Pesti Napló, 1865. november (16. évfolyam, 4662–4686. szám)

1865-11-21 / 4678. szám

267 4678 Kedd, november 21. 1865. 16. évi folyam. Szerkesztési iroda: Kiadó-h­ivatal­ Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden kös­emény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek vsak am­­i­t Izerek­től foga­­dtatnak el. Ferencziek ter­e 7. földszint. A lap­­­nyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mény­ek) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők. APLÓ Előfizetési feltételek: Hirdetmények dija: Vidékre, postán TMg7 helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 írt 50 kr. o. é. Évnegyedre : 5 frt 25 kr. o. é. 7 hasábos petitor egyszeri hirde­­tésnél 7 nj kr. Bélyegdij külön 30 nj kr. Nyílt­ tér: 5 hasábos petit­sos 25 nj kr. Pest, nov. 20.1865.­ ­ A bécsi lapok mind szólanak a kö­zelebbről megnyitandó számos ország­­gyűlésről. November 23-ikán nyílnak meg a Lajthán túli tartományi gyűlések. A horvát országgyűlés megnyílt, valamint az erdélyi is, és három hét múlva meg­nyíl­nak a magyar országgyűlés termei. Még eddig a bécsi lapok nem képesek valami határozottat mondani mindezek­ről. Nemsokára kénytelenek lesznek ha­tározott vélem­énynyel állam elő, s ré­szünkről nagy mértékben érdekel az, mint viselik majd magukat a volt centralista lapok a népek és tartományok képvisele­tének együtt s nyilatkozata irányában. Előre láthatólag soha sem voltak e­lég oly zavarban, mint ekkor lesznek. Ismer­jük véleményeket, mert külön-külön min­den ors­zágcsoportozatról el-elmondák né­zetüket alkalom szerint. De majd midőn egy ugyanazon nap kell beszélni Alsóó- Ausztriáról, Csehországról, Gallicziáról, Magyarországról, Er­délyről és Horvátor­szágról. — a mennyi következetlenséget életükben elkövettek ama lapok, mind egy szuszra kell elmondaniok. Érdekes lesz, midőn majd Gallicziával és Csehországgal szemben azt kiáltják, le a foederalismussal, éljen inkább a dualis­­mus; Horvátország irányában: le a dua­­lismussal, éljen a foederalismus (a bécsi lapok egy része már is nagy sympathiát mutat azon horvát párt iránt, mely a cseh foederalistákkal tart); mint hordják le a szíriai szlovéneket nemzetiségi követelé­seikért, s mint hirdetik a nemzetiségi leg­szélső kivánatokat a románok érdekében ; mint feledkeznek meg a csehek irányában vitatott dualismusról, és lesznek februári pátensesek, midőn az erdélyi unióról és Sz.­István koronájáról lesz szó. Nem lesz csoda, ha azt fogják kiáltani, hogy a birodalom anarchiában van,­­ holott az anarchia csak az ő fejükben van, még pedig a legteljesebb anarchia. Azon­ban nem lehetetlen — és óhajtjuk is — hogy saját következetlenségeiknek ily kö­zelről való összeállításán saját maguk ki fognak józanodni, s belátják, hogy a vi­lági viszonyokat nem lehet egy előlege­­sen fel­vett eszme szerint szabályozni, ha­nem a politikai alkotás, mint minden más alkotás tehetsége a dolgok természetének és törvényének számbavételével lehetsé­ges. Újat és maradandót csak ezen alapon lehet építni —­­ minden egyéb akár jó, akár részakaratú szándék vagy tudatlan­ság, vagy eszelősség. Azonban még a megtérés után is lesz­nek a bécsi lapok közt kivételek, melyek azt hiszik, hogy a létező nagy viszonyok közt segítnek valamit a prókátori fogások, hogy a teljes gőzzel haladó események vonatát egy-egy sophisma képes fenn­akasztani,­­ és egy egy Lustkandel dr. jogot, történetet képes álokoskodásaival megmásítani. Az új „Presse“ csinálni fog a maga sa­ját használatára új jogtant, történetet, nemzetgazdaságot, sőt még statistikát is. Utóbbinak érdekes példáját adta csak közelebbről is. Azt mondja: 1864 ben Ma­gyaror­szágon az adóhátralék az adónak 82 percentjét tette, míg Ausztriában és Csehországban 2, Szíriában 7 percentjét. Állítja, hogy a­mivel Magyarország keve­sebbet fizetett, azt a Lajthán túli tartomá­nyoknak kellett kipótolni. Ezt meri állítani a „Presse,“ holott sa­ját közönsége, a Lajthán túliak tudják legjobban, hogy a magyarországi adó­­hátralék miatt soha sem vetettek ki adó­pótlékot a Lajthán tuliakra — mint a „Debatte“ helyesen jegyzi meg. Utóbbi lap felhozza, hogy 1863-ban, midőn Ma­gyarországon oly nagy volt az inség, az adónak 26 percentje maradt hátralékban (közel 6­0-1 millió­ért); de ugyanazon év­i­en Bécs városa az adó 8 perczentjével maradt adós.­­ Bécs pedig a birodalom központja, nagy pénzintézetek, gyárak és az udvar székhelye, és sok ezer gazdag tő­kepénzes és a birodalmi központi hivata­lok lakhelye. Keleti Gallicziában­ ugyan­azon évben 18 percent volt az adóhátra­lék. Erdélyben, melyet hűségéért annyira dicsértek, 38 percent. Utóbbiakat nem említi az új „Presse“. A „Debatte“ összeállítja több évről a különböző országbeli hátralékot. Az ered­mény : Alsó-Ausztriában 12, Krajnában 10, keleti Gallicziában 20, Bukovinában 24, a Partvidékeken 27, a gazdag Velen­­czében 9 perczent volt az adóhátralék. Igaz, hogy Magyarországon az 1864-ik év vé­gén az adóhátralék 40 perc­zent volt , de kiemelendő, hogy hivatalos adatok szerint a múlt évekbeli hátralékokból még csak 8 perczent volt fizetetlenül, s így az 1863- diki 26 perczent hátralékból 1864-ben még csak 8 perczent volt meg; mig a gazdag Alsó-Ausztria 1863-ki 8 perczent hátralékából 1864-ben még 5 perczent volt fizetetlenül. És ily adatok után meri még állitni az uj „Presse“, hogy a Lajthán tú­liak pótolják ki a magyarországi hátralé­kok miatti hiányt. Tudósítások Erdélyből. i. Kolozsvár, nov. 17. 1166. A követválasztások legnagyobb rész­ben bevégződtek ; a nép mindenütt a leg­nagyobb komolysággal és higgadt meg­fontolással viselte magát ; semmi kelle­metlen összeütközés, vagy jelentékenyebb súrlódás sem történt, mi nyilván bizonyít­ja, hogy Erdély népei egymás iránt jó indulattal viseltetnek, s ha kívülről jövő agitatiók nem zavarják, valamint ezred év óta, úgy ezután is meg fognak férni egymás mellett. Az ország celebritásai körülbelül már mind beérkeztek , s a még távollevők hol­nap fognak megérkezni, — vasárnap, 19- kén, az összes követi és királyi hiva­talosok személyzete „ veni sancte“-ra megy a piaczi főegyházba , s ezután fognak kö­vetkezni a bemutatások. — Hétfőn, azaz 20- ikán lesz a gyűlés tulajdonképeni meg­nyitása és a királyi leirat felolvasása. — Maga Kolozsvár nagyon csendes, zajtalan — sehol egy lobogó, semmi lárma, mert a szivek fenekére zárt ör­öm meg akarja várni a felséges második leiratot, midőn reményeink és vágyaink összessége, a­z unió, már szentesitve is lesz. Addig folynak a magános és nyilvános confe­­rencziák , hol az unió ügynek régi hősei és új bajnokai a közös törekvésben és egyetlen czélban találkoznak. A magyarok és székelyek mind megér­keztek, a románok nagy része is itt van már , a szászokat csak holnap estére várják. Horvát tartomány­gyűlés, Zágráb, nov. 18. A bizottmányok az igazolási munkálatok nagy részét bevé­gezték. E bizottmányokban élénk vita tárgya volt az, hogy a báni tábla ülnökei­nek legyen-e helye és szavazata az or­szággyűlésen. Az igazolási viták valószínű­leg az országgyűlésen is kiválóan élénkek lesznek, miután több választás ellen til­takozás történt. A bizottmányok több, nevezetesen ha­tárőri választást megsemmisítendőnek vé­leményeztek, ezek között van a v­o­l­t kanc­ellár, Mazuranics választása is. A napokban 66 képviselő egy közös programaiban megállapodás végett gyű­lést tartott a kereskedelmi kamara épüle­tében. — E párt az, melyet a „Pozor“ „Nemzeti szabadelvű ellenzék­nek“ nevez. Vezére ennek Mazura­nics, tagjai a főispánok, a főbb tisztvi­selők és a határőri képviselők, kik a meg­bukott Schmerling-féle rendszer befolyása alatt és többnyire törvénytelen eszközök felhasználása által jutottak a képviselő­­házba. Figyelmet érdemel, hogy e párt S­tr­osz­­mayer püspököt is meghívta gyűlésébe, de a főpap a meghívást visszautasította.­­ A zágrábi kereskedelmi kamara egy beadványt készített a horvát országgyű­léshez, melyben a déli vaspálya-társulat engedélyének átvizsgálását sürgeti. A nagy­kanizsai gyam­asima százados­­ ünnepe folyó hó 5-én ünnepeltetett meg, daczára a kedvezőtlen időjárásnak, nagy számú résztvevő közönség jelenlétében és fényes diszszel. Az ünnep a kegyes-rendiek egyházá­ban végzett Isten-tisztelettel vette kezde­tét, hol a kegyes-rendiek házfőnöke, nt. Berzay Elek úr, az ünnep nagy jelenté­séhez mért lélekemelő beszédet mondott az ájtatos hallgatókhoz; mise közben a tanuló ifjúság dalköre egyházi énekeket zengett szabatosan, összevágólag, mi a hí­vek ájtatosságát meghatóan fokozá. Isten­­i tisztelet után Farkas K. kis-komáromi­­ esperes úr olvasta fel a megyés­ püspök áldást küldő levelét. Az egyházból az ifjúság s a résztvevő közönség minden osztálya a lengő zász-­­­­ók vitele mellett a „Zöld fához “ czitűzett szálloda nagy teremében sereglett össze, hol is a gymnasima erélyes igazgatója, I. Könnye Alajos úr csengő és szabatos szónoklattal az ünnep értelmét következő velős és jól dolgozott beszédben ismerteté meg : „Mélyen tisztelt gyülekezet! Minthogy a tár­sadalmi lét élén a tanuló ifjunemzedéknek ket­tős, u. m­. valláserkölcsi és honpolgári irányzatban kell fejlődési mozzanatait intézni; azért gyanna­­siumunknak ezen örömünnepén az ur sz. hajléká­ban már teljesítvén vallás-erkölcsi kötelmeinket, onnan ide sereglettünk, hogy, mint édes magyar hazánknak zsenge polgárai, honpolgári irányzat­ban is nyilvánitunk keblünk szebb érzelmeit. — Zengjen tehát ártatlan ajkaitokról először is nem­zeti imánk: „Isten, áld meg a ma­gyart!“ „Göngyölítsd ki gyronasim­unnk nemzeti zász­lóját, hadd olvassam le ama nagy horderejű igé­ket, melyeket arany betűkkel lenget felénk : „Szív­, ész és erényben légy erős, ne csak karddal csupán!“ Hazánk és nem­zetünk remény virága, tanuló-ifjuság! Hogy a hazának méltó oszlopaivá növekedjél, vésd eltö­rülhet­lenül szivedbe e nevelészeti alapelveket fennen hirdető szavakat: „Szív­, é­s­z és erényben légy erős, ne csak karddal csupán !“ „Igen, uj korszak , uj teendőkkel virradt reánk! Ha az európai művelt népekkel a közjó­lét felé párhuzamban haladni őszintén óhajtunk , ne azt kiáltsuk : „Adjatok f­e­g­y­v­e­rt, hadd ontsam vérem­et!“ Hanem azt, hogy : „A­djatok világosságot, még több világosságot“! Közjólét és önállósághoz a nemzeteket csak a közművelő­dés biztos fénye vezérli. Tudomány nélkül ma már anyagi jólét alig képzelhető, anyagi jólét nélkül pedig sem egyes, sem nemzet önállólag nem lehet. Végig nézve Európa nemzeteinek tör­ténelmén, igazolva fogjuk találni a mondottakat. Ha szebb jövőnket, „miután oly buzgó imádság eredez százezerek n­y­a­­kán,“ megalapítani igazán akarjuk , úgy emel­kedjünk a tudományok terén is Európa műveit népeivel egy színvonalra , mert szebb jövőnk megalapításában főtényező az iskola, mely hi­vatva van arra, hogy az uj nemzedéknek irányt adjon. Mégis, hazai közügyeink sorában, fájda­lom, alig találunk egyet is, mely oly elavult ál­lapotban volna, s melyre a közönség oly kevés kegyeletet szentelne, mint a közvéleménynek azon mostoha gyermekére, melyet i­s­k­o­l­a ü­g­y­­n­e­k nevezünk ; pedig amaz országos csatornák, melyeknek feladata a tudományt a nemzet min­den rétegeibe átszivárogtatni, édes mindnyájunk kegyeletes figyelmére kiválólag méltók. A tudo­mány az ismert világ nagy hatalmassága! „Ala­pítsunk — mond korunk egyik jeles írója — iskolákat, és nem lesz szükségünk börtönökre; terjeszszük meghono­­sít­­­v­a a tudományt, és nélkülözhető­vé teszszük a koldusbotot.“ Nemze­tünk az isteni gondviselés folytán új hazát sze­rezve, védbástyául ékelé be magát a keleti vad­ság s a nyugati polgáriasodás közé, és kénytelen volt a múltban karddal védeni önállását s az európai műveltséget, és e miatt a szellemi haladás terén nem fejthetett ki kellő tevékenységet. Volt megannyi várunk, de nem voltak tanintézeteink megfelelő léts­ámban, így Zala-Somogy megyék­­nek, melyek hazánk Dunán túli k­ies térségén 215 □ mfldet hatodfélszázezer lélekkel foglal­nak el, volt elég vára; de fensőbb tancsarnoka egyetlen egy sem! Azonban, bármily homályos is beborult ég alatt a hold nélküli éj, egyes fény­sugarak mégis vezérkednek benne ; még a ked­vesünk sir­ja fölé emelt kereszt is vet vigasztaló sugárt kesergő keblünkre ; erős belviszályok, a ta­tárjárás, a mohácsi vész stb. sújtották a magyart, s mégis „meg fogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán;“ mert a midőn a baj legnagyobb volt, megjelent nemzetünk védan­­gyala, támasztván nemtöket. Illy nemzeje vala 1763 bán vidékünknek gróf Batthyány La­jos, hazánk dicső nádora, ki 10,000 ftnyi ado­mányozásával megveté Nagy-Kanizsán a ke­gyesrendi gymnasium alapját. Ámde Koller Ignácz veszprémi püspök ő nmltja az intézet megnyitásához beleegyezését, az alapítvány cse­kélysége miatt, megtagadván, csak az 1765-ki év nov. - kén, épen 100 évvel ezelőtt nyittatott meg gymnasiumunk, miután nemes Zalamegye azon épületet, melyet városunkban közköltségen ka­tonai laktanyának állíttatott, a kegyes rendiek­nek átengedte, a nemes város pedig az általa építtetett kis templomot adá át imaházul intéze­tünknek. Mindjárt az i­dő évben 390 ifjú íratta be magát rendes tanulóul, a következő évben pedig az 500 at meghaladta az ifjúság száma , mert még ekkor a testvériesség boldogító köteléke nem vo­lt széttépve ; a szomszéd kisebb testvér nép, hogy a nagyobb testvér nyelvét, jellegét átsziv­­ha­sa, szellemi határvárunkba szívesen adá gyer­mekét, horvát ajkúak képezvén ifjúságunknak nagy részét tanodánkban, kik visszatérvén ha­zájukba, a testvéri egyesülés szent frigyének megköt­vén oly di­só eredmény­nyel buzgól­­kodtak. „Igen, szellemi virulásnak indult kora hajna­lán gymnasiumunk, ámbár a tanároknak az ala­pítvány csekélysége miatt nélkülözések köz­­ött kellett teljesíteni magasztos hivatásuk kötelm­ét. 1777-ben dicső emlékű uralkodónőnk , Mária Terézia, a tanárok sanyarú helyzetén segítendő, intézetüknek évenkénti segélypénzt utalványoz­ván, második alapítójává lön gymnasiumunknak. Áldássék emléke felséges unokáiban. Éljen uralkodó fejedelmünk! Zengjen ajkaitokról a fe­jedelmi dal : „Tartsa Isten kirá­lyunkat.“ „Gymnasiumunk 1851-ig, mint 6 osztályú kö­zéptanoda, 6 tanárral, 1851-től pedig a jelen évig, mint 4 osztályú algymmasium, szintén 6 tanárral árasztá a közművelődés áldásait. — Ámbár vol­tak ezen hazai tanintézetnek is, mint magá­nak a drága honnak gyászos évei, midőn al­á nyújthatott 40 ifjúnak szellemi tápot, mégis meg­haladja a 20,000-et azok száma, kik e lefolyt szá­zad alatt itt nyertek kiképzést, oktatást. Intéze­tünk volt növendékei közül az idő rövidsége miatt nem említvén a Somsichokat, In­­ke­y­e­k­e­t, nem a jelenlevő két követjelöltün­ket, Sümeghy Ferenczet és Királyi Pált, csak a nemzet bölcsét, Deák Ferenczet hozom fel, kire nemcsak intézetünk, hanem maga édes magyar hazánk, sőt az egész művelt világ büsz­ke lehet; kire minden igazgató nyugodt öntudat­tal mutathat tanítványai előtt, mondván r­aj­ta fiuk, utána! Se névre: Deák Fe­ren­c­z, méltán kiálthatod, ifjú nemzedék, szív­ből fakadt háromszoros „élje­n“edet. Éljen ! Éljen! Éljen ! Mondd el csak, intézetünk ezen évben első jelese, Wlassics Gyula: „Ki az igaz hazafi ?“ (Itt következtek a szavalások és minden két szavalás után az ifjúsági dalárda egy-egy éneket zengedezett négyes hangokban, mígnem az igazgató, szózatát bezárandó, közbeszólt:) „Elég, fiuk, ezúttal részetekről, hisz örömün­­nepélyünk folytatását — társasbeszéddel —­ e teremben edzettebb honfiak óhajtják átvenni; de mielőtt átengednék e tért, tegyük le a fiúi ke­gyelet és hála adóját a mélyen tisztelt gyüleke­zet szine előtt a haza oltárára, áldva gymnasiu­mnnk dicsőült alapítójának lángkeblű utódát, herczeg Batthyányi Fülöpöt, kinek kék és fehérszinü családi lobogója leng előttünk, lebegjen hófürtei felett a derült ég áldása. Áld­juk megyénk és városunk lelkes közönségét, hogy buzgó törekvésük folytán közreműködési tan­csarnokunk nyolcz osztályúvá emelkedhessek. Végre kérjük nemzetünk hatalmas Istenét, hogy adjon : „szebb jövendőt e hazá­nak, bús napjai már valának!“ Éljen a haza! Zengjen a haza dicsdala : „J­á­r­­jatok be minden földet!“ A több helyütt zajos éljenzéssel és tap­sokkal fogadott beszéd után az ifjúság mutat­ be zsengéit ama haladásnak, me­lyet a tudományok és önképzés terén jeles tanáraik vezetése alatt szerzett, s e sike­rült bemutatás szülőt és vendéget édes megelégedésre ragadt; valamint a pontos­sággal és összevágólag eldalolt énekek di­cséretükre válnak a fiatal énekeseknek, s fáradhatlanul buzgó vezetőjök és oktató­­jok, I. Leihinger Károly urnak. Az ünnepnek e szívemelő része után a nevezett szállodában rendezett társas ebéd vette kezdetét, s a meghívottak és az ün­nep részesei közt mintegy 400-an voltak jelen. A pohárköszöntések egymást várták; szebbnél szebb szónoklatok, elmés ötletek, vidámságra intő életek voltak hallhatók , s ezek közt megjegyezni is felesleges, hogy az ünnep undoran és jó kedvvel fe­jeztetett be.­­ A pohárköszöntések közt Farkas K. esperes, Könnye Alajos igazgató, Hegedűs József uradalmi ügyész, Sümeghy F­erencz és a vendég­kép megjelent Királyi Pál, valamint Presburger orvos és az izraelita hit­község rabbijának beszédei tűntek ki. Sajnáljuk , hogy e mély benyomást okozott, s e kedves emléket visszahagyó ünnep leírását azon megjegyzéssel kell kísérnünk, hogy azon sem a káptalan, sem a megyei hatóság képviselve nem volt, s az érdekelt vidék értelmisége is meglehetős gyér számban jelent meg. A nagy­kanizsai gymnasium százados múltja több részvé­tet érdemlendett. tosságát tekintsük, melyek felett ország­gyűlésünknek határozni kell: elmondhat­juk, hogy talán soha nagyobb feladás még nem jutott törvényhozásnak. De ép oly bizonyos, hogy e feladást nem utasít­hat­juk el, hogy megoldásának szükségéről meg vagyunk győződve valamennyien, s hogy azon elvek iránt, melyeket követ­nünk kell, a nemzetnél teljes egyetértés lé­tezik. Egész múltúnk és a nemzet egyértel­mű akarata kijelölte az irányt, melyet kö­vet­nünk kell, s ez az, a­miért én, méltányolva helyzetünknek nagy nehézségeit, mégis azon reménynyel nézek jövő törvényho­zásunk elébe , hogy az nagy feladá­sát, melytől hazánk jóléte , a biroda­lom hatalma és népeinek szabadsága fü­gg, meg fogja oldani.­­ Megoldani azon alapokon, melyen kívül semmire biztosan építeni nem lehet, a jog és törvény alapjain azon elvek szerint, melyeket sértve nagyot és állandót korunkban nem alkothatunk, a polgári egyenlőség és al­kotmányos szabadság elvei szerint. Egy más alkalommal előadtam önök előtt nézeteimet azon legfontosabb kér­désekre nézve, melyek felett jövő törvény­­hozásunk határozni fog. Miután önök mai megválasztásom által ezek iránt helyben­­hagyásukat mondották ki, nincs hátra egyébb, mint hogy újra kimondjam, hogy ezen elveimhez ragaszkodva, tehetségem szerint teljesíteni fogom kötelességemet , elkövetve mindent, hogy önök bizodal­mára méltónak mutassam magamat, mely­ért most csak mély köszönetemet fejez­hetem ki. vet választási mozgalmak. Budán tegnap, nov. 19-én tartatott meg a kép­viselő választás; az első kerületben b. E­ö­t­v­ö­s József, a másodikban, miután Balássy Antal a kerület 61-diki jeles képviselője visszalépett; Ráth Péter gyógyszerész választatott meg, mindketten egyhangúlag. Eötvös József vá­lasztóihoz a következő beszédet intézte: Hontársaink bizodalma a legszebb juta­lom, melyet a közélet mezején elérhetünk. Kettőzteti annak becsét, midőn általa pálya nyílik előttünk, melyen hazánknak szol­gálhatunk, s oly időben, mely a nemzet jövőjére nagy befolyást fog gyakorolni, s ha nem tevékeny­ségem eddigi eredmé­nyei, de törekvéseim bűntársaim előtt ju­talomra méltóknak látszottak, bőven meg­jutalmazva érezném magamat, ha az or­szágnak bármily választó­kerülete által arra szólíttattam volna fel, hogy a jövő törvényhozásnál képviselője legyek. Meny­nyivel inkább most, midőn hazánk nagy­hírű fővárosa méltatott e megtiszteltetésre, midőn mint azon helynek képviselője lép­hetek a törvényhozásba, melynek minden köve nemzetünk szebb múltjára int, s mely­hez engem, ki itt születtem, életem leg­szebb emlékei kötnek. Nem ámítom magamat a nehézségek iránt, melyek a jövő törvényhozásra vár­nak, s mélyen érzem a felelősséget, melyet, önök bizodalmát elfogadva, magamra vál­lalok. A nagy átalakulás, melyen hazánk 1848 -an keresztül ment, alkotmányos életünknek hosszú felfüggesztése, s az eltévesztett kormányrendszer, mely 16 évig folytatva, az államnak és minden egyesnek jólétén mély sebeket ejtett, alap­jaiban megrendité állapotainkat, s akár­­ a tárgyak számát, akár azoknak fon­ Arad nov. 18. 1805. Arad városa alk­otmányos jogainak legszebbi­­két — az országgyűlési képviselő választását — ma gyakorolta. Reggel 7­2 órakor, a városház előtti e czélra feláilitot sátorban megjelenvén Török G­á­­b­o­r• városunk köztiszteletben álló, középponti bizottmánya elnöke, a jegyző és bizottmányi ta­gokkal Andrányi Károly polgártárs ink­eb baráti nevében Aczél Pétert, Bökényi János Fábián Gá­bort és dr. Aradi István Csemegés Károlyt ajánlva követjelölteküt, felkérék elnök urat, mi­szerint a szavazást követjelöltjeikre terjeszsze ki. Minek folytán 8 órakor a három nevezett jelölt­re megkezdetett a szavazás,­­ körülbelül hél felé már a szavazók számából­ lehetett az ered­ményre következtetni. Fábián Gábor elejétől folyton absolut majoritásban volt. A szavazás a legnagyobb csend és rendben folyt estel­ 8 óráig, midőn Fábián részén 74 számmal volt az absolut majoritás, és estek­ 83/4 órakor, a midőn is Csemeghi Károly követjelölt Fábián részére visszalépve, választói Fábiánra szavaztak, — a jegyzőkönyv 109 a b ■­­0­­ ti­­ majo­ritással Fábián részére bezá­ratott. Cserepes Ferencz a szavazat befejeztével a párt zászlóival 11 megválasztott követ után ment saját labára az­alatt, mig elnök a követválasztás ere­dményét kihirdette. Sebesedett „éljen“ ráz­­kódtatta meg a léget, midőn Török Gábor ki­mondó, hogy Fábián Gábor Arad stb. k. város általános többséggel megválasztott országgyűlési képviselője F­ábián a sátorba lépve, annak korlátja előtt emelt helyen Török Gábor, mint elnök, átadá ne­ki a választási jegyzőkönyv egyik példányát, m­int megbízó levelét, mire a követ tiszta, érthe­tő hangon­zép beszédet tartott, előadva, miként jól tudja, hogy tudományos képzettségben; van a városnak felette álló férfia is, de becsületességre nézve, bátran kimondja, senki sem áll felette, s köszönettel fogadta a megtiszteltetést, s értette a független magyar hazát és Arad városa vá­lasztóit. B­al­a­s­sa-G­yar­m­a­t, nov. 16. Megyénk legújabb alkotmányos életének ezen nevezetes napja (melyre t. i. a minden kerület­beli képviselő-választások e megyében határozva lőnek) kerületünk székhelyén valódi ünnepévé avattaték a polgári jogok egyik legszebbike gya­korlatának az által, hogy Szontagh Pál, a kerület jelöltje, osztatlan akarattal és lelkese­déssel lett képviselőnek megválasztva. A választási gyűlés — miután gr. Forgách József mint k­inevezett elnök, saját tudósítása szerint megjelenni akadályozva vala — Szi­­lassy Miklós alelnök által 9 órakor meg­nyittatván, ugyan ő a megye nagy tetemében te­temes számmal egybegyült választókhoz azon kérdést intézé: akarnak-e S­z­o­n­t­a­g­h Pálon kívül — kinek neve harsányan haragoztaték — még más valakit képviselőül ajánlani? S miután az erre adott válasz egyhangú „nem“-mel jön ki­fejezve :Szontagh Pál elnökileg, törvé­nyesen megválasztott képviselőnek jelenteték ki. Mire a derék hazafi ékes beszédben fej­ezé ki választói irányábani köszönetét, megjelölve egy­szersmind az irányt, mely őt a közbizalom által ráruházott ontos küldetésben vezetni fogja, s mely — miután abból kitűnt, hogy ő is ors­zágo­­san tisztelt Deákunk zászlója alatt kíván küz­deni — az összes választók hangos tetszésével találkozók. A beszéd szószerinti szövege imez: „Tisztelt választók. „Meg vagyok hatva a bizalomnak ezen fényes nyilatkozatától, mely irányomban azzal tanusít­­tatik, hogy ezen v. k. országos képviselőjéül egyhangúlag kívánt megválasztani: vagyok, a legnagyobb mértékben va­gyok távol azon képzelettől, hogy ez é­demnem­­nek volna eredménye; vagy hogy én tán szülv­égesség, a kor­nak nélkülözheted-a emb­­rén­k tartanám magamat; nem tulajdonítom azt egyéb-

Next