Pesti Napló, 1865. április (16. évfolyam, 4087–4511. szám)
1865-04-01 / 4087. szám
engedik meg, s ha az agro sülyed, a megtakarítások ez esetben az államnak esnek javára, mialatt a virement-ok megengedésével az a minisztériumnak jut. Szóló csak a bizottmányi indítvány elfogadását ajánlhatja. A tárgyalás másnap folytattatott. Különfélék. Pest, mart. 31. * Mint biztos forrásból értesülünk, herczegprimás eminentiája a középdunai gőzhajó-társaság részvényesei közé jelentékeny összeggel jegyezte fel nevét. * Lapunk tegnapi számában közlött „Felhívás egy közép-dunai gőzhajó-társaság alakítására“ tévedésből került oda. Figyelmeztetjük. olvasóinkat, hogy tekintsék azt nem létezőnek, s tekintsék létezőnek azt a felhívást, melyben az aláírás határnapja 15-dikére van kitűzve. — Schmerling államminiszter, mint tudva van, múlt szombaton más nyilatkozatot tett, mint múlt kedden. Szombaton egy conferentiában azt mondá, az összes minisztérium lelép, ha a reichsrath be nem éri annyi levonással a budgetből, amennyire a minisztérium ajánlkozott. Múlt kedden a reichsrath képviselőházában azt nyilvánítá, hogy a budget kérdésben való leszavaztatását nem fogja oknak tekinteni a lemondásra. Az ellenmondást némelyek így magyarázzák : Múlt szombaton az államminiszter csak azon esetre igéri lemondását, ha mind a két ház ellene szavaz. Mások azt beszélik, hogy az államminiszter őfelségénél időközben magánkihallgatáson volt s meggyőződött, hogy legfelsőbb helyen még mindig bizalomban részesül . Ennek következtében történt, hogy kedden máskép beszélt, mint szombaton. — A pesti jótékony nőegylet részére ajándékozott 20 él fa nem Luczenbacher testvérek, hanem Luczenbacher Pál úr kegyes adománya. Fáy Gusztáv operáját nagyban tanulják. Mind a zeneszerzőnek, mind a műkedvelő közönségnek érdekében állván, hogy e mű még az ünnepek előtt színre kerüljön, e miatt, úgy halljuk, ma, szombaton nincs is operaelőadás és kárpótlásul „Kamilla“ már jövő hétfőn fogna adatni. Mindazok, akiknek alkalmuk volt e zeneműből egyes részleteket hallhatni, a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak róla. * Több postatiszt nevében egy nyilatkozat küldetett be hozzánk, azon megrovás következtében, melylyel a „P. Napló“ különféléi közt néhány nap előtt, egy postatisztet udvariatlanságáért illettünk. E nyilatkozatban a szerkesztőség felszólíttatik „oly értelemben enyhíteni a megrovást, hogy az nem vonatkozik a postahivatalnokok összes személyzetére.“ Mi készséggel teszünk eleget e kívánságnak, s annyival is inkább, mert a szóban forgó megrovást saját megbizottunk által szenvedett udvariatlanság következtében tettük egy egyén irányában. Hihirdetmény. A nagym. m. kir. helytartótanácsnak f. é. febr. 6-án kelt magas intézménye folytán következő, a budai két- és egyfogatú bérkocsik számára megállapított és folyó évi március i-sejétől érvényes díjszabályzat tétetik közhírré: A)Díjszabályzat 21ovas bérkocsik számára. I. Időszerinti meneteknél. Egy egész napra reggeli 7 órától esti 10 óráig Budapest városok sorompóin belül, a pesti városerdőt is belértve 6 ft, fél napra reggeli 7 órától délutáni 2 óráig vagy délutáni 2 órától estvéli 10 óráig a fentebbi kötelezettség mellett 3 ft 30 kr, félórára 70 kr, három negyed órára 85 kr, egy egész órára 1 ft, minden további negyedórára 25 kr. II. A budai indóháztól és viszont a magánházaktól a vaspályáig való járatoknál. Krisztinavárost illetőleg 80 kr, Budavárába, Rácz-, Víziváros és Országút külvárosokba 1 ft, Újlak külvárost illetőleg 1 ft 20 kr, Ó-Budára 1 forint 60 kr, a pesti bel- és Lipótváros-részekbe 1 ft 50 kr, Pest város minden egyéb részeibe 1 ft 80 kr. III. A dunagőzhajózás bombatéri állomásától és viszont a magánházaktól ez állomásig. Vízivárost illetőleg 60 kr. Rácz- és Krisztinavárosokba 80 kr. Budavárát, Országút és Újlak külvárosokat illetőleg 1 forint, Ó-Budára 1 ft 60 kr. IV. A dunagőzhajózás tabáni állomásától és viszont a magánházaktól ezen állomásig. Ráczvárost illetőleg 60 kr, Krisztina és Vízivárosokba 80 krajczár. Budavárát, Országút és Újlak külvárosokat illetőleg 1 ft, Ó-Budára. 1 ft 60 kr. V. Budáról a pesti vaspályához teljesítendő járatoknál 1 ft 50 kr. VI. A bérkocsik minden egyéb járatai Budapest sorompóin belül, a várat is beleértve, vagy a budai városmajorba, a pesti városerdőbe, Orczy-kertbe való járatoknál mindig a menetben eltöltött időre eső árszabály szerint fizetendők. VII. Lóverseny alkalmával a pályatérig és vissza öt forintnál magasabb díj nem követelhető. B) Díjszabályzat 1 lovas bérkocsik számára. I. Időszerinti meneteknél (a vár kivételével.) Az első negyedórára 25 kr, félórára 40 kr,három negyedórára 60 kr, egy órára 80 kr, minden további negyedórára 20 kr. II. A várba fel, vagy onnan le váló járatoknál az egy lovas bérkocsik viteldija fél órai díjnál kisebb nem lehet. III. A budai vaspályaudvartól a városrészekbe és viszont teljesítendő járatoknál. Krisztinavárost illetőleg 50 kr. Bud várába Rácz Vízivárosba és Országútra 76 kr. Újlak külvárost illetőleg 80 kr. 0 Budára 1 forint 20 krajczár, a pesti Bel- és Lipótváros-részekbe 1 forint, Pest egyéb városrészeit illetőleg 1 ft 20 kr. IV. A dunagőzhajózás bombatéri állomásától a városrészekbe és viszont ezen állomásig. Vízivárost illetőleg 40 kr, Budavárába, Ráczés Országutra 70 kr, Újlakra 80 kr. Ó-Budára 1 forint. V. A dunagőzhajózás tabáni állomásától és viszont ezen kikötőhöz teljesítendő járatoknál. .Ráczvárost illetőleg 40 kr, Budavárát, Krisztina és Víziváros külvárosokat illetőleg 70 kr, Országút és Újlakra 80 kr. Ó-Budára 1 forint 20 krajczár. VI. Budáról a pesti vaspályához teljesítendő járatoknál 1 ft. VII. Minden egyébb járatok Budapest sorompóin belül, úgy a budai városmajorba, a pesti városerdőbe, Orczy-kertbe való járatok az óraszám szerinti díjjal fizetendők. VIII. Átalános rendszabályok. 1. Fentebbi dijak Budapest városok sorompóin belül reggeli 6 órától esti 10 óráig érvényesek, korábban vagy későbben — kivéve a színházbeli hazavitelt, mely a fennérintett ár szerint fizetendő — teendő járatok a rendes dijak felével még pótolandók. 2. Lánczhíd- és alagút-dijak jövet és menetre a kocsi használója által fizetendők. 3. Ha a kocsi a visszamenetre nem használtatik, e czímen külön díj nem követelhető. 4. A bérkocsisok csak a város sorompóin kívül teljesítendő meneteknél kötelesek járműveiket kivilágítani. 5. A kocsi belsejébe el nem helyezhető nagyobb ládáért vagy csomagért külön 10 fizetendő. 6. Budapest város sorompóin kívüli járatok külön egyezség szerint fizetendők ugyan, de a Laszlovszkykertig, a Lipótmezőig, vagy Sashegy körüli vidékig az óraszámszerinti díjon felül egy harmadrésznyi pótléknál nagyobb nem követelhető. 7. A járati idő azon perctől számítandó, melyben a bérkocsis állomáshelyét elhagyta. 8. Minden állomáson lévő bérkocsis köteles időt időjárásral különbség nélkül a meghatározott dij szerint hajtani. 9. A bérkocsis köteles a vendéget az időre figyelmeztetni. 10. Ezen vitelárszabály a városház kapuin, nem különben mindazon szegletházak sarkain, hol bérkocsi állomások vannak, állandóul kifüggesztve tartandó, úgy nem különben a vaspályaudvarok csarnokaiban, a gőzhajók bejáratainál, valamint keretekben üveg alatt minden vendégségben és szállodákban, minden bérkocsiban pedig hosszú zsinóron függve úgy tartandó, hogy mindenki szabadon olvashassa. 11. Minden bérkocsis köteles magánál egy kisded lapon nyomatva a díjszabályzatot hordani, melyre kocsijának száma légiérül feljegyzendő, s minden vendégnek egy ily lapot adni, hogy minden netaláni visszaélés, vagy gorombaság esetében a bérkocsis ellen annak előmutatása mellett a városi kapu.hivatalnál panasz tétethessék. 12. Ezen vitelbér, vagy az elősorolt rendszabályok áthágásai s bármely bérkocsis által elkövetett zsarolás és illetlenség esetei 1 — 25 ftig terjedő s a helybeli szegény-alap javára fordítandó birsággal, esetleg 5 napig terjedhető fogsággal büntetendők. Budán, febr. 25-én 1865. A kapitányi hivatal. TARCZA. A száműzött leánya. Regény. • Irta JÜL»Jo«. Második kötet. XXVI. Az ég is megszánta. Első pillanatra, midőn ismét fedél nélkül, s mindenkitől elhagyatva az utczán látta magát Kamilla, szivét szorulni érzé, s lélegzete akadozott, de csakhamar a gondolat : Kázméron segíteni kell, s ezt kívüle senkitől a világon nem várhatja, bátorságot és erőt öntek belé. Elindult felkeresni az olasz dalszínház művezetőjét, mert az eszme, melyet Mathilde ébreszte benne, megérlelődött lelkében, s úgy ragaszkodott hozzá, mint az egyedüli boldogító hithez. Nem látott más ösvényt, nem talált más utat, melyet a bálványozásig szeretett férjének boldogító karjai közé vezesse; pedig e vágy, e remény tarta őt az életben csak. Mire nem képes az égető szükség, kétségbeejtő helyzet vezetni az embert? Amire jobb körülmények közt irtózattal gondol, amit hajmeresztő eszmének vél, sőt kivihetlennek képzel azt két kézzel ragadja meg a sors üldözései közepette, ha abban csak valószínűsége is mutatkozik a vigasztalásnak. Kamilla az ő véghetlen szerénységével, azzal az ártatlan egyszerű éggel, áldott, bátortalan szívével most egyszerre bátorságot nyert e világvárosban oly művezető elé lépni, kinek alkalma van a föld nevezetességeit maga körül gyűjteni, de ő nem rettent vissza, mert minden léptét az a gondolat vezérlé : Kázméromért teszem. Bámulatos határozottsággal lépett a tekintélyes úr termébe. A művezető meglepetéssel fogadá Kamillát, s szemeit úgy rajta feledé, hogy csak későn jutott eszébe látogatónőjét üléssel kínálni. Sok szenvedés, hozzá súlyos betegség, a legszebb arczokat megfosztó bájaitól, annyira, hogy a legkikiáltottabb szépséget, ha ily körülmények után látjuk először, képtelenek vagyunk felfedezni, miben rejlettek kecsei, hol tanyázott az érdekeltség, s mi ragadhatta el annyira az embereket? Más jellemet nyernek a vonások, más kifejezést az arca, más tekintetet a szemek, más szint a bőr, más mosolyt az ajkak, és majd minden esetben a szépség hátrányára. Kamillánál mindez előnyösen ütött ki, úgy, hogy az eltűrt csapások és átszenvedett kínok után nem szenvedélyeket gyújtó, hanem áhítatra indító jön. Olyan volt, mint egy szent, ki még földi szenvedések nyomása alatt van, de mosolyog, mert az eget látja megnyílni, hova tiszta lelke felszálland, s az ember szemei akaratlan homlokára estek, a dicskert, a szentek e menyei koronáját keresendők. Szépség volt, de nem oly mindennapi, ki gyönyörre igéz, hanem üdvösségre emlékeztet. — Uram — szólt Kamilla — van ideje engem meghallgatni? — Szolgálatára vagyok. — Szándékom a színpadra lépni. A művezető visszahökkent. — Van hozzá hangom — folytatá Kamilla — tanulmányoztam a zenét és éneket. — Ha szabad kérdenem, ten-e már valahol kísérletet ? — Soha. A művezető mosolyogva rázta fejét, s szünet után mondá : — Ismeri kegyed a párisi ítészet és közönség igényeit? Itt, asszonyom, elismert nagyságok felett is palctát törnek, s gyakran oly művészeket, kik másutt ünnepelt egyének voltak, kiket más nagy színpadokon lelkesedéssel fogadtak , s nagy névvel jöttek ide, itt elbuktatták. A párisi színpad a művészet napja, mely mindenfelé elárasztja fénysugarait. Ha feltűnik itt-ott egy csillag, elhomályosul, mihelyest e fénytenger köréhez közel ér. Előbb nevet kell szerezni másutt, aztán nyitva áll dalszínházunk a kísérletnek, a siker, mint mondom, még akkor sem biztos, de ha igen, megállotta a tűzpróbát, s a valódi művészet csarnokába jutott. — Én nem álmodozom nagyságról, világra szóló névről, nem diadalokról és milliókról, mert engem sem hiúság, sem dicsvágy, vagy kincsszomj nem csábított e lépésre, nekem a kényszerűség adá e tanácsot. Én egy szegény teremtés vagyok, kit a sors üldöz; nekem az önfenntartási kötelességen felül még más, egy igen szent tartozásom van, én a legszerényebb állással is beértem volna, és — téve hozzá szívmetsző sóhajjá — hálával fogadnám, ha valaki képességemet felhasználhatná. Arcza, szemei elárulták, hogy lelke mélyéig meg van rendülve a fájdalomtól. Úgy kelt fel üléséből, mint ki utolsó reményét is elveszte — Mélyen meghatta magát, és távozni akart. A művezető meg volt hatva a bánatos alak lesújtott kinézésén. Érzéssel nyúlt Kamilla keze után, s visszatartóztatá őt. — Várjon asszonyom. Végszavai változtattak a dolgon; ha kegyednek nincs nagy igénye, ha nem akar ragyogni és feltűnni, akkor tán kivihetünk valamit. Kicsibe múlt, hogy Kamilla térdre nem esett e férfi előtt. Kezét melegen megszokta, s oly hálásan tekinte rá, hogy a művezető szemeibe könnyek nyomultak. — Ha nincs nagyon terhére — folytatá a művezető — kérem, üljön zongorához, s énekeljen valamit. Kamilla zongorához ült, s kérdé : — Mit tetszik parancsolni? — A mire kegyed legjobban elkészült. — Fájdalom, nem készülhetek, mert azon nap, mikor erre határozom magamat, roszul lettem, s tartós betegség után ma tevem első kimenetelemet — őszintén sajnálom. Kamilla elismeréssel hajta meg magát és szólt : — Kegyeskedjék tehát elembe adni valamit. A művezető egy halom hangjegy közé nyúlt, néhányat félre lökött, s aztán egyet Kamilla elé tőn. — Jó lesz ? Hangjában fekszik ez ? — Gondolom igen - - felelé Kamilla, s ujjai végig repültek a billentyűkön - aztán énekelt. Luciából az őrülési jelenet volt, mit előadni kapott, tehát nemcsak hogy hangjában feküdt, de kedélyével is összehangzott. Éneke a művezetőnek minden szét összejárta. Állát tenyerébe rejtve, szemeit átjárón függesztő Kamillára, s elgondolta, hogy ezen alak ezzel a hanggal minő Lucia lesz. Nem szólott, nem tapsolt, nem mosolygó, hanem minden hangot ellesett. Kamilla oly bensőséggel, annyi érzéssel énekelt, mintha szomorú sorsát panaszolná el, s mellette kényei egyre hulltak. Már rég elhallgatott, s a művezető még mindig rászegzett szemekkel és mozdulatlan állt, úgy, hogy Kamilla már nyugtalankodni kezdett, pedig e műértő férfi még mindig a remek előadás utóhatását élvezé. A gyönyörű hang, szabatos előadás, bájos alak, egészen ábrándba ringaták. Egyszerre felrezzent, meghajta magát Kamilla előtt, s órájára tekintve monda : Most tíz óra, még intézkedhetem ma, legyen szíves délután fél ötkor a dalszínház teremébe fáradni. Addig is fogadja szerencsekívánatomat, s a biztosítást, hogy én egészen meg vagyok nyerve a kegyed részére. Kamilla hetek óta e pillanatban érzett először valami kellemes érzést szívén átvonulni, a bánattól elcsigázott lelke is beborult, szellemi egén a komor fellegeket szakadozni látta, egy csillagot is vélt észrevenni, de még homályban, ez reménycsillaga volt. Megköszönte a művezető nyájasságát és türelmét, azután búcsút véve távozott. Egyenesen a „rue de Clych“be ment, megállt a nagy kőfal előtt, s szerette volna rajta átkiáltani: lelkem Kázmérom, itt vagyok! Imádkozzál, mert életünk sötét világába egy fénysugár tört be, e sugár az égből jön. Kázmér, nemsokára az enyém leszesz ismét. Azután fel s alá járkált, tervezgetésekbe és gondolatokba mélyedve de szemei örökké a kőfalon függtek. Több óra telt el, őröket is többször váltottak, de Kamilla még mindig ott időzött, sirt, sóhajtott, Iseh- t?kaszkodék, és ismét járkált. Ez igy tartott fé tizenegytől három óráig; éllen és szóráján volt egész nap, de ő ezt nem is érté. Elin.u.. ’ az utcza sarkán még egyszer visszapillanni? siet teljes épületre, s mintha varázs volná, lépteit ismét oda irányzá, nem tudott főe megválni, könnyebb volt lelkének, ha szemeit ott pihenteté, s ott maradt volna megint, mié a kimerültség lábairól leveri, ha a sorsukat eldöntő óra nem várná, de a fél ötre közelgett és ő elszalszthatná szerencséjöket ? Tehát menni kell. ■ A viszontlátásig Kázmérom — sóhajtó — Nemzeti színház. Apr. 1-re van kitűzve: „MONTJOYE.“ Dráma 5 felvonásban. — Távirati tudósítás a bécsi börzéről mart. 31-ről. 5% metalliques .... . 70 95. Nemzeti kölcsön .... . 77. 20. Bankrészvény .... . 795.. Hitelintézet......................... . 183. .. Londoni váltók .... . 110.50. Ezüst ............................... . 108. 50. Arany ............................... A „P. Napló“ magán távsürgönyei. Bécs, mart. 31. Az alsóház mai ülésében Kaiserfeldnek a pénzügy kezelése ellen irányzott megtámadásaira Plener válaszol. Schmerling államminiszter visszautasítja Kaiserfeldnek hanyagsággal és a tevékeny előretörekvés hiányávali vádját; az előbbi időkbeli eljárásra emlékeztet, felemlíti, hogy természeténél fogva hajlandóbb a támadó, mint a védelmi eljárásra , hogy a magyar kérdésben e reá több ingerrel bírna a sebes eljárás, mint a bevárás. Az oly igen kárhoztatott politikának oka nem a tetterő hiányában keresendő, hanem azon meggyőződésben, miszerint bizonyos kérdések megoldásához a mindent megszelidítő időnek kell legnagyobb részben járulni. Az államminiszter meg van arról győződve, miszerint egy két év előtt, vagy tavaly egybehivandott magyar országgyűlésnek nem lett volna kedvező eredménye. A magyar országgyűléssel szemben nem lehet más politikát követni, mint annak oda vezetésére törekedni, hogy a birodalmi alkotmányt elismerje; a kormánynak ezen elvet gyakorlati alkalmazásba kell hoznia, ez pedig sajátságos nehézségekkel jár. Mi az — kérdi Schmerling — amit ez idő szerint magyar jognak neveznek ? Ezt egy nagy párt előtt az 1848-as törvények képezik. De miképen lehetséges azt összeegyeztetni, hogy egyfelől az 1848-as törvények elismertessenek, másfelől meg a mi birodalmi alkotmányunk állíttassák a közélet alapzataként fel ? Miben áll a kiegyezkedés? Abban, hogy a magyar nép és a magyar országgyűlés azon meggyőződésre jusson, miszerint elhatározó megrostálás alá kell az 1848-as törvényeket vetni, oly irányzattal, hogy azokból mindent el kell különíteni, ami a mi alkotmányunkkal ellentétes. Hogy azonban Magyarországon jelenleg nem ezen értelemben veszik a kiegyezkedést, arra nézve senki se ámítsa magát. Az úgynevezett " conservativ párt iránt legkisebb rokonszenvünk sincsen, azok a mi legátalkodottabb ellenségeink, annyira megátalkodottak, hogy az ő aknáik még itt e házban is működnek. Végül kijelenti Schmerling, az összes kormány nevében, miszerint Kaiserfeld azon állítására, miszerint a birodalom egy részének, név szerint Magyarországon csak a tényleg uralkodó a határozottan szembeálló — hogy a császár minden magyarnak törvényes királya. A jogosságnak nem feltétele a megkoronáztatás; a császár ez időszerint Magyarország törvényes királyának tartja magát, és minden leyális magyar elismeri annak. Az udvari alkanczellár védelmezi a budget tételeit. Végül elfogadtatik az a bizottság javaslata szerint, revirement megengedése mellett. Ezután az erdélyi udvari kanczellária költségvetése vétetett átalános vitatás alá. A válaszfelirat tárgyalása a franczia törvényhozó testben martius 27-ben. Az elnöki széket Schneider alelnök úr foglalja el. Ro u her úr, az államtanács elnöke és a kormány többi képviselői helyeiken vannak. Napóleon herczeg a hallgatók közt. Napirend: a válaszfelirat általános tárgyalása. 0livier Emil: Teljességgel nem volna hasznos dolog politikai tárgyalásokban általános vitatkozásokra szorítkozni, melyek csillogók lehetnek ugyan, a nélkül azonban, hogy gyakorlati eredményre vezetnének , az sem kívánatos, hogy mindig részletes vitákká legyenek, melyek hasznosak lehetnek ugyan, s mégis elégtelenek. Szükséges néha általánosan széttekinteni a politikai helyzeten, miszerint az ember mind magának helyes fogalmat képezzen, mind másoknak kimutathassa a helyes ösvényt, melyet követni kell. (Helyeslés.) Én a jelen pillanatot épen alkalmasnak tartom azon általános széttekintésre, melyet önök engedelmével tenni fogok. Mindenki, ki gondosan tanulmányozta a császári kormány politikáját, kénytelen megvallani, hogy a mostani rendszer megalapítása óta két eseménynek nagy befolyása volt a kormány alkotmányos gépezetére és cselekvéseire : e két esemény az olasz háború, és az 1863 ki általános választások. Egy régibb alkalommal kimutattam, hogy az olasz háború az amnestiát, a nov. 24-ki rendeletet és Fould úr pénzügyi újításait idézte elő. Most igyekezni fogok kimutatni, mik voltak, és mik lesznek eredményei az 1863-kai választásoknak, mikor a politikai élet az egész országban újra feléledni látszott. A harcz kemény volt, az ellenzék sok helyen sikert aratott, s tetemes kevesbségeket nyert még ott,is, hol siker nélkül küzdött. Páris, mely eddig meg volt oszolva, egyesült. A jelöltek körleveleiről ítélve, az ország így látszott szólni : „Semmi forradalom ; őszinte elfogadása a fennálló kormánynak; de béke és szabadság!“ — Béke, miszerint a belszabadságok kellőleg kifejlődhessenek, és szabadság, miszerint a közbátorság és nemzeti méltóság biztosítva legyenek.“ A két fél jelöltjei majdnem ugyanazon nyelven szóltak, csakhogy az ellenzék jelöltjei a szabadságra fektették a nagyobb hangsúlyt, a kormány jelöltjei pedig a békére. E fontos mozgalom közepette a kormánynak világosan meg kell változtatni magaviseletét , de e változás természetére nézve két egymástól egészen eltérő vélemény uralkodók. Némelyek azt hivék, hogy a november 24-kei rendelet el volt hirtelenkedve, s viszszaóhajtanak térni a régi alkotmányhoz. Mások a rendeletben ótékony és bátor kezdeményt láttak, mely azonban vagy igen keveset, vagy igen sokat adott, s melyet, minthogy visszahúzni már nem lehet, ki kellene egészíteni. Így gondolkozott az , s miért ne mondanám ki, hogy ezzel szives hódolattal akarok adózni néhai elnökünk emlékének (hangos helyeslés) — kinek szelíd és figyelmes arczát Inában keresem ott ama széken, ki számos éveken át oly nemesen s oly ritka itélőtehetséggel elnökölt e kamrában s ki állandó és szilárd védője volt a kevesbség jogainak és a szabad vitatkozásnak. (Helyeslés.) S mikép cselekedett a kormány, midőn ekkép egy részről veszélyes, más részről bölcs tanácsadók közé valt állítva ? Az igazság adójául ki kell mondanom, hogy az előbbiek véleményét, mind a bel-, mind a külügyekre nézve teljesen mellőzte. Addig a kormány külpolitikája némileg határozatlan volt. E szó : „dicsőség,“ ki volt ugyan mondva, de a külföld ezt „hódítás“-nak is értelmezhette ; hallottuk a nemzetiségeket is említtetni; de e szónak sem volt határozott értelme, és épen úgy fejezhetett ki retograd, mint progressív eszmét. Ám most minden kétség megszűnt, a kormány megmutatta, hogy nemzetiség alatt nem ért egyebet, mint minden nemzet jogát saját ügyeit rendezni, és ebből folytak a be nem avatkozás elvének elfogadása és a septemberi egyezmény. Ezen elv egyenlőn vétetett alkalmazásba Délen és Éjszakán. — Dániában az által, hogy a franczia kormány vonakodott beavatkozni, Olaszországban az által, hogy kormány visszahúzni határozta hadainkat Rómából. — Örömmel fogadom azon ígéretet is, hogy hadaink nem sokára viszsza fognak térni Mexicóból, és hogy a távol eső hadjáratok végkép meg fognak szűnni. Itthon a kormány kijelentette, hogy nincsen szándéka a nov. 24-kei rendeletet visszahúzni,s már bizonyos jótékony reformokat is valósított; először a (munkás) szövetkezésekre vonatkozó törvényt, mely — amint várni lehetett — mind jó, mind rész következményeket szült, de nem okozott rendbontást, mitől némelyek féltek, sem nem bizonyult kelepczének, mitől mások tartottak. (Halljuk!) Ez a törvény ki fog egészíttetni a közremunkáló társulatokra vonatkozó törvény által, és a közoktatás minisztere elő fogja mozdítani a társalmi szabadság kifejlődését az elemi oktatás körüli buzgalma által. A polgári és egyéni szabadság is újabb fejlődést nyertek. Én tehát nem fogom támogatni a baloldal által ajánlott módosítványt, mert nem tartom igaznak, hogy „a kormány ahelyett, hogy a szabadsággal haladna előre, távozik tőle, s hogy csalódás másutt keresni haladást, mint a szabadságban, s másutt keresni szabadságot, mint a politikai szabadságban.“ Ez utolsó indítvány gyökeres tévedés, melynek már rég meg kellett volna szűnni. A politikai szabadság csak biztosíték; polgári szabadságok nélkül társalom nem létezhetik, a politikai szabadságok pedig amazok nélkül veszélyesek és hasztalanok. A politikai szabadság csak egy város védfala; ha város nincsen, mi haszna a védfalnak ? El kell tehát ismerni, hogy a kormány, midőn a társalmi, polgári és műzipari szabadságot kifejleszti, nem távozik a szabadságtól , de azt megközelíti. (Ismételt helyeslés.) Úgy hiszem azonban, hogy e megközelítés szükség felett lasu, s immár ideje, hogy a politikai szabadságért is történjék valami. Sajnálom, hogy a kormány, mikor a veszélyes tanácsokat visszautasította, nem hallgatott a bölcs tanácsokra. Mi a mi helyzetünk most politikai tekintetben ? Elvileg épen az, amely a nov. 21-kei rendelet előtt volt. A sajtó kérdésére, a miniszterek és a kamra közötti viszonyokra és a választási ügyre nézve tökéletesen meg vagyunk akadva. A sajtó kétségkívül tűrhető szabadsággal vitat meg minden kérdést , de szabadsága meg megszünedező és szeszélyes. A „Moniteur“-ben néha egy-egy megintést olvasunk egy-egy aránylag ártatlan czikk miatt, hol itt egy nappal előbb egy egy sokkal merészebb czikk jelenhetett meg legkisebb észrevétel nélkül. A sajtó jelen helyzetét így lehetne értelmezni : „Szabadság, mérsékelve önkényes repressio által. Én Mirabeauval úgy vélekedem, hogy mindent lehet védeni, csak a következettlenséget nem. S épen ez oknál fogva védem a sajtót, jóllehet az néha veszélyes szövetséges, és nem mindig kellemes szomszéd, amint önök mindnyájan tudják, s amint magam is tapasztaltam. (Nevetés.) A kormány és kamra közötti viszonyt illetőleg történt némi változás, nem nagyon jelentékeny ugyan, de mégis megjegyzésre méltó anynyiban, amennyiben bizonyságul szolgál arra, hogy a kormány foglalkozik a kérdéssel. Az osztályok elnökségei az államtanács alelnökeinek adattak. Tisztelt Latour du Moulin úr ezt ugyan szabályellenesnek tartja, de se baj. A fődolog az, hogy az egyetlen nagy változás, miszerint t. i. a minisztereknek kellene itt megjelenniök saját törvényjavaslataik védelmére, még nem valósíttatott. A választási kérdésre nézve rövid leszek, noha a visszaélések igen számosak. A hivatalos jelöltek rendszere annyira elragadott egy megyefőnököt, miszerint egy urnak, kinek választását meg akarta akadályozni, azt vetette szemére, hogy ő volt egy önök által megszavazott törvényjavaslat előadója. (Mozgás.) Sajnálom a kormány tettleges beavatkozását is, valamint azt, hogy a törvényszékek ítéleteik által, mint p. o. a tizenhárom esetében, zsibbasztják a választási törekvéseket. (Zaj.) Én nem értem e félbeszakasztásokat. Az általános helyzetet illetőleg szónok sajnálatosnak találja azon szokást, hogy a kormány a legjobb intézkedései közé is önkényt vegyít. Semmi se dicséretesebb például, mint a szabad oktatás; ilyen helyek száma ma meghaladja a hétszázat. Miként történhetik mégis, hogy midőn e jogot egy Lavergne, egy Broglie, egy Cochin keresik, elutasítatnak, holott az annyi másnak megadatik. Miért ragaszkodni oly törvényekhez, melyek elvesztek életképességöket, s miért alkalmazkodni oly szokásokhoz, melyeknek többé semmi hasznuk sincs. Midőn szóló az ezen hagyományokkal való szakítást tanácsolja, fejtegetés közben felhozza, hogy nem lehet ugyan általában mondani, mintha az ország rettegne a jövőtől, de azt mégis be kell vallania, hogy e jövő bizonyos nyugtalanságot okoz , s ez szóló szerint onnét van, mert Francziaország oly intézményekkel áll szemben, melyek mindig egy önmagából kiinduló, és saját teljességében működő akarat által tétetnek hatékonyakká. Ha az ország társul vétetnék ezen mozgató