Pesti Napló, 1866. október (17. évfolyam, 4935–4960. szám)

1866-10-02 / 4935. szám

melyek megállapítanák az országosan megváltandó hegyvámok mennyiségét, az ezért járó egész tökét, és ezen tökének mi módon­ törlesztését. Igen, mert minden töke, ha annak kamatja 16 év és 8 hóna­pig fizettetik, kiegészíti magát, miután pedig itt költségek is számítandók volná­nak, a hegy vámosnak a 4-ik pont szerint elfogadott azon világos kötelezettsége, hogy hegy vámjának szerződésileg megálla­pított adószám szerinti árát kész­pénzben fertályonként az adóval fizetni fogja, ti­zenhét évre lenne kiterjesztendő. Ezen alapra egy törvényt hozna az or­szággyűlés, mely a kormányt felhatal­mazná a hegyvám megváltási összeg ere­jéig tizenhét év alatt, és pedig fertályon­ként beváltandó bankjegyek kibocsátásá­ra, mely bankjegyek pénzértékét és be­váltását az irt szerződéseken felül a nem­zet jótállásával is biztosít. Íme, itt van 50 millió egyszerre a publ­icumnak átadva, a hegy vám felszabadít­va, a hegy vám vesztett teljesen kárpótolva, h­a megválts az illető kötelezett által a legkönnyebb módon — a mennyiben csak a tőkét, és több évek során fizeti meg — eszközölve. De ezen kibocsátott bankó pénz­e? Ha­­liss ulitható e más banknak körforgalom­ban levő jegyeivel ? S van e kilátás, hogy a közhitelt élvezni fogja? Vonjunk párhu­zamot. Két jegy van előttünk, az egyikre írva van „Én, szabadalmazott bank, ezen jegy bemutatójának fizetek 10 ftot ezüstben.“ — a másikra írva van: „Én, ország, ezen törvényemnél fogva a hegyvám országos kárpótlására a kibocsátott ezen jegyet 17 év alatt a sor szerint beváltom s értékét a magánszerződéseken felül országos jót­állásommal is biztosítom.“ Mi a kettő kö­zött a különbség ? 1- er. Hogy az elsőnél csak annyira igaz, a mennyi ezüst pénzalapja, a második­nál a kötelezés teljes értékű. Az elsőnél hiszszük, hogy alapja van, a másodiknál ezt biztosan tudjuk. 2- or. Az elsőnél a jegyeket egy társa­ság bocsátja ki, a­melynek szabadalmat erre az ország ad, a másodikat az ország maga. 3- or. Az elsőnél a pénzalapon felül ki­bocsátott jegyek alapja üzletekben állván, ezeknek titkosabb természetüknél fogva az ellenőrzés soha sem biztos, a második­nál az ellenőrzés igen szűk körre szorít­koznék, miután nyilvános szerződések és országos törvények által biztosítva lévén, az ellenőrzésre csak annyiban lenne szükség, hogy a szerződéseken túl ki ne bocsáttassanak s a fertályonként bevál­tandó jegyek beváltatván, tettleg megsem­­misittessenek. Végre meghamisitásoknak egyaránt alá lévén vetve mindenik, a fer­tályonként eszközlendő beváltás nagyobb alkalmat és képességet nyújt a kormány­nak e visszaélést gátolni ezen jegyeknél, mintsem a banknak az övéinél, a­hol a bankjegyek számos évekig nem vétetnek bírálat alá. Ezek így állván, kérdem: Miért nem ré­szesülhetne ezen jegy oly hitelben, mint bármely banknak jegye? — Vagy igaz, az mondatik : az illető jegybirtokos nem válthatja ezen jegyet be ezüstre, a mikor akarja. — Erre felelnünk kell: 1-szer. Ezen jegyek akkor bocsáttatná­nak ki, mikor a pénzre, vagy annak pót­lájára országos égető szükség van, hitelé­nek a közforgalomban ez lenne első te­­remtője, azon intézkedés pedig, mely első zsengéjében el nem fojtatik, biztosabban TÁRCZA. A k­o­­­e­t­i kérdés: m­. Mehemed Ali rendkívüli tünemény volt a hanyat­­lásnak indult mozlim világban. Ő nagy érdemeket szerzett magának a porta körül. Az ő, s különö­sen fogadott fiának, Ibrahim basának szereplését Moreában megmagyarázza a görög szabadság harca természete, s a mammenikok véres ki­irtása homlokán viseli ugyan a keleti kegyetlen­ség jellegét, de e háborgó elem sok tekintetben hasonlított a jancsársághoz, s lázongó jellemé­vel félelmes volt a hatalomra nézve, a nélkül, hogy az államnak bármi körülmények közt is erőt és támaszt nyujtott volna. De voltak Mehe­m­ed Alinak érdemei, melyek kitű­nő helyet ad­nak nekie a történelemben. — Győztes harczai Arábiában, Abyssiniában és a fellázadt wahabiták ellen, ragyogó fénynyel körözék nevét a moziém­­világban, s Európa is önkénytelenül meghajolt azon férfiú előtt, ki a török birodalom általános bomlása közepette hatalmat tudott teremteni, s erélyes cselekvésével tiszteletet parancsolni a világnak. Hasonló magasztalást érdemel ügyes kormányzata. Az ő reformjai az ország valódi szükségeire valának alapítva, a­nélkül, hogy könnyelműleg ellenük lázítaná alattvalóinak elő­ítéleteit, s mindezekben erős támaszául szolgált jól fegyelmezett hadserege és gondosan szerve­zett tengeri ereje. Ily alattvaló sokkal veszélyes­nek látszék, nerahogy a féltékeny és végtelenül önfejű szul­tán ily félelmessé válható hatalmat tűrhetett volna birodalmában. Egyike állott elő az ázsiai despotismus azon eseteinek, mikor az érdem ma­ga a legmenthetlenebb bűn, s Mahmud egy szen­vedélyes órában elhatározó, hogy az egyiptomi alkirály hatalmát is megtöri, mint megtörte any­­nyi lázongó baláét. Mehemed Alinak csak a se­lyem sinór és a felkelés közt maradt választása, de ő nem várta be a vészt, s a birodalom és az izlám nevében bátran tűzte ki a pártütés zász­lóját. Ámde a szultán alattvalói nem osztoz­nak fe­jedelmek hajthatlan gyűlöletében oly férfiú el­len, ki mint harczos, reformátor és államférfin, nagyobbnak, és — az igazat megvallva — sze­rencsésebbnek mutatta fel magát a világnak uránál. A padisáh erőszakos reformkísérletei és nyegle jövevények iránt mutatott kedvezései mindinkább elidegeníték tőle a hívőket, kik hova tovább mindig sötétebb sejtelmekkel telé­nek el az izlám­ jövő sorsára nézve, s a fellázadt satrapában, Mehem­ed Aliban látták az egyetlen gondviselésszerű embert, ki talán még megóv­hatná az alapjaiban megrendült birodalmat a végleges szétbomlástól. Az alkirály nem ellen­ség, nem ura ellen kelt pártütő, de mentő gya­nánt váratott a Bosphorus mindkét partján. Jól ismervén a közérzületet, az egyptomi hadsereg bátran nyomult előre, Syria elfoglalása után be­tört Kis Ázsiába, s már-már ki vala számítva a perez is, midőn előcsapatai a Marmora és Bos­phorus partjain fognának megjelenni. E végzet­szerű válságban a szultán oly lépésre szánta el magát, mely a bizonytalan veszteséget bizonyos romlással váltotta fel. Halálos ellensége karjai közé veté magát, s I. Miklós orosz czárhoz fo­lyamodók segélyért- A segély teljes készséggel jön megadva, mert hiszen Oroszország már rég­óta lesben álla e pillanatért. És e czélra kötte­tett meg az elbirált Hunkiár Skelessii dacz és védszövetség II. Mahmud és az oroszok czárja közt. E szövetség azért jön oly nevezetes, mert a nyugat európai hatalmak előtt ez tárta fel elő­ször egész kiterjedésében az Oroszország felől fenyegető veszélyt. A szövetségi okmány nem különbözött, tartalmát illetőleg, lényegesen más ilynemű kötésektől. Kölcsönös fegyveres segély, az élelmezés, a kölcsönös hadi költségek meg­határozása stb. képezék főbb pontjait; s noha kézzelfogható vala, hogy a kölcsönös segély elve roszul illik oly szerződő felekre, melyek közül az egyik, és hasonlíthatlanul hatalmasabb fél alig juthata oly helyzetbe, melyben a másik és sok­kal gyengébb fél hadi segélyére szoruljon, a szerződés szövege nem keltett különös figyel­met.­­ De nem sokára homályos hírek szár­nyalták végig Európát, miszerint a szövetség alatt több lappang kölcsönös segélynyújtásnál. És úgy volt. A szerződvényhez egy titkos zá­radék, úgynevezett külön czikk volt kap­csolva, melyben az orosz czár, saját elvállalt kötelezettségének fenntartása mellett, önként lemond minden, Törökországtól követelhető se­gélyről, és ha Törökország venné igénybe Orosz­ország segélyét, minden költség megtérítésről, oly feltétel alatt, hogy azon esetben, ha Oroszország és egy más külhata­­lom közt háború törne ki, a por­ta köteles legyen a Dardanel­lák szorosát elzárni az Orosz­országgal tényleg háborút vi­selő nemzet vagy nemzetek ha­jói ellen. E titkos czikk értelme nem lehet e kétes, az kézzelfoghatólag Nyugat Európa tengeri hatal­mai, jelesül Nagy-Britannia és Francziaország ellen valt irányozva. A felfuvalkodott czár, mi­után lépéseit Törökországban, Persiában, a lesújtott Lengyelországban és a diplomatiában oly kedvező szerencse kisérte, miután a Duna­­fejedelemségekben kicsikart véduralom által si­------------------v0v«- «V.V», avtwQaivul Viragub Ilin­g­ul hoz kötni, és Törökországban egy nagyon is baján tenyésző veteményágyat készíteni saját használatára, s miután Európa hatalmai még mindig ama régi dogma mellett buzogtak, hogy a porta birodalmainak épségét minden áron vé­deni, a keleti keresztényeket pedig minden áron elnyomni kell, mindent lehetőnek hitt. Az orosz fondorlatok Persiában, Heratban, Affghanistan­­ban és Kelet-India független fejedelmeinél meg voltak már kezdve Nagy Britannia ellen. Miklós czár a júliusi forradalmat és dynastiát engesz­­telhetlenül gyűlölé, s néhány évvel későbben nem is vonakodik ezt Custine marquisval feltűnő fitogtatással tudatni. Nem csoda, ha a czár e szerződésben hatalmas eszközt látott magának Francziaország és a szabadelvű Európa felett elvdiadalt biztosítani, s Ázsiában Nagy Britannia terjedő hatalmát és befolyását aláásni. E szerződés tényleg az egész fekete tenger urává tévé Oroszországot, s a török birodalmat leghalálosabb ellensége gyámságának rendje alá, és keztyü volt egyszersmind, melyet a döly­­fös kenyur kihivólag, de felette ildomtalanul dobott Európa elsőrendű hatalmainak arczába. Növelte Európa aggodalmait a panslavismus ezen eseményekkel egykorú keletkezése és vil­lámgyors terjedése a török birodalom és Ausz­tria szláv tartományaiban. Ez új propaganda első csíráit az akkoron Páriában tartózkodó és Lengyelország jövője felett kétségbeesett len­gyel emigratio keblében kell keresni. A lengye­lek hazájuk ügyét vesztettnek híven, erejük vég­­megfeszítésével egy nagy egyetemes szláv nem­zetiséget terveztek, melyben a lengyelek elvitat­­hatlan erkölcsi és politikai túlsúlya, a dolog ter­mészeténél fogva, nektek biztosítaná a vezérsze­repet. Talán így hivék Lengyelország legyilkolt szabadságát és elvesztett önállóságát megboszul­­hatni, vagy talán megvesztegethetni remélék Oroszországot a panslavismus által nyitott csil­logó kilátással, és kiengesztelni Lengyelország nemzeti vágyaival. Oroszország elfogadá a vesztegetési díjt, de nem oda érette semmit. Elsajátíta néhány bete­ges agyú menekült halva született eszméjét, izga­tó és bomlasztó szer gyanánt keleti politikájában, és szükség esetében —Ausztria ellen is. A szláv agyakat nemzeti hagymáz ragadta meg Csehek, tótok, horvátok, illírek, szerbek, bosnyákok nem láttak, nem szóltak, nem álmodtak egyebet az érkező szláv millenniumnál. Prága, Pest, Zágráb, Temesvár és Belgrád közhelyein számtalanszor lehete hallani : „a latin fajnak meg volt saját világuralma kor­sza­ka; hasonlókép meg volt a teu­­tofajnak is; most rajtunk a sor, hogy a világ végzeteinek kormá­nyát kezün­kbe vegyük. Oroszország habozás nélkül haladott előre eg irányban. A török birodalom összes szláv népes­sége fel volt villanyozva. A catastropha, mely a félhold uralmának véget vetend és Kelet sorsát a czár hatalmas kezébe adandja, elkerülhetlen­­nek látszik. Európa politikai köreiben a „ke­leti kérdés“ volt majdnem egyedüli tár­évá a közbeszédnek. Futárok siettek ide is, oda , jegyzékek, sürgönyök, emlékiratok váltottak a hatalmak közt; százféle combi natiók kerültek szőnyegre, hogy mint kivihetlenek, megint félre­dobassanak. A veszély oly sürgetőnek tartatott, miszerint mindenki egyetértőt abban hogy va­lamit mindenesetre tenni kell a dölyfös oron követelések fékezésére, de a török birodalom dúlt állapotában és Oroszországnak Európa által is vagy elismert, vagy eddig nem ellenzett alku­­szerű­ jogaival szemközt czélszerű ren­nt­ javasolni és formulázni senki sem tudot , számíthat, hogy megerősülve, az idők vi­harával daczolni fog. 2- szer. A banknak abbeli kötelezését, hogy jegyét ezüstre felváltandja, ezen je­gyeknél az országnak azon kötelezése, hogy adók és egyéb állami fizetéseknél készpénzül beveszi, úgy hiszem, pótolja, 3-­or. Ezen jegyek a közszükség fede­zésében mennyiségüknél fogva, mondhatni, igen csekély részt vesznek, hitelük tehát annyival is inkább csorbát nem szenved­het, mert ezen csekély mennyiség is év­ről évre, sőt fertályonként kevesbedvén, úgy­szólván a jelen égető szükségnek csak első eleményül szolgálnak. Végre, a­mi igen figyelembe veendő : 4- szer. Ezen bankjegyek kibocsátása ál­tal az ország terhei sehogy sem szaporod­nak, sőt inkább évenként kevesbülnek, mert ezen hegyvám-adózás országos teher volt, s ezen mű­tétellel csak azon változá­son megy át, hogy adózását ezentúl nem természetben, hanem készpénzben teszi, de csak 17 évig, a­midőn földjének sza­bad ura lesz. Ezekből, úgy hiszem, bebizonyul, hogy a hegyvámnak ily módon eszközlendő megváltása a közforgalomba teljes alappal bíró pénzt hoz, a megváltásra kötelezet­teknek a megváltást tetemesen könnyíti és egyeseken Regit. Z.-Egerszegen, mart. 27-én 1866. JÓDI GORZÓ ENDRE, köz- és váltóügyvéd. A dunahajózási okmány. A „Wien. Z “ sept. 25 iki számában egész terjedelemben közli a dunahajózási okmányt, melynek rövid kivonata a „Sürgöny“ szerint következő: Ezen hajózási okmány, mint említők, amaz európai bizottmány tanácskozmányainak ered­ménye, mely az 1856. mart. 30 iki párisi szer­ződés 16-ik czikke folytán összeült, hogy a Du­nának Isaktschán alól fekvő részeit, ezes torko­latait és a tengerrel határos részeit hajózható álla­potba helyezzék. Az öt nagyhatalom, s Olasz- és Törökország képviselőiből álló bizottmány 9 évi tevékenysége után munkálatait befejező, s a hajózás szabályozásával, különösen pedig a Szu­­lina ág torkolatánál történt két gát felállítása által, minél fogva a­ mélyebben menő hajókra nézve is járhatóvá tétetett, szabályozási és iszap­tisztítási munkálatok által, az elsülyedt hajók eltávolítása és a Boyen rendszer behozatala ál­tal, továbbá a Sz. György torkolatnál felállított világító torony, a Szulinában alapított tengeri kórház, végre a hajózási üzlet különböző ágai­ban eszközölt ideiglenes szabályozás által az Isaktseba és a tenger közt lévő folyó részén — fontos javításokat hozott­­létre. A saját képein hajózási okmány két részre osz­lik. Az első magában foglalja a hajózás anyagi feltételére vonatkozó határozatokat. Mindenek előtt meghatározza, hogy mindazon művek és intézetek, melyek az 1856. mart. 30 -i párisi szerződés 16 ik czikke értelmében felállittattak, a dunahajózás kizárólagos czéljára használtas­sanak, s hogy ezek semmi néven nevezendő ürügy alatt rendeltetésüktől el ne vonattathas­sanak; ezek ezen czim alatt a népjog garantiája és védelme alá helyeztetnek. Az európai hajó­zási bizottmánynak vagy hatóságnak , mely jo­gaiba lépend, minden külbeavatkozás kizárá­sával feladata leend, ezen műveket és intézete­ket a hajózás előnyére felhasználni, fennállásuk és fenntartásuk felett őrködni, s fejlődésükre mindent elkövetni, mit a hajózás szükségletei követelni fognak. Az európai bizottmánynak vagy hatóságnak, mely ennek helyébe lépene, különösen fennmarad azon kiváltsága, hogy mind­azon munkálatokat kijelölje és életbe lép­tesse, melyek esetlegesen szükségeseknek tar­tatnak. A magas porta kötelezi magát, hogy jövőben, mint eddig, az európai bizottmányt vagy hatósá­got, mely ennek helyére lépend, mindazon se­gélyben és pártolásban részesitendi , melyre egyiknek vagy másiknak a műépitmények ke­resztülvitelére, s egyátalában mind arra, mi fel­adatának betöltésére vonatkozik, szüksége leend. Ugyanez a felett is örkö­ni fog, hogy a Duna­­part Isaktschától a tengerig minden telepítések­től, szolgálmányoktól és egyelltő akadályozá­soktól ment maradjon. A magas porta beleegyezik továbbá, hogy a szulinai kikötő szolgálat helyiségei, a tengeri kórház és a kezelési épületek számára a jobb parton alkalmas építkezési helyet engedend át; a porta beleegyezik továbbá abba is, hogy az érintett bizottmány, mihelyest szükséges leend, azon államjavakhoz tartozó területek és építke­zési helyek felett szabadon rendelkezhessék, me­lyek a művek építéséhez, valamint az intézetek helyreállításához, melyek ezután munkába vé­tetnének, szükségesnek találtatnának és előle­­gesen meghatározandók lennének. Az egyik vagy másik folyó­parton, valamint a szulinai vagy sz. györgyi kikötőben, sem az or­szágos hatóság, sem kereskedelmi és hajózási társulatok, sem magánosok által kikötőhelyek, rakpartok vagy hasonló e nembeli építkezések nem állíttathatnak, melyek tervei előbb az eu­rópai bizottmány elé nem terjesztetnek, s mi­előtt ez által az általános rakparti tervezettel megegyezőnek és a javítási munkálatok sikerét nem sértőnek el nem ismertetnek. A második részt képezik a hajózási rendre vonatkozó átalános határozatok. Ezek szerint a dunatorkolatokban a hajózás azon hajózási­ és rendőrségi szabályzatnak van alárendelve, mely az európai bizottmány által megállapíttatott, s mely nemcsak a­mennyiben a folyamrendőrséget, hanem a hajózás gyakor­latából keletkező polgári viszályok elintézését is illeti, törvényes erővel bír. A hajózási üzlet az Alsó-Dunán a szalinai pártkapitány, s az alsó­­dunai felügyelő hivatali hatalma és ellenőrsége alá állíttatik. A porta által kinevezett mindkét hivatal működését a szabályzat értelmében, melynek alkalmazása rájuk bizatik és annak pontos végrehajtására esküvel köteleztetnek, teljesitendő. A főfelügyelő, a szulinai és turischai pártkapitányok és (a főfelügyelőtől függő) felvi­gyázók az ottomán kormány által fizettetnek. Szakértő egyénekből választatnak. A főfel­ügyelő és a szalinai pártkapitány hivatali hatás­köre különbség nélkül minden lobogókra ki­terjedjen. Ezek után következnek a hajózási árjegyzék határozmányai, melyek minden öt évben újra vizsgáltatnak, továbbá a vesztegzári szabályok és a semlegesség feltétlen biztosítása minden nemű művekre és intézetekre nézve, melyek az európai bizottmány, vagy az ennek helyére lépő hatóság által életbe léptettetnek; különösen a szalinai hajózási pánztár, valamint azok, melyek még ezután állíttatnak fel, az érintett szerződés Ildik czikkében megállapított semlegességet élvezik, s háború esetében az összes hadviselő felek által tiszteletben tartatnak. A hajózási okmány ezen lényeges részéhez vannak kiegészítő melléklet gyanánt csatolva A) alatt az alsó dunai hajózási és rendőrségi szabályzat, a megfelelő pénzbírság meghatáro­zásával az áthágók ellen, és B) alatt a dunator­­kolatoknál fizetendő hajózási illetékek. Ez a közzétett okmányok ratificatiójától, és pedig azon naptól kezdve lép érvénybe, mely e czélból ki­bocsátandó külön hirdetmény által az európai bizottmány által m­egszabatják. Végre következik a kárpótlási egyezmény, a danatorkolatok hajózhatóságának javítása tekin­tetéből a porta által már előlegezett 309,142 darab nagy arany, 26 plaster és 12 para meg­térítése végett. Ez ötven részlettörlesztéssel — 14,390 darab aranynyal — eszközöltetik, s e czélra fordittatik a torkolatoknál fizetendő hajó­zási illeték tiszta jövedelme. Vislóki hisicsiUMik. Muravölgye, sept. 26. Nem jöhet oly elemi csapás, mely földművelő népünk sanyaruságait szaporítva, a helyzet minél válságosabbá létei nyomorúságával ne sújtsa s egyúttal ne éreztesse ama nagyon is leverő va­lót, hogy minden ily alkalommal a szükséges se­gélyezés a magára hagyatás végkép kimerített száraz forrására van utalva. E baj gyökerei mélyen feküsznek s ha a pusz­ta élet fenntartásával küzdők segély­kiáltására a süketek hallani s a vakok látni kezdenek, úgy a segélynyújtásra minden eszköz mozgásba lát­szik tétetni, de az többnyire az akarat határait ritkán lépi át. Sajnos, hogy e szavak hazánk majd minden segélyezést igénylő vidékére alkalmazhatók. — Mielőtt azonban az ínség krónikáját pár sorral szaporítanám, tekintsük elsőben is megyénk déli, Vas megye járásának felosztásában elég hibásan tótságnak nevezett vidékének a rendes körül­mények közt levő helyzet viszonyait. A sík föl­dön lakó nép földmivelés s marha­tenyésztéssel foglalkozik. A föld szorgalmas művelés mellett a ráfordított fáradtságot középszerű termés ju­talomban részesíti. A jólétet azonban e nép nem ismeri, mert egyedüli pénz­forrását a termények képezvén, ezek ára a közlekedés hiánya s a ke­reskedés rendezetlen viszonyai folytán oly érez­hető aránytalanságban állanak, hogy csupán eb­ből az adót s más szükségeit is alig képes ül­dözni. S hogy majd minden tél derekán már na­gyon sok gazdánál a kenyér­hiány mutatkozik, nem tartozik a ritkaságok közé, mi a megfele­lőig ki nem elégíthető terhek évről évre való szaporítását eszközli. Sokkal roszabb helyzetben vannak a hegyi lakók, itt a szegénységet s nyomort még az ál­taluk termékenynek nevezett évben is teljes me­zítelenségében találhatjuk fel. Ezek csupán föld­művelést s bortermesztést űznek. A gabona ter­mesztésre a talaj rész s kevés helyen s ritka év­ben adja meg a magot s hogy mily nagy szokott itt a szükség lenni, elcsudálkozunk, ha tudjuk — mi tán hazánk felső megyéiben sem történik, hogy e nép kukoriczacsomót, s­zöllőtür­­kölyt, lengubát s rósz szemetes gabo­nát őröl s használ kenyérnek. A szegénység tör­ténetéhez ez szomorú adat. Az ily valamit kenyér­nek nevezve metszeni nem lehet, hanem csak törni s e szegények nagy szerencsének tartják, ha ilyenen tengődhetnek, gyakran még ez is hiányzik. A bortermelés foglalkozásuk legjöve­­delmesebb ágát képezi, de valamint azok a ga­bonából, úgy ezek a hegy vám illetéken felül ma­radt borból födözik az elkerü­lhetlen kiadásokat. — S e nép ily viszonyok közt a nyakra főre folyamatba tett úrbéri birtokviszonyok rendezése által felmerült számos igényeknek is megfelelni tartozik. Mind­ehhez vegyük már most a fagy okozta kárt, az ezt követő szárazságot s a nyomor képe teljes lesz, nem, még egy csapásnak kellett jönni s ez az árvíz, a mely egy hónap alatt közvet­len a Stájer határ közelében két ízben vagy tiz határt látogatott meg s a nyári gabona termésé­ben bizó gazdáknak még fennmaradt csekély re­ménységét is elmosta. A fagy okozta kár most, midőn a gazdák már betakarítottak s nagyobb részben az üres szal­ma cséplését elvégezték, egész nagyságában tű­nik fel, ha látjuk, hogy 40 kereszt rozs csak két mérő szemet ad, s a termésre nézve ez az arány. A búza valamivel jobban fizet s néhol a vetőma­got is megadja.­­ Az ezután következett szá­razság a nyári termények tenyészetét nagy rész­ben megakadályozva elfogyasztó, a bekövetkezett roppant esőzések kissé felélesztek ugyan, de en­nek következménye árvíz lett. A stájer hegyek közt összegyűlt eső­viz ilyenkor árként tódul lefelé s a határszélen a védsánczot a stájerok átvágva, róna vidékünket tengerré változ­tatja. Ennyi csapások után vidékünk népe a legnyo­masztóbb helyzetbe jutva, segélyt kitől s honnan várjon ? A fagy okozta kár felületesen fel lett véve s a teendő segélyezés pénzben és gaboná­ban — a­mint az a hivatalos lap rovataiban megjelezve olvasható volt, meg lett téve, de ezzel még nincs segítve, ha minden az akaratnál marad akkor, midőn annak gyors eszközlését annyi la­kos sorsa égetően szükségli. S ép itt van a baj gyökere, a­mely már annyiszor el lett, és tán még­ el lesz mondva, hogy a­kik segíteni akar­nak, a legjobb akarat mellett sem tudnak, kik pedig tudnának, azok tétlenségre vannak kár­hoztatva. A helyzet szomorú, s kik a nép min­den rétegeibe behatolva, a sürgető segélyezés kívánalmát nem látják, az eszközöket bármi czélból visszatartják, a legnagyobb bűnt követik el, s a visszafizető kamatok nagyságát a válság perezében eléggé érezhetnék. Másrészt a nép saját magáéból alamizsnát nem akar el­fogadni, s borzadva fordul el minden oly segé­lyezéstől, mely az uzsora rémképeivel fenyegeti. Hogy mily oka van ezt tenni, ott van a 63 diki példa, a­melynek emléke még a koldusbot szé­gyenétől is felmenti a nyomortól sújtott laká­sokat. Az idő előre haladt, a vetés ideje beköszön­tött, s a szegény embernek nincs mit vetnie, földjét üresen kell hagyni, a a hosszú tél mun­kát nem adó napjait tétlenségben, s a bizonyos éhség bekövetkezésével kell bevárnia. Az árvíz csapásának meg nem akadályozha­tása szinte viszonyaink rendezetlenségében rej­lik. Még 1844-ben a gyakori árvizek feltartóz­tatása végett, mely majd minden évben kisebb­­nagyobb mérvben tör át a szomszéd Stájerból — a lakosság folytonos sürgetésére, az akkori kormány egy a magyar és stájer határszélen ásandó folyónak, mely a vizet a közel Murába vezesse és egyúttal magyar részre védtöltésül szolgálna — készítését végrehajtatta. Ez mind­addig védül szolgált, mig a helyzet meg nem változott és mindenre inkább, mint a nép jólé­tére gondoltak. Az­óta valahányszor árvíz jut, a szomszédok átvágták a töltést s minden újabb munka sikertelen maradt. így történt ez az idén is, és hogy gonosz munkájukat annál könnyeb­ben végezhessék, az ott beszállásolva lévő kato­naságból vettek nehányat magukhoz és ezeknek fegyveres megjelenése a védelmezőket vissza riasztá. Vájjon meg van e az engedve, hogy a cs. kir. katonaság másokat csupa önkényből gonosz tettek kártékony kivitelében gyámolitson s nem igényel e ez szigorú vizsgálatot és oly el­járást, a­mely minden további részakaratú kár­tételt megszüntessen ? Ez sürgetőleg parancsolja az ország e részén a határ­rendezést, meg fog e­­z valaha történni, az a jövő titka. Hogy e nép ennyi türelemmel bír, mi bátor­talanságát szüli, hogy helyzete javítását az illető helyeken sürgetőleg nem kérelmezi, két fő okban rejlik, a nevelés hiányában és azon körülmény­ben, hogy e nép anyanyelve nem a magyar, ha­nem a vend s így a hazai közü­gyek terén előfor­duló viszonyokról épen semmit sem tud, azokhoz nem férhet és nincs ki mindezekről felvilágosítsa. Nem lehet tehát csudáim, ha a szomszéd rokon­­nyelvű stájer nép felé hajlik és annak részaka­­ratú bujtogatásaira hallgat, a­mi sok esetben számos kellemetlenséget idéz elő, még az őt leg­közelebb érdeklő dolgok iránt is közönyösséggel viseltetik. E nép nem kíván a többi nemzetiségek­hez hasonlóan politikai faktorként fellépni nem ez távol van tőle, hanem azt méltán igényelhet)­, hogy ama viszonyok, melyek kötélről érdeklik,s­értésére adassanak s azokról igy tudomása le­hessen. A helyzet változásával remélte, hogy ez úgy leend, de csalódás. Mert kitől várhat, sőt kis részben követelhet is a nép, különösen a más ajkúak, a kuszai ügyekről felvilágosítást nyer betűt, mint attól, kit az ország legfőbb helyére való képviseltetés végett megválasztva várta és reményb­e e nép, hogy képviselője érdekének megfelelőleg cselekedve,az országgyűlés folyama alatti nevezetesebb mozzanatok teendőit és ese­ményeit nyelvére lefordittatva, választóinak azt elismerése jeléül kedvezésképen megkü­ldendi, s azzal egyúttal a közczélnak szép szolgálatot is tesz vala. Az ezt igénylő anyagi áldozat csekély, az eredmény pedig, a mi ez által eléretik, a nép felvilágosításában szép gyümölcsöt érlel meg, s maradandó emléket emel. Ennyit szerény észre­vételül, s hinni akarjuk, hogy a jövőben ez óhaj­tás figyelembe leend véve. Agustich Imre: Különfélék. Pest, oct. 1. — Esztergomból jött távirati tudósítás azon szomoritó hirt hozza, hogy a bibornok prímást tegnap ebéd közben baloldalán szélhüdés érte.­­ A pestvárosi egészségügyi bizottmánynak Jankovich György helytartótanácsi osz­tályelnök elnöklete alatt sept. 28-án tartott ülé­sében Csajághy és Dulácska ttrok kerületi főorvos helyettesekké dij nélkül megvá­lasztattak.­­ Apatitzky és Faludy ttrok pedig terézvárosi, Gergulich és Bu­­z­a­y ttrok józsefvárosi, Németh Ignácz tr. ferenczvárosi kerületbeli cholera-orvo­­sokká választattak meg négy frtnyi napidij mellett azon lekötéssel, hogy kijelölt kerületeik­ben lakjanak.­­ A közrend és tisztaság érdekében többször emeltek szót a lapok bizonyos kis fülkék felál­lítása érdekében, melyek elkerülhetlenül szüksé­gesek. Ok nélkül szóltunk, sőt még a néhány évvel ezelőtt felállítottakat is megsemmisiték. íme, tekintsék meg most a lámpaoszlopok töveit, minő rondaság lakik ott, rondaság, mely az egészségtelen kigőzölgés fészke. — Joinvillerg — Fü­löp Lajos volt fran­­czia király harmadik fia — és neje, mint a „Tempsy-nek Írják, Magyarországba jön, Koburg bg meglátogatására. — Az akadémia képes terme számára most készül Barabás műtermében Dessewffy Emil gróf életnagyságu egész alakú arczképe. Volt módunk látni a nagy mű vázlatát, s bátran el­mondhatjuk már most is, hogy egyike lesz B­a­­rabás legszebb műveinek, és méltó dísze az aka.'­démia termének. A képet Dessewffy grófné, az elhunyt özvegye rendelte meg.­­ A hivatalos lap jelentése szerint a déli vasutársulat közelebbről megkezdi előmunkála­tait a végre, hogy a triesti kikötő építés és a Kottori Barcs, továbbá

Next