Pesti Napló, 1867. május (18. évfolyam, 5108–5133. szám)

1867-05-28 / 5131. szám

y *) Nem tudjuk, ha várjon Deák F. fog-e válaszolni Kossuth Lajos­nak a „Magyar Újság“ tegnapi számában közzétett és hozzá intézet nyílt levelére . __mi, mint kik a Deák-párt érdekeit törekszünk elő­mozdítani és védeni, kötelességünknek tartottuk az azon levélben előforduló több állításra nézeteinket elmondani, s ebbeli válaszunkat czikksorozatba foglalva — a mai számban megkezdeni. — Kos­suth L. levelét alább egész terjedelmében szintén közöljük. Szerk. 123 5131 Szerkesztési iroda: ■ ereneziek tere 7. szám. 1. emelet. fc. lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Kedd, május­­ in 20­18. évi Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet- ' mények) a kiadó-hivatalhoz in­­tézendők.PESTI Eltüzetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetnie- \ r' díj és 7 hasábos petitsor egy­szeri hirde­­tisnél 7 uj kr Bélyegdij kü­lön 30 ujki­gyüt-tér, 6 hasábos p 25 uj kr. Pest, május 27. 1867. Nyílt válasz*) Kossuth nyílt levelére. 1. A „Pesti Hírlap“ egykori munkatár­sainak, kik közül a legcsekélyebb befolyá­sú én voltam, lekötelezettséget kell érezni Kossuth Lajos iránt annálfogva is, mert ő, midőn a „Pesti Hírlap“ a dicaste­­ria 48 rendszert folytonosan ostromolta, s a felelős minisztérium létesítése mellett küldött, egy darabig ábrándozóknak nyi­latkoztatott ki ugyan minket; de később, megváltoztatva nézeteit, a parl­amenti kormányzáshoz csatlakozott, s legin­kább neki köszönhetjük, hogy a 48-ai po­zsonyi országgyűlésen törvénybe igtatta játék az, mit a „Pesti Hírlap“ évek óta sürgetett. Igaz ugyan, hogy mi talán más­kép formuláztunk volna e nagy átalaku­lás alatt némely megoldásokat, s részem­ről nem átallom megvallani azt is, hogy ak­kor még nemm ment annyira vérébe a nem­zetnek ez a reform, mint most, midőn az alkotmány fogalmával teljesen azonosí­tott. De csalhatlanul Kossuth érdemei kö­zé tartozik, hogy elemo ditá, mintegy előlegezte a jövőt. S egyszersmind mi, kik a mérsékelt democratia tagjai közé számítottuk ma­gunkat, könnyíteni akartunk a nép ter­hein , s csekély erőnk szerint támogat­­­tuk Széchenyit és társait, kik egész cyclu­­­sát a reformoknak sürgették; Deákot, ki­­ az alsóház ellenzékének ünnepelt vezére­­ volt; Wesselényit és Bezerédj Istvánt ki meleg kebelének minden dobbanásával a nép érdekein csüggött. E részben is méltánytalanok volnánk Kossuth iránt, ha őszintén nem vallanák meg, hogy a nép felszabadítására végtére is legtöbbet ő ten. A forradalom történetét bírálat alá venni nem feladata e czikkeknek. Kossuth hontalanná lön, s a száműze­tés keserű kenyerét eszi. Ha ő Felsége magas kegyelme a koro­názás után, vagy bármikor képzbl­, álta­lános amnestiát adna is, talán egyedül ő volna az, ki ezt igénybe nem vehetné a­­­nélkül, hogy barátai és ellenségei ne mon­­ danák , hogy nimbusa ez által egészen a szétfoszlott. őt az egykori érdem és a mostani sze-­­­rencsétlenség védi a kimélytelen bírá-­ lattól. De vájjon ebből következik-e az, hogy­­­­a ki 18 év óta hazájától távol volt, ismeri annak helyzetét, közvéleményét, remé-­ nyeit, törekvéseinek irányát, kielégítteté-­­ sének eszközeit ? Következik e, hogy a ki egy nagy forradalmat szerencsétlenül is végzett be, s még azután háromszor hir-­jt­dete cassandrai jóslatot, mely­­ tökéletesen meghiúsult, már most negyed-­­szer a krétai lázadást a többek közt­i auguriumnak adja ki oly ország számára,­­ mely a pragmatica sanctió alapján törek-­­­szik viszonyait a birodalom többi orszá- j gaival és tartományaival, függetlenségé-­­ nek megóvása mellett, kiegyenlíteni, s­ melynek uralkodója iránti ragaszkodását­ őszintén az sem vonhatja kétségbe, kit e tény reményeitől teljesen megfosztana? Kossuth mindezen tekinteteket számí­­­tás alá nem vette. Azon ügyességnél fog­va, mely neki sajátja, gondosan kitűzte épen azon időt, midőn az országgyűlési vitatkozásokat a koronázástól csak néhány nap választotta el, s akkor vetelte a bom­bát közénkbe, oly reményben, hogy az nagy pusztításokat fog előidézni. A bomba szétpattant, de senkinek épen semmi sérelmet sem okozott. A többség által védett minisztérium nem tarta szükségesnek Kossuth czikkének egy baloldali pártorganban megjelenését akadályozni, sőt abban sem látott semmi felötlet, hogy, fő­városunk utczáin célpor­­táltansok több ezerre menő példányban,­­ a vidéken szép mennyiségben osztas­sák ki választóink és a nép közt. Kossuth, ki több államnak sajtó és rendőri viszonyait ismeri, jól tudja, hogy a nála csekélyebb befolyású Ledru Rollain­­nek, Victor Hugónak és más kibujdosott tekintélyeknek manifestumait Francziaor­­szágban tüstént lefoglalák, s a continentális­­ országok legnagyobb részében ezen szo­kás van divatban. Kossuth két tanulságot vonhatott ki e tényből: először azt, hogy a szabadság nem csekély öszletével kell bírni oly országnak, melyben nemcsak útlevelet nem kérnek senkitől, hanem még a subversiv eszmék behatásai ellen sem emelnek sorompókat; másodszor pedig azt, hogy a magy­ar nemzet szakított ama törekvésekkel, melyek az alkotmányos kérdések megoldását a kard élével akar­nák eszközölni. Mi köszönettel tartozunk a miniszté­riumnak azért, hogy az eszmék küzdel­mének szabad tért enged, s az emigránsi tüntetéseknek sem tulajdonít súlyt, míg a vita csak szavakkal és betűkkel vi­­tatik. Követve kormányunk példáját és saját hajlamunkat, mely a szenvedélyes invec­­tívák ellenében is a higgadt tárgyalást szokta fegyverül választani. Kossuth La­josnak a „Magyar Újság“ május 26-ai számában megjelent Nyílt levelét Deák Ferencshez, egész ma­­­atiá­­val és nyugodt objectivitással fogjuk bonczkés alá vetni. II. A „Nyílt levél“ híres írója az ország­gyűlés többségének politikáját kárhoz­tatja. Ezt tenni kétségtelen joga van. De az ellen meg nekünk kell tiltakoz­nunk, kik az úgynevezett Deák-párt több­séget alkotják, hogy Kossuth a többség helyett mindig csak Deák nevét em­líti, mintha minden érdem, vagy — mint ő elhitetni akarja — minden gyalázat, egy névre lenne ruházható. Igaz, hogy volt a 48-ai pesti ország­gá ülésnek oly időszaka, midőn a horvát szélekről és a cislajb­anus vidékekről se­regek közé kedvén hazánk fővárosa felé, tettleg Kossuth kezébe ment át a telj­hatalom, s a szavakkal visszaélés lett volna Kossuth neve helyett a t­ö­b­b­s­é­­get emlegetni.­­ De a­mi akkor elérhető volt, azt min­den ok nélkül hiszi Kossuth most ismét m­egumcuál­k. 1848 második felében az ő gyújtó szó­noklata a gyúlékony anyagok közt hatal­masan működött, s csaknem tü­ndércsapás­­sal birta az által­a törpének nevezett mino­ritást többséggé varázsolni. De bir-e a szónoklat izgató és mámo­­rító hatalmával Deák ? Nem jellemzi-e kiválólag az ő előadását bizonyos antic egyszerűség, nyugodt tárgyilagosság, a részletek boncolgatása és határozott ide­genkedés minden csattanó ellentételektől, bizonyos óvakodás a szenvedélyekre hi­vatkozástól ? S azon évek melyek folyama alatt mi a passiv ellenállás terén, hogy úgy szól­jak, hollandiai szivósággal működtünk, kedvezők voltak-e oly felpezsgő, hivékeny lelkesülésre, oly önfeledésre, mely zeng­­zetes szavak, oratori virágok, költői ké­pek által ragadtatik ? S nem vette­m ész­re Kossuth, hogy mostani országgyűlé­sünk fejtegető modorú szónoklataiba el­vétve sem vegyül költői elem, s ha prózai stélben a szenvedélyekre hivatkozások olykor fordulnak is elő, azok nem a több­ség padjairól keletkeznek? S vájjon micsoda rendkívüli körülmé­nyek, micsoda fenyegető veszélyek, a két­ségbeesésnek mely indokai kényszerítet­­tek volna csaknem háromszáz képviselőt arra, hogy egyéniségéről lemondjon, s Deák által sodortassa magát? Ezen tekintetek is meggyőzhették vol­na Kossuthot arról, hogy Deák hatalma, pártjának vele közös meggyőződésében fekszik; fekszik azon tényben, hogy ha árnyalatokban egyikünk vagy másikunk különbözik is az ő felfogásától, az egész­ben vele összhangozunk; fekszik végre abban, hogy midőn — bár ez ritkán tör­ténik — a transactionak szüksége felme­rül , Deák szintén kész véleményét a nyert benyomások szerint módosítani. Nálunk a pártok előleges és magánjel­­lemű tárgyalásai nélkül semmi sem vitetik az országgyűlésbe, s miután a pártfegyel­met a helyes mértékig mindnyájan sze­münk előtt tartjuk, nem történnek megle­petések, átcsapások a másik félhez. Deák hatalma leginkább csak abban áll, hogy véleményei az ország nagy többségének nézeteivel összefolynak, s hogy úgy szóljunk, egy testet és lelket képeznek. Tiltakoznunk kell tehát az ellen, hogy Kossuth Deákot vádolhassa a többség helyett. A­miért ő megtámad egy egyént, az a többség műve : annak, ha valóban rész, a felelőssége, ha pedig, daczára a gáncs­nak, jó, a dicsősége reánk, a többségre háramlik. Kossuth nyilt levele által a többséggel jött összeütközésbe. KEMÉNY ZSIGMOND: Bécs, május 26. molyán volt fenyegetve. Ekkor Kai­­serfeld kijelenté , hogy ha Herbst a maga eredeti három pontjá­hoz hű akar maradni, az autonomist párt hozzá csatlakozni kész. Most Herbst ismét szilárd földet érezvén lábai alatt, kihirdeté, hogy a­kinek e három pont sty­­lizálása nem tetszik, stylizálja magának, a­hogy akarja, de ő — Herbst — azok­nak szellemét nem engedi meg­­másíttatni. E bátorság ismét bátorsá­got szült; a csehországiak azonnal Herbst zászlója alá siettek, s a habozók, milye­nek Kuranda, Schindler, Tinti stb., e szi­lárdság láttára, szintén Herbst vezérsége alá állottak, úgy hogy a fusionált párt­hoz jelenben körülbelül már fele tartozik a birodalmi tanács összes tagjainak, kik­nek programmja Herbst eredeti három pontjában van vázolva. A magyar alkot­mány feltétlen ér­vényének bármily meg­támadtatásáról e körben nincs többé szó; a kiegyenlítési kérdés politikai részét al­kotmányunk értelmében végleg megoldott­nak tekintik. A feliratban részletek nem fognak elő­fordulni, hanem csak az elvi és állás­pont fog szabatosíttatni. A részletek meg­határozása csak a kormány előterjesztvé­­nyeinek ismerete után fog lehetségessé válni. Akkor fog szóba kerülni az is, mi módon teljesíthető országgyűlésünk azon követelése, hogy csak az elaborátum egészben­ elfogadtatása után lehet a de­­putátiók egybeléptetéséhez látni. E tekin­tetben minden vita most még idő előtti volna. A Herbst-Kaiserfeld párt a köve­teknek mintegy felét foglalván magában, világos, hogy a többség a házban azé leend, a­kihez a lengyelek csatlakoz­nak. Ezeknek nézeteiről holnap remény­tek részletes felvilágosítást adhatni. — Egyelőre csak annyit, hogy a magyar kérdést illetőleg, a lengyelek már most is nagyjában Herbst­ Kaiserfeld nézeteihez szítanak. Még csak egy megjegyzésem van, azon eszmét illetőleg, hogy legroszabb esetben . A birodalmi tanács, keblében az elő­leges pártalakulás be van fejezve. Előle­gesnek csak azért mondom, mert a kor­­mány előterjesztvényei még terra incog­­nitá­t képeznek,de egyéni meggyőződésem, hogy a mostani csoportosulás nem fog többé változni. Nem tartozik rám a köz­lendőkből bármi következtetést vonni arra nézve, a­mit részünkről majd tenni kellene, hanem kötelességemnek tartom a helyzetet lelkiismeretes szabatossággal — és min­den szavam hitelességéről kezeskedve — előadni, annyival inkább, miután szemé­lyes érintkezésből tudom, hogy még igen tekintélyes hazánkfiai is egyik-másik pontra nézve nincsenek teljesen tájékoz­va. Hadd mondjam ki mindenekelőtt, hogy a kisebbséget áthidalhatlan örvény választja el­ tőlünk, mert e kisebbség pro­gram­jának veleje az, hogy a delegáció­­nak parlament jellemével kell bírnia, a­mi már magában is elegendő arra, hogy minden egyezkedés lehetetlenné váljék. E kisebbséghez a nyugalmazott excellentiák tartoznak, s aztán a kereskedők és gyám­­­okok nagyobb része, kik nem egy köny­­nyen fogják módosítani politikájukat mert az részükről a szó teljes értelmében é­r­­d­e­k­politika. Ezekről tehát már nincs mit mondanunk. A többséget Herbst és Kaiserfeld fusio­nált pártja fogja képezni. Az autonomis­­ták nem sok reménynyel jöttek ide. ők készek voltak a legrövidebb uton elfo­­gadni a magyar elsberatumot, de csak „pou­r sauver b­onneur du drapeau,“ mert hogy ők csak csekély töredéket fognak képezni, azt előre tudták. A cseh­országi követek vezére Herbst volt, a­ki­fiút valami kezdeményezésre rá lehetend­e­zni, azzal senki sem mert magának hí­zelegni, valamint H. nézetei is mély ho­mályba voltak burkolva. És mégis, a ki­­egyenlítés minden őszinte barátja érezte, hogy Herbst és Kaiserfeld egyesülése mélhatlanul szükséges. Most Kaiserfeld a legnemesb önmegtagadásnak oly fényes tanúságát adta, mely igazán minden di­cséreten felüláll. Kijelenté ugyanis hogy ő minden pillanatban kétel a vezérségről lemondani és Herbstnek főnöksége alá állani, ha ez oly programmot állít fel, mely— habár nem teljesen a formára nézve, de legalább elvben az autonomistáké­­val megfér. Ez elv pedig abban állana, hogy a magyar alkotmánynak érvénye minden hátsó gondolat nélkül elismerte­tik, hogy e szerint a közösügyi kérdés politikai része, mint a magyar alkot­mány, illetőleg a pragm­aticai sanctióból folyó, vita tárgyává többé nem létetik, s egyedül a kiviteli módozat, nevezetesen a financial és közgazdászati téren lehetne még a birodalom két fele közti egyezke­dés tárgya. Egyik stájerországi követ, kit megnevezni nem vagyok feljogosítva, Kaiserfeld e nyilatkozatának tartalmát átvitte Herbstnek, s e küldetésében any­­­yi sikerrel járt el, hogy midőn másnap a Herbst által már előbb kitűzött confe­­rentia egybegyű­lt, a csehországi pártve­zér az ismeretes három ponttal lepte meg a gyülekezetet,­­ meglepte annyira, hogy még Kaiserfeld is, ki az előbb említett nyilatkozatot csak a maga nevében tette volt, kijelenteni kénytelenült, miszerint rögtön nem szóllhat Herbst pontozatához, hanem előbb a maga autonomistáival kell értekeznie. De már rögtön is Kaiserfeld „bizalmasan“ tudata, hogy öt személyére nézve ama három pont kielégíti, a­mi majdnem kezesség volt már az au­tono­­mista párt beleegyezése mellett. Most heves ostrom kezdődött a készülő fusió ellen. A centralisták mindenféle mó­­dosítvány által törekedtek elferdíteni Herbst indítványának értelmét, hogy Kaiserfeldre nézve elfogadhatlanná te­gyék. A confusió leirhatlan volt, és Herbst nem tudta már, kire számolhat, kire nem. Ehhez járult az autonomista párt egyik tekintélyes tagjának közleménye, misze­rint öt „illetékes magyar személyiség“ (ugyan ki lehetett az ?!) arról értesítette, hogy Herbst programmját magyar rész­ről határozott rászólás és visszautasítás várja. Huszonnégy óráig a fusió ko­ nyíltan és őszintén beszélt a legkényesebb kérdé­sekről, de mély titoktartás feltétele A­z irati vita a plénumban június első napjaiban fogja kezdetét venni. A „Pr­ato d­e ver­a“-féle csoport — mert pártnak még nem igen lehet nevezni — héttagú pro­gramm-készítő bizottmánya erősen dolgozik ; előtérbe állítja a szabadság kérdését, mert a ki­egyezkedésre nézve a csoport na­­gyobb része egyetért a N­orbst Kai­­serfeld-féle p­ártta­l, s egygyé olvadásuk ne­m lehetetlen. Érdekes a Morvaország! képviselőknek egy nyilat­kozata, mely szerint ők csak egyezkedési tárgyakért mentek a „titkos“ centralistákhoz , de megértve törek­véseket, ezennel visszavonulnak. Közü­lök Jr­ Sturm és dr. Zaillner már beíratták, magukat a Sleibst-féle clubba. Til­takoznak továbbá az ellen is, mintha­­ közülök a Skene féle ,penfigyi interpellatiót aláírt képvi­selőknek egyéb szándékuk lett volna, mint a helyzet tisztázása. A centralisták akarhattak ez interpellációval a kiegyezkedés elé akadályt gör­díteni, de ők nem, mert a morvák nagyobb ré­sze őszintén óhajtja a kiegyezkedést Magyaror­szággal. A 9 fejre rugó szlovén párt-töredék ajtóról ajtóra jár, de sehol sem eresztelik be. Mindenütt feltétlen elfogadását követelik a párt­programom­nak - csak a centralistáknál nem, még csak ezeknél nem voltak a szlovének, s itt hihető, nem is hiába fognak kopogtatni­ az országgyűlési tudósí­tások. A felsőház május 21 -én tartott ülése. Elnök: Majláth György jelenti, hogy a királyi hitlevél elkészítésére nézve az alsóház egy országos bizottság kiküldé­sét határozta el. J­oannovics György alsóházi jegyző az alsóház erre vonatkozó határozatát át­nyújtotta, melyet b. Majthényi legott felolvasott. Gr. Cziráky János indítványozta, hogy a felsőház csatlakozzék e részben az akóház határozatához, s válaszszon aránylagos számú tagokat — ezen eset­ben 12 tagot —a szóban levő reguicolaris

Next