Pesti Napló, 1867. február (18. évfolyam, 5035–5057. szám)
1867-02-14 / 5045. szám
37-5045. Szerkesztési iroda*. Feremzsek tér 8 7. m/m. 1. emelet. A lap szellemi részét illeti maiden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtat?».Je el. Kiadó-hivatal: Csütörtök, február 14. 1867. 18. évi folyam. Kefenczsek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét ilütő közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok ,dudázmények) a kiadó hivatalihoz intézendők.PESTI EAPLO uiuu/jütcsi icuacicü; Vidékre, postán *, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hírdetményei. díja 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 njkr. Nyílt-tér : 5 hasábos petit 25 nj kr. Pest, febr. 13.1867.— A köttösstgyi bizottság tárgyalásairól. Egy pemi tagjától. E czikkek folytatásával, illetőleg bevágezésével szándékosan késtem. Azt akartam, hogy olvasóim folyvást ítéletképesek legyenek. Várnom kellett tehát a tárgyalások szó szerinti közöltetésére. Azon tárgyakon kívül, melyeket a prag- matica sanctióból kiindulva tekintett közösen intézendőknek a bizottság, olyakat is talált az, melyeknek közössége nem foly ugyan a pragmatica sanctióból, de amelyek részint a helyzetnél fogva, politikai tekintetből, részint a két fél érdekének találkozásánál fogva czélszerűbben intéztethetnek el közösen, mint szorosan elkülönözve. Maga e szerkezet megnyugtathatta volna a kisebbséget, de megnyugtathatja a nemzetet is a felől, hogy e tárgyaknál az egyetértéssel való elintézést bármikor is közössel helyettesíteni, épen semmi szándék. Csak szoros elkülönzést nem akart a többség, de különállást igen, másként egyetértésről nem lehetne szó. - Az e rovatba foglalt közös ügyekhez lön sorozva, és pedig mindenek előtt az államadósság. Hogy ez adósságok minket jogosan nem terhelhetnének, a felett nincsen semmi kétség. De más részről abban sem kétkedünk hogy politikai tekintetek feltétlenül parancsolják az általuk képzett teher egy részének magunkra vételét. Mekkora legyen azon rész ? — ezt meghatározni, a kisebbség szerint, csupán a mi jogunk, épen mivel jószántunkból veszszük azt magunkra. Ezt ki sem tagadja, de azért igaza van a többségnek, ha itt is szabad egyezkedésre hajlandó. Hisz a méltányosság alapjára kívánunk helyezkedni, melynek, hogy tettleg eleget tettünk, csak úgy tűnhetik ki, ha ily egyezkedés állapítja meg a kérdéses tehernek összegét. Pedig, hogy ez kitűnjék, feltétlenül szükség. Nélküle egyet sem érnénk el azon czélok közül, amelyekre törekedvén, veszszük magunkra a terhet; —nem nyugtatnék meg sem fejedelmünk többi országait, sem a pénzvilágot. Az államadósságok tőkéit oszszuk-e meg, azoknak egy részét vállalván magunkra, vagy pedig csak a kamatoztatás és törlesztéshez járuljunk egy bizonyos évi járadékkal? — ismét oly kérdés, mely hosszabb vitát idézett fel. A kisebbség az első módot látta szélosabbnak, szemben az utolsót javasló többséggel. Okai a következők voltak : Szemben a hitelezőkkel, határozottan megszabadulni azon egyetemleges kötelezettségtől, mely azok felfogása szerint az államadósságok egész összegét illetőleg nehezül reánk; nem szaporítani a két fél közötti közösségek számát, s végre lehetővé tenni azt, hogy jobb kezelés által lassanként bár, de mégis csökkentsük az átvállalt terhet. Ámde ki nem látja, hogy egyetemleges kötelezettségünk kérdésén semmit sem változtat, akár oszszuk meg a tőkét magát, akár vállaljunk csak évi járadékot? Jog szerint egyik esetben sem nyom az bennünket, sőt nem nyomna, habár mindent megtagadnánk is. Csak az erősknek jogán terhelhet az minket, amelynek alkalmazására pedig nem kevesebb czím lesz, ha a tőkéket osztjuk meg, mint ha évi járadékot vállalunk el. Sőt több, kivévén, ha ama megosztásba nyíltan egyeznének be a hitelezők, mit gondolni alig, eszközölni meg épen nem lehet. De, mondják, ne szaporítsuk legalább a közösségek számát. Én is mondom ezt, valamikor nincs ok az ellenkezőre. De ez esetben van. Ha bízunk, hogy jó kezelés által csökkenteni bírjuk a vállalt terheket, miért ne akarjuk, hogy befolyásunk által a birodalom másik felének is biztosíttassák ezen jó kezelés. Azt mondják, semmi közünk azoknak dolgához. Pedig épen az államadósságról szólva, nem volna jogunk azt mondani Eddig is azt mondtuk és hittük, hogy semmi közünk hozzá, ha azok adósságokba merítik magukat, s ma mégis azt látjuk, hogy azzal nekünk is kárt tettek. A kapcsolat mellett mely összefűz bennünket , lehetetlen veszni hagynunk egymást. Ezt ne feledjük el. Hogy a magyar korona országai és őfelsége többi tartományai között időről időre, vám- és kereskedelmi szövetség köttessék, hogy azon esetre, ha ez megköttetik, a közvetett adók nemei és azok aránya is egyezkedés útján megállapíttassék, és azok kezelésére oly szabályok állapíttassanak meg, melyek kizárják annak lehetőségét, hogy egyik törvényhozásnak vagy kormánynak e részbeni intézkedései a másik fél jövedelmeinek csonkítását vonhassák maguk után , általában oly dolgok, melyeknek czélszerűségében, és esetileg szükséges voltában alig kétkedhetni. Hisz azon esetre, ha önálló vámterületet képezne a két fél, megtorlásokra is lehetne alkalom és szükség, melyek pedig benső meghasonlásra vinnék azon fejedelmet, ki mindkét félnek ura, amit nem akarhatunk. Nem akarhatjuk annál inkább, mivel ez csak fokozata és jelensége volna a felek közt tettleg már létező azon viszálkodásnak és háborúságnak, mely e terén más, idegen hatalmasságok közt is nem ritkán beáll, nem ugyan mindjárt, mint Ghiczy biztatva megjegyzi, hanem elvégre. Hasonlót kell mondanom a javaslat azon pontjáról is, mely gondoskodni kíván arról, hogy az egy vámterületet képező országokban a vámvonalak egyező kezelése biztosítva legyen, s arról, amely szükségesnek mondja, hogy e területen egy és ugyanaz legyen a pénzrendszer, és pénzláb. Mindez természetes corolláriuma a vámterület egységének. És azért érdemileg ellenezve sem lett. Másként azon pont, mely jövendőre is megállapíttatni kívánja azon módozatot, mely szerint az indirect adóknál behozandó reformok a két törvényhozás által egyetértőleg fognának eldöntetni. E pont erős ellenzésre talált. Pedig világos, hogy míg a vámterület egysége fennmarad, addig szükség van rá, más, mint egyetértéssel tett reform, csak bajt és zavart csinálván. De nem kevésbé világos az is, hogy csak amaz egység fennmaradásának idejére szól, s mikor fenntartottuk jogunkat arra, hogy azt — ha épen kell — mégis szüntethessük, akkor egyszersmind fenntartottuk azon jogunkat is, hogy annak utánra önállólag reformálhassuk az indirect adók rendszerét is. Hogy pedig azt a javaslat fenntartja, azon csak az kétkedhetik, aki hiszi Ghiczyvel, hogy homályos és határozatlan azon kifejezés, mely a 64. §-ban azt mondja, hogy azon esetre, ha az egyesség nem sikerülne, az ország törvényes ágai e részben is sértetlenek maradnak. Amely ügyet csak ily kifejezés homályossága és határozatlansága czímén lehet ostromolni, az valóban nem félhet. Ki e határozattal meg nem elégszik, az nem megtartani akar régi jogokat, hanem talán újakat szerezni. Közlekedési eszközeink, forgalmunk és Fiume. I. A „Pesti Napló“ folyó évi 10-ik számában egy czikksorozat indíttatott meg gróf Bethlen Farkas által, melynek tartalma és iránya hazánkra nézve sokkal fontosabb, semhogy e tárgynak minél több oldalú fejtegetése szükséges ne volna. Igenis szükséges ez a tárgynak közérdekűsége tekintetéből, a midőn az nemzetgazdaságunk legfontosabb kérdései némelyikét érinti. Szükséges pedig, hogy e kérdéseket minél inkább tisztába hozzuk, mert azoknak csakis tiszta felfogásával és ismeretével leszünk képesek a tárgyra vonatkozó szükséges teendőket annak idejében célszerűleg intézni. E tiszta ismeret ránk nézve nélkülözhetetlenné válik főként azért, mert ha Isten megadja valahára, hogy saját ügyeinket magunk kezelhessük, égető teendőink sorozata már annyira nyakunkra nőtt, miszerint sem időnk, sem anyagi állapotunk meg nem engedi, hogy különösen anyagi érdekeink terén tétovázzunk, tapogatódzunk, vagy épen annak kitegyük magunkat, hogy drága időnket és erőnket ferde irányba vesztegessük. A czikksorozat jobbára oly tárgyat fejteget, melyet hogy minél nagyobb figyelemmel és előszeretettel felkaroljunk, saját hazánk legéletbevágóbb érdekei kívánják; értem Magyarország egyetlen tengeri kikötőjének nem a sors, hanem a hatalmasok kezei által oly méltatlanul, igazságtalanul és oly keményen sújtott Fiumének ügyét. Mivel pedig a magyar birodalom e felette érdekes részének ügyében már felszólalni volt alkalmam, legyen szabad ugyanazon érdekben a „Napló“ hasábjait is igénybe vennem, annyival inkább, mert a felemlített czikkek folytán Fiume jövője és érdekei oly oldalról tárgyaltatnak, mely-ről még eddig aligha megvitatva voltak. Hogy nemzetgazdasági dolgokban a teendők helyes útját megközelíthessük, s szükséges, hogy a tényezők minden irány- iani lehetőleg teljes ismeretével bírjunk, mert ezen ismeret nélkül követendő intéz-kedéseink helyes volta nagyon probléma-ítkus lesz. E nézetből indulva ki, megkísértem a felhozott czikkek sorozatán megemlített nézetekhez hozzászóltam, s a tárgy felderítése tekintetéből, azokat csekély tehetségemhez képest némi észrevételekkel kísérni. A nagy figyelemmel, szorgalommal és több tekintetben avatottsággal egybeállított czikksorozat sok becses adatokat foglal magában, melyeknek az ilyen formába öntött ismertetése bizonyosan sok és nagy érdekkel bír. Vannak azonban a czikkek során több oldalú, különösen pedig Fiume jövőjét tárgyazó némely nézetek, melyeknek ténylegességek felől némi kétségeim vannak. Legyen szabad tehát a czikkeket egyenként kisérve — az azokban foglalt nézetekben felhozott érveket azon sorban taglalni, a mint azok a czikkek során felmerülnek. Fájdalmas érzet emelkedik a kebelben, midőn a „Napló“ 10-ik számában megjelent 1 só csikkben azon kikötőnek, melyre Magyarország a természettől egyenesen utalva van, erőszakos elnyomattatását, semmivé tételét olvassuk. Az adatok szorgalommal vannak egybe állítva, az eredmény kiszámítása hatályos. Van azonban már ezen czikkben oly nézet melynek ténylegessége felett kétségek emelkednek , a melyeket tisztázni jó lesz, főként azért, mert jövendőre nézve az eset tanúságul szolgálhat. Felemlíttetik e czikkben ugyanis , hogy Triest a kormány által részére nyújtott minden kedvezmény mellett, mégis hanyatlik, s ezt a közlekedési vitelbér magas tételeinek tulajdonítja egyedül, felhozván, hogy „a gyarmati kereskedelem az olcsóbb szállítás következtében Hamburg felé vette útját“ stb. A szállítási magas bér nyomasztólag hat a forgalomra csalhatatlanul; érzi ezt az összes birodalom forgalma, de érzi főként hazánk, mely e tekintetben a világnak minden — hasonló közlekedési eszközökkel ellátott — országai közt leginkább nyomva van. De a felhozott esetben aligha így áll a dolog. Ennek egyszerű bebizonyítására szóknak maguk a czikkben felhozott számok, melyek szerint a szállítási bér mértföldenként csak két annyi lévén a déli vaspályán, mint a poroszországi vaspályákon, épen ezen arány következtében, ha az illető távolságokat egyszerűen veszszük számításba, a szállítási bérnek Hamburgtól Bécsig nagyobbnak kell lenni, mint Triesttől Bécsig. , Nem lehet tehát ez annak oka, hogy Bécset Hamburg látja el gyarmati árukkal, s még kevésbé, hogy Laibach és Zágráb Hamburgból jött kávét fogyaszt. Ennek oka más helyt rejlik, és pedig lehetnek az okok több oldaluak, u. m. 1-er. Hogy a birodalmi kormánynak egész a közelebbi időkig követett vámpolitikája meghiúsítá a Triest emelésére fordított nagy törekvések eredményét, mert ennek következtében — igen valószínűleg — Triest nem válogatható meg kereskedelmi egybeköttetéseit helyzetéhez megfelelőleg, hanem fogadnia kell azokat, melyeket e politika mellett nyerhetett, ha szintén ferde irányúak voltak is. 2 or. Lehet az is, hogy a szerfelett nagy protectio által elvakitva, helyezetüket balul fogták fel; a kedvekért hasonlólag elhanyagolt Velenczének egykori kereskedelmi irányában vélték a kimerithetlen aranybányát rejteni, melyet a kíméletlen protectio elvitázhatlanul kezekbe adott, ezen esetben csalódásuk ki nem maradhatott. 3-or. Triest kereskedelme fejlődésének mindenesetre nagy akadályul szolgál a kedvezőtlen fekvés is, mely miatt a kormány minden erőfeszítései mellett állandóul nagy forgalmú kikötő nem leendőő ez. Az osztrák kormány és a német vámegylet közt, a közelebbi években keletkezett vámszerződés is nagyon elősegíthető Hamburgnak túlnyomóságát Triest felett a gyarmati áruczikkekre nézve. Van azonban Hamburgnak bizonyosan még egy más, igen nevezetes előnye Triest felett, melyet tárgyalni e czikk feladata nem lehet, gondolkozzanak róla maguk a triestiek. Ezek lehetnek az okok, melyek miatt Triest kereskedelme még a rendkívüli protectio mellett sem tartható, melyeket figyelemre kell vennünk annyival is inkább , mert lehet, hogy előbb-utóbb saját érdekeink vezetéséhez min magunk járulhatunk; lehetnek akkor is magas szállítási bérek ahhoz képest, után ideiglenesen. Ezen esetben figyelembe veendő az, hogy a kereskedelmi forgalom hanyatlásának más okai is lehetnek, nemcsak egyedül a magas szállítási bér, sőt hogy ez némely esetekben alárendelt befolyású lehet. Gr. WASS SAMU: " Lajthán túl az a különös tünemény adja elő magát, hogy egy kormány maga akarja a képviselőket egyesíteni, és parlamenten kívül is kezdeményezőleg lépni fel a pártalakulásra, — ha igaz az, hogy maga Beust báró sürgeti a német képviselőknek egy előleges tanácskozmányát Bécsben. Különös ez nekünk, magyaroknak, hol fogalmaink szerint a minisztériumnak kész parlamentáris pártból, mely többségben van, kell megalakulnia; de még különösebb az Bécsben, hol eddig a kormányférfiak a pártok megosztásában keresték az erőt, sőt többnyire egyátalában nem törődtek a pártokkal, még azzal sem, ha valamelyik nagy többségre jutott, s ezen többség ellenök fordult. Maga Schmerling is, az alkotmánygyártó, oly nagy úri lenézéssel volt akár a nép, akár egy parlament közvéleménye iránt, mint egy egy Metternich vagy Schwarzenberg herczeg. Sikeríti-e ez b. Beustnak most a németek közt, hol valószínűen sok véleményárnyalat fog mutatkozni az alkotmányos kérdésben, azt a jövő mutatja meg ; de annyit még is gyaníthatunk, hogy a német képviselők ezúttal képesebbek lesznek tömör nagy párttá alakulni, mint Schmerling idejében, midőn legtöbbnyire dirib-darab töredékekre oszlottak fel a pártok , mert a kérdés sokkal egyszerűebben van feltéve nekik A magyar ügyek kérdéséről elvonatkozva, az a kérdés áll előttük, akarják-e a februári alkotmányból az ostromállapotok lehetőségét magában foglaló 13-dik §-t eltörölni, akarják-e a felelős kormányt, melyet a februári alkotmány megtagadott tőlük gyakorlatban, s a valóban szabadelvű alkotmányosság minden más követelményeit, melyekhez képest a februári alkotmányt át kell idomítani ? Ami pedig Magyarországot illeti, mind a közvélemény felfogása, mind a jogi szempont, mind pedig bevégzett tények által a centralista nézetek el vannak temetve. A Lajthán túliaknak csak az a feladatuk, hogy mint szabad nemzet szabad nemzettel, megegyezzenek velünk a tisztán közös ügyek mikénti tárgyalásáról. Mik ezen közös ügyek? Erre nézve, miután lehtetlen tagadniok a pragmatica sanctiót és Magyarország államjogi önállását, már magában sem lehet helyes észszel sok vita, de e részben még egy más körülmény is elősegíti az egyértelmű nézetek alakulhatását. Miután Magyarország törvényes képviselete nyilatkozni fog arra nézve, mit tart a közös ügyek maximumának, a Lajthán túliak minimuma nem térhet el lényegesen ettől, ha a kiegyezést érdekükben állónak tartják, amint joggal fel lehet tenni róluk. E részben lesznek többen (mint pl. az autonomisták), kik, mint vezérszónokuk kijelenté, minél kevesebbre reducálva akarják látni a közös ügyek körét. Nagyobb lehet a véleménykülönbség, és hihetőleg lesz is, a közös ügyek tárgyalása módjára nézve. Lesznek kétségkívül — s itt fognak ismét előállani a centralisták — kik a delegatiók közös teremben való parlamentáris tanácskozását fogják sürgetni; lesznek olyanok is, kik a delegatiók jelenlegi tervét fogadják el; de lehetnek végre olyanok, kik a dualizmus teljesebb keresztülvitele mellett egyszersmind a teljesebb parlamentarizmust tartandják legczélravezetőbbnek, kik a birodalom két fele országgyűlésére bíznák a közös ügyeket is, s csak az eltérés esetében óhajtanának delegációkat, szóval az esetről esetre való érintkezés mellett fognak lenni. De bár eltérjenek a vélemények, az erős pártok alakulását már csak az is megkönnyítendő, hogy egy szabatosan formulázott terv álland készen előttök, s a kérdések két vagy-vagy feltevés által kimeríthetők. A Lajthán túli pártok alakulása még jobban meg lesz könnyítve akkor, ha ott is felelős kormány foglalja el a miniszteri székeket. Csakhogy akkor az államjogi kérdéseken túl lévén, s a belkérdések lévén napirenden, másképen fognak alakulni, miben az lesz a nevezetes, hogy el fog enyészni a nemzetiségek szerinti párt, ami Lajthán túl oly gátlólag folyt be az alakulásra, s ezek is sorakozni fognak egyik vagy másik nagy parlamenti pártba Bécsi dolgok. A fentebbiek természetesen nem akarnak jólalatok lenni, hanem egy két tájékozó eszme Lajthán túli mostani párt-anarchiában. Az új „Presse“ arról értesül, hogy egy február 12-ei miniszteri tanácsban, melyben a leendő magyar miniszterek is részt vettek, a teendőknek a két minisztérium közötti felosztásáról tanácskoztak. A magyar minisztérium kinevezése még ezen héten megtörténik. — A „Wiener Abendpost“ ugyanazon kevés szóval, mint telegrammunkban jelentve volt, határozottan meghazudtolja azon híreket, melyeket, melyeket a régi „Presse“ terjesztett a magyar minisztérium kinevezésének akadályairól. A „Debatte“ is egész biztossággal állítja, hogy nem igaz, mintha új akadályok támadtak volna a kiegyenlítés útjában. A 05-ös bizottság Iliese febr. 4-én. (Folytatás.) Deák Ferenci: Amióta ezen munka felett tanácskozunk, annak minden lényegesebb részére nézve az a vád volt ellenünk felhozva, hogy mi az ország jogait, függetlenségét, önállását feláldoztuk. Időnként megtettük rá észrevételeinket, s visszautasítottuk az alaptalan vádat; de legváratlanabb volt ez a vád előttem épen ezen pontoknál, melyek most tanácskozás alatt vannak. Miből áll a jelenleg tárgyalás alatt levő módosítások tartalma és melyek azon pontok, melyek abban foglaltatnak ? Midőn javaslatunknak már ezen bizottság által is elfogadott részében megállapítottuk azon közös tárgyakat, melyek a sanctio pragmatikából folyó kötelezettségekből származnak; midőn kimondottuk, hogy ezen közös tárgyakra, vagy ügyekre szükséges költségek is közösek , elhatároztuk egyszersmind azt is, hogy azon arány, mely szerint mi ezen közös költségekhez járulni tartozunk, külön szabad egyezkedés mellett határoztassék meg, és ha az egyezkedés nem sikerülne, őfelsége szava legyen elhatározó. Ez, már mint említem, a fentebbi szakaszokban el lévén fogadva, itt most csak mellesleg említtetik, midőn a 64-dik szakaszban az mondatik, hogy a quota meghatározásával egyidejűleg történjenek egyezkedések az ott előszámlált tárgyak felett. Ezen tárgyakra és illetőleg egyezkedésekre nézve javaslatunk is világosan kimondja, hogy azok nem a pragmatica sanctióból származnak, hanem érdekeink kölcsönös érintkezésénél fogva igényelnek némi közös intézkedéseket. Első tárgy ezek között a kereskedelem, melynek nagy fontosságát senki sem tagadja, miután anyagi jólétünk emelésére legnagyobb befolyással bír, s ha kereskedelmünk felett a szükséges óvatosságot mellőzzük , nem anyagi helyzetünk javulásának , hanem fokonkénti sülyedésnek nézhetünk elé. Ha közjogi szempontból úgy tekintjük is helyzetünket a kereskedésre vonatkozólag, hogy az ország vámvonalak által is intézkedhetik saját kereskedelmi érdekei felett, nem feledhetjük, hogy ugyanezen joggal bírnak irányunkban őfelségének többi országai is. E jognak gyakorlati életbeléptetése tehát abból állana, hogy a közbenső vámvonalakat mind mi, mind azok felállítanák. Mielőtt azonban ezen tárgy felett avaslatunkban megállapodtunk, szükséges volt megfontolni helyzetünket s az ország érdekeit. Tekintetbe vettük mindenekelőtt, hogy általában az államgazdászat törekvései a szabad kereskedés felé vannak mindenütt irányozva. Nem értem én ez alatt azt, hogy a szabad kereskedés rögtön minden előleges intézkedés nélkül mindenütt életbe lépjen, de értem én ez alatt azt, hogy az államgazdák és az államok mindenütt igyekeznek a kereskedelem bilincseit lassanként és egymás után fölszabadítani. Az e részben uralkodó európai eszmék és irányzat minden államra több vagy kevesebb befolyást bizonyosan gyakorolnak, s ha mi most azt javasolnánk, hogy a közbenső vámok köztünk és őfelsége többi országai közt felállíttassanak, világos ellentétbe jönnénk a fentebb említett kereskedelmi politika elveivel és irányzatával. Helyzetünknél fogva pedig különösen fontolóra vettük azt is, vájjon óhajtja-e Magyarország, hogy a vámvonalak ismét helyreállíttassanak. Én azt hiszem, hogy ennek az ország nem igen örülne. Gyakorlatilag majdnem hermetbce el vagyunk zárva egy igen csekély pontot kivéve, mely még contravertáltatik, a külföldi kereskedéstől. Nyers termékeinknek lefelé piacza nem igen van. Ha mi azok kivitelét az által nehezítenék, hogy közbenső vámvonalakat állítanánk fel, mi vámmal terhelnék az ő áruikat, ők vámmal terhelnék a mi kivitelünket, körülbelül azon helyzetbe jutnánk, mely ellen egykor annyi panasz volt, hogy t. i. a magyarországi termények kivitele irtóztatóan meg volt nehezítve, minek következtében minden kis jobb termés után pangás állott be. Azon kérdést tettük tehát magunknak, hogy ha az ország érdekében nem fekszik az, hogy közbenső vámvonalak állíttassanak fel, mi volna azon mód, mely által ezen bajon segíteni lehetne. S mit mondunk erre nézve javaslatunkban. Azt talán, hogy ő felsége intézkedjék ezen vámvonalakról s azok tarifájáról, vagy azok eltörlése mellett tegyen valami intézkedéseket ? — Épen nem , hanem azt mondjuk, hogy ez iránt, mint szabad nemzet szabad nemzettel egyezkedjünk az osztrák tartományokkal. Mindegyik félnek joga volna magát vámvonalakkal védeni, de egyiknek sem fekszik érdekében azok felállítása ; egyezzünk tehát meg, kössünk vámszövetséget. Ha Németország egymástól tökéletesen független souverain államai köthettek egymással vámszövetséget, miért ne köthetnénk mi, mint szabad nemzet, az osztrák tartományokkal, mint szabad nemzettel, vámszövetséget? Mit mondunk arra nézve, hogy hogyan kössük mi ezen szövet.