társulat tisztán hazai éb tisztán magyar; e tár­sulatot a nemzetnek kell fenntartani, mert nálunk a művészet felülről kevés gyámolítást, jó, hogy nagyobb akadályokra nem talál.. Tagjává lehet e társulatnak minden feddhet­­len erkölcsű és hirű magyarhoni művész és mű­kedvelő s általában mindenki személy különbség nélkül, ki hasonló jellemmel bír. Ki 200 ftot fizet be, vagy ír alá és annak 5 százlék­ját mindaddig fizeti, mig a 200 forintot beszolgáltatja, az ala­pító tag lesz, ki 30 forintot befizet, vagy más szavakkal három évre kötelezvén magát éven­ként 10 vagy félévenkint 5 forintot befizet, az rendes tag lesz, s a társulat kiadványainak t. i.­kő vagy aczélnyomatok, vagy művészeti iromá­nyok egy példányát nyeri. Ki csak egy pillantást vetett a közelebbi al­bumra, melylyel a társulat tagjait megajándéko­­zá, rögtön be fogja látni, hogy itt az évi befize­tés az évenkénti jutalomhoz képest nagyon cse­kély. Az anyagi viszonyok jelen nyomasztó állapo­tában nagyobbszerű megrendelésekkel alig támo­gathatja a nemzet nagyobb része a hazai művé­szetet, e közvetítő után azonban kisebb birtoko­saink és a magánzók, sőt iparosok is megerőlte­tés nélkül tehetik azt. A társulat már harmadik évét járja, de a kellő nyilvánosság,s az alapszabályok megerősítésének elhaladása miatt hosszas ideig az ter­lődött. Most azonban a megerősítés után lábra kelvén, igen szép állapotnak örvend, a n­­aponkinti jelenté­keny gyarapodás mind nagyobb lendületet ad, úgy hogy már a folyó évre 300 — év 20o ara­nyos pályadíjakat tűzhetett ki. Mindezeket a társulatnak f. é. július 5 én tar­tott közgyűlésében Harsányi Pál igazgató elnök igen hűen és ékesszólón sorolta elő az elnöki je­lentésben. *) *) Melyet mi egyedül csak tárgyaink halmaza miatt nem közölhetünk. Sierk. álarczat-szabályozási mozgalmak. Nem lehet hazafiai öröm nélkül szemlélni a Balaton lejebb szállításával összeköttetésben, a Sí­r torkolatjától az ozorai malomig az egész ,Sió völgyének szabályozása körül napról napra na­gyobb mérvben mutatkozó munkálatokat, miket legkivált a munkálatok élén álló, azokat folyto­nos éber figyelemmel kísérő kir. biztos, gróf Zichy Ferencz ő nagyméltósága példabeszéddé vált szerencsés tapintatának és erélyességének köszönhetni; é s midőn a bevégzés felé közel­gőlnek ezen szabályozási munkálatok, Vas, Vesz­prém és Zala megyei birtokosok társaságba lép­ve, egy uj hazai vállalat kivitelét kezdeménye­zik, a Marczal-völgyének szabályozását Ezen szabályozást, mely a volt cs. kir. kor­mány által 1858-dik évi dec. hó 23-án 8066. sz. a. kelt kibocsátványnyal elrendeltetett, és 1859. jan. hó 25-én ez ügyben Szegváron tartott gyű­lés által véglegesen elhatároztatott, a nm. m. k. helytartótanács f. évi május hó 11-én 21,611. sz. a. újabban meginditandónak rendelvén, az e vé­gett szükséges nagy gyűlés vezetésére és az egész vállalat életbe léptetésére kir. biztosul m. Dobránszky Adolf udv. tanácsos ur, és a nm. m. k. helyt. t. tanácsosa neveztetett ki, oldala mellé rendeltetvén Wallandt Henrik, országos építé­szeti felügyelő ur. — Ugyan a nm. m. kir. hely-­­ tartótanács a gyűlést Győr, Vas, Veszprém és Zala megyének, és az illető Marczal-melléki birtokosoknak meghívásával 1863. évi julius hó 1-ső napjára Veszprém vármegyében kebelezett Pápa városába kitűzvén, kir. biztos ur azt meg­nyitván, mindenek előtt örömmel üdvözölte az illető érdekletteket, hogy ily nagy számmal je­lentek meg a gyűlésre, mi­által az egész mar-­­­czalvölgyi birtokosokra áldással kínálkozó ezen hazai vállalat iránti érdekeltségüknek fényes­­ jeleit adták. A gyűlés nevében pedig t. Békásy Imre úr, úgyis mint az igazgató választmány elnöke, me­leg szavakkal üdvözölte kir. biztos ő méltóságát, s felkérte őt a gyűlés nevében, hogy a vízszabá­­lyozási téren eddig is tanúsított ügyességével és erélyességével a Marczal szabályozását folyto­nos éber figyelemmel kisérve, fő felügyelete alatt tartani, és sikerre vezetni méltóztassék; — egyúttal bemutatta s tárgyalás alá vétetni kérte az 1859. jan. hó 25 én Szegvárott tartott gyűlés által az alapszabályok kidolgozásával s egyéb teendők teljesítésével megbízott választmány munkálatát. Ezen választmányi munkálat az első részben tárgyalja az alapszabályokat és a marczalvölgyi ár­tér osztályozása körüli eljárást; — a második részben a munkavezető mérnök Márton József úrrali szerződés pontozatait; — a harmadik része kérvényt indítványoz a magas kormányhoz, je­lesen kir. biztos urnák közbejöttével tisztelet­­teljesen megkérendőnek indítványozza a magas kormányt a választmány, hogy tekintetbe vévén, miszerint a mostani vízborított, mocsáros, ha­szon­vehetetlen, nagy kiterjedésű területnek ki­szárítása, rendes gazdasági művelet által, meg­­becsülhetlen új adóalapot nyújt a magas kor­mánynak , szem előtt tartván, mint egyesek fe­lett álló azon magasabb szempontokat is, mik a mezei gazdászat és ipar felvirágzása, a vidék lakosainak egészségére káros befolyással lévő mocsáros kipárolgás megszüntetése végett, a víz­­szabályozási ügyeket a közérdek tekintetében még áldozattal is létre­hozni sürgetik, legyen ke­gyes a magas kormány ezen elősorolt tekintetek­nél fogva : a) A munkálat megkezdésétől, annak tökéletes bevégzéséig számítandó összes költségekben aránylag bizonyos öszszeggel a szabályozási költségek fedezéséhez járulni. b) Az érdeklett marczalmelléki birtokosok részére bizonyos, például 10 évekre leendő tör­lesztésre az országos alapból kölcsönt kegyesen adni, d e kettős eszköz által lehetővé tenné a magas kormány a szabályozási munkálatoknak rögtöni megkezdését, egyszersmind most, midőn az isten­i gondviselés az ország egy részét rend­kívüli csapásokkal látogatta meg, az állam figyelmére méltó vállalatok közt a Marczal sza­bályozása lenne az egyik, melyeknél a népnek munkát adni lehetne. c) A szabályozási munkálatok folyama alatt, a Marczal völgyével határos, vagy ahoz közel eső helységekbeni közmunka­erőnek minden illető megyékben, a megyei hatóság kirendelése és felügyelete mellett, a szabályozási munkála­tokra leendő fordítását két éveken át kegyesen megengedni. Végre d) a szabályozás folytában kiszámítandó terü­letre vonatkozólag bizonyos évekig tartó adó­­mentességet nyújtani. Ezen munkálat először egészen, utóbb pon­­tonként tárgyalás alá vétetvén, az egész kiterje­désében Vas-, Veszprém- és Zala megyék részé­ről megjelentek által helyben hagyatott, s annak kir. biztos ur főfelügyelete alatt leendő kivitelé­vel az igazgató választmány megbizatott és fel­hatalma­ztatott. Kir. biztos ur ő méltósága pedig kegyes volt megígérni, hogy úgy a segélyezés és kölcsön, mint a közmunka erőnek a szabályozási munká­latokra leendő fordithatását tárgyazó kérelmét a gyűlésnek a nm. m. kir. helytartótanács elé fog­ja terjeszteni s legalább részben sikert eszközöl­ni iparkodni fog. T. Györ vármegye részéről megjelent, és ér­deklett birtokos urak pedig — miután még min­dig az előterjesztett és felsőbb helyről is elren­delt újbóli esetlések alapján készített és helyben hagyott szabályozási terv ellenére is azt vitatják, hogy előbb a Rábát, ezt megelőzőleg pedig a Dunát stb. kell szabályozni, ámbár világosan szakértők által ki volt mutatva, hogy a Marczalt a Rába nélkül is lehet szabályozni, a győrme­­gyeiek kára nélkül,­­ óvást, illetőleg kérelmet nyújtottak be írásban a helytartótanácshoz leen­dő felter­jesztés végett. Azonban Veszprém-, za­­la- és vasmegyei marczalvölgyi birtokosok saját körükben a szabályozási munkálatoknak kivite­lét tovább halasztani nem óhajtván, kijelentették, hogy a győrmegyei birtokos uraknak társulatok­ba lépését mindenkor hazafias örömmel fogja ugyan fogadni, s e végből alapszabályaik 1-so §-ban egy tiszta lapot is hagytak számukra , de a sok előkészületeket, tanácskozásokat, és a lé­tező malmok kisajátításával járó nagyobb költe­kezést igénylő Rába szabályozásra vonatkozó, s még csak ezután tervezendő munkálatoktól, és megál­apodástól nem feltételezhetik többé a Mar­­czalnak sok haszonnal kínálkozó szabályo­zását. A jegyzőkönyv hitelesítése után az igaz­gató­v­álasztmány nyomban összeült, és intézke­dett, úgy az előleges költségek kivetése és besze­dése , mint az osztályozásnak aug. hó 10-én leen­­dő megkezdése iránt. Ha egyesek őszintén segédkezet fognak ez ügyben, akkor összetett válakkal, egyesült erő­vel, és az egek urának segedelmével, a magas kormány pártfogása mellett megvethetjük a Mar­­czal-vidék felvirulásának alapját. x. y. z. Magyar tudományos akadémia. a Julius 6-án a philos. törv. és történettudo­mányi, s jul. 13-án a nyelv- és széptudományi osztályok tartottak ülést. Julius 6-án Nagy Márton lev. tag folytat á értekezését a keleti n­evelészetről (akará mondani: nevelésről). Értekezésének tárgya ez­úttal Persia és Egyptom volt. Az ó világ ezen népei miveltségrajzába, mint keretbe, foglalá be, a mit ama népek neveléséről mondott. Julius 13-kán egy szép emlékbeszéd töredé­két, s egy jeles értekezésnek, 15 évi lelkiisme­retes nyomozásnak, vázlatát hallottuk. Az e­m­­lékbeszédet báró Eötvös József, aka­démiánk tisztelt alelnöke, tartó Reguli An­tal fölött. Az értekezésben Toldy Ferencz r. tag, egy Königsbergen nem rég fölfedezett XII-ik századbeli ó-magyar nyelvemléket muta­tott be, a felhasználta ez alkalmat, elmondani véleményét a magyar nyelv korszakairól. Az emlékbeszéd több ívre terjed, s a Buda­pesti szemle közelebbi füzetében fog megjelenni. Azt hiszszük azonban, addig is örömmel vesz a közönség belőle némi mutatványt, s szintoly él­vezettel olvassa e közleményt, a­milyennel hall­gatták az annyi melegséggel írt gyönyörű lélek­tani tanulmányt az akadémia jelen volt tagjai. Csak a bevezető és befejező sorokat közöljük. „Mint minden pályán — mond l. Eötvös az emlékbeszéd kezdetén — úgy a tudományok mezején is igen csekély azoknak száma, kiknek fáradságait teljes siker jutalma­za. A sors ritka kedveltjei mellett a névtelen munkásoknak egész seregét találjuk itt is, kiknek feladatuk csak az, hogy a jövőnek útjait előkészítve, le­rakják az alapokat, melyeken a tudomány bámu­landó épülete egykor állani fog, sőt ha nagy for­radalmaknak egyedüli jutalmát csak a dicsőség­ben keressük, talán nincs pálya, melyen a küz­dőre több csalódás vár, mint épen ez. Hisz a so­kaság, mint mindenütt, úgy a tudományok köré­­ben a nagyobbszerű sikert egy névvel köti ösz­­sze, s egynek halántékaira teszi a babért, melyet az egész sereg küzdelmei kiérdemlettek.“ „De mi, tisztelt akadémia, ne kövessük e pél­dát ! S ha a szerény munkások egyike, kik a tu­domány aknáiban dolgoznak, leroskad, mielőtt napvilágra hozha­t a kincset, melynek biztos nyomán látta magát; ha egy a bajnokok közül,­ük az igazságért küzdenek, elvérzik a diadal napja előtt, mi ne felejtsük el, hogy a tudomány­eggazdagabb kincseit, s az igazság legszebb diadalait nagy részben ilyenek ismeretlen fára­dozásának köszöni, a fűzzünk egy szerény ágat a kifáradt küzdő halántékai körül.“ „Ily munkás, kinek fáradságát teljes siker nem koszorúzta; ily küzdő, ki meggyőződésének diadalát nem érhette el, volt Reguly Antal, és csak kötelességünket, s tudom, önöknek régi óhajtását teljesítem, midőn e kedves társunknak rövid pályájára visszatekintve, nem emlékét, melyet a halál tőlünk nem rabolhatott el, de fáj­dalmunkat újítom meg.“ „Az akadémia, midőn Reguly hátrahagyott irományainak kiadását elrendeld, állandóbb em­léket biztosított tudományos érdemeinek ; a ha majd a vogul nyelvet illető dolgozatai, melye­ket Hunfalvy Pál társunk rendezett, évköny­veinkben megjelennek, a szaktudós méltányol­hatni fogja a veszteséget, melyet nyelvészetünk e férfiú kora halála által szenvedett. Engedjék önök, hogy midőn ezt, mire magamat hivatva nem érzem, másokra bízom , elhunyt társunkról ma nem mint philologról, hanem mint emberről szóljak, ki, midőn a legnemesebb lelkesedésből, tehetségeit egy magas czélnak szentel­i, a szere­tet és barátság minden kötelességeit híven telje­sítette, és nagy eszméinek nem áldozott fel sem­mit, mint önmagát.“ E szép bevezetés után következik a terjedel­mes életirat. Ezt követi az emlékbeszéd befejezése, melyet, hogy meg ne kelljen szakasztanunk, közelebbi számunkban fogunk közölni. Lengyetorsági események. A lengyel csatatérről kevés fontosabb tudó­sítás érkezett. Kis csapatoknak többnyire moz­gását , nem annyira harcrát jelentik. — Lem­­bergből írják jul. 11-ről. Míg a radczivillóvi ex­­peditio oly gyorsan meghiúsult, s a Törökor­szágból készülő betörés még mindig csak hír, addig a litbvanai és minszki kormányzóságból Traugott parancsnoksága alatt egy 1500 főnyi fölkelő csapat Volhyniába a roveni kerületbe ment által. Traugott július 1-sején lépte át Pri­­pecz vizét Nevelnél. Az nap megszállotta Dom­­brovicza várost, 3-ikán Kolkinál, Dombroviczá­tól egy mértföldnyire fekvő falunál, harczot át­lott az oroszokkal, mely állítólag kedvezően ütött ki a lengyelekre nézve, a­mire a lengyelek Rovnó felé nyomultak előre. Az oroszok a leg­nagyobb sietséggel vonulnak össze Radzivillów­­ból, Druzkopoleból, Dubnóból és Lucákból, hogy kocsikon szállíttassanak el. — Az „Oest. Ztg.“-ban olvassuk. A „Lem­­berger Zeitung“ megint oly eseményt jelent, mely bizonyítja, hogy a felkelés hosszúra nyú­lása mind jobban belevonja az ausztriai területet is. A „Lem. Ztg“-nak írják. Hallomás szerint Kasnében egy csoport ember, gyanithatólag föl­kelő, összegyűlt a nemesi birtokokon, hogy egy gróf vezérlete alatt (kinek nevét nem tudni) az orosz határon át betörjön Sanotov felé. — De meghallván a Visoczki-féle expeditio rész kime­netelét, föl hagyott szándékával. Az oroszok pe­dig úgy látszik előre voltak készülve e csapat ellen is. Satanovban mintegy 2000 gyalog és 300 kozák elsánczolva várta őket. A még föl nem fegyverzett önkénytesek, kik Krasnóban összegyűltek, mind igazolták magukat útleve­leikkel, s a gyülekezet okául katastrális ügyek feletti tanácskozást adtak. Es expeditio csak el­­halasztatott, írja a „L. Zt, de hozzá teszi, hogy e tudósításról jót nem áll. — Lembergből írják 11-ről: A napi közbe­széd tárgya még folyvást az ifjú S­a p­­­e , a her­­czeg elfogatása. Ez tegnapelőtt történt. Már dél­után 3 órakor nagy néptömeg cső dűlt össze azon hírre, hogy e herczeg palotáját ekkor akarja megmotozni a rendőrség. E motozás meg is tör­tént,­­ esti 7 óráig tartott. A herczeg szolgálatából két egyént előre elfogtak. A motozás után fogták el a fiatal herczeget is, s egy kapitány és rendőrsé­gi biztos kíséretében átadatott a törvényszéknek. — De, mint mondják, a herczegnek nemcsak lembergi, hanem krasztozini palotájában is mo­tozást tartottak ugyanakkor. Mivel nagy volt a néptolongás, nem hiányoztak kisebb üagyobig sajnos kihágások is. A herczeg elfogatása leir­­hatlan leverő benyomást tett a lakosságra, s kü­lönösen az aristocratiára. 12-én tartatott az első tárgyalás a herczeg ügyében. A fogház, hol Ádám­ig fogva tartatik, alacsony, kicsiny és nedves szoba. Anyján és nején kívül senkit sem bocsá­tottak be hozzá. — A nagy részvét, mely a fo­­­­goly iránt nyilatkozik, könnyen érthető, mert ő­­ egyike volt azoknak, kiknek rendkívüli tevé­kenysége sok közhasznú dolgot hozott létre. — A berlini „Börsen Zeitung“ írja . Különös hír érkezett Párisból, mely valószínűen a len­gyel emigratio köreiben keletkezett. Beszélik, hogy Constantin nagyherczegnek és családjának Varsóban tudtára adták, hogy életökkel lakói­nak, ha a nemzeti kormány valamelyik tagja bántatni fog. A nemzeti kormány nem bánja, ha a nég Varsóban marad, s a fölkelők elleni harczot vezeti, mint a czár helytartója ; de akar­ja, hogy a nemzeti kormánynyal úgy bánjék, mint egyenlő jogú hatalommal, s ne tegye ki a rendőrség üldözésének. Tiltja ennélfogva, hogy a nagyherczeg Varsóból eltávozzék ; őt közelről szemmel tartják, s el lesz veszve, ha a nemzeti kormány valamelyik tagjának csak a baja szála meggörbittetik. Ellenben ne tartson semmitől maga és családja, valameddig ez intésnek enged. — Beszélik, hogy csakugyan a Karlsbadba utazás el volt határozva, hanem e fenyegetések után a nagyi­g lemondott róla. Erdélyi ügyek. — A „Korunk“ jul. 12-diki számában ezeket olvassuk : „Tegnap a dobokamegyei követválasztás is lefolyt, s a megyében függőben maradt másod választások is megtörténtek , s ezzel a 125 kö­vet ki van egészítve, a királyi hivatalosokból is ki van már nevezve 38, s igy csak két hely van még tartalékul fenntartva. Teljesen elöttünk fek­­szik, hogy a 163 tagból álló országgyűlést 59 magyar és székely, 45 szász és 59 román fogja képezni. Miután a szász és román bizonyos kér­désekben együtt szavaz, előre láthatni, hogy a magyar nézet igen nagy kisebbségben van. N.­Almás, jul. 8. Egy újabb alkotmányos küzdelemről jövök. Értsd hajta azon küzdelmet, melyet több mint 600 román atyafi, jelöltjük nevével vivett. Kor­mányszéki titkár Móga Demeter úr vezette az új választást, a­ki nem a legkényelmesebben érezte magát, hogy azon egyetlen magyar tagja sem jelent meg a bizottmánynak, a­kit a közp. biz. megválasztott. Kénytelen volt tehát a meg nem jelentek helyét két egyszerű szavazó pol­gárral helyettesíteni. A kerület 1080 választó­képes lakosa közül szavazott 712. Ebből 665 szavazatot Papp Leontin nyert, 30 szavazat fel­oszlott b. Jósika Lajos és Macskáss Pál közt, a többi czifrábbnál czifrább vagy oly értetlen ne­vekre esett, melyeket az észrevehető jó indulat sem volt képes Pap Leontinnak értelmezni. Fel­tűnő volt, hogy a választókerület magyar értel­misége teljesen hiányzott, nemkülönben a ma­gyar ajkú választók 9/10 része. A jelenlevők közül 30 a fenntemlített szavazatokat eredmé­nyezte, mintegy 30 többnyire azon helységek­ből, a túlnyomó oláhság közt laknak, az oláhok­kal szavaztak. A legnagyobb rész,mint említem, visszavonta magát a szavazástól, de korántsem azon okból, a­mely a „Kol. Közlöny“ jul. 5 ki számában említve van: nem félelemből, avagy gyávaságból, de elvből. Mindenki észrevette — bár szerintem egy kicsit későn — hogy ilyen census és beosztás mellett a vármegyékről a ma­gyar birtok és a magyar értelmiség nem lesz képviselve az országgyűlésen. Úgy vagyok értesülve, hogy Papp Leontin úr bizonyos feltételek mellett visszalépett írásban a jelöltségtől, de ha választói, a­kik Csak tőle várják üdvöket, nem fogadák el előre. Én meg azt hiszem, hogy Papp L. ur megválasztá­sa után nem fog visszalépni. ha kár is lenne. Azt is hallom, hogy Papp L. ur sokat vesztett a kolozsvári oláh nevezetességek előtt, mivel őt azért küldték volt ki a választó kerületre, hogy Lázár Sándor úr részére működjék. A választás dicséretes rendben folyt le, minek végeztével Móga úr, a megválasztott követ ki­hirdetése pillanatát felhasználta egy dictio tar­tására, melyben intette a jelenlevőket, hogy él­jenek békében a magyar testvérekkel, ne higg­­jenek azoknak, a­kik a jobbágyság visszaállítá­sával rémítik őket, mert az hazugság, valamint hazugság az is, hogy az urasági erdőket és bir­tokokat fel fogják köztök osztani. E dictióra furcsán érezhette magát egy némely oláh pap híveivel szemben, s nem tudjuk, képes volt-a Móga úr helyrehozni dictiójával azt, a­mit né­mely rontott. Háromszoros sze­­re­szke zárta be az „ünne­pet“, egyik a császárra, másik az oláh, a har­madik a magyar nemzetre szólt. A követ ur egyet sem kapott. (Korunk.) Kolozsvár, jul. 6. A „Korunk“ 78-ik számának „Követválasz­tási mozgalmak“ rovatában a n.­almásróli tudó­sító egy csikket közöl az ottan lefolyt követvá­­lasztás tárgyában. Az értesítő a történtek igaztalan előadása mel­lett nem átall, engem is oly gyanúsításokkal pisz­­kölni, mintha én Zsobok község magyar lakóit izgattam volna oly szavakkal: „elvesztik kezd­tek nemcsak erdőrészüket, de még szabadságu­kat is, mert tudják meg, hogy az urak a job­bágyság visszaállításán mesterkednek.“ T. czikkiré úr! Ön mondja tudósítása kezde­tén, hogy a szavazás Kolozs megye 2-ik választó­kerületében N.­Almáson „meglehetős rendben folyt, habár nem minden ingerültsége nélkül az oláh választóbizottmányi tagoknak.“ Most kér­dem önt, ki volt az ingerültség okozója? . .. nem tudja-e ön, hogy a prositterek közül Gy. Zs., midőn egy m.-kereki magyar ember nekem adta szavazatát — a szentje körüljárt. Nem tudja , hogy azon szavazóbizottmány elnöke K. S., midőn bizottmányi tag B. M. a szavazó laj­stromba tekintgetett, azt mondotta: mit néz a tisztelendő ur­­tán attól fél, hogy egy oláhot a zsebembe dugtam? —Nem tudja? hogy az el­nök csúcsai Petrisor Mitrét, ki sógorát Brudáska Alexát, mert több ideig volt tisztviselőjük, s kor követjelöltjök neve kimondásának nem tu­dása miatt tréfából kezével megérintő, 24 órára elj­ára­to­tt, a nélkül, hogy az érintet­t cselekvényt sértésnek vette volna ? Ön, tudósító úr, azt mondja továbbá , hogy almául jár, szolgabíró által előadott némely vesz.

Next