Pesti Napló, 1867. január (18. évfolyam, 5009–5034. szám)
1867-01-22 / 5026. szám
é h A rendezett tanács kérdése megyénk mezővárosaiban. II. Minthogy 1848-ig a jobbágyi községekben községi élet nem létezett, a haza lakossága egy nagy része alkotmányos jogokat nem élvezett, nem gyakorolt, bennük csak 1848-ban részesittetett, de az alkotmány azóta máig, azaz teljes 17 évig Jairus leánya lévén,míg az öregek sorai egyre ritkulnak, addig az egész uj nemzedék, és a nemzettest *) uj tagja, az egész volt jobbágyság nemhogy kitanult, de még bele sem tanult, sőt az egymásra következett kísérleti rendszerek hol zordabb, hol szelidebb külszínei által néhol annyira mystificáltatott, hogy egy helyütt az 1848. törvények jogán 1861 óta folyton birt, bár a provisorium alatt kinevezett egyénekből állt rendezett tanácsnak kérvényezésre tett megszüntetését, s a paraszttanács felállítását quasi alkotmányos ténynek tekintvén, utóbbit „magyar tanácsinak neveznék. Épen ezért felette szükséges, hogy a nép alkotmányos jogainak minél kiterjedtebb gyakorlatában legyen, mert bele kell magát tanulnia, iskoláznia és nőnie; tapasztalnia, hogy a tapasztaltak által az alkotmányosság valódi fogalmaiban, érzületében és gyakorlatában megerősödvén, minden izmában alkotmányos néppé fejlesztessék, mely ép oly hatalmas, erős és okos legyen az absolutismus cseleivel és rémeivel, mint a szabadosság és korteskedés corruptiójával (civium ardore prava jubentium, et vultu instantis tyranni) szembe nézni. És ez leginkább úgy érezhetik el, ha otthon, saját tűzhelyénél, hol bátrabb, mint másutt, a rendezett tanácsi szervezet mellett, a közgyűlésekben a nyílt és igaz szót hallani és mondani megszokja, általa felmelegszik, az ügy iránt, melyben részt is vesz, érdeklődik, tanul, észben, szívben és önérzetben gyarapszik. A rendezett tanácsok egy másik előnye, hogy az ezekkel bíró nagyobb községeknek kebelbeli törvényszékeik is egyszersmind, és ezáltal az igazságszolgáltatást gyorsítják. Annyi íratott már a gyors igazságszolgáltatás előnyeiről, hogy e részben újat írni csaknem lehetetlen. Tagadhatatlan, hogy rendes pénzviszonyok közt egyik hypothecája és emeltyűje a hitelnek, ezáltal a pénzforgalom gyorsításának, ezáltal a tőkék forgatás általi gyarapodásának, szaporításának, új tőkék teremtésének, s ez által a nemzeti vagyon emelkedésének. Ez mind bebizonyított igazság. Mert sokkal hajlandóbb és kisebb kamatokra is hajlandóbb Pénzesi tőkepénzes uram pénzét valamely hypothecával bíró, de pénzzel nem rendelkező életrevaló vállalkozónak kikölcsönözni, vagy vele egy közös vállalatba fektetni, ha tudja, hogy nem fizetés vagy mulasztás esetén is adósát a törvény által gyors fizetésre kényszerítheti, mintha azon, előre táplált tudattal kell kölcsönöznie, hogy netalán szükségessé váló sommás pere évekig fog húzódni, ő maga költségeskedni, pénze után évekig várni, s mig rövid perben idejekorán megkapván, egy más, tán jövedelmezőbb vállalatba fektethette volna, a késedelmi kamatok utólagos megkapása fejében, melyek tán a hosszú per költségeit sem fedezik, évekig hevertetni kénytelen. A gyors és jó igazságszolgáltatás tehát valóban egy neme a hypothecának. A soknemű apelláták, igazolási keresetek, a végrehajtás minden nemei ellen közbevethető fokozatos fórumonkénti felfolyamodások és semmiségi panaszok és pereskedési eljárásunk több esete huzavonái, valamint értekezésem határain kívül esnek, úgy már más avatottabbak tollából megvitattalak, ezekkel tehát most félre; de lássuk azon különbséget, melyet támaszt az, hogy van-e valamely nagy és népes községnek rendezett tanácsa, vagy nincs ? Ha perem van, úgy mindenesetre érdekemben áll, hogy mind ügyvédemmel bármely peremben értekezhessen), s én őt a szükséges peradatokról gyorsan és kimerítőleg értesíthessem, ő meg engem perem folyamáról és állásáról értesítsen, mind pedig ügyemet a bíróságnál (néha ügyem sürgős voltánál, máskor meg tán — fájdalom — a bíróban rejlő okoknál fogva) szorgalmazhassam, szóval, mint pereskedő fél, ügyvédemhez és birámhoz minél közelebb szeretek lenni. Ha már most, mint csongrádi vagy szentesi lakosnak, Adósi Gábor földim és adósom ellen rendes szóbeli perem van, a sommásokról itt annyit szólva, hogy a rendezett tanácsok megszüntetése által szaporodott közigazgatási teendőktől halmozott szolgabíró is, mint sommás bíró kevesebbet vagy lassabban végezhet az igazságszolgáltatás terén, mint egyébként, s városunkban rendes törvényszék nincsen, úgy legelőször beadom keresetlevelemet h.m.vásárhelyi megyei törvényszéknél, melytől megkapjuk az illető elöljáróság utján az idéző végzést, azaz másod kézből. — Ekkor, ha h. m. vásárhelyi ügyvéd által akarom peremet letárgyaltatni, magamnak kell — kivált szövevényesebb perben okvetlen kell — a tényvázlat felvétele a ügyem előadása végett hozzá átkocsiznom, vagy ha városombeli ügyvéd által tárgyaltatom peremet, ennek kell átmenni, ott költekezni stb. Jönnek már most a többi perbeli végzések és kézbesítvények, mind az illető elöljáróság kezén az én vagy ügyvédem kezeihez, a mi perbeli beadványaink a postán keresztül a törvényszékhez, tehát mind másodkézből. És a sommás perek is, mihelyt fellebbeztetvén a helybeli 12 frtoa községi vagy 200 frtos szolgabirói bíróságtól elbúcsúznak — pedig napjainkban melyik per az, melyet egyik vagy másik fél nem feljebbez? — ugyane sorsot osztják. Mik már most ennek következményei ? A közelebbiek: a tengelyem utazásnak minden évszakban kifutó, csakhogy alakban változó kellemeit (!) nem is számítva, élelmezési és útiköltség magam, vagy ez és ügyvédi napidíj ügyvédem részére ; tömérdek postabér, s a miatt, hogy minden kézbesítést másodkézből kapok és beadványt másodkézhez adok, tehát kétszeres idő alatt, az elintézés késedelmes lassúsága, s a pereknek végtelenségig nyúló hosszadalmassága , egy szóval tömérdek pénz és időveszteség. A távollabbi , a peres út hosszadalmas és költséges volta miatt a hitel csökkenése minden következményeivel. Hogy mennyi azon összeg, mely ügyvédi fuvar-, élelmezési-, napi költségek és napdíjakra szentesi és csongrádi hazánkfiai zsebéből évenként kiugrik, átlagosan kiszámíthatnak az ügykimutatásokból, látva, hány perek foly földjeik ellen, a hódmezővásárhelyi törvényszék előtt. A rendezett tanácsok megszüntetésével meggazdálkodott összegből levonva, nem hiszem, hogy a nyereség sokra menjen. „Igen — mondják azonban a rendezett tanács ellenesei — csak hadd viseljék a költséget azok, kik pereskednek; legalább elmegy a kedvök a perléstől, és megfogynak a perek.“ S érünk-e ez által valamit? Igenis! Azt, hogy a költségek ekkénti felfokozása a a siker kilátásának eltávolítása által sok, kivált szegény követelőre nézve, követelésének perreli behajtása lehetetlenné, a perlésre és perköltségek viselésére képtelenné lesz, s pénzéhez sohsem jut. Egy helyütt olvastam, hogy az örökbéke eszméje valószínűleg akkér fog megvalósulni, hogy a naponként tökélyesbített havczszerek rombolási ereje mind erőre, mind gyorsaságra oly fokig potentiroztatik, hogy maholnap csak valamennyen tartamú háború sem vivhatik a hadviselő államok teljes tönkrejutása nélkül, s ekkor nem többé önfenntartásuk, hanem tönkremenetelök eszközét látandják ben 185026. Szerkesztési iroda: Ferencssiek tere 7. szám. 1. emelet. ^ ^aP szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Kedd, január 22.1867. 18. évi folyami * Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadas körüli panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI NAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, ponttá, vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 aj kr. Bélyegdíj külön 30 aj kr Nyílt-tér: 5 hasábos petit sor 25 aj kr. Pest, jan. 21. 1867. (Fk) Sajátszerüen kábító, még a legvilágosabb értelmet is elhomályosító légkör lehet az, mely a trónokat környezi. Úgy látszik, hogy ott más szemmel néznek, más füllel hallanak, mint amilyennel mi, közönséges emberek bírunk. Különben merőben érthetlenek volnának azon tudósítások, melyek az imént Páriából érkeztek, s melyek szerint a törvényhozó testülettől el fogják vonni azt a jogot, hogy a császári trónbeszédre felirattal válaszoljon, ellenben meg fogják neki engedni, hogy bizonyos feltételek mellett interpellációkat intézhessen a kormányhoz, továbbá megszűnnék azon szokás, hogy „külön szónok-miniszterek“ védjék a kamara előtt a kormány intézkedéseit, hanem minden szakminiszter közvetlenül fogja igazolni és védeni azt, ami az ő szakmájához tartozik. Ezek volnának azon nagy „fontosságú“ változások, melyeket III. Napóleon létesíteni szándékozik, s melyeknek az ő közlönyei oly roppant jelentőséget tulajdonítanak.! ! Szerencsét kívánunk az olvasónak, ha ő talán képes e nagy fontosságot felfogni; mi, részünkről, e tekintetben nem bírunk az érzék kellő finomságával, és a szóban álló változtatások roppant horderejéről fogalmunk sincs. Ránk a dolog körülbelöl azt a benyomást teszi, mint ha valaki, akinek háza égni kezd, érett megfontolás után azon elhatározásra jutna — nem hogy a tüzet eloltja, hanem hogy az ajtót befalaztatván, az ablakot nyittatja ki, hogy nem amazon, hanem imezen csapjon ki a láng. A tuileriákban kétségenkívül érzik, miszerint — kissé póriasat fejezve ki magunkat — „kutya van a kertben,“ mert ha ennek érzete nem léteznék, alkalmasint semmiféle változtatást nem tartottak volna szükségesnek. De ahelyett, hogy az elégületlenség, a belső forrongás kútfejeit kifürkésznék és a kellő eszközök segélyével megapasztanák, azon törik fel őket, hogy a felszínre lépés módjait megmásítsák, mintha nem volna tökéletesen mindegy, akár felirat, akár indokolt interpelláció alakjában nyilvánul az elégületlenség. Vagy talán nem mindegy ? A felirat hosszú szónoklatokra ad alkalmat, de omnibus rebus et quibusdam aliis, mig az interpellatió egyes tárgyra kell hogy szorítkozzék; ez írásban adatik be : a miniszter aztán felel, a mikor és a mit tetszik; ha nem tetszik, hát épen nem felel ; ha pedig felelt e feleletet nem szabad további vita tárgyává tenni. Tehát ebben állana a legújabb változás jelentősége, más szóval: egy pár szerény kérdés megengedtetik a követ uraknak,le a kormány intézkedéseit bírálgatni, azokat roszalni, a közelégületlenségnek élénk kifejezést adni, ez már nem szabad. De váljon ez által a rászólásból helyeslés lesz-e és az elégületlenségből elégültség? Ha Thiers urnak hivatalosan betömik száját, vájjon betömik-e ezzel azon ezer meg ezer polgárét is, aki naponként — habár kevésbé éles logikával, kevésbé mély szaktudománynyal, kevésbé válogatott szavakban — de lényegben mégis ugyanazt mondja, a mit az ellenzék hallatott eddig a pas perdus termében ? És ha ő franczia felsége elnémítja ez ellenzéki szónokokat, vájjon elnémithatja-e például a chambordi grófot is, a ki a minap Froschdorfból azt a manifestumot ereszté szélnek, melyben sok haszontalan beszéd mellett épen a belpolitika dolgában oly elveket hirdet, aminek a franczia nép millióiban a legélénkebb viszhangra fognak találni ? Az imént mondottak szerint Napóleon legújabb rendszabálya , szabadsági szempontból, hátrameneteit jelentene, de vájjon tanácsos-e e tekintetben még hátra is menni oly pillanatban, midőn a bukott dynastiák szóvivője azt ígéri a francziáknak, hogy őket e téren határozottan előre fogná vezetni ? Az egybeolvadt bourbon-orleanista párt fejének szóban álló manifestuma, miként mondok, sok tekintetben nagyon szerencsétlen compositió; szerencsétlen, amenynyiben Német-, nevezetesen Poroszország ellenében egyenesen kihívólag lép fel, s ezáltal csak megerősítendi a porosz kormányt és a németeknek vele karöltve járó részét azon törekvésben, hogy amenynyiben rajtuk áll, minden restauratiót gátoljanak és a napóleoni dynastiát támogassák, szerencsétlen, a mennyiben Olaszország irányában oly elveket vall, melyek a régi hagyományokkal összhangzanak, de nem a franczia nemzet mai közvéleményével, — szerencsétlen, a mennyiben (könynyen kitalálható okokból) a franczia császárnak épen azon vállalatát nem meri erélyesen megtámadni, mely Francziaországban csakugyan népszerűtlen, a mexicóit, a szerencsétlen, a mennyiben a Rómábóli visszavonulást kárhoztatja, meget a franczia közvélemény évek óta oly hangosan követelt, szerencsétlen végre még annyiban is , a mennyiben osztrák földön íratott, azon Ausztria földjén, mely most minden áron szeretne III. Napóleon barátságára szert tenni. A manifestumnak tehát számtalan gyönge oldala van, mely annak hatását megsemmisítené, ha a tuileriák ura a kellő feleletet megtalálta volna amaz okmány azon egyetlen részére, mely annak erős oldalát képezi, ha képes volna azt mondani a francziáknak: amit ezen új külpolitikámról mond, arra nézve bátran bízhatom rátok az ítéletet; amit pedig szabadelvű belpolitika dolgában ígér, ime, azt én is megadom! Sőt még ennyi se kellett volna. Francziaország is belefáradott már a forradalmakba, az erőszakos változtatásokat már ő sem kívánja, ha a mostani állapot fenntartatása mellett akár csak részfizetést kapna arra amit a chambordi gróf igér, s e mellett egy kis kilátást arra, hogy idővel majd az egész adósság fog törlesztetni, erősen hiszszük, hogy ezzel beérné, s hogy a napóleoni dynastia ez által újra megszilárdult volna. De ha a froschdorfi kecsegtetésekkel szemben, III. Napóleon még azt a piczinyke szabadságot is megnyirbálja, a mi eddig létezett; ha míg az a másik ezreket igér, a mostani uralkodó még azt az egypár garast is visszaveszi, a miből eddig úgyis csak tengődve élhetett a franczia nemzet: ezáltal ő oly sötét háttért alkot, mely annál fényesb világításban láttatja a bourbon orleanista ígéreteket, s a manifestumnak oly hatást kölcsönöz, melyben az különben soha nem részesült volna. Pro superabundanti a franczia császáron még egy szerencsétlenség esett: t. i. a félhivatalos bécsi Abendpost szokott tapintatlan túlzással magasztalja ama, tulajdonképen még meg sem született rendszabályokat. Természetes? Ha te czirógatod az én zsidómat, én is czirógatom a tiedet. Ha a „Constitutionnel“ et consortes megdicsérik a bécsi kabinet minden lépését, miért ne dicsérné meg az Abendpost a tuileriák intézkedéseit. Az Abendpost már annyiszor részesült azon örömben, hogy a franczia sugalmazottak hymnuszait utánnyomhatta; méltányos, hogy egyszer már ő reá is hivatkozhassék a kis „Moniteur.“ Magában véve, ez ártatlan öröm és az officiosusok e kölcsönös bókolgatása, azonkívül a közönségre nézve még mulatságos is. Aztán Beust aztán némileg zavarba jutott az által, hogy az a Chambord-féle manifestum Bécs közelében íratott, és szívesen ragadta meg az alkalmat annak bizonyítására, hogy ő a mostani franczia uralkodó barátságát keresi, nem pedig azét, aki után valamikor franczia uralkodó lehetne! Mindent a maga idején, mondá a bölcs Salamon király. Hanem mindössze úgy tapasztaltuk, hogy azok a félhivatalos franczia panegyrikonok, miket oly szorgalmasan fordít a bécsi félhivatalos lap, az osztrák birodalom népeire semmi hatást nem tettek, és attól tartunk, hogy a franczia császár legújabb intézkedései a francziáknak sem fognak tetszeni, ámbár — és részben talán mert a bécsi kabinet közlönye oly igen pompásaknak találja. Bécsi dolgok. Némely bécsi jomnalisták — s épen nem a mi jóakaróink — rendkívüli fürgeséget fejtenek ki a Magyarországgal való kiegyezést illető hírek felszedésében, s egyrészt tetszés szerinti kitoldásában és elferdítésében. Elől jár a régi „Presse,“ mely a Lajthán túli, vele rokon érzelmű centralisták rémítésére üt oly nagy zajt a magyar ministérium kinevezésével, melyet ő már bevégzett tényként ad elő. Tudván azt, hogy a hírek közlésében a nagy részletezés szokta a közönség előtt a hitelességet emelni, a régi „Presse“ — mint láttuk — nagyon részletesen adja elő a modalitásokat, melyek alatt a magyar minisztérium ki fog neveztetni; de épen ez az eset az, melyben minél több részletet közöl, annál gyanusabbá teszi a forrás hitelességét, melyből közlését meríti, úgy hogy a félhivatalos „Wiener Abendpost“-nak méltán okot adhatott azon nyilatkozatra, hogy a híresztelt részletek nem alapulnak valóságon. Hogy egyébiránt némely bécsi lap mennyire iparkodik minden áron fontos hírt közleni, e tekintetben bizonyság rá, hogy gróf Andrássy Bécsbe utazásaival mindannyiszor a kormány és a magyar országgyűlés tagjai közt kéz alatt folyó alkudozásokat hoznak kapcsolatba. Jelenleg is egyik azt írja, hogy gr. Andrássy Gyula most érkezett Bécsbe, a másik ugyanaz nap, hogy most indult Bécsből Pestre, — a nevezett felek közti alkupontokat vivén vagy hozván magával, — holott mindenki tudhatná , hogy a magyar képviselőház alelnöke jelenleg az országgyűlésnek nyilvános ülésben elhatározott megbízásában jár, J. i. neki kell átnyújtania a képviselőház részéről ő Felségének a közelebbi feliratot. A „Presse“ féle hirhajhász újságtól az is kitemék, hogy az országgyűlésre rá fogja : csak azért készíté a feliratot, hogy gr. Andrássynak ürügye legyen minden incognitó nélkül, hivatalosan megjelenni Bécsben. Egyébiránt meg kell adnunk, hogy ránk magyarokra nézve sokkal kevésbé lenne meglepő egy alkotmányos kormány kinevezése, mint a „Presse“ szabású német politikusokra. Mi régóta sürgetjük azt, mint a melyhez kétségtelen jogunk van, s mint a mely egyedül képes a kiegyenlítést gyorsan és sikeresen végrehajtani. Sőt sokan közülünk meg voltak győződve, hogy nincs is más út rendes viszonyok létesítésére, s így ha most nem, előbb utóbb ezen útra fognak térni a tényleges kormányt vezető férfiak. Ellenben a „Presse“ és hozzá hasonlók csak nem mondták ki — a mostani kormánynyal való viszályok miatt, de azt mindig helyeselték magukban, hogy a magyaroknak a teljes alkotmányosság meg nem engedtetik, nekik egy alkotmányos jogaitól és orgánumaitól megfosztott és erőtlen Magyarország kellett, hogy majd egy újabb reichsrath könnyen elbánhassék vele. — Reméljük azonban, hogy a régi „Presse“ nem lenne amaz általa rettegett eventuális esetben is vigasztalhatatlan. Az összében Magyarország mindig egy négy milliónyi kis minoritás volt, míg a németek tíz millió óriási többségben vannak. Aztán tudja azt is, hogy a magyarok közt nincs egyetlen oly nagyravágyó is, ki a Lajthán túliaknak akarna törvényt diktálni. Legfeljebb az a hatás lesz, hogy a „Presse“féle üres ábrándok elenyésznek, mely szerint a Lajthán túliak uralkodhassanak rajtunk. Az ily hatás nem veszteség, hanem nyereség, mert annál több figyelmet fordíthatnak az eddig mások ügyeivel foglalkozott publicisták a maguk saját ügyére gondolni, s ott a Lajthán túl a tiszta, meghamisílatlan szabadelvüség tanait hirdetni, mire elég török, s egy részben parlag török is van. Reméljük legalább, hogy annak teljesülte után, a mitől most félelmet színlel mind a „Presse,“ mind annak népies kiadása, a magyarfaló „Hans Jörgl“ — másnemű szabadelvüséget hirdetene a bécsi és kisvárosi német greizlereknek, mint eddig történt. A választási mozgalmak nagyban folynak Bécsben, dr. Berger, a bécsi belváros volt képviselője, írásban tudata (minthogy egészségi állapota a nyilvános szónoklást meg nem engedi), politikai programmját. Első helyre teszi ebben, és legsürgősebbnek vallja a Magyarországgal való kiegyenlítést, mint amely „múlhatatlan feltétele a monarchia egységének és hatalmi állásának.“ — Épen ezen kiegyenlítés érdekében elkerülhetlen a februári alkotmány alkotmányos útón való revisiója. Azonban Berger csak a közös ügyek azon mértéke mellett tartja kiviendőnek a kiegyenlítést, melyet a birodalom egységére és hatalmára nézve is szükségesnek lát. A közös ügyek tárgyalására nézve pedig a közös parlamentáris tárgyalást látja szükségesnek. Ő a februári alkotmányon teendő módosítások mellett azon országokra nézve, melyek azt elfogadták, csak a rendes reichsrathot ismeri el illetékesnek, Magyarországnak jogfolytonossága a februári alkotmány ily felfogásával nincs ellentétben. Berger úr elítéli továbbá a januári pátenst, s törvényellenesnek véli azt, hogy a rendkívüli reichsrathba a landtagok képviselőt küldjenek. Azon választás által veszélyeztetve látná Lajthán túl a német kulturát. A bécsi választási bizottságban szóba jött, ne léptessék-e fel Schmerling urat is képviselőjelöltül. Pratobevera bizottsági elnök kiemelte, hogy az „alkotmányhoz hű“ párthoz méltó lenne amaz alkotmány készítőjét felszólítni programjuk elfogadására és jelöltül való fellépésére. Igaz, hogy ő amaz alkotmány 13-ik pontja védelme és a közelebbi landtagon való hallgatása által meghasonlásba jött a párttal, de egy felszólításra adandó válasz őt szine bevallására szorítná. (Pratobevera miniszteri collegája volt Schmerlingnek 1861 -ben.) A bizottság tagja, Gerold, helytelennek tartá, hogy a bizottság, mint ilyen, szólítsa fel Schmerling urat írásban. A jelölt, ha fel akar lépni, jelenjék meg személyesen. Egy másik szónok kijelenté, hogy Sch. úr jelöltsége mellett nem lehet szólani, az alkotmány iránti magaviselete után. Egy másik azt monna, hogy a bizottság gyanúsításnak tenné ki magát a nép előtt ily felléptetéssel. Egy harmadik Sch.-nek a mostani kormány alatt viselt hivatalát hozá fel akadályul. Pratobevera úr megjegyzi, hogy ő nem akar a bizottság akarata ellenére járni el. De talán fel lehetne szólítni Schmerling urat, nyilvánítsa, elfogadja-e a közös programmot, és ez esetben jelenjék meg személyesen a választók előtt. Erre egyik megjegyző, hogy ily levél Pratobevera magánügye, s nem jöhet tárgyalás alá. Egy másik kéri az elnököt, vonja vissza kérdését, mert a gyűlés egyáltalában nem akarja candidálni Sch. urat Pratobevera. De úgylátszik, Sch. ur óhajt jelöltül fellépni, legalább a neuenkircheni kerületben agitálnak mellette. Egyik választó: Az nem a mi akaratunkkal történik ; egy másik: Nem Schmur jöne zavarba a jelöltetéssel, hanem magunk. — így a gyűlés elejte Schmerling ur jelöltetését, valamint azután Hasner udvari tanácsosét is. *) Politikailag értve a szót.