Pesti Napló, 1865. október (16. évfolyam, 4636–4661. szám)
1865-10-18 / 4650. szám
239 -4650. Szerda, october 18. 1865. 16. évifolyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI MPLC Előfizetési feltételek: Vidékre, postán vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyílt tér: 5 hasábos petitsor 25 nj kr. Pest, oct. 17. 1865. (Fk) Míg a porosz lapok, nevezetesen a félhivatalosak, mindent elkövetnek, hogy Bismark gróf biaritzi utazása, mint nagyfontosságú politikai esemény felé irányozzák a közönség figyelmét, addig egy bécsi lapnak jólértesültnek ismert tudósítója egy párisi telegrammot közöl, mely jó forrásból eredett volna, s mely szerint a porosz külügyár utazásának sikere „complétementul.“ Tiszteljük, becsüljük e „források“ mindegyikét, de mielőtt közleményeiket a politikai helyzetről hozandó ítéletünk alapjául fogadnék el, nem lehet nem foglalkoznunk azon kérdéssel: vájjon van-e általában oly „forrás,a mely a jelen percben a franczia és Poroszország közti viszonyról szabatos és biztos felvilágosítást szolgáltatni képes volna ? Ha e két hatalmasság közt általában valami fontosabb alkudozás van folyamatban, több mint valószínű, hogy az — minden közbenjáró kizárásával — közvetlenül a franczia császár és a porosz külügyér közt folytattatik. Tehát egyedül e két személy az, akitől valami hiteles tudomást lehetne szerezni a Berlin és Páris közti viszony mibenlétére nézve, ha e két úr a maga érdekében levőnek találja az igazat kimondani. De épen ez az, amiben kételkedünk. Mi épen ellenkezőleg, úgy vélekedünk, hogy mind Napóleonnak, mind Bismarknak érdekében áll a közönséget elámítani, csakhogy mindegyik másmás irányban teszi. A porosz miniszternek, meglehet, hogy komoly czéljai vannak, melyek arra irányulnak, hogy a berlini kabinet által először Németországnak, aztán pedig Francziaország segélyével a többi Európának térképe is módosíttassék. De még ha az ebbeli terv nem tetszenék is Napoleonnak, vagy ha ő épen csak Poroszországot nem óhajtaná compagnon-nak ezen vállalatban , a porosz külügyérnek mégis érdekében áll, vereségét — ha ilyen érné őt — eltitkolni, a sikert pedig, bármily kicsiny legyen is, nagyítani, mert Poroszországnak tekintélye csak nyerhet az által, ha közte és Francziaország közt valami nagyon szoros viszony létetik fel. Nevezetesen Ausztria irányában az ilyen nimbus jó szolgálatokat tehetne Poroszországnak, valamint a kisebb németországi államok közt is nem csekély respectust szülne a második németországi nagyhatalom iránt, mely az első európai nagyhatalommal egy tálból eszik. A kik tehát Bismark gróf által úgy értesültek, hogy közte és a franczia császár közt pompásan állnak a dolgok, hogy máris egész Európa újból van felosztva a papíron: azok bátran mondhatják, miszerint tudósításukat a legjobb forrásból merítették, mert Napóleonon kívül Bismark ar e tárgyban csakugyan az egyedüli „jó forrás,“ de azért mégis közel álló azon gyanú, hogy e forrás tudott volna ugyan hiteles lenni, de nem akart lenni, és hogy csak mondhatta volna, de azért mégsem mondta az igazat, mert a füllentés, vagy legalább a dicsekvés, túlzás érdekében állott. Hanem ugyanezt mondhatni azon másik személyről is, aki a porosz-franczia alkudozások mibenlétére nézve hiteles felvilágosítással szolgálhatna, t. i. III. Napóleonról. — Meglehet, hogy ő nagy megelégedéssel látja azon előzékenységet, melylyel a porosz excellentia körülötte sürög-forog, meglehet, hogy egész komolyan azt gondolja magában: ezt az embert fel fogom használni, mihelyt alkalom van rá, meglehet végtére, hogy ő Felsége már azt is tudja körülbelől, mikor és hol fog akadni az ilyen alkalom, s hogy a porosz külügyérrel egyik másik eshetőség iránt véleményt is cserélt. — De épen minél komolyabb az ebbeli szándék, annál inkább óhajthatja a franczia császár, hogy az idő előtt el ne árultassék. Ha tehát csakugyan létezik valami nagyobbszerű combinátió, melyet a franczia császár Poroszország, illetőleg Bismark úr segítségével valósítani szándékozik, ő Felségének azt kell óhajtania, hogy minél kevesebb zaj üttessék a dolog körül, minél kevesebb bizalmatlanság keltessék a biarritzi találkozás által. Ha pedig ily merész tervek nem léteznek, ha igazán csak etiquette látogatás volt, amit a porosz gróf a császárnál tett, akkor az utóbbira nézve még inkább kívánatos az, hogy a világ ne ámíttassék el, és ne iigyjen Franczia és Poroszország közti oly viszonyban, mely valósággal nem létezik. Párisban mái most is azt állítják, hogy azon feltűnő barátság és szívélyesség, mely a britt sajtóban Ausztria irányában nyilatkozik, máris következménye azon ügyetlen lármának , mely a Franczia- és Poroszország közti közeledésre nézve keletkezett, és az inspirált „France“ máris tapaszszal közeledik a sebzett angol hiúság felé, dithgrambikus hangon ünnepelvén a két nyugati birodalom, Európa legműveltebb két nemzetének kölcsönös barátságát. A franczia császárnak e szerint, akár mint álljon a dolog közte és a porosz kulüigyér közt, igen nyomatékos oka van, ameddig csak lehet, a Biarritzban történteknek jelentőségét lehető legszerényebb mértékre leszállítani. Akik tehát a franczia császár kabinetjéből inspiráltatnak, azok szintén dicsekedhetnek , hogy a legjobb forrásból merítik híreket, hogy a legilletékesebb helyről hallották, miszerint Bismark utazásának politikai eredménye „complétement nul ,” de azért rajtuk is megtörténhetik, hogy az igazságtól szintoly távol járnak, mint a kik Bismark úr fanfaronad-sugalmazásai alatt írják tudósításaikat. Midőn tehát oly tárgy forog szőnyegen, melyre nézve mindössze csak két ember volna képes szabatos és hiteles felvilágositást adni, s midőn épen e két embernek érdekében áll az igazságot elferdíteni, midőn az egyiknek szintoly nyomatékos okai vannak optimistikus irányban hazudni , a mily okai vannak a másiknak pessimistikus felfogás terjesztésére , akkor, úgy hiszszük, az ember nem tehet okosabbat, mintha se jobbra, se balra nem hajlik, sem ennek sem amannak hitelt nem ad, hanem nyugodtan várja be a dolgok fejlődését, szemmel tartva mindazáltal azon megcáfolhatlan tényeket, hogy a porosz külligyér Francziaországgal szoros viszonyt keres, hogy ő extrája, midőn valalamit elérni óhajt, nem válogató az eszközökre nézve, és Ausztria iránti plátói hajlam kedvéért valóban nem utasítandja el a franczia liaison-t, feltéve, hogy III. Napóleon ilyenre lépni hajlandó, végtére pedig, hogy egyebek kzt nevezetesen az olasz ügyek könnyen vehetnének oly fordulatot, mely előbb-utóbb arra indíthatná III. Napóleont, hogy Bismarck úr szerelmi vallomásait, miket most talán még a kaczér nő könnyelműségével fogad, komolyabb figyelemre méltassa. Bécsi dolgok. Az „Österreichische Zeitung“, mely oct. 10-dike óta az új kereskedelmi miniszter közlönye látszik lenni, szakadatlanul közli a nemzetgazdasági czikkeket, a szabad ipar és szabad kereskedés szellemében. A védvámokat a robothoz hasonlítja, mely csak privilégiumok által hajt nyereséget, de a munkát teljességgel nem oltalmazza. „Az új államgazdasági miniszter szándéka — úgymond — az ipar kiváltságok megszüntetése, s a legteljesebb közgazdasági szabadság.“ Nem akarja az eddig magas árakhoz szokott iparosokat megfosztani a nyereségtől, hanem amit egyfelől az árak mérséklésével veszítnének, a fogyasztás emelésével akarja kipótolni. Erre a vámok szabályozása szükséges oly módon, hogy a még védendő czikkek értékek arányában vámoltassanak meg. Eddig Ausztriában súly szerint fizették a vámot, s az ennélfogva nem felelt meg azon czélnak, hogy az illető iparágat védelmezze. Mielőtt a vámok leszállításáról lehetne szó, szükséges a súly szerinti vámokat értékszerintiekké alakítani át. A kereskedelmi miniszter azonban nem szándékszik nagy változtatásokat tenni a vámokon az illető iparosok megkérdezése nélkül, kiknek véleményét azonban nyilvánosságra hozandja. Ugyanazon lap egy másik czikkben az amerikai kereskedésnek Ausztriára nézve való fontosságát tárgyalja, amiről a kereskedelmi miniszternek tapasztalás nyomán szerzett ismeretei vannak. Szabályos összeköttetéseket kell szerezni az Atlanti tengeren túli világrészszel. — Ez ugyan nem gyorsan gazdagítná Ausztriát, az attól várt előnyök csak apránként tehetnék magukat érezhetőkké, de állandóságot ígérnek. — Ezen összeköttetések létesítésére elég lenne csak morális támogatás a kormány részéről. A mexicói császárság alapítása Ausztria és Közép- Amerika közt egy, előbb nem létezett viszonyt teremtett, mi valódi véletlen szerencse az ausztriai kereskedésre nézve. Ausztria még szegény azon termények számára nézve, melyeket a világkereskedésbe vihet, de vannak egyes, tömegesen termesztett czikkei, melyek rendkívüli menyiségben kelnek a világpiaczon. Első helyen áll a bor, miben Francziaország versenyétől sem tarthat Ausztria, kivált miután déli Franceiaországban a szőlőkór nagy pusztításokat tesz. De szükséges, hogy a bortermesztő alkalmazkodjék a világkereskedés szükségeihez, s ne várja, hogy ez alkalmazkodjék hozzá. Áll ez különösen Magyarország „portói“-szerű boraira nézve, melyek csak oly kezelést várnak, mint a portugáli boroké, hogy rendkívül kapósak legyenek az angoloknál. Igaz, hogy a szeszszel való vegyítés némileg rontja kitűnő terményünket , de a kereskedés ezt megkívánja. Különben a „Novara“ hajon tett világkörüli út bebizonyítá, hogy a könnyű magyar borok, czélirányos bánás mellett, könnyen kiállják a forró égöv alatti mérsékletet, nemcsak, hanem azt is, hogy ugyanazon égövben e boroknak jó keletük volna. Eddigelé nem azért itták ott inkább a nehéz borokat, mivel angolok zordonabb égaljukból átvitték oda hazai szokásaikat, hanem mivel azt lárták, hogy a könnyű borokat bajosabb szállítani. Most az angol gyarmatokban is átlátták, hogy a könnyű borok a forró égöv alatt egészségesebb italok, s Mexicóban nagy keletek volna. Továbbá a magyar dohány, kivált Angliában és gyarmataiban, széles területű piaczot találna. A krimi háború óta Angliában a dohányfogyasztás rendkívül megnagyobbodott, a financz-vám daczára, mely fontonként három shilling, vagyis másfél forint. A közép jóságú törökdohánynak , feldolgozva, fontját hat shillingjével adják. A jól kezelt magyar dohány meglehetősen megközelíti a török dohányt, s az osztrák szivarok is jól kelnének. Igaz, hogy ez változtatással járna az ügykezelésben, de lehetséges az állam részére biztosítni az illető jövedelmet, anélkül, hogy a dohányipar és dohánykereskedés az állam monopóliuma maradna. Az osztrák liszt oly jó, hogy Brazíliába is nyereséggel szállítható. Hogy Ausztria tulajdonképi iparczikkei, nevezetesen kitűnő aczélárui, posztói, eszközei, papirja, készített börneműi az Atlanti tengeren túl nem találtak piaczot, s hogy az üvegnemüek kizárattak oly piaczokról, hol eddig keltek, — ennek fő oka a piaczok ismeretének hiánya és a tengeren túli rendes összeköttetések nemléte. Báró Wüllersdorfe tárgyat illető korábbi művében bebizonyitá, hogy „zenés«TMK«norma'», pontosságot kíván, melyet csupa vitorlás közlekedéssel elérni nem lehet. — Az államnak nem kell magának vállalkoznia ily összeköttetés létesítésére. — A magán vállalkozásra kell azt bíznia. Egy előbbi czikkben az „Ö. Z.“ kifejté, hogy csavaros vashajók lennének legczélirányosabbak az osztrák tengeri közlekedésre — mint több szakértő, s köztök a mostani kereskedelmi miniszter is, bebizonyíták. — Ezek aránylag olcsón kiállíthatók, s nagyon előmozdítanák a belföldi vasgyárosok iparát. Ily hajók készítésére az osztrák vas és aczél legalkalmasabb. A trieszti híres hajóépítő, Tonello, hir szerint kísérletet fog tenni ilyenek építésével. Követválasztási mozgalmak. Csengery Antal, lapunk belmunkatársa, múlt hetökén levelet intézett választói egyikéhez, melyben nézeteit az országgyűlés és annak teendői iránt részletesen is előadja. E levél, mely különben a jó programm minden kellékével bir, inkább csak az illetők tájékozása végett volt írva és elküldve, ennek tulajdonítható, hogy az csak egy hó leforgása után hozathatott a közönség tudomására. A felfedezés dicsősége a „Politikai Hetilap“-ot illeti, honnét azt átvéve, ezennel mi is közöljük. Pest 1865. sept. 15. Édes Barátom! Programmomat kéred, és pedig sürgetőleg ! Ismerve barátságodat, melylyel irántam viseltetés , sürgetéseid után azt kell hinnem, hogy követségem ügye forog veszélyben, s hogy az a bizalom, mely irányomban 1861-ben nyilatkozott, megingott vagy ingó félben van. S miután én közelebbről az erdélyi ügyben irt czikkeken kivül a P. Naplóban semmit nem írtam, s egyáltalában nem adtam jelét, hogy 1861-ben vallott elveimtől eltértem volna: azt kell hinnem, hogy e részben az én volt választóim nézetei változtak. Akár az egyik, akár a másik eset állott be: kérlek Téged, és kérem minden barátimat, engedjétek, hogy a választók alkalmasabb képviselőt, oly egyént keressenek, aki bizalmukat inkább bírja, vagy a kinek nézetei az övéikkel inkább egyeznek. Részemről örömmel lépek vissza a nehéz pályáról, mely reám nézve annyival terhesebb, minél inkább érzem a feladat nagyságát, melynek megoldását a jövő országgyűléstől várjuk, s minél kesvésbé vérmesek kilátásaim még most a sikerre. Jól tudom, hogy ily érzelmek közt is kötelesség, egy távolabb jövő reményében közreműködni, ha polgártársaim bizalma szólít. S nem az az egyén vagyok, aki a munkát, melyből, bárhova állíttatom, rendesen nekem több jut ki, mint sok másnak, kerüljem. — Azonban a közéletnek nemcsak egy tere van, melyen a hazát szolgálni lehet. S én kiváló előszeretettel viseltetem a sajtó iránt, a mely téren függetlenül, csupán lelkiismeretemnek adva számot, működhetem, egyaránt nem véve számba a hatalom intését s a helyzetről talán kevésbé jól értesült polgártársak tetszését. Programmomat kéred ? Tekints vissza, kérlek, politikai pályámra, s feltalálod e programmot! Minden más programm keveset ér. Semmi nem könnyebb, mint nagy szavakat, szépen hangzó frázisokat írni és mondani, — és nem tartani meg. Én utálom a nagy Ígéreteket, nem szeretem a nagy frázisokat. Viszonyaink közt a nagy Ígéretek — ámítás, s a nagy szavak csak a tehetetlenség vergődése! Programmomat kéred ? Lehet-e az más, mint 1861-ben volt? Avagy annyira változtak volna azóta a körülmények, hogy a sziklát, mely egyedül biztos alap lábaink alatt, a midőn minden egyéb inog, mozog, hullámzik közülünk, már elhagyhatnék? Az én jelszavam most is a törvényesség, azon évvel lobogóján, mely a nemzetnek visszaadta törvényes függetlenségét, s igazságot szolgáltatott a nép minden osztályának. A miért az ifjúság lelkesedésével epedtem, amin a férfiú reményeivel csüggök, mint az óriási tölgyet az elvetett makk, akkor foglalja mind magában ez egyetlen szó: 1848! Mondják, hogy e törvények ellenkeznek a birodalom érdekeivel, lehetlenné teszik nagyhatalmi állását. S a rendszer, melyet e törvények romjain emeltek fel, mivé téve a birodalom érdekeit, hová sülyeszté nagyhatalmi állását! A történet elégtételt szolgáltatott nekünk! Ellenséges viszonyok nem engedék kifejtenünk a 48-ks törvényeket, s az ellenkező rendszer, a kényuralom fegyverével kezében és az alkotmányosság glóriájával fején, egyaránt tehetetlennek mutatkozott, egyaránt megbukott. Most a közvetítéstől várják a sikert. Megválik, mit értenek a közvetítés alatt. Én csak törvényeink továbbfejlesztését érthetem. A nemzet önkormányzata, törvényes függetlensége, oly kincsek, melyek egyezkedés tárgyai nem lehetnek. Ugyanaz a kétoldalú szerződés, melylyel a nemzet trónjának örökösödési jogát az uralkodó családnak általadá, biztosította számunkra e kincseket. A közös ügyek minden oly értelmezését viszszautasítom, mely a pragmatica sanctioból folyó kötelezettségeken túlterjeszkedik. E kétoldalú szerződés biztosítja I. Leopold törvényes maradékainak a birodalom feloszthatlan birtoklását. Oly elv, a melyből önként foly a fejedelem egysége s a megtámadott birodalom közös védelme. A fejedelem egységénél fogva osztoznunk kell az udvartartás költségeiben, míg a birodalom védelmének kötelezettsége a diplomatia és hadsereg tartása terheinek egy részét rója reánk. Ennyiben tehát a had- és pénzügy a közös ügyek közé tartozik. Más részről azonban ugyanaz a kétoldalú v» *-«-» vljet v Alj KCVtVj biztosítja részünkre a külön, saját törvényeink szerinti kormányzást, az alkotmányos önállást, függetlenséget. A közös ügyek kezelésénél ez okból visszautasítok minden oly javaslatot, mely hazánk törvényes önállóságát nem veszi tekintetbe, s egyedül a kormányzási nagyobb kényelem szempontjából indulva ki, szorosabbra törekednék fűzni a Lajthán innen és túlnan fekvő országok érintkezését, mint amennyi épen jogos és szükséges, így a hadügyet illetőleg szükségesnek tartom a vezérlet közösségét, anélkül, hogy azért a katonaállítás, élelmezés és szállásolás, sőt — békés időkben, midőn az elhelyezést főleg az élelmezés könnyebbsége szabályozza — a katonaelhelyezés jogáról is le kellene mondania Magyarországnak. 1848 előtt is befolyt ezekre az ország, sőt az újonczállítás módja s a katonai kötelezettségek ideje is máskép volt szabályozva innen és túlnan a Lajthán, a nélkül, hogy ez által a birodalom védelmi ügyei legkevésbé is szén- t védték volna. Az öszhangzást az intézkedésekben a birodalom két részének kormányai és országos gyűlései legjobban közvetíthetik, fel lévén tehető, hogy ami czélszerűt, ami jót kíván és határoz az egyik, ön érdekében is követi a másik törvényhozás. Ugyanezt mondhatni az adók kivetését és beszedését illetőleg is. Ha vannak, amint fentebb érintem, közös terhek, nagyon igazságos, hogy azoknak viseléséhez a birodalom mindkét , önálló fele illető arányban járuljon. Az arány megszabása az egyezkedés tárgya a két fél között. Ez azonban nem feltételezi az adózási rendszer közösségét. A birodalom érdeke csak annyit követel, hogy a ránk eső rész is behajtassék. S a közelebbi évek tanulsága is meggyőzhető benszünket, minő veszélyes lenne oly rendszert fogadnunk el, mely szerint két külön kormány, a birodalom és hazánk kormányának végrehajtói közegei egymás mellett működjenek. Annyi volna ez, mint megörökíteni hazánkban a surló-odást, s folytonos tápot és alkalmat nyújtani a központosítás ingerének. Le kell fegyvereznünk a központosítási vágyat, fel kell oszlatnunk hivatalnokseregét hazai földünkön, különben egy percig sem lehetünk nyugton a foglaló hadjárat megkezdésétől. Előadom a kötelezettségeket, melyek a pragmatica sanctióból folynak hazánkra nézve, kijelölvén a jog és szükségesség határait azok teljesítésében. Elismerem, hogy ezeken kívül vannak még némely ügyek, melyek a viszonynál fogva, a melyben a birodalom többi országaival állunk, közöseknek mondhatók. Ilyenek a kereskedési érdekek s a vámpolitika. Egy vámterületet képezvén a birodalom többi népeivel, s a közbenső vámsorompók visszaállítása ellenkezvén érdekeinkkel, a vám és kereskedési politikát közös értekezés útján kell megállapítanunk. Ilyen közös értekezés útján intéztetik e politika külön fejedelmek alatt álló népek között is. Annyival gyakrabban fordul elő ily értekezés szüksége egy vámterülethez tartozó országok között Ez értekezés azonban a közös vámszabályzat tételeinek megállapításán, s esetenként, idegen vámterületekkel, világkereskedelmi útvonalak irányainak kijelölésén túl nem terjeszkedhetik. Részemről a belforgalom ügyének rendezését, a magyar- szert korona határain belül, s a hitel és kereskedelmi törvények hozását annyival inkább törvényhozásunk részére kívánom ezentúl is fenntartani, mivel meg vagyok győződve, hogy az az egység, amennyi nemzetgazdaságilag viszonyban levő államok között szükséges, különben is magától előáll rövid időn. A világtapasztalás ugyanis azt mutatja, hogy a mely mértékben hullanak le a kereskedelmi szabadság korlátai, s válik gyakoriabbá és élénkebbé a forgalom és érintkezés egyes nemzetek közt, azon mértékben fejti ki közöttök az érdekek kölcsönössége a jognézetek egyformaságát, mely aztán a hitel- és kereskedelmi törvények hozásában is önként bizonyos egyformaságot hoz létre. Hogy az értekezletnek, vagy bizottságnak, mely az érintett közös ügyek felett a koronával értekeznek, a magyar országgyűlés és a Lajthán túli országok törvényhozása egyenlő számú kiküldötteiből kell alakulnia, szintoly természetes, mint hogy az országgyűlések választottai között kormány által kinevezett tagok nem ülhetnek. Egyáltalában akként alkotandó egybe ez értekezlet, hogy se birodalmi törvényhozássá, se államtanácssá ne nőjje ki magát. Mindkettő központosításra vezetne. Szükség továbbá, hogy az országgyűlés küldöttei a legközelebbi országgyűlésnek mindenkor számot adjanak eljárásukról, bemutatván az értekezlet magyar és német nyelven szerkesztett jegyzőkönyveit. A nemzet minden évben, újraválasztás által. ítéljen aztán eljárásuk felett, kihagyván azokat a tagokat, akik többé, bármi oknál fogva, nem bírják bizalmát. Szükséges végre, hogy a közös ügyekben, a közös megállapodások folytán tett kormányintézkedések, a magyar korona országait illetőleg, a felség mellett levő magyar miniszter, s a Lajthán túli országokra nézve az ottani belügyvagy államminiszter által ellenjegyeztessenek. Miniszterekről szólok. Jele, hogy én feltétlenül ragaszkodom azon kormányformához, melyet az 1848-as törvények megállapítottak. Századunkban, mely a szakrendszert az iskolákba, s a munkafelosztást a gyárakba s a magánélet foglalkozásaiba is bevitte, kiáltó anachronismus a testületi kormányforma, élén egy mindent tudó kanczellárral vagy tárnokkal. Az állam nagy érdekei is megkívánják, hogy egy-egy szakember álljon mindeniknek élén, osztatlan figyelemmel, egész lélekkel. S ha magánügyeinket se bízzuk senkire számadás nélkül, annyival inkább követelnünk kell a felelősséget azoktól, akik a nemzet nagy érdekeit kezelik! Megannyi ok a testületi kormány ellen, melynek kebelén a naponként változó többséget nem vonhatni felelősségre. Ide járul, hogy az államok naponként ij meg új szükségei állnak elő, melyekkel a testületi kormány, a hivatalszobákban felnőtt, örökös tisztviselőkkel élén, csakhamar ellentétben találja magát. Tapasztalás mutatja, hogy amint a tudományokat nem lehet testületileg vinni előbbi’'--, úgy azon nagy eszmék is, melyek koronként előbbre viszik a nemzeteket, nem kormányi kareatkban születnek. Megannyi ok a rence-"___ii_________ Koronként a közigazgatás különböző ágai élére, akiknek ily átalakító nagy eszméik vannak. A parlamenti kormányformát értem, s azt a kormányformát, mely mellett a korona legfőbb tanácsosai a nép képviselői közel lépnek a kormányba, s addig állanak a közigazgatás egyes ágai élén, míg a többség bizalma török el nem fordul, vagy a kor szelleme el nem hagyja őket. Ismerem az indokokat, melyeket e kormányalak csalékony volta mellett fel szoktak hozni. Oly országokra hivatkoznak, melyekbe ez új kormányalakot a régi intézményekbe, a szabadságot a kényuralom fájába akarták beoltani. Részemről épen nem csodálom, hogy az önkormányzat rendszere rendőri államokban, a mindenható bureaukratia mellett, az állam fensőbb rétegeiben nem szilárdult meg, valamint megfordítva, természetesnek találom azt az élethalálharcot, melyet 1848 előtt helyhatósági rendszerünknek a bureaucraticus kormánynyal folytatnia kellett. Öszhangban kell állaniok az állam intézményeinek. A parlamenti kormány, az országos önkormányzat rendszere, csak oszhangban a helyhatósági önkormányzattal állhat fenn. Önkormányzat felül, az országos, önkormányzat az alsóbb rétegekben, a megyei és községi ügyek kezelésére nézve , egyaránt a többség kifolyása lévén egyik és a másik, nem hogy kizárnák egymást, mint a merev centralista párt tanítja, sőt egyik a másikat kiegészíti, fedtételezi és kölcsönösen biztosítja. Nem kis előhaladás az államtudományra nézve, hogy elvégre oly államokban is kezdik ezt belátni, ahol eddig a legmerevebb központosítás uralkodott, mint Francziaországban. Íme, barátom, a legfőbb elvek, melyeknek elnöklete alatt óhajtanám hazánk viszonyait a birodalomhoz, és hazánk belügyeit rendeztetni. Sikerül-e a megoldás már a közelebbi országgyűlésen ? Részemről, ismerve a tényezők véleményeit, akik a megoldásra befolynak, és szemem előtt tartván a határokat, amelyeken túlmennünk egyaránt tlt a hála őseink iránt, kiktől jogainkat örököltük, és a kötelesség utódaink iránt, kik egykor tőlünk kérik számon a szent örökséget, a nagy reményeket, mint fentebb is mondom, a közeljövőben nem táplálok. E reménytelenség azonban nem zárja ki a küzdés kötelességét, nem zárja ki a siker, a szerencsés megoldás reményét egy távolabb jövőben. Előkészíteni e jövőt, már magában érdem. S ha a jövő országgyűlésnek nem sikerülne megoldani a nehéz feladatot, talán sikerül előmozdítania a meggyőződést, hogy minden beolvasztási törekvés, alkotmányos utón is, bárminő alakban, szintúgy meghiúsul, mint előbb a nagysándori megoldás kísérlete. Azonban, minél közelebb jutunk a megoldás felé, innál inkább éreznünk kell a felelősség nagyságát, mely reánk nehezülne, ha a kiegyezés nem azon törnék meg, mivel a nemzet jogaihoz, függetlenségéhez ragaszkodott, hanem az általuk elkövetett politikai hibák következtében. Nemcsak Magyarország, hanem a birodalom összes népeinek, sőt az egész polgári salt világnak szemei függenek ez időszerint a magyar országgyűlés tagjain. Nemcsak Magyarország, hanem a birodalom összes népei s a polgárisalt nemzetek közvéleménye fog ítélni eljárásuk felett. E pillanat nagyszerűségét egyaránt érezniük kell a képviselőknek, akik előtt talán még nagyobb feladat áll, mint őseink előtt, midőn a