Pesti Napló, 1865. január (16. évfolyam, 4463–4487. szám)
1865-01-29 / 4486. szám
24—4486. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Vasárnap, jan. 29. 1865. 16. évi folyam. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI EAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 új kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér : 5 hasábos petitsor 25 uj kr. ^Uj előfizetés. Február 1-től kezdve előfizeth.etmLi „PESTI NAPLÓ“ febr.—martinai 2 hóra 3 frt 50 kr. febr.—áprilisi V. évre 5 frt 25 kr. febr.—júniusi 5 hóra 5 frt 75 kr. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest jan. 28.1865. Az „Ost Deutsche Post“ jan. 25-ki száma egy czikket közöl ”1 jegy alatt, melynek czime: „Zur ungarischen Frage.“ E czikkben egy beszélgetés mondatik el, melyet állitólag Deák folytatott egy oly férfiúval, ki 1861-ben a határozati párthoz tartozott. E beszélgetés úgy, mint azt a czikkíró előadja, hiányos, sőt némely lényeges részében elferdített. Deák sokszor szól a fennforgó politikai kérdésekről, szól pedig tartózkodás nélkül, mert nem titkolja nézeteit. Szólott bizonyosan oly barátaival is, kik 1861-ben a határozati párthoz tartoztak. Deák gyakran, midőn magánkörökben az összehívandó országgyűlésről, s az erre vonatkozó octroyrozások lehetőségéről volt szó, határozottan kimondotta azon nézetét, hogy minden octroyrozás újabb törvényszegés volna, s a megnyugtató békés kiegyenlítésnek még lehetőségét is megsemmisítené , mert az octroyrozás útján összehívott országgyűlés nem volna törvényes és alkotmányos, nem volna jogosítva törvények végleges alkotásába bocsátkozni. Ha azonban ily ocrogrozások mégis megtörténnének, ha az országgyűlés alkotmányellenes módon hivatnék össze — ő még akkor is kész volna elfogadni a nép bizalmából eredő megválasztatást, s elfoglalni a képviselői állást, mert — kivált nehéz időkben — a népet elhagynunk nem szabad. De nem azért tenné ezt, hogy az ily módon alakult országgyűlésen törvények végleges alkotásában vegyen részt, hanem azért, hogy a nép nevében és érdekében felszólalhasson, s elvtársaival együtt elmondhassa ő Felségének, hogy alkotmányos úton lehet egyedül reményleni az óhajtott czélnak elérését, az alkotmányos utat pedig csak úgy lehet követni, ha a „sanctio pragmatica“-nak, mint alapszerződésnek, minden pontjai és feltételei szorosan megtartatnak. Azon phrasisok pedig, miket a czikkíró, mint Deák által mondottakat hoz fel, minek például: a jogtérnek feléről, kétharmadáról és kilencztizedéről lehető leszoríttatás, a tollvonás általi mellőztetés, az ablakon általi bemenetel, szépek lehetnek talán, de mondva nem voltak. Hiányos és elferdített az is, mit a czikkíró az eskületételre vonatkozólag beszél. Azt mondja ugyanis, hogy midőn azon határozati férfiú, kivel Deák beszélgetett, azt a kérdést vetette fel: mit kellene akkor cselekedni, ha az országgyűlési képviselőktől itt is, mint Erdélyben történt, eskü letétel kivántatnék ? Deák azt felelte, hogy ő ily esetben követelné, hogy az esküformában mindazon törvények megemlíttessenek, melyeket az oktoberi diploma megerősített ; ezt meg nem tagadhatnák, s akkor ő letenné az esküt. E hiányos előadás ellenében a valóság másként áll. Deák az esküre vonatkozólag azt mondotta , hogy eddig szokatlan volt nálunk az országgyűlésen esküt tenni, s annak ő jövendőre sem látja hasznát vagy szükségét. De ha ily hitletétel mégis követeltetnék, ő csak oly esküt volna kész letenni, melyben a fejedelem iránti hűség mellett az alkotmány iránti hűség is bennfoglaltatnék, s melyben a képviselő arra is kötelezné magát, hogy a,sanctio pragmaticá-t, az ország alkotmányos önállását, függetlenségét, minden tőle kitelhető törvényes módon védeni, s minden részben fenntartani igyekszik. Ezt pedig megtagadni nem lehetne. Deák nem tett különbséget azon törvények között, melyeket az octoberi diploma megerősített, és azok között, melyeket az meg nem erősített, mert — nézete szerint — a törvényeknek ily osztályozása már magában alkotmányellenes volna. Deák nem is említette az octoberi diplomát, s ily értelemben nem is említhette, mert ő változatlanul azon jogtéren áll, melyet az 1861-ki országgyűlésnek két felirata kifejtett; azon feliratok pedig az octoberi diplomát sem tartották elfogadhatónak. Mindezeket mi Deáknak saját szavai után írjuk, s fel vagyunk általa jogosítva e nyilatkozatra. (Fk) A bécsi birodalmi tanács pénzügyi bizottmányának mostani tárgyalásai oly közvetlenül érdeklik mindegyikünk verszényét, hogy ezen körülmény teljesen igazolandó, ha e tárgyalások minden fordulatát feszült figyelemmel kísérjük. Fő czél, miként tudva van, a deficit kiküszöbölése, azon deficité, melyet a bizottmány 25, a kormány pedig körülbelől 20 millióra teszen. Ezen eltérés azonban nem bír fontossággal, vagy legalább jelenleg már nem bír azzal, mert ámbár a kormány az első tanácskozás alkalmával kijelenté, hogy ő semmi alkudozásba nem ereszkedhetik, míg a deficit összege szám szerint nincs megállapítva, a második (csütörtöki) értekezés alkalmával ismét úgy nyilatkozott, hogy az összeg meghatározása mellékes kérdés, fődolog azon feltételek körüli nyilatkozás, mikhez a kormány a Vrvnts-féle indítvány elfogadását köti. Ezen feltétel kettő : 1. az, hogy mindegyik minisztériumnak szabad legyen a maga szakmáján belül egyik helyen megtakarított összeggel a más helyen felmerülő hiányt fedezni. 2. hogy az 1865 és 1866-ki budget szavaztassák meg a mostani ülésszak alatt, és az 1. alatt említett engedmény az 1866-ki budgetre is terjesztessék ki. Az első feltétel — rövidség okáért „átviteli szabadságnak“ fogjuk nevezni — nézetünk szerint áldozatot képez ugyan a követek részéről, de oly áldozatot, melyet hozni lehet, sőt bizonyos szempontból kell is. Ha minden egyes miniszter magára, vállalja, hogy ressortja költségeit csekélyebb összeggel fogja fedezni, mint aminőt eleinte követelt vala, bizonyos szabadságot kell neki engedni ez összeg szétosztásában. Ismételjük, hogy ezzel áldozatot hoznak a követek, mert egyik legfontosabb feladatuk , felvigyázni nemcsak arra , hogy mennyit költ a kormány, hanem arra is, hogy mire költi, és nem fukarkodik-e épen ott, ahol fontos érdekek forognak szőnyegen, meeg ellenben pazar kézzel szórja a pénzt oly téren, hol a képviselet a takarékosságot nagyon is lehetségesnek és kívánatosnak tartja. Másfelől mégis tekintetbe kell venni, hogy az év elteltével a valósággal történt bevételek és kiadások részletes kimutatását elő kell terjeszteni, s hogy ebben legalább erkölcsi kényszerítés rejlik, mely a kormányt arra indítandja, hogy átviteli szabadságával ne éljen oly módon, mely a képviseletnek már az előbbi budget-tárgyalások alkalmával kimondott nézeteivel kirívó ellentétben áll. Azon viszontfeltétel alatt tehát, hogy az átviteli szabadság csak ez egyszer adatik meg, s hogy a pénzek mire fordítása az év végével részletesen ki fog mutattatni, ezen viszontfeltétel mellett, úgy hiszszük, a kormány első feltétele elfogadható. A második feltételt — az 1866-os budgetnek azonnali tárgyaltatását illetőleg — némi bámulattal hallottuk, mert ezen budgetet eddig senki sem ismeri. Senki sem tudja, van-e ott is deficit vagy nincs? És ha van, mivel akarják fedezni ? Az, véleményünk szerint, nem állhat, hogy e kettős budget megszavazása szükséges, hogy a kormány a most megnyirbált kiadási tételek egy részét az 1866-ks évbe vihesse át, mert ezen 1866-ki budget alkalmasint nem kedvezőbb mint az 1865- diki, azaz alkalmasint szintén vagy 25 milliónyi deficittel végződik;de ha már ezen 25 millió hiány kiküszöbölése — úti figura docet — ennyi nehézséggel jár, miképen gondolható, hogy 1866-ban nemcsak hogy a deficit el fog tűnni, hanem hogy az ebbeli budget még az 1865-ből átvitt terheknek egy részét is elbírná? Hanem, ismételjük, ezen második feltételről alaposan szólni sem lehet, míg az 1866-iki budgetet nem ismerjük. Ez a mi véleményünk a két feltétel körül. A pénzügyi bizottmány azonban még ennyi részletekbe sem bocsátkozott, hanem azt kérdezte, vájjon mennyi az, amivel a kormány az 1865-ki kiadásokat alább szállítani képes és hajlandó ? A miniszterek erre azt mondák: előbb tudniok kell, mi történik a két feltétellel? Erről nem nyilatkozhatunk, míg a szándékolt reductiók összegét nem ismerjük — viszonzá a bizottmány, s ezzel az értekezletnek vége volt. Ilyen a dolog mostani állása ! — Ez a prés ? A pénzügyi bizottmány azt mondja: mi csak a kormány iránti előzékenységből fogadtuk el Vrvnts gróf indítványát, azaz, mielőtt a kiadásokból törölnénk, kísérletet akartunk tenni, vájjon nem lehetne-e belőlök a miniszterek által töröltetni? Ha ez nem sikerül, hát majd csak magunk fogunk hozzá látni! És mi tévők volnának akkor a miniszterek ? Ezt egy időben azon odavetett megjegyzés által árulta el, mely azon lehetőségre utalt, miszerint ez évre talán nem is jó létre pénzügyi törvény . . . Ez, magyarán mondva, annyit tesz, hiszen törölni törölhettek, amennyit tetszik, de a leszállított összegekkel nekünk kell majd gazdálkodni, s így nekünk kell tudnunk, vájjon lehetséges-e ez az általatok megszavazott összegekkel ? Ha azt látjuk, hogy lehetlen, nem is fogjuk Ő felségének tanácsolhatni, méltóztatnék az általatok megszavazott pénzügyi törvényt szentesíteni; miután pedig kormányozni csak kell, tehát szükség esetén megszavazott budget nélkül fogunk kormányozni! A dolgok aztán körülbelől oly fordulatot vennének, mint Poroszországban, ahol a kormány szintén megszavazott budget nélkül gazdálkodik. De épen mivel Poroszországban, úgy szólva, per argumentum ad hominem látjuk kimutatva, hová vezet ily fordulat, nem mondunk le azon reményről, miszerint azt Ausztriában mégis el fogják kerülni. — Láttuk Poroszországban, hogy a követek hazatérvén, eljárásuk igazolására készültek, hogy a sajtó szintén magára vette ez igazolás egy részét, s hogy ennélfogva a kormány kénytelen volt, mind az egyesületi jogot, mind a sajtószabadságot megszorítani, és mindennap egy-egy lépéssel tovább távozni el az alkotmányosság ösvényétől. Ausztriában hasonló irányban fejlődnének a dolgok, csak az a különbség, hogy Bismark úr soha sem tartozott az alkotmányos elv bálványzói közé, s így nem igen fájhatott neki, ha kevéssé alkotmányszerű rendszabályokhoz kellett nyúlnia. De ilyesmit nem mondhatni oly államférfiakról, kik abban büszkélkednek, hogy ők voltak a Lajthántúli alkotmányosság megalapítói; ez alapon nyugszik az ő állásuk is, melynek szilárdsága nem növekednék, ha az alap megrendül. Bécsi dolgok. A reichsrath pénzügyi bizottságának már említett 26-iki ülésében jelen voltak a minisztérium részéről: Schmerling, Mecséry, Lasser, Hein, Plener, Berger és Kalchberg urak. Gr. Mensdorff külügy, és Franck hadügyminiszter most sem jelentek meg. Az ülés megnyitása s a múlt ülés jegyzőkönyveinek felolvasása után azonnal a rendőrminiszter Mécséry szólt a kormány nevében. Mindenekelőtt kifejtette azon álláspontot, melyet a kormány elfoglal a fennforgó kérdésben. Nem czélja a kormánynak itt „alkudozni,“ hanem „tárgyalni.“ Nem kell úgy felfogni a helyzetet, mintha két párt állna itt szemben egymással, mert akár haszna, akár káros következménye lesz e tárgyalásoknak, az mindenkor az egészre, az államra lesz káros vagy hasznos. Azon körülményt sem kell szem elől téveszteni, hogy a birodalmi képviselet állása sokkal könnyebb mint a kormányé, mert ennek kell a parlamenttől hozott határozatok tulajdonképeni keresztülviteléről gondoskodni, és felelős ezért. A kormány tehát kénytelen volt a Vrvnts-féle indítvány elfogadását bizonyos előleges kérdésekhez kötni. Azt kívánják a minisztériumtól, hogy a budgetben nagy, rendkívüli megtakarításokat eszközöljön. Hogy ezt az állam jólétének kára nélkül tehesse, csak úgy volna lehetséges, ha a minisztériumnak megengednék, egyes ressortjain belül szabadabban kezelhetni a pénzt, tehát ha „a revirement jogát megadnák nekik, az egyes positiók körén belül.“ Hanem csak csupán ez még nem elég, jó korán gondoskodni kell még a jövő évről is. Ez megtörténnék, ha a hét még ez ülésszak folytán alkotmányszerű tárgyalás alá venné az 1866. évre szóló budgetet, s ezt is hasonló módon (tehát részletekbe bocsátkozás nélkül, s a revirement jogával) megzavarná. A kormány ez óhajtása, habár nem közvetlen, de mégis benső összefüggésben áll politikai indokokkal. — A magyar és horvát országgyűlés egybehivása közel kilátásban áll, s miután e képviseleti testületek működésének nem lehet egy időbe esni az összbirodalmi tanács ülésezésével, nagyon lehetséges, hogy ez utóbbi nem is fog az 1866. év kezdete előtt egybehivatni, a budget tárgyalása tehát nem történhetik meg annak idejében. Hogy mikép felel a bizottmány e két kérdésre, attól függeszti fel a kormány a további tárgyalások folytatását. Ha e két kérdés meg van oldva, a leszállítandó összeg mennyisége nem fog képezni semmi nehézséget, mert a kormány kész a lehetőség legszélsőbb határáig menni. Miután a rendőrminiszter szokott csendes, nyugodt modorában bevégezte előadását,Giskra volt az első, ki megkezdte a vitát, azon kijelentéssel, hogy a bizottmány mandátuma csak az 1865. évre szól. Egyébként, mielőtt további tárgyalásba bocsátkoznának,felszólítja a kormányt, nevezze meg azon összeget, amennyit hajlandó letörölni. Hasonló értelemben szóltak még többen is, kívánva, hogy a kormány nevezze meg a leszállítandó összeg maximumát. Winterstein főleg kiemelte, hogy ez annál inkább szükséges, mert a pénzügyi bizottmány csak azon feltétel alatt fogadta el a Vrvnts-féle indítványt, hogy a kormány szüntesse meg az egész közigazgatási deficitet. Skene az egész helyzetet rendkívül különösnek találja, a kormány feltételeket szab, Ígéreteket kíván, anélkül, hogy tudni lehetne, mit ad ő részéről viszonzásul. Szóló indítványozza, hogy a bizottmány szavazzon a kormány által előterjesztett két kérdés felett. Hopfen figyelmezteti az előtte szólót, hogy a kormány szintén ugyanazon helyzetben van, mint a bizottmány ; a kormány sem kötheti magát határozott nyilatkozat által, mielőtt nem tudja, hogy a feltéteket, melyek lehetségessé teszik a minisztériumnak, a leszállítást, a bizottmány elfogadja-e vagy nem ? Tasch ek nem látja be, hogy micsoda veszély származhatnék abból a kormányra, ha megnevezi az összeget. A pénzügyi bizottmány, ha nem ismeri is ez összegeket, azért tehet letörléseket. Van der Strass úgy hiszi, a kormányt csak azon egyetlen aggódás tarthatja vissza valami határozott szám megnevezésétől, mert fél, hogy ha egyezkedés nem jön létre, a pénzügyi bizottmány a budget tárgyalásánál mindig e számra fog hivatkozni. Szónok igyekszik a kormány ebbeli aggodalmát eloszlatni. Valamennyi szónok végső kérdése azonban ugyanazon egy volt : mennyire megy azon öszszeg, mit a kormány hajlandó letörölni? A rendőrminiszter Mecséry erre kijelenti, hogy e kérdésre előlegesen semmi határozott feleletet nem adhat. Herbst most újra visszatért a már Giskra által emelt ellenvetésre, hogy a pénzügyi bizottmánynak nincs is joga az 1866. évi budget tárgyalásába bocsátkozni, miután mandátuma csak az 1865. évre terjed. Államminiszter Schmerling erre viszonza, hogy a kormány nem is kívánja, miszerint a bizottmány formaszerű kötelezettséget vállaljon magára, hanem csak azt, hogy jelentsék ki a bizottmány tagjai, miszerint egyetértenek azzal, hogy az 1866-iki budget még ez ülés folytán tárgyalás alá vétessék. Teutsch (erdélyi követ) ajánlja a bizottmánynak, hogy fogadják el a kormány feltételeit, mert minden áron a deficit megszüntetésére kell törekedni, s ezt csak úgy lehet elérni, ha a kormánynyal egyetértenek. Grocholski ennek ellenében azt indítványozza, hogy a pénzügyi bizottmány jelentse ki, miszerint a két előleges kérdés tárgyalásába nem fog addig bocsátkozni, míg a kormány pontosan meg nem határozza az összeget, mit letörölni akar. Most szót emelt az államminiszter Schmerling, úgy hiszi, figyelmeztetnie kell a bizottmányt azon álláspontra, melyet el kellene foglalnia. Talán czélszerű volna, nem mindig az összegről beszélni, hanem legalább csak megvitatni az előleges kérdéseket. A bizottmány bele bocsátkozhatnék annak vitatásába, hogy elfogadhatónak találja-e az előleges két kérdést, feltéve, hogy a kormány által nevezendő összeg minden jogos igényt kielégít? És szóló úgy hiszi, mondhatja, hogy valóban minden jogos igényt ki fog az elégetni. Ily tárgyalás által a pénzügyi bizottmány semmi kötelezettséget nem vállal még magára, mert ha a megnevezendő szám nem felel meg várakozásuknak, akkor természetesen elesnek a hozzá kötött feltételek is- A bizottmány az előleges kérdések felett, ha nem hoz is most határozatot, hanem legalább nyilatkozzék annak feltételei el, vagy el nem fogadása felett. Schindler viszonozza, hogy ily után a tárgyalás lehetetlen, s indítványozza a vita bezárását. Szavazásra kerül az ügy s Grobolski fenntebbi indítványát fogadják el 16 szóval 10 ellen. Az elleneszavazók közt voltak többnyire az erdélyi követek. A miniszterek hallgatva hagyták el az ülést. Az értekezlet eredménytelenül oszlott szét. Azon hírre nézve, mely Bécsben 25-ikén szárnyalt, mely szerint a magyar országgyűlés május közepére összehivatnék, a „Wien, Lloyd“ ezen megjegyzéseket teszi: Nem fontos dolog az összehívás dátumát tudni jelenleg. Meg vagyunk győződve, hogy a jövő tavaszszal egybehivatik a magyar országgyűlés. A reichsrathnak a budget ügyét a jövő tavaszig el kell döntenie egy vagy más után, így a kormány akadály nélkül valósíthatja meg első gondolatját, mely szerint az országgyűlést akkor volt egybehívandó, midőn a szélesbb reichsrath bevégezvén munkálatát szűkebb körűvé alakul. A magyar országgyűlést — úgymond — 1861 augustus 22-ikén oszlatták fel, — így csaknem négy éve lesz akkor, midőn az új egybegyűl. Az utóbbi bezártakor jelszóként járta be az országot a „passiv ellenállás“ eszméje. Meg kell adni a magyaroknak, nem lettek hűtlenekké ezen jelszóhoz, s nem engedék magukat semminemű törvénytelen tettre ragadtatni. Az az elkevesedés, mely centralista körökben Magyarország ellen nyilatkozott, nagy részben azon alaptalan gyanún épült, hogy a magyarok közt az elszakadási vágy uralkodik, és hogy az országgyűlési ellenzék csak szelídebb kiadása forradalom. De a négy évi kivételes állapot alatt Magyarországon nem volt semmi forradalmi izgatás, s nem mutatkozott összeesküvés a kormány ellen. Beláthatták, hogy Magyarország nem veszélyezteti a birodalom fennállását és egységét. Egészen hasztalanul nem folyt le a várakozás négy éve, mond a Lloyd. A birodalom nyugati részében belátták, hogy az ottani érdekek össze vannak kapcsolva Magyarországéival, s hogy nem hasznos ellenzéki állást foglalni el Magyarországgal szemben; hogy Magyarországot becsülni, tisztelni kell, mint a mi egész álaméletünkre nézve fontos országot. A négy évi várakozás alatt megtanulák Ausztriában, hogy az alkotmányhoz csak Magyarország által lehet eljutni. A magyarok passiv ellenállása rosz hatással volt a birodalom ügyeire. A külpolitika nem érzi szabadnak magát a magyar alkotmányos vita miatt, s az anyagi felvirágzást is hátráltatta. Az alkotmányos élet a Lajtha másik felén sem vezethetett kívánt eredményekre, mivel hiányzott a biztosság, s a helyzet világossága. Ezen tapasztalatoknál fogva reménye a „Lloyd“, hogy a következő országgyűlés alkalmával minden el fog követtetni, hogy kiegyenlítésre lehessen jutni. A népekben meg van alapja a kiegyenlítésnek. •— vajha a kormány igyekeznék a népek eszméjének képviselésére! — A reichsrath képviselőházának közelebbi ülésében Giskra képviselő előterjesztő azon indítványát, hogy bizottság nevezendő ki, mely megvizsgálja Plener pénzügyminiszter azon egyik múlt ülésben tett nyilatkozatát, mely szerint a reichsrath képviselőházának, sőt mindkét házának határozatai nem szükségkép kötelezők a minisztériumra nézve. Giskra nagy mérséklettel indokolá az indítványt. Az ülés, úgymond, ama nyilatkozatra félbenszakasztatott, és méltán. A miniszter szavait félre is lehetett tán érteni, pedig az igen fontos az alkotmányos jog szempontjából. Nem is említi szónok, hogy ama nyilatkozat épen egy nevezetes tárgyban hozott határozatra történt, mely a pénzügyi törvény egy megsértését constatálta volt, s mely a reichsrath ellensúlyozási jogát foglalta magában. Csak azt emeli ki, hogy ama nyilatkozat az alkotmányos élet lényeges alapjait képes megingatni , annyival inkább, mivel a pénzügyminiszter egész átalánosságban nyilatkozott. Ha a ház valamelyik tagja tesz ily nyilatkozatot, kétségkívül megfelelt volna rá a ház egy másik tagja , de egészen más dolog, midőn egy miniszter, mintegy a kormány nevében tesz ily nyilatkozatot. — Könnyű volna ezen nyilatkozatot kapcsolatba hozni a politikai égen feltűnő más jelenségekkel, de nem akar szónok ily térre menni. Másfelől a nyilatkozatot nem lehet elfogadni. Ez megsemmisítése lenne a ház jogainak. Ismerjük a praecedensek nyomatékát, s meg kell gondolni, minő következményeket vonna ebből a másik ház. Egyedüli út az óvás. — Egy, a házban történendő azonnali tárgyalás nem vezethetne a kiejtett szavak, s annak alapos megmérlegelésére, mit kell rá felelni. Azért indítványozza szónok egy bizottság kinevezését. A minisztérium részéről nem történt semmi ellenvetés vagy megjegyzés, s a javaslat egy bizottság kinevezésére, elfogadtatott. — A 27-ki ülésben a reichsrath a pálinkaadót tárgyalta. — A pénzügyi bizottság 27-diki ülésében Giskra azt indítványozta, hogy a bizottság folytassa a budgetből a levonásokat, de azokat te-