Pesti Napló, 1865. szeptember (16. évfolyam, 4611–4635. szám)

1865-09-16 / 4623. szám

212- 4623. Szombat, sept. 16. 1865. 16. évi folyam Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. A lap szellemi részét illeti­ minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI NAPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . , 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 nj tér. Bélyegdij külön 30 nj kr. Nyílt­ tér: 5 hasábos petit­sor 25 nj kr. Bécsi dolgok­ . Az „Ostdeutsche Post“ közelebbről tüzetesen szól a sajtó állásáról, melyet nem hagyhatunk megjegyzés nélkül, mert épen újabb alkalomra vártunk, hogy a nevezett lapnak a „Napló“ ellen írt egyik korábbi Kukliné-féle prédikácziójára feleljünk. Ránk fogta, mintha mi azt mondtuk volna, hogy őt a dispositions-fondból fize­tik. — A „Pesti Napló“ ezt nem mondta a September 3-iki szám „Bécsi dolgok“ rovata alatt, melyre az „Ost d. Post“ czélzott. Mi idéztük a régi „Pr.“ szavait'­, mely­ben ez kimondja, hogy a Schmerling mi­nisztérium tagjai most némely bécsi lap körül csoportosulnak. Mi azt különben is tudtuk, hogy az „Ostdeutsche Post“-ba a bukott rendszer emberei írnak czikkeket: a centralisatio, bureaucratia és jogelját­szás, a népek egymás ellen lázításának tendentiái oly vastagon feltűntek ama lapban, s tárgy és hang annyira különbözött ama lap korábbi czikkeitől, hogy a „Pr.“ nélkül és minden positiv hit nélkül is meg voltunk teljesen győződve amaz állításunk valóságáról, — és soha sem fog bennün­ket és egy jó szemű embert is senki meg­győzni az ellenkezőről — legkevesebbet fog pedig nyomni előttünk az „O. d. P.“ tagadása, mely annyi napnál világosabb és lényegesebb dolgokat tagad. Hiszen nem is tagadta maga az „Ostd. Post“ a „Presse“ által megerősített meg­győződésünk helyességét egyetlen egy szóval sem, — sőt abban, hogy egészen egyébről beszél, mint a­mit állítottunk, s a mire súlyt fektettünk, s felhoz oly vádat, mely nem volt rá mondva, újabban meg­erősít hitünkben. Mi ezt írtuk : „Az „Ostd. Post“on kívül vannak más köz­lönyei is a Schmerling korszakot dicsérő bureau­­cratiának. Némelyik még eltengődik ezen évben. Mert Schmerling úr azt a dispositions-fondot, me­lyet a reichsrat ezen évre megszavazott, mielőtt lelépett volna, egészen kiosztotta hívei közt, ha a hírnek hitelt adhatunk.“ Itt bizonynyal nincs szó az „Ostd. Post“ról, hanem elvrokonairól. Ha ma­gára vette, ám lássa, de oly valótlansá­got mondani, mintha mi őt neveztük volna subventionált lapnak, nem egyéb, mint egy idegen közönség szándékos fél­revezetése. Ha világosabban szükséges szólanunk, elmondjuk kedvéért, hogy míg némely más lap anyagi subventiót vett a dispo­sitions-fondból, az „Ostd. Post“ot szel­lemileg, czikkek által subventionálják a bukott kormány emberei azon centra­lista „fond“-ból, mely a bureacratiára, magyar jog­lalásra és a népek gyűlölkö­désére alapított értékekben kimeríthetlen. Ez magában is elég rosz, de roszabbá vá­lik az­által, hogy ugyanazon lap csak hó­napokkal ezelőtt a reichsrath azon kép­viselőitől nyert hasonló szellemi támoga­tást, kik a vérwirkolás elméletét ünnepé­lyesen megtagadták. Azért különösen hangzik ugyanazon lapnak egy legközelebbi kevélykedése, mely által a „ Debatte "-ot rendreutasítja, azt mondván neki: az urakat pénzzel se­gélyezi az ó-conservativ párt, mely most kormányon van, a­míg mi saját praenu­­meránsaink után élünk meg. Az anyagi függetlenség szép dolog, de rendesen azok kérkednek vele, kik a szel­lemire nem sokat adnak. Azonban az „Ost­deutsche Post“ jellemző tévedésben van a journalistikára nézve. A bécsi journalistikában valóban nem ártana valamivel kevesebb független­ség. Csak akkor van nagy nyomatéka a journalistikának, midőn a lapok nagy pártokat képviselnek és nagy pár­toktól függenek. Ez megmenti őket többek közt attól is, hogy ma a jogeljátszást hir­dessék, holnap azt megtagadják, s holnap után ismét visszaessenek. — Ha igaz az, a­mit az „Ost­deutsche Post“ mond, hogy a „Debatte“-ot egy párt tartja fenn, ko­rántsem vádat, hanem dicséretet mondott ki ama lapra. Más az, ha az ország pén­zén tartanak — mint Schmerling úr és centralista elődei — kül-és belföldi fizetett orgánumokat. Ámbár nem minket illet a c­áfolat, de elmondjuk: már csak azért is valószínűtlen, hogy a mostani kormány a „Debatte“-ot a dispositions-fondból tar­taná, mivel a dispositions-fondot az előbbi kormány még az első félévben eltakarítá egészen a mostani elől.­­ Sőt legújabb hír szerint a Belcredi minisztérium a jövő államköltségvetésből merőben kihagyja a „dispositions­fond“ rovatát. Figyelmet érdemel egy idevágó másik új közlés is. A „P. Lloyd“ bécsi levelezője írja: „Sajtóhivatalunkat feloszlás fenyegeti, legalább a­mi a „dispositionsfond“ fölötti rendelkezése­ket illeti. Már több egy hónapjánál, a sajtókeze­lés pénz nélkül van, s nem szolgáltathatja ki a lapoknak és levelezőknek eddig fizetett subven­­tiókat. Midőn ugyanis az új minisztérium kor­mányra lépett, Larisch gr. kinyilatkoztatta, hogy nem adhat és nem fog adni a sajtókezelésnek ez évben egy krajczárt is, mivel a birodalmi tanács a „dispositionsfond“ot 200,000 ftra szállította le, s ezt a kormányzási év első 7 hónapjában bőven elköltötték. A sajtóhivatal ugyan komolyan küzd a pénzügyminisztériummal, hogy legalább vala­mit kicsikarhasson, s e­miatt e 4 személyből álló sajtó-collegium hetenkint több ülést tart, de a gép mégis megállással fenyegetődzik, s e pénz­szükség oka annak, hogy a „Bécsi Híradó,“ „Pester Bote“ és „Ungarische Nachrichten“ meg fognak szűnni. Úgyszintén a 19 különféle tartományi kormánylap eddigi subventióit is fel­függesztették, valamint az ezen lapok számára rendelt bécsi levelezők fizetését is. A szintén nem csekély összegeket elnyerő párisi „Journal diplomatique,“ köztudomás szerint osztrák köz­löny, melynek lelke Debreauz de Salda-penna lovag, most már más „alap“okból tengődik. E kis rajz tanúsítja, mikép állnak a dolgok jelen­leg sajtóhivatalunkban.“ Visszatérve az „O. d. P.“-ra, e lap nem talál semmi különöst abban hogy a mos­tani kormány toleránsabb a sajtó dolgá­ban, mint az előbbi. Sőt tagadja, hogy tü­relmesebb volna ! Valóban, hálátlanság tőle — és épen csak tőle. Mint olvasóink csak pár nappal ezelőtt a koronára felho­zott szavaiból meggyőződhettek, oly sza­vak az előbbi kormány alatt a büntetések legdrágább nemét vonták volna egy-egy lapra — kivált Magyarországon. Az „Ostdeutsche Post“ azonban érzi mégis, hogy tán kissé túlment állításában, mert hátrább ezzel agitál a mostani kor­mány ellen: csak azért oly türelmes az egy részben, mivel diadalérzetében a jour­­nalistikát lenézi! — részint mivel bajos volna a mostani bureaucrata-bírák által (az O. d. P.“ szava) perbe fogatni a centralista lapokat! Majd csak akkor lesz ez lehetséges, ha „Gaugrafok“ (német neve a főispánnak) fognak ítélni meg nem írott törvények szerint. Mennyi valótlanság és ferdítés csak e rövid állításokban ! Nem maga Romers utasítá-e rendre a bureaucrata bíróságo­kat, melyek az előbbi kormány által tel­jes szigorra voltak biztatva és szoktatva, s melyek kétségkívül ép oly gépileg en­gedelmeskednének most is, mint az őrna­gyot cserélt katonai zászlóalj ? — Mily nevetséges a kormány engedékenységét még nagy hibául is felróni, midőn állítja, hogy ez csak megvetésből ered, s így ez is sérelem. Valóban, mióta az „O. d. P.“ ama nagy változáson átment, nem annyira indulatoskodása lep meg, mint az a logi­kátlanság okoskodásaiban,mely igen gyen­ge bizonyítvány új dolgozótársainak irói talentumáról, német szláv tartományokban­ legalább is van annyi előfizetője, mint az „Ostd. Post“-nak az egész birodalomban. 4. Hogy a „Debatte“ anya­gilag előfizetőitől és a hirdetések díjából tartja fenn magát, mindamellett, hogy a szellemi kiál­lításra jóval többet költ, mint az „Ostd. Post.“ Elmondja egyebek közt a „Debatte“ azt is, hogy ha az „Ost d. P.“ nem is dispositionsfond­­ból él, hanem oly írók írnak bele, kik a disposi­­tionsfondból fenntartott hírlapoktól menekül­tek oda.­­ Az új „Presse“ most már nem ingerült, ha­nem elégiai hangon szól az erdélyi országgyű­lés összehívásáról. Szomorodott szívvel jelenti maga és centralista társai nevében, hogy a teljep, s illetőleg a csonka reichsrath nincs többé, mióta az erdélyi reichsrath-képviselők a sept. 1-jei rescriptummal elveszték mandátumaikat. Különösen fájlalja, hogy ily nagy horderejű vál­tozást nem alkotmányos úton hajt végre a minisztérium! Ezen búbánatra nemcsak hogy kevéssé­ érdemel részvétet, mint a jogtalanul és a népek legdrágább érdekeinek rovására uralkodni vágyók jajves­székelése, mely inkább kellemetlenül, mint szá­nalmat ébresztően hat, hanem még legkisebb ok sincs rá. Mert ha alkotmányosságról van szó, al­kotmányosabb a kormány által követett ut. Volt-e Erdélynek 1863-ban alkotmánya, melyet századokon át magáénak vallott s mely szaba­dabb volt a közelebbi két század alatt, mint a continensen levő államok legnagyobb részéé? — Igen is volt — ezt nem tagadhatja senki. Sőt van e Európában ország, mely amaz alkotmány­ért oly sokat küzdött és áldozott? Nemcsak, hogy nincs, hanem Erdély büszkén mondhatta el, hogy hosszas időn keresztül ő vivott legelszán­­tabban Magyarország alkotmányos szabadságáért is — sőt az ausztriai örökös tartományok is azon időkben’ Erdélyt tekinték a lelkiismeretbeli s a vele egybekötött politikai szabadság bajnokának. Ha volt Erdélynek alkotmánya, ki kérte, ki nevezte azt el alkotmánynak, a mit 1863-ban rá akartak tolni, s nem sikerült rátolni ? — Aztán elismerte volna-e valaha Magyarország azt al­kotmánynak,a­mit 1863-ban teljes önkény szerint petrogáltak ? — Erdély bár a magyar jog szem­pontjából is formahibával, de mindenesetre al­kotmányos utón fog most nyilatkozni. Ezért alap­talan az uj „Presse“ buja, mintha Erdélyben az alkotmányosság volna megsértve. Pest, sept. 15. 1865. Észrevételek gróf Andrásy Gyulának a „Pesti Napló“ sept. 10-ki számában megjelent czikkére, és válasz Jókai Mórnak szintén sept. 10-én hozzám in­tézett „Nyílt levelére.“ III. Midőn a kormány félhivatalos lapjában először jön említve, hogy a megyék az or­szággyűlés megnyílása előtt teljesen visz­­szaállíttatni nem fognak, azon megjegy­zést tevem, miként ebből még nem követ­kezik, hogy restitutiójuk ügyében intéz­kedések ne történjenek. A dolgok fejlődése hozza magával ezt. Úgy­szólván, ajtónk előtt áll már az országgyűlés, s kihirdetése legtermésze­tesebben az állandó bizottmány előtt tör­ténhetik, mely a megyét jogosan képviseli. Nem kételkedem, hogy a főispánok ez alkalommal körükbe gyűjtik az állandó bizottmány tagjait. Továbbá, a választási ügynek minden ágazatait illető kezelésre és vezérletre — az 1848-ki V-dik törvényczikk 6. pontja szerint — az egyik alispánnak elnöklete alatt egy több tagból álló középponti választmánynak kell megválasztatni. Ez pedig az állandó bizottmány összehívásával szoros kapcsolatban áll. Midőn magam is mélyen át vagyok hatva a veszély előérzetétől, mely a vitat­kozásoknak bizonyos térre átvitele által támadhatna, megfoghatónak tartom, habár szabályszerűnek nem nyilváníthatom, ha az elnökök csak az általuk kitűzött tárgy­ra kérik fel — ezen kivételes helyzetben — az állandó bizottmány tagjainak közre­működését. Andrásy Gyula, midőn a közelgő hon­­gyűlésünk roppant teendőire gondolt, szí­vemből vette át ezen szavakat : „Erős meggyőződésem, hogy lehet és szükséges volna a megyékre is támaszkodni azon nagy munkában, mely előttünk áll. Rög­tön és nagy mértékben kell építenünk, és azért az épület, melynek felemelése reánk bízatott, nem állhat elég széles alapon. Ne szűkítsük azt mesterségesen. A félszabá­lyokat nem engedik sem az idő, sem Euró­pa bizonytalan körülményei.“ Épen ezért nem tudok megválni azon hittől, hogy honatyáink még az ország­gyűlésnek kezdetén erkölcsi tekintélyük­kel közbe fognak lépni, s egy nyilat­kozat által megnyugtatandják azok al­kotmányos aggodalmait, kik bár érezték, hogy mind a beszédnek, mind a hallga­tásnak meg van az ideje, attól tartanak, hogy tán a hazát sértik meg, midőn se­beire nem mutatnak. A legnagyobb tekin­télyű, a köztisztelet és a politikai rokon­­szenv legmagasabb piedestalj­ára emelt fér­fiúnak sem lehetne ily feloldozást adni. De a nemzet képviselete miért ne tehetné meg ezt? Vagy kétkedhetik-e, hogy intő szava a pusztában hangzik el? Ugyan mily kezességünk volna a szerencsés ki­bontakozás iránt, ha a törekvések anar­chiája azon féket sem ismerné el, mely­nek neve: a haza akaratának engedelmes­kedés ? Ellenségeink nem mernék ezt re­ményleni, s barátainknak — kik ismer­nek — nincs miért attól tartani. Az országgyűlés nyilatkozata után, úgy hiszem, nem ütközhetik nehézségekbe a me­gyéknek az 1848-as törvények értelmében történendő teljes helyreállítása. A szőnyegre hozott kérdésben elmond­ván egyéni véleményemet, Jókai Mór egy fi­vér kérését kell teljesítenem. Ő azt kívánja tőlem, hogy hagyjam el álláspontomat, mely a tisztába jövő­­lehetetlenitné. Örömest ajánlkozom rá. Azt véltem t. i., hogy a Zsedényi Bárddal 1860-ban folytatott barátságos pontában a közvélemény részemen volt; el­ben Jókai Mór az ellenkezőről vilá­godét, s az igazságtalanul bitorolt vagyon rerzióját követeli. Rny per alá nem bocsátom ezt a ké­­nyelmget. Zsedényi, midőn küzd, min­dig lemes a tiszteltetésre, a közfigye­lemre most, mint látom, még nagyobb siker:vitázna velem, mint lehetett volna öt év előbb. J°h­ézbe, mint az övé, nem mehetne át a rímre lefoglalt érték. Han abból, mert ily készséggel tel­­jesítem akai kívánságát, ne következ­tesse, a nézeteit elfogadom. Ezt azért sem tehetem, mert azok oly gyorsan vál­toztatják alakjaikat, mint Polonius felhői. A­mióta a megye kérdése szőnyegen van, Jókai javaslatai meglepő gyorsaság­gal törnek elő, de nem hasonlítanak egy­máshoz, pedig az apa gyermekeiben ke­resni szoktuk az ikervonásokat, s jól esik, ha feltalálhatjuk. Jókai „Nyílt levelében“ a népszerű­ségről hosszasan elmélkedik, mint oly tőkéről, melyből az ember, ha évek hosz­­szú során át egy szép észletet szerzett, költhet bőven, s tán pazarul is, anélkül, hogy csőd alá jusson. Örömmel fogadom el e megnyugtatást, ámbár nem tartozom a népszerűség nagy­bankárjai közé, kik szerzeményeikből her­­czegi háztartást űzhetnek, „a kiegyezke­dési eljárás“ aggodalmai nélkül. Mi engem illet, valóban keveset tudok e tárgyról közvetlen tapasztalás után szól­­tani. Ha olykor népszerűséggel találkoztam, nem kerestem, elembe jött az. Hiszem, hogy becsülni és feláldozni egyaránt tudom, és épen ez által fejezem ki mély tiszteletemet iránta, mert az ál­­dozók az oltárra, abból, a­mit felajánlanak, épen a legjobb részt szokták letenni, hogy ott elégessék. Egyébiránt úgy tapasztaltam, hogy a politikai életben rendszerint az tartja meg a népszerűséget, a­ki becsüli, de nem fél azt elveszteni. KEMÉNY ZSIGMOND. — A „Debatte“ ma estve érkezett számában többek közt azt feleli a közönsége nagyságával dicsekvő „Ostd. Post“-nak, hogy egy kiszeme­lendő bizottság előtt képes kimutatni, hogy 1. a tíz hónapos „Debatte“-nak több az előfizetője, mint az „Ostd. Post“-nak, 2. hogy a „Debatte“ postai előfizetőinek száma kétszer több, mint az „Ostd. Post“­. 3. Hogy csupán túl a Lajthán (a Miskolcz, sept. 13. Uj főispánunk, báró Vay Miklós e excja, tegnap este tartó ünnepélyes bevonulását me­gyénk székvárosába. Fogadtatása a népesség minden osztálya részéről oly szívélyes volt, mint Borsodban Vay Miklóst és az általa jelenleg képviselt ügyet méltán megilleti. Ágyudörgések hirdeték a városhoz közeledését, s ott künn a városi hatóság részéről nagy számú tisztelgő küldöttség fogadta, s diszfogatok kíséretében, díszesen kiállított lovas bandérium előlovaglása és zeneszó mellett vonult végig a város főpiaczán, melynek házai ez alkalomra ünnepélyesen vol­tak ékesítve nemzeti színű lobogókkal, szőnye­gekkel és virágokkal. Némely lobogónak már felirata is kifejezte az érzületet, p. o. I­s­t­e­n h­o­­zott! Régen vártunk! — A piaczon fel s alá hullámzó roppant népsereg lelkes éljenzé­sekkel vonult , excra hintója mellett, kisérvén öt 61-ki volt alkotmányos alispánunk Szath­m­á­r­i Pál házához. Estve a város ünnepélyesen ki volt világítva. Nagy számú lovas fáklyásmenet és zeneszó mel­lett sietett üdvözletére a helybeli polgárokból alakult dalárda, melynek serenádja után az új főispán a roppant számú néphez beszédet tartott. Ma reggel, miután ő excja a megyeházát meg­látogatta, s a jelenlegi hivatalnoki kar felett rö­vid szemlét tartott, — az egész megyének színe, java és intelligentiája, melyet ez alkalomra a volt alkotmányos alispán körlevelek által érte­sítve szólított be, — roppan számmal tisztelgett az uj főispánnak. A közérzelmet Lévai Jó­­z­sef volt alkotmányos megyei jegyző tolmá­csolta, ide rekesztett beszédével. A beszéd után egy átalános és szűnni nem akaró éljenzés han­goztatta Vay Miklós nevét, mire ő a jelen válságos helyzet iránt bizalmat keltő igen szívélyes szó­noklattal válaszolt, reményét fejezvén ki, hogy annyi szenvedés után az óhajtott biztos rév­partra fog vezéreltetni alkotmányosságunk, ha meglesz hazánkfiaiban a szüksé­ges önmérséklet és türelem. Ezután a főrangú papság, a különböző egyhá­zak és felekezetek képviselői, a császári ki­rályi katonai tisztikar stb. tisztelkedett a főis­pánnál. Holnapra, mint halljuk, minél népesebb tagokból álló értekezlet van kitűzve a megyeház teremében, midőn megvitatandó lesz, vájjon mely határokig mehetünk az uj kormány gyá­­molításában, a megye újra­szervezését illetőleg. A hangulat eléggé nyugodt és bizalmas. Az ez­után történendőket annak idején sietve köz­­lendjük. r. 1. Az üdvözlő beszéd következő: „Nagyméltóságu Főispán ur! „Kegyelmes uram! „Honfiúi örömmel gyülekeztek össze e pilla­natban Excellentiád üdvözlésére Borsodmegye alkotmányos érzelmű polgárai, kik az igazság vértébe s a jogérzet palástjába öltözve, némán tűrték a megpróbáltatás éveit, de reményeket a zaklatott Laza jövője iránt soha, egy perezre se veszítették. — Üdvözöljük Nagyméltóságodat e megye főkormányzói székén, mint régi, de szi­vünkhöz mindig közel állott ismerőst, kit ez al­kalommal jobb napok kezeséül külde hozzánk a gondviselés. „Megújulnak lelkünkben a múlt idők emlékei, midőn egy előre törekvő korszak küzdelmei kö­zött tündökölt vala Excellentiád megyénk vezér­letében ! . . . . És látjuk mögöttünk egy összeom­lott világ düledékeit, melyekről még fel sem száradhatának egészen az elhullatott köny és vér nyomai. . . . Szenvedésben és tapasztalásban dús korszak nekünk és Excellentiádnak egy iránt.... És most, midőn az események biztató fordulata ismét előszólitá csendes magányából Nagyméltó­ságodat, csak hazafiaságának újabb jelét szem­léljük azon elhatározásában, hogy felajánlotta magát is ezen állásra, mely fényes pályája meg­futott fokozatai után, bizonynyal nem tartozott immár ambitiói közé. „Fájdalom, hogy üdvözletére nem loboghat­nak még fel örömtüzeink teljes szabadsággal, hogy rajtunk és körülöttünk nehezülnek még mindazon nyűgei egy jogtapadó rendszernek, melyektől szabadulni legfőbb törekvésünk !.... Csoda-e, ha óvatosan teszünk előre minden lé­pést, mint a­ki vékony jégen jár a mélység fe­lett! Csoda-e, ha félve hiszünk a tavaszi napfény csillogásának, midőn hólepelben hirdetik meg a telet a közel hegyormok ? „Azonban, Kegyelmes úr! önmegtagadással is méltányolni akarjuk mi a helyzet nehézségeit, s teljes bizalommal nézünk elébe kormányférfiaink törekvéseinek, kik előtt, hiszszük, ép oly szent, ép oly egyedüli czél a haza önállósága és törvé­nyes szabadsága, mint mielőttünk. Türelemmel várjuk a jövő fejleményeit, melyek bárminek legyenek, rendületlen marad azon meggyőző­désünk, hogy trónok és államok legbiztosabb alapja: a jogaiban kielégített és megnyugtatott nép ereje. „Addig is azonban, míg alkalmunk nyílnék, talán nem­sokára, szabad alkotmányos formák között, törvényességünk ama közpalotájában üd­vözölni Excellentiádat, melynek kapui felett meg­kövülve tartja mérlegét és pallosát a bekötött szemű igazság, fogadja tőlünk előre is szívesen legjobb szerencsekivánatainkat, valamint őszinte biztosításunkat is a felől, hogy mi készek va­gyunk Excellentiádat hazánk javára ezélzó intézkedéseiben egész erőnkből támogatni mind­azon eszközökkel és határokig, melyeket a józan honszeretet és meggyőződés előnkbe szab. — Fogadja kegyesen azon szívből fakadt óhajtá­sunkat, hogy az ég Excellentiád kormányát te­gye közöttünk örökemlékűvé a nemzet jogainak teljes biztosítása által, önmagát pedig, a felszaba­dulandó haza javára és díszére, még számos éven át éltesse és boldogítsa.“ Veszprém vármegyéből. Folyó hó 11-én reggel Veszprém megye nagy­jai és előkelőbbjei, ezek közt gróf Waldstein Já­nos, gróf Zichy Manó, gróf Lazanszky Sándor, gróf Festetits Pál, a veszprémi káptalan küldöt­tei, a zirczi és bakonybéli apát, 73 diszes foga­ton indultak ki Veszprémből Vörös-Berénybe, b. Fiáth Ferencz főispánt a megye székhe­lyére bekisérendők. Délelőtt 10—11 óra közt az utczákon hullámzott roppant néptömeg öröm­­rivalgásai közt a szeretve tisztelt főur a városba megérkezvén, a föispáni lakba szállt. Itt mindenekelőtt az öt kísért, s részben már a föispáni lakban összegyült”főurakat, pap­ságot, birtokosokat, az ügyvédi és kereskedői testületet fogadta. Ez alkalommal Kun Sándor 1861-iki első al­ispán a következő beszédet tartotta : „Méltóságos Főispán ur! „1864 év előtt, midőn az összes emberi nem­zet boldogságának alapköve jön letéve, a napke­leti bölcseknek egy fényes csillag volt kalau­zuk. — A mi utunkat, mely Méltóságod elé ve­zetett bennünket, az alkotmányos élet boldogabb jövőjének reménye világította. — Legyen meg­győződve Méltóságod , hogy a hazafias bizalom és tisztelet , melynek kifejezésére független­séghez szokott keblünk sugallata indított, száz­­ezerek keblében viszhangzik. Mert Méltóságod hazafias múltja, polgári erényei, s az ezekkel párosult kormányzói bölcs tapintat kezességet nyújtanak, hogy Méltóságod akként fogja kor­mányzói nehéz feladatát megoldani, a­mint azt szentesített törvényeink és soha el nem évülhető ősi alkotmányunk követelik. „Teljesebb volna ugyan a mai nap öröme, ha alkotmányos viszonyok közt osztozhatnánk Mél­tóságoddal a munka terheiben, és majdan a ki­vívott siker dicsőségében. — Mert valamint a kertésznek azon fa és azon virág nyújt valódi örömet, melyet saját kezével ültetett és gondjai­­val­ ápolt; alkotmányos nemzet is boldogságát és hona felvirágzását csak azon intézményektől várja, melyeknek alkotásánál az ötét megillető döntő szót a mérlegbe vetheté. „De mi e pillanatnyi örömnek elébe teszszü­k a hazát, s ha a rendkívüli körülmények, a zilált politikai viszonyok kényszerűsége, s talán poli­tikai eszélyesség azt látszanak követelni, hogy a magas kormány saját erejére támaszkodva ad­jon a politikai fejleményeknek irányt, mi, kik százados viharokat láttunk már elvonulni ha­zánk fölött; mi, kik a magyar nemzet történeté­ben annyi meg annyi egymást felváltó öröm-

Next