Pesti Napló, 1865. február (16. évfolyam, 4488–4060. szám)
1865-02-23 / 4056. szám
(tisztelet a csekély kivételnek) nem bírnak sem elegendő műértelemmel, sem elegendő szakavatottsággal, sem elegendő műveltséggel,következőleg sem elegendő tekintéllyel, hogy egy színtársulatnál a fejlődő tehetségeket vezetni, a kellő fegyelmet fenntartani bírják. — A színészet sülyedésének másik okát még abban is véltük feltalálni, hogy, a pestit kivéve, nincs egyetlen biztosított színházunk; ezt kivéve, nincs nyugdíjintézetünk, mely a vidéki jobb színészek jövőjéről gondoskodnék. Mindezek hiányában tehát nem csoda, ha jóravaló fiatal férfi vagy nő — bármily szenvedélyt érez is magában — tartózkodik e pályára lépni. A debreczeni pompás színház felépülésével e bajok egy részén talán segítve lesz, de csak akkor, ha azt a város kellő anyagi segélyben fogja részesíteni, s különösen akkor, ha az oly igazgató kezébe kerül, kit nem üzérkedési vágy, hanem a színészet magas rendeltetésének czélja lelkesít. Azonban, hogy Debreczen városa, minél többet tehessen egy második állandó színház jövőjének megalapítására , oly igazgatóra van szüksége, kiben kellő biztosítékot találjon arra nézve, hogy áldozatai a művészet emelésére, nem pedig az igazgató tárczájának megtömésére szolgálnak. E biztosítékot akartam én a városnak megadni, midőn a színház átvételére ajánlatot tettem ; hogy pedig ajánlatommal nem becsültem magamat többre, mint a mennyi vagyok, s hogy ezáltal nem követtem el szerénytelenséget, bizonyítja az, hogy a folyó hó 15-én tartott községi tanácsülésben ajánlatomat közakarattal elfogadták. Csupán az évenkénti segélyezés kérdésében van még köztünk némi differencia, de amely kétségkívül ki fog egyenlíttetni. Én legalább bízom e lelkes város hazafiságában, mely színházára nézve — (mint e lapokban a múltkor igen helyesen volt megjegyezve) — azt akarja, hogy „ne csak ház legyen, hanem a házban szellem is.“ Midőn a debreczeni színházat átvenni ajánlkoztam, nem anyagi, sem semmiféle mellékérdek nem vezetett, hanem csakis azon egyedüli vágy, hogy a magyar színművészetnek és drámairodalomnak oly szolgálatot tegyek, mint még előttem — a vidéken — senki. Hogy jövő terveimmel a közönség eleve is megismerkedjék, szabad legyen azok közül néhányat elősorolnom : 1- er. A vidék legműveltebb, legtehetségesebb és legjózanabb életű (fájdalom, e helyen ezt is érintenem kell) művészeit fogom felkérni, hogy társulatomhoz szerződjenek. 2- or. Ezekből alkotott dráma, vígjáték és népszínmű társulatot fogok tartani. 3- or. Minden tehetségemmel azon leszek,hogy előadásaim pontosságban, szorgalomban, s később talán művészetben is, amennyire csak lehet, versenyezzenek a pestiekkel. 4- et. Minden fát megmozdítok arra nézve, hogy a debreczeni színészet részére — a hazafiak segedelmével — nyugdíjintézetet alapíthassak , mégpedig oly formán, hogy aki a debreczeni színháznál három évig működött (Pesten tíz évig kell), s azután más társasághoz kívánkozik, ha a szolgálati évek leteltéig százalékait pontosan befizeti, Debreczenből lesz nyugdíjazandó. Ezáltal reményem azt elérni, hogy a vidéki színészet legjobb tagjai igyekezni fognak legalább három évet Debreczenben tölteni. Ez idő alatt hozzá simulnak egy rendezett színház szokásaihoz, s azt elhagyva, másutt is terjesztik. Ezáltal alkalom lesz adva arra is, hogy a vidéki színészet nagy része nyugdíjképes legyen. — A nyugdíjaztatást illető nézeteimet alkalmilag terjedelmesen fogom ismertetni. 5- öt. Az eredeti dráma-irodalomnak az által vélek szolgálatot tehetni, s talán egy kis lendületet is adhatni, hogy minden eredeti művet, mely először Debreczenben adatik elő, ugyanazon jövedelmi osztalékban fogom részesíteni, melyet a magyar íróknak a nemzeti színház nyújt. 6 úr. A fordítmányokra nézve hasonló eljárást fogok követni. És e két utolsó tétel épen az, melynek kivitelét elkerülhetetlenül szükségesnek találom, s melyért az általam kért segélypénz összegéhez szorosan ragaszkodom. További terveimet az idő s a szükség fogja a körülményekhez idomítani. Ezekről tehát nem is szólhatok. A fentebbieket is csak azért soroltam elő, hogy jó szándékomról némi felvilágosítást adjak akkor, midőn erre gyanúsító czélzásokkal felhíva vagyok. Mindenekfelett pedig csak azt akartam bebizonyítani, hogy nem anyagi elégületlenség, sem szeszély miatt fognék távozni, hanem csupán azért, hogy a vidéki színművészetet s a magyar színirodalmat egy újonnan nyert téren teljes erőmből emelni és fejleszteni segítsem, ami által azt hiszem, hogy az általam 11 éven át szeretettel és buzgalommal szolgált nemzeti színház czéljait is — TARCZA: A száműzött leánya. Regény. Irta Első kötet. (Folytatás) XI. Egy fiatal lány diadala. Legemelkedettebb foglalkozás az ima, mily nagyszerű az, hogy milliók és milliók gondolaai egy szellemvilág trónjánál találkoznak ! Ifjú és vén, úr és szolga, király és koldus, ellenség és barát eszméi itt egyesülnek ; nincs sorozat, nincs elsőség, amint szívből fakadvak, egyszerű vagy virágos kifejezésekben , azonnal oda jutnak Kinek a földön többé nincs reménye, reményt keres az égben; kit sorsa e földön üldöz, vigaszt kér az égtől; kit elhagytak az emberek, Isten oltalmát csengi. Mennyi fájdalmat, mennyi kétségbeesést enyhít az ima! Ellensége is az emberiségnek, ki hitében akarja megrendíteni. Imában lelkünk felszáll a szellemek mindenségéhez, azon örökké fénylő tűztengerhez, honnan lelkünk, mint szikra, lepattant, hogy tovább gyújtson és világítson e földön is. Az emberi lét nemes része a szellem. Hol a lélek erős, sokat elbír a test. És mi táplálja, mi erősiti a lelket ? Bizalom az éghez, közeledés az istenhez, remény a túlvilágban, s ez az ima. Kamilla buzgó áhítattal végzé imáját, s mintegy megvigasztalva a szent malaszt által, fejét felemelé e szókkal : — Legyen meg Isten akarata. — Mindörökké ! — zengett fülébe. Visszatekinte, Pálmay és Kázmér állt ott. Arczán gyenge pir futa el, s ajkain bádjadt mosoly lebegett, mint súlyos betegségből üdülőnél látható. Az öreg Pálmay mindkét kezét odanyújta, mondván : — Szegény gyermek ! mily korán kell a sors ellen küzdened. Kamilla szeretettel ragadá meg az öreg ur kezeit, s megindulva mondá : — Isten önöket küldé védelmemre, már nem vagyok elhagyatott — s Pálmay karján távozott az egyházból. — Mindhárman bérkocsiba ültek, mely velek Háné tekintélyes növeldéjéhez vágtatott. A növeldefőnökné nehány perczig várakoztatá a látogatókat, kik fényűzés nélküli, de végtelen tiszta teremben helyet foglaltak. Feszes tartásu nőt, szigorú tekintettel várták, s annál kellemesben meglepetések, midőn egy rokonszenves arcz nyájas mosolylyal s megnyerő tekintettel magát mint a ház asszonya bemutatá. Pálmay megnevezé magát. — Van szerencsém — mondaané — ily előkelő család fejét ki ne ismerné a fővárosban. Pálmay fejével köszönetét intve , folytatá : — Ez Vizeki Kázmér, ki családunkhoz tartozik — Fogadja szerencsekivánatomat. Hozzánk is eljutott a kellemes hir, ön a bájos Angelique jegyese. Mindhárman mélyen elpirultak, de ellenmondás nem történt. A rövid szünetet Pálmay szakita meg : — Itt bemutatom rég elhunyt nővérem árváját Néhány hét előtt hagyá el a zárdát, hol hosszú éveken át kitűnő képeztetésben részesült. Tisztelt urhölgy ! Kegyed, ha nem tapasztalta is, de bizonyosan érti és felfogja a helyzetet , ha egy ifjú leány rokoni házba lép, s ott nem legnagyobb rokonszenvel találkozik ; kínos ez mindkét félre , és nagyon szomorú egy harmadikra, ki szeretettel s őszinte szívvel van egyik és másik iránt is. Ez volt helyzetem, s reményem, senki sem fog megítélni e lépésemért. Legyen asszonyságod gondviselője e gyermeknek, s én azon felül, hogy készséggel fizetem a kívánt dijt, hálára is kötelezve leszek. — És én — szólt közbe Kamilla — kevés képességemet örömmel ajánlom fel kegyed szolgálatára. — E bizalom által megtisztelve érzem magamat, s ámbár a teljes szám intézetemben meg van, gondoskodni fogok a kisasszony illő elhelyezéséről, — mely szavak után kezét nyújtá Kamillának. Kamilla hévvel ragadá meg a főnöknő kezét, s ajkihoz voná, könyben úszó szemekkel mondván: — Oh! mint fogom szeretni kegyedet. — Reményem én is — viszonzá az asszonyság — ily kedves, szende arcz, szép tulajdonokról kezeskedik — és Kamillát homlokon csókolá. Néhány szóval az egyesség meg jön kötve, s elhatároztatott, hogy Kamilla mindjárt marad, s pogyásza még ma a negyedévi tartásdijjal együtt elküldetik. Pálmay duzzadt tárczáját kivéve, mely úgy nézett ki, mint egy elsőrendű bankáré az államrészvények emelkedésekor, felnyitá, s a sok kicserélt váltók közül néhány tiz forintost kihalászván, azt havi tápénznek Kamilla kezébe adá, s azután búcsút von. Kázmér búcsúja Kamillától udvarias kézérintésből állt, s míg az ajk néma maradt, a szemek kimondhatóan sokat mondtak. Semmit sem tanul meg gyorsabban a lányka, mint a szemekben olvasni. Midőn a lépcsőkön lefelé haladtak, Pálmay nagyon szomorú és gondolkozó volt. Kázmér a levertség oka után tudakozódott. — Lásd öcsém — mond vontatott hangon az öreg úr — én azért a kedves leánykáért mindent oly szívesen teszek, de most abba a helyzetbe jutottam, hogy többet kell tennem, mint bírok. — Ki tehet többet, mint bír ? — Az, ki soha sem kért, és másért meg kell magát alázni. — Ezen eljárásban csak nem lát sem kérést, sem megalázást. — Nem , de abban, ami következik. Lásd, pirulva vallom be, nincs annyi pénzem, menynyit ma küldenem kell a negyedévi díj fejében, és most már időm sincs, hogy kölcsön után láthatnék, pedig szavamat akarom tartani. — Az meg is lesz, mert hála isten, annyi öszszeggel rendelkezhetem. — Köszönöm, hogy ajánlatoddal megelőztél. Igen édes öcsém — sóhajtá Pálmay — idáig jutottam. De ugye, te nem haragszol rám, ha a házasságból nem lett is semmi. Szeretem leányomat, s imádnám, ha én nevelhettem volna, de azért mégis — elharapta a szót, s busán rázta fejét — csak azt sajnálom édes Kázmérom, hogy nem leszesz közelebb hozzám. — Ki tudja, mint van megírva a sors könyvében. — Mit ? — kiálta fel örömmel Pálmay — hát még lehetne változtatni a dolgon ? — Azon már soha! — Kár, sajnálom! De azért jó barátok maradunk. — Reményem istentől, még több. — Igaz, te ma is nagyobb szolgálatot tevél, mint közönséges barátságtól várni lehet. Ha tehetségembe lesz valaha, meghálálom. Addig is fogadd köszönetemet, hogy nagy zavaromban segélyemre valál. Kázmér arcza pedig világosan elárulá, hogy ő az, kinek sok, igen sok köszönni valója van. Szívélyes kézszorítás után elváltak. Pálmay Kázmér után tekintve , maga elé dörmögé: — Jól történt, sajnálnám azt a becsületes jó fiút, mert azok a ... no, én ismerem őket, e tanulmány mindenembe került. Szegény leányom ! Más nevelés mellett annyi szép tulajdonnal - különösen az újabb erők tekintetében - előmozdítanám ; valamint azt is hiszem, hogy maga a nemzeti színház is — felfogva törekvésem irányát — ebben módja és körüményei szerint szívélyesen támogatna. Ezeket elősorolva, azt sem tudom elhallgatni, hogy én sohasem ringattam magamat abban a boldogtalan képzelődésben, hogy távozásomat a színház nem fogja túlélni, mert más példákon kívül mindig előttem lebegett megboldogult atyám példája, ki ezelőtt 21 évvel hasonló szándékkal hagyta el a nemzeti szinházat, mint én most elhagynám. — Vállalatát siker koronázta, mert igazgatása sok jeles tehetséget képzett; ellenben magára nézve káros volt, mert mikorra Pestre visszajött, mára túl volt élve. Valószínűleg ez lenne az én sorsom is, sőt a nemzeti színház érdekében kívánnám is, hogy ez lenne ; mert ez csak azt fogná bizonyítani, hogy helyemet tehetségesebb egyén foglalta el; márpedig én — mint ezt a szóban forgó vállalkozásommal is tanusítni akarom — jobb szeretem a színművészetet, mint önmagamat, szívesen koczkáztatva jelen kényelmes állásomat azért, hogy a vidéki, s átalában a hazai színészetet minden erőmmel emelni segítsem. Pest, febr. 19. 1865. SZERDAHELYI KALMÁN. Midőn Szerdahelyi ur maga kinyilatkoztatja, hogy nem szeszélyből, nem is anyagi elégületlenségből távoznék a nemzeti színháztól, nincs semmi észrevételünk ezen pontra nézve. De míg ki nem nyilatkoztató, okunk volt hinni, habár az ő személyére egyenesen ki nem mondtuk is, hogy valami ilyen indok forog fenn. Bő tapasztalásra építettük állításunkat. — Nevezze bár gyanúsításnak , de mire építsen az ember, ha a tapasztalásra nem? Ebben is csalódhatunk olykor, — és Szerdahelyi úr felvilágosítását, amennyiben saját személyéről van szó, tudomásul veszszük, ámbár nem egészen győz meg e részben is, — miután csak anyagi elégületlenségét tagadja, s nem átalában elégületlenségét. Nem szokásunk a nemzeti színháznak a színfalak mögötti dolgaiba avatkozni, némely kortársaink példájára egyes színészeink manővereit előmozdítni, s az intézet egyes tagjainak az igazgatósággal való külső viszonyait közönség elé vinni. Hogy ezúttal egy színészünk igen valószínű egyéni indokairól szóltunk, oka az, hogy oly tehetség elvesztését, mint Szerdahelyi, ha épen csapásnak nem, de kárnak tekintettük. — Ezúttal sem akarunk vészharangot húzni, sőt erkölcsi nyomást sem gyakorolni. Maradjon meg minden embernek egyéni szabadsága a saját személyét illető ügyekben. Ha Szerdahelyi úr azt nyilvánítja vala világosan, hogy anyagilag ugyan meg van elégedve, de szellemileg nincs a pesti színháznál, hogy teljes erejének, tehetségének és buzgalmának itt nem nyílik elegendő tér, hogy tágasabb, s a művészi fejlésre nézve több függetlenséget biztosító térre áhítozik, ami, bármennyire szeretnék is lebeszélni abbeli nagy tévedéséről, mintha Pesten egy, minél rendkívülibb tehetség, egy-egy valódi lángész ne találna elég tért tehetségének és ambitióinak, nem vesztegettünk volna sok szót marasztgatására. — De midőn tiltakozik a személyes indokok ellen, s a magyar nemzeti színészet közérdekét állítja előtérre, szükségesnek véljük e tárgyban való tévedését felderíteni, ha röviden is. A kérdés, melyet Szerdahelyi úr felhoz, el volt már döntve határozottan mintegy harmincz évvel ezelőtt — még pedig egészen ellenére. Azon időben, mikor a nemzeti színház megalkotásáról volt szó, az egész országban nagy mozgalom, s aránylag elég áldozatkészség mutatkozott hozzá. — Csakhogy minden nagyobbacska vidéki város akart magának egy-egy állandó szinházat emelni. Gr. Széchenyi István volt az, ki egy röpiratban, mely a szinház tervére indítványt foglalt magában, döntőleg bizonyitá be, hogy rész után járunk,hogy ebben a tárgyban centralizálni kell, itt nem annyira anyagi, mint szellemi érdekből. Legyen egy központi színházunk, mely ne csak anyagilag teljesen biztos legyen, hanem minél hatalmasabb szellemi életerővel virágoztassa a drámai művészetet. Mihelyt ily példányintézetünk lesz, magától fog emelkedni és felvirágozni a vidéki színészet is. -Ezt az igazságot belátták, elfogadták és alkalmazták akkor, és az első pesti társaság megalakításában igyekeztek a vidéken feltűnt minden kiválóbb tehetséget Pesten egyesíteni. De hiszen Szur mindezt bővebben megolvashatja saját művészete hazai történetéből! Vajjon oly rendkívül virágzó állapotban van-e most központi színházunk, hogy nincs egyéb hátra, mint több kis központról gondoskodni ? — Mintha hallanók, mily határozott hangnyomattal mondja rá a „dehogy van“-t! — Ő most merőben megfordított irányú kísérletet akar tenni. Debreczenben akar egy quasi újabb conservatoriumot megalapítni, mégpedig Árva, február 15. Az árvamegyei Ínségről napról napra aggasztóbb hírek szárnyalják be a napi sajtót. A statistikai adatok szerint 11,643-ra rúg az Ínségeseknek száma , tehát 11,643 szerencsétlen kiált fel hozzánk: „munkát vagy kenyeret.“ Ki volna közöttünk, ki részvétlen hallgathatná meg az árvaiaknak panaszait, vagy ki volna az, ki az árvaiakat most csak a véletlennek akarná átengedni ? Meg vagyok győződve, hogy a nagyérdemű közönség, mint mindig, igazi részvéttel szokta az ínségeseket felkarolni, úgy most sem tagadja meg az árvaiaktól segélyét; mert bármily nyomasztó körülmények közt élünk is, a jóakart még nem aludt el keblünkben, és bizton állíthatom a magyar közönségről, hogy ha tehetsége akaratával párhuzamban állana, adakozása nem ismerne határt. S azért, midőn az árvaiaknak nevében a nemeslelkűeket újólag adakozásra felszólítanám, azon reménynyel kecsegtetem magamat, hogy szavam nem fog a pusztában elhangzani, hanem felszólításomat a tett is követendi. De nagy hiba volna, ha mi, árvaiak, azon nemes buzgalomtól volnánk áthatva kizárólag, hogy honfitársaink nyomasztó helyzetét mind a nagylelkűek, mind magunk által nyújtott segélylyel csak most iparkodnánk enyhíteni. Ez egyoldalú és czélra nem vezető törekedés volna. Mert a baj, ha gyökerestől ki nem irtatik, sokszor megújul, leggyakrabban pedig olyanná növekedik, hogy számára nem találhatunk többé orvoslást. S azért kötelességünk jó egelve oly módokról is gondoskodni, melyek a számtalanszor előforduló árvas ínségnek jövőben gátat vethetnének. Könnyű volna e tekintetben akárhány indítványnyal fellépni, könnyű volna p. p. azt javasolni, állítsunk Árvában gyárakat a munkaerő ott nagy, tehát minden vállalati könnyen jöhet létre és biztos jövőt ígér, vagy hozzunk be czélszerűbb mezei gazdászatot, a nép úgy is szorgalmas és minden jó iránt hajlandó ; vagy emeljük az ipart és kereskedelmet, akkor Árva megye biztosítva leend minden ínség ellen. Könnyű volna, mondom, ilyen életrevaló tervekkel fellépni, de ki volna az, ki azoknak gyakorlati kivitelét magára vállalná ? Tudván tehát azt, mily nehézséggel járna, pénzhiány miatt, az említett tervek közül bármelyiket is valósítani, inkább másra fordítom figyelmemet, és más keresetforrást ajánlok Árva szegény népének. Aki Árvában utazott, nemcsak a természet szépségében gyönyörködhetett, hanem még azt a kellemetességet is élvezhette, hogy utazása közben soha sem zavartatott fel ábrándjaiból a közutaknak járhatlansága miatt, mert ámbár Árva megye sokban, mondhatni a leszükségesebben hiányt szenved, ez egyben, t. i. jó utakban, hála isten ! nem. A kormány ugyanis nem kímél költséget, hogy az Árván keresztül Lengyelországba vezető közlekedési eszközöket a kereskedés érdekében jó karban tartsa. Amint a nagyméltóságú helytartótanácsközlekedési ügyek osztályánál értesültem, a kormány az árvas utak kavicsolására évenként körülbelül 21,425 ftot költ. Szép összeg, mely meglehetős keresetforrásul szolgálhatna a köznépnek, ha az egész összeg árvamegyei lakosok kezébe kerülne, kik a közutakat úgy is csak maguk javítják. De a 21,425 ftot először az árvai utaknak kibérlője veszi át, ki azért a közutakra 9371 kavics lakást tartozik szállittatni. — Osszuk csak most a 21,425 ftot a 9371 kavics rakással, akkor tapasztalni fogjuk, hogy a bérlő minden kavics rakásért 2 ft 29% krt kap. — És mit fizet a bérlő egy kavics rakásért a köznépnek ? Nem többet mint 1 ft 80 krt, így tehát a bérlőnek minden kavics rakásnál 50 kr, összesen pedig 4557 ft 20 krnyi tiszta jövedelme van. Ily nagy jövedelmet húz az árvai utak kibérlője, noha ez idén 26%-ot a kormánynak engedett, mert tavaly a bérlő minden kavics lakásért körülbelől 2 ft 88 krt kapott. Nem volna-e méltányosabb ezt a tiszta jövedelmet az árvai népnek átengedni ? Nem történhetnék-e p. o. a kormány közbenjárásával, hogy Árvában egyes községek, mint vállalkozók, teljesítenek a közutaknak kavicsolását ? Így először a kormánynak sem kellene az árvai utakra annyit költeni, mert az árvai nép sokkal jutányosabban és jobban elvégezné a a munkát, mint az eddigi bérlők, másrészt pedig bő keresetforrás nyílnék ez által a köznépnek. Ragadjunk meg tehát minden módot, melylyel a köznépnek javát előmozdíthatnók, segítsünk rajta, míg segíteni lehet. Még egy szó árvái honfitársaimhoz. — Nem szükséges hosszadalmas okokkal bebizonyítanom, hogy az árvai nép leginkább földmivelésből él. Mily állapotban van az árvai földmivelés, azt kiki tudja. Nem volna-e czélszerű legalább ezt az egy keresetforrást emelni, azaz czélszerűbb mezei gazdászatot behozni, mely czél leginkább „gazdasági egyesület“ létrejövetele által volna elérhető. Tudom, hogy az árvaiak most, midőn minden tehetségüket csak az ínség enyhítésére kell hogy szenteljék, a gazdasági egyesület megalakulására sem elég idővel, sem pénzerővel nem rendelkeznek ; de ez ki nem zárja oly előleges értekezések és eszmecserék tehetségét, melyek kell hogy megelőzzék az említettem egyesület tényleges megalakulását, ha azt akarjuk, hogy annak idején kedvezőbb viszonyok közt azt valóban megteremtsük.Nem hiába hozta fel. Trefort Ágoston úr a „P Napló“ egyik számában, hogy anyagi érdekeink emelésére leginkább a gazdasági egyesületek hivatvák, tehát alakuljon minél előbb ilyen egysület minden megyében, mert ahol egyesek ereje a közjó előmozdítására elégtelen, ott iti Szécheny Istvánnak csak e szava „egyesüljünk“ segíthet. Ba 1t egh József, nagy részben a pesti színház érdeke szempontjából, — ahelyett, hogy tovább is, és növekedő buzgalommal közreműködnék, hogy a közp.színház példányszerűsége által növelje a vidéki színészetet. — Ismételjük, hogy Pesten minél nagyobb a tehetség, annál több tere nyithatik ezen dicső feladatban való közreműködésre, mert a színház felvirágoztatására épen a színészek tehetnek legtöbbet, tehetnek pedig mostoha viszonyok közt, s tán a vezetés hiányai mellett is. Sőt minél mostohábbnak tartja egy egy színész a színháznál a művészet helyzetét, annál buzgóbban kellene törekednie, így munkálna legczélszerűbben arra, hogy az egész magyar színészet (s így a vidéki is) magasabbra emelkedjék, mint ahol áll. Ennélfogva Szerdahelyi úr fő indokát nem tartjuk megállhatónak, s ha személyes indokai nincsenek, az általa felhozott pedig tévedésen alapul, valóban nem értjük szándékát. Azonban nem is ezen indok kutatásáért ereszkedünk ennyire is a tárgyba, csak azért közöljük észrevételünket, hogy midőn Szerdahelyi úr czikkét lapunk közzé teszi, ne legyünk részesek egy tévedés hirdetésében. Különfélék. Pest, febr. 22. * Deák Ferencz a „Budapesti Szemle“ legújabb füzetében megjelent ily czimü művének: „Észrevételek Luskandl Venczel ily czimü munkájára: „Das ungarisch-österreichische Staatsrecht“ a magyar közjog történelmének szempontjából“, német fordítási és kiadási jogát Erich Gusztáv kiadó volt szerencsés 1500 ft tiszteletdíj fizetése mellett megszerezni. * Buda város kapitányi hivatala adakozásra szólítja fel Buda lakóit a szükségtől meglátogatott Máramaros megye népének felsegélésére. A segélyadományokat a várban a kapitányi hivatal, egyebütt az albíróságok fogadják el. * A „P. Lloyd“ a pesti clubról keletkezett halotti hírt meghazudtolja, tudósításából azt veszszük ki, hogy nem halt meg,csak haldoklik, a nagy szállással felmondott, s valamelyik szállodában egy pár szobát veend bérbe, míg az őszi nagygyűlés határoz requiemje felett. * Beküldetett hozzánk a veszprémi, győri és esztergomi takarékpénztárak múlt évi kimutatása. Ezek szerint a veszprémi takarékpénztár évi forgalma 1,056,997 ft 33 kr, tiszta jövedelme 6285 ft 8 kr, jótékony czélokra adott 300 ft, ingatlanra kikölcsönzés 28,540 ft. A győri takarékpénztár évi forgalma 1,134,530 ft, tiszta nyeresége 6313 ft 29 kv; ingatlan javakra adott kölcsön 93200 ft. Magyar földhitelintézeti záloglevelekre adott 4450 ft, jótékony czélra 52 ft. Az esztergomi takarékpénztár évi forgalma 1,851,424 ft, tiszta jövedelme 3674 ft, jótékony czélra adott 477 ft. * Hartl pestvárosi biztost a napokban két csavargó megtámadta a vásártéren. Csak épen vastag téli ruhájának köszönheti, hogy az ellene irányzott több késszúrás daczára is életben maradt. * A váczi siket-néma intézetben, mártius 7 én délelőtt 10—12 óráig tartatnak a nyilvános próbatételek. — Felhívás: A középdunai gőzhajótársaság ügyében f. évi mártius 4-kén délután 5 órakor a pesti takarékpénztár gyűlésteremében választmányi ülés fog tartatni, melynek tárgyai lesznek : a leérkezett legfelsőbb engedély és az ennek folytán szükséges intézkedések megtétele. Ezen tanácskozmányra az alakitó választmány t. ez. tagjai tisztelettel meghivatnak. Pest, febr. 20. 1865. — Az elnökség megbízásából Szathmáry Károly jegyző. — Az „Izraelita Magyar Egylet“uj választmánya megtartotta első gyűlését, mely alkalommal következő tisztviselőit választotta meg: alelnökök dr. Hirscher Ignácz és dr. Mezei Mór; titkárok: Fenyvessy Adolf, dr. Weiser Károly és dr. Vidor Zsigmond; pénztárnok: Leitner M. ; ellenőr: Kern Gusztáv ; könyvtárnok: Keményffyés gazdászati gondnok: Hanover Mór urak. — Ha a választmánynak az első gyűlésben mutatott részvéte tartós lesz, az egylet szép jövőnek nézhet elé. — A budai dalárda 13-dik (farsangi) dalestélyét f. hr 27 -én esti fél 8 órakor a „fáczánnál“ tartandja meg. Nemzeti szinház. Hétfőn február 20 ikán Laub Ferdinánd hegedűművész második fellépte alkalmával egy új felvonásos kis vígjáték adatott először. Franczia alapeszme után egy német író, W a 1z e írta, s magyarra fordítá Kovács Gyula. A nagyon igénytelen színmű czíme : „Reggel négy órakor.“ Csupán két személy játszik benne : egy szép fiatal özvegy nő s egy koros özvegy férfi. — A helyzet szokatlanságán épül a mű comicuma s azon alapeszme, mely után a német iró dolgozta, nagyon el van már koptatva. — Azt, hogy egy nő lakásán éjjel egy férfi zavarba hozza magát és a nőt, — oly helyzet, melyet már láttunk, még pedig nemcsak egy, ily kis vígjátékban. Az özvegy nő estélyt ad s vendégei eltávoznak éjfél után. Maga elalszik egy karszékben, s négy órakor ébred fel. Hasonlókép elaludt az egyik vendég is egy függönyösfülkében s akkor ébred fel. Távoznia az ajtón nem lehet, a nő jó hírének veszélyeztetése nélkül, — az ablakon az első emeletről kiugrania hasonlókép nem lehet a félénk és éltes urnák, —• ő vászonkereskedő, s ilyenekre nincs benne vállalkozási szellem stb. A helyzet comicumán kívül szerző igyekszik a lélektani comicum által is érdekessé tenni kis művét, s egy egyfelvonásos műhöz elég jó gondolat van benne ; de nincs a műben az az elevenség, melyet az ilyes kis franczia műveknél megszoktunk, se a párbeszédekben az a „verve,a mi folytonosan érdekelne. Nagy kényelemmel foly le a kis cselekvény, s némi vontatottság és bágyadtság vonul végig rajta, — mind a mellett, hogy szerző eléggé igyekezett e hibák kerülésén. — A vígjáték nem érdektelen ugyan ily csekély igényű műnek; de nincs benne az az eleven hang, az a derültebb kedély, mely által sok ily franczia „proverb“-et közönségünk sokszori előadás után is érdekkel szokott végig nézni. A mese egy, a műben nem szereplő egyén javára dől el. Az özvegy férfi nagybátyja, a nő pedig jegyese azon nem szereplő egyénnek. A mű elevenségének mindig árt a mesébe bevont egyének fel nem léptetése. A fiatal özvegyet Prielle Kornélia, — a kényelemszerető éles özvegy férfit Szigeti játszta, s mindkettő szokott ügyességgel, mi talán még érdekesebbé tette a művet, mint a minő valóban. De még érdekesebbé vált volna az előadás nagyobb gyorsasága által. Nemzeti színház. Febr. 23 ra van kitűzve: „FAUST.“ Opera 5 felvonásban. — Távirati tudósítás a bécsi börzéről febr. 22-ről. 5°/C-metalliques................................ 73 35. Nemzeti kölcsön............................. 79. 20. Bankrészvény............................... 804. 1. Hitelintézet.......................................189. 9. Londoni váltók.................................112. 80. Ezüst..........................................112 15. Arany ....................................5. 341/*. KÜLFÖLD. A franczia sárga és kék könyv. A császárság helyzetét ismertető kék könyvből tegnapi számunkban közöltük az olasz kérdésre vonatkozó részt. Politikai fontosság tekintetéből szükségesnek látjuk annak azon részét is közölni, mely az Elbe herczegségek miatt keletkezett bonyodalomra vonatkozik, s mely a franczia kormánynak e kérdés iránti magatartását meglehetős világításba hozza. A miniszteri exposénak ide vonatkozó része így szól : „A császár kormánya semmit sem mulasztott el, hogy hozzájáruljon azon nehézségek békés és igazságos kiegyenlítéséhez, melyek az 1864-ks év folyama alatt Éjszak-Európában háborúra adtak okot. Kívánta volna, hogy a Elbe herczegségek kérdése, melynek fontosságát régóta belátta, általános egyetértéssel szabályoztathatott volna. „A császár kormánya anélkül, hogy félreismerte volna, miként Németország némely sérelmeiben legitimitás van, azért mégis a kabinetek eljárása és jóakaratában figyelembe veendőknek gondolta a dán monarchia jogczimeit. Hihető, hogy a két fél tisztességes kiegyeztetése lehetséges leendő a nélkül, hogy az erő használatához kell vala nyúlni. „Indíttatva legőszintébb óhajtásától, hogy a Dánia iránti hagyományos rokonszenvét a barátság és jó szomszédság viszonyaival, melyek