Pesti Napló, 1865. január (16. évfolyam, 4463–4487. szám)

1865-01-29 / 4486. szám

24—4486. Szerkesztési iroda: F­erencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Vasárnap, jan. 29. 1865. 16. évi folyam. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI EAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 új kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér : 5 hasábos petit­sor 25 uj kr. ^Uj előfizetés. Február 1-től kezdve előfizeth­.etmLi „PESTI NAPLÓ“ febr.—martinai 2 hóra 3 frt 50 kr. febr.—áprilisi V. évre 5 frt 25 kr. febr.—júniusi 5 hóra 5 frt 75 kr. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest jan. 28.1865. Az „Ost Deutsche Post“ jan. 25-ki szá­­ma egy czikket közöl ”1 jegy alatt, mely­nek czime: „Zur ungarischen Frage.“ E czikkben egy beszélgetés mondatik el, melyet állitólag Deák folytatott egy oly férfiúval, ki 1861-ben a határozati párthoz tartozott. E beszélgetés úgy, mint azt a czikk­­író előadja, hiányos, sőt némely lénye­ges részében elferdített. Deák sokszor szól a fennforgó poli­tikai kérdésekről, szól pedig tartózkodás nélkül, mert nem titkolja nézeteit. Szólott bizonyosan oly barátaival is, kik 1861-ben a határozati párthoz tar­toztak. Deák gyakran, midőn magánkörök­ben az összehívandó országgyűlésről, s az erre vonatkozó octroyrozások lehető­ségéről volt szó, határozottan kimondotta azon nézetét, hogy minden octroyrozás újabb törvénysze­gés volna, s a megnyugtató békés ki­egyenlítésnek még lehetőségét is meg­semmisítené , mert az octroyrozás útján összehívott országgyűlés nem volna tör­vényes és alkotmányos, nem volna jogo­sítva törvények végleges alkotásába bo­csátkozni. Ha azonban ily oc­rogrozások mégis megtörténnének, ha az országgyűlés al­kotmányellenes módon hivatnék össze — ő még akkor is kész volna elfogadni a nép bizalmából eredő megválasztatást, s elfoglalni a képviselői állást, mert — kivált nehéz időkben — a népet elhagy­nunk nem szabad. De nem azért tenné ezt, hogy az ily módon alakult országgyűlésen törvények végleges alkotásában vegyen részt, ha­nem azért, hogy a nép nevében és érdeké­ben felszólalhasson, s elvtársaival együtt elmondhassa ő Felségének, hogy alkot­mányos úton lehet egyedül reményleni az óhajtott czélnak elérését, az alkotmá­nyos utat pedig csak úgy lehet követni, ha a „sanctio pragmatica“-nak, mint alap­szerződésnek, minden pontjai és feltételei szorosan megtartatnak. Azon phrasisok pedig, miket a czikkíró, mint Deák által mondottakat hoz fel, minek például: a jogtérnek feléről, két­harmadáról és kilencz­tizedéről lehető le­­szoríttatás, a tollvonás általi mellőzte­­tés, az ablakon általi bemenetel,­­ szé­pek lehetnek talán, de mondva nem voltak. Hiányos és elferdített az is, mit a czikk­író az eskületételre vonatkozólag beszél. Azt mondja ugyanis, hogy midőn azon határozati férfiú, kivel Deák beszélge­tett, azt a kérdést vetette fel: mit kellene akkor cselekedni, ha az országgyűlési képviselőktől itt is, mint Erdélyben tör­tént, eskü letétel kivántatnék ? Deák azt felelte, hogy ő ily eset­ben követelné, hogy az esküformában mindazon törvények megemlíttessenek, melyeket az oktoberi diploma megerősí­tett ; ezt meg nem tagadhatnák, s akkor ő letenné az esküt. E hiányos előadás ellenében a való­ság másként áll. Deák az esküre vonatkozólag azt mon­dotta , hogy eddig szokatlan volt nálunk az országgyűlésen esküt tenni, s annak ő jövendőre sem látja hasznát vagy szük­ségét. De ha ily hitletétel mégis követeltet­­nék, ő csak oly esküt volna kész letenni, melyben a fejedelem iránti hűség mellett az alkotmány iránti hűség is bennfoglal­tatnék, s melyben a képviselő arra is köte­lezné magát, hogy a,sanctio pragmaticá­-t, az ország alkotmányos önállását, függet­lenségét, minden tőle kitelhető törvényes módon védeni, s minden részben fenntar­tani igyekszik. Ezt pedig megtagadni nem lehetne. Deák nem tett különbséget azon tör­vények között, melyeket az octoberi diploma megerősített, és azok között, me­lyeket az meg nem erősített, mert — né­zete szerint — a törvényeknek ily osztá­lyozása már magában alkotmányellenes volna. Deák nem is említette az octoberi di­plomát, s ily értelemben nem is említ­­hette, mert ő változatlanul azon jogtéren áll, melyet az 1861-ki országgyűlésnek két felirata kifejtett; azon feliratok pedig az octoberi diplomát sem tartották elfo­gadhatónak. Mindezeket mi Deáknak saját szavai után írjuk, s fel vagyunk általa jogosítva e nyilatkozatra. (Fk) A bécsi birodalmi tanács pénz­ügyi bizottmányának mostani tárgyalá­sai oly közvetlenül érdeklik mindegyi­künk v­erszényét, hogy ezen körülmény teljesen igazoland­ó, ha e tárgyalások minden fordulatát feszült figyelemmel kísérjük. Fő czél, miként tudva van, a deficit ki­küszöbölése, azon deficité, melyet a bizott­mány 25, a kormán­y pedig körülbelől 20 millióra teszen. Ezen eltérés azonban nem bír fontossággal, vagy legalább jelenleg már nem bír azzal, mert ámbár a kormány az első tanácskozás alkalmával kijelenté­, hogy ő semmi alkudozásba nem eresz­­kedhetik, míg a deficit összege szám sze­rint nincs megállapítva, a második (csü­törtöki) értekezés alkalmával ismét úgy nyilatkozott, hogy az összeg meghatáro­zása mellékes kérdés, fődolog azon fel­tételek körüli nyilatkozás, mikhez a kor­mány a Vrvnts-féle indítvány elfogadá­sát köti. Ezen feltétel kettő : 1. az, hogy mind­egyik minisztériumnak szabad legyen a maga szakmáján belül egyik he­lyen megtakarított összeggel a más he­lyen felmerülő hiányt fedezni. 2. hogy az 1865 és 1866-ki budget szavaztassák meg a mostani ülésszak alatt, és az 1. alatt említett engedmény az 1866-ki bud­­getre is terjesztessék ki. Az első feltétel — rövidség okáért „át­viteli szabadságnak“ fogjuk nevezni — nézetünk szerint áldozatot képez ugyan a követek részéről, de oly áldo­zatot, melyet hozni lehet, sőt bizonyos szempontból kell is. Ha minden egyes miniszter magára, vállalja, hogy ressort­­ja költségeit csekélyebb összeggel fogja fedezni, mint a­minőt eleinte követelt vala, bizonyos szabadságot kell neki en­gedni ez összeg szétosztásában. Ismétel­jük, hogy ezzel áldozatot hoznak a kö­vetek, mert egyik legfontosabb felada­tuk , felvigyázni nemcsak arra , hogy mennyit költ a kormány, hanem arra is, hogy mire költi, és nem fukarkodik-e épen ott, a­hol fontos érdekek forognak szőnyegen, meeg ellenben pazar kézzel szórja a pénzt oly téren, hol a képviselet a takarékosságot nagyon is lehetséges­nek és kívánatosnak tartja. Másfelől mégis tekintetbe kell venni, hogy az év eltelté­vel a valósággal történt bevételek és kia­dások részletes kimutatását elő kell ter­jeszteni, s hogy ebben legalább erkölcsi kényszerítés rejlik, mely a kormányt ar­ra indítandja, hogy átviteli szabadságá­val ne éljen oly módon, mely a képvise­letnek már az előbbi budget-tárgyalások alkalmával kimondott nézeteivel kirívó ellentétben áll. Azon viszontfeltétel alatt tehát, hogy az átviteli szabadság csak ez egyszer adatik meg, s hogy a pénzek mire fordítása az év végével részletesen ki fog mutattatni, ezen viszontfeltétel mellett, úgy hiszszük, a kormány első fel­tétele elfogadható. A második feltételt — az 1866-os bud­­getnek azonnali tárgyaltatását illetőleg — némi bámulattal hallottuk, mert ezen budgetet eddig senki sem ismeri. Senki sem tudja, van-e ott is deficit vagy nincs? És ha van, mivel akarják fedezni ? Az, véleményünk szerint, nem állhat, hogy e kettős budget megszavazása szükséges, hogy a kormány a most megnyirbált kiadási tételek egy részét az 1866-ks év­be vihesse át, mert ezen 1866-ki budget alkalmasint nem kedvezőbb mint az 1865- diki, azaz alkalmasint szintén vagy 25 milliónyi deficittel végződik;de ha már ezen 25 millió hiány kiküszöbölése — úti figura docet — ennyi nehézséggel jár, miké­pen gondolható, hogy 1866-ban nem­csak hogy a deficit el fog tűnni, hanem hogy az ebbeli budget még az 1865-ből átvitt terheknek egy részét is elbírná? Hanem, ismételjük, ezen második fel­tételről alaposan szólni sem lehet, míg az 1866-iki budgetet nem ismerjük. Ez a mi véleményünk a két feltétel körül. A pénzügyi bizottmány azonban még ennyi részletekbe sem bocsátko­zott, hanem azt kérdezte, vájjon mennyi az, a­mivel a kormány az 1865-ki kiadá­sokat alább szállítani képes és hajlandó ? A miniszterek erre azt mondák: előbb tudniok kell, mi történik a két feltétellel? Erről nem nyilatkozhatunk, míg a szán­dékolt reductiók összegét nem ismerjük — viszonzá a bizottmány, s ezzel az ér­tekezletnek vége volt. Ilyen a dolog mostani állása ! — Ez a prés ? A pénzügyi bizottmány azt mondja: mi csak a kormány iránti előzékenység­ből fogadtuk el Vrvnts gróf indítványát, azaz, mielőtt a kiadásokból törölnénk, kísérletet akartunk tenni, vájjon nem le­hetne-e belőlök a miniszterek által t­ö­­röltetni? Ha ez nem sikerül, hát majd csak magunk fogunk hozzá látni! És mi tévők volnának akkor a minisz­terek ? Ezt egy időben azon odavetett megjegyzés által árulta el, mely azon lehetőségre utalt, miszerint ez évre ta­lán nem is jó létre pénzügyi törvény . . . Ez, magyarán mondva, annyit tesz, hi­szen törölni törölhettek, a­mennyit tet­szik, de a leszállított összegekkel n­e­­k­ü­n­k kell majd gazdálkodni, s így nekünk kell tudnunk, vájjon lehetséges-e ez az általatok megszavazott összegek­kel ? Ha azt látjuk, hogy lehetlen, nem is fogjuk Ő felségének tanácsolhatni, méltóztatnék az általatok megszavazott pénzügyi törvényt szentesíteni; miután pedig kormányozni csak kell, tehát szük­ség esetén megszavazott budget nél­kül fogunk kormányozni! A dolgok aztán körülbelől oly fordu­latot vennének, mint Poroszországban, a­hol a kormány szintén megszavazott budget nélkül gazdálkodik. De épen mivel Poroszországban, úgy szólva, per argumentum ad hominem lát­juk kimutatva, hová vezet ily fordulat, nem mondunk le azon reményről, misze­rint azt Ausztriában mégis el fogják ke­rülni. — Láttuk Poroszországban, hogy a követek hazatérvén, eljárásuk igazolá­sára készültek, hogy a sajtó szintén ma­gára vette ez igazolás egy részét, s hogy ennélfogva a kormány kénytelen volt, mind az egyesületi jogot, mind a sajtó­­szabadságot megszorítani, és mindennap egy-egy lépéssel tovább távozni el az al­kotmányosság ösvényétől. Ausztriában hasonló irányban fejlőd­nének a dolgok, csak az a különbség, hogy Bismark úr soha sem tartozott az alkotmányos elv bálványzói közé, s így nem igen fájhatott neki, ha kevéssé al­­kotmányszerű rendszabályokhoz kellett nyúlnia.­­ De ilyesmit nem mondhatni oly államférfiakról, kik abban büszkél­kednek, hogy ők voltak a Lajthántúli al­kotmányosság megalapítói; ez alapon nyugszik az ő állásuk is, melynek szi­lárdsága nem növekednék, ha az alap megrendül. Bécsi dolgok.­ ­ A reichsrath pénzügyi bizottságá­nak már említett 26-iki ülésében jelen voltak a minisztérium részéről: Schmerling, Me­­cséry, Lasser, Hein, Plener, Ber­ger és Kalchberg urak. Gr. Mensdorff k­ül­ügy, és Franck hadügyminiszter most sem jelentek meg. Az ülés megnyitása s a múlt ülés jegyző­könyveinek felolvasása után azonnal a rend­őrminiszter Mécséry szólt a kormány nevében. Mindenekelőtt kifejtette azon állás­pontot, melyet a kormány elfoglal a fennforgó kérdésben. Nem czélja a kormánynak itt „al­kudozni,“ hanem „tárgyalni.“ Nem kell úgy felfogni a helyzetet, mintha két párt állna itt szemben egymással, mert akár haszna, akár káros következménye lesz e tárgyalások­nak, az mindenkor az egészre, az államra lesz káros vagy hasznos. Azon körülményt sem kell szem elől téveszteni, hogy a birodalmi kép­viselet állása sokkal könnyebb mint a kormá­nyé, mert ennek kell a parlamenttől hozott ha­tározatok tulajdonképeni keresztül­viteléről gondoskodni, és felelős ezért. A kormány tehát kénytelen volt a Vrvnts-féle in­dítvány elfogadását bizonyos előleges kérdések­hez kötni. Azt kívánják a minisztériumtól, hogy a budgetben nagy, rendkívüli megtakarításokat eszközöljön. Hogy ezt az állam jólétének kára nélkül tehesse, csak úgy volna lehetséges, ha a minisztériumnak megengednék, egyes ressort­­jain belül szabadabban kezelhetni a pénzt, te­hát ha „a revirement jogát meg­adnák nekik, az egyes positiók körén belül.“ Hanem csak csupán ez még nem elég, jó korán gondoskodni kell még a jövő évről is. Ez megtörténnék, ha a hét még ez ülésszak folytán alkot­­má­nyszerű­ tárgyalás alá venné az 1866. évre szóló budgetet, s ezt is ha­sonló módon (tehát részletekbe bocsátkozás nélkül, s a revirement jogával) megzavarná. A kormány ez óhajtása, habár nem közvetlen, de mégis benső összefüggésben áll politikai indokokkal. — A magyar és hor­­vát országgyű­lé­s egybehivása közel ki­látásban áll, s miután e képviseleti testületek működésének nem lehet egy időbe esni az össz­­birodalmi tanács ülésezésével, nagyon lehetsé­ges, hogy ez utóbbi nem is fog az 1866. év kez­dete előtt egybehivatni, a budget tárgyalása te­hát nem történhetik meg annak idejében. Hogy mikép felel a bizottmány e két kérdés­re, attól függeszti fel a kormány a további tár­gyalások folytatását. Ha e két kérdés meg van oldva, a leszállítandó összeg mennyisége nem fog képezni semmi nehézséget, mert a kor­mány kész a lehetőség legszélsőbb határáig menni. Miután a rendőrminiszter szokott csendes, nyugodt modorában bevégezte előadását,Giskra volt az első, ki megkezdte a vitát, azon kijelen­téssel, hogy a bizottmány mandátuma csak az 1865. évre szól. Egyébként, mielőtt további tár­gyalásba bocsátkoznának,felszólítja a kormányt, nevezze meg azon összeget, a­mennyit hajlandó letörölni. Hasonló értelemben szóltak még többen is, kívánva, hogy a kormány nevezze meg a le­szállítandó összeg maximumát. Winterstein főleg kiemelte, hogy ez annál inkább szükséges, mert a pénzügyi bizottmány­­ csak azon feltétel alatt fogadta el a Vrvnts-féle indítványt, hogy a kormány szüntesse meg az egész közigazgatási deficitet. Sk­ene az egész helyzetet rendkívül külö­nösnek találja, a kormány feltételeket szab, Ígéreteket kíván, a­nélkül, hogy tudni lehetne, mit ad ő részéről viszonzásul. Szóló indítvá­nyozza, hogy a bizottmány szavazzon a kormány által előterjesztett két kérdés felett. Hopfen figyelmezteti az előtte szólót, hogy a kormány szintén ugyanazon helyzetben van, mint a bizottmány ; a kormány sem köt­heti magát határozott nyilatkozat által, mielőtt nem tudja, hogy a feltéteket, melyek lehetsé­gessé tesz­ik a minisztériumnak, a leszállítást, a bizottmány elfogadja-e vagy nem ? T­a­s­c­h e­k nem látja be, hogy micsoda ve­szély származhatnék abból a kormányra, ha megnevezi az összeget. A pénzügyi bizottmány, ha nem ismeri is ez összegeket, azért tehet le­törléseket. Van der Strass úgy hiszi, a kor­mányt csak azon egyetlen aggódás tarthatja vissza valami határozott szám megnevezésétől, mert fél, hogy ha egyezkedés nem jön létre, a pénzügyi bizottmány a budget tárgyalásánál mindig e számra fog hivatkozni. Szónok igyek­szik a kormány ebbeli aggodalmát eloszlatni. Valamennyi szónok végső kérdése azonban ugyanazon egy volt : mennyire megy azon ösz­­szeg, mit a kormány hajlandó letörölni? A rendőrminiszter Mecséry erre kijelenti, hogy e kérdésre előlegesen semmi határozott fe­leletet nem adhat. Herbst most újra visszatért a már Giskra által emelt ellenvetésre, hogy a pénzügyi bizott­mánynak nincs is joga az 1866. évi budget tár­gyalásába bocsátkozni, miután mandátuma csak az 1865. évre terjed. Államminiszter Schmerling erre viszonza, hogy a kormány nem is kívánja, mi­szerint a bizottmány formaszerű kötelezettséget vállaljon magára, hanem csak azt, hogy jelent­sék ki a bizottmány tagjai, miszerint egyetérte­nek azzal, hogy az 1866-iki budget még ez ülés folytán tárgyalás alá vétessék. T­e­u­t­s­c­h (erdélyi követ) ajánlja a bizottmány­nak, hogy fogadják el a kormány feltételeit, mert minden áron a deficit megszüntetésére kell törekedni, s ezt csak úgy leh­et elérni, ha a kor­mánynyal egyetértenek. Grocholski ennek ellenében azt indítvá­nyozza, hogy a pénzügyi bizottmány jelentse ki, miszerint a két előleges kérdés tár­­gyalásába nem fog addig bocsát­kozni, míg a kormány pontosan meg nem ha­tározza az összeget, mit letörölni akar. Most szót emelt az államminiszter Schmer­ling, úgy hiszi, figyelmeztetnie kell a bizott­mányt azon álláspontra, melyet el kellene fog­lalnia. Talán czélszerű volna, nem mindig az összegről beszélni, h­a­n­e­m legalább csak megvitatni az előleges kérdése­ke­t. A bizottmány bele bocsátkozhatnék annak vitatásába, hogy elfogadhatónak találja-e az előleges két kérdést, feltéve, hogy a kormány által nevezendő összeg minden jogos igényt kielégít? É­s szóló úgy hiszi, mondhatja, hogy valóban minden jogos igényt ki fog az e­l­é­g­e­t­n­i. Ily tárgyalás által a pénzügyi bizottmány semmi kötelezettséget nem vállal még magára, mert ha a megnevezendő szám nem felel meg várakozásuknak, akkor ter­mészetesen elesnek a hozzá kötött feltételek is- A bizottmány az előleges kérdések felett, ha nem hoz is most határozatot, hanem legalább nyilatkozzék annak feltételei el, vagy el nem fogadása felett. Schindler viszonozza, hogy ily után a tár­gyalás lehetetlen,­­ s indítványozza a vita bezá­rását. Szavazásra kerül az ügy s Grob­olski fenntebbi indítványát fogadják el 16 szóval 10 ellen. Az ellene­­szavazók közt voltak többnyire az erdélyi követek. A miniszterek hallgatva hagyták el az ülést. Az értekezlet eredménytelenül oszlott szét.­­ Azon hírre nézve, mely Bécsben 25-ikén szárnyalt, mely szerint a magyar országgyűlés május közepére összehivatnék, a „Wien, Lloyd“ ezen megjegyzéseket teszi: Nem fontos dolog az összehívás dátumát tud­ni jelenleg. Meg vagyunk győződve, hogy a jövő tavaszszal egybehivatik a magyar ország­gyűlés. A reichsrathnak a budget ügyét a jövő tavaszig el kell döntenie egy vagy más után, így a kormány akadály nélkül valósíthatja meg első gondolatját, mely szerint az országgyűlést akkor volt egybehívandó, midőn a szélesbb reichsrath bevégezvén munkálatát szűkebb kö­rűvé alakul. A magyar országgyűlést — úgymond — 1861 augustus 22-ikén oszlatták fel, — így csaknem négy éve lesz akkor, midőn az új egybegyű­l. Az utóbbi bezártakor jelszóként járta be az or­szágot a „passiv ellenállás“ eszméje. Meg kell adni a magyaroknak, nem lettek hűtlenekké ezen jelszóhoz, s nem engedék magukat semmi­nemű törvénytelen tettre ragadtatni. Az az el­­kevesedés, mely centralista körökben Magyaror­szág ellen nyilatkozott, nagy részben azon alap­talan gyanún épült, hogy a magyarok közt az el­szakadási vágy uralkodik, és hogy az országgyű­lési ellenzék csak szelídebb kiadása forradalom. De a négy évi kivételes állapot alatt Magyaror­szágon nem volt semmi forradalmi izgatás, s nem mutatkozott összeesküvés a kormány ellen. Be­láthatták, hogy Magyarország nem veszélyezteti a birodalom fennállását és egységét. Egészen hasztalanul nem folyt le a várakozás négy éve, mond a Lloyd. A birodalom nyugati részében belátták, hogy az ottani érdekek össze vannak kapcsolva Magyarországéival, s hogy nem hasz­nos ellenzéki állást foglalni el Magyarország­gal szemben; hogy Magyarországot becsülni, tisztelni kell, mint a mi egész álaméletü­nkre nézve fontos országot. A négy évi várakozás alatt megtanulák Ausztriában, hogy az alkot­mányhoz csak Magyarország által lehet eljutni. A magyarok passiv ellenállása rosz hatással volt a birodalom ügyeire. A külpolitika nem érzi szabadnak magát a magyar alkotmányos vita miatt, s az anyagi felvirágzást is hátráltatta. Az alkotmányos élet a Lajtha másik felén sem vezet­hetett kívánt eredményekre, mivel hiányzott a biztosság, s a helyzet világossága.­­ Ezen ta­pasztalatoknál fogva reménye a „Lloyd“, hogy a következő országgyűlés alkalmával minden el fog követtetni, hogy kiegyenlítésre lehessen jutni. A népekben meg van alapja a kiegyenlí­tésnek. •— vajha a kormány igyekeznék a népek eszméjének képviselésére! — A reichsrath képviselőházának közelebbi ülésében Giskra képviselő előterjesztő azon in­dítványát, hogy bizottság nevezendő ki, mely megvizsgálja Plener pénzügyminiszter azon egyik múlt ülésben tett nyilatkozatát, mely szerint a reichsrath képviselőházának, sőt mindkét házá­nak határozatai nem szü­kségkép kötelezők a minisztériumra nézve. Giskra nagy mérséklettel indokolá az indítványt. Az ülés, úgymond, ama nyilatkozatra félbenszakasztatott, és méltán. A miniszter szavait félre is lehetett tán érteni, pe­dig az igen fontos az alkotmányos jog szem­pontjából. Nem is említi szónok, hogy ama nyi­latkozat épen egy nevezetes tárgyban hozott határozatra történt, mely a pénzügyi törvény egy megsértését constatálta volt, s mely a reichs­­rath ellensúlyozási jogát foglalta magában. Csak azt emeli ki, hogy ama nyilatkozat az al­kotmányos élet lényeges alapjait képes megin­gatni , annyival inkább, mivel a pénzügy­mi­niszter egész átalánosságban nyilatkozott. Ha a ház valamelyik tagja tesz ily nyilatkozatot, két­ségkívül megfelelt volna rá a ház egy másik tagja , de egészen más dolog, midőn egy minisz­ter, mintegy a kormány nevében tesz ily nyi­latkozatot. — Könnyű volna ezen nyilatko­zatot kapcsolatba hozni a politikai égen fel­tűnő más jelenségekkel, de nem akar szónok ily térre menni. Másfelől a nyilatkozatot nem lehet elfogadni. Ez megsemmisítése lenne a ház jogainak. Ismerjük a praecedensek nyomaté­­kát, s meg kell gondolni, minő következményeket vonna ebből a másik ház. Egyedüli út az óvás. — Egy, a házban történendő azonnali tárgyalás nem vezethetne a kiejtett szavak, s annak ala­pos megmérlegelésére, mit kell rá felelni. Azért indítványozza szónok egy bizottság kinevezését. A minisztérium részéről nem történt semmi ellenvetés vagy megjegyzés, s a javaslat egy bizottság kinevezésére, elfogadtatott. — A 27-ki ülésben a reichsrath a pálinkaadót tárgyalta. — A pénzügyi bizottság 27-diki ülésében Giskra azt indítványozta, hogy a bizottság foly­tassa a budgetből a levonásokat, de azokat te-

Next