Pesti Napló, 1865. február (16. évfolyam, 4488–4060. szám)
1865-02-25 / 4058. szám
élve,—,a telket azonnal'más mivelésj alá fogják', — midőn én az okszerű erdőgazdaság előmozdítását' tettel és szóval — mindig életem főfeladatául tekintettem, nem nevetséges-e Hunfalvy úr azon jóakaratú figyelmeztetése, hogy „a kormány épen most azon van, hogy az állami erdők nagyrészét magánosoknak, kétségkívül külföldieknek eladja.“ Nem annyit akar-e ez jelenteni, halgass el veszélyes elveiddel, nehogy a salus reipublicae csorbát szenvedjen? S igy ne mondjam-e tehát, hogy a ki erdőállományunk’csonkitlan fenntartásának rémeszméi ellen harczol, „jaj annak, mert okvetlenül roszhazafinak bélyegeztetnék!“ Ámde ítélje meg a t. olvasó maga, hogy ki árthat többet a hazának: az-e, kinek elvei nyomán lehetővé válnék a termőföld minden részének olyan használata,mely a birtokosnak a közjólét minden hátránya nélkül lehető legnagyobb tartós jövedelmet biztosit, — vagy az, ki elavult oly rögeszmék mellett harczol, melyek ha érvényre vergődnének, számos erdőbirtokosainkat, s igy a nemzet disze és fénye nagy részét végül is koldusbotra — s igy az országot csakugyan idegen kezekre juttatnák. És midőn annyira hírneves emberek is, mint Hunfalvy úr, az öntúlbecslés utján a téveszmék oly tömkelegébe jutnak, melyből nincs szabadulás, oda konok állhatatossággal a közönséget is ragadni iparkodnak, ne mondjam-e, hogy az erdőláz már majdnem országos bajjá nőtte ki magát? És nem e láznak megdöbbentő foka e az, ha valaki a „Mittheilungen“ és „Fuchs“ röpiratából merítvén erdészeti tudományát, magát, közvetve bár, practicus erdésznek és bölcs nemzetgazdának kereszteli!? Mert hogy hajdanában Jupiter fejéből a bölcs Minerva fényes fegyverzetben ugrott elé — azt igenis hallottam; de hogy az erdők sötét árnyaiban bolyongó halhatatlanok koponyáiból szakképzett erdészök pattogjanak , annak sejtelme még csak most kezd árva lelkem homályában derengeni. Megvallom azonban, hogy Hunfalvy úr annyira keserű kifakadásai ellenében a sors némi vigaszt is nyújtott. Megnyugtat először is, mikép a „P. N.“ szerint : „A nagy becsű értekezést“, amelyben Hunfalvy úr csak azt az újat találta, hogy házainkat és hajóinkat fából építjük, „kezdettől fogva végig a legnagyobb figyelem, s végül a tetszés kitörő nyilatkozata kísérte Akadémiánkban.“ Ilyesmit pedig Hunfalvy urnak székfoglalóm ellen kitört erélyességeiről sehol sem olvastam. Megnyugtat továbbá, hogy ugyanakkor a közgazdaság terén általánosan elismert, hazánk egyik első tekintélye — Lónyai Menyhért — ez értekezést a közgazdaság elveivel teljesen megegyezőnek nyilvánította. Vigasztal végül az, amit Németh anegjelebb szaklapja — a frankfurti „Allgemeine Forst und Jagdzeitung“ — elmondott, midőn gr. Eltz felszóllítása nyomán készült, és Hunfalvy urnak már annyi téntapazarlásra okot szolgáltatott értekezésemet ismerteti: „Diese Sätze sind so überaus einleuchtend und klar an sich, dass man kaum begreift, wie sie nicht nur in „fernen Osten,“ sondern noch anderweit mitunter so mangelhaft begriffen weiden, wie dies der Fall sein muss, wenn so manche specifische Forsttechniker in einseitiger Handwerksmässigkeit und mit einer wahren Manie“ — kerem Hunfalvy ur! — „jedes Stück Gelände, das nicht regelmässiges Acker oder Wiesenland ist, für den Wald zu gewinnen und wie sie meinen, zu „cultiviren“ streben — und dies nun gar in Gegenden“ — kérem, — kérem Hunfalvy ur l — in welchen ohnehin schon mehr als genug Wald vorhanden ist.“ Továbbá: „Besonders anerkennenswerth ist es, dass im ganzen Verlauf der Abhandlung überall bei gänzlichem Fernsein jeder grünen Einseitigkeit der national oeconomische Standpunkt festgehalten ist, wo ran sich immer noch so manche specifische Forsttechniker,die vor lauter Bäumen nur Wald sehen und betreffenden Falles“ — ugyan kérem Hunfalvy ur! — so rasch mit einem „Wehe“ und dergleichen zur Hand sind, ein Muster nehmen könnten.“ Mindezen, valóban igen megnyugtató bírálatok hajlékában Hunfalvy ur színpadi dörgései ellenében én is ’elmondhatom: „Csak úgy ne’zem az időt aióla Még a jég is visszapattan róla.“ Észrevételeinek 4-ik fejezetét Hunfalvy úr ily formán kezdi: Ne vegyük számba azon erdőinket, melyek felesek, és kitűnik, hogy csupa — szükséges erdőink vannak ! — E czáfolhatlan állítás mellett Hunfalvy ur erdőink hiányos zárlatát és terjedelmes ritkásait említi; — és midőn összes erdőink fenntartásának szükségét e körülménynyel is indokolja, jelenlegi hiányos erdőgazdaságunknak, mely felette nagytéren aránylag keveset termel, ilyképi folytatását országos fontosságúnak ismeri. Különben szükségkép azon következtetésre jut vala, hogy miután a roppant tér, mely felett jelenleg az erdőgazdaság rendelkezik, okszerűbben mivelve és kezelve aránytalanul nagyobb fatermést adhat, mint most, talán mégis előnyös lehetne annak egy,és nevezetesen a feltétlen gabonatalajon álló részét — nem könnyelműen pusztítani, de lehetőleg értékesítve — nem törvényes kényszer útján rögtön kiirtani, de megengedni, mikép azt a nyilvánuló szükség csendes évenként haladó mértékében a tulajdonos irthassa, nem azért — hogy a talajt azután pusztán hevertesse, de — hogy azt más — tartósan és aránytalanul jövedelmezőbb mivelés alá fogja; és nem is azért, hogy a fa ára nöjjön, hanem igen, hogy termőföldünk minden része úgy használtassék, mikép az birtokosának lehető legnagyobb tartós jövedelmet biztosítson. (Vége köv.) TARCZA: A száműzött leánya. Regény. Irta Alajos). Első kötet. XII. Igaz barátság nem mindig hal el. Kázmér egészen ki volt cserélve, midőn szállására ért; örökké vidor tekintete mélázóvá változott, vonásairól eltűnt a könnyelmű kifejezés, még a rezszine is annyira más jön, hogy Döme megütődve kérdé: — Beteg a nagyságos úr ? — Nem öreg, soha sem éreztem magamat jobban. — Hála isten! — sóhajtá Döme, gyanús szemeket vetve urára. — Döme ! Mennyi és miféle boraink vannak itthon ? — Már megint ?! Ugyan édes jó uram!. . . — Felelj. — Tudja, hogy harmadnap előtt érkezett egy szállítmány champagnei és bordeauxi. — Vissza fogod vinni, azzal is kevesbedik árjegyzékem. — Sietek a bölcs parancsot teljesitni. — Aztán barátimnak, vagy ismerősimnek jelentsd, hogy bizonytalan időre elutazom, s igy a játékestélyek nálam megszűnnek. De már hiszem, hogy soha sem érezte magát jobban. Csak adja isten, hogy ezen egészségi állapot soká tartson. Amen ! Kis szünet után folytatás itt, Döme, tégy eladóvá minden afféle nőtlen legényi czikket, s egyáltalán mindent, mi fényűzéshez tartozik. Döme nagy szemeket mereszte. — Igen, ezután takarékosan élünk. — Soha sem késő a jót elkezdeni. — Mától fogva itthon fogunk estelizni. — De, de — hebegő Döme, ki saját füleinek sem tudott hinni — egyedül? — Mindig ezentúl. — De kérem a lássan — mond Döme, ki enynyit egyszerre maga is megsokall — tán jó lesz lassabban hozzá fogni, mert ily hirtelen áttérés egészségének árthatna. — Ez esetben gondoskodtam gyógyszerről. — Csak aztán hatása is legyen. — Biztosítalak, a legjobb, mert itt hordom — mond szivére mutatva Döme távozott, s útközben maga elé dörmögé : — Most, úgy tetszik, igazán szerelmes. Kázmér az egész estét otthon tölte ; itt, olvasott, ábrándozott, s úgy találta, nem kellemetlen dolog éjfél előtt lefeküdni. Döme pedig azzal biztató, hogy majd meglássa, mily könnyű lesz reggel felkelni. E naptól fogva Kázmér többé nem ment társaságba, nem látogatott meg senkit, s otthon étkezett; ha szép idő volt, bérkocsiba ült, a városon kívül nagy sétákat tön, s ismét haza hajtatott. Ez sok talányra és mendemondára szolgáltatót okoz, míg végre az ismerős körökben azon hír nyert hitelt, hogy Angeliquetől megkosaraztatván, a dolgot igen restelli. Bánta is ő, beszéljen a világ, a mit akar. Lassanként lakását rendezni kezdé, egy szobával megszaporítá, melyet egész költőiséggel berendezett, s noha semmi értékes tárgy benne felfedezhető nem volt, az egész összeállításban ízlés, választékosság és elegantia tűnt ki; falak, bútorok rámosolyogtak a belépőre, s úgy érze ott magát az ember, mint egy szép virágkert közepette. Legtöbb idejét e szobában ábrándozátt, annál is inkább, mert zongoráját ide helyezteté. Egy napon hosszú levelet irt Párisba Villám Elemérnek; lefesté érzelmeit, körülményesen irt Kamilláról, őszintén magáról, s az elhagyatott öreg áldását és megegyezését kérte. Úgy látszik, nagyon meg volt elégedve levelének fogalmazásával, mert átolvasásakor mindig helybenhagyólag bólintott fejével. Ekkor lépett be Döme, s várt, míg ura kérdi, hogy mit akar ? Meglehetős sokáig kellett várakoznia, de ő türelmes volt, s Kázmér csakugyan megszólalt : — Mit akarsz Döme ? — Én az öreg nagyságos urat harminczöt évig szolgáltam. — Reménytem, kikaptad béredet ? — Sokkal többet, mint érdemeltem. — Szerencse, mert nem tudom, hogy elégíthettelek volna ki ? — Lássa, csak megérdemlem, hogy némi tekintetben többnek nézzen, mint valami közönséges inast. A nagyságos urat én tanítottam járni, én ültettem először lóra, én segítettem mindig a nevelőt megcsalni, hát csak érdemes vagyok rá mai nap, hogy megmondja a nagyságos úr, mi változtatta meg ennyire? Nem kíváncsiságból kérdem , nem vagyok én vénaszszony, de kötelességből, mert öregember vagyok, akármelyik pillanatban elszólíthat a halál, és én nem akarok készületlen találkozni az én öreg nagyságos urammal, számot akarok neki adni fia minden tetteiről. — Az még sokára lesz Döme— De csak jó rá elkészülni. — Ha így áll a dolog, tudd meg, hogy szándékom megnősülni. — Az nagyon épületes dolog, de nem hiszem, hogy csupán ez szülné a nagy változást. — Nem, édes öregem, de készülnöm kell szegény emberré lenni. Értesz ? — Nagyon homályosan. — Miután kedves néném kiutasított, valószínű hogy ki is fog tagadni. — Az a vén . . ! — No — kiálta bele Kázmér — ne merészelj róla tiszteletlen szólni. Én becsülöm és szeretem őt. — De én nem. Annyiszor csókoltam neki kezet, . . . dejszen, tudtam volna csak. Nem fejezhetém be elmélkedését, mert az előszobában zaj támadt, s mielőtt kiért volna az ajtón, néhány fiatal ember rontott be. Kázmér tisztelettel és nyugodtan fogadá őket. — Eljöttünk — mond az egyik — nézni, mi lett belőled ? — Oly ember — felesé Kázmér — ki nektek többé nem viszonozhat semmit, ki veletek nem versenyezhet semmiben, ki jövőre kénytelen kenyérkereset után látni, következőleg társaságtokba nem való. Egyik hosszabb képet csinált mint a másik, ki jobbra, ki balra talált valami piszmogni valót, s ki egyebet nem, saját körmein bibelődött. A társalgás darabig élettelen és szaggatottan folyt. Miként az illem engedé, mindeniket valami foglalkozás elszólitá. Csak Kázmér volt derült, jó kedvű, s midőn barátai egyenként eltávoztak elégülten gondolá. — Ezeket leráztam nyakamról. Egy érdekes szőke ifjú, kiről elbeszélésünk elején már megemlékeztünk, s kit csak futólag volt alkalmunk látni itt Kázmérnál, társaitól visszamaradt. ■ Báró Ujfalvy Vilmos, társai és a világ előtt csak mint a társas körök oly tagja, ki mindenben részt vesz, volt ismeretes; ő lovagolt, vívott, tánczolt, játszott és estélyeket adott, mindenütt ott volt, de ha valahol elmaradt, nem hiányzó; szerették társaságát, de nem vola nélkülözhetlen; a hölgyek jól mulattak vele, de nem epedtek utána. Lelkének tisztább világításáról, szivének mélyebb érzéséről senki sem tudott, nem is érdeklő senkit, pedig e tulajdonok őt ünnepeltté teszik vala, ha azokkal fényleni vagy csak méltánylást aratni akart volna, de ő lelke és szive nemességét legtöbb esetben szerette a könnyelműség bő palástjába burkolni, s ha valóban a megindításig szép tettet hajta is végre, úgy tűnt fel a világ előtt, mintha öntudatlan követné el, s nevetség tárgya jön. Ezt ő jól tudta, s néha mulatságára szolgált, leggyakrabban pedig fel sem vette. — És téged, Vilmos — mond Kázmér hallgatag vendégéhez — nem szólít el valami kötelesség ? — Én csak egy kötelességet ismerek, barátomat a bajban el nem hagyni, jó és balsorsában osztozni, s ha erőmtől telik, segitni rajta. Kázmér melegen szokta kezét az ifjúval, s megindulással mondá: — Ismerem jó szivedet, s abban sohasem kétkedem. Köszönöm, nagyon köszönöm, hogy igazoltad azon szép fogalmakat, mikkel rólad bírtam. És most isten veled, utaink ezután külön válnak, téged a nagy világ magával sodor, én messze messze elmaradok, de e távolból édes lesz rád gondolnom. — Kázmér! Én szerettelek, nem azon állásért, melyet a társas körökben elfoglaltál, nem a vagyonért, melynek birtokába jutni még most is tőled függ, de szerettem szellemedet, szivedet, gondolkozásodat; szerettem nemes tulajdonidat, mik téged palotában és gunyhóban tiszteletre méltóvá tesznek. Állásod változhat, de szived és lelked nem, következőleg szeretetem sem. Én ezentúl is barátod maradok, ha bizalmadra méltatsz, azt mondanom sem kell, hogy erszényem rendelkezésedre áll, mihelyt körülményeid úgy kívánják . Áldott, jó szív ! — kiálta fel Kázmér, s mig két kezével megindulva rázá Vilmos kezeit, szemében köny csillogott. — Hálátlan volnék, ha ily nemes kebel elől elzárkóznám. Döme belépett, s előre hátra rendezgetéséből látszék, hogy valamit akar. — Mi lett öreg — kérdé Kázmér. — Kérem, itt az ideje. — Minek? — Hogy az ebédet elhozzam. — Úgy hát készítsen két terítéket — mond Vilmos — mert ma Kázmér vendége leszek. Döme elkészíté az asztalt, s negyed óra után feltálalta az egyszerű ebédet. Számtalanszor ebédelt együtt e két ifjú oly asztaloknál, hol a különösségekben válogattak, s a legnemesb borokat fitymálták, de soha kedélyesben nem találták magukat, szívélyesben nem beszélgettek, s nagyobb étvágygyal nem étkeztek mint ma. A fekete kávét Kázmér az újonnan rendezett szobában szolgáltaik fel. Midőn e kis tündérkertet meglátta Vilmos, tele kellemes meglepetéssel kérdé : — Mit jelentsen ez ? Kázmér bizalommal vonta maga mellé a pamlagra, s feltárta előtte szivét. — Hölgyednek — mond Vilmos — felesleg szerencsét kívánni, ő megtalálta a legnagyobbat nemes szivedben, óhajtom, hogy méltó legyen rá. Kázmér elmondá terveit a jövőről. Vilmos mindenben segélyét ajánlá. E szerint a társalgás a legbizalmasbbá vált, s a két ifjú azon vette magát észre, hogy az ismeretség köztük, mely a játékasztal, poharazás és estélyek élvei közt szövődött, nem való pusztán pajtáskodás, hanem kölcsönös rokonszenv kifolyásából támadt őszinte barátság-A barátság, ma holnap csak szó lesz, melynek értelme van ugyan, de értéke a múltra szorítkozik, vagyis elszánt baráti tettet egy költeményben vagy regényben meg fognak csodálni, de gyakorlására képtelennek érzendik magukat ; olyan lesz, mint egy görög isten valami régiségtárban, akárki megnézi, mint remeket, de előtte leborulni senki sem fog ; vagy középkori lovagöltözet, elismerjük, mily fényes, férfias, és tulajdonosát mennyire diszité, de viselni senkinek sem jut eszébe. — Mióta az anyag a szellemet minden térről leszorítani törekszik, a barátság, sőt még a testvérek közti viszony is m értéktelen semmivé lön; szívtelen önzéssel siet kincset halmozni a szűkkeblű nemzedék, útjában széttép minden köteléket, ragadozó kezét kinyújtja a legszentebb után, s ha legközelebbjei vesznek is bele, ő czélja utánatör; siker marad az árvák ,jajt kiáltására, könyörtelen a szerencsétlenek iránt, megveti a szeretet menyei érzését, sőt a családi tűzhelyet is hidegvérűen áldozza fel, csak hasznot lásson belőle. — Az anyagi törekvés kiirt a kebelből minden szentet, a lélekből minden költészetet; a barátság, szerelem, vallás, csak üzlet, s minden, ami szent, az aranyborjú. Mióta az emberek mindent gőzgéppel hajtanak végre, maguk is érzéketlen gépekké kezdenek válni. Annál édesebb jelenet, ha ily uralkodó eszme mellett, mikor még az irodalom tekintélyesb része is a pénzkérdés körül forog, emelkedettebb szívekre akadunk. Igaz, vannak ifjú emberek, kiknél a szív még nem kérgesedett úgy meg, de, fájdalom ! a ragály ezeknél is annyira elharapózott, hogy az önzéstelen barátságot, mint ritkaság említjük fel, s ne vegye rész néven senki e nehány sort, melyet egy elhaló legszebb emberi tulajdonnak szenteltem. Tán lesz még orvos, ki e nagy beteget felgyógyitja, s ezzel az emberiséget az élet legmagasztosb költészetébe visszahelyezi; ha nem, legalább azon kevesek, kiknél eltévedve megmaradt: őrizzék és ápolják, tán eljön az idő, midőn a szeretet drágább lesz a kincsnél, s akkor a megőrzött magas, termékeny szivekre találand. Sok szép eszmét megvitatott a két ifjú, s fényesen bebizonyiták egymásnak, hogy egyébhez is értenek, mint lovat hajtani, agárdist elitélni, vagy nőt megszólni. Egyszer csak azon vették észre magukat, hogy alkonyodik , elrepült az idő kártya, poharazás, vagy futtatás nélkül. Elváltak. Midőn Vilmos távozott, Dömének a felszolgálásért két aranyat nyomott kezébe e szókkal : — Aztán Döme Ura, az én benső barátom, mindig itthon legyen nekem, tudniillik ha itthon van. (Folytatása következik.) Kegyelmes udvari rendelet. Ő cs. k. Apostoli Felsége legkegyelmesebb urunk nevében a közönséggel kegyesen tudatandó. Az 1863. évi febr. 16-án 391. sz. a. kelt udv. rendelet téves értelmezése folytán kételyek merülvén fel az iránt, vájjon a rendezett tanácsú mezővárosok törvényszékei a bűntények s vétségekre nézve is fenyitő hatósággal felruházvák-e s vájjon az érintett törvényszékek által kihágási esetekben másod biróságilag hozott ítéletek elleni felülvizsgálat a kir. ítélő táblát, vagy pedig a megyei törvényszékeket illeti- e ? fentebbi kételyek eloszlatásául ezennel nyilvánittatik , hogy a fennálló törvények, jelesül az 1848. IX. t. ez. 4. s a XI. t. ez. .4 §-ai értelmében a rendezett tanácsú mezővárosok törvényszékei bűntényeket s vétségeket illetőleg első folyamodású bírói hatósággal nem bírnak, és hogy nevezett törvényszékek által kihágási esetekben másodfolyamodásilag hozott ítéletek felülvizsgálata a kir. ítélőtábla hatásköréhez tartozik. Mirel az összes bíróságok tudomás s alkal- imazkodás végett értesitendők, — Kelt a biro Idalmi fővárosban Bécsben Ausztriában dec. hó 29-kén ezer nyolczszáz hatvannegyedik évben. A m. k. helytartótanácstól 1865-ik évi jan. hó - án 106951/1864. sz. a. kelt s az ország valamennyi törvényhatóságaihoz intézett rendelet. Ezen m. kir. kormányszéknél előforduló katona elbocsátási tárgyalásokból kitűnik, mikép némely orsz. törvényhatóság a Il-ik korosztályból ki nem lépett hadkötelesek engedély nélküli házasodhatása idejére nézve még tisztában nincsen. Miért is...............a m. é. febr. 25 én 13600 sz. a. kelt közintézmény f) pontjára újólag figyelmeztetik, mely szerint a hadköteles ifjúnak a Ilik korosztályba való belépése nem az illetőnek születési éves napjától, vagy a befejezett főállítástól, hanem azon év elejétől számítandó, melyben az az I-ső korosztályba tartozott. Ekkép például, a mely ifjú 1843-ban született, 1864. évben áll az I sö, 1865. évben a II-ik korosztályban, miből önként következik, mikép az ilyen csak 1866. évi jan 1-én lép valósággal a III ik, vagyis azon korosztályba, melyben minden megszorítás nélkül nősülhet, s a k. k. t. 13. §. 4-ik pontja értelmében a mentességre igényt tarthat. A magyar kir. helytartótanácstól 1865 évi jan. hó 10-én 2114. szám alatt kelt, s az ország minden törvényhatóságaihoz intézett rendelet. Folyó évi jan. 4-én 62. sz. a. kelt kegyelmes királyi üdv- rendelvény szerint, egy a hadügyminisztériumhoz intézett kérdés folytán a központi hatóságok egyetértőleg elhatározták, miszerint a jelenlegi közigazgatási szervezet alatt Magyarországban alkalmazott valóságos s felesketett megyei tisztviselők, további intézkedésig, a hadkiegészítési törvény 18. §. 13-ik pontja értelmében államhivatalnokoknak tekintendők s a hadkötelezettség alól felmentendők. Miről a közönség oly megjegyzéssel tudósittatik, miként a budai és temesvári országos hadi parancsnokság a hadügyminisztérium a múlt évi dec. 31-én 9930/2 oszt. szám alatt kelt rendeletével hasonló értelemben értesíttetik. Különfélék. Pest, febr. 24. * A pesti vasúti állomás főnökétől pénteken délután a következő jelentést vettük: Pest és Pozsony között megnyílt a közlekedés, ellenben a Pozsony és Neudorf közötti pályát ma újra elborította a hósivatag. Az elkésett személy és postavonatok, melyek Érsekújvárnál kénytelenek voltak megállapodni, ma 1 órakor érkeztek ide. A czegléd-szegedi és temesvári vonal még mindig járhatatlan, azonban remélhető, hogy az akadályok estig el lesznek hárítva. — Nyilvános hála. A pesti jótékony nőegyesület szives köszöletét fejezi ki a pestvárosi vigadós termek bérlői irányában, kik termeiket az egyesület álarctos báljaihoz — a jótékony czél iránti tekintetből — nemcsak aránylag méltányos feltételek alatt engedték át , hanem a hó 22-kén tartott álarczos bál alkalmával, habár az egyesület csak a nagy teremre szerződött, mégis — tekintettel a nagyszámmal megjelent közönség kényelmére — a kis termet is felnyitották minden felhívás nélkül, s a nélkül, hogy a nagyterem használatáért eredetileg megállapított bérösszegen felül csak egy fillért is követeltek vagy elfogadtak volna. * Karlovitzról e hó 20 dikáról jelentik : Saguna érsek, Ivacskovics püspök és 11 román képviselő tegnapig ide érkeztek. — A felette fontos javadalmaztatási kérdésben a 400 ftnyi legkevesb fizetés megállapításán kívül más határozat nem hozatott. A vagyon felosztása dolgában a románokkal való megegyezést illetőleg bizottmány lesz választandó, de ez mára elmaradt, mert a congressus a románok óhaját akarja előbb részletesebben ismerni. (,P. H.) * Hartleben Adolf pesti könyvárus ily czimű munkája : Népszerű egyházi archeológia, vagyis a katholikus ünnepek, szentségek, ünnepélyek s szertartások értelmezése és a különféle rendes s rendkívül szószéki jelentések, részint rendes szent beszédekben, részint hirdetményalakú oktatásokban. Irta Lonovics József. Kiadja Hopf János t. kanonok hittudor. A hat füzetből álló munka junius közepéig kikerül sajtó alól , előfizetési árat ít. *Hazánk országbíróinak arczképcsarnokára előfizetést nyitnak Schäffer és Réty fényképészek. Főképcsarnokban a következő országnagyok képei lesznek kiállítva: Ghymesi Gr. Forgách Zsigmond. Ghymesi Gr. Forgách Adám.Németh Újvári Gr. Batthányi Adám. Monyorókeréki Gr. Erdődy György. Csábráki és Szittyai Gr. Koháry István Erdődy Gr. Pálffy János. Csik-szentkirályi s krasznahorkai Gr. Andrásy György. Nagyapponyi Gr. Apponyi György. Székhelyi Majláth György. Cziráki és Dienesfalvi Gr. Cziráky Antal. Korompai Gr. Brunsvick József. Ürményi Ürményi József. Monyorókeréki Gr. Erdődy György. Szentiványi Szent-Ivány Ferencz. Verebi Végh Péter. Vásonkői Gr. Zichy Károly. Niczki Gr. Niczky Kristóf. Keresztszeghi Gr. Csáky János. Galanthai Gr. Fekete György. Erdődi Gr. Pálffy Miklós. Galanthai Gr. Eszterházy József.Gr. Nádasdy Tamás. Gr. Nádasdy Ferencz. A képek nagyobb és kisebb alakban adatnak ki, a nagyobbak ára darabonként 1 ft 40 kr a kisebbeké 1 ft. Az egész gyűjteményre aláírók a nagyobbra 4 forinttal, a kisebbre 2 forinttal írnak alá, mely összeget az utolsó képek árába fogják beszámítani. Az aláírás mart. 15—19 tart, az első hat képből álló gyűjtemény iuartius 30 dikán jelenik meg. Volt alkalmunk látni e történeti érdekű csarnok első képeit, és elmondhatjuk róluk, hogy fényképész kezéből díszesebb, csinosabb mű még nem került ki. Mutatják ezek a tökély fokát,melyen a fényképészet jelenleg áll.Hiszszük, hogy a családokból, melyeket rokonsági kötelékek csatolnak ez országnagyokhoz s kik asztalaikon örömest látnak egy történeti becscsel biró diszes albumot, számos előfizető fogja Schäffert és Rétyt elesegetni vállalatában, annyival inkább, mert a vállalkozók a tiszta jövedelem egyötödét az irói segély egyletnek felajánlották. * Pest városa f. hó 18-án tartott teljes tanácsülésében a feltételek, melyek alatt a létesítendő állatkert részére a városliget éjszak-nyugati oldalán a vasút mentében fekvő 31 hold 6000 °-nyi terület az állatkerti részvénytársulatnak 30 évre használatul átengedtetik, következőleg lettek megállapítva . A kérdéses terület csupán és kizárólag a fővároshoz illő állatkertnek használtatható; ha e vállalat a telek átadása napjától számítandó három év alatt létre nem jönne, a város a telket ismét birtokába visszaveszi. A telek legnagyobb része jelenleg faiskolának lévén használva, a város fenntartja magának, ezen faneműeket két év lefolyása alatt más helyre átültetni , s pedig mindenekelőtt azon részből , melyet a társulat épületei és állattelepeire fog igénybe venni. A város földesúri jogának elismeréséül a társulat évenként egy aranyat fizetend a városi házi pénztárba. A társulat italmérési és étkezési czélból vendéglőt építhet, mely jogosítványért a koronkénti haszonbéri összeg 10% évenként a város házi pénztárába fizetendő , egy második vendéglő építése vagy a helyiségnek magán czélokra felhasználása vagy bérbeadása meg nem engedtetik. Az egész terület a társulat költségen szilárd és csinos kerítéssel körülövedzendő, az épületek tervei jóváhagyás végett a tanácshoz eleve bemutatandók. Az állatkert beültetésére szükséges fanemüeket, a mennyiben a város birtokában vannak, ingyen ajánlkozik a város átengedni — Vízvezeték vagy egyéb vízcsatornák létesítéséhez szükséges tér szabad használatát a város magának fenntartja. — A 30 évi időszak lejártával a telken történt beruházások — az állatok és ingóságok kivételével, a város tulajdonába mennek át, anélkül, hogy ezekért kárpótlás igényelhethetnék ; ha a város a területet továbbá is állatkertül kívánná használtatni, a jelenlegi társulat elsőbbségi joggal bírand. — A feltételek egy külön pontja azon eljárást szabályozza, mely a vállalat időközbeni felhagyása esetében a kölcsönös igények kiegyenlítésére nézve lészen követendő. — A szerződési viszonyból keletkező bélyeg- s egyéb költségeket a társulat viseli, mely magát a szerződésből eredhető perlekedésekre nézve Pest városa törvényszékének, s az 1836 : XX- és 1840. évi t. sz. értelmében, a sommás szóbeli eljárásnak aláveti. * Az alaguttársulatot elvégre rászorítják, hogy a közönség kényelmét s biztosságát több figyelemre méltassa, mint eddig tévé, ugyanis Buda városa tanácsa a helytartóság beleegyezésével elrendelte, hogy a gyalogutat segélyező karja martius végéig készen legyen, a járda és kocsiút pedig az 1857-ben kieszközlött engedély 2-dik §-a értelmében azonnal kijavíttassanak. * A műegylet közelebbi gyűlésében közhajtáskép nyilvánították, hogy Madarász Victornak ismert képét „Frangepán és Zrínyi Péter kivégeztetések előtt a bécsujhelyi börtönben“ az országban kellene marasztani, s vagy a múzeumnak vagy a műegyletnek megvenni; de miután a két intézet közül egyiknek sincs most rá pénze, gr. Andrássy Manó indítványára aláírás útján szerzik be a szükséges összeget, igy veszik meg a nemzeti múzeum számára. * A „Bohócz-estély“ rendezői belépti jegynek igen csinos ón érmeket verettek, egyik oldalon magyar, másikon német körirattal, s középen egy bohócz képével, s az illetékes csörgő sipkával. " * A Rókus kórházban elhelyezett rabok ma költöznek át a Kerepesi utón az Eggendorferféle házban felszerelt új börtönhelyiségekbe. Hogy ez intézkedés már korábban nem foganatosíttathatott, ennek oka főképen abban rejlik, mert a téli időszakon át az új falzatok a folytonos fűtések daczára is csak lassan száradván, a rabok behelyezését közegészségügyi tekintetek is tilták. A pesti román ifjúság által e hó 23 -án a „Tigris“ szálloda termeiben rendezett hangverseny válogatott közönség előtt kitűnő sikerrel tartatott meg. Az ifjúságból alakított zenekar a „Sevillai borbély“ nyitányát, az „Éji zenét“, „Bánk bán“ nyitányát, „Potpourri“-t román dalokból, s a buzdító „Mihály induló“-t összevágólag, praecisióval, s a népies daraboknál az érzés keleties lágyságával adta elő; a szabatos kivitel a közönséget zajos tapsokra ragadó, s több darabot ismételni kellett. Hasonló elemerést és sikert arattak az egyes működők és működőnők is; erőteljesen szavalta a „hálátlant“ Drágu Pál, sok tehetséggel a „hódolatot“ Pap László, s könyvséggel a „szegényt“ Vulcanu József. A zongora mellett nagy tetszéssel találkoztak Nedelcukén és Joanovicsu Helén urhölgyek; különösen meghatá pedig a hallgatóságot Dumtsa Constantin k. a. tisztán csengő, bájos hangja, melylyel a „Lammermoori