Pesti Napló, 1868. július (19. évfolyam, 5453–5479. szám)
1868-07-15 / 5465. szám
161-5465. Szerda, julius 15.1868. 19. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. az em. 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7 . szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI MPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, pestin, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja* '7 hasábos petitsor egyszeri hirtel térnél 7 nj kr. Bélyegdij külön 30 njkr. Nyilt-tér: 5 hasábos petitsor 26 nj kr. “'Előfizetési felhivás 99PESTI NAPLÓ 06 Juliu 8—decemberi folyamata. Előfizetési djj: Jalius — decemberi fél évre..........................................10 frt 50 kr Julius — septemberi évnegyedre.................... 5 frt 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, julius 14, 1868. Ellenzéki sajtónk kettőben különbözik lényegesen más népek ellenzéki sajtójától. Először abban, hogy, kevés kivétellel, védelmi állásban van, a támadást rendszerint a többségre bízván; másodszor abban , hogy lassú, nehézkes és mindig szinte utána kullog az eseményeknek, ami nagyrészt az elsőből következik. Íme: már vagy két héttel, vagy tán régebben is ezelőtt, jelent meg egy röpirat (Baloldal és Szabadelvűség), s a baloldali sajtó csak most kezd róla részben tudomást venni, miután már a többség közegeinek nagyobb része bőven ismertette is a röpiratot. A „Hazánk“ szombati száma czikksorozatot kezd róla, mi alkalmat ad nekünk, hogy újra visszatérjünk e röpiratra, mely sok tekintetben kétségkívül igen figyelemre méltó, több figyelemre, mint a menynyiben a „Hazánk“ munkatársa, ki róla ír, részesíteni látszott. Ezen első czikk eszmemenete a következő : „Nemzetünk épen szabadelvűségének köszönheti, ha a forradalom után következett 10 évben el nem sülyedt, jóllehet elleneink, a Schmerlingek és Bachok, épen szabadelvütleneknek hirdettek bennünket. Tandem is mi győztünk, ők vesztettek , a koronázás nemzetünk szabadulásának diadalünnepe volt. — E küzdelemben a nemzet csatarendjét nem szabadelvűség szerint, hanem államjog és taktikai szabályok szerint alakította. Ez volt szerencséje , mert a szabadelvűség fokai szerint alakított pártok egyike akadályozza a másikat a haladásban, az államjogi és taktikai pártok súrlódásai a nemzet fejlődését nem hátráltatják. — És most ? A jobboldal nem átallja szabadelvűtlenséggel, feudalismussal, absolutismussal vádolni a baloldalt, épen mint Schmerling és pressbureauja, s ugyanazért is, mert nem fogadja el azt a félszabadságot, amit a többség államjogilag nyújt. Épen mint nem akartuk egy időben a conservativ forrásból elfogadni az octoberi diplomát s a februári pátenst. A balközépet állítják illiberálisnak, mely a reformot tűzte zászlójára, a teljes, a radical reformot, mely hatásának határát nem a szabadelvűségben, de csak a törvényességben és az igazságban találja. „És „a jobboldal dobosai“ csak azért állítják mindezt, mert félnek az új választástól , de a baloldal bízik a nép józan ítéletében, az egyszerű érzék meg fog mindenkit győződtetni, hogy a balközép szabadelvű. Addig is gondolja meg a Deák-párt jól, mit cselekszik, midőn a közjogi vitát a politika teréről a szabadelvűség terére hurczolja. Erős legyen, ha itt meg akarja állani a sarat. „A szabadelvűség nemzetünk létalapja ; a kisebbség a többségtől azt elvitatni nem akarja; a pártok közt e tekintetben nem elvi, csak mérvi különbség van.“ Ami e czikkben mindenek felett feltűnik, az azon eszmezavar, mely a szabadelvüséggel szemben czikkben feltűnik. A szabadelvűséget mindenütt szembe állítja az államjoggal, a közjogi kérdést a szabadelvűség kérdésével, holott e kettő egyátalán nemcsak egymást ki nem záró ellentét, de nem is ellentét. A közjognak ellentéte lehet a magánjog, a szabadelvüségnek az u. n. pecsevicsismus, de nem e kettő egymásnak. A külön nemzetek közjogait általábban lehet szabadelvüségi szempontból is megítélni, s p. o. ha szövetséges államok egyikének közjoga úgy vételi, hogy a másik absolutistice kormányoztassék, ez a XIX. század uralkodó eszméi szerint kevésbé liberális viszony, mint ha a közjog oda módosíttatik, hogy mindenik állam parlamentarice kormánnyoztassék, mert a mi fogalmaink szerint a parlamentáris alkotmány szabadelvű intézmény, ellenben az absolutisticus egyeduralkodás nem az. Kétségkívül igaz, hogy a legutóbbi alkotmányos harcban a nemzet pártjait nem szabadelvűség, hanem államjog szerint alakította. De kérdjük hát: mi okból vette fel a balközép czímei közé oly ostentatióval a szabadelvű szót, s mi jogon hirdeti magát szabadelvű ellenzéknek, ha nem eszimén ellenzékeskedik ? Miért nem veszi epitethonját onnan , ahonnan ellenzékeskedésének anyagát meríti, az államjogból? A szabadelvű ellenzék ellenese a nem szabadelvű többség, minthogy azonban nem szabadelvű többség, a „Hazánk“ szerint is, nincsen, akkor a szabadelvű ellenzék fölöslegessé vált. Tehát minek a többség ellenében oly czímmel csinálni parádét, oly tulajdonból csinálni capitalist, mely legkevésbé sem illeti kizárólag az ellenzéket? Velünk szemben a baloldal ellenzék, de nem liberális ellenzék, s ha mégis annak nevezi magát, kötelességünknek tartjuk megvizsgálni, miben áll e dolog. Ezt vizsgálta a többször emlegetett röpirat , s vizsgálatát főkép a párt létalapját képező kérdésekre, az államjogban a Deák-párttal szemben elfoglalt álláspontjára irányzó: mennyiben nevezi magát a 15-ös bizottság kisebbségi munkálatát programjának valló párt szabadelvűnek ugyanazon bizottság többségi munkálatával szemben ? Hogy vizsgálata a baloldalra nézve nem kedvező eredményre vezetett, ez, ha szomorító is, de nem a mi hibánk. Mihelyest az ellenzék megszűnik e czímmel parádézni, velünk szemben democrata szabadelvűségével kérkedni, mi abbahagyjuk a kérdés bolygatását, mint meddő munkát; de mindaddig, míg ellenünk ily sisakrostélyt, ily álarctot fitogtat, mindaddig nem tágítunk, mert erőseknek érezzük magunkat, s meg fogjuk állani a sarat, s azt hiszszük, nehéz lesz a „Hazánkénak kimutatni ”. y. röpirata ellenében is azt, hogy velünk szemben, mint a De a párt ellenzéke, a közjogi téren liberálisabb alapon áll nálunkmunknál. Azon nyegte insinuatióját a „Hazánknak, melyben a 67-diki eljárást az octoberi diplomával és a februári pátenssel hasonlítja össze, s melyben szándékán bizonyára tulragadta czikkirót buzgalma, úgy, hiszem nemcsak saját pártunk, de a baloldal nevében is visszautasíthatom,mert ha minden egyébtől eltekintek is, már csak azon tényre elég hivatkoznom, hogy a fejedelem megkoronázásához , mely adtus nem volt más, mint a 67-ki események legünnepélyesebb szentesítése a nemzet által, jobboldal baloldal egy szívvel, egy lélekkel járult, mit sem a diplomával, sem a pátenssel nem tett. Ezen analógia tehát nemcsak hogy nem áll, de oly insinuatió is, melylyel a „Hazánk“ saját pártját bántalmazza, mert az okoskodás azt involválja, hogy szükség esetén elfogadtuk volna a diplomát is, a februári alkotmányt is, amit feltennék a szélsőbaloldalról, de más pártról lehetlen volna hinnem. A jelzett fogalomzavarnak részint, s részint a helyzet fel nem ismerésének tulajdonítható a „Hazánk“ azon axiómája, mely szerint „a szabadelvűség fokai szerint alakított pártok egyike akadályozza a másikat a haladásban.“ S ugyancsak a fogalomzavar sugalmazta csakhamar ezen állítás után a következő szavakat: „A balközép a teljes, a radical reformot tűzte zászlójára, mely (a radical reform) hatásának határát nem a szabadelvűségben, de csak a törvényességben és az igazságban találja.“ A „Hazánk“ egész czikkén látszik, hogy azt egy behatóan gondolkozó, de ki nem forrt, meg nem állapodott ember írta, kinek szemei előtt mintegy kaleidoskopban tűnnek fel a kérdések. Ő szemléli, látja a képet és itél, azután egyet fordít kaleidoskopján, s az első képlet megfordítva áll, az eszmék más viszonyba jutnak egymáshoz, s a szemlélő ellenkező ítéletet mond róluk. Az első axióma absolute téves. Az élet, a haladás csak a súrlódásban, csak küzdelemben van. Ahol a — akár az államjogi, akár a társadalmi — szabadelvűség a főtekintet, ott szabadelvűségi fokok szerint fognak alakulni a pártok, s a súrlódás mindig az ügy érdekében van, s a pártok nem akadályozzák, de elősegítik akár negative, akár positive az eszmék diadalát. Hogy nálunk nem a szabadelvűség szerint történt a pártalakulás, ez nem „szerencse,“ hanem szükséges következménye annak, hogy nem a szabadelvűség volt a főtekintet, hanem az államjogi álláspont. A szabadelvűség ezen álláspont vitatásába csak a baloldal révén jutott be, mert jogosan teszszük vizsgálat tárgyává, mennyiben nevezi magát egy államjogi alapon alakult kisebbség egy ugyanoly alapon álló többséggel szemben szabadelvűnek? Az kétségen felül áll, hogy államjogi álláspontja a baloldalnak sokkal kevésbé szabadelvű, mint a többségé, sőt egyenesen feudalistikus és az absolutismus felé hajló. Ezzel szemben azután méltán kérdezzük : miért kacérkodik a radical reformmal ? Mit ért a radical reform alatt, mikor a szabadelvűség kérdése oppositiójának körén kívül van ? A közjogi téren akarja-e? — Aligha, mert ha eddigi irányában halad, az nem reform lesz, legkevésbé radical reform azon értelemben, ahogy a „radical“ és „reform“ szavakat értelmezni szokták, hanem lesz hátramenés a középkor felé. Avagy a socialis téren barátja-e a gyökeres, vagyis inkább „törik szabad“ reformnak? — Akkor elvi ellenmondásba kerül önmagával, mert a közjog terén feudalista, a magánjog terén democrata akar lenni ! Amilyen ellenmondásos e czikk, és oly ellenmondásos a baloldali politika is, azért el lehetünk reá készülve, hogy a radical reform nevében csakugyan reá fog licitálni a többség „óvatosan szabadelvű“ javaslataira, ami nem is lesz nehéz, mert a többségnek effectuálnia is kell azt, amit igér, míg a kisebbség azon biztos tudatban ígérgethet, indítványozhat és licitálhat, hogy szaván nem fogja a nemzet. Azonban, megvalljuk a „Hazánk“ czikkírójának, hogy mi valószínűleg eltaláltuk, minő képet látott kaleidoskopjában, midőn kimondá, hogy a szabadelvüségi pártok egymást akadályozzák a haladásban. Ő ezen eszméket ekkor a magyarosztrák viszonyok keretében vette szemüigyre, s előtte azon gondolat lebegett, hogy a nemzet bizonyára veszve volna, ha a szabadelvüségi kérdések szerint csoportosultak volna pártjai akkor, mikor a közjogi kérdések tisztázatlanul függőben voltak, s ezeket sociális szabadelvűségi tekinteteknek alárendelte volna, s nem lett volna egy test egy lélek jogai, igazai elismerésének követelésében. Igaza van, akkor kétségkívül bajosabb lett volna jogainkat visszaszereznünk; de ez akkor volt, ez ma már nincs úgy, s mai napság egyike hazánk legfőbb szükségleteinek az, hogy a meddő közjogi oppositió, mely hálás tetszelgéssel folytat oly szerepet, melyre a viszonyok terelték annak idején az egész nemzetet, de melynek ma már helyes alapja nincs, elhagyja azon tért, mely ezentúl saját hivatásának betöltését is megbénítja, és alakuljon helyébe egy tisztán szabadelvű oppositió, vagy, ami valóbb szinűi, alakuljon meg a tisztán szabadelvű többség. Mert bármiképen vindicálja is a „Hazánk“ magának, illetőleg pártjának a radical reformot, s bármi büszkén utal is férfiainak múltjára, az az egy igaz, hogy mai napság a többség soraiban van azon férfiak nagyobb része, kik a 48-diki szabadság előharczosai voltak. Tehát ismételjük: a viszonyok megváltoztak , nem kell többé mindnyájunknak egy közös ellenség ellen küzdenünk ; viszonyunk Ausztriához nemcsak általánosságban kimondva, hanem rendezve, részletezve van ; e részletezett viszonynak két őre a két parliament, harmadik őre a delegatió ; azon nyűg, mely századokon át megbénított bennünket mely miatt Tisza Kálmánnak az országgyűlésen elmondott szavai szerint : „elődeink az ország létének fenntartására, az alkotmányon ejtett sérelmek orvoslására voltak kénytelenek fordítani azon erőt, mely hazánk virágzását lett volna hivatva előmozdítani,“ lehullt a közös viszonyok rendezése által, „azon erő“ felszabadult, s nekünk kötelességünk az európai viszonyokat rendező szabadelvűség körül csoportosulnunk. És ha csoportosulunk, ez igazán szerencse lesz, mint előbbi csoportosulásunk életképességünknél fogva szükségesség volt. Elfogadjuk, hogy e tekintetben, e téren legfeljebb mérvi különbség van köztünk a szabadelvűségben, de és azért itt ép oly kevéssé illeti meg a baloldalt kizárólag a szabadelvű czím, mint nem illeti egyátalán az államjogi kérdésben. Végül hagytuk arra felelni, ahol x. y. röpiratának indokait keresi a „Hazánk.“ Talál pedig kettőt. Az egyik az ép oly gyakran mint alaptalanul és idétlenül szemünkre hányt félelem, még pedig félelem a bekövetkező választásoktól. Ez nem más, mint Csanády azon insinuatiójának szelidebb kiadása, melyet épen Tisza és Bónis utasítottak vissza, s mely ugyanaz marad, akár egy fració vágja két párt szeme közé, akár egyik párt gyanúsítja vele a másikat. Teljes önérzettel mondjuk, nincs mitől félnünk, s ha reményeinkben csalatkozunk, szent meggyőződésünk szerint mi leszünk azok, kik legkevesebbet veszítenek, mert legtöbbet tettünk a sikerért, s megmarad öntudatunk. Másik okát x. y. fellépésének, illetőleg annak, hogy a baloldalt szabadelvűtlenséggel vádolja, abban látja a „Hazánk,“ ,mert a baloldal nem fogadja el azt a félszabadságot, melyet a többség államjogilag nyújt.“ — Ez téves, mert nem ezért, hanem azért, amit a baloldal ennek helyébe a maga részéről javasol, ami nem is annyira fél szabadság, mint 3/4 absolutismus és V* feudalismus alkotmányos bőrben, mint ezt a röpirat igen élesen tüntette ki. y—y— Holnap 15-én 19 órakor a jobboldal conferentiát tart az országház 7-ső számú termében. Jegyzetek a népiskolai közoktatás tárgyában előterjesztett törvényjavaslathoz. I. Nagy megelégedéssel olvastuk báró Eötvös József vallás- és közoktatás - ügyi miniszter úrnak törvényjavaslatát a népiskolai közoktatás tárgyában , s olvastuk nemcsak azért, mert kilátásunk van ezen, annyira fontos és sürgetett ügyben már a közeljövőben egy átható organikus törvényre szert tenni, hanem és főleg azért, mert a kérdéses törvényjavaslat, meggyőződésünk szerint, egyike a legsikerültebbeknek azok sorában, melyek e szakban az újabb korban államférfiak részéről a törvényhozás elé terjesztettek. Az egészen meglátszik, hogy szerzője a népnevelés és oktatás fejlődésének történetét, annak irodalmát, az a körül folytatott vitákat, s az ezek folytán consistentiát nyert elveket és létrejött megállapodásokat mind ismeri, mert csak így sikerülhetett neki egy oly törvényjavaslatot készíteni, mely a polgárisodás, a nemzeti politika és a hazai, vallás- és nemzetiségileg jócskán megszaggatott társadalom követelményeinek színvonalán áll; minden törvényes igényt kielégít, minden jogosult világnézet és felfogásnak tért nyit, s az egyesek, társulatok és felekezetek számára biztosított legtágabb szabadság mellett az egyetemes nemzeti akaratot, czélt, érdeket érvényesíti. Volt idő, midőn a társadalomban azon nézet uralkodott, mint például a régi görög és rómaiaknál, hogy a nevelés és tanítás a családok dolga. A középkorban a nevelés és tanítás joga kizárólag az egyháznak, az újabb időben visszahatáskép kizárólag az államnak tulajdoníttaték. Napjainkban a tudomány és az élet a kérdés jogi oldalát akkér döntötte el; hogy az oktatás és nevelés terén a monopólium káros; hogy az iskolánál a család, az egyház, az állam mind érdekeljék; hogy jót tenni, tehát nevelni és tanítani is, mindenkinek szabad, ki az erre megkívántató tulajdonokkal bír, de jogot tehát valamint az egyesektől, úgy a társulatok- és vallásfelekezetektől sem szabad megvonni; hogy a nevelés és tanítás feltételeit, kellékeit, korlátait a világi dolgokban ugyan az állam, a vallásiakban pedig az egyház állapítja meg; s hogy végre az államnak e téren kötelességei vannak, melyek alól magát fel nem mentheti, és senki másra át nem ruházhatók. Ide tartozik az arról való gondoskodás, hogy az oktatás áldásaiban minden alattvalói részesüljenek; hogy ezen oktatás testileg, lelkileg, egészséges, észszerű, átalános emberiségi, speciális nemzeti és polgárzati czélokra képesítő, s azonfelül megfelelő terjedelmű legyen, tehát a tanonczok mindazon tárgyakban nyerjenek oktatást, melyeknek ismerete a kozműveltség, szellemi és anyagi gyarapodás, polgári jogok gyakorlása, társadalmi érintkezés és az állam biztonsága tekintetéből szükséges, vagy legalább nagyobb mértékben kívánatos , hogy a hézagokat és hiányokat, melyeket az egyesek, társulatok és felekezetek buzgósága fennhagy, kitöltse és pótolja, olyan intézeteket pedig, melyek az átalános emberi és polgári műveltségen túl egyes, az egésznek nélkülözhetlen szakmákban adnak oktatást, kellő számmal és erőkkel maga állítson és tartson fel; s hogy végre valamennyi iskolában és tanintézetben, legyenek azok bárkinek is tulajdona, minden jogosult specialitásaik mellett, az átalános szellem nemzeti, a rendszer pedig, legalább a lényeges pontokat illetőleg, egyöntetű legyen. Ezekből foly, hogy az államot, és csakis őt illeti a jog : meghatározni az ismereteket, melyeket a nyilvános polgári, vagy a közjót átalánosan érdeklő szakpályára lépőktől megkíván, tehát szervezni és szabályozni a vizsgákat és vizsgáló testületeket, melyeket jogérvényes bizonyítványok kiállításával felruház, vagy megbíz. Mindezen, az újabb időben határozott megállapodást nyert (lásd az 1848- és 49 ben formulázottalkotmányokat, kivált ezeknek az alapjogokra vonatkozó szakaszait) irányelveket szem előtt tartotta a nemes báró, midőn népiskolai törvényjavaslatát készítette. Fenntartva az államnak szabadságát, iskolákat állítani mindenütt ott, hol azt az oktatás előmozdítása tekintetéből czélszerünek találandja; s kötelezve a községeket ilyeneknek állítására, melyekben e szükségről egyesek, társulatok és felekezetek nem gondoskodtak (12. és 57-ik §.), — a 3-ik §. szerint nyilvános népiskolai tanintézetek állítására és tartására felhatalmazza a hazában létező egyházakat, községeket, társulatokat és egyeseket is, ha a II. fejezetben (4. és 11. §.) elsorolt feltételeknek, az iskolaépületet s annak felszerelését, a tanító képesítettségét, foglalkozásának idejét és körét, a tantárgyakat és órákat, az évi szorgalomidőt és állami felügyeletet illetőleg, eleget tesznek. Lesznek, kik nagyobb elv-, irány-, szellemegység tekintetéből, vagy mivel a vallási elemnek kevesebb mivelődési horderőt tulajdonítanak, vagy a felekezetességet épen károsnak is tartják, majd azon oknál fogva is, mert semmi egyes vagy felekezet sem rendelkezhetik annyi tanerővel és eszközökkel, mint az állam, — sajnálni fogják, hogy az egész tanügyet nem a kormány veszi kezébe, hogy nevezetesen a felekezeti iskolák fennhagyása által szabad tért engedd a vakbuzgóságnak a gyűlöletes vallási meghasonlás és zelota-szellem ápolása, áthagyományozása és megörökítésére. Szerintük a dolog természeténél fogva világi czélokra csak is a világi állam oktathat és nevelhet sikeresen, a világi oktatást tehát ell kell különözni a vallásitól, s ez utóbbit az illető egyházakra bízni. Tantermük a templom, tanítójuk a pap, — ők lássák, ha a hittanok meggyőző átszármaztatása végett még külön intézetek és tanítókra is van szükségük, — az állam többet tett, semmint a mire köteles, La világi czéljaira felállított tanodáiban tért és időt enged nekik vallási tanaik előadására, s ezek hallgatására kötelezi a tanon azokat az egyházak szerint, melyekhez tartoznak. Az okoknak előadását, melyek e felfogás ellen harczolnak, s a vallási és közoktatási miniszter úr javaslatát igazolják, a következő czikk számára tartjuk fenn. Bécsi dolgok« Giskra hétfőn, f. hó 13-án Bécs belvárosán képviselőjévé választatott dr. Mühlfeld helye