Pesti Napló, 1867. január (18. évfolyam, 5009–5034. szám)

1867-01-22 / 5026. szám

é­ h A rendezett tanács kérdése megyénk mezővárosaiban. II. Minthogy 1848-ig a jobbágyi közsé­gekben községi élet nem létezett, a haza lakossága egy nagy része alkotmányos jogokat nem élvezett, nem gyakorolt, bennük csak 1848-ban részesittetett, de az alkotmány azóta máig, azaz teljes 17 évig Jairus leánya lévén,míg az öregek sorai egyre ritkulnak, addig az egész uj nemzedék, és a nemzettest *) uj tagja, az egész volt jobbágyság nemhogy kitanult, de még bele sem tanult, sőt az egymásra következett kísérleti rendszerek hol zor­dabb, hol szelidebb külszínei által néhol annyira mystificáltatott, hogy egy helyütt az 1848. törvények jogán 1861 óta foly­ton birt, bár a provisorium alatt kineve­zett egyénekből állt rendezett tanácsnak kérvényezésre tett megszüntetését, s a paraszttanács felállítását quasi alkotmá­nyos ténynek tekintvén, utóbbit „magyar tanácsinak neveznék. Épen ezért felette szükséges, hogy a nép alkotmányos jogainak minél kiter­jedtebb gyakorlatában legyen, mert bele kell magát tanulnia, iskoláznia és nőnie; tapasztalnia, hogy a tapasztaltak által az alkotmányosság valódi fogalmaiban, érzü­letében és gyakorlatában megerősödvén, minden izmában alkotmányos néppé fej­­lesztessék, mely ép oly hatalmas, erős és okos legyen az absolutismus cseleivel és rémeivel, mint a szabadosság és korteske­­dés corruptiójával (civium ardore prava jubentium, et vultu instantis tyranni) szem­be nézni. És ez leginkább úgy érezhetik el, ha otthon, saját tűzhelyénél, hol bátrabb, mint másutt, a rendezett tanácsi szervezet mellett, a közgyűlésekben a nyílt és igaz szót hallani és mondani megszokja, általa felmelegszik, az ügy iránt, melyben részt is vesz, érdeklődik, tanul, észben, szívben és önérzetben gyarapszik. A rendezett tanácsok egy másik előnye, hogy az ezekkel bíró nagyobb községek­nek kebelbeli törvényszékeik is egyszer­smind, és ez­által az igazságszolgáltatást gyorsítják. Annyi íratott már a gyors igazságszol­gáltatás előnyeiről, hogy e részben újat írni csaknem lehetetlen. Tagadhatatlan, hogy rendes pénzviszonyok közt egyik hypothecája és emeltyűje a hitelnek, ez­által a pénzforgalom gyorsításának, ez­által a tőkék forgatás általi gyarapodásá­nak, szaporításának, új tőkék teremtésé­nek, s ez által a nemzeti vagyon emelke­désének. Ez mind bebizonyított igazság. Mert sokkal hajlandóbb és kisebb ka­matokra is hajlandóbb Pénzesi tőkepénzes uram pénzét valamely hypothecával bíró, de pénzzel nem rendelkező életrevaló vál­lalkozónak kikölcsönözni, vagy vele egy közös vállalatba fektetni, ha tudja, hogy nem­ fizetés vagy mulasztás esetén is adó­sát a törvény által gyors fizetésre kény­szerítheti, mintha azon, előre táplált tu­dattal kell kölcsönöznie, hogy netalán szükségessé váló sommás pere évekig fog húzódni, ő maga költségeskedni, pénze után évekig várni, s mig rövid perben idejekorán megkapván, egy más, tán jö­vedelmezőbb vállalatba fektethette volna, a késedelmi kamatok utólagos megkapása fejében, melyek tán a hosszú per költsé­geit sem fedezik, évekig hevertetni kény­telen. A gyors és jó igazságszolgáltatás tehát valóban egy neme a hypothecának. A soknemű apelláták, igazolási kere­setek, a végrehajtás minden nemei ellen közbevethető fokozatos fórumonkénti fel­folyamodások és semmiségi panaszok és pereskedési eljárásunk több esete huza­vonái, valamint értekezésem határain kívül esnek, úgy már más avatottabbak tollá­ból megvitattalak, ezekkel tehát most félre; de lássuk azon különbséget, melyet támaszt az, hogy van-e valamely nagy és népes községnek rendezett tanácsa, vagy nincs ? Ha perem van, úgy mindenesetre érde­kemben áll, hogy mind ügyvédemmel bár­mely peremben értekezhessen), s én őt a szükséges peradatokról gyorsan és kime­­rítőleg értesíthessem, ő meg engem perem folyamáról és állásáról értesítsen, mind pedig ügyemet a bíróságnál (néha ügyem sürgős voltánál, máskor meg tán — fáj­dalom — a bíróban rejlő okoknál fogva) szorgalmazhassam, szóval, mint pereskedő fél, ügyvédemhez és birámhoz minél kö­zelebb szeretek lenni. Ha már most, mint csongrádi vagy szentesi lakosnak, Adósi Gábor földim és adósom ellen rendes szóbeli perem van, a sommásokról itt annyit szólva, hogy a rendezett tanácsok megszüntetése által szaporodott közigazgatási teendőktől hal­mozott szolgabíró is, mint sommás bíró ke­vesebbet vagy lassabban végezhet az igaz­ságszolgáltatás terén, mint egyébként, s vá­rosunkban rendes törvényszék nincsen, úgy legelőször beadom keresetlevelemet h.­m.­­vásárhelyi megyei törvényszéknél, mely­től megkapjuk az illető elöljáróság utján az idéző végzést, azaz másod kézből. — Ekkor, ha h. m. vásárhelyi ügyvéd által akarom peremet letárgyaltatni, magamnak kell — kivált szövevényesebb perben ok­vetlen kell — a tényvázlat felvétele a ügyem előadása végett hozzá átkocsiz­­nom, vagy ha városombeli ügyvéd által tárgyaltatom peremet, ennek kell átmenni, ott költekezni stb. Jönnek már most a többi perbeli vég­zések és kézbesítvények, mind az illető elöljáróság kezén az én vagy ügyvédem kezeihez, a mi perbeli beadványaink a pos­tán keresztül a törvényszékhez, tehát mind másodkézből. És a sommás perek is, mi­helyt fellebbeztetvén a helybeli 12 frtoa községi vagy 200 frtos szolgabirói bíró­ságtól elbúcsúznak — pedig napjaink­ban melyik per az, melyet egyik vagy másik fél nem feljebbez? — ugyane sor­sot osztják. Mik már most ennek követ­kezményei ? A közelebbiek: a tengelyem utazásnak minden évszakban kifutó, csakhogy alak­ban változó kellemeit (!) nem is számítva, élelmezési és útiköltség magam, vagy ez és ügyvédi napidíj ügyvédem részére ; tö­mérdek postabér, s a miatt, hogy minden kézbesítést másodkézből kapok és bead­ványt másodkézhez adok, tehát kétszeres idő alatt, az elintézés késedelmes lassú­sága, s a pereknek végtelenségig nyúló hosszadalmassága , egy szóval tömérdek pénz és időveszteség. A távollabbi , a peres út hosszadalmas és költséges volta miatt a hitel csökke­nése minden következményeivel. Hogy mennyi azon összeg, mely ügy­védi fuvar-, élelmezési-, napi költ­ségek és napdíjakra szentesi és cson­grádi hazánkfiai zsebéből évenként ki­ugrik, átlagosan kiszámíthatnak az ügy­kimutatásokból, látva, hány perek foly föl­dj­eik ellen, a hód­mező­vásárhelyi tör­vényszék előtt. A rendezett tanácsok meg­szüntetésével meggazdálkodott összegből levonva, nem hiszem, hogy a nyereség sokra menjen. „Igen — mondják azonban a rendezett tanács ellenesei — csak hadd viseljék a költséget azok, kik pereskednek; legalább elmegy a kedvök a perléstől, és megfogy­nak a perek.“ S érünk-e ez által valamit? Igenis! Azt, hogy a költségek ekkénti felfokozása a a siker kilátásának eltávolítása által sok, kivált szegény követelőre nézve, követe­lésének perreli behajtása lehetetlenné,­­ a perlésre és perköltségek viselésére kép­telenné lesz, s pénzéhez sohsem jut. Egy helyütt olvastam, hogy az örök­béke eszméje valószínűleg akkér fog meg­valósulni, hogy a naponként tökélyesbített havczszerek rombolási ereje mind erőre, mind gyorsaságra oly fokig potentirozta­­tik, hogy maholnap csak valamennyen tartamú háború sem vivhatik a hadvise­­lő államok teljes tönkrejutása nélkül, s ekkor nem többé önfenntartásuk, hanem tönkremenetelök eszközét látandják ben­ 18­5026. Szerkesztési iroda: Feren­cssiek tere 7. szám. 1. emelet. ^ ^aP szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Kedd, január 22.1867. 18. évi folyami * Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adas körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­tézendők.PESTI NAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, ponttá, vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 aj kr. Bélyegdíj külön 30 aj kr Nyílt-tér: 5 hasábos petit sor 25 aj kr. Pest, jan. 21. 1867. (Fk) Sajátszerüen kábító, még a leg­világosabb értelmet is elhomályosító lég­kör lehet az, mely a trónokat környezi. Úgy látszik, hogy ott más szemmel néz­nek, más füllel hallanak, mint amilyennel mi, közönséges emberek bírunk. Különben merőben érthetlenek volnának azon tudó­sítások, melyek az imént Páriából érkez­tek, s melyek szerint a tör­vény­hozó tes­­tülettől el fogják vonni azt a jogot, hogy a császári trónbeszédre felirattal vála­szoljon, ellenben meg fogják neki enged­ni, hogy bizonyos feltételek mellett inter­­pellációkat intézhessen a kormányhoz, to­vábbá megszűnnék azon szokás, hogy „külön szónok-miniszterek“ védjék a ka­mara előtt a kormány intézkedéseit, hanem minden szakminiszter közvetlenül fogja igazolni és védeni azt, a­mi az ő szakmá­jához tartozik. Ezek volnának azon nagy „fontosságú“ változások, melyeket III. Na­póleon létesíteni szándékozik, s melyek­nek az ő közlönyei oly roppant jelentősé­get tulajdonítanak.! ! Szerencsét kívánunk az olvasónak, ha ő talán képes e nagy fontosságot felfogni; mi, részünkről, e tekintetben nem bírunk az érzék kellő finomságával, és a szóban álló változtatások roppant horderejé­ről fogalmunk sincs. Ránk a dolog körülbe­­löl azt a benyomást teszi, mint ha valaki, a­kinek háza égni kezd, érett megfontolás után azon elhatározásra jutna — nem hogy a tüzet eloltja, hanem hogy az ajtót befalaztatván, az ablakot nyittatja ki, hogy nem amazon, hanem im­ezen csap­jon ki a láng. A tuileriákban kétségenkívül érzik, miszerint — kissé póriasat­ fejezve ki magunkat — „kutya van a kertben,“ mert ha ennek érzete nem léteznék, alkalma­sint semmiféle változtatást nem tartottak volna szükségesnek. De a­helyett, hogy az elégületlenség, a belső forrongás kút­fejeit kifürkésznék és a kellő eszközök segélyével megapasztanák, azon törik fe­l őket, hogy a felszínre lépés módjait megmásítsák, mintha nem volna tökélete­sen mindegy, akár felirat, akár indokolt interpelláció alakjában nyilvánul az elé­gületlenség. Vagy talán nem mindegy ? A felirat hosszú szónoklatokra ad alkal­mat, de omnibus rebus et quibusdam aliis, mig az interpellatió egyes tárgyra kell hogy szorítkozzék; ez írásban adatik be : a miniszter aztán felel, a mikor és a mit tetszik; ha nem tetszik, hát épen nem fe­lel ; ha pedig felelt e feleletet nem sza­bad további vita tárgyává tenni. Tehát ebben állana a legújabb válto­zás jelentősége, más szóval: egy pár sze­rény kérdés megengedtetik a követ urak­nak,­­le a kormány intézkedéseit bírál­­gatni, azokat roszalni, a közelégületlen­­ségnek élénk kifejezést adni, ez már nem szabad. De váljon ez által a rászólásból he­lyeslés lesz-e és az elégületlenségből elé­­gültség? Ha Thiers urnak hivatalosan be­tömik száját, vájjon betömik-e ezzel azon ezer meg ezer polgárét is, a­ki naponként — habár kevésbé éles logikával, kevés­bé mély szaktudománynyal, kevésbé vá­logatott szavakban — de lényegben még­is ugyanazt mondja, a mit az ellenzék hallatott eddig a pas perdus termében ? És ha ő franczia felsége elnémítja ez el­lenzéki szónokokat, vájjon elnémithatja-e például a chambordi grófot is, a ki a minap Froschdorfból azt a manifestumot ereszté szélnek, melyben sok haszontalan beszéd mellett épen a belpolitika dolgában oly elveket hirdet, a­minek a franczia nép millióiban a legélénkebb viszhangra fog­nak találni ? Az imént mondottak szerint Napóleon legújabb rendszabálya , sza­badsági szempontból, hátrameneteit jelentene, de vájjon tanácsos-e e tekintet­ben még hátra is menni oly pillanatban, midőn a bukott dynastiák szóvivője azt ígéri a francziáknak, hogy őket e téren határozottan előre fogná vezetni ? Az egybeolvadt bourbon-orleanista párt fejének szóban álló manifestuma, miként mondok, sok tekintetben nagyon szeren­csétlen compositió; szerencsétlen, a­meny­nyiben Német-, nevezetesen Poroszország ellenében egyenesen kihívólag lép fel, s ez­által csak megerősítendi a porosz kor­­mányt és a németeknek vele karöltve já­ró részét azon törekvésben, hogy a­meny­nyiben rajtuk áll, minden restauratiót gá­toljanak és a napóleoni dynastiát támogas­sák, szerencsétlen, a mennyiben Olasz­ország irányában oly elveket vall, melyek a régi hagyományokkal összh­angzanak, de nem a franczia nemzet mai közvéleményé­vel, — szerencsétlen, a mennyiben (köny­­nyen kitalálható okokból) a franczia csá­szárnak épen azon vállalatát nem meri erélyesen megtámadni, mely Francziaor­­szágban csakugyan népszerűtlen, a me­­xicóit, a szerencsétlen, a mennyiben a Rómábóli visszavonulást kárhoztatja, me­­get a franczia közvélemény évek óta oly hangosan követelt,­­ szerencsétlen végre még annyiban is , a mennyiben osztrák földön íratott, azon Ausztria földjén, mely most minden áron szeretne III. Napóleon barátságára szert tenni. A manifestumnak tehát számtalan gyön­ge oldala van, mely annak hatását meg­semmisítené, ha a tuileriák ura a kellő fe­leletet megtalálta volna amaz okmány azon egyetlen részére, mely annak erős oldalát képezi, ha képes volna azt mon­dani a francziáknak: a­mit ezen új kül­politikámról mond, arra nézve bátran bízhatom rátok az ítéletet; a­mit pedig szabadelvű belpolitika dolgában ígér, ime, azt én is megadom! Sőt még ennyi se kellett volna. Francziaország is bele­fára­dott már a forradalmakba, az erőszakos változtatásokat már ő sem kívánja, ha a mostani állapot fenntartatása mellett akár csak részfizetést kapna arra a­mit a chambordi gróf igér, s e mellett egy kis kilátást arra, hogy idővel majd az egész adósság fog törlesztetni, erősen hiszszük, hogy ezzel beérné, s hogy a napóleoni dynastia ez által újra megszilárdult volna. De ha a froschdorfi kecsegtetésekkel szemben, III. Napóleon még azt a picziny­­ke szabadságot is megnyirbálja, a mi ed­dig létezett; ha míg az a másik ezreket igér, a mostani uralkodó még azt az egy­­pár garast is visszaveszi, a miből eddig úgyis csak tengődve élhetett a franczia nemzet: ez­által ő oly sötét háttért al­kot, mely annál fényesb világításban lát­tatja a bourbon orleanista ígéreteket, s a manifestumnak oly hatást kölcsönöz, mely­ben az különben soha nem részesült volna. Pro superabundanti a franczia császá­ron még egy szerencsétlenség esett: t. i. a félhivatalos bécsi Abendpost szokott ta­pintatlan túlzással magasztalja ama, tulaj­donképen még meg sem született rendsza­bályokat. Természetes? Ha te czirógatod az én zsidómat, én is czirógatom a tiedet. Ha a „Constitutionnel“ et consortes meg­dicsérik a bécsi kabinet minden lépését, miért ne dicsérné meg az Abendpost a tuileriák intézkedéseit. Az Abendpost már annyiszor részesült azon örömben, hogy a franczia sugalmazottak hymnu­­szait utánnyomhatta; méltányos, hogy egyszer már ő reá is hivatkozhassék a kis „Moniteur.“ Magában véve, ez ártat­lan öröm és az officiosusok e kölcsönös bókolgatása, azonkívül a közönségre néz­ve még mulatságos is. Aztán Beust az­tán némileg zavarba jutott az által, hogy az a Chambord-féle manifestum Bécs közelében íratott, és szívesen ragadta meg az alkal­mat annak bizonyítására, hogy ő a mos­tani franczia uralkodó barátságát keresi, nem pedig azét, a­ki u­tán valamikor franczia uralkodó lehetne! Mindent a maga idején, mondá a bölcs Salamon király. Hanem mindössze úgy tapasztaltuk, hogy azok a félhivatalos franczia panegy­­rikonok, miket oly szorgalmasan fordít a bécsi félhivatalos lap, az osztrák biroda­lom népeire semmi hatást nem tettek, és attól tartunk, hogy a franczia császár leg­újabb intézkedései a francziáknak sem fognak tetszeni, ámbár — és részben talán mert a bécsi kabinet közlönye oly igen pompásaknak találja. Bécsi dolgok.­ ­ Némely bécsi jomnalisták — s épen nem a mi jóakaróink — rendkívüli fürgeséget fejtenek ki a Magyarországgal való kiegyezést illető hí­rek felszedésében, s egyrészt tetszés szerinti kitoldásában és elferdítésében. Elől jár a régi „Presse,“ mely a Lajthán túli, vele rokon ér­zelmű centralisták rémítésére üt oly nagy zajt a magyar ministérium kinevezésével, melyet ő már bevégzett tényként ad elő. Tudván azt, hogy a hírek közlésében a nagy részletezés szokta a közönség előtt a hitelességet emelni, a régi „Presse“ — mint láttuk — nagyon rész­letesen adja elő a modalitásokat, melyek alatt a magyar minisztérium ki fog neveztetni; de épen ez az eset az, melyben minél több részletet kö­zöl, annál gyanusabbá teszi a forrás hitelességét, melyből közlését meríti, úgy hogy a félhivatalos „Wiener Abendpost“-nak méltán okot adhatott azon nyilatkozatra, hogy a híresztelt részletek­­ nem alapulnak valóságon. Hogy egyébiránt némely bécsi lap mennyire­­ iparkodik minden áron fontos hírt közleni, e tekintetben bizonyság rá, hogy gróf An­­drássy Bécsbe utazásaival mindannyiszor a kormány és a magyar országgyűlés tagjai közt kéz alatt folyó alkudozásokat hoznak kapcso­latba. Jelenleg is egyik azt írja, hogy gr. An­­drássy Gyula most érkezett Bécsbe, a másik ugyanaz nap, hogy most indult Bécsbő­l Pestre, — a nevezett felek közti alkupontokat vivén vagy hozván magával, — holott mindenki tud­hatná , hogy a magyar képviselőház alelnöke jelenleg az országgyűlésnek nyilvános ülésben el­határozott megbízásában jár­­, J. i. neki kell át­nyújtania a képviselőház részéről ő Felségének a közelebbi feliratot. A „Presse“ féle hirhajhász újságtól az is kitem­ék, hogy az országgyűlésre rá fogja : csak azért készíté a feliratot, hogy gr. Andrássynak ürügye legyen minden incognitó nélkül, hivatalosan megjelenni Bécsben. Egyébiránt meg kell adnunk, hogy ránk ma­gyarokra nézve sokkal kevésbé lenne meg­lepő egy alkotmányos kormány kinevezése, mint a „Presse“ szabású német politikusokra. Mi régóta sürgetjük azt, mint a melyhez kétség­telen jogunk van, s mint a mely egyedül képes a kiegyenlítést gyorsan és sikeresen vég­rehajtani. Sőt sokan közülünk meg voltak győ­ződve, hogy nincs is más út rendes viszonyok létesítésére, s így ha most nem, előbb utóbb ezen útra fognak térni a tényleges kormányt vezető férfiak. Ellenben a „Presse“ és hozzá hasonlók csak nem mondták ki — a mostani kormánynyal való viszályok miatt, de azt mindig helyeselték magukban, hogy a magyaroknak a teljes alkot­mányosság meg nem engedtetik, nekik egy al­kotmányos jogaitól és orgánumaitól megfosztott és erőtlen Magyarország kellett, hogy majd egy újabb reichsrath könnyen elbánhassék vele.­­ — Reméljük azonban, hogy a régi „Presse“ nem lenne amaz általa rettegett eventuális esetben is vigasztalhatatlan. Az ö­sszében Magyarország mindig egy négy milliónyi kis minoritás volt, míg a németek tíz millió óriási többségben vannak. Aztán tudja azt is, hogy a magya­rok közt nincs egyetlen oly nagyravágyó is, ki a Lajthán túliaknak akarna törvényt diktálni.­­ Legfeljebb az a hatás lesz, hogy a „Presse“­­féle üres ábrándok elenyésznek, mely szerint a Lajthán túliak uralkodhassanak rajtunk. Az ily hatás nem veszteség, hanem nyereség, mert annál több figyelmet fordíthatnak az eddig má­sok ügyeivel foglalkozott publicisták a maguk saját ügyére gondolni, s ott a Lajthán túl a tiszta, meghamisí­latlan szabadelvüség tanait hir­detni, mire elég török, s egy részben parlag török is van. Reméljük legalább, hogy annak telje­sülte után, a mitől most félelmet színlel mind a „Presse,“ mind annak népies kiadása, a magyar­faló „Hans Jörgl“ — másnemű szabadelvüséget hirdetene a bécsi és kisvárosi német greizlerek­­nek, mint eddig történt.­­ A választási mozgalmak nagyban folynak Bécsben, dr. Berger, a bécsi belváros volt kép­viselője, írásban tudata (minthogy egészségi álla­pota a nyilvános szónoklást meg nem engedi), politikai programmját. Első helyre teszi ebben, és legsürgősebbnek vallja a Magyarországgal való kiegyenlítést, mint a­mely „múlhatatlan feltétele a monarchia egy­ségének és hatalmi állásának.“ — Épen ezen kiegyenlítés érdekében elkerülhetlen a februári alkotmány alkotmányos útón való r­e­v­i­s­i­ó­j­a. Azonban Berger csak a közös ügyek azon mértéke mellett tartja kiviendőnek a kiegyenlítést, melyet a birodalom egységére és hatalmára nézve is szükségesnek lát. A közös ügyek tárgyalására nézve pedig a közös parla­mentáris tárgyalást látja szükségesnek.­­ Ő a februári alkotmányon teendő módosítások mel­lett azon országokra nézve, me­lyek azt elfogadták, csak a rendes reichsrathot ismeri el illetékesnek, Magyarország­nak jogfolytonossága a februári alkotmány ily felfogásával nincs ellentétben. Berger úr elítéli továbbá a januári pátenst, s tör­vényellenesnek véli azt, hogy a rendkívüli reichs­­rathba a landtagok képviselőt küldjenek. Azon választás által veszélyeztetve látná Lajthán túl a német kulturát. A bécsi választási bizottságban szóba jött, ne léptessék-e fel Schmerling urat is képvise­lőjelöltül. Pratobevera bizottsági elnök kiemelte, hogy az „alkotmányhoz hű“ párthoz méltó lenne amaz alkotmány készítőjét felszólítni program­­­juk elfogadására és jelöltül való fellépésére. Igaz, hogy ő amaz alkotmány 13-ik pontja vé­delme és a közelebbi landtagon való hallgatása által meghasonlásba jött a párttal, de egy felszó­lításra adandó válasz őt szine bevallására szo­­rítná. (Pratobevera miniszteri collegája volt Schmerlingnek 1861 -ben.) A bizottság tagja, Gerold, helytelennek tartá, hogy a bizottság, mint ilyen, szólítsa fel Schmer­ling urat írásban. A jelölt, ha fel akar lépni, je­lenjék meg személyesen. Egy másik szónok kijelenté, hogy Sch. úr je­löltsége mellett nem lehet szólani, az alkotmány iránti magaviselete után. Egy másik azt monna, hogy a bizottság gyanúsításnak tenné ki ma­gát a nép előtt ily felléptetéssel. Egy harmadik Sch.-nek a mostani kormány alatt viselt hivata­lát hozá fel akadályul. Pratobevera úr megjegyzi, hogy ő nem akar a bizottság akarata ellenére járni el. De talán fel lehetne szólítni Schmerling urat, nyilvánítsa, elfogadja-e a közös programmot, és ez esetben jelenjék meg személyesen a választók előtt. Erre egyik megjegyző, hogy ily levél Prato­bevera magán­ügye, s nem jöhet tárgyalás alá. Egy másik kéri az elnököt, vonja vissza kérdé­sét, mert a gyűlés egyáltalában nem akarja can­­didálni Sch. urat Pratobevera. De úgy­­látszik, Sch. ur óhajt jelöltül fellépni, legalább a neuenkircheni kerületben agitálnak mellette. Egyik választó: Az nem a mi akaratunkkal tör­ténik ; egy másik: Nem Schm­­ur jöne zavarba a jelöltetéssel, hanem magunk. — így a gyűlés elejte Schmerling ur jelöltetését, valamint azután Hasner udvari tanácsosét is. *) Politikailag értve a szót.

Next