Pesti Napló, 1867. február (18. évfolyam, 5035–5057. szám)

1867-02-14 / 5045. szám

37-5045. Szerkesztési iroda*. Ferem­zsek tér 8­ 7. m­/m­. 1. emelet. A lap szellemi részét illet­i maiden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtat?».Je el. Kiadó-hivatal: Csütörtök, február 14. 1867. 18. évi folyam. Kefenczsek­ tere 7. szám földszint.­ A lap anyagi részét ilütő köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok ,­­dudáz­­mények) a ki­adó hivatali­hoz in­tézendők.PESTI EAPLO uiuu/jütcsi icuacicü; Vidékre, postán *, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hír­detményei. díja 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 njkr. Nyílt-tér : 5 hasábos petit 25 nj kr. Pest, febr. 13.1867.— A köttösstgyi bizottság tárgyalásairól. Egy pemi tagjától. E czikkek folytatásával, illetőleg be­­vágezésével szándékosan késtem. Azt akartam, hogy olvasóim folyvást ítéletké­­pesek legyenek. Várnom kellett tehát a tárgyalások szó szerinti közöltetésére. Azon tárgyakon kívül, melyeket a prag-­­ matica sanctióból kiindulva tekintett kö­zösen intézendőknek a bizottság, olyakat is talált az, melyeknek közössége nem foly ugyan a pragmatica sanctióból, de a­melyek részint a helyzetnél fogva, politi­kai tekintetből, részint a két fél érdekének találkozásánál fogva czélszerű­bben intéz­­tethetnek el közösen, mint szorosan elkü­­lönözve. Maga e szerkezet megnyugtathatta vol­na a kisebbséget, de megnyugtathatja a nemzetet is a felől, hogy e tárgyaknál az egyetértéssel való elintézést bármikor is közössel helyettesíteni, épen semmi szándék. Csak szoros elkülönzést nem akart a többség, de különállást igen, másként egyetértésről nem lehetne szó. -­ Az e rovatba foglalt közös ügyekhez lön sorozva, és pedig mindenek előtt az ál­lamadósság. Hogy ez adósságok minket jogosan nem terhelhetnének, a felett nincsen semmi kétség. De más részről abban sem kétke­dünk hogy politikai tekintetek feltétlenül parancsolják az általuk képzett teher egy részének magunkra vételét. Mekkora le­gyen azon rész ? — ezt meghatározni, a ki­sebbség szerint, csupán a mi jogunk, épen mivel jószántunkból veszszük azt magunk­ra. Ezt ki sem tagadja, de azért igaza van a többségnek, ha itt is szabad egyezkedésre hajlandó. Hisz a méltányos­ság alapjára kívánunk helyezkedni, mely­nek, hogy tettleg eleget tettünk, csak úgy tűnhetik ki, ha ily egyezkedés állapítja meg a kérdéses tehernek összegét. Pedig, hogy ez kitűnjék, feltétlenül szükség. Nél­küle egyet sem érnénk el azon czélok közül, a­melyekre törekedvén, veszszük magunkra a terhet; —nem nyugtatnék meg sem fejedelmünk többi országait, sem a pénzvilágot. Az államadósságok tőkéit oszszuk-e meg, azoknak egy részét vállalván ma­gunkra, vagy pedig c­sak a kamatoztatás és törlesztéshez járuljunk egy bizonyos évi járadékkal? — ismét oly kérdés, mely hosszabb vitát idézett fel. A kisebbség az első módot látta szélosabbnak, szemben az utolsót javasló többséggel. Okai a kö­vetkezők voltak : Szemben a hitelezőkkel, határozottan megszabadulni azon egye­temleges kötelezettségtől, mely azok fel­fogása szerint az államadósságok egész összegét illetőleg nehezül reánk; nem szaporítani a két fél közötti közösségek számát, s végre lehetővé tenni azt, hogy jobb kezelés által lassanként bár, de mégis csökkentsük az átvállalt terhet. Ámde ki nem látja, hogy egyetemleges kötelezettségünk kérdésén semmit sem változtat, akár oszszuk meg a tőkét magát, akár vállaljunk csak évi járadékot? Jog szerint egyik esetben sem nyom az ben­nünket, sőt nem nyomna, habár mindent megtagadnánk is. Csak az erősknek jogán terhelhet az minket, a­melynek alkalma­zására pedig nem kevesebb czím lesz, ha a tőkéket osztjuk meg, mint ha évi jára­dékot vállalunk el. Sőt több, kivévén, ha ama megosztásba nyíltan egyeznének be a hitelezők, mit gondolni alig, eszközölni meg épen nem lehet. De, mondják, ne szaporítsuk legalább a közösségek számát. Én is mondom ezt, valamikor nincs ok az ellenkezőre. De ez esetben van. Ha bízunk, hogy jó kezelés által csökkenteni bírjuk a vállalt terhe­ket, miért ne akarjuk, hogy befolyásunk által a birodalom másik felének is bizto­síttassák ezen jó kezelés. Azt mondják, semmi közünk azoknak dolgához. Pedig épen az államadósságról szólva, nem vol­na jogunk azt mondani Eddig is azt mond­tuk és hittük, hogy semmi közünk hozzá, ha azok adósságokba merítik magukat, s ma mégis azt látjuk, hogy azzal nekünk is kárt tettek. A kapcsolat mellett mely összefűz bennünket , lehetetlen veszni hagynunk egymást. Ezt ne feledjük el. Hogy a magyar korona országai és ő­felsége többi tartományai között időről időre, vám- és kereskedelmi szövetség köttessék, hogy azon esetre, ha ez meg­köttetik, a közvetett adók nemei és azok aránya is egyezkedés útján megállapít­­tassék, és azok kezelésére oly szabályok állapíttassanak meg, melyek kizárják an­nak lehetőségét, hogy egyik törvényho­zásnak vagy kormánynak e részbeni in­tézkedései a másik fél jövedelmeinek cson­kítását vonhassák maguk után , általában oly dolgok, melyeknek czélszerűségében, és esetileg szükséges voltában alig két­kedhetni. Hisz azon esetre, ha önálló vám­területet képezne a két fél, megtorlásokra is lehetne alkalom és szükség, melyek pedig benső meghasonlásra vinnék azon fejedelmet, ki mind­két félnek ura, a­mit nem akarhatunk. Nem akarhatjuk annál inkább, mivel ez csak fokozata és jelensége volna a felek közt tettleg már létező azon viszálkodásnak és háborúságnak, mely e terén más, idegen hatalmasságok közt is nem ritkán beáll, nem ugyan mindjárt, mint Ghiczy biztatva megjegyzi, hanem elvégre. Hasonlót kell mondanom a javaslat azon pontjáról is, mely gondoskodni kí­ván arról, hogy az egy vám­terü­letet ké­pező országokban a vám­vonalak egyező kezelése biztosítva legyen, s arról, a­mely szükségesnek mondja, hogy e területen egy és ugyanaz legyen a pénzrendszer, és pénzláb. Mindez természetes corollá­­riuma a vám­terület egységének. És azért érdemileg ellenezve sem lett. Másként azon pont, mely jövendőre is megállapíttatni kívánja azon módozatot, mely szerint az indirect adóknál beho­zandó reformok a két törvényhozás által egyetértőleg fognának eldöntetni. E pont erős ellenzésre talált. Pedig vi­lágos, hogy m­íg a vám­terület egysége fennmarad, addig szükség van rá, más, mint egyetértéssel tett reform, csak bajt és zavart csinálván. De nem kevésbé vi­lágos az is, hogy csak amaz egység fenn­maradásának idejére szól, s mikor fenn­tartottuk jogunkat arra, hogy azt — ha épen kell — mégis szüntethessük, akkor egyszersmind fenntartottuk azon jogunkat is, hogy annak utánra önállólag reformál­hassuk az indirect adók rendszerét is. Hogy pedig azt a javaslat fenntartja, azon csak az kétkedhetik, a­ki hiszi Gh­i­­czyvel, hogy homályos és határozatlan azon kifejezés, mely a 64. §-ban azt mondja, hogy azon esetre, ha az egyes­­ség nem sikerülne, az ország törvényes ágai e részben is sértetlenek maradnak. A­mely ügyet csak ily kifejezés homá­lyossága és határozatlansága czímén lehet ostromolni, az valóban nem félhet. Ki e határozattal meg nem elégszik, az nem megtartani akar régi jogokat, hanem ta­lán újakat szerezni. Közlekedési eszközeink, forgalmunk és Fiume. I. A „Pesti Napló“ folyó évi 10-ik számá­ban egy czikksorozat indíttatott meg gróf Bethlen Farkas által, melynek tartalma és iránya hazánkra nézve sokkal fontosabb, semhogy e tárgynak minél több oldalú fejtegetése szükséges ne volna. Igenis szükséges ez a tárgynak köz­érdekűsége tekintetéből, a midőn az nem­zetgazdaságunk legfontosabb kérdései né­melyikét érinti. Szükséges pedig, hogy e kérdéseket minél inkább tisztába hozzuk, mert azok­nak csakis tiszta felfogásával és ismere­tével leszünk képesek a tárgyra vonatko­­­zó szükséges teendőket annak idejében c­élszerűleg intézni. E tiszta ismeret ránk nézve nélkülöz­hetetlenné válik főként azért, mert ha Isten megadja valahára, hogy saját ügye­inket magunk kezelhessük, égető teen­dőink sorozata már annyira nyakunkra nőtt, miszerint sem időnk, sem anyagi ál­lapotunk meg nem engedi, hogy különö­sen anyagi érdekeink terén tétovázzunk, tapogatódzunk, vagy épen annak kitegyük magunkat, hogy drága időnket és erőnket ferde irányba vesztegessük. A czikksorozat jobbára oly tárgyat fej­teget, melyet hogy minél nagyobb figye­lemmel és előszeretettel felkaroljunk, saját hazánk legéletbevágóbb érdekei kívánják; értem Magyarország egyetlen tengeri ki­kötőjének nem a sors, hanem a hatalma­sok kezei által oly méltatlanul, igazság­talanul és oly keményen sújtott Fiumének ügyét. Mivel pedig a magyar birodalom e fe­lette érdekes részének ügyében már fel­szólalni volt alkalmam, legyen szabad ugyanazon érdekben a „Napló“ hasábjait is igénybe vennem, annyival inkább, mert a felemlített czikkek folytán Fiume jövője és érdekei oly oldalról tárgyaltatnak, mely-­­­ről még eddig aligha megvitatva voltak. Hogy nemzetgazdasági dolgokban a teendők helyes útját megközelíthessük, s szükséges, hogy a tényezők minden irány-­­ iani lehetőleg teljes ismeretével bírjunk,­­ mert ezen ismeret nélkül követendő­ intéz-­­­kedéseink helyes volta nagyon probléma-­í­tk­us lesz. E nézetből indulva ki, megkísértem a felhozott czikkek sorozatán megemlített nézetekhez hozzá­szóltam­, s a tárgy fel­derítése tekintetéből, azokat csekély te­hetségemhez képest némi észrevételekkel kísérni. A nagy figyelemmel, szorgalommal és több tekintetben avatottsággal egybeállí­­tott czikksorozat sok becses adatokat fog­lal magában, melyeknek az ilyen formá­ba öntött ismertetése bizonyosan sok és nagy érdekkel bír. Vannak azonban a czikkek során több oldalú, különösen pe­dig Fiume jövőjét tárgyazó némely néze­tek, melyeknek ténylegessége­k felől némi kétségeim vannak. Legy­en szabad tehát a czikkeket egyen­ként kisérve — az azokban foglalt néze­tekben felhozott érveket azon sorban tag­lalni, a mint azok a czikkek során felme­rülnek. Fájdalmas érzet emelkedik a kebelben, midőn a „Napló“ 10-ik számában meg­jelent 1 só csikkben azon kikötőnek, melyre Magyarország a természettől egye­nesen utalva van, erőszakos elnyomatta­­tását, semmivé tételét olvassuk. Az ada­tok szorgalommal vannak egybe állítva, az eredmény kiszámítása hatályos. Van azonban már ezen czikkben oly nézet melynek ténylegessége felett két­ségek emelkednek , a melyeket tisztázni jó lesz, főként azért, mert jövendőre nézve az eset tanúságul szolgálhat. Felemlíttetik e czikkben ugyanis , hogy Triest a kormány által részére nyújtott minden kedvezmény mellett, mégis ha­nyatlik, s ezt a közlekedési vitelbér magas tételeinek tulajdonítja egyedül, felhozván, hogy „a gyar­mati kereskedelem az olcsóbb szállítás következtében Hamburg felé vette útját“ stb. A szállítási magas bér nyomasztólag hat a forgalomra csalhatatlanul; érzi ezt az összes birodalom forgalma, de érzi főként hazánk, mely e tekintetben a vi­lágnak minden — hasonló közlekedési eszközökkel ellátott — országai közt leginkább nyomva van. De a felhozott esetben aligha így áll a dolog. Ennek egyszerű bebizonyítására szó­­knak maguk a czikkben felhozott szá­mok, melyek szerint a szállítási bér mért­földenként csak két annyi lévén a déli vaspályán, mint a poroszországi vaspá­lyákon, épen ezen arány következtében, ha az illető távolságokat egyszerűen vesz­szük számításba, a szállítási bérnek Ham­burgtól Bécsig nagyobbnak kell lenni, mint Triesttől Bécsig. , Nem lehet tehát ez annak oka, hogy Bécset Hamburg látja el gyarmati áruk­kal, s még kevésbé, hogy Laibach és Zágráb Hamburgból jött kávét fogyaszt. Ennek oka más helyt rejlik, és pedig lehetnek az okok több oldaluak, u. m. 1-er. Hogy a birodalmi kormánynak egész a közelebbi időkig követett vám­politikája meghiúsítá a Triest emelésére fordított nagy törekvések eredményét, mert ennek következtében — igen való­­színűleg — Triest nem válogatható meg kereskedelmi egybeköttetéseit helyzeté­hez megfelelőleg, hanem fogadnia kell­ azokat, melyeket e politika mellett nyer­hetett, ha szintén ferde irányúak voltak is. 2 or. Lehet az is, hogy a szerfelett nagy protectio által elvakitva, helyezetü­­ket balul fogták fel; a kedvekért hason­­lólag elhanyagolt Velenczének egykori kereskedelmi irányában vélték a kimerit­­hetlen aranybányát rejteni, melyet a kí­méletlen protectio elvitázhatlanul kezekbe adott,­­ ezen esetben csalódásuk ki nem maradhatott. 3-or. Triest kereskedelme fejlődésének mindenesetre nagy akadályul szolgál a kedvezőtlen fekvés is, mely miatt a kor­mány minden erőfeszítései mellett állan­dóul nagy forgalmú kikötő nem leendő­ő ez. Az osztrák kormány és a német vámegylet közt, a közelebbi években ke­letkezett vámszerződés is nagyon előse­gíthető Hamburgnak túlnyomóságát Triest felett a gyarmati áruczikkekre nézve. Van azonban Hamburgnak bizonyosan még egy más, igen nevezetes előnye Triest felett, melyet tárgyalni e czikk feladata nem lehet, gondolkozzanak róla maguk a triestiek. Ezek lehetnek az okok, melyek miatt Triest kereskedelme még a rendkívüli protectio mellett sem tartható, melyeket figyelemre kell vennünk annyival is in­kább , mert lehet, hogy előbb-utóbb saját érdekeink vezetéséhez min magunk já­rulhatunk; lehetnek akkor is magas szál­lítási bérek ahhoz képest, u­tán ideigle­nesen. Ezen esetben figyelembe veendő az, hogy a kereskedelmi forgalom hanyatlá­sának más okai is lehetnek, nemcsak egyedül a magas szállítási bér, sőt hogy ez némely esetekben alá­rendelt befolyású lehet. Gr. WASS SAMU: " Lajthán túl az a különös tünemény adja elő magát, hogy egy kormány maga akarja a képviselőket egyesíteni, és parlamenten kívül is kezdeményezőleg lépni fel a pártalakulásra, — ha igaz az, hogy maga Beust báró sürgeti a né­met képviselőknek egy előleges tanácskozmá­­nyát Bécsben. Különös ez nekünk, magyaroknak, hol fogal­maink szerint a minisztériumnak kész parlamen­táris pártból, mely többségben van, kell megala­kulnia; de még különösebb az Bécsben, hol eddig a kormány­férfiak a pártok megosztásában keresték az erőt, sőt többnyire egyátalában nem törődtek a pártokkal, még azzal sem, ha vala­melyik nagy többségre jutott, s ezen többség ellenök fordult. Maga Schmerling is, az alkot­mánygyártó, oly nagy úri lenézéssel volt akár a nép, akár egy parlament közvéleménye iránt, mint egy egy Metternich vagy Schwarzenberg herczeg. Sikeríti-e ez b. Beustnak most a németek közt, hol valószínűen sok véleményárnyalat fog mutat­kozni az alkotmányos kérdésben, azt a jövő mu­tatja meg ; de annyit még is gyaníthatunk, hogy a német képviselők ezúttal­ képesebbek lesznek tömör nagy párttá alakulni, mint Schmerling idejében, midőn legtöbbnyire dirib-darab töre­dékekre oszlottak fel a pártok ,­­ mert a kér­dés sokkal egyszerűebben van feltéve nekik A magyar ügyek kérdéséről elvonatkozva, az a kérdés áll előttük, akarják-e a februári alkot­mányból az ostromállapotok lehetőségét magában foglaló 13-dik §-t eltörölni, akarják-e a felelős kormányt, melyet a februári alkotmány megta­gadott tőlük gyakorlatban, s a valóban szabad­elvű alkotmányosság minden más követelmé­nyeit, melyekhez képest a februári alkotmányt át kell idomítani ? A­mi pedig Magyarországot illeti, mind a köz­vélemény felfogása, mind a jogi szempont, mind pedig bevégzett tények által a centralista néze­tek el vannak temetve. A Lajthán túliaknak csak az a feladatuk, hogy mint szabad nemzet szabad nemzettel, megegyezzenek velünk a tisztán közös ügyek mikénti tárgyalásáról. Mik ezen közös ügyek? Erre nézve, miután lehtetlen tagadniok a pragmatica sanctiót és Magyarország államjogi önállását, már magában sem lehet helyes észszel sok vita, de e részben még egy más körülmény is elősegíti az egyértelmű nézetek alakulhatását. Miután Magyarország törvényes képviselete nyi­latkozni fog arra nézve, mit tart a közös ügyek maximumának, a Lajthán túliak minimuma nem térhet el lényegesen ettől, ha a kiegyezést érde­kükben állónak tartják, a­mint joggal fel lehet tenni róluk. E részben lesznek többen (mint pl. az autonomisták), kik, mint vezérszónokuk kije­lenté, minél kevesebbre reducálva akarják látni a közös ügyek körét. Nagyobb lehet a véleménykülönbség, és hihe­tőleg lesz is, a közös ügyek tárgyalása módjára nézve. Lesznek kétségkívül — s itt fognak ismét előállani a centralisták — kik a delegatiók kö­zös teremben való parlamentáris tanácskozását fogják sürgetni; lesznek olyanok is, kik a dele­gatiók jelenlegi tervét fogadják el; de lehetnek végre olyanok, kik a dualizmus teljesebb keresz­tülvitele mellett egyszersmind a teljesebb parla­mentarizmust tartandják legczélravezetőbbnek, kik a birodalom két fele országgyűlésére bíznák a közös ügyeket is, s csak az eltérés esetében óhajtanának delegációkat, szóval az esetről esetre való érintkezés mellett fognak lenni. De bár eltér­jenek a vélemények, az erős pártok alakulását már csak az is megkönnyítendő, hogy egy szaba­tosan formulázott terv álland készen előttök, s a kérdések két vagy-vagy feltevés által kimerít­­hetők. A Lajthán túli pártok alakulása még jobban meg lesz könnyítve akkor, ha ott is felelős kor­mány foglalja el a miniszteri székeket. Csak­hogy akkor az államjogi kérdéseken túl lévén, s a belkérdések lévén napi­renden, másképen fog­nak alakulni, miben az lesz a nevezetes, hogy el fog enyészni a nemzetiségek szerinti párt, a­mi Lajthán túl oly gátlólag folyt be az alakulásra, s ezek is sorakozni fognak egyik vagy másik nagy parlamenti pártba Bécsi dolgok. A fentebbiek természetesen nem akarnak jóla­latok lenni, hanem egy két tájékozó eszme Lajthán túli mostani párt-anarchiában.­­ Az új „Presse“ arról értesül, hogy egy február 12-ei miniszteri tanácsban, melyben a le­endő magyar miniszterek is részt vettek, a teen­dőknek a két minisztérium közötti felosztásáról tanácskoztak. A magyar minisztérium kinevezése még ezen héten megtörténik. — A „Wiener Abendpost“ ugyanazon kevés szóval, mint telegrammunkban jelentve volt, ha­tározottan meghazudtolja azon híreket, melyeket, melyeket a régi „Presse“ terjesztett a magyar minisztérium kinevezésének akadályairól. A „Debatte“ is egész biztossággal állítja, hogy nem igaz, mintha új akadályok támadtak volna a kiegyenlítés útjában. A 05-ös bizottság Iliese febr. 4-én. (Folytatás.) D­eák Ferenci: Amióta ezen munka felett tanácskozunk, annak minden lényegesebb ré­szére nézve az a vád volt ellenünk felhozva, hogy mi az ország jogait, függetlenségét, ön­állását feláldoztuk. Időnként megtettük rá észre­vételeinket, s visszautasítottuk az alaptalan vá­dat; de legváratlanabb volt ez a vád előttem épen ezen pontoknál, melyek most tanácskozás alatt vannak. Miből áll a jelenleg tárgyalás alatt levő mó­dosítások tartalma és melyek azon pontok, me­lyek abban foglaltatnak ? Midőn javaslatunknak már ezen bizottság által is elfogadott részében megállapítottuk azon közös tárgyakat, melyek a sanctio pragmatikából folyó kötelezettségekből származnak; midőn kimondottuk, hogy ezen kö­zös tárgyakra, vagy ügyekre szükséges költsé­gek is közösek , elhatároztuk egyszersmind azt is, hogy azon arány, mely szerint mi ezen közös költségekhez járulni tartozunk, külön szabad egyezkedés mellett határoztassék meg, és ha az egyezkedés nem sikerülne, ő­felsége szava le­gyen elhatározó. Ez, már mint említem, a fentebbi szakaszok­ban el lévén fogadva, itt most csak mellesleg említtetik, midőn a 64-dik szakaszban az mon­datik, hogy a quota meghatározásával egyidejű­leg történjenek egyezkedések az ott előszámlált tárgyak felett. Ezen tárgyakra és illetőleg egyezkedésekre nézve javaslatunk is világosan kimondja, hogy azok nem a pragmatica sanctióból származnak, hanem érdekeink kölcsönös érintkezésénél fogva igényelnek némi közös intézkedéseket. Első tárgy ezek között a kereskedelem, melynek nagy fontosságát senki sem tagadja, miután anyagi jólétünk emelésére legnagyobb befolyással bír, s ha kereskedelmünk felett a szükséges óvatos­ságot mellőzzük , nem anyagi helyzetünk javu­lásának , hanem fokonkénti sülyedésnek nézhe­tünk elé. Ha közjogi szempontból úgy tekintjük is hely­zetünket a kereskedésre vonatkozólag, hogy az ország vámvonalak által is intézkedhetik saját kereskedelmi érdekei felett, nem feledhetjük, hogy ugyanezen joggal bírnak irányunkban ő­felségének többi országai is. E jognak gyakor­lati életbeléptetése tehát abból állana, hogy a közbenső vámvonalakat mind mi, mind azok felállítanák. Mielőtt azonban ezen tárgy felett avaslatunkban megállapodtunk, szükséges volt megfontolni helyzetünket s az ország érdekeit. Tekintetbe vettük mindenekelőtt, hogy általá­ban az államgazdászat törekvései a szabad kereskedés felé vannak mindenütt irányoz­va. Nem értem én ez alatt azt, hogy a szabad kereskedés rögtön minden előleges intézkedés nélkül mindenütt életbe lépjen, de értem én ez alatt azt, hogy az államgazdák és az államok mindenütt igyekeznek a kereske­delem bilincseit lassanként és egymás után föl­szabadítani. Az e részben uralkodó európai esz­mék és irányzat minden államra több vagy ke­vesebb befolyást bizonyosan gyakorolnak, s ha mi most azt javasolnánk, hogy a közbenső­­ vá­mok köztünk és ő­felsége többi országai közt felállíttassanak, világos ellentétbe jönnénk a fentebb említett kereskedelmi politika elveivel és irányzatával.­­ Helyzetünknél fogva pe­dig különösen fontolóra vettük azt is, vájjon óhajtja-e Magyarország, hogy a vámvonalak ismét helyreállíttassanak. Én azt hiszem, hogy ennek az ország nem igen örülne. Gyakorlatilag majdnem hermetbce el vagyunk zárva egy igen csekély pontot kivéve, mely még contravertálta­­tik, a külföldi kereskedéstől. Nyers termékeink­nek lefelé piacza nem igen van. Ha mi azok ki­vitelét az által ne­hezítenék, hogy közbenső vámvonalakat állítanánk fel,­­ mi vámmal ter­­helnék az ő áruikat, ők vámmal terhelnék a mi kivitelünket, körülbelül azon helyzetbe jutnánk, mely ellen egykor annyi panasz volt, hogy t. i. a magyarországi termények kivitele irtóztatóan meg volt nehezítve, minek következtében minden kis jobb termés után pangás állott be. Azon kérdést tettük tehát magunknak, hogy ha az ország ér­dekében nem fekszik az, hogy közbenső vámvo­nalak állíttassanak fel, mi volna azon mód, mely által ezen bajon segíteni lehetne. S mit mondunk erre nézve javaslatunkban. Azt talán, hogy ő fel­sége intézkedjék ezen vámvonalakról s azok tarifájáról, vagy azok eltörlése mellett tegyen valami intézkedéseket ? — Épen nem , ha­nem azt mondjuk, hogy ez iránt, mint sza­bad nemzet szabad nemzettel egyezkedjünk az osztrák tartományokkal. Mindegyik félnek jo­ga volna magát vámvonalakkal védeni, de egyiknek sem fekszik érdekében azok felállítá­sa ; egyezzünk tehát meg, kössünk vámszövetsé­­get.­­ Ha Németország egymástól tökéletesen független souverain államai köthettek egymással vámszövetséget, miért ne köthetnénk mi, mint szabad nemzet, az osztrák tartományokkal, mint szabad nemzettel, vámszövetséget? Mit mondunk arra nézve, hogy hogyan kössük mi ezen szövet.

Next