Pesti Napló, 1866. május (17. évfolyam, 4809-4833. szám)

1866-05-23 / 4826. szám

ne—4826 Szerda, május 23. 1866. 17. évi folyam, Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Kiadóhivatal: Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre : 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petitsor 25 uj kr. Pest, május 1866. "Vélemény az erdélyi részek assimilatiójáról. I. 1848-ban magyar királyságunk ősalkotmányas lényeges reformon ment át, ez azonban csakis reform volt, és nem radicális újbólialkotás. 1848 nem tette „tabula rasa“-vá a múltat, hogy helyébe valami egészen újat teremtsen, a nemzet nem mondott le ősalkotmányáról, hanem midőn az összes népet felszabadítá, esen népet visszavette az alkotmány sánczai közt. A magyar alkotmány e szerint a haladó kor szellemével s az államházvitelnek a világ-civilisatióhoz alkalmazásával lényeges módosításon ment ugyan át, amelynek természetes következményei el sem áradhattak; de ez nem volt egyéb, mint reform az alkotmányon, s így ősalkotmányunk mindazon alapelveinek és jogainak, melyek e reformmal összeütközésben nem állanak, sértetlenül fenn kell maradniok, valamint más részről minden oly intézménynek, mely a reform átvitelére lényeges akadályul szolgál, múlhatlanul meg kell változnia, s illetőleg eltöröltetnie. Két nagy reform-ténye volt az 1848-ki törvényhozásnak, melyeknek természetes következménye a többi, s melyek maguk is egymásból természetesen folytak ki. A jogegyenlőség elve kimondatott, s az addig pár százezerre menő „populus“ közé, mely az ország nemeseiből, s általános nemességgel vagy polgári joggal biró egyes nép töredékeiből állott, egyszerre tizenkét milliónyi szabad polgár lépett be. És midőn e szabaddá tett nép belépett az alkotmány terére, nemcsak azt igénylé, hogy rablánczai letörjenek, de követelt a jog által polgári jóllétet is. A törvényhozás erről is nemesen intézkedett, birtokot adván a népnek, s elfogadván általánosan a közterhek hordozását, mi által a népnek adott birtokra nézve, addigi tulajdonosaik kártalaníttassanak, az államháztartásra nézve pedig múlhatlanul növekedő költségekben minden polgár, vagyona arányában, osztozzék. Az állam szüksége valamint jövedelme a szabad nemzet tízszeresedése által szintén tízszerezve jön, s ezen nagy háztartás kezelése többé nem mehetett a régi primitív közegekkel. A collegialis vagy dicasterialis kormányzás lehetlenné vált, nemcsak azért, mert százak érdekei és igényei helyett milliók érdekei és igényei lépvén előtérbe, a kormány élén a különböző szakértelemnek hiányoznia nem lehetett; de azért is, mert a népfelszabadulás után a dicasterialis formával alkotmányosan kormányozni lehetetlenség. Alkotmányos kormány nem lehet felelősség nélkül. Ez kétségbe vonhatlan igazság. Azon felelősség pedig, mely alatt ős dicateriális kormányunk állott, a nép felszabadulás után többé fenn nem tartható, mert nem ellenőrizhető. És ha ez állítmányom is igaz — amit azonnal bebizonyítani törekszem — úgy mélhatlanul gondoskodni kellett törvényhozásunknak a népfelszabadulás adásával egyszerre oly kormányzati forma megalapítására amely az alkotmány folytonosságát lehetővé tegye, s erre csak az Európa szerte honosult felelős szakminiszteri rendszer lehetett alkalmas. Tarthatlan volt pedig a dicasterialis rendszer azért, mert e rendszernél a felelősség közvetlenül a nép irányában gyakoroltatik, s a nemesség helyét most az összes nép megosztván, ily nagy tömeg által a közvetlen kérdőre-vonás, valamint irányában a közvetlen felelősség - - gyakorlatilag kivihetetlen. A dicasterialis rendszernél a nemzet a király mellé állitá a korlátnokat, s ennek megrendelé, hogy az uralkodónak a törvénynyel ellenkező tanácsot adni ne merészeljen, s a király törvényellenes rendeleteit ne ellenjegyezze, s ha ellenjegyezte, az országgyűlés joga volt az ily tanácsost halálra s javai elvesztésére ítélni; de még itt nem határozódott az ellenőrködés, az országos és megyei hivatalokat az ország és megye választá, s ezek az országgyűlésnek és illetőleg a megyének voltak felelősek. Ha a fejedelem tanácsa hamis tanácsadás által vétkezett és törvénytelen rendeletet adott ki, az alárendelt tisztviselők kötelessége volt azt nem venni teljesedésbe, s ha végrehajták, a megyegyűlés elcsapta őket. Sőt ennyi garantia sem volt elég, a törvény az egyesnek is kötelességévé tette az ellentállást, a mint látjuk ezt az 1504-ki I. czikkben, hol az országgyűlés beleegyezése nélkül kivetett adó fizetéséért az egyeseket is büntetés alá vonandóknak határozták. De végre is e felelősség csak a nóta büntetés, vagy a testületi és személyes ellentállás által lévén érvényesíthető, vagy folytonos lázadásokra, vagy oly politikai pártgyilkoltatásokra vezetett, melyek miatt hazánk történelmében hemzsegnek a tragikus jelenetek. Vagy pedig, ha a nemzet az ellentállást és vérbüntetést mellőzte, halomra gyűltek a sérelmek, s az alkotmányos lét csak fictióvá vált. Ha igy volt ez akkor, midőn szinte csak egy érdek, a nemesség fisiocrat érdeke állott az alkotmány sánczain belől, s a lakosság csak egytöredékét kellett a kormánynak kielégítenie, vagy ellentállásától tartania s mi történnék most, midőn több mint 12 millióra menő nép testületi vagy személyes közvetlen ellenállása garantírozná az alkotmányt, s avagy micsoda alkotmány volna, ha ezen felelősség épen lehetetlensége miatt megsemmisíttetnék. Nem lehetett tehát újabbat vagy jobbat gondolni, minthogy a közvetlen felelősség helyett a nép mandatariusai előtti, vagyis a parliamentáris felelősség állíttassék fel, tehát a dicasteriális forma helyett a miniszteriális. Ha a kormány tár ez áfával felelős az országgyűlésnek, akkor természetesen a cardinális hivatalok összealkotásánál a nép közvetlen vagy közvetett választási jogának korlátoltatnia kell, a kormány kinevezési hatáskörének előnyére. Ím, ez a tér, melyen ősalkotmányunk lényeges reformja múlhatlanul szükségessé vált, mint kikerülhetlen következménye a tömeg felszabadulásának, amelyet ezeroldalú érdekeinél és nagy tömegénél fogva csak a felelős szakminiszteri rendszer által lehet kormányozni, máskép kikerülhetlen lévén a két szélsőség, úgymint: az absolutismus vagy az ectocratia alternatívája, így a népfelszabadulás természetes következménye a felelős miniszteri rendszer. E rendszernek pedig önként folyó és kimaradhatlan következménye az, hogy az egy történelmi joggal bíró és alkotmányosan vagy történelmileg összetartozó tartományok avagy helyhatóságok, részek és területek, a közös kormányzásra s az ezt ellenőrző és utasító közös törvényhozásra nézve egyesíttessenek. Így kellett természetesen szorosabban egyesülnie az utóbbi századokban külön országos hatósággá elszakadt Erdélynek is az anyakirálysággal, s ez elméletnek anynyira természetes következménye volt az egyesülés kimondása, hogy Erdély területén még azon elemek is, melyek másfelé gravitáló törekvéseket ápoltak, s így a szászföldi képviselők is egyértelemmel és ellenmondás nélkül fogadták el az uniót 1848-ban, sőt azt az 1865-ki kolozsvári ad hoc gyűlésen is elvileg a szász és román épen úgy, mint a székely és magyar czélszerűnek nyilvánitá. Senki ezen szorosabb unió ellen elvi ellenvetést felhozni nem tudott. Szorosabb uniónak mondom az 1848- dikit, mert maga a viszontegyesülés már első Lipót császár és magyar király alatt végrehajtatott. Eléggé bizonyítja ezt az említett uralkodó ünnepélyes oklevele 1688-ik évi május 9-től, melyet Karaffa által küldött meg Erdély rendeihez, s mely igy szól: „Reditam (Transylvania) ad regem Hungáriáé, a quo fatorum invidia, et ambitiosis nonnullorum ausibus segregata erat.“ De az ország rendei is megannyiszor, és az 1790-ki országgyűlésről pedig a magyar országgyűléshez küldött mart. 7-ről kelt átiratukban is elismerik és kimondják, hogy Erdély a magyar szent koronával egyesülve van : „Revolutis actis publicis pactique conventis — igy imák Erdély rendei — quibus Iibus quondam imperater et rex Hungáriáé di▼U8 Leopoldus Ius Transylvaniam in fidem et protectionem suam, suorumque successorum haereditariorum regum Hungáriáé recepit, perspicuum ac innegabile evasit unionem inter hunc Principatum, et sacram regni Hungáriae corenam jam aetate iltefati imperatoris et regis Huügariae — ntercessisse.“ Világos tehát, hogy uniónk már akkor végrehajtatott, s hogy Erdély nem tért egészen vissza azon szorosabb egységre, mely a separatio által megszakadt, hogy nemzeti fejedelmei alatt megala-kult országi állását a közvetlen magyar korona alatt is fenntartani kívánta, annak oka a dicasterialis rendszerben gyökerezett, a mely természeténél fogva az egyes helyhatóságoknak vagy tartományoknak nagyobb előnyt nyújt, ha közvetlen választott kormány közegei által ellenőriztetheti a korona körében saját jogait, mint hogy ha e választási jog alapjáni ellenőrzést nagyobb és hatalmas területtel osztja meg, ami az ő közleményét paralysálhatja ; már pedig Erdélynek a vallások szabad gyakorlata, s a nemesség személyes szabadsága körül ily fényes jogai maradtak fenn, amelyeket csak maga kívánhatott ellenőrizni. Miután a miniszteriális rendszer eszméje nemcsak királyságunkban, de az osztrák örökös tartományokban is kimondatott, oly rendszer jön a birodalom egész területén kimondva, mely alél az egyes részekre nézve kivételt nem tehetni; mert ily kivétel vagy a szabadságot, vagy a kormányzást tenné lehetlenné. Mert lehetne-e nagyobb anomália, mintha a két milliónyi lélekszámú Erdély licasterialis rendszerrel kormányoztatnék, a birodalom két nagy tényező része közt, melyekben a miniszteri rendszer van alkalmazva? Fenntarthatná-e e külön lebegő terület saját szabadságát és függetlenségét anélkül, hogy valamelyik hatalmas rész absorbeálja? E helyzetben Erdély nem lehetne egyéb, mint vagy a magyar, vagy az osztrák részek gyarmata; míg a magyar közös minisztérium és közös törvényhozás által része az egésznek, s az egész áll jót az ő szabadágáért és törvényei sérthetlenségéért. Reitter felelete a „P. Naplódban megjelent ily czimű czikkre : „Hasznos volna-e Pest városát körül csatornázni ? Hasznos nem, hanem inkább káros volna.“ IV.*) Cáfolatom felvett sorozata szerint a most következő „mi hasznot sem hozó“ czim alá P. úr ellenvetései közül csak egyet sorolhatni; azt ugyanis, melyet a felszólalásának első, azaz a nem hasznos rovatában felhozott két ellenvetése közül utolsónak tett, elsőnek a csatorna káros volta melletti érvei közül a legkomolyabb színűt anticipálva, t. i. azt, mely szerint csatornatervem Pest árvíz elleni biztosságán csorbát ejtene. Felhozom pedig ez ellenvetését is főképen azért, hogy új példából lássuk, menynyire nem válogatós Pár az eszközökben, ha velük czért érhetni remél. Felkap ugyanis mindjárt elején egy általánosan hamisnak és fonáknak elismert vízépítészeti nézetet, s kapcsolatba hozza valahogyan a tervem szerinti csatornával, nyilván azért, hogy e fonák dolog diadalmas leverésével mintegy utat törjön többi ellenvetései befogadására. Ide írom az egész, nem igen hosszú helyet. „Pestnek ármentesítésére — mondja P.ur — semmiféle csatorna hasznos nem lehet, még akkor sem, ha azon régi Dana-ágat 200 öl szélességben rajta kiásnánk is, mely Pestet a régi térképek szerint állítólag valaha környezte, mert azt a legelső árviz ismét és ismét elisz ápolná, épen úgy, mint a Tisza azon sok ásást, melyek néhány évvel ezelőtt több ezer forint költséggel Szeged városa ármentesitésére tétettek.“ P. úr ezen soraiból nemde mindenkinek, aki csatornatervemet közelebbről nem ismeri, azt kell kiolvasnia , hogy én e csatornában közvetlen eszközt látok Pest ármentesítésére; továbbá, hogy a tervem szerinti csatorna is oly féle ásás akar lenni, melyet a Duna, tapasztalás szerint, ismét és ismét be fogna iszapolni ? Pedig a milyen igaz, ha elvontan veszszük, mit P. úr itt látszólag ellenem felhoz , ép oly hamis állítás, hogy oly fonák dolog, mint a csatorna általi árvízleszállítás szándéka, valaha eszemben megfordult volna. Hogy én a pesti Duna csatornát nem úgy fogtam fel, mint közvetlen eszközt Pest ármentesítésére, egyenesen kijelentettem a terveimet ismertető nyomtatvány II. szakaszának berekesztésében. — Miután ugyanis az I. szakaszban megmutattam, hogy Buda-Pest megóvására nézve a Duna árja általi ismét elpusztulástól ma is csak úgy állunk, mint állottunk az 1838-dik évben, sőt valószínűleg még roszabbul — s hogy ebben, fájdalom, nem csalódtam, a Dunának közelebb múlt tartós kis vizállásakor mindnyájan szemmel láthattuk. A Duna medre oly félelmes állapotban levőnek mutatkozott, hogy minden tél közeledtével könyörögnünk kellene a jó Istenhez ; toldaná meg jóságos türelmét még egy évvel, minthogy tenni ismét nem értünk rá — kimutatván — mondom — ez I. szakaszban Buda- Pest veszedelmét, a II. szakaszban pedig. *) Tömörebb sorokban közöljük e cikk utolsó részét, nem azért, mintha kevesebb fontosságot tulajdonítnánk e résznek, hanem azért, hogy e nagyérdekű ügyben minél többet adhassunk egyszerre az érdeklett olvasóközönségnek. Szerk. hogy vaa egész Duna vizének egy medrbe szorításával járó folyamszabályozással ez egyetlen hiányos sikerű mentőszer ; megemlítvén továbbá, miszerint a néhai orsz. épit. főigazgató Lechner József, ugyan ez elvből indult szabályozási terve 1842-ben — amennyire tudom —végrehajtásra azért nem jutott, mert az e terv szerint végkép elrekesztendett soroksári Dunaág fenntartása körüli érdekek hatalmas védőkre találtak, berekesztésül a következő szavakban adok számot arról, hogy én mi után jutottam a pesti Duna csatorna eszméjére. „Már pedig világos, hogy mindazon érdekek, melyeket 1842 ben a soroksári Duna-ág elrekesz-tése ellen, még pedig nem minden jogosság nélkül felhoztak, s melyek még akkor is, midőn pedig az 1838-iki veszély benyomása még egészen fris volt, s oly nagy sulylyal birtak, hogy miattok a szabályo-zás elmaradt, most is még teljes erejökben meg- vannak. A ki tehát, mint én, erősen meg volt győződve egyfelől arról, hogy a Duna szabályo- zásával, mint amely egyedüli nem csalóka vé-delem a semmi által, mi eddig történt, kevésbé valószínűvé nem lett vízveszélytelen, tovább késni annyit tenne, mint a sorssal kikötni, másfelől arról, hogy a szabályozás ezérát csak akkor lehet bizonyosan el ,érni, ha a Duna teljesen egybevonva, és így a soroksári Duna-ág elrekesztve lesz, aki végre, mint én, éveken át csak- nem mindennap a Duna szabályozásával egybefüggő dolgokkal foglalkozott, ennek előbb-utóbb , azt a kérdést kellett tenni magának, vájjon nem ; lehetne e azokat az érdekeket, melyeken a Duna- szabályozás már egyszer hajótörést szenvedett, akkor is megóvni, ha a soroksári Duna-ág el lenne rekesztve ? „A gondolat menetele már, melyet e kérdés megfejtésében követtem, a következő volt: „Ha a soroksári Duna ágnak nyitva kell maradni, ezzel, a dolog velejét tekintve, nem ért-hetek egyebet annál , hogy annak hajózható voltát fenn kell tartani. De hajózható marad a soroksári Duna-ág akkor is, ha csatornává lesz alakítva. Ha tehát az a felső és alsó torkolatánál egy-egy hajózási zsilippel el lesz rekesztve , úgy mind a Duna szabályozás kivonatának, mind a soroksári Duna-ig meghagyását kívánó érdekek- nek elég lesz téve. „A két Duna-zsilip tetemes költsége azonban akkor a szabályozásnak terhére esnék, minthogy , a soroksári Duna ág csatornává változtatása magában aligha adna valami különös jövedelmmet, úgy de két zsilipnél akkor sem kellene több, ha a soroksári Duna-ág egy, Pest városán keresztül vezetett csatorna által meghosszabítva, és felső torkolata Pesten felül téve lenne. Igaz ugyan, hogy e meghosszabbítás költsége tetemes lenne, de másfelől egy Pesten keresztül vezetendő hajózási csatorna nyilván oly sok hasznot ígér, hogy már előre is szinte bizonyosnak látszik, hogy szorosabb kiszámítás után a vállalat jövedelmes volta megbizonyos, annyival is inkább, minthogy a csatorna biztosítására szükséges hossztöltést a Csepel-szigetnek a fő Duna felőli partján is lehetne vezetni, miáltal nemcsak az egész Csepel-sziget, hanem a soroksári Duna-ág balpartján fekvő terjedelmes ártér is minden áradás ellen biztosítva lenne. „Ezek azon elmélkedések, melyek engem azon eszmére vezettek, melyen e javaslatom alapszik, “ (t. i. Pest körülcsatornázása) stb. E szavaimból, úgy hiszem, félre nem érthetőleg foly, miszerint én a pesti Duna-csatornát nem oly építményként terveztem, mely Pest ármentesítésére szolgálna. És P.ur mégis máshelyt még világosabb szavakkal reám fogja e fonákságot, egyenest mondván : „Meg kellene ezen 13 millió forintos körcsatornát (az sem áll, mert ez összeg a Duna-szabályozás és a Csepel-sziget ármentesítése költségeit is magában foglalja) Reitter úr szerint építeni már csak azért is, mert különben Pestnek árvíz elleni mentesítését és illetőleg az erre nélkülözhetlen soroksári Duna-ág elzárásét eszközölni nem lehetne.“ Szintén ilyen valami pedig az is , mire P. ur a tiszai sok ásás eliszapolásának felemlítésével céloz. Mert tökéletesen igaza van abban is, hogy folyó, azaz nyílt csatorna, amilyenek ama ásások, ha 200 ölnyi szélességben is kiásnák, előbb utóbb eliszapodnék. Csakhogy én, tudva, mikép a nagy közönség előtt a folyó csatornák eszméje kedvesebb, nyomtatványom 27. és 28. lapjain okaimat elsorolva, miknél fogva nem nyilt, hanem szekrényzsilipen csatornát terveztem, magam is kiemelem, hogy a csatornát zártnak azért is tervezem, mert „egy nyilt csatorna évenként tetemes tisztítási költségeket kívánna, minthogy a Duna Pestnél az Ipoly miatt igen sok iszapot hord, mely a mindenesetre sokkal lassabban folyó csatorna vizében a fenékre ülepednék, s így a csatornát (t. i. a folyót) csakhamar betöltené.“ És most, miután már mindazokon végig mentünk, miket P.ur maga a pesti Duna-csatorna eszméje ellen felhozni „honfiúi kötelességének tartotta“ : lássuk még azon két utolsó ellenvetését is, melyekkel már nem a csatorna eszméje, hanem tervezésem és számításaim megbízható voltuk ellen fordul. (Folytatása következik.) a pesti takarékpénztár egyesületének, úgy hiszi, hogy az egész irodalom értelmét fejezi ki. 2. Olvastatott a budaij takarékpénztár 1evele, melyben a választmány tudósittatik, hogy a budai takarékpénztár 200 forinttal járul az egylet alaptőkéjéhez. A választmány nyilvános köszönetét fejezi ki a budai takarékpénztár egyesületének. 3. Titkár jelentette, hogy kiadó - euso fatestvérek, kik a „Képes Világ“ czimű folyóiratuk bruttó jövedelmének 5 százalékát az írói segélyegyletnek felajánlották, az első évnegyedről számoltak, s 60 ft 85 krt küldöttek be az egylet pénztárába. Köszönettel fogadtatván, az emlitett folyóirat újabban is sjánltatik az irók és közönség részvétébe. 4. Olvastatott Szaba Tamás levele , ki „Széptani tanulmányok“ czimü munkája tiszta jövedelmének egy részét az írói segélyegylet alaptőkéjének ajánlja fel. Köszönettel fogadtatik. 5. Az egylet közgyűlése folyó évi november havában határoztatott megtartatni, miről September végén részletesen fognak tudósíttatni az egylet tagjai, addig is egy bizottság neveztetik ki, mely az egylet alapszabályainak módosításával, illetőleg hiányainak javításával bízatott meg, hogy a választmány kész javaslattal léphessen a közgyűlés elébe. 5. Olvastatik a pénztárnoki jelentés a folyó év első negyedéről, mely egész terjedelmében itt következik . Kimutatása a magyar irók segélyegylete pénztár forgalmának az 1866ik élső évnegyedében. Bevétel. 1. Pénztár-maradvány 1865-ik évről.................................. 73,148 ft 11 kr 2. Alapítványi tökéből ... 210 „ — „ 3. Alapítványi töke kamataiból 352 „ 50 „ 4. Évdijakból......................... 274 „ — „ 5. Segélyezésekből .... 287 „ 51 „ 6. Ideiglenesen tett kiadásokból 1250 „ — „ Összesen 75,522 „ 12 „ Kiadás. 1. Ideiglenesen (letétemények) 72,1 91 „ 1 „ 2. Segélyezések.................... 1474 „ 98 „ 3. Kezelés, vegyes és rendkívüli 361 „ 68 „ Összesen 74,727 „ 67 „ Levonván a kiadást a ^bevételből, marad........................ 794 „ 45 „ A befizetések részletes kimutatása. I. Alapítványi tökében. 1. Gróf Nemes Ábrahám (úrbéri papírban) 210 ft II. Alapitványi töke kamataiból. 1. Hertelendy Kálmán 200 ft után 1865-re 10 ft. 2. Bogyay István 200 ft után 1865-re 10 ft. 3. Tomory Anasztáz 200 ft után 1865-re 10 ft. 4. Oszterhuber József 200 ft után 1865re 10 ft. 5. Nagy Gedeon 200 ft után 1866-ra 10 ft. 6. Lengyel Miklós 1864—65-re 200 ft után 20 ft. 7. Debreczen városa 600 ft után 1865-re 30 ft. 8. Gr. Batthyány Zsigmond 200 forint után 1863— 64—65-re 30 ft. 9. B. Révay Simon 1865-re 10 ft. 10. Gr. Zichy-Ferraris Emmanuel 200 ft után 1865 re 10 ft. 11. Szeged városa 200 ft után 1864. oct. 1-jétől 1866. sept. végéig 12 ft 50 kr. 12. Ifj. Csapó Vilmos 200 ft után 1865-re 10 ft. 13. Gr. Andrássy Aladár 300 ft után 1865-re 15 ft. 14. Gr. Pejachevich László 500 ft után 1865-re 25 ft. 15. Gr. Karácsonyi Guido 400 ft után 1866 ra 20 ft. 16. Gr. Bethlen Károly 200 ft után 1865-re 10 ft. 17. Gr. Zelinszky László örökösei 200 forint után 1866-ra 10 forint. 18. Horváth Lajos 200 ft után 1866-ra 10 ft. 19. Ranolder János 200 ft után 1866-ra 10 ft. 20. Szontagh Pál 200 ft után 1865 re 10 ft. 21. Horváth Judith Nedeczkyné 200 ft után 1863 — 64—65 re 30 ft. 22. B. Vécsey József 200 ft után 1865-re 10 ft. 23. Néhai gr. Zichy János helyett gr Zichy Nándor és János testvérek, mint örökösök, 1863—64— 65 re 30 ft. Összesen 352 ft 50 kr. A magyar irók segélyegylete. A magyar írók segélyegylete igazgató-választmányának e hó 1-jén b. Eötvös József elnöklete alatt tartott ülésében a következő nevezetesebb tárgyak fordultak elő: 1. Olvastatott a pesti takarékpénztár levele, melyben a választmány arról tudósittatik, hogy a takarékpénztár ismét 400 forinttal járul az írói segélyegylet alaptőkéjéhez. A pesti takarékpénztárnak ez már ötödik alapítványa ; a pesti takarékpénztár az egylet első alapítói közé tartozik, s azóta folyvást a legnagyobb részvéttel viseltetik az egylet iránt. Midőn az igazgató-választmány hálás köszönetét fejezi ki III. Évdijakból. 1. Gr. Dassewffy Marczel 1862—67. évekre tett kötelezettsége után 1866. első felére 6 ft. 2. Abonyi Lajos 1862—67 után 1865 re 12 ft. 3. Vargics Imre 1864—69 után 1864 utolsó feléről, s 1865 és 1866-ik évekre 30 ft. 4. Csacskó Imre 1862—67 után 1865 re 12 ft. 5. Lelkes András 1862—67 után 1865. 12 ft. 6. Homonnai kaszinó 1862—67 után 1865-re 12 ft. 7.Pánthy Endre kan. 1864— 69 után 1864—65-re 24 ft. 8. Gr. Zichy Jenő 1862-67 után 1862--63-64—65-re 48 ft. 9. Magyaróvár városa 1862—67 után 1865- re 12 ft. 10. Kállay Ákos 1863—68 után 1863— 64—65 —66-ra 48 ft. 11. Prugberger József 1862—67 után 1865 re 12 ft. 12. Reviczky István 1862—67 után 1865-re 12 ft. 13. Maszák Hugó 1862—67 után 1863. évi hátralék 7 ft. 1864. első felére 6 ft. 14. Ifj. Bertha György 1862—67 után 1864 utolsó három negyedéről és az 1865-ik évről 21 ft. Összesen 274 forint. IV. Adományokból és vegyesekből. 1. Közpénztári vagyon után kamat 1 ft 30 kr. 2. Ugyanabból 3 ft 47 kr. 3. Zilahy Imre 1 ft. 4. Névtelen Gyulai titkár utján 1 ft. 5. Gr. Károlyi György Nagy Károly városában levő vendéglője termeinek színi előadásokra való átengedésével bevett egész jövedelmet, 20 ft. 6. Kriazcsory Zsigmond Aradról 5 ft. 7. Névtelen Mantuából 2 ft. 8. Szakáll Lajos a „Pesti Napló“ útján 5 ft. 9. Kratky-Baschik bűvészeti előadása jövedelméből 17 ft 30 ft. 10. Schrecker Ignácz fényképész a már eladott akadémiai albumokból bevett jövedelem után százalékot, 110 ft 50 kr. 11. A sukoróalji ifjúság által rendezett tánczvigalom jövedelme 80 ft. 12. Schrecker Ignácz úr az újabban eladott a akadémiai albumokból bevett jövedelem után százalékot, 31 ft 50 kr.13. Közpénztári vagyon után kamat 9 ft 44 kr. Öszszesen 287 ft 51 kr.