Pesti Napló, 1864. április (15. évfolyam, 4238-4262. szám)
1864-04-08 / 4243. szám
80—4243 15. évf folyam. Szerkesztési iroda : Ferencziek terek 7-dik szám, 1-ső emelet. Ferencziek terén, 7-dik szám, földszint. Előfizetési feltételek : Vidékre, postán . Helyben, házhoz hordva . Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pan... kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Epp szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kiadó-hivatal: Félévre . . . " , 10 írt 60 kr o. é. Évnegyedre . . . . 5 frt 26 kr o. é. 1864. Péntek, április 8. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön 30 uj kr. Magánvita 6 hasábos petit-sor 26 fő kr. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ áprili-júniusi évnegyedek folyamára. Előfizetési ár 5 frt 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. Pest, április 7. 1864. (Fk) Nehány hét óta a figyelmes vizsgáló igen érdekes tüneménynek lehet tanúja. Francziaország egyre törekszik Angliával jobb viszonyt megalapítani, még pedig vagy a most kormányon levő whigekkel, vagy, ha ez nem lehetne, a whigek megbuktatása után az őket követő torykkal. Hanem ugyanazon mértékben, melyben Francziaország ezen törekvése erőben nyer, ugyanily mértékben látjuk növekedni azon hidegséget, mely Pétervárott a franczia kabinet irányában létezik, úgy, hogy a franczia-angol szövetség teljes feléledésének napja azonos volna a franczia orosz barátság végkimúlásának napjával. Nem mondhatni ugyan, hogy e tünemény valami nagyon új, sőt inkább azon csodálkozhatni, hogy a fegyver, melylyel Napóleon császár évek óta él, még nem vesztette élét. Évek óta látjuk őt Angol- és Oroszország közt heritálózni, s valóban bámulatos , hogy ez ismeretes taktika még mindig megteszi hatását. Vájjon fenntarthatja-e magát a mostani angol kabinet vagy sem ? nem tudjuk megmondani. Utódja mindenesetre torykormány volna, melyről — régi, és nagy részben már nem való hagyomány szerint — azt hiszik, hogy Oroszország iránt rokonszenvvel viseltetik. Ez egyszer a dolog semmi esetre sem volna így, mert a most felülkerekedő toryk nagyon jól tudnák, hogy hatalmuk egyik főtámaszát Francziaország barátsága képezné, és így — ha Páris és Pétervár közt választanak kellene, e választás kimenetele nem lehetne kétséges. Ha pedig a toryknak nem sikerülne Palmerston-Russel kabinetjét megbuktatni, még ez utóbbi is ezentúl engedékenyebb és előzékenyebb leend Francziaország irányában, miként ezt már azon tény is mutatja, hogy Stansfield admiralitási lordot a kabinetből kiléptették, egyedül azért, mert a Greco- Mazzini-féle perben amaz urnák neve is — még pedig nem a legártatlanabb körülmények közt — említve volt. A legközelebbi időben tehát tetemes valószínűséggel, így vagy amúgy, a két nyugati hatalom közti viszony javulását várhatni. És ige , minél nagyobb ennek valószínűsége, annál élesbbé lesz azon hang, melyen a pétervári kabinet meghitt közlönyei Francziaország irányában nyilatkoznak. Az ebbeli nyilatkozatokból egypár mutatványt már a minap közöltünk , hanem a pétervári lap részéről ami eddig mondatott, csak csatározás volt; a „nehéz ágyú“ csak most kezd megszólalni. Említettük, hogy Pétervárott nagyon rosz szemmel nézik a Dunafejedelemségekben előforduló eseményeket, s ebből azon következtetést vontak, hogy Oroszország ott nemsokára interveniálni fog. A pétervári újság legújabb czikke egyenesen megerősíti ebbeli nézetünket. Kimondatik benne száraz szavakkal, hogy Románia a forradalmi törekvések tűzhelyét képezi, s hogy „előbb-utóbb a szomszédok kénytelenek lesznek a legerélyesebb rendszabályokhoz nyúlni ezen alattomos forradalmi megtámadások ellenében.“ Nem tudjuk, váljon Oroszország, ily rendszabályokat helyezvén kilátásba , csak a maga óhajának ad-e kifejezést, vagy máris létező szerződés az, melyre ama jövendölés támaszkodik. A valószínűség az első feltevés mellett szól, mert sem a porta részéről nem hihető, hogy ő Oroszországgal, mint „jó baráttal,“ egy tálból akarna cseresznyét enni, sem a másik szomszéd, t. i. Ausztria részéről nem képzelhető, hogy ő magára nézve ily combinatiót ,veszélytelennek, vagy épen előnyösnek tarthatna. Az orosz „sincerizálás”fénypontját azonban azon passus képezi, melyben ez mondatik : „Angliáról meg lehetünk győződve, hogy Couza fejedelem kormányát ez ügyben őszintén és tökéletesen kárhoztatja , s már most csak az a kérdés : mikép viselendi magát Francziaország ez esetben az érdekelt államok irányában.“ Feltűnő itt először az, hogy Anglia magatartásáról az orosz kormány, úgy látszik, épen nem biztos, hanem csak hozzávetőleg szól róla. Kétkedésre csakugyan van oka, mert az imént Sir Henri Bulwer a dunafejedelemségi zárdák ügyében — Oroszországot , Ausztriát és a portát cserben hagyva — Párisban a franczia kabinettel oly kiegyenlítés felett egyezkedett, mely elvben helyesli Couza eljárását, mely a secularisatiót fenntartja, s csak a kárpótlási összegre nézve fog talán némi módosítást keresztül vinni. Továbbá azon tény, hogy Szambulban egy lengyel menekült az orosz consul által, s a török hatóság hozzájárulása mellett, elfogatott, s a franczia követség sürgetéseire sem bocsáttatott szabadon, alkalmasint szintén azt fogja eredményezni, hogy a britt diplomatia, ha beleavatkozik, nem Orosz-, hanem Francziaország részére fog állni. De ha már Anglia magatartására nézve bizonytalanság uralkodik Szt. Pétervárott, Francziaországénak egyenesen gyanúsnak kell lennie, s a fent idézett kérdésben máris benne rejlik azon szemrehányás, hogy Francziaország a moldva-oláh kormány forradalmi törekvéseit pártolja. Oroszországnak ily fellépésével szemben — nem is szólva azon kihívó ünnepélyről, mely nem régen a szövetségesek Párisba bevonulásának évnapján rendeztetett— ezzel szemben, mondjuk, meglepő azon önmérséklés, melyet a franczia kormány tanúsít; lapjai nem támadják meg Oroszországot, Drouyn de l’Huys minél nyájasabban bánik az orosz követtel, sőt ennek kívonatára az úgynevezett lengyel felolvasásokat is betiltotta. Pedig Francziaországnak különben nem szokása a kihívást szó nélkül zsebre tenni. Mostani békülékeny indulatának tehát nem lehet más oka, mint az, hogy a csatornán átvezetni szándékolt híd még nincsen készen, s így a Páris és Pétervár köztit még nem tanácsos lerontani, sőt, ha amannak épülése nem sikerülne, meglehet, hogy egyik a,r^r* va 1p'ppl ismét PVnnr*.Nincs Oroszország közti ölelkezésre virradunk. Mind a Szajna, mind a Néva partjain hidegen számitó férfiak tartják a gyeplőt, kik habár ma párbajt vivnak — holnap egymás keblére dőlnek, ha úgy találják , hogy érdekeik felvirágoztatása ez idő szerint ismét magasb barátsági hőfokot igényel. Bécsi dolgok. A prágai vámügyi értekezletről némi felderítéseket közöl az „Alig. Ztung“, melyek szerint Poroszország a vámegyesülés iránt még mindig idegennek mutatá ugyan magát, de a februári szerződés továbbfejlesztésére késznek nyilatkozott. Azonban, midőn a kölcsönös engedményekről volt a szó, a porosz franczia szerződmény 31. fejezete, s az ez által előidézett nagy különbség a vámegyesület és Ausztria külső vámtételei közt, csaknem legyőzhettem akadályokat gördítettek elő. Egyátalában feltűnt, mond tudósító, hogy a franczia-porosz szerződmény által, ha a német vámegyesület elfogadja, sokkal nagyobb hézag támad a Zollverein és Ausztria ezutáni vámjegyzékei közt (feltéve, hogy Ausztria az 1863. nov. 18-ai vámjegyzéki tervet elfogadja), mint a minő eddig volt. Mindezek mellett, úgy tudja értesítő, hogy Hock báró és Hasselbach urak Prágában több rendbeli vámengedményben és kölcsönös kedvezményben egyeztek meg, sőt hogy Poroszország német kizárólagos kedvezésekre is késznek nyilatkozott az ausztriai forgalom irányában , habár mindkét vámterületnek még sok kívánni valója maradt fenn, s habár a végeredmény alig több, mint hogy a további tárgyalásoknak megvetették az alapját. Többet alig tehettek, ha tekintetbe veszszük, hogy mindkét fél biztosai teljhatalom nélkül jelentek meg, s Poroszország csak saját nevében, a vámegyesület megbízása nélkül járt el. Annyi bizonyos, hogy Ausztria és Poroszország legőszintébb törekvése mellett sem jöhet létre végleges kereskedelmi politikai egyezség Ausztria és a vámegyesület közt a porosz-franczia szerződmény, 8 kivált annak 31. § ának lényeges módosítása nélkül. Az tehát a feladat, mond tudósítónk, hogy — miután Poroszország kötve érzi magát ama szerződmény által — módot találjanak, Francziaországot rábírni e szerződmény módosítására. A Presse mindezen közlésekből azt következteti , hogy a vámszövetséggel való egyesülésre többé nem is gondolhatni, s valószínűleg Hock úrnak is nem azon jár most az esze, hanem külön kereskedelmi szerződéseket kívánnak kötni mind Fancziaországgal, mind a német vámegyesülettel,"s e szerződmények már a közelebbi ülésszakon a reichsrath elé lennének terjesztendők. Míg Hock báró Prágában a kereskedelmi szabadság urainak egyengetésén fáradozott, Ausztria iparos köreiből folyvást emelkedtek szózatok — a védvámok mellett, így közelebb a „Verein für die österreichische Eisen-Industrie“ emelt szót a német vámszövetséggeli egyesülés ellen; míg a „Volkswirth“-ben egy, a szeszgyártás terén kitűnő iparos mutogatja, hogy az osztrák szeszgyártást tönkre tenné a vámegyesület versenye, fejlettebb gazdasági rendszere, rendezett pénzügyi viszonyai, nagyobb tőkebősége stb. mellett. A birodalmi „Unterrichtsrath“ nagykövet mozgat. A bécsi egyetem jogi facultásának némely tagjai (Haimerl, Arndts, Unger, Stein) a bécsi egyetemre nézve egy új statútum kibocsátását hozák javaslatba a négy szakosztály ülésében, oly módon, hogy ezúttal az evangelicus bittani facultas is vétessék fel a facultások közé. A philosophiai facultas jelen volt képviselői, Dr. Jäger és Littrow, az opportunitás szempontjából felszóllaltak ez indítvány ellen. Szavazásra kerülvén a sor, mindenik részen hét-hét (7—7) szavazat volt. Az alelnök, Dr. Haimerl szava döntött, az indítvány mellett, így ez indítvány egy öt tagú bizottságnak adatott ki. A „Presse“ kíváncsian várja az eredményt. A „Morgen Post“ egy reményének sírján elmélkedik. Azon nyilatkozatok után, melyek az esküdtszékek behozása felett a miniszteri padokról 1861-ben történtek, nem tudja, mit véljen ama hírről, mely szerint a kormány, az államtanács szavazata alapján, szintén kimondta, hogy a büntető törvénykezés reformjánál az esküdtszékek behozásáról nem lehet szó. Mi lehet e változásnak oka ? e thema képezi a „M. Post“ elmélkedése tárgyát. Úgy látszik, abban állapodik meg, hogy Dr. Hein, az új igazságügyi miniszter, nem osztozik e részben előde, báró Pratobevera úr nézeteiben. De hát államminiszter úr ? E kérdés tisztába hozását a reichsrath közelebbi ülésszakától várja a collega. Mindamellett, hogy a reichsrath függőben hagyta volt az erdélyi vasút kérdését, Bécsben újabb mozgalom támadt ez ügyben. A „P. Ll.“nak ezt írja bécsi levelezője : Az arad-szebeni vasút építését a kormány el akarja kezdetni, mint a szűkölködők segélyezésére szolgáló munkálatot. A miniszteri tanács még nem tárgyalta ugyan e kérdést, s határozat még nem kell, de közelebbről várható e határozat, mégpedig az arad-szebeni vasút építtetése érdekében, úgy látszik, Schmerling államminiszter az utóbbi időben élénken sürgette a tárgyat, s sürgetésére múlt héten egy külön bizottság alakíttatott a különböző minisztériumok kebeléből (az államminisztérium és erdélyi udvari kancellária kiemelendő). E bizottmány tanácskozott és végzett. Az építés tervére nézve írja levelező :a bécsi hitelintézet 6 milló forintot előlegez az építésre. Az építést a tiszai vasúttársaság vezeti az állam felügyelete alatt. Az építés egyelőre évre van számítva, s ez mvre elégnek tartják a hitelintézet előlegezését. Időközben az állam kamatoztatja a 6 millió összeget. Azon vasúti társaság, mely annak idejében engedélyt fog nyerni az út kiépítésére, köteles lesz visszafizetni a hitelintézetnek a kölcsönzött öszszeget, s átalán átvenni a vasutat terhelendő költségeket. Ez a tervnek néhány pontja, mely a miniszteri tanács elé fog terjesztetni. Miután az államminiszter érdeklődik az ügy iránt, valószínűtlen, hogy a terv el ne fogadtassék. Ugyanazon lapnak egy másik levelezője arról értesül, hogy 5-kéig se a pénzügy-, se a hadügyminiszter nem ért egyet a tervvel. A hadügyminisztériumban most is, mint előbb, a várad-kolozsvári vonalnak adják az elsőséget; a pémügyminisztérium pedig súlyosnak tartja a füklősséget, hogy a reichsrab hozzájárulása nélkül egy 46 millió forintnyi operatióba avatkozzék (ennyi volna az arad-szebeni vasút költsége.) Azonban a pénzügyminisztériumot azzal biztatják, hogy a reichsrath utólagosan meg fogja szavazni az összeget, kivált miután a szükséget szenvedők felsegélésére fognak a munkálatokhoz. A pénzügyminisztérium helyesen veti elrn, hogy a reichsrath képviselői nagyon határzottan nyilatkoztak minden segélyezési vant-építés ellen, s nem szavazák meg a losonczi és alföldi vasút számára való, már nmileg ő Felsége által is helybenhagyott kölcsőösszeget. A tervezett operatióra nézve e szeint csak két eset lehetséges : vagy arra fogjál kényszerütni a reichsrathot, hogy 46 millióny összeget megszavazzon, melynek hova forolása iránti czélszerűségét megvizsgálni neki meg nem engedtetett; vagy pedig az a hozott trvény lesz megsértve, mely a magyarországi cég enyhítésére megszavazott összegek hová fontásáról szól. A pénzügyminisztérium hivatkoz arra is, hogy a reichsrath képviselőházának töbsége ellenze azon javaslatot, mely szerint sztség esetében az állam volt kiépítendő az aradszebeni vasutat, sőt hogy a reichsrath bizottmágában azok is, kik az arad-szebeni vonalat paplták, ellene voltak annak, hogy az állam lássa az építéshez, így a pénzügyminisztérium aztartja, hogy a javasolt eljárás semmi oldalra nem lenne igazolható a reichsrath előtt, koránykörökben azt is felhozzák némelyek, hogy jó lenne e tárgyban meghallgatni az erdélyi oszággyűlést is, habár a szászok közül némelyek azt mondják, kár volna e tárgygyal az erdeiek szép egyetértését megzavarni. Levelező hozzáteszi, hogy azok,ik Plener pénzügyminiszternek visszaléptét reblgetik, ezt az e tárgyban való alkotmányos vaskodással hozzák kapcsolatba. A dolog azonban úgy látszik, nem fejődött ennyire. A „Const. Oest. Zig“ nak írják Triescöl, apr. 5 kéről: A császári kabinet s a leendő mexói császár közötti alkudozások be vannak fezve, és szerencsés eredménynyel. A mexikói sészári korona elfogadásának útjában többé diszségek nem állanak. — A mexikói küldöttig ünnepélyes fogadásának elhalasztása csak miatt történt, hogy Hildegarde főüűnöksége kimúlta és temetése következtében csszár ő Felsége Miramareba utazása elhalasztott. Ő felségét várják Miramareba, s mind medják, ugyanaz nap fog véghez menni a mexicó korona elfogadásának ünnepélye is. A fiumei, velenczei és parenzói hatóságok Triesztbe kérdést intéztek arra nézve, mikor induljanak azon küldöttségek, melyek a mexikói császári pár üdvözletére oda akarnak menni ? A válasz az volt, hogy ha véletlenségek közbe nem jőnek, fogadtatásuk pénteken vagy szombaton történhetik meg. A mexikói császárnak és császárnénak ápril 10-ikére kitűzött elindulása, csütörtökre, 14-ikére, halasztatott el, legalább ily utasítást kapott a császári párt vivő „Novarra“ fregatté kíséretére kirendelt „Themis“ franczia fregatté parancsnoka. Egyébiránt több hajó is kisérni fogja a sik tengerig. A magasbb állású személyek közül közelebbi napokban Lajos Victor, József, Ernő és Henrik főherczegek, továbbá Reckberg gróf, s talán Schmerling államminiszter is odaérkezik. Tegnap Miramareban nagy udvari ebéd volt, melyre Leopold főherczegen, s más notabilitásokon kívül a tengerészügyminiszter b. Burger, az államtanács feje b. Lichtenfels, alállalótitkár Meysenburg, s a franczia császár segéde, Frassard tábornok,s a„Themis“fregatte parancsnoka, Hope londoni bankár, s a mexikói küldöttség több tagjai is jelen voltak. A „Trieszter- Zeitung“ írja ápril 5-ikén : Leopold főherczeg s Meysenburg és Lichtenfels urak ma reggel Bécsbe utaztak. A leendő mexicói császárné, Charlotte főherczegné, tegnapelőtt estve hasonlókép Bécsbe utazott, hogy császárné ő Felségétől búcsút vegyen , de ma estvére visszaváratik Miramareba. A magyar gazdászati cselédviszony és a cselédek állattartása! (Folyt, és vége.) Ha gazdasági kezelésünk szigorú számításon alapszik, amint időnkben nagyon is kell hogy legyen, elkerülhetlen szükséges, hogy működésünknek minden legkisebb tétele számokban fejeztessék ki, tehát mind alap, mind forgó tőkénk felvéve, ennek rendes kamatai rovatba igtatva, s minden a legkisebb részletekig pénzértékben kifejezett egyes adatok összehasonlításai képezendik azon billanceot, melynél fogva gazdászati helyzetünk felől tisztán tájékozhatjuk magunkat. Ha ezen billance csak ideális, ha benne minden tétel a legutolsó pontig elő nem fordul, állásunk focusát sem fogjuk kellőleg ismerni; menynyire félreismerjük pedig azt, ha az összehasonlításból nevezetes tények hiányzanak, az minden gondolkozó előtt kétségtelen. A gazdaságoknak átalakítása szükségkép követeli átalakítását minden, azzal össze nem férő tényezőknek, s minél gyökeresebb a gazdasági reform, annál inkább kell, hogy alapból megváltoztassanak oly intézmények is, melyek még a Praetor minima non curat - féle korszakra emlékeztetnek. Ily intézmény kétségkívül a még országszerte divatozó jelen cselédrendszernek saját marhatartása, igaz, hogy csak egyesek akaratától van függővé téve, azonban, tekintve a nehézségeket, szükséges, s hogy az minél jótékonyabb, minél áldásosabb, s a cselédekre nézve is mind lelkileg épülőbb, mind anyagilag megállható legyen , legczélszerűbb a közegyetértéssel részint a földbirtokosok, részint a dologban gyakorlatot szerzett szakértők kölcsönös megvitatása s némi körvonalazása után oly egyöntetű vázlatot adni, mely legalább iránypontul szolgálván, az egyes gazdaságokra könnyen alkalmazhatóvá válhasék, erre pedig, mint abstract ügyre nézve, a fiók gazdasági egyletek vannak leginkább hivatva. Ki fáradságot von, az előbbi sorokban elmondottakat végigolvasni, méltán azon kérdést teheti fel: tulajdonképen mit is akarok . Ha erre egyszerűen és egyenesen azt felelném, hogy a cselédeknek saját állattartásuk megszüntetendő, igen valószínű, hogy szűz háttal aligha menekedném meg a különben tiszteletre méltó kérdőtől. Megkísértem tehát e tárgyra nézve gondolatomat rendbe szedve,olykép körvonalazni, hogy ha a kérdésnek nem is végmegoldásául (nem lévén ez egyes egyéni feladat), de talán némi tájékozásul szolgáljanak azon megállapodáshoz, melyre bizony csak ügyszeretettel párosult közmegegyezés, vagy egyleti után kifejtett, s az illető egyesek által elfogadott nézetek által juthatna el. Magyar gazdászatainkban használt igavonó szarvasmarhának ára mindinkább nehezedve nyomaszkodik a gazdasági állapotokra. Míg nagy számú gulyák tenyésztettek, addig a gazdaságok olcsón voltak ellátva igavonó jószággal, sőt a feleslegből nevezetes kiviteli czikk képződött, nem is említve az olcsó húsfogyasztást, midőn ennek fontja 8—10 váltókrba került. A megváltozott gazdasági kezelések, a feltört tér és legelők a gulyákat megszüntették, s hozzájárulván a már több mint egy évtized óta kisebb-nagyobb mértékben uralkodó marhavész is, a szarvasmarha létszámát hazánkban anynyira leapasztó, hogy jelenleg a házi szükség is drágán beszerezhető lévén, a kivitel háttérbe szorul. Szükséges tehát, hogy a gazdaságok oly módon termeljenek szarvasmarhát, mely a gulyák megszűnését pótolni iparkodjék. Ámde a szarvasmarhának e házi nevelése erős gátba ütközik, amennyiben minden gazdaság nagy számmal kénytelen tartani a cselédeknek haszontalan teheneit ; ritkaság lévén, hogy a cselédeknek ezen jószágain kívül valamely gazdaság még a szükséges tenyészmarhák kellő táplálására is képesítve legyen, főleg hol a jövedelem egyik súlypontja a juhászaton is alapul. Azon kérdés merül fel tehát, hogy miután a cselédek tej, vaj, túró élelem nélkül el nem lehetnek, családjaik fenntartásának ezen czikkek lévén egyik tényezőjük, s kétségbe vonhatlan lévén, hogy egy jó tehén az ily cselédcsaládnak szerény ignyeit kielégíti, nem értve ide jelenlegi korcs teheneiket, miként találtassák fel azon it, melyen haladva, egyfelől a haszon biztosíttassék, másfelől a cselédek állása nem rosszabítva, de anyagilag jobbítva, s minden esetre erkölcsiebb legyen ? Ha erre nézve az utat keressük, találhatunk többet, melyek közül választani a gazdaságok helyi berendezésétől függ. Ha gazdaságonként a cselédmarhák eltöröltetve, helyette a birtokos válogatva beszerzett tehenet tenyésztetnek, s a cselédek tej, vaj, túrójárulékkal láttatnak el, a származandó növendékmarha a birtokos tulajdona marad, mely a körülményszabta eljárás szerint akár tovább tenyésztetik, akár eladatik, kivévén természetesen a bika és tinónövendékeket. Vagy, amennyiben legtöbb helyütt ezen kezelés akár költségesebb vagy bonyolultabb volna , a marha tartásra képesített cseléd számadásába és használatába adatik a tulajdonos tehene, ennek minden haszonvételével, kivéve a származandó növendéket, melyekért a cseléd akár bizonyos meghatárzott árt, akár rendszeresített jutalmat nyer, mely utóbbi a beszolgáltatandó egy éves borjú minőségéhez képest változhatik. E két út, vagy közegyetértéssel körvonalzott más egyéb módok közül, melyek a cselédrendszernek reformját tárgyazzák, természetesen a gazdaságokat illeti megítélni az előnyösebbet. Igaz , hogy a jelen viszonynak ilyeténképi átalakítása nem csekély nehézség és nagy pénzbefektetésbe kerül, de épen azért kell arról előbb gondoskodni mint később, s ide illőleg használom fel azon régi közmondást, hogy „Romát sem építették egy nap alatt.“ Hogy ennek életbeléptetésével mind az egyesek, mind pedig a közállományra csak nyereség háramlik, az kétségbevonhatlan. Ha a magyar gazdászatokba a bérrendszer általánosan behozatik, azonban oly bérrendszer, mely áldásos fogna lenni, szemben az utóbbi időkben véghez vitt nagyterjű uradalmi bérletekkel, melyek habár egyelőre hasznosan is ütöttek ki, s financiális tekintetben döntő érveket bírnak felhozni , de a tulajdonképi földműveletre nézve a kívánt haszon és gyümölcsözéssel nem bírnak, s mindent inkább fognak, mint virágzó angol farmokat teremteni ; mondom, ha a még messzelevő, s a magyar gazdászatokra fényt árasztandó bérleti korszak idővel felderül, a szarvasmarhának e nemű növelése is virágzásban leend, s a jeles tulajdonokra képes magyar szarvasmarhánk is nemesedni fog. E czélra törekedni, e czélhoz közeledni, a jelenlegi uradalmi kezelések mellett is, a szükség parancsolja, mert a minek jönnni kell, az el nem marad. TRÜKK ANTAL, gazdatiszt. Vidéki tudósítások. Zágráb, ápril 4. A politikai hírek nálunk oly gyérek, hogy jóformán csak az időjárással kell foglalkoznunk, mindamellett akad néha-néha egy-egy közérdekű hír is. Ezek közé tartozik azon alapos hír, miszerint Varasd megye adminisztrátora, Piszacsics Frigyes úr nyugalmaztatván, a megye ideiglenes vezetésével Babics alispán bízatott volna meg. A felfüggesztett Pozor vígkép megszüntettetett, Mrazovics ügyvédnek pedig egy uj horvát szabadelvű politikai lap megindítására kért engedély megtagadtatok ellenben Dezselicsnek „Domobran“ czimü lapra — mely a horvát kanczellária közlönye leend — az engedély leérkezett. F. hősével a német „Agramer Zeitung“ a kormány tulajdonává vált és Stauduar úr, ezen lap eddigi tulajdonos szerkesztője, az olvasó közönségtől elbúcsúzott, magány életbe vonulandó. Volt alkalmam tapasztalni, hogy utolsó időben szabadságos gyalog katonák ezredjeikhez behívattak, a tüzérségtől ellenben számosabban szabadságra bocsáttattak. Curiosumként még fel kell említenem, hogy az elnyomott „Pozor“-nak előfizetői folyvást szaporodnak. Miután Horvátországban az ellenzéknek közlönye nincsen: a prágai „Politik“ oly szíves hasábjait e czélra megnyitni. — A „Politik“ előfizetői Horvát-Slavoniából a 600-at meghaladják. Huzamosabb idő óta ma élvezünk először tar