Pesti Napló, 1864. április (15. évfolyam, 4238-4262. szám)

1864-04-08 / 4243. szám

80—4243 15. évf folyam. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ terek 7-dik szám, 1-ső emelet. Ferencziek terén, 7-dik szám, földszint. Előfizetési feltételek : Vidékre, postán . Helyben, házhoz hordva . Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pan... kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. E­pp szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kiadó-hivatal: Félévre . . . " , 10 írt 60 kr o. é. Évnegyedre . . . . 5 frt 26 kr o. é. 1864. Péntek, április 8. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön 30 uj kr. Magánvita 6 hasábos petit-sor 26 fő kr. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ áprili-júniusi évnegyedek folyamára. Előfizetési ár 5 frt 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. Pest, április 7. 1864. (Fk) Nehány hét óta a figyelmes vizs­gáló igen érdekes tüneménynek lehet tanúja. Francziaország egyre törekszik Angliá­val jobb viszonyt megalapítani, még pedig vagy a most kormányon levő whigekkel, vagy, ha ez nem lehetne, a whigek meg­buktatása után az őket követő torykkal. Hanem ugyanazon mértékben, melyben Francziaország ezen törekvése erőben nyer, ugyanily mértékben látjuk növe­kedni azon hidegséget, mely Pétervárott a franczia kabinet irányában létezik, úgy, hogy a franczia-angol szövetség teljes fel­éledésének napja azonos volna a franczia orosz barátság végkimúlásának napjával. Nem mondhatni ugyan, hogy e tüne­mény valami nagyon új, sőt inkább azon csodálkozhatni, hogy a fegyver, melylyel Napóleon császár évek óta él, még nem vesztette élét. Évek óta látjuk őt Angol- és Oroszország közt heritálózni, s valóban bámulatos , hogy ez ismeretes taktika még mindig megteszi hatását. Vájjon fenntarthatja-e magát a mostani angol kabinet vagy sem ? nem tudjuk megmondani. Utódja mindenesetre tory­­kormány volna, melyről — régi, és nagy részben már nem való hagyomány sze­rint — azt hiszik, hogy Oroszország iránt rokonszenvvel viseltetik. Ez egyszer a dolog semmi esetre sem volna így, mert a most felülkerekedő toryk nagyon jól tudnák, hogy hatalmuk egyik főtámaszát Francziaország barátsága képezné, és így — ha Páris és Pétervár közt választa­nak kellene, e választás kimenetele nem lehetne kétséges. Ha pedig a toryk­nak nem sikerülne Palmerston-Russel kabi­netjét megbuktatni, még ez utóbbi is ezen­túl engedékenyebb és előzékenyebb le­­end Francziaország irányában, miként ezt már azon tény is mutatja, hogy Stans­­field admiralitási lordot a kabinetből ki­léptették, egyedül azért, mert a Greco- Mazzini-féle perben amaz urnák neve is — még pedig nem a legártatlanabb kö­rülmények közt — említve volt. A legközelebbi időben tehát tetemes valószínűséggel, így vagy amúgy, a két nyugati hatalom közti viszony javulását várhatni. És ige , minél nagyobb ennek valószínűsége, annál élesbbé lesz azon hang, melyen a pétervári kabinet meghitt közlönyei Francziaország irányá­ban nyilatkoznak. Az ebbeli nyilatkozatokból egypár mu­tatványt már a minap közöltünk , hanem a pétervári lap részéről a­mi eddig mon­datott, csak csatározás volt; a „nehéz ágyú“ csak most kezd megszólalni. Említettük, hogy Pétervárott nagyon rosz szemmel nézik a Dunafejedelemsé­­gekben előforduló eseményeket, s ebből azon következtetést vontak, hogy Orosz­­ország ott nemsokára interveniálni fog. A pétervári újság legújabb czikke egye­nesen megerősíti ebbeli nézetünket. Ki­­mondatik benne száraz szavakkal, hogy Románia a forradalmi törekvések tűzhe­lyét képezi, s hogy „előbb-utóbb a szom­szédok kénytelenek lesznek a legerélye­sebb rendszabályokhoz nyúlni ezen alat­tomos forradalmi megtámadások elle­nében.“ Nem tudjuk, váljon Oroszország, ily rendszabályokat helyezvén kilátásba , csak a maga óhajának ad-e kifejezést, vagy máris létező szerződés az, melyre ama jövendölés támaszkodik. A valószí­nűség az első feltevés mellett szól, mert sem a porta részéről nem hihető, hogy ő Oroszországgal, mint „jó baráttal,“ egy tálból akarna cseresznyét enni, sem a má­sik szomszéd, t. i. Ausztria részéről nem képzelhető, hogy ő magára nézve ily combinatiót ,veszélytelennek, vagy épen előn­yösnek tarthatna. Az orosz „sincerizálás”fénypontját azon­ban azon passus képezi, melyben ez mon­datik : „Angliáról meg lehetünk győ­ződve, hogy Couza fejedelem kormányát ez ügyben őszintén és tökéletesen kár­hoztatja , s m­ár most csak az a kérdés : mikép viselendi magát Francziaország ez esetben az érdekelt államok irányában.“ Feltűnő itt először az, hogy Anglia ma­gatartásáról az orosz kormány, úgy lát­szik, épen nem biztos, hanem csak hozzá­vetőleg szól róla. Kétkedésre csakugyan van oka, mert az imént Sir Henri Bulwer a dunafejedelemségi zárdák ügyében — Oroszországot , Ausztriát és a portát cserben hagyva — Párisban a franczia kabinettel oly kiegyenlítés felett egyez­kedett, mely elvben helyesli Couza eljá­rását, mely a secularisatiót fenntartja, s csak a kárpótlási összegre nézve fog ta­lán némi módosítást keresztül vinni. To­vábbá azon tény, hogy Szambulban egy lengyel menekült az orosz consul ál­tal, s a török hatóság hozzájárulása mel­lett, elfogatott, s a franczia követség sür­getéseire sem bocsáttatott szabadon, al­kalmasint szintén azt fogja eredményez­ni, hogy a britt diplomatia, ha beleavat­kozik, nem Orosz-, hanem Francziaország részére fog állni. De ha már Anglia magatartására néz­ve bizonytalanság uralkodik Szt. Péter­várott, Francziaországénak egyenesen gyanúsnak kell lennie, s a fent idézett kérdésben máris benne rejlik azon szem­rehányás, hogy Francziaország a mold­­va-oláh kormány forradalmi törekvéseit pártolja. Oroszországnak ily fellépésével szem­ben — nem is szólva azon kihívó ünne­pélyről, mely nem régen a szövetségesek Párisba bevonulásának évnapján rendez­­tetett— ezzel szemben, mondjuk, meglepő azon önmérséklés, melyet a franczia kor­mány tanúsít; lapjai nem támadják meg Oroszországot, Drouyn de l’Huys minél nyájasabban bánik az orosz követtel, sőt ennek kívonatára az úgynevezett lengyel felolvasásokat is betiltotta. Pedig Fran­­cziaországnak különben nem szokása a kihívást szó nélkül zsebre tenni. Mostani békülékeny indulatának tehát nem lehet más oka, mint az, hogy a csatornán át­vezetni szándékolt híd még nincsen ké­szen, s így a Páris és Pétervár köztit még nem tanácsos lerontani, sőt, ha aman­nak épülése nem sikerülne, meglehet, hogy egyik a,r^r* va 1p'ppl ismét PVnnr*.Nin­cs Oroszország közti ölelkezésre virra­dunk. Mind a Szajna, mind a Néva part­jain hidegen számitó férfiak tartják a gyeplőt, kik habár ma párbajt viv­­nak — holnap egymás keblére dőlnek, ha úgy találják , hogy érdekeik felvirá­goztatása ez idő szerint ismét magasb ba­rátsági hőfokot igényel. Bécsi dolgok. A prágai vámügyi értekezletről némi felderí­téseket közöl az „Alig. Ztung“, melyek szerint Poroszország a vámegyesülés iránt még mindig idegennek mutatá ugyan magát, de a februári szerződés tovább­fejlesztésére késznek nyilat­kozott. Azonban, midőn a kölcsönös engedmé­nyekről volt a szó, a porosz franczia szerződ­­mény 31. fejezete, s az ez által előidézett nagy különbség a vámegyesület és Ausztria külső vámtételei közt, csaknem legyőzhettem akadályo­kat gördítettek elő. Egyátalában feltűnt, mond tudósító, hogy a franczia-porosz szerződmény által, ha a német vámegyesület elfogadja, sokkal nagyobb hézag támad a Zollverein és Ausztria ezutáni vámjegy­zékei közt (feltéve, hogy Ausztria az 1863. nov. 18-ai vámjegyzéki tervet elfogadja), mint a mi­nő eddig volt. Mindezek mellett, úgy tudja értesítő, hogy Hock báró és Hasselbach urak Prágában több rendbeli vámengedményben és kölcsönös ked­vezményben egyeztek meg, sőt hogy Poroszor­szág német kizárólagos kedvezésekre is kész­nek nyilatkozott az ausztriai forgalom irányá­ban , habár mindkét vámterületnek még sok kí­vánni valója maradt fenn, s habár a végered­mény alig több, mint hogy a további tárgyalások­nak megvetették az alapját. Többet alig tehet­tek, ha tekintetbe veszszük, hogy mindkét fél biztosai teljhatalom nélkül jelentek meg, s Po­roszország csak saját nevében, a vámegyesület megbízása nélkül járt el. Annyi bizonyos, hogy Ausztria és Poroszor­szág legőszintébb törekvése mellett sem jöhet létre végleges kereskedelmi politikai egyezség Ausztria és a vámegyesület közt a porosz-fran­­czia szerződmény, 8 kivált annak 31. § ának lé­nyeges módosítása nélkül. Az tehát a feladat, mond tudósítónk, hogy — miután Poroszország kötve érzi magát ama szerződmény által — mó­dot találjanak, Francziaországot rábírni e szer­ződmény módosítására. A Presse mindezen közlésekből azt következ­teti , hogy a vámszövetséggel való egyesülésre többé nem is gondol­hatni, s valószínűleg Hock úrnak is nem azon jár most az esze, hanem külön kereske­delmi szerződéseket kívánnak köt­­ni mind Fancziaországgal, mind a német vámegyesülettel,"­­s e szer­­ződmények már a közelebbi ülésszakon a reichs­­rath elé lennének terjesztendők. Míg Hock báró Prágában a kereskedelmi sza­badság urainak egyengetésén fáradozott, Ausz­tria iparos köreiből folyvást emelkedtek szóza­tok — a védvámok mellett, így közelebb a „Ve­rein für die österreichische Eisen-Industrie“ emelt szót a német vámszövetséggeli egyesülés ellen; míg a „Volkswirth“-ben egy, a szesz­­gyártás terén kitűnő iparos mutogatja, hogy az osztrák szeszgyártást tönkre tenné a vámegye­­sü­let versenye, fejlettebb gazdasági rendszere, rendezett pénzügyi viszonyai, nagyobb tőkebő­­sége stb. mellett. A birodalmi „Unterrichtsrath“ nagy­követ mozgat. A bécsi egyetem jogi facultásának né­mely tagjai (Haimerl, Arndts, Unger, Stein) a bécsi egyetemre nézve egy új statútum kibo­csátását hozák javaslatba a négy szakosztály ülésében, oly módon, hogy ezúttal az evangeli­­cus bittani facultas is vétessék fel a facultások közé. A philosophiai facultas jelen volt képvi­selői, Dr. Jäger és Littrow, az opportunitás szempontjából felszóllaltak ez indítvány ellen. Szavazásra kerülvén a sor, mindenik részen hét-hét (7—7) szavazat volt. Az alelnök, Dr. Haimerl szava döntött, az indítvány mellett, így ez indítvány egy öt tagú bizottságnak ada­tott ki. A „Presse“ kíváncsian várja az ered­ményt. A „Morgen Post“ egy reményének sírján el­mélkedik. Azon nyilatkozatok után, melyek az esküdtszékek behozása felett a miniszteri pa­dokról 1861-ben történtek, nem tudja, mit vél­jen ama hírről, mely szerint a kormány, az ál­lamtanács szavazata alapján, szintén kimondta, hogy a büntető törvénykezés reformjánál az es­küdtszékek behozásáról nem lehet szó. Mi lehet e változásnak oka ? e thema képezi a „M. Post“ elmélkedése tárgyát. Úgy látszik, abban álla­podik meg, hogy Dr. Hein, az új igazságügyi miniszter, nem osztozik e részben előde, báró Pratobevera úr nézeteiben. De hát államminisz­ter úr ? E kérdés tisztába hozását a reichsrath közelebbi ülésszakától várja a collega.­­­ Mindamellett, hogy a reichsrath függőben hagyta volt az erdélyi vasút kérdését, Bécsben újabb mozgalom támadt ez ügyben. A „P. Ll.“nak ezt írja bécsi levelezője : Az a­r­a­d-s­z­e­b­e­n­i vasút építését a kor­mány el akarja kezdetni, mint a szűkölködők segélyezésére szolgáló munkálatot. A miniszteri tanács még nem tárgyalta ugyan e kérdést, s határozat még nem kell, de közelebbről várha­tó e határozat, még­pedig az arad-szebeni vasút építtetése érdekében, úgy látszik, Schmer­ling államminiszter az utóbbi időben élénken sürgette a tárgyat, s sürgetésére múlt héten egy külön bizottság alakíttatott a különböző minisz­tériumok kebeléből (az államminisztérium és er­délyi udvari kanc­ellária kiemelendő). E bizott­mány tanácskozott és végzett. Az építés tervére nézve írja levelező :a bécsi hitelint­é­­zet 6 milló forintot előlegez az építésre. Az épí­tést a tiszai vasúttársaság vezeti az állam felügyelete alatt. Az építés egyelőre évre van számítva, s ez mvre elégnek tart­ják a hitelintézet előlegezését. Időközben az állam kamatoztatja a 6 millió összeget. Azon vasúti társaság, mely annak idejében enge­délyt fog nyerni az út kiépítésére, köteles lesz visszafizetni a hitelintézetnek a kölcsönzött ösz­­szeget, s átalán átvenni a vasutat terhelendő költségeket. Ez a tervnek néhány pontja, mely a miniszteri tanács elé fog terjesztetni. Miután az államminiszter érdeklődik az ügy iránt, va­lószínűtlen, hogy a terv el ne fogadtassék. Ugyanazon lapnak egy másik levelezője ar­ról értesül, hogy 5-kéig se a pénzügy-, se a hadügyminiszter nem ért egyet a tervvel. A hadügyminisztériumban most is, mint előbb, a várad-kolozsvári vonalnak adják az elsőséget; a pémügym­inisztérium pe­dig súlyosnak tartja a fük­lősséget, hogy a reichsrab­ hozzájárulása nélkül egy 46 millió forintnyi operatióba avatkozzék (ennyi volna az arad-szebeni vasút költsége.) Azonban a pénz­ügyminisztériumot azzal biztatják, hogy a reichs­­rath utólagosan meg fogja szavazni az összeget, kivált miután a szükséget szenvedők felsegé­­lésére fognak a munkálatokhoz. A pénzügymi­nisztérium helyesen veti elrn, hogy a reichs­rath képviselői nagyon határzottan nyilatkoz­tak minden segélyezési vant-építés ellen, s nem szavazák meg a losonczi és alföldi vasút számára való, már nmileg ő Felsége által is helybenhagyott kölcsőösszeget. A ter­vezett operatióra nézve e szeint csak két eset lehetséges : vagy arra fogjál kényszerütni a reichsrathot, hogy 46 millióny összeget meg­szavazzon, melynek hova forolása iránti czél­­szerűségét megvizsgálni neki meg nem enged­tetett; vagy pedig az a hozott trvény lesz meg­sértve, mely a magyarországi c­ég enyhítésére megszavazott összegek hová fon­tásáról szól. A pénzügyminisztérium hivatkoz­ arra is, hogy a reichsrath képviselőházának töbség­e ellenze azon javaslatot, mely szerint sztség esetében az állam volt kiépítendő az aradszebeni vas­utat, sőt hogy a reichsrath bizottmágában azok is, kik az arad-szebeni v­onalat paplták, ellene voltak annak, hogy az állam lássa az építés­hez, így a pénzügyminisztérium aztartja, hogy a javasolt eljárás semmi oldalra nem lenne igazolható a reichsrath előtt, koránykörökben azt is felhozzák némelyek, hogy jó lenne e tárgyban meghallgatni az erdélyi oszággyűlést is, habár a szászok közül némelyek azt mond­­­­ják, kár volna e tárgygyal az erdeiek szép egyetértését megzavarni. Levelező hozzá­teszi, hogy azok,­ik Plener pénzügyminiszternek visszaléptét reblgetik, ezt az e tárgyban való alkotmányos vaskodással hozzák kapcsolatba. A dolog azonban úgy lát­szik, nem fej­ődött ennyire. A „Const. Oest. Zig“ nak írják Triescöl, apr. 5 kéről: A császári kabinet s a leendő mexói csá­szár közötti alkudozások be vannak fezve, és szerencsés eredménynyel. A mexikói sé­szári korona elfogadásának útjában többé diszsé­gek nem állanak. — A mexikói küldöttig ün­nepélyes fogadásának elhalasztása csak miatt történt, hogy Hildegarde főüűnö­­­ksége kimúlta és temetése következtében csszár ő Felsége Miramareba utazása elhalasztott. Ő felségét várják Miramareba, s mind medják, ugyanaz nap fog véghez menni a mexicó koro­­na elfogadásának ünnepélye is. A fiumei, velenczei és parenzói hatóságok Triesztbe kérdést intéztek arra nézve, mikor in­duljanak azon küldöttségek, melyek a mexikói császári pár üdvözletére oda akarnak menni ? A válasz az volt, hogy ha véletlenségek közbe nem jőnek, fogadtatásuk pénteken vagy szom­baton történhetik meg. A mexikói császárnak és császárnénak ápril 10-ikére kitűzött elindu­lása, csütörtökre, 14-ikére, halasztatott el, leg­alább ily utasítást kapott a császári párt vivő „Novarra“ fregatté kíséretére kirendelt „The­mis“ franczia fregatté parancsnoka. Egyébiránt több hajó is kisérni fogja a sik tengerig. A ma­­gasbb állású személyek közül közelebbi na­pokban Lajos Victor, József, Ernő és Henrik főherczegek, továbbá Reckberg gróf, s talán Schmerling államminiszter is odaérkezik. Tegnap Miramareban nagy udvari ebéd volt, melyre Leopold főherczegen, s más notabilitá­­sokon kívül a tengerészügyminiszter b. Bur­ger, az államtanács feje b. Lichtenfels, alállaló­­titkár Meysenburg, s a franczia császár segéde, Frassard tábornok,s a„Themis“fregatte parancs­noka, Hope londoni bankár, s a mexikói küldött­ség több tagjai is jelen voltak. A „Trieszter- Zeitung“ írja ápril 5-ikén : Leo­pold főherczeg s Meysenburg és Lichtenfels urak ma reggel Bécsbe utaztak. A leendő mexi­­cói császárné, Charlotte főherczegné, tegnapelőtt estve h­asonlókép Bécsbe utazott, hogy császár­né ő Felségétől búcsút vegyen , de ma estvére visszaváratik Miramareba. A magyar gazdászati cselédviszony és a cselédek állat­tartása! (Folyt, és vége.) Ha gazdasági kezelésünk szigorú számításon alapszik, a­mint időnkben nagyon is kell hogy legyen, elkerülhetlen szükséges, hogy működé­­sünknek minden legkisebb tétele számokban fe­jeztessék ki, tehát mind alap, mind forgó tőkénk felvéve, ennek rendes kamatai rovatba igtatva, s minden a legkisebb részletekig pénzértékben kifejezett egyes adatok összehasonlításai képe­­zendik azon billance­ot, melynél fogva gazdá­szati helyzetünk felől tisztán tájékozhatjuk ma­gunkat. Ha ezen billance csak ideális, ha benne min­den tétel a legutolsó pontig elő nem fordul, állá­sunk focusát sem fogjuk kellőleg ismerni; meny­nyire félre­ismerjük pedig azt, ha az összeha­sonlításból nevezetes ténye­­k hiányzanak, az minden gondolkozó előtt kétségtelen. A gazdaságoknak átalakítása szükségkép kö­veteli átalakítását minden, azzal össze nem férő tényezőknek, s minél gyökeresebb a gazdasági reform, annál inkább kell, hogy alapból megvál­toztassanak oly intézmények is, melyek még a Praetor minima non curat - féle kor­szakra emlékeztetnek. Ily intézmény kétségkívül a még országszerte divatozó jelen cselédrendszernek saját marha­tartása, igaz, hogy csak egyesek akaratától van függővé téve, azonban, tekintve a nehézsé­geket, szükséges, s hogy az minél jótékonyabb, minél áldásosabb, s a cselédekre nézve is mind lelkileg épülőbb, mind anyagilag megállható le­gyen , legczélszerű­bb a közegyetértéssel részint a földbirtokosok, részint a dologban gyakorla­tot szerzett szakértők kölcsönös megvitatása s némi körvonalazása után oly egyöntetű vázla­tot adni, mely legalább iránypontul szolgálván, az egyes gazdaságokra könnyen alkalmazható­vá válh­asék, erre pedig, mint abstract ügyre nézve, a fiók gazdasági egyletek vannak legin­kább hivatva. Ki fáradságot von, az előbbi sorokban elmon­dottakat végig­olvasni, méltán azon kérdést te­heti fel: tulajdonképen mit is akarok . Ha erre egyszerűen és egyenesen azt felel­ném, hogy a cselédeknek saját állattartásuk megszüntetendő, igen valószínű, hogy szűz hát­tal aligha menekedném meg a különben tisz­teletre méltó kérdőtől. Megkísértem tehát e tárgyra nézve gondolato­mat rendbe szedve,olykép körvonalazni, hogy ha a kérdésnek nem is végmegoldásául (nem lévén ez egyes egyéni feladat), de talán némi tájéko­zásul szolgáljanak azon megállapodáshoz, mely­re bizony csak ügyszeretettel párosult közmeg­egyezés, vagy egyleti után kifejtett, s az il­lető egyesek által elfogadott nézetek által jut­hatna el. Magyar gazdászatainkban használt igavonó szarvasmarhának ára mindinkább nehezedve nyomaszkodik a gazdasági állapotokra. Míg nagy számú gulyák tenyésztettek, addig a gazdaságok olcsón voltak ellátva igavonó jószággal, sőt a feleslegből nevezetes kiviteli czikk képződött, nem is említve az olcsó hús­fogyasztást, midőn ennek fontja 8—10 váltó­­krba került.­­ A megváltozott gazdasági kezelések, a feltört tér és legelők a gulyákat megszüntették, s hozzá­járulván a már több mint egy évtized óta ki­­sebb-nagyobb mértékben uralkodó marhavész is, a szarvasmarha létszámát hazánkban any­­nyira leapasztó, hogy jelenleg a házi szükség is drágán beszerezhető lévén, a kivitel háttérbe szorul. Szükséges tehát, hogy a gazdaságok oly módon termeljenek szarvasmarhát, mely a gu­lyák megszűnését pótolni iparkodjék. Ámde a szarvasmarhának e házi nevelése erős gátba ütközik, a­mennyiben minden gazda­ság nagy számmal kénytelen tartani a cselé­deknek haszontalan teheneit ; ritkaság lévén, hogy a cselédeknek ezen jószágain kívül vala­mely gazdaság még a szükséges tenyészmar­­hák kellő táplálására is képesítve legyen, főleg hol a jövedelem egyik súlypontja a juhászaton is alapul. Azon kérdés merül fel tehát, hogy miután a cselédek tej, vaj, túró élelem nélkül el nem lehetnek, családjaik fenntartásának ezen czikkek lévén egyik tényezőjük, s kétségbe vonhatlan lévén, hogy egy jó tehén az ily cseléd­családnak szerény ig­nyeit kielégíti, nem értve ide jelenlegi korcs teheneiket, miként találtassák fel azon it, melyen halad­va, egyfelől a haszon biztosíttassék, másfelől a cselédek állása nem rosszabítva, de anyagilag jobbítva, s minden esetre erkölcsiebb legyen ? Ha erre nézve az utat keressük, találhatunk többet, melyek közül választani a gazdaságok helyi berendezésétől függ. Ha gazdaságonként a cselédmarhák eltöröl­tetve, helyette a birtokos válogatva beszerzett tehenet tenyésztetnek, s a cselédek tej, vaj, túró­­járulékkal láttatnak el, a származandó növen­dékmarha a birtokos tulajdona marad, mely a körülményszabta eljárás szerint akár tovább tenyésztetik, akár eladatik, kivévén természete­sen a bika és tinónövendékeket. Vagy, a­mennyiben legtöbb helyütt ezen ke­zelés akár költségesebb vagy bonyolultabb volna , a marha tartásra képesített cseléd számadá­sába és használatába adatik a tulajdonos tehene, ennek minden haszonvételével, kivéve a szár­mazandó növendéket, melyekért a cseléd akár bizonyos meghatárzott árt, akár rendszeresí­tett jutalmat nyer, mely utóbbi a beszolgálta­tandó egy éves borjú minőségéhez képest vál­­tozhatik. E két út, vagy közegyetértéssel körvonalzott más egyéb módok közül, melyek a cselédrend­­szernek reformját tárgyazzák, természetesen a gazdaságokat illeti megítélni az előnyösebbet. Igaz , hogy a jelen viszonynak ilyetén­­képi átalakítása nem csekély nehézség és nagy pénzbefektetésbe kerül, de épen azért kell arról előbb gondoskodni mint később, s ide illőleg használom fel azon régi közmondást, hogy „Romát sem építették egy nap alatt.“ Hogy ennek életbeléptetésével mind az egye­sek, mind pedig a közállományra csak nyere­ség háramlik, az kétségbevonhatlan. Ha a magyar gazdászatokba a bérrend­szer általánosan behozatik, azonban oly bér­rendszer, mely áldásos fogna lenni, szemben az utóbbi időkben véghez vitt nagyterjű ura­dalmi bérletekkel, melyek habár egyelőre hasz­nosan is ütöttek ki, s financiális tekintetben döntő érveket bírnak felh­ozni , de a tulajdonképi földműveletre nézve a kívánt haszon és gyümöl­­csözéssel nem bírnak, s mindent inkább fog­nak, mint virágzó angol farmokat te­remteni ; mondom, ha a még messzelevő, s a magyar gazdászatokra fényt árasztandó bérleti korszak idővel felderül, a szarvasmarhának e nemű nö­velése is virágzásban leend, s a jeles tulajdo­nokra képes magyar szarvasmarhánk is neme­sedni fog. E czélra törekedni, e czélhoz közeledni, a je­lenlegi uradalmi kezelések mellett is, a szükség parancsolja, mert­ a minek jönnni kell, az el nem marad. TRÜKK ANTAL, gazdatiszt. Vidéki tudósítások. Zágráb, ápril 4. A politikai hírek nálunk oly gyérek, hogy jó­formán csak az időjárással kell foglalkoznunk, mindamellett akad néha-néha egy-egy közérde­kű hír is. Ezek közé tartozik azon alapos hír, miszerint Varasd megye adminisztrátora, Pisza­­csics Frigyes úr nyugalmaztatván, a megye ide­iglenes vezetésével Babics alispán bízatott vol­­na meg. A felfüggesztett Pozor vígkép megszüntette­­tett, Mrazovics ügyvédnek pedig egy uj horvát szabadelvű politikai lap megindítására kért en­gedély megtagadtatok ellenben Dezselicsnek „Domobran“ czimü lapra — mely a horvát kan­czellária közlönye leend — az engedély leér­kezett. F. hő­s­ével a német „Agramer Zeitung“ a kormány tulajdonává vált és Stauduar úr, ezen lap eddigi tulajdonos szerkesztője, az olvasó közönségtől elbúcsúzott, magány életbe vo­nulandó. Volt alkalmam tapasztalni, hogy utolsó idő­ben szabadságos gyalog katonák ezredjeikhez behívattak, a tüzérségtől ellenben számosabban szabadságra bocsáttattak. Curiosumként még fel kell említenem, hogy az elnyomott „Pozor“-nak előfizetői folyvást sza­porodnak. Miután Horvátországban az ellenzéknek köz­lönye nincsen: a prágai „Politik“ oly szíves ha­sábjait e czélra megnyitni. — A „Politik“ előfi­zetői Horvát-Slavoniából a 600-at meghaladják. Huzamosabb idő óta ma élvezünk először tar

Next