Pesti Napló, 1868. július (19. évfolyam, 5453–5479. szám)

1868-07-15 / 5465. szám

161-5465. Szerda, julius 15.1868. 19. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. az em. 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7 . szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI MPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, pestin, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja* '7 hasábos petitsor egyszeri hirtel térnél 7 nj kr. Bélyegdij külön 30 njkr. Nyilt-tér: 5 hasábos petit­sor 26 nj kr. “'Előfizetési felhivás 99PESTI NAPLÓ 06 Juli­u­ 8—d­ecemberi folyam­ata. Előfizetési d­jj: Jalius — decemberi fél évre..........................................10 frt 50 kr Julius — septemberi évnegyedre.................... 5 frt 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, julius 14, 1868. Ellenzéki sajtónk kettőben különbözik lényegesen más népek ellenzéki sajtójá­tól. Először abban, hogy, kevés kivétellel, védelmi állásban van, a támadást rend­szerint a többségre bízván; másodszor ab­ban , hogy lassú, nehézkes és mindig szinte utána kullog az eseményeknek, a­mi nagyrészt az elsőből következik. Íme: már vagy két héttel, vagy tán régebben is ezelőtt, jelent meg egy röpirat (Baloldal és Szabadelvűség), s a baloldali sajtó csak most kezd róla részben tudomást ven­ni, miután már a többség közegeinek na­gyobb része bőven ismertette is a röp­­iratot. A „Hazánk“ szombati száma czikkso­­rozatot kezd róla, mi alkalmat ad nekünk, hogy újra visszatérjünk e röpiratra, mely sok tekintetben kétségkívül igen figye­lemre méltó, több figyelemre, mint a meny­nyiben a „Hazánk“ munkatársa, ki róla ír, részesíteni látszott. Ezen első czikk eszmemenete a követ­kező : „Nemzetünk épen szabadelvűségé­­nek köszönheti, ha a forradalom után kö­vetkezett 10 évben el nem sülyedt, jólle­het elleneink, a Schmerlingek és Bachok, épen szabadelvütleneknek hirdettek ben­nünket. Tandem is mi győztünk, ők vesztettek , a koronázás nemzetünk sza­badulásának diadalünnepe volt. — E küzdelemben a nemzet csata­rendjét nem szabadelvűség sze­rint, hanem államjog és taktikai szabályok szerint alakította. Ez volt sze­rencséje , mert a szabadelvűség fokai szerint alakított pártok egyike akadályozza a másikat a haladásban, az állam­jogi és taktikai pártok súrlódásai a nemzet fejlődését nem hátrál­tatják. — És most ? A jobboldal nem átallja szabadelvű­tlenséggel, feudalismus­­sal, absolutismussal vádolni a baloldalt, épen mint Schmerling és pressbureauja, s ugyanazért is, mert nem fogadja el azt a félszabadságot, a­mit a többség államjogi­lag nyújt. Épen mint nem akartuk egy időben a­ con­­servativ forrásból elfogadni az octoberi diplomát s a februári pátenst. A balkö­zépet állítják illiberálisnak, mely a refor­mot tűzte zászlójára, a teljes, a radi­­cal reformot, mely hatásának határ­­át nem a szabadelvűségben, de csak a törvényességben és az igazságban találja. „És „a jobboldal dobosai“ csak azért állítják mindezt, mert félnek az új válasz­tástól , de a baloldal bízik a nép józan ítéletében, az egyszerű érzék meg fog mindenkit győződtetni, hogy a bal­közép szabadelvű. Addig is gondolja meg a Deák-párt jól, mit cselekszik, midőn a közjogi vitát a politika teréről a sza­badelvűség terére hurczolja. Erős legyen, ha itt meg akarja állani a sarat. „A szabadelvűség nemzetünk létalapja ; a kisebbség a többségtől azt el­vitatni nem akarja; a pártok közt e tekintetben nem elvi, csak mérvi kü­lönbség van.“ A­mi e czikkben mindenek felett feltű­nik, az azon eszmezavar, mely a szabad­­elvüséggel szemben czikkb­en feltűnik. A szabadelvűséget mindenütt szembe ál­lítja az államjoggal, a közjogi kérdést a szabadelvűség kérdésével, holott e kettő egyátalán nemcsak egymást ki nem záró ellentét, de nem is ellentét. A közjognak ellentéte lehet a magánjog, a szabadelvü­­ségnek az u. n. pecsevicsismus, de nem e kettő egymásnak. A külön nemzetek közjogait általább­an lehet szabadelvüségi szempontból is megítélni, s p. o. ha szö­vetséges államok egyikének közjoga úgy vételi, hogy a másik absolutistice kor­­mányoztassék, ez a XIX. század uralkodó eszméi szerint kevésbé liberális viszony, mint ha a közjog oda módosíttatik, hogy mindenik állam parlamentarice korm­án­­­nyoztassék, mert a mi fogalmaink szerint a parlamentáris alkotmány szabadelvű intézmény, ellenben az absolutisticus egyeduralkodás nem az. Kétségkívül igaz, hogy a legutóbbi al­­­­kotmányos harc­ban a nemzet pártjait nem szabadelvűség, hanem államjog sze­rint alakította. De kérdjük hát: mi okból vette fel a balközép czímei közé oly os­­tentatióval a szabadelvű szót, s mi jogon hirdeti magát szabadelvű el­lenzéknek, ha n­em e­szimén ellenzé­­keskedik ? Miért nem veszi epitethonját onnan , a­honnan ellenzékeskedésének anyagát meríti, az államjogból? A sza­badelvű ellenzék ellenese a nem szabad­elvű többség, minthogy azonban nem szabadelvű többség, a „Hazánk“ szerint is, nincsen, akkor a szabadelvű ellenzék fölöslegessé vált. Tehát minek a többség ellenében oly czímmel csinálni parádét, oly tulajdonból csinálni capitalist, mely legkevésbé sem illeti kizárólag az ellenzé­ket? Velünk szemben a baloldal ellenzék, de nem liberális ellenzék, s ha még­is annak nevezi magát, kötelességünknek tartjuk megvizsgálni, miben áll e dolog. Ezt vizsgálta a többször emlegetett röp­irat , s vizsgálatát főkép a párt létalapját képező kérdésekre, az államjogban a Deák-párttal szemben elfoglalt álláspont­jára irányzó: mennyiben nevezi magát a 15-ös bizottság kisebbségi munkálatát pro­gram­jának valló párt szabadelvűnek ugyanazon bizottság többségi munkála­tával szemben ? Hogy vizsgálata a balol­dalra nézve nem kedvező eredményre ve­zetett, ez, ha szomorító is, de nem a mi hibánk. Mihelyest az ellenzék megszű­nik e czímmel par­ádézni, velünk szemben democrata szabadelvűségével kérkedni, mi abba­hagyjuk a kérdés boly­gatását, mint meddő munkát; de mind­addig, míg ellenünk ily sisakrostélyt, ily álarctot fitogtat, mindaddig nem tágítunk, mert erőseknek érezzük magunkat, s meg fogjuk állani a sarat, s azt hiszszük, nehéz lesz a „Hazánkénak kimutatni ”. y. röpirata ellenében is azt, hogy velünk szemben, mint a D­e a párt ellenzéke, a közjogi téren liberálisabb alapon áll nálunk­­munknál. Azon nyegte insinuatióját a „Hazánk­nak, melyben a 67-diki eljárást az octo­beri diplomával és a februári pátenssel hasonlítja össze, s melyben szándékán bi­zonyára tulragadta czikkirót buzgalma, úgy, hiszem nemcsak saját pártunk, de a baloldal nevében is visszautasíthatom,mert ha minden egyébtől eltekintek is, már csak azon tényre elég hivatkoznom, hogy a fe­jedelem megkoronázásához , mely adtus nem volt más, mint a 67-ki események legünnepélyesebb szentesítése a nemzet által, jobboldal baloldal egy szívvel, egy lélekkel járult, mit sem a diplomával, sem­­ a pátenssel nem tett. Ezen analógia tehát nemcsak hogy­­ nem áll, de oly insinuatió is, melylyel a­­ „Hazánk“ saját pártját bántalmazza, mert az okoskodás azt involválja, hogy szük­ség esetén elfogadtuk volna a diplomát is, a februári alkotmányt is, a­mit feltennék a szélső­baloldalról, de más pártról lehet­­len volna hinnem. A jelzett fogalomzavarnak részint, s részint a helyzet fel nem ismerésének tu­lajdonítható a „Hazánk“ azon axiómája, mely szerint „a szabadelvűség fokai sze­rint alakított pártok egyike akadályozza a másikat a haladásban.“ S ugyancsak a fogalomzavar sugalmazta csakhamar ezen állítás után a következő szavakat: „A balközép a teljes, a radical reformot tűzte zászlójára, mely (a radical reform) hatásának határát nem a szabadelvűség­­­­ben, de csak a törvényességben és az­­ igazságban találja.“ A „Hazánk“ egész czikkén látszik, hogy azt egy behatóan gondolkozó, de ki nem forrt, meg nem állapodott ember írta, kinek szemei előtt mintegy kaleidos­­kopban tűnnek fel a kérdések. Ő szemléli, látja a képet és itél, azután egyet fordít kaleidoskopján, s az első képlet megfordítva áll, az eszmék más viszonyba jutnak egymáshoz, s a szem­lélő ellenkező ítéletet mond róluk. Az első axióma absolute téves. Az élet, a haladás csak a súrlódásban, csak küz­delemben van. A­hol a — akár az állam­jogi, akár a társadalmi — szabadelvűség a főtekintet, ott szabadelvűségi fokok szerint fognak alakulni a pártok, s a súr­lódás mindig az ügy érdekében van, s a pártok nem akadályozzák, de elősegítik akár negative, akár positive az eszmék diadalát. Hogy nálunk nem a szabadel­vűség szerint történt a pártalakulás, ez nem „szerencse,“ hanem szükséges követ­kezménye annak, hogy nem a szabadel­vűség volt a főtekintet, hanem az állam­­jogi álláspont. A szabadelvűség ezen álláspont vitatásába csak a baloldal révén jutott be, mert jogosan teszszük vizsgálat tárgyává, mennyiben nevezi magát egy államjogi alapon alakult kisebbség egy ugyan­oly alapon álló többséggel szem­ben szabadelvűnek? Az kétségen felül áll, hogy államjogi álláspontja a baloldalnak sokkal kevésbé szabadelvű, mint a többségé, sőt egye­nesen feudalistikus és az absolutismus felé hajló. Ezzel szemben azután méltán kér­dezzük : miért kac­érkodik a radical re­formmal ? Mit ért a radical reform alatt, mikor a szabad­elvűség kérdése oppositiójának körén kívül van ? A közjogi téren akarja-e? — Aligha, mert ha eddigi irányában halad, az nem reform lesz, legkevésbé radical reform azon értelemben, a­hogy a „radical“ és „reform“ szavakat értelmezni szokták, ha­nem lesz hátramenés a közép­kor felé. Avagy a socialis téren barátja-e a gyöke­res, vagyis inkább „törik szabad“ reform­nak? — Akkor elvi ellenmondásba kerül önmagával, mert a közjog terén feuda­­lista, a magánjog terén democrata akar lenni ! A­milyen ellenmondásos e czikk, és oly ellenmondásos a baloldali politika is, azért el lehetünk reá készülve, hogy a ra­dical reform nevében csakugyan reá fog licitálni a többség „óvatosan szabadelvű“ javaslataira, a­mi nem is lesz nehéz, mert a többségnek effectuálnia is kell azt, a­mit igér, míg a kisebbség azon biztos tu­datban ígérgethet, indítványozhat és lici­tálhat, hogy szaván nem fogja a nemzet. Azonban, megvalljuk a „Hazánk“ czikkírójának, hogy mi valószínűleg elta­láltuk, minő képet látott kaleidoskopjában, midőn kimondá, hogy a szabadelvüségi pártok egymást akadályozzák a haladás­ban. Ő ezen eszméket ekkor a magyar­­osztrák viszonyok keretében vette szem­­üigyre, s előtte azon gondolat lebegett, hogy a nemzet bizonyára veszve volna, ha a szabadelvüségi kérdések szerint cso­portosultak volna pártjai akkor, mikor a közjogi kérdések tisztázatlanul függőben voltak, s ezeket sociális szabadelvűségi tekinteteknek alárendelte volna, s nem lett volna egy test egy lélek jogai, igazai elismerésének követelésében. Igaza van, akkor kétségkívül bajosabb lett volna jogainkat vissza­szereznünk; de ez akkor volt, ez ma már nincs úgy, s mai napság egyike hazánk legfőbb szükségleteinek az, hogy a meddő közjogi oppositió, mely hálás tetszelgéssel folytat oly szerepet, melyre a viszonyok terelték annak idején az egész nemzetet, de mely­nek ma már helyes alapja nincs, elhagyja azon tért, mely ezentúl saját hivatásának betöltését is megbénítja, és alakuljon he­lyébe egy tisztán szabadelvű oppositió, vagy, a­mi valóbb szinűi, alakuljon meg a tisztán szabadelvű többség. Mert bármi­­képen vindicálja is a „Hazánk“ magának, illetőleg pártjának a radical reformot, s bármi büszkén utal is férfiainak múltjára, az az egy igaz, hogy mai napság a több­ség soraiban van azon férfiak nagyobb része, kik a 48-diki szabadság előharczo­­sai voltak. Tehát ismételjük: a viszonyok meg­változtak , nem kell többé mindnyájunk­nak egy közös ellenség ellen küzdenünk ; viszonyunk Ausztriához nemcsak általá­nosságban kimondva, hanem rendezve, részletezve van ; e részletezett viszonynak két őre a két parliament, harmadik őre a delegatió ; azon nyűg, mely századokon át megbénított bennünket mely miatt Tisza Kálmánnak az országgyűlésen el­mondott szavai szerint : „elődeink az or­szág létének fenntartására, az alkotmá­nyon ejtett sérelmek orvoslására voltak kénytelenek fordítani azon er­őt, mely hazánk virágzását lett volna hi­­vatva előmozdítani,“ lehullt a kö­zös viszonyok rendezése által, „azon erő“ felszabadult, s nekünk kötelességünk az európai viszonyokat rendező szabadelvű­ség körül csoportosulnunk. És ha csoportosulunk, ez igazán sze­rencse lesz, mint előbbi csoportosulásunk életképességünknél fogva szükségesség volt. Elfogadjuk, hogy e tekintetben, e té­ren legfeljebb mérvi különbség van köz­tünk a szabadelvűségben, de és azért itt ép oly kevéssé illeti meg a baloldalt kizárólag a szabadelvű czím, mint nem illeti egyátalán az államjogi kérdésben. Végül hagytuk arra felelni, a­hol x. y. röpiratának indokait keresi a „Hazánk.“ Talál pedig kettőt. Az egyik az ép oly gyakran mint alaptalanul és idétlenül szemünkre hányt félelem, még pedig félelem a bekövetkező választásoktól. Ez nem más, mint Csanády azon insinuatió­­jának szelidebb kiadása, melyet épen Ti­sza és Bónis utasítottak vissza, s mely ugyanaz marad, akár egy frac­ió vágja két párt szeme közé, akár egyik párt gyanúsítja vele a másikat. Teljes önérzettel mondjuk, nincs mitől félnünk, s ha reményeinkben csalatko­zunk, szent meggyőződésünk szerint mi leszünk azok, kik legkevesebbet veszíte­nek, mert legtöbbet tettünk a sikerért, s megmarad öntudatunk. Másik okát x. y. fellépésének, illetőleg annak, hogy a baloldalt szabadelvűtlen­­séggel vádolja, abban látja a „Hazánk,“ ,mert a baloldal nem fogadja el azt a fél­szabad­ságot, melyet a többség államjogi­­lag nyújt.“ — Ez téves, mert nem ezért, hanem azért, a­mit a baloldal ennek he­lyébe a maga részéről javasol, a­mi nem is annyira fél szabadság, mint 3/4 absolu­­tismus és V* feudalismus alkotmányos bőrben, mint ezt a röpirat igen élesen tüntette ki. y—y­— Holnap 15-én 1­9 órakor a jobboldal conferentiát tart az országház 7-ső számú termében. Jegyzetek a népiskolai közoktatás tárgyában elő­terjesztett törvényjavaslathoz. I. Nagy megelégedéssel olvastuk báró Eötvös József vallás- és közoktatás - ügyi miniszter úrnak törvényjavaslatát a népiskolai közoktatás tárgyában , s olvas­tuk nemcsak azért, mert kilátásunk van ezen, annyira fontos és sürgetett ügyben már a közeljövőben egy átható organikus törvényre szert tenni, hanem és főleg azért, mert a kérdéses törvényjavaslat, meggyőződésünk szerint, egyike a legsi­kerültebbeknek azok sorában, melyek e szakban az újabb korban államférfiak ré­széről a törvényhozás elé terjesztettek. Az egészen meglátszik, hogy szerzője a népnevelés és oktatás fejlődésének tör­ténetét, annak irodalmát, az a körül foly­tatott vitákat, s az ezek folytán consis­­tentiát nyert elveket és létrejött megálla­podásokat mind ismeri, mert csak így sikerülhetett neki egy oly törvényjavas­latot készíteni, mely a polgárisodás, a nemzeti politika és a hazai, vallás- és nemzetiségileg jócskán megszaggatott tár­sadalom követelményeinek színvonalán áll; minden törvényes igényt kielégít, minden jogosult világnéz­et és felfogás­nak tért nyit, s az egyesek, társulatok és felekezetek számára biztosított legtágabb szabadság mellett az egyetemes nemzeti akaratot, czélt, érdeket érvényesíti. Volt idő, midőn a társadalomban azon nézet uralkodott, mint például a régi gö­rög­ és rómaiaknál, hogy a nevelés és ta­nítás a családok dolga. A középkorban a nevelés és tanítás joga kizárólag az egy­háznak, az újabb időben visszahatáskép kizárólag az államnak tulajdoníttaték. Napjainkban a tudomány és az élet a kér­dés jogi oldalát akkér döntötte el; hogy az oktatás és nevelés terén a monopó­l­i­u­m káros; hogy az iskolánál a csa­lád, az egyház, az állam mind érdekel­­jék; hogy jót tenni, tehát nevelni és taní­tani is, mindenkinek szabad, ki az erre megkívántató tulajdonokkal bír, d­e jo­got tehát valamint az egyesektől, úgy a társulatok- és vallásfelekezetektől sem sza­bad megvonni; hogy a nevelés és tanítás feltételeit, kellékeit, korlátait a világi dol­gokban ugyan az állam, a vallásiakban pedig az egyház állapítja meg; s hogy végre az államnak e téren kötelességei vannak, melyek alól magát fel nem ment­heti, és senki másra át nem ruházhatók. Ide tartozik az arról való gondoskodás, hogy az oktatás áldásaiban minden alatt­valói részesüljenek; hogy ezen oktatás testileg, lelkileg, egészséges, észszerű, áta­­lános emberiségi, speciális nemzeti és pol­­gárzati czélokra képesítő, s azonfelül meg­felelő terjedelmű legyen, tehát a tanon­­czok mindazon tárgyakban nyerjenek oktatást, melyeknek ismerete a kozművelt­­ség, szellemi és anyagi gyarapodás, pol­gári jogok gyakorlása, társadalmi érint­kezés és az állam biztonsága tekintetéből szükséges, vagy legalább nagyobb mér­tékben kívánatos , hogy a hézagokat és hiányokat, melyeket az egyesek, társu­latok és felekezetek buzgósága fennhagy, kitöltse és pótolja, oly­­an intézeteket pe­dig, melyek az átalános emberi és pol­gári műveltségen túl egyes, az egésznek nélkülözhetlen szakmákban adnak okta­tást, kellő számmal és erőkkel maga ál­lítson és tartson fel; s hogy végre vala­mennyi iskolában és tanintézetben, le­gyenek azok bárkinek is tulajdona, min­­­den jogosult specialitásaik mellett, az átalános szellem nemzeti, a rendszer pedig, legalább a lényeges pontokat ille­tőleg, egyöntetű legyen. Ezekből foly, hogy az államot, és csakis őt illeti a jog : meghatározni az ismereteket, melyeket a nyilvános polgári, vagy a közjót átaláno­­san érdeklő szakpályára lépőktől megkí­ván, tehát szervezni és szabályozni a vizs­gákat és vizsgáló testületeket, melyeket jogér­vény­es bizonyítványok kiállításával felruház, vagy megbíz. Mindezen, az újabb időben határozott megállapodást nyert (lásd az 1848- és 49 ben formulázott­­alkotmányokat, kivált ezeknek az alapjogokra vonatkozó szaka­szait) irányelveket szem előtt tartotta a nemes báró, midőn népiskolai törvényja­vaslatát készítette. Fenntartva az államnak szabadságát, iskolákat állítani mindenütt ott, hol azt az oktatás előmozdítása te­kintetéből czélszerünek találandja; s kö­telezve a községeket ilyeneknek állítására, melyekben e szükségről egyesek, társula­tok és felekezetek nem gondoskodtak (12. és 57-ik §.), — a 3-ik §. szerint nyil­vános népiskolai tanintézetek állítására és tartására felhatalmazza a hazában lé­tező egyházakat, községeket, társulato­kat és egyeseket is, ha a II. fejezetben (4. és 11. §.) elsorolt feltételeknek, az is­kolaépületet s annak felszerelését, a tanító képesítettségét, foglalkozásának idejét és körét, a tantárgyakat és órákat, az évi szorgalom­időt és állami felügyeletet ille­tőleg, eleget tesznek. Lesznek, kik nagyobb elv-, irány-, szellemegység tekintetéből, vagy mivel a vallási elemnek kevesebb mivelődési horderőt tulajdonítanak, vagy a feleke­­zetességet épen károsnak is tartják,­­ majd azon oknál fogva is, mert semmi egyes vagy felekezet sem rendelkezhetik annyi tanerővel és eszközökkel, mint az állam, — sajnálni fogják, hogy az egész tanügyet nem a kormány veszi kezébe, hogy nevezetesen a felekezeti iskolák fennhagyása által szabad tért engedd a vakbuzgóságnak a gyűlöletes vallási meg­­hasonlás és zelota-szellem ápolása­, átha­­gyományozása és megörökítésére. Szerin­­tük a dolog természeténél fogva világi czélokra csak is a világi állam oktathat és nevelhet sikeresen,­­ a világi oktatást tehát ell kell különözni a vallásitól, s ez utóbbit az illető egyházakra bízni. Tan­termük a templom, tanítójuk a pap, — ők lássák, ha a hittanok meggyőző át­származtatása végett még külön intézetek és tanítókra is van szükségük, — az ál­lam többet tett, semmint a mire köteles, La világi czéljaira felállított tanodáiban tért és időt enged nekik vallási tanaik előadására, s ezek hallgatására kötelezi a tanon azokat az egyházak szerint, melyek­hez tartoznak. Az okoknak előadását, melyek e felfo­gás ellen harczolnak, s a vallási­ és köz­oktatási miniszter úr javaslatát igazolják, a következő czikk számára tartjuk fenn. Bécsi dolgok« Giskra hétfőn, f. hó 13-án Bécs belvárosán képviselőjévé választatott dr. Mühlfeld helye

Next