Pesti Napló, 1868. október (19. évfolyam, 5529–5465. szám)
1868-10-25 / 5460. szám
246 0460. Vasárnap, october 25. 1868. 19. évi fj í"í *»Szerkesztési iroda Kiadó hivatal. Őri ut.ez a 6. szám. II. emelet. E lap szellemi részit illető mimlon kerártény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. ESTI STAPLO REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva ! Félévre.....................11 írt. Évnegyedre. . . . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás különkiadáséért felülfizetés havonkint . . 30 kr. 7 hasábos petitsor egyszeri frdetésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 njkr. Nyilt-tér : 5 hasábos petitsor 25 nj kr. Hír* Figyelmeztetés! A „Pesti Naplódnak előfizetési ára 1. évi october 1-jétől kezdve évnegyedre 5 ft 50 krban állapíttatván meg, mindazon t. ez. előfizetők, kik a jelen évnegyedre 5 ft 50 krnál kevesebbet küldtek be, a hiánynak utólagos beküldésére,legczélszerűbben postai utalványozással, mint a melynek bérmentesítésére csak 10 kr szükségeltetik), ezennel tisztelettel felkéretnek, nehogy a lap rendes megküldése fennakadjon. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, oct 24. 1868. Csernátony a „Hon” tegnapelőtti számában ígérte, hogy Deák Ferencznek az egyházi bíróságok iránt tartott beszédét fogja kritikájának bonczkése alá venni. Tegnap csakugyan közölt egy czikket, melyben azonban hasztalanul keressük a beszédnek ítészetét. Ő nem ezt, hanem mindjárt magát Deák Ferenczet veszi elő, folytatja pamphletirozó mesterségét, mely által pár force híressé akar válni. Eljárása most is a régi, mint azon vásott gyerkőczéké, kik az illemnek egy szikráját sem ismerik, s csak azáltal képesek a közönség figyelmét, vagyis inkább boszuságát magukra vonni, ha az utczai pocsolyákba belenyargalva, annak sarával azt, kit legközelebb érnek, beszennyezik. Szomorú kinövése a romlott ízlésnek, s még szomorúbb jelensége a „Hon“ irodalmának, mely vezérhasábjait ily ízetlenségek számára tartja nyitva. Minden alkotmányos országban vannak politikai párt-árnyalatok, ezek egymással mindenütt s mindenkor küzdenek, ép e küzdelem óvja meg a politikai életet a tespedéstől. De vannak majdnemminden pártárnyalatnak oly emberei is, akik előtt kiki — nézetkülönbsége daczára — kalapot emelni kénytelen, és pedig azon okból, mert eljárásuk a legtisztább, fegyverük a legnemesebb, s mert politikájuk által a nemzet egy részét, sőt magát a nemzetet osztatlanul képviselik. Ily férfiak felette állnak a párttusák mindennapi porfellegeinek, s ki ezeket szennyes kézzel illeti meg , az az egész nemzeten akar foltot ejteni. Ezt cselekedni pedig csak pártdühönczök szokták. Ezt cselekszi a mai „Hon“-ban Csernátony. Czikkének zavaros folyamán csak egy értelmes szót sem találunk abból, miről szólni ígérkezett. Émelyítő szójátékaival nevetségessé akarja tenni a legkomolyabb dolgokat, s gúnyolódásaival még Deák Ferenczet sem kíméli meg. Hogy egész czikke megfelel czimének, a „kétszer kettősöt“-nek, az kitűnik alábbi ferdeségeiből. Elmondja, hogy Deák Ferencz mily magasztos eszméket és nézeteket vallott, amennyire hangsúlyozta, miszerint a jog, igazság és szabadelvűség egyaránt követelik a szentszékek világi ügyekben való bíráskodásának megszüntetését, s hogy ezeknél fogva(?!) mégis tartsuk meg az egyházi bíróságokat. Ugyan — kérdjük — mily olvasóközönség jóhiszemére számít Csernátony, hogy ily vakmerő sületlenséget mer szemébe mondani ? Ez már többé nem a tényeknek párttaktikából eredő félremagyarázása, s ez már szándékos ráfogás. Deák Ferencz igenis kimondta említett beszédében, hogy szabad egyház legyen szabad államban, hogy elodázhatlan követelménye a korszellemnek, miszerint az egyház kizárólag a maga egyházi, az állam pedig a maga világi ügyeire szorítkozzék . — hangsúlyozta, hogy előrehaladott korunk nem tűrheti, miszerint a valláskülönbség megakadályozhassa két egyénnek családi boldog életet ígérő szövetkezetét, hogy az ezekkel ellenkező egyházi bíráskodást mostani kiterjedésében nem helyeselheti, sőt azt saját határai közé szoríttatni lelke meggyőződéséből óhajtja, végre, hogy kívánja, miszerint mindezeknek valósítására a kormány mielőbb törvényjavaslatot készítsen, s nem ezeknél fogva szavazott az egyházi bíráskodásnak fennmaradása mellett, hanem szavazott ekkint azért : 1) mert az egyházi bíráskodás e tekintetbeni megszorításáról csak akkor lehet szó, ha már a házasságnak egyházi és polgári része szabatosan körvonalazva és elválasztva lesz ; 2) mert akkor, midőn egészen heterogén tárgy, a polgári perrendtartás vette igénybe a törvényhozás figyelmét, egy oly nagy horderejű kérdést, mint az állam s egyház közti viszony, mellesleg eldönteni képtelenség; 3) mert ezen felül az általa előadott physikai akadályok a rögtöni másítást nem engedik; 4) mert jól tudja, hogy most egy megfontolatlan, elhamarkodott lépés a szabadelvűségnek önkényt bekövetkező diadalra jutását csak megzavarhatná; 5) mert nem kerülhette ki figyelmét, hogy egy oly változtatást, mely nem egyedül az egyházi bíróságokat, hanem ezeknél még egy sokkal fontosabb tényezőt is, t. i. az ezáltal legközelebb érdekelt felek megnyugvását érinti: készületlenül ezekre tukmálni nem lehet; 6) végre, mert nagyszerű átalakulások egyátalán nem csekély szellemi forradalommal is járnak, s ezt épen a társadalom alapjául szolgáló házassági szövetség terén fellobbantani épen és pillanatban, a legveszélyesebb játék lenne. Ezek azon okok, melyek Deák Ferenczet és minden, a szabadelvű haladást koczkáztatni nem akaró képviselőtársait arra bírhatták, hogy igy szavazzanak, — nem hogy az egyháznak világiakbani bíráskodása megörökítessék — hanem, hogy ez az átalakulás bekövetkeztéig ezek felett elhalmazkodva, mellesleg véghatározat ne hozassék. Így nyilatkozott Deák Ferencz minapi beszédjében, s épen, mert tudta miként az általa érvényre emelt szavazat üres phrasisok által illiberális színben fog ellenes által feltüntetni in abstracto, — azért kell tisztelnünk legtisztább szándékból eredeti , becsülendő bátorsággal kimondott véleményét e concret esetben. S ily eljárást akar gúny tárgyává ten-ni Csernátony. Egy ily szavazatot meri puszta korteskedésnek nevezni, mely épen a legbecsületes a nyíltság nyelvén szólva kinyilatkoztatja, hogy épen az ellenkezőnek időszerűtlensége okozza létrejöttét. Az idézett czikk írója Deák Ferenczet elvtelenséggel vádolja, várjon őt a mondottak után miről kellene vádolni? Csak még egy szót. Csernátony azt mondja, hogy: „fájlalja a jelent, mely oct. 21. oly szégyent hozott nemzetünk felvilágosultságának hírnevére.“ Mi pedig azt fájlaljuk, hogy akad valaki, aki szem elől tévesztve egy politikai komoly lapnak méltóságát, annak élén naponként hoz szégyent nemzetünk lovagias hírnevére. 7. 1. Mibe kerül az egésznek végrehajtása? 2. Ki adja reá a pénzt? 3. A pénzadó vagy előlegező — mi módon, mily eszközök által veszi be ismét előreláthatólag több milliókra menendő tőkéjét , kamatait?—Ezek úgy hiszszük, igen jogosult kérdések oly városban, melyben, ha jobb kövezetet kérünk, ha a tüdőt és szemet ölő por és szemét ellen panaszkodunk, ha a rendőrség teljes hiánya miatt jajdulunk föl, mindenkor csak ugyanazon egy választ kapjuk: ,,nincs pénz.“ Ha valamely gyakorlati üzletember elé terjesztünk egy tervet, az legelőször is azt kérdi: van e kivitelére pénz? Vagy ha tőle kérünk, azt fogja kérdezni : hogyan kapom vissza ? Ha erre nem kap választ, azt mondja: „ne beszéljünk a dologról, ne vesztegessük az időt.“ Ily röviden lehetne végeznünk e csatornatervvel is, legalább e jelentés olvasása után. Azonban az eszme mellett nagy izgatás van folyamatban, és Pest városa illető bizottmánya jelentésében úgy állítja azt elő, mint amely a főváros forgalmi, szépítési, sőt egészségi érdekeit nagyszerű mérvben fogná emelni, hozzá kell tehát szólnia a sajtónak, s oly komolyan, mintha a pénz kérdése már örvendetes rendben volna, és már csakugyan ott állnánk, hogy „munkához fogjunk,“ — mint a jelentés látnoki képzelődésű írója mondja. Egyenesen megvalljuk, hogy e csatornatervet, ha kivitelére pénzünk volna is, eddigi tanulmányozásaink alapján a főváros forgalmi érdekében szükségtelennek, szépítési szempontból ferdének, czélellenesnek, egészségi tekintetben veszélyesnek tartjuk, de teljes objectivitással fogadjuk az ellennézeteket, s nem tagadjuk meg az ellenérvek lehető értékét. Hanem mindennek van határa. Oly érvekkel, melyek csak az avatatlannak vakitására számitvak, legalább hivatalos jelentésben nem kelle élni. Ilyen pedig mindjárt az első, melylyel a jelentés kezdetén betoppan, összeköttettésbe hozva a tervezett csatornát a Duna szabályozásával, mely amattól semmikép sincs föltételezve, s melylyel amaz csak annyiban függ össze, hogy általa, t. i. a Dunaszabályozás által annak építése lehetővé válik. Mert a soroksári ág hajózhatására a város élelmezése tekintetéből oly nagy súlyt fektetni, mint a néhány évtized előtti nemzedék, ez a mozdony és lóvasutak idejében elavult szempont. Kiemeli a jelentés, hogy Pestnek mily szerencséje, hogy egy nagy folyam mentében fekszik, ennek partjai képezik kereskedelmének központját. Hanem e partok nem elegendők. Tehát csatornát kell építenünk. Nem satyra-e ez? Budapest lakói vájjon vakok-e, hogy oly logikával merészel a jelentés eléjök állni ? Vájjon a Duna partjait teljesen lefoglalta-e már a hajózás? Vájjon nem volna-e már a Duna mentében hol kikötni a sürgő-forgó hajóknak ? Korántsem. A pesti partnak alig harmadrésze van kiépítve kikötőnek és rakpartnak. A budai part a Gellérthegytől fel ÓBudáig ma is úgy áll ott, mintha Lotharingi Károly csak tegnap verte volna ki a törököket. Tehát a kereskedelem és hajózás e nagyszerű területe még hasznavehetlen, még arra vár, hogy rakparttá építtessék meg, de a bizottmánynak csatorna kell, hogy ott a hajók kiköthessenek, s rakodjanak! Szemünk előtt a nagyszerű Dunának szenynyes és omladozó partromjai, hanem hátunk mögött építünk egy tízszer drágább csatornát! Wozu in der Ferne schweifen, wenn das Gute liegt so nach ? Minek sok milliót költeni oly czélra, melyet ugyananynyi százezerrel hamarább, biztosabban, s természetesebben elérhetni ? Vagy azt mondjátok: Budapest forgalma oly nagyszerű dimensiókat veene, hogy a dunai rakpartok egy—két évtized múlva nem lesznek elegendők ? Meglehet. — Ha egyszer ide eljutottunk, akkor tervezzünk. De ne fordítsuk meg a dolgok s teendők természetes rendjét. Különben is feltéve, hogy a Duna partjai már elégteleneknek mutatkozandnak kereskedelmi forgalmunk igényei irányában, még akkor sem lesz csatorna építésére szükségünk, ép oly kevéssé, mint Londonnak (pedig úgy hiszszük példának ez elég nagyszerű példa), melynek világkereskedelmet tartalmazó docksai jól elférnek a Themséből ültetett bassinekben. Hogy Bécs csatornát vezetett belsejébe, az természetes volt, nem lévén képes a nagy Dunát odavezetni. De e csatorna is helyi első életszükségleti kereskedelem érdekénél magasabb fontossággal nem bir. Hogy Berlinnek a csatorna nagysá- ■ sága Spree mellett folyóra volna szüksé- * ge, az érthető. Hanem újabb időben a ta pasztalás azt mutatja, hogy nagy és gaz- j idag városok, nem hogy csatornákat épi- tenének közepükbe, hanem ellenkezőleg , betetőzik vagy betemetik, mint Amster- ■ dam. Csak egy példát tudunk hasonló, a várost átszelő csatornára, mely szakasz- tott mássa a Reitter-félének, és ez Péter- várott van. Ennek is története sajátságos; kár hogy a „jelentés“ nem hivatkozott reá. Ennek terve ellen is nagy volt az ellenzék, eldöntő körökig, s csak midőn a rendőrminiszter egy tábornok kifejté a czár előtt, hogy a csatornára hidak kellenek, a hidakat pedig kellő esetben könynyű elzárni, s a gonosztevőket, kik a városból szökni akarnak, elfogni s az egész várost elzárni, csak e fontos argumentum után adta meg a czár ama csatorna építési engedélyét. Mennyiben fogná ama csatorna Pest világkereskedelmét előmozdítani, raktárok s docksok által környeztetni — könynyű elképzelni, ha megfontoljuk, hogy azon — ha csak általa a város két részének egymássali közlekedését teljesen elzárni nem akarnék — temérdek hid volna építendő, mely hidak habár a csatorna vízállása még oly mély is, — a hajózásnak oly akadályai fognának lenni, hogy csak csekély hajók foroghatnának alattuk, s a világkereskedelem alighanem mindössze a gyümölcs és káposztás hajókra fogna szorítkozni, melyek a világ kereskedelmi fontosságúvá nőtt soroksári ágon jönnének be Pestre. A nagy kereskedelem és gőzhajók maradnának a fő- Dunán, mint ma. Várjon továbbá e csatornákban lesz-e víz is? erről a mellékes körülményről nem vagyunk eléggé felvilágositva.Hanem föltéve, hogy az nem fog a talajban elszikkadni, sőt folyni fog; tekintve a nagy görbületet, melyet teend — a Dunánál sokkal lassúbb, nagyon is lassú folyás-sal biránd; — s ennek következtében mephitikus kigőzölgésével hatalmasan fog ahhoz járulni, hogy Pest, mely most csak Bécs után legegészségtelenebb városa Európának, e pontban rövid idő alatt túl legyen Bécsen, ami annál könnyebben képzelhető, mert patriarchális rendőri állapotaink közt előrelátható, hogy e csa- torna képezendi az általa áthatolt város- részek és utczák a ganat és szemet, s mindennemű hulladékok raktárát, és igy a cholerák és hagymázok állandó reservoirját. És mégis a közegészség érdekében rajong a bizottmányi jelentés a csatornáért ! A bizottmányi jelentés azon aggódik, hogy ha csatornát nem építünk, a főváros nagyon aránytalanul fog fejlődni, és csak a Duna part közelében szépülne. Megható aggodalom! Szinte azt kezdjük hinni, hogy már túlságos, az a sok palota a két Dunaparton, és a közelfekvő utczákban! De tessék csak egy sétát tenni a pesti Dunaparton, s tessék akkor a világért sem a rongyos Budára átnézni, hanem csak Pesten nézni körül, annak a Dunaparton levő üres telkeire, vagy néhány négy és három emeletes házai körül és mellett álló emeletes kunyhókra, földszinti düledező viskókra, bekerített üresen tátongó háztelkeire, — a váczi úri, hatvani, Deák utczák apró, jelentéktelen házaira — és tessék akkor felelni, vájjon nincs-e hol, és nincs-e mit kiépíteni, szépíteni, — vájjon csatornával szükség-e már új városrészeket varázsolni elő? Szabad legyen egy igaz adomával illustrálni a valóságot. Mondják, hogy minap Napoleon herczeget a Hotel Europe-ban a balkonra vezeté egy tisztelt hazánkfia, s lelkesülve kérdé: „Vájjon nem szép látmány-e ,z előtte?“ Mire ő fensége nyugodtan így válaszolt: „Un beau grand villágé.“ Szép nagy falu. Hanem nekünk a csatorna első szükségünk! Lássuk bővebben egy közelebbi czikkben. Az országgyűlés népnevelési bizottsága által meghívott szakférfiak tisztelettel kéretnek, hogy szállásaikat a ház elnökségével tudassák, a velük közlendő iratokat a képviselőház irodájában átvegyék, s a kedden, ih. 27 . d.e. 10 órakor tartandó értekezleten a képviselőház úgynevezett társalgó teremében megjelenni szíveskedjenek. Pest, october 24. 1868. Zichy Antal, bizottsági jegyző. A magyar távirászat ügyében. Nem kell mondanom, hogy a jelen korszak mivelődési magaslatán a távirászat mily fontos tényező társadalmi érintkezési életünknek minden egyes mozzanatában. Legyen elég ezen ténynek igazolásául felemlítenem azt, hogy a jelen kormány rövid tizennyolc havi fennállásának lefolyása alatt már a harmadik esetben találja szükségesnek egy új távirdai tanfolyamra pályázatot hirdetni, amint ez a Budapesti Közlönynek i. e. 238-ik számából kilátható. Eltekintve azon nem minden horderő nélküli körülménytől, hogy a hazájukba visszatérő nem belföldi születésű régibb és jól gyakorlott távirdai hivatalnokok pótlására új, szakképzett, és belföldi születésű egyénekre mutatkozik égető szükség; nevezetesen az ipar és kereskedelmi téren hazánkban legújabb időben történt lendület is teszi szükségessé, hogy időről időre, az ország különböző részeiben új és új távirati állomások állíttassanak fel, mely intézkedés a távirdai intézet eddigi tiszti létszámának szaporítását természetszerűleg következteti. A nyilvánosság terén, nevezetesen pedig az úgynevezett ellenzéki lapokban nem egyszer találkozunk, a távirdai intézet ellen irányzott ilyen panaszok és részben megtámadásokkal is, melyek nem ismerve a távirdai intézetnek belszerkezetét és technikai sokszerű küzdelmeit, a nagyközönséggel mihamar elhitetik azt, hogy az intézet igazgatósága, az egyes távirdai hivataloknak kezelése és ellenőrködése körül talán nem gyakorol eléggé pontos és erélyes eljárást. Ezt elhitetni valóban nem nehéz, nevezetesen pedig ott, hol a felületesség is elegendő indok az alapos megtámadásra. A dolog azonban nem úgy áll. A közigazgatási vagy törvénykezési pályára kinevezett tisztviselő hivataloskodásának első napján is már érvényesítheti elméleti tanulmányainak kifolyásait, és ha megismerkedett, a hivatalos szokások módjaival, a kezdeményezésnek nehézségeit, ha ambitióval bír, a legrövidebb idő alatt éli át. Módjában áll ezen a téren, a tisztviselőnek, valamint az elintézendő tárgy feletti felfogásának helyességéről a felebbvalónáli tudakozódás, vagy az elintézésnek módja iránt, a hason természetű előző vagy régibb dolgozmányoknak megtekintése által magát tájékozni. A távirdai tiszt, hivatásához mérten, az említett előnyökkel nem bír. A távirdai tisztnek, midőn hivatalába lép, a távirászatnak titkai, technikai oldalaival, és az intézet belszerkezetével teljesen megbízottnak, nevezetesen pedig már gyakorlott és kiképzett munkásnak kell lennie. A távirdai tiszti jelölteknek a hivatkozott készültségnek említett sokáig történendő kitaníttatása és kiképeztetése a kihirdetett távirdai tanfolyamnak a feladata. Hogy ezen czél a szokásos három havi tanfolyamnak lefolyása alatt a kivánt és szükséges eredménynyel eléretik-e ? ez az, ami iránt tüzetesebben felszólalni kívántam. Amint ezt már az első és második távirdai tanfolyamnak lefolyása alkalmával láthattuk, feltűnő jelenség gyanánt tüntette ki magát azon körülmény, hogy a kihirdetett tanfolyamra reáliskolákat, vagy műegyetemet végzett ifjak alig hogy jelentkeztek. A jelentkezettek határozott töbsége a pályázati feltételnek azon pontjából ered, hogy az illető pályázó legalább is 6 gymnasiális osztályt végezett be legyen. Azon körülmény tehát, hogy reáliskolákat vagy pedig műegyetemet bevégzett ifjak igen kevesen, gymnasialisták pedig feltűnő többséggel jelentkeznek a kihirdetett tanfolyamokra, kétségbe vonja a távirdai intézetnek azon műkezelési biztonságát, melynek teljesítésére kizárólag csak is technikailag s mérnökileg kiképezett tisztek lehetnek hivatvak. Nem tagadom, hogy a csupán gymnasiális osztályokat végzett ifjakból gyakorlott és teljesen megbízható távtisztek ne válhatnának, de ezeknek tisztje csakis a monoton kopogtatás, sürgönyöknek feladása és átvételére, s némely egyszerűbb mellékteendők teljesítésére szorítkozik. Az uj távirdai vonalaknak építése,s az uj állomásoknak felállítása és berendezése, az elemek különböző befolyásai folytán a jégben vagy a földön előforduló bajoknak és gyakran a vonal mentében igen tekintélytelen és mégis nagy horderejű sérüléseknek azonnali feltalálása és orvoslása, mindezeket teljesíteni, csak is a mű Reitter csatornája. I. a. 1. Azok közé tartozván, kik Budapestet a nagy országhoz méltó fővárossá szeretnék átvarázsolni, és egyúttal tudván, hogy e nagy czél csekély eszközökkel el nem érhető, megpendítése óta nagy érdekkel viseltettünk azon csatorna terv iránt melynek szerzője Reitter Ferencz, közi. miniszt. osztálytanácsos s melynek gyakorlati kivihetőségéről s czélszerüségéről annyi ellenkező nézet hallható. A magában véve nagyszerű tervnek pénzügyi s mütani kivihetősége azon szép képecskéről, mely a városházán mutogattatok, meg nem lévén ítélhető, várva vártuk a városi bizottmány ebbeli jelentését, abból remélve kellő tájékozást meríthetni. E jelentés néhány nap óta kering a lapok hasábjain, de az nem egyéb , mint egy általánosságokban mozgó lelkesült védirat, mely mindazt összefoglalja, mi a terv iránt és mellett közszájon forog, — a nélkül, hogy annak eddig homályban levő, különösen pénzügyi oldalára világot vetne. Nem felel e jelentés egy árva szót sem a kivihetőségnek e három előfeltételeit illető kérdésekre. Mai számunkhoz félív melléklet van csatolva.